After-Húsvét sonka recycling
2012. április 10. írta: Fedor

After-Húsvét sonka recycling

Ilyen se volt még a blogomon: gasztroposzt következik.

Amelyek rendszeres írása egyébként nem is állna olyan messze tőlem, de bármennyire is elmerültem az utóbbi években a sütés rejtelmeiben (kenyérből, kalácsból, süteményből ritkán kerül nálunk bolti az asztalra), azért nem vagyok annyira profi, hogy erről rendszeresen osszam az észt. A családom, meg a barátaim, akik ettek pl. a bejglimből, erről persze más véleményen vannak, de mondjuk rá, hogy ők elfogultak :-)

Viszont nem állom meg, hogy egy receptet meg ne osszak a kedvenceim közül, már csak azért is, mert most igazán aktuális: egy egyszerű, de nem szokványos módja a Húsvétról az ember nyakán maradt sonka újratálalásának (hisz abból általában minden rendes háziasszony jól bevásárol, mert úgy illik, a locsolók meg a felét se eszik meg).

Ha azt mondom, hogy gofri, akkor az embernek elsőre mit jut az eszébe? Édes tészta valami még édesebbel megpakolva: nutella, lekvár, puding, tejszínhab, ízlés szerint. De a sós palacsinták mintájára a gofrisütőt is lehet másra is használni, csak fantázia és bátorság kérdése. Akikben ez megvan, azoknak azt ajánlom, próbálják ki a sonkás gofrit.

A maradék sonka ugye adott, legyen mondjuk nagyjából 20 dkg, apró rombuszokra vagdosva, cafatokra tépkedve, összeseperve a tál aljáról, ahogy tetszik.

És még ami kell hozzá:

  • 60 dkg liszt
  • 5 evőkanál olaj
  • 2 tojás (ha hűtőben még ott van a kifújt tojás tartalma, akkor egy füst alatt annak is találtunk értelmes felhasználási módot a rántottán kívül)
  • 2 dl tejföl
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 kiskanál pirosparika (igaz magyaroknak csípős, gyerekeseknek édes-nemes)
  • tej
  • csipet só
  • meg egy jó kis konyhai kutyulógép, amivel az összes hozzávalót egy nagy tálban egyszerűen összekevered (tejből annyi kell, hogy megfelelő állagú legyen a massza a gofrisütőbe töltéshez).

Nagyon elrontani nem lehet, ha tartod nagyjából az arányokat. Kicsit furcsa elsőre, mert ahhoz a jól ismert rácsos formához abszolút az édes ízt párosítja a kulturális megszokás, de ha túl vagy első pár falaton, akkor rájössz, hogy ez bizony nagyon finom így is.

Aztán hogy mi kerüljön a megsült gofrikra, az már megint ízlés és fantázia kérdése. Nálunk a fokhagymás tejföl a menő, de jó reszelt sajttal is. Persze ha van valakinek jobb ötlete, akkor nosza, írja meg kommentben. A héten az egyik estére úgyis ez van betervezve vacsorára, lehet, hogy kipróbálom, ha jól hangzik :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr14381419

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.04.11. 10:21:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DeMarco 2012.04.10. 22:13:37

Á, szóval a mekiben vagy krumplisütő?

Szögezzük le, h aki a gofrisütőben nem gofrit süt, ami a legfinomabb ételek egyike, ott vmi nincs rendben...

Aztán eleve kerülöm a kísérletező emberek kreálmányait, mert abból rendszerint semmi jó nem sül ki.

Csokis gofri tejszínhabbal, nem kell a varia...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.10. 23:03:40

@DeMarco: "Á, szóval a mekiben vagy krumplisütő?"

Igen, a Meki arról híres, hogy alkalmazottak egséz nap a gép előtt ülnek, és meló mellett blogot irogatnak...

"eleve kerülöm a kísérletező emberek kreálmányait, mert abból rendszerint semmi jó nem sül ki."

