Akkor és most
2011. szeptember 16. írta: Fedor

Akkor és most

Megint az üléspont határozza meg az álláspontot.

2006. november 11.

A Fidesz helyettes szóvivője szombati sajtótájékoztatóján ellentmondásosnak nevezte, hogy az ország nehéz gazdaági helyzete közepette a kormány egyik legfontosabb feladatának a kormányzati negyed felépítésének kérdését tartja. Arra az ellentmondásra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy miközben a következő időszakban komolyan csökken majd az életszínvonal, és egyre nagyobb terhek kerülnek a családokra és a vállalkozásokra, Gyurcsány Ferenc kormánya egyik legfontosabb kérdése az, hogy hol épül fel a kormányzati negyed - mondta Cser-Palkovics András.

2006. december 1.

A Fidesz szerint elfogadhatatlan, hogy kormányzati luxusnegyed építéséről döntött a kormány, miközben a kabinet döntései megélhetési válságot okoztak Magyarországon. (...) "A kormány a családokat megélhetési válságba sodorta, ehhez képest, úgy tűnik, hogy a legfontosabb kérdés most a kabinet számára az, hogy hol legyen a kormányzati luxusnegyed, hol üldögélhessenek az állami vezetők, miniszterek kényelmes fotelekben. Ez egy elfogadhatatlan dolog" - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Még azt se lehet mondani, hogy nem volt igazság abban, amit mondtak. Egy kormányzati negyedre valóban szükség volna, de talán nem 2006. második fele volt a legalkalmasabb időpont egy ilyen projekt elindítására.

Persze most már más időket élünk, hisz a gazdaság száguld, a növekedés töretlen, a családok anyagi helyzete folyamatosan javul, senki sincs megélhetési válságban, épp ezért senki nem tüntet ellenük (vagy legalábbis a rendőrség tesz róla, hogy így legyen, a demokrácia legnagyobb dicsőségére), az egészségügyben annyi a pénz, hogy Nyugat-Európában lassan orvoshiányt okoz a felénk megindult bevándorlás, és nem fenyegeti leminősítés réme sem az országot a kormány dilettáns ötletei miatt.

Legalábbis nem tudok másra gondolni, amikor olyanokat olvasok, hogy a Vár jövőjét 200 évre meghatározó átépítési terven dolgozik a kormány, vagy pedig hogy gigaépítkezéseket terveznek a Hősök tere környékére:

„Budapest a kultúra európai fővárosa, Magyarország pedig kulturális középhatalom lesz” – vezette fel a kormány új megaberuházásának tervét a kulturális államtitkár. (...) A koncepció és a célterület is monumentális. Röviden: az Andrássy negyed a teljes Andrássy úton húzódna, egészen a Városligetig, amelynek szélén új múzeumépületeket építenének. Az odáig vezető útra pedig kulturális intézmények egész sorát költöztetnék.

A mértéktartóbb terv szerint a Hősök terei oldalon csak a Felvonulási teret rendeznék, a teljes koncepció azonban az egész Városligetet felújítaná. Mindez közlekedési alagutakkal és új forgalmi renddel egészítenék ki. (...)

A tervek szerint az Andrássy utat gyalogos zónává teszik, ahová csak a szállítás és a célforgalom hajthat be. „Fiákerek és konflisok” közlekedhetnek majd a gyalogosok mellett, lennének „ingyenes vagy minimális összegért bérelhető biciklik”, hogy így teremthesse meg a kormány a „motorizáció előtti atmoszférát”.

Ennél is nagyobb tervek vannak az 56-osok terére, ahol a Műcsarnok mögött „biztosra vehető, hogy létrehozzuk a Magyar Nemzeti Galéria új épületét” – mondta Szőcs. Kijelentésével egyébként cáfolta a kormány azon korábbi állítását, hogy egyáltalán semmi nincs eldöntve a Budai Vár sorsával kapcsolatban. A Vár felújításáról írt cikkünkben a miniszteri biztos alaptalannak nevezte a híreket, amelyek szerint elköltöztetnék a Várból a Nemzeti Galériát, a Széchényi könyvtárat, hogy a helyükre kormányhivatalok költözhessenek, sőt, a Várba tenné át székhelyét Orbán Viktor is. Ha azonban már a Nemzeti Galéria új épületét tervezik, akkor a Vár sorsáról terjedő hírek mégsem csak találgatások, ahogy azt nekünk a miniszteri biztos állította. (...)

Az Andrássy negyed terve nagyléptékű közlekedési fejlesztésekkel is járna. Az M3-as felé tartó forgalmat a szomszédos utcákba terelnék. Szőcs Géza ugyanakkor felidézte Kövér Lászlónak, a Fidesz forgalomtechnikai szakemberének azt az elemzését, amelyet a Fidesz kötcsei gyűlésén osztott meg a párt vezetésével: „Kövér László kikelt az ellen, hogy a közlekedési gondokat úgy oldjuk meg, hogy kinyomjuk más kerületekbe. Ha ez így megy, akkor végül hova jutunk, mondta jogosan Kövér” – idézte Szőcs, aki megfogadta a tanácsot és beterjesztette: legyen alagút a Dózsa György út alatt.

