Alakul...
2011. június 02. írta: Fedor

Alakul...

Tavaly novemberben összeállítottam egy listát azokról az intézkedésekről, amelyek valóban kétharmados döntést igényelnek, fontosak lennének, mégse hallani semmit róluk.  A lista utolsó pontja a képviselői költségtérítés jelenlegi állapotáról szólt: 

Aránylag alacsony fizetés (nem a Mari néni nyugdíjához, hanem a poszthoz és a felelősséghez képest) nagy költségtérítéssel, bemondásra. Itt is a tisztánlátás lenne a legfontosabb. Nem kell demagóg módon alacsonyan tartani az adózott fizetést, legyen nagyobb, közelítsen a menedzser-jövedelmekhez. De cserébe legyen tételesen elszámolva a jóval szűkkörűbb költségtérítés, és ellenőrizzék komolyabban a jogosultságot is.

Azóta két pontban is történt elmozdulás: Egyrészt beindult az "alakítsuk át Budapestet" projekt (majd meglátjuk, hogy milyen eredménnyel), másrészt a fentebbi témában is alakul egy törvénytervezet, legalábbis egy mai újságcikk szerint:

A sarkalatos törvényben a Fidesz az eddigieknél átláthatóbb módon kívánja rendezni a képviselők jövedelmét. Információink szerint jelenlegi formájában eltörlik a költségtérítést, a képviselők csak bruttó fizetést kapnak majd, ami után a mindenkire vonatkozó személyi jövedelemadó szabályai szerint adóznak.

A fizetés legfeljebb két tételből áll, képviselői alapdíjból és a parlamenti tisztségek (bizottsági tag, bizottsági elnök, jegyző, frakcióvezető stb.) után járó pótdíjból. Vidéki útjaikra a költségtérítés helyett parlamenti benzinkártyát kaphatnak. A lakhatási támogatás helyett a parlamenti hivatal bérel nekik lakást vagy szállodai szobát a parlamenti és a bizottsági ülésnapokra. Arról még a Fideszen belül is vita van, hogy ezek az új szabályok mikortól lépjenek életbe, már 2012-től vagy csak 2014-től.

Bár a bruttó hatszázezret a fenti feltételek mellett én kissé kevésnek tartom, de üsse kő, ha ezt valóban megcsinálják, azt mindenképp támogatandónak tartom, és örömmel fogom látni, hogy az előző ciklus legnagyobb költségtérítését felmarkoló képviselője, Lázár frakcióvezető úr egy kissé összébb húzza a nadrágszíjat.

Jöhet következő lépésként a pártfinanszírozás.

UPDATE

Látom a kommentekből, hogy nem egyértelmű, tehát kiemelem: Nem azon van a hangsúly, hogy kevesebbet keressen az átlagképviselő, sőt, pont az ellenkezőjét mondom. Keressenek annyit, mint most, akár többet is. De tisztességesen adózva, és átláthatóan, feszes elszámolással, nem úgy mint most. Az, hogy egyes pofátlan, az elszámolás nélküli költségtérítés rendszerét maximálisan kihasználó képviselő számára ez bevételkiesést jelent, csak mellékhatás. A lényeg a transzparencia.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr162950774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vidéki 2011.06.02. 11:18:33

A szerző jól láttatja képviselőink helyzetét hasonlóan a nagy római költőhöz, Vergiliushoz, aki egykor így fohászkodott a kétarcú Janus istenhez:

"Jóakaratúan állj a vezérek (vezetők) mellé, akiknek gondos munkája által békét élvez a vad Föld és a Tenger."

Valóban a jó politikusi munka nagy tehetséget, feladatra alkalmasságot igényel, ennek a teljesítménynek ki kell fejeződnie az elért jövedelemben is.

„Aránylag alacsony fizetés (nem a Mari néni nyugdíjához, hanem a poszthoz és a felelősséghez képest) nagy költségtérítéssel, bemondásra. Itt is a tisztánlátás lenne a legfontosabb.”

A szerző által idézett újságcikk szerinti tervezet korrekt megoldásnak tűnik:

„A fizetés legfeljebb két tételből áll, képviselői alapdíjból és a parlamenti tisztségek (bizottsági tag, bizottsági elnök, jegyző, frakcióvezető stb.) után járó pótdíjból. Vidéki útjaikra a költségtérítés helyett parlamenti benzinkártyát kaphatnak. A lakhatási támogatás helyett a parlamenti hivatal bérel nekik lakást vagy szállodai szobát a parlamenti és a bizottsági ülésnapokra.”

OkoskaTo:rp 2011.06.02. 11:19:46

Na, lesznek majd közpénzből fizetett parlamenti benzinkártyák a Holdra (és vissza) megtett utakkal...

És attól, hogy a parlamenti hivatal bérli (szintén közpénzből) a lakást/szállodát (alkalmasint a képviselő haverjától, esetleg rokonától), mi lesz jobb? Egy budapesti (vagy agglomerációs) ingatlannal rendelkező képviselőnek ne járjon ilyen! (Még akkor sem, ha a körzete az ország másik felében van.)

sárkányfő 2011.06.02. 11:30:09

Fedor, aki kicsit is tisztában a politika működésével, az tudja, hogy a költségtérítés csak ellenzékből (volt) fontos, mert kormányról annyi pénzt lehet lopni, amennyit nem szégyellnek. Milliárdokat. Kormányról a költségtérítés csak aprópénz.

Amikor Seres Mária és a Civil Mozgalom 600.000 (!) aláírást gyűjtött össze 2009-ben a képviselői költségtérítések elszámolásáért, akkor a Fidesz-Mszp kéz a kézben közösen cselezték ki az akciót.

Ezek a magyar politika igazi, őszinte, nagy pillanatai, amikor az egymást legszívesebben karóba húzó pártok a közös érdek mentén azonnal meglátják egymásban a magyart, az embert, és kialakítják a tényleges nemzeti együttműködést. Lásd még Gripen, lásd még rádió-tender, és ezer másik nem ismert ügy a háttérben.

A politikai öldöklés csak a közönségnek szól, a háttérben túl sok a közös érdek.

Most szigorítanak, hát bumm, a fidesz fontos emberi már megszedték magukat, a talpasok meg nem szólhatnak. A lépés remekül kommunikálható, de a nagy politikusok hidd el nem fognak rosszul járni. Egy lobbi-pénz, egy vasút-tender, és százmilliók, milliárdok csúsznak. A népnek meg csak az fáj amit lát, és amit a saját szintjén fel tud fogni. A milliárd felfoghatatlan, annyit lehet lopni, a százezer felfogható, az sok.
Hidd el Lázárnak egy centivel se kell már összébb húzni a nadrágszíjat, ha van városában korrupció akkor abból neki jut a legtöbb. Persze biztos nincs, ez az ember a becsület maga :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.02. 11:44:38

@sárkányfő: "Most szigorítanak, hát bumm, a fidesz fontos emberi már megszedték magukat, a talpasok meg nem szólhatnak."

Nem érdekel a háttér, csak az, hogy végre meglépik...

Tusko Hopkins 2011.06.02. 11:47:18

@sárkányfő:
Ott a pont, egyetértek.
Politikus és tolvaj szavak szinonimák.

sárkányfő 2011.06.02. 11:47:25

@Fedor: kissé struccpolitikának tűnik a hozzáállásod, de hát ha nem érdekel, hát te tudod :)

Kulminaator 2011.06.02. 11:47:47

@Fedor: Te valóban úgy gondolod, hogy megrövidítik saját magukat? Nem gondolod, hogy majd amit elvesznek az egyik kezükkel azt visszaadják a másikkal?

