Tavaly januárban, amikor szakadt az LMP, ezt írtam Schifferék Bajnaihoz fűzödő viszonyáról:
Megtehették volna, hogy ők kezdenek el elsőként tárgyalni az E14-el, így helyzeti előnyre tehettek volna szert, már belülről, egy nagyobb szövetség részeként - nem feltétlenül abban feloldódva, hanem megtartva akár az önálló identitást is - alakíthattak volna az arculaton, és kihasználva az október 23-ai erős kezdés lendületét közösen erősebbek lehettek volna az MSZP-nél, így az alakuló ellenzéki szövetségben az utóbbinak jóval kisebb szerep jutott volna.
Nem így történt, és ez végül is egyetlen ember sértődöttségére vezethető vissza.
Én tisztelem Schiffer András jogvédői tevékenységét, elvi alapon még el is fogadom az érvelését arról, hogy szükség volna egy harmadik pólusra, azt meg pláne megértem, hogy nem szereti a szocikat (...).
Csak hogy ezzel a hozzáállással itt és most egy dolgot lehet csupán elérni: Orbánék újraválasztását.
Ami azóta történt, megerősített ebben az érzésemben, de főleg a tegnapi nap győzött meg erről.
Hisz gondoljunk bele: ha Bajnai nem tesze-tosza udvarioskodással töltötte volna a az elmúl másfél év jó részét, folyamatosan lebegtetve, hogy most akkor tényleg szeretne -e miniszterelnök lenni, vagy sem, és ha ezzel párhuzamosan Schiffer doktrinersége nem lett volna akadálya annak, hogy a 2012 végén népszerűsége csúcsán lévő Bajnai, az akkor szintén csúcson lévő civilekkel a háta mögött összefogjon az LMP-vel, hova juthattunk volna?
Tegnap részben megkaptuk a választ.
Persze csak egy olyat, amelyet nem lehet értelmezni az elmúlt másfél év valósága nélkül.
Hogy mire jutott a különutasságával Schiffer, azt jól mutatja az, hogy az LMP azóta is a penge élén táncol, és folyamatosan csak a jó szerencséjének köszönheti, hogy az 5% jó oldalán puffan végül (ráadásul még ez alatt a másfél hónap alatt is tudtak szavazatot veszteni).
Pedig lehetett volna másképp is.
A képzeletbeli MILLA - Bajnai - LMP szövetség maga lett volna a megújult baloldal. A MILLA és az LMP hozta volna az új arcokat, a felfrissülést, a Haza és Haladás pedig az átmentésre érdemes arcokat, értékeket, és a kormányképesség látszatát, amit Bajnai egyéves miniszterelnökségének sikere biztosított volna. Ez a szövetség az akkori viszonyok között közel egyenrangú lett volna FIDESZ-szel, és nagyobb az MSZP-nél, amely elől simán elszívhatták volna levegőt, vagy kialakíthattak volna olyan kapcsolatot, amelyben nem a szocik a főnökök, Gyurcsány meg simán beragadt volna 2% környékén. Erre alapozva hiteles kihívói lehettek volna Orbánéknak idénre.
De nem így történt.
A szövetség persze végül létrejött, amikor Karácsony Gergelyék kiléptek az LMP-ből, és megalakították a PM-et, de addigra már késő volt. A megfelelő pillanat elillant, a politikai klíma megváltozott, Mesterházy jó érzékkel magához ragadta a kezdeményezést, és Gyurcsány is rátalált a piaci résre ("Orbán legkérlelhetetlenebb ellenzéke"), így tavaly őszre sikerült olyan szituációt összehozni, hogy Bajnai sikeresen leharcolta magát a piedesztálról, és választhatott, vagy Schiffert és a maradék LMP-t követi a sehova se vezető, terméketlen dafke-különállásban (értelmetlenné téve a PM-esek kivállását), vagy beleáll egy szövetségbe, amely már rég nem arról szólt, amit ő egy évvel korábban elképzelt. Előbbi esetben most jó eséllyel lenne parlamenti frakciójuk, a másik opció választásával viszont esélyesnek tűnt a nagyobb cél, a kormányváltás elérése.
Nem lehet azt mondani, hogy minden ellenérzésem ellenére nem tűnt akkor kényszerű, de racionális lépésnek az utóbbi, sokan látták ezt így. Az új választási törvény nem nagyon hagyott más lehetőséget arra, hogy megállítsuk Orbánt. De látszott, hogy Bajnai addigra már bedobta gyeplőt a lovak közé, és ez sokat ártott az Együtt-PM-esek hitelességének. A hirtelen előkerült régi arcok megkérdőjelezték a megújulást (Fodor Gábor az első ötben?), az MSZP dominancia pedig esélyt adott arra, hogy a szocik régi sara ráfröccsenjen az újakra is (és a FIDESZ, gátlástalanul visszaélve az anyagi-, és médiadominanciájával, ezt az esélyt maximálisan ki is használta).
