Lesz -e új polgármester Kőbányán?
2014. október 03. írta: Fedor

Lesz -e új polgármester Kőbányán?

kobanya_polgik.jpg

Bár a jelek szerint a baloldal a fővárosban olyan szinten szúrta el az egyébként pár hónapja még teljesen valós esélyeit, hogy azt tankönyvben kéne tanítani, szűkebb pátriámban, Kőbányán szerencsére nem ez a helyzet. 

Persze azért itt se lesz sétagalopp a jövő heti választás, de legalább egyik félnek sem. 

A hárompárti összefogás elég nehezen állt össze, hisz a szociknak már volt jelöltje a polgármesteri posztra, Somlyódi Csaba már elég rég készült az idei megmérettetésre, csak épp a pártja mélyrepülésével és a konkurens pártok megerősödésével nem számolt, így mire eldördült a startpisztoly, egészen mások lettek az erőviszonyok: az EP-választáson kerületi szinten (is) beelőzték őket a neoszocik (gy.k.: DK), és az Együtt-PM is majdnem beérte őket, így ha hosszas tárgyalások után is, de a DK-s Élő Norbert lett a közös polgármester-jelölt. Lett közös lista is, közös képviselőjelöltekkel.

A X. kerület nem a legforróbb területe a közéleti harcoknak. Itt még a FIDESZ is aránylag szolid (bár lehet hallani történeteket korrupció-gyanús közbeszerzésekről pl. a még tanárok által is ehetetlennek minősített iskolai közékeztetés terén), de azért aránylag kedélyesen folydogálnak a dolgok, ehhez hasonló szurkálódásokkal:

A képviselő-testület augusztus 28-ai ülésén Révész Máriusz napirend előtti hozzászólást tartott "Kőbányai polgármesterjelölt a budai hegyvidékről" címmel. (...) Révész elmondta azt is, hogy Kőbányán eddig igyekeztek konstruktívan együttműködni az ellenzékkel, és ennek jegyében Élő Norbertnek ajándékozott egy Kőbánya térképet, valamint egy GPS-t, hogy ne tévedjen el a kerületben és biztos hazataláljon a kampány után a Hegyvidékre.
Élő Norbert válaszában meglepő módon elismerő szavakkal illette a kőbányai fideszes képviselőket, elismerte, hogy vannak az önkormányzatnak eredményei. Elmondta továbbá, hogy Révész Máriuszban pozitív csalódott. Megígérte, hogy ajándékoz neki egy iránytűt, valamint arra kérte, hogy a Parlamentben is a Kőbányán megismert módon dolgozzon. Ezt követően kemény kritikát fogalmazott meg a kormány tevékenységével kapcsolatban.

No igen. Visszatérő vád, hogy Élő Norbert valóban nem tősgyökeres kőbányai (bár van lakása itt is), de hát azt nem lehet mondani, hogy semmi köze sincs a kerülethez, hisz hat éve itt önkormányzati képviselő (megjegyzem tudtommal Kovács Róbert se volt még itteni lakos megválasztásakor, de úgy látszik az akkor kevésbé zavarta Máriuszt).

Élő volt már polgármester-jelölt négy éve, akkor rendesen ki is kapott az aktuális polgitól, de érdemes figyelembe venni azt, hogy akkor az egyik korábbi, elég népszerű ex-szoci polgármester is elindult függetlenként, tizenvalahány százalékot elvive előle a balodali szavazatokból, no és persze azóta változtak is a dolgok, gyűltek a negatív tapasztalatok az itt lakókban pl. a brutálisan megemelt önkormányzati lakbérek miatt.

Ami a tavaszi választásokat illeti: az országgyűlésin nálunk az összefogás nyert, Burány Sándor lett a kerület képviselője, az EU parlamentin viszont, ha egy hajszállal is, de a FIDESZ több szavazatot kapott, mint az MSZP-DK-EGYÜTT-PM csapat összesítve, tehát egyáltalán nem dőlhet hátra Élő nyugodtan a biztos győzelem reményben, de nem is az esélytelenek nyugalmával vágott neki a kampánynak.

És ugyanez mondható el a regnáló polgármesterről is, aki a pletykák szerint komoly fejmosást kapott a FIDESZ központban, amikor kiderült, egy felmérés szerint négy évnyi városrész-vezetés után alig 50%-os az ismertsége.

