Hány évet kapnak a hírtévések?
2014. január 31. írta: Fedor

Hány évet kapnak a hírtévések?

hir_tv_460.jpgNagyon úgy tűnik, hogy a Hír TV belenyúlt abba a tudósításba, amely alapja lett annak a Mesterházy elleni lejárató kampánynak, amelybe teljes erővel beleállt a teljes kormánypárti média a pártlapoktól a már csak nevében közszolgálati tévéig:

A Lapzártát vezető Szabó Anett (...) naiv csodálkozással kérdezi:

"Az, hogy fölhangosítottuk ezt a részt, az szerintetek belenyúlás a hangsávba?"

A műsorban "vitapartnerként" szereplő két propagandista morog valamit, hogy "Szerintem nem".

Válaszolhatok én is a riporteri kérdésre?

Bizony az, belenyúlás. Sőt, tudatos manipuláció, félrevezetés, egy hírtudósításban szereplő történés torzított tálalása. Még akkor is az lenne, ha szóban vagy írásban felhívták volna a figyelmet, hogy "a jobb hallhatóság érdekében" a bekiabálást felerősítették. Mert ezen alapult a vád, hogy Mesterházynak hallania KELLETT a kötelezést.

Azt hiszem ez önmmagában is elég aljas dolog, bár a Hír TV gyakorlatában egyáltalán nem példátlan, hogy a szó legalapabb értelmében "gyártsák" a híreket, ha már nincs. Viszont van itt valami, amire az egyik kommentelőm (Hahó, fészbúkosok!) hívta fel a figyelmem.

A bajai videóbotrány apropóján november elején a szokásos alaposággal és körültekintéssel és még a demagógia látszatát is elkerülő módon elfogadott egy törvényt a kétharmad:

A parlament keddi döntése alapján szabadságvesztéssel büntethetik azt, aki mások becsületének csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvételt készít. A büntető törvénykönyv szigorítását a bajai videoüggyel indokolták a kormánypártok.

Egy évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntethető, aki mások becsületének csorbítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú hang-, illetve képfelvételt készít. Aki elérhetővé teszi, két évig, aki pedig nagy nyilvánosság előtt vagy jelentős érdeksérelmet okozva követi el a bűncselekményt, három évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntethető.

Ez a törvény szerintem rossz. Viszont egyelőre még érvényben van, és nagyon úgy tűnik, hogy ez az eset a fenti beismerés után abszolút a hatálya alá esik, így nagyon kíváncsi vagyok, hogy indul -e eljárás erre hivatkozva a Hírtévé és/vagy a témát szokás szerint a nevetségességig kimaxoló köztévé ellen. Nem azért, mintha börtönben szeretnék látni újságírókat, nem. Szerintem elég a lebukás okozta megszégyenülés, esetleg Mesterházy kérhet kártérítést, ha akar. Viszont kíváncsi lennék arra, hogy mennyire következetesek a hatalom képviselői.

Persze tudva azt, hogy kinek érdekében készült ez a hamisítás, illúzióim azért nincsenek ezügyben (sem).

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr765791107

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.01.31. 12:52:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Larry Silverstein 2014.01.31. 11:36:20

Tehát Baján hamisítottak egy videót. Nem meglepő, már draskó is hamisított náci robbantást.

A HirTV meg nem hamisított, mert amit kiemelt az elhangzott.

Hehe

CSENDES 2014.01.31. 11:42:54

@Larry Silverstein: Legfeljebb azt állította valótlanul, hogy Mesterházy ezt hallotta, hiszen azt a "hírben" is jól lehetett hallani. A becsület csorbítására pedig végképpen nem alkalmas ez a híresztelés, hiszen hogyan lehet azt csorbítani, ami a jobboldal szerint nem is létezik Mesterházynak.
Szép.
Remélem jó a védőbeszédem.

2014.01.31. 11:44:38

Ez kábé annyi, mint mikor egy tudósításban mutatják messziről (a például szóban forgó épületet), majd ráközelítenek annak a bejáratára. Ha az inkriminált szó elhangzott, akkor 100 decibelre is erősíthetik, a tény változatlan marad, és itt egyébként sem maga a szó, hanem az arra adott reakció a lényeg.

OkoskaTo:rp 2014.01.31. 11:45:35

@Larry Silverstein: Olvasni tudsz-e? A hamisítást a HírTV azzal követte el, hogy felhangosított egy részt, majd erre hivatkozva közölte, hogy dehát ezt Mesterházynak is hallania kellett. Ha belehallgatsz az eredeti felvételbe, még többször visszajátszva is erőlködhetsz, hogy kivedd, mi hangzik el.

ob.szerver 2014.01.31. 11:46:16

Nem csak erről van szó.

Az emberek egy részéhez csak a lakájmédia hírei jutnak el, mivel a kertévékben nincsenek valódi hírek. Ami ezekben folyik, az már nem egyszerű részrehajlás, nem szimplán folyamatos és gátlástalan hazudozás, hanem a választói akarat csalárd befolyásolása, ami számomra kimeríti a választási csalás fogalmát. Jó lenne, ha a maffiarezsim bukása, a törvényesség és a jogállam visszaállítása után ezeket számonkérnék az elkövetőkön.

Derabitz 2014.01.31. 11:48:35

Biztos, hogy az hangozott el amit kiemelt? A mai technikával bármit oda lehet varázsolni.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.01.31. 11:50:08

hát ez megint egy olyan téma, ami miatt egyesek "hiszterolib"-nek hívnak bennünket.

kiemeltek egy bekiabálást, amire az éppen szónokló Púder Berci reagált.

f*sznak kellett kötelet emlegetni? a f*sznak kellett.

manipulált a HíRTV? szerintem nem.

ha pl. egy tüntetésen egyetlen transzparens is Orbán felakasztását követelné, és a HírTV csak azt mutatná, akkor manipulálna?

Larry Silverstein 2014.01.31. 11:51:24

@CSENDES: Ha nem ezt hallotta, akkor talán nem reagálni kellett volna rá hanem megkérdezni, hogy: mivan?

Persze tökmind1 jól megszopta.

Mr. Rustical 2014.01.31. 11:52:27

Ja, a bajai video-ügy, meg a felhangosítás, ez nyilván ugyanaz, a vak is látja.

Tegyük fel, hogy én hamisítok egy videót, amin te kecskét kúrsz.
Utána csendben bevallom magamnak, hogy hamisítottam egy videót, amin te kecskét kúrsz.

Ezt a vallomást te felveszed, és kihangosítod a motyogásomat, hogy bizonyítsd, hamisítvány volt a videó, amin te kecskét kúrsz.

Nyilván mindketten manipuláltunk, pfúj, de csúnya dolog volt. Börtönt, fegyházat, kötelet!

Hajdú Peter 2014.01.31. 11:53:15

Aha tehat ha otthon felhangositom a tv-met, hogy jobban halljam, az hamisitas ????

Nevetseges vedekezes, mikozben a mszp miniszterelnok jeleloltje emberek felakasztasarol szonokolt a hiveinek, gyilkosag elkovetesere buzditotta oket.
Ennek akar meg buntetojogi kovetkezmenye is lehet, szerintem.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.01.31. 11:56:17

@Mr. Rustical: @Hajdú Peter: Olvassátok már el rendesen a posztot. Köszönöm.

SemBoga 2014.01.31. 11:56:35

@Larry Silverstein: a hírtv-sek azt sugallták, hogy tisztán kellett hogy halljon valamit, amihez fel kellett hangosítani az adást, hogy lehessen hallani

hát, ez a szép új törvény mintha pont az ilyen jellegű dolgokra vonatkozna - nem bizonyít, csak sugall, de ehhez is bele kell nyúlni, hogy önigazolást gyártsanak hozzá

eßemfaßom meg áll 2014.01.31. 11:57:31

Fedor Fedor, te szopni jársz ide?

Ha egy híradó stábja a biztonsági kamera felvételén kinagyitja a rabló arcát, az a felvétel meghamisítása-e?

SemBoga 2014.01.31. 11:57:53

@idelle: honnét veszed, hogy a felhangosított kiabálásra reagált?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.01.31. 11:58:44

@idelle: "kiemeltek egy bekiabálást, amire az éppen szónokló Púder Berci reagált."

De pont az a lényeg, hogy nem arra reagált, és a jobboldali média ezzel a manipupálálással akart bizonyítékot kreálni arra, hogy "de hát hallania kellet", tehát mégis. A fenéket kellett. Egy 13000-es stadionban lévő hangzavarban?

Larry Silverstein 2014.01.31. 11:59:01

@OkoskaTo:rp: A HirTV nem hamisított, az baloldali módszer. Viszont mindig le is buknak a balfaszok.

SemBoga 2014.01.31. 11:59:11

@Hajdú Peter: mikor mondta, hogy bárkit is fel kellene akasztani?

2014.01.31. 11:59:33

@Derabitz: jogos, az is lehet, hogy valakit elmaszkíroztak MA-nak (mint a Mission Impossible-ben Tom Cruise-t), miközben az igazi egy tasmán föld alatti börtönben raboskodik. Na és ez a hasonmás volt, aki beszélt, és direkt csinálta az egészet a beépített provokátorral együtt persze, hogy mint egy, a gazdatestet belülről rágó élősködő, tönkretegye MA renoméját. A mai technika mellet ez smafu.

ob.szerver 2014.01.31. 12:00:04

Ó, hát csak a szokásos történet.

A velejéig aljas hír tv manipulált, a velejéig aljas hordabarmok meg helyeselnek.

Lapozzunk.

torró 2014.01.31. 12:01:04

A két anyagot nem lehet egy kalap alá venni. Aki ezt teszi, félrevezet. A Bajai videót elejétől a végéig kreálták.
Az összefogás gyűlés megtörtént. a bekiabálás megtörtént, ugyanis Mesterházi visszautalt rá beszédében. Hogy ott ki, hogyan hallotta, az meg nem teljesen kideríthető, mert tagadni mindent le lehet. Azért van benne valami mert a tagadások végül is elismerik, csak ők azt mondják, a börtön szó hangzott el. De ha többször hallgatod akkor sem a börtön szóra hasonlít, ugyanis a két szó eltér hangzásában egymástól a kiejtés miatt. Ennek fényében nem értem a börtön kilátásba helyezését.

SemBoga 2014.01.31. 12:01:18

@Larry Silverstein: a hamisítás abban áll, hogy megpróbálják az egyik bekiabálást összekötni egy később történt reakcióval, ami viszont nem nevesíti meg, hogy melyik bekiabálásra reagál

Larry Silverstein 2014.01.31. 12:01:31

@SemBoga: 'a hírtv-sek azt sugallták, hogy tisztán kellett hogy halljon valamit, amihez fel kellett hangosítani az adást'

Tisztán hallotta hiszen reagált rá. A balfaszjóska. Hogy az adásban mit hallani az más kérdés.

Csató 2014.01.31. 12:02:02

Még a végén kiderül, hogy valami hasonló történt:
1:45-től
www.youtube.com/watch?v=r688cYt-S_o

Larry Silverstein 2014.01.31. 12:02:05

@SemBoga: Nem később történt hanem azonnal reagált rá.

SemBoga 2014.01.31. 12:02:07

@torró: melyik bekiabálásra utalt vissza mesterházy? abból a többől, ami ott volt?

burnout syndrome (törölt) 2014.01.31. 12:02:23

Ha a börtön hangozott volna el, akkor a börtönt még hangosabban hallanánk. De a jelek szerint a kötelezés hangozott csak el, nincs börtönözés
Most döntsétek el (pártdirektva!), hogy Köteles Attis süket, hülye, netán mindkettő együtt? Akár süket, akár hülye, akár mindkettő, inkább egy arra alkalmasabb jelölt legyen a me jelölt. Lehetne mondjuk a Feri. Ő már bizonyított, kiválóan lövet.

Zolito67 2014.01.31. 12:03:53

Amíg a baloldali troll-ok csak ezen a szinten képesek létezni/fröcsögni/írogatni, addig nyugodt vagyok.

Meseházi nem TV-n hallotta a bekiabálást, vagy tévedek ?

De a lényeg: egy nyilvánvalóan manipulatív céllal készült, hamis, lejárató videót hasonlítani egy kihangosításhoz az kb. olyan, mint az okirathamisítást összevetni egy kihúzófilces kiemeléshez.

Szánalmas.

burnout syndrome (törölt) 2014.01.31. 12:04:04

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Miért lenne gond? Jó tudni, hogy mire készül az MSZP. Akasztásra, lincselésre.

Papageno68 2014.01.31. 12:04:07

@eßemfaßom meg áll: Ha jól értem a posztot, nem az a baj, hogy kihangosították a kedves nézők kedvéért, és kommentálták, hogy ilyen surmók is járnak MSzP gyűlésekre, hanem hogy tényként állították, hogy M. A. hallotta, és erre a bekiabálásra reagált.

nnnnnnnn 2014.01.31. 12:09:00

tegnap néztem 5 percet az ATV híradójából. na az nem gyenge amit ott nyomnak. kb minden hírt tragédiaként adnak elő, tegnap ismét megtudtam hogy államcsőd szélén vagyunk és hasonlók. ja és persze diktatúra van és náciveszély.

tobeor 2014.01.31. 12:10:50

@Larry Silverstein:

Slomó, te naponta hány nikket hamisítasz?

nnnnnnnn 2014.01.31. 12:12:46

@SemBoga: "melyik bekiabálásra utalt vissza mesterházy? abból a többől, ami ott volt? "

nem lehet tudni, de mivel egy maszopnyik, tételezzük fel a legrosszabbat, hehe :)

tobeor 2014.01.31. 12:12:55

@$$$=$$$:
Linkeld már be hogy tegnap az ATV azt mondta hogy államcsőd közelében vagyunk. Ja, hogy az ATV ilyet nem mondott, csak hamisítasz mint a Pravda Tv-s kollégáid :)

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2014.01.31. 12:13:22

@burnout syndrome:

Jah, persze, mert egyvalaki elkiáltotta magát a tömegben, ez már azt jelenti, hogy hogy tömeges lincselés lesz.