De szerencsére nem mindenki olyan, mint te, így nem még mindig a középkorban élünk, hanem van fejlődés, aminek köszönhetően pl. van net, hogy te is terjeszthesd az avíttas nézeteidet.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.10. 23:05:59

@DeMarco: Amúgy természetesen nálunk is a legtöbbször hagyományos gofri készül, de továbbra se látom be, hogy miért ne lehetne néha többet kihozni a dologból...

kisa 2012.04.11. 07:22:19

Az én gofrisütőm még jó kis DDR-es, lassan 30 éves lesz, annyiban különbözik a mostaniaktól, hogy kúp alakú micsodák vannak rajta, és remekül lehet benne vékony szelet előre pácolt natúr húst sütni: ahol a kúpok belemélyednek a húsba, ott klasszul megpörkölődik.
Kár, hogy nálunk nem volt sonka... kipróbálnám, na talán valami mással is megteszi.
@DeMarco: a szex pedig kizárólag éjjel, sötétben, misszionárius pózban, igaz?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.11. 08:41:42

@kisa: Az se szentségtörés, ha veszel újra sonkát :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.11. 08:42:25

@kisa: "a szex pedig kizárólag éjjel, sötétben, misszionárius pózban, igaz?"

És persze szigorúan csak gyereknemzés céljából :-)

qwertzu 2012.04.11. 10:04:16

Van benne fantázia, de a gofrinál felverjük a tojásfehérjét. Persze kifújt tojással ez nem lehetséges, de rendes tojásnál dobna a recepten.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.11. 10:12:30

@qwertzu: Az édes tésztánál természetesen fel kell verni a tojásfehérjét, ez alap. De ez más tészta, a szó összes értelmében :-) Ezért írtam azt, hogy akár a kifújt tojás tartalma is alkalmas erre.

bigthereal 2012.04.11. 11:54:04

végre nem politizálsz:)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.11. 12:02:02

@bigthereal: Zsinórban 5 posztot raktam ki, amiben egy szemernyi politika sincs (a kommentekért persze nem vállalom a felelősséget), de máskor is szoktam egyéb témákról is írni, szóval azért annyira nem szokatlan ez tőlem...

kisa 2012.04.11. 12:38:04

@Fedor: Nem szeretjük a főtt sonkát - ezért nincs is nálunk -, de valamiért úgy gondolom, hogy a füstölt, főtt tarja is megteszi.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.11. 12:40:43

@kisa: Valóban, én is próbáltam már azzal is.

élhetetlen 2012.04.11. 13:06:38

@DeMarco: Nem kell az előítélet. Előzmény: Nem eszem meg az ananászkonzervet, csak úgy magában. Előző nap valami valami húst sütöttem az ananászkonzervvel, majd másnap reggelire, mivel maradt a dobozban, szalonnás, ananászos tojásrántottát csináltam. (szalonna lepirítva, ananász lepirítva, rá a tojás). Azóta is tartom a receptet.

Tina0611 2012.04.11. 13:09:00

Én javasolnám a fokhagymás tejföllel megkent sonkás gofrit megszórni egy kis reszelt fülstölt sajttal. Isteni lesz!

Snappy Ogre 2012.04.11. 13:16:00

@DeMarco: Nem kell a varia? Eleve kerülöd a kísérletező emberek kreálmányait? Ajánlom figyelmedbe az alábbi videót: www.youtube.com/watch?v=oDgqXP_4sSM
Minden találmány, "kreálmány" kísérletező emberek miatt jöhetett csak létre.

MosoMasa 2012.04.11. 13:48:37

Szerintem palacsintaként is ki lehet sütni serpenyőben - mondjuk akkor a sütőport hagyd ki.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.04.11. 20:25:42

Most olvasom, mikor is a maradék sonkából milánói spagetti lett.

DeMarco 2012.04.12. 11:38:43

@Fedor: Bár én alapvetően most a kajára gondoltam, mint kísérletező kreálmányokra, de az élet több területére is igaz.

Vannak jól kitalált dolgok, amiken fölösleges "javítani", "újítani". Talán az sem véletlen, hogy az emberek általában ragaszkodnak a régi, megszokott, jól bevált dolgokhoz és nem vágynak újakra, nem érdeklik őket. Plusz még ott van a márkahűség is.

Az ember nem cserélgeti a kedvenc süteményeit, ételeit. Pont azért KEDVENC, mert azt szereti a leginkább.

Miért ennék sonkás gofrit?!, amikor a csokis a kedvencem? Nyilván nem fogok.
Ahogy másikat sem. Csokisat fogok enni.

Van egy rokonom, aki előszeretettel kreatívkodik a konyhában. Már régen tartózkodom a süteményeitől, mert borzalmasak...
Nem kell kreatívkodni, a nagyszülők tortái, receptjei úgyis überelhetetlenek. Egyáltalán nem gondolom, hogy kreatívkodni kellene a dédnagymamám fatörzstortájával például. Azért, mert valami régi még lehet kiváló, sőt...