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2011.06.02. 11:48:21

Azért egy kiskapu még mindig megmaradt:
"A fizetés legfeljebb két tételből áll, képviselői alapdíjból és a parlamenti tisztségek (bizottsági tag, bizottsági elnök, jegyző, frakcióvezető stb.) után járó pótdíjból"

Valamint ugyanonnan:"A mostani képviselői bérek jelentősen szórnak, a legkisebb fizetés bruttó 400 ezer forint körül mozog, ezt két bizottsági tagsággal vagy valamilyen testületi vezető poszttal 600 ezer forintra lehet feltornászni,"

Tehát az a 600.000 máris 800.000, ráadásul 2 év múlva már szuperbruttó sem lesz, csak a 32-ről 16%-ra csökkentett kulcs. Vagyis nem fog egy átlag képviselő kevesebbet keresni, sőt!

malmos 2011.06.02. 11:53:46

Megint csak egy feszültségoldó álhír !Amig a hírt olvasod örülsz, hogy NAVÉGRE , de a hír csak álhír !
Soha nem fog valóra válni!

Majd hűlyék lennének saját maguk ellen szavazni!
Egyik kapzsibb, mint a másik.

Pikk 2011.06.02. 11:54:31

Szerintem csupán porhintés, a költségtérítés korlátozása. Amennyiben minőséget (korlátlan elkötelezettséget) várnak el, úgy nem lehet kevesebb a jövedelmük mint eddig, legfeljebb az elnevezése, formája változik meg.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.02. 11:55:25

@nyomasek_bobo: Nem azon van a hangsúly, hogy kevesebbet keressenek, sőt, pont az ellenkezőjét mondom. Keressenek annyit, mint most, akár többet is. De tisztességesen adózva, és átláthatóan, feszes elszámolással, nem úgy mint most.

Roy 2011.06.02. 11:58:28

Most akkor szegények éhezni fognak?
Úgy sajnálom őket. Majd állhatnak sorba karácsonykor a krisnások ingyenkonyhájánál.

is 2011.06.02. 12:03:00

én úgy olvasom, hogy a költségtérítés megmarad, csak jobban fogják ellenőrizni a benzinkártyán és a bérlésen keresztül. ezen felül a 600 ezer pont elég.

ez egyébként Gyurcsány javaslata 2008-ból, üdövözöljük mindazokat, akik annak idején farizeus módon leugatták, beleértve Orbán Viktort.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.02. 12:05:00

@sárkányfő: "kissé struccpolitikának tűnik a hozzáállásod, de hát ha nem érdekel, hát te tudod :)"

Az intézkedés számít. Szükség van rá, jogszerű, akkor meg? Most támadjak egy olyan ötletet, amit korábban támogattam, csak azért, mert olyan csinál belőle törvényt, akit nem kedvelek? Szerintem ez sokkal rövidlátóbb hozzáállás lenne (bár legalább nem lógnék ki a sorból).

@malmos: "Soha nem fog valóra válni!

Majd hűlyék lennének saját maguk ellen szavazni!"

Ha így lesz, ne félj, azt is szóvá fogom tenni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.02. 12:06:33

@is: "ez egyébként Gyurcsány javaslata 2008-ból, üdövözöljük mindazokat, akik annak idején farizeus módon leugatták, beleértve Orbán Viktort"

Ez bizony így van, de hát az elmúlt egy évben nem ez az első ilyen eset, és biztos vagyok benne, hogy nem is az utolsó...

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2011.06.02. 12:06:42

@Fedor: azt hiszem, elbeszélünk egymás mellett. Én se sajnálom tőlük, elvileg minket képviselnek, fizessük meg rendesen. Csupán arra akartam rámutatni, hogy ez a "csökkentés" az átlagnak inkább emelés lesz a 2010-es keresetéhez képest.

Biscione · http://axl-zizzenetek.blogspot.com/ 2011.06.02. 12:11:18

@sárkányfő: Mélységesen igazad van! A nagy meccsek le vannak vajazva, a Postabankra már nem is emlékszünk, Kulcsár eltűnt, Sukoróval se lesz semmi stb. Ez megint kirakat intézkedés, hogy mi megmutatjuk a zembereknek! Senki ne gondolja, hogy bárki közülük egy ruppóval is rosszabbul fog járni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.02. 12:12:31

@nyomasek_bobo: Nem biztos, ha azt vesszük, hogy mekkora pénzeket vesznek fel átlagos képviselők is költségtérítésként most, és mennyivel csökkenhet ez attól, hogy nem bemondásra megy, hogy mennyit számol benzinre és pesti lakásra, hanem számla alapján.

sárkányfő 2011.06.02. 12:17:49

@Fedor:
Cimbora, téged jobb fejnek ismertelek meg annál, sem hogy kiforgasd más szavait.
Sehol nem írtam hogy támadd, vagy bárki támadja az ötletet, és nem létező felhívást nem is indokoltam szimpátia alapon.

A törvény természetesen - ha nincs kiskapuja, amire nem vennék mérget - jó, csak ne ájuljunk már el, ha Al Capone bejelenti, hogy mától kezdve nem parkol tilosban.

Én szimpátiám legalábbis nem vásárolható meg gombokkal, miközben lehet tudni mik folynak még.

Démonmac1 2011.06.02. 12:18:10

Ugyanolyan korrupt gazemberek maradnak, illetve talán még jobban.
Az mondjuk kimondottan jó 5 let, hogy csökken a létszámuk.
(az egyetlen jó 5 let)

magpet · http://zsemlediszno.blog.hu 2011.06.02. 12:19:11

Legyen korlátlan a költségtérítés egy bankkártyával, aminek a forgalma viszont a neten a képviselő nevének bepötyögésével nyilvános. Ha a munkájához használt dolgokat, szolgáltatásokat fizeti vele, akkor nyilván nem lesz ellene kifogása.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.02. 12:22:45

@sárkányfő: "Cimbora, téged jobb fejnek ismertelek meg annál, sem hogy kiforgasd más szavait. "

Nem állt szándékomban.

"A törvény természetesen - ha nincs kiskapuja, amire nem vennék mérget - jó, csak ne ájuljunk már el, ha Al Capone bejelenti, hogy mától kezdve nem parkol tilosban. "

A szimpátiámat nem vásárolták meg, de úgy érzem korrektnek, hogy nem csak kritizálok, de írok arról is, ha valamivel egyetértek. Majd ha kiderül, hogy mégis valami susmus van a háttérben, annál inkább szóvá fogom tenni...

loláb 2011.06.02. 12:23:27

@Fedor:
Én azt hiszem eléggé odafigyelek a közélet történéseire, de nem rémlik, hogy Gyurcsány benzinkártyát, meg parlament által bérelt lakást, szállodát javasolt volna 2008-ban.

Valami linket tudnál dobni, hogy erről megbizonyosodhassunk, ne csak a szokásos, nyomokban a szocialista javaslatokra emlékeztető, de egyébként lényegi különbségeket tartalmazó javaslatra mondjátok rá, hogy: "ezt már a Gyurcsán/Bajnai is így akarta, bezzeg a demagóg fidesz..."

Kulminaator 2011.06.02. 12:26:16

"Keressenek annyit, mint most, akár többet is."

Igen? EZt majd meséld el azoknak is akik mindig rábasznak a politikusok húzásain. Akiknek azt mondják, hogy majd milyen fasza lesz nekem mert kisebb lesz az adókulcs és többet fogsz hazavinni, közben meg a nagy lófaszt, azt. Érdekes módon mindig a "kisemberek", a bérből és fizetésből élők szopják le a harcifaszt ebben az országban. Még szerencse, hogy hamarosan itthagyom kurvaországot (sic!) úgy, hogy vissza sem nézek. A gyerekeim már elmentek, most megyünk utánuk a nejemmel.

Attilajukkaja 2011.06.02. 12:38:43

Nem latom at, hogy a kivaltsagok kifizetesenek atstrukturalasaval mennyit sporol az orszag, de valoban (?) atlathatobba teszi a kepviselok penzkolteset. Lehet, hogy csak en vagyok egy megkeseredett cinikus es csak azt latom, hogy ezentul mar kevesebb penzzel kell a kepviseloknek elszamolniuk, mikozben az allam ugyanugy fizet nekik gyakorlatilag mindent. A nep pedig elegedetten tavozik a Kossuth terrol, mert lam-lam, meg a kepviseloket is megszoritjak.

