A reális alternatíva
2012. október 22. írta: Fedor

A reális alternatíva

Bajnainak egyáltalán nincs könnyű dolga.

Nehéz megfelelni a sokféle elvárásnak, amit támasztanak feléje. Hisz abban sokan egyetértenek, hogy ennek a kormánynak távoznia kell a porondról az első adandó alkalommal, és ezek többsége abban is egy véleményen van, hogy ő lehet az eredményes kihívó Orbánnal szemben (persze ezt azért már nem osztja mindenki), de aztán ennyi. Hogy milyen formában, és kikkel együtt tegye meg a szükséges lépéseket (egyáltalán: mik a szükséges lépések), na, ezen már folyik a vita.

Van aki szerint hülyeség elmennie a MILLA tüntetésre, és van, aki szerint ez egy jó lépés. Van, aki nem lát különbséget közte, és Gyurcsány/Orbán közt, van, aki igen. Van, aki szerint tehetetlen báb volt miniszterelnökként, és nem gondolja, hogy ez a jövőben másképp lenne, és van, aki szerint jó útra fordította az ország szekerét (volt honnan), csak aztán Matolcsyék átvették a gyeplőt, és elindultak a szakadék felé, mert légvonalban arra a legrövidebb az út a cél felé.

Talán nem árulok el titkot, ha elárulom, hogy azok közé tartozom, akik értékelik azt az egy évet, amíg ő volt a miniszterelnök, és látják a különbséget mind az elődje, mind az utódja tekintetében.

Ráadásul eddig nagyjából úgy is alakulnak a dolgok, ahogy én elképzeltem. Hisz mik lennének az én elvárásaim:

  1. Jelentkezzen be a posztra
  2. Ne az MSZP színeiben, vagy Gyurcsánnyal karöltve tegye ezt, hanem önálló alakulat élén

Nos az első pont gyakorlatilag kipipálható, a másodiknak az első fele is, és jó esély van az önálló pártra, szövetségre is, bár ez persze egyáltalán nem biztos még.

De hát az MSZP a legnagyobb ellenzéki párt, nélkülük nem lehet nyerni, miért ne lehetne az ő jelöltjük? Nos, ez egyrészt csak most igaz, másfél év múlva ki tudja mi lesz (számtalan példát lehetne mondani a nemzetközi politikából, amikor pár hónapos pártok választásokat nyertek), másrészt meg sokkal hitelesebb lenne a megújulás ígérete, ha a főerő nem az MSZP lenne.

Mert valóban nem lehet egy az egyben visszatérni a 2010 előtti állapotokhoz. Átt kell menteni azt, ami érték volt, és amit a FIDESZ azóta lerombolt, de meg kell újítani azt, amivel gond volt, mert volt sok ilyen is. És ehhez jó kompromisszum lehet egy olyan kormányfő, akinek van ugyan némi köze az előző korszakhoz is, de az az utolsó év, amit az neve fémjelez, már azért más volt, mint az előtte lévők.

Hogy ez kockázatosabb, mint visszaállni a kétpárti mutyi langymelegébe? Ez igaz. De hosszútávon jóval kifizetődőbb lenne az ország számára. Szóval nem kell összeveszni az MSZP-vel, de ne is ájuljunk el attól, hogy most már újra erősnek érzik magukat, és ez rögtön a fejükbe is száll.

Divat mostanában gunyorosan messiásként jellemezni Bajnait. Persze, hogy nem az. Senki nem vár tőle csodákat (vagy ha valaki igen, rosszul teszi). Ha nyer, nem lesz másnapra kolbászból a kerítés, nem érjük utol egy hét alatt az osztrák életszínvonalat, nem lesz két héten belül nagyobb közbiztonság, és sajnos a korrupció se tűnik el egy csapásra nyomtalanul a közéletből. De most épp távolodunk mindentől, ami az életet jobbá teszi, és ezért szükség van a váltásra a racionalitás, a hosszú távú építkezés irányába. Szükség van egy reális alternatívára Orbánnal szemben, hisz végül is a választás lehetőségéről szól a demokrácia, nem? És ki lehetne más ez az alternatíva? A kérdés nem költői, komolyan kíváncsi lennék, hogy van -e más, aki eséllyel indulhatna 2014-ben. Én egyelőre nem tudok ilyenről, de nem vagyok élből elutasító mással szemben, ha az jobb lenne.