Ez pont olyan fürdőskurvás hiszti és bemagyarázás, mint Kövér "ex-MSZMP" László felekasztós beszólásán való sírás.

Csató 2014.01.31. 12:17:21

Orbán is hadrendbe állította a csapatait, Mesterházy is tüzeli a sajátjait.
Egy ideális világban az ilyenek kimennének egy rétre a sleppjeikkel és addig vernék egymást míg el nem dől, ki a góré.
Ehelyett most mindenki azt találgatja, hogy mit hallhatott egy faszi a tömegben.
310-es eurónál valóban ez a legnagyobb gondunk.

szita szita péntek 2014.01.31. 12:17:41

No, most akkor juszt sem nézem meg a felvételt - jó magyarhoz illően kommenteni így is tudok! :D

Az eddig olvasottakoz: Aki nem akarja érteni, hogy mi a cikk baja - az inkább bele fog dögleni, de juszt sem érti meg, mer' ilyen. Nem fogok hallhatósági kérdésről egy felvétel alapján ítélkezni, mer' az meg hülyeség. Dolgoztam ilyen területen és - ha ez esetleg valaki számára újdonság lenne - bezony az, hogy mi hallatszik jól (mármint közeli, távoli, mikrofon irányába eső, attól eltérő hang) az nagyban függ a mikrofon típusától. Tehát ami az egyik pozícióban a mikrofonnak hallható(/érthető), addig az egy másik pozícióban egy embernek egyáltalán nem biztos hogy az - vagy épp sokkal tisztábban átjön neki, mint a kamerának. + még az egészet megkavarja ez a hang erősítés kérdés, illetve az emberi figyelem szelektivitása. Érdemben erről vitatkozni nem érdemes, úgyis mindenki azt fog hinni, ami szívének kedvesebb.

Hanem már régóta felmerült bennem a gondolat, hogy az egyes pártok miért nem alkalmaznak (vagy alkalmaznak? nem tudom) kiabáló kommandót. A párt már csak olyan, hogy időnként tömegrendezvényt kell tartania. A média meg olyan, hogy kimegy és felveszi. Ha egy jól koreografált kiabáló kommandó a kamera mellett rendre elkurjantja magát valami olyan tartalommal, ami egyébként nem áll messze a tömegtől, csak éppen túlzó, így alkalmas a tömeg lejáratására - no akkor az ott lesz a médiában. Aki nem volt jelen, akkor az nem azt hallja ami az átlag volt, hanem a kiabáló kommandónk üzeneteit - és ugye nem mindegy, hogy azt halljuk-e, hogy valaki takarodjon, vagy azt, hogy fel kéne akasztani... Nem?

eßemfaßom meg áll 2014.01.31. 12:18:05

@Papageno68: Nem hiszem, hogy bármelyik demokrata stábot akadályozná bármi is abban, hogy a felvételeiken megkeressék a "börtön" bekiabálást, de eddig ugy néz ki, mintha ilyen nem lenne, ugyhogy addig marad az, hogy kacsának néz ki, kacsaszerű a hangja, szóval kacsa lesz az.

Emiksz 2014.01.31. 12:21:16

Úgy látom, hogy nem lehet vitázni a kétbitesekkel mert Axiómaként elfogadták a következőket: 1. Egyetlen bekiabálás volt, az hogy "kötelet", a többi 12.999" hallgató fegyelmezett kussban ült. 2. Mesterházi hallotta, és értette az egyetlen (lásd 1. §) kiabálást. Na így tényleg nehéz vitázni... :/

kézműves étcsokimikulás 2014.01.31. 12:21:28

ecsem,ilyen keson ebredtek a jokai utcaban,hogy ki kell mosdatni hazmesterit a sajat gyokersegebol???
:)
nagyon keves ez elvtarsak,nagyon keves...

a bajai mszmps ugyeskedessel osszemosni pedig egyenesen megmosolyogtato...
de nem baj,erolkodjetek csak,legalabb lesz ertelme az osszefosas nevnek...

kulcsar2011 2014.01.31. 12:22:25

www.atv.hu/videok/video-20140128-tolgyes-lajos

Tölgyes Lajos, baloldali aktivistaként ott volt az MSZP pénteki nagygyűlésén. Ő az egyike volt azoknak, akik az kiabálták be a Mesterházy Attila beszéde közben, hogy börtönbe. Mások mást kiabáltak, de hogy valaki kötelet emlegetett volna ilyen „beszólást” nem hallott.

Gérard Duchemin 2014.01.31. 12:23:04

A blogger nem szeretné őket börtönben látni, és szerintem sem érdemelnének ilyen súlyos büntetést. Viszont nyilvános megszégyenítést igen. És természetesen a saját szartévéjükben kéne egy órán keresztül mondaniuk egyfolytában, hogy "csaltunk, csaltunk", persze térdenállva, és zsákba öltözve.

ursus artos 2014.01.31. 12:24:27

Elhangzott.
Kár tovább erőlködni.
Az összemosás, pedig abszolute az emeszpére jellemző. Vö: őszöd után még Orbánnak kellett magyarázkodnia...

Larry Silverstein 2014.01.31. 12:24:31

@SemBoga: Mér aztán ha a 'börtönbe vele'-re reagált, az mit változtat a lényegen?

A hülye Meseházy lejáratására az is kiválóan alkalmas.

dzsordzs. 2014.01.31. 12:25:01

Termelésnek ez jó, de a tényeken semmit sem változtat. A hangfelvételen hangosítás nélkül is hallatszik a 'kötelet'' bekiabalas,es ezzel szemben a szocik esküdoznek, hogy ok ' börtönt' hallottak, ami viszont semmilyen felvétel nem támaszt alá, pedig ne gondoljuk, hogy az ATV ne lenne rajt a témán, hogy valahogy prezentálni tudjanak mar egy ' börtönt' is. dehát nem megy, így továbbra is egy hangfelvétel àll szemben a szocik becsületszavával.

Gérard Duchemin 2014.01.31. 12:25:20

@Larry Silverstein: "Tisztán hallotta hiszen reagált rá. A balfaszjóska."

Bizony reagált, de nem arra. Mert még ha te balfaszjóskának is tartod, annyira nem hülye, hogy egy akasztásos dumára helyeseljen.

Papageno68 2014.01.31. 12:25:23

@eßemfaßom meg áll: Hát igen ez sokat segítene a történet értelmezésében. Ebben tökéletesen igazad van.

dzsordzs. 2014.01.31. 12:25:36

@dzsordzs.: termelésnek- terelésnek

ursus artos 2014.01.31. 12:26:26

Gyurcsány bemutatása után, hogy izzadt a Napkelte, hogy bizonyítsa, nem bemutatott, hanem integetett.

eßemfaßom meg áll 2014.01.31. 12:28:03

@Papageno68: van atv-s hangtechnikus haverom, majd megkérdezem töle hány napja él fülhallgatóval a fején 0-24-ben, hátha talál egy ideológiailag megfelelő kihangosítható szót :)

Larry Silverstein 2014.01.31. 12:28:04

@kulcsar2011: Aha, ja persze. Az ATV gyorsan megtalálta a 'börtönbe' tanút, aki nyilván életében először nem hazudik, hiszen maszp aktivista a becsületes foglalkozása..:)

A 'kötelet'-es tanút az ATV annyira nem kereste...:)

CM2131 2014.01.31. 12:28:29

Gondolkozzatok már kicsit logikusan ! Így csak olyan dologra reagál egy előadó, amiről úgy gondolja, hogy az egész hallgatósága jól, egyértelműen hallotta. Ha nem így gondolta volna, akkor megnevezte volna, hogy mire reagál, valahogy így: "Vagy ahogy az előttem ülő úr mondta, adjunk nekik egy szaloncukrot, ez lenne a másik módszer."

Gérard Duchemin 2014.01.31. 12:28:37

@Larry Silverstein: Nem, az nem alkalmas a lejáratásra, hisz egy "börtönbe vele" szövegre helyénvaló helyeselni, hisz tényleg börtönbe kéne csukni azt a fazont, viszont akasztani nemhogy nem kéne, nem szabadna, de nem is lehet, mert nincs halálbüntetés hazánkban. Börtönbüntetés viszont szerencsére van, így az a polgármester nyugodtan mehet börtönbe. És ki tudja, talán Orbánnak is oda kéne bevonulni, túl sok bűnt követett már el ahhoz, hogy megússza. A hozzá hasonló Berlusconi sem a végtelenségig lavírozott el a büntetlenségben, a végén csak ráfázott.

azbesztos 2014.01.31. 12:29:04

Baromság! Mióta hamisítás az, ha kihangosítom a rádiót?
Elvtársak, nem kellett volna akasztással fenyegetőzni. Hamarosan lesz a Békemenet. Mindenki egy kötélhurkot fog a nyakában viselni, (mint 2002-ben Kovács László és Lendvai Ildokó meg a többi szarházi) hogy figyelmeztessünk arra, milyen brutalitásra készül ez a bolsi tolvajbanda gyurcsány és Mesterházy vezetésével.

Larry Silverstein 2014.01.31. 12:29:10

@Gérard Duchemin: Nem arra? Nocsak. Akkor mire? Mer ha a másikra akkor ugyanolyan balfaszjóska.

dzsordzs. 2014.01.31. 12:29:30

Az egyébként milyen mar, hogy ebben a történetben Gyurcsány a legőszintébb, aki nem kamuznak be, hogy ő is hallotta a börtönt?. :)

ursus artos 2014.01.31. 12:29:35

Egyébiránt konkrétan "pörköltet" kiabált be valaki.
Maradjunk ennyiben. Ez jó mind a két oldalnak. Ebből mind a két oldal azt hall ki, amit akar.

Táskás Tóni 2014.01.31. 12:32:03

@Larry Silverstein: Manipulált és azt állította, hogy Mesterházi erre reagált...
Hehe

Gérard Duchemin 2014.01.31. 12:32:06

@CM2131: "Vagy ahogy az előttem ülő úr mondta, adjunk nekik egy szaloncukrot, ez lenne a másik módszer."

Csakhogy - és ezt nem képesek megérteni az orbánpártiak, Mesterházi soha, semmikor nem helyeselt volna az akasztásos szövegre, mert nincs szándékában kötelet kívánni bárkinek is, börtönt viszont annál inkább. És ez így is helyes, a fideszes bűnözők semmiképp nem érdemelnek halálbüntetést, csak bizonyos hosszúságú leültetést.

Oscar Schmidt 2014.01.31. 12:32:56

Ki lőtt először? Han vagy Greedo?

Gérard Duchemin 2014.01.31. 12:33:05

@azbesztos: "Elvtársak, nem kellett volna akasztással fenyegetőzni."

Miért, Mesterházi fenyegetőzött valaha is akasztással? Nem. Hát akkor mi a baj?

Gérard Duchemin 2014.01.31. 12:35:44

@Larry Silverstein: Bizony, valóban reagált egy bekiabálásra, nevezetesen a "börtönbe vele" bekiabálásra. És az helyes is, ettől még nem balfaszjóska. Miért, te pl., te mint orbánpárti, nem kívánsz börtönt az ilyenfajta korrupt alakoknak? Na ugye hogy igen.

Larry Silverstein 2014.01.31. 12:36:03

@Gérard Duchemin: 'börtönbe' - Erre már most adott a lehetőség, tessék a nyomozó hatóságokhoz fordulni.

Mondjuk ez már Kellernek se jött be, pedig akkor még kormányon is voltak a szocionisták.

Llee 2014.01.31. 12:36:46

Néhányaknak javaslom:

Ne gondolkodj, higgy, azt könnyebb.

Most éppen 313Ft az EUR, több hozzáfűznivalóm nincs...

Larry Silverstein 2014.01.31. 12:37:04

@Gérard Duchemin: Senki se tudja biztosan hogy melyikre reagált. Az ATV azt mondja hogy a 'börtönbe'-re reagált úgyhogy ez a verzió kizárható.

Gérard Duchemin 2014.01.31. 12:37:35

@Larry Silverstein: Kik azok a szocionisták? Azokat nem ismerem. Vagy most csak zsidóztál egyet, mert rosszindulatú fasiszta vagy? Na úgy, már értem.

Táskás Tóni 2014.01.31. 12:38:50

@ursus artos: Biztosan kötelet kiabált Kövér, de mit keresett az MSZP kongresszusán....

Táskás Tóni 2014.01.31. 12:40:00

@Gérard Duchemin: Nem ők nem kívánnak kötelet. A mi tolvajunk jó tolvaj a mutyifidesz sunázói szerint.

Csetepaté márki 2014.01.31. 12:40:09

Az egész egyébként műbalhé, de legalább egy dolog miatt emlékezetes Mesterházy feledhetetlen és sziporkázó szónoklata. Itt a bizonyíték, hogy a közönség nem aludt el! Legalábbis egy nagyon lelkes résztvevő.

Csetepaté márki 2014.01.31. 12:40:09

Az egész egyébként műbalhé, de legalább egy dolog miatt emlékezetes Mesterházy feledhetetlen és sziporkázó szónoklata. Itt a bizonyíték, hogy a közönség nem aludt el! Legalábbis egy nagyon lelkes résztvevő.

