Elrettentő példa lettem
2011. július 03. írta: Fedor

Elrettentő példa lettem

Méghozzá a Heti Válasznál. Én lettem az álnok liberális körök megszemélyesítője. Nohát :-)

A téma természetesen a Népszava komment-ügye, és az arra azóta megszületett hivatalos reakció, vagyis hogy a kommentekre nem vonatkozik a médiatörvény, aminek homályos elvárásait híven jelképezi az, hogy ezt a választ a Hatóság képviselőjének is három! napjába telt kideríteni, esetleg egyeztetni a feljebbvalóival, hogy mit is mondjon.

Merthogy a törvényből nem derül ki egyértelműen, ezt még a jegyzetíró Michnai Attila is elismeri:

Nyilvános illemhely-üzemeltetők figyelem, üzleti terveikbe mostantól mégsem kell majd a folyamatos őrzés költségeit is bekalkulálni, ha helyiségeik falát a továbbiakban is meg kívánják őrizni a névtelenül mocskolódó feliratoktól! A magyar törvényhozásnak ugyanis mégsem sikerült a rohamos technikai fejlődés nyomába szegődni, és hozzáfogni az egykoron vasúti restik klotyóinak falán megnyilvánuló, közlési kényszerben szenvedő, beteg lelkű névtelen firkálók kiszorításához újabban elfoglalt terepükről, az internetről. Onnan is persze a legolvasottabb lapok, oldalak cikkeinek, eredetileg az érdemi hozzászólók számára fenntartott helyeiről. Pedig két napig még úgy volt tudható, hogy az új médiatörvény hatálya a kommentekre is kiterjed, be is rekesztette a szabad hozzászólás lehetőségét néhány óvatosabb oldal.

A jegyzetírónak biztos a szerénysége tiltotta, hogy megnevezze a hozzá közel álló egyik ilyen oldalt, magát a hetivalasz.hu-t. Ami azért érdekes, mert (bár kétségtelenül nem tartoznak a seggnyaló kategóriába, és nem egyszer korrekt kritikát is megengednek maguknak a kormánnyal szemben) nem lehet őket túlzott ellenzékiséggel vádolni, így az ember azt várná, hogy informális csatornákon legalább nekik pontosabb infóik vannak arról, hogy mit szabad, és mit nem.

No de a lényeg most jön, mert ezek után mégse a törvény homályossága lesz a téma, hanem a rá adott szólásszabadság-párti reakciók, az én példámon keresztül.

Bár az MTI ma reggeli híre szerint csupán vaklárma volt az egész, a nyomában támadt vihar eseményei azért nem tanulság nélküliek.

Már megint a nagy, körültekintés nélküli kormányzati lendület, jajdult fel a kritikán aluli színvonalú heccelődésből zsíros üzletet vivő érintettek kórusa, száll a szent sajtószabadságot sirató jajszavuk az égre. Mondjuk imígyen: „Akkor most a blog gazdájaként én vagyok a felelős azért, ha valaki a velem teljesen ellenkező véleményét ilyen hangnemben fejezi ki? Komolyan arra akarnak kényszeríteni minden bloggert és minden internetes újságot, hogy moderáljon? Visszakerülünk az öncenzúra korába?" Írta a Fedor (ál?) nevű szerző a blog.hu-n anélkül, hogy elvakult dühében akár csak saját kinyilatkoztatásának nyilvánvaló ellentmondásain fennakadna. Mondjuk, ahogy összekeveri a cenzúra és az öncenzúra fogalmát. Hogy az olyan finomságokról ne is szóljunk, miszerint a felelős kiadó, közzétevő részéről a törvényesség felvigyázása egyáltalán nem egyenlő a vélemények, tényközlések korlátozásával, azaz a tényleges cenzúrával. Amit Fedor, és a hozzá hasonlók tesznek, az nem egyéb, mint a szabadság és a szabadosság fogalmainak tudatos zagyválása, liberális körök jól bevált, ősrégi trükkje.

Hát akkor:

