Kulturális diplomácia avagy mire veri Tompika
2012. május 24. írta: Fedor

Kulturális diplomácia avagy mire veri Tompika

Meghozta gyümölcsét a keleti szél erőltetése. 

Nemhiába nyitunk épp most magyar kereskedelmi központot Bakuban, és nemhiába nyilatkozott olyanokat Orbán Viktor, hogy a nagy keleti országok mellett Azerbajdzsán is kiemelt célpontja a magyar gazdaságpolitikának, annyit mér sikerült elérnünk, hogy a Compact Disco bejutott a Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe.

Persze ez még mindig nem jelenti azt, a magyar résztvevőket fideszes hátszél repítette volna Bakuba, bármennyire is ezt gondolja az átlagnémet, ez ha másból nem is, abból a Kommenthuszárra kívánkozó épületes szóváltásból mindenképp kiderül, amelynek egyik főszereplője a CD egyik tagja, a másik pedig pártunk és kormányunk Brüsszelbe delegált mocskos szájú bonvivánja (a párbeszédet a Helyi Téma csak 18-as karikával merte közreadni).

Kezdésnek Tompika hozta a szokott formáját a Twitteren, de ezúttal az emberére akadt, mondhatnánk úgyis, hogy házhoz ment a...:

Persze szombaton nem ezért drukkolunk a CD-nek, hanem mert magyarok vagyunk, és ettől függetlenül is, elnézve a kínálatot, a mi csapatunk bizony az igényesebbek közé tartozik. Kérdés, hogy a szavazáskor mennyire fog érvényesülni a szokásos geopolitikai egymásra szavazás, és hogy az Eurovíziós Dalfesztivál közönsége mennyire vevő az igényességre.

Az előzményeket ismerve vannak kétségeim...

A tapasztalat arra késztet, hogy a poszt első felével kapcsolatban felhívjam a kedves kormánypárti kommentelők figyelmét az irónia címkére, és annak jelentésére.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr484544037

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.05.25. 12:45:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kandeláber 2012.05.26. 09:35:37

Na, aki ezt a "dalversenynek" nevezett tömény giccsparádét nézi, az egyéb gazságokra is képes.
Aki részt vesz rajta, az még inkább.
Tényleg, az EU-dalversenyt jövőre Becsuánaföldön rendezik?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.05.26. 09:43:50

@Kandeláber: Ha a becsuánaföldi előadó lesz a nyertes, akkor igen :-)

narmer 2012.05.27. 01:04:51

Fos ez magunk közt szólva Deutsch véleménye nélkül is.Eurovíziós dalfesztivál: horror a köbön.

DeMarco 2012.05.27. 22:03:04

@Fedor: A múltkor már beszóltak, h minek írok, ha nem érdekel a téma, de most komolyan, létezik vki, aki elhitte, h van bármi esélyük? Azt már meg sem merem említeni, h ki az a cd és milyen zenét játszanak?!

Engem már a beválogató műsor sem hozott lázba, legfeljebb rémálmaim lettek egy elkapott himnuszt nem ismerő illető szemkigúvadásától.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.05.28. 16:06:19

@DeMarco: Sajnos annyiban igazad van, hogy ez a szavazás csak kisebb részben szól magáról a számról, és bizony nem vagyunk mostanában túl népszerűek. Annyira persze nem volt jó ez a szám, hogy benne legyen az első háromban (bár ha belegondolok, hogy az oroszok másodikak lehettek...), de egy tisztes középmezőny felső karéja, egy 8-10. hely simán benne lett volna.

Az meg, már megbocsáss, de az nem értékmérő, hogy te vagy én ismerünk -e együttest, avagy nem.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0