Gyurcsányista coming out II.
2011. december 19. írta: Fedor

Gyurcsányista coming out II.

Pár héttel ezelőtti posztom címe egészen új értelmezést nyer, ha valaki elolvassa a Képviselő Funky elemzését a Demokratikus Koalíció tagtoborzó klipjéről, ami eddig ismeretlen mélységeit mutatja be a politikai gagyinak. Amatőr munka, de nagyon, és ezt most nem jó értelemben mondom. Látszik rajta, hogy Fletó valóban csak a nevét, és a személyiségét adta a pártnak, de a vagyonából egy fillért se, szóval mindent, ami visszahúz, és semmit, ami előremozdítana.

Hát, ez is egy módja a politizálásnak. Az eredményesség felől vannak kétségeim, de a Vámház körút 9. országában ugye bármi is megtörténhet.

Az ennél azért korábban színvonalasabban teljesítő Pa-dö-dö a Funkyék szerint "Army of Lovers-es hangulatú gay diszkó"-t ad elő, szerintem inkább egy Fásy MulatóZeneexpressz-kompatibilis nótát, ami olyan, mint amikor egy Aradszky-, vagy Koós-indulót technósítanak (előképek: Nem csak a húszéveseké a világ, ill. A férjek egyenjogúsága). Ez persze lehet akár tudatos marketingfogás is, tekintve az átfedést a műsor és a párt, a klipben is látható célközönsége között. Mindenesetre kíváncsi lennék a zeneszerzőre, bár a pártindulókat ritkán szokták felvállalni az alkotóik.

Már csak az a kérdés, hogy mit szól az ex-hírtévés hírpolitikai tanácsadót igazoló, és azóta még a köztévénél is kormánypártibb hírműsorokat készítő TV2, hogy a Megasztár leendő zsűritagja hangját adta ehhez.

Már ha ezek után Falusi Mariann valóban zsűritag marad.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr463476334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kandeláber 2011.12.20. 07:44:51

A DK jelenlegi, valamint potenciális híveinek szellemi nívója valszeg nem marad el az átlag magyar választópolgárokétól. De nem is haladja meg azt.
Egy Pa-Dö-Dö szintű csasztuska pontosan illik a régi-új elvtársakhoz.
Elképzelem, ahogy Fletó, Bauer, Vadai és Debreczeni figuráznak erre a nagyszerű alkotásra.Talán még a köszvénytől szenvedő szochazás nyuggerek is jobb kedvre derülnének a látványtól.

loláb 2011.12.20. 08:47:57

"Az ennél azért korábban színvonalasabban teljesítő Pa-dö-dö"

Maradjunk annyiban, hogy csak ennél teljesítettebbek szinvonalasan.

A Pa-Dö-Dö-t szeretjük, mert aranyosak, és megírták a rendszerváltás nótáját, de zeneileg értékelhetetlenek, a színvonal és a Pa-Dö-Dö egy mondatban paradoxon.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.20. 09:16:48

@loláb: Azért adjuk meg nekik, ami jár. A maguk műfajában jók voltak. Az más kérdés, hogy rockerként mi a véleményem a műfajról. Mariann ráadásul eredetileg rohadt jó hangú dzsesszénekes, csak aztán elment pénzt keresni.

DeMarco 2011.12.20. 09:43:40

@Fedor: 2011 év végén még mindig fletóval borzolnád az idegeinket??? Már rég ülnie kellene, ehelyett, te még mindig vele szórakoztatsz...

Remélem nem várod, hogy belehallgatok???

Nálunk is járt nem régen győzködni a komcsikat, hogy menjenek át hozzá, persze titokban, előzetes regisztrációhoz kötve, bizti őrők között, mert legutóbb, amikor kipattant, hogy jön, majdnem meglincselték, alig bírt elmenekülni...

Van az a szint, ahová nem süllyedünk...

loláb 2011.12.20. 11:10:45

@Fedor:
" Azért adjuk meg nekik, ami jár."
Én pont azt tettem. Aranyosak, de zenei téren mindíg is egy rakás szar volt, amit alkottak.

