Ezt folytassák?
2014. március 21. írta: Fedor

Ezt folytassák?

Képernyőfotó 2014-03-21 - 17.00.30.pngOrbán kampányüzenete mindössze egy szó: folytatjuk. 

Elég rémisztő kilátás ez az országra nézve, ha jól belegondol az ember. Hisz pl. ha csak a gazdasági ténykedésüket nézzük (Matolcsy included) idén, tehát három hónap alatt(!) nagyjából 5%-kal nőtt a GDP arányos államadósság, beállítva az eddigi csúcsot (miközben nincs válság és már a jövőnket is beleölték, arról meg nem is beszélve, hogy a Putyin-hitel ebben még benne sincs). 

Mindezt úgy, hogy pl. szociális kiadásokra jóval kevesebb költöttek, mint a "népnyúzó" gyurcsánybajnai.

De nem kell messzire menni az időben példákért, csak az elmúlt héten is több olyan dolog történt, ami rámutat arra, hogy miért NEM szabad felhatalmazást adni a folytatásra. 

Kezdjük egy mai hírrel

Több tanár is kisebb fizetést kap Miskolcon, mert valaki kicserélte a szerződésük előlapját, amelyen a bérük is szerepelt – tudta meg a Blikk. (...) A pedagógusok tavaly ősszel írták alá az új szerződésüket a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal (KLIK) az életpályamodell bevezetése kapcsán. 

– Elém tették a kétoldalas szerződést, hogy írjam alá a második oldalán. Furcsállottam, eddig egyoldalas szerződésünk volt – kezdte egy neve elhallgatását kérő pedagógus. – Az okiraton szerepelt, hogy egyetemi bért kapok, amely több tízezer forinttal magasabb volt, mint a korábbi fizetésem. 

A megemelt összeget többtucatnyian azóta sem kapták meg, hiszen valaki – egyelőre ismeretlen okból – kicserélte a szerződések előlapját. 

– Ezen pedig már főiskolai bér szerepelt – tette hozzá a pedagógus, aki mélységesen felháborodott a történteken, illetve azon, hogy eddig semmivel nem indokolták, miért vették vissza a fizetéseket. (...) 

– A miskolci rendőrkapitányság közokirat-hamisítás miatt nyomoz az ügyben, egyelőre ismeretlen tettes ellen – mondták a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályán.

Tehát mégegyszer: egy állami szerv okiratot hamisít, hogy megkárosítsa a kötelezően vele szerződő tanárokat.

Namégegyszer: egy állami szerv okiratot hamisít, hogy megkárosítsa a kötelezően vele szerződő tanárokat.

Van ennél lejjebb?

Hát persze, hogy van. Pl. ha az Országos Bírósági Hivatal elnöke visszaél a hatalmával csak azért, hogy a férje pártjának a kedvében járjon:

Handó Tünde főbíró (az Országos Bírósági Hivatal elnöke) olyat tett, ami a NER keretei között ugyan megszokott, de törvénytisztelő ember szemében ócska kis svindli, a jogszabályok, sőt, az Alkotmányosság szellemiségének sárba tiprása. (...) március elsejétől másfél évre a Fővárosi Ítélőtábla állományába rendelte a Debreceni Ítélőtábla elnökét és 23 bíráját. Így az ügyeket Debrecenben tárgyalják ugyan, de a Fővárosi Ítélőtábla nevében.

Erre egyértelműen azért van szükség, mert az Alkotmánybíróság korábban pofán csapta a főbíróasszonyt, aki egyedi döntés alapján két év alatt több mint félszáz ügyet tett át vidéki bíróságokhoz, köztük politikailag kényes eljárásokat, például a Hagyó- vagy a Sukoró-ügyet. (A "rosszindulatú" feltételezések lényege az volt, hogy Handó Tünde oda teszi az ügyeket, ahol nagyjából előre kiszámítható a várható ítélet...)

Az Alkotmánybíróság tavaly decemberben az alaptörvénnyel ellentétesnek ítélte az egyedi ügyáthelyezéseket, mire az érintett bíróságok sorra visszaadták a rájuk tukmált ügyeket a Fővárosi Törvényszéknek.

Erre mit csinál Handó Tünde? Ha nem lehet vidékre helyezni a pereket, akkor a fővárosi szervezet alá rendeli a vidéki apparátust és máris meg van oldva a dolog.

Ez nem más, mint a joggal (a hatalommal) való visszaélés, az Alkotmánybíróság döntésének tartalmi elemével való szembehelyezkedés, még akkor is, ha formailag jogszerű trükkről van szó.

Hát ilyen a NER, ilyen a Fidesz. Ha valami törvénysértő, akkor ahelyett, hogy felhagynának vele, a törvényt igazítják a jogsértéshez.

És végül két hír, amelyek egyrészt arra mutatnak rá, hogy bármennyire is igyekeztek, még mindig nem sikerült 100%-osra a fékek és ellensúlyok rendszerének lebontása, másrészt viszont annak szomorú mementói, hogy mi mindennel megpróbálkoztak azért, hogy az amúgy is torz, feléjük lejtő pályaként működő választási rendszeren belül még az ellenoldal kampányolási lehetőségeit is leszűkítsék:

Az első ügy a szimplábbik: 

Mégis lehet választási plakátokat ragasztani a villanyoszlopokra – mondta ki a Kúria, amelynek végzése ellentmond az Alkotmánybíróság (Ab) korábbi döntésének, amely nem foglalkozott érdemben egy hasonló panasszal. A közúti közlekedési törvény már 2012 óta tiltja a hirdetéseket a villanyoszlopokon, egy idén január 17-én kelt rendeletmódosítással pedig a kormány pontosította a reklám fogalmát, így már idetartozik a választási plakát is, de a Kúria szerint ezeket a jogszabályokat nem kell alkalmazni választási ügyekben. (...) 

Az indoklás szerint a választási eljárási törvény rögzíti, hogy a kampányidőszakban szabadon lehet plakátokat kihelyezni, csak magában a törvényben meghatározott kivételek vonatkoznak rá (épület falára csak a tulajdonos engedélyével lehet plakátot ragasztani, az önkormányzat meghatározhat tiltott zónákat, nem szabad átragasztani más plakátját és a választás után el kell távolítani a hirdetéseket). A választási bizottságok ráadásul csak a választási eljárási törvényt kell, hogy alkalmazzák, más jogszabályokat, a közlekedési törvényt vagy a reklámtáblákról szóló kormányrendeletet nem.

A Kúria nem vizsgálta, hogy a kormányrendelet alkotmányos-e, hiszen ez az Alkotmánybíróság feladata lenne (mint ismert, az Ab nem fogadta be az ezzel kapcsolatos alkotmányjogi panaszt). Azt azonban korábbi Ab-határozatokra hivatkozva megjegyzi a legfőbb bírói fórum, hogy a plakát kampánytevékenység, és mint ilyen, a véleménynyilvánítás egyik megnyilvánulási formája. A villanyoszlopokon elhelyezett plakátok miatti panasz tehát a Kúria szerint alaptalan, ilyen ügyekben nem alkalmazható a közlekedési törvény, illetve a reklámtáblákról szóló kormányrendelet.