Az adozas bevezeteset pedig nem is ertem, hogy volt pofajuk eddig halogatni?

Es a 600 ezer mindenre vonatkozik vagy csak a parlamenti kepviselosegre? A tisztsegekert ezek szerint nem jar semmi plussz? vagy igen?
En ennel fontosabbnak tartanam azt a javaslatot, hogy egy varos polgarmestere ne vehessen fel fizetest a varostol es az Orszaggyulestol is egy idoben, mert a ket tevekenyseget nyilvan se idoben, se gyakorlatban nem tudja elkuloniteni.
Ez komoly megtakaritast jelentene Debrecen, Salgotarjan, Hodmezovasarhely, stb. onkormanyzatainak!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.02. 12:42:28

@loláb: Nem a konkrét megoldásokról van szó, hanem az alapelvről, az átláthatóságról. Ezzel próbálkozott Gyurcsány, és ez pattant vissza akkor a FIDESZ demagógiáján:

"A kormány azt javasolja, hogy 386 helyett 199 fős legyen a parlament, a parlamenti képviselők tiszteletdíját rögzítsék a mindenkori átlagbér háromszorosában, szűnjön meg a számla nélküli költségtérítés, csökkenjen a felére az önkormányzati képviselők száma. (...) Gyurcsány Ferenc tájékoztatása szerint a kormány arra is javaslatot tesz, hogy a parlamenti képviselők tiszteletdíja a mindenkori átlagbér háromszorosa legyen.

Mint mondta, el kell fogadni, hogy a parlamenti képviselők felelőssége meghaladja az átlagemberekét.

Azt is kezdeményezik - tette hozzá - hogy szűnjön meg a számla nélküli költségtérítés, számla alapján azonban továbbra is el lehetne számolni az utazás és a szállás költségeket.

Nincs ok arra, hogy bármilyen különleges szabályok vonatkozzanak a parlamenti képviselőkre - hangoztatta. Gyurcsány Ferenc kitért arra is: indítványozzák azt is, hogy a jelenlegi közel 26 ezer fős létszám helyett csökkenjen a felére az önkormányzati képviselők száma az országban."

belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/35894/1/belfold/Gyurcsany_199_fos_parlament_szamlas_koltsegterites

Ha jól megnézed, gyakorlatilag az összes ötlete visszaköszön most...

@Kulminaator: Belőled most az indulat beszél, amit megértek, de ettől még tény, hogy ennyit, vagy még többet most is megkeresnek, csak jórészt kvázi feketén, és ehhez képest bizony előrelépés, ha legalább ezután tisztességesen leadózva és pontos elszámolás után kapják meg a pénzüket.

Frau Rindfleisch 2011.06.02. 12:45:38

Már majdnem komolyan vettem ...

loláb 2011.06.02. 12:57:12

@Fedor:
"Nem a konkrét megoldásokról van szó, hanem az alapelvről, az átláthatóságról."

De, éppen a konkrét megoldások a lényegesek, mert ebben nem tudtak soha megegyzeni. Most szerencsére nem is kell.
Gyakorlatilag mindenki mindenben egyetért-elvi szinten.
Viszont amikor a konkrét megoldásokról van szó, akkor mindig kiderül, hogy ez rossz, az átláthatatlan, amaz kontraproduktív, stb... Legalábbis a frakciók így gondolják egymás javaslatairól.

"Ha jól megnézed, gyakorlatilag az összes ötlete visszaköszön most..."
Nagyrészben igen, mert elvek szintjén konszenzus volt a kisebb parlament, politikai elit, vagy éppen a számla nélküli költségtérítés megszüntetésével kapcsolatban.

Viszont a megoldásban már gyökeresen eltérő, szerintem működőképesebb javaslat az, amit a fidesz most bevezet. A Gyurcsány féle javalsat, a "számla ellenében", az a benzinkártyához, és az OGY hivatala által bérelt lakáshoz képest lényegesen rosszabb, csak kicsit megnehezíti a muytizást, nem szünteti meg. Minimális kreativitással kijátsztható, ne mond, hogy tőled még soha, egyetlen ismerősöd nem kérte, hogy ha taxizol, vonatjegyet veszel, vagy szállodába mész, akkor az ő nevére kérjed számlát (ha te egyébként nem tudod elszámolni)...

KalJack 2011.06.02. 13:02:36

Csak van ám egy hatalmas dilemma,mégpedig hogy 2012-től vagy csak 2014-től lépjen-e életbe az új rendszer?!Hmm,hmm...kb. 150%-ra tudom,hogy melyik mellett fognak dönteni:)Szóval a ciklus végéig még ugyanúgy kilopják a szemünket is,meg persze utána is...

Attilajukkaja 2011.06.02. 13:04:37

@loláb:

Sokban egyetertek veled es Fedorral is!

"ne mond, hogy tőled még soha, egyetlen ismerősöd nem kérte, hogy ha taxizol, vonatjegyet veszel, vagy szállodába mész, akkor az ő nevére kérjed számlát "

Tolem meg soha,.... pedig vannak/lennenek ilyen jellegu ismeroseim.

safranek 2011.06.02. 13:06:02

Én a múltkori ellenzéket büntető fizetés megvonáskor (Alkotmány szavazás) szívesen láttam volna, ahogy a teljes Fidesz frakció visszafizeti az előző ciklusban felvett fizetését. Merthogy akkor meg Ők nem jártak be, pedig sokaknak jobban tetszett volna a határozott "nem"-el szavazás, mint a távolmaradás. Azért választottuk őket, hogy szavazzanak!

Attilajukkaja 2011.06.02. 13:06:11

@KalJack:
"hatalmas dilemma,mégpedig hogy 2012-től vagy csak 2014-től lépjen-e életbe az új rendszer?"

Ez komoly? Mert 2014-tol az egesz ugylet hitelet veszti!!!!!!

loláb 2011.06.02. 13:06:16

@Fedor:

Egyébként kurva jó ez a hír, főleg a vége:

"Az a reális, ha következő hónapokban széles körű egyeztetés mellett legkésőbb szeptember 30-ig elkészülhet az euró bevezetésének magyarországi forgatókönyve - jelentette ki Gyurcsány Ferenc"

2009. február elsején. Bohóc.

Kb ennyire gondolta komolyan a hír elején lévő dolgokat is, hiszen nyilván tudta, hogy neki már mennie kell.
Feldobott egy gumicsontot, hátha sikerül valemennyi népszerűségnöveléssel megakadályoznia a februárra már a párt által eldöntöt tényt, hogy neki over. Szerencsére nem sikerült.

De ne vegyünk már komolyan minden, kétségbeesésben született kacsát.

parlamentarista 2011.06.02. 13:08:51

minden kormány annyit lop, amennyit nem szégyell. talán inkább ezen kellene változtatni. jobb helyeken minden teljesítményigazolás nyilvános, amiért közpénzt fizetnek ki. még szlovákiában is.

hja, hogy az egy főre jutó szlovák gpd lassan másfélszerese a magyarnak. akárcsak a cseh. a szlovén a duplája. viszont ezek az országok 2030-ra nem fogják lehagyni az egész nyugatot. mi meg de. ez tuti, mert matolcsy györgy kiszámolta.

KalJack 2011.06.02. 13:14:00

@Attilajukkaja: Hát én ezt olvastam.Amúgy eleve nem értem,hogy eddig is mire vártak ezzel (vagyis egyértelmű),ilyeneket kéne meglépni a sok látszatintézkedés helyett.Meg a sok alattvalót sem értem,hogy ezek miatt miért nem háborog és kéri rajtuk számon,mivel többek között ez volt a kampányuk egyik fő pontja.Kisebb parlament stb...

anonymand 2011.06.02. 13:14:44

Tisztelt Fedor!

Hány éves vagy, már megbocsáss?
Csak azért, mert úgy tűnik, hogy hiszel még a tündérmesékben.
Ha meg nem sértelek, emlékeztetlek a 2 milliós fizetési plafonra.