  1. Jót nevettem, amikor leesett, hogy ezek szerint én most egy zsíros üzletet viszek a blogírással. Kedves Attila! Bár valóban van reklám a blogomon, de van egy olyan érzésem, hogy ezért az egy jegyzetért több pénzt kap(ott), mint ami nekem a blog révén három év alatt bejött. Ha ebből akarnék megélni, bizony éhen halnék.
  2. Igen, a Fedor nem az igazi nevem, de ez egyáltalán nem titok, itt van jobboldalon az elég feltűnő link a névválasztásomról. És pont azért, mert nem ez a megélhetésem, nem is kívánom felfedni inkognitómat. Majd ha véletlenül egy újság úgy gondolná, hogy megtetszenek neki az írásaim, és állást ajánlana, vagy én őrülnék meg annyira, hogy politikai posztot vállalnék, természetesen lecserélném álnevem az igazira (ha törvénytelenséget követnék el, a rendőrség enélkül is simán megtalálna, másra meg nem tartozik, nem kívánok se a magán- se az üzleti életemben hátrányt, vagy előnyt kovácsolni politikai nézeteimből).
  3. Elvakult düh? Csak mert feltettem a kérdéseket, amelyek felmerültek bennem? Nem látott még a kedves jegyzetíró engem dühösnek.
  4. Tudom, hogy mi a különbség öncenzúra és cenzúra között. Lehet, hogy nem fogalmaztam egyértelműen, ezt elfogadom kritikaként. De azt hiszem a lényeg érthető volt: ha nekem a blogról attól való félelmemben, hogy esetleg megbüntethetnek, bármit is törölnöm kéne a tartalma miatt, azt én öncenzúraként élném meg, akár a saját írásomról volna szó, akár egy hozzám érkezett kommentről, hiába lenne technikailag igaz az, hogy a kommentek fölött én cenzorkodnék. Még az ordenáré módon zsidózó/buzizó szerencsétleneket, vagy az orbán-gyűlölő "Ezt elkúrtad Gonosz Törpe" trollt is békén hagyom elvi alapon, pedig rohadtul idegesítenek. Az, hogy nagy nehezen tisztázódott számomra is, meg az internetes portálok számára is, hogy erre nem lesz szükség, örvendetes tény, de még örvendetesebb lett volna, ha ez nem csak értelmezés kérdése lenne, és nem egy ilyen államtitkári szintről elindított beavatkozási kísérletet követő botrány kellett volna ahhoz, hogy ez ki legyen mondva.
  5. Ha egy kommentelőm törvénytelenséget követ el, az teljesen más tészta, de itt és most egyáltalán nem erről volt szó. A Népszava ellen ugyanis a hatóság "Mádl Ferenc és Schmitt Pál köztársasági elnök személyét érintő megjegyezések kivizsgálására" indított vizsgálatot. Mádl-t egy árva szóval nem bántotta senki, Schmittről meg a legerősebb leírt jelző az volt, hogy pojáca. Ez törvénysértő volna? Egy demokráciában ilyenért egyáltalán indulhat vizsgálat?

Az én hozzáállásom nem a szabadságot jelképezi Michnai számára, hanem a szabadosságot, pedig a gusztustalan hangvételű írásokat, hozzászólásokat én sem bírom, számtalanszor felemeltem a szavam ellenük. De valóban nem kívántam eltüntetni, letiltani őket, sőt, kifejezetten zavar, ha valaki korlátozza a hozzászólások lehetőségét, akár jobbról, akár balról, mert számomra ezt jelenti a szólásszabadság.

De akkor mi szerinte a szabadosság nélküli szabadság? Meg is adja rá a választ magától, de nincs benne sok köszönet.

Mert igenis meg kellene szűnnie végre az interregnumnak a legújabb média felület, az internet terepén, anélkül persze, hogy a ló túlsó oldalára esve, mondjuk az írógépes-indigós világ hajdani példája nyomán valamiféle technikai módszerrel (anno lelakatolással) próbálná bárki is a jogszerű használatot korlátozni.

És itt a jogszerűn volna a hangsúly, kedves háborgók, jogállamban ugyanis a felelősség vállalása nélküli közlési szabadság elképzelhetetlen.

És ezzel a megoldás is kínálná (immár tehát csak feltételes módban) magát, ahogy érdemi olvasói hozzászólásokat szerkesztői szűrés nélkül, pláne névtelenül, vagy álnéven a nyomtatott sajtóban sem szokás közzétenni, úgy lehetne honos e módszer a net világában is. Igen, kicsit több munkát róna ez majd az internetes szerkesztőkre, sebaj, amit megspórolnának ezen orgánumok az olvasószerkesztők, korrektorok elhagyásával, abból tán csak kijönne egy olvasói levél-szerkesztői státusz. Ha meg mégsem, akkor a magyarország.hu kormányzati portál mintáján (vagy azzal együttműködve), csak hitelesen azonosított személyek szólhatnának hozzá közvetlenül bármely fórumon, az internetes sajtó szereplőinek legszélesebb körű összefogásával.

Mert tévedés ne essék, valami ilyesmi lehet az eredeti kormányzati törekvés is, amelyet ugyan Koltay András médiatanácstag, az MTI ma reggeli híre szerint cáfolni látszik. A netes médiaüzlet ugyanis jól tudható módon az olvasók, pontosabban a kattintások számán alapul, amibe a szabadjára engedett, mocskolódó kedvű kommentelők éppúgy belejátszanak, mint az őszintén érdeklődő olvasók. Ezért tán könnyen belátható, hogy mégis éppen ideje volna a maguknak nemtelen előny kikaparó, a gátlástalan indulatú beíróknak gátat nem szabó oldalak törvényi erővel történő megzabolázásának.

Magyarul a kedves rendpárti cikkíró megfutamodásnak érzi a Hatóság friss törvényértelmezését (jelzem ebben lehet valami), és a maga részéről igenis helyénvalónak találná a kötelező moderálást (és vélhetően elmaradása esetén a hanyag portál, blog büntetését is), vagy helyette (ami még rosszabb) a kötelező azonosíthatóságot. Ez aztán tényleg jót tenne a szabad véleménynyilvánításnak. Akkor, amikor épp megkönnyítik a kirúgásokat, mindenkinek az az álma, hogy politikai véleményét mindenki előtt nyilvánossá tegye, ha alkalmazott, hátha elolvassa a főnöke is (pláne, ha állami intézménynél dolgozik), ha vállalkozó, hátha elolvassa az is, akitől függnek a megrendelései (főleg, ha közbeszerzési pályázaton is indulna), és még sorolhatnám. Persze van ilyen lehetőség most is, számtalan helyen lehet kommentelni Facebook azonosítóval bejelentkezve. Aki ezt vállalja, ám tegye. De kötelezővé tenni? A kormányzati portállal összehasonlítás meg igen erős csúsztatás. A vélemény kifejtése egyenrangú azonosítást kíván egy hivatali ügyintézéssel? Egy igazolványcseréhez még jó hogy azonosítanom kell magam, de ahhoz, hogy megdicsérjem vagy szidjam a kormányt? Eléggé orwell-i gondolat...