Az alagút a Podmaniczky utcától az Ajtósi Dürer sorig tartana, és lehetővé tenné, hogy az Andrássy úton sétálók akadálytalanul juthassanak a Hősök terére és a Ligetbe. (...)

A koncepció mögött komoly kormányzati akarat áll, emelte ki Szőcs, így szeptember 28-i kormányülésen döntés születhet az Andrássy negyedről. Ősszel hatástanulmányokat készítenek, és a Fidesz ciklusának végére, 2014-re már láthatók lesz a negyed néhány eleme. A teljes koncepció megvalósítására azonban nyolc évre van szükségük. A beruházás költségeit 20 milliárd forintra becsülte az államtitkár.

Alapesetben én minden értelmes fejlesztést támogatok, ezekre se mondom azt kapásból, hogy nincs rájuk szükség, vannak elemek, amelyek tetszenek is (bár azért néhány hatástanulmányra azért kíváncsi lennék), de ezeknek a terveknek a mostani helyzetben történő erőltetésével újfent bebizonyosodott, hogy Orbánék a következetességnek  és az arányérzéknek továbbra is totálisan híjján vannak, hiteltelenítve ezzel az ellenzéki korukban tett kritikáikat, amelyekkel nyugodtan lehet (és kell is) szembesíteni őket:

Valóban ez most a legfontosabb feladatuk?

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr503231554

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Matolcsy dalban mondja el 2011.09.22. 17:13:21

 Én már megelőlegeztem Matolcsy úr elegáns kivonulását   Minden jót Matolcsy úr!

Trackback: Mintha ma lett volna 2011.09.20. 19:36:00

 Emlékszem. Valamikor réges-régen, talán több tízezer évvel ezelőtt, volt egy maroknyi ember. Szerényen éldegéltek a hegy lába alatt elterülő síkságon. A hegy oldalában egy méretes barlang tátongott, az szolgált éjjeli menedékül a csapatnak. Ne...

Trackback: Isten óvja Magyarországot! 2011.09.17. 16:49:03

Mert másra már nem számíthatunk.Tudom, hogy Pártunk és Kormányunk most jelentette be a 2012 évi Országvédelmi Költségvetést. Ennek ellenére félek. Illetve dehogy ennek ellenére, pontosan ettől félek! Sajnos rohamosan öregszem. Érzem a csontjaimon, az í...

Trackback: Lassan mondom, hogy mindenki értse 2011.09.16. 18:49:24

Még a Kedves Vezető, és magyar hangja Szájjárató Péter is.Nem lesznek megszorítások! A Nemzeti Hazudozás Kormánya drasztikus adócsökkentésekkel vet véget a megszorítások politikájának.Első lépésben drasztikusan csökkentettük az SZJA-t. Arról igazából n...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

loláb 2011.09.16. 13:59:13

Igen a vár, és budapest turisztikai célú átalakítása, felújításe meglehetősen fontos feladat.

Nem biztos hogy konzerválni kellene azt az állapotot, hogy a nyugati turisztikai bedekkerekbe budapest szinte csak a romkocsmákkal tud bekerülni (amiket egyébként én is nagyon szeretek), szóval itt lenne az ideje villantani valamit turisztikai fronton.

A relativizálási igényedet jelzi, hogy ezt a kormányzati negyeddel veted össze, mert sok közs pont nincs benne hiszen az egay abszolut öncélú fejlesztés lett volna, ez pedig az ország turisztikai vonzerejét növelő befektetés lenne.

Én nagyon örülnék neki, hogyha végre kezdenénk valamit a fővárossal.
Ez, a SZEBU-féle sétálásra optimalizált belváros, és a várba majd a gellért hegyre felmenő lanovka (kiegészítve a végrehajtás alatt lévő főutca projekttel) végre valami olyannak a jele, hogy kezdenénk is valamit a várossal, nem csupán annak örülünk, hogy milyen romantikus dolog a félig elrohadt belvárosba bringás-szívós performanszot szervezni.

DeMarco 2011.09.16. 14:20:04

Szőcs sztem csak nagyot álmodott...
Bár a terv egy része nem lenne hülyeség, de a gazdasági miniszter úgyis lesöpri, h nincs rá zseton...
Viszont ha engem kérdeztek volna, én is nagyot mondtam volna, számolva azzal, h jó ha a negyede megvalósul...
Meg azt is mutatja, h legalább vannak elképzelések, irány, koncepció.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.16. 14:24:16

@loláb: "Igen a vár, és budapest turisztikai célú átalakítása, felújítása meglehetősen fontos feladat."