Persze itt is kilóg a lóláb, hisz a most részben semmissé tett szabály a választási plakátokat a javarészt Simicska kezében lévő hirdetési cégek felé terelte, amelyek ellenzékinek biztos, hogy a legdrágább árat számolják fel.

Már ha egyáltalán adnak helyet, és nem hivatkoznakk arra (mint ahogy az számtalan esetben előfordult), hogy sajnos nincs hely, így az ellenzéki jelölt kampányoljon, ahogy tud.

De ennél pofátlanabb ügyben is elmeszelte a héten a kormányt a Kúria:

Keddi végzésével a Kúria eltiltotta a TV2-t attól, hogy a kormány „Magyarország jobban teljesít" szlogenű kampányát sugározza. A Kúria döntése szerint a tájékoztató anyagnak álcázott hirdetés valójában kormányzati pénzen végzett kampány volt, ezt pedig tiltják a törvények – tudatta közleményében a Kormányváltó összefogás. Az adónak 3 napon belül a jogsértő közlésekkel azonos napszakban le kell adnia a Kúria döntésének rendelkező részét. 

Korábban az Index írta meg, hogy a kormány átadja a Fidesznek a „Magyarország jobban teljesít" szlogenű 800 millió forint értékű kampány anyagait. A többek között a TV2-n is futó reklám miatt az MSZP és az Együtt-PM politikusai kezdeményeztek eljárást a Nemzeti Választási Bizottságnál. Az NVB elutasította a panaszt, ezt támadta meg a két politikus, Braun Róbert (MSZP) és Szigetvári Viktor (Együtt-PM) a Kúriánál. A bíróság kedden mondta ki, hogy ez tiltott pártreklámnak minősül.

Kampányidőszakban minden kormánynak kedve támad tájékoztatni tekintet nélkül a színére. Ez politikus betegség, bár ki lehetne belőle gyógyítani őket.

Ez viszont jóval több annál.

Már abba is belebukna egy normális az országban a kormány, ha kvázi ingyen átadná a kormánypártnak egy bejáratott, többszázmilliós kampány elemeit felhasználásra, de az már a lapaj bunkóság minősített esete, hogy először olyan helyzetet idéznek elő, ami miatt nem adnak a tévék politikai reklámot, kiszorítva onnan ezzel az ellenzéket, majd ezután elkezdik nyomni ezerrel a "kormánytájékoztatást" az egyszer már átadott design-elemek, szlogenek felhasználásával, párhuzamosan a kormánypárt azonos elemekkel operáló utcai kampányával, ráerősítve annak mondanivalójára. 

Azért ez már a pofátlanságnak olyan csúcsa, amire csak a FIDESZ képes.

Szóval adódik a kérdés: Valóban ezt szeretnénk folytatni?

A kép forrása a Négymadár blog

UPDATE

Ez a friss hír a poszt készülte alatt érkezett. A Kúria jobban teljesít :-)

Sérti a jelöltek esélyegyenlőségét a választási kampányban, ha az önkormányzat narancssárga színekkel, a fideszes jelölt képe mellett hirdeti saját eredményeit – állapította meg az Összefogás beadványára jogerős határozatában a Kúria. A Kúria szerint az önkormányzati kampány is kampány, hiszen célja a választói akarat befolyásolása.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr605872070

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.03.22. 13:13:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2014.03.21. 20:03:39

Vincent törvényei közül az egyik:képzeld el a létező legnagyobb disznóságot,szorozd meg 2-vel és még midig meglepődsz ha a fityusz csinálja.

toportyánzsóti 2014.03.21. 20:06:02

@anonymand: Birca nem akarja felfogni,etetik itatják gondozzák,de a végén levágják.

anonymand 2014.03.21. 20:22:28

@toportyánzsóti:

Tisztelt toportyánzsóti!

Kimaradt a legfontosabb.
Nyírják, folyamatosan...
Lehet, hogy mazochista, s szereti.

Tisztelettel:
anonymand

zobod 2014.03.21. 20:45:03

Aki magáért és családjáért dolgozik és nem azért, hogy a nála kevésbé teljesítőképesek szavazatait az ő pénzén vegyék meg, aki egyetért azzal hogy a segélyért cserében közmunkát kell végezni mert a teljesítmény nélkül adott pénz csak a parazita életmódot segíti, az 2014-ben is a fideszre fog szavazni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.03.21. 21:43:47

@zobod: Ennyit tudsz írni a poszthoz?

Gratulálok...

DeMarco 2014.03.21. 21:45:37

Kezdjük hátulról:

"Szóval adódik a kérdés: Valóban ezt szeretnénk folytatni?"

Stílusosan: Igen-igen-igen.... Még szép, h ezt akarjuk folytatni. Nem is kérdéses.

Valóban elég rémisztő kilátás, de nem az országra nézve, korántsem. Csupán rád nézve és a ballibákra nézve rémisztő kilátás. ami most már csak karnyújtásnyira van... De ami neked rémisztő, az nekünk csakis jó lehet. :)

De hogy röviden reflektáljunk a felhozott dolgokra:

1.Miskolcon oda kellett volna figyelni, (pláne, ha vki tanár), h mit ír alá...

2. Mindig is helyeseltem a bírósági ügyek kihelyezését vidékre, vagy épp fordítva. Nagyban segítené a korrupció elleni harcot, mert megszűnne a közvetlen kapcsolatrendszer és kiszámíthatatlanná válna, h kihez kerülnek az ügyek, nehezebb lenne befolyásolni ügyeket. Az ab durcás a kormányra, ezért amit lehet megakaszt, még szép, h védekeznek ez ellen, ahogy tudnak. Egyes bíróságok leterheltsége nagyon nagy, évekig tartanak perek, ha szét lehetne osztani arányosabban, kicsit fel lehetne pörgetni az ügymenetet. Miért nem azt linkelted be, hogy hány fővárosi rendőrt és ügyvédet hallgattak ki vesztegetés, korrupció, okirat hamisítás vádjával ma? Sokkal érdekesebb megvilágításba helyezné a főbírót. Csak hát az nem illik a koncepciódba...

Az meg hogy ki mennyire tartja be a választási törvényeket, sosem volt érdekes. Emlékszem olyan esetre, amikor a választás előtti éjjel, megállt egy fekete autó a közeli hirdetőtáblán, kiszállt két gorilla, meg a leendő maszopos képviselő és a saját tíz körmével kaparta le a fideszes jelölt poszterét a tábláról. Majd, mint aki jól végezte dolgát, visszaült és mentek a kövihez. Aztán vesztett. Most megint próbálkozik, jelenleg a dk színeiben és erősen dörgölődzik az összefosáshoz is, de ugyanúgy bukta lesz neki...