Mondjuk, én eleve tartózkodom az újdonságoktól (kaja), főleg külföldön. Aki minden helyi ínyecséget végigpróbál és bőven válogat a helyi kajákból, na az biztosan nem én leszek. Kiviszek magammal mindent, amit csak lehet, alapanyagoktól a félkész kajákig, még a kovászos uborkát is hazulról viszem. Ha pedig nem tehetem meg, mert mondjuk repülök, akkor úgy választok úticélt, hogy a szállás közelében 2 kilométeren belül legyen meki. Az a világon mindenhol ugyanazt a minőséget és ízt biztosítja, a világon mindenhol vehetek big mac-et, nagyjából ugyanannyiért. Nem érdekelnek a helyi kaják, az otthoni ízekhez ragaszkodom, a kedvenc kajáimhoz...

Persze ettől még te kreatívkodhatsz, de én a magam részéről maradok a csokis gofrinál.

DeMarco 2012.04.12. 14:47:11

@kisa: "a szex pedig kizárólag éjjel, sötétben, misszionárius pózban, igaz?"

Nem feltétlenül, de áruld el, abban mi a rossz?
Én már csak ilyen konzervatív vagyok, mint általában minden kérdésben. Nem nekem valók az újítások, a kitekert, lehetetlen pózok, a segédeszközök garmada, játékszerek, ostorok, ruhák. Ez Fedor világa, ő kedveli a devianciát, a buzikat is, lásd az eggyel fentebbi posztot. Bár rögtön a bevezetőben újfent elrontotta azzal, ahogy bemutatta, mennyire korlátolt és rosszhiszemű ő is. Sokan megjegyezték, olvastam, hogy ő ugyanaannak a pálcának a másik véglete, ami ellen posztolta.
Nem is értem, egy hét alatt kétszer hívtam fel erre a figyelmet, hogyan lehet megint elkövetni ugyanazt a hibát?! Most jobb, hogy egy helyett százan írták le?
De visszakanyarodva a kérdésedhez, nekem elég egy jó partner, jó helyen, jó időben. Nem kellenek az újítások, nem kellenek segédeszközök elég a jó összhang és a szeretet.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.12. 16:13:39

@DeMarco: "Nem nekem valók az újítások, a kitekert, lehetetlen pózok, a segédeszközök garmada, játékszerek, ostorok, ruhák. Ez Fedor világa, ő kedveli a devianciát, a buzikat is"

Megint kevered a szezont a fazonnal. Egyáltalán nem vagyok az a perverz állat, aminek elképzelsz, a különbség a kettőnk között az, hogy engem nem zavar, bármit is csinál két másik ember az ágyban, ha az felnőttek között történik, megegyezés alapján, téged meg igen.

"Sokan megjegyezték, olvastam, hogy ő ugyanaannak a pálcának a másik véglete, ami ellen posztolta."

A rohanás átka, hogy nem olvastam át alaposabban élesítés előtt a posztot. Egy szót kellett volna csupán még beszúrnom, és akkor nem lett volna félreérthető, nem tűnt volna úgy, hogy én egyenlőségjelet látok a papneveldék és a pedofília között. Ez a szó az lett volna, hogy "némelyikben", így valóban pontosabb lett volna. Az ember mindig tanul. A blogger olyan, mint a politikus, vigyáznia kell minden kötöszóra :-)

DeMarco 2012.04.12. 16:59:52

@Fedor: "Megint kevered a szezont a fazonnal."

Direkt. Nem volt kedvem beszállni az 500 kommentbe, itt is látod amit írok, meg ez a téma jobban érdekelt, mint a buzik. Most, hogy jön a pride, vártam egy buziposztot. Nem meglepően kikerültél, ahogy mindig és nem meglepően továbbra is nagyon megosztott a közönség, ahogy mindig. Te pedig növeled a megosztást, mint mindig.