Ki állított mást? Pont azt írtam, hogy "én minden értelmes fejlesztést támogatok, ezekre se mondom azt kapásból, hogy nincs rájuk szükség, vannak elemek, amelyek tetszenek is"

De
1. Nem a fejlesztések szükségét kritizáltam, hanem a FIDESZ következetlenségét, hiteltelenségét.
2. Bár a turisztikai fejlesztések valóban fontosak, és más esetben még tiszta szívvel is támogatni tudnám őket, de talán az ország jelen helyzetében nem ártana a fontossági sorrenden.
3. Azt írod, hogy a kormányzati negyed egy öncélú fejlesztés lett volna, ami persze nem igaz, hisz hosszútávon az egy megtérülő befektetés lett volna, mind a bürokrácia, mind a költségek csökkenése okán. De még ha igazad is volna: akkor minek nevezed azt, ha valóban kipaterolják a múzeumokat és ezzel a turistákat is a Várból, mert Viki barátunknak a 180 nm-es iroda is kevés, neki a Vár kell, hogy ott legyen kormányzati negyed, ami szép, és reprezentatív, csak épp a mai viszonyok között teljesen korszerűtlen (megközelítés, fenntartási költségek, stb.). És ne mond azt, hogy ez csak ballib vádaskodás, egyrészt az, hogy a már a Nemzeti Galéria új helyét keresik, elég árulkodó, másrészt meg az előző Orbán kormány alatt is megpróbálkozott ezzel, hisz a Sándor palotát eredetileg nem azért újíttatta fel, hogy aztán a Köztársasági Elnök kerüljön oda, hanem magának, csak aztán jött egy kormányvváltás...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.16. 14:26:08

@DeMarco: Elképzelésből és koncepcióból sose volt hiány egyik kormány alatt sem :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.16. 15:21:34

@s: Egyszer kinthagytam. De másodjára már leszedem. És ha harmadszor is megpróbálod bekopizni ezt ide, akkor kitiltalak.

s 2011.09.16. 15:26:41

@Fedor: Mások is megteszik, nem
csak te. Írtam is, hogy cenzúra van, de talán eljut mégis valakikhez. Jó szórakozást a továbbiakban is, Fedor.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.16. 15:41:55

@s: Az, hogy egy bejegyzéshez bemásolod a poszt tartalmától függetlenül, elmegy. Ott hagytam, mert hülye agresszív barmoknak is joga van véleményt nyilvánítani, most is ott van, megnézheted. De hogy az összes poszthoz bemásold ezt a szemetet, már bocs, de azt nem hagyom, mert ez már szpemmelés. Persze szíved joga emiatt cenzúrát kiáltani, de attól még nem lesz igazad.

s 2011.09.16. 16:08:04

@Fedor: Köszönöm a megtiszteltetést. Néha az élet megcáfol sok régi tapasztalatot. Egy "hülye agresszív barmoknak is joga van véleményt nyilvánítani" arra utal, hogy számodra a vélemény szabadsága fontos. Ezt meglepődve, de hálával nyugtázom. Néha viszont pont ezek az alakok mondják ki azt, amit mások csak kerülgetnek és pont ezért az igazság szenved csorbát.

Ha bármikor úgy éreznéd, hogy bajba kerülhetsz a tartalom miatt, nyugodtan töröld le, nem fogok neheztelni érte. Nem egyforma a kockázavállalási hajlandóságunk, én meg valóban csak ráakaszkodtam a bolgodra, kihasználva az olvasottságot. Ha másként döntesz, valami nagy dolognak is részese lehetsz, amit kevesen mondhatnak el magukról: Segítettél az igazság napfényre kerülésében. Érdemes meggondolni.

Üdvözlettel: S

is 2011.09.16. 16:24:17

@loláb: "iszen az egay abszolut öncélú fejlesztés lett volna"

latszik, hogy mennyit fogtal fel belole. vagyuk sorra:
- ma sok kormanyzati epuletben 6 meteres a belmagassag, es szazevesnel regebbi a futesi rendszer. futesszamla? az egekben
- a szobabeosztasnak semmi koze a modern munkaviszonyokhoz, 25-30 m2-es szobaban ketten fernek el
- ha valamilyen ugy miatt ket miniszteriumbol kell tisztsegviseloknek talalkozni (mert a telefon meg az e-mail nem old meg mindent), akkor ulhetnek kocsiba, es bumlizhatnak at a varoson egyik helyrol a masikra.
- ha egy epuletben van az egesz, akko ingyenes belso telefonhalozatot, kommunikacios infrastrukturat, IT infrastrukturat lehet kialakitani
- egyseges irattari rendszert lehet az egesz moge tenni, nem pedig 80 helyen, ki tudja milyen raktarakban tarolni 80 kulonbozo rendszerben a dokumentumokat.
- sokkal olcsobb minden fogy anyagnak a beszerzese, hiszen a szallitonak pontoan egy cimre kell kihoznia a papirt, a WC-papirt, a nyomtatoba a tonert, akarmit.

