Irodalmi ajánló: Hogyan legyünk diktátorok?
2012. december 11. írta: Fedor

Irodalmi ajánló: Hogyan legyünk diktátorok?

intrika.jpgNem tudom megállni, hogy ne másoljak be ide egy rövidke részletet abból a történelmi regényből, amit épp olvasok. Hogy miért? Szerintem mindenki rá fog jönni, ha az idézet végére ér.

A francia népet - jelentette ki Naudé - nagy elővigyázatossággal kell igába hajtani. Aquinói Szent Tamás például, Arisztotelész Politikájának kommentárjában, miután elítélően nyilatkozik az önkényuralomról, mint a kormányzás egyik formájáról, azért mégis felsorolja azokat a módszereket, amelyekkel a leghosszabb ideig gyakorolható.

Nem Szent Tamás volt, hanem Petrus de Alvernia - javította ki Hardouin.

Ó igen, persze: egy francia. Szóval ez a Pierre d'Auvergne, hogy rendes nevén említsük, helyesen tanította, hogy az önkényuralom fenntartásához feltétlenül meg kell ölni mindazokat, akik hatalomban vagy gazdagságban bővelkednek, mert az efféle embereknek megvannak az eszközeik a zsarnok elleni lázadáshoz. Másodsorban elengedhetetlen megölni a bölcseket, mert azok a tudásuknak köszönhetően kifundálhatják, hogyan űzzék el a zsarnokot. Ezenkívül nem szabad megengedni, hogy jó iskolák legyenek, mert azokban szerezhető meg a műveltség, a művelt emberek pedig nemes lelkűek, nagy tettekre hajlamosak, s az ilyenek könnyen fellázadnak a zsarnokság ellen. A zsarnoknak arra kell buzdítani az alattvalókat, hogy besúgjanak és rágalmazzanak, majd a maguk keltette zűrzavarban egymásnak essenek, barát forduljon barát ellen, a nép gyűlölje meg a gazdagokat, a gazdagok egymást, és mindenki együtt az idegeneket. Ily módon a megosztott, ezáltal meggyengített alattvalókat oly mértékben lefoglalja majd az egymás iránti acsarkodás, hogy eszükbe sem jut fellázadni a zsarnok ellen. Emellett számos és súlyos sarcot kell kivetni az alattvalókra, hogy mielőbb elszegényedjenek, növelve ezzel tehetetlenségüket. A zsarnoknak olyan kivételes erényeket kell mutatnia, amelyek az alattvalók fölébe helyezik, hogy azok maguknál felsőbbrendűnek higgyék. A leggyűlöletesebb intézkedések, mint például az adók kivetése, sohasem viselhetik a zsarnok kézjegyét: úgy kell tenni, mintha azok mások fejéből pattantak volna ki, vagy mintha a zsarnok saját akarata ellenére lenne kénytelen bevezetni azokat, mondjuk egy ellenséges hatalom nyomására. A legkisebb ingadozás nélkül szükséges kormányozni ahhoz, hogy a zsarnoknak ne kelljen tartania a leigázott nép haragjától.

Félelmetesen ismerős módszerek, nem igaz?

A Monaldi-Sorti történész-házaspár regényei híresek arról, hogy hosszas kutatásokon, precíz és pontos történelmi alapokon nyugszanak. Petrus de Alvernia se kitalált figura, teológus professzorként valóban élt a XIII. században, és a fenti listát valóban ő állította össze, legjobb bizonyítékaként annak, hogy egy jó recept - mint ahogy az elmúlt bő két év is mutatja - ha néhol finomabb eszközökkel is (mert ma már azért nem ölik meg pl. a bölcseket, gazdagokat, elég, ha megpróbálják politikailag kicsinálni őket), de több, mint 700 év után is működik.

Aztán majd meglátjuk 2014 tavaszán, hogy milyen hatékonysággal.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr324959341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. jenőke (jenőke) 2012.12.11. 10:59:54

Csupán az érdekesség kedvéért tegyünk hozzá egy idézetet Machiavellitől:

"A sérelmeket mind egyszerre kell elkövetni, mert így kevésbé érzik őket, és kevésbé bántanak; a kedvezéseket pedig apránként kell adagolni, hogy jobban éreztessék hatásukat. S főként: az uralkodónak alattvalóival olyan viszonyban kell lennie, hogy azon a sors jóra vagy rosszra fordulása ne változtasson; mert ha a dolgok rosszra fordulnak és szükséged lenne rá, nem folyamodhatsz a rosszhoz; és a jó, amit cselekszel, nem lesz hasznodra, mert úgy ítélik, csak kínodban tetted, és senki sem lesz hálás érte."

Vidéki 2012.12.11. 14:03:13

Azt mondják, hogy minden hasonlat sántít.