"Egy szót kellett volna csupán még beszúrnom, és akkor nem lett volna félreérthető"

Nem volt félreérthető. Mindenki egyből levágta, azok is akik most jártak itt először. Nem számít a "kötőszó", a lényeget anélkül is értették. Ismét felteszem a kérdést ezen a héten másodszorra: Hogyan vársz el toleranciát és belátást, ha te magad és a libsik általában pont az ellenkezőjét bizonyítjátok nap, mint nap akár a kereszténységgel kapcsolatban, akár mindenféle betiltással kapcsolatban, ami a veletek ellenkező véleményekkel kapcsolatos. Lám épp egyik nap olvastuk Tallono meséjét vmi idétlen évszázados vérváddal kapcsolatban, amivel mi nem foglalkoztunk, mert régi mesének nyilvánítottuk, amit nem lehet komolyan venni. Ma meg azt olvasom, hogy a zsidók erre alapozva, kiverték a hisztit, a maszop, lumpenek elhatárolódtak, a fidesz is, sőt Orbán Viktor is felszólalt, a zsidók feljelentést tettek és még a Jobbik is meghátrálni kényszerült. Az eszemet eldobom... Hát tényleg nincs ezeknek jobb dolguk? Egy mesével foglalkoznak vazze... Már megint ürügyeket gyártanak vica versa, a csúcs az lesz, ha egy mese miatt születik ítélet. Mi ez, ha nem túlzott reakció?
A pálca két vége egymást üti, mi meg csak ülünk és kapkodjuk a fejünket.

Nem gondolod, hogy egy kis csönd jól esne?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.12. 19:27:49

"Hogyan vársz el toleranciát és belátást, ha te magad és a libsik általában pont az ellenkezőjét bizonyítjátok nap, mint nap akár a kereszténységgel kapcsolatban, akár mindenféle betiltással kapcsolatban"

1. A katolikus egyház szervezetének kritikáját a keresztény vallás gyalázásával összemosni továbbra is csúsztatás, akárhányszor is próbálkozol vele. Szerintem a kereszténységnek nem én ártok, aki szóvá teszem, hogy az egyik egyházuk tele van pedofilokkal, hanem a pedofilok, meg azok az egyházfők, akik ezeket az ügyeket igyekeztek eltusolni, méghozzá nagyon hosszú ideig sikeresen. Mondott valaki is egy rossz szót a reformátusokról, evangélikusokról, meg a többi felekezetről? Mivel ott nem derültek ki ilyen ügyek, nem (és ez valószínűleg összefüggésben van azzal a ténnyel, hogy a többi egyházban nincs cölibátus).

2. A vérvádak felemlegetése nyilvánvaló uszítás és gyűlöletkeltés, ezt még a kedvenced is így látja, nem inkább neked kéne magadba nézned, hogy miért nem vagy mégis jobbikos?

"Nem gondolod, hogy egy kis csönd jól esne? "

Te normális vagy? Miért tenném? A tegnapi poszt összeszedett több, mint 400 lájkot, átvette a blog legtöbbek által olvasott és kommentelt posztjának címét, és a kommentek min. a fele egyetértett velem, nem is kellettem ahhoz a legtöbbször, hogy helyrerakják a homofóbokat.

DeMarco 2012.04.12. 22:49:42

@Fedor: 1. Te nem csak a katolikus egyházat, mint szervezetet kritizálod és ellenzed, hanem a komplett kereszténységet. Erre utal a húsvéti posztod is és számtalan egyéb írásod. Az egy másik dolog, hogy a leggyengébb ponton igyekszel támadni és az egyáltalán nem jellemző pedofil eseteket hozod fel állandóan és csúsztatsz vele egyfolytában. Igen, ártanak a keresztény egyháznak a pedofilok, akiket ki kell vágni érdemtelenségért és le kell csukni. Valószínűleg van köze ennek a cölibátushoz és valóban meg kellene fontolni annak elvetését, bár elsősorban nem szexuális téren, hanem gazdasági téren kellene elgondolkodni.
Útban van nektek az egyház, mert a hit és az alapelvei hit, család, szeretet ellentétesek a multikulti libsi elvekkel. Ellentétesek a családrombolással, ellentétesek a hitnélküliséggel, ellentétesek a hazátlansággal. Az egyházellenes kirohanásaitoktól hangos a sajtó. De ez is visszaüt rátok.

2. A vérvádak felemlegetése mese habbal. Egy mesét pedig nem illik komolyan venni. Nem is veszi senki. Csak kihasználják megint egy jó kis hisztire. Mindegyik oldalon. A jobbikos hülye volt, hogy egy ilyen régi esetet emlegetett. Minek visszamenni ennyire? Van bőven mai eset is, amiből meríteni lehetne, csak az a pénzvilághoz kötődik és sokkal alaposabb utánanézést követelne meg. Nem meséket, adatokat. Pénzoszlopokat, shortokat, off-shore számlák tulajdonosait, bankvezéreket, külföldi háttértámogatókat. Kérdésedre a válasz egyszerű: a legtöbb megoldásuk nem tetszik. De azt mindig becsültem bennük, hogy nem takargatják a problémákat és nem hazudoznak össze-vissza.