Gérard Duchemin 2014.01.31. 12:40:52

@Táskás Tóni: Nem gondolnám, hogy kövér lett volna ott. Szerintem valamelyik szoci-szimpatizáns lehetett, aki mellesleg sajnos gyűlölködő. Elég baj, hogy ilyen is van köztük.

Atiati 2014.01.31. 12:42:01

@Hajdú Peter: Nem a felhangosítás a lényeg, hanem egy más hangsávról jött! Tehát van egy mikrofon fent Mesterházy mellett és van egy mikrofon a tőle több tíz méterre lévő kamerán. Ha ezt belevágják amikor ez a hang kb el sem jut Mesterházyig az manipuláció.

Muad\\\'Dib 2014.01.31. 12:42:08

OMFG!
Már egy másik blogon megírtam, hogy nagyon nem ártana, ha valaki az ilyen cikkek előtt legalább minimálisan utánanézne a jogi helyzetnek, meg esetleg a szakmai háttérnek. A hamisításnak nagyon pontosan definiált feltételei vannak, és egy hangsáv erősítése/gyengítése SEMMIKÉPPEN nem hamisítás. Ezt a módszert szinte mindenhol előszeretettel alkalmazzák folyamatosan.
Megint hülyeségeken megy a szövegelés, komolyan kezdem azt hinni, hogy ezek a blogok a fityesz fizetései listáján vannak.
Ez egyszerűen egy etikátlan, aljas húzás volt, de semmiképpen nem hamisítás, vagy valótlan tartalom...

Gérard Duchemin 2014.01.31. 12:42:16

@Táskás Tóni: De én sem kötelet kívánok, hanem börtönt. Csak arra gondoltam, hogy egy becsületes fideszes maga is börtönt kíván azon fideszesnek, aki tolvaj.

Táskás Tóni 2014.01.31. 12:42:48

@Gérard Duchemin: Ja, de mit keres Oszkó Péter a Wizz-air-ben?

orbánc_takarodj 2014.01.31. 12:45:47

Aki másnak vermet ás .....

A náci tv most beleesett.
MSZP-sek, feljelentlést tenni azonnal!

safranek 2014.01.31. 12:46:12

A mikrofon ami a hangot nem Mesterhazy előtt volt. Ahhoz nem kell hangmérnöknek leni, hogy tudjuk, a mikrofon a közeli hangokat veszi jobban. Tehát a kamera melletti mikrofon egy a kamerához és nem a szónokhoz közeli bekiabáló hangját vette.

WilburSmith 2014.01.31. 12:48:35

LOL.. komolyan ez a kampány, hogy a politikus hazudik, a híradó meg manipulál? Meg tények nélküli vádaskodás és rosszhírkeltés? Láttam olyan plakátot amin a Fidesz-t maffia kormánynak hívják. Miért plakátolnak? Miért nem perelnek? :D hüjék

Egyre röhejesebb a magyar politika. Csodálkoznak, hogy már csak az átlag IQ alatti nyugdíjasok mennek el szavazni.

eßemfaßom meg áll 2014.01.31. 12:49:18

@Atiati: ja, nyilván a hang olyan, hogy 10m-re nem hallatszik el egy bekiabálás :)

azbesztos 2014.01.31. 12:50:54

@Gérard Duchemin: Amikor a tolvajok tolvajoznak...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.01.31. 12:51:35

@Larry Silverstein: Te így látod. Ezen - ismerve a munkásságodat - senki nem csodálkozik. Ennyi, lapozzunk.

Atiati 2014.01.31. 12:51:59

@eßemfaßom meg áll: Mint már az előttem szólok elmondták ez a mikrofon típusától függ. Másrészt voltál már koncerten? Vagy ahol több ember van? Ha elég nagy a háttérzaj akkor még egy méterről sem lehet megérteni amit mondanak.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.01.31. 12:52:43

Vádolta eddig valaha is valaki a hírtv-t minimális objektivitással is??

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.01.31. 12:55:56

@idelle: "ha pl. egy tüntetésen egyetlen transzparens is Orbán felakasztását követelné, és a HírTV csak azt mutatná, akkor manipulálna?"

Ha valakinek a 2 cm-es kitűzőkén lenne a felirat, és azt transzparend méretűvé fotosoppolná, akkor igen. Itt ez történt, főleg mert a jobboldali média nem azt harsogja, hogy mit kiabált be a néni, hanem azt, hogy a hangereje miatt azt Mesterházynak hallania kellett. De éppen, hogy a hangerőt hamisították meg.
Mondjuk tök mindegy ez az egész, beszélkünk inkább a szovjetektől 30 évre felvett hitelről. Az engem jobban izgat.

Blogger Géza 2014.01.31. 12:56:54

Istenem, hogy lehet valaki ennyire hülye, hogy nem érti a kiemelés és a hamisítás közötti különbséget...

Larry Silverstein 2014.01.31. 12:57:00

@safranek: Mér nem ott volt? Mondta az ATV hogy nem ott volt?

Akkor atesz mire reagált? Arra amit nem hallott? Vagy a 'börtönbe'-re? Mert az volt az ATV-n?

Akkor azért kell lejáratni, tökmind1.

Aki kisköcsög szopó, és bassz-szájba poziban indul a választásokon, az vigyázzon a szájára. Hát nem?

2014.01.31. 12:57:23

Akkor Vágó István segítségével foglaljuk össze mit tudunk:

1. Mesterházy arról beszél, hogy Mészáros Lőrincnek (és másoknak)katedrát a közgázon.

2. Valaki erre bemondja (nem tudjuk milyen hangosan), hogy kötelet.

3. Mesterházy egyetértőleg reagál egy bekiabálásra, ami Mészáros Lőrinc sorsára vonatkozott.

Na most addig, amíg nincs egy olyan felvétel (ott volt az ATV is meg még ki tudja hány média), amin valaki azt kiabálja be, hogy "börtönt", addig elég nehéz mást gondolni, mint hogy a "kötelet"-re reagált.
Mesterházy bekiabálást említ, tehát nem az első sorban sutyorgott valaki, és egyébként is csak olyan beszólásra lett volna értelme reagálni, amit a közönség is hallhatott. Ha pedig valaki hallhatóan bekiabálta, hogy "börtönt", arról kell, hogy legyen felvétel. Márpedig, ha jól tudom, kötélről van felvétel, börtönről nincs.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.01.31. 12:57:28

@Hajdú Peter: Azt hiszem, te szerepelsz az 1984 című könyvben, mint a duplagondol mintapéldánya. Azért fogod a külvilágot, vagy csak a CÖF-ből áradó BÖFF jut el hozzád?

Papageno68 2014.01.31. 12:57:38

@eßemfaßom meg áll: Fog még fodrozódni a dolog. Találnak még érdekes bekiabálásokat, nem féltem a magyar újságírókat. Elszórakoztatnak minket az igazi kampánykezdetig.

barli 2014.01.31. 12:58:54

Annyiban hasonlít az eset a bajaira, hogy itt is minél tovább rudóznak rajta, annál mélyebben merülnek el a sz*ban..
Nem tudom, hogy a bloggereket ki uszítja a témára, de elég hülye lehet.
ha már hazudnak, ott kellett volna abbahagyniuk, hogy MA kijelenti, hogy ö bizony börtönt hallott és arra reagált. Pont. Nem persekedni, hisztizni meg blogolni meg mittoménmi. Még akkor se éri meg, ha tényleg börtönt hallott.

Gérard Duchemin 2014.01.31. 12:59:38

@Larry Silverstein: "nalátod"

Mármint mi az amit nalátok?

Mert azt, hogy rosszindulatú fasiszta vagy, azt abból látom, hogy a "szocionista" kifejezéseddel zsidóztál egyet. No és az aki zsidózik, az természetszerűleg egy rosszindulatú fasiszta.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.01.31. 13:00:07

@SemBoga: @Fedor: háát valamire reagálnia kellett, ha azt mondta később, hogy arra reagált, hogy börtönt hallott! :-DDDDD

safranek 2014.01.31. 13:01:00

@Muad\\\'Dib: " A hamisításnak nagyon pontosan definiált feltételei vannak, és egy hangsáv erősítése/gyengítése SEMMIKÉPPEN nem hamisítás." De hamisítás, mert azt a látszaatot kelti a nézőben, hogy Mesterházy biztosan hallotta.

Larry Silverstein 2014.01.31. 13:01:06

@Gérard Duchemin: Náci te hülye. A fasiszta nem utálja a zsidókat.

Sir Galahad 2014.01.31. 13:01:50

"ezen alapult a vád, hogy Mesterházynak hallania KELLETT a kötelezést." - Nem, nem az az alapja. Az az alapja, hogy egy ilyen bekiabálástól, még ha történetesen nem hallotta is, legalább UTÓLAG minden tisztességes ember elhatárolódik. Mondhatta volna Attis, hogy kérem szépen, én ezt nem hallottam, de ha elhangzott, én ezzel nem tudok azonosulni, elnézést, stb... e helyett azt mondta, hogy márpedig nem hangozott elé és perli azokat, aki szerint igen. Ez hülyeség. Lehet, hogy a Hír Tv felhangosította a köteles beszólást, de ha volt mit felhangosítani, igenis elhangzott.

SemBoga 2014.01.31. 13:01:53

@Muad\\\'Dib: kivéve, ha utána az így feljavított felvételre alapozva állítják, hogy márpedig hallotta ezt a bekiabálást és erre reagált

tobeor 2014.01.31. 13:02:18

Időközben Orbánnak sikerült 314 Ft-ra lökni az eurót.

Ügyesen rongálja a Ft árfolyamát ezzel a "nonprofit energiaszektoros" baromsággal.

Csodálkoztam volna, ha ma kivételesen nem ront rá a hazájára.

Larry Silverstein 2014.01.31. 13:02:33

@grundigg: Ezt a szocionista pechszériát.

Csak arról van felvétel, amire Attis reagált. Amire szerintük reagált arról nincs.

Hát ez elég gáz.

WilburSmith 2014.01.31. 13:02:48

Ki nem szarja le, hogy mit hazudozik össze vissza a Fidesz meg az MSZP? Komolyan képesek vagytok ezen leállni vitatkozni? Nincs nektek életetek? Ezzel a politikával égetitek magatokat?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.01.31. 13:04:15

@idelle: "nem lesz itt katedra, hanem talán az a másik, amit az imént itt bekiabáltak."

SemBoga 2014.01.31. 13:05:15

@grundigg: kivéve, ha a távoli kötelet bekiabálást értette beszéd közben börtönnek

barli 2014.01.31. 13:05:18

@grundigg:
"Na most addig, amíg nincs egy olyan felvétel (ott volt az ATV is meg még ki tudja hány média), amin valaki azt kiabálja be, hogy "börtönt""

nyugi, már készül :)

Muad\\\'Dib 2014.01.31. 13:05:39

@safranek:
Tényleg. Sőt hamisítás minden felvétel tömegrendezvényről, mert azt a látszatot kelti, hogy a tömeg nagyon csendes...
Nem, jogi értelemben ez nem lesz hamisítás. Nem változtatták meg a tartalmát a felvételnek, bármikor hivatkozhatnak arra, hogy a hír témája miatt emelték ki a inkriminált szót, mivel a tudósításban nem úgy hallani mint eredetiben, mivel a helyszínen is torzítottan rögzítették a dolgokat. Egy közepesen hülye ügyvéd is simán meg tudná védeni őket.
Egyszerűen csak etikátlanul jártak el.

Muad\\\'Dib 2014.01.31. 13:07:19

@SemBoga:
Lásd előző komment. Azonnal azt mondanák, hogy ők csak kiegyenlítették az amúgy pontatlanul rögzítő mikrofont. Kizárt, hogy ilyenért elítéljék őket. Ez nem fogja megállni a helyét hamisításnak.

2014.01.31. 13:08:11

Ide érződik az izzadságszagotok az erőlködésektől hülye fideszbolsik, ahogy megpróbáljátok megmagyarázni a tudatos csalást. A legidiótábbak még hisznek is az igazukban. Ugye milyen szar érzés, ha rólatok is kiderül, hogy gerinctelen férgek vagytok?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.01.31. 13:08:52

Annak idején (2006 augusztus 12.)kint voltam a Ferencváros - Jászapáti NB II-es évnyitó meccsen. Volt ott himnusz, meg egy perces néma vigyázzállás a "megtisztulásért". No, ebben a néma percben volt 2-3 kretén, aki rasszista dolgokat kiabált be. A csöndben jól hallatszottak. A körülöttük lévők persze próbálták lecsendesíteni őket.
Vajon ennek a 2-3 vadembernek a példája elegendő lehetett volna arra, hogy általánosítva a többi tizenvalahányezer embert is elítéljük? Én is rasszista lennék pusztán csak azért, mert jelen voltam, amikor valaki bekiabált?
Szerintem azon a balos nagygyűlésen sem gondolták az emberek, hogy erőszakot kéne alkalmazni, de mindig mindenütt van egy-két bajkeverő és persze mindig ők a leghangosabbak.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.01.31. 13:09:26

@Hajdú Peter: Az Arnóth "lógni fogsz" Sándor fideszes ogy képviselő volt.

tobeor 2014.01.31. 13:09:33

@Muad\\\'Dib: Ne kezd már te is, mint valami ócska fideszcsicska. A hazug FideszTV azt ÁLLÍTOTTA, hogy (az amúgy barom) Mesterházy ezt HALLOTTA, és PONT erre reagált. Ez volt a hazugságuk, és ez az amit sem ők, sem te, se senki más nem tud bizonyítani.

barli 2014.01.31. 13:09:51

A végén kiderül, hogy MA papírján rajta volt, hogy remek, laza szónok módjára reagáljon egy nem elhangzott "börtönbe" bekiabálásra, az interaktivitás látszatát keltve..

