Mire elég két év?
2012. május 29. írta: Fedor

Mire elég két év?

...két év alatt egy országot megváltani nem lehet

- írja az Index a kormányfélideji elemzésében. Biztos ez? Mondhatnám, hogy elég csak Bajnai egy évére utalni, ami alatt a tehetetlen csődtömegtől eljutottunk odáig, hogy minket állítottak a válságkezelés példaképévé, de van jobb példa is arra, hogy lehetett volna ez másképp is, megvolt az esély arra, hogy mára már csak rossz emlék legyen a válság. Európában ugyanis új bezzegország született: Lettország, amiről az Origo jelentett meg elgondolkodtató cikket.

Lettország az elmúlt években pusztító gazdasági válság egyik legnagyobb vesztese volt. Az egészségtelen, főként a túlfűtött ingatlanpiac és az erre épülő beruházások által vezérelt, két számjegyű növekedési ütemre megdöbbentő mértékű, majdnem 20 százalékos visszaesés következett, miután az ingatlanlufi kipukkadt. Az ország már 2008-ban IMF-segítséget kért, és ugyanazt a típusú hitelmegállapodást írta alá, mint később Magyarország, csak 20 milliárd helyett 7,5 milliárd eurós keretről.

Magyarországon kisebb volt a baj, idén mégis recesszióra számíthat az ország, a lettek pedig az élre törnek. Bár a két ország helyzetében és lehetőségeiben jelentősek a különbségek, akkorák azért nincsenek, hogy ne lenne feltehető a kérdés: mit csinált annyival jobban Lettország, mint Magyarország?

"A lettek roppant szigorú válságkezelő programot raktak össze a 2009-es kormányválság után, adóemelésekkel és brutális kiadáscsökkentéssel. A társadalomban kialakult egy konszenzus arról, hogy ezt muszáj megcsinálni, és a kormány nagyon következetesen végig is vitte" - mondta kérdésünkre Meisel Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézetének kutatója. "Mivel a programot meghirdető miniszterelnököt újraválasztották, nem kellett kapkodni, sem félúton kidobni az egészet. Még az olyan tabuktól sem riadtak vissza, mint az ingatlanadó. A lakosság összességében sokkal nagyobb árat fizetett a válságkezelésért, mint nálunk" - jelentette ki.

(...) Peter Attard Montalto, a japán Nomura Bank londoni felzárkózó piaci elemzője kérdésünkre azt válaszolta, hogy a magyar és a lett válságkezelés között a legfőbb különbség, hogy Lettország gyors, határozott és gondosan végigvitt, a versenyképességet is növelő reformokon ment keresztül. Magyarországon minden sokkal lassabban történt, és bár a versenyképesség javítása itt sem maradt el, a gazdaságpolitikai és az ezzel összefüggő bizonytalanság visszahúzza az országot.

Kiemelte azt is, hogy míg a lett bankrendszert megerősítették, a magyart "kiütötte" az új kormány több intézkedése (ezzel vélhetően a bankadóra és a végtörlesztésre utalt), holott mindkettőnek jelentős mennyiségű rossz jelzáloghitelt kellett leírnia. Ezzel is magyarázható szerinte, hogy a lett gazdaság válság előtti növekedési potenciálja 7,5 százalékról mostanra csak 6-ra mérséklődött, ezzel szemben a magyar esetében ugyanez a mutatószám 4-ről 1,75 százalékra romlott.

Az általam vastagon kiemelt rész szerintem a kulcsmondat. Ez hiányzott nálunk igazán az elmúlt két évben: konszenzus és következetesség. Hisz ha jól belegondoltok, a most félidős Orbán kormány legtöbbet kritizált intézkedéseit pont ezek hiánya jellemezte, legyen szó akár gazdaságról, akár a demokráciát érintő kérdésekről.

Ez a kormány hatalmas lehetőséget kapott a kétharmados felhatalmazással, és azzal, hogy egy padlóról már felkelt, és felfele elindult országot vehetett át, amely bírta a pénzpiacok jóindulatát is, de az már most látszik, hogy élni nem, csak visszaélni tudott ezzel a lehetőséggel, nem egy területen túlszárnyalva a tőlük úgymond "rettegők" legrosszabb rémálmait is, és alaposan rácáfolva azokra, akik összeségében egy szájalós, de a lényegét tekintve józan, és kiszámítható négy évet vártak tőlük.

Újabb éveket vesztegetünk el a semmire, és ez roppant dühítő.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr254552891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vidéki 2012.05.29. 14:46:17

Fedor is úgy van Bajnaival, mint a sláger szöveg szerzője a múlttal:

"Csak a szépre emlékezem".

Fedor már elfelejtette, hogy 2009-ben a szoclib kormányzás utolsó teljes évében 6,7 %-al csökkent a GDP.

Erre emlékezni elegendő lenne egy nyúlfarknyi memória is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.05.29. 14:58:26

@Vidéki: Ügyes próbálkozás, csakhogy Bajnai éve nem azonos 2009-cel, hanem májustól májusig tartott. Esetleg nézz utána, miket írtak rólunk 2010 tavaszán a nemzetközi sajtóban... Felminősítést jósoltak, és akkor mi voltunk az a bezzegország, ami most Lettország.

Erre emlékezni elegendő lenne egy nyúlfarknyi memória is :-)

csacsifül 2012.05.29. 15:23:39

Most is Mi vagyunk:
Matolcsy szerint!

Mariann19 2012.05.29. 18:12:22

@Vidéki: Bajnai az IMF-el történt tárgyalásokon megegyezett a konvergencia program tárgyában, és bevezette a megszorító intézkedéseit, melyek meglehetősen jelentős elvonásokat tartalmaztak a lakosságot illetően.Pl.13 havi nyugdíj megvonás. Kidolgozott egy olyan gazdaságpolitikai programot, mellyel megbízható pályára állította az országot. Ennek alátámasztására nem szabad elfelejteni, hogy az IMF hitel utolsó részletének lehívására nem is került sor.Jelzem, a Bajnai programot Orbán Viktor Brüsszelben elismeréssel említette.Csak a teljesség kedvéért!

