Magyar dráma
2011. október 20. írta: Fedor

Magyar dráma

Eddig nem kívántam belefolyni az Új Színház körüli vitába, bár én is hajmeresztőnek tartom Bruce Willis magyar hangja pályázatnak csúfolt irományát, védhetetlennek OrbTarlós döntését, és azt se értem, ha már mindenáron meg akartak szabadulni Márta Istvántól, és jobbost akartak a helyére rakni, akkor miért nem Orbán személyes jóbarátját, az abban a színházban játszó (így a társulat által valószínűleg elutasításra nem számító), színészként amúgy kiváló Szamócát szemelték ki erre a célra.

UPDATE: Van, aki szerint pont ő kavar a háttérben.

Most viszont a Heti Válaszban megjelent az önmagát büszkén a Dörner-féle fércmű szellemi atyjának aposztrofáló Csurkával egy riport, amelyben az alábbit bírta mondani:

Felháborítónak tartom - saját sorsomat is beleértve -, hogy a magyar dráma sehol nem lel otthonra.

Talán nem ártana a kedves (leendő) intendáns úrnak elővenni egy pesti színházműsort, és átlapozgatni, csak úgy, szúrópróbaszerűen. Meglepő dolgokat találna benne.

Kezdjük talán azzal, hogy a megbolondulása előtt még jól író interjúalanynak jelenleg is fut darabja budapesti színházban, méghozzá az Eredeti helyszín a Karinthyban. De ugyanott még HAT másik magyar darabot is játszanak:

De talán vethetne egy pillantást a leendő színháza jelenlegi repertoárjára is:

Vagy ott van pl. a Nemzeti Színház, ami ugye szélsőjobbos olvasatban a fertő maga:

De elővehetném Alföldi korábbi színházát, a Bárkát is:

Nem akarom most felsorolni az összes budapesti színházat a Belvárositól a Radnótin át a Vígig, hogy hol és mennyi magyar darabot játszanak kortárstól a klasszikusig, vígjátéktól a komoly művekig, mert az (szerencsére) egy hosszú és unalmas lista lenne. De azért azt megkérdezném halkan: Mi lenne a helyzet, ha nem volna ennyire elnyomva a magyar dráma?

Persze ha csak az számít magyar szerzőnek, akit Csurka annak tart...

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr423317270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neomodel 2011.10.20. 21:14:04

Nagyon remélem, hogy Dörner György hangja, az agyával ellentétben (ha csak a hangja lenne is zseniális színésznek tartanám) nem fog elsorvadni. Egyébként amikor egy színész belecsap a politikai lecsóba, abból még sohasem jött ki jól sem itt sem máshol semelyikük. Jó magyar közmondással, hogy stílusban maradjak, aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók. Szerencsére el tudok majd vonatkoztatni attól, hogyan amortizálja magát, miközben Michael Douglast vagy Bruce Willist nézem és hihetetlenül élvezem, hogyan forr egybe a hangja ezekkel a színészekkel, hogyan lesz kizárólag az Ő szinkronjával élvezhető a játékuk. Kivételes. Amit meg magával tesz az gyakorlatilag a magánügye, legalábbis ebből a szempontból, a zsenialitás nem feltétlen jelent éleslátást, tisztességességet, egyenességet és logikus gondolkodást. Lelke rajta.

Buzogány András 2011.10.21. 02:39:50

@neomodel: Egyébként tényleg megfigyelhető a színészeknél a szellemi leépülés, amint politizálni kezdenek – lásd: Ronald Reagan.

loláb 2011.10.21. 08:36:04

@neomodel:
"amikor egy színész belecsap a politikai lecsóba, abból még sohasem jött ki jól sem itt sem máshol semelyikük"

Pécsi Ildikó művészetének nem ártott meg, hogy 4 évet ült bent az mszp frakcióban, Eperjes, Nemcsák, vagy éppen Balázs Péter ellenben azonnal ripaccsá, vagy éppen tehetségtelen szinházigazgatóvá vált, amikor észrevették, hogy fent állnak a pulpituson, Orbán mögött.

Szóval sajnos ez sem annyira fekete-fehér, itt is kicsit egyenlőtlenül mér a "köz"vélemény, de ez a legtöbb embernek már fel sem tűnik.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.10.21. 09:44:13

@loláb: Azt áruld el, hogy mondjuk Pécsi Ildikó mit profitált abból a pár évnyi képviselőségből, mert ugye most azon megy leginkább a számolgatás, hogy Orbán focipartnerei közül ki nem kapott még színházat.

Eperjesről egyébként én nem nagyon hallottam olyat, hogy bárki ne ismerte volna el, hogy nagy színész, pedig elég régóta közismert Orbánnal való barátsága, mint ahogy az általam igencsak kedvelt Rudolf Petinél se, pedig hát. Balázs Péter viszont mindig is ripacs volt, egy kicsit lejjebb is vitte a színháza színvonalát, de leginkább nála a kinevezése körüli anomáliák a mérvadóak, mint ahogy Nemcsáknál is, aki családi vállalkozást csinált a tönkretett József Attilából. De ide is lehet ellenpéldát, hisz pl. Cseke Péter munkáját a kinevezése körülményei ellenére elismeri a szakma, mert megérdemli.

Ja, és hogy nemcsak jobboldaliakra vethet rossz fényt a politikai kiállás: Székhelyi József nem járt túl jól azzal, hogy nyíltan SZDSZ-közeli volt.

Szóval valóban nem olyan fekete-fehér a helyzet :-)

loláb 2011.10.21. 10:15:39

@Fedor:

Pécsi Ildikóról nincs számon tartva a politikai elköteleződése, ez viszont a jobbos művészekről már nem mondható el.

Én kb az általam felsorolt 3-4 színészről tudtam, hogy nyiltan jobbos, erre te jössz Cseke Péterrel, Rudolffal, akikről nekem például foggalmam nem volt, hogy melyik politikai oldallal szimpatizálnak.