Muad\\\'Dib 2014.01.31. 13:09:59

@roli101:
Huhh, de elmés komment. Láthatóan nem csak a fityeszek között tobzódnak az egységsugarúak...

nnnnnnnn 2014.01.31. 13:11:26

Őrizetbe vették az Együtt-PM aktivistáit

lehet-e kapcsolat?

Larry Silverstein 2014.01.31. 13:11:56

@tobeor: Majd elhisszük hogy másra reagált ha lesz felvétel bármi másról.

♔batyu♔ 2014.01.31. 13:12:05

Már az is baj, ha felhangosítják.

Mi a baj, így túl sokan hallják?

Muad\\\'Dib 2014.01.31. 13:15:17

@tobeor:
De EZ nem a felvétel HAMISÍTÁSA egy bíróság előtt. Mert ők mondhatják azt, hogy a helyszínen igenis ezt hallotta, mert az ott lévő tudósítójuk, meg XY, meg ZJ is ezt hallotta. Kibas*ott unalmas, hogy minden blogon azt kell magyarázni, hol a fityszeseknek, hogy az ellentábornak, hogy a jogállam BÜNTETŐbíróságának nem az a dolga, hogy morális és etikai kérdésekben tegyen igazságot. Polgári pert kell kezdeményezni, és azt van esély megnyerni. De nem a büntetőpert.

Indriq 2014.01.31. 13:15:48

Egy dolog felett mindenki elsiklik... Felcsút nagysikerű polgármestere tulajdonképpen meg is érdemli akár az egyiket, akár a másikat... :)

tobeor 2014.01.31. 13:15:59

@Larry Silverstein: lol, hazaáruló moszkovita, ki nem szarja hogy mit hazudtok?

MACISAJT 2014.01.31. 13:16:13

"A műsorban "vitapartnerként" szereplő két propagandista morog valamit, hogy "Szerintem nem".

Válaszolhatok én is a riporteri kérdésre?

Bizony az, belenyúlás. Sőt, tudatos manipuláció, félrevezetés, egy hírtudósításban szereplő történés torzított tálalása. Még akkor is az lenne, ha szóban vagy írásban felhívták volna a figyelmet, hogy "a jobb hallhatóság érdekében" a bekiabálást felerősítették. Mert ezen alapult a vád, hogy Mesterházynak hallania KELLETT a kötelezést."

Lószart, mama.
Mesterházy bizonyíthatóan hallott "valamit".Hiszen arra reagált(unberufen).
Ő azt mondja hogy "börtönt", a Hír tv és más médiumok meg hogy "kötelet".

A bibi, drága eftársak, hogy a "börtönt", még felerősítve sem hallotta senki.
Ellenben vannak , ha nem tetszik a Hír tévé, hát más médiumok.
Amelyeket, ha bizonyítani kell, szintén fel lehet erősíteni és ott is világos lesz hogy a "kötelet" elhangzott.

Manipuláció? Akkor volna az, ha a Hír tévé belevágott volna egy máshol elhangzott "kötelet".
De ilyen nem volt.
Pusztán a mikrofon által rögzített jelet erősítették fel, adásra.
A hangkorrekció teljesen banális eljárás egy tévé/rádió műsorban.

Úgyhogy ezt a szart csak lapátoljátok vissza a lóba, látom már origo ír poldi bá kapcsán cikkeket, ez "fájni fog":P

tobeor 2014.01.31. 13:18:42

@Muad\\\'Dib: Épp most magyaráztam el, hogy nem a felvétel hamisítása a téma, hanem hogy igaz-e az állításuk lényege, hogy biztosan hallotta-e Mesteházy? És ebben hazudtak, mivel nem volt az annyira hallható, ahogy felhangosították.

Nem mellesleg ez HAMISÍTÁS. Hazudtak saját nézőiknek, azt hazudták, hogy az a bekiabálás annyira hallható volt, amennyire ők azt leadták. Ez bizony nettó hamisítás, egy kijelentésnek nem csak a szavai, de hangereje is számít ebben a kontextusban, sőt, és ezt neked is tudnod kéne bammeg.

tobeor 2014.01.31. 13:20:11

Mellesleg az impotens béna lúzer szocik komolyan beengedik FideszTV-t a gyűléseikre? :DD

Mintha nem tudná mindenki, hogy csak azért mennek be fidesz ügynökei, hogy muníciót gyűjtsenek a hazugságaikhoz, lejáratásaikhoz... ostoba barmok, megérdemlik...

Muad\\\'Dib 2014.01.31. 13:23:17

@tobeor:
Fel sem merült bennem, hogy állást foglaljak pro v. kontra a hallotta e kérdésben, lévén nem voltam ott, és azt sem hiszem el, amit a magyar média kérdez (atv-től hírtv-ig), nemhogy amit állít.
Pusztán azt a blogon megjelent állítást cáfoltam, hogy ezt majd milyen jól rá lehet húzni a meghozott törvényre. Nem lehet, mert szubjektív a kérdés. Lehet, hogy a hírtv tudósítója, meg még 50 ember szerint ezt hallotta. Mások szerint meg nem. Nincs az a bíróság (hacsak nem politikai döntést hoz), amelyik ezért büntetőperben elítélné őket.

MACISAJT 2014.01.31. 13:23:20

@MACISAJT: ("Mesterházy bizonyíthatóan hallott "valamit".Hiszen arra reagált(unberufen).
Ő azt mondja hogy "börtönt", a Hír tv és más médiumok meg hogy "kötelet".

A bibi, drága eftársak, hogy a "börtönt", még felerősítve sem hallotta senki."

Itt van, kedves eftársak, amint Házmesteri önként és dalolva belesétál a szarventillátor körzetébe, beleköltve spontánul a poént beszédébe,idézem:

"de mégis inkább én azt hiszem, hogy nem lesz itt katedra, hanem talán az a másik, amit itt az imént bekiabáltak".

Ha ez nincs, lehetett volna magyarázni hogy mit hallott és mit nem.
No de így..szánalmia.

Larry Silverstein 2014.01.31. 13:23:21

Azért azt el kell ismerni hogy Atesz legalább nem mutogatott 'hazugság folyamatábrát' mint Törökzsoca.

Igy bár ugyanúgy hazudik, mosakszik ez most sajna nem annyira vicces.

Mitzimackó 2014.01.31. 13:23:54

Mi volna, ha a rémhírtv bemutatná az eredeti, manipulálatlan felvételt, netán közreadna egy másolatot, hogy mindenki döntse el, mi hallható azon a hangsávon?

Muad\\\'Dib 2014.01.31. 13:24:51

@tobeor:
Ezt szokta csinálni az index meg az atv is, csak ott valamiért oknyomozó újságírásnak hívják. Nem kéne kettős mércével mérni. Megéri mindegyik a pénzét, csak most épp a fityeszes média van fórban...

2014.01.31. 13:25:00

Egyetértek a bekiabálóval. Kötelet mindnek. Kár, hogy idáig süllyedt ez az ország Viktornak köszönhetően, aki kitalálta a politikai alapú gyűlöletet.

Muad\\\'Dib 2014.01.31. 13:26:05

@roli101:
ROTFLMAO!!!
Orbán Pityesz te vagy az? Gerillamarketing?

tobeor 2014.01.31. 13:26:28

@Muad\\\'Dib: De eleve rossz kérdést teszel fel. Nem az a kérdés, hogy a Hír Tv mit gondol, nem a fideszesek gondolatvikága a kérdés jogi értelemben. Hanem hogy ha a Hír Tv azt állítja - márpedig azt állítja - hogy Mesterházy ezt hallotta, és erre helyeselt, akkor ezt kell bebizonyítaniuk.

Be tudják ezt bizonyítani?
Nem tudják.
Olyat állítottak, amit nem tudnak bebizonyítani?
Olyat állítottak.
Ennyi.

Mitzimackó 2014.01.31. 13:26:56

@MACISAJT: eredetit kéne hallani. nem csak ADÁSRA hangosították fel, a tévében, hanem a lejátszott felvételen már hangosítva van. ha nem cserélve...

tobeor 2014.01.31. 13:29:06

@Muad\\\'Dib: Inkább te mérsz kettő mércével. Az ATV nyilvénvalóan balos, az index félbalos-félközepes, de közelében sem jár egyik sem ahhoz a közvetlen, sőt belső viszonyhoz, amit a fidesz-központból kézivezérelt fideszsajtót jellemzi. Pont a fideszesek szeretnék összemosni a pravda tv-t az ATV-vel, ezzel ők járnának jól.

SemBoga 2014.01.31. 13:29:25

@Muad\\\'Dib: de maga a híradás nem állt meg ott, hogy felhangosították a bekiabálást - a körítéssel együtt lesz manipuláció

hogy maga a felerősített bekiabálást úgy tálalják, hogy azt ilyen tisztán kellett hallania a szónoknak is, aki később már erre reagál

persze, vihar a biliben, de a közmédia elég sokat fingik hozzá

Indriq 2014.01.31. 13:33:14

Amúgy ha a hirtv szerint minden okés volt a plusz felhangosítással, első alkalommal miért nem mondták, hogy "és kedves nézőink, kiemeljük az ominózus bekiabálkást" ?
Csak amikor elterjedt a pletyka (ami végülis nem is az), akkor kezdtek magyarázkodni... így viselkedik aki szerint minden rendben?

Muad\\\'Dib 2014.01.31. 13:34:34

@tobeor:
Na, az ATV-t sem kell félteni, nekem nem szelektív a memóriám, emlékszem még az "elfogulatlan" tájékoztatásokra 2010 előtt. Az, hogy most ők mondanak inkább igazat, kizárólag annak tudható be, hogy most ők kaptak kilövési engedélyt a kormányra. Előtte meg meg volt tiltva...

Fekete Mamba 2014.01.31. 13:35:50

Ócska bulvárhiszti az egész.

Röhejes, ahogy a bárgyúságig jámbor Mesterházyt próbálják véreskezű lincselőnek beállítani.

Az egész ügy a magyar közélet színvonaltalanságának , sivár butaságának állatorvosi lova: szerény képességű szónok nagyobbrészt tartalmatlan beszédet tart, prolik beleordibálnak marhaságokat, ellenfél gügyén értetlenkedik, mű-felháborodik.

Közben az egyetlen tartalmi elem teljesen elsikkad: hogy lett milliárdos Mészáros Lőrinc három év alatt?

Muad\\\'Dib 2014.01.31. 13:40:12

@Fekete Mamba:
Az egyetlen tartalmi kérdés, hogy miért lett az ország "háborús" játszótere a rendszerváltásból különböző módon nagyot szakító "politikai elit"-nek, a vagyon újraelosztása címén? Na meg, hogy ehhez miért asszisztálnak az ember a rohattfityeszes vs. szemétlibsi/komcsi/stb. vonalat követve?

centenárium 2014.01.31. 13:41:13

Ég a ház ballibkomcsik.

blah 2014.01.31. 13:41:33

a hírtv egy fidesznyalonc tv volt már régen is, ők voltak az élenjárók a szervilis újságírásban indulásuk óta, mondhatni trendteremtők voltak a rendszerváltás után...

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2014.01.31. 13:41:57

Nem értem mit nem ért a kommentelők egy része. Kiabáltak ott egy csomóan. Ebből a sok emberből valaki azt kiabálta a kamerákhoz közel, hogy "Kötelet!".

Ezután Mesterházynak volt egy reakciója EGY bekiabálásra.

Nem tudjuk melyik bekiabálásra pontosan, mert egy csomó ember kiabált.

Ehhez képest a HírTV kihangosította a "Kötelet!" kiabálást, azt sugallva, hogy Mesterházy pontosan erre reagált (ld. még "Még ki is int a kiabáló felé..." - vagy valami ilyesmi volt a riportban), pedig ezt nem tudjuk. Éppenséggel hallhatta azt is, hogy "Börtönbe!" ha valaki azt kiabálta, azt is, hogy "Kötelet!", de azt is, hogy "Virágot!".

Ő reagált VALAMIRE, amiről a HírTV azt állítja, hogy a "Kötelet!" volt.

Reagálhatott arra is, meg nem is. Ehhez képest a "biztosan arra reagált" sugallata ténylegesen is manipuláció.

fvipera 2014.01.31. 13:44:26

@dzsordzs.: mészáros, orbán, simicska, nyerges, rogán, lázár nagy szerencséje, hogy nem Kínában lopkod milliárdokat.

fvipera 2014.01.31. 13:45:44

@centenárium: hangfelvételt manipulálni nem kell félnetek jó lesz

ob.szerver 2014.01.31. 13:46:25

Az egész manipuláció arra azért jó volt, hogy egy hete mindenki egy teljesen jelentéktelen dolgon rugózik, miközben a fideszes csürhe egy hét alatt az egész országot leértékelte 5%-kal.

313,09

csak egy néző 2014.01.31. 13:49:25

""Az, hogy fölhangosítottuk ezt a részt, az szerintetek belenyúlás a hangsávba?"
Ha ugyan ezt a mondat az ATV-n hangzott volna el a bajai választásokra szállításos videóról, akkor vajon mi lett volna a reakció??
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=ntcqabPK_RU

Köves D. Gábor 2014.01.31. 13:51:52

Ez a híradás több szempontból is gáz.

