Kommentbűnözés 2.0
2012. november 10. írta: Fedor

Kommentbűnözés 2.0

Rájár a Népszavára a rúd. 

Amikor életbe lépett a médiatörvény, rögtön megpróbálták alkalmazni a legpiszlicsárébb módon, és kormányzati szintről feljelentették a Népszava kommentelőit egy nevetséges indokkal. Az eredmény: pár nap bizonytalanság, ami miatt egy rakás újság a biztonság kedvéért megszüntette a hozzászólási lehetőséget, majd valós bűn híjján visszavonulás a feljelentők részéről, és azóta néma csend. 

Ja, és belőlem meg elrettentő példa lett a Heti Válaszban :-) 

Azóta eltelt majd másfél év, és most a hatalom - ezúttal Papcsák képében - megpróbálja eljátszani ugyanazt:

Büntetőeljárást folytat a Népszava kommentelői - internetes hozzászólói - ellen a XVI. kerületi rendőrkapitányság. Az eljárás Az Ezren tüntettek Papcsák ellen című, a lap online felületén még áprilisban megjelent cikkéhez érkező hozzászólások miatt indult.

Rágalmazási, magánvádas ügyről lévén szó, a feljelentésről a bíróság dönt, s ha úgy határoznak, hogy megindítják az eljárást, a rendőrség automatikusan megkezdi a nyomozást - tájékoztatta lapunkat a Népszava jogi képviselője. Mivel személyiségi jogi perről van szó, a jogi képviselő szerint egyértelmű a következtetés: a feljelentő maga Papcsák Ferenc, Zugló fideszes polgármestere.

Megkerestem az ominózus cikket, és elolvastam a kommenteket, mind a tizenkettőt. A legdurvább kiszólás az volt, hogy "őrült fitnyiszes polgármesternek titulált gerinctelen". Azt kell, hogy mondjam, bármelyik politikai témájú blogposzt alatt találni legalább tíz ilyen, vagy ennél keményebb hangvételű hozzászólást, szóval ilyen alapon Gyurcsány, Bajnai és Orbán feljelenthetné a komplett blog.hu-t úgy, ahogy van.

De hát Papcsáknak érzékenyebb a piciny lelke a fentebb említett uraknál (esetleg találva érzi magát), így róla nem lehet azt leírni, hogy őrült és/vagy gerinctelen (vagy azt, hogy polgármester, ki tudja), tehát feljelent, hogy ezzel megsokszorozza azok számát, akikhez eljut ez a róla szóló vélemény. Hát rajtam ne múljék, én a segítségére leszek neki ebben :-)

Valószínűleg ez a cenzúra próbálkozás ugyanúgy zátonyra fog futni, mint ahogy az előző is, de addig is: esetleg mesélhetne valaki Papcsáknak a Streisand effektusról :-)

UPDATE

Nemcsak a Népszava, hanem a Hír24 (FN24) egyes kommentelőinek személyes adatait is kéri a XVI. kerületi rendőrkapitányság. A Zugló fideszes polgármesterével kapcsolatban közölt Papcsák visszavág című anyagunk ugyanis kiverte a biztosítékot. Pontosabban nem a cikk, hanem az ahhoz érkező hozzászólások.

A rendőrség levele alapján a feljelentő – mivel személyiségi jogi perről van szó, nagy valószínűséggel maga Papcsák Ferenc – rágalmazással és becsületsértéssel vádolja négy hozzászólónkat, akiknek személyes adatait most tőlünk kéri a kapitányság. A kommentelők keresetlen szavakkal illették a polgármestert. A feljelentő vélhetően nem ért egyet ezekkel a véleményekkel, ezért tett jogi lépéseket.

Készüljek? :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr434899950

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.11.10. 13:45:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. jenőke (jenőke) 2012.11.10. 12:17:53

Bizony, kedves Fedor.
Kommentbűnözőket bujtatsz a "Szólj hozzá!" ablakban!
Igaza lehet az írásnak:
"A Tanár úr. Kvasztics Fedor, a rovott múltú hajóorvos, aki legutóbb Afrika felét bejárta...még tiszteletbeli katona sem volt!
Kvasztics Fedor Oran kikötőjében mint bárzongorista és háziorvos ismert tagja volt az alvilágnak. A cári időkben az orosz flottánál volt orvos, azután mindenféle kábítószerek egyre lejjebb vitték a züllés útján, amíg egészen posványba nem merült. Íme, egy szomorú emberi sors."

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.11.10. 13:02:48

Akkor azért, mert én azt kommentelem ide, hogy ez a Papcsák egy félelmetes önkényeskedő gyökér, aki képtelen elviselni a kritikát, és ezért politikusnak alkalmatlan, már képes, és engem is feljelent?

laci0011 2012.11.10. 13:14:29

Papcsák 1 selejt akivel összefüggésben követtek el választási csalást,a csalásoktól rettegő fityuszosok!Érdekes,hogy 1 ilyen senkiházival adatták be a választójogi törvénymodosítást a fityuszos aljanépség!