es meg oldalakon at lehet sorolni, hogy mennyivel takarekosabb egy kormanyzati negyed a jelenlegi megoldasnal. sajnos megint a hulyek nyertek, hiszen ok vannak tobben, igaz, lolab?

loláb 2011.09.16. 16:27:46

@Fedor:
"Nem a fejlesztések szükségét kritizáltam, hanem a FIDESZ következetlenségét, hiteltelenségét."
Hogy micsodát? Semmi ilyesmiről, -mint ami a mostani hírben van- nem volt szó korábban, éppen ezért hogyan lehetnének következetlenek ezzel kapcsolatban?
A fidesz nem MINDENFÉLE fejlesztés kritizált 2006-ban a kormányzati negyed kapcsán, csak azt, -joggal- hogy a kormány magára ne költsön el 120 milliárdot.

"az ország jelen helyzetében nem ártana a fontossági sorrenden."
Ennek a projektnek a költségét kb 70-90%-ban finanszírozhatná az EU, (hiszen ez tipikusan olyan fejlesztés, amire EU-s pénzt lehet szerezni), ellentétben a kormányzati negyeddel, ami -ha az emlékeim nem csalnak- egy büdös fillér EU-s forrásra nem számíthatott. Tehát a megépítése is csak 10-30%-ban függ az "ország jelenlegi helyzetétől". Mivel azonban a haszna itt jelentkezne -a sürgössége pedig évtizedek óta nem kérdés- éppen itt az ideje belekezdeni, ha már a liberális főpolgármester hagyta 20 év alatt lerohadni a várost.

"egy öncélú fejlesztés lett volna, ami persze nem igaz, hisz hosszútávon az egy megtérülő befektetés lett volna"
Igazad van, nem öncélú lett volna, hanem még az is jól járt volna vele, aki megépíti.
Nyilván ez is PPP-ben épült volna, a millió dolláros kérdés pedig az, hogy vajon hányszorosát fizette volna ki az állam az építési költségnek? A szocik szerződési gyakorlatát ismerve egy másodpercig nem kételkedhetünk benne, hogy sokszorosát.

Különben pedig -és ez jelzi, hogy mennyire volt komolytalan vagy maga a projekt- évtizedek óta beszélnek a közszféra reformjának, a feladatok, intézmények szerepének ujragondolásának szükségességéről. EZ ELŐTT felépíteni egy, a kormányzat egésszének helyet adó irodakomplexumot a legnagyobb dilettáns ostobaság lett volna, hiszen a reformot követően nyilvánvalóan megüresednek azok az irodák, amiket éppen akkor adtak át.

Van értelme összevonni a kormányzati intézményeket, minisztériumokat, de nem csak akkor, ha már nagyjából látható a végleges struktura, létszám.
Felépíteni mondjuk 200 ezer nm irodát, csak mert jelenleg ennyi kell az apaprtáus elheylezésére, majd a reformot követően üresen hagyni a negyedét-harmadát olyan luxus, amit TÉNYLEG nem engedhetünk meg magunknak.

Persze a kormányzati negyed sem arról szólt, hogy tényleg építsenek valamit. A célja a projektnek az volt, hogy a MÁV-tól megszerzett -az ország legértékesebb területének számító- nyugati tér melletti területet valahogy kiügyeskedjék az állami tulajdonos keze alól, és mellesleg néhány haveri tanácsadókutyát kistafírozzanak a különféle megbízási szerződésekkel.

"hosszútávon az egy megtérülő befektetés lett volna, mind a bürokrácia, mind a költségek csökkenése okán."
A bürokrácia csökkentésének nincs köze ahhoz, hogy hol vannak elhelyezve a minisztériumi tisztségviselők.
A költségek pedig egészen biztosan nem csökkennek, a saját tulajdonú épületek üzemeltetésén, -bármilyen pazarló is a gépészete- nem lehet annyit megspórolni, hogy kijöjjön belőle egy százmilliárdos beruházás finanszírozásának terhe. Főleg akkor, hogyha azt az ország legdrágább ingatlanjára építik fel.
Ha mucsaröcsögén, budapest határában építenének egy kormányzati komplexumot -majd ezzel párhuzamosan reális áron értékesítik a minisztériumoknak jelenleg helyet adó belvárosi műemlék épületeket- akkor talán még el is hiszem, hogy nullára ki lehet hozni a dolgot. De úgy, ahogyan ezt ők elképzelték, semmiféle gazdaságossági alapja nem volt a projektnek.

Sajnos a reális áron történő értékesítés sosem volt erőssége annak a kormánynak.