Te viszont ilyen pöpecül tudod, nyilván azért, mert foglalkoztat a dolog. Vagy mert számít. És jössz ezzel az 2annak ellenére, hogy..." amit kb annyira hiteles, mintha Demarco arról beszélne, hogy ő nem is antiszemita, mert neki is vannak zsidó barátai, akik annak ellenére derék, becsületes emberek, hogy zsidók.

Szóval a helyzet nem olyan fekete-fehér, de te megint relativizálni akarsz, ezúttal azt, hogy ebben a fasza, felvilágosult magyar kulturális életben csak azok számíthatnak művészi kvalitásaiknak megfelelő értékelésre, akik azt mondják, amit kell, vagy kussolnak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.10.21. 11:04:36

@loláb: Pécsi Ildikóról teljesen nyilvános tény, hogy szoci képviselő volt. Ha ez nincs benne annyira a köztudatban, az max. az idő múlásának tudható be, mert már régóta nem az, és azóta nem exponálta magát a párt körül.

Cseke Péterről meg Rudolf Péterről nem azért ismerem a szimpátiáját, mert utazom a jobbosokra, csak épp érdekel a színház, olvasok híreket, riportokat, és Rudolf Péter pl. maga beszélt erről nem egy interjúban, mint ahogy Cseke is, aki emellett többször volt biodíszlet FIDESZ nagygyűlésen és tagja a jobbos színigazgatók szervezetének, a Magyar Teátrumi Társaságnak (amelynek a vezetője, Vidnyánszky Attila szintén elismert rendező és színházigazgató).

De ha érdekel, akkor másokról is el tudom mondani, hogy kinek van még nyílt pártkapcsolata, pl. nem tudom tudtad -e, hogy Alföldi Róbert apja szoci parlamenti képviselő volt több cikluson át, vagy hogy Hajdú Steve nem véletlenül volt rendszeres fellépője a Demszky-féle budapesti rendezvényeknek, Kapa és Pepe LMP-s reklámfilmben szerepelt a választások előtt, és még sorolhatnám.

Szóval nem kell itt semmiféle hátsó szándékot keresni, max. az a bűnöm, hogy olvasott vagyok :-)

"te megint relativizálni akarsz, ezúttal azt, hogy ebben a fasza, felvilágosult magyar kulturális életben csak azok számíthatnak művészi kvalitásaiknak megfelelő értékelésre, akik azt mondják, amit kell, vagy kussolnak"

Látom nem zavar, hogy írtam nem egy példát ennek a cáfolatára is (Eperjes, Cseke, Rudolf, Vidnyánszky, és még sorolhatnám).

Nézd, engem rohadtul nem érdekel, hogy kinek mi a pártszimpátiája, amíg ez nem nyomja rá a bélyegét a munkájára. A zenében is, én továbbra is nagyon kedvelem Ákost, Nagy Ferót, a Bikinit, az EDDA-ból nem Pataky politikai szereplése miatt szerettem ki, hanem már korábban, mert egy fasz lett, és továbbra se vagyok oda a Padödöért, hiába voltak szadeszosok. Csak hogy újfent téged idézzelek, semmi sem fekete-fehér :-)

loláb 2011.10.21. 12:35:02

@Fedor:

Tegyük fel, hogy elhiszem, hogy téged egyáltalán nem érdekel a pártszimpátia, és nem az alapján ítéled meg az egyes művészek telejsítményét.
Ebben akkor sem mérvadó, amit írsz, hiszen én az első hozzászólásomban a (természetesen mesterségesen alakított) közvélekedésről írtam, abban pedig nema te példád az általános.

Tucatjával lehet hozni azokat a művészeket, sportolókat, közéleti embereket akik a megítélése politikai szerepválallásukat követően egyöntetűen inkább negatívba fordult (pedig előtte nem volt különösebb probléma velük), és velük kapcsoaltos írások, kritikák mindegyikében így-vagy úgy, de utalnak a politikai preferenciáikra. Makovecz, Ákos, Pataki Attis, Eperjes, Egérke, Fábry, hogy csak a legszembetűnőbbeket említsem.
Mintha bármit is számítana mondjuk egy Ákos turné kapcsán, hogy egyébként ő kire, vagy mire szavaz.

A legfelháborítóbb pedig az az egészben, hogy mindezt azok csinálják, akik mindenféle személyi változás mögött politikai döntésekről huhognak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.10.21. 13:29:38

@loláb: "Tegyük fel..."

Ne csak tegyük fel. Ez így van.

Ami meg a közvélekedést illeti, hát nem ti vagytok többen? Eddig mindig ezt szajkóztátok :-) Ha valakinek érezhetően negatív lett a megítélése, akkor az bizony a fideszes tábor egy részében is negatív lett, szóval ahhoz több kellett, mint nyílt kiállás Orbán mellett. És cáfolnom kell téged, mert pl. Egérkét senki se tartja kevésbé érdemesnek a világ egyik legjobb sportolója címre, mert fideszes, Eperjesről se hallottam olyat, hogy rossz színénsz lett, mint ahogy Pataky is inkább a mulatós lemezei, meg a botrányai miatt lett negatív figura, Makovecz meg az érdekes kijelentései miatt (de attól még építészi teljesítményét normális ember nem vonja kétségbe), Fábry meg egyszerűen megfáradt, unalmas lett, bármennyire is jó volt korábban (ha nem így lenne, akkor nem pont most, a FIDESZ alatt kerülne a műsora megszűnés határára).

Mondott bárki is egy rossz szót bármikor is Cseh Tamásról csak azért, mert önmagát Orbán katonájának tekintette?