„Petrus de Alvernia se kitalált figura, teológus professzorként valóban élt a XIII. században, és a fenti listát valóban ő állította össze, legjobb bizonyítékaként annak, hogy egy jó recept „

De ha a mostani magyarországi helyzetet próbáljuk zsarnokságként beállítani, akkor a sántaság és sandaság világossá válik.

A sok állítás közül csak egyre hívnám fel a figyelmet:

„számos és súlyos sarcot kell kivetni az alattvalókra, hogy mielőbb elszegényedjenek, növelve ezzel tehetetlenségüket.”

A Világgazdaság szaklapban ez olvasható:

"Magyarországon csökkent legjobban az adóbevétel az EU-ban

A GDP-arányos adóbevétel az EU tagállamai közül Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben 2010-ben az előző évhez képest , derül ki az Eurostat hétfőn közzétett, az európai adózási trendeket áttekintő jelentéseiből. Míg az átlagos ráta az EU egészében nem változott (38,4 százalék maradt), addig Magyarországon 40,1 százalékról 37,7 százalékra esett."

Az Eurostat-ban meg kellene bízni, az egy korrekt, független intézmény.

Tavaly ez a mutató a KSH adatai szerint tovább süllyedt.(VG)

Az Eurostat adatai szerint Franciaország és Németország GDP-arányos adóbevételei is magasabbak, mint Magyarországé.

Ha Petrus de Alvernia teóriáit gondolkodás nélkül benyelnénk, akkor azt kellene hinnünk, hogy az átlagos zsarnokág az EU átlagában nagyobb, mint Magyarországé, valamint Franciaországban és Németországban a zsarnokság foka sokkal meghaladja a magyart.

Nem tudni, hogy az alattvalók Németországban és Franciaországban hogy képesek elviselni a zsarnokságnak ilyen magas fokát?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.12.11. 15:00:00

@Vidéki: Csúsztatni kiválóan tudsz, mint mindig. Egyrészt nem az van a szövegben, hogy minden adóemelés egyenlő a zsarnoksággal. Másrészt meg - és ez a fontosabb - jössz itt 2012 végén egy egy 2010-es adattal, ami a szoci kormányoknak köszönhető, hisz Orbánék adóváltozásai 2011. január egytől léptek csak életbe (ezúttal is kösz, hogy dicséred Bajnaiékat), és "természetesen" nagyvonalúan eltekintesz attól a rengeteg adótól, amit azóta vezettek be.

Egyéb észrevétel?

DeMarco 2012.12.11. 16:59:09

@Fedor: "Egyéb észrevétel?"

Van. A könyv egyébként kiváló.

Az idézet erőltetett hülyeség. Gyakorlatilag minden pontját lazán meg lehetne cáfolni.

Nyilván itt az egyetemi keretszámok csökkentése és fizetőssé tétele miatt sipákolsz, amit egyébként fletó és a maszop-libsi kormány már réges-régen bevezetett volna!! Sőt, pont te vagy az, aki folyton-folyvást az orrunk alá dörgölte az elmúlt években, h ha akkor nem szavazzuk le fletót, akkor milyen überfaxa "reformok" lettek volna.

Hát akkor tessék!!! Megkaptad. De most akkor ne reklamálj, mert csak saját magadat köpöd szembe... Nem diktatúrát kell kiabálnod, hanem éljenezned nagy hangon, hiszen pont ezt akartad pár évvel ezelőtt...most, h más vezeti be, már nem elég forró a sz.r?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.12.11. 18:32:20

@DeMarco: "Az idézet erőltetett hülyeség. Gyakorlatilag minden pontját lazán meg lehetne cáfolni. "

Hajrá, lássuk. Ugyanis engem pont azért fogott meg ez a rész, mert szinte mindegyikhez tudok példát csatolni az elmúlt két évből.

"Nyilván itt az egyetemi keretszámok csökkentése és fizetőssé tétele miatt sipákolsz, amit egyébként fletó és a maszop-libsi kormány már réges-régen bevezetett volna!! (...) Nem diktatúrát kell kiabálnod, hanem éljenezned nagy hangon, hiszen pont ezt akartad pár évvel ezelőtt..."

Ezt a regényt tényleg most olvasom, az idézett rész tegnap este jött velem szembe (majd kiesett a kezemből a könyv), szóval az időzítést mindössze ez befolyásolta. Az más kérdés, hogy az egyik mondatnak különös aktualitást adnak az elmúlt napok történései.

Ami meg a konkrét hülyeségeidet illeti, igen, egy korrekt normális tandíjra szükség van, és ha innen nézzük, akár támogatható is lenne Orbánék törekvése, de Fletóék NEM ilyen esztelen módon és esztelen mértékben vezették volna be. Nézz utána nyugodtan, mind a keretszámok, mind a konkrét összegek tekintetében a töredéke lett volna az elvonás a mostaninak. Az egy korrektnek és elviselhető mértékűnek mondható lépés lett volna (egy nagyobb ívű reform részeként, amit a népszavazással szintén sikerült elkaszálni), és az összeget törvényileg előírva az oktatásba fordították volna vissza, most meg nominálisan kb. a felét fordítják az oktatásra, mint akkor. Szénszünet az egyetemeken pénztelenség miatt vizsgaidőszakban? Szégyen, hogy ilyesmire sor kerülhet.