Túl evidens a fideszre szavazni, ezer meg egy ok miatt. De most hunyjuk be a szemünket és vegyük ki a fideszt a képletből. Maradnak a többiek. Most komolyan, el tudja vki képzelni, h jobbról vki fletóra szavazna??? Hogy vki vissza akarja sírni azt a 8 évet? A D209-et? A dupla államadósságot? A hetente beharangozott, majd hétvégére elfelejtett "reform"-nak hívott megszorításokat? A 23 millió románt? A többsávos adózást, ahol a felső kulcs a normál fizetések alja volt? A kórházak, posták, vasutak bezárását, a vidék elsorvasztását? A család degradálását? A megélhetési segílyezést gyerekgyártásra munka nélkül? A kisebbségek erős felülprezentálását? Az egyházak folyamatos támadását, vegzálását? A semmittevést reggel, délben, este? A békés alsóra épített autópályát? Drazsé kamuvideóit? Szabadkikötő? Szilvási & co? Mol átjátszása? Velencei kaszinó? Bokros neolib őrületei? Cusi? És ezek csak a legismertebbek, amik csípőből jönnek mindenkinek...

Rettentően el vagy tévedve, ha azt hiszed, h normális ember a kezükbe adná a kormányrudat. Még egy talicskáét sem... Annyiszor emlegettük a hitelességi problémákat. Majd látni fogod, h ez mit jelent. Még ha nem is fog tetszeni.

Szóval befejezve amivel kezdtem: Akarunk-e folytatást? Naná, h akarunk!!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.03.21. 23:40:32

@DeMarco: Eljutottam az első pontodig, és csak annyit tudok mondani: óbazdmeg...

Te tényleg menthetetlenül vadbarom vagy. Bocs, de erre most már nincs más jelzőm.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.21. 23:43:53

Orbán kampányüzenete mindössze egy szó: folytatjuk.

- KÖNYÖRGÖM NE! - kiáltott fel már 2010-ben Mádi László.

.

Remélem egyre többen felkiáltanak

toportyánzsóti 2014.03.22. 06:39:23

@zobod: Közmunka a leggázabb pénzkidobás,amellett hogy csak statisztikahamisításra használják.Erre fordított pénzből valódi munkahelyeket lehetne csinálni,csak akkor nem lenne ingyen munkaerő a narancsdisznók háztáji szükségleteire.

toportyánzsóti 2014.03.22. 06:44:01

@DeMarco: Birnbaum házaspár is hátulról kezdte veled aztán folytatta előlről mutyipincsi.Pocakos csüngőhasú lesz a halálotok,jól átverte a bucitokat a végére putinpincsikutyukká süllyedtetek 25 év tovarisi konyec megkoronázásaként barmok.

DeMarco 2014.03.22. 06:59:16

@Fedor: Ha túl sok ennyi betű egyszerre, akkor olvasd el részletekben...

Az első pont a legjelentéktelenebb.

Nyilván egyszerűbb erre hivatkoznod, mint a kényelmetlenebb dolgokkal szembenézni, amire nincs válaszod.

DeMarco 2014.03.22. 07:01:17

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"Remélem egyre többen felkiáltanak"

Én is ebben reménykedek, csak fordítva. A fidesz helyében én az ellenfél első húsz helyének neveivel kampányolnék. Bőven elég lenne...

Satyala 2014.03.22. 08:19:54

@DeMarco: A szokásos Fidesz ferdítés amit csinálsz!
Pont azért lett ügy mert megnézték mit írnak alá!
Persze a trollokat azért fizetik hogy a legnagyobb hülyeségeket is leírják, ugye?

A kényes ügyek mára márt inkább a Fidesznek lettek kényesek, hiszen a vádpontok olyan mértékben elkoptak, hogy aki még emlékszik a kezdetekre, már nem is nagyon foglalkozik velük.
A Bíróságok gyakorlatilag menekülnek ezektől az ügyektől!
PL:Hagyó! Az eredeti összeg töredékére apadt a vád, ráadásul NEM VOLT NOKIÁS DOBOZ! Csak egy, a Fidesz által megzsarolt ember, aki a végén a Fidesz nyakába borította a szart!

Hunvaldot két jogtalan lakáskiutalás, és egy jogtalan mobiltelefon használatért ítélték el... Épp nemrégiben nyert Brüsszelben az állam ellen pert, jogtalan fogva tartás miatt!

Sukoró is jól sikerül, Brüsszelben perelik az államot, akkor összeggel, amiből az egész Velencei tavat körbelehetne építeni.

Bocs! De a Fidesz az aki a maga javára átalakított törvényeket sem tarja be!

Az utolsó harmada a hsz-ednek megint csak a szokásos Fidesz faszság!
Egy kérdést engedj meg! A 2/3-os Fidesz miért nem tudott eredményt elérni 4 év alatt sem a gazdaságban, sem a munkanélküliségben, sem az államadósságban sem az egészségügyben, sem az oktatásban? Gyakorlatilag sehol?

Rezsicsökkentés!

Ennyi a 4 év mérlege!

A korrupciót csodálom hogy van merszed megemlíteni, amikor csak a közgép napi 1,5 milliárdot visz ki az államkasszából.
De beszélhetünk trafikokról, földekről, vagy az önkormányzatok körüli mutyikról is!
Persze csak itt, mert a közmédia mélyen hallgat róla!
Kérdésedre válaszolva, mármint hogy szavazna-e valaki az ellenzékre!
Igen!
Nem azért mert annyira jók lennének, hanem azért mert ha a Fidesz marad, akkor még lejjebb csúszik az ország úgy anyagilag, mint erkölcsileg!
Ha tetszik ha nem az ország rosszabb helyzetben van mint 2010-ben, holott a Fidesznek 2/3-a van!

Satyala 2014.03.22. 08:31:29

@DeMarco: "Az ab durcás a kormányra..."

Ezen jót röhögtem!
A fideszesekkel teletömött AB durcás a kormányra!
Nem barátom!
Csak van az a szint amit ők sem léphetnek át!
A választási kampányban meg már a Fidesz sem meri megengedni magának, hogy átírja a neki nem tetsző törvényeket, a pillanatnyi érdekük szerint.
Ami egyébként bevett gyakorlat volt egész kormányzásuk alatt!

dr kíváncsivagyok 2014.03.22. 09:29:07

A csuti ártány legfontosabb kampánytémája nem a gazdaság,...nem a társadalom helyzete,...nem a szegénység,...HANEM EGY KOZTORVÉNYES BUNOZO VISSZAEMLÉKEZÉSEI !
Ez milyen már ?

dr kíváncsivagyok 2014.03.22. 09:33:50

@Satyala:
"Kérdésedre válaszolva, mármint hogy szavazna-e valaki az ellenzékre!
Igen!
Nem azért mert annyira jók lennének, hanem azért mert ha a Fidesz marad, akkor még lejjebb csúszik az ország úgy anyagilag, mint erkölcsileg!
Ha tetszik ha nem az ország rosszabb helyzetben van mint 2010-ben, holott a Fidesznek 2/3-a van! "

Ha kapnának még 4 évet,... -mivel már nincs ellopható kozvagyon-.....attól félek hogy bejonnek a kertembe és felszedik a zoldségemet és kihuzkodják az éppen beérett zoldhagymámat...
Aztán torvény hoznak rá , hogy nem egyenes sorban ultettem,...azért ...
Aztán ugyazezen ok miatt megbírságolnának...

dr kíváncsivagyok 2014.03.22. 09:36:13

( Én csak azért NEM szavazok a Fideszre,...mert nem akarom hogy 4/5 - uk legyen... , vagy 6/5 - uk:-) )

dr kíváncsivagyok 2014.03.22. 09:37:55

Mert :"Jobban élunk,...mint 4 ÉV MÚLVA ..."

dr kíváncsivagyok 2014.03.22. 09:43:27

@maxval a gondolkodó birca:
"Hány bármilyen-hívő gondolkozik el bármin is? 1 % esetleg?"

