Díszletparlament
2011. december 16. írta: Fedor

Díszletparlament

Lázár János, Papcsák Ferenc, Horváth Zsolt, Gruber Attila, Budai Gyula, Turi-Kovács Béla, Kozma Péter, Varga István, Vas Imre. Ők jegyzik azt az indítványt, amely nemes egyszerűséggel kiiktatná a vitát és az ellenzéket a törvényhozásból, ha a kétharmaddal rendelkező kormány úgy látja jónak, és így egy nap alatt bármit elfogadhatnak, valamint lehetőség nyílik arra is, hogy akár egy órával a végszavazás előtt újraírják az egész jogszabályt. "A Parlament ellenzék nélkül is működik" - mondta egykor Orbán, és most íme, kísérletet is tennének ennek a tételnek a bizonyítására.

Innen már tényleg csak egy lépés, hogy létrehozzanak egy testületet, amely az Országgyűlést helyettesítő jogosultsággal rendelkezik (nevezhetnénk mondjuk Elnöki Tanácsnak), és így az Országgyűlést elég lenne évente egyszer-kétszer összehívni, hogy felmutathassuk, itt nálunk minden ellenkező híresztelés ellenére parlamentáris demokrácia van, az ülések közötti féléves szünetekben meg a fenti testület hozhatna törvényerejű rendeleteket.

Ha hozzávesszük a tegnapi nap másik hírét, miszerint Matolcsy a maradék nyugdíjpénztári tagok pénzét is lenyúlná, újfent deklarálva, hogy semmibe veszik a magántulajdonhoz való jogot, a kettő együtt még jogosabbá teszi a Véleményvezér kérdését:

21 évvel ezelőtt nem pont ilyenekért kergettük el a komcsikat?

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr163468054

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A kormánynak mennie kell 2011.12.16. 20:12:38

Gyors leszek és egyszerű: ennek a kormánynak mennie kell. Nem kell aggódni, a Fidesz folytathatja, ha akarja, de valószínűleg már most elég kevesen vannak, akik szerint muszáj lenne ugyanúgy folytatniuk, mint eddig, erre akár egy népszavazást lehet épí...

Trackback: Választási kényszer 2011.12.16. 14:04:48

Rájöttem, hogy választanom kell. Nem, nem hallottam fülest semmiféle előrehozott választásról. Nem is képviselőt kell választanom. Ennél sokkal súlyosabb a választási kényszerem.Olvasom a híreket, látom a közvetítéseket, hallom a környezetem reakcióit....

Trackback: Rablóbanda kormányoz 2011.12.16. 13:53:43

Mások vagyonát erőszakkal elvenni rablás. Akkor is, ha nem furkósbottal, hanem törvénymódosítással teszik....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vidéki 2011.12.16. 11:34:33

1. A parlamenti értelmes vitát, az obstrukció is megbéníthatja, ezért helyes lehet az obstrukciót is ésszerű határokon belül tartani.
Fedor nagy demokratikus lelke az obstrukció elburjánzásától is félthetné a parlamentáris demokráciát.
2. A maradék nyugdíjpénztári tagok pénzének állítólagos lenyúlásával kapcsolatos Fedor teóriához:

Beteszel 100Ft-ot a manyupba, amit addig a felosztó-kirovó rendszerbe kellett befizetni és ami rendszeresen és hosszú éveken át hiányzik a felosztó-kirovó rendszerből.

Az állam ezt pótlandó felvesz 100Ft hitelt.

A betét után kapsz infláció+0,78 %-ot, a hiteled meg infláció+4%-ba kerül.

Nagy üzlet, csak nem az adófizetőknek, hanem „a kecskéknek, akikre rábízták a káposztát.”

drakulatúra 2011.12.16. 11:49:43

Amúgy azon izmozni, hogy a jelenlegi ellenzék szart nem tud elérni a parlamentben, ugyanolyan, mint amikor azon izmoztak jobboldalról a szocik 2x négy éve alatt, hogy a Fidesznek lényegében minden javaslatát a maszopszadesz kormány élből söpörte le az asztalról.
Valójában - ezt logikusan be kell látni - bizony a parlament működhet ellenzék nélkül is, pláne 2/3-nál, ha meg nincs 2/3, akkor a feles törvényeket meghaladó törvényeknél van csak szükség rájuk. Ebből egyébként az is következik, hogyha a politikai elitben lenne tisztesség, akkor az ellenzék csak akkor tartana igényt díjazásra, ha volt olyan javaslata, amit a kormánypárt is elfogadott, hiszen ekkor mintegy bedolgozott a kormánynak, egyébként meg a kormánypárti parlamenti képviselők nyugodtan lemondhatnának a fizetésükről akkor, amikor a kormány rendeleti úton kormányzott, és csak tényleg a törvények elfogadásáért ülésezne, és kérne suskát, azaz alapvetően a kormányzásnak arról kéne szólni, hogy a kormány tényleg: KORMÁNYOZ. Persze ilyen esetben rögtön kiderülne, hogy lófasz szükség nincs nemhogy 386, de még akár 200 képviselőre sem.

Grigorij Pantyelejevics 2011.12.16. 11:53:11

@Vidéki: Mennyivel nagyobb üzlet focira költeni a nyugdíjam helyett! :P

loláb 2011.12.16. 11:58:45

Á, te soha, sehol nem terjeszted azt, hogy a fideszben minden központilag elrendelt, kikéred magadnak ezt...

Persze, hogy az önálló képviselői indítvány keretében beterjesztett, az obstrukciót keretek között tartó törvényből probléma nélkül vezeted le azt, hogy mindaz a diktatúra kialakítására vonatkozó központi törekvés (amit tudjukki rendelt meg személyesen), az teljesen koherens azzal, amit eddig mondtál.

Az ellenzéki néhány hete elég ügyesen, de a kormánypárt számára bosszantó módon megakadályozott néhány fontos törvény tervezett ütemű elfogadását. Ügyesek voltak, és a kormánypárt részéről pedig érthető a düh, még ha az iránya nem is.

A frakcióvezető gondolta, hogy ezt megakadályozandó, kicsit átalkítja a szabályokat, hogy a jövőben ne kelljen mindezért a szönyeg szélén álldogálnia...
Teszi mindezt ahelyett, hogy a frakció vezetőjeként valóban biztosította volna azt, hogy a kormánytöbbség mindenkor, akár még hajnali fél háromkor is, többségben legyen. Ha Lázár azon a héten is jól dolgozott volna, akkor biztosítja azt, hogy kellő létszámú kormáynpárti képviselő legyen jelen, és az obstrukció sikertelen lett volna, mert a tervezett időben lezárják a törvények tárgyalását. De nem dolgozott jól, nem figyelt oda erre, így az ellenzék képes volt megakadályozni a törvények tárgyalását. Ez nem tragédia, történt már ilyen, és -bár remélhetőleg nem Lázás alatt, mert ő tanult belőle- biztosan még fog is.

Éppen ezért ilyen jellegű változtatásokat én semmi esetre sem támogatok, ez nem szól msáról, minthogy Lázár megpróbálja a jövőben a hasonló "frakcióvezetői hibákat" már eleve megakadályozni. Pedig ezt nem a házszabály átalakításával kellene megtenni, hanem úgy, hogy elvégzi azt a feladatot, ami a frakcióvezetőséggel jár.

drakulatúra 2011.12.16. 12:04:25

Ja még annyit egy amerikai mondás szerint: ha a parlament ülésezik, akkor senkinek a vagyona, szabadsága és élete nincs biztonságban!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.16. 12:47:23

@loláb: "Á, te soha, sehol nem terjeszted azt, hogy a fideszben minden központilag elrendelt, kikéred magadnak ezt..."

Én? Mikor? Nem minden, de tény, hogy ebben a ciklusban sportot üznek abból, hogy "önálló" képviselő indítvánnyal intéznek el mindent, kikerülendő néhány kötelező kört...

"Az ellenzéki néhány hete elég ügyesen, de a kormánypárt számára bosszantó módon megakadályozott néhány fontos törvény tervezett ütemű elfogadását. "

Az ellenzék néhány hete arra hívta fel a figyelmet, hogy a tervezett ütem mindenre alkalmas, csak normális vitára nem. És erre mi a reakció? Akkor vegyük ki teljesen a vita lehetőségét.

Te meg jól megvéded ezt is szokás szerint.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.16. 12:50:47

@drakulatúra: Látom, te csupán a parlamentáris demokrácia lényegét nem fogtad fel...

DeMarco 2011.12.16. 15:49:37

Há' nem megmondtam az elején, hogy a maszopnak csak le kell ragasztania a "nem" gombokat és ballaghatnak hazafelé?

Most komolyan, mi értelme van annak, hogy ott melegednek bent? Úgyis mindenre nemet mondanak és abszolút súlytalanok (nagyon helyesen egyébként).

Bár igen viccesnek találom a módosítást, mégsem tetszik nekem sem, mert erősítené a mostanában szokásos magatartást, hogy az utolsó pillanatban szétmódosítják a törvényeket és képtelenség egyre is akár felkészülni előre. Inkább dolgoznák ki előre rendesen a törvénytervezeteket és akkor nem kellene szétmódosítgatni. Nyilván ennek belső okai is vannak, a fidesz képviselői nem mindig értenek egyet a kdnp-vel és az általuk kidolgozott törvénytervezeteket megváltoztatják.

Ugyanakkor reális a változtatás, mert sok sarkalatos törvényt kell viszonylag kevés idő előtt elfogadtatni, ezért ki kell iktatni lehetőség szerint azokat az elemeket, amik lassítják a folyamatot.

drakulatúra 2011.12.16. 15:59:45

@Fedor: barátom, jobban felfogtam, mint gondolnád: a parlamentáris demokrácia lényege a "habeas corpus...". Ha ezt nem sérti egy kormányzó párt, akkor akár még így is mehet a demokratikus szekér. Egyelőre ezt nem sérti a Fidesz. A bíróságokról meg jobb nem beszélni - tele van öreg komcsikkal és azok leszármazottaival, pfúj.

Lesből Támadó Szárítókötél 2011.12.16. 17:05:35

@DeMarco:

[i]Most komolyan, mi értelme van annak, hogy ott melegednek bent? Úgyis mindenre nemet mondanak és abszolút súlytalanok (nagyon helyesen egyébként).[/i]

Én inkább a gombnyomogató droidhadsereg - aka "fideszes képviselő" - értelmét kérdőjelezném meg. Teljesen ül ugyanis a törvényerejű rendelet hasonlata: mi a francért tartjuk el 386 képviselő több, mint kétharmadát, ha a frakciófegyelem miatt bármilyen baromságot meg kell szavazniuk a majmocskáknak? Az értelmes jogalkotásra akkor is ugyanekkora az esély, ha van 7 fideszes, 1-1 mszp-s, lmp-s és jobbikos képiselő, azt csókolom. Csak épp spórolnánk néhány milliárdot, főleg, hogy a mostani helyzetben is volt pofájuk plusz pénzt megszavazni maguknak.

kormányzó 2011.12.16. 17:06:07

Gondolom,nemsokára megrendezik a számítógép égetéseket is.
Ez lesz az orbán-éjszaka.

@DeMarco:
Végül is,hitlert is meg lehet érteni,ha valaki nagyon akarja.

loláb 2011.12.16. 17:42:08

@Fedor:
"Az ellenzék néhány hete arra hívta fel a figyelmet, hogy a tervezett ütem mindenre alkalmas, csak normális vitára nem. És erre mi a reakció? Akkor vegyük ki teljesen a vita lehetőségét.

Te meg jól megvéded ezt is szokás szerint."

Idézet magamtól:
"Éppen ezért ilyen jellegű változtatásokat én semmi esetre sem támogatok"
Mondom Fedor, hogy húzd ki a fejed a seggedből, mert már lassan szaga lesz annak amit leírsz...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.16. 20:27:11

@loláb: Hú de nagy a bűnöm, átsiklottam egy mondatod felett, erre tényleg nem létezhet más reakció, mint a sértegetés... Úgy látszik másra már nem futja.

@DeMarco: A te hozzáállásod a demokráciához más nem ismertlen előttem, méltó vagy pártodhoz.

kissiú 2011.12.16. 23:17:45

Emberek!

Szombat délben minden magyar nagyváros főterén tüntetés lesz a kormány ellen! A Szolidaritás szervezi.
www.facebook.com/events/232997060106870/

Itt az első lehetőség összegyűlni a 102.000-nek! Vagy akár tízszer annyi embernek!

Adjátok tovább!

Szolgálati Füldugó 2011.12.17. 00:58:40

Mi történt, hogy az egész propaganda osztály Fedort nyüstöli? Ez nem gazdaságos. Elég volna egy is, az ellenpontozás kedvéért, a többi meg mehetne más blogokra. Ilyen töménységben gyomorrontást lehet tőlük kapni.

loláb 2011.12.17. 11:06:34

@Fedor: Ne hisztizz, egyáltalán nem áll jól.

Azért, mert te mindent támadsz, amit a fidesz csinál, én nem automatikusan védem meg ezeket.

Ha lenne benned hajlandóság az árnyalatok felismerésére, akkor nem azon az "egy mondaton" siklottál volna felül, hanem megérted azt is, amit előtte írtam, és amiben szikráját sem lehet felismerni semmiféle védelmező, vagy helyeslő attitűdnek.

Viszont sajnos te egyre inkább kezded feladni az önálló gondolkozást, és most már mindenféle kritika nélkül nyalod be, (és adod vissza) mindazt a sok baromságot, amit a különféle ballibsi véleményvezérek nyomatnak, így egyáltalán nem lep meg, hogy sikerült "félreértened" a hozzászólásomat.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.17. 18:28:10

@loláb: "te mindent támadsz, amit a fidesz csinál"

Tudod nagyon jól, hogy ez nem igaz. mondhatnám úgy is, hogy hazugság. Ezt a hozzászólásodat tényleg csak kutyafuttában olvastam el (egészen pontosan csak odáig jutottam, amire reagáltam, és ezek szerint nem olvastam tovább), most alaposabban. Ebben megkövetlek. Másban viszont nem. Mert talán nem véletlen, hogy ez ugrott be, ugyanis ez volt a tapasztalat. Örülök neki, hogy mindent azért te se fogadsz el, mert mostanában nem úgy tűnt, hogy kettőnk közül én vagyok az, aki feladja az önálló gondolkodást. Nem kell nekem ideológia iránymutatás, csak száraz tények, a következtetést levonom magam. hogy más is erre jut, az csak visszaigazolás, megerősítés. És ebből egyre többet kapok.

DeMarco 2011.12.17. 22:44:12

@kissiú: "Itt az első lehetőség összegyűlni a 102.000-nek! Vagy akár tízszer annyi embernek!"

He-he, ne röhögtess már...

Jó, ha háromszázan voltak talán Pesten! Vidéken meg legfeljebb dísznek néhányan.
Ma véletlenül be kellett térnem egy áruházba, ami előtt lézengett néhány vicces ember. Először arra gondoltam, hogy Jobbikosok, mert ők szoktak ott tagtoborzót tartani. De aztán közelebbről megismertem az embereket is, akkor leesett, hogy vazze, ez komcsi gyűlés...
Persze voltak náluk szolidaritás feliratú plakátszerűségek, pofátlanul magyar színekkel (olyan messze vannak a hazafiságtól, mint Makó Jeruzsálemtől), de ez csak a fiatalokat tévesztheti meg. Valójában ezek vérkomcsik voltak, akik évtizedek óta gyűlölik a jobboldalt és jóval a Fidesz kormányra kerülése előtt már ellenük áskálódtak (helyi szinten természetesen). Most épp másik bőrbe bújtak, de ugyan kit akarnak átverni?
Kibújt belőlem a kisördög és közéjük sétáltam kaján vigyorral az arcomon. Nem szóltam egy szót sem, hiszen ismertem jó néhányat, ők is engem, nem kellettek szavak. Valamiért egyik sem akarta rám erőltetni a prospektusait... :)))
Végül is nem zavarnak, csak viccesebbé fogják majd tenni a kövi választást. A baloldali érzelműek meg fognak őrülni, hogy a maszopra, a lumpenekre, a dk-ra, a szolikra, vagy a maszopból kirúgott "függetlenekre" adják a voksukat. Mert valójában mind az öt szervezet ugyanaz, csak osztódtak. Egy darabig menni fog, hogy az egyik szervezet tagjai elmennek a másik rendezvényeire, hogy öt ember helyett tíznek tűnjenek, de előbb-utóbb színt kell vallani...

laci0011 2011.12.18. 11:57:01

@DeMarco: Ha nem emlékeznél,párszor már megbuktatok:Legutóbb sem gondoltátok volna most sem hiszitek.Magas szinten megy az önbecsapás,a tényekkel nem törődés,pedig nincs mire ilyen nagy arcot mutatni,de akinek az IMF-hez való visszakuncsorgás is győzelem,ott azért vannak zavarok a fejben.

laci0011 2011.12.18. 12:03:52

@loláb: A stílus maga az ember,mintha már hallottam volna valahol.Alacsony nálad a türésküszöb...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.12.18. 13:28:11

@Vidéki: A Zemútnyócévben a fidesz is megfelelő keretek között tartotta a zobstrukciót?