"A maguk műfajában jók voltak."
Sajnos a "maguk műfaja" eleve nem egy nagyon komoly valami, de az is ténykérdés, hogy ők még ebben sem voltak képesek kiemelkedőt alkotni.
Nekem most hirtelen a Bye-Bye Szásán kívül egyetlen számuk nem ugrik be, pedig utána még vagy 15 évig aktívan zenéltek.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.20. 13:48:52

@loláb: "Sajnos a "maguk műfaja" eleve nem egy nagyon komoly valami"

Hát nem ezt írtam én is?

"ténykérdés, hogy ők még ebben sem voltak képesek kiemelkedőt alkotni"

Már megint ténykérdésként kezelsz ízlésbeli dolgokat. Maradjunk annyiban, hogy SZERINTED nem alkottak kiemelkedőt a maguk műfajában. Más szerint meg ők voltak A zenekar, szerintem meg kellemes bulizenét csináltak, ami a versenytársai között kiemelkedő volt, bár tény, hogy ez némileg a versenytársakat is minősíti.

@DeMarco: "2011 év végén még mindig fletóval borzolnád az idegeinket??? Már rég ülnie kellene, ehelyett, te még mindig vele szórakoztatsz..."

Van egy rossz hírem számodra: nem fogsz te olyan könnyen megszabadulni tőle, fogja ő még borzolni az idegeinket 2014-ben is, és minél inkább a mostani úton marad a kormány, annál nagyobb sikert fog elérni...

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.12.20. 17:30:11

@DeMarco: Miért? Csak az Orbánnak, meg a Lázárnak szabad borzolni év végén?
(mert ugye év elején csak Schmittnek szabad, az előjog;-D)

DeMarco 2011.12.20. 21:55:16

@Fedor: "nem fogsz te olyan könnyen megszabadulni tőle"

Én gyorsan megszabadulnék tőle, csak egy műanyag lakatot kellene vennem. Sajnos, ahogy az várható volt, megint megússza. Bár ha a kormány így halad, akkor majd Vona nem fog vonakodni...

"annál nagyobb sikert fog elérni"

Még ennyi év után sem bírod megérteni az erkölcsi n(h)ulla kifejezést? fletó olyan, mint a pestises, senki nem akar a közelébe menni...mármint tisztességes emberek nem.

DeMarco 2011.12.20. 22:04:42

@vadász2: "Miért? Csak az Orbánnak, meg a Lázárnak szabad borzolni év végén?"

Hát ugye nézőpont kérdése. Engem Simor borzolt ma, újfent elgondolkoztatva, hogy talán mégsem kellene 2013-ig várni...
Mondjuk, ha nem fogjuk beadni a derekunkat az unió zsarolásának, akkor mindenképpen ki kell mozdítani, kelleni fognak a tartalékok...
Gondolom azok a devizahitelesek, akik most váltottak forintra, majd rögtön megemelték nekik ebben a hónapban kétszer is, élvezik a "segítséget".

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.20. 22:23:04

@DeMarco: Aki neked erkölcsi hulla, nem biztos, hogy mindenki számára az. Te meg ezt nem tudod felfogni. Látod, azt már sikerült elérnie a kormánynak, hogy hosszú évek óta először nem Gyurcsány a legnépszerűtlenebb politikus :-)

Mondjuk az is igaz, hogy annak a listának kapcsán, amelynek az élére lehet kerülni harmincvalahány százalékkal, erős eufemizmus a népszerűség kifejezés használata bármely résztvevővel kapcsolatban.

"Gondolom azok a devizahitelesek, akik most váltottak forintra, majd rögtön megemelték nekik ebben a hónapban kétszer is, élvezik a "segítséget". "

Mert Simorék merő gonoszságból döntöttek a kamatemelés mellett, és még véletlenül sem azért, mert Orbánék "fejjel a falnak" politikája miatt a piaci viszonyok erre kényszerítették...

loláb 2011.12.21. 09:13:54

@Fedor: "Sajnos a "maguk műfaja" eleve nem egy nagyon komoly valami"

Hát nem ezt írtam én is?"

De, ezt írtad, végre valamiben egyetértünk.