"Te normális vagy? Miért tenném? A tegnapi poszt összeszedett több, mint 400 lájkot, átvette a blog legtöbbek által olvasott és kommentelt posztjának címét"

Mint ahogy egy másik buziposzt is régebben. Borítékolható, hogy egy ennyire élesen megvetett téma generálja a kommenteket. Nem tudom honnan vetted a "min.fele" egyetértést, én végigolvastam a kommenteket, sztem elenyésző volt a veled egyetértők száma és sokkal inkább feltűnő volt az általam kritizált csúsztatás(ok) reklamálása. És lám megint csúsztatsz egy ordasat. Aki szájára veszi a zsidókat bármilyen kontextusban az rögtön antiszemita, aki szájára veszi a buzikat az meg azonnal homofób. Nem tudom miért érzed magadat jobbnak bárkinél is, miközben pont annyira vagy elutasító és sértő másokkal szemben, pont annyit csúsztatsz és degradálsz.

Az a cél, hogy azzal érj el pürrhoszi győzelmet, hogy roppant provokatív posztokat írsz? Ennyi erővel lehetne hírcsárda féle fletó az istenem című posztokat is írni, vagy i love you gipsy, vagy egyéb hátborzongató hülyeségekkel kommenteket sokszorozni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.13. 08:54:40

@DeMarco: "Te nem csak a katolikus egyházat, mint szervezetet kritizálod és ellenzed, hanem a komplett kereszténységet. Erre utal a húsvéti posztod is és számtalan egyéb írásod."

Ez baromság. Egy karikatúra még nem támadás. A vallásokkal általában vannak problémáim (nem igazán hiszek egyikben sem), de senkit se támadok csak amiatt, mert vallásos, a katolikusokat meg pláne nem, elvégre magam is annak lettem nevelve, volt keresztelőm, bérmálkozásom, egyházi esküvőm, gyerekeim jártak hittanra, és még sorolhatnám.

"Útban van nektek az egyház, mert a hit és az alapelvei hit, család, szeretet ellentétesek a multikulti libsi elvekkel."

Ez is baromság, úgy ahogy van.

"A vérvádak felemlegetése mese habbal. Egy mesét pedig nem illik komolyan venni. Nem is veszi senki."

Sajnos ebben tévedsz, pedig az lenne a jó, ha neked lenne igazad. De a Jobbikban ezt sajnos nagyon komolyan veszik, és te sem vagy jobb, csak egy fokkal kevésbé átlátszó meséket hirdetsz. És a másik oldalnak is komolyan kell ezt vennie, mert ezek a "mesék" nem is olyan régen egy világháborúhoz és egy népirtáshoz vezettek, tehát jobb óvatosnak lenni. Az csak téged minősít, ha ezt a dolgot kisebbíteni akarod.

"Nem tudom honnan vetted a "min.fele" egyetértést"

A lájkokról elfelejtkeztél. A kommentekről nem csináltam statisztikát, én csak azt láttam, hogy néha belenéztem, és ott bizony nem voltak többségben a buzizó kommentek, mert mindegyikre érkezett válasz, és nem tőlem.

"Aki szájára veszi a zsidókat bármilyen kontextusban az rögtön antiszemita, aki szájára veszi a buzikat az meg azonnal homofób."

Ezt csak a te leegyszerűsített világképed miatt látod így, a valóság jóval árnyaltabb, épp ezért én így is kezelem.

Akik azért az egy mondatért kritizáltak, azok jó része valóban nem homofób, ezt nem is állítottam, el is ismertem, hogy hobáztam. Aki viszont egyenrangúként emlegeti a pedofíliát a homoszexualitással, és nem akarja, hogy a melegeket ugyanazok a jogok illessék meg, mint bárki mást (nem több, csak ugyanazok), az viszont az.

Az olyanok, mint Günther Grass, akik az erősen jobboldali izraeli vezetés politikáját kritizálják, még nem antiszemiták, de akik mindezt a teljes zsidóságra kivetítik, és olyan mesékben hisznek, mint a vérvád vagy a zsidó világuralom, azok bizony azok.