Szóval Orbánék megint azt csinálták mint már annyiszor, hogy olyan intézkedéseket, amelyek alapvetően akár jók is lehetnének, otromba, nem hozzáértő módon vezetnek be, és pont az ellenkező lesz a végeredmény, mint aminek eredetileg kellene lennie, arról nem is beszélve, hogy nem én vagyok itt, aki szembeköpi magát, hanem a kiskedvenced (szintén nem először), aki a mostani intézkedések töredékéért népszavazást indíttatott négy éve, most sokkal durvábban módon viszi végbe azt, ami ellen elvileg évekig harcolt.

DeMarco 2012.12.12. 08:03:53

@Fedor: "Fletóék NEM ilyen esztelen módon és esztelen mértékben vezették volna be"

Persze-persze...tudjuk.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.12.12. 08:41:36

@DeMarco: Igen, tudjuk. A számok nem hazudnak.

DeMarco 2012.12.12. 09:18:41

@Fedor: "A számok nem hazudnak."

Azok nem is...

Ez az egész poszt a kommentjeiddel együtt, ritka szép példája az álszentségnek és a kettős mércének.
Ha fletó és a ballibák vezették volna be négy évvel ezelőtt, akkor: "korrektnek és elviselhető mértékűnek mondható lépés lett volna"
Ha meg négy évvel később a fidesz, akkor fújj, fújj náci diktátor!!!

Lehet, h te nem érzed öngólnak részedről ezt, de azért mi többiek bizony látjuk mennyire szánalmas és álszent a mostani hőbörgésetek. Egészen idáig kismillió posztban sajnálkoztatok, még itt is: "amit a népszavazással szintén sikerült elkaszálni", h annak idején nem lett bevezetve a tandíj. Most pedig, h megtörtént, eljátszátok a kékhalált, h úristen ez felháborító és itt a diktatúra... :))

Miközben azért sokan egyetértenek itt több lényeges pontban is.

"(egy nagyobb ívű reform részeként)"

HA-HA-HA-HA... :))) Ez a kedvenc viccem! :))))) fletó hetente írt nagy ívű reformokat csak éppen soha egyet sem csinált meg, soha egy sem létezett a fején kívül a valóságban.

"2012 végén egy egy 2010-es adattal, ami a szoci kormányoknak köszönhető"

HA-HA-HA... :))))) Ezen tegnap óta röhögök... Ennyi blődséget...
Tudjuk, a libás emelte meg a minimálbért, törölte el a sok kis adót, törölte el a magasabb kulcsokat, szüntette meg a fél, egész szuperbruttókat, hozta vissza a szocpolt, hozta vissza a kedvező lakásépítési támogatásokat, a családi adózást, stb. Jah, nem, hiszen ezt a fidesz csinálta...

Ha jó kedvet akarsz nekünk csinálni, akkor a legjobb úton haladsz, mert hülyére röhögöm magamat a marhaságaidon.

Vidékinek igaza van, az én adóm folyamatosan csökken, függetlenül attól, h még mindig túl soknak gondolom.

"az önkényuralom fenntartásához feltétlenül meg kell ölni mindazokat, akik hatalomban vagy gazdagságban bővelkednek"

Na mesélj, kit öltek meg eddig??

"Másodsorban elengedhetetlen megölni a bölcseket"

Na mesélj, kit öltek meg eddig??

"Ezenkívül nem szabad megengedni, hogy jó iskolák legyenek"

Sztem elég jó iskoláink vannak. Bár az eu éppen a tudásra és kísérletezésre szánt pénzből csoportosított át a földművelésügyi támogatásokhoz. A rohadt diktátorok...

"A zsarnoknak arra kell buzdítani az alattvalókat, hogy besúgjanak és rágalmazzanak"

Engem még senki nem buzdított semmi ilyenre.

"Emellett számos és súlyos sarcot kell kivetni az alattvalókra, hogy mielőbb elszegényedjenek"

Kár, h folyamatosan csökken az adóteher és végre megosztották minden gazdasági szereplő között.

"amelyek az alattvalók fölébe helyezik, hogy azok maguknál felsőbbrendűnek higgyék"

Senkit nem érzek felsőbbrendűnek. Kiváltképp a libsiket nem.

"például az adók kivetése, sohasem viselhetik a zsarnok kézjegyét: úgy kell tenni, mintha azok mások fejéből pattantak volna ki"

Húha. Akkor nem is a fidesz terjesztette be és fogadta el a költségvetést tegnap, hanem a maszop? Fel sem tűnt...vmit biztosan rosszul kommunikáltak...