"Már megint ténykérdésként kezelsz ízlésbeli dolgokat. Maradjunk annyiban, hogy SZERINTED nem alkottak kiemelkedőt a maguk műfajában. Más szerint meg ők voltak A zenekar..."

Nyugi koma, ne idegeskedj ezen!
Egyesek szerint pedig Bódi Guszti, vagy Uhrin Benedek az Isten, mégsem követünk el túlságosan nagy hibát akkor, hogyha azt mondjuk, hogy mindkettő rakás szar, mégha a maguk nemében, stílusában ők ketten azok, akik a legtöbbre vitték.
Azért, mert sok elbaszott ízlésű hülye a legnagyobb szarból is képes milliárdost csinálni, még egészen nyugodtan ki lehet mondani valamiről az egyetemes közizlésre, valamint a tehetség unikalitására tekintettel, hogy valami nem jó.
És ez nem véleménydiktatúra, vagy túlságosan magabiztos megfogalmazás, hanem egyszerűen az általános művészi kvalitások felismerése. Sem Pityinger László, sem pedig a Pa--Dö-Dö nem lesz a magyar könnyűzenei kultúra büszkesége, ennek kimondása nem a véleményem túlzottan erőszakos terjesztése....

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.21. 13:08:41

@loláb: Nem az a bajom, hogy a műfajt nem tartod a művészet csúcsának, hisz én is rangsorolok egy aránylag objektív mérce alapján (milyen hangszeres tudás kell az előadásához), én azon akadtam fent, hogy szerinted a műfajon belül se tartoznak a jobbak közé, pedig ez azért nem igaz, hisz számtalan sokkal gagyibb előadó van. Mariann legalább egy jó énekes, a zene meg, amit alájuk pakoltak, legalább egy tisztességes iparosmunka, és nem hallgathatatlan gagyi.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.12.21. 15:44:36

@DeMarco: Igen, én is láttam az interjút, és teljesen megdöbbentett. Most már értem, mi bajuk Simorral. (túl értelmes):-(
"kelleni fognak a tartalékok..."
Igen, azért is nem kellene hagyni, hogy Matolcsy eltapsolja, szükség lehet még rá...

DeMarco 2011.12.21. 20:02:27

@vadász2: "Igen, azért is nem kellene hagyni, hogy Matolcsy eltapsolja, szükség lehet még rá..."

Tartalékra mindig szükség lenne. De a tartalék pont azért tartalék, hogy ha kell fel lehessen használni. Sanszos, hogy 2012 az az év lesz, amikor kelleni fog.
De tudod mit egyetértünk. Ne nyúljunk hozzá.
Nekem is szimpatikusabb lenne, ha a kiadási oldalt vágnák meg istenesen. Például júliusban nem fizetnék ki a nyugdíjakat, rendőröket, tanárokat, közszolgákat, máv-ot, bkv-t. Arra az egy hónapra mindenki lássa el a szülejét kajával és csengesse be helyettük a közüzemi számlákat, abban az egy hónapban mindenki fizessen teljes áru jegyet, semmi kedvezmény...
Vagy még jobb ötlet, csökkentsük a nyugdíjakat, vezessük be a svéd modellt, szüntessük be a 40 éves női nyugdíjazást jövőre, töröljük a mávos, volános kedvezmények felét, csökkentsük a minisztériumi közszolgákat a felére, az önkormányzatokban szintén, hozzuk vissza a háromsávos adózást, vezessünk be ingatlanadót mindenhol (mert nálunk speciel ezer éve van..)
Az imf nyalni fogja az ujjait...