DeMarco 2012.11.10. 16:20:42

Van, amiben egyetértünk. Még ha ritka is. Ebben mindenképpen.
Egységes fellépés kell a vélemény nyilvánítás szabadságának megvédése érdekében, akár balról, akár jobbról érkezik a támadás ellene.
A polgármester átlépett egy határon, helytelenül mérte fel, h meddig mehet el. Ezt remélhetőleg a bíróság helyre teszi.
Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy csak futtatni kellene már egy véletlen ip-generátort...
Ha így folytatják, akkor a végén mindenkit védekezésre kényszerítenek és az nekik is fájni fog.

DeMarco 2012.11.10. 16:21:52

@Fedor: Jah, egyébként az enyémet véletlenül veszítsd majd el, vagy keverd el vmerre, ha kérdezik... :))))

komplikato 2012.11.10. 18:11:29

Hogy is volt a duma arról, hogy tűrnie kell a politikusnak a tojásdobálást, mert az is egy véleménye, és mert közéleti személynek el kell viselnie a nyílt véleménynyilvánítást?
Ha el jut az ügy a tárgyalásig, akkor most megígérem, hogy szedek össze pár száz embert és bármennyire is drága a tojás, lakolni fog a lator!

Azért egy közt törvényesen elítélt választási csaló és zuglói pénzeket elcsiribáló TOLVAJ ne legyen olyan kényes a nem létező jó hírére!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.11.10. 18:16:15

Ki a f*sz az a Papcsák Ferenc? Minek kell naponta adnunk a szarnak egy pofont?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.11.10. 18:17:56

@stark:

majd leírja az egész blogközösség is 100x, oszt pereljen

centenárium 2012.11.10. 18:42:32

Elitélni az országot és vezetőit valamint
a magyar embereket mocskoló bloggereket.
Törvénymódosítást............!!!

NIPREDIL 2012.11.10. 18:42:56

Helló Papcsák! Ugyan ritkán szoktam másokat minősíteni, de a kedvedért megteszem: gerinctelen, hazug, lopós senkiházi vagy.

házelnök 2012.11.10. 19:08:49

@NIPREDIL: Nem szeretek vitatkozni, most Neked legyen igazad.
Én nem mondanék ezekről mást:fideszesek.

nincsensapka 2012.11.10. 22:15:12

Nem lennék meglepve, ha most megugrana az előfizetők száma....

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.10. 22:23:01

@Fedor:
"Készüljek? :-)"

- Fabiust a Varánuszról hamarabb elviszik. Legalább is papcsák miatt.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.10. 22:29:32

@DeMarco:

Örülök neki, hogy te is így látod!

Őszintén.

Itt látszik, hogy te meg én tudunk együttműködni a Nemzet felemelkedése érdekében. Mert ebben a dologban meg is egyeztünk.
Van még pár minimum dolog, amiben jó volna megegyeznünk.

De jobb volna, ha nagyok is felérnék ésszel, hogy létezik az a bizonyos minimum, amiben meg kell egyezzenek.

papcsák nem része ennek a minimumnak, feljelentésével kiírta magát a minimumból.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.10. 22:32:16

Véleményem szerint papcsák nem intelligens.
Véleményem szerint papcsák korlátolt.
Véleményem szerint papcsák buta.
Véleményem szerint papcsák ütődött.

mizrolist 2012.11.10. 23:26:42

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: ebben lehet valami, ő ugyanis maga is lehülyézte/tolvajozta emlékeim szerint :D

zsaruvér 2012.11.11. 07:46:47

Nem hiszem hogy ennek a görény papcsáknak van önálló gondolata! Szerintem valamelyik seggnyalónak jutott az eszébe ez a feljelentés! Azt se felejtsük el hogy egy olyan ember kényes a "jó" hírére akit jogerősen elítéltek választási csalásért! Ja és ő írta részben az új választási törvényt!

rohadjmegARCgeci 2012.11.11. 09:01:42

Annyira híres ember lehet én sem hallottam még róla soha.