"Félelmetesen ismerős módszerek, nem igaz?"

Aha. Ismerősek az 50-es évekből, a kommunizmusra pont igazak. Ki is kellene tiltani az utódpártocskákat a parlamentből, nehogy elkapja őket az ábránd, ahogy pár hete hallottuk élőben...

Összességében egy buta nagy ferdítés ez a poszt, ráadásul az aktualitása miatt kontraproduktív és halálosan vicces...

Vidéki 2012.12.12. 09:28:37

Ha a mostani magyarországi helyzetet próbáljuk zsarnokságként beállítani, akkor a sántaság és sandaság világossá válik.

A létező szocializmusban, annak hajnalán szemináriumokon mosták a tömegek agyát.

Az elvtársak bíztatták a tömegeket, hogy tegyenek fel őszinte kérdéseket.

Egy akkori vicc arról szól, hogy a naív Kovács a szemináriumon megkérdezi:

„Hova lett a hús”?!

Egy hét múlva egy másik naív ember megkérdezi a szemináriumon:

„Hova lett a Kovács”?!

Nos, a zsarnokság így működik.

Most viszont Fedor szabadon harsoghatja el kelettől-nyugatig a nem zsarnokságról, hogy zsarnokság.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.12.12. 15:24:17

@DeMarco: "Ez az egész poszt a kommentjeiddel együtt, ritka szép példája az álszentségnek és a kettős mércének.
Ha fletó és a ballibák vezették volna be négy évvel ezelőtt, akkor: "korrektnek és elviselhető mértékűnek mondható lépés lett volna"
Ha meg négy évvel később a fidesz, akkor fújj, fújj náci diktátor!!!"

Igazad lenne, ha ugyanazt vezetné be, én meg azt mondanám, hogy minden tandíj rossz. De egyáltalán nem erről van szó, szóval hagyjuk a csúsztatást.

"Na mesélj, kit öltek meg eddig??"

Ezt írtam a posztban: "ha néhol finomabb eszközökkel is (mert ma már azért nem ölik meg pl. a bölcseket, gazdagokat, elég, ha megpróbálják politikailag kicsinálni őket)"

Olvasni tudol -e?

A többi észrevételed még ennél is izzadságszagúbb, szóval hagyjuk. Nem akarlak alázni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.12.12. 15:32:48

@Vidéki: Önkényuralom és önkényuralom között is van különbség. Azt sose írtam, hogy itt és most tomboló diktatúra van. De hogy folyamatosan szűkülnek a demokrácia keretei, és az irány (sajnos) nyilvánvaló, az tény.

De persze ti ketten olyanok vagytok, mint Pangloss mester, aki szerint "minden a legjobban van ezen a legeslegjobb világon".

Már ha a FIDESZ van a kormányon, ugyebár.

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2012.12.12. 15:35:18

"Ha a mostani magyarországi helyzetet próbáljuk zsarnokságként beállítani"

Hülye-e vagyol?

Nem kell "beállítani", ez az!

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2012.12.12. 15:41:50

@Vidéki: Tudod te, hogy milyen a fidesz demokrácia felfogása?

Egy jó vicc képes elmagyarézni a tömegeknek szebben, mint ezer oldalas tanulmány:

ENNYI!

2/3

Egy barátod társaságában odalépsz egy nőhöz a buliban:
- Szerintem mi hárman egy izgalmas, vad, közös szexuális kalandba fogunk keveredni.
- Szerintem is -- mondja a barátod.
- Szerintem nem! -- tiltakozik a lány.
- Sajnálom... a kétharmad az kétharmad..

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2012.12.12. 15:47:45

@eMeL: Ja, hogy a realitásokkal is tisztábban legyünk. Akkor passzol ez igazán, ha átfogalmazzuk.

Két suttyó parasztkölyök odalép EGYENKÉNT 25 lányhoz a partin, ezzel a barom szöveggel bepróbáloznak, majd mindenkit megerőszakolnak, vagy agyba főbe vernek. A többi 20 kultúrált ferfiember meg megdöbbenve néz ki a fejéből: mi ez, ilyen nincs?

Már csak az a kérdés, mikor pipul be a 20 hapsi.
Az a kérdés, hogy europai módon kidobják a két bunkót a hóra, vagy agyonverik őket és örök időkre emlékeztetőül pöccsel felhúzzák egy villanyoszlopra.

Én a helyedben elkezdenék lapítani ;)

Vidéki 2012.12.12. 17:07:30

@eMeL:

A perverz állatjának az esze állandóan az altest tájékán jár.

Szeretne már egy zűrzavart, ahol kockázatmentesen onthatja mások vérét.

Nevetséges, hogy éppen a perverz állatok demokratáknak mutatják be magukat.

Sötét bunkóságukat pedig haladó értelmiségi mentalitásnak próbálják bemutatni.

Vidéki 2012.12.12. 17:12:19

@eMeL:

A hatökör a szabad választások elvét semmibe veszi.