Nyugdíjtémában észre kellett lna venni, hogy a manyup 40 év alatt tehermentesíthette a nyugdíjfizetési kötelezettség alól az államot. Örökre, ha elég tökösek lettek volna a rendszer megalkotói.
Botorság egy 40 évre tervezett rendszer 15 éves adtaival házalni.
Egyszerűen kellett nekik a pénz.

kissiú 2011.12.18. 17:12:10

@DeMarco:
Örülök, hogy te is ott voltál Márkó! Én ugyan egy másik városban, de szintén volt szerencsém végighallgatni a beszédeket. Sok csalódott emberrel találkoztam. Olyannal, akik unják már a széncsatákat, a győzelmi jelentéseket, a békekölcsönöket. Akik jól ismerik a "nép adta felhatalmazást". A hatalmi ágak "függetlenségét". Akiknek túl jó a memóriája ahhoz, hogy emlékezzenek: délelőtt még nem is Eurázsiával álltunk harcban. Akik nem gondolták volna 22 éve, hogy újra megkapják ezeket a dolgokat, egy Bölcs Vezetővel megtoldva. És akik azt is tudják, hogy a magyar ember mindíg is valami ellen szavazott. 90-ben a pártállam ellen. 94-ben az MDF ellen. stb. Soha nem egy vállalható, tiszta, átlátható jövő mellett. És attól félnek, ez legközelebb is így lesz. Nem attól tartanak, hogy a Vezér nem fog történelmi szemétdombra kerülni, hanem hogy azt a haragot is meglovagolja majd egy táncoslábú. A zársző: "nem bal, nem jobb, csak előre" volt.

loláb 2011.12.18. 18:14:31

@Fedor:

"Tudod nagyon jól, hogy ez nem igaz."
ja, bocs, tényleg nem mindent, csak amiről a különféle agit-prop újságokban azt olvasod, hogy rossz.

"Örülök neki, hogy mindent azért te se fogadsz el"
Ha odafigyeltál volna az elmúlt másfél évben a különböző témákban lefolytatott vitáinkban gyakorolt álláspontomra, akkor hozzászólás nélkül is tudnád, hogy mit gondolok erről a javaslatról.

"mert mostanában nem úgy tűnt, hogy kettőnk közül én vagyok az, aki feladja az önálló gondolkodást."
Én semmit nem adok fel, mivel nekem lényegesen szilárdabb a meggyőződésem, mint az a te szájliberalitmusod.
Én parlamentarista, és a képviseleti demokráciában messzemenőkig hívő ember vagyok, éppen ezért nekem semmi problémám nincs, nem volt, és nem is lesz soha azzal, hogyha egy, a választásokon kátharmadot kapott párt egyedül gyakorolja a kétharmados felhatalmazást igénylő kérdésekben a döntéshozatalt. Nem állok neki feleslegesen hisztizni, mint ahogy akkor sem álltam neki, amikor esélyes volt Szili köztársasági elnökké választása, pedig a gyomrom forgott a gondolattól. De a többségnek akkor is joga volt hogy konszenzusképtelenség esetén legvégül sima, feles többséggel válasszon valakit, a mostani kormánypárt sem hoz semmiféle olyan döntést meg, amire az alktomány, és a vonatkozó jogszabályok alapján nem lenne joga. És leszarom, hogy ezek a döntések mennyiben tetszenek az ellenzéknek, ugyanis a magyar választópolgárok döntése volt az, hogy 2010-ben, 4 évre konszenzuskényszer nélküli felhatalmazást adjanak a fidesznek.

A kétharmad szinte mindenre elég, ez alól a néhány kivétel egyike a házszabálytól való eltérés, a sürgősségi törvénykezés, méghozzá nem véletlenül. Ezt az első parlament -tekintettel a korábbi, demokratikus parlamentarista hagyományokra- így alkotta meg, ennek oka volt, méghozzá az, hogy extragyorsan csak olyan törvényeket alkosson meg a ház, amelyek gyakorlatilag teljes nemzeti konszenzust élveznek.
Ezen változtatni -még ha jogilag legitim módon tudna is a kétharmados többség- nem lenne szabad, ugyanis ez egy olyan kontroll, amivel az ellenzéknek még akkor is rendelkeznie KELL, hogyha amúgy két komolyan nem vehető bohócpártból, egy végsőkig lejáratódott mszp-ből, és egy elmebeteg milliárdos által megvásárolt megélhetési politikusból áll ez az ellenzék.

"Nem kell nekem ideológia iránymutatás, csak száraz tények, a következtetést levonom magam. hogy más is erre jut, az csak visszaigazolás, megerősítés. És ebből egyre többet kapok."
Hát ugye, aki "jó helyen" keres, az talál...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.18. 18:22:50

@loláb: "Én parlamentarista, és a képviseleti demokráciában messzemenőkig hívő ember vagyok, éppen ezért nekem semmi problémám nincs, nem volt, és nem is lesz soha azzal, hogyha egy, a választásokon kátharmadot kapott párt egyedül gyakorolja a kétharmados felhatalmazást igénylő kérdésekben a döntéshozatalt. "

AZZAL önmagában nekem sincs. Talán emlékezz vissza, hogy miket írtam a választás után. De azért az egyáltalán nem mindegy, hogy milyen minőségű az a kormányzás, és nagyon sajnálom, hogy úgy gondolod, hogy csak olyan találhat a mostani kormány működésén kritizálni valót, aki kizárólag agit-prop újságokat olvas (arról nem is beszélve, hogy kicsit vicces mondjuk a királyi tévés hamisítási botrányok meg a jobbos újságok elhallgatásai fényében pont a másik oldalt vádolni agitproppal, de ez mellékszál).

"a magyar választópolgárok döntése volt az, hogy 2010-ben, 4 évre konszenzuskényszer nélküli felhatalmazást adjanak a fidesznek"

A demokrácia játékszabályai között, de azokat viszont egyre inkább feszegetik.

DeMarco 2011.12.18. 20:33:12

@kissiú: Nagyon megható a naivitásod. Ezek nem új emberek, nincs itt semmilyen új hullám. Csak az unalomig ismételt mantra és ugyanazok az arcok. Egy fiatal sem volt köztük, kivétel nélkül nyugdíjas, vagy nyugdíj előtt álló echte kommunista szemléletű (valamikor tényleg azok voltak) és az előző rendszerben valami léhűtő funkcik voltak, akiknek nem most lett elegük a jobboldalból, igazából tök' mindegy, hogy mi történik, ők visszasírják a rendszer váltás előtti világukat és oda nosztalgiáznak. Mondom, ismerek sokat közülük személyesen és biztosan tudom, hogy ők már a választások előtt is ugyanezt képviselték, ugyanezt a gyűlöletet érezték és ezt még növelte is a megjósolt kétharmad, a bukásuk és frusztrációjuk, no meg az azóta megtörtént változások, amik kétségtelenül felborzolták a kedélyeiket. Ezek az emberek nem fognak semmi újat nyújtani, fletó segédcsapatainak jók egyedül.

DeMarco 2011.12.18. 21:01:09

@laci0011: "Ha nem emlékeznél,párszor már megbuktatok:Legutóbb sem gondoltátok volna most sem hiszitek.Magas szinten megy az önbecsapás,a tényekkel nem törődés,pedig nincs mire ilyen nagy arcot mutatni,de akinek az IMF-hez való visszakuncsorgás is győzelem,ott azért vannak zavarok a fejben."

Szedjük darabokra.

1. Emlékszem. És? Az újraválasztáson kívül vannak fontosabb dolgok is, például menteni az államot és az állampolgárokat, fenntartható pályára állni, csökkenteni az államadósságot.

2. Tévedsz. Legutóbb én speciel pontosan arra számítottam, hogy elveszítik a választást, ennek megfelelően igyekeztem felkészülni jó előre. Mint a hangya... Úgy gondolom, hogy igen jól láttam előre az elmúlt nyóc' évet, meg eddig ezt a másfelet is...

3. Mi az önbecsapás? A Fidesz minden választási ígéretét betartotta eddig, nekem a választások előtti kívánság listám ki is ürült, egyet kivéve, de az csak 2013-14 felé lesz aktuális...

4. Az imf-hez visszamenni nem győzelem, de nem is öröm, én nem is mennék vissza. Ugyanakkor az is tény, hogy megmutatták, lehetetlen szabadulni a béklyóból, legalábbis normális utakon nem lehet menekülni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.12.18. 21:19:42

@DeMarco:

"1. Emlékszem. És? Az újraválasztáson kívül vannak fontosabb dolgok is, "
- Igen. Bebetonozni magunkat és klienseinket.

"például menteni az államot és az állampolgárokat, fenntartható pályára állni, csökkenteni az államadósságot."
- Elvenni a nyugdíjakat, bizonytalanságot hinteni a befektetők között, hiteltelenné válni mindenki szemében, megszerezni a jegybanki tartalékot, megosztani a társadalmat.

"Úgy gondolom, hogy igen jól láttam előre az elmúlt nyóc' évet, meg eddig ezt a másfelet is..."
- Ha a másfelet jól láttad, akkor az előző pontban leírtakról magad is tudod, hogy hazugság.

" A Fidesz minden választási ígéretét betartotta eddig,"
- Mik voltak azok? Milyen módon és eszközökkel valósították meg őket?

" Az imf-hez visszamenni nem győzelem,"
- hanem a kudarc beismerése. Le kellett volna mondani, de ahhoz hiányzik a gerinc. Nem csak belőlük, bár egy ember már volt, aki lemondott.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.18. 21:30:40

@DeMarco: "Az újraválasztáson kívül vannak fontosabb dolgok is, például menteni az államot és az állampolgárokat, fenntartható pályára állni, csökkenteni az államadósságot."

Akkor miért pont az ellenkezőjét csinálja a kormány? :-)

"A Fidesz minden választási ígéretét betartotta eddig"

A FIDESZ eddig leginkább a Jobbik választási ígéreteit tartotta be:

hirszerzo.hu/nyuzsi/2011/12/9/A_megvalosult_Jobbikprogram_VZGVOE

laci0011 2011.12.18. 21:39:47

@DeMarco: Mégis mire volt jó az IMF kipaterolása,ha utána visszakuncsorogtok nem értem.és még most is megy a süketelés hogy a mi bankunk...Hát hol itt a nemzeti gerinc???Maga az egész eljárás nevetséges,mintha még mindig ovisok lennétek.Ilyenkor mi van a piac ítéletével akire Viktor hivatkozott??A döntő többség már átlát rajtatok,győztesek.Ha valaki sokáig játssza a hülyét csak sikerül is neki így átkerülni a köztudatba,unortodoxan persze.Azzal amit korábban mondtak köszönő viszonyban sincs azzal amit csinálnak,vagy szerinted így néz ki a plebejus kormányzás?Bohocozás helyett inkább dolgozni kellene de erről nincs semmi élettapasztalat ugye,így ez a lehetőség eleve kiesik,marad a parasztvakítás...

laci0011 2011.12.18. 21:45:50

@DeMarco: Meg a lopás vastagon,de el kell ismerni mind a vakítás mind a lopás kurva jól megy,sajna.

laci0011 2011.12.18. 21:52:54

@Fedor: A szociktól nem kell tartaniuk ugye,tehát marad a jobbik.A vicces és tragikus az egész szoci történetben hogy még kisérlertet sem tettek valahogy helyretenni vagy bocsánatot kérni ezért a döbbenetes lopássorozatért,sőt inkább úgy viselkednek mintha mi se történt volna,pedig addig csak lefelé vezet az út,amíg a főbűnök tisztázatlanok.De hát ebben nőttek fel így szocializálódtak.

DeMarco 2011.12.18. 23:14:53

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"- Igen. Bebetonozni magunkat és klienseinket."

Az ejtőernyősök bepakolgatása eddig minden kormánynak ment, a két nagynak meg eleve nagy a tábora. Mindig eltart egy ideig amíg felszámolják az előző csatlósait. A maszop is pontosan ugyanígy csinálta, lásd épp Simor esetét, aki kirobbanthatatlan a székéből, vagy előtte Járait, akit épp fletó próbálta ugyanígy kimozdítani, amit végül új tagok tömegével felhízlalva el is ért. Most dettó ez (is) folyik. Igazán egy szavatok sem lehet erre, max. ha rövid az emlékezetetek.
És még egy apró adalék. Nagy hiba volt nem hozni 2002-ben olyan törvényeket, amik megakadályozták volna az államadósság ekkore mértékű megemelését a maszop által.
Gondolj bele, kapsz egy kuplejárt, megpróbálod rendberakni, dolgozol, küzdesz érte. Te is mindent megtennél annak érdekében, hogy újra ne kelljen rendet rakni, főleg akkor, ha erre abszolút felhatalmazást kaptál. Legyen csak államadósság korlát, legyenek reformok, legyen szigorú költségvetés.
Kössük csak meg az új eu-s szabályt, legyen egy olyan kötöttség ami nem engedi majd meg a jövőben, hogy újabb őrült megyók jöjjenek és újra elszálljon az államadósság, vagy a költségvetés. Legyen egy kényszerítő erő, ami végre spórolásra kényszerítené az államot és racionálisan megvágná a kiadási oldalt is. Minél több embert betonoznak be, annál tovább lehetünk biztosak benne, hogy az elért eredmények fennmaradnak. Én még most, 20 évvel a rendszerváltás után is hoznék egy olyan törvényt ami kizárná az államigazgatásból az előző rendszert kiszolgáló nomenklatúrát.

"- Elvenni a nyugdíjakat, bizonytalanságot hinteni a befektetők között, hiteltelenné válni mindenki szemében, megszerezni a jegybanki tartalékot, megosztani a társadalmat."

A társadalom régen megosztott, ezen nem változott semmi, ugyanazok az árkok állnak fent és nincs remény a közeledésre, annyira eltérőek a felfogások és a hozzáállások. Nekem a "nyugdíjam" egy részét eleve ellopták a cégek ahol dolgoztam (tőlem levonták, csak "elfelejtették" továbbutalni), egy részét ellopta a bank, ami über rosszul fektette be és ahová kötelező volt utalni. Ezek után a maradékot lenyúlta az állam. Ez utóbbit én semmivel sem tartom rosszabbnak, mint az előző kettőt, sőt... Ez legalább visszaforgatta, nem zsebre dolgozott. Sztem a magánnyugdíj rendszer rosszul műkődött és pazarló volt, meg felesleges is.

A jegybank eddig mindig rossz ütemben dolgozott. Tétlenül szemlélte az egész devizahiteles történetet. A válságot sem vették komolyan, amikor kellett volna a devizatartalék 2008-ban, üresen kongott a kassza. Azóta felhalmoztak belőle, de most, amikor vészes év jön és kellene belőle visszacsurgatni, akkor meg erre nem hajlandóak.

"- Mik voltak azok? Milyen módon és eszközökkel valósították meg őket?"