Igaz, hogy cserébe a munkanélküliség sosem látott magasságokba fog szökni, a munkanélküli kiadásokra, segélyekre fordított összeg a többszörösére, megnő a bűnözés és éhen halnak az emberek, vagy éhséglázadás lesz, de sebaj, fenntartható lesz a büdzsé.
Persze hosszútávon egy fenntartható büdzsével lejjebb vihető az államadósság szintje, könnyebben kapunk kölcsönt jobb kamatra és beindul a gazdaság, csak meg kell kérni a közben munkájukat vesztett és éhen halt embereket, hogy legyenek türelemmel és ne lázongjanak... :((

LooPhas 2011.12.21. 20:46:52

@DeMarco: @DeMarco: "Még ennyi év után sem bírod megérteni az erkölcsi n(h)ulla kifejezést?"
A Fidesz antidemokratikus hajlamairól elég gyorsan lehullt a lepel (miként arra jóelőre sokan figyelmeztettek) és ma már csak a nagyon szemellenzős fanatikusok számára nem nyilvánvaló, hogy a Fidesz bizony rengeteget hazudott ellenzékben és alaposan félrevezette a választókat (no és ezt folytatja azóta is hogy kormányon van). Ahogy a szakértelmükről kialakított mantráról kiderült, hogy lószart sem ér, úgy szép sorban a többi lufijuk is ki fog bukkani. Így egyebek mellett pl. be fog bizonyosodni, hogy a Gyurcsányt "erkölcsi hullává" tévő propaganda sem volt más, mint a mindenáron való hatalomakarás gátlástalan és hazug eszköze.
Ha valaki venné a fáradságot és végignyálazná 2004-től a hírarchívumokat, gyorsan kiderülne, hogy abból, amit ma bűnként Gyurcsány nyakába varrnak, gyakorlatilag semmi nem állja meg a helyét, az csupán lejárató koholmány és nettó aljasság.
1. Gy.F. nem hazudott és nem titkolt el lényeges adatokat a 2006-os választások előtt (vagy legalábbis semmivel nem szépítette jobban a képet, mint ahogy bármely fejlett demokráciában teszik egy választási kampány időszakában. Valaki mellesleg egyszer azt merészelte mondani: más a kampány és más a kormányzás! Na ki?)
2. az őszödi beszéd a trágárságon és teátrális (de az adott körben indokolt) túlzásokon kívül nem tartalmaz semmi vállalhatatlant, aki ennek ellenkezőjét állítja, az vagy nem olvasta el a teljes szöveget, vagy abszolút nem ért a politikához)
3. a növekvő hiány és adósság miatti kétségtelen reformkapkodásról és bénázásról azóta kiderült, hogy több nálunk jóval fejlettebb és akkor még mintaországnak számító állam kormánya sem tudta jobban uralni a helyzetet, pedig nem is volt nekik olyan mindennek keresztbe tevő, destruktív ellenzékük, mint GY.F.-nek)
4. a Nabucco vs. DéliÁramlat vitában (ami miatt a túlzott oroszbarátság vádjával házalta végig a külképviseleteket a Fidesz, elérve egyebek mellett hogy az amerikaiak is elpártoljanak Gyurcsánytól), nos ebben a vitában az élet nemrégiben végül a volt kormányfőt igazolta!
5. a "Gyurcsány elmebeteg" vád gusztustalansága tisztességes emberek számára azonnal nyilvánvaló volt, mára ezt a vádat már senki nem veszi komolyan, ellenben O.V.-ről makacsul tartja magát egy grazi pszichiátriai kezelés elmélete.
6. Az "elmúlt 8 év" alatt minden hazug mantra ellenére nem ment tönkre az ország, sőt MINDEN statisztikai számítás szerint 2002-2010 között összességében (tény hogy egyre romló tendenciával), de jelentősen nőtt az életszínvonal, hatalmasat fejlődött az infrastruktúra és nőtt a gazdaság (igen, a hiány is!). Éppen az volt a fő baj, hogy a kormány az ország valós lehetőségeinél többet osztott vissza a társadalomnak. Olyan mértékű és minden érdemi eredményt felmutatni képtelen romlás nem volt a 8 év alatt, mint az utóbbi másfélben.
7. Hamisak a "kifosztották az országot és ellopták az emberek pénzét" vádak is! Nem állítom, hogy nem voltak disznóságok, de azt igen, hogy semmivel sem kirívóbbak, mint az első fidesz-kormány idején, vagy mint bármely más nyugati demokráciában. Ahol sok közpénz van, ott mindig előfordulnak visszaélések. (Biztosíthatlak, ez most sincs másképp!) A különbség annyi, hogy a fideszes disznóságokat a szőnyeg alá söpörte a poltpéteri ügyészség, a ballibes balhékat pedig az ártatlanság védelmének totális semmibe vételével verette nagydobra a fidesz! Minden kételkedőt kérek, hogy gondolkozzon el a következőn: miképpen lehetséges egy szinte totális kormányzati kontroll alatt lévő országban, hogy másfél év alatt jóformán egyetlen elmarasztaló ítéletet sem sikerült produkálni, egyetlen lényeges új ügyet sem sikerült feltárni, ellenben több régiről kiderült, hogy inognak a bizonyítékok. Vajon hogy lehet, hogy az óriási szájtépés ellenére, másfél éve egyetlen csontvázat sem sikerült előszedni a szekrényekből? Számoljátok csak össze hány ballibes politikus elleni perről tudtok? 10-15? Elkezdjem sorolni az első fidesz éra alatt napvilágot látott ügyeket?