Én hiszek a szoc-lib értékekben és elgondolkodok a balfaszságaikon... is !
Aztán számba veszem , hogy mennyit ártottak , hasznaltak az orzágnak .
Aztan osszevetem a csuti ártány ugyanezen paramétereivel...
Aztán elmegyek szavazni !

.Gordon Gekko. 2014.03.22. 09:46:30

'Elég rémisztő kilátás ez az országra nézve, ha jól belegondol az ember.'

Ha Fedor így gondolja eggyel több ok hogy a fideszre szavazzak.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2014.03.22. 09:53:59

@Fedor: ím egy demokrata megnyilvánulása

sok sikert 2014-hez elvtársak
xd

Kim lr Szen 2014.03.22. 09:58:14

@wmiki: Na végre a valódi wmiki!
Tegnap vót a víz világ napja. Megvan már miért párolog szobahőmérsékleten? :-))

Kim lr Szen 2014.03.22. 10:00:05

Ezt fogják folytatni. 3000 milliárd manyup elpárolgott, volt 2700 milliárd új adó, 4500 milliárddal nőtt az államadósság és most vettünk fel 3 milliárd dollárt 5,6 százalékos kamatra.
Az több mint duplája annak amit pl az USA fizet.
Magyarország jobban teljesít!

Kim lr Szen 2014.03.22. 10:00:45

27 százalékos ÁFA, 400-as benzin, 315 forintos euró.

Magyarország jobban teljesít!

Netuddki. 2014.03.22. 10:13:39

@toportyánzsóti: "Birca nem akarja felfogni,etetik itatják gondozzák,de a végén levágják."

Kár, hogy a birca Bulgáriában él (állítólag) és qrvára nem fogja érinteni kit fognak megválasztani 2 hét múlva. Az ilyen embert, bocs birkát hívják kibicnek.
Mellesleg blogfüggő is...

Netuddki. 2014.03.22. 10:15:54

@Kim lr Szen: B+, te is egy kibaszott nicktolvaj vagy? A régi kimirszent akarom az összes balfasz fidesztrollkodásával együtt! ;)

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.03.22. 10:16:58

Igen, folytassák. Az ország épül, szépül, ellenben 2002 és 2010 közöt!

csak egy néző 2014.03.22. 10:26:21

Ranschburg Jenő:
"-Magyarországon sokan agykéreg nélkül léteznek, vagyis nem gondolkodnak, kizárólag az érzelmeik vezetik őket. Közülük kerülnek ki mindazok, akik piedesztálra emelnek politikusokat és hódolnak nekik"

ob.szerver 2014.03.22. 10:30:47

@zobod:

"aki egyetért azzal hogy a segélyért cserében közmunkát kell végezni mert a teljesítmény nélkül adott pénz csak a parazita életmódot segíti, az 2014-ben is a fideszre fog szavazni."

Aki pedig egyetért azzal hogy árokpartot söprögető közmunkások helyett valódi munkahelyeket kell teremteni - tudniillik 2010 óta CSÖKKENT a versenyszférában dolgozó teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma - az soha nem fog a fideszre szavazni.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.03.22. 10:31:47

@csak egy néző:

Ez igy igaz. Ilyenek a Gyurcsanyisták. SZerencsére a Fidesz szavazók belátják hogy mekkora pusztítás érte az országot 2002 és 2010 között.
30%-os államadosság növekedés, munkanélküliség megduplázodása, szemkilövetések, autópálya épittés sokszoros áron (sikkasztások), reálbér csökkenés...
Ezt nem lehet cáfolni, ugyanis ezek tények!

Gérard Duchemin (törölt) · http://sorbuvar.blog.hu 2014.03.22. 10:34:18

Ne reménykedjetek elvtársak!
Amíg az MSZP maffia, a túlmozgásossal, és a reaktivált SZDSZ-el akar kormányt buktatni, addig a Fidesz biztonságban érezheti magát.

Bölcsészmérnök (törölt) 2014.03.22. 10:39:17

Totálisan kiüresedett a baloldal.
A hatalom akarásán kívül nincs semmi érdemi mondanivalójuk.
A kutyámat nem bíznám rájuk, nemhogy az országot!

dany82 2014.03.22. 10:57:47

@Fedor: a legtöbb embernek ennyi bőven elég.

Merthogy ez sokkal fontosabb, mint az (de tenyleg: SOKKAL), hogy milyen lesz a nemet megszállási emlékmű vagy hogy a mazsihisznek mi a véleménye Schmidt Máriáról.

Az emberek 95%nak fontosabb az, hogy a segélyért dolgoznia kell es iskolába kell járatni a gyerekét a cigánynak.

Te es a többi böszme meg hisztizhettek azon, hogy ki hogyan emlékezik meg a nemet megszallasrol es arról, ami azután történt. Ne érts félre: látszik, hogy néha megpróbálsz gazdasági tény adatokkal foglalkozni, de annak mindig az a vége, hogy kiderül: egy egyszerű grafikont sem tudsz értelmezni.

Közben Mi ujra 2\3ot adunk a Fidesznek, hogy az a sok hülyeség, ami a fejetekben kering még csak véletlenül se legyen befolyással az ország sorsára. A Ti es az ország prioritásai olyan elképesztő távolságba kerültek egymástól, hogy ma mar a jobbik profitál inkább a Fideszben csalódottak táborából.

Ja, es hogy válaszoljak Fideszeskent a kérdésedre: igen, azt akarom, hogy ezt es így folytassák.

Kim lr Szen 2014.03.22. 10:57:47

@kovi1970: Az az unoka volt, nem én.

toportyánzsóti (törölt) 2014.03.22. 10:58:09

Ezt folytassák?
Természetesen!
Tudom, hogy az idő megszépíti a múltat, de mégis mi volt jó 2002-2010 között?
A rendőrterror?
Az anarchia?
Az kormányzás nélkül szakadék felé robogó ország?
Az államcsőd?
Az IMF behívása?
Remélem soha többet nem lesz olyan káosz ebben az országban, mint akkor!

Kim lr Szen 2014.03.22. 10:58:21

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: 3000 milliárd manyup elpárolgott, volt 2700 milliárd új adó, 4500 milliárddal nőtt az államadósság és most vettünk fel 3 milliárd dollárt 5,6 százalékos kamatra.
Az több mint duplája annak amit pl az USA fizet.
Magyarország jobban teljesít!

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2014.03.22. 10:58:58

@maxval a gondolkodó birca: Az üzenet lényege nem a ballibek ne, hanem senki csak én meg a csatlósaim, aláírás Orbán Viktor. Baszd meg az amiből én nem kérek.
Kíváncsi leszek, mikor jelennek meg a vérjobber trollok és próbálják meg védeni a védhetetlent. Mert ami itt a posztban le lett írva, az egy demokráciában minden szempontból védhetetlen.

