1987 egy őszi estéjén izgatottan álldogáltam egy albertfalvai utcasarkon: nyolcadikos kistiniként életem első randijára készültem. Persze hivatalosan csak arról volt szó, hogy kocogni megyünk a Timivel, de nekem az a lány akkor irtózatosan tetszett, és ez lett volna az első alkalom, hogy a sulin kívül találkozzunk, csak kettesben, és ez ez olyan kihagyhatatlan lehetőség volt, hogy még futni is hajlandó lettem volna (bár egyébként nem igazán voltam akkoriban sportos alkat). 

Már egészen odáig jutottam a várakozás közbeni fantáziálásban, hogy talán még csókolózni is fogunk, amikor odalépett hozzám két rendőr. Igazoltatni akartak, majd amikor ez személyi híjján nem sikerült, letoltak, hogy miért nincs nálam (kb. két héttel korábban lettem kiskorúból fiatalkorú igazolvány-tulajdonos, de a fene cipelte akkor magával, pláne egy kis esti kocogáshoz, két utcányira a házunktól), és durva hangon hazazavartak. 

Ja igen, egy infó, ami nem mellékes a történet szempontjából, bár ott és akkor nem voltam tudatában a jelentőségének, csak utólag állt össze bennem a kép: az az őszi este egészen pontosan október 23-ra esett.

Akkoriban ez hivatalosan átlagos munkanap volt, az iskolában egyáltalán nem került szóba, hogy mi is történt 31 évvel korábban ezen a napon, és a sajtóban se nagyon. Míg a belvárosban tüntetések zajlottak, és Demszkyéket már preventív céllal is rendszeresen bevitték ilyentájt (és valószínűleg már Orbánékban is érlelődött az az elhatározás, amely alig fél évvel később a FIDESZ megalapításához vezetett), addig az ország nagyobb része erről vajmi keveset tudott, a hivatalos forrásokból (pl. a tévéhíradóból) gyakorlatilag semmit. Még az iskolai történelemkönyvek is azzal értek véget, hogy befejeződött a második világháború, és győzött a kommunizmus, egyszóval fogalmam se volt arról, hogy mit akartak tőlem azok a rendőrök, mitől váltam nekik gyanússá. Sőt, igazából most se tudom. Mégis, mit gondoltak, mit csinálhat egy gyerek egyedül, a vadonatúj szabadidőruhájában, egy üres külvárosi utcán, nagyjából 10 km-re a belvárostól? Megdönti a rendszert?

A hatalom akkor már félt az olyan ijedt kiskölköktől is, mint amilyen akkor én voltam. Ez persze utólag nevetségesen hangzik, de jól jellemzi a légkört, amelyben már benne voltak azok a változások, amelyek nem sokkal később elindultak, és rendszerváltás néven kerültek a (ma már a XX. század második felével is foglalkozó) történelemkönyvekbe.

És ez a légkör érződik ki az alábbi sajtóközleményből is: 

Hétfőn a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai lepték el az ELTE BTK Múzeum körúti kampuszát. Az egyetemfoglalókat a mai napra meghirdetett Tiltakozás az alaptörvény felsőoktatást érintő módosításai ellen nevű demonstrációról kérdezték még azelőtt, hogy a tüntetés elindult volna.

(...)

A nyomozók előzetes értesülései szerint a mai tüntetés résztvevői hidakon vonulnának, hidat foglalnának. Az NNI szerint ez közérdekű üzem működésének megzavarása miatt bűncselekmény. Ez az érv azonban abszurd, a tüntetések természetükből fakadóan befolyásolják a közlekedést. A rendőrség dolga éppen az, hogy lehetővé tegye a demonstációk biztonságos megtartását.

Az is furcsa, hogy a diákok már több alkalommal tartottak olyan tüntetést, ami hidakat is érintett, ez a vád azonban egyszer sem vetődött fel ellenük. 2012. december 10-én a Hat pont elfogadása után a tanulók a Petőfi hídra vonultak és hosszabb időre megbénították annak forgalmát. Hasonlóan két nappal később, valamint december 19-én, a Télirózsás diákforradalom során is előbb a Margit hídon, majd a Lánchídon haladtak át a résztvevők. A hatóságok eddig minden alkalommal a gyülekezési jog szabályai szerint jártak el, és a rendőrség biztosította a tüntetők vonulását.

Önmagában az, hogy nyomozók nagy számban jelentek meg az egyetemen, megfélemlítő jellegű. Az intézkedés és a nyomozók jelenléte indokolatlan és túlzó volt. Az egyik egyetemfoglaló a kihallgatás során nem kívánta megadni a telefonszámát. A nyomozó ekkor azzal fenyegette meg a hallgatót, hogy "egyenruhást hív, lopás gyanújával elkobozzák a telefonját és megszerzik a számot". Fenyegetését végül nem váltotta be, kénytelen volt megelégedni egy email címmel.

Részben Dezső Tamás dékán fellépésének volt köszönhető, hogy a diákok kihallgatása nem a rendőrség épületeiben, hanem az egyetemen zajlott le, és senkit sem állítottak elő.

A nyomozók tanúvallomásokat vettek fel, arról kérdeztek, hogy a tiltakozó diákok milyen demonstrációt terveztek, kik a főszervezők és kik alszanak rendszeresen az egyetemen.

És ezt erősíti ez a beszámoló is:

Egy tüntető hallgató arról számolt be társainak és tudósítónknak, hogy a metróaluljáróban kapcsolták le a nyomozóiroda emberei, majd körülbelül öt órán keresztül faggatták a 6. kerületi kapitányságon - neveket akartak hallani, illetve a diákság által tervezett utcai akciók részletei felől érdeklődtek.

Igen, ez ugyanaz a félelem, mint amikor engem igazoltattak anno, vagy amikor 2009-ben, Gyurcsány utolsó március 15-éjén már azért is igazoltatás járt, ha valaki egy transzparensre felírta a kettes számút a 12 pontból ("Felelős minisztériumot Buda-Pesten"), és felmutatta a tömegből a hivatalos ünnepségen. 

Bár sokan attól tartottak akkoriban, hogy ez soha nem következik be, de az igazoltatásom után másfél évvel megbukott a kommunizmus. A 2009-es igazoltatás után pár héttel pedig megbukott Gyurcsány, jólehet még hivatalosan lett volna bő egy éve. Természetesen nem azt mondom, hogy akkor most Orbán napokon belül megbukik. De hogy kívánatos lenne, és hogy a következő választáson mindent el kell követni ezért, azt igen.

Mert nincs rosszabb a paranoiás hatalomnál.