A Fidesz csúnyán becsapott mindenkit és apránként bizony ki fog derülni az összes disznóságuk, pl. a 2006 októberi "rendőrterroros" manipulációjukról stb. Épen azért akarják magukat ilyen már-már öngyilkos elszántsággal bebetonozni a hatalomba, mert pontosan tudják, hogy ellenkező esetben a vádlottak padjára kerülnek!
Várom az érdemi elemeket tartalmazó ellenérveket, az üres fröcsögésre, dühödt tehetetlenségre immunis vagyok!

LooPhas 2011.12.21. 20:56:16

Egy képzeletbeli vádiratban a 2002-2008 közötti időszak siekretelenségéért sorrendben a következőket tartom felelősnek.

1. Orbán Viktor
2. A Fidesz prominensei
3. Az Alkotmánybíróság
4. A média
5. Sólyom László
6. Gyurcsány Ferenc
7. Az MSZP egésze
8. SZDSZ
9. A teljes magyar értelmiség
10. A buta magyar választópolgárok
11. A hibbant nemzeti radikálisok
12. A feldolgozatlan történelmi múlt

DeMarco 2011.12.21. 21:23:28

@LooPhas: Ne érveket várj, hanem a mentőt...

Na, ezért nem kellett volna bezárni az opnit...

Persze, persze teljesen igazad van mindenben, csak nyugodj meg, ne izgasd fel magad...

LooPhas 2011.12.22. 00:22:32

Bocs, én mégis inkább az érvelést várom, na nem tőled, mert láthatóan te erre képtelen vagy...

loláb 2011.12.22. 08:58:19

@Fedor: "hogy szerinted a műfajon belül se tartoznak a jobbak közé, pedig ez azért nem igaz, hisz számtalan sokkal gagyibb előadó van."

Könyörgöm, ne rugózzunk már ezen ennyit!
Nyilván össze lehet válogatni száz olyan fost melléjük, akihez képest ők az Istenek, de ettől még a Pa-Dö-Dö nem volt jó.

"Mariann legalább egy jó énekes"
Ezt egy büdös szóval nem vontam kétségbe. De ettől még azt, amit Pa-Dö-Dö-ként műveltek, az sem zeneileg, sem vokálisan nem volt nagy cucc.

"a zene meg, amit alájuk pakoltak, legalább egy tisztességes iparosmunka, és nem hallgathatatlan gagyi."
Na látod ez a relítív, nem a pa-dö-dő művészeti szinvonala. Én például agyfaszt kapok tőle...

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.12.22. 19:18:48

@Fedor: Bravó, tetszik a távolságtartásod. Remélem, igyekszel majd színvonalasabbá tenni a DK kampányát, mert az mindenkinek jó, ha erősödik a verseny.

DeMarco 2011.12.22. 21:31:00

@Vértes László: Én jobban örülnék, ha pont úgy járnának, mint az mdf-szdsz...
Az jó, ha erősödik a verseny, de miért leharcolt gazemberekkel? Legyenek új arcok...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.23. 11:29:21

@Vértes László: Mivel semmi közöm a DK-hoz, ha rajtam múlna a kampányának színesítése, akkor azzal nem sokra mennének...
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0