A teljesség igénye nélkül: -Adócsökkentés. (Volt is a kormányváltás után)
-Gyermekesek támogatása
-Szuperbruttó kivezetése
-Szocpol visszahozása
-Kettős állampolgárság
-Három csapás
-új Alkotmány
-kevesebb képviselő, kisebb parlament
stb. van bőven
A választók által felruházott 2/3-os többségű egyértelmű döntési jogkörrel könnyen viszik véghez amit ígértek. Leszámítva az előre kiszámítható ellenkezést azoktól, akik ezen döntésekben ellenérdekeltek.

"- hanem a kudarc beismerése. Le kellett volna mondani, de ahhoz hiányzik a gerinc. Nem csak belőlük, bár egy ember már volt, aki lemondott."

Én nem gondolom, hogy kudarc volt. Továbbra is meggyőződésem, hogy az adócsökkentés és a beinduló belső gazdasági fejlődés működőképes elegy és akár be is jöhetett volna. Pech, hogy a devizahitelek drasztikus emelkedése elvitte a belső piac fellendülését. A devizahiteleknél pedig támogatom, hogy közös teherviselés kell, igenis vegyenek ebben részt azok a bankok is, akik nagyon erősen hibáztathatók a kialakult helyzetért és ők is vállalják a rizikót, ne minden teher a hitelfelvevőt terhelje. Én örültem, hogy kivágtuk a gyarmatosító imf-et és nem örülök, hogy visszahívtuk. Bennem van gerinc és inkább elsüllyednék, mintsem beismerjem, hogy szükség van rájuk. Ezért nem is lennék jó politikus. Mindenki levonta a következtetést és ez jó lecke a Jobbiknak (is). Hiába néznek Kínára, az oroszokra, onnan nem jön lóvé...
Három út van, vagy kifizetjük a tartozásunkat, vagy refinanszírozunk és növeljük a tartozás mértékét, vagy nem fizetünk vissza semmit és csőd..., illetve van a mostani ír példa, akik átütemezést kérnek, pontosabban zsarolnának ki, de a többségi elv miatt, sztem ezt bukni fogják. Igaz, ők legalább csatlakozhatnak a britekhez...

A gerincről meg annyit, hogy volt egy min.elnökünk aki szintén nem mondott le, pedig az egész ország követelte és neki tényleg lett volna miért távozni.

DeMarco 2011.12.18. 23:38:32

@laci0011: Neked is csak azt tudom mondani, amit Karcsinak. Ha egy mocskos uzsorásnak azt mondom, hogy mocskos uzsorás vagy, menj a fenébe, ne is lássalak, majd később mégis tőle kérek pénzt az valóban gerinctelenség és beismerése annak, hogy nincs más, akitől kölcsönkérhetnék. De ettől még az valóban mocskos uzsorás marad és legalább megpróbáltam a köztes időben a saját lábamra állni, megpróbáltam saját forrásokra szert tenni. Nem sikerült, bumm. Én inkább halnék éhen, minthogy visszamenjek, mert az elveimbe nem fér bele, hogy egy mocskos uzsorásnak könyörögjek és tartozzak neki szívességekkel. De ha a gyerekeim éheznének, akkor lenyelném a büszkeségem és visszamennék hozzá, legfeljebb szégyellném magam és köpnék egyet az undortól, hogy erre kényszerültem.
Nyilván ezt a helyzetet a kényszer szülte és szó sincs elvi változásokról. Az imf az ami és azok vezetik akik. Ha nem lennénk kényszerpályán, nem változna a retorika sem. Most összeszorított foggal kell nyelnie a politikusnak és otthon hagynia a gerincét. Ráadásul nem is ők adósították el az államot, a maszop miatt tartják oda az arcukat...

DeMarco 2011.12.18. 23:57:34

@Fedor: Legalább a Jobbiktól volt mit lenyúlni...

Egyébként a 2-es, 8-as, 10-es pont eleve szerepelt a Fidesz kampányában és programjában is, ráadásul az utóbbi kettő evidens minden hazafinak, nem is kérdéses pontok.
A 3-as pontot hozta a gazdasági élet, de első pillanattól tudni lehetett, h vmit tenni kell a devizahitelekkel.
A 9-es pont kimerült a három csapásban.

A Jobbik egész jó programot állított össze, ellentétben a többi ellenzéki párttal. Egy-kettőre kifejezetten büszkék lehetnek, de összeségében is vállalható program.
Én egyáltalán nem bánom, hogy innen (is) merítettek, sőt, még mindig inkább innen, mint a többitől...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.12.19. 08:04:48

@DeMarco:

"Az ejtőernyősök bepakolgatása eddig minden kormánynak ment,"
- Sajnos.

"A maszop is pontosan ugyanígy csinálta,"
- Esetleg Nyakó Istvánné lett a Bíróságok vezetője?

" lásd ... Járait, akit épp fletó próbálta ugyanígy kimozdítani, amit végül új tagok tömegével felhízlalva el is ért. Most dettó ez (is) folyik. Igazán egy szavatok sem lehet erre,"
- Akkor is és most is volt ellene szavam. Akárcsak a világnak:
hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A1rai_Zsigmond#A_Monet.C3.A1ris_Tan.C3.A1cs_kib.C5.91v.C3.ADt.C3.A9se

"Nagy hiba volt nem hozni 2002-ben olyan törvényeket, amik megakadályozták volna az államadósság ekkore mértékű megemelését a maszop által."
- Nem az adósság mértéke a gond, hanem a pazarló állam. Az állam amit felvesz hitelt, nem hatékonyan használja fel.
Egyébként azt a miniszterelnököt, akinek a regnálása alatt teljesült az egyik legfontosabb maastrichti kritérium, Gyurcsány Ferencnek hívták.

"újabb őrült megyók jöjjenek és újra elszálljon az államadósság,"
- Az akkori 100 napos csomagot a fidesz is megszavazta, illetve a 16%-os adó ugyanolyan felelőtlen meggyesis lépés volt. Tehát a megyók ma is kormányon vannak.

"Legyen egy kényszerítő erő, ami végre spórolásra kényszerítené az államot és racionálisan megvágná a kiadási oldalt is."
- Ebben egyetértünk, csak a mikéntje nem biztos, hogy jelenleg jól működik. Puskás Akadémia, amely egy magánintézmény, komoly állami pénzeket kap, miközben fontos állami területek maradnak fedezet nélkül.

"Minél több embert betonoznak be, annál tovább lehetünk biztosak benne, hogy az elért eredmények fennmaradnak."
- Ez nem biztos, hogy jó.

"Én még most, 20 évvel a rendszerváltás után is hoznék egy olyan törvényt ami kizárná az államigazgatásból az előző rendszert kiszolgáló nomenklatúrát."
- www.youtube.com/watch?v=-9qEuSKxpKE

"- Elvenni a nyugdíjakat,...Ez utóbbit én semmivel sem tartom rosszabbnak, mint az előző kettőt, sőt... Ez legalább visszaforgatta, nem zsebre dolgozott."
- Hova mire is költötték?

" Sztem a magánnyugdíj rendszer rosszul műkődött és pazarló volt, meg felesleges is."
- Jó lett volna az. A lábszárpörköltet sem 3 percnyi főzés után kritizáljuk, csak akkor, ha eleve le akarjuk szólni a szakácst.

"A jegybank eddig mindig rossz ütemben dolgozott."
- Annyiban van igazad, hogy létezik Simornál jobb MNB elnök is, de jelenleg ő az elnök.

"amikor vészes év jön és kellene belőle visszacsurgatni, akkor meg erre nem hajlandóak."
- El lehet költeni a tartalékot, de akkor jön a 450-es euró.

Többit délután.

loláb 2011.12.19. 09:06:49

@Fedor:
"De azért az egyáltalán nem mindegy, hogy milyen minőségű az a kormányzás,"
Nalátod, EBBEN a te oldalad semmiféle szemrehányést nem tehet a fidesznek. Azért a helyzet az, hogy mégiscsak ti kormányoztatok abban a 8 évben, amikor 52%-ról 82%-ra nőtt az államadósság, és MINDENFÉLE vitatott lépésre kizárólag ennek az adóssághegynek a kezelése miatt van szükség...

"arról nem is beszélve, hogy kicsit vicces mondjuk a királyi tévés hamisítási botrányok"
Amiknek megvoltak a személyi konzekvenciái, annak rendje és módja szerint.

'meg a jobbos újságok elhallgatásai fényében"
Azt hiszed, hogy csak a jobbos újságok hallgatnak el dolgokat? Az indexen például annó egy kurva szót nem írtak a nyilvánosságra került Heller "önreflexióról". De -annak ellenére, hogy a szarba lehorték Matolcst amikor ősszel arról beszélt, hogy 40 milliárdos ÁFA többletet akar beszedni a ktgvetés, a luk kezelésére- az sem kapott megfelelő publicitást, hogy a NAV behozta ezt a többletet.
Szóval, szerintem hagyjuk, hogy ki, mit hallgat el...

Azok az újságokat, amiket te szemlézni szoktál oldalt, (168 óra, hírszerző, népszabi) semmiféle magasabb szakami színvonalon nincsenek a magyar hírlaphoz képest. Vannak értékelhető médiatermékek mindkét oldalon, (heti válasz, hvg, figyelő), de a 168 óra, vagy most már sajnos bő 1 éve a népszabadság sem tekinthető ilyennek, ezek sima agit-prop újságok, akár csak a hírlap.

"A demokrácia játékszabályai között, de azokat viszont egyre inkább feszegetik."
Nincsenek "játékszabályok". Leírt, kézzel normák vannak, azoknak pedig formálisan eddig MINDEN döntésük megfelelt.

Nincs olyen, hogy demokrácia játékszabályai...
A demokrácia játékszabályairól, láthatatlan alkotmányokról, nemzeti konszenzus szükségességéről azok beszélnek, akik a nép nekik nem tetsző döntése ellenére beleszólást követelnek maguknak a döntéshozatalba.
Ezek a valódi antidemokraták, nem azok, akik élnek a választói felhatalmazással.

Ráadásul továbbra fel sem foghatom, hogy milyen alapon kér a te oldald számon bármiféle gesztuspolitizálást, meg demokratikus játékszabályokat, amikot az előző kormányok -amennyiben nem volt konszenzuskötési kötelezettségük- pontosan ugyanilyen "egypárti" döntéseket hoztak. Amikor volt, arról meg jeles egyszerűséggel nem döntöttek.
Kovács László, és Andor László EU biztossá választása (az elsőt ráadásul bármiféleféle szakmai alkalmasság nélkül), Szili jelölése a KE-posztra, Sólyom ombudsman, főbíró, és alkotmánybíró jelöltjeinek konzekvens leszavazása, a MNB monetáris tanácsának gyurcsány huszárokkal való felduzzasztása, a fővárosi gazdasái irányítás jogköreinek közgyüléstől való elvevése (és a bizottaságokba való kihelyezése), stb... Miről, milyen demokraikus játékszabályokról beszélsz?

Ha akkor hallgattatok, kussoltatok, akkor most se gyertek mindenféle kamu szövegekkel!

DeMarco 2011.12.19. 18:45:15

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"- Esetleg Nyakó Istvánné lett a Bíróságok vezetője?"

Szilvássynét akartál írni, vagy Horváth Évát talán?

"- Az akkori 100 napos csomagot a fidesz is megszavazta"

Csak az ellenzéknek nincs felelőssége a kormányzásban. Nem ugyanaz a felelősség mértéke.

"- Ebben egyetértünk, csak a mikéntje nem biztos, hogy jelenleg jól működik. Puskás Akadémia, amely egy magánintézmény, komoly állami pénzeket kap, miközben fontos állami területek maradnak fedezet nélkül."

Én nem is állítom, hogy jól működik, sőt... rengeteg helyről lehetne lecsipegetni. Én egyébként is hadiköltségvetést vezetnék be 2012-re és kifizetném a lejáró adósságot refinanszírozás helyett.

"- Ez nem biztos, hogy jó."

Nem, nem biztos. De az biztos, hogy még egyszer nem szabadna elherdálni az elért eredményeket és nem szabad hagyni, hogy felelőtlenül ilyen szintre emelkedjen az államadósság, ilyen szinten ki legyünk téve a devizahiteleknek. Ha egyáltalán innen lesz visszaút és nem kerülünk adósságcsapdába.

"- El lehet költeni a tartalékot, de akkor jön a 450-es euró."

Meg lehet tartani a tartalékot, de akkor meg jönnek a további adóemelések és a 30%-os áfa...

Azért azt gondolom még te sem tagadod, hogy a mostani problémáink az irreálisan magas államadósságból és a szintén rendkívül magas devizaadósságainkból származtathatók, és ezekért a szocialista-liberális kormányzás a felelős...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.19. 18:49:50

@DeMarco: Én mindig is mondtam, hogy te inkább jobbikos vagy, és teljesen érthetetlen, hogy a te nézeteiddel miért ragaszkodsz a FIDESZ-hez...

@loláb: Nyugi, oké, hogy szarul álltok, de azért nem kéne agresszivitással leplezni a tehetetlenséget.

"Ha akkor hallgattatok, kussoltatok, akkor most se gyertek mindenféle kamu szövegekkel!"

De mivel akkor se hallgattunk, kussoltunk, élen a baloldali sajtóval, nyugodtan jöhetünk bármiféle szöveggel. Hogy mást ne mondjak, az EU biztosokat nem a kormány nevezi, hanem a főbiztos, a kormányok csak jelölnek, általában kiszolgált politikusokat, nem szakembereket. Kovácscsal speciel jól be is égtek a szocik, röhögött rajtuk mindenki. Szili jelölésénél én személy szerint a fejemet fogtam, hogy hogy lehetnek ennyire balfékek, akkor írtam le (még nem blogon, csak egy e-mail-ben), hogy tessék lehet választani a szerencsétlen hülyék és a gátlástalan hülyék között, és kifejezetten drukkoltam Sólyomnak, hogy megválasszák (az más, kérdés, hogy aztán csalódnom kellett, de hát már ezt is megírtam, mint annyi mindent: fedor.blog.hu/2008/10/14/ket_csalodas )

És hogy mennyire jogos volt az amiket az elmúlt másfél évben írtam, és ami ellen te oly bőszen hadakoztál, látod, az Alkotmánybíróság, még ha a fájront előtti utolsó pillanatban is, de mégiscsak elmeszelt három törvényt, köztük a neked oly kedves Médiatörvény nem egy rendelkezését. Kár, hogy ahhoz már nem volt gerincük, hogy a legsúlyosabb ügyben, a magánnyugdíjvagyon lenyúlásában megnyilatkozzanak. Hatásos volt a felhígítás és a megfélemlítés...

De csodálkoznék, ha nem próbálnád ezt is megmagyarázni.

laci0011 2011.12.19. 19:48:20

@DeMarco: Mocskos tolvaj,mondja a másiknak hogy mocskos uzsorás...Érdekes attitűd,hehe.Így beégni szép teljesítmény még viktortól is,Dolgozhatott volna pár évet hogy legyen némi önkontrollja,kiváltságosként élt eddig és eszébe sem jutott hogy mi lesz ha másokra lesz utalva,nem kéne okkal vagy ok nélkül beléjük kötni,beszólogatni nekik.Már lassan megöregszik és még nem volt rendes munkahelye csak a felhőket kergette.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.12.20. 00:02:47

@DeMarco:

Sajna csak most értem haza.

"A teljesség igénye nélkül: -Adócsökkentés. (Volt is a kormányváltás után)...."
- a fidesz mindent megigért, csak kormányozhasson, de határozott programmja nem volt. Ismerős fideszes ÖK képviselő (dunamenti iparvárosból) mesélte, hogy pont nagyon jól együtt tudnának működni az MSZPvel, mert a város problémáit és a megoldásokat hasonlóképpen látják, de jött az ukáz, hogy ellenszavazni. Azt mondja, ha a szocik rendeletbenmondták volna k, hogy 2x2=4, akkor a fidesz tömeggyűlésen ígérte volna meg, hogy ha ők lesznek kormányon, akkor majd hat lesz. Az illető már nem rendelkezik fidesz párttagkönyvvel.
Amiket felsoroltál, azokat tudod, hogy működnek a valóságban, vagy csak sorolod. Lásd 202 ezer felett a szuperbruttó marad.