Tisztelettel:
anonymand

tede 2011.06.02. 13:25:25

A Lézer J. ezek után kevesebbet fog érni, mert csökkent a jövedelme. Hogyan fogja feldolgozni ezt a presztízsveszteséget? Psszichológus kell neki.

NA YA! 2011.06.02. 13:49:52

600 ezer, 1 milla, vagy kettő?! Ez mind lófütty ahhoz képest amit mellékesen ellopnak, vagy kárt okoznak! Tisztelet a kisszámú kivételnek!

Alamio 2011.06.02. 13:53:14

@KalJack: Kisebb parlament lesz, 2014-ben. Azt lehetetlen megvalósítani, hogy azonnal. Ahhoz új választás kellene, ami kb. el is vinné a megspórolt pénzt, ami 150 politikus 3-4 évi fizetése.

Fedorral vagyok ebben a kérdésben. Mindegy milyen indíttatással, ha megcsinálják, támogatom.
Annak aki azt hiszi, hogy ez magyar sajátosság: nem véletlen, hogy az EU-normák között sincs üvegzseb-program.

Alamio 2011.06.02. 13:56:18

@safranek: Nekem tetszett, hogy Gyurcsány alatt kivonultak - jelzem, Navracsics bennmaradt mindig, és ők is az épületben, azaz nem "be sem mentek dolgozni", jelen voltak, kivonultak, aztán amikor Fletó befejezte, bevonultak.
Kicsit más számomra ez, mint egy igazolatlan távolmaradás, amivel azonosítod.

Attilajukkaja 2011.06.02. 14:03:57

@Alamio: @KalJack:

A kisebb Parlamentet tenyleg nem lehet 2 ev alatt (?) csokkenteni, de a juttatasokat sem lehet ennyi ido alatt gatyaba razni?
Vannak intezkedesek, amiket ez a kormany minden elozetes egyeztetes, vita nelkul hipp-hopp modon hozott meg. Eppen ehhez szukseges nekik minimum 4 ev?

klorofil 2011.06.02. 14:07:06

Meg van a veszélye, hogy a képviselők (akárcsak az orvosok) ki fognak vándorolni. Esetleg félévente vendégképviselőséget vállalva kiutaznak Londonba 1-1 hétre.
El kellene gondolkozni azon is, hogy az így kieső szakképzett politikusok pótlására meg kellene könnyíteni a balkáni és szicíliai bevándorlók gyorsabb állampolgársághoz jutását.

Alamio 2011.06.02. 14:07:19

@Attilajukkaja: Na ez az, amit kivárhatunk hogyan lesz (12 vagy 14). Mást tenni úgysem tudunk. Azért majd kérek egy kalaplengetést minden Fidesz-gyűlölőtől ha ezt meglépik, mert ők lesznek 20 év után az elsők, akik hozzányúlnak a politikusi egzisztencia legirritálóbb szent tehenéhez.

KalJack 2011.06.02. 14:07:48

@Alamio: Amit akarnak azt rögtön meg tudják csinálni,ami nem áll érdekükben azt nem.Magyarázat meg mindenre van.Amúgy már akár 10 éve lehetne kisebb parlament,azóta már mennyi pénz megmaradt volna.Mondjuk valószínűleg ellopják máshogy,szóval lényegében mindegy...

Alamio 2011.06.02. 14:13:50

@KalJack: Nem érvelsz most, csak csapongsz. 10 éve nem volt 2/3-ad. Senkinek. És az érvem éppen arról szólt, hogy a kisebb parlamentet csakis új választásokkal lehetne végrehajtani. Körzetek újrafelosztása, helyi és listás jelöltek állítása, új kampány, külképviseleti szavazás... Ha ez lenne, én tenném fel a kérdést: ez most a legfontosabb?

KalJack 2011.06.02. 14:14:40

@Alamio: Nem tudom te mit és hol dolgozol,de tételezzük fel,hogy egy átlagember nem végzi el a munkáját de a főnökének megmagyarázza hogy ő amúgy az épületben ott volt,akkor valószínűleg másnap már nem kell az épületben sem tiszteletét tennie.

Attilajukkaja 2011.06.02. 14:14:42

@Alamio:
Tolem megkapjak! Erre a celra meg egy kalapot is veszek magamnak :o)

Alamio 2011.06.02. 14:18:06

@KalJack: Nézd máshonnan. Én részben azért szavaztam rájuk (volt benne része, százalékolni nem fogom), mert ez eszükbe jutott, és konzekvensen végrehajtották. Azaz mint a főnökük (hiszen közszolgák) úgy gondolom, jól végezték a dolgukat, és a maradásukra szavaztam. A többi főnök is így gondolta, azért kaptak ekkora felhatalmazást. De nem ez a téma lényege, úgyhogy szerintem maradjunk a posztnál. Helyesled az intézedést? (amennyiben bekövetkezik persze.)

@Attilajukkaja: :-)

KalJack 2011.06.02. 14:20:22

@Alamio: kalaplengetést?Ember te miről beszélsz?Ők ugyanúgy végig ott voltak az elmúlt 20 évben (hol irányítottak,hol asszisztáltak és romboltak) mint a másik oldal.Ugyan azokból a "törvényes lopásokból" lettek multimilliomosok.Azt fogd már fel,hogy az egész bagázst (bal és jobboldal egyaránt) kellene kipucolni ahhoz hogy valami változzon,és ez nem fog soha létrejönni.

Alamio 2011.06.02. 14:29:35

@KalJack: Aha. És akik a helyükre jönnek, azok lennének a "herceg-a-fehér-lovon". Ne már... Te vádolsz naivitással?

Attilajukkaja 2011.06.02. 14:30:47

@KalJack:
Igen. Ott voltak. Igen, mindenben gatoltak a szocikat. Igen, semmivel sem voltak jobak naluk,...vagy az MDF-nel, KDNP-nel. Megis megemelem a kalapom, ha vegre valahara hoznak egy nekem is tetszo intezkedest!!!! Ennyi.

KalJack 2011.06.02. 14:31:44

@Alamio: az intézkedést helyeslem ha a lehető leghamarabb bevezetésre kerül és tényleg lesz valami látható következménye,nem pedig ugyanaz lesz mint eddig csak másféle köntösben tálalva.
Arról meg könnyű adatokat találni,hogy hány "főnök" is szavazott a fideszre és ezt nevezhetjük-e Magyarország többségének.Mert a többségnek már hányingere van a politikától és ezért el sem ment szavazni,ezért győzhetett a fidesz + azért mert nincs más normális alternatíva.

Attilajukkaja 2011.06.02. 14:33:29

@Alamio, @KalJack:

A mai allas szerint, akik a Fidesz helyere lepnek azok meg jobbra fognak allani, mint ez a kormany.
Nem szeretem Orbant, nem is fogok ra szavazni soha. De lehet, hogy 3 ev mulva megkonnyebbulesemben felsohajtok, ha ujra o nyer.

KalJack 2011.06.02. 14:34:50

@Alamio: Egyrészt nem vádoltalak naivitással,csak egyszerűen nem értelek.Másrészt pont azt írtam,hogy soha senki nem fog a helyükre jönni (főleg a herceg fehér lovon nem),tehát nincsenek illúzióim.

KalJack 2011.06.02. 14:37:48

@Attilajukkaja: hát igen,minden elkeseredett országban előbb-utóbb élre törnek a radikális vagy szélső jobbos erők.Na azt én sem kívánom magunknak,hogy odáig jussunk...

Alamio 2011.06.02. 14:41:00

@KalJack: Számszerűsíthető hogy egzaktul mennyi. Aki nem szavazott, az meg belenyugodott a szavazás végeredményébe, bármi is legyen az.
A nincs más alternatíva átfordítva Alamio-ra: nem volt támogatható párt a Fideszen kívül.
@Attilajukkaja: Ez is lehetőség, de ne jósoljunk előre 3 évet. Sok minden változhat/fordulhat addig. Az tény, hogy egy reális alternatívának (mely a parlamenten kívül lehet maximum) már nem ártott volna megjelennie, ha fel akarja magát építeni 2014-re. + lehetne még olajfa, de abban a Jobbik miatt nem hiszek.