1. Egyrészt, amire felhívták már a figyelmet, hogy a hangsáv megfelelő részének felhangosításával valószínűleg azt a hamis látszatot keltették, hogy a bekiabálást a szónoknak biztosan hallania kellett. Miért nem feliratozták a bekiabálást? Miért kellett hangosítani? És ha hangosították, miért nem hívták fel a közönség figyelmét arra, hogy manipulálták a felvételt? Ez kb. olyan, mint amikor egy hírügynökségi fotón nem volt elég mozgalmas egy iráni hadgyakorlat, ezért ráfotoshopoltak még néhány rakétaindítást. Amikor ez kiderült, azonnal kirúgták azt, aki belepiszkált a képbe. Vajon kirúgják-e a Hírtévétől a hangmanipulációért felelős hangtechnikust vagy hírszerkesztőt?

2. Ha igaz, hogy a hangsávot utólag hangosították fel, akkor NAGYON gáz, hogy a hírben beszóltak az ATV-nek azért, mert az ő felvételükön nem volt hangos a bekiabálás.

ob.szerver 2014.01.31. 13:58:30

@Köves D. Gábor:

"Vajon kirúgják-e a Hírtévétől a hangmanipulációért felelős hangtechnikust vagy hírszerkesztőt?"

Ez kevéssé valószínű. Miután az elkövető bizonyította emberi aljasságát és szakmai etikátlanságát, teljesítette azokat a kritériumokat, amelyek a hírtv-ben nélkülözhetetlenek az előléptetéshez és egy fényes szakmai karrierhez.

Larry Silverstein 2014.01.31. 14:05:24

@Köves D. Gábor: Má bocs de a halk bekiabáláson is 'kötelet' van....

Azt csak atesz mondta hogy volt 'börtönbe' is, arról a 20 TV egyike sem csinált felvételt.

Tehát hogy ki hazudik az egyértelmü.

csak egy néző 2014.01.31. 14:05:26

@wmiki:
"tegyetek feljelentést, elvtársak
sok sikert!"
Ennyit rólad, te idióta. Mekkora lenne a pofád, ha ezt nem a rémHIR tv csinálta volna?

Larry Silverstein 2014.01.31. 14:12:12

@csak egy néző: Megint a tipikus aránybetegség.

Mesterházy egyetért a kötéllel (mert semmilyen felvétel nem támasztja alá amit hazudik), de az a baj hogy ezt kihangosítja a HirTV.

Hehe

Rátóti Mutyikos 2014.01.31. 14:12:14

a remhirtv szopni fog...anettka megint jol jart. :DDD

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2014.01.31. 14:15:10

@csak egy néző: ahh értem, tehát nektek csak a pofátok jár

mondjuk ez eddig is tiszta volt a normális emberek számára

sok sikert 2014-hez elvtársak

csak egy néző 2014.01.31. 14:16:00

@Larry Silverstein:
Mert ugye te bizton tudod, hogy mit hallhatott a pulpituson??

Bloodscalp 2014.01.31. 14:16:32

@Muad\\\'Dib: fityeszes szöveget nyomatsz és közben atv-zel meg indexezel, csak közben a hirtévé a téma hello-ami eddig is manipulált és hamisitott-ha úgy tetszik a fidesznek tetszően tálalta a dolgokat-és micsoda meglepi épp kampány közepe van. Ennyire nincs fantáziád? Vagy ki is a fityeszes?

István Kun 2014.01.31. 14:17:15

Az ATV közvetítette a kongresszust, akkor miről is beszélünk? Helo!

csak egy néző 2014.01.31. 14:18:13

@wmiki:
Miről ugatsz kiskancsó? Csak nem sorolod magad a normális nemberek közé?????
Válaszolni persze nem sikerült.

Köves D. Gábor 2014.01.31. 14:19:07

@Larry Silverstein: Igen, nyilvánvaló, hogy a "kötelet" hangzott el. Azt is valószínűnek tartom, hogy a szónok hallotta és rosszul reagált rá, amiért bizonyára meg fogja kapni a rossz pontját a választóktól. De légy szíves arra a részére is reagálj a történetnek, hogy (feltehetőleg) hangosítással manipulálták a hangsávot és (innentől vedd úgy, hogy nagybetűvel írom) ráadásul burkoltan hamisítással vádolták az ATV-t, mert az ő felvételükön kevésbé volt hallható a bekiabálás, mint az utólag hangosított Hírtv-s változaton.

Muad\\\'Dib 2014.01.31. 14:20:14

@Bloodscalp:
Látom funkcionális analfabéta vagy, mert még az első kommentemen sem sikerült átrágnod magad:
"...Ez egyszerűen egy etikátlan, aljas húzás volt..."

belgabela 2014.01.31. 14:23:40

Szánalmas ez az erőlködés, azért mert felhangosítottak egy hangot, ami ott volt ténylegesen. Más tv-ken is hallani lehet, az ATV-n is. Mi kéne munkásőrök, Újabb kivégzések, mert valaki nem úgy gondolja, ahogy ti? Nem az akasztás baj, hanem a felhangosítás? Mocsok egy banda. Mindig is az volt 1918-tól és az is maradt.

szuperkrumpli 2014.01.31. 14:29:24

Az MTV és a Hír tv is a fidesz szaros kis talpnyalói!

ben2 2014.01.31. 14:31:30

@Köves D. Gábor:

"Ez kb. olyan, mint amikor egy hírügynökségi fotón nem volt elég mozgalmas egy iráni hadgyakorlat, ezért ráfotoshopoltak még néhány rakétaindítást. "

Tévedés.
Ez kb. olyan, mint amikor a nyolcvanas években az amerikaiak lelőttek egy iráni repülőgépet, mert az célba vette az egyik hadihajójukat, az irániak meg azt hazudták, hogy nem is volt támadó fegyver a gépen. Ekkor az amerikaiak kinagyították a támadásról készül videofelvétel egyik részletét és ott virítottak a gépen a bombák.
A kinagyítás sem akkor sem most nem számított senki értelmes ember számára manipulációnak, mert nem _hozzáadtak_ vagy _elvettek_ a felvételből, hanem kiemelték a téma szempontjából lényeges részét, hogy a laikus számára is érzékelhető legyen, hogy ki is hazudott.
Ha tehát egy felvétel hangkeverése manipuláció, akkor soha egyetlen tv adás nem volt még manipuláció mentes, mert _minden_ tv adás hangját megkeverik, soha egyszer sem kerül adásba "módosítás" nélküli hangfelvétel.
A hírtv-sek egyébként nem annak bizonyítására adták le a felvételt, hogy Mesterházy-nak hallania _kellett_ mit mond a bekiabáló, hanem az MSZP azon állítását cáfolták, hogy az ominózus "kötelet" bekiabálás _el sem hangzott_ az MSZP kongresszuson.
A felvételeken (nem csak a hírtv-jén) ott van egyértelműen, hogy de bizony elhangzott, az MSZP tehát ismét hazudott és annak rendje és módja szerint pofára is esett.
Jó lenne megérteni, hogy nem 2002-ben vagyunk, amikor a ballib sajtó döntötte el, hogy mi számít megtörténtnek és mi nem, hanem már a baloldal számára kellemetlen információ is képes eljut a választókhoz, ezért ideje lenne leszokni a hazudozásról.

Ma Baker 2014.01.31. 14:34:32

De szar érzés lehet ilyen semmitmondó csúsztató cikkekkel szerecsent mosdatni...

belgabela 2014.01.31. 14:35:41

@szuperkrumpli: De jól megmondtad nekik. Ez már igen! Ez már teljesítmény nyolcvan felett és tíz alatt!

ursus artos 2014.01.31. 14:37:04

@roli101: "Kár, hogy idáig süllyedt ez az ország Viktornak köszönhetően, aki kitalálta a politikai alapú gyűlöletet."
Aki kitalálta, zzt Ron Werbernek hívják.

Muad\\\'Dib 2014.01.31. 14:37:14

@ben2:
Hogy mit csinált az USA, a mivel?

dr kíváncsivagyok 2014.01.31. 14:37:38

Nagyon visszanyalt a fagyi a fideszgyíkoknak !
Most semmi mást nem kell tenni , mint feljelenteni a manipulálókat és mehetnek a sittre !
Ezt akarták a "tiszta médiáért",..megkapták...

Netuddki. 2014.01.31. 14:37:47

ATV maszop kongresszust közvetít? Már ez is paradoxon...

belgabela 2014.01.31. 14:38:03

@Ma Baker: Az csak annak szar, akinek vannak erkölcsei. Van ahol ez dicsőségnek számít.

Köves D. Gábor 2014.01.31. 14:38:30

@ben2: "A hírtv-sek egyébként nem annak bizonyítására adták le a felvételt, hogy Mesterházy-nak hallania _kellett_ mit mond a bekiabáló, hanem az MSZP azon állítását cáfolták, hogy az ominózus "kötelet" bekiabálás _el sem hangzott_ az MSZP kongresszuson." Ezt honnan lehet tudni?

dr kíváncsivagyok 2014.01.31. 14:39:37

@ben2:
"A hírtv-sek egyébként nem annak bizonyítására adták le a felvételt, hogy Mesterházy-nak hallania _kellett_ mit mond a bekiabáló, "

De ,..pontosan azért , te hazug geci fideszgyík !!!

belgabela 2014.01.31. 14:39:43

@dr kíváncsivagyok: Te jó isten! Mennyi az IQ-d?

Nagyon, nagyon "elvtárs".

Szóval nem hangzott el a kötelet? Még mindíg akasztanátok senkiháziak?

dr kíváncsivagyok 2014.01.31. 14:42:23

@ben2:
"A hírtv-sek egyébként nem annak bizonyítására adták le a felvételt, hogy Mesterházy-nak hallania _kellett_ mit mond a bekiabáló, "

Konkrétan az volt a vád , hogy a "kotelet" bekiabálásra reagált Mesterházi !

Ugyanolyan mocsok hazudozó vagy mint a vezéred , te szarjankó kretén!!

Karipapa01 2014.01.31. 14:42:49

Műcirkusz! Itt csupán arról van szó, hogy amit eddig a jobb oldaliak megengedhettek maguknak a törvényes vélemény-nyilvánítás alapján, azt a szocialisták és a liberálisok nem tehetik. A jobb oldaliak a hibásak, mert ezt a bekiabálást nem védték le! Hozzáteszem: minden oldalon mindig vannak "bekiabálók", akik a helyzet hevében olyan dolgokat is kiabálnak, amiket a józan megfontolás alapján soha nem tennének. Mi itt a probléma? Az, hogy a Fidesz fosik attól, hogy elveszítheti a választásokat és ennek érdekében mindent megtesz azért, hogy ez ne történhessen meg. Egyszerűen a helyén kell kezelni a dolgokat és kész.

Lovag Mihály 2014.01.31. 14:43:52

na ne viccelj már, ha nem hallotta MA a kötelezést akkor mire reagált? mert reagált.

belgabela 2014.01.31. 14:44:32

@dr kíváncsivagyok: Eredeti bolsi stílus, egy virtigli munkásőrtől. És csodálkoztok, hog yegy új szavazatot nem szerztek.

"Az MSZP hagyományosan idős szavazótábora némileg fiatalodott a Demokratikus Koalíció
kiválása óta (mely a legidősebb szavazótábort tudhatja magáénak), ám ezzel együtt is igen
magas az idős, hatvan év feletti szavazók aránya

A szavazótábor egyik legmarkánsabb különbsége az iskolai végzettségben mutatkozik: a
szocialista szavazók fele legfeljebb nyolc osztályt végzett: ez jóval magasabb arány, mint amit
bármelyik másik párt táborában látunk."

www.republikon.hu

dr kíváncsivagyok 2014.01.31. 14:44:56

@belgabela:
"Szóval nem hangzott el a kötelet? Még mindíg akasztanátok senkiháziak? "

Elhangzott, de nam arra reagált Mesterházi,..te szarfaszú fideszkomcsi !!
Akasztani pedig a náci fajtád akar , meg órvbán aki tuzeli oket !

ben2 2014.01.31. 14:45:43

@blah:

"a hírtv egy fidesznyalonc tv volt már régen is, ők voltak az élenjárók a szervilis újságírásban indulásuk óta, mondhatni trendteremtők voltak a rendszerváltás után..."

Azért a történelmi hűség kedvéért hozzátenném, hogy a trendteremtésben a rendszerváltás legeleje óta élen járt a Népszava, Népszabadság, HVG, 168óra, és így tovább. A hírtv ebben a mezőnyben gyenge kezdőnek számít, kuriozitását az adja, hogy elsőként jelent meg, mint bevallottan jobboldali tv.
A hírTV létrejöttének pozitív hozadéka, hogy pl. az egyetlen sajtóorgánum volt, ami nem hallgatta el, hogy csalás történt az SZDSZ elnökszavazásán. Minden más média hetekig kussolt az ügyről, amíg rá nem jöttek, hogy most már úgysem lehet a szart visszalapátolni a lóba. Pedig 2002-ben még ment volna.
Igen, a hírtv elfogult, ahogy pl. a hvg.hu is az, csak ellentétes irányba, ők meg a diplomahamisító Schmitt Pált buktatták le.
A sajtó már csak ilyen, azért van sok belőlük sok különböző politikai irányultsággal, hogy amit visszatart az egyik, azt leadhassa a másik.
El kellene fogadnia mindkét oldalnak, hogy feleslegesen állítja be a saját szervilis sajtóját középen álló független médiának, mert úgysem hiszi el senki, így viszont az ellenfél sajtóját ekézni sincs sok értelme.

dr kíváncsivagyok 2014.01.31. 14:47:00

@Lovag Mihály:
"na ne viccelj már, ha nem hallotta MA a kötelezést akkor mire reagált? mert reagált. "

Hogy mire ?
Tobbel kiabálták hogy : "bortonbe" !
Ezt riportokban elmondták !
Arra reagált...

dr kíváncsivagyok 2014.01.31. 14:48:08

@belgabela: anyádnak kitettem a pénzt a kredencre...

