A hatalom paranoiája
2013. február 19. írta: Fedor

A hatalom paranoiája

1987 egy őszi estéjén izgatottan álldogáltam egy albertfalvai utcasarkon: nyolcadikos kistiniként életem első randijára készültem. Persze hivatalosan csak arról volt szó, hogy kocogni megyünk a Timivel, de nekem az a lány akkor irtózatosan tetszett, és ez lett volna az első alkalom, hogy a sulin kívül találkozzunk, csak kettesben, és ez ez olyan kihagyhatatlan lehetőség volt, hogy még futni is hajlandó lettem volna (bár egyébként nem igazán voltam akkoriban sportos alkat). 

Már egészen odáig jutottam a várakozás közbeni fantáziálásban, hogy talán még csókolózni is fogunk, amikor odalépett hozzám két rendőr. Igazoltatni akartak, majd amikor ez személyi híjján nem sikerült, letoltak, hogy miért nincs nálam (kb. két héttel korábban lettem kiskorúból fiatalkorú igazolvány-tulajdonos, de a fene cipelte akkor magával, pláne egy kis esti kocogáshoz, két utcányira a házunktól), és durva hangon hazazavartak. 

Ja igen, egy infó, ami nem mellékes a történet szempontjából, bár ott és akkor nem voltam tudatában a jelentőségének, csak utólag állt össze bennem a kép: az az őszi este egészen pontosan október 23-ra esett.

Akkoriban ez hivatalosan átlagos munkanap volt, az iskolában egyáltalán nem került szóba, hogy mi is történt 31 évvel korábban ezen a napon, és a sajtóban se nagyon. Míg a belvárosban tüntetések zajlottak, és Demszkyéket már preventív céllal is rendszeresen bevitték ilyentájt (és valószínűleg már Orbánékban is érlelődött az az elhatározás, amely alig fél évvel később a FIDESZ megalapításához vezetett), addig az ország nagyobb része erről vajmi keveset tudott, a hivatalos forrásokból (pl. a tévéhíradóból) gyakorlatilag semmit. Még az iskolai történelemkönyvek is azzal értek véget, hogy befejeződött a második világháború, és győzött a kommunizmus, egyszóval fogalmam se volt arról, hogy mit akartak tőlem azok a rendőrök, mitől váltam nekik gyanússá. Sőt, igazából most se tudom. Mégis, mit gondoltak, mit csinálhat egy gyerek egyedül, a vadonatúj szabadidőruhájában, egy üres külvárosi utcán, nagyjából 10 km-re a belvárostól? Megdönti a rendszert?

A hatalom akkor már félt az olyan ijedt kiskölköktől is, mint amilyen akkor én voltam. Ez persze utólag nevetségesen hangzik, de jól jellemzi a légkört, amelyben már benne voltak azok a változások, amelyek nem sokkal később elindultak, és rendszerváltás néven kerültek a (ma már a XX. század második felével is foglalkozó) történelemkönyvekbe.

És ez a légkör érződik ki az alábbi sajtóközleményből is: 

Hétfőn a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai lepték el az ELTE BTK Múzeum körúti kampuszát. Az egyetemfoglalókat a mai napra meghirdetett Tiltakozás az alaptörvény felsőoktatást érintő módosításai ellen nevű demonstrációról kérdezték még azelőtt, hogy a tüntetés elindult volna.

(...)

A nyomozók előzetes értesülései szerint a mai tüntetés résztvevői hidakon vonulnának, hidat foglalnának. Az NNI szerint ez közérdekű üzem működésének megzavarása miatt bűncselekmény. Ez az érv azonban abszurd, a tüntetések természetükből fakadóan befolyásolják a közlekedést. A rendőrség dolga éppen az, hogy lehetővé tegye a demonstációk biztonságos megtartását.

Az is furcsa, hogy a diákok már több alkalommal tartottak olyan tüntetést, ami hidakat is érintett, ez a vád azonban egyszer sem vetődött fel ellenük. 2012. december 10-én a Hat pont elfogadása után a tanulók a Petőfi hídra vonultak és hosszabb időre megbénították annak forgalmát. Hasonlóan két nappal később, valamint december 19-én, a Télirózsás diákforradalom során is előbb a Margit hídon, majd a Lánchídon haladtak át a résztvevők. A hatóságok eddig minden alkalommal a gyülekezési jog szabályai szerint jártak el, és a rendőrség biztosította a tüntetők vonulását.

Önmagában az, hogy nyomozók nagy számban jelentek meg az egyetemen, megfélemlítő jellegű. Az intézkedés és a nyomozók jelenléte indokolatlan és túlzó volt. Az egyik egyetemfoglaló a kihallgatás során nem kívánta megadni a telefonszámát. A nyomozó ekkor azzal fenyegette meg a hallgatót, hogy "egyenruhást hív, lopás gyanújával elkobozzák a telefonját és megszerzik a számot". Fenyegetését végül nem váltotta be, kénytelen volt megelégedni egy email címmel.

Részben Dezső Tamás dékán fellépésének volt köszönhető, hogy a diákok kihallgatása nem a rendőrség épületeiben, hanem az egyetemen zajlott le, és senkit sem állítottak elő.