Alamio 2011.06.02. 14:43:26

@KalJack: Én sem téged. Ha mindig mindent ellopnak, mindig csak a saját zsebüket tömik, soha semmit nem tesznek a közjóért és egyik kutya másik eb és még a változás is kizárt akkor MIÉRT FOGLALKOZOL VELÜK?

Általában a vérpesszimisták nem szavaznak, nem fórumoznak. Energiatakarékosságból.

Attilajukkaja 2011.06.02. 14:45:54

@KalJack: @Alamio:

Nyilvan nem azert irtam ezt a lehetoseget, mert ide szeretnek eljutni,...hanem mert egy konstruktiv baloldalnak meg a csirajat sem latom kialakuloban.
Talan egy-ket civil szervezodesbol meg lehet valami, de tartok tole, hogy ok is oda jutnak, ahova az LMP. Kiderul, hogy mihelyst profi politikaba kezdenek, rajonnek, hogy megsem lehet mas a politika.
De ne nekem legyen igazam!!!!!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.02. 14:49:44

@loláb: "De, éppen a konkrét megoldások a lényegesek, mert ebben nem tudtak soha megegyzeni."

Azért az, hogy most számlát hozol a benzinről, vagy kártyára vásárolod, az csak technikai különbség. Aláírom, hogy utóbbi jobb, de lényegtelen annak a fényében, hogy már éve óta átláthatóbb lenne ez az egész, ha akkor nem tesz keresztbe a FIDESZ.

@anonymand: "Csak azért, mert úgy tűnik, hogy hiszel még a tündérmesékben."

Nem hiszek a tündérmesékben, épp ezért fogalmaztam úgy "HA VALÓBAN megcsinálják..."

KalJack 2011.06.02. 14:53:32

@Alamio: azért annyit muszály mindig lefelé is osztani,hogy működjön valamelyest az ország és ne legyen anarchia vagy forradalom.Nem vagyok pesszimista (főleg vér nem),de ellentétben veled én egyre kevésbé látom a kiutat amíg ugyanazok az arcok vannak a köztudatban (és mint megbeszéltük ez úgysem változik).Szóval ördögi kör...Foglalkozni meg azért foglalkozok a dolgokkal mert befolyásolják az én életemet és az esetlegesen születendő gyermekemét is...

Attilajukkaja 2011.06.02. 14:56:33

@Alamio: @KalJack:

Lehet, hogy en vagyok a vilag legnaivabb embere, de mar kezd kisse zavarni ez a "mindenki mindent ellop" retorika. Az, hogy mindent ezzel probalunk igazolni, elharitani. Az en kornyezetemben nem lopnak az emberek. Hogy kihasznaljak a jog altal nyujtott lehetosegeket, az a lopas? Vagy ha ugyanezek a jogi rendelkezesek szoritjak oker ra, hogy pl. keruljek az AFA-s szamlakat? Nem egy kisvallalkozo ismerosom allitja, ha mindent a torveny szerint csinalna, mar regen tonkrement volna. Raadasul autoszerelok, fizikoterapias gyogymasszorok, akiknek a munkajara valoban kereslet van!
Igen, amig lehetett, a hatalomhoz kozel allo emberek szetprivatizaltak az agyukat es jelentos vagyonra tettek szert. Nem erdekel. Ha most nem az o kezukben lenne, akkor maseba. A lenyeg, hogy hogyan safarkodtak vele: jol vagy rosszul? Mert ha jol, abbol egy csomo penz visszacsurog nekem is, az egyszeru kozalkalmazottnak.
Es mindig is voltak pofatlan emberek (Zuschglagerek, Hagyok, Lazarok, Papcsakok, stb.) es mindig is lesznek. De ne hagyatkozzunk mar mindig rajuk. Ideje lenne tullepni ezen!

Alamio 2011.06.02. 14:57:10

@Attilajukkaja: Nagyjából adom, az MSZP vindikálja a bololdalt, a konstruktivitása meg abban merül ki, hogy éppen osztódjon-e Mesterházy és Gyurcsány mentén, avagy sem.

Az LMP remélem komolyan gondolja magát, mert viccnek rossz. "Éjáó, nukleár lobbi hez tu gó!"

Nem ártanának valóban civil mozgalmak, amelyek maximum mint támogatók jelennek meg a politikában; ehhez azonban nem ártana az, hogy legyenek olyan karizmával rendelkező hordószónokok, akik mentén létrejönnek. Jelenleg ugyanis csakis a Jobbik és a Fidesz bír embereket mozgósítani. Ez azonban nem azonos azzal, amit írtam: a parlamenten kívülről szerveződő váltópártnak már fel kellett volna tűnnie ahhoz, hogy 2014-ben akár olajfa-koalícióban, akár másképp le tudja váltani a Fideszt. Ennek jelét nem látom.

Alamio 2011.06.02. 15:00:48

@KalJack: Szerintem az MSZP arcainak felét ebben a ciklusban látod utoljára. Az SZDSZ-t, MDF-et már nem láthatod. Szerintem ez is evolúció. Még akkor is, ha ezért időszakosan Zagyva György Gyulát kaptuk :-D

@Attilajukkaja: Ironizáltam. Én pont nem az vagyok, aki azonosít. Nem hiszek a két kockacukor elméletben.

loláb 2011.06.02. 15:05:40

@Fedor:
"lényegtelen annak a fényében, hogy már éve óta átláthatóbb lenne ez az egész, ha akkor nem tesz keresztbe a FIDESZ."

Elmondanád, hogy miben, és hogyan "tett keresztbe" a fidesz ennek a javaslatnak? Mint ahogyan ez a javaslat sem, úúgy az sem rémlik, hogy hogy komolyan tárgyaltak volna róla a pártok, vagy akár Fletó a parlament elé vitte volna a kérdést, (ahol a fideszes szavazatokon múlt volna az elfogadása)...

Tudod, mire emlékeztet engem ez a javaslat, és az időzítése: Medgyessi 2004-es EP választási javaslatára (a közös listára, és a többi közjogi barkácsolásra).

Minden gumicsontra ne harapjál már rá...

Attilajukkaja 2011.06.02. 15:05:50

@Alamio:
Szerintem a napokban zajlo hepajok, demonstraciok igenis ramutattak arra, hogy vannak ertelmes civil szervezodesek.
Erdeklodessel figyelem, kiforr-e beloluk valami figyelemre melto, ami nem csak a sajat szervezodesukon belul ertekes, hanem orszagos szinten is teremt valami mozgalmat (???).
Csak egy megfigyelo vagyok,...de szoritok nekik ;o)

KalJack 2011.06.02. 15:08:03

@Alamio: de akkor még mindig itt van többek között a mi Viktorunk:)Vele mi lesz?Mert ő is ugyanennek a kornak a gyermeke és valljuk be őszintén már szintén kicsit uncsi.Tény,hogy a többi is...OV meg úgy tűnik kortalan,és végülis a tehetségét elismerem ami a saját maga eladásában rejlik.De inkább lett volna focista,akkor talán még szeretném is:)

Alamio 2011.06.02. 15:19:56

@KalJack: Én a Fidesz legerősebb pontjának épp Orbánt tartom. Azért is szavaztam rá. Több, amúgy konstans MSZP-szavazótól is hallottam már, hogy jelenleg nincs miniszterelnök-alternatíva, aki felérhetne hozzá. A Fidesz káderei között persze bőven találunk olyant, akit nem sajnálnék.

@Attilajukkaja: Azok a szakszervezetek nem civil szerveződések, melyek még az előző rendszerben jöttek létre. Amúgy szerintem lemaradtam valamiről, ha az utóbbi napokat írod. Mire gondolsz?