DeMarco 2012.11.11. 10:20:45

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Sajnos fundamentális eltérések vannak közöttünk, ezért nem hiszem, hogy vha közös nevezőre jutunk.
Ez kivétel. Nem lehet máshogyan értelmezni az esetet.
Aki politikus, pláne polgármester, pláne ismert kormánypárti képviselő, annak ennél sokkal-sokkal többet el kell viselnie. Saját magát égeti le azzal, hogy ilyeneket tesz. Ráadásul egységesen a teljes blogtársadalomban felháborodást okoz vele, pártszimpátiából függetlenül.
Fedor emlékszik rá, nem egyszer bántott már meg embereket, képviselőket, akik nem voltak restek és idejöttek megvédeni magukat. Amennyire emlékszem egy se fenyegetőzött, még egy rossz szavuk sem volt, tudomásul vették a kritikát és kész.
Még mi, egyszerű kommentelők is eljutottunk odáig, hogy nem vesszük magunkra, ha a másik minősíthetetlen szavakkal illet minket, ha ordenáré szavakat használ, ha olyan jelzőkkel illet, ami nem igaz ránk nézve.
Mert ez beletartozik, belefér.

Engem például szórakoztat ez az egész, sosem sértődöm meg, sosem veszem komolyan, sosem veszem magamra.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.11.11. 10:45:12

@DeMarco: "Fedor emlékszik rá, nem egyszer bántott már meg embereket, képviselőket, akik nem voltak restek és idejöttek megvédeni magukat. Amennyire emlékszem egy se fenyegetőzött, még egy rossz szavuk sem volt, tudomásul vették a kritikát és kész."

Csak hogy bosszantsalak egy kicsit: még arra is emlékszem, hogy mind szoci volt :-)

DeMarco 2012.11.11. 11:59:14

@Fedor: Mi más lett volna??? Hiszen fideszesre egy rossz szavad nem lehetne... :)))))))

nandras01 2012.11.11. 12:13:11

egy másik blogon már leírtam, de itt is megjegyezném:

szeretnék én is a feljelentettek között lenni, manapság ez rangot jelent.
remélem ezt a blogot is teljes erővel figyeli papcsák, selmeczi, szijjártó, vagy akárki más, ezek közül a nyikhajok közül.
ezért, hogy az áhított célt elérjem, ünnepélyesen a következő kommentet követem el:

véleményem szerint orbán, kósa, semjén és az összes fidesz politikus hazaáruló és -szelíd liberalizmusom miatt csak eufemisztikusan és finom körülírással tudok fogalmazni- sajnálom, hogy annak idején nem szakadt a fejük a drága jó édesanyjukba.
mivel - legnagyobb sajnálatomra- a megszületésük tényén már nem lehet változtatni, így csak annyi a kívánságom, hogy legalább kétnaponta szarjanak farfekvéses sünt.
valamint mocskos férgek, és azt gondolom, hogy egy tisztességes rablóbanda undorral taszítaná ki őket a soraik közül, mert azért annyi tisztesség még a rablógyilkosokba is szorult, hogy van az a szint,a mi még nekik is undorító.

DeMarco 2012.11.11. 12:54:08

@nandras01: Mit lehet ennyi kedves, dicsérő szóra mondani?
Neked is boldog 2014-2018-as fidesz kormányzást!! :)

nandras01 2012.11.11. 13:05:37

@DeMarco: nono!
gyurmával dicsérd a napot :)

Zolker 2012.11.11. 18:56:47

És a Mandiner ifjújobberei szét is szedik Papcsákot a friss posztjukban, ahogy kell. :))

mandiner.blog.hu/2012/11/11/papcsak_ferenc_meg_az_internetek_ilyen_orszag_pedig_nincs_cccxliii

El nem tudom képzelni, mint képzelhet Papcsák a szólásszabadságról...

NYJetsTD 2012.11.11. 19:26:45

Én nagyon nem értek azokkal egyet, akik papcsákot hülye, gusztustalan, mocsok, tetű, tolvaj, senkiházi, undorító, féreg, komcsi, hazug, jellemtelen börtöntölteléknek nevezik...

Úgyhogy megismétlem, ne nevezzétek papcsákot hülye, gusztustalan, mocsok, tetű, tolvaj, senkiházi, undorító, féreg, komcsi, hazug, jellemtelen börtöntölteléknek....

Valószínűleg téved, aki azt mondja, hogy papcsák hülye, gusztustalan, mocsok, tetű, tolvaj, senkiházi, undorító, féreg, komcsi, hazug, jellemtelen börtöntöltelék....

Úgy hogy megint kérlek titeket kommentelőket, hogy ne nevezzétek ti sem papcsákot hülye, gusztustalan, mocsok, tetű, tolvaj, senkiházi, undorító, féreg, komcsi, hazug, jellemtelen börtöntöltelék....

vomit 2012.11.12. 08:13:20

@stark: en meg az orrszerkezetet tennem szova, amit 100 forintert sem adnanak tele fagyival

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.11.12. 11:09:10

Rájöttem, Papcsák a perbevételekből próbálja bepótolni azt, amit a cimbije ellopott a zuglói vagyonkezelőtől.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.12. 20:01:44

Ezentúl az ilyen emberekről a véleményemet reggelente, kávé után fogom kialakítani. Akit érdekel jöjjön időben, mert ha nem húzom le, akkor büdös.