De addig is, amíg nincs ilyen, én egyáltalán nem bánom, hogy a holnapi MILLA tüntetés leginkább róla fog szólni, bármennyire is húzzák az orrukat néhányan azok közül is, akikkel általában egyet szoktam érteni.

Találkozzunk a Szabad Sajtó útján, a tömegben.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr754862641

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A szükséges kétség 2012.10.22. 23:47:55

Amióta Bajnai fellépése kiszivárgott olyan pezsgő politikai élet lett, amire igen régóta nem volt példa. Azt nem tudhatjuk, hogy Bajnai kovász lesz-e valaha, de hatása minimálisan is egy pezsgőtablettáé....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babakék 2012.10.22. 17:51:56

ott leszünk, pedig vidékiek vagyunk, és nem mindenben értünk egyet főként Millával, de KELL az összefogás, és lehet fanyalogni Bajnaira, de momentán sehol más esélyes jelölt orbánék zavarására. Bajnai. lehet hogy nem volt mindenkinek megfelelő mint miniszterelnök - én ezzel nem értek egyet,de elfogadom, ha nem mindenkinek tetszett -, de demokrata, szakember, ő 1Ft-ért dolgozott, mert érezte a nehéz helyzetet, a fideszesek első dolga a saját bevételek növelése volt az egykulcsos adó segítségével. És a döntő érv: nem pszichiátriáról szabadult beteges Napoleon-komplekszusos, hatalommániás agresszív elmebeteg.

babakék 2012.10.22. 17:52:30

Lemaradt a végéről: manapság már ennek is örülni kell!

Andráska8 2012.10.22. 22:54:52

Én a Dk rendezvényére megyek, de elfogadom Bajnait jelöltként.
Na de nem az MSZP-vel.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.10.22. 23:30:35

"sokkal hitelesebb lenne a megújulás ígérete, ha a főerő nem az MSZP lenne."

- Megújult MSZP kell. De mivel az MSZP képtelen volt megújulni, ezért alakult meg a DK.

Módosítva az általam kiragadott idézetet:
"sokkal hitelesebb lenne a megújulás ígérete, ha a főerő nem a jelenlegi megújulásra képtelen MSZP lenne."

jakabgipsz 2012.10.23. 00:40:05

Az érdekel, hogy mi a nagy baj az MSZP-vel, vagy mi az, amit Bajnai másképp csinált. Mit csinált Bajnai? Emlékeim szerint megszorításokat - amik szükségesek voltak. Gyurcsány is ezt csinálta előtte 3 évig, azért hőzöngött ellene a tömeg.

Korrupció? Nem lehet megbízni abban, hogy egyik párt kevésbé lesz korrupt, mint a másik, csak mert azt mondják.

Túlköltekezés 2006 előtt? Most az EU és a hitelezők úgyse engednék.

Ha gazdaságról van szó, az érdekel, hogy mit NEM csinálnak, nem az, hogy mit csinálnak. Ne tegyenek piacellenes lépéseket. Az MSZP-től nem emlékszem ilyenre, vagy eltörpül a Fideszhez képest.
Ha nem is 100%-ig, de megbízom bennük, hogy 14-től is piacpártiak lennének - no nem azért, mert azt mondják, hogy vissza kell állítani a befektetők bizalmát, hanem mert annak ellenére mondják, hogy népszerűbb lenne azt mondani, hogy húzzuk le a spekuláns külföldi nagytőkéseket.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.10.23. 01:41:21

@jakabgipsz: Amit írsz, az igaz.

Az mszp következetesen egy irányvonalat követ.

A nagy baj az mszp-ben az öregekkel van.

Tallono 2012.10.23. 02:31:03

Irigylem a naivitásodat, érdekes lehet ez a félőrült, hazátlan, libsi szemléletmód igazából. Normális helyeken, talán még Nobel díjat is lehetne nyerni az ilyen beteg agyak feltérképezésével. Sajnos nálunk szabadon mozoghatnak az ilyen a saját országának minél rosszabbat akaró őrültek. Bele lehetne menni a gazdaságpolitikától kezdve a belügyeken át az igazságügybe, ami Libajnait jellemezte, de ezer szónál is többet mond ez a videó:

www.youtube.com/watch?v=pUAjMeqHH3A

Lehet nem tudja a szöveget, de kommunista kutyából nem lesz demokrata szalonna. 1956 évfordulóján olyan embert fogtok éltetni, aki az MSZMP utódpártjának volt a miniszterelnöke, tehát közvetve egy gyilkost éljeneztek. Gratulálok, de ebbe a beteg agyad képtelen belegondolni, hiszen a szíved magyargyűlölő. Megmondom őszintén sok sikert kívánok a 14-es választásokra, legalább lehetne folytatni 2006-ot és forradalommal meg lehetne buktatni az egész korrupt, igazságtalan, gyilkos, nemzetietlen rendszereteket...