Persze ezzel nem azt mondom, hogy rossz lett volna, ha akár ilyen összeállításban is, de nyer a ballib oldal. Amit Orbán művel, annál max. a Jobbik lenne rosszabb a mai kínálatból.
Aztán persze láttuk, hogy mi lett végül áprilisban.
De ez a nagy pofon kellett ahhoz, hogy Bajnaiék megcsinálják azt, amit eredetileg kellett volna. Önállóan indultak, valódi alternatívát nyújtva a baloldali és liberális közösségnek. Amelynek persze (mint ahogy az tegnap este kiderült) az MSZP-ben szocializálódott idősebb és vidéki rétegét közben jórészt lenyúlta Gyurcsány. Ennek köszönhető, hogy országos szinten több szavazatot értek el, miközben a fővárosban gyakorlatilag egyenlő a két párt (130-cal több szavazatot kapott ugyan a DK, de az E-PM több kerületben lett második). De a lényeg (és ez a fővárosban a leglátványosabb), hogy bekövetkezett az, aminek már négy éve kellett volna: a szavazók végre otthagyták az MSZP-t.
Ideje volt.
Tegnap este kiderült, hogy három, hasonló nagységrendű párt van a baloldalon, és közülük fog kikerülni jó eséllyel a baloldal vezető ereje. Persze igazából csak kettő ez a három, hisz az MSZP egyre meredekebb leszállópályán van, és remélhetőleg most már így is marad. Tehát a kérdés: Együtt, vagy DK?
Országos szinten most úgy néz ki, hogy a DK. Rongyláb Ferkó visszatért, de biztos, hogy jó ez nekünk? A DK olyan kicsiben, mint a FIDESZ: a vezért követő fanatikus keménymag tartja életben. Ehhez most csatlakoztak ugyan páran a vezér volt pártjából (ahonnan javarészt az eredeti keménymag is származik), de ettől még nem lesz Gyurcsány elfogadottabb a teljes népesség körében, szóval én továbbra se látok fejlődési lehetőséget abban a pártban addig, amíg Fletó vezeti. Persze ha meg nem ő vezetné, akkor meg szétesne, hisz köré épül az egész, szóval hiába ünnepelnek ma, valószínűleg elérték a plafont, és a lufi előbb-utóbb kipukkad.
Persze kérdés, hogy az MSZP frakció elkezd -e errodálódni ezután a bukta után (azért ne feledjük, Mesterházy ügyeskedésének köszönhetően jelenleg övéké a legnagyobb csapat a parlament ellenzéki oldalán), és az esetlegesen leszakadó képviselők melyik csapatnak adnak esélyt a frakcióalakításra az átülésükkel, mert ez még befolyásolhatja a dolgok menetét.
Ellenben az Együttben még van szerintem potenciál. Sokat ártott nekik az elmúlt másfél év, követtek el hibákat, hoztak ma már rossznak tűnő döntéseket, de a tegnap este tanulsága számomra az, hogy ha azon az úton maradnak, amire április óta léptek, akkor hosszú távon ledolgozható az a hitelességi deficit, amit a kora tavaszi kampány bevállalása sokak szemében jelentett, szóval itt még bármi is lehet.
Hisz egyértelmű, hogy egy nem elkötelezett baloldali vagy független szemlélő számára a három párt közül melyik lehet a legelfogadhatóbb. A remélhetőleg épp az eljelentéktelenedés útjára lépett MSZP a múltjából bármikor előkapható dolgokkal? Vagy a Gyurcsány által vezett DK? Ugyan már. Ha nem szúrják el, akkor itt pár év múlva csak akkor lesz más a kakas a baloldali szemétdombon, ha egy új, még hitelesebb baloldali erő tűnne fel, amely a következő választásra párttá tudná szervezni magát. De ennek mekkora az esélye? Az elmúlt négy évben voltak ilyen próbálkozások, részben ebből áll most pont az Együtt. Van -e kilátás egy újabb Millára? Ki tudja, de nem tűnik valószínűnek.
Az Együtt esélyeit növeli az is, hogy a továbblépés szempontjából igen fontos lesz az önkormányzati választás, és súlyánál fogva ezen belül is kiemelt jelentőségű a leendő főpolgármester személye, hisz ha van valahol esélye a ballib oldalnak a nyerésre, akkor az pont Budapest. Ha akad valaki, akinek sikerül legyőzni Tarlóst, az a főpolgármesteri poszt legitimitásánál fogva, ha van hozzá ambíciója, és jól csinálja a dolgát négy évig, akkor lehet ő a baloldali kihívója Orbánnak 2018-ban.
És hogy ez ki lesz?
Hát nem a Horváth Csaba, az ziher. A szocik a fővárosban lecsúsztak a negyedik helyre, ők már lesznek itt királycsinálók (vagy ha igen, akkor a másik két, helyi szinten most már nagyobb párt nagyon elszúr valamit - lássuk be, az előzmények fényében ennek se lehet teljesen elvetni a lehetőségét, de azért egyelőre ne erre számítsunk alapból). A baloldali főpolgármester-jelölt tehát vagy az Együttből kerül ki, vagy a DK-ból. Szavazatszámuk gyakorlatilag egyenlő, a kerületekből viszont az előbbi többet vitt el, ha csak a baloldali belmeccset nézzük.