A véleményszabadságba bizony az ordenáré vélemények is beletartoznak, és ahogy a cikk elején említett WC ajtókon feltűnő feliratok kötelező aláírását követelni is abszurd feltételezés, úgy szerintem a netes kommentek esetében is ugyanez a helyzet, akár tetszik némelyik hangvétele, akár nem.

Ui: Nagyon szívesen elhelyeznék Michnai Attila cikke alá egy linket erre a posztra, hogy válaszom eljusson hozzá, és olvasóihoz, de sajna nem tehetem, pedig korábban regisztrált hozzászóló voltam ott is. A kommentelési lehetőséget ugyanis a pozitív hír ellenére még nem állították vissza.

Tudjuk be ezt annak, hogy vasárnap van.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr193035217

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kétezer-ötszáz éves a kommentbűnözés 2011.07.05. 17:19:25

Népszerű vitatéma mostanság, hogy vonatkozik-e a médiatörvény a blogokra és kommentekre, és hogy egyáltalán jó dolog-e, ha álnéven bárki tetszése szerint írogathat, vagy vessünk véget ennek. Nem sokan tudják, de a kommentbűnözés már az ókori görögöknek...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szalai Ervin · http://publius.blog.hu/ 2011.07.03. 20:05:27

Ha valaki képes leírni a "szabadság nem egyenlő szabadosság" mondatot, az valószínűleg annyi empátiára képes, mint egy dunai örvénybe keveredett tölgyfatuskó.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.03. 21:24:19

Ez a poszt egy jó példa arra, hogy sülhetett volna el visszafle a 'Lex Pokol'.

Az új médiadiktátum is visszafele fog elsülni.

DeMarco 2011.07.03. 22:19:26

Én nem értem miért háborogsz már megint.

Bazi nagy ingyen reklámot kaptál, erre félreáll a szád...

Ráadásul igazuk van. Nem most lettél elrettentő példa, mindig is az voltál. :D

Ha nem képzelnél alternatív világot magad köré, akkor ugyan miről vitatkoznánk?

Hisztiztél? Igen. Tudtad, tudtuk, hogy teljesen feleslegesen? Igen. Figyelmeztettünk? Igen. Kiderült (elég hamar kivételesen), hogy tényleg felesleges volt? Igen.

Akkor meg nincs tökéletesen igaza a Heti Válasz újságírójának???

Mindazonáltal nyilván én sem vok moderátor párti, pláne nem regisztráció párti. Ragaszkodom a teljes szólásszabadsághoz, ragaszkodom hozzá, hogyha mérges vok csúnyán írjak és ragaszkodom a véleményemhez, mégha az sokszor bántó lehet másokra nézve. Ami a szívemen az a gombokon...

Észre sem veszem a trollokat, simán átugrom őket.

Mondjuk az kicsit furcsa, ahogy rá(d)nk hivatkoznak. Hajlamos vok elfelejteni, hogy csak néhányan szólunk hozzá a posztokhoz, de sokkal többen olvasnak minket... pláne politikai, vagy közéleti értelemben. Van véleményem, mindenkinek van. De nem gondolom, hogy egy kósza vélemény ami sokszor nem is biztos, hogy helytálló, mérvadó legyen akárkinek is, hivatkozási alap...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.07.03. 22:39:40

Ahogy lenni szokott, az igazság az arany középúton van a két cikk között félúton.

A sztori, ahogy én látom:
1. Valaki (egy államtitkár) túlbuzgóságból már július elsején tett egy bejelentést (hol van még az ítélet) az új médiatörvény alapján. (Biztos tett korábban is a régi alapján, csak az a kutyát nem érdekli)

2. Valakik túlbuzgóságból (például Fedor, de nagyon sokan mások is) máris a demokrácia, a sajtószabadság végét látták.

3. Döntés, (megfontoltan három nap után) hogy kommentekre nem vonatkozik.

4. Valakik túlbuzgóságból az orruk alá dörgölik a másik oldali túlbuzgóknak, hogy nem kell annyira buzogni.

5. Most azon rugózunk, hogy mi tartott három napig...

Tanulság: Kevesebb túlbuzgóságot és több megfontoltságot plíz!

u.i.: Ez olyan jó lett, hogy ha túlbuzgó lennék, akkor posztot írhatnék belőle. :)

u.i.2.: Jótanács Fedornak: Olyan médiumokat nemnagyon érdemes olvasni, ahol 'vélemény' rovat van, és hogy-hogynem mindig azonosak a vélemények... (pl. Heti Válasz, Népszava....... stb.)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.03. 23:51:22

@bogancs:

1. Valaki (egy államtitkár) túlbuzgóságból már július elsején tett egy bejelentést (hol van még az ítélet)

www.youtube.com/watch?v=BHrwveyy4II

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.07.04. 01:35:08

@DeMarco: "Hisztiztél? Igen. Tudtad, tudtuk, hogy teljesen feleslegesen? Igen"

Nem érzem úgy, hogy felesleges hiszti volt felhívni egy olyan esetre a figyelmet, ami jól jellemzi a törvény visszáságait. És nem csak liberálisok szólaltak fel, hanem pl. A Mandiner is, és ugye a Heti Válasz is betojt, mert még számukra se volt tiszta a szitu (arról nem is beszélve, hogy talán pont ez kellett ahhoz, hogy visszakozzanak ezügyben)

@bogancs: "Valakik túlbuzgóságból (például Fedor, de nagyon sokan mások is) máris a demokrácia, a sajtószabadság végét látták."