Indriq 2014.01.31. 14:48:40

@ben2: egyébként tök jó, hogy az egyesült államokkal példálózol, ahol még SOHA nem manupiláltak felvételt, SOHA nem hamisítottak bizonyítékot a saját előnyük kihasználására.
És még mindig kérdem, ha teljesen jogos lenne a hangfelvételben a kiemelés, miért nem ott azonnal az első műsorba kerülésnél mondták meg, hogy ki van emelve a hang?

ben2 2014.01.31. 14:49:30

@dr kíváncsivagyok:

Ha már kétszer is felhergelődtél, ne fogd vissza magad, van ott még "geci" és "szarjankó", ahonnan az jött, hátha sikerül a 25%-ot 19% alá kampányolnod.

belgabela 2014.01.31. 14:50:45

@dr kíváncsivagyok: egyébként, csak hoyg lásd mennyi eszed van. Mert én látom. Biztos, ilyenket ír az , aki fideszes:

"belgabela 2014.01.27. 09:47:03
Nyilván nem ezért, mert ehhez az eredményhez még nem sok köze lehet a Hoffmannak, de az biztos, hogy szarul teljesít.

Az iskolákban már krétát sem adnak, mert elfogyott és az igénylés (érted igénylés a központból) lassan megy, ha az ügyintéző éppen beteg. De furnérlemezzel "üvegezik" a belső ajtókat is, mert nincs pénz. Általában gányolnak, mert nincs pénz, semminek a pótlására, javítására. (A gázérzékelő hónapok óta hibásan üzemel egy iskolában, ahogy a tűzjelző is. A szénmonoxid mérő felszerelésére azt mondták, járjon utána a gondnok, milyen jogszabály alapján kell felszerelni! A gondnok, aki szakmunkás, nem jogász. Viszont a KLIK-ben van éppen elég jogász van! Miért nem néznek utána, miért lehet, nem miért kell?! Csak az isteni szerencse menti meg az iskolákat attól, hogy nem történt eddig egy nagy sok halottas tragédia.)

10.000 négyzetméterre, öt Domesztoszt (fertőtlenítő) vehetnek egy hónapra (pedig naponta kellene minimum egy az ötven WC mosdóra), de idén újra felszólították az iskolát, hogy csökkentsék ezt is húsz százalékkal.

Még mindig van, aki nem kapta meg a könyveit, a rosszul kihozottak az iskolában vannak, nem kell senkinek, a hiányzók nem jönnek. És sajnos folytathatnám. Ez az egyik, amit a Fidesz nagyon elszúrt."

Lovag Mihály 2014.01.31. 14:51:05

@dr kíváncsivagyok: jaja, csak erről nincs hangfelvétel.. még az atv-nél se. roppant hihető.

(nem, keservesen szánalmas és gagyi)

belgabela 2014.01.31. 14:51:48

@ben2: Nagyon igyekszik. Biztos fogy a kannás rendesen.:))

nu pagagyí 2014.01.31. 14:54:26

Azért én is kíváncsi lettem, hogy a fideszbérenc "újságírókat" elítélik-e a Fidesz idióta törvénye alapján. Mindenesetre, Mesterházynak meg kell tennie a feljelentést, hogy tanúi lehessünk, hogyan izzadnak majd az ügy eltussolásával az államot elfoglaló pártcsinovnyikok.

eßemfaßom meg áll 2014.01.31. 14:57:02

Azért ezek a posztok szépen kihozzák az egységsugarú ballib kommentelőkből a munkásőr géneket, ha más értelmük nincs is, ezekért a bemutatkozásokért már megérik.

belgabela 2014.01.31. 14:57:10

@nu pagagyí: Mit hamisítottak? Mit vettek ki vagy mit tettek bele?

fvipera 2014.01.31. 14:57:27

@Larry Silverstein: káderhiány van a Lendvai utcában, hogy megint egy majmot küldtek?

ursus artos 2014.01.31. 14:57:41

@nu pagagyí: "Mindenesetre, Mesterházynak meg kell tennie a feljelentést,..."
És mégis, mit írjon bele a feljelentésbe? Mert a manipuláció az nem áll meg. Tehát?

csak egy néző 2014.01.31. 14:59:00

@belgabela:
Csak, hogy tudjuk, hogy egy igazi Mensa IQ bajnoknak micsoda választékos a stílusa.
Íme egy két igen míves idézet tőle.
"belgabela 2014.01.10 09:50:15
@R.Miki: Ne is álmodozz buzikám!
"Te jó isten! Mennyi az IQ-d?
Eredeti bolsi stílus, egy virtigli munkásőrtől. És csodálkoztok, hog yegy új szavazatot nem szerztek.
Mensa tag vagyok. Ha ugyan ez mond valamit egy bérrabszolgának."
A hozzád hasonló bolsi prasztok lopták el.
Mondom, szépecsém, itt megy mellettünnk a kerékpárút, mi a parszt kurva anyádért kell a járdán menned? Mert köd van mondja. Ilyen nincs is!

ben2 2014.01.31. 14:59:16

@Indriq:

Ha egy tv által felvett hanganyagban a fontos rész halk, akkor azt az érthetőség érdekében felhangosítják. Ezt a világ _minden_ tvje így csinálja, ez így _természetes_.
Az az abszurd agyrém, hogy a hangerő szabályozás szándékos manipulációnak számít, csak később, mint kétségbeesett érv jelent meg az MSZP részéről, ezért reagált rá a hírtv is utólag.

Amúgy nem állítottam, hogy az USA soha nem hamisított felvételt, csak azt, hogy egy kép egy adott részletének kinagyítása sem számít manipulálásnak, úgy a hang felerősítése sem.

Egyébként mondhatok magyar példát is. Az 1990-1994 közötti parlament egyik ominózus botránya volt egy bekiabálás, amikor az MDF padsoraiból valaki beszólt egy SZDSZ-es szónoknak.
Akkor az egyik oldal azt hallotta, hogy "hordót a zsidónak", a másik meg azt, hogy "hordót a szónoknak". Akkor a Bánó András féle Napkeltében is az adott szónál kihangosítva adták le a parlamenti közvetítés hangfelvételét, hogy mindenki maga dönthesse el, hogy ki mit mondott.

eßemfaßom meg áll 2014.01.31. 15:00:04

@nu pagagyí: Már látom is magamelőtt:

Házmesteri bemegy a yardra: "Jónapot Kovács2 tizedes, szeretnék feljelentést tenni, mert a hírtv 15db-el megemelte a közönségem egyik bekiabálását."

belgabela 2014.01.31. 15:01:34

@ursus artos: Mindegy az. Csak tovább verni a tüzet, hogy akaszatni akarnak! (Mert az elhangzott, nem kétséges.) Még a végén elül a botrány a választásokig.:))

Okosak de nagyon mind, de főleg a vörös kommentelők járókeretes serege.:))

nu pagagyí 2014.01.31. 15:01:37

@Lovag Mihály: Nem figyeltél. Mesterházy elmondta, hogy egy olyan beszólásra reagált, amelyik börtönt javasolt a tolvajoknak. Ez egyébként még mindig finomabb megoldás, mint Pokorny kézlevágásos ötlete. Talán fel kéne karolnia az ellenzéknek. Bár az is igaz, hogy a keresztapának és Simicskának is csak két keze van, túl gyorsan megúsznák a disznóságaikat.

belgabela 2014.01.31. 15:04:58

@csak egy néző: Mi a baj, butuska? Ha valaki alpári, az nem kaphatod (sic.) /na ezt nézd meg mit is jelent és gondolkodj, ide miért is írtam/) meg a magadét? Szegénykém. Nagyon eltaláltak? Jajjjjj, de sajnállak.

belgabela 2014.01.31. 15:07:06

@nu pagagyí: Mondja ő. És azért, mert azt nem lehet bizonyítani, ő mit hallott. De érdekes az ATV felvételén sem hallunk börtön bekiabálást.

Úri muri 2014.01.31. 15:07:41

@ben2:
"Ha egy tv által felvett hanganyagban a fontos rész halk, akkor azt az érthetőség érdekében felhangosítják. Ezt a világ _minden_ tvje így csinálja, ez így _természetes_."

Ez igaz, csak ezt általában szokták közölni. Itt viszont elhallgatták, és így azt a hamis látszatot keltették a nézőben, hogy a bekiabálás jól hallható és érthető volt a teremben, vagyis a szónoknak is értenie, hallania kellett. Erre épült az egész kampány.

belgabela 2014.01.31. 15:09:45

@Úri muri:Közölték is. Hányszor kéne? Sokszor elmondják. (Legalábbis ahányszor én láttam, elmondták.) Ha nem nézed őket, ne mesélj arról, hogy elhallgatták!

csak egy néző 2014.01.31. 15:09:52

@belgabela:
Ó, hát nem mernék én vitatkozni egy Mensa vagy inkább menza huszárral.
Húúú de eltaláltál, annyira szenvedek.

csak egy néző 2014.01.31. 15:13:08

@Úri muri:
Az, hogy nem közölték, hogy figyelem, kihangosítjuk az inkriminált részt, hanem az, hogy még ők vádolták az ATV-t, hogy meghamisították a felvételt, hogy ne lehessen érteni. De, hát ez a banda, már csinált egy két érdekes Célpont riportot is.

belgabela 2014.01.31. 15:14:42

@csak egy néző: Egyértelmű, hogy igen. Ki az, aki ilyet eltesz? Ki az, aki ilyet egészen más témában, egészen máskor előhoz? Szar életed lehet, ha neked én ennyire fontos vagyok, hogy még gyűjtöd is a szösszeneteimet. El sem hiszem. Nagy az istennek az ő állatkertje.

csak egy néző 2014.01.31. 15:16:01

@belgabela:
Így igaz komám, csak alacsony a kerítése, azért lehetsz kint te is.

belgabela 2014.01.31. 15:19:15

@csak egy néző: Közölték, nem is egyszer, én vagy három esetben láttam. Hazudsz. Inkább gyűjtögess bela összest és végezd el a nyolc általánost végre!

Nem veszitek észre, hogy egymást győzköditek? Akinek van egy kis esze, azt ti képtelenek vagytok meggyőzni. Rátok futja ma a bolsiknak? Nagy bajban vannak. Lehet, a húsz százalék se lesz meg.

fvipera 2014.01.31. 15:20:07

@ursus artos: a felvételt módosítva adták le annak érdekében, hogy a nézőket befolyásolják. mi ez, ha nem manipuláció? áruld el légy szíves.

nem sokban különbözik attól, amikor az M1 az operaházi tüntetést rossz irányból próbálta közvetíteni.

fvipera 2014.01.31. 15:21:50

@belgabela: azt is el kellene mondaniuk, hogy hazudtunk akkor, amikor azt állítottuk, hogy hallhatta a bekiabálást. ezt még nem hallottam egyszer sem. pedig jó sokszor kellene ezt ismételgetni

Gyorgy Nagy 2014.01.31. 15:23:03

Megélhetési hirhamisitók. A szarok szarja a hir tv

belgabela 2014.01.31. 15:24:50

@csak egy néző:Komád? El vagy tévedve munkásőr! Ahhoz némi ész is kéne, hogy a komám lehess.

A fiaim tíz éves korukban már szégyellték volna ezt a típusú a visszavágást. Tőled viszont elfogadom. (Egy lesajnáló félmosollyal a szájam szélén.)

Na meguntalak, rendkívül fárasztó sokáig primitív arcokkal eszmét cserélni, ha ezt te soha nem is fogod megérteni, akkor is. Röhögtesd ki magad nélkülem! (Most persze visszavághatsz, hogy de tudod, jobbat nem várok, mást meg úgysem tudnál.)

További szépjónapot!

belgabela 2014.01.31. 15:26:47

@fvipera: Hogy hallatta az nem hazugság. Elhangzott (ezt mnár senki nem vitatja), hallhatta. Ha azt állítják hallotta, az hazugság, vagy legalábbis nem bizonyítható.

csak egy néző 2014.01.31. 15:27:21

@belgabela:
Nem veszitek észre, hogy egymást győzköditek? Akinek van egy kis esze, azt ti képtelenek vagytok meggyőzni. Rátok futja ma a fityesznek? Nagy bajban lehettek, ha csak ilyen gyenge, hangulatkeltő kampányra fussa (8 ált).
Vajon miért csokizzátok össze a gatyótokat, ha csak szóba kerül a bukott baloldal és Gyurcsány neve. Csak nem apadozik a 2/3-ad???

nu pagagyí 2014.01.31. 15:29:21

@ursus artos: Hogyne állna meg a manipuláció. A Hír TV-sek saját maguk ismerték be, hogy belenyúltak a felvételbe. Mesterházy tehát egy olyan valamire válaszolt, amit a helyszínen valószínűleg nem is hallott és talán el sem hangzott. Ő el is mondta, hogy konkrétan mire reagált. A köteles beszólást az álhírtv laborjában erösítették ki a többi közül, hogy hazudozhassanak egy jót, ahogy szoktak.

Rodolfo63 2014.01.31. 15:30:25

@Larry Silverstein:

te milyen felvételen hallod, hogy mesterházy mit hallott/értett a bekiabálásokból? :)

csak egy néző 2014.01.31. 15:32:31

@belgabela:
Gyenge búcsú volt menza bajnok, Vigyázz, hogy kiférjen az a nagy arcod az ajtón.
További szép napot.