Amúgy meg lehetne hozni példákat a másik oldalról is, pl. Vágó is onnantól lett a legkedveltebb tévésből megosztó személyiséggé, hogy politizálni kezdett, mint ahogy Gálvölgyi népszerűsége is nagyobb volt a Heti Hetes előtt, és még sorolhatnám, szóval az a minimum, hogy senki nem vethet a másik oldal szemére semmit ebben az ügyben.

"Mintha bármit is számítana mondjuk egy Ákos turné kapcsán, hogy egyébként ő kire, vagy mire szavaz."

Hát nem ezt írtam én is? Ákos már csak azért is jó példa, mert míg mondjuk ha Gálvölgyi játszik egy darabban, abból nem derül ki semmi a pártszimpátiájára vonatkozóan, míg Ákos dalaiban megjelenik a világnézete elég erősen, de ezt olyan színvonalon teszi, hogy azt jónak tartja az ember akkor is, ha egyébként nem szimpatizál vele (ellentétben mondjuk a Patakyval, aki a koncertjein ordenáré hangvételű szózatokat tart részegen).

Buzogány András 2011.10.21. 16:21:17

Szikora Robit meg már azelőtt is rühellte mindenki, hogy politizálni kezdett volna…

loláb 2011.10.21. 16:49:25

@Fedor:
"Tegyük fel..."

Ne csak tegyük fel. Ez így van."

Ne te mond meg légyszi, hogy mit hiszek el, és mit nem.

"Ami meg a közvélekedést illeti, hát nem ti vagytok többen?"
A közvélekedést a véleményformálók alakítják, akiknek egy-egy művész addig jó, ameddig a libsik seggét nyalja, de legalábbis kussol.
Onnantól kezdve, hogy valaki kiáll a jobboldali értékrend mellett, már sokkal "ellentmondásosabb" a megítése.
Ne viccet csinálj a kérdésből, hanem cáfolj meg egészen nyugodtan, ha tudsz, mert ez kurvára nem vicces, ugyanis pont ez a művészi mellőzöttség vezet a Dörner féle indulatokhoz.
Talán ha nem egyféle kúlturpolitikával lehetett volna az elmúlt 60 évben a művészi kvalitásoknak megfelelő szerephez jutni, akkor nem születnek olyan frusztrációk, amik a Hátország színházat, meg a többi elmebetegséget eredményezik.

"ha nem így lenne, akkor nem pont most, a FIDESZ alatt kerülne a műsora megszűnés határára)"
Erről szerintem te is tudod, mekkora csúsztatás.
Fábry nem azért szűnik meg, mert unalmas, mivel még mindig a legnézettebb talkshow a médiában, hanem azért szűnik meg, mert a retekklub minden műsorgyártásra szánt pénzt a VV-re, meg az X-faktorra költ. Ezt bizonyítja, hogy nem csak a Fábry show szűnik meg, hanem gyakorlatilag minden saját gyártású műsoron jelentősen spórol a csatorna, azokon is, amik nem "fáradtak el" annyira mint Fábry.
(Egyébként szvsz Fábry pont hogy az elmúlt 1-2 évben kezdett megint jó lenni, de ez speciel ízlés kérdése)

"Mondott bárki is egy rossz szót bármikor is Cseh Tamásról csak azért, mert önmagát Orbán katonájának tekintette?"
Hajjaj... Csak annyi tisztesség még van a baloldalban is, hogy egy halottba már nem rugdosnak többet.
Makoveczről a halála óta eltelt pár hétben több jót írtak, mint az előtte lévő 10 évben összesen.

"Amúgy meg lehetne hozni példákat a másik oldalról is, pl. Vágó is onnantól lett a legkedveltebb tévésből megosztó személyiséggé, hogy politizálni kezdett"
Mondjuk ha valaki olyan hülye, hogy a legelutasítottabb politikus mellé áll, az csodálkozik, hogy rá is ragad a szarból? Magára vessen!
Egyébként nem gondolom, hogy Vágó megítélésének érdemben ártott volna, hogy kinek a rendzevényein konferanszié. Inkább az nem segített neki, hogy amikor mindenhonnan kitették a szűrét, akkor ő ezt nehezményezte, és hadjáratot indított a korábbi munkaadói ellen. Akiknek azonban szintén megvan a maguk médiahátszele ahhoz, hogy romboljanak a "szuperinteligens kvízmester" imídzsén.

"ha Gálvölgyi játszik egy darabban, abból nem derül ki semmi a pártszimpátiájára vonatkozóan, míg Ákos dalaiban megjelenik a világnézete elég erősen, de ezt olyan színvonalon teszi, hogy azt jónak tartja az ember akkor is, ha egyébként nem szimpatizál vele (ellentétben mondjuk a Patakyval, aki a koncertjein ordenáré hangvételű szózatokat tart részegen)."
Egyrészt Gálvölgyi előadóművész, Ákos pedig inkább alkotóművész (annak ellenére, hogy az előadásai is meglehetősen magas szinvonalúak), gondolom érzékeled a kettő közti különbséget.
Alkotó, azaz alkot, és úgy, és olyat, ahogyan ő a világot látja.
Gálvölgyi nem tudja liberális módon eljátszani mondjuk a Lear királyt, ezért elég nehéz lenne a művészetében közvetítenie a világnézetét.
Az alkotókat meg lehet ítélni az alapján, hogy mit, milyen világnézetben alkotnak, nade mondjuk Pataki részeges örjöngése pont nem tartozik a művészi életművébe. Vagy ha igen, akkor vessük meg nyugodtan a többi drogos, vagy alkoholista színészeket, zenészeket....

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.10.21. 18:02:49

@loláb: "Ne te mond meg légyszi, hogy mit hiszek el, és mit nem."

Hinni azt hiszel, amit akarsz. Én csak azt írtam, hogy ez tény. Szerintem ezt a példáimmal bizonyítottam is, de persze ennek az őszinteségét is kétségbevonhatod.