A nyomozók tanúvallomásokat vettek fel, arról kérdeztek, hogy a tiltakozó diákok milyen demonstrációt terveztek, kik a főszervezők és kik alszanak rendszeresen az egyetemen.

És ezt erősíti ez a beszámoló is:

Egy tüntető hallgató arról számolt be társainak és tudósítónknak, hogy a metróaluljáróban kapcsolták le a nyomozóiroda emberei, majd körülbelül öt órán keresztül faggatták a 6. kerületi kapitányságon - neveket akartak hallani, illetve a diákság által tervezett utcai akciók részletei felől érdeklődtek.

Igen, ez ugyanaz a félelem, mint amikor engem igazoltattak anno, vagy amikor 2009-ben, Gyurcsány utolsó március 15-éjén már azért is igazoltatás járt, ha valaki egy transzparensre felírta a kettes számút a 12 pontból ("Felelős minisztériumot Buda-Pesten"), és felmutatta a tömegből a hivatalos ünnepségen. 

Bár sokan attól tartottak akkoriban, hogy ez soha nem következik be, de az igazoltatásom után másfél évvel megbukott a kommunizmus. A 2009-es igazoltatás után pár héttel pedig megbukott Gyurcsány, jólehet még hivatalosan lett volna bő egy éve. Természetesen nem azt mondom, hogy akkor most Orbán napokon belül megbukik. De hogy kívánatos lenne, és hogy a következő választáson mindent el kell követni ezért, azt igen.

Mert nincs rosszabb a paranoiás hatalomnál.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr795088263

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.02.20. 11:26:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Nincs különbség 2013.02.19. 13:39:41

A kommunista proletárdiktatúra épp olyan káros ha műkeresztény és nacionalista, mint ha ateista és internacionalista. A marketingmáztól függetlenül a célja mindig ugyanaz: korlátlanul kiterjeszteni az állam befolyását az élet minden területére, az egyé...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

matthead 2013.02.19. 12:07:14

Kétszer van a megbukott a végén. És mi lett a csajjal, meglett végül? Amúgy jó.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.02.19. 12:53:40

@matthead: 1. Jogos, javítottam.
2. Nem, de lett más, később. Igazából már nem is emlékeznék egyáltalán a csajra, ha ez a sztori nem tette volna emlékezetessé :-)

toportyánzsóti 2013.02.19. 14:30:57

Egyre szánnivalóbb a fityuszka,már csak hazudni tudnak,nincs keleti szponzor a csodafegyver meg visszafelé sült el,akkora a csőd ami világrekord lesz békeidőben.Ezek a rendőri faszoskodások csak arra mutatnak rá hol szocializálódtak ezek a rákosiárvák,HAHA.

Tallono 2013.02.19. 19:14:44

NA! A liberális találkozik a rezsimmel! Ejha! Meséljek? Nincs annyi karakter a blog.hu-n amennyit erről mesélni tudnék... Amúgy mindent elárul, hogy a Soros pénzelte liberális hülyegyerekek díszkiséretet kapnak a hídon, minket meg egy perc alatt lerángatnak, fegyvert fognak ránk, sokkal fontosabb ügyekben...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.02.19. 20:05:42

@Tallono: Sokkal fontosabb, persze. végül is kit érdekel az ország jövője, aminek az alapja a jó oktatás? Tényleg.

Amúgy meg majd ha a diákok ugyanúgy szétkapják a várost, mint ti, és ugyanúgy nekiállnak eltorzult arccal zsidózva fenyegetőzni, mint ti, akkor majd velük is úgy fognak bánni, mint veletek.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.02.19. 21:09:53

A hatalom már tavaly is fosott. Egyszer álltam meg Bodmér előtt az út szélén vizelni. Még el sem raktam, de már ott volt a szerv.

Ja igen! Bodmér Felcsúttal szomszédos.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2013.02.19. 21:29:28

@Tallono: Ja, biztos sokkal fontosabb, mint a nemzet jövőjét biztosító felsőoktatás...

DeMarco 2013.02.19. 21:43:04

Hogy mit össze nem tudtok hisztizni...

Életemben talán egyszer, ha igazoltattak a rendőrök, akkor is csak azért, mert lázasan elaludtam a vasúti váróteremben iskolaidőben, mert négy órát kellett várnom a kibaxott vonatra. De amikor belenéztek a lázas szemeimbe, békén hagytak.

Aztán pár éve néhány fiatal yardnak segítettem az első lakáshoz jutásban helyben. Azóta csak annyi a kommunikációm velük, h intünk ha épp a ház előtt hajtanak el.

Ha tüntetgetni mentek, akkor ne csodálkozzatok, ha rendőr jön veletek szembe. Aki kurvának áll, ne sikítson, ha megbaxxák...

A diák kérdésben meg egyébként sem egyértelmű, h kinek van igaza. Mert nem szép dolog nyomozókat kiküldeni a diákokra, de a diákok is észrevehetnék, h senki nem támogatja, h az adófizetők pénzén tanulva, az első adandó alkalommal lelépjenek külföldre. Meg miért kell állami pénzen tápolni a semmire sem való kamu tárgyakat? Olyan, de olyan kibaxott unalmasak már ezek a heti tüntizések...