DeMarco 2012.05.30. 10:25:55

@Fedor: Ilyen a világ egy liberális szemével... Nagy kő esik le mindig a szívemről, amikor egy libsit látok sírni, mert az azt jelenti, hogy rendben mennek a dolgok.

Ezzel ellentétben, ha Fedor örömködne, akkor kellene apátiába süllyedni.

Én másik mondatot emelnék ki:
"Bár a két ország helyzetében és lehetőségeiben jelentősek a különbségek" ebből is a JELENTŐSEK szót.

Ne akarjunk már almát körtével összehasonlítani. Mióta releváns Mo-t a baltikummal párba rakni? Szlovákiában épp most vezetik be a válságadókat, miután a bankadót már régen bevezették.

A bajnai imádatodon továbbra is csak mosolygok, olyan retró bokrosi feeling csupán, nem lehet komolyan venni, csak pavlovi reflex részetekről, egy utolsó szalmaszál-magyarázat. Semmi köze a tényekhez.

"Ez hiányzott nálunk igazán az elmúlt két évben: konszenzus és következetesség."

Ha-ha-ha!! Te beszélsz konszenzusról???

Ma ilyen vicces kedvedben vagy? Kivel? Minek? Mi értelme lenne? A harapós kutyának nem a kezemet nyújtom, pláne, ha akárhányszor teszem, mindig beleharap, sőt már akkor is kapkod, ha épp csak nyújtani kezdem. Egy jó nagyot belerúgok, hogy tudja, hol a helye...
Van konszenzus, úgy hívják, hogy kétharmad... Ennél nagyobbat akarsz? Négyötödöt?
Nem, nem, te csak ne dumálj konszenzusról, évek óta ásod az árkot és soha semmiben nem jutottál, jutottunk konszenzusra.

A kulcsmondat egyébként meg ez:
"A lakosság összességében sokkal nagyobb árat fizetett a válságkezelésért, mint nálunk"

Jah, hát így nálunk is menne, ez az igazi imf recept! Minden terhet a lakosság vállára, igen, igen! Válságadó? Bankadó? Fújjjj... Cúnya, gonosz bácik, hát mit képzeltek? Azt nem lehet... Kizárólag az emberek fizethetnek mindent, más senki, főleg nem, akik okozták a válságot, nekik adjunk még többet, növeljük a tőkét, különben hogyan lesznek meg karira a dupla prémiumok? Még a végén nem lesz meg a betervezett hatszoros haszon, csak az ötszörös.

A letteknél találtak egy libajnait, aki hasonlóan a miénkhez, csukott szemmel bármit aláírt, amit elétolt az imf, adó, adó, adó, adó, adó csak a lakosságra. Elég oda Mari néni, vagy egy idomított majom is, azok is képesek odavakarni vmi aláírás félét kérdezés nélkül.

Szerencsére nem a ti értékrendeteknek kell ennek a kormánynak megfelelnie és szerencsére nem a búskesergős hamisságot kell figyelembe venni.

Nem akarlak elkeseríteni, de egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy itt is igaz lesz, hogy: "Mivel a programot meghirdető miniszterelnököt újraválasztották, nem kellett kapkodni, sem félúton kidobni az egészet."

Azt már olvastad, hogy a lakosság messzemenőkig támogatja a bankadót?

"Újabb éveket vesztegetünk el a semmire, és ez roppant dühítő."

Mélyen egyetértek, elvesztegettünk kibaxott 8 évet !!! Te csak ne nyavajogj 2 miatt, még van vissza 6 minimum... :)))

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2012.05.30. 11:00:47

@DeMarco: DeMarco, te egy hülye vagy.
Meg is indokolnám, ha relevánsan és józanul tudnád mérlegelni az érveimet. Erre azonban képtelen vagy, így eltekintek tőle.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.05.30. 11:35:01

@DeMarco: "A letteknél találtak egy libajnait"

Hát ez az :-) Pont arról szól a poszt, hogy hova jutottak ezzel ők, és hova jutottunk az elmúlt két évben mi az ellenkezőjével...

No de látom te továbbra is tök jól elvagy az alternatív valóságodban, nem is zavarnálak meg benne, mert még felébredsz...

DeMarco 2012.05.30. 11:39:06

@Tzimisce: Világos. Aki nem ért egyet a liberális felfogással, az csakis hülye lehet. Semmi baj, gyűjtsetek szavazatokat. Jah, hogy az nincs?? Vajon miért?

DeMarco 2012.05.30. 11:52:32

@Fedor: Csak, hogy világos legyen: Én is oda akarok jutni ahol a lettek vannak, csak rohadtul nem azon az áron és nem azon az úton. Vki megkérdezte a lett lakosságot is, hogy nekik mennyire tetszett/tetszik a felállás és az oda vezető út? Vagy csak a lett pénzügyi szereplőket? Mert ha kivezetjük a bankadókat és a különadókat, akkor itt is rögtön minden happy lesz amerikában és izraelben, meg a német, francia multiknál, kövéren fognak mosolyogni ránk, igaz a dolgozó, adózó emberek meg beledöglenek, de sebaj, jók lesznek a számaink...

Én libajnaival és társaival sehová sem akarok jutni, a lehető legmesszebb szeretném őket látni a politikától, a madöf és szadesz szoros nyomában. Bólogató jánosokra semmi szükségünk, ha ilyen kell, kölcsönkérünk egyet a fővárosi állatkertből.

Ami meg az alternatív valóságot illeti, te élsz buborékban, nem én. Mondjuk megértelek, elég elszigetelt vagy, de ezt csak magadnak köszönheted. Csak ki kell lépni a valóságba.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.05.30. 12:07:29

@DeMarco: "Én is oda akarok jutni ahol a lettek vannak, csak rohadtul nem azon az áron és nem azon az úton."

Csakhogy a tapasztalat azt mutatja, hogy azon az úton el lehet jutni oda, a mi mostani utunkon meg csak távolodunk a céltól.

"Vki megkérdezte a lett lakosságot is, hogy nekik mennyire tetszett/tetszik a felállás és az oda vezető út?"

Mond, te el is olvastad a posztot, vagy csak fikázol?