"könnyen viszik véghez amit ígértek. "
- lásd 2x2=6. Ha egy átgondolt programot hajtanának végre, akkor nem adtak volna be az adótörvényekhez 85 oldalnyi módosítót a végszavazás előtt 52 perccel. Kapkodás és fércelés folyik. Egy dologban van egyfajta koncepció: Gyurcsány a bűnös, és minden poziciót le kell gyűrni, aki ellenáll, vagy más a véleménye, az hazaáruló.

"Én nem gondolom, hogy kudarc volt. Továbbra is meggyőződésem, hogy az adócsökkentés és a beinduló belső gazdasági fejlődés működőképes elegy és akár be is jöhetett volna."
- Egy gazdaságpolitika kb két év múlva kezd hatni. 2010 áprilisa nagyjából két éve volt. Így nem megy, az látszik.

" A devizahiteleknél pedig támogatom, hogy közös teherviselés kell, ...."
- Tisztában vagy vele, hogy a devizahitelesek közül néhányan 2%-os kamattal, és 150 alatti árfolyammal indultak? Sajnálom a sok hülye evizahitelest, hogy erején felül adósodott el, illetve vállaltak olyan (árfolyam)kockázatot, ami miatt esetleg sokan utcára kerülnek, de én nem akarok fizetni nekik. Oldják meg. Álltólag itt már nincsen szocializmus. De ha őket segíteni kell, akkor amunkanélküli segélyt miért kellett 90 napra visszavágni?

"Én örültem, hogy kivágtuk a gyarmatosító imf-et és nem örülök, hogy visszahívtuk."
- Lelked rajta.

" Bennem van gerinc és inkább elsüllyednék, mintsem beismerjem, hogy szükség van rájuk."
- Ne ismerd be, elég ha tudod, hogy szükség van rájuk.

"A gerincről meg annyit, hogy volt egy min.elnökünk aki szintén nem mondott le, pedig az egész ország követelte és neki tényleg lett volna miért távozni."
- Jelenleg is az egész ország követeli a miniszterelnök lemondását, maximum ezt kevesebb autó és kirakat bánja, még sem mond le. Az a baj, hogy akkor sem mond le, mikor már látja, hogy ez így nem megy.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.12.20. 00:13:31

@DeMarco:

"- Esetleg Nyakó Istvánné lett a Bíróságok vezetője?"
Szilvássynét akartál írni, vagy Horváth Évát talán?
--Inkább Szájerné Handó Tündét. Azt a Handó Tündét, aki két munkajogi perben, ugyanarra a tényállásra, ugyanarra a paragrafusra hivatkozva mást ítélt 1 év múlva, mint előtte. Homlokegyenest ellenkező ítéletet alkotott. Azt a Handó Tündét, aki szerint az SZJA nem a munkabér része......

"- Az akkori 100 napos csomagot a fidesz is megszavazta"
Csak az ellenzéknek nincs felelőssége a kormányzásban. Nem ugyanaz a felelősség mértéke.
-- 2x2=6

"nem szabad hagyni, hogy felelőtlenül ilyen szintre emelkedjen az államadósság, "
-- Nem az adósság mértéke a baj, hanem az, hogy nem hatékony az államapparátus. 120 új gépkocsi.... TEK. Kinek is van a TEK alárendelve?.... Azori szigeteki páneurópai romastratégia....
Nem baj, ha van adósságunk, ha a felvett pénzt hasznos, termelő dolgokra költjük. Akkor tudni fogunk élni is, és törleszteni. Jelenleg a törlesztésre való hivatkozással nem hagynak élni, miözben: index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/19/egyre_nagyobb_az_adossagunk/

Meg lehet tartani a tartalékot, de akkor meg jönnek a további adóemelések és a 30%-os áfa...
- Lásd a hatékony állam. Nekem mondjuk a 600 Ft-os euroval sem lenne bajom, mert nekem minél magasabb az árfolyam, annál több pénzem lesz.

"Azért azt gondolom még te sem tagadod, hogy a mostani problémáink az "
- A matolcsizmusból, a szabadságharcból, a pökhendiségból, a demokrácia lábbal tiprásából származnak.
Nem tudom mi igaz belőle, de állítólag ma szóltak Brüsszelből, hogy viktornak menni kéne. Amíg ő van, nincs pénz. És akkor lehet majd csodálkozni, ha csak 10% felett halandóak a kötvényeinket megvenni.

loláb 2011.12.20. 09:24:55

@Fedor: "Nyugi, oké, hogy szarul álltok, de azért nem kéne agresszivitással leplezni a tehetetlenséget."

Lol, erre kérd már meg az elvtársaidat is!

"De mivel akkor se hallgattunk, kussoltunk, élen a baloldali sajtóval,"
Ne kezdjük előröl, nincs értelme!
Kussoltatok, ha pedig szóba kerül, akkor relativizáltok, gusztustalan módon asszisztáltatok a demokratikus normák (figyelj, koma, nem játékszabályok!) megsértéséhez, most pedig jajongtok, huhogtok csak azért, mert kiestetek a pixisből, és semmiféle befolyásotok nincs a folyamatokra.

"ne mondjak, az EU biztosokat nem a kormány nevezi, hanem a főbiztos, a kormányok csak jelölnek, általában kiszolgált politikusokat, nem szakembereket"
Látom, csont nélkül benyelted a szociknak ezt az olcsó dumáját is.
A bizottság az európai unió legfontosabb, a valódi döntéseket meghozó szervezete, ezt kádertemetőnek titulálni kicsit meredek.
Már csak azért sem lehet kádertemető, hiszen épen az egykori EU biztos Mario Monti jelenleg miniszterelnök egy SZAKÉRTŐI KORMÁNY élén.Szóval, ne higgy el mindent, amit a pártsajtó sugall!
De még ha kádertemető, és egy valós hatáskörrel nem rendelkező dísztestület is lenne, mivel az EU biztos mandátuma átnyúlik a kormányzati ciklusokon, a "demokratiksu játékszabályok" szerint mégis csak valamiféle konzultáció, vagy konszenzus alapján kellene jelölnie a kormánynak valakit.
Nos, ennek szellemében az ellenzék által támogatott, addigi a bizottságba küldött, elismeret külügyi szaktekintély Balázs Péter helyett Kovácsot küldtük, az ismert végeredménnyel.

"És hogy mennyire jogos volt az amiket az elmúlt másfél évben írtam, és ami ellen te oly bőszen hadakoztál, látod, "
Inkább neked kellene a fejedhez kapnod! Hiába huhogtatok a demokrácia végéről, meg a területek fideszes elfoglalásáról, semmi ilyesminek eddig nyoma nincsen.

A médiatörvény miatt az "fideszes" NMHH nem bírságol meg politikai véleményeket, és a sajtóban még csak nyoma sincs az öncenzúrának.
A "fideszes tagokkal feltöltött" alkotmánybíróság mindenféle skrupulusok nélkül törli el a meghozott törvényeket, és még arra is ügyel, hogyha a fidesz valamit trükközni akar a presztízsveszteség elkerülése miatt, akkor úgy módosítja a nyilvánosságra hozatalt, hogy abból a kormányoldal direkte rosszul jöjjön ki.
És tovább lehetne sorolni azokat a területeket, ahol a demokrácia koporsójába vert újabb, és újabb szögekről huhogtatok (MNB MT tagok, ÁSZ, KT), de mindenféle szívfájdalom nélkül hoztak a kormánynak komolyan kellemetlen döntéseket.

"de mégiscsak elmeszelt három törvényt, köztük a neked oly kedves Médiatörvény nem egy rendelkezését."
Ugyanakkor a médiatörvény általatok leginkább kritizált rendelkezéseit (a politikai cenzúrára lehetőséáget adó "gumiszabályokat", illetve a magas bírságokat) érvényben hagyta, és az írott sajtóra vonatkozó szabályozást is csak azért helyezte hatályon kívül, mert a vélekedése szerint nem lehet azonos mércével mérni az különféle médiát. Nem azzal volt baja, hogy az NMHH felügyeli az írott sajtót, hanem azzal, hogy ugyanazokat az elveket kéri számon rajta, mint amit az elektronikuson is.

A médiatörvény közel 200 oldalas, ebből körülbelül 10-15 oldal volt az, amit az AB most hatályon kívül helyezett, szóval a jogszabály jelentős része sem a közösségi joggal, sempedig a jelenleg hatályos, 89-es alkotmánnyal nem ellentétes, azaz semmiféle sajtószabadság-korlátozást nem jelent. És ez a lényeg, nem az, hogy néhány részletkérdésben elsőre nem sikerült olyan szabályozást alkotni, ami kiállja a próbát, mert a májusi határidő végéig sikerülni fog megalkotni a megfelelő szabályozást.

"Hatásos volt a felhígítás és a megfélemlítés..."
Az agymosás, az volt hatásos nálad.

. Kovácscsal speciel jól be is égtek a szocik, röhögött rajtuk mindenki. Szili jelölésénél én személy szerint a fejemet fogtam, hogy hogy lehetnek ennyire balfékek, akkor írtam le (még nem blogon, csak egy e-mail-ben), hogy tessék lehet választani a szerencsétlen hülyék és a gátlástalan hülyék között, és kifejezetten drukkoltam Sólyomnak, hogy megválasszák (az más, kérdés, hogy aztán csalódnom kellett, de hát már ezt is megírtam, mint annyi mindent: fedor.blog.hu/2008/10/14/ket_csalodas )

És hogy mennyire jogos volt az amiket az elmúlt másfél évben írtam, és ami ellen te oly bőszen hadakoztál, látod, az Alkotmánybíróság, még ha a fájront előtti utolsó pillanatban is, de mégiscsak elmeszelt három törvényt, köztük a neked oly kedves Médiatörvény nem egy rendelkezését. Kár, hogy ahhoz már nem volt gerincük, hogy a legsúlyosabb ügyben, a magánnyugdíjvagyon lenyúlásában megnyilatkozzanak. Hatásos volt a felhígítás és a megfélemlítés...

De csodálkoznék, ha nem próbálnád ezt is megmagyarázni.

DeMarco 2011.12.20. 10:32:12

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"- a fidesz mindent megigért, csak kormányozhasson, de határozott programmja nem volt."

A két mondatrész üti egymást. :) Ha mindent megígért, akkor volt programja. Egyébként nem ígért meg mindent, akkor pont az volt a bajotok, hogy nem találtatok fogást rajtuk az ígérgetés elmaradásával. Amit meg mégis megígértek, azt meg is csinálták.

"(dunamenti iparvárosból)"

Gondolom Dunaújvárosról beszélsz, nem Százhalombattáról, mert az utóbbiban az ESZKE volt ami mindent vitt és a fidesz kevésbé rúgott labdába. Stalinváros meg ha emlékeim nem csalnak mindig is szoci város volt, kivéve a legutóbbi választást. (Vagy még itt is?) Nem jó példa egyik sem...

"Amiket felsoroltál, azokat tudod, hogy működnek a valóságban, vagy csak sorolod. Lásd 202 ezer felett a szuperbruttó marad."

A valóságban úgy működött, hogy 2011-ben a gyermekkedvezmény bevezetésével, a 16%-os adóval növekedtek a bérek és többet vittek haza az emberek. (Talán nem mindenki, de én egyet sem ismerek, aki bukott volna, nálunk mindenki nyert.) Ergó megvalósult az adócsökkentés. Ráadásul én a többletbevételemet kizárólag belső fogyasztás növelésére használtam, idén jelentős mértékben. Vagyis az én esetemben működött az irányelv. Igaz, hogy engem viszont nem nyomasztott semmilyen hitel, pláne nem devizahitel.

2012 már nem én évem lesz, vagyis inkább úgy mondom, hogy egyelőre nem biztos. A 202-es bruttó engem durván megszivat, legalább 5% fizuemelésre lenne szükségem, de inkább 7%-ra, hogy biztosan ne bukjak. De ez még formálódhat, korai jósolgatni, már csak azért is, mert néhány törvény, vagy jogszabály, ami hatással lesz a fizetésemre, még nem született meg. Vagy éjjel megszülettek, csak nincsenek a részletek pontosan leírva. Mindent összevetve, kétesélyes, elképzelhető az is, hogy idén is jól járok, vagy legalább nem bukok. Majd február felé fog tisztán kiderülni a helyzet...

"Ha egy átgondolt programot hajtanának végre, akkor nem adtak volna be az adótörvényekhez 85 oldalnyi módosítót a végszavazás előtt 52 perccel. Kapkodás és fércelés folyik."

Hiába az átgondolt program, ha az élet mást hoz, akkor arra reagálni kell, menet közben. Nem igazán van idő mindent a legteljesebb mértékig átrágni, dolgozni kell, vannak szoros határidők amiket be kell tartani. Van egy koncepció ami mentén el kell indulni, a kisebb hibákat, majd helyreteszik. Egy adott törvény előkészítői nem biztos, hogy látják minden aspektusból a változásokat amiket okoznak, de a választók és az érintettek a saját képviselőiken keresztül, tudnak hatni az elfogadásra és kérhetik a módosításokat. Jó példa erre a köznevelési törvény, amit telepakoltak módosítókkal és jelentősen felpuhították (szerencsére).

"- Egy gazdaságpolitika kb két év múlva kezd hatni. 2010 áprilisa nagyjából két éve volt. Így nem megy, az látszik."

Így nem megy, de nem az elv hibás, hanem a körülmények nem engedik kibontakozni a növekedést, mert a devizahitelek törlesztőinek emelkedése elvitte a növekedést. Ezért mindenképpen szükséges a devizahitelek problémájának megoldása. Én az elején kötelezően visszaváltattam volna minden devizahitelt forintra, kivéve, ha a hitelfelvevő kérte volna, hogy ne, de akkor meg csináljon amit akar. A kormány nem akart erre adóforintokat költeni, legalábbis néhány évig nem, de sokkal előbb visszaköszönt a probléma, ahogy ez várható volt, a bankok nem akarnak részt venni a terhekben.

"Sajnálom a sok hülye evizahitelest, hogy erején felül adósodott el, illetve vállaltak olyan (árfolyam)kockázatot, ami miatt esetleg sokan utcára kerülnek, de én nem akarok fizetni nekik. Oldják meg. Álltólag itt már nincsen szocializmus."

Cucializmus nincs, de szolidaritás még van. Nem lehet utcára küldeni több millió embert, gyerekeket, családokat.
El tudod képzelni, hogy az mivel járt volna? Éhséglázadás, lakásfoglalás, bűnőzés, káosz...
A végtörlesztésnek is az a lényege, hogy minél többen váltsanak forintra, vagy fizessék ki kápéval a hitelüket, hogy végre fogyjanak a devizahitelek, minél kevesebb embert kelljen kimenteni és csak egy kisebb réteget kelljen a végén leszopatni, amikor elkezdik növelni az inflációt és leértékelni a forintot...

"- Jelenleg is az egész ország követeli a miniszterelnök lemondását"

Én nem látom a tömegeket, akik ilyet követelnének... csak azokat akik mindig is követelték, egy ballibsi kisebbséget. Minden időközi választás, közvélemény kutatás merőben ellent mondd az állításodnak, a Fidesz simán nyerne ma is.

"Inkább Szájerné Handó Tündét."

És ő mennyiben különbözik az általam említettektől?

"Nem az adósság mértéke a baj, hanem az, hogy nem hatékony az államapparátus."

Ebben, mint írtam egyetértünk. Rengeteg drasztikus csökkentést el tudnék képzelni. De a fő probléma azért az államadósság mértéke.

"Nekem mondjuk a 600 Ft-os euroval sem lenne bajom, mert nekem minél magasabb az árfolyam, annál több pénzem lesz."

Ahogy nekem is. De én figyelembe veszem, hogy az állam, az önkormányzatok és a lakosság jó része devizában van eladósodva...

DeMarco 2011.12.20. 10:37:33

@Fedor: "Én mindig is mondtam, hogy te inkább jobbikos vagy, és teljesen érthetetlen, hogy a te nézeteiddel miért ragaszkodsz a FIDESZ-hez..."