Ez a sztori csak egy tünet a sok közül, akkor lett volna túlbuzgóság szólni róla, ha nem lenne előzménye és ezer más tünete a demokrácia szűkülésének.

"Olyan médiumokat nemnagyon érdemes olvasni, ahol 'vélemény' rovat van, és hogy-hogynem mindig azonosak a vélemények... (pl. Heti Válasz, Népszava....... stb"

Először is mindent érdemes olvasni, hogy tájékozottabb legyen az ember, csak egynél leragadni nem szabad. Másrészt meg a Heti Válasz szerencsére pont nem az az az újság, ahol csak egyféle vélemény van, Stumpf András pl. szerintem egészen mást hozott volna ki ugyanebből a sztoriból.

Veder1 2011.07.04. 06:21:50

Akkor a Lex Pokol kifigurázását újratöltve:

- M. Attila egy pöcs!

- M. Attila nem egy pöcs! - aláírás: M. Attila

Grigorij Pantyelejevics 2011.07.04. 07:42:40

Micsoda abszurd!

"Látod nincs is cenzúra, hisz megmondta a Cenzúra Hivatal. És ezután is majd megmondja."

Hogy én ezt miért nem filmen nézem?!

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.07.04. 08:43:18

A valódi néven regisztrálásról annyit, hogy anno a Blizzard is be akarta vezetni a koreai rendszert, miszerint valódi névvel és elérhetőséggel is kell regisztrálnod (mielőtt valaki félreértené: Dél-Koreáról beszélek), ami a nyugati, liberális-anonimitást követelő játékosok nehezményeztek.
De engedtek a nyomásnak, és nem jött össze (egyelőre?)

loláb 2011.07.04. 09:03:46

Abba kellene már hagyni azt a felemás sejtetést, hogy a te blogodhoz hasonló orgánumokra BÁRMIBEN is vonatkozna a médiatörvény.

Nem vonatkozik, tehát NEKED semmiféle moderációs kötelességnek, vagy kiegyensúlyozott tájékoztatási kötelességnek nem kell eleget tenned.

Magánblogokra nem vonatkozik a törvény, az ugyanis kizárólag olyan oldalakra vonatkozik, amelyeket gazdasági szervezet bevételszerzési céllal üzemeltet.

Ezen már tavaly decemberben rugózott egy sort a közvélemény, azt hittem, hogy akkor mindenkinek sikerült felfognia, de ezek szerint nem. Vagy csak megint a "csúsztassunk, mossukn össze mindent, mindennnel" taktikát alkalmazzátok?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.07.04. 10:01:17

@loláb: Számtalanszor leírtam én is, hogy a jelek szerint a törvény rám nem vonatkozik. A múlt héten történtek ebben egy kicsit megingattak, hisz végül is belémköthetnek azon az alapon, hogy van reklám a blogomon, akármennyi is belőle a bevétel. A vasárnapi bejelentés megnyugtatott.

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2011.07.04. 10:04:13

Kedves Fedor! Nekem Te egy JÓ példa vagy arra, hogy miként kell kezelni a "nyilvános WC-be" tévedt - de még csak nem is fizető - kuncsaftok randalírozását. A lehető legnagyobb türelemmel, az idióta felé is tiszteletet adó EMBERKÉNT. (és ez se nem nyalás, se nem ámítás a részemről :)- pusztán egyéni véleményem közlése)
No de ez?! : "Nyilvános illemhely-üzemeltetők figyelem, üzleti terveikbe mostantól mégsem kell majd a folyamatos őrzés költségeit is bekalkulálni, ha helyiségeik falát a továbbiakban is meg kívánják őrizni a névtelenül mocskolódó feliratoktól!" - ez bizony kritikán aluli, főleg egy magát szakmailag is újságírónak tartó valaki részéről (gőzöm sincs kicsoda)... mert hogy lerí róla az a fajta irigység, aminek - egy "szakember" agyában - megfogalmazódnia sem volna szabad! De hát itt tartunk, ide jutottunk: a fideszpolitika elvakult kiszolgálói - egyetlen ész érv felhozatala nélkül - védik a gazdit. Azt a gazdit, aki amúgy mindenféle szabadságnak ellene van, aki valóban orwelli képzeletet felül múlóan bontja le a demokratikus és emberi jogokat Magyarországon. ... és még a blogírók a hibásak?! non sense!
Üdv a blogtársaknak, akik nem hagyják szó nélkül a kormány szemfényvesztő húzásait, törvényeit,és a KAMUnikációja ellenében felvilágosításra törekszenek: a valóság megismertetésére (és nem eltakarására), az ok-okozat kiderítésére, és képesek figyelmeztetni a következményekre... mert azok mindig voltak, vannak, és lesznek is!