Ja és várlak szeretettel a Jégbüfénél, csak aztán nehogy megint elzavarjanak titeket a rendőrök, mint március 15-én...

Tallono 2012.10.23. 02:34:40

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Látom te is azok közé a megzavarodott kommunisták közé tartozol, aki nem tudja melyik komcsi pártot támogassa. Hejj, régen de szép is volt mi, amikor csak egy párt volt? Gondolom nagyon hiányzik Kádár apád, az a rohadt véreskezű gyilkos...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.10.23. 04:36:45

@Tallono:

Irigylem a naivitásodat, ... Sajnos nálunk szabadon mozoghatnak az ilyen őrültek, és szabadon mondhatják a vélemény(?)üket.

" Bele lehetne menni a gazdaságpolitikától kezdve a belügyeken át az igazságügybe, ami bajnait jellemezte, de ezer szónál is többet mond ez a videó:"
- A politikája ellen nincsenek érveid, ezért abba kötsz bele, nem tudja az Internacionálét. Én sem tudom. A régi vicc szerint a párttitkár meg a Real MAdriddal keverte össze.

"de kommunista kutyából nem lesz demokrata szalonna."
- Az idézet pontosan így szól: Az internacionalista, bolsevik kutyából nem lesz nemzeti, demokratikus szalonna.

1956 évfordulóján olyan embert fogtok éltetni, aki az MSZMP utódpártjának volt a miniszterelnöke, tehát közvetve egy gyilkost éljeneztek.
- Bajnai mitől gyilkos?

"Gratulálok, de ebbe a beteg agyad képtelen belegondolni, hiszen a szíved magyargyűlölő. Megmondom őszintén sok sikert kívánok a 14-es választásokra, legalább lehetne folytatni 2006-ot és forradalommal meg lehetne buktatni az egész korrupt, igazságtalan, gyilkos, nemzetietlen rendszereteket... "
- A következő alkalommal, mikor a csőcselék megint szétcseszi a várost, és a rendőrség nem állítja helyre a rendet késlekedés nélkül, ha kell éles lőszer használatával, magam leszek az, aki a rendőri vezetőket bepereli súlyos és vétkes kötelességmulasztás miatt. Ami miatt a fidesz Gergényit is megpróbálta perbe fogni.

"Ja és várlak szeretettel a Jégbüfénél, csak aztán nehogy megint elzavarjanak titeket a rendőrök, mint március 15-én..."
- Ha van, akkor somlóit kérek, ha nincs gyümölcsrizst. Ha hamarabb érsz oda, légyszi kérd ki nekem. Köszi. fél négy körül érek oda.

"Gondolom nagyon hiányzik Kádár apád, az a rohadt véreskezű gyilkos..."
- Annak a véreskezű gyilkosnak köszönhető, hogy az 56 kapcsán kivégzettek száma nem több tíz ezer, ahogy a szovjet elvtársak kérték, hanem 'csak' ezer alatti.

Kókadt-szegfű 2012.10.23. 11:37:16

Hungarikum artelnatívák szocialista módra…
kádár a gyílkos,
horn az ávh-s gyilkos,
gyurcsányi trükkös bűnöző-szemkilövető,
bajnai a libatenyésztők 6 milliárdjának ellopója,… emellett 9 ember gyíkosa
Elképesztő megérteni... kiknek, milyen elvetemült gaz-embereknek, lehetnek
a kedvencei ezek, az embernek nemigen nevezhető alja-dékok??

Kókadt-szegfű 2012.10.23. 11:42:45

bajnai-gordon a liba-ügyekben elhíresült, bünöző,és 9 ember gyílkosa 2007. július 1-jén került be, a gyurcsányi vezette kormányba, amikor a magyar gazdaság éppen 3,8 százalékról lassult le 1,5 százalékra, majd az év végére sikeres TÉNYKEDÉSÉNEK köszönhetően óriási recesszióba süllyedt!
-- bajnai, a nemzeti fejlesztési miniszteri posztját 2008. május 15-én foglalta el.
A világgazdasági válság előtt még apró növekedést könyvelhetett el a magyar gazdaság, majd
2009-ben, amikor pedig a miniszterelnöki posztot átvette
bukott elődjétől,
„sikerült” gyorsan
8 százalékos mínuszt is produkálnia!