Ha Bajnai még bármit is el akar érni a politikában, ha úgy gondolja, hogy 2018-ban újra, és most már valóban, kitartva a célja mellett, bejelentkezik a kormányfői posztra, akkor szerintem a fentiek értelmében indulnia kell Tarlós ellenében. Pártjának fővárosi eredménye most már alapot is ad erre, és hiszem, hogy nem lenne esélytelen, vagy legalábbis esélytelenebb más balodali jelöltnél, és elfogadható lehet a személye közös jelöltnek. Az országgyűlési mandátumát már lepasszolta Szelényi Zsuzsának, az EU parlamentit meg Jávor Benedeknek, szóval ha ezt nem vállalja be, akkor tényleg nem tudom, hogy mi a célja, akkor inkább mondja azt, hogy kösz, ennyi volt a kirándulásom a pártpolitika terén. Rövidtávon biztos nem tenne jót az Együttnek, de hosszú távon túlélnék, hisz ez nem a DK, ez nem one man show.
_________________________________
Oké, oké, mondják majd erre a poszt kormánypárti olvasói, de kit érdekel mindez, amikor a FIDESZ vitte a szavazatok több, mint felét, és a Jobbik második erő lett?
Az, hogy a FIDESZ lesz az első, be volt árazva. Senki nem várt mást az áprilisi eredmények ismeretében. Még javában élvezik a győzteshez húzás jelenségének előnyeit, és persze ügyeltek arra, hogy ezt semmi se zavarja meg. Ennek köszönető, hogy a teljesen sima átmenet ellenére sikerült összehozni a magyar demokrácia leghosszabb interregnumát, mivel a kományalakítást kitolták a választás utánra, és még a kormányprogram meghirdetését is megspórolták, jelét adva ezzel annak, hogy bár Brüsszeltől tiszteletet követelnek a magyaroknak, ők maguk ezt persze nem adják meg.
Hogy meddig marad meg a hegemóniájuk? Mivel az elmúlt négy év másról se szólt, mint arról, hogy bármit képesek alapjaiban felforgatni 2 nap alatt, ha úgy áll érdekükben, és semmibe veszik a demokráciát, ha éppen akadálya lenne annak, amit tenni akarnak, lényegében megjósolhatatlan, hogy mire képesek még a hatalom megtartása érdekében. Azaz jóslatok vannak, olyanok, amelyre hajlamos rávágni az ember, hogy ez abszurdum, de hát képzelte azt bárki mondjuk 2009-ben, hogy Orbánék elveszik a magánnyugdíjakat? Hogy csorbítják az Alkotmánybíróság jogkörét? Hogy ő lesz az, aki majdnem annyira hozzáköt minket az Putyinhoz, mint anno Kádár a Szovjetunióhoz? Hogy olyan komcsi demagógiával nyomja majd a kampányt (lásd rezsicsökkentés és annak körítése), hogy Kádár és Brezsnyev egymás száját nyalogatná örömében, ha hallaná? Szóval ez a része eléggé kiszámíthatatlan.
A Jobbik esete már kevésbé az.
A második hely (sajnos) nem jelentett meglepetést, tekintve, hogy a tavaszi Összefogás pártjai most külön indultak, de azért nem véletlen, hogy Vona Gábort se vetette szét tegnap az öröm. Tudja ő is azt ugyanis, hogy a Jobbik igazából bukott, köszönhetően a KGBéla ügynek, nem is keveset: 6%-al kevesebb szavazatot kaptak, mint másfél hónapja (valószínűleg ebből áll jórészt a FIDESZ növekménye). Az egyetlen mázlijuk, hogy az MSZP még nagyobbat bukott, így átmenetileg valóban másodikak lettek. De hogy ők lennének tartósan a váltópárt? A Jobbik szintén elérte a plafonját idén tavasszal, és ezt is csak hazugsággal sikerült: azt hazudták magukról, hogy konszolidált, kormányképes párttá váltak, miközben semmit nem vontak vissza az ordas nézeteikből, csak átmenetileg nem beszéltek róluk. De a máz folyamatosan pattogzik, és a kémvád még fog kellemetlen perceket okozni nekik, nem is keveset. Szóval ha majd a baloldal (amely összeségében - ha csak egy hangyafasznyival is, de - növelni tudta a szavazatai számát) eljut odáig, hogy letisztulnak a táboron belüli viszonyok, akkor egy 15% alatti eredmény messze nem lesz elég a második helyhez (ha egyáltalán nem lesz addigra a Jobbiknak a 15% is elérhetetlen álom).
Egy biztos: unatkozni továbbra sem fog az, akit érdekel az ország sorsa. Addig is: YOLO! :-)