"Fábry nem azért szűnik meg, mert unalmas, mivel még mindig a legnézettebb talkshow a médiában, hanem azért szűnik meg, mert a retekklub minden műsorgyártásra szánt pénzt a VV-re, meg az X-faktorra költ."

A Fábry show megszűnéséről már legalább két éve rebesgetnek, és már el se indult szeptemberben. Ha olyannyira zászlóshajó, akkor miért nem? A takarékosság miatt csak az elmúlt napokban szüntettek meg műsorokat, és ott van a Heti Hetes is, ami se nem VV, se nem X-Faktor, mégis elindult a szokott időben, és cáfolják, hogy megszűnne (persze a jövőben még bármi is lehet). Egyébként én is úgy érzem, hogy a kormányváltás óta jobb lett, de úgy látszik tizensok év után ez már kevés.

"Hajjaj..."

Akkor te más körökben mozgol, mint én. Én se nem hallottam, se nem olvastam ilyesmit.

"Gálvölgyi nem tudja liberális módon eljátszani mondjuk a Lear királyt, ezért elég nehéz lenne a művészetében közvetítenie a világnézetét."

De én nem is erre gondoltam, hanem arra, hogy Ákosnak ez se árt, egyszerűen azért, mert jó.

"mondjuk Pataki részeges örjöngése pont nem tartozik a művészi életművébe."

Egy koncerten az összekötő szöveg is a produkció része...

"vagy ha igen, akkor vessük meg nyugodtan a többi drogos, vagy alkoholista színészeket, zenészeket...."

Ha színpadon örjöngenek, akkor meg is vetem őket. Ott van pl. Stohl. Ivott is, drogozott is, megérdemelten ül most épp sitten, de attól még egy nagyon jó színész, és soha senki nem állított róla olyat, hogy bódultan állt volna színpadra. Ja, és mielőtt megkérdeznéd: az ő pártpreferenciájáról nincs infóm :-)

loláb 2011.10.21. 20:19:47

@Fedor:
"A Fábry show megszűnéséről már legalább két éve rebesgetnek, és már el se indult szeptemberben."
A válság nem tegnapelőtt ütött be, az, hogy "most kezdik rebesgetni" a különféle műsorok megszüntetését, az nem azt jelenti, hogy a Kolosi Tamás tegnap előtt döntötte el ezt. Gondolom nem véletlenül nem indították el szeptemberben, gondolom kicsit költségesebb lehet, mint leforgatni, mint a heti getest, vagy éppen a XXi század aktuális két riportját.
A tv2 nyár eleje óta rugdossa ki az embereit a reklámpiac zsugorodására hivatkozva. Az rtl is ugyanazon a piacon van jelen, jobb helyzetben, de kizárt dolog, hogy a vezetés nem kb ugyanakkor értesült a folyamatokról, és nem pont ugyanakkor kezdett el erre stratégiát alkotni. El nem indítani műsorokat nyilván fájdalommentesebb, (és a későbbi fellendülés esetén visszafoglalkoztatni ezeket az embereket is könnyebb), minthogyha kirugdostuk volna őket, és az rtl klub piacvezetőként lehet olyan jó helyzetben, hogy ennyire "gáláns" legyen.

"és ott van a Heti Hetes is, ami se nem VV, se nem X-Faktor, mégis elindult a szokott időben, és cáfolják, hogy megszűnne"
Speciel a HH-t szerintem azért nem szüntetik meg, mert az infocenter nem akarja hogy te meg az elvbarátaid a heti hetes politikai célú elhalgattatásával rettegjetek tele a médiát, nem kell nekik a negatív reklám. Amire, valljuk be, sor kerülne, ha egyszer a HH tényleg megszünne.
Azt, hogy nem igazán elégedettek a csatornánál velük, azt jelzik a személyi változtatások. De megszüntetni valszeg csak az utolsó műsorok egyikeként fogják.

"Akkor te más körökben mozgol, mint én."
Ezek szerint.
"és soha senki nem állított róla olyat, hogy bódultan állt volna színpadra."
Hú, mi tényleg nem egy helyről szedjük az információinkat....

DeMarco 2011.10.21. 20:26:10

@Fedor: @loláb: Milyen jól elrelativizálgattok...

Ami azt illeti én megjegyeztem, hogy Pécsi Ildikó szoci képviselő volt, de ez nem tartana vissza attól, hogy megnézzem színházban egy jó darabban. Más a magánember és más a színészi munkája. Többnyire.

Például én Ákost nem szeretem. De nem a politikai hitvallása miatt, a zenéjétől mászok falra. Ugyanakkor megosztó is, mert a Bonanzát nagyon szerettem, azzal a korszakával semmi bajom.

Eperjes is megosztó, többnyire egyetértek vele, de sokszor meg túl sok nekem, túl fanatikus.

Pataki is megosztó, nem voltam rokker, de mégis kedvelem az Eddát, igaz a lírai számokat zömében. Az egyik kedvenc lázadásom az volt, amikor besétáltam egy edda tábor közepébe fehér farmerban, fehér farmeringben, fehér cipőben. A haverok azonnal eldugtak egy sátorban, nehogy meglincseljenek... :)) Mondjuk a koncert se volt semmi, mert akkor is érdekesen érezte magát, így a fele számokra nem emlékezett rendesen... Engem nem zavart a mulatós vonal, inkább a magánéleti problémák miatt lett visszafogott, mint a politikai arca miatt.

Vágó viszont saját magának köszönheti amit kapott, ő elég egyértelműen rossz oldalra állt.

Makovecz építészetét nagyon kedvelem, bár elfogult vagyok, mert több városban is évekig kerülgettem a csodás épületeit.

Cseh Tamás rám nem hatott.