"A társadalomban kialakult egy konszenzus arról, hogy ezt muszáj megcsinálni, és a kormány nagyon következetesen végig is vitte (...) Mivel a programot meghirdető miniszterelnököt újraválasztották, nem kellett kapkodni, sem félúton kidobni az egészet."

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2012.05.30. 16:04:30

@Fedor: Na látod, ezért nem írtam érveket DeMarconak.
@DeMarco: Én nem vagyok liberális, én technokrata vagyok. Már ha tudod az mit is jelent...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.05.30. 16:17:30

@Tzimisce: Ó, arról már Csurka 15 éve kijelentette, hogy bolsevista trükk :-)

Avatar 2012.05.30. 17:23:01

Hibás az index elemzése, mert abból indul ki, hogy Orbánék az ország és a gazdaság rendbetételében milyen eredményeket értek el, holott Orbánékat ez csak marginálisan érdekelte...

"Ugye a politikában és a történelemben sem tudhatjuk előre, mi következik, de Orbán azonban mindent, amit hatalomtechnikailag meg akart valósítani, hihetetlen következetességgel meg is valósította. A hatalom kérdésében abszolút győzelmet ért el. Minden politikai eszközt ő tart a kezében. Az első félidőről tehát nyugodtan elmondhatjuk, hogy azt Orbán és a Fidesz megnyerte 10:0-ra."
dotoho.blog.hu/2012/05/30/orban_10_0_ra_nyerte_az_elso_felidot

Viszont akárhogy veri magát DeMarco a kétharmadra, a legfrissebb Tárki felmérés szerint:
"A FIDESZ-KDNP támogatottsága a teljes népességen belül áprilisi 21%-ról májusban 16%-ra csökkent, míg a szocialista párté 13%-ról 15%-ra nőtt. Eközben a pártszimpátia kérdésében bizonytalanok vagy titkolózók aránya 45%-ról 49%-ra nőtt. A pártválasztók körében is lényegében azonos a két nagyobb párt támogatottsága, hiszen az egy százalékpontos különbség a statisztikai hibahatáron belül van. A FIDESZ-KDNP támogatottsága a pártválasztók körében áprilisról májusra 39%-ról 32%-ra esett vissza, eközben az MSZP-é 25%-ról 31%-ra nőtt.
A Jobbik támogatottsága a teljes népességen belül az áprilisi 9% után májusban 11%-on áll, míg a pártválasztók között az előző havi kiugróan alacsony 16%-ról 21%-ra nőtt. Az LMP a teljes népességen belül az elmúlt egy hónapban változatlanul 5%-ot kapna, a pártválasztók körében pedig az áprilisi 10% után 11%-on áll. A Demokratikus Koalíció tábora a teljes népességen belül 3%-ról 2%-ra, a pártválasztók körében 6%-ról 4%-ra módosult."
www.tarki.hu/hu/news/2012/kitekint/20120530.html

DeMarco 2012.05.30. 19:51:07

@Fedor: "Csakhogy a tapasztalat azt mutatja, hogy azon az úton el lehet jutni oda"

És ezt ki cáfolta? Nem akarod megérteni mi? NEM akarjuk azt az utat és NEM akarjuk azt az árat megfizetni. Nem csak egy út létezik, sokféleképpen el lehet érni a célt.
Nálunk is létezik konszenzus a "reformok"-ról. Csak éppen mindenki másképpen képzeli azt. Ahogy nyilván ott is ez a helyzet. Viszont volt egy kényelmes többségük és átverték azt. Most is van egy több, mint kényelmes többség és simán átmennek a "reformok". Legfeljebb neked ezekről más a véleményed. Van ez így...

Az meg hogy távolodunk-e a céltól, vagy közeledünk, mindössze attól függ, hogy mi a cél... Például az én céljaimat már elérték az elmúlt két évben, egyet kivéve, amibe belekavartak a köcsög eu-s bürokraták, de még nem lefutott a meccs.

Egyébként meg a hátamon feküdtem a Balatonban Sfokon délután, néztem a bárányfelhőket és vigyorogtam, h mennyi problémátok van szegény libsik... de aztán megrántottam a vállamat és úsztam tovább.

DeMarco 2012.05.30. 20:05:13

@Tzimisce: "Én nem vagyok liberális, én technokrata vagyok. Már ha tudod az mit is jelent..."

Hogyne tudnám. Ellenséget. A liberális a közerkölcsöt támadja, elméleti fertő, de a gazdasági liberalizmusnak is barátja. A technokrata pedig egy az egyben a multik és a bankok nagy barátja, seggnyaló, pénzhajhász. Mindent kizárólag pénzügyi oldalról szemlél és magasról leszarja a dolgozókat, középréteget, adózókat. Az ő példaképe bajuszos népnyúzó lajos és a kínai modell: dolgozz a minimálbér tizedéért, infláld le a forintot, keress annyit, mint egy kínai, mert akkor idejönnek a jóságos multik és kap mindenki munkát. Igaz, hogy csak néhány lyukas garast de legalább mindenki egyformán dolgozik/lesz szegény/hal éhen. Kivéve a felső 0,1%-ot. A mostani munka törvénykönyv változást neked találták ki, bokros biztosan nyalogatja a szája szélét, meg veri a fejét a falba, h nem ő találta ki...

Te vagy az igazi antitalentum, a mostani politika és szemléletmód gyökeres ellentettje. Egy szemléletmód, ami hideg, számító, kegyetlen. És ami ellen küzdünk.

DeMarco 2012.05.30. 20:09:47

@Avatar: Tárki??? És? Holnap meg jön egy másik elemző, ami megint más eredményt fog kihozni, attól függően, h éppen ki pénzeli.
Az előző választáson bőven megvolt a kétharmad és most is nyerne a fidesz, ne legyenek illúzióitok. Legfeljebb nem kétharmaddal. De mellette jön fel egy egyre erősebb Jobbik. A lumpenekkel is mehet a fidesz koalára, (bár remélem soha), végső esetben pedig a Jobbikkal is. Inkább egy Jobbik legyen kormányon, mint egy maszop.