"De még ha igazad is volna: akkor minek nevezed azt, ha valóban kipaterolják a múzeumokat és ezzel a turistákat is a Várból, mert Viki barátunknak a 180 nm-es iroda is kevés, neki a Vár kell, hogy ott legyen kormányzati negyed, ami szép, és reprezentatív, csak épp a mai viszonyok között teljesen korszerűtlen"

Nem tudom eldönteni, hogy funkcionális analfabéta vagy, vagy csak kibaszott rosszindulatú? A "kormányzati negyed" továbbra sem a várban lenne, mivel ilyenről, mint tervezett fejlesztésről szó nincs. Ami ott lehetne az a miniszterelnökség, mint hivatal, a maga 3-500 alkalmazottjával (az a minisztéárium, amit régen kancelláriának hívtak, és amelyik csak egy része annak kormányzati strukturának, amihez minisztériumokkal, államtitkárságokkal, háttérintézményekkel együtt kb 200 ezer ember tartozik).
Még csak nem is a miniszterelnök irodája lenne ott, hiszen annak a helye továbbra is a parlament -jó proli irigységgel jellemzett- 180 négyzetméteres irodájában lenne, hanem ott a miniszterelnökséget vezető államtitkár irodája lehetne.

Hogy ennek ott-e a helye, azon elkezdhetnénk vitatkozni, csak mellesleg megkérdezem: szerinted Gyurcsány alatt hol volt ez a hivatal? Megmondom: a vár szoknyáján, a bécsikaputól kb 200 méterre.

"a Nemzeti Galéria új helyét keresik"
A galéria elköltöztetése nem eretnek gondolat, a nemzeti galériának nem a várban, a nehezen megközelíthető Szent György téren kell lennie, hanem valami olyan helyen, ahova naponta több ezer ember gond nélkül el tud jutni. Ennek a követelménynek sem a várbusz, sem a sikló nem felel meg. A várba ne azért menjenek fel a turisták, hogy megnézzék a nemzeti galériát, hanem azért, hogy megnézzék a várat, önmagában is éppen elég látnivalónak az is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.16. 16:29:14

@s: "Ha bármikor úgy éreznéd, hogy bajba kerülhetsz a tartalom miatt, nyugodtan töröld le"

Ha attól félnék, hogy bajba kerülhetek a tartalom miatt, nem is írnék blogot. Szerencsére itt még nem tartunk.

loláb 2011.09.16. 16:39:40

@is: Jah, ezeken a címeken tényleg meg lehet évente egy csomót spórolni. Százmilliós nagyságrendeket...

Viszont a kormányzati negyed a becslések szerint 150 MILLIÁRDBA került volna.

Mivel én már láttam facility menedzsmenttel foglalkozó céget, nagyjából tudom, hogy mekkora megtakarítási lehetőséget jelent a korszerűtlen irodából átköltözni egy hipermodernbe. És annak ellenére, hogy lövésem sincs, hogy a mostani minisztériumi intézmények fenntartása mennyibe kerül, abban biztos vagyok, hogy -a bérbeadott ingatlanok amortizációjál általános 20 éves periódusra számolva- nem adja ki azt a 150 milliárdot, amire 2006-ban becsülték a projekt költségét.

s 2011.09.16. 17:39:43

@Fedor: Jól van, de azt a szöveget nem Te írtad. Én akaszkodtam a blogodra, nem volnál köteles ott hagyni. Ha mégis megteszed, akkor valóban vagy valaki (nem csak egy blogger a sok között).

Ennek a rendszernek most már percek alatt vége lesz, nem érdemes bíbelődni vele. Gyertek új világot építeni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.16. 17:41:14

@loláb: "A fidesz nem MINDENFÉLE fejlesztés kritizált 2006-ban a kormányzati negyed kapcsán, csak azt, -joggal- hogy a kormány magára ne költsön el 120 milliárdot."

Ha a kormány a Várba költözik, akkor ők kire költik?

"a liberális főpolgármester hagyta 20 év alatt lerohadni a várost"

Ez is egy jól hangzó, de hazug toposz. Az utolsó ciklusára valóban nem lehet büszke Demszky, de összeségében össsze se lehet hasonlítani az 1990-es Budapestet a mostanival.

"A bürokrácia csökkentésének nincs köze ahhoz, hogy hol vannak elhelyezve a minisztériumi tisztségviselők."

Dehogynem, hisz a háttérszemélyzet jelentősen csökkenthető, ha egy helyen van az összes személyzet, és modernizálva van az infrastruktúra.

"A költségek pedig egészen biztosan nem csökkennek, a saját tulajdonú épületek üzemeltetésén, -bármilyen pazarló is a gépészete- nem lehet annyit megspórolni, hogy kijöjjön belőle egy százmilliárdos beruházás finanszírozásának terhe."

Mondom hosszútávon. Mucsaröcsögén lehet, hogy olcsóbb lett volna, de finoman szólva is kevésbé praktikus.