A hatalmas visszaesés igen, igen, jól látható a libás-gordon regnálása idején, ráadásul pont az ő kormányzása idején került napvilágra a Hagyó-ügy is.
A bajnai BALSORS
emellett az összes gazdasági problémát a jelenlegi kormány nyakába varrta...

Kókadt-szegfű 2012.10.23. 11:46:34

Ha esetleg valaki
amnéziában szenved vagyis nem emlékszik
Emlékeztetőül a bajnai-csomag:
20-ról 25 százalékra nő az áfa.
13. havi nyugdíj és bér megszüntetése.
10 százalékkal csökken a táppénz.
Gyes és gyed három helyett csak két évig jár.
Családi pótlék összegének befagyasztása.
23-ról 20 évre csökkentik a családi pótlék jogosultsági határát.
Lakástámogatás megszüntetése.
Gázár- és távhőkompenzáció fokozatos megszüntetése
Közszférában rögzítik a nominális bruttó kifizetéseket.
Nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre emelésének előrehozása 2012-re.

jakabgipsz 2012.10.23. 12:53:15

@Kókadt-szegfű: És az államadósság mennyi lenne most, ha mindezeket nem lépte volna meg?

jakabgipsz 2012.10.23. 12:58:30

@Kókadt-szegfű: Ja, és ezek közül melyiket csinálta vissza a Fidesz? Tudtommal csak a gyes-t.

Az áfát meg 27%-ra emelte, hogy a többi megszorításról ne beszéljek. Amikre szintén szükség van, a gazdaságot kevésbé hátráltató módon is be lehetett volna vezetni (persze akkor nem közvetve, hanem közvetlenül terhelné az embereket, úgyhogy a legbirkábbak is látnák).

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.10.23. 13:00:46

@Kókadt-szegfű:

A másik két kommented (az eddigi háromból) nem méltó arra, hogy válaszoljak rá. Mindenestre gondolkozz el, hogy 3 esetben valósítod meg két hozzászólásban a rágalmazás tényállását!

Erre az egyre érdemes reflektálni, mert ebben nyomokban lehet tényeket is találni.

"20-ról 25 százalékra nő az áfa."
- Elötte ki vitte le 25-ről 20-ra?
- Majd most 25-ről 27-re és akarja még emelni?

13. havi nyugdíj és bér megszüntetése.
- Ki igért 14. havi bért?

10 százalékkal csökken a táppénz.
- Ki maximalizálta 5200 Ft/nap összegben?

Gyes és gyed három helyett csak két évig jár.
- Két különböző dologról írsz! Egyik jár a másik után.

Családi pótlék összegének befagyasztása.
- Azt legalább igénybe lehetett venni. Az adókedvezmény sok embernek nem juttat semmit, mert nincs elég magas keresetük ahhoz, hogy kihasználhassák.

23-ról 20 évre csökkentik a családi pótlék jogosultsági határát.
- Ez hány embert érint?

Lakástámogatás megszüntetése.
- Gondolom a kedvezményes kamattámogatásra gondolsz. Az egy nagy marhaság volt.

Gázár- és távhőkompenzáció fokozatos megszüntetése
- Be sem kellett volna vezetni.

Közszférában rögzítik a nominális bruttó kifizetéseket.
- Hatékonyabbá kellene tenni a közszférát, tehát inkább TÉNYLEGES átszervezésre és VALÓDI elbocsájtásokra lenne szükség.

Nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre
- Baromság. Két rokonom is elment idén 62 évesen nyugdíjba.

Szúrófény 2012.10.23. 16:38:09

@babakék: A legártalmasabb buta ember, aki okosnak hiszi magát! Önálló gondolkodásra képtelen, Divatos téveszmék követője! Amelyik eszmében ő a hatalom kiválasztott állatja, pártját aszerint választja!

Kókadt-szegfű 2012.10.24. 07:56:02

@jakabgipsz: Miért is vették fel a hiteleket, a nép nyakára, amikor SZÁGULGOTT a PANNAON_PUMA-ról? a DÜBÖRGŐ a GAZDASÁG-ról, és NAGY A JÓLÉTT-ről szólt a reklám és a hatalmas PLAKÁTOK?