Attilajukkaja 2011.06.02. 15:24:09

@Alamio:
Nem a szakszervezeterkre gondoltam. De most megfogtal,...mert hirtelen nem emlekszem a civilek nevere. De meg torom rajta a fejem!!!! OK?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.02. 15:24:42

@loláb: "Mint ahogyan ez a javaslat sem, úúgy az sem rémlik, hogy hogy komolyan tárgyaltak volna róla a pártok, vagy akár Fletó a parlament elé vitte volna a kérdést,"

Volt róla komoly egyeztetés, parlamenti bizottság szinten, de onnan már a FIDESZ ellenállása miatt nem jutott tovább. Ha jól emlékszem, Seres Mária pont akkoriban dobta be a népszavazásos kérdéseit a köztudatba (az egyik pont erről szólt), és mivel a FIDESZ-nek akkoriban még érdekében állt szeretni a népszavazást, arra hivatkozott, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni, és csak a kormány csalási kísérlete az, hogy okafogyottá akarja tenni azzal, hogy elébe megy a dolgoknak, és magától korlátozná a dolgokat.

Attilajukkaja 2011.06.02. 15:29:19

@Attilajukkaja:
Ne haragudj, nem kamuzok, de otthon tudok csak utananezni a pontos nevuknek. Nyilvan nem meghatarozo civilekrol van szo, mert ilyenek nem leteznek. Egyelore.
Amugy a szakszervezeti mozgalmakbol is kinohetnek ertekes vezetok (nyilvan nem Szima Juditra gondolok!). Meg minden lehetseges!

KalJack 2011.06.02. 15:30:22

@Alamio: és megint kilyukadtunk oda,hogy nincs alternatíva:)Tehát ha ló nincs akkor jó a szamár is,de attól még nem lesz valaki alkalmas egy feladatra mert nincs nála alkalmasabb.Amúgy pl. Szíjjártó "pökhendi" Péter kimondottan irritáló figura,szerintem többet árt nekik mint amennyit használ.Persze nincsen ezzel egyedül...

Attilajukkaja 2011.06.02. 15:30:29

@Alamio:
Az elozo, magamnak cimzett kommentet neked szantam :o)

Alamio 2011.06.02. 15:32:24

@Attilajukkaja: Nem a "kire" szót írtam, hanem a "mire" szót. Mire gondolsz. Melyik rendezvényre. Nem a civilek nevére :-D

Alamio 2011.06.02. 15:36:13

@KalJack: Sorolhatnám én is. Csak a különbség, hogy az én listámban Orbán biztosan nem lenne benne.
És ha ő kiszállna a politikából, a következő utáni miniszterelnökség alatt már mindenki az ő nagyságáról beszélne, összehasonlítva az akkori "nímanddal". Ezért nem hiszek a politikusok teljes cseréjében.

loláb 2011.06.02. 15:36:51

@Fedor:
"Volt róla komoly egyeztetés, parlamenti bizottság szinten, de onnan már a FIDESZ ellenállása miatt nem jutott tovább."

Ez így ebben a formában biztosan nem igaz, mert a fidesznek semmilyen bizottságban nem volt többsége 2010-ig, így egyetlen törvényt sem tudott volna elkaszálni a bizottsági szakaszban.

Az persze lehet, hogy ellenkeztek vele, de ettől még a kormánypárti bizottsági tagok tovább engedhetik a javaslatot (már ha volt valamilyen kidolgozott javaslat, és nem csak Gyurcsány sajtótájékoztatójáról tárgyalatak a bizottságban, ez esetben a komolytalanság nyilvánvaló), legfeljebb a parlament nem szavazza meg a 2/3-os törvényt.

De szerintem mire parlamenti szakaba érhetett volna a dolog, addigra Gyurcsánynak volt fontosabb dolga, mintsem hogy a képviselői költségtérítést reformálgassa.

Attilajukkaja 2011.06.02. 15:43:39

@Alamio:

A civilek megmozdulasai mar alig kovethetoek. A rendorok egyutt tuntetnek a tuzoltokkal, a pedagogusok a vegyeszekkel, a Tuzrakteresek a tobbi kulturossal. Szerintem pont az az erdekes, hogy kik csatlakoznak mindehez, nem az, hogy pontosan mihez.
Akikre en gondolok, azok sajnos tobbnyire ertelmisegiek es tudjuk, hogy ma mar nem ok a megharozo ero nalunk. A Jobbik ereje eppen abban rejlik, hogy nem az ertelem, hanem az erzelem szintjen volt kepes megragadni tomegeket. Az ertelem is manipulalhato, de az erzelmek sokkal inkabb. Na ilyen ellenpolusra lenne szukseg a Fidesztol picit balabbra. De miket is beszelek? Bal, jobb? Mit szamitanak ma mar ezek a fogalmak? Nemzeti, kereszteny, a nep akarata, Bastya elvtars, stb. Ezekben kellene ma mar nekem is gondolkodnom,...csak kicsit nehez az atallas.

Alamio 2011.06.02. 15:50:05

@Attilajukkaja: A bal-jobb szembeállítás már akkor is fura volt, amikor ilyen harcról beszéltünk. A MaSZoP-SZaDeSZ neoliberális gazdaságpolitikát folytatott, ami a legellentétesebb a balos értékrenddel. A Fidesz pedig nagyon ellentétben van a neokonok "kis állam" koncepciójával.
A megoldásokat magukat kéne megérteni, nem pedig a cimkéket aggatni.

Attilajukkaja 2011.06.02. 15:58:44

@Alamio:

A cimkekkel kapcsolatos megjegyzeseddel termeszetesen egyetertek. A megoldasokat pedig nem latom. Amit nem latok, azt nem tudom ertelmezni (pedig mar megtanulhattam volna, ha egy kicsit is trendi lennek!).
Persze ertem, mire gondolsz, de amit most a Fidesz megoldasnak szan, arra meg nem nagyon van nyomtatast is elturo cimke.
Viccen kivul. Tamogatom az adossagcsokkento politikajukat,...csak en nem igy csinaltam volna. Persze konnyu ugy fanyalogni, hogy kb. annyit ertek a gazpolhoz, mint Orban vagy Pokorni. Ennel nem artana kicsit jobban erteni a dolgokhoz,....de akkor nem itt ulnek is irogatnek egy blogra.
Amugy nem kell ahhoz mestercipesznek lenni, hogy az ember lassa, mindket csizmaja ballabas.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.02. 16:00:05

@loláb: "Ez így ebben a formában biztosan nem igaz, mert a fidesznek semmilyen bizottságban nem volt többsége 2010-ig, így egyetlen törvényt sem tudott volna elkaszálni a bizottsági szakaszban"

Az eszedbe se jut, hogy a biztos bukás tudatában, fölöslegesen nem továbbította bizottság kormánypárti többsége? 100%-ig biztos vagyok benne, hogy volt a pártok között egyeztetés, és hogy ez egy hetekig húzódó ügy volt, mint ahogy a fentebb már idézett népszavazásos érvelésre is határozottan emlékszem. Mondjuk az tény, hogy nem egészen két hónappal később lemondott Gyurcsány, és az gyökeresen új helyzetet teremtett...

De most miért is vitatkozunk már megint egy lényegtelen mellékkérdésen, ami a posztban nem i szerepelt? Gyurcsány már ezeket egyszer kitalálta, ez tény. A FIDESZ akkor keresztbe tett neki, most meg megvalósítani szándékozik, ez is tény. Az meg, hogy az előző kormány szerepét te mindenáron kicsinyíteni szeretnéd, az meg nálad adottság :-)

Attilajukkaja 2011.06.02. 16:09:11

@Fedor:
"A FIDESZ akkor keresztbe tett neki, most meg megvalósítani szándékozik, ez is tény."

Es hogy a mostani kormany eppen olyan bugyutan kontrazik, mint ahogy annak idejen Orban tette, szamomra az is teny. Csak azt nem ertem, hogy ebben mi fantaziat latnak? Egyszer volt Budan kutyavasar.
Most sirjak vagy nevessek?