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2011.07.04. 10:06:50

Namármost:
„Akkor most a blog gazdájaként én vagyok a felelős azért, ha valaki a velem teljesen ellenkező véleményét ilyen hangnemben fejezi ki? Komolyan arra akarnak kényszeríteni minden bloggert és minden internetes újságot, hogy moderáljon? Visszakerülünk az öncenzúra korába?"
Ebbe mi volt az elvakult düh?
Ezenkívül, hamár hozott a köcsög kormány egy elbaszott törvényt, ami sokak életét befolyásolja, nem-é kellett volna-é esetleg TÁJÉKOZTATNIA (volt rá több mint fél éve), hogy mi mire vonatkozik? Most kell kapkodni, igaz? Ki a felelős ezért?
Ha valaki gondolkozik és kérdez az máris liberális bértroll...

loláb 2011.07.04. 10:41:55

@Fedor:

"A múlt héten történtek ebben egy kicsit megingattak, hisz végül is belémköthetnek azon az alapon, hogy van reklám a blogomon, akármennyi is belőle a bevétel. A vasárnapi bejelentés megnyugtatott."

Nem tudom mi ingatott meg, teljesen világosan benne van a médiatörvényben, hogy csak a regisztrációs kötelezettséggel terhelt orgánumokra vonatkozik, illetve azokra az internetes oldalakra, amelyek gazdasági tevékenységet végeznek.
Ezzel kapcsolatban a törvény egyik előterjesztője, L. Simon László nyilatkozott olyat, hogy a gugli hirdetésekből eredő, pár forintos bevétel nem tartozik ide, csak az, ahol a szerkesztők, újságírók fizetést kapnak, amelyet az oldal bevételeiből állnak.

Ezek után nem értem, hogyan, és miért ingat meg téged BÁRMI, ami a népszavával kapcsolatban történik.
A te blogod, és a népszava weboldala nem azonos kategória, ezt fel kéne végre fogni.
Ami vonatkozik a népszava által szerkesztett tartlomra, az rád nem vonatkozik, te továbbra is arról írsz, amiről akarsz, és azt moderálsz ki, vagy hagysz benn, akit jól esik.

Félreértés ne essék, hogyha itt a blogon lenne közösség elleni izgatás, pedofil tartalom, vagy más jogszabálysértés, akkor azért ellened is eljárhatnának (vagy, ha a hozzászólók teszik, akkor ellenük), de ez nem a médiatörvényből ered, hanem a hatályos BTK-ból, és 2011 január elseje előtt is így volt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.07.04. 10:58:41

@loláb: "Ezzel kapcsolatban a törvény egyik előterjesztője, L. Simon László nyilatkozott olyat, hogy a gugli hirdetésekből eredő, pár forintos bevétel nem tartozik ide,"

Hát ez az, hogy nincs benne világosan a törvényben, hanem ilyen - olyan utólagos értelmezésekből lehet csak kihámozni (jelzem most is ez történt).

"Ezek után nem értem, hogyan, és miért ingat meg téged BÁRMI, ami a népszavával kapcsolatban történik."

Ha egyszer annyira homályos az a törvény, hogy még fél évvel a kihirdetése után sincsenek a médiajogászokat is alkalmazó nagy portálok se tisztában azzal, hogy most akkor mi vonatkozik mire (és ez alól még a tűzhöz közel álló média sem kivétel), akkor mitől legyek a dologban annyira biztos én, a nem jogász magánember?

"Félreértés ne essék, hogyha itt a blogon lenne közösség elleni izgatás, pedofil tartalom, vagy más jogszabálysértés, akkor azért ellened is eljárhatnának (vagy, ha a hozzászólók teszik, akkor ellenük), de ez nem a médiatörvényből ered, hanem a hatályos BTK-ból, és 2011 január elseje előtt is így volt."

Ez utóbbit nem is vitatom, benne van a posztban is. De ami a Népszavánál történt, nem ez a kategória.

loláb 2011.07.04. 11:28:49

@Fedor:

"Hát ez az, hogy nincs benne világosan a törvényben, hanem ilyen - olyan utólagos értelmezésekből lehet csak kihámozni (jelzem most is ez történt."

De, benne van.
Utólagos értelmezésekre azért van szükség, mert a jó magyar média úgy megkavarta a szart a törvényről szóló tájékoztatásában, hogy összemosott mindent, mindennel. Nem mondok példákat, már millió egyszer megtettem, tudod miről beszélek.

"Ha egyszer annyira homályos az a törvény, hogy még fél évvel a kihirdetése után sincsenek a médiajogászokat is alkalmazó nagy portálok se tisztában azzal, hogy most akkor mi vonatkozik mire"
Mivel rád NEM, mégegyszer hangsúlyozom NEM VONATOZIK a törvény, kurvára lényegtelen, hogy mi van benne, vagy mi nincs.
Az, hogy a magánblogok nem esnek a hatálya alá, az a törvény novemberi elfogadása óta világos, ergó továbbra sem tudom elképzelni sem, hogy mi a tökömnek akarod értelmezgetni azt a törvényt, ami nem vonatkozik rád?

Unom ezt már ezt az álrettegést, fel kellene fogni, hogy végre, hogy a kutya le nem pisálja, hogy mit irogatsz itt, meg mit nem. Senki az ég világon nem akar elhalgattatni sem téged, sem pedig egyetlen másik blogot sem.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.07.04. 11:48:46

@loláb: Szerinted álrettegés, szerintem a nem tiszta dolgok tisztázásnak igénye.

is 2011.07.04. 12:12:11

@DeMarco: @loláb: jaj,Bbela batyaim. elindult az eljaras? igen. kapott 15 napos hataridovel, hatosagi eljarassal fenyegetest az ujsag? igen. vissza van vonva, le van zarva ez az eljaras? NINCS.

milyen alapon probaljatok ugy beallitani, mintha vege lenne? milyen alapon itelkeztek? a tenyek pontosan szemben vannak az allitasaitokkal.