"A "kormányzati negyed" továbbra sem a várban lenne, mivel ilyenről, mint tervezett fejlesztésről szó nincs."

Majd várjuk ki a végét. Egyelőre még valóban csak pletyka, hogy Orbán odaköltözne, meg néhány kormányhivatal, ezért is fogalmaztam feltételes módban. Oké, ne hívjuk kormányzati negyednek, bár ha több kormányhivatal oda kerül, még ha nem is az összes, nem hivatalosan úgyis mindenki így fogja hívni. De ettől még a kérdésem továbbra is áll: Miért kéne akár egy kormányzati intézménynek is a Várba költöznie, ami "szép, és reprezentatív, csak épp a mai viszonyok között teljesen korszerűtlen"?

"szerinted Gyurcsány alatt hol volt ez a hivatal? Megmondom: a vár szoknyáján, a bécsikaputól kb 200 méterre."

"a nemzeti galériának nem a várban, a nehezen megközelíthető Szent György téren kell lennie"

Ó, ha a Vár alatt, egy utcában volt, az tényleg ugyanaz, mintha kiköltöztették volna miatta a Galériát...

Eddig valahogy nem panaszkodtak, hogy nem találnak oda a turisták :-) De persze valóban lehet máshol is, csak épp miért ilyen sürgős? És persze adódik a kérdés, hogy ha olyan rossz helyen van, akkor miért lenne jó hely a Miniszterelnöki Hivatalnak?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.16. 17:42:02

@s: Legalább elismered, hogy vagyok valaki :-)

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.09.16. 18:51:31

@Fedor: Fedor · fedor.blog.hu/ 2011.09.16. 14:24:16
@loláb: "Igen a vár, és budapest turisztikai célú átalakítása, felújítása meglehetősen fontos feladat."

Ki állított mást?"

Az idézett cikk. Mint ahogy magad is megfogalmaztad, ha odaköltözik a minielnök, meg a kormányhivatalok, akkor ott nem turisták fognak mászkálni, hanem kormányőrök. Tehát nem turisztikai célú beruházás. A Széchényi valóban rossz helyen van ott - az nem nem turisztikai intézmény, ellentétben a Galériával, amely jó helyen is van ott, megtalálják a turisták akár egy kiadós várbeli séta után is.
És nem is kéne minden ilyen kulturális intézményt (Szépművészeti, Galéria, Műcsarnok) egy helyre pakolni, mert konkurencia. (s különben is hagyják a Hősök terét békén!)
Ha Orbán nagyon ragaszkodik a Várhoz, kiutalhatnánk neki a Hadügyminisztériumot, jelenlegi állapotában (oszt majd a kőbányájából szépen magánpénzén felújítgathatná, a nemzet, és a turizmus nagyobb épülésére)
forgatag.nolblog.hu/files/2010/09/Budav%C3%A1ri%20HM%20%C3%A9p%C3%BClete.jpg

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.16. 18:53:23

@vadász2: Az Andrássy negyed a turisztikai célú beruházás.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.09.16. 19:14:59

@Fedor: Az igen.
S mi ez a negyedelés? Corvin-negyed, Andrássy-negyed, miért nem huszonharmad??? :-D
Jut eszembe, haladó kormányunk a FERIhegy és a FERENC körút átnevezése után folytathatná tevékenységét. Még van megváltoztatandó Ferenc: a Deák FERENC-ről elnevezett teret azonnali hatállyal át kell nevezni (Bill) Gyulára, a Ferenciek terét (többesszám!) pedig Fülkeforradalom(árok) térre. S tarthatatlan továbbá, hogy FERENC-ről egy egész város van elnevezve, igaz ennek megfelelő elnevezésén még gondolkodni kell, szóba jöhet a Kinizsi...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.16. 19:37:51

@vadász2: Ne legyél már ennyire rosszmájú. A Ferihegy Ferenc maradt :-)

loláb 2011.09.16. 20:38:43

@Fedor:
"Ha a kormány a Várba költözik, akkor ők kire költik?"
Egyrészt szó nincs 120 milliárdról, hanem csak 20-ról.

Másrészt azt is minden érintett cáfolta, hogy akár a kormány, akár a miniszerelnökség oda akarna költözni, az egész csak az indexes újágírók "vaslogikájának" a termése. Ez utóbbi lehet hogy neked elég, én azért még mérget nem vennék rá.

Harmadrészt pedig ezt az említett 20 milliárdot SEM a Nemzeti Galériának jelenleg otthont adó palota épületre költenék, hanem a múzeumi negyeedre. A kormány legfeljebb a MNV tualjdonában lévő épületet foglalná el, és a legfeljebb szükséges átalakítások pár százmilliós számlái terhelnék a költségvetést.