DeMarco 2012.04.13. 11:22:12

@Fedor: "Ez baromság. Egy karikatúra még nem támadás."

Egy még nem. De te/ti folyamatosan bántjátok a kereszténységet, ott rúgtok bele ahol csak lehet.

"gyerekeim jártak hittanra"

ööö, elég korán nősülhettél, mert úgy rémlik nem vagy még 36...
Meg ha oda jártak akkor tényleg illene némi tiszteletet tanúsítani. Vagy te, esetleg a gyerkőcök tapasztaltak a katolikus egyház részéről pedofil bántalmazást? Kötve hiszem. Akkor meg miért kell általánosítani?

"Sajnos ebben tévedsz, pedig az lenne a jó, ha neked lenne igazad."

Nekem van igazam.

"De a Jobbikban ezt sajnos nagyon komolyan veszik"

Fenét. Csak egy jól érthető szimbólumot kerestek, de egy mese nem alkalmas szimbólumnak. Olyat kell keresniük, ami mindenki számára világos és mostani sztori.

"te sem vagy jobb, csak egy fokkal kevésbé átlátszó meséket hirdetsz"

Én nem hirdetek semmit sem, csak véleményem van, ami vagy tetszik neked, vagy nem.

"ezek a "mesék" nem is olyan régen egy világháborúhoz és egy népirtáshoz vezettek, tehát jobb óvatosnak lenni."

Baromság. Ma már nem lehet kirobbantani olyan könnyen világháborút, pláne nem egy olyan pici országnak, mint a mienk. Az önrendelkezésünk közelít a nullához, hiszen látjuk, hogy a legapróbb döntéseket sem engedik meghozni, mindenbe beleugatnak és zsarolnak, fenyegetőznek egyfolytában. A népírtást a németek csinálták nem mi, sokáig védték a zsidóságot és bár a végén részt vettek benne, de ez nem fog még egyszer megismétlődni. Aki ezzel riogat, az szimplán rettegő, legtöbbször bérrettegő. Az csak téged minősít, ha ezt a dolgot felfújod és rettegtetsz.

"A lájkokról elfelejtkeztél."

Azt se tudom mire valók a lájkok. :) Valami hülye tetszésnyilvánítás vagy mi, de sztem egy marhaság. Tegnap írta vmelyik, hogy törölt az rss feedből téged. Az is mi a faxom? :)

"ott bizony nem voltak többségben a buzizó kommentek, mert mindegyikre érkezett válasz, és nem tőlem."

Én viszont végigolvastam őket és többségben voltak az ellenzők, mint mindig. Te is tudod, hogy a buzik elfogadottsága alig mérhető. Az a minimum, hogy mindenki négy fal közé szorítaná őket.

"Ezt csak a te leegyszerűsített világképed miatt látod így"

Ezt azért látom így, mert kivétel nélkül minden esetben ez a válaszotok. Mindig ezt a kártyát dobjátok be. Egyszerűbb nektek így hárítani, mert akkor nem kell válaszolni, elgondolkodni.

"Aki viszont egyenrangúként emlegeti a pedofíliát a homoszexualitással"

Az sem homofób. Mindkettő deviancia. Mindkettő eltér a normálistól. Csak az egyik emelett büntetendő.

"és nem akarja, hogy a melegeket ugyanazok a jogok illessék meg, mint bárki mást (nem több, csak ugyanazok), az viszont az."

Az sem homofób. Én sem vok az. De egyáltalán nem akarom, hogy ugyanazok a jogok illessék meg őket, sőt. Az állam allappillére a család. (Anya, apa, gyerekek). Ez a megfelelő és követendő családmodell. A buziknak ott van az élettársi jogviszony. Ez is sok, de ne akarjanak többet. Elment az a párt, aki a deviánsokat képviselte, nem kapott megfelelő támogatást, ezért is, meg másért is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.13. 15:46:15

@DeMarco: " De te/ti folyamatosan bántjátok a kereszténységet, ott rúgtok bele ahol csak lehet."

Sorold már légy szíves azt a rengeteg példát, ahol én a kereszténységbe rúgok...

"ööö, elég korán nősülhettél, mert úgy rémlik nem vagy még 36..."

Rosszul rémlik, idősebb vagyok nálad egy évvel, ezt már tisztáztuk korábban. Nem nagyok a gyerekeim, a kisebbik az oviban járt, a nagyobbik a suliban, de most már nem fér bele a különórák mellett.