Igen, tudjuk, hogy te mindig igyekszel összemosni a Fideszt a Jobbikkal, sikertelenül.

Ha a hazafiság kérdését nézzük, akkor természetesen egyetértek a Jobbikkal, ahogy a rendteremtési törekvéseikkel is és ugyanúgy mélyen megvetem a szemellenzős pc dumát.
Ugyanakkor korántsem értek egyet a külpolitikájukkal, a gazdasági programjaiktól meg borsódzik a hátam. A retorikájuk sem a kedvencem és a problémák megoldásai sem a legfinomabbak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.20. 13:42:45

@loláb: "gusztustalan módon asszisztáltatok a demokratikus normák (figyelj, koma, nem játékszabályok!) megsértéséhez"

Magyarázd el nekem, hogy mi a különbség a kettő között, mert nálam szinonimák, és mi volt az, amit az előző kormányzat elkövetett, és súlyosabb, mint amit a mostani kormány művel.

"Már csak azért sem lehet kádertemető, hiszen épen az egykori EU biztos Mario Monti jelenleg miniszterelnök egy SZAKÉRTŐI KORMÁNY élén.Szóval, ne higgy el mindent, amit a pártsajtó sugall!"

Mint ahogy az ellenkezőjére is ugyanígy lehetne példákat hozni, nem is egyet, Kovácson kívül. Monti esete a ritkábbik. És ettől még tény, hogy senki se gratulált Kovács delegáláshoz.

"Hiába huhogtatok a demokrácia végéről, meg a területek fideszes elfoglalásáról, semmi ilyesminek eddig nyoma nincsen."

LOL. Ugyanabban az országban élünk? Az USA, az EU és minden nemzetközi szerv egyre durvább jelzéseket küld, hogy hello, ha így folytatjátok, akkor kigolyózzátok magatokat a demokratikus országok klubjából, de szerinted minden tökéletes.

Isten bizony néha irigylem az optimizmusod.

loláb 2011.12.20. 15:32:27

@Fedor:
"Magyarázd el nekem..."

Milliószor megtettem, de akkor mégegyszer, utoljára: a gazdademonstrációk, vagy a kossuth téri tüntetésekkel kapcsoaltos hatósági eljárások, vagy éppen az államháztartási adatok első forduló előtti elhalasztása az ezekre vonatkozó törvények (államháztartási tv, gyülekezéási jogszabályok, rendőrségi tv, stb...) konkrét, kézzel fogható megsérétést jelentette, mégha egyesek (pl az ÁHT tv) ezek közül nem szankcionálhatók, míg mások (gyülekezési tv) esetén a felelős személye kétséget kizárólag meg nem állapítható, (mivel az érintettek kussolnak).
Ezek konkrét törvénysértések, míg amiket ti most számon kértek (kinevezési gyakorlat, kompromisszumképtelenség, érdemi vita mellőzése) a ti szubjektív értékítéletetek alapján van rossznak, elítélendőnek minősítve, hiszen ezekkel kapcsoaltban konkrét törvényi rendelkezés nincs.
Ti -éppen a törvénysértések el nem ítélése kapcsán- semmiféle erkölcsi piedesztán nem álltok, a szubjekítv értékítéletetek kapcsán megfogalmazott véleményeteket sem mérvadó semmiylen szempontból.

De, továbbmegyek: Ha az előzők kormányok alatt nem is történtek volna meg a kézzelfogható törvénysértések, (amiket útólag elítélni már kurvára kevés, és semmire nem jogosít fel), akkor sem lenne semmfiéle erkölcsi alapotok számon kérni "játékszabályok betartását", mert az előző koalíció semmivel nem volt nagylelkübb az akkori ellenzékkel, (vagy éppen a köztársasági elnökkel szemben).
Az mszp, meg az szdsz minden olyan posztot elfoglalt, ahol nem 2/3-os parlamenti többség kellett a jelöléshez, és mindenhova annak a balliberális holdudvarnak az embereit ültette, akik kizárólag velük szolidárisak. A gazdasági társaságok testületeitől kezdve a kultúrán keresztül mindenhol ilyenek ülnek, ezért is van akkora kibaszott hiszti, hogyha 1-1 embert a fidesz lecserél neki szimpatikusabbra. És ti kéritek számon, hogy a fidesz tegyen gesztusokat az ellenzéknek? Röhelyes lenne, hogyha nem lenne vérlázító az a szemforgató farizeus magatartás, meg a jajongás, amit csináltok.

"Hiába huhogtatok a demokrácia végéről, meg a területek fideszes elfoglalásáról, semmi ilyesminek eddig nyoma nincsen."

"Az USA, az EU és minden nemzetközi szerv egyre durvább jelzéseket küld"
Jah, ezek aztán annyira képben vannak, hogy csak na!
index.hu/belfold/2011/12/20/nytimes_magyarorszag_a_tekintelyelvuseg_fele_sodrodik/
Írja ezt a NYT a kormány számára súlyosan kedvezőtlen alkotmánybírósági döntések MÁSNAPJÁN...

Másfél éve hőbörögtök, hogy mekkora diktatúra épül itt. Nem épült, a kormány sorra kapja a kokikat azoktól a szervezetektől, akiket állítólag kiherélt, eljelentéktelenített, pártvezérlés alá rendelt.
Viszont, most, hogy már olyan kibaszott hangosan óbégattok, hogy azzal sikerült megtéveszteni néhány balga újságírót, vagy kormánytisztviselőt, akit a tényeknek teljesen ellentmondó, és maximális tájékozatlanságról tanuskodó nyilatkozatokat adnak, véleményeket közölnek, és nagy büszkén veritek a melletekete, hogy lám-lám, nektek volt igazatok, már a külföld is háborog!

Had ne vegyem már ezeket komolyan, elég, hogyha az országban ti vigyázzba álltok, ha a külföld egyet mordul.

Ameddig nincsen kézzel fogható, törvénysértés a kormányzat részéről, vagy ha van, akkor azt nem követi retorzió (mint az történt a közmédia kapcsán. Apropó: az előző kormányok alatt volt retorzió a T-akta, vagy a napkelte balliberális propagandahangvétele, és gusztustalan csúsztatásai miatt? Na, hát akkor ennyit arról, hogy ki alatt hogyan működött a közmédia), addig a helyzet az, hogy továbbra is csak rettegés, meg óbégatás folyik, és legfeljebb a saját szubjektív politikai-közéleti komfortérzetetek sérült meg azzal, hogy nem ti fingjátok a passzátszelet, és nem pedig a demokrácia maga.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.20. 16:03:34

@loláb: Olyat kértem, amit a mostani kormány nem követett el... És nem, továbbra se vagyok hajlandó elfogadni azt az érvelést, hogy a jogos kritikát csak az fogalmazhat meg, aki utálta az előző kormányt, és egyébként is, minden külföldi kritika csak baloldali megtévesztés, még ha legtekintélyesebb lapoktól érkezik is, vagy jobboldali EU politikusoktól, lásd Barosso.

De végül is nekem mindegy ,hogy mivel áltatod magad...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.12.20. 22:43:21

@DeMarco:

"- a fidesz mindent megigért, csak kormányozhasson, de határozott programmja nem volt."
- Elmondom másképp: Tudo, hogy a gyerekem karácsonyra egy új számítógépet, egy új biciklit, egy új görkorcsolyát, egy terepasztalt, egy kerti medencét, egy kistévét, egy pingpongasztalt, egy bőrfocit, és egy árkás sportcipőt szeretne. Ezt mind megigérem neki, válogatás nélkül.
Reálisan nézve a bicikli meglesz, meg a bőrfoci. Ha szembesít az ígéreteimmel, akor az anyja első férjére fogok mindent.

"(dunamenti iparvárosból)"
A magyar Duna szakasz hossza 417 km. A lényege a példának nem is az,amit boncolsz, hanem 2x2 mennyi.

A valóságban úgy működött, hogy 2011-ben a gyermekkedvezmény bevezetésével,
- A gyerekkedvezményt nem az adóból éervényesíted, mindössze az adóalapot csökkented vele.

a 16%-os adóval növekedtek a bérek és többet vittek haza az emberek.
- Akinek kellett volna nagyon a több, na pont ők nem vihettek többet haza, hanem kevesebbet.

Ergó megvalósult az adócsökkentés.
- Én nem ismerek egy maláriás embet sem, ergo kiirtottuk a maláriát.

Ráadásul én a többletbevételemet kizárólag belső fogyasztás növelésére használtam,
- Cinikusan azt mondhatnám, hogy egy nyamvadt külföldi nyaralásra sem futja neked.....

"" a 16%-os adóval növekedtek a bérek és többet vittek haza az emberek. (Talán nem mindenki, de én egyet sem ismerek, aki bukott volna, nálunk mindenki nyert.) ""
""2012 már nem én évem lesz, vagyis inkább úgy mondom, hogy egyelőre nem biztos. A 202-es bruttó engem durván megszivat, legalább 5% fizuemelésre lenne szükségem, de inkább 7%-ra, hogy biztosan ne bukjak.""
Az 5-7%-os emelés kb havi 180 bruttóra igaz, ennek ién a nettója 124024Ft, ha jövőre 190-re emeled, akkor a nettó 124450. Viszont 2010-ben a nettója a 180-nak 125638 volt, tehát buktál, vagy nem írsz igazat.

"De ez még formálódhat, korai jósolgatni, már csak azért is, mert néhány törvény, vagy jogszabály, ami hatással lesz a fizetésemre, még nem született meg. Vagy éjjel megszülettek, csak nincsenek a részletek pontosan leírva."
- Huszadika van, és komolyan elfogadhatónak tartod, hogy még mindig nem tudni mennyi lesz a nettód két hét múlva?

Hiába az átgondolt program, ha az élet mást hoz, akkor arra reagálni kell,
Kb 2005 óta hallgatom, ogy a fidsz készen álla kormányzásra, tudja mit kell tennie.

"a kisebb hibákat, majd helyreteszik. Egy adott törvény előkészítői nem biztos, hogy látják minden aspektusból a változásokat amiket okoznak,"
- Az egyik bérügyes talált két olyan törvényt, ami ellentmond egymásnak.

"mert a devizahitelek törlesztőinek emelkedése elvitte a növekedést. Ezért mindenképpen szükséges a devizahitelek problémájának megoldása. Én az elején kötelezően visszaváltattam volna minden devizahitelt forintra,"
- Ma emelkedett az alapkamat 50 bázisponttal, és még fog, hogy erősen tartsuk a forintot, értsd ne rohanjon el 33 felé. Ez a kamatemelgetés viszi az inflációt, illetve szivatja a forinthiteleseket.

"csináljon amit akar."
- Igen. A devizahiteles csináljon, amit akar. Spekulatív céllal felvette frank alapon, bukott, erre ez a majom kormány néhány szavazat reményében közpénzből mentegeti őket. De ha csak azért mentegetik őket, hogy a saját hitelüket visszafizessék olcsón, akkor nem tökkelütöttek, hanem szervezett bünőzők.

A kormány nem akart erre adóforintokat költeni,
- Helyesen

a bankok nem akarnak részt venni a terhekben.
- A bank hitelt ad, amit az adós visszafizet. Jól néznénk ki, hogy a banknak kell törleszteni az adós helyett.

Nem lehet utcára küldeni több millió embert,
- Dehogyisnem. Lehet olyan fiskális politikát is folytatni, hogy a zemberek ne CHF-ban akarjanak hitelt felvenni, illetve olyat is, hogy az árfolyam ne szaladjon el. Akarat kérdése.

" amikor elkezdik növelni az inflációt és leértékelni a forintot..."
- Itt az az érzésem, hogy te tudsz valamit (amit sejtek én is), ebben az esetben viszont te egy fizetett bérkommenter vagy.

"- Jelenleg is az egész ország követeli a miniszterelnök lemondását"
Én nem látom a tömegeket, akik ilyet követelnének... csak azokat akik mindig is követelték, egy ballibsi kisebbséget.
- Ezt a majom dumát nem kommentelem.

Minden időközi választás, közvélemény kutatás merőben ellent mondd az állításodnak, a Fidesz simán nyerne ma is.
Az időközi választásokról: 20 % részvétel melett nyerni 54%-al már akkora siker, hogy az már kudarc. Főleg, mivel tudjuk, hogy a fidesz táborban elég magas, tán a legmagasabb a szavazói fegyelem.

az önkormányzatok és a lakosság jó része devizában van eladósodva...
- mennyi fideszes ÖK vett fel ész nélkül devizakötvényt......

DeMarco 2011.12.21. 07:48:15

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Elmondom másképp"

Nem kell másképp elmondani, mert elsőre is értettem, hogy mit akarsz. Ha a példádnál maradunk, akkor a fidesz nem ígért meg mindent, legfeljebb a biciklit, meg a görkorit, szó sem volt arról ígéretcunamiról, hiába vártátok anno. Jó lenne már eldönteni, hogy mi a bajotok, az, hogy nem volt programja, vagy az, hogy mindent megígért...valójában pont a kettő között van az igazság. Nem ígért meg mindent, de azt legalább teljesítette.

"A lényege a példának nem is az,amit boncolsz, hanem 2x2 mennyi."

Biztosan voltak ilyenek is. Ahogy most is vannak, vica versa. Amit a fidesz csinál, azt automatikusan tagadja a maszop, bármennyire is jó az. Ha helyi szinten nézzük, akkor van az a ritka eset, amikor össze tudnak dolgozni, de általában nem akarnak. Hogyan lehetne olyan minőségileg szar emberrel összedolgozni aki a választások éjszakáján, testőrők kíséretében a saját körmöcskéivel tépkedte le az ellenfél plakátjait a hirdetőtáblákról? Aztán négy éves parlamenti ténykedése kimerült abban, hogy újfent a kis körmöcskéjével megszavazta a saját városa kórházának bezárását? És sorolhatnám hosszan. Nem mindenki alkalmas az összedolgozásra, nem mindenki ugyanazért a célért küzd.

"- A gyerekkedvezményt nem az adóból éervényesíted, mindössze az adóalapot csökkented vele."

Vagyis kevesebb adót fogsz fizetni. Minek csűrőd? Nem tudsz meggyőzni arról, hogy csökkent az idei fizetésem. Nézz meg egy komplett adótáblát...

"- Akinek kellett volna nagyon a több, na pont ők nem vihettek többet haza, hanem kevesebbet."

Igen elenyésző lehetett ezek száma. Nekem nagyon szimpatikus, hogy a gyermekkedvezményt az adóalapból lehet levonni, mert ez feltételezi, hogy van adód, amiből le lehet vonni. Akinek meg nincs gyereke, csináljon, hiszen ez lenne a fő cél, hogy növekedésnek induljon a magyar. Ez egy erre való ösztönző elem. (Igen, nem lehet mindenkinek, de nekik nem is kell azokat eltartaniuk.)

"- Én nem ismerek egy maláriás embet sem, ergo kiirtottuk a maláriát."

Mo-n ki is irtottuk... :))) Azzal engem nem győzől meg, hogy az unokatesód nagynénjének anyjának a szomszédja hallotta, hogy van aki rosszul járt. Akinek akár egy gyermeke is volt, nem járt rosszul. Akinek nincs és minimálbér közeli állapotban van, talán nem nőtt a fizetése, skandallum talán még csökkent is. Tudod mennyivel? 350 forinttal... húha, ezért aztán megéri hisztizni...

"- Cinikusan azt mondhatnám, hogy egy nyamvadt külföldi nyaralásra sem futja neked....."

:)) Futni éppen futott volna, de idén máshová csoportosítottuk a pénzt és az időt. Építkezek és az zabálja a pénzt. (Nem hitelből.) Voltam én már sok helyen, nem fáj, ha egy-egy év kimarad. És nagyon szeretjük belföldet is, amennyi helyre idén elmentünk, mintha nem is építkeztünk volna közben...

"tehát buktál, vagy nem írsz igazat."

Én a jövő évről beszéltem, nem az ideiről és más bruttóval számolva. A jövő év meg még egyáltalán nem tiszta, rengeteg nyitott kérdés van. Lesz-e végül kompenzáció és milyen?