"Az utolsó ciklusára valóban nem lehet büszke Demszky, de összeségében össsze se lehet hasonlítani az 1990-es Budapestet a mostanival."
Az a kár, hogy ezeknek a fejlesztéseknek a nagyrésze vagy magán, illetve korménypénz, kisebb részben pedig a kerületek finanszírozása, fővárosi pénz nincs sok mögötte.

Jelentős fővárosi pénzből megvalósult felújításként most hirtelen egyedül a körút néhány évvel ezelötti felújítása ugrik be, ÉPÍTÉS (már olyan, amit Demszky képes lett volna befejezni is) pedig semmi. Ez pedig 20 év alatt nem sok.

Az összes emblematikus beruházás (főutca, millenáris, király-ráday) mögött vagy állami pénz, vagy a kerületek önerejével megvalósult uniós pénz húzódik.

"Dehogynem, hisz a háttérszemélyzet jelentősen csökkenthető, ha egy helyen van az összes személyzet, és modernizálva van az infrastruktúra."
Köztisztviselőkről beszélünk, akiknek a létszámát kormányhatározatok rögzítik. A takarító és a kertész nem tartozik közéjük, a jogtanácsosoknak, és az informatikusoknak a létszáma attól függ, hogy hány önálló szervezeti egység van, nem pedig attól, hogy hol vannak elhelyezve.

"Mucsaröcsögén lehet, hogy olcsóbb lett volna, de finoman szólva is kevésbé praktikus."
Az égvilágon semmi szükség nincs arra, hogy a kormány, és főleg a különféle háttérintézmények puccos, belvárosközeli helyen legyen elhelyezve. Kb 10 ezer emberről beszélünk, akiknek a 99,99%-a csak turistaként járt a parlamentben.
"De ettől még a kérdésem továbbra is áll: Miért kéne akár egy kormányzati intézménynek is a Várba költöznie, ami "szép, és reprezentatív, csak épp a mai viszonyok között teljesen korszerűtlen"?"
Tegyük fel, hogy odaköltöznek.
A királyi palotát nyilván nem lehet értékesíteni, az FVM Kossuth téri épületét (azt rebesgetik, hogy ez lesz a miniszterelnöki hivatal épülete) pedig esetleg igen. Kapizsgálod már?

"És persze adódik a kérdés, hogy ha olyan rossz helyen van, akkor miért lenne jó hely a Miniszterelnöki Hivatalnak?"
Mond már meg, melyik az a funkció a miniszterelnöki hivatalban, ami miatt naponta 10-12 ezer embernek KELL bemenni oda?
A miniszterelnöki hivatal elhelyezése maximum a benne dolgozók számára kabinetkérdés, a nagy többség egész nyugodtan leszarhatja, hogy hova kerül, mert annyira nem lényeges kérdés.
Persze igazad van, ebben az irígy lumpenprolikkal telekúrt országban választást lehet ezen elveszíteni, tehát teljesen jogos, hogy az ellenérdekeltek ezzel hergelik a népet.
Nem tudom mikor esedékes a Szent Korona restaurálása, de Orbánék kurvára jól teszik, ha elhalasztják 2014 utánra, mert semmi kedvem nincs arról olvasni itt, hogy Orbán biztos a wc-n ülve próbálgatja a fejére a koronát, azért nem lehet megnézni a parlamentben.

loláb 2011.09.16. 20:54:38

@vadász2:
"És nem is kéne minden ilyen kulturális intézményt (Szépművészeti, Galéria, Műcsarnok) egy helyre pakolni, mert konkurencia. (s különben is hagyják a Hősök terét békén!)"

Ostobaság.
A plázákban nyilván azért vannak egymás mellett a ruhaüzletek, meg a kajáldák mert imádják a konkurenciaharcot. A mozi is azért van a bowlingteremmel, meg a játékteremmel egy épületben, mert az a küldetésük, hogy egymás elől szipkázzák el a szórakozni vágyókat, nehogy valameilyik tulajdonosa túl sokat keressen.

Gondolom arról még életedben nem hallottál, hogy a hasonló profilú egységek azért költöznek egymás közelébe, mert így egymás kínálatát kiegészítve, megsokszorozzák a látogatószámot.
Ha én a műcsarnokba akarok menni, nem fogok elcsábulni a nemzeti tárlataitól. De ha van időm, akkor esetleg utána oda is bemegyek, ha szomszédosak egymással.

Jelenleg, ha egy múcsarnok látogatás után időm esetleg lenne is, a fenének lenne kedve átutazni a fél várost, csak hogy megnézzem aznap a nemzeti galéria kiállítását is.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.09.16. 21:36:03

@loláb: "Másrészt azt is minden érintett cáfolta, hogy akár a kormány, akár a miniszerelnökség oda akarna költözni,"
Már gyanús! ;-)

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.09.16. 21:47:56

@loláb: Három szabó költözik az utcába. Az első nagy betűkkel kiírja: "a város legjobb szabója". A második még nagyobb betűkkel: "az ország legjobb szabója". A harmadik, csak szerényen ennyit ír ki az ajtajára: "Bejárat".

kormányzó 2011.09.17. 10:38:34

Pontosítanánk a költözési címet!
Nem a VÁR,hanem VÁC!
A dunai panoráma ok.