Alma János · http://almajanos.blog.hu/ 2012.05.30. 20:32:47

Úgy gondolom egy erős és jó kormány képes lenne drasztikus változásokat elő idézni kicsi országunkban.

Szeretném megjegyezni, hogy az a feltételezett politikai erő még nem létezik.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.05.30. 20:33:32

@DeMarco: "Az meg hogy távolodunk-e a céltól, vagy közeledünk, mindössze attól függ, hogy mi a cél..."

Ja, ha te utólag rajzolod a golyónyomok köré a céltáblát, akkor nem szóltam... :-) Mert én valahogy nem emlékszem semmi olyanra, hogy két éve az lett volna a cél, hogy tegyük tönkre az országot még Gyurcsányéknál is jobban, emeljük négyzetre a korrupciót és ezzel párhuzamosan építsük le a jogállamot...

"mellette jön fel egy egyre erősebb Jobbik"

Láttál te mostanában közvélemény-kutatást? Ne áltasd magad...

"Inkább egy Jobbik legyen kormányon, mint egy maszop."

Na látod, ezzel mindent elmondtál magadról. Nem mintha újdonság lenne.

Alma János · http://almajanos.blog.hu/ 2012.05.30. 20:39:52

@DeMarco:
A Jobbik nem áll készen arra, hogy kormányozzon.

mizrolist 2012.05.30. 21:02:46

@DeMarco: érdekes. Úgy emlékszem, hogy 2 éve veled lehetett vitatkozni és értelmesen társalogni. Most már nem lehet, mert olyan csőlátásban szenvedsz, ami miatt Orbán Viktor minden ötletét remeknek találod és amit nem ő talált ki, azt viszont kapásból elutasítod. Aki nem hisz a Fideszben, az számodra ellenség. Ezt hívják árokásásnak, baszki...

DeMarco 2012.05.30. 21:59:43

@Fedor: "Ja, ha te utólag rajzolod a golyónyomok köré a céltáblát, akkor nem szóltam... :-)"

Utólag??? He? Olvass csak vissza pár évet és meglátod melyikünk volt a realista és melyikünk az irreális. Bocs, de az én "kívánságlistám" teljesült szinte maradéktalanul. Az én céltáblám régen ott függ a falon.

"Mert én valahogy nem emlékszem semmi olyanra"

Nem is emlékezhetsz, mert ilyen cél nem volt és nem is történt meg. Legfeljebb a te fejedben.

"Ne áltasd magad..."

Te ne áltasd magad. Mert már megint nagyot fogsz nézni.

"Nem mintha újdonság lenne."

Nincs is abban újdonság, mert a rendszerváltás óta szeretném, ha a komcsik és utódpártocskáik végképp eltűnnének a politikából és a közéletből. Eleve mindenkit azonnal lecseréltem volna az államigazgatásból, akik részt vettek az előző rendszer fenntartásában és feldobtam volna a netre a teljes ügynök adatbázist. Még most is megtenném. A libsik pedig az értékrendjük miatt írták magukat nullára és sokan nem bocsátották meg nekik az alapárulást sem. Így hát ki maradt a fideszen kívül? A Jobbik. De várom töretlenül a valódi alternatívákat.

Az a bajod, hogy neked van egy célod és panaszkodsz, hogy nem érjük el, miközben van egy teljesen másik cél, vagy célok sokasága, amit viszont elértünk, csak az neked nem tetszik. Selavi', tessék szavazatot gyűjteni...

DeMarco 2012.05.30. 22:05:12

@Alma János: "A Jobbik nem áll készen arra, hogy kormányozzon."

Egyetértek. De a többiek sem állnak erre készen. És nincs más alternatíva annak aki a fideszen kívül akar szavazni jobbra. Mert épeszű ember balra nem szavaz, épp elég volt az a nyomorult 8 év, a liberálisok meg még a maszopnál is elutasítottabbak.
A Jobbik gazdasági programja és külpolitikája elborzasztó, de még mindig jobb, mint egy liberálist odaengedni a kormányhoz.

Alma János · http://almajanos.blog.hu/ 2012.05.30. 22:24:05

@DeMarco:

Én, személy szerint ha nem lesz változás a politikai palettán 2014ben a tartózkodást fogom választani.

DeMarco 2012.05.30. 22:33:33

@mizrolist: "Úgy emlékszem, hogy 2 éve veled lehetett vitatkozni és értelmesen társalogni."

Én meg úgy emlékszem, hogy mindig is fennállt az árokrendszer és sosem közeledtek az álláspontok, most csak annyi a különbség, hogy ellenzék helyett kormányon vagyunk. (Mármint a fidesz szavazók).

Vitatkozni most is lehet, de a rettegtetés és hisztériázás nem vitaalap.

"mert olyan csőlátásban szenvedsz, ami miatt Orbán Viktor minden ötletét remeknek találod és amit nem ő talált ki, azt viszont kapásból elutasítod."

Hülyeség. Először is eleve marhaságnak találom a Viktorfóbiát. Mi az, hogy mindent ő talált ki? Legfeljebb a felelősség az övé, de aligha azzal van elfoglalva, hogy "ötleteljen". Arra vannak mások, tanácsadók, ilyen-olyan körök, minisztériumok, eu-s szabályok, stb. És nem találok minden ötletet jónak, sőt.
De van egy értékrendem, van/volt egy választási kívánságlistám, vannak céljaim, aminek kiválóan megfelelnek, úgy is fogalmazhatnék, hogy jó helyre voksoltam és most is megtenném.
Nem hinném, hogy csőlátás lenne az elégedettség. Nem hinném, hogy a választás során tett ígéretek beváltása csőlátás lenne.

"Aki nem hisz a Fideszben, az számodra ellenség."

Óriási tévedés. Itt nem a fideszről van szó. Nyilván ők képviselik a legjobban az én értékrendemet, hiszen ezért szavaztam rájuk. Különböző okok miatt vok ennyire elutasító. A libsiket a multikulti eszme, az aberrációk támogatása és a nemzetellenességük miatt vetem meg, a maszopot ahogy írtam már, én rögtön kizártam volna a rendszerváltáskor és azóta is várom ezt, a technokratákat pedig a gazdasági elképzeléseik miatt utálom. Ez akkor is így lenne, ha nem létezne a fidesz, sőt nem is egy időben alakult ki bennem az ellenérzés, ez az elmúlt huszonév tapasztalata.