Kim lr Szen 2014.03.22. 10:59:44

@dany82: "Az emberek 95%nak fontosabb az, hogy a segélyért dolgoznia kell es iskolába kell járatni a gyerekét a cigánynak. "
- Ebben teljesen igazad van, ezt a javára kell írni az Orbán kormánynak.

csak egy néző 2014.03.22. 11:00:47

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Figyelj baromarcú csicska!
Nézd csak meg a sok hithű idiótát, gondolom anyád is köztük van, nedvesedő bulával, hogy megsimogathatta a felcsutit.
hvg.hu/itthon/20140317_Video_Csodas_notaadaptacioval_vartak_rajo

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2014.03.22. 11:07:13

@zobod: Te tényleg ennyire hülye vagy? Kérdés, aki a Fidesz és OV miatt veszítette el a munkáját, és nem kap új munkalehetőséget csak a közmunkát, az jó neked? Ha közmunkásokat foglalkoztatsz akkor biztos jó. Ha valaki nem saját hibából megrokkan, az ne éljen ebben az országban, mert rontja az utcaképet, és nem illik bele a Fidesz féle szép új világ képbe? Hagyjál már a hülyeségekkel. Ennek a nemzetrontó bagázsnak Putyinostól, keleti nyitásostól el kell tűnnie. Pont a Felcsúti Csüngőhasú mondta pár éve, hogy az ország a Nyugathoz tartozik. Akkor a fasz aki sohasem hazudott a népének, mégsem mondott igazat, vagyis hazudott ekkor is?

Vitéz.László 2014.03.22. 11:11:37

savazazatok csak a fides mafiára

nem messze vagyunk már a VÉGJÁTÉKTÓL

csak a kulcsszavak: álamcsőd, stadionban akasztások

"ikszejj a fideSSre és jön az ÁÁÁÁR"

1998-bereg, 2010 tavasz bódva-sajó, 2010 okt vörösiszap stb)

2014 ? mijjen ÁR jön a fideSS győzelem után....
istennemverbottal...

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2014.03.22. 11:19:01

@DeMarco: Baszd meg az első pontod pont az ami a legszebben kifejezi a Fideszt. Van egy két oldalas munkaszerződés, amit a dolgozó csak a második oldalon írhat alá. Érdekes módon a bérre vonatkozó részek az első - nem aláírt oldalon vannak - majd érdekes módon az dolgozó nem kapja meg azt a pénzt amit aláírattak vele. A munkaszerződés első oldala pedig ki lett cserélve.
Akkor most ezt magyarázd meg hogy a faszba történhetett? A gonosz munkavállalók akarják lejáratni a KLIK-et és a Fideszt, és ezért még 20-30 ezer forintos fizetéscsökkenést is bevállalnak. Vagy valami más lehet a háttérben? Erről egyénként a TV2 és az RTL híradója is beszámolt tegnap este.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2014.03.22. 11:27:29

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Ide figyel te fasz, mennyi munkahelyet hozott létre a Fidesz kormányzás, a közmunkát most ne számold ide, a Mercedes gyárat még az általad úgy utált Gyurcsány hozta ide. Hány kilométer autópályát sikerült a Simicska és Co.-nak építenie? Csak egy kérdés a Szajoli vasútvonalat sikerült már befejezniük? Ezen gondolkodj te ökör.

Krisz11 2014.03.22. 11:34:45

@Kim lr Szen: "3 milliárd dollárt 5,6 százalékos kamatra. Az több mint duplája annak amit pl az USA fizet."
Mert te adnál magyarországnak olyan kamaton hitelt, mint amilyen %-on az USA-nak adnak?

Satyala 2014.03.22. 11:43:12

@toportyánzsóti:
Rendőrterror?
Amikor több sérült rendőr volt mint magát tüntetőnek nevező garázda futballhuligán?
Anarchia?
Előbb nézz utána, meg mit jelent az anarchia!
Ha meg a 2006-os puccs kísérletet nevezed anarchiának, azt a Fidesz rendezte!
Nem véletlenül nem merik kiadni az egész jelentést!
Kormányzás nélkül a szakadék felé robogó ország?
Találgassunk! Melyik párt volt az amelyik folyamatosan keresztbe tett nekik, a populista hazugságaival, hisztijével? Majd, kormányra kerülve saját magukat is szembe köpte? Soroljam a macskajancsik nagyhangú kijelentéseit?
Talán csak egyet: Ha az euró eléri a 300-as szintet, a miniszterelnöknek le kell mondani!( nem pontos idézet)
Államcsőd? Nem volt államcsőd! Igaz az IMF hitelnek köszönhetően ami bekerült a Nemzeti Bankba, és még mindig ott van! Nem lett elköltve.
Amit viszont Orbánék hívtak le az IMF-től, az el lett költve...
IMF behívása? Egyel feljebb! Még annyit hozzá, hogy Orbánék ott is bele szaladtak egy nagy pofonba, amikor az IMF cáfolta hogy olyan követeléseik lennének amit Orbánék sulykoltak az országnak!
Remélem soha többet nem lesz olyan káosz ebben az országban, mint akkor!

Akkor neked nem a Fideszre kell szavazni!

CSENDES 2014.03.22. 11:44:26

@kovi1970: Az KIM JONG IL volt:-))

Krisz11 2014.03.22. 11:46:04

Amúgy meg tényleg, a baloldali megmondóembereknek be kell látni, hogy amit csináltak, az mind gazdaság, mind ideológia szintjén annyira sz. volt, hogy az emberek inkább adnak mégegyszer 2/3-adot a fidesznek, mint hogy ezek a kormány közelébe kerüljenek. A legnagyobb ellenzéki párt meg a jobbik lesz.
Tehát nem a magyar választóknak kell nyomni a sok sz.-t, kedves baloldali megmondóemberek, hanem a zombi hadseregnek kellene már megmondani, hogy takarodjanak a közéletből. Hogy kuncze, fodor, heller, meg a többi kripto szökevény takarodjon innen, és akkor kezdje a baloldal a 0-ról, tiszta lapokkal.

Satyala 2014.03.22. 11:54:33

@dr kíváncsivagyok:
"Ha kapnának még 4 évet,... -mivel már nincs ellopható kozvagyon-.....attól félek hogy bejonnek a kertembe és felszedik a zoldségemet és kihuzkodják az éppen beérett zoldhagymámat...
Aztán torvény hoznak rá , hogy nem egyenes sorban ultettem,...azért ...
Aztán ugyazezen ok miatt megbírságolnának..."

A lenyúlható közvagyon kifogyott, a különadókat már bevetették, most már a lakosság kezéből csavarják ki a még működő, nyereséget hozó üzleteket, amit gyorsan szét is osztanak maguk között!
Lásd: Trafikok, majd az alkohol következik, és biztos lesz még ötletük, hisz minden mást már feléltek.

Satyala 2014.03.22. 11:56:33

@Krisz11: Örülök neki hogy te már megkaptad a választások eredményét a pártközpontból!

high up! 2014.03.22. 12:01:07

@DeMarco: "Akarunk-e folytatást? Naná, h akarunk!!"

Apádék ezt még Kádár birkamenetében alatt vonulva harsogták ugyanígy, ti, meg Tovaris Orbanescu birkamenetében harsogjátok.

Mindig mondtam, hogy a magyar ember Hibás termék: a szellemi degeneráció generációról generációra öröklődik.