A Zemberek.

is 2011.09.17. 10:59:32

@loláb: lehet, hogy létesítményüzemeltetést láttál, de vagyongazdálkodást úgy látszik nem. a felszabaduló ingatlanokkal mi lett volna szerinted? ha állami tulajdon lett volna, eladják, ha meg bérelték eddig, akkor nem kellett volna tovább bérleti díjat fizetni. és ez ki is adta volna a 150 milliárdot, és onnan jött volna a megtakarítás, amiben az élőmunkamegtakarítás (valamint a munka felgyorsulása!), és a centralizálás lenne a fő tétel, ami nem létesítménygazdálkodás, hanem munkaszervezés.

loláb 2011.09.17. 18:29:00

@is:
"és ez ki is adta volna a 150 milliárdot"

Ja, annak a kormánynak nagy erőssége volt az állami tulajdon értékén történő privatizációja, ezt láttuk sukkoró, a kereskedelmi központ, meg a club aliga kapcsán is.

Főleg akkor mutathatták volna meg a különös tehetségüket, hogyha egyszerre kell értékesíteni 12-15 nagyméretű, de erősen lerobbant állapotú ötödik kerületi palotát. Ez tipikusan annak a terepnek tűnik ahol a baloldal nagyot alkotott az elmúlt években...

"amiben az élőmunkamegtakarítás (valamint a munka felgyorsulása!), és a centralizálás lenne a fő tétel, ami nem létesítménygazdálkodás, hanem munkaszervezés"
A munkaszervezés a munka szervezését jelenti, nem pedig a munkakörülményekét.
Közigazgatási reform nélkül semmit nem változtat ezen az, hogy hol van elhelyezve az intézményrendszer.
A feladatokat, a felelősségi köröket, és az ezzel foglalkozó intézményrendszert kell átalakítani, kirostálva a párhuzamosságokat, az alá-fölérendeltségi szinteket, meg azokat, amikről úgy döntenek, hogy nem állami feladat: EZ okozhat érdemi hatékonységjavulást, nem az ide-oda költöztetés.

is 2011.09.17. 19:54:41

@loláb: "A feladatokat, a felelősségi köröket, és.."

És pont ezt le is írtam, hogy hogyan történhet meg, ha együtt vannak az intézmények, és hogyan nem, ha nem. Itt van leírva fentebb, nem ismétlem meg, csak jelzem, hogy akkor -bár vitatkozni akartál- egyetértettünk.

A 150 milliárdról meg annyit írtál, hogy nem hiszed, meg komcsizni próbáltál. Erre nincs mit reagálni.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.09.18. 10:38:49

@loláb: "Főleg akkor mutathatták volna meg a különös tehetségüket, hogyha egyszerre kell értékesíteni 12-15 nagyméretű, de erősen lerobbant állapotú ötödik kerületi palotát."
Mondj egy (!) olyan kormányt, amelyik ezen a téren nagyot alkotott!

loláb 2011.09.19. 08:50:27

@is:
"És pont ezt le is írtam, hogy hogyan történhet meg, ha együtt vannak az intézmények, és hogyan nem, ha nem."

Te semit nem írtál erről, jöttél ezzel a tudálékoskodó "hat méteres belmagasságú iroda"-szöveggel, meg a többi hülyeségeddel.

Még egyszer megpróbálom megvilágítani:
jelenleg van kb 5000 állami feladat, ehhez tartozok kb 500 minisztérium, államtitkárság, háttérintézmény stb....

Ameddig ennyi feladat van, és ennyi intézmény, nem lesz hatéknyságjavulás.
Pár forintot jelenthet, hogy közös irattározást alkalmaznak, vagy azonos cégtől, nagy tételben szerzik be a klotyópapírt, de ez messze nem adja ki azt a 150 milliárdot (+a finanszírozási költséget) amibe a negyed került volna.

Az intézményrendszernek jelenleg otthont adó ingatlanok értékesítése pedig jelentett volna 8-10 milliárd pluszbevételt (annó ennyire becsülték a sajtóban, de tekintve hogy az értékesítés ideje éppen 2008-2009-re esett volna, valszeg erősen túl sikerült becsülni de erről mondjuk nem tehettek volna), de ez csak szépségtapasz lett volna a megtérülésen, érdemben nem változtat rajta semmit.

loláb 2011.09.19. 08:53:11

@vadász2: A téma szakértői azért mégiscsak a szocialista önkormányzatok voltak, ez azt hiszem vitathatatlan: Hunvald, Verók, Molnár Gyula.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.09.20. 18:32:58

@loláb: "Ja, annak a kormánynak nagy erőssége volt"...
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0