Később folyt.

loláb 2011.12.21. 09:35:15

@Fedor: Például az előző kormány nem veretette szét a rendőrökkel az ellen tüntetőket.

Az előző kormány nem záratta le évekre az ellene tüntetők elöl a várost. Ha volt is némi, átmeneti korlátozás a gyülekezési jogban, az egy-egy délutánra vonatkozott.

"És nem, továbbra se vagyok hajlandó elfogadni azt az érvelést, hogy a jogos kritikát csak az fogalmazhat meg, aki utálta az előző kormányt"

Pedig de. Azért, mert számodra teljesen rendben van az a kettős mérce, erkölcsi relativizmus, ahogyan a dolgokat kezeled, attól az még nem normális.
Nem veszed észre, hogy hiába jajongtok másfél éve, pontosan emiatt a kettős mérce miatt nincs semmi érdemi befolyásotok a közhangulatra? A fidesz hiába bukott el másfélmillió szavazót, a ti oldalatok semmivel nem lett népszerűbb, annak ellenére, hogy a hetente alakulnak a vadi új csoportocskák, és már mindenkinek saját pártja van. Amit mondotok, az messziről bűzlik attól, hogy kizárólag a pozícióvesztés mondatja veletek.

Sajnos ameddig a külföldi kritikák olyan tényszerűek, mint a Krugman-cikk, vagy a NYT, addig elég nehéz mást gondolni.
Végül is nem meglepő, a magyar közélet minden fronton a hisztitektől hangos, főleg az internet. Ha egy érdeklődő külföldi utána akar nézni annak, hogy mi folyik ittk, a magyar lapokban, de főleg a neten csak ezzel a szemforgató jajongással találkozik.

"De végül is nekem mindegy ,hogy mivel áltatod magad... "

Felőlem te meg egész nyugodtan gazsulálhatsz mindenkinek, aki a határokról túlról beböfög valamit a magyar közéletbe, mégha mégoly fogalmatlanul is áll a dolgokhoz, mint a "legtekintélyesebb lapok" vezércikkírója, vagy a kiöregedett maoista Barroso Elnök úr, aki mélyen transzparens, és átlátható módon üzeni meg, hogy mit vár el a magyar kormánytól...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.21. 13:00:08

@loláb: "Például az előző kormány nem veretette szét a rendőrökkel az ellen tüntetőket.

Az előző kormány nem záratta le évekre az ellene tüntetők elöl a várost. Ha volt is némi, átmeneti korlátozás a gyülekezési jogban, az egy-egy délutánra vonatkozott."

1. Gondolom mostani kormányt akartál írni:-)
2. Ezek valóban súlyos hibák voltak, de mint írtad is, nem következtek a rendszerből, azok annak ellenére történtek, és a rendszer biztosította, hogy kritizálni lehessen, kivizsgálni lehessen, és a politikai felelősöseket leváltani lehessen, míg most meg minden pont az ellenkező irányba mutat, legfrissebb példa a Klubrádió elnémítása, de eddig is, ha valaki nem értett egyet velük, azon bosszút álltak, legyen az akár az Alkotmánybíróság, akár Költségvetési Tanács, akár Földrajzi név bizottság, akár bárki.

Azért, mert számodra teljesen rendben van az a kettős mérce, erkölcsi relativizmus, ahogyan a dolgokat kezeled, attól az még nem normális."

Megpróbállak követni. Tehát nem az a kettős mérce, ha te megválogatod, hogy ki kritizálhat, és ki nem, hanem az, ha bárki jogos kritikát fogalmaz meg szeretett kormányod felé.

Nem, mégse megy.

"a kiöregedett maoista Barroso Elnök úr"

Basszus, te visszhangzod a fatuskó Tompikát, és még engem vádolsz állandóan, hogy nincs önálló gondolatom! De persze én használok kettős mércét :-)

DeMarco 2011.12.21. 17:17:30

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"- Huszadika van, és komolyan elfogadhatónak tartod, hogy még mindig nem tudni mennyi lesz a nettód két hét múlva?"

Persze. Egyrészt nem a két hét múlva esedékesről beszélünk, mert az még a decemberi lesz, másrészt, mint minden rendes cégnél, még tartanak a bértárgyalások, nagy kérdés, hogy egységes lesz-e, vagy a szokásos billegő, hol húzzák meg a határt és merre fogják kibillenteni. Ráadásul még a kormány sem dolgozta ki, vagy legalábbis nem dobta a nyilvánosság elé az összes részletet. Plusz a béren kívül sokkal fontosabbak nekem a jövő évi adószabályok közül néhány tétel maradása, vagy esetleges változása. Az viszont biztos, hogy egyszerűsödés helyett sokat fog bonyolódni jövőre az adóbevallásom...

"Kb 2005 óta hallgatom, ogy a fidsz készen álla kormányzásra, tudja mit kell tennie."

A kormányzásra készen is állt. :) Hiába készülök valamire előre, ha mire odaérek, hogy végig kell vinnem, teljesen megváltoznak a feltételek. Vagy hiába készülök valamire, ha menet közben kiderül, hogy tévedtem, elszámoltam, akkor meg kell keresnem a hibát, újra ki kell számolnom és annak megfelelően változtatnom. Ez a rugalmasság benne van a kormányzásban, képesek átállni és a megfelelő helyzetbe kormányozni a hajót. Sajnos a mi esetünkben a "megfelelő" egyenlő a zanzibári piaccal, ahol eladnak minket rabszolgának, a hajót meg ellopják tőlünk...

"Ez a kamatemelgetés viszi az inflációt, illetve szivatja a forinthiteleseket."

Ezért nem szabadott volna most kamatokat emelgetni. De Simor dacból ismét keresztbetesz a kormánynak és az állampolgároknak.

"A devizahiteles csináljon, amit akar. Spekulatív céllal felvette frank alapon"

Mi abban a spekulatív, hogy lakást mert rajta venni?? Megyó és a bankok felállították a csapdát és a legyecske bekapta a horgot. Igen, sok legyecskének csábító volt az ajánlat és rémísztő a másik lehetőség.
Van erre saját példám is. A Fidesz alatt vettük a lakásunkat 8-9%-os kamattal (forinthitel). A Fidesz kamattámogatása 6%-ra vitte le a kamatokat, ezen felül évi 240.000 forintot lehetett leírni az adóból lakástámogatásra. Ugyanabban az évben vettük a lakásunkat egy haverommal pontosan ugyanolyat, kb. ugyanannyi hitellel. Nekem az volt akkor a fix gondolatmenetem, hogy a fidesz nem fog tudni duplázni és utánuk, megint egy komcsi kormány jön, akik mindent eltörölnek ami a középosztálynak és a fiataloknak jó, helyettük a saját szavazóikat fogják nyomni, á lá nyugdíjasokat és közszolgákat. (Később ez manifesztálódott a 100 napos programban). Ezért azt a négy évet arra kell felhasználni, hogy minden bejövő forrást a meglévő lakáshitel megszüntetésére kell fordítani és tartalékot kell felhalmozni az eljövő szűkös évekre. (Bár akkor még nem sejtettem, hogy 8 lesz...) Így aztán évről évre mind a 240.000 ment vissza a hitelbe és a rohamosan csökkenő törlesztőrészleteknek minden hónapban a dupláját fizettük be. A negyedik év végére visszafizettünk minden hitelt, bár eredetileg tíz évre szólt. Az említett haveromék viszont eltapsolták a teljes 240.000 forintot, volt egy szép hónapjuk, buli, welness, nagy tévé, stb. Csak aztán az ötödik évtől jött a cumi nekik. Először huss, levágták 120.000-ra, majd gyorsan el is törölték a lakástámogatást, ezzel párhuzamosan eltörölték a kamattámogatást, megemelték a forinthitelek kamatait nagyon magasra és eltörölték az árfolyamsávot. Helyette csináltak egy hajmeresztő 100 napos programot. Ezzel le is állt a teljes építőipar, ami akkor a húzóága volt a gazdaságnak, leálltak a forinthitelek, elszabadult a forint. Ezután érkeztek meg a devizahitelek és a kormány tehetetlen szemlélete a kialakuló válságokra.

"- A bank hitelt ad, amit az adós visszafizet. Jól néznénk ki, hogy a banknak kell törleszteni az adós helyett."

Igen ám, csak ha az adós nem tud fizetni, akkor a bank bukik. Ha sok adós nem tud fizetni, akkor a bank nagyot bukik. Meg van felelős magatartás is, ami nyomokban sem volt tapasztalható a bankok többségénél, elkapta őket a kapzsiság és egyre lejjebb vitték a feltételrendszert, minél több embert behúzva a hülyeségbe.
Például a görögöknél is el kellett engedni és le kellett nyelni a bukta egy részét, különben az egészet bukhatták volna. Jobb holnap egy keveset kapni, mint ma semmit sem.

"- Dehogyisnem. Lehet olyan fiskális politikát is folytatni, hogy a zemberek ne CHF-ban akarjanak hitelt felvenni, illetve olyat is, hogy az árfolyam ne szaladjon el. Akarat kérdése."

Ez a ló elszaladt 2003-ban. Most már meg kell oldani egy problémát. És nem, nem lehet a komplett középosztályt utcára tenni, mert annak nagyon súlyos következményei lennének.

"- Itt az az érzésem, hogy te tudsz valamit (amit sejtek én is), ebben az esetben viszont te egy fizetett bérkommenter vagy."

Jó is lenne, ha pénzt osztana valaki a firkálgatásomért, utoljára tizenöt éve kaptam ilyen ajánlatot Kondor Katalintól asszem, hogy irkáljak neki vmi csajozós oldalra, de ez elmaradt mindkettőnk szerencséjére.
Nem, nincs ebben semmi konkrét tudás, inkább tapasztalat, hogy a kormányok inlálással próbálnak kezelni gazdasági problémákat. Bokros egyik kedvenc mondata volt, amit a szakszervezeteknek mondott anno, hogy kérjetek bár akármekkora fizetésemelést, én azt is le tudom inflálni. Nálunk egészen addig nem lehet ezt az eszközt használni, amíg tömegesen vannak devizahitelek. Többek között ezért igyekeznek annyira kiváltani őket. (Én meg ezért drukkolok, hogy ne sikerüljön nekik maradéktalanul.) Ez részemről persze csak jóslás, mintsem valós tudás. De mint fentebb írtam, elég jól eltaláltam régebben is a folyamatokat.

"Az időközi választásokról: 20 % részvétel melett nyerni 54%-al már akkora siker, hogy az már kudarc."

Az időközikre mindig kevesen mennek el, de a tendencia erősödni szokott, amikor valós tétje van.

"- mennyi fideszes ÖK vett fel ész nélkül devizakötvényt......"

Ahogy a kormány, az állampolgárok, a vállalkozások. Azok is folytatták a trendet. Ez nagyon vissza fog ütni, nekünk épp a legrosszabbkor, jövőre. Fáj is a feje a képviselőknek az önkormányzatnál, hogy miből kezdjenek törleszteni.

DeMarco 2011.12.21. 17:23:58

@loláb: "Sajnos ameddig a külföldi kritikák olyan tényszerűek, mint a Krugman-cikk, vagy a NYT, addig elég nehéz mást gondolni."

Ma épp elgondolkodtam azon, hogy oda is be kellene írni egy bejegyzést, hogy kicsit kilendítsem a szubkultúrát...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.12.21. 21:37:47

@DeMarco:

"- Huszadika van, és komolyan elfogadhatónak tartod, hogy még mindig nem tudni mennyi lesz a nettód két hét múlva?"
Persze.
- Beszélgess egy bérszámfejtővel, másképp látod majd.

"Ráadásul még a kormány sem dolgozta ki, vagy legalábbis nem dobta a nyilvánosság elé az összes részletet."
- Igazad van. Hatálybalépés előtt 14 nappal minek is azt.

" Plusz a béren kívül sokkal fontosabbak nekem a jövő évi adószabályok közül néhány tétel maradása, vagy esetleges változása. Az viszont biztos, hogy egyszerűsödés helyett sokat fog bonyolódni jövőre az adóbevallásom..."
- A béred az adók függvénye.

"A kormányzásra készen is állt. :) "
- A szomszédban a Sancika kutyája is készen áll rá.

Ezért nem szabadott volna most kamatokat emelgetni. De Simor dacból ismét keresztbetesz a kormánynak és az állampolgároknak.
- Nem Simor tett be a kormánynak. hu.wikipedia.org/wiki/Monet%C3%A1ris_Tan%C3%A1cs

Mellesleg: Ha nem emel kamatot, elmegy az euro árfolyam. Ami egyébként nekem jó, de másik 9,5 milliónak nem.

"Mi abban a spekulatív, hogy lakást mert rajta venni??"
- Mennyi volt a devizahitelek kezdetén a kamat?2%? Az árfolyam? 143 is volt!

A kamattámogatásra: A támogatott lakáshiteledet én is törlesztettem.

"Igen ám, csak ha az adós nem tud fizetni, akkor a bank bukik."
- Vagy végrehajt

" Ha sok adós nem tud fizetni, akkor"
- Sokan kerülnek utcára, és bukik a kormány, akinek a politikája miatt a zemberek elszegényednek.

" bankok többségénél, elkapta őket a kapzsiság és egyre lejjebb vitték a feltételrendszert, minél több embert behúzva a hülyeségbe."
- Ez viszont igaz. Ismerek olyan embert, akinek bruttó 145000 fizura adott volna a bank 106 ezer Ft-os törlesztőjű hitelt. Két nap alatt tudtam róla lebeszélni.

Görög ügy: Ha a bankok nem nyelik le, igaz mindent bukak, de a görög emberek még többet.

" utoljára tizenöt éve kaptam ilyen ajánlatot Kondor Katalintól asszem, hogy irkáljak neki vmi csajozós oldalra, de ez elmaradt mindkettőnk szerencséjére."
- Tudnék mesélni K.K.-ról. Esetleg jelenteni is akarta, hogy jelents neki?

DeMarco 2011.12.21. 22:32:04

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Kicsit följebb is írtam a válasz első felét...

"- Beszélgess egy bérszámfejtővel, másképp látod majd."

Miért látnám másképp? Egy bérszámfejtő is pont annyi infóval rendelkezik, mint én. Viszont egy bérszámfejtőnek fingja sincs arról, hogy nekem milyen a pénzügyi helyzetem, hová fogom a pénzt fektetni, azzal nyerek, vagy veszítek.

"- Igazad van. Hatálybalépés előtt 14 nappal minek is azt."

14 nap? Az rengeteg. Lásd, ahogy az várható volt a s&p újfent hazudott és nemhogy az imf tárgyalások végét, de még elejét sem várta meg és máris leminősített, ahogy még kari előtt megteszi a fitch is. Így akarják fokozni a zsarolást és a végletekig fokozni a nyomást a kormányon, hogy ne merjenek ellentmondani, ellenvetés nélkül, csukott szemmel írják alá az imf szerződést. Itt egy-két nap alatt is új helyzetek állnak elő, ami akár alapjaiban is változtathat a költségvetésen. Nem lennék meglepve, ha az utolsó pillanatokban változtatnának a költségvetésen.
Még szerencse, hogy nem én vok OV, mert lehet, h bejelenteném, hogy holnaptól nem tudjuk kifizetni a hiteleket és a tartozás újratárgyalását kérném. Vagy minden devizahitelt visszaváltatnék 180 forinton és leváltanám Simort. Nem mindegy, úgyis le vagyunk minősítve??

"- A béred az adók függvénye"

A bérem a cégem és a köztem lévő megállapodásból származik. Az adó az az amit ebből elveszítek. Bevétel pedig nem csak bérből lehet, hanem például adásvételből, örökségből, részvényekből stb. Ezekre az épp hatályos adótörvények viszont hatással vannak.

"Ha nem emel kamatot, elmegy az euro árfolyam."

Tegnap emelt, ma leminősítettek minket. Ugyanúgy elszállt az euro árfolyam. Csak gratulálni tudok Simor úrnak, ennél rosszabb időszakot nem is találhatott volna a kamatemelésre...