A hatökör szerint a többségi elv alapján nem lehet jól kormányozni.

Helyette konszenzuskényszerrel kellene a hatökör szerint kormányozni és a hatökröknek mindenben vétójogot adni.

Átlátszó szövegük célja:

Kicsavarni a döntés jogát a választott legitim intézmények kezéből és átadni az ismeretlen személyi hátterű önjelölt alakoknak, akik a szakértelem álruhájában tetszelegnek.

DeMarco 2012.12.12. 17:15:44

@Fedor: "Igazad lenne, ha ugyanazt vezetné be"

Fizetős lesz a tandíj egyeseknek. Sztem épp ugyanazt vezeti be...
Legfeljebb csiszoltak rajta vmennyit. Például néhány ismerősömnek sokkal könnyebb lesz innentől a helyzete. De ettől a tény tény marad. Fizetős lesz a tandíj egyeseknek. Te csúsztatsz, illetve használod szokás szerint pofátlanul a kettős mércét. Csak most hatványozottabban kilóg a lóláb az elmúlt évek fényében.

"Olvasni tudol -e?"

Jah persze olvastam, csak elfelejtettem, mert eléggé felejtős az egész sztori. De így is ugyanaz az értelme. A baloldal megfojtotta a jobboldali oligarchákat és jobboldali prominens személyiségeket, most pedig fordítva zajlik ugyanez. Ez még nem diktatúra, csak egy szimpla inga, ami most erre leng ki. Előtte meg nyolc évig arra lengett ki. Meg se próbálj relativizálgatni, én se teszem.

"A többi észrevételed még ennél is izzadságszagúbb, szóval hagyjuk. Nem akarlak alázni."

Mindjárt gondoltam, h nem lesz válasz. A szembenézés nem erősséged. Csak tessék, alázz, még nem röhögtem ma eleget...

Csak ismételni tudom magamat. Ez egy klasszikus szép nagy kettős mérce, amit itt elkövettél. Az a vicces, h észre sem veszed, h saját magadat rúgtad tökön...

DeMarco 2012.12.12. 17:23:02

@eMeL: Én így ismerem ezt a viccet:

Egy buliban odalép két ürgéhez egy buzi:
- Szerintem mi hárman egy izgalmas, vad, közös szexuális kalandba fogunk keveredni.
Szerintem nem! -- tiltakozik a két srác. Majd megfogja a buzit és kidobja az ajtón a sárba.
-Rosszul mérted fel a helyzetet köcsög,
a kétharmad az kétharmad..

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2012.12.12. 17:58:37

@Vidéki: "Nos, a zsarnokság így működik.
"

wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/Zsarnok

Tévedsz, nem így működik. Az EGYFAJTA volt. Most ez egy másik fajta. De ettől ez önkény, elnyomás és zsarnokság.
Legfeljebb te nem fogod fel ésszel (elvakít a buzgó vakhit... van ilyen).

De ha ragaszkodsz a vicchez, megreformálom neked.

A minisztériumban a tisztségviselő Kovács megkérdezi:
- Hol a tanszabadság?
Egy hét múlva a kollégája kérdez:
- Hol a Kovács?

[Kirugták! Más idők, más módszerek, de a LÉNYEG ugyanaz maradt!]

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2012.12.12. 18:00:51

@DeMarco: Idő kérdése, és így fog működni a dolog (vagy megszűnik a nemzet, olyan is történt már sok a világtörténelemben. Ami életképtelen, az kimúlik. Van ilyen.).

Csak a buzi a viktorka lesz ;)

Vidéki 2012.12.12. 18:26:53

@eMeL:

Mossál egybe mindent te szerencsétlen.

Attól, hogy fehérről azt állítod, hogy fekete, még nem lesz fekete.

A szovjet pártlap neve Pravda=Igazság volt.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.12.12. 18:37:47

@DeMarco:

"az egyetemi keretszámok csökkentése és fizetőssé tétele miatt sipákolsz, amit egyébként fletó és a maszop-libsi kormány már réges-régen bevezetett volna!!"

- És mit csinált orbán viktor?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.12.12. 18:44:41

Egyébként nem ördögtől való a tandíj.

- Nem mindegy mennyi.

- Nem mindegy mikortól.

- És ha már tandíj, akkor az orvosin legyen az órára előkészített hulla.

- A 400 fős csoportnak ne egy 50 fős terembe legyen kiírva az órája.

- A két óra közti tíz perces szünet alatt ne kelljen a Nagyvárad térről beérni az Astoriára.

- A gyakorlat ne abból álljon, hogy reggel negyed nyolckor az orvos hazaküldi a tanulókat, mert maszek betegei vannak.

- A vizsgakiírásokat ne változtassák meg úgy, hogy a diákok nem tudnak róla.

- A tandíjat kifizetve ne kelljen onnantól huszonezrekért könyveket venni, amiket csak fél évig használnak.