Az árkot nem én ásom, de évekkel ezelőtt letettem arról, hogy hidat ácsoljak. Egy ideig hittem benne, hogy vannak közös célok, vannak pártokon felüli nemzeti célok, amik mindenkinek fontosak és ezek mentén lehet előre menni. Az egyik ilyen volt sokáig az euro bevezetése, ami összejöhetett volna, ha marad az első Orbán-kormány. Megyó aztán hazavágta. Nagyjából 2008 óta letettem erről az ideáról. Azóta az erősebb kutya baxik elvet vallom...

Alma János · http://almajanos.blog.hu/ 2012.05.30. 22:50:46

Milyen szerencsésnek érzem magam, hogy se nem bal, se nem jobb sem vagyok.

Vidéki 2012.05.31. 08:05:07

@Alma János:

Írja: „Úgy gondolom egy erős és jó kormány képes lenne drasztikus változásokat elő idézni kicsi országunkban.”

Jó kormány az ön szemében a „mindenható” kormány lenne, amelyik képes lenne megismételni a bibliai csodát, amikor öt kenyérből és két halból sikerült ötezer embert megvendégelni és még kosárszámra maradt felesleg.

Az ilyen csodák manapság ritkán fordulnak elő.

Itt a Földön manapság viszont azt tapasztalom, hogy ritkán van mód arra, hogy a tökéletesen jó megoldást választhassuk, többnyire a jobb, vagy rosszabb opciók közül választhatunk.

Ilyenkor racionálisabb döntés, ha nem halogatjuk a végtelenségig a döntést, mert a helyzetnek megfelelő döntéshez egy igen fontos paraméter, a negyedik dimenzió, az idő, nem áll végtelen mennyiségben rendelkezésre.

Itt a Földön nem válogathatjuk meg politikusainkat a mennyországi angyalok kórusának legjobbjaiból.

Lehet, hogy nincsen tökéletesen jó politikus, de mint a sportban is tapasztaljuk, vannak jobb, vagy rosszabb teljesítményre képes atléták.

A magasugrásban is tapasztaljuk, hogy vannak atléták, akik képesek átugrani a két méter magasra helyezett lécet, míg mások csak átsétálni képesek alatta.

A versenyekre is azokat az atlétákat érdemes benevezni, akik esélyesek, tehát akik képesek jobb teljesítményt nyújtani.

A szoclibeknek volt hosszú 8 évük, hogy bizonyítsák állítólagos szakértelmüket, de csúnyán lebőgtek. Fedor hiába fényezi Bajnait, teljesítményét a valóság nem igazolta vissza.

„A nagy világmagyarázók számára épp ezért marad probléma a politika valósága: tíz év alatt annyit változik, hogy az a világmagyarázat szempontjából követhetetlen.”

A nagy világmagyarázók az általuk kritizált politikusoktól a tökéletességet, vagy a még többet kérik számon.

Az általuk nem kedvelt kormánynak még azt is szemére hányják, hogy nem mindenható.

Alma János · http://almajanos.blog.hu/ 2012.05.31. 09:10:37

@Vidéki:

Én semleges vagyok, szépen szólva utálom az összes politikust aki ma Magyarországon dolgozik.

DeMarco 2012.05.31. 09:34:44

@Fedor: index.hu/gazdasag/magyar/2012/05/31/ado/

Javaslom tanulmányozd át tüzetesen a linket, főleg ott középtájon azt a csinos táblázatot, ahol az adóváltozások százalékait mutogatják. Remélem a békéscsabai diákunk is olvassa majd...

Kicsit pontosabb és sokkal korrektebb képet ad az elmúlt két évről, mint a te siránkozásod.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2012.05.31. 11:41:32

@DeMarco: Csakhogy a fogyasztás a béka segge alatt van, ezért hiába helyézték át a súlyt a fogyasztási adók irányába, a költségvetésnek az összbevétele kisebb, így kevesebb pénz áll rendelkezésre.
Továbbra is hiszem, hogy nem az adókkal kéne játszadozni, hanem a költségeket kellene csökkenteni.
Ja és még valami, én baromira örülök a szent teheneteknek, az egykulcsos adónak, de az ország meg fogja szívni vele. Ez az, amiről Lettországban megvolt a konszenzus. Itt soha nem lesz meg, az olyan idióták miatt, mint amilyen Te is vagy. Az külön gyönyörű, hogy ellenségnek tekintesz, és még csodálkozol, hogy emberek rettegnek.

Vidéki 2012.05.31. 12:40:13

@Alma János:

Írja nihilizmusa által motiválva:

„Én semleges vagyok, szépen szólva utálom az összes politikust aki ma Magyarországon dolgozik.”

A nagy római költő, Vergilius egykor, már kb. 2000 évvel ezelőtt, sokkal reálisabban értékelte a politikusok fontos munkáját, mint ön.

Vergilius egykor így fohászkodott a kétarcú Janus istenhez:

„Jóakaratúan állj a vezérek (vezetők) mellé,

akiknek gondos munkája által

békét élvez a vad Föld és a Tenger.”

Alma János · http://almajanos.blog.hu/ 2012.05.31. 12:46:14

@Vidéki:

Nem vagyok nihilista. Csak tudom, hogy nem lesz itt jobb semmi ha így folytatódnak a dolgok.

Szóval ha szeretnék tönkretenni az országot, a népet a nemzetet és az államot akkor tegyék, én nem tehetek ellene semmit, csak annyit, hogy nem kooperálok velük.

Alma János · http://almajanos.blog.hu/ 2012.05.31. 12:51:53

@Vidéki:
Ha Magyarországnak lennének vezetői akkor nem lenne itt ennyi gond, csak az a baj, hogy nincsenek.

DeMarco 2012.05.31. 12:54:47

@Tzimisce: Mintha magad sem tudnád, hogy mit akarsz.