Alamio 2011.06.02. 16:11:12

@Fedor: Annyiban Lólábnak mindenképpen igaza van, hogy a kormánytöbbséggel keresztülvihető döntéseket a Fidesz nem akadályozhatta meg, még ha akarta, akkor sem. A bizottságokban ugyanúgy kormánytöbbség volt. Azaz: ha az MSZP keresztül akarta volna verni, akkor meg is csinálja.

@Attilajukkaja: A gazdaságpolitikához én sem szakártőként, csak lelkes műkedvelőként viszonyulok. Ugyanakkor azt nehéz nem észrevenni, hogy a kezdeti ingadozásokhoz képest stabil a forint. Hogy minimum 2,5 %-os (plafon 3,5) növekedést vár mindenki. Hogy a KSH szerint több mint 25 000-rel nőtt a foglalkoztatottak száma (a legnagyobb recesszió idején). Hogy nem dőlt össze a forint, vagy az örökölt költségvetés - pedig hézagok, buktatók voltak benne, az világos. Hogy az állami vagyont ez a kormány nem privatizálni, hanem növelni akarja (ld. MOL). Lehetnek ezek kiragadott adatok/esetek, lehet őket kisebbíteni, de léteznek.
Erre a politikára valóban nincs cimke, ők maguk is "különutasnak gazdaságpolitikának" nevezik.

Attilajukkaja 2011.06.02. 16:23:20

@Alamio:
A statisztika egy nagyon egzakt tudomany. Ahogy hasznaljak az eredmenyeket, az mar nem annyira. Tenyleg nott a foglalkoztatottak szama, de a munkanelkulieke (foleg a friss diplomasoke) meg annal is jobban novekedett.
Nem, nem kekeckedni akarok, csak nagyon nehez ezeket a dolgokat realisan atlatni.
A lenyeg, hogy az orszag nem jutott a gorogok sorsara. Igaz, Bajnai alatt sem.
En is rugkapalok egy csomo fideszes intezkedes ellen, elsosorban azert, mert visszalepesnek erzem oket az eddigi 20 evhes kepest. Es nem szeretem, ha a sorsom felol ennyire szemtelenul es otromban lenezve engem dontenek. En 20 evvel ezelott nem ezt a lovat akartam.
De titokban szoritok Orbannak, mert ha neki jo lesz, akkor valamennyire nekem is. Es a gyerekeimnek is. Szijjarto Moncsicsit meg leszarom, mert engem is rendkivuli modon irrital a fennhejazo stilusa. Az ilyenek ugyis sullyesztoben vegzik.
En mar csak egyben remenykedem: hogy ezzel az Alaptorvennyel kielegitette Orban a KDNP-t es Semjennek mar nem lesznek tovabbi szalonkavadasz otletei. Mert azt a bagazst nehezen viselem el. (A csaladom egy resze hithu katolikus,...nem veluk van bajom.)

loláb 2011.06.02. 16:29:40

@Fedor:

"Az eszedbe se jut, hogy a biztos bukás tudatában, fölöslegesen nem továbbította bizottság kormánypárti többsége?"
Ha ez így működne...
Még a biztos bukés tudatában is szoktak a kormányok továbbítani parlamentnek ügyeket, ugyanis abból is politikai tőkét lehet csinálni, hogyha valaki obstruálja a javaslatot.
Főleg ilyen szimbolikus ügyekben.

"100%-ig biztos vagyok benne, hogy volt a pártok között egyeztetés"
Az nagyon jó, az önbizalom egy nagyon fontos dolog.

"és hogy ez egy hetekig húzódó ügy volt"
Ennek mondjuk lehetne valami nyoma az intenret pöcegödrében.

"mint ahogy a fentebb már idézett népszavazásos érvelésre is határozottan emlékszem"
A népszavazásos dolgora azért emlékezhetsz, mert 2009 szeptemberében valóban a Seres Mária féle civil népszavazási kezdeményezés miatt változtatta meg a képviselői költségtérítéseket a parlament, átnevezve a költségtériítést választókerületi pótléknak. De ez szeptemberben történt, és köze nem volt Gyurcsányhoz.

"De most miért is vitatkozunk már megint egy lényegtelen mellékkérdésen"
Abban valóban nem szerpelt, viszont általános álláspontod az, hogy a fidesz bármit is csinál mindenre az a tromf, hogy dehát ezt már a szocik is akarták, és akkor a fidesz elobstruálta.
Persze, hogyha nem veszed észre az érdemi különsbégeket a javalsatok között, akkor lehet ilyen érzésed. Végül is mindegy, hogy mercédeszeket osztogatnak, vagy volgákat fosztogatnak...

"Az meg, hogy az előző kormány szerepét te mindenáron kicsinyíteni szeretnéd, az meg nálad adottság :-)"
Hát, reálisan szemlélve a dolgot, nem sok mindent tettek le az asztalra, látod ez is TÉNY.
Hogy te benyalod a balliberális maszlagot, hogy mindent a fidesz fúrt meg, az pedig nálad adottság.

Alamio 2011.06.02. 16:30:12

@Attilajukkaja: A munkanélküliek (regisztrált munkanélküliek) számának növekedése önmagában nem gond. Ez annyit jelent, hogy sokan jelentették be magukat. Vannak nem regisztrált munkanélküliek is. Ha ezek számát növeled, akkor tudod csökkenteni a regisztrált munkanélküliek számát. Ilyenre volt példa, Gyurcsányék alatt. Ennél tisztább szám az, hogy mennyivel nő/csökken az össz-foglalkoztatottak száma. És a hecckampány ebben hazudik, ugyanis az nőtt. Több ember dolgozik 25 000-rel, mint tavaly ilyenkor.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.02. 16:44:55

@loláb: "Még a biztos bukés tudatában is szoktak a kormányok továbbítani parlamentnek ügyeket, ugyanis abból is politikai tőkét lehet csinálni, hogyha valaki obstruálja a javaslatot. (...) Ennek mondjuk lehetne valami nyoma az intenret pöcegödrében."

És valóban:

"A magánszemélyekkel azonos módon és feltételekkel adóznának a jövőben az országgyűlési képviselők, a költségtérítésük pedig megszűnne - ezt tartalmazza a Göndör István (MSZP) által pénteken benyújtott, az alkotmányt is módosító törvényjavaslat. A javaslat parlamenti elfogadásához az MSZP-nek meg kellene szereznie a Fidesz támogatását. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint minden olyan megoldást elfogadhatónak tartanak, ami nem jár a képviselői tiszteletdíj emelésével, ugyanakkor hangsúlyozta: az MSZP téved, ha azt gondolja, hogy a képviselői költségtérítés ügyében kiírt népszavazást megakadályozhatja egy ilyen javaslat, a referendumnak ugyanis elsőbbsége van."

www.vasnepe.hu/belfoldi/20090515_koltsegterites_adozo_javadalom_kepviselok

Látod, nemhogy bizottsági szintig jutott a dolog, de még hivatalosan benyújtott törvényjavaslat is lett belőle végül. Az más kérdés, hogy a két nagy párt hozta a szokott formáját, és végül az általad is említett áleredményt mutyizta össze.

Attilajukkaja 2011.06.02. 16:47:39

@Alamio:
A 25 ezer az szep szam, de ettol meg valoban novekedett a munkanelkuli friss diplomasok szama.
A baj, hogy a hosszutavu terveket nem latom. Az 1 millio uj munkahely nyilvan csak egy kampanyfogas volt, a mostani kozmunka pedig csak egy ideiglenes, athidalo megoldas, ami csak kozmetikzasra jo.
Talan Putyinnal vagy a kianaiakkal kotott Orban valami megallapodast, ami nem csak tovabbi fegyverek szallitasarol, a Paksi Atomeromu esedekes kiboviteserol, vagy hasznalt orosz metrokocsik beszerzeserol szol?
Nem tudom,....de ketlem, hogy hozzank keletrol jonne munkalehetoseg (ott a munkaero jooooval olcsobb).
Szoval, nem a statisztika altal elenk tart szamok aggasztanak engem. Messze nem.

loláb 2011.06.02. 17:39:37

@Fedor: Ez nem a Gyurcsány féle javaslat, az nem szüntette volna meg a költségtérítést.
Ez valami másik javaslat.