.

Volna még tovább is.....

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.12.12. 19:56:40

@DeMarco: "Fizetős lesz a tandíj egyeseknek. Sztem épp ugyanazt vezeti be..."

Ja, hát ha szerinted darab, darab, és tök mindegy, hogy mennyi az annyi...

"Te csúsztatsz, illetve használod szokás szerint pofátlanul a kettős mércét."

Akkor mégegyszer, bár tudom, hogy érted, csak nem teszik beismerni: MOST SEM ellenzem a tandíjat, mint elvet. A Mérték, a bevezetés módja, és a szokásos önszembeköpés, ezeket hánytorgatom fel én is, mások is.

" A szembenézés nem erősséged. "

Nekem? mióta? Most mit nézzek szembe olyanokkal, mint hogy "szerintem jó iskoláink vannak", amikor minden arról zeng, hogy épp most teszik tönkre az oktatás minden spektrumát az általánostól a az egyetemekig? Meg hogy "csökken az adóteher" akkor, amikor már lassan hetente vetnek ki új adókat? Meg hogy veled, meg a te ismeretségi körökkel minden very happy (mert veled mindig és mindenkor very happy, mióta Orbán van kormányon), és akkor ez szükségszerűen igaz minden magyar állampolgárra? Ne röhögtess már...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.12.12. 19:58:12

@Vidéki: "A hatökör a szabad választások elvét semmibe veszi.

A hatökör szerint a többségi elv alapján nem lehet jól kormányozni.

Helyette konszenzuskényszerrel kellene a hatökör szerint kormányozni és a hatökröknek mindenben vétójogot adni."

Ismét újabb strigula a százszor megcáfolt csúsztatásgyűjteményedbe. Nem unod még? ÉN már rohadtul...

Vidéki 2012.12.13. 07:47:00

@Fedor:
Ha unod ne olvass, mert az téged idegesít.

Szerezz be egy régóta feltalált tibeti típusú imamalmot imamalmot.

Az ismételgeti helyetted, hogy "diktatúra van, diktatúra van", vagy "én vagyok a demokrata, én vagyok a demokrata".

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.12.13. 08:41:32

@Vidéki: Jó vicc, eltessékelsz a saját blogomról...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.12.13. 08:44:49

@DeMarco: Ja igen, ez tegnap lemaradt:

" Ismerősek az 50-es évekből, a kommunizmusra pont igazak."

Igen, arra is igaz, mert általában az önkényuralom technikáiról szól, színtől függetlenül. Épp ettől marha ciki, hogy szinte mindegyikre lehet példát találni az elmúlt két évből.

Vidéki 2012.12.13. 09:40:54

@Fedor:

Vedd ezt jószándékú orvosi ingyenes tanácsnak és ne keverd bele az eltessékelést!

DeMarco 2012.12.13. 09:58:18

@Fedor: "A Mérték, a bevezetés módja, és a szokásos önszembeköpés, ezeket hánytorgatom fel én is"

Ó, persze. Hagyjál már a sületlenségekkel.
A tandíj bevezetése mindig minden érintettnek fáj. Ahogy az adózás is, ha épp őt sarcolják azzal. Bárki, bármikor vezetné be, magától értetődően lázadást váltana ki. Így aztán a bevezetés módjában ugyan nincs semmi különbség. Az ellenzék még csak reagálni sem reagálhat, mert csak saját magát röhögteti ki, ahogy te is. Hiszen ők már régen bevezették volna, annyira látványosan, h most senki előtt le sem tagadhatják. Aki akkor volt főiskolás, egyetemista megmenekült a tandíj elől. Kivéve, ha még mindig ott lébecol.

A mértékről meg annyit, h nekem több ismerősöm is sokkal jobban jár így, mint anno azzal, amit fletó akart bevezetni.

De mindegy is, mert te nem ezeket hoztad fel és nem ezekről kezdtél vitát, hanem egyszerűen közölted, h itten má' pedig diktatúra van! Ami ugye nettó hülyeség.

"Most mit nézzek szembe olyanokkal, mint hogy "szerintem jó iskoláink vannak"

Azt állítod, hogy nincsenek jó iskoláink?? Ez azért elég merész kijelentés lenne... Szerintem vannak remek iskoláink.

"amikor minden arról zeng, hogy épp most teszik tönkre az oktatás minden spektrumát az általánostól a az egyetemekig"

Na-na! Csak te zengsz erről, meg a ballib kórus. Azokra meg nem igazán adunk...Nem is lehet, mert egyfolytában farkast kiabálnak, aztán már a kutya sem hisz nekik.

Bár most lehetnék diák... Kapnák meg az én könyveimet, siralmas. Azt se tudják jó dolgukban mit kapnak meg most.

"Meg hogy "csökken az adóteher" akkor, amikor már lassan hetente vetnek ki új adókat?"