Szted hová vezet az, hogy kevesebb a bevétele az államnak és így kevesebb pénz áll rendelkezésre?
Költségcsökkentéshez.

Az egyik mondatrészed üti a másikat. Nagyon régóta mondogatom, hogy a szoci kormányok alapvető hibája, hogy sok adót szednek és túl nagy az újraelosztás mértéke, meg a haverok zsebébe vándorló összeg. Ezért nem csináltak soha semmilyen reformot sem. Bármilyen színezetű kormányt csak egyetlen dolog hajthat a valódi kiadáscsökkentés felé, a pénz hiánya. Többek között ezért kellett adót csökkenteni. Kevesebb pénz az államnál, több az embereknél. Kevesebb munkára rakodó teher, több fogyasztási jellegű adó.

"Csakhogy a fogyasztás a béka segge alatt van"

Aminek nem kis köze van a devizaválsághoz. Bár ezen igen sokat javított a kormány. Minden ünnep előtt tömött sorok vannak a boltokban, nem úgy tűnik, mintha baj lenne a fogyasztással. Közel sincsenek pangó üzletek, sőt.

"az egykulcsos adónak, de az ország meg fogja szívni vele"

Egy fenét. Eddig sem szívtuk meg. Jah, hogy kevesebb a szétosztani való? És?

Nálam több pénz maradt, többet vásároltam, több áfát fizettem, többet fogyasztottam és nem, nem vittem ki külföldre a pénzt.

"Az külön gyönyörű, hogy ellenségnek tekintesz, és még csodálkozol, hogy emberek rettegnek."

Senki nem retteg. Legfeljebb néhányan azt hazudják. És a technokrata bokrosi út a létező legrosszabb változat az összes közül, a legnagyobb kudarc lenne. Így igen, a mostani világképemre a legnagyobb veszélyt a technokraták jelentik. (A liberálisok nem, mert ők csak saját magukat csapják be.)

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2012.05.31. 13:26:42

@DeMarco: "Szted hová vezet az, hogy kevesebb a bevétele az államnak és így kevesebb pénz áll rendelkezésre?
Költségcsökkentéshez." Az adóemelésről még nem hallottál? Kicsit George Bush-os áthallás. "Read my lips."

Az újraelosztás mértéke nem csökkent. Sajnos. A nyugdíjak, a segélyek se lettek kisebbek, az állami fizetéseket se csökkentették. Kirúgtak pár embert, de közel sem a szükséges számút.

"Aminek nem kis köze van a devizaválsághoz. Bár ezen igen sokat javított a kormány. Minden ünnep előtt tömött sorok vannak a boltokban, nem úgy tűnik, mintha baj lenne a fogyasztással. Közel sincsenek pangó üzletek, sőt."

Teljes mértékben igazad van abban, hogy köze van a devizaválsághoz. Abban viszont már tévedsz, hogy sokat javított a kormány a helyzeten. Emlékszel még a Szíjjártó Kósa páros ámokfutására? Jaaa, te a végtörlesztésre gondolsz? Mondd, a környékeden végtörlesztett valaki? Miből? Árfolyamgát? Piha, a problémát eltolták 2-3 évvel, és Te majd nagy okosan, ahogy 2002-ben tetted a gazdasági növekedéssel, majd nyugodtan foghatod a következő kormányra, hogy ők baszták el.
A végtörlesztők 95-98%-a a jó adósok közül került ki, ez rontja a hitelportfoliót, ami azt eredményezi, hogy a bank veszteségcsökkentési célból megemeli az új illetve a bentragadt hitelek kamatát. Nézd meg, manapság nem kapsz lakáshitelt 11% alatt.
Fogyasztás: Valóban sokan vannak a boltokban, de messze nem annyian mint régen. Azonban a kis boltok sorban mennek tönkre, csak az kevésbé látványos, mint a karácsonykor Tescoban hemzsegő tömeg.
Aki pedig végtörleszteni tudott, az hidd el, nem itthon költi el a felszabadult pénzt.

"Egy fenét. Eddig sem szívtuk meg. Jah, hogy kevesebb a szétosztani való? És?"
ÉS? Miből fog az állam nyugdíjat fizetni? Miből fog fizetést adni a rendőröknek, tűzoltóknak, tanároknak, orvosoknak stb?
Várom az ötleteid.

Ja és légy szíves írj nekem konkrét költségcsökkentéseket, amit a csökkenő adóbevétel eredményezett. Komolyan kérdem.

mizrolist 2012.05.31. 15:43:49

@DeMarco: perpillanat az Örsnél lakok és rendszeresen járok az Árkádba bevásárolni. Tavaly decemberben jelent meg az első bezárt és üresen maradt üzlethelyiség; és azóta szintenként 4-5 ilyen van... Ez valahogy nem igazolja azt, hogy tömött sorokban vásárolnának az emberek. (még a hipermarketben sem olyan a sor, mint amilyen tavaly ilyenkor volt, jóval kevesebben vannak)

"Nálam több pénz maradt, többet vásároltam, több áfát fizettem, többet fogyasztottam és nem, nem vittem ki külföldre a pénzt."

Jó neked. A szüleim például nem ilyen szerencsések. Igaz, ők csak egyszerű pékek...

DeMarco 2012.05.31. 18:17:02

@mizrolist: Azért a te példád eléggé félrevezető. Enyhén szólva is plázatúltengésben szenved Pest, túlságosan elburjánzottak az egyre nagyobb plázák. Nem véletlen a plázastop. Túl sok a béka, kevés a légy. Törvényszerű volt, hogy a konkurencia megnövekedésével sokan nem fogják bírni a versenyt. Másrészt meg a plázákban működő üzletegységek közismerten a legdrágábbak az összes közül. Harmadrészt pedig ha szétnéznél vidéken is, akkor látnád, hogy igen rohamos fejlődésben vannak az élelmiszerláncok, lassan minden nagyobb településen van három-négyféle egység. Ugyanilyen tempóban épülnek az üzletházak, kisebbek, kevesebb üzlettel, de barátibb árakkal. Már nincs igazán szükség arra, hogy vidékről bemászkálj Pestre egy plázába vásárolni. Negyedrészt pedig igen magasak a benzinárak, mostanában mindenki háromszor is meggondolja, hogy kocsiba üljön-e egy kis szórakozásért.