2014-re az ország kompletten ott van, ahol 1988-ban.
Hatalmas út volt ez a 24 év, vissza oda, amiből az akkori proli társadalom ki akart szabadulni!

Danke schön komcsik meg fidióta tenyészbarmok!

high up! 2014.03.22. 12:06:38

Alog várom már, hogy a fidesz bünszövetkezet megnyerje a választást, aztán bevezesse a 9%-os szja-at. Azt a sok fidióta tenyészbarmot élvetet lesz nézni, ahogy élőben finganak ki a szeretett Conducátoruk alatt.

Persze a 9%-os szja nélkül is ki vannak már fingva, csak még reménykednek a következő ciklusban, hátha jön a fordulat.
Persze az jönni fog: még jobban lefele a gazdaságban és a 90%-os NER-Proli osztály életszínvonalában.

űrszelvény (törölt) 2014.03.22. 12:13:13

@high up!: 2010-ben azt mondtátok, hogy ezek nyárra addig züllesztik a gazdaságot, hogy éhséglázadások törnek ki. Utána meg azt, hogy majd a 2010-es önkormányzati választások után olyan brutális megszorítások jönnek, hogy akkor már tényleg.

Aztán jött az, hogy majd amikor az IMF új miniszterelnököt kér, akkor büntetésből az eddigiek miatt jönnek a 90-100% -os áremelése. Utána ugyanezt prognosztizáltátok a kötelezettségszegési eljárások utáni időkre, majd pedig a rezsicsökkentés utáni 3-4 hónapon belülre...

Nem hiszi már ezeket senki :)

űrszelvény (törölt) 2014.03.22. 12:15:45

@Satyala: Ha az ember elszakad a jobboldali (párt??) médiától, és néhány balos újságot is elolvas, akkor napi szinten olvashat az újabb 2/3-ról ;-)

dany82 2014.03.22. 12:20:52

Van egy ismerősöm. Nem érdekli a politika. Megengedheti magának.

Ő annyit mondott: fogalma sincs arról, hogy a Viktor amit nyom, az jo-e.

De a baloldalnak minden megnyilatkozása egy hisztis picsara emlékezteti.

Szerintem a baloldal elgondolkodhatna ezen.

Satyala 2014.03.22. 12:25:51

@űrszelvény: Szerintem a Fidesz után, a közvélemény kutatók félnek a legjobban a választásoktól.

dany82 2014.03.22. 12:27:00

@Kim lr Szen: ezeket az adatokat a 2002-2010es korszakra is ismered?

Csak összehasonlításkepp...

Vombatus Ursinus 2014.03.22. 12:30:18

@Krisz11: "be kell látni, hogy amit csináltak, az mind gazdaság, mind ideológia szintjén annyira sz. volt, hogy az emberek inkább adnak mégegyszer 2/3-adot a fidesznek, mint hogy ezek a kormány közelébe kerüljenek."

Ha nem lett volna a világválság és Bajnai lett volna (vállalta volna) a miniszterelnök-jelölt, soha a büdös életben nem lett volna meg a Fidesznek a kétharmad a Parlamentben. Szerencsés együttállás volt. Mára meg olyan szinten lehetetlenítettek el minden ellenzéki kritikát és olyan szinten nyúltak bele a választási rendszerbe, hogy az ellenzéki összefogás az összes balfaszságával együtt pláne esélytelen.

Anselmo 2014.03.22. 12:30:27

Folytatniuk kell, mert senki más nincs helyettük.
De az LMP is jusson be, mert belőlük még kinőhet egyszer egy rendes baloldali párt, és akkor majd lesz alternatíva.

ursus artos 2014.03.22. 12:30:57

@toportyánzsóti: ez meg az én törvényem:
A ballib mindig azt vágja a szemedbe, ami valójában ő maga.

Satyala 2014.03.22. 12:32:37

@dany82: Talán azért ez a véleménye, mert nem érdekli annyira a politika, hogy a köztv-n kívül máshol is körülnézzen.

Augusztustól véget ér a "Fideszes közmédia"!

Az unió törvényt hoz a szabad média védelmében, bevallottan Magyarország, és Olaszország a két célország.

ursus artos 2014.03.22. 12:35:18

@ob.szerver: "Aki pedig egyetért azzal hogy árokpartot söprögető közmunkások helyett valódi munkahelyeket kell teremteni "
És milyen munkahelyet lehet "teremteni" egy olyan embernek, aki gyakorlatolag a nevét nem tudja leírni?
(Mert ezek söprögetik az árokpartot, nagyon helyesen.)

űrszelvény (törölt) 2014.03.22. 12:41:41

@Satyala: "Az unió törvényt hoz a szabad média védelmében, bevallottan Magyarország, és Olaszország a két célország. "
Amikor nálunk hozott a kormány valami ellen törvényt, akkor az a demokrácia megcsúfolása volt, mondván, hogy saját mocskos céljai szerint alakítja a jogrendszert...

Egyébként az új alkotmányról is úgy volt, hogy majd "Brüsszel zárójelbe teszi" :)

Satyala 2014.03.22. 12:42:46

@ursus artos: Így van! Így kell ezt csinálni! Kiemelni a legrosszabbat, majd őt bemutatva egy kalap alá venni az összes közmunkást!
A jó édes anyukat a közmunkásoknak, hiszen annyi munkahely van Magyarországon, hogy a németektől kell melósokat hozni!
Azért szűnnek meg a versenyszférában a munkahelyek, mert nincs elég ember, és nem azért mert az ország a 42.-ről a 63.-ra esett a versenyképességi listán 2010-óta!

Satyala 2014.03.22. 12:45:18

@űrszelvény: Ez igen! Szóval azt mondod hogy a szabad média demokrácia ellenes!
Ez azért már egy kicsit erős!

űrszelvény (törölt) 2014.03.22. 12:47:51

@Satyala: Ehhez mit szólsz?
https://www.google.hu/publicdata/explore?ds=z8o7pt6rd5uqa6_#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=unemployment_rate&fdim_y=seasonality:sa&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country_group&idim=country_group:non-eu&idim=country:hu&ifdim=country_group&hl=hu&dl=hu&ind=false

Satyala 2014.03.22. 12:53:16

@űrszelvény: :) Ha az alkotmánybíróságtól az ügyészségen keresztül a bíróságig mindenhova fidesznyikek kerülnek, az a demokrácia, és a jogrendszer megcsúfolása.
Ha egyéni képviselői indítvány alapján lehet 5 perc alatt törvényeket hozni, megváltoztatni, a párt pillanatnyi érdekei szerint, az a parlament, és a demokrácia megcsúfolása! Ez van!

űrszelvény (törölt) 2014.03.22. 12:53:32

@Satyala: "Szóval azt mondod hogy a szabad média demokrácia ellenes!"
Nem az mondtam, hanem azt, hogy nem is olyan régen még a demokrácia megcsúfolása volt az, amikor a kormány valami ellen/valaminek a visszaszorítására törvényt merészel módosítani, mondván, hogy a saját céljai igazítja a jogrendszert.

És ezt sem én mondtam, hanem Ti :)

Ennek tükrében csöppet fura, hogy most hirtelen át kell szabni a jogrendet, csak mert Magyarországon a baloldali kormányt jobboldali váltotta le....