Gálvölgyit valamiért mindig elismertem, aminek lehet, hogy több köze van Rodolfónak, mint neki, de ő valahogy megtartott egy szintet, hiába nyilvánvaló a pártszimpátiája, szofisztikáltabban fogalmaz. Ezért nem is tudtam rá haragudni. Ugyanakkor a Heti Hetes nálam lenullázódott a d209-es első évében.

Balázs Péter sztem is ripacs, de neki jól áll...

Alföldi, pff... a legnegatívabb személy, megtestesíti ami ellen mindig küzdöttünk. Az ő kinevezése a Nemzeti élére önmagában elfogadhatóvá teszi Dörner kinevezését az Új színház élére.

Kihagytam valakit?

DeMarco 2011.10.21. 20:29:54

@loláb: Pedig most, hogy Fábryt leszedték, leszedhetik a HH-t is. Egy ide, egy oda alapon...
Lenne hisztizés, de komolyan feltűnne ez valakinek? Hetente megy valamiért a hiszti, legalább tényleg HETI HETES lenne egy hétig... :))

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.10.21. 21:52:14

@loláb: Speciel DeMarco-nak igaza van, most nem lenne belőle hiszti, már nem azért, mert egy ide-egy oda, hanem mert ha tömegesen szűntetnek meg műsorokat, mint most, akkor kevésbé keres mögötte az ember politikai okokat.

"Azt, hogy nem igazán elégedettek a csatornánál velük, azt jelzik a személyi változtatások."

Akkor az indulás óta elégedetlenek, mert folyamatosan változik az összetétel :-) Nincs itt semmiféle nagy váltás. Ha valaki nem ér rá, akkor jön helyette valaki, de kirúgni eddig csak egy embert rúgtak ki, a Havast, és még ő is most visszajött ( aminek egyébként annyira nem örülök). Az alapcsapat meg hosszú évek óta változatlan, a hétből öten szinte a kezdetektől ott vannak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.10.21. 21:57:47

@DeMarco: "Alföldi, pff... a legnegatívabb személy, megtestesíti ami ellen mindig küzdöttünk. Az ő kinevezése a Nemzeti élére önmagában elfogadhatóvá teszi Dörner kinevezését az Új színház élére."

Miért is? Nem elismert művész? Esetleg szélsőséges politikai nézeteket vall, olyanokat, amelyek Európában szalonképtelenek? Esetleg ő is fércmunkát adott be pályázatként, tele hazugságokkal, és az övét is elutasította a szakmai zsűri?

Mert ha egyedül a buzi zsidózással tudsz előhozakodni, akkor csak sajnálni tudlak...

DeMarco 2011.10.22. 08:40:18

@Fedor: "Miért is?" Komolytalan kérdés. Csak.

"Nem elismert művész?" Van aki elismeri. Dörnert is.

"Esetleg szélsőséges politikai nézeteket vall?"

A legabszolútabb mértékben. A lehető legkárosabb szélsőséges nézeteket. Persze ugye ez nézőpont kérdése...

"amelyek Európában szalonképtelenek"

Igen, sok helyen Európában ezek szalonképtelenek, ha nem csak a multikulti véleményét hallanád meg, akkor te is látnád. Ott is van olyan réteg akinek ez jön be, kár értük...

"Esetleg ő is fércmunkát adott be pályázatként, tele hazugságokkal, és az övét is elutasította a szakmai zsűri?"

Milyen "szakmai zsűri"? Kuka, meg demszkáj? Ne röhögtess... meg még apuci is biztosan bejátszott. Ő sokkal inkább politikai kinevezett, mint Dörner. Kinek vetítesz?

"Mert ha egyedül a buzi zsidózással tudsz előhozakodni, akkor csak sajnálni tudlak..."

Ezzel te jöttél elő, de ettől természetesen még igaz, mert történetesen az is. De ez nem lenne baj önmagában. Sőt, mondjak valamit, az se zavarna senkit sem, ha őt jelölték volna az Új Színház élére. Mert az neki való. A Nemzeti nem. Tudja ezt mindenki, csak érthetetlen módon nem akarják felvállalni az eltávolításával járó cirkuszt. Mint most is látszik, cirkusz lenne, de így is, úgy is lesz, nem fogják tudni elkerülni. Én biztosan nem várnék egy napot sem, de ki fogjuk bírni amíg letelik az a nyamvadt szerződés...

Dörner nem szofisztikált, nem válogat a szavakban, egy az egyben beleírta a pályázatába, hogy harcolni, küzdeni szeretne a libsi multikuki ellen és én ebben például támogatni tudom. Miért lenne libsi kiváltság a színházcsinálás? Az elmúlt hetek cirkusza bebizonyította, hogy kellenek a Dörnerek, bőven van kiket ellensúlyozni...

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.10.22. 09:47:06

@loláb: Nem tudom Pécsi mikor volt képviselő, de például Kállai, Darvas 85 után volt egy (talán két) ciklusban képviselő. Persze ez akkor még más volt: akkor hozzátartozott a művészek életéhez, hogy közszerepet is illik vállalni, ma meg bélyeg (valahol mindkettőt meg tudom érteni).

S ne mond már, hogy Csekéről nem lehet tudni, hova húz, még én is tudom, pedig nem vagyok olyan olvasott mint Fedor! :-D De ettől még, ha színészként látom, jó színésznek tartom.
Még néhány név a politikai karzatról: Grosics, Szörényi-Bródy.

loláb 2011.10.22. 10:59:47

@Fedor:
"Speciel DeMarco-nak igaza van, most nem lenne belőle hiszti, már nem azért, mert egy ide-egy oda, hanem mert ha tömegesen szűntetnek meg műsorokat, mint most, akkor kevésbé keres mögötte az ember politikai okokat."