"Senki az ég világon nem akar elhalgattatni sem téged, sem pedig egyetlen másik blogot sem. "
hircsarda.hu. es ahanyszor megprobalod elhitetni velunk, annyiszor hircsarda.hu. te tenyleg elhiszed, amit irsz, sajnos. szolok: ez a letezo legkartekonyabb.

loláb 2011.07.04. 12:47:13

@Fedor:
A nem tiszta dolgok éppen attól nem tiszták, mert a hozzád hasonló bloggerek, különféle szervezetekre vonatkozó paragrafusokat szándékosan, és tendenciózusan összemosva keltették hónapokon keresztül azt a látszatot, hogy a blogokat, vagy az újságokat a bennük megjelenő publicisztikák, olvasói levelek, vagy posztok kormányellenes hangvétele miatt százmilliókra büntethetné az NMHH.

Századjára mondom, ha nem tiszta valami, akkor ELŐSZÖR el kell olvasni a törvényt, nem fogalmatlanul hiszizni.

A médiatörvényt 7 hónapja fogadták el, de te eddig képtelen voltál legalább átfutni, hogy nagyjából sejtsed, hogy mire, kire vonatkozik. Viszont időről időre véleményt nyilvánítasz a témában, anélkül, hogy legalább az igény felmerülne benned, hogy tájékozódj arról, amiben diktatúrát, öncenzúrát, meg más idiótaságot hordasz össze-vissza.

Felróvod a törvényalkotónak, hogy nem világos szabályokat alkotott, amikor blogposztokból, meg sajtóközleményekből tájékozódsz, anélkül, hogy magát a jogszabályt elolvastad volna?

@is: Mi köze van a hírcsárdának a médiatörvényhez, magyarázd már el nekem?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.07.04. 12:58:12

@loláb: "A médiatörvényt 7 hónapja fogadták el, de te eddig képtelen voltál legalább átfutni, hogy nagyjából sejtsed, hogy mire, kire vonatkozik. "

Képzeld el, elolvastam anno.

Styxx 2011.07.04. 14:23:51

Anélkül, hogy túljogászkodnánk:
Tágabb értelemben a blogposzt és a komment is, minőségtől függetlenül szerzői alkotás. A szerzői jog a szerzői álnév használatát pedig nem tegnaptól engedélyezi. Trollok lehetnek idegesítőek, különös tekintettel arra, hogy a blogok esetén zömében olyan művet fikáznak, amit valaki ingyen és bérmentve, a szabadidejében hozott létre.
De! Aki nem bírja ha dugják, ne álljon kurvának. Ráadásul troll is írhat olykor igenis helyénvaló posztot. Ráadásul az anonim kommentelőt olyasmit is megengednek maguknak, amit névvel, címmel, arccal nem mernének felvállalni, ebből pedig néha igenis tanulni is lehet. És szerintem nincs olyan blogger aki a trollkommentek mellett ne kapott volna őszinte szeretetet, biztatást, értékes hozzáadott értéket szintén anonim kommentelőktől. Mindezt ha névvel-címmel-TAJ-számmal tennék, akkor a blogger könnyen elbizonytalanodna, hogy vajon tényleg őszinte-e a kommentelő, avagy ilyen-olyan érdek vezérelte seggnyaló?

Styxx 2011.07.04. 14:25:08

"troll is írhat olykor igenis helyénvaló posztot."
bocs, kommentre gondoltam.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.04. 14:40:10

Fedor kollega, számon vagy tartva :-)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.07.04. 14:42:00

Egyet kell, hogy értsek veled Fedor.

A Heti Válasz megszüntette a kommentelést, vagyis a dolog úgy látszik nem volt egyértelmű. Márpedig egész egyszerűen felháborító, hogy egy ilyen kérdésben, a hivatal ad hoc dönti el 3 nap múlva, hogy hogyan is kell értelmezni a törvényt.

Akár úgy is dönthettek volna, hogy aki alatt trollkodnak, azt statáriálisan megkövezik. (Nyilván túlzás, de ha ennyire nem kiszámítható a rendszer, akkor nem kell csodálkozni, hogy az arra fogékonyak a legrosszabbat látják bele.)

Hihetetlen, hogy mennyire nem gondolták végig ezt az egészet odafent a fiúk. Vagy végiggondolták, és az még rosszabb: akkor a valóságról nincs túl sok fogalmuk.

Michnai meg nagyon gyenge.

ceterum censeo: A szólásszabadság még mindig megvan, a kormányunk meg egy rakás f*s.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.04. 14:47:42

Én csak azt kérdeném tisztelettel, hogy ezt a fehér alapon világoskék betűkkel való irkálást nem lehetne hanyagolni?
Próbáld már ezt elolvasni egy négyszerhárom centis telefonkijelzőn (napsütésben).