Úri muri 2014.01.31. 15:32:43

@belgabela:
A legelején szerinted elmondták? Szombaton volt a kongresszus, én egy hétfői híradást láttam egy másik blogon, ott egy szó sincs erről, állítólag szerdán késő este került először szóba a HírTV-n, majd tegnap este hozta le egy másik blog. Közben lezajlott egy jó kis lejárató kampány, erre 2-3 nap bőven elég volt, még Mészáros Lőrinc is megszólalt szerda délután.

fvipera 2014.01.31. 15:34:13

@belgabela: aha. de azért a biztonság kedvéért hamisítottak annak érdekében, hogy igazolni próbálják az állításukat. ez olyan bolsevik tempó. tanultál te hittant vagy erkölcstant?

fvipera 2014.01.31. 15:36:54

@Úri muri: a dolog érdemi része közben elsikkadt. a közbeszóló ugyanis azt mondta, egészen pontosan: "még jó, hogy nem Kínában vagyunk, mert ott mészáros könnyen kötelet kapna."

Bloodscalp 2014.01.31. 15:38:14

@Muad\\\'Dib: fogadd el hogy nem csak én nem vagyok naprakész a biográfiádból:)

Komolyan ezt megadod egy pártmédiának ami napiszinten csak lejárat és hírthamisit?
De rendes tőled:) Az ilyeneket ezért hozzták ám létre:)

Ám de egyetértek veled, fidesz-kormány alatt egy hirtévét sosem fognak elítélni!

Trackers 2014.01.31. 15:39:13

Azért ez beszarás..

Az M1 az nem hangosította ki az ominózus részt, és éppen emiatt nem tisztán hallható a "Kötelet" felkiáltás, de a hangalak rendkívül hasonló.

Itt éppen emiatt ezzel támadják az M1-et.

Mellesleg ugyanúgy hallható az ominózus "Kötelet" az ATV-n is, amibe szintén nem nyúlt bele senki.

Az MSZP-s aktivisták facebookon emlékeztek meg a "Kötelet" bekiabálásról irtó nagy helyeslés közepette.

A Hír-TV kihangosította, hogy halláskárosultak is hallhassák, miután az MSZP és szimpatizánsaik egy az egyben letagadták a nyilvánvalót.

Ezt összehasonlítani Bajai hamisítással, ahol az egész egy szervezett manipuláció, az szerintem mentális betegség, melyet betudhatunk Fedor esetén az aktív Összefogás kampánynak.

barli 2014.01.31. 15:46:04

@nu pagagyí: ugye te vagy az, aki az utolsó pillanatig azt állítottad, hogy a bajai videó az igaz?

Trackers 2014.01.31. 15:46:25

@belgabela:

Én állítom, hogy Mesterházy a "Kötelet" bekiabálásra reagált.

Minden felvételen Hír-TV, ATV, M1 hallható a "Kötelet" bekiabálás, más bekiabálás nem hallható, és Mesterházy reakciója közvetlen ezután érkezett.

Ismerve 2006-ot és az azonosító nélküli rendőröket, amiért a főkapitányt ki is tüntették, ebben ráadásul semmi meglepő nincs.

sandor1966 2014.01.31. 15:47:43

Az megvan, mikor az idegenvezető felhívja a hölgyek figyelmét, hogy „ha egy pillanatra abbahagynák a csevegést, hallani lehetne a Niagara vízesés fülsiketítő robaját”?

Kb. ezen a régi vicc szintjén van a HírTV „szenzációs leleplezése”. Korábban ezen a viccen az emberek nagy része nevetett…

öreg zsidó blogger 2014.01.31. 16:09:35

Józanodjatok!
Azt, ha Mesterházi rosszul kapcsolt, és a KÖTELET!-bekiabálásra helyeslően reagált, NEM LEHET KOMOLYAN VENNI!!!
Elképzelhetetlen, hogy ezt megfontolás után is fenntartsa. Tehát csak baki.
Aki mást gondol: hülye.
Aki egyetért a baki -minősítéssel és mégis hisztizik, az hazug. Hazug gazember.(Sok ilyet látunk.)
Aki felvételt manipulál ÁRTÓ SZÁNDÉKKAL, az bűnöző.
A "hirtelen meggazdagodó" is valószínűleg bűnöző. DE KÖTELET NEM ÉRDEMEL!
A "hirtelen meggazdagodásra" teret nyújtó - amennyiben ezt országos elterjedésre alkalmas módon teszi - KÖTELET ÉRDEMEL. Csakhogy ezt a törvényeink nem teszik lehetővé. És még azt se merem mondani, hogy sajnos. Mert a tévedés helyrehozhatatlan lenne. Gondoljunk a móri gyilkosságokra.
De azért azt nem bánnám, ha dicső vezetőink egy kissé nagyobb felelősségérzettel vezetgetnének. Mivelhogy már évtizedek óta a megsemmisülés felé haladunk...

Trackers 2014.01.31. 16:17:47

@öreg zsidó blogger:

Szerintem az a hülye aki hisz egy politikusnak.

Akkor is ha azt a politikust Orbánnak, avagy Mesterházynak, vagy Gyurcsánynak hívják.
Vagy akkor még inkább.

barli 2014.01.31. 16:19:19

@sandor1966: figyi már, valamit csak hallott a Mesterházi, különben nem utalt volna rá! Ha a börtönt meg tudta hallani, akkor meg tudta hallani a kötelet is, nem?

sandor1966 2014.01.31. 16:35:15

@barli: Nem tudom mit hallott. Ha azt mondja, hogy ő börtönt hallott akkor lehet, hogy úgy is van. Ad abszurdum még az is lehet, hogy félre hallott/értett valamit.

De ha a kötelezés annyira egyértelmű, akkor azt a HírTV-ben miért kell manipulálni meg feliratozni? Más különben a HírTV nézői nem hallanák a "Niagara fülsiketítő robaját"?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.01.31. 16:46:05

@Trackers: Akkor látom nem fogtad fel a lényeget: azt az égvilágon senki nem tagadja, hogy volt egy barom valahol a kamerák közelében a 13000-es tömegben, aki kötelet kiáltott. A hamisítás itt az, hogy a Hírtévé ezzel a manipulációval azt sugallja (mit sugallja, beleordítja a képünkbe), hogy Mesterházynak mindenképp hallania kellett ezt, és biztos, hogy erre reagált. Hát nem.

no_successful2 2014.01.31. 16:46:45

@dr kíváncsivagyok:

"Most semmi mást nem kell tenni , mint feljelenteni a manipulálókat és mehetnek a sittre !"

Akkor légy továbbra is kíváncsi, és olvasd el a jogszabály szövegét, és gondold át, érdemes e feljelentést tenni.
Sok sikert.

2014.01.31. 16:48:09

@Fedor: És mi más hangzik még el, amire reagálhatott? Akármelyik felvételen.

no_successful2 2014.01.31. 16:51:13

Hát igen, ez azért q.va messze van attól a Bajai videótól, amelynél ugye nem a hang kiemelése volt a probléma.

őrkutya2 2014.01.31. 17:04:56

Komolyan, nem vagytok normálisak. Itt rágjátok a rémhírTV-s gumicsontot, miközben 312-n túl van ez euró. Rogyjon rá ez az idióta ország a sok hülye fejére.

sandor1966 2014.01.31. 17:11:46

@őrkutya2: És a te hozzászólásodtól mennyit javult a forint árfolyama te nemhülye?

felcsutisuttyo 2014.01.31. 17:11:57

MOST MÁR BIZTOS, HOGY A RÉMHÍR TV-sEK MEGKAPJÁK A KÖTELET...(Rákerültek a "kilövési" listára):DDD Már sokan vannak a listán..a Nép nem felejt!

ben2 2014.01.31. 17:28:49

@Úri muri:

Azt egyik tv sem szokta közölni, hogy az híranyag 03-as hangsávját 00:00:25:22 és 00:00:35:01 között 10dB-el megnöveltük, utána 00:00:37:05-ig 4dB-ig visszahúztuk és így tovább fél másodpercenként a híradás végéig.
A hírtv-sek nem állították, hogy az ominózus beszólás pont annyira volt hallható Mesterházy számára, mint ahogy az anyag hangját a tv nézők hallhatták.
Mindössze azt állították és bizonyították a felvétellel, hogy az MSZP közleményével szemben igenis az volt a bekiabálás szövege, hogy "kötelet" és Mesterházy közvetlenül a bekiabálásra reagált támogatólag. Mesterházy ettől még "elméletben" félreérthette a szót, de azt még az első sorban csápoló megélhetési mszp aktivisták is érzik ott mélyen legbelül, hogy ez csak a szokásos politikusi bullshit, amivel egyszerre adja a lovat a fröcsögő drukkereinek és hárít a média felé.
Mesterházy lendületben volt, nem akart fennakadni egy vállalhatatlan kifejezésen és ha már rákontrázott, nem tudott visszakozni belőle. Megesik az ilyen.
Ami az egész szánalmas bohózatban nem kerek, hogy a balosok szerint megint az egész világnak kell lemondania a józan eszéről és elfogadnia, hogy amit a saját fülével hallott, az nem is úgy volt. A hangosítás meg eddig hiába nem volt manipuláció, mostantól bizony az, és aki eztán a volume gombhoz nyúl, az egy narancsnáci orbánbérenc, mert olyat európai, demokrata kultúrember nem csinál, hogy felhangosítja a hangot és érthetően hallgatja azt, amit az MSZP szeretne elhallgattatni.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2014.01.31. 17:30:56

@Vajda Gábor (Gabor_V): Talán nem kötelet érdemelnek? Szerintem mondhatta volna azt is. Mert megérdemlik!!!

kublerek · www.vasalobolt.hu 2014.01.31. 17:32:06

@őrkutya2: Ebben történetesen nagyon igazad van

Húsleves 2014.01.31. 17:41:19

Javaslom az MSZP-nek, hogy perelje be a FIDESZ-t, a köteles karaktergyilkosság, mint szellemi termék lenyúlásáért! Mi az hogy csak úgy ellopják? Találjanak ki maguknak eredeti lejárató ötleteket és ne lopják el a másét!

velemenyvezer.blog.hu/2010/07/13/kover_laszlo_tulelni_a_karaktergyilkossagot

2002. március 23-án a békéscsabai Ifjúsági Házban hangzott el a budapesti olimpia ötlete kapcsán Kövér László híres „köteles beszéde”. A beszédről később Kövér is elismerte, hogy – számos egyéb hiba mellett – ez is hozzájárulhatott a 2002-es vereséghez.

Később, 2006-ban maga Gyurcsány Ferenc vallotta be büszkén Debreczeni József Az új miniszterelnök című könyvében, hogy az ő stábjuk kerekített a „nem agresszív, nem fenyegető” beszédből „egy kis rossz szándékkal” rendkívül sikeres lejárató akciót.

A fő cél a Fidesz legyőzése volt a választásokon, a Kövér László elleni karaktergyilkosságon keresztül.

Mindkettő sikerült.

„Mi csináltuk meg a "köteles akciót" is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (...) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés.”

Gyurcsány szavai Debreczeni József: Az új miniszterelnök c. könyvében

Úri muri 2014.01.31. 17:46:51

@ben2:

Tény, hogy erre most nem tudnék példát hozni, de olyat már hallottam, hogy "az érintett részt felerősítettük, kiemeltük, hogy mindenki számára érthető legyen", vagy valami hasonlót... Történt valami, és azt nem úgy adta le, ahogy történt, hanem kicsit módosított rajta, a módosításról nem szólt, ezáltal sugallt valami olyat, amit ő szeretett volna sugallni.

sandor1966 2014.01.31. 17:50:30

@ben2: mert olyat európai, demokrata kultúrember nem csinál, hogy felhangosítja a hangot és azt hazudja hogy ez így volt hallható és a szónok is ezt hallotta, erre reagált..

béla a görög (törölt) 2014.01.31. 18:12:12

'Népi', 'nemzeti' oldalon hazudozni az alap - amikor csak kinyitja a száját.
Csak értelmes ember ezért még nem gyújtja fel a belvárost.
Pénz miatt már lehetne tevékenykedni.

Doberdo 2014.01.31. 18:16:53

A kedves Hír Tv-s munkatársak figyelmébe ajánlom. Jobb ha elismerik a vétkességüket az ügyben. Én már csak úgy
nézek és hallgatok Hir Tv-t, hogy odagondolom a " Vigyázat csalunk" jelmondatot. Az itt elhangzott belföldi hírek tálalása igen tendenciózus.

Doberdo 2014.01.31. 18:20:45

@Húsleves: 17.41-re. Nagyon nagy különbség, hogy bárhogy is vesszük a
köteles szavakat a "szakállas bátyánk" személyesen mondta. Nem segített senki,
erre önmagától is képes volt. Vagy nem ?

Húsleves 2014.01.31. 18:26:06

@Doberdo:
Figyelj, lehet különbségeket felsorakoztatni, de szerintem mindkét köteles sztori mindkét oldalról mutatja a színvonalat (pontosabban annnak hiányát).
Nem mentegetem én a HírTV-t, csak ez az amnézia...

Húsleves 2014.01.31. 18:28:04

"mert olyat európai, demokrata kultúrember nem csinál, hogy felhangosítja a hangot és azt hazudja hogy ez így volt hallható és a szónok is ezt hallotta, erre reagált.."