Az ugye nem képezi vita tárgyát, hogy igazából mindegy, hogy ez éppen a "szabad média" vagy a "jobban teljesít" szósszal van leöntve? :)

dr kíváncsivagyok 2014.03.22. 12:58:56

a kovetkezo 4 évben , -ha kapna rá esélyut- a csuti ártány már a zsebembe is belenyúlkálna,..hogy elosztogathassa a haverok kozott...
A jó kurva anyját...

rasztaszív 2014.03.22. 12:59:07

@űrszelvény: hol tanuljátok a tények ilyen papos jellegű kifacsarását?ahol az a gonosz,aki a gonoszságaitok ellen fellép?

Satyala 2014.03.22. 13:01:23

@űrszelvény: Szép adat! De talán le kellene vonni a közmunkások, és a rendszerben már nem szereplők számát, ha már a munkanélküli segélyt levitték 9-ről 3 hónapra.
Ha valósabb adatot akarsz akkor a versenyszférában működő munkahelyek számát kellene megnézni, ugyan ebben az időszakban.

dr kíváncsivagyok 2014.03.22. 13:01:41

@dany82:
"De a baloldalnak minden megnyilatkozása egy hisztis picsara emlékezteti."

Attól , hogy hisztizik a picsa,...még lehet igaza...

űrszelvény (törölt) 2014.03.22. 13:02:36

@rasztaszív: Én csak szembeállítottam a most tényeknek kikiáltott dolgokat a 2-3 hónappal korábban, ugyanezen emberek által tényeknek kikiáltott dolgokkal. Nem ez az első alkalom, hogy a kettő szöges ellentétben áll egymással :)

Satyala 2014.03.22. 13:14:06

@űrszelvény: Nincsen szöges ellentétben, csak te behoztál a beszélgetésbe egy új dolgot, mivel az eredeti(közmédia)védhetetlen volt.
Kár hogy az új téma(AB Ügyészség Bíróság) is védhetetlen, mert tényleg a demokrácia megcsúfolása!

rasztaszív 2014.03.22. 13:14:11

@űrszelvény: lófütyit.a fantazmagóriáidból szősz történetet.a valóság az,hogy egy tagállam törvényei demokráciaellenesek,a közösség pedig fellép ellene.
a latrok közben persze nem tagadják meg a mivoltukat,és a közösséget vádolják demokráciaellenességgel.
de hát ilyenek a bűnözők.

Satyala 2014.03.22. 13:19:11

Közben bedobtál egy linket a munkanélküliségről is, ami érthetetlen számomra, hisz ha a valós munkanélküliséget nézzük, az nagyobb mint valaha!
Ez a grafikon, a hivatalos munkanélküliséget mutatja, tehát a regisztrált munkanélkülieket, de az átalakított rendszer miatt a rendszerben a valóságosnál sokkal kevesebben szerepelnek!

űrszelvény (törölt) 2014.03.22. 13:26:33

@Satyala: Már ne is haragudj, de mi ugyanazt a posztot kommentáljuk?

Felvetetted, hogy az EU jogszabály-módosítást akar a közmédia miatt. Én meg szerényen megérdeklődtem, hogy ugyanazok az emberek , akik most örömködnek, azok még a sötét diktatúrát látták, amikor a kormány valami visszaszorítása érsekében törvényt módosít, mondván, hogy saját képére szabja a jogszabályokat.

Az AB-t Ügyészséget Bíróságot Te keverted ide. Beszélsz Te is össze-vissza mindenről, inkább eljátszod az értetlent is, csak nehogy arra az egy mondatra reagálni kelljen :)

rasztaszív 2014.03.22. 13:34:05

@űrszelvény: csak éppen a kormány nem egy homályos "valami",hanem éppen a demokrácia visszaszorítása érdekében módosította törvényileg a médiaviszonyokat.az eu fellépése a demokrácia visszaszorításának a visszaszorítása,tehát a demokrácia megvalósulását segíti.
egy antidemokratának persze ez ellenszenves lehet.

űrszelvény (törölt) 2014.03.22. 13:38:12

@Satyala: Bevallom, nem szerettem volna válaszolni rá, mert azt írtad, hogy "talán le kellene vonni a közmunkások, és a rendszerben már nem szereplők számát". Na, most ha én ezekből a munkanélküliségi adatokból ezt levonom, akkor kijönne, hogy nem, hogy jobban teljesítünk, hanem még annál is jobban teljesítünk. Kormánypropagandát meg nem akarok csinálni... :)

Talán inkább hozzáadni kellene... No meg hozni néhány konkrétumot arra, hogy ez hozzávetőlegesen hány fő.

"az nagyobb mint valaha!"
És vajon ez kinek köszönhető?

Mert itt azt látom, hogy 2002-ben 5,5% volt, 2006-ban 7,4% 2010-ben 11,3%, és 2013-ban 10,4%. Mindenhol a májusi értéket vettem alapul. Viszont 2013 májusa után a grafikon elég erősen letörik, 2013 decemberében már 8,8%.

Ha a 2010 utáni adatokat felkorrigáljuk ezekkel a számokkal, amiket mondtál, akkor sem valószínű, hogy abban az intervallumban volt a legnagyobb emelkedés, hanem előtte. A 2013 végi 8,8% pedig még felkorrigálva sem valószínű, hogy eléri a lokális maximumnak számító 2010 májusi 11,3%-ot. Vagy ha igen, akkor ezt komoly emberhez méltóan ugyebár illene adatokkal alátámasztani...

Satyala 2014.03.22. 13:40:34

@űrszelvény: "Felvetetted, hogy az EU jogszabály-módosítást akar a közmédia miatt. Én meg szerényen megérdeklődtem, hogy ugyanazok az emberek , akik most örömködnek, azok még a sötét diktatúrát látták, amikor a kormány valami visszaszorítása érsekében törvényt módosít, mondván, hogy saját képére szabja a jogszabályokat."

Akkor így válaszolok!
Igen! Ugyan azok az emberek örömködnek a szabad médiának, akik sötét diktatúrát láttak abban hogy a fidesz bármely törvényt a pillanatnyi érdeküknek megfelelően átalakít, vagy "lex" törvényeket hoz, egy személy vagy cég érdekében. Ha a saját emberikkel feltöltött AB valamit elkaszált akkor kivonták az alkotmánybíróság hatásköréből! Ha a saját alkotmányukkal is ellentétes volt a pillanatnyi érdekük, akkor a tákolmányt is megváltoztatták! A valami, az számomra kevésbé megfogható valami...

Satyala 2014.03.22. 13:44:32

@űrszelvény: Szép volt!
Természetesen nem lehet megmondani mennyien nincsenek a rendszerben, mert nincsenek a rendszerben!
Ezért ajánlottam a versenyszféra munkahelyeinek számát viszonyításnak, mert arról viszont van adat!

toportyánzsóti 2014.03.22. 13:45:20

@ursus artos: Tévedel ez a ballereket balról előző putinpincsik privilégiuma..Mondjuk ezt nélkülem is tudod,mutyipincsi.

toportyánzsóti 2014.03.22. 13:48:56

@Satyala: Nicktolvajom is van már,ez a nagy emberek sorsa itt a blogszférán.Ne vedd komolyan ezt a szerencsétlen mutyipincsit,aki nem nyal az éhenpusztul.Muszáj nekik az összes aljasságot elkövetni,mert ostoba a vezíruk,nem lehet jó napja az ő elvtelen seggnyalásuk nélkül.

toportyánzsóti 2014.03.22. 13:53:07

@wmiki: Putinpincsi elvtársazik,nálatok mindig van lejjebb te szerencsétlen.Csüngőhasú moszkovityenka lesz a halálotok,amikor már mindent elloptatok megeszünk titeket.