Tallono 2013.02.20. 00:27:12

@stark: Jajj hagyjuk már ezt a hülye szöveget. A diploma váltott már rendszert? Javított a szociális és gazdasági helyzeten? Nem, és ezt nem 8 általánossal mondom...

De mondok is fontosabb dolgot: A rendszer leváltása, a közbiztonság helyreállítása, a bűnösök felelősségre vonása, a közerkölcs normalizálása, az ártatlanok szabadon bocsátása.

@Fedor: Az a baj, hogy te ezeket komolyan is gondolod, és el is hiszed. A valóság véletlenül se zavarja meg tömeggyilkos liberális lázálmaidat, a tényektől nem zavartatod azt a szörnyképet amit hiszel. Tudod mi a baj, Fedor? Hogy az a két jard nem vitt be az Andrássy 60-ba és nem mutatta meg milyen gyilkos eszme, amiben hiszel... Akkor legalább értenéd mi fáj a magyaroknak és miért harcolnak. A kispadról könnyű szotyizni...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.02.20. 08:31:46

@Tallono: Tömeggyilkos liberális lázálmok? Te hihetetlen vagy...

@DeMarco: Relativizálási képességed, és folyamatos alkalmazkodásod a konstansan önellentmondó hivatalos kommunikációhoz folyamatosan csodálattal tölt el...

Tallono 2013.02.20. 16:50:52

@Fedor: Napjainkban annyira fogy a magyar, mint legutóbb háborús időben. És ez csak a rendszer hibája, és ha ti lennétek hatalmon (nem csak a médiában és kultúrában) akkor még gyorsabban haladna... Ezt a szándékos nemzetellenességet, amit műveltek és aminek az eredménye a magyarok fogyatkozása és tömeggyilkosságnak nevezem. De ennél durvábban csináljátok a nyugati országokban...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.02.20. 21:47:07

@Tallono:

Ha nincs pénzed az orvosságaidra, szívesen adok kölcsön. Az egészség nem játék.

DeMarco 2013.02.21. 15:59:15

@Fedor: A hivatalos kommunikációk helyett inkább hallgasd meg az emberek véleményét is, meg fogsz lepődni...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.02.21. 18:30:42

@DeMarco: Te szajkózod folyamatosan a kormánypropagandát, aminek köze nincs a valósághoz, nem én, szóval ezt inkább én mondhatnám neked :-) Beszéltem mostanában már olyannal is, akiről tudom, hogy híthű fideszes ezer éve, mégis teli szájjal szidta a kormány hülyeségeit, mert ő egyáltalán nem ezt a szerencsétlenkedést várta Orbánéktól. Ugyanis lehet, hogy újdonságot mondok ezzel neked, de a fideszesek többsége nem olyan látens jobbikos, mint te.

DeMarco 2013.02.22. 06:54:07

@Fedor: Én pont annyira nem figyelem a fideszes propagandát, mint a többit. Legfeljebb néha mosolygok rajta egy kicsit és képzeletben seggbe rúgok egy béna szövegírót. Valszeg ezt meg is teszik mások...

Érdekesek az ismerőseid, de ezt tudjuk.

Ne tereld el a témát. A közvélemény bizony nem ért egyet a diákok követeléseivel. Ezekben a spórolós időkben sokkal jobban szeretik megnézni, h melyik lyukas fazékba öntik az adót. Az aktív korúak töredéke tartja el az egész országot. Nincs már pénz minden hülyeségre. A külföldi egyetemek ösztöndíj rendszeréhez is zömében van állami támogatás. És ott is az állam feltételekhez köti a támogatást. Annak meg végképp semmi értelme, h úgy fizessünk ingyenes oktatást közpénzből, h a delikvens azonnal távozzon a megszerzett tudással az országból. Ez csak kidobott pénz az ablakon. Ha szabadságot akar, akkor fizessen legalább valamennyit érte. Kérdezz meg bárkit, h mi erről a véleménye, vagy olvass bele bármelyik erről szóló posztba. Meg fogsz lepődni.

Ha én ülnék ott, akkor sokkal szorosabbra fognám a zsák száját, minden területen. Kiadáscsökkentést mindenhol. Levágni a vízfejet mindenhol. Lehet, h szimpi a -3%, de nekem a +3 szimpatikusabb lenne...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.02.22. 10:18:52

@DeMarco: "Érdekesek az ismerőseid, de ezt tudjuk."

Az én ismerőseim között mindenféle ember van, akad között olyan is, aki úgy gondolkodik, mint te. A te ismerőseid azok, akik kizárólag egyféleképpen gondolkodnak.

"A közvélemény bizony nem ért egyet a diákok követeléseivel."

Persze. Te már csak tudod...

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.01. 17:26:38

@DeMarco: Az oktatásra költött pénz nem kis része EU forrásból jön. Tehát ha a végzett az EU-ban marad, mi is a baj?
Olvasd el ezt: www.orbanviktor.hu/cikk/a_kormany_luzernek_nezi_az_embereket
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0