Egyébként ez is engem igazol, hogy látod ennyire gondolták komolyan a dolgot: alig 3 hónap alatt egy gyökeresen eltérő javaslatot vittek a parlament elé (és ehhez képest alig négy hónappal egy teljesen mást fogadtak el).

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.02. 18:26:49

@loláb: "Ez valami másik javaslat."

Azt persze fel se tételezed, hogy ez az eredeti, csak közben módosult. Pl. azért mert, volt közben egy kormányfő- és pártelnökváltás.

Ahhoz meg - kétharmados törvény lévén - a FIDESZ-nek is volt némi köze, hogy végül mi valósult meg belőle.

Mindegy, a lényeg az, hogy te igazolva látod magad mindig, és ez a fő :-)

anonymand 2011.06.02. 20:38:10

@Fedor:

Tisztelt Fedor!

Biztos én vagyok a hibás, de túlzottnak tartom az optimizmusod.
Mert HA és VALÓBAN, akkor is görög lesz a falóban....
Majd meglátod!

Tisztelettel:
anonymand

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.02. 21:04:11

@anonymand: Valóban javíthatatlan optimista vagyok, ezt elismerem. De egy realista optimista. Ami fideszes szemszögből nézve már pesszimizmus :-)

loláb 2011.06.02. 21:11:20

@Fedor:
"Azt persze fel se tételezed, hogy ez az eredeti, csak közben módosult."

Te most játszod a hülyét, vagy ezt komolyan mondod?
Tudod, van egy mondás: ha a nagyanyámnak töke lett volna, akkor ő lett volna a nagyapám.
Na, hát ez a két javaslat, a Gyurcsány féle februári, meg a Göndör féle májusi is körülbelül így viszonyul egymáshoz.
Gyökeresen ellentétesek egymással, mondhatod, hogy a kettő ugyanaz csak módosítva, de ez nyilvánvalóan nem igaz, EGYETLEN közös pontjuk nincs, nehezen húzható rá a "módosítás" jelzője. A témafelvetést nyilván Gyurcsány kétségbeesett próbálkozása hozta felszinre, de ettől még Ő nem ért el semmit a kérdésben, és nem a fidesz fúrása miatt, hiszen már a pártja frakcióvezetőjén sem tudta keresztülvinni a javaslatát.
Amit végül is megszült a párt, arra, helyesen mondod, a fidesz is rábólintott. Na, látod, ennyit a fideszes dekonstruktivitásról.

"Pl. azért mert, volt közben egy kormányfő- és pártelnökváltás."
Ez pedig a tyúk-tojás kérdés. Hogy Gyurcsány azért bukott meg, mert meggyengült a párton belül, vagy azért gyengült meg, mert megbukott?

Zsiráfovics Zsiráf 2011.06.02. 21:19:46

"Információink szerint jelenlegi formájában eltörlik a költségtérítést, a képviselők csak bruttó fizetést kapnak majd, ami után a mindenkire vonatkozó személyi jövedelemadó szabályai szerint adóznak."
Egyetértek, ezt már régen meg kellett volna lépni.
Viszont.
A mostani kormány által folyamatosan szidott előző társulat 2007 vagy 2008 őszén terjesztett be egy ilyen indítványt. Akkor a FIDESZ ellene volt.
Undorítónak tartom, hogy képesek voltak bárminek ellent mondani csak azért, hogy később elmondhassák "ŐK csinálták meg".
Még olyan áron is, hogy közben az ilyen lépéseknek köszönhetően megroppant az ország, több százezer ember került mélyszegénységbe és még lehetne sorolni a problémákat.

Zsiráfovics Zsiráf 2011.06.02. 21:25:18

@loláb: "Ez nem a Gyurcsány féle javaslat, az nem szüntette volna meg a költségtérítést."
Bizony, hogy megszüntette volna. 1 millió forintot javasoltak bruttó fizetésnek és a képviselőknek ebből kellett volna finanszírozniuk mindent. Utazást, szállást, stb.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.06.02. 22:02:57

Ez egyébként tényleg egy tök jó intézkedés, ha nem lenne benne ez a következetlenség már megint.

Támadható a dolog, és a populista demagógok majd támadni is fogják a dolgot, hogy mi az, hogy 600ezer, közben meg az orvos csak 83ezer?

És tök igazuk lesz. Valahogy úgy lenne ez jó, hogy mondjuk a képviselők alapbérét az orvosok és tanárok valamilyen átlagbéréhez kötnék, esetleg egy szorzóval felszorozva.

Attilajukkaja 2011.06.02. 22:53:39

@Alamio:
Hazaertem, utananeztem.
Az ELTE-sekbol alakult Negyedik Koztarsasag [4K] nevu civil csoportulasra gondoltam elsosorban. Vezetojuk Istvanffy Andras ( sz. 1981). Valami flashmobkent indultak 2007-ben, de ma mar egyutt tuntetnek mas szervezetekkel. Ha kell, a szakszervezetisekkel,ahol szinten komoly vezetosegvaltas tortent a napokban (tuzoltoknal).
Nem mondom, hogy meghatarozo erot kepviselnek,....de legalabb beindult valami.
Aztan ott van a Demokratikus Charta, vagy "Az egymillioan a sajtoszabadsagert" csoport. Erdekes kezdemenyezesek!

Kulminaator 2011.06.02. 23:07:14

@Fedor: Igen, az indulat. És tudod miért? Azért mert a gyerekeimnek is és nekünk is el kell mennünk ebből az országból azért, hogy tisztességes, becsületes munkából tisztességesen meg tudjunk élni. Nem csalunk adót, nem gyártunk számlát, nem lopunk és nem járunk betörni. Egész egyszerűen elegünk lett abból, hogy mindig mi húzzuk meg azt a bizonyos nadrágszíjat míg mások a mi adónkból dorbézolnak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.03. 06:47:49

@loláb: Eszméletlen, hogy mennyire fontos neked, hogy Gyurcsányra egy kicsi jó se vetüljön... Ugyanaz a párt, ugyanaz a probléma, szinte nulla időbeli különbség, minimális eltérés a javaslatban, de persze kizárt, hogy valami közük legyen egymáshoz. Ha te mondod...

loláb 2011.06.03. 08:44:02

@Zsir@f:
Bizony, hogy nem az, fentebb beidézte Fedor a sajtótájékoztatón elhangzottakat, de megismétlem, hogy ne kelljen keresni:

"Gyurcsány Ferenc tájékoztatása szerint a kormány arra is javaslatot tesz, hogy a parlamenti képviselők tiszteletdíja a mindenkori átlagbér háromszorosa legyen.
(....)
Azt is kezdeményezik - tette hozzá - hogy szűnjön meg a számla nélküli költségtérítés, SZÁMLA ALAPJÁN AZONBAN TOVÁBBRA IS EL LEHETNE SZÁMOLNI Az UTAZÁS ÉS SZÁLLÁS KÖLTSÉGEKET"

@Fedor:
"minimális eltérés a javaslatban"
Ezek szerint tényleg nem vicceltél...

2011.06.03. 10:20:47

@Attilajukkaja: Miből gondolod, hogy rájöttek, hogy nem lehet más a politika? Miért ne lehetne más? Csak akarni kell, ez nem külső tényezők függvénye. A politika nem az eszközöktől lesz más (jobb), hanem a tartalomtól.

húsos fagyi 2011.06.03. 11:57:28

A Napló című műsorban egyszer volt erről szó. Akkor megszólaltattak egy képviselő nőt, aki elmondta, hogy azért kell költségtérítés pl. a fodrász, kozmetikus és a ruha vásárláshoz, mert egy-egy hivatalos eseményre nem jelenhet meg akárhogy.
Hmmm.. persze..adjon is magára, de nem értem miért nem lehet ezt megoldani abból a nem kevés jövedelméből ami neki van. Persze, ha a saját fizujából pengetné ki ezeket a számlákat, akkor kevesebb maradna nyaralásokra..
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0