Satyala 2014.03.22. 15:21:47

@toportyánzsóti: Csodálkoztam is, hogy most mi van! :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.03.22. 17:49:19

@DeMarco: Gondolod, hogy nem tudtam volna minden hülyeségedet kapásból cáfolni? Csak feladtam. Már az első pontodból olyan cinikus embertelenség áradt egy jó kis csúsztatással körítve, hogy elegem lett. Egy szemernyi emberség sincs benned. Egy szemernyi se. Nincs olyan alja dolog, amit el ne néznél, és meg ne magyaráznál magadnak, ha fideszes csinálta.

Kár beléd a szó.

Satyala 2014.03.22. 18:08:46

@Fedor: Belé kár, de ha blogot csinálsz, akarva, akaratlanul véleményformálóvá válsz, és ezt fel kell vállalni.
Ha trollok ellen akkor azok ellen!
Nem azt kell nézni hogy ő mit mond, hanem a mondanivalóját cáfolni, akár 100x is, elmondva ugyan azt! Ha annyiban hagyod, az olvasóid azt hihetik hogy igaza van!
Nincs ellenük más fegyver, csak a cáfolat, nyugodtan!
Nem kell félni hogy bármiben is igazuk lehet, hisz a számokkal, a történtekkel nem tudnak vitatkozni, legfeljebb megpróbálják mellékvágányra vinni a beszélgetést! "Kár" hogy a mellékvágányon is megbuknak!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.22. 18:35:06

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Kedves degenerált, gondnokság alá való barátom!

- Egyik kommentedet azzal fejezed be, hogy amit állítasz, azok tények, majd a következő hsz-ben mindjárt faszozod, akinek más a véleménye, a helyett, hogy a tényeid mentén érvelnél.

"Ezt nem lehet cáfolni, ugyanis ezek tények!
Válasz erre

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.03.22. 10:32:49

@ob.szerver:

Hazug fasz !
Válasz erre
"

Vagy a tényeid nem fedik az igazságot, vagy mindössze egy faszozásra telik tőled. Ha előbbi, akkor hazug vagy, ha utóbbi, akkor a tények szó jelentését sem ismered, nemhogy a mögöttes tartalommal tisztában lennél.

Akárhogy is: Szánalmas vagy.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.03.22. 18:50:30

@Satyala: DeMarco az egyik legrégebbi aktív kommentelőm. Közel hat éve nyúzzuk egymást. De most egy kicsit kurvára elegem lett belőle egy időre.

DeMarco 2014.03.22. 23:34:37

@Fedor: A hisztid nem old meg semmit. Nem először és nem utoljára dugod homokba a fejed...

Hányszor fordult már elő, h vehemensen rácuppantál vmire, amiről egy nappal később kideült, h kacsa... Zsinórban megeszel minden hülyeséget, kritikátlanul zabálva, ha az akár csak egy csöppnyire is ekézi a fideszt.

De igazad van, tényleg cinikusan szemlélem, mert elegem van a hülyékből. Tökre' elegem van az ilyen posztokból: "Azt hittem majd bejelent", "Azt hittem be vagyok jelentve", "Azt hittem majd adják a munkaszerződést", "Azt hittem ha a céggel csináltatom az adóbevallást, időben kész lesz és nem fogják elrontani", "Azt hittem ha odaadom a titkárnő segédjének a fontos levelet, az majd odaadja a titkárnőnek, ő meg majd feladja postán a hr-nek, de valamiért mégsem ért oda a levél..", "Azt hittem ezután nem kell adózni, de kiderült, h kell...", "Azt hittem a határidő rám nem is vonatkozik, most meg a szemetek küldik a büntetést, pedig alig késtem fél évet...".

Igen vazze cinikus vagyok, mert alap, hogy elolvasok egy munkaszerződést, alap, hogy minden oldalát aláírom és alap, hogy egy példányt minimum magamnál tartok. Plusz a béremelést külön is alá szokták iratni, plusz megnézem, h mennyivel nőtt az alapom, plusz megnézem legkésőbb az első fizetési papíromat, vagy, h mennyit utaltak.

Nem durcizni kellene, hanem gondolkodni.

Amúgy meg felőlem hisztizhetsz is, az se változtat semmin sem. Bár ráérnél vele a választások után is, akkor legalább lesz rá okod...

DeMarco 2014.03.22. 23:36:52

@Satyala: Remek. Akkor máris próbálkozhatsz a cáfolattal..

Kim lr Szen 2014.03.23. 08:47:06

@dany82: Ismerem. 2002-2010 között csináltak 11 ezer milliárd adósságot, amiből 3 ezer a manyupban volt. Szóval 8 ezerért felelnek. Azt már túlszárnyalta a Fidesz.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.03.23. 21:48:20

@DeMarco: Adhatod a hülyét, de attól még nem lesz igazad. Kiváncsi vagyok, hogy védenéd ki, hogy utólag kicserélik az aláírt szerződés egy lapját.

De mindegy, folytasd csak, magadról állítasz ki vele szegénységi bizonyítványt.

DeMarco 2014.03.24. 00:18:59

@Fedor: Tavaly ősszel írták alá a szerződést és idén április közepéig nem tűnt fel, h kevesebb a fizu???

Ilyen hülyeségeknek csak te tudsz bedőlni...

Téged is csak azért foglalkoztat a dolog, mert rá lehet áttételesen tolni a fideszre, egyébként fütyülnél rá. A műsajnálatodból nem kérek, túl átlátszó...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.03.24. 09:51:35

@DeMarco: Azt te honnan veszed, hogy eddig nem tűnt fel? Ne abból indul ki, hogy most lett belőle hír.

Na mindegy, higgy, amit akarsz. Ha téged nem zavar, hogy egy állami szerv okiratot hamisít, hogy megkárosítsa a kötelezően vele szerződő tanárokat, az csak téged minősít.

dany82 2014.03.24. 11:36:03

@Kim lr Szen: nekifutsz mégegyszer? :)

dany82 2014.03.24. 11:37:46

@Fedor: hvg.hu/gazdasag/20140324_GKI_nagyon_regen_voltunk_ennyire_optimist

ne félj, Fedor. attól, hogy a Fidesz folytatni fogja, mégpedig egy újabb 2/3al, Te még helikopter maradhatsz :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.03.24. 13:15:22

@dany82: Na ez az, ami nagyjából nem jelent semmit. A nyolcéves csúcs az azt jelenti, hogy Gyurcsány újraválasztása előtt volt utoljára ekkora. Annak jó vége lett?

Ettől még persze jó eséllyel meglesz az újraválasztás, de hogy az jó lenne...
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0