Faszt nem! Már a József Attila szobor miatt is hisztiztek, pedig azt is nyilván nem politikai okok miatt viszik el, hanem éppen azért, hogy a komcsik által politikai okokból eltüntetett Kossuth szobrot visszategyék a helyére...
A te oldalad MINDENBŐL politikát, nagypolitikát csinál, láthattuk ezt a hajléktalan-rendelettől kezdve a népszámlálásig, ugyhogy ne mond azt, hogy nem találnátok meg a politikai motívumot abban, hogyha egy közismert jobboldali vállalkozás által tulajdonolt tévé megszünteti azt a tévéműsort, amibe a balliberális értelmiség prominensei kommentálják hétről hétre -többek között- a belpolitikai történéseket is.

"Akkor az indulás óta elégedetlenek, mert folyamatosan változik az összetétel"
Azóta legalábbis biztosan, amióta Hajdú a Tv2-nél van. Előtte millió feletti nézettségeket produkált a HH,(és már az is töredéke a műsor fénykorában mértnek) de amióta a Hajdú féle show megy 6-800 néző nézi csak őket, és ezzel a csatorna átlagához mérten kiugróan szarul teljesítenek.

@vadász2:
"Nem tudom Pécsi mikor volt képviselő"
94 és 98 között.

"S ne mond már, hogy Csekéről nem lehet tudni"
Azt nem is mondom, csak azt, hogy én nem tudtam róla.

loláb 2011.10.22. 11:07:54

@Fedor:
"Esetleg ő is fércmunkát adott be pályázatként, tele hazugságokkal"

Az eheti Heti Válaszban van egy interjú azzal a Pozsgai Zsolttal, akit Dörner főrendezőnek kért fel.

Azokkal a rendezőkkel, színházakkal, társulatokkal, akik "hallani sem akartak" Dörnerről, Pozsgai állapodott meg, és ő beszélte le az együttműködést, szóval ez a "tele van hazugsággal a pályázat" ebben a formában természetesen nem igaz.

Ezt csak a tárgyilagosság kedvéért mondom, mert amúgy nem különösebben érdekel az új színház sorsa, se pro, se kontra.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.10.22. 15:34:20

@loláb: "Faszt nem! Már a József Attila szobor miatt is hisztiztek, pedig azt is nyilván nem politikai okok miatt viszik el, hanem éppen azért, hogy a komcsik által politikai okokból eltüntetett Kossuth szobrot visszategyék a helyére..."

Ami biztos ott volt, a rakparton. Na ne etess már... Van most is Kossuth szobor a téren, az miért nem jó? És miért kell pont az 1944-es állapotokat visszaállítani? Mert az olyan dicsőséges korszak volt... Akkor az 1956-os emlékművet is elbontják? Nem önmagában azzal van baj, hogy József Attilát arrébb viszik, mert lehet, hogy a ferencvárosi dunaparton, a Nemzeti Színház közelében még jobb helye is lenne, hanem összességében ezzel a koncepcióval. Nem igaz, hogy a teret csak így lehet felújítani. Olyan ez, mint amikor a hatvanas években, a Blaha Lujza téri aluljáró építésekor egy kivételével az összes terv olyan volt, hogy maradhatott volna a helyén a Nemzeti Színház, és naná, hogy úgy úgy döntöttek, hogy azt valósítják meg, amelyikhez fel kellett robbantani...

"A te oldalad MINDENBŐL politikát, nagypolitikát csinál, láthattuk ezt a hajléktalan-rendelettől kezdve a népszámlálásig, ugyhogy ne mond azt, hogy nem találnátok meg a politikai motívumot abban, hogyha egy közismert jobboldali vállalkozás által tulajdonolt tévé megszünteti azt a tévéműsort, amibe a balliberális értelmiség prominensei kommentálják hétről hétre -többek között- a belpolitikai történéseket is."

1. Azon vitatkozhatnánk, hogy melyik oldal csinál többször politikát semmiségekből, említhetnék itt feljelentett karácsonyfadíszeket Pécsről, vagy nem eléggé nemzetinek tartott külügyi névjegyeket, szóval ezt inkább hagyjuk. Igen, biztos lenne olyan, aki felvetné, de azt is nézd, hogy az politikus -e, újságíró, vagy csak egy morgolódó kommentelő. Én továbbra is azt mondom, hogy a jelen körülmények között nem lenne belőle nagy balhé, de ugye amíg meg nem történik, nem tudhatjuk meg, hogy melyikünknek lenne igaza :-)
2. A népszámlálásból mérvadó újságíró vagy ellenzéki politikus nem csinált politikai kérdést (utóbbiak már csak azért sem, mert az egészet még az előző kormány készítette elő). Kommentekben átlagemberek morgolódnak, ez igaz. Én vallom, hogy szükség van a népszámlálásra, és nem hiszem, hogy az összesített statisztikán kívül egyébre is felhasználnák az adataimat, de a FIDESZ eddigi működése alapján egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy sokakban viszont nincs meg ez a bizalom.
3. Ha az Infocenterre gondolsz, az a felvásárlás meghiúsult, így tudtommal nincs közismert jobbos cég az RTL tulajai között.

"Az eheti Heti Válaszban van egy interjú azzal a Pozsgai Zsolttal, akit Dörner főrendezőnek kért fel."

Az online verzióban nincs fent, csak egy ajánló, így még nem olvastam, de kíváncsi leszek rá. Pl. arra is, hogy akkor miképp magyarázza az elhatárolódásokat, hisz ha elfogadták a felkérést... Valami biztos nem tiszta, hisz volt, akinek Dörner még a nevét se tudta rendesen, senki nem mutatott semmi papírt az elfogadott felkérésekről, szóval valóban kíváncsivá tettél. Persze annyira nem, hogy pénzt adja ki érte :-) No meg nem mintha egy cseppet is javítana ez az egész a pályázat általános színvonaltalanságán...

"Ezt csak a tárgyilagosság kedvéért mondom, mert amúgy nem különösebben érdekel az új színház sorsa, se pro, se kontra."