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.07.04. 14:51:09

Fehér alapon kék betűkkel csak a címek meg a linkek vannak írva, képernyőn ez teljesen jól olvasható. Mobilon meg válts át mobilsablonra, és megoldódnak a problémáid :-)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.04. 15:02:02

ménemmegyátaleleményesválaszom?

szekertabor · provo.blog.hu 2011.07.04. 15:26:45

Azért feltenném tisztelettel a kérdést: mit tehet a kisember (nem közszereplő), ha egy nagy olvasottságú blog nagy olvasottságú posztjában, tehát széles nyilvánosság előtt a becsületébe gázolnak? Lehet, hogy ez a blog éppen nem nyújt biztos megélhetést a gazdájának, de attól még elméletileg meg lehet gazdagodni egy blog reklámbevételeiből. Ha bekommentelem, hogy "Braunschweigner Arnold (Alsóretkes, Szabad Nép utca 12.) egy vérnősző barom, aki rendszeresen molesztálja a 12 éves fiát", akkor ez fennmaradhat a blogon, és senki nem köteles kimoderálni? Az sem, aki pénzt keres vele?
Szerintem ez még a falfirkákra sem igaz. Ha valakinek van egy ingatlanja, és valaki felfirkálja rá az idézett becsületsértést, a tulajdonos köteles ezt eltávolítani, és egyébként feljelentheti a firkálót.
Tehát egyáltalán nem a sajtó és véleményszabadság lábbal tiprása az, hogy ilyen esetekre nézve tisztázzuk a felelősség kérdését. Ha nem is megy egyik napról a másikra, de érdemes következetesen végiggondolni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.04. 15:32:10

Majd jól átmegyek a Piroslapra akkor.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.04. 15:36:37

szekertabor, szvsz nyitott kapukat döngetsz.
Mellesleg a poszt nem erről szól.

Styxx 2011.07.04. 16:02:09

@szekertabor:
"Ha bekommentelem, hogy "Braunschweigner Arnold (Alsóretkes, Szabad Nép utca 12.) egy vérnősző barom, aki rendszeresen molesztálja a 12 éves fiát", akkor ez fennmaradhat a blogon, és senki nem köteles kimoderálni?"
Akkor első körben Braunschweigner Arnold (Alsóretkes, Szabad Nép utca 12.) keresse meg a blog adminját, és kérje a kifogásolt poszt törlését, de miért kellene, hogy főleg egy hobbiblog rendelkezzen moderálási szabályzattal, stb. A graffitizett kerítéses példával élve: A kerítéstulajdonosnak kell, hogy legyen graffitieltüntetési szabályzata?
A nem közszereplő kisemberek blogkommentben történő rágalmazása egyébként szerintem ritka, mint a fehér holló, a közszereplőnek pedig a jogszabályok is megasabb tűrésküszöböt írnak elő. Kishazánk nem monarchia, nálunk közszereplőnek senki sem születik, hanem önként és dalolva vállalja, a magasabb tűrésküszöb pedig alkalmassági követelmény.

"elméletileg meg lehet gazdagodni egy blog reklámbevételeiből."

Elméletileg ha most randomszerűen ütögetem a billentyűzetet, teljesen véletlenül akár az Iskola a határon-t is leírhatom szóról szóra:-)

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.07.04. 17:07:49

@loláb: "fel kellene fogni, hogy végre, hogy a kutya le nem pisálja, hogy mit irogatsz itt, meg mit nem."
Te el is olvastad a posztot? Michnai épp most pisálta le!

A harmadik keretes íráshoz: a Véleményvezéren egy hónapja vezették be a név szerinti kommentelést, a fészbukon keresztül (így most én és még gondolom sokan mások, akik indáznak, de a fészbukra nem akarnak feljelentkezni, ki is szorultak a hozzászólás lehetőségéből = szűkítették a szólásszabadságot?). Azzal érveltek, hogy majd így a trollokat, meg a színvonaltalan kommenteket kiszűrik (aki ismeri, előtte sem volt a moderatúrája valami észveszejtően jó - tkp. eltűntek kommentek, több nappal később jeletek meg stb...) Szóval nem javult a helyzet, mert troll jellegű beszólások most is vannak, viszont a jó hangulatú kommentsoroknak lőttek, unalmas szájtépés, követhetetlen hozzászólásrend, s ráadásul mindenki névvel fényképpel, lakhellyel, esetleg munkahellyel jelenik meg. Ez aztán csodálatos...
Összefoglalva: a véleményvezér kommentárjai ugyan olyan szárazak és unalmasak lettek, mint a posztjai. Ny.B.
Köszönöm, hogy ezt leírhattam.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.07.04. 17:32:31

@szekertabor: Idéznék a posztból:

"Ha egy kommentelőm törvénytelenséget követ el, az teljesen más tészta, de itt és most egyáltalán nem erről volt szó."

Szóval ne keverjük.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.04. 17:47:23

A Velvet a Véleményvezérhez hasonlóan nyírta ki magát.
(Köpködést kérném mellőzni- nem kell mindig nehéz borokat inni, van, amikor egy hosszúlépés esik jól.)

loláb 2011.07.04. 19:10:24

@vadász2:

Áruld már el nekem, hogy ki a tököm az a Michnai Attila?
Számít amit mond, vagy akar?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.04. 20:54:55

Még valami.
Fedor fejtegetéséről (meg az egész médiatörvényes katyvaszról) Moldova György 'A tilalomtábla' c. története jutott eszembe.
Aki olvasta, gondolom érti, miért.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.04. 23:25:01

A kongresszus után a győztes pártelnök és a tek első embere beszélgetnek a fkete a mikrobuszban, miközben a Cinege utca felé suhannak.
- Irigylem önt elnök úr. ön egy nagyon sikeres ember. A fülkeforradalomban 2/3-os győzelemre viszi a pártot, kiebrudalja az IMF-t, sikeres harcot indít az államadósság ellen, majd most még ez a sikeres tisztújítás is. Gondoljon bele! 99,7%-a a leadott szavazatoknak önre lett leadva, ez még Kádár, Rákosi, és Acél elvtársak mindenkori legjobb eredményét is túlszárnyalja. egy ilyen eredményt még a kínai elvtársak is csak irigykedve néznek, nem beszélve a brüsszeli népnyúzókról, akik még csak most tanulják a demokráciát. Végül is csak 4 ember van a pártban, aki nem szeretné, ha Ön lenne az elnök. Mit szeretne még?
- 4 nevet!