"A kamattámogatásra: A támogatott lakáshiteledet én is törlesztettem."

Az enyémet nem, mert azt a saját adómból vontam le, vagyis előtte megkerestem az árát. Legfeljebb kevesebbet tettem azokban az években a közösbe. De tettem. És az a pénz sem veszett el, mert visszajött az építőiparban és a pénzügyi szektorban. És mivel egy lakást be is kell rendezni, ezért a belső keresletet is növeltem folyamatosan.

"- Vagy végrehajt"

Csak egy idő után nincs mit végrehajtani, mert a kismillió eladó lakás a béka segge alá lökte az árakat és az nem fedezi a hiteltartozás mértékét. Meg mi a fenét csináljon egy bank ezer lakással? Annak tőke kell, pénz, amit haza tud utalni, egy lakást nem tud külföldre szállítani...

"- Sokan kerülnek utcára, és bukik a kormány, akinek a politikája miatt a zemberek elszegényednek."

Csakhogy azóta másik kormány van hatalmon, akik előidézték a problémát régen elbuktak, viszont a probléma maradt...

"Görög ügy: Ha a bankok nem nyelik le, igaz mindent bukak, de a görög emberek még többet."

Nem hinném. Egy csőd nem egyenlő az éhenhalással. Csak akkor át kell állni a termelői világra. Előbb megtermeljük, aztán eladjuk...

"- Tudnék mesélni K.K.-ról. Esetleg jelenteni is akarta, hogy jelents neki?"

Semmi ilyesmiről nem volt szó. Inkább csak amolyan komolytalan felkérésről, személyesen nem is találkoztunk, csak egy e-mail váltás történt, ha jól emlékszem vissza, régen volt.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.12.21. 23:03:57

@DeMarco:

"- Beszélgess egy bérszámfejtővel, másképp látod majd."
Miért látnám másképp?
- Azért, mert ők jobban el tudják mondani, mennyi hiba van az adótörvényekben. Rengeteg. És ez csak egy nyugdj mellett dolgozó ember példáján bukott ki, akinek tagi jogviszonya is van. Egyik tv ellentmond a másiknak,neki számfejtenie, illetve bejelentenie kell, és még mindig nem tudja mennyit. A munkabér és jövedelem szavak felcserélése tud nagy bajokat okozni.

"Még szerencse, hogy nem én vok OV, mert lehet, h bejelenteném, hogy holnaptól nem tudjuk kifizetni a hiteleket és a tartozás újratárgyalását kérném. Vagy minden devizahitelt visszaváltatnék 180 forinton és leváltanám Simort. Nem mindegy, úgyis le vagyunk minősítve??"
- Ma volt alkalmam az ORF rdiót hallgatni, abban egy hírműsorbn konkrétan Varga Mihályt jelölték meg,mint orbán egyetlen elfogadhtó utódját, akivel hajlandóak lennének (Az IMF) tárgyalni.
- orbán simort nem válthatja le.
- Ha bejelentenéd, hogy nem tudunk fizetni, akkor D-re rontanád a besorolásunkat kb. 3 perc alatt. Ehhez hozzájönne a pánik, a bankrendszer összeomlása, valószínűleg gázt se kapnánk, stb....

"- A béred az adók függvénye"
- Itt túlzottan a nettó felé asszociáltam. Helyesen a jövedelmed az adók függvénye.

Tegnap emelt, ma leminősítettek minket. Ugyanúgy elszállt az euro árfolyam.
- A múltkori leminősítésünkkor majd 10 Ft-os ugrás volt. Most két napja stabilnak mondható. Még 297-ben is volt ma.

"A kamattámogatásra: A támogatott lakáshiteledet én is törlesztettem."
Az enyémet nem, mert azt a saját adómból vontam le,
- A kedvezményes kamat szerinted miből lett?

"csak egy idő után nincs mit végrehajtani, mert a kismillió eladó lakás a béka segge alá lökte az árakat és az nem fedezi a hiteltartozás mértékét. Meg mi a fenét csináljon egy bank ezer lakással? Annak tőke kell, pénz, amit haza tud utalni, egy lakást nem tud külföldre szállítani..."
- Ez viszont a bank kockázata.

Csakhogy azóta másik kormány van hatalmon, akik előidézték a problémát régen elbuktak, viszont a probléma maradt...
Az ingadozó árfolyam ennek a kormánynak a műve. A probléma (Okozat) ennek a kormánynak a regnálása alatt jelentkezett. Az ok valóban az előző kormány alatt, de az az ok is valaminek az okozata.
Most nem akarok visszamenni Ádámig és Éváig, de ezt a problémát (devizahitelesek) nem lehet egyvalakinek a nyakába varrni. Ez a gond az eddigi kormányok és ellenzékek közös túrós hátú lova.

"Görög ügy: Ha a bankok nem nyelik le, igaz mindent bukak, de a görög emberek még többet."
Nem hinném. Egy csőd nem egyenlő az éhenhalással. Csak akkor át kell állni a termelői világra. Előbb megtermeljük, aztán eladjuk...
- Elúsztak volna a bankbetétek. Sok család földönfutóvá vált volna.

DeMarco 2011.12.22. 07:57:14

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "- Azért, mert ők jobban el tudják mondani, mennyi hiba van az adótörvényekben. Rengeteg."

Előfordulnak hibák. Majd ha meglesz a végleges változat, akkor okosabbak leszünk. (Vagy nem.)

"Ma volt alkalmam az ORF rdiót hallgatni"

Nem mérvadó. Be vannak rágva az osztrákok, mert rájuk vertük a végtörlesztést, bankadót és kivágtuk őket a molból. Jah, meg néhány különadót. Ha most hirtelen senki sem törlesztene, nem (csak) mi dőlnénk be, hanem ők (is)...

"orbán simort nem válthatja le."

Dehogynem. Mindent lehet, csak akarni kell, épp te írtad. Hát nem lenne elegáns és ellenkezne néhány jogszabállyal. És? Nem mindegy? Így is, úgy is vádolnak mindenfélével és így is, úgy is leminősítenek, meg beleugatnak mindenbe, akkor meg minek játszani a jó fiút? Mi mindenkinek meg akarunk felelni, közben meg halálra szivatnak minket és zsarolnak gátlástalanul. Például bejelenthetnénk, hogy ha nem kapunk kölcsönt, sajnos újra államosítani leszünk kénytelenek a vízvagyonunkat és az összes közműszolgáltatót, meg a külföldi pénzügyi forgalomra véletlenül egy nagyobb adót leszünk kénytelenek kivetni... Vazze zsarolni mi is tudnánk...

"- Ha bejelentenéd, hogy nem tudunk fizetni, akkor D-re rontanád a besorolásunkat kb. 3 perc alatt."

Ugyan, mondd már meg, hogy mi történt egy hónap alatt gazdasági szinten, ami bármilyen módon indokolná a leminősítéseket? Rosszabbul dolgozunk? Kevesebbet termelünk? Nem jók a mutatóink? Francot, csak azért szopatnak minket, mert megkértük a bankokat, hogy legyenek kedvesek ők is felelősséget vállalni a tetteikért és hozzájárulni egy kevéssel ahhoz, hogy megoldódjon a probléma.
A leminősítő csoport egy lobbicsoport, akik nem a valós gazdasági folyamatokat nézik, kizárólag a pénzügyi szektor érdekeit tartják szem előtt, minden döntésükkel nekik kedveznek.

"- A kedvezményes kamat szerinted miből lett?"

És a nyugdíj? Minden kormánynak van/volt valamilyen lakástámogatási rendszere, a legtöbb a cucializmusban volt, azóta építik le folyamatosan. Jah, nem, Bajnainál nem volt semmilyen...
Amikor eltörölték a kamattámogatásos rendszert, akkor elemzők figyelmeztettek, hogy ez a banki lobbi érdeke, akik tudták, hogy nagyobbat lehet kaszálni a devizahiteleken és a lakosságot is efelé nyomják, ehhez megszerezve a megfelelő szabályozási rendszert. Hát most megszívták. Na azért nem nagyon, csak kicsit. A végén kétség ne legyen, úgyis visszaperelik.
A kamattámogatás ellentettje az alapkamat növelés...

"- Ez viszont a bank kockázata."

Láttál te már bankot kockáztatni? Amikor először behozták a támogatott hiteleket, vagy épp lefelé mozgott az alapkamat, vagy feljebb ment a forint, akkor a bankok ahelyett, hogy csökkentették volna a törlesztőket, mindenféle bújtatott költségeket építettek be a hitelekbe, egyoldalúan módosítgatva a szerződéseket (amíg itt-ott a kezükre nem vágtak). A bank olyan, mint a szerencsejáték. A kaszinó is mindig nyer...

"Az ok valóban az előző kormány alatt, de az az ok is valaminek az okozata."

Az inkompetenciának legfeljebb. Nincs ezzel semmi baj, ha mindenki úgy fogná fel, hogy most az okozattal birkózunk. A probléma azzal van, hogy sokan az okot is a fideszre igyekszik kenni és nem a probléma megoldani igyekvését nézik. Ha meg megfogadnák a tanácsodat és hagynák veszni az embereket, akkor meg az lenne a bajuk, hogy "Mé' nem csináltak semmit a megmentésükért? Ezek nem is szolidárisak! Fújj"
De megtehették volna azt is, hogy kihagyják a bankokat, nem terhelnek rájuk semmit, megsimogatják a fejüket és minden terhet felesben a hitelfelvevő és az állam oszt szét egymás között. (Egyébként is ez lesz a vége). Akkor nem minősítettek volna le minket, jókat röhögnének rajtunk akkor is. De ebben az esetben meg azt mondanák a huhogók, hogy miért az én adómból kellett megmenteni a devizásokat, amikor én nem is vettem fel hiteleket? És ez is jogos lenne nyilván.

"- Elúsztak volna a bankbetétek. Sok család földönfutóvá vált volna."

Legközelebb befektette volna termelői kapacitásba és nem bízta volna a...bankokra. Kaját meg tudja termelni, dolgozni el tud menni, lakását nem viszi el a bank haza. Szarabbul élne az kétségtelen.

loláb 2011.12.22. 09:23:51

@Fedor: "1. Gondolom mostani kormányt akartál írni:-)"
Értelemszerűen.

"Ezek valóban súlyos hibák voltak, de mint írtad is, nem következtek a rendszerből"
Na látod, ezt vizsgálja már a sokadik parlamenti vizsgálóbízottság, jogászfúrum, stb, egymásnak homlokegyenest ellentmondó megállapításokkal.
Én hajlamos vagyok elhinni azt, hogy mindaz, ami történt, az nem a hatalom szándékai ellenére történt, márpedig, hogyha ez a helyzet, akkor feketén-fehéren kimodható, hogy a előz kormány demokráciafelfogása rosszabb, mint a mostanié.

"a rendszer biztosította, hogy kritizálni lehessen, kivizsgálni lehessen, és a politikai felelősöseket leváltani lehessen"
A rendszer semmi ilyesmit nem biztosított automatikusan. A jogrendben mindig benne van a kritikai vélemények elhalgattatásának lehetősége, amit az előző kormány, a joggal visszaélve meg is csinált.
A mostani meg nem. Ez a különbség.
Hőböröghettek ti azon, hogy szerintetek felszámolódnak a kritikai lehetőségek, és a regnáló kormány leválthatalan lesz, illetve mindenhova a saját embereit ülteti (miközben persze látjuk mindannyian, hogy mennyire "nem lehet" kritizálni a fideszt, illetve menynire ültette a saját embereit a pozíciókba), viszont mindaddíg, amig ezekkel a -szerintetek- átrendezett hatalmi erőviszonyokkal nem élnek vissza, addig mindenféleképpen demokratikusabbak azoknál, akik a korábbi, "sokkal demokratikusabb" lehetőségekkel is visszaéltek.

" legfrissebb példa a Klubrádió elnémítása"
Normális, a kiírásnak megfelelő pályázatot kell beadni, és nem hallgattatnak el senkit.

Az a röhely, hogy a klubrádió, aminek a frekvenciáját az autóklub nyerte el, közlekedési információ szolgáltatására, abból egy agit-prop adót lehetett bűntetlenül csinálni az ORTT alatt.
Tudtommal egyébként a klubrádiónak van másik bp-i frekvenciája (ezt vonta most meg az NMHH), és mivel erről a pályázat beadásakor nem mondott le (ez pedig feltétel 10 évre visszamenőleg minden frekipályázaton), azért veszteettek, kerültek kizárásra.

"Megpróbállak követni. Tehát nem az a kettős mérce, ha te megválogatod, hogy ki kritizálhat, és ki nem, hanem az, ha bárki jogos kritikát fogalmaz meg szeretett kormányod felé.

Nem, mégse megy."
Talán azért, mert elfelejtetted befejezni a gondolatmenetet.
Azt tedd még hozzá, hogy az a bárki "az előző kormányok gusztustalan demokráciasértéseire egy rossz szót nem szólt".
Így szerintem már minden normális értékrendű ember számára érthető. Ettől persze te még játszhatod a hülyét...

"Basszus, te visszhangzod a fatuskó Tompikát"
Nem egészen, koma:
hu.wikipedia.org/wiki/Jos%C3%A9_Manuel_Barroso
"1974–75-ben egy maoista ifjúsági szervezetet vezetett."

Maradjunk annyiban, hogy nem az a tipikus konzervatív-nemzeti életút kezdete....
De mégha a dobogókői táltos-dombon született volna Barroso, nyereg alatt, akkor sincs semmiféle mentség erre a bolsevik módi üzengetésre. Ez kurvára nem európai módszer, és az, hogy ti ehhez tapsoltok (tárgytól, érintettektől függetlenül), az is titeket minősít. És még csodálkoztok, hogy nemzetellenesnek tartanak titeket, amikor nem háborodtok fel azon, hogy egy külföldi diplomata mindenféle hivatalos utat félrelökve utasítja a magyar miniszterelnököt a belpolitikájának átalakítására?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.22. 10:23:27

@loláb: "Én hajlamos vagyok elhinni azt, hogy mindaz, ami történt, az nem a hatalom szándékai ellenére történt"

Egy pillanatig se voltak kétségeim, hogy hajlamos vagy. Naná.

"A jogrendben mindig benne van a kritikai vélemények elhalgattatásának lehetősége, amit az előző kormány, a joggal visszaélve meg is csinált."

Nem hallgattattak el az égvilágon senkit. Az alatt a nyolc év alatt valóságos jobbos médiabirodalom épült ki teljesen háborítatlanul, nem fenyegették az ellenzéki sajtót alkotmány-ellenes törvényekkel, nem akarták megvonni még a parlamenti vita lehetőségét is, és ha nem lettek volna elfajult tüntetések, nem lettek volna rá válaszul rendőri túlkapások se.

"Tudtommal egyébként a klubrádiónak van másik bp-i frekvenciája (ezt vonta most meg az NMHH), és mivel erről a pályázat beadásakor nem mondott le (ez pedig feltétel 10 évre visszamenőleg minden frekipályázaton), azért veszteettek, kerültek kizárásra."

Hát ezt nagyon rosszul tudod. Egyrészt ők adták be szakmailag a legjobb pályázatot, másrészt nincs másik frekvenciájuk. Pályáztak egy másikra, de a pályázatban benne volt, hogy lemondanak a jelenlegiről, ha az utóbbit elnyerik. Azt se kapták meg, ezt is elvették tőlük, korábban már elveszítették a dunántúli frekvenciákat is, szóval egyértelműen és szisztematikusan felszámolják az egyetlen olyan közéleti rádiót, amely kritikus a kormánnyal.

"Azt tedd még hozzá, hogy az a bárki "az előző kormányok gusztustalan demokráciasértéseire egy rossz szót nem szólt"."

De ilyet néhány szoci pártfunkcin kívül nem fogsz találni, se bloggert, se újságírót, se politikust, a külföldi véleményekről nem is szólva. És nem, továbbra fogadom el a kritika forrás szerinti szelektálását. A kritika az kritika, vagy jogos, vagy nem, függetlenül attól, hogy ki mondja. Ha Gyurcsány ugyanazt mondja, mint a TASZ, akkor nem lehet Gyurcsány érvét lesöpörni, a TASZ-ról meg azt mondani, hogy nekik van joguk kritizálni.