Végül is csak világhírű művészek mondanak le emiatt pesti fellépéseket, újfent jóhírünket véve a világban, szóval tényleg nem is értem, miért lenne gond az, hogy a kormánypárti polgármester főnöke egyetértésével ismert szélsőjobbosoknak ad egy értékelhetetlen pályázatra közpénzből működő színházat. Még a fideszes színigazgatók egyesülete is tiltakozott emiatt, de tényleg bagatell, szóra sem érdemes, mondaná erre Füles.

loláb 2011.10.22. 16:36:25

@Fedor:
"Ami biztos ott volt, a rakparton. Na ne etess már... Van most is Kossuth szobor a téren, az miért nem jó? És miért kell pont az 1944-es állapotokat visszaállítani? Mert az olyan dicsőséges korszak volt..."

Tudtam, hogy te még ezt, az elmebeteg faszságot is a védelmedbe fogod venni, tulajdonképpen direkt provokéltalak azzal, hogy szóba hozom.

Nem az 1944-es állapotot állítják vissza, hanem azt, amit 1944 után a komcsik szüntettek meg.
Kezdve azzal, hogy a "nem eléggé osztályharcos" kinézetű Kossuth szobrot száműzték Dombóvárra (örülhetünk annak, hogy nem olvasztották be, eredetileg azt akarták), és az ország legfontosabb terét a parlamenti dolgozók parkolójának használták.

Egy dolgot áruljál már el: konkrétan mikortól számíthatunk arra, hogy megint antiszemitázni fogtok bennünket?

"Nem igaz, hogy a teret csak így lehet felújítani."
Nyilván nem CSAK ÍGY lehet, de a kormány erről döntött. De áruld el, hogy mi a fasz bajod van vele, hogyha szerinted is lehet, hogy ferencvárosban jobb helye lenne csóró József Attilának? Az, hogy ez a kormány döntötte el, vagy mi a tököm?

"Azon vitatkozhatnánk, hogy melyik oldal csinál többször politikát semmiségekből"
Szerintem ezután az egy év után nem kérdés...
"2. A népszámlálásból mérvadó újságíró vagy ellenzéki politikus nem csinált politikai kérdést"
Szerintem a népszavában, népszabadságban megjelentetett olvasói levelek ide tartoznak,

"Ha az Infocenterre gondolsz, az a felvásárlás meghiúsult, így tudtommal nincs közismert jobbos cég az RTL tulajai között."
Rosszul tudod, 34%-ban az infocenter csoport a magyar RTL kft tulajdonosa.
"arra is, hogy akkor miképp magyarázza az elhatárolódásokat, hisz ha elfogadták a felkérést..."
Úgy, hogy nem Dörnerrel tárgyaltak. Pozsgainak kötött, szóbeli megállapodásokat a pályázatban említett szereplőkkel.

"Végül is csak világhírű művészek mondanak le emiatt pesti fellépéseket,"
Akiből remélem a szart is kipereljükű!

"Még a fideszes színigazgatók egyesülete is tiltakozott emiatt"
Viszont engem úgy általában nem érdekelnek a hazai szinházi világ kulisszatitkai. Akkor sem érdekelt, amikor a közismerten meleg Alföldi kezdte el maga mellé gyűjteni a buzeráns színészeket a nemzetibe, és akkor sem érdekelt, amikor a vígszinház élére azt az elmebeteg Eszenyit nevezték ki aki ellen konkrétan a vígszinház EGÉSZ TÁRSULATA (és ezt így hidd el, komolyan) egy emberként tiltakozott, de a leköszönő igazgató őt támogatta, és ezért fogadták el az ő pályázatát.

Egyszerűen nem érdekel. Ha majd Sieg Heilezni fognak a művészek az Új színházban, akkor majd érdekelni fog, de ameddig erről nincsen szó, magasról leszarom, hogy kinek a pályázatát hogyan és miként kritizálja az ország talán legbelterjesebb közössége.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.10.22. 18:53:43

@loláb: Azzal, hogy nekiállsz agresszíven komcsizni, nem fogod tudni megkerülni a kérdést: Miért zavar bele a tér felújításába az, hogy a szélén, igazából már nem is térhez tartozóan ott van a József Attila szobor? A parkoló valóban nem dísze az ország főterének, legyen mélygarázs, legyen parkosítva, a kutya nem tiltakozna ellene (aki meg van olyan hülye, hogy igen, be lehet tömni a száját azzal, hogy már az előző ciklusban tervbe lett véve), engem még az se zavarna igazán, ha azt szeretnék, hogy hasonlítson a 70 évvel ezelőtti állapotokhoz, bár inkább szívesebben nézek előre, és azt, hogy a mostani Kossuth szobrot el akarják takarítani onnan, pontosan ugyanannak látom, mint amikor a kommunisták vitték el az elődjét, de miért kell ehhez egy általános tiszteletnek örvendő költő közkedvelt szobrát eltakarítani ennek a címén, miközben semmi se volt ott korábban, és ha mégis ragaszkodnak ahhoz, hogy az utolsó faforgácsig a 44-es állapotokat akarják visszaállítani, akkor lebontják -e az 56-os emlékművet is?

Nem József Attilával van itt baj szerintem, hanem ezzel a "visszaállítjuk az eredeti állapotot" dumával akarják valahogy legitimálni a valóban a bögyükben lévő Károlyi szobor eltüntetését, csak szokás szerint otromba módon csak az elsődleges cél lebegett a szemük előtt, és nem számoltak a járulékos következményekkel.

"Egy dolgot áruljál már el: konkrétan mikortól számíthatunk arra, hogy megint antiszemitázni fogtok bennünket?"

Majd ha úgy viselkedtek. Megjegyzem ha sok ilyet csinál a kormány, mármint hogy közpénzből stafirungoz ki echte nácikat, akkor ez az idő hamar el fog jönni...