Ezzel ellentétben pont a múltkor volt egy nagy vitám vkivel arról, hogy nálunk egyetlen üzlet sem zárt be, mindegyik működik és én nem látom, hogy csökkent volna a kereslet. Pedig sajnos elég sokat shoppingolok mostanság, rengeteg üzletféleségbe járok, ezért-azért.

"Jó neked. A szüleim például nem ilyen szerencsések. Igaz, ők csak egyszerű pékek..."

Furcsa. Nálunk az egyik pékség a legpörgősebb üzlet az összes közül. Mindig tömött sorok, mindig friss kaja, mindegyik übercool. Annyi pénzt hagyok ott egy hónapban, mint egy fél minimálbér... Ha egyszer lenne üres 90 millám, tuti pékséget nyitnék.

mizrolist 2012.05.31. 18:28:11

@DeMarco: plázatúltengés ide vagy oda, az Árkád az Örsön a lehető legjobb helyen van; és mégis most kezdett el kiürülni.

Szerinted mennyit keres ma egy pék? Megsúgom, hogy nem sokat... alig a minimálbér felett. És mivel a gyerekeik - én és a húgom - is rég felnőttek, kedvezmény sem jár nekik; ami egyet jelent a szopóággal.

DeMarco 2012.05.31. 18:48:58

@Tzimisce: "Az adóemelésről még nem hallottál?"

De, nyilván ez a másik alternatíva. Kerülendő. Éppen ezért tartom visszalépésnek a második Széll Kálmánt, mert a lyukat kiadáscsökkentés helyett adókkal akarja betömni. Ez régi rossz szoci recept, hiba.

"Az újraelosztás mértéke nem csökkent."

Dehogynem csökkent. Igaz, abban egyetértünk, hogy nem eleget.

"Jaaa, te a végtörlesztésre gondolsz?"

Többek között.

"Mondd, a környékeden végtörlesztett valaki? Miből?"

Nem is kevesen. Ki miből. Elővette a tartalékot a párnából például. Nem mindenki vett fel óriás hitelt és néhány éves fizetés után már nem kellett akkora összeget betennie. És hány olyan vállalkozót ismerek, akik simán ki tudták volna fizetni, csak nem merték, nehogy a nav megkérdezze, hogy honnan?!

"Árfolyamgát?"

Olyan is akadt. Én sem értek egyet vele, csak elodázza a problémát. Mégis több ismerősöm is élt vele és megértem, hogy az élethelyzetük miatt szükséges volt meglépni. Sőt azt is belátom, hogy akár jól is kijöhetnek belőle.

"A végtörlesztők 95-98%-a a jó adósok közül került ki, ez rontja a hitelportfoliót"

És mennyiben érdekel bárkit is a hitelportfolió? A devizaválságot nem kis mértékben a bankok okozták. Nyilván a jó adósok fizettek, akiknek volt tartaléka, akik nem vettek fel óriás hiteleket minden háttér nélkül.
De kérdem én erre, hogy mégis hogyan lehetett/lehetne megmenteni a rossz adósokat? Hiszen mindenki pontosan tudja, hogy a lakosság nagy része egyáltalán nem is akarta segíteni a devizahiteleseket, mert ő nem vett fel semmilyen hitelt, ő nem vállalt semmilyen kockázatot, miért neki kell fizetnie mások helyett? Lehetett volna kényszerforintosítani a devizahiteleket, de akkor meg az államnak kellett volna állnia a cehhet. A legegyszerűbb megoldás a végtörlesztés volt, ami a bankok és a hitelfelvevők között zajlott. A rossz adósoknak meg ott volt a lakásmoratórium, a nemzeti eszközkezelő. Mindenkin nem lehet segíteni, nem is érdemlik meg sokan, fejetlenül mentek bele nagyon veszélyes helyzetbe, de legalább a többségnek mentőövet nyújtottak. Kíváncsian várom az ötleteket, hogy te mivel segítenéd ki a szarból a rossz adósokat.

"ami azt eredményezi, hogy a bank veszteségcsökkentési célból megemeli az új illetve a bentragadt hitelek kamatát"

Mert olyanok a törvényeink, hogy ezt hagyják nekik. A bank sose veszít igaz?

"Nézd meg, manapság nem kapsz lakáshitelt 11% alatt."

Nem szép dolog hazudozni... Egész véletlenül most vettem fel lakáshitelt, mert kicsit túlszaladt a költségvetésem, igaz néhány extra miatt, így első kézből állíthatom, hogy 7% a kamatom és ezen csak a monetáris tanács változtathat, ami egyelőre kiegyensúlyozott. Ha Simoron múlna, már magasabb kamatot fizetnék. És ehhez párosul néhány egyéb takarékossági forma, állami támogatással, ami bőven lenyomja még ezt a kamatot is. Nem kell ám mindent elhinni, amit az újságok leírnak...

"Fogyasztás" Lásd Mizrolist-nak írt válaszomat.

"Aki pedig végtörleszteni tudott, az hidd el, nem itthon költi el a felszabadult pénzt."

Biztosan lesznek olyanok is. De akiket én ismerek, azok közül egy sem viszi külföldre a pénzt.

"ÉS? Miből fog az állam nyugdíjat fizetni? Miből fog fizetést adni a rendőröknek, tűzoltóknak, tanároknak, orvosoknak stb? Várom az ötleteid."

Nem kell egyből a legradikálisabb ötletekkel előjönni. Van még bőven olyan terület, ahonnan lehet levagdosni, egyszerűsíteni, visszavágni, csökkenteni a vízfejet.

"Ja és légy szíves írj nekem konkrét költségcsökkentéseket, amit a csökkenő adóbevétel eredményezett. Komolyan kérdem."

Nyugdíj szabályok (részben adóznak belőle, eltörölve az előnyugdíjak), munkanélküli járadék összegének és idejének csökkentése, új munka törvénykönyve, gyes körüli új szabályozás, adójóváírás eltörlése és számtalan kisebb-nagyobb változtatás ami összességében kisebb kiadással jár az államnak, fenntarthatóbbá teszi a rendszert.