És miért? Mert az uniónak semmi sem elég. Még most sem. Amikor már minden kibaxott kritériumot teljesítettünk, még mindig acsarkodnak, h még, még, még, semmi sem elég...
Aztán meg 2013 lesz az első év, amikor közvetlenül egyetlen egy adó SEM érint, közvetve is csak alig. Úgyhogy ne gyere nekem adóemeléssel, mert még sosem volt ilyen év, mint ami most jön.

"Meg hogy veled, meg a te ismeretségi körökkel minden very happy (mert veled mindig és mindenkor very happy, mióta Orbán van kormányon)"

Nem tudsz vele szembenézni, mert végletekig lerombolja az általad hamisan ábrázolt "itt a világvége, diktatúra, fújj, fújj fidesz" lufit. Nem tudsz szembenézni a valósággal, de erről nem én tehetek.

Igen minden very happy. Ha később vissza fogok emlékezni, akkor sokáig a 2012-es évre emlékszem vissza, ami kibaxott jó évem volt. Eddig az előző fidesz kormány harmadik éve volt ehhez hasonlóan király. És minden remény meg van arra, h 2013 is ilyen év lesz.

Az élet szép és élvezni kell.

Úgyhogy most elmegyünk a barátainkkal bowlingozni délelőtt, utána megnézzük a Hobbitot, végül elmegyünk vacsorázni egy étterembe.

Téged meg itt hagylak, diktatúrázz magadban és fess minél borzalmasabb lufikat, hátha vki elhiszi neked...

Oh, Happy Day, óóóh happy day..
Oh, Happy Day, óóóh happy day..
When Jesus washed..

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.12.13. 13:09:38

@DeMarco: "A mértékről meg annyit, h nekem több ismerősöm is sokkal jobban jár így, mint anno azzal, amit fletó akart bevezetni."

Nem is vártam mást a te ismerőseidtől. Ők mindig mindennel jól járnak, ami a mostani kormánytól jön, azzal is, amivel mindenki más rosszul.

"Azt állítod, hogy nincsenek jó iskoláink?? Ez azért elég merész kijelentés lenne... "

Nem, én azt állítom, hogy ezeket épp most teszik tönkre. Tanulj meg olvasni.

"Mert az uniónak semmi sem elég. Még most sem. Amikor már minden kibaxott kritériumot teljesítettünk, még mindig acsarkodnak, h még, még, még, semmi sem elég..."

Mondtam én:

"A leggyűlöletesebb intézkedések, mint például az adók kivetése, sohasem viselhetik a zsarnok kézjegyét: úgy kell tenni, mintha azok mások fejéből pattantak volna ki, vagy mintha a zsarnok saját akarata ellenére lenne kénytelen bevezetni azokat, mondjuk egy ellenséges hatalom nyomására."

:)

"Aztán meg 2013 lesz az első év, amikor közvetlenül egyetlen egy adó SEM érint, közvetve is csak alig. Úgyhogy ne gyere nekem adóemeléssel, mert még sosem volt ilyen év, mint ami most jön."

Tehát minden pénzt kp-ban kapsz és kp-ban fizetsz. Nem telefonálsz. És még sorolhatnám.

"Ha később vissza fogok emlékezni, akkor sokáig a 2012-es évre emlékszem vissza, ami kibaxott jó évem volt."

Te tényleg a saját bolygódon élsz.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.12.13. 13:11:42

@DeMarco: Ja és: "Téged meg itt hagylak, diktatúrázz magadban és fess minél borzalmasabb lufikat, hátha vki elhiszi neked..."

Vicces, hogy úgy teszel, mintha egy magányos bozótharcos lennék, és senki más nem lenne azon a véleményen, mint én, miközben ez lassan rád lesz igaz :-)

DeMarco 2012.12.13. 18:43:13

@Fedor: "Ők mindig mindennel jól járnak, ami a mostani kormánytól jön, azzal is, amivel mindenki más rosszul."

Erről én nem tehetek. Keress magadnak új ismerősöket, mert ezek szerint a régiek kivétel nélkül csak szívnak. (Mondjuk ezt én kötve hiszem.)

"Nem, én azt állítom, hogy ezeket épp most teszik tönkre."

Áááá (ásít).

"mondjuk egy ellenséges hatalom nyomására"

Még ha ellenséges lenne. De bazz, elvileg a szövetségeseink. Bár minket mindig a szövetségeseink szopattak le.
Tegnap jött egy levél a "szövetségeseinktől", h a kormány nehogy meg merje menteni a húsipari cégeket, mert az uniós jogszabályokba ütközik...
A cukoripar után, most a húsiparunkat hagynák veszni. Én biztosan magasról tennék rájuk és tolnám be a pénzt a húsipari cégekbe, meg ugyanazzal a lendülettel ideiglenesen vámokat vezetnék be a külföldi hústermékek behozatala ellen. Vagy olyan minőségi kereteket állítanék fel, ami a hazait részesítené előnyben. A nyomás itt egyértelmű, mindenki láthatja, h honnan érkezik és miért.