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2012.11.14. 16:55:22

Papcsák elvtárs, neked azt kívánom mint a Conducatornak és feleségének. Vagy esetleg egy kolumbiai nyakkendőt!

Az Alaptörvényetek szerint a véleménynyilvánítás szabadsága a legelső! Rohanjatok a tetves Parlamentetekbe, és nyomjatok egy módosítót! Nyírjátok ki ezt az alapjogot is! Mutassátok meg, hogyan kell kormányozni orbániát!

Tallono 2012.11.14. 20:10:56

www.barikad.hu/a_nap_vicce_orban_szerint_nem_voltak_megszoritasok-20121114

"Magyarországon nincsenek megszorítások, nem voltak, és nem is lesznek, a kabinetnek csak akciótervei, átszervezései vannak, a terheket pedig kifejezetten a nagy cégekre és a bankokra helyezik, nem pedig az emberekre" - tette hozzá a kormányfő.

Ebben az a tanulság, hogyha Németországba visznek idegszanatóriumba, annak csak az a haszna, hogy nem hugyozol be egyfolytában, de attól még ugyanúgy őrült maradsz...

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2012.11.14. 22:07:21

@Tallono:

"Eurázsia sosem állt harcban Óceániával."
"Eurázsia mindig harcban állt Óceániával."

Tallono 2012.11.15. 13:40:32

@Fedor: Fedorkám, egy régi vitánkat a 2006-osokról bővítsd már ki nekem a véleményeddel, kérlek. Ezek az emberek is csőcselék? Ugyanazt csinálják és ugyanazért, mint mi 6 éve...:

"Sztrájk és utcai összecsapások több dél-európai országban

Erőszakba torkollottak szerdán több dél-európai országban a megszorítások elleni sztrájkhoz kötődő tüntetések. A demonstrálók és a rendőrök közötti összecsapásokban több tucatnyian megsebesültek.

Lisszabonban a gazdasági válság kezdete óta nem volt olyan erőszakos tiltakozás, mint a szerdai tüntetés végén. A demonstrálók egy része elkezdett kövekkel, palackokkal dobálózni, ez váltotta ki a rendőrök tettleges fellépését. 27 tüntető és 21 rendőr könnyebben megsebesült.

A madridi tüntetők szemeteskukákat égettek, emiatt füsttel telt meg a főváros központi sugárútja, Barcelonában pedig rendőrautókat gyújtottak fel. A rendőrök mindkét spanyol városban gumilövedékekkel oszlatták szét a tüntetők tömegét, és összesen több mint 140 embert őrizetbe vettek. Két tüntetőnél robbanószer készítésére alkalmas anyagokat találtak. A sebesültek száma a két városban több mint 70.

A tüntetők Rómában is kövekkel, palackokkal, valamint petárdákkal dobálták a rendőröket, közülük 60-at őrizetbe vettek. Pisában tüntetők egy órára hosszára elfoglalták a világhírű ferde tornyot, és kifüggesztettek rá egy transzparenst, amelyre ezt írták: "Lázadjatok fel! Nem fizetünk a ti válságotok miatt!"

Ezt megelőzően munkavállalók milliói léptek sztrájkba szerdán Európa több országában a kormányok megszorító intézkedései ellen tiltakozva. Spanyolországban és Portugáliában általános sztrájk volt, a görög, az olasz, a francia és a belga szakszervezetek több órás munkabeszüntetésre szólították fel tagjaikat. Mindez része az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) október 17-i felhívásának, hogy november 14. legyen akció- és szolidaritási nap, sztrájkokkal, demonstrációkkal, gyűlésekkel."

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.11.15. 18:22:14

@Tallono: Miből gondolod, hogy bármiben is változott a véleményem ezen a téren? Sztrájkolni, tüntetni alapvető állampolgári jog, gyújtogatni, törni-zúzni, tehát mások testi épségét és vagyontárgyait veszélyeztetni meg nem. Utóbbiak ellen fellépnie a rendőrségnek kötelező, ha meg ez aránytalan mértékűre sikerül, azt meg vizsgálják ki. Ezt mondtam akkor is, ezt mondom most is. Vagy tán arra számítottál, hogy mást mondok, csak mert ezek a tüntetők vélhetőleg baloldaliak? Akkor kétszeresen csalódást okozol:
1. Annyira félreismersz még ennyi idő után is, hogy ilyet feltételezel rólam (vagy összekeversz DeMarco-val, mert neki szokása a maga kedvenceinek minden olyan gerendát elnézni, aminek a szálkaverziójáért is már hazaárulást kiáltott az előző kormányok alatt).
2. Annyira félreismersz még ennyi idő után is, hogy azt gondolod, én ezekkel a tüntetőkkel mindenben egyetértek, holott...
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0