Idekapcsolódó személyes sztori: szomszéddal beszélgetve szóba került a polgármester személye is.
- Ki is az? - kérdezi.
- A Kovács Róbert - mondom én.
- Ja, az a vöröshajú színészgyerek?
- Nem, nem a világ legrosszabb gyereke :-)

Nos, a FIDESZ jelenleg pénzt nem kímélve gőzerővel dolgozik azon, hogy ezen a kvázi ismeretlenségen változtasson. Nem tud az ember úgy elhajítani egy kavicsot, hogy ne egy Kovács Róbert plakátot találjon el. Az eddig aránylag visszafogott önkormányzati újságban a legutóbb 15 fotón volt látható a polgármester (volt olyan oldalpár, ahol négy fénykép volt róla). Tanulva a nagyoktól, természetesen az önkormányzat is egészen véletlenül most kezdett bele egy "tájékoztató kampányba" prospektusokkal, óriásplakátokkal, design-ban erősen rímelve a helyi fideszes anyagokkal, és persze más fideszes jelöltekhez hasonlóan ő is hajlandó beállni haknizni egyet Fásy Ádám utazó cirkuszába.

Nevetségesen hangzik, de volt olyan, hogy az egyik ballib jelölt (politikában tapasztalatlan újonc amúgy) leírta a szórólapján, hogy rendbe kívánja rakatni az egyik játszóteret, erre mit ad isten, hát nem nekiállt az önkormányzat két héten belül rohamléptekben a felújításának? Magyarázat lehet erre a hirtelen jött szorgalomra, hogy abban a körzetben Kovács képviselő-jelöltként is indul.

A legfrissebb infó róla mai, aminek valószínűleg nem nagyon örül, mert egy országos visszhangú botrányban merült fel a neve: Ő is ott lakik abban a lakóparkban, amely azzal került be a hírekbe, hogy a szomszédos sportközponttal néha egészen elképesztően gusztustalan és törvénytelen eszközökkel vívott háborújának már halálos áldozata is van (mondanom se kell talán, hogy a lakópark tulajdonosa miért gondolja úgy, hogy a törvények felett áll: tagja a főváros gazdasági bizottságának, így felülről védve érzi magát). Hogy Kovács mennyire érintett a dologban, egyelőre nem tudni. Lehet, hogy csak egy mit sem sejtő lakó, de tekintve a tulaj pártkapcsolatait...

Szóval így állunk itt Kőbányán, alig több, mint egy héttel a választás előtt. Mind a két jelöltnek vannak hátrányai, vannak előnyei, és mindkettőnek van esélye a nyerésre.

Legalább nem lesz olyan unalmas a helyi eredményvárás, mint a fővárosi.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr206754851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DeMarco 2014.10.04. 10:42:50

"a baloldal a fővárosban olyan szinten szúrta el az egyébként pár hónapja még teljesen valós esélyeit"

Bruhahahaha :))))))))))))))))) Ilyen, amikor álmodik a nyomor... sikerült ismét széles mosolyt csalni az arcokra...

Ennyi erővel a jobbikos jelöltet is megválaszthatnátok, ha már szélsőség...

Mit lehet ilyenkor kívánni? Szép álmokat!! Legyen kis sikered a folyamatos kudarcaid közepette. Csak ne felejtsd el, h ami szted siker, az valójában nekünk még nagyobb...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.10.04. 10:50:21

És mi lenne Kőbányával egy teljes mértékben fidesz dominálta városban, egy mszp-s polgármesterrel? A fideszt picit leváltani nem szabad, nagyon leváltani meg nem lehet.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.10.04. 15:21:25

@DeMarco: Oké, eddig is nyilvánvaló volt, hogy a demokrata nézetek neked szélsőségesek, de atól ez még továbra is csak a kormányzati hazugság része.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.10.04. 15:34:12

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: 1. Nem emeszpés, dékás. Figyelj jobban! :-)
2. Lehet, hogy a főpolgármesterség elúszott, de attól még a kerületek jó része nem fideszes lesz, nem lenne Kőbánya egyedül.
3. A baloldal eddig felülről próbált megújulni. Nem jött be. Hát most meg kell próbálni alulról építkezni. Hosszú távon talán jobb is így.

Főgebra 2014.10.04. 15:40:52

Osztán ebben a hajcihőben, mi az alulról építkezés?
Az úgy kezdődne, hogy először földig rombolnák a régi szervezeteket, struktúrákat, a tagok pedig, negyven évig bolyonganának a sivatagban!

unomma 2014.10.04. 17:24:01

Kovács Úr, aki megválasztásakor hipp-hopp feleséget és lakhelyet váltott, utóbbit 27 millióért előbbit meg ki tudja...Minden esetre a nej költségeit is Kőbánya fizeti mert hogy Kovács Úr az önkormányzatnál alkalmazza az új nejét. Mellesleg "Takarodj ki innen!" stílusban beszél azzal aki meg merte mondani neki, hogy a kedves neje a munkakörrel össze nem egyeztethető feladatot (utasítást!) adott neki. És ezek csak morzsák Kovács Úr emberi és politikusi erkölcsiségéből...
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0