"Tehát minden pénzt kp-ban kapsz és kp-ban fizetsz. Nem telefonálsz. És még sorolhatnám."

Sorolhatnád, csak nincs tovább mit sorolni. Úgy van, készpénzzel fizetek és ingyen telefonálok. Pár száz forintot talán vesztek, de majd még kiderül. Elenyésző.

"Te tényleg a saját bolygódon élsz."

Úgy van. Én pontosan ott élek. Csak te élsz másikon.

"Vicces, hogy úgy teszel, mintha egy magányos bozótharcos lennék"

Még ha vicc lenne, de ez komolyan így van. Persze nem vagy egyedül, de szerencsére nem is vagytok vmi sokan.

"miközben ez lassan rád lesz igaz"

Érdekes, nekem nem tűnt fel, teljesen tele volt a pláza, az óriási parkolók totál tele voltak, vadászni kellett a helyet, minden üzletben zsúfolásig mozogtak az emberek, minden kávézó, borozó, talponálló tele emberrel. A mínusz fokok ellenére nyugodtan bámészkodtak, vásárolgattak az emberek a fabódés vásáron. És nem ám este, lófaxt. Délidőben. Estére csak nőtt a tömeg.
Olyan messze van ez az ország attól a képtől amit itt felfestegetsz, mint Makó Jeruzsálemtől.

Menjél el egy plázába és nézegesd az arcokat. Úgy néznek ki, mint egy diktatúrában élő, szomorú, elkeseredett emberek, akiknek egy fillér nincs a zsebében? Vagy menj el egy piacra, bármelyikre. Olyan zsúfoltság van, h két perc után rosszul leszel.

Itt bizony te vagy a magányos bozótharcos...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.12.13. 21:22:08

@DeMarco: "Persze nem vagy egyedül, de szerencsére nem is vagytok vmi sokan."

Oké, higgyél csak ebben, meg a többi lázálmodban. Gondold azt, hogy mindenki olyan, mint te, és azért, mert az utcán szembejőve nem látszik rajtuk, akkor már senkinek semmi problémája, és ha esetleg valami gond mégis akad, akkor annak az EU forrása, véletlenül se a kormány.

DeMarco 2012.12.14. 06:52:39

@Fedor: Lázálmaid neked vannak. Mondanám, h gondold nyugodtan azt, h itt mindenki halálra rettegi magát, nap-nap után diktatúrától remeg és fasisztát lát minden bokorban, imádja az eu-t és felülprezentálja a kisebbségeket, de ehelyett inkább azt mondom, hogy vegyél be gyógyszert és gyógyulj meg. Ha elmúlik a delíriumos állapotod, akkor talán kinyílik a szemed és meglátod a valóságot.

Mi ráérünk, mert benne élünk. Előbb-utóbb az utolsó bozótharcosok is belátják, h mennyire rossz úton jártak.

Addig meg jót szórakozunk rajtatok. Mert feleslegesek, de legalább szórakoztatóak az állandó hisztijeitek.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.12.14. 09:01:32

@DeMarco: Nem én vagyok itt, aki retteg, hanem a kormány, ez az egyre inkább kapkodó intézkedéseikből, kicsinyes gáncsoskodásaikból egyértelműen látszik. Nem én vagyok itt, aki túlreprezentálja a kisebbségeket, hanem ti, akik zsidó világkormánytól rettegtek, és minden cigányban gyilkos élősködőt láttok. Nem én imádom túlzottan az EU-t, hanem ti démonizáljátok, mert akadálya lehet a demokrácia-ellenes törekvéseknek.

De annak örülök, hogy legalább jól szórakozol közben :-)

borovi 2012.12.14. 11:32:00

Kedves Fedor!
Szerintem fölöslegesen hadakozol a vidéki, meg a demarco nevű provokátorokkal. Nekik az a dolguk, hogy az ilyen blogokon a hazugságaikat terjesszék, orbán fizetett csahosai. Meggyőzni úgysem fogod őket, mert nem lehet. Nem azért vannak itt, hogy értelmes vitát generáljanak, hanem hogy szétcsesszék a postot. Nyomd ki őket a ..csába, ahogy egyébként a jobbos blogokon simán megteszik az ellenvéleménnyel az első nemtetsző szó után. Úgyis visszajönnek más névvel, más arccal, de ugyanazokkal az ótvaros, hazug gondolatokkal.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.12.14. 12:54:00

@borovi: "Nyomd ki őket a ..csába, ahogy egyébként a jobbos blogokon simán megteszik az ellenvéleménnyel az első nemtetsző szó után. "

De ez nem egy jobbos blog, ez egy liberális blog. Elvből nem moderálok, és nem szívesen hagyom szó nélkül a hülyeségeket. Ha nem így lenne, blogot se írnék :-)
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0