"Viszont engem úgy általában nem érdekelnek a hazai szinházi világ kulisszatitkai."

Ahhoz képest elég sokat tudsz :-)

Én nem tudom, hogy Eszenyi ellen tiltakozott -e a társulat, vagy sem. Ha olyan nagy lett volna a felháborodás, szerintem eljutott volna sajtóba is, de biztos úgy van, ha te mondod, hisz tudod, neked mindig igazad van :-) De ha te nem érzed a minőségi különbséget a mostani Dörner kinevezés, és bármelyik más, akár politikailag vezérelt (tök mindegy, melyik párt), akár más miatt nem tiszta igazgatói pályázat között, akkor tényleg csak sajnálni tudlak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.10.22. 19:00:29

@loláb: Ja igen: "Szerintem a népszavában, népszabadságban megjelentetett olvasói levelek ide tartoznak"

Mondom MÉRVADÓ ÚJSÁGÍRÓ vagy POLITIKUS. A sajtólevelező mióta tartozik ebbe a kategóriába? Gyakorlatilag ugyanaz, mint a kommentelő. És most ne gyere azzal, hogy de hát beszerkesztették, jobb helyeken a tartalmi egyet nem értés nem szerkesztői elv az olvasói levelek esetében.

"Úgy, hogy nem Dörnerrel tárgyaltak. Pozsgainak kötött, szóbeli megállapodásokat a pályázatban említett szereplőkkel."

Egy komoly pályázathoz szerinted elég a szóbeli megállapodás? És Pozsgai nem árulta el, hogy kik lesznek a főnökei? Mással nem tudom magyarázni az azonnali elhatárolódásokat.

Viszont akkor ez miért is nem átverés?

loláb 2011.10.23. 11:51:15

@Fedor:

"jobb helyeken a tartalmi egyet nem értés nem szerkesztői elv az olvasói levelek esetében."
A tartalmi egyet nem értés miatti kihagyás, és a nyilvánvaló elmebetegségek meg nem jelentetése között óriási különbség van szerintem.

"Egy komoly pályázathoz szerinted elég a szóbeli megállapodás?"
Próbálj meg akárkivel írásbeli megállapodást megkötni úgy, hogy még nem nyerted el annak az intézmények a vezetését, aminek a nevében a megállapodást meg akarnád kötni.
Ez minimum csalás, de lehet, hogy magánokirat-hamisitás is, hajrá!

Aki pályázik, az elképzeléseket ismertet a pályázatban. Ezeket az elképzeléseket kell majd megvalósítania, és ezeket kérhetik tőle számon.
Még ha egyáltalán nem is vette volna fel a kapcsolatot a pályázatban írt szinházakkal, az sem lenne kizáró ok, mert neki nem Dörner Györgyként kell együttműködnie velük, hanem az Új Szinház vezetőjeként, és ezt az együttműködést ad abszurdum azután is kezdeményezheti, hogy megkapja a megbizatást.

Nyilván ez nem jellemző, illik tájékozódni előzetesen, hogy van.e fogadókészség a másik oldalon az együttműködés irányában, de ezt előzetesen csak szóban, informálisan tudod megtenni, úgy, ahogyan azt pozsgaiék csinálták, senki nem fog neked biankó kötelezettséget vállalni, semmire.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.10.26. 15:47:06

@loláb: "Az eheti Heti Válaszban van egy interjú azzal a Pozsgai Zsolttal, akit Dörner főrendezőnek kért fel.

Azokkal a rendezőkkel, színházakkal, társulatokkal, akik "hallani sem akartak" Dörnerről, Pozsgai állapodott meg, és ő beszélte le az együttműködést"

Erre gondoltál? Rákerestem a hetivalasz.hu-n a nevére, de csak ezt a vitát találtam:

"Ascher: ...Ha nem teljesülnek a pályázatban foglalt ígéretek, le kell vonni a következtetést, ez viszont még nem érv amellett, hogy mindegy, milyen a pályázat. Dörneré nem csak eszmeileg vállalhatatlan: ami szakmainak tűnt benne, arról kiderült, hogy hazugság. Egyetlen színházzal, rendezővel sem egyeztetett; Aradtól Bonnig mindenki jelezte már ezt.

Pozsgai: Az Aradi Kamaraszínház az én javaslatomra került Döri pályázatába. Jól ismerem őket. Nyilatkozatuk után felhívtam az igazgatót: ti tényleg nem akartok állandó játszóhelyet a fővárosban? Azt mondta, ezt ő nem nyilatkozta, valamelyik intendáns írta a szöveget. A bonni színházhoz is nekem van kapcsolatom. Őket is megkeresték, írjanak elhatárolódó levelet, de nem tudták, mitől kellene.

Ascher: Az erdélyi színházak pár nappal ezelőtti elhatárolódó nyilatkozatát az aradiak ismét aláírták."

hetivalasz.hu/itthon/magyar-drama-masodik-felvonas-42381/

Ebben egy árva szó sincs arról, hogy Pozsgai egyeztetett volna bárkivel is, csak az, hogy néhány színházat ő javasolt Dörnernek...

Otido · http://monarchista.blogspot.com/ 2011.11.03. 23:39:37

Ez mind rendben. Az a véleménye, ami. Rendben. De mit keres a címben egy Major meg egy Kállai fényképe? Ellenpontként? Mint két hithű kommunistáé? Paradoxon? Akkor meg a cikket nem értem. Na, mindegy, ma ilyen nap van.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.11.04. 00:00:38

@Otido: A fénykép egy nagyon híres színházi előadásból származik. A darab címe: Döglött aknák, írta Csurka István. Van róla tévéfelvétel, ha sikerül nézd meg, érdemes, mert Csurka valaha jó író volt.
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0