"Nem egészen, koma"

Nem azt írtam, hogy nem igaz, hanem azt, hogy ez eddig nem került elő érvként Barosso ellen, csak egész véletlenül pont azután, hogy Tompika ugyanezt vette elő a Twitteren.

DeMarco 2011.12.22. 10:37:06

@Fedor: "És nem, továbbra fogadom el a kritika forrás szerinti szelektálását. A kritika az kritika, vagy jogos, vagy nem"

Pedig jobb lenne, ha elfogadnád. Kritizálni lehet, talán még igazad is lehet néha, csak erkölcsi alapod, na az nincs rá.
Tudod az erkölcsi alap, ami hiányzik fletónál is.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.12.22. 12:11:01

@loláb:

"mennyi hiba van az adótörvényekben. Rengeteg."
Előfordulnak hibák.
- egy kihirdetett törvényben ne legyenek hibák.
" Majd ha meglesz a végleges változat, akkor okosabbak leszünk. (Vagy nem.)"
Nonszensz, hogy december 22-én még nincs meg a végleges összefésült változat.

"ORF ..."
Nem mérvadó.
- CNN, BBC, ARD, ZDF, BR, FAZ, NYT, FT, SWF, RBB, ....
Mind be vannak rágva ?

be vannak rágva az osztrákok, mert rájuk vertük a végtörlesztést, bankadót és kivágtuk őket a molból. Jah, meg néhány különadót.
- Joggal vannak berágva. Nem tudom sok feketén Ausztriában dolgozó hazánkfia mennyire lesz berágva, ha esetleg elkezdik a kint dolgozó magyarokat 5 évre leültetni, esetleg örökre kutasítani. És ez az osztrák lépés jogszerű lenne.

"orbán simort nem válthatja le."
Dehogynem.
- Hagyan is?

Így is, úgy is vádolnak mindenfélével
- Nem alaptalanul

így is, úgy is leminősítenek,
- Nem alaptalanul

meg beleugatnak mindenbe,
- Csak figyelmeztetnek, hogy azokat a normákat nem trtja be a kormány, mely normákat az ország elfogadta a csatlakozással. Nem muszáj betartani ezeket a normákat, de akor a főterek kövezésére sem kell EU-s pénzekért kuncsorogni.

Mi mindenkinek meg akarunk felelni,
- NEM! Ez a kormány mindenkit le akar nyomni erőből, de ereje külföldön nincs, és biztosan apad itthon is.

Vazze zsarolni mi is tudnánk...
- Gondold át hova vezetne ez.

Ugyan, mondd már meg, hogy mi történt egy hónap alatt gazdasági szinten, ami bármilyen módon indokolná a leminősítéseket?
- Sokminden. Kevés a hely, hogy felsoroljam, de főleg az ad-hoc törvénykezés, a stílus, a bizonytalanság, a matolcsi, a zor-bán, az államosítás, a jegybanktörvény, a kéthrmadba írt adótörcvény, a bunkerpolitika, a megosztás, a kokizás, sallerozás, kettős beszéd - egy itthon, egy kint-, állandó harci retorika, demokratikus intézményrendszerek lebontása-korlátozása, sajtószabadság csorbítása, ......

Nem jók a mutatóink?
- Nagyon nem jók.

mert megkértük a bankokat, hogy legyenek kedvesek ők is felelősséget vállalni a tetteikért és hozzájárulni egy kevéssel ahhoz, hogy megoldódjon a probléma.
- A bankoknak ehhez semmi köze. Ők hitelt adnak - a mindenkori törvényeknek egfelelve! - Az adósok meg nem tudnak fizetni. A sarki boltban olcsóbban kapod a kenyeret, ha eliszod minden pénzedet?

"- A kedvezményes kamat szerinted miből lett?"
És a nyugdíj?
- Nagyon jó hasonlat! Ezért kell a manyup! De kár volt szétverni 15 év múlva.

"- Ez viszont a bank kockázata."
Láttál te már bankot kockáztatni?
- Láttam. Münchenben.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.22. 13:01:00

@DeMarco: Maradjunk annyiban, hogy erkölcsi alap szempontjából elég kiegyenlített a küzdelem a felek között, és így ezt a szempontot nyugodtan ki lehet venni a figyelembe veendők közül, pláne, ha ugyanazt a kritikát olyan is megfogalmazza, akibe nem igazán tudtok belekötni (bár jobban meggondolva, ilyen biztos nincs a ti erkölcsi piedesztálotokról körbetekintve, biztos szédültök is a magasságtól).

DeMarco 2011.12.22. 22:11:36

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "- egy kihirdetett törvényben ne legyenek hibák."

Ne legyen. Erre való az apparátus. De ha mégis van, akkor elvárható, hogy mielőbb kijavítsák. Most is így lesz.

"Mind be vannak rágva ?"

Mind nincs, de nem is mindegyik pofázik. Épp ma olvastam én is az orf-en egy visszafogottabb cikket, ahol még azt is leírják, amit én neked tegnap, hogy az osztrákok fújnak ránk.
A NYT sem egységes, csak a ballib média nyilvánvaló okokból a számára kedvező írásokat emeli ki, mint ezt a krugmant, akinek láthatóan fingja sincs az itteni viszonyokról. Volt is kedvem beírni egy kommentet, hogy hé' paraszt, mi lenne, ha megkérdeznél egy érintettet is, de aztán meggondoltam magam, nincs rá energiám. A Fidesz semmit sem tett, amit ne lett volna jogában megtenni. 2/3-al szinte bármit meg lehet változtatni, akár tetszik, akár nem. Inkább azon gondolkodnának el, hogy vajon miért kapott egy párt kétharmadot és miért nyerne ma is. Vajon mi okozhatta ezt a nagy választási győzelmet. Meg az usában azon, hogy miért nem írták alá a kiotói szerződést, miért nem publikálhatnak a kutatók a h1n1-ről (csak nem médiaszabályozás?), miért van csődben alabama, stb. Vagy az ángélusok, hogy miért nem akarnak eurót, miért szigetelték el magukat teljesen, miért fog röhögni rajtuk az unió, ha problémáik lesznek. Söprögessenek otthon, van mindenkinek mivel foglalkoznia asszem. Az meg elég egyértelmű, hogy a leminősítést zsarolásra használják, politikai és nem gazdasági szempontból. A múltkor Európával szemben is eljátszották ezt a nyomásgyakorlást, most velünk szemben is ezzel próbálkoznak.
Bátornak tartom Orbánt, hogy visszaszólt barrosónak, hogy shut up. Kicsit fejjel falnak menősnek, mivel egyértelmű, hogy hosszú távon, sőt középtávon sincs más lehetőségünk, nincs semmiféle választás, csak a kényszer. De csak azért, mert nincs választás, még nem kell hagyni, hogy bealázzanak minket teljesen.
Tudom, hogy Fedornak sokkal jobban tetszene egy majom, akinek nem kell gondolkodnia, automatikusan teljesítenie az imf és az eu követeléseit, de még nem jött el ennek az ideje. Ha mégis eljön, akkor legfeljebb odaültetjük libajnait, vagy mari nénit bólogatni.

"Hogyan is?"

Bemegy és azt mondja neki, hogy viszlát, mehetsz Ciprusra. :)

"Nem alaptalanul."

De, mert semmi sem igazolja a vádakat. És a dolguk az államok megsegítése lenne, nem a bankok megsegítése.

"Csak figyelmeztetnek, hogy azokat a normákat nem tartja be a kormány, mely normákat az ország elfogadta a csatlakozással."

Kit érdekelnek a "normák"? Van jogalapjuk és belefér a magyar jogrendbe? Igen. Akkor meg mi a fax közük van hozzá? Véleményt megfogalmazhatnak, de büntetni érte, csak mert nem illik bele a terveikbe?
Görögország, Olaszország, Csehország, Írország mennyire tartja be a "normákat"? Vagy maga az imf és az unió a hol burkolt, hol teljesen nyílt zsarolásaival?
Milyen normákról beszélnek, akkor amikor végighisztizték a médiatörvénnyel a fél világot, aztán meg lehet nézni, nap, mint nap ömlik a kormányellenes agit-prop, a blogok csúcson pörögnek. Miről beszélnek?
Akik ugatnak, azok nem éltek sem komcsi rendszerben, lila fingjuk nincs a rendszerváltás elvtelen alkuiról, gőzük nincs arról, hogy most először van lehetőség levágni a kétharmaddal a ballibsi folyondárokat.

"Gondold át hova vezetne ez."

Oda, mint a görögöknél, akiknek elengedik az adósságaik felét? Vagy az Íreknél akik átütemezést kértek?

"A bankoknak ehhez semmi köze."

Bankban dolgozol? Ilyen merész és szemforgató kijelentést nem igen mer senki tenni, mert furcsán fognak ránézni...
Végül is Sukorónál sem történt bűncselekmény, mert betartották a törvényeket, igaz, hogy azokat folyamatosan módosították, hogy át tudják játszani a területet...
Tény, hogy a szabályozás megfelelt a bankoknak, de azok nem éltek vele, hanem visszaéltek.

"Ezért kell a manyup! De kár volt szétverni 15 év múlva."

Sosem éltem a kincstári optimizmusoddal, mindig is meg voltam arról győződve, hogy a bankok el fogják tőzsdézni, elherdálják, vagy mire fizetni kellene, véletlenül csődőt jelentenek. Az eltőzsdézés 2008-9-ben megvolt.
Én a helyedben nem tartanák sok pénzt a bankszámládon...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.23. 11:33:06

@DeMarco: @loláb: Szabályosan tüntető képviselőket hurcolnak el a rendőrök, és most nincs ostromállapotban a város, mint 2006-ban, fideszes képviselő összekötözött ellenzéki tárását veri, hogyan is állunk azzal az erkölcsi alappal, urak?

index.hu/belfold/2011/12/23/blokad_alatt_a_parlament/

DeMarco 2011.12.23. 14:33:17

@Fedor: Hadd ne izgassam magam Kari előtt egy nappal az újabb dzsemboritok miatt...

Engem már csak egy dolog hoz lázba idén, a gyerekeim öröme az ajándékok láttán.

De felőlem bulizhatnak, esetleg lehetne indítványozni számukra 48 óra előzetest? :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.12.24. 10:27:50

@DeMarco: Egy jelentéktelennek tűnő mondat mellett átsiklottál:

A sarki boltban olcsóbban kapod a kenyeret, ha eliszod minden pénzedet?

Az eltőzsdézett manyupok tekintetében nem értem honnan lett reálhozam, ha egyszer eltőzsdézték.
Miért ne tartsak pénzt a bakszámlámon? Megmentik azt is?

Továbbra is tartom, és ebben felesleges a szerecseneket mosdatnod: Egy kihirdetett törvényben ne legyenek hibák. helyesírásiak pláne nem.

"Hogyan is?"
Bemegy és azt mondja neki, hogy viszlát, mehetsz Ciprusra. :)
- Ezt melyik törvény írja? Az új jegybanktörvény már így rendelkezik?

"Csak figyelmeztetnek, hogy azokat a normákat nem tartja be a kormány, mely normákat az ország elfogadta a csatlakozással."
Kit érdekelnek a "normák"?
- A többséget.

"Milyen normákról beszélnek, akkor amikor végighisztizték a médiatörvénnyel a fél világot, aztán meg lehet nézni, nap, mint nap ömlik a kormányellenes agit-prop, a blogok csúcson pörögnek. Miről beszélnek?"
- A médiatörvény egy szar törvény. Ilyen törvényt az hoz, aki nem bírja a kritikát. Valami oka van anna, hogy újból lesz a SZER-nek magyar adása.

Akik ugatnak, azok nem éltek sem komcsi rendszerben, lila fingjuk nincs a rendszerváltás elvtelen alkuiról,"
- A rendszerváltásnak egy nagyon fontos aluja volt: Az átmenet békés lesz. Ezt az alkut a jelenlegi kormány mintha fel szeretné rúgni. Tény: Egy polgárháborúból jelenleg a fidesz profitálna egyedül.

"gőzük nincs arról, hogy most először van lehetőség levágni a kétharmaddal a ballibsi folyondárokat. "
- Ballibsi oldalról ki akar téged megsemmisíteni? Ezért a szövegért mellesleg ez volt az utolsó veled szemben felhozott érvem.
Hozzáteszem ha megfigyeled, sokkal gyakrabban adok gondolkoznivalót a kommentjeimben, mintsem konkrétan valami mellett érvelnék. Azt szeretném, ha átgondolnád (gondolnátok), hogy amit kiadtok magatokból, konkrétan eme legutolsó kiemelés már fröcsögésnek is nevezhető, az hova vezethet, esetleg milyen formában üthet vissza 1-2-5-10 éves távlatból, és javára vannak-e ezek a fröcsögések az országnak. Látni-e ilyen fröcsögéseket máshol? Segítek. Még az egykori NDK-ban sem.

"Végül is Sukorónál sem történt bűncselekmény, mert betartották a törvényeket, igaz, hogy azokat folyamatosan módosították, hogy át tudják játszani a területet..."
- Búcsúzóul sorold fel, mely törvényeket és mikor módosítgatták Sukoró ügyében, ezek milyen haszonnal jártak a telekcsrélők részére, illetve mi volt a tvmódosítás kiváltó oka, mi volt az a probléma, ami miatt szükségessé vált a jogszabályok módosítása. Az akkori ellenzék mikor, hol, hányszor szólalt fel ezen módosítások ellen.
Figyelmeztetlek: Konkrétumot írj, ellenkező esetben bebizonyítottad magadról, hogy egy hazudozó vagy, és akkor elég finom voltam, igazmondó készségdet nem kötöttem össze politikai szimpátiáddal.

DeMarco 2011.12.24. 12:11:49

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ha nem bánod, csak kari után válaszolok majd.

De mivel loláb egyszer már összefoglalta a legutolsó kérdésedre a választ, ezért utólagos engedelmével nem fogalmazom át a saját szájízem szerint, egyszerűen csak bemásolom egy korábbi posztból.

"2007: a Gyurcsány-kormány elfogadja a verseny nélküli földcsere lehetőségét biztosító vagyontörvényt.
2007. szeptember – 2008. február: Joav Blum megvásárol három Pest megyei telket.
2008. május 26.: a kormány a nyilvánosság kizárásával elkötelezte magát az azóta sokat emlegetett amerikai-izraeli befektetőknek.
2008 nyara: az állam erősen felülértékelt áron becseréli Blum három telkét a velencei-tavi területekre.
2008 nyara, még: dönt a parlament, a koncessziós tevékenységekkel (így például kaszinóüzemeltetéssel) tágítja a kiemelt nemzetgazdasági ügyekről szóló jogszabály kereteit.
2009, a kormányfőváltás előtt: gyors kormánydöntés születik a King's City projektjének kiemeltté tételéről."

Ez elég konkrét remélem.

"Látni-e ilyen fröcsögéseket máshol? Segítek. Még az egykori NDK-ban sem."

Nem kell segíteni, a NYT-on naponta vannak ezekhez hasonló, sőt sokkal durvábbak is, az osztrák sajtóról nem is beszélve. De nyiss ki ellenzéki blogot, annyi van belőlük, mint a tenger és rögtön szembesülsz a fröcsögés cunamikkal. Amúgy meg négyszer-ötször repültem anno az NDK-ba, nem kell bemutatni...

No, de a többit tényleg csak kari után.

Neked is Kellemes Ünnepeket! :)

loláb 2011.12.25. 10:38:31

@Fedor:
"Szabályosan tüntető képviselőket hurcolnak el a rendőrök, és most nincs ostromállapotban "

Ne hazudj!
A parlament kapujának elállása, odaláncolása nem szabáélyos tüntetés, hanem éppen ellenkezőleg, a gyülekezési törvényben előírt néhány olyan kivétel egyike, amelyre engedély nem kérhető, és ami a rendőrság által minden körülmények között, a rélsztvevők személyére, stb-re tekintet nélkül felolszlatható.
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0