"Ma már nem lehet kirobbantani olyan könnyen világháborút, pláne nem egy olyan pici országnak, mint a mienk."

Azt én nem állítottam, hogy világháború lenne a dologból, de a gyűlölködés semmiképp se jó, és a sorozatgyilkosok példája azt mutatja, hogy még mindig vezethet öléshez.

"Te is tudod, hogy a buzik elfogadottsága alig mérhető. Az a minimum, hogy mindenki négy fal közé szorítaná őket."

Ez nagy tévedés felmérések szerint a lakosság 20%-a támogatja az egyenjogúságukat. Ez speciel több, mint jelenleg bármelyik párt szavazóbázisa, FIDESZ included.

"Az sem homofób. Én sem vok az. De egyáltalán nem akarom, hogy ugyanazok a jogok illessék meg őket, sőt. Az állam allappillére a család. (Anya, apa, gyerekek). Ez a megfelelő és követendő családmodell. A buziknak ott van az élettársi jogviszony. Ez is sok, de ne akarjanak többet."

Nem vagy homofób, de legyenek másodrendű állampolgárok, és már így is túl sok joguk van. Aha. Skizofrén meg majd én vagyok :-)

DeMarco 2012.04.14. 19:46:34

@Fedor: "Azt én nem állítottam, hogy világháború lenne a dologból, de a gyűlölködés semmiképp se jó"

Csakhogy a gyűlölködés oda-vissza megáll. És ne felejtsük el, hogy nem mi shortolunk, nem nekünk vannak off-shore számláink, nem mi akarunk gyarmatosítani, nem mi zsarolunk más nemzeteket pénzügyi válsággal, önrendelkezés megvonásával.
Vagy nem mi lopunk, nem mi törünk be más emberhez, nem mi verjük meg őket, nem mi követünk el erőszakot másokon. (Többnyire.) Nem jó a gyűlölködés igaz. De hogy van alapja az tuti. Minimum a gyanakvásnak és a távolságtartásnak.

"Ez nagy tévedés felmérések szerint a lakosság 20%-a támogatja az egyenjogúságukat."

Hülyeség. Akkor adjanak be népszavazási kérelmet. Mindjárt kiderülne a valós támogatás. CSak ne csodálkozzanak, h úgy járnak, mint az egyszeri lumpenek.

"Nem vagy homofób, de legyenek másodrendű állampolgárok, és már így is túl sok joguk van. Aha. Skizofrén meg majd én vagyok :-)"

Nem vagyok. Én nem valami ellen lépek fel, hanem valami mellett. A család, mint principíum mellett. És a család fogalmába nálam nem tartozik bele a buzi. Miért kellene nekik többletjogokat adni? Nem kivételesek, legalábbis nálunk biztosan nem. Attól, mert egy elefántra azt mondjuk, hogy te holnaptól egér leszel, még elefánt marad... Amúgy meg megmondtam előre, a fővárosi bíróság nem elég tökös, idén is mehetnek riszálni, én meg idén is kerülöm a fővárost aznap.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.15. 16:30:54

@DeMarco: "És ne felejtsük el, hogy nem mi shortolunk, nem nekünk vannak off-shore számláink, nem mi akarunk gyarmatosítani, nem mi zsarolunk más nemzeteket pénzügyi válsággal, önrendelkezés megvonásával.
Vagy nem mi lopunk, nem mi törünk be más emberhez, nem mi verjük meg őket, nem mi követünk el erőszakot másokon. (Többnyire.)"

Mert ilyeneket csak zsidók és csak cigányok csinálnak. Néha annyira szemellenzős vagy... Ja bocs. Nem néha.

"Én nem valami ellen lépek fel, hanem valami mellett. A család, mint principíum mellett."

De ki akarja bántani a családodat? Ki akarja, hogy ne legyen család? Miért lenne a te családod kevesebb attól, hogy mások másfajta családban szeretnének élni? Vedd már észre, hogy magad teremtette rémképek ellen hadakozol...

"Miért kellene nekik többletjogokat adni?"

Hát ez az, hogy te az alapjogokat többletjogoknak veszed, mert szerinted a melegek másodrendű állampolgárok...

Na mindegy, zárjuk ezt le, sokadszorra.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2012.04.16. 01:10:30

Nálam nincs olyan, hogy maradék sonka, holnap főzöm meg az utolsót :D
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0