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.07.04. 23:42:41

@Fedor:

"Ez a sztori csak egy tünet a sok közül, akkor lett volna túlbuzgóság szólni róla, ha nem lenne előzménye és ezer más tünete a demokrácia szűkülésének."

Bocs, kicsit pontatlanul fogalmaztam, módosítom:
Valakik túlbuzgóságból (például Fedor, de nagyon sokan mások is) máris a demokrácia megszüntetésének, a sajtószabadság végének újabb jelét látták.

"Először is mindent érdemes olvasni, hogy tájékozottabb legyen az ember"

Itt megpróbáltam leírni, hogy miért nem érdemes:
nivo.blog.hu/2011/07/04/letartoztattak_egy_politikust_ez_mar_a_demokracia_vege

Adolf Galland 2011.07.05. 01:53:21

Fedor, te is növeled az ál-, bér- vagy megélhetési rettegők kicsiny, de hangosan trombitáló libsi/komcsi táborát.

Kezdettől fogva világos volt, hogy a törvény a magánblogokra (magánlevelezésre, hálószoba titkokra, erdőben ordítozásra, kocsmai anyázásra) nem vonatkozik.

Nem akrtaok mindjárt a Duna-parton is önként felsorakozni, sárga csillaggal?

Elképesztő, amit műveltek. Hetente följelentitek a hazátokat, mint pl. TGM-ék a minap Hilary Clintonnál.

Csak azt nem értem, ebbe a náci érzelmű országba miért tülekednek Izraelből a zsidók tízezrei.

Mind mazochista? Vagy ti hazudtok, még magatoknak is sikeresen?

Nem szégyellitek magatokat, libsikéim?

Jobbulást.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.05. 08:26:48

Ki is kezdte ezt a 'kiszaladok Brüsszelbe árulkodni' című bohóckodást?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.07.05. 10:06:56

@Adolf Galland: Miért kívánsz jobbulást? Kettőn közül nem én vagyok a beteg...

Win Elen 2011.07.05. 12:18:27

@Fedor: :D

@Adolf Galland: Én értem, hogy miért fújják fel, hogy mások azok szerint felfújják. De ez tök vakvágány. Én alapvetően rókázok a picsogástól, hogy jaj így jaj úgy, meg mi lesz most. De fedor, és nagyon sokan, akiknek megy ez a vád, azok épp a jelenség jelzésértékéről beszéltek. Ez volt, ez történt, aztán mindenki prognosztizál belőle valamit. Az is aki szerint ez semmi, és az is, aki szerint ez egy jele a sajtószabadság, a demokrácia szűkítésének / ami jelenleg elég vastag, van mit húzni rajta, de nem feltétlen kell!. Ergo tök baromság ezen kattogni, hogy megy ez felfújás. Főleg úgy - hogy ismételjem magam - az ezt kifogásoló is felfúja, hogy fújoghasson a felfújáson. Agyrém.

Win Elen 2011.07.05. 12:26:29

Ja hova tovább, én pl. bár nagyon idegenkedve fogadom, de valahol látok rációt a névtelenség visszaszorításában is. Nem feltétlenül most, de ahogyan mások megírták, a jövőbeni média ki tudja milyen lesz, de hogy a meghatározó vonása a közösségiség lesz, az biztos. Ergo egy komment tartalma sokkal inkább hozzáadódik az egész portál lényegéhez, mint most, amikor a többség, csak TV-ből, max. irányított reakciók alapján tájékozódik. No persze ez önmagában nem jelenti a felvetés megvalósításának indokoltságát, mert más tényezők, amik megint a közösségek jellegéből fakadnak, lehet elég erős kontrollt jelentenek önmagukban is. Ez majd a jövőben kristályosodik ki. Az viszont fix, hogy a jelen kormány, ezzel - csúnya szó jön - lófaszt se foglakozik, a médiatörvény, a tényszerű, vagy manipulatívan felénk szállingózó jelek adta értelmezések alapján, nem ilyen kérdések kezelésére jött létre.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.07.05. 14:48:08

@Fedor:

én küldtem rád (azaz javasoltalak @Adolf Galland: -nak mint lehetséges vegzatívumot) tótánál gollamomat :D:D

itt e:
w.blog.hu/2011/07/02/mese_nagy_bohom_kiralyrol/fullcommentlist/1#c13912942

gondoltam, ha te vagy a P.E. No. 1.
akkor egy gollammal több vagy kevesebb nem oszt nem szoroz

magyaridióta · http://magyaridiot.blog.hu 2011.07.19. 17:08:52

@DeMarco: "Akkor meg nincs tökéletesen igaza a Heti Válasz újságírójának???"

nincs. pont.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0