Mire észbe kapott az ország lebutított lakossága, már szétlopták, bezárták, felszámolták, eladták a szavazóbázisuk alól is minden értéket teremtő, üzemet, gyárat,bankot, tettek ezzel milliókat munkanélkülivé
... csak sajnos kevesen emlékeznek vissza.
-> 2008-ig még válság sem volt
mégis megtörtén a tatárjárás szerű ország rombolás, ország és nép
teljes mértékű kirablása, és eladósítása!!
->2002-2009 közt medgyessy - a gazember - gyurcsányi-bajnai Olyan feltételekkel vettek fel külföldről, újabb és újabb hiteleket, a magyar nép nyakába, gazdagítva ezáltal is a külföldi multikat
... amivel még az unokáink életét is megnyomorították.
Élj a mának, élj hitelből, ne törődj a holnappal szemlélet uralkodott el, s
amikor ebből gúzsból szabadulni akar az ország azonnal
zeng a gyűlölet-kórus...

Kókadt-szegfű 2012.10.24. 07:58:46

@jakabgipsz: A hitelt Te felveszel, és elbaszod, azért más a hibás... hozza helyre más?? 2 év alatt 6 évtized szocialista okozta rombolást helyre hozni... nem túl sok ez elv-társ?
... ilyenre csak a hozzád hasonló nyálverők képesek..

Kókadt-szegfű 2012.10.24. 08:03:10

A szocialisták, a liberális banda, a magyar nép ellenségei azért lobbiznak, rohangálnak Brüsszelbe, hogy a kormány ne a multikat és a bankokat, hanem az embereket adóztassa meg
… ezt a waliszos tolvaj bajnait is, külföldön trenírozzák
a magyar családok ellen, MAGYARORSZÁG ellen,
hogy a külföldi multik csicskása legyen!

Kókadt-szegfű 2012.10.24. 08:06:01

bajnai-gordon a liba-ügyekben elhíresült, bünöző-gyílkos, 2007. július 1-jén került be, a gyurcsányi vezette kormányba, amikor a magyar gazdaság éppen 3,8 százalékról lassult le 1,5 százalékra, majd az év végére sikeres ténykedésének köszönhetően óriási recesszióba süllyedt!
Bajnai, a nemzeti fejlesztési miniszteri posztját 2008. május 15-én foglalta el.
A világgazdasági válság előtt még apró növekedést könyvelhetett el a magyar gazdaság, majd
2009-ben, amikor pedig a miniszterelnöki posztot átvette
bukott elődjétől,
„sikerült” gyorsan
8 százalékos mínuszt is produkálnia

2012.10.24. 10:10:27

Kedves mindenki, aki abban egyetért, hogy ettől a kormánytól szabadulni kell, annak azt is be kell látnia, hogy az összefogásnak ki kell terjednie az MSZP-re is, meg Gyurcsányékra is, mag a demokratikus ellenzék összes többi erőjére is. (A kommentek alapján azért a szerintem sem ideális MSZP mellett annyit felhoznék, hogy nem bontotta le a demokréciát.)
De a lényeg most az, hogy
1/ csak az egész demokratikus ellenzék együtt tudja legyőzni ezeket a választásokon - ha lesznek választások -,
2/ Hogy az alkotmányos rend helyreállításában is mindnek részt kell venni, mint anno.
Ha ezen túl leszünk, akkor majd újra bárkit lehet bírálni, bárkitől el lehet határolódni. Addig azonban Nem szabad azt nézni, ami elválaszt, hanem csakis azt, ami összeköt!

DeMarco 2012.10.25. 19:00:24

"Ha ezen túl leszünk, akkor majd újra bárkit lehet bírálni, bárkitől el lehet határolódni. Addig azonban Nem szabad azt nézni, ami elválaszt, hanem csakis azt, ami összeköt!"

Milyen igaz! Hajrá Fidesz!!! Minket összeköt a kétharmad!!! Benneteket meg a szadesz árulása, amitől képtelenek vagytok szabadulni...

Milyen bájos, ahogy összenövesztenétek, ami amúgy is összetartozik...
A ló is részletekben rakja ki az útra, de azért ugyanabból a lóból jön ki és a szaga is ugyanolyan...

Szerencsére kevesen vagytok és erőtlenek. Bőven elég volt nyolc évig belőletek, ennyi minimum kijárna nekünk is, ha nem háromszor annyi...

Azért kíváncsi leszek, hogy egy esetleges kétharmad dupla esetén a kardotokba dőltök-e?!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.10.25. 19:55:33

@DeMarco: Hol van már az a kétharmad... A duplázás max. machinációkkal jöhet össze, mondjuk azokat már el is kezdték.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0