Az "európai demokrata", mint etikai mérce már nem létezik. Nem mintha mentené a HírTV-t, de a patinás BBC is képes volt ilyen pitiáner manipulációra. A honlapjukon már kénytelenek voltak korrigálni saját magukat, de az alján ott van az oka:
www.bbc.co.uk/news/uk-25906184
"Update 31 January 2014: An incorrectly captioned picture was removed from this story and replaced by one showing members of the anti-Zionist Neturei Karta, making clear they were demonstrating in support of Mr Vona."
Az anticionista rabbik ugyanis nem a Jobbik ellen, hanem a Jobbik ellen tüntető cionisták ellen tüntettek. De a BBC először megpróbálkozott egy szánalmas hazugsággal, hogy letagadják a PC médiának nem tetsző valóságot.
A Brit Nemzeti Párt honlapján most is látható, hogyan csalt a BBC nevű juropéer szennylap.
www.bnp.org.uk/news/national/big-lie-daily-mail-and-bbc-caught-red-handed

Gunboat-Diplomat 2014.01.31. 19:03:14

A téma nagyjából érdektelen, miután a baloldal nem kerül kormányra, akár az ingyenes Mars-utazást is beígérhetik, és rajzszögekkel kivert masszázsággyal is fenyegetőzhetnek. Haldokló nyugdíjaspártok, '18-ra valószínűleg már a 10-15% sem lesz meg.

Dexter007 2014.01.31. 19:05:20

az egész egy nagy bűbalhé, a hörrtv meg az mtva orbán seggéből tudósít, szóval onnan mindent csak 1féleképpen lehet látni. de úgyis buktok fide$$-férgek, szóval nyugodtan elmehettek áprilistól a vérvörös picsába, építsétek a kommunizmust tovább észak-koreában, rohadt söpredék vagytok, a társadalom legalja giliszták...

Gunboat-Diplomat 2014.01.31. 19:06:55

@sandor1966:

"mert olyat európai, demokrata kultúrember nem csinál, hogy felhangosítja a hangot és azt hazudja hogy ez így volt hallható és a szónok is ezt hallotta, erre reagált.."

Ott az atv-s felvétel, az nem volt felhangosítva, mégis tök egyételmű volt, hogy mit kiabálnak. Kötelet. Mesterházy hirtelenjében rákötött, kezdő és/vagy rossz szónokok módjára bekapaszkodott. Nagy meglepetés nem történt, azt eddig is tudtuk, hogy a begerjedt szocizombik akasztásokról ábrándoznak, meg azt is, hogy a politikusaik ezt a hangulatkat előszeretettel hergelik.

De akasztani nem fognak, csupa reumás fotelforradalmár, azok maradéka, akik elbújtak a pincépe, amikor '56-ban fellázadt az ország. Ellenük.

sandor1966 2014.01.31. 19:10:46

@Húsleves: Ez jó észrevétel. Az "európai" mérce maradékát azért mégis tetten lehet érni a saját hibájuk elismerésében, annak korrigálásában és a tendenciózusan beszerkesztett fotó eltávolításában.

Többek között ez az, amire a HírTV soha nem volt (lesz?) képes.

sandor1966 2014.01.31. 19:18:22

@Gunboat-Diplomat: Ha tök egyértelmű lenne, nem lett volna szükség a manipulációra. Annak eldöntését pedig, hogy a szónok melyik kiáltásra reagált én meghagynám neki. De azerencsére a HírTV ezt még a szónoknál is jobban tudja :)

Doberdo 2014.01.31. 21:52:10

@Húsleves: Én azért kíváncsi vagyok, hogy
lesz-e ebből bírósági ügy és mi lesz annak eredménye. Ugyanis pont ilyen
esetekre kreált új BTK tényállást a Fidesz...

szárny 2014.01.31. 22:13:40

Hogy hány évet kapnak? Újabb négyet. Legalább. Kedves Fedor

Andráska8 2014.02.01. 01:04:45

Rohadjon rá Anettkára a műanyagbilincs!

Szúrófény 2014.02.01. 03:24:33

@csak egy néző: Az újságírás a mindenre kapható a csavargók (= és sidók kedvelt) szakmája!

Húsleves 2014.02.01. 08:21:49

@Doberdo:
Nem, azt az "új BTK tényállást" kifejezetten arra kreálták, hogy ha tudomásodra jut, hogy csaltak a választáson, akkor kétszer is meggondold, hogy nyilvánosságra mered-e hozni.

Doberdo 2014.02.01. 10:19:04

@Húsleves: Nem vitatkozom Veled, de akkor
is kíváncsi vagyok mi lesz a nyomozás
eredménye ebben az ügyben.
Más ehhez hasonló ügyben- Bajai video-
a Fidesz mélyen hallgat, ami annak a
jele, hogy a videót nem a MÖSZÖPÖ
rendelte, bár korábban ott is minden rosszat feltételeztek....

Kandeláber 2014.02.01. 11:11:58

A szélsőbalos galamusba firkáló bíró egyszer már hozott újságíró ellen vh. ítéletet, libsike.
De bírom az ilyen szabadelvűeket, mint te meg a fajtád...

öreg zsidó blogger 2014.02.01. 12:55:04

@Trackers:
Nem azt HISZEM EL Mesterházinak, hogy "börtönt" hallott, hanem azt nem tudom elképzelni, hogy megfontoltan "kötelet" szánna a meggazdagodónak. Ennyire ne nézzük már hülyének...

Egyébként, aki beszélt már tömegnek, igazolhatja, hogy legkevésbé a szónok hallja és érti a bekiabálásokat: éppen a saját hangjától nem hallja, és a saját gondolatai kifejtése okán későn és rosszul reagál...

Gunboat-Diplomat 2014.02.01. 14:17:23

@öreg zsidó blogger:

Nyilván, hogy nem 'megfontoltan szán kötelet a meggazdagodóknak', egyszerűen csak egy balfasz, és miután informálisan ez a közeg veszi körül (akasztásokról, barikádokról meg forradalomról ábrándozó, véres szájú lumpenprolik), megszokta az összekacsintó bátorítgatást. Rátett egy mondatot, mintha a pártszékház folyosóján hallotta volna. Reflex.

Az egész ügy vihar a biliben, nagyon jól tudjuk, hogy a politikai elit nemhogy aksztgatna, de még a legdurvább korrupciós üyeket is elkenik egymásnak (mutatóba néhány nagyon mohó és nagyon ostoba parasztot beáldozva, pl.: Szabadi, Zuschlag vagy Hunvald).

De MA bakizott, feladott egy magas labdát, aztán még rátett egy lapáttal, és komplett hülyét csinált magából a kötelet/börtön c. magyarázkodással.

Ez a "csúnya hírtévé felhangosította" viszont már csak a baloldali hívek idegeinek a kisimítására való.

Gunboat-Diplomat 2014.02.01. 14:23:55

@sandor1966:

"Ha tök egyértelmű lenne, nem lett volna szükség a manipulációra. Annak eldöntését pedig, hogy a szónok melyik kiáltásra reagált én meghagynám neki."

Nem is volt semmi manipuláció, kihangosították az ominózus részt, ami TV-ben mindennapi gyakorlat.

A nagygyűlést a HírTV-n kívül egy rakás tévékamera rögzítette, az pl az ATV felvételéből is egyértelmű, hogy MA a "Kötelet!" bekiabálásra reagált.

Az is nyilvávaló, hogy ez ostobaság volt tőle, és nemigen maradt más, mint hogy utólag letagadja.

Ezt a kört MA már a helyszínen elbukta, a további polémia már csak gumicsont mindkét oldal saját zombijai számára.

Tallono 2014.02.02. 19:21:19

Fujj, de mocskos munka ez, amit csinálsz. Minden szarból kikeverni a komcsikat. Tehát ilyenek lehettek a cenzorok a módszerváltás előtt. Undorító vörös állatfaj, kötelet neki!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.03. 06:47:49

@Tallono: 1. A blog számomra nem munka, kettőnk közül te vagy az, aki a politikából él, nem én.
2. Üsd már fel a szótárt a cenzornál, és nézd már meg, hogy mit csinált, mert úgy látom, fogalmad sincs róla.
3. Megmondtam én már évekkel ezelőtt, hogy ha tehetnéd, kivégeztetnél engem, és mindenkit, akinek más véleménye merészel lenni, ezt most szépen visszaigazoltad.

öreg zsidó blogger 2014.02.03. 12:09:50

@Gunboat-Diplomat:
Úgy látom, mindenben egyetértünk.
Leginkább annak örülök, hogy Te is látod-láttatod, hogy a politikai ""elit"" egymás számára "csak" konkurenciát jelent, (dehogy akaszttatnák föl egymást),
az ellenség mi vagyunk, akik felismerjük, hogy micsoda átverésnek vagyunk az áldozatai.
Ha ez utóbbi széles körben is
elterjedne, akkor "már nem éltünk hiába".

Tallono 2014.02.03. 14:01:09

@Fedor: A politika él mindannyiunkból, de valaki, mint például te még ezt elő is segíted. A cenzor az aki a párt érdekében ferdíti el a valóságot, mint te. Csak a kommunistákat végeztetném ki, bőven megérdemlik, de ezzel nem vagyok egyedül, aki normális az így látja a dolgokat. Ha a szekerüket tolod, ne csodálkozz, ha senki nem szeret...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.03. 20:07:56

@Tallono: Akkor egyértelműbben, hogy ne ferdíthess: te pénzt kapsz a politizálásért, én meg dolgozok, és az egyetlen közöm a politikához ez a blog.

"A cenzor az aki a párt érdekében ferdíti el a valóságot, mint te."

1. Mondom én, hogy hülye vagy, és még ragaszkodsz is hozzá: a cenzor nem elferdíti a valóságot, hanem megpróbálja elhallgattatni.
2. De maradjunk a te téves definíciódnál: annyira vicces, hogy pont akkor vádolsz a valóság elferdítésével, amikor pont egy ilyen próbálkozásnak a leleplezéséről írtam. Nem mintha egy valós példát is tudnál hozni arra, hogy direkt ferdítettem.

"Csak a kommunistákat végeztetném ki, bőven megérdemlik, de ezzel nem vagyok egyedül, aki normális az így látja a dolgokat."

Aki normális, az elvből nem kíván halálbüntetést, politikai alapon meg aztán végképp nem.

"Ha a szekerüket tolod, ne csodálkozz, ha senki nem szeret..."

1. A te definíciód szerint az a komcsi, akire a te azt mondod, az én definícióm szerint meg az, aki úgy viselkedik, és olyanokat mond, mint egy komcsi, tehát a mai magyar valóságban ez a Thürmer pártjára igaz, meg gazdasági téren egyre inkább a FIDESZ-re (nem véletlen, hogy az előbbi nem először támogatja az utóbbit). Szerinted az ő szekerüket tolom? :-)
2. Gondolom a poszt több, mint 2000 lájkja pont azt jelzi, hogy senki nem kedveli azt, amit írok :-)

Na jó, így is már túl sok karaktert pazaroltam rád.

Tallono 2014.02.03. 23:41:56

@Fedor: Semmiféle pénzt nem kapok a politizálásért, mivel nem politizálok aktívan, amikor politizáltam, se kaptam, hiszen nem is kértem. Lehet meglep, de amikor próbálsz segíteni a népeden, azt lehet ám ingyen is csinálni. Tudom, hogy ez neked idegen, de létezik ilyesmi...

Jól van, kedves szőrszálhasogató úr, és te akkor hogy hívod azt a kádert, aki azzal foglalatoskodik, hogy a PÁRT érdekeit sértő híreket elferdítse?

Azért neveztelek cenzornak, mert az a feltett szándékod, hogy a mocskos kommunista Szarházy-t próbáld mentegetni, holott mindenki számára tök egyértelmű, hogy helyeselte, amikor valaki azt kiabálta be, hogy kötelet nekik. Ezzel semmi baj amúgy. Az egyik politikai erő próbálja megsemmisíteni a másikat, néha fizikailag is. Csak akkor tessék bevállalni, nem mismákolni a szart. Persze minden józan érzésű ember tudja, hogy holló a hollónak nem vájja ki a szemét, és kéz kezet mos, szóval ez csak szájkarate, sőt történetesen ebben az esetben csupán egy tag véleményének támogatása a saját egyetértés révén.

Aki normális, annak a halott kommunista a jó kommunista. Erre a kommunizmus több mint százmillió áldozata a bizonyság.

A komcsi az, aki az előző rendszer csecsein nevelkedett, vagyonát onnan szerezte, és szívében belül vörös. Akit gyűlölettől vezérelt titkolt marxizmus vezet, szívében benne lapul az internacionalizmus, de lényét tulajdonképpen a hatalom iránti olthatatlan vágy tölti ki, és ezért feléget hazát, népet, családot, bármit, az egész világot felfalja. Tehát a liberálisnak csúfolt állatfajta, és a szocialistának gúnyolt csoportosulás is mind-mind komcsi. Ezt nem én mondom, hanem a történelem bizonyítja, hogy amikor a kommunisták hatalomra törtek, a libsik és szocik mindig azonnal, ellenkezés nélkül feküdtek nekik le kurválkodni. Lehet számodra a vörösnek van 50 árnyalata, de nekem a vörös az vörös. És a kommunistának kötél jár.

Na, összeszedtél 2000 komcsit az éterből. Gratulálok. De a kommenteket olvasva már árnyaltabb a kép...

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Talán hazaárulásért?!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.04. 10:04:40

@Tallono: "Lehet meglep, de amikor próbálsz segíteni a népeden, azt lehet ám ingyen is csinálni. Tudom, hogy ez neked idegen, de létezik ilyesmi..."

Azért tényleg, annyira vicces vagy, hogy nekem, aki több, mint 5 éve ír blogot abszolút hobbiból, és aki számtalanszor dolgoztt önkétesként jótékonysági ügyekben, pont te magyarázod el, hogy milyen ingyen dolgozni :-)

A többi agymenésedet inkább nem kommentálnám. Ilyen kórképpel orvosi végzettség híjján nem akarok foglalkozni.

Berzengő 2014.03.16. 05:47:27

@ A Hír TV első fokon bukta a "köteles beszéd"-pert

2014. március 14., péntek, 16:17

hvg.hu/itthon/20140314_A_Hir_TV_elso_fokon_bukta_a_koteles_besze
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0