Vidéki 2012.06.01. 08:47:48

Írod: „ A devizaválságot nem kis mértékben a bankok okozták. ’

„A Raiffeisen egyik vezető beosztású munkatársa szerint

az állásával játszott az a bankvezető,

aki óvatoskodott, nem teljesítette az eladási célterveket, és emiatt visszaesett a pénzintézet piaci részesedése.

„A bankok nem makrogazdasági kutatóintézetek, nem szociális intézmények,

hanem úgy működnek, mint egy bolt,

amelyik el akarja adni az áruit, és ha van rá kereslet, el is adja”

mondta az osztrák tulajdonú bank szakembere, hozzátéve, hogy

a fiókvezetők fizetésének 30-40 százaléka is a teljesítménytől függött,

az értékesítés alapján kapták a jutalékaikat.”

A józan viselkedés szabályait felrúgva, 2005-ben, a Raiffeisen infantilis hirdetésében a hitelelbíráló kisasszony

befogta a fülét, és énekelt,

amikor a kölcsönért folyamodó házaspár a havi fizetéséről szeretett volna beszámolni.

„Minket nem a jövedelme, hanem az ingatlan értéke érdekel,” hangzott a válasszal egybekötött szlogen.

A szélhámosok viselkednének így.

DeMarco 2012.06.03. 08:28:04

@mizrolist: "plázatúltengés ide vagy oda, az Árkád az Örsön a lehető legjobb helyen van; és mégis most kezdett el kiürülni."

Ha én laknék az Örsön én is azt mondanám, hogy a lehető legjobb helyen van. :))
Nem is laksz olyan messze Fedortól... Ő is vhol a BNV másik oldala felé leledzik.

Nem tudom mennyit keres egy pék, nincs pék ismerősöm. Gondolom ez adott munkahelytől függ. Biztosan igazad van a szüleiddel kapcsolatban, mindig mondom, hogy a személyes tapasztalatok a legerősebb érvek. Gyerek nélkül valóban nehezebb, de pont az lenne a lényeg, hogy a gyereknemzést, fenntartást támogassák, mert rohamosan fogyunk, bár most épp sikerült kiegyenlíteni idegiglenesen. Régebben sem járt családi pótlék 18 éven felül a gyermekek után, ez nem új keletű dolog. (Pontosabban amíg tanult, addig járt). Ha pedig nincs gyerek, akkor nem is kell őt eltartani, iskoláztatni, felnevelni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.06.03. 10:48:36

@DeMarco: "Ha én laknék az Örsön én is azt mondanám, hogy a lehető legjobb helyen van. :))"

Nem tudom, mennyire ismered Pestet, de az Örs Vezér Tere az egyik legnagyobb közlekedési csomópont, százezrek utaznak át rajta, és tízezrek laknak a közvetlen közelében. Bevásárlóközpont szemszögből nézve valóban az egyik legjobb placc.

mizrolist 2012.06.03. 16:14:08

@DeMarco: van ott metró, villamos, trolik és buszok, no meg a HÉV. Irtózatos mennyiségű ember - mint a Nyugatinál vagy a Moszkvánál, ahol épp ezért lett sikeres szintén a pláza.

Elárulom, mennyit keres egy pék. Nem kap kézhez 100k-t sem. Ha a kemence mellett áll, akkor nem.

DeMarco 2012.06.03. 16:25:59

@mizrolist: @Fedor: Jól van, jól van, ismerem én is az örsöt elég jól, nem kell bemutatni, nem ez volt a lényeg.
Csak arra akartam utalni, hogy ha nálunk lenne pláza, akkor én is azt mondanám, hogy jó helyen van... függetlenül attól, hogy egyébként így van-e. Amíg nem volt ott egy pláza, addig is elvoltak az emberek igaz? Egy pláza sikerességéhez több kell, mint az, hogy hol van. Bár nyilván fontos szempont az is.

mizrolist 2012.06.03. 16:47:29

@DeMarco: tudnék mondani olyan plázát, ami közel van - de szerintem baromi rossz helyen, ami meg is látszik a forgalmán... (konkrétan a Savaria Plaza ilyen Szombathelyen)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.06.03. 21:28:34

@DeMarco: Ez hülyeség. Az Aréna Pláza pl. kb. ugyanolyan messze van, mint az Árkád, de sokkal rosszabb helyen, gyakorlatilag csak kocsival közelíthető meg. Nem is ment soha annyira, mint az Árkád vagy a Westend...

Avatar 2012.06.04. 15:55:48

@DeMarco: "Amíg nem volt ott egy pláza, addig is elvoltak az emberek igaz?"

Nem véletlenül itt húzták fel az egyik első üzletközpontot (=a pláza archaikus neve), a Sugárt 1980-ban.

DeMarco 2012.06.04. 17:21:32

@Fedor, @mizrolist, @Avatar: Mi inkább a Corvinba mentünk, meg Skálába, később meg Budán a Quellébe.

Ez csupán attól függ, hogy ki hol lakik, mi éri meg neki adott pillanatban.

Például a Pólus (asszem az a westernes ugye?) van a lehető legmesszebb tőlünk, talán háromszor ha voltam benne még a legelején. A Dunában már többször, azt jobban szerettem. A kedvencem a Westend volt egy darabig. De amióta Budaörsön kiépültek a nagy bevásárlóközpontok nem igazán van szükség arra, hogy bebulizzak a belvárosba plázázni. Már régen ki is nőttem belőle. Bár két plázától is csak húsz percre lakom, mégis viszonylag ritkán látogatok oda. Leginkább moziba. Ezért nem vok a témában napra kész, de azt azért látom, hogy azok az üzletek, amiket látogatni szoktam néha megvannak és nem látok nagy üresedést sehol sem, illetve néhány kisebb változást természetesnek veszek, (pl. amikor egy méregdrága bolt lelép vevő hiányában, pedig ők is a kínairól hozzák az árut, csak átcimkézik...). Biztos igaza van mizrolistnak az Árkáddal kapcsolatban, de én ezt nem tapasztalom.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0