Palmer, a jóbarát
2014. november 12. írta: Fedor

Palmer, a jóbarát

palmer_goodfriend.jpg

André Goodfriend akarva-akaratlanul belpolitikai tényező lett Magyarországon, és persze szokás szerint teljesen másként ítéli meg a két oldal. Míg kedélyes, higgadt stílusával, és leginkább azzal, amit tesz, egyre népszerűbb a demokratikus közvélemény szemében (még rajongói oldala is van már a Facebook-on), addig a kormány hívei szemében lassan már az ördög maga, aki minimum alkalmatlan a posztjára, de leginkább takarodjon innét, mert biztos CIA ügynök, akit a Gyurcsány által dróton rángatott Obama azért küldött ide, hogy megbuktassa Orbánt. 

A történelem persze - jó szokása szerint - ezúttal is ismétli önmagát. Volt már olyan, hogy az amerikai diplomácia budapesti képviselője a demokrácia híveinek kedvenceként alakítója lett az eseményeknek, még hozzá a rendszerváltáskor. 

A tavaly elhunyt Mark Palmer 1986-ban került Budapestre az USA nagyköveteként, és hamar megtalálta a hangot az akkori demokratikus ellenzékkel (a későbbi SZDSZ-szel), majd amikor porondra léptek, a FIDESZ-szel is, akikben saját, fiatal polgárjogi aktivista énjét vélte feldezni (épp ezért csalódott bennük később hatalmasat). 

Mark aktív résztvevője volt azoknak a forradalmi éveknek, amelyekben demokratikus rendszerünk kialakult a diktatúra után. A szabadság iránti erős elkötelezettségével, az eseményekhez való aktív hozzáállásával a döntő pillanatokban, és azzal, hogy szorosan együttműködött az ellenzéki erőkkel, messze többet tett hivatalos feladatainál. Mark egyike volt azoknak, akik felismerték a változás lehetőségét a térségben (...) Mark a megfelelő ember volt a megfelelő helyen és időben

Bármennyire is hihetetlen ma már, de a fenti elismerő sorokat Orbán Viktor írta róla alig másfél éve. Ki gondolta volna akkor, hogy ma már ennek a töredékéért is elüldöznék a miniszterelnök hívei Palmer ma hivatalban lévő utódját.

A hetvenes években ellenzéki tevékenységéért a kommunizmus börtönét is megjáró SZDSZ alapító, Haraszti Miklós így emlékezett rá:

Tekintélyét az alapozta meg, hogy nem egyszerűen „épp akkor” szolgált, hanem nyíltan a demokratikus rendszerváltást szolgálta. Együttműködött a demokratikus ellenzékkel, s emiatt ütközést is vállalt saját kormányával és az utolsó kommunista kormánnyal is. Ám eközben kreatívan bátorította a rendszerfeladás irányába tett kormányzati lépéseket is. (...)

Az ország Grósz Károly nevezetes 1988-as amerikai útjának idegenvezetőjeként figyelt fel ironikus mosolyára. Palmer javaslatára hívták meg a kommunista pártfőnököt erre a „damaszkuszi” útra, amelynek már a programja is a paródia kegyetlenségével érzékeltette a változást. Disneylandtől az amerikai magyarokig, saját rokonától a zsidó vezetőkig Palmer mindvégig Grósszal utazott, sőt közös szállodai lakosztályokban laktak. (...)

...felhívott, hogy az első engedélyezett március 15-i tüntetésen együtt sétáljunk végig a helyszíneken. „Hogy mindenki megértse: azoknak az időknek vége” – mondta. Még mindig nem volt tét nélküli a séta: a nagykövet az ünnep előtt keményen bevetette magát, hogy a munkásőröket felejtse otthon a hatalom.

Közélet iránt érdeklődő gimnazistaként magam is emlékszem rá, hogy mekkora sztár volt a csokornyakkendőjével a kommunista befolyás alól akkor már felszabadult, de az új pártok által oldalakra még nem szaggatott, tehát rövid ideig valóban szabad sajtóban. Lelkes támogatója volt a demokratikus átalakulásnak, nem csoda hát, hogy csalódásként élte meg egykori kedvencei pálfordulását. Nem sokkal halála előtt, 2012-ben már kénytelen volt egészen máshogy viszonyulni hozzájuk:

Az egykori nagykövet, aki Washingtont a rendszerváltás idején képviselte Budapesten, hangot adott azon véleményének: ha az egykori kelet-közép-európai diktatúrák elfordulnak a demokratikus értékektől, akkor az Európai Unió és a NATO is kizárhatja őket tagállamai sorából. Véleménye szerint már nem elképzelhetetlen, hogy Magyarországot kizárják az Európai Unióból.

"Szerintem ennek van realitása. Az Európai Uniónak a demokrácia területén a legnagyobb vívmánya természetesen az volt, hogy az egykori diktatúrákat a demokratikus világ részévé tette. De ez a folyamat nem egyirányú, ha egy ország megválik demokratikus elveitől és gyakorlatától, akkor kizárják. Ugyanez érvényes a NATO-tagságra" - idézi a honlap Palmert, megjegyezve, hogy a volt diplomata a magyarországi független média helyzetének romlása miatt kezdeményezte, hogy az amerikai kormány fontolja meg a Szabad Európa Rádió magyar adásának újraindítását.

25 év alatt körbeértünk. Megint demokratikus fordulatra van szükség, és megint szerepet kap ebben egy Pestre akkreditált, mosolygós amerikai diplomata.

Nem szeretném, ha újabb 25 év múlva harmadszor is meg kelljen érnem ezt.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr256890945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nandras01 2014.11.12. 18:14:55

azt tartja az ókori bölcesség, hogy kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni.
de azért mi erősen próbálkozunk...

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.12. 18:43:19

Badfriend kiválóan végzi a dolgát, védi teljes erővel az USA érdekeit. De ez miért jó egy magyarnak?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.11.12. 19:59:22

@maxval birca hozzászóló: Mert speciel egybeesik a az ország érdekeivel is (nem, Orbán Viktor még mindig nem egyenlő az országgal, egyre kevésbé az...).

DeMarco 2014.11.12. 20:52:29

"egyre népszerűbb a demokratikus közvélemény szemében"

Bruhhahahaaha... :DD

A demokratikus közvélemény mi vagyunk, csak szólok. Már a fene tudja, hogy hányadik demokratikus választáson vertünk meg benneteket durván, dupla kétharmaddal, zsinórban mindegyiken.

Ti antidemokraták vagytok, hiszen folyamatosan aláássátok a démosz, azaz a nép akaratát, ami meg ugye elég nyilvánvaló.

Igaz, hogy ti nem ismeritek el a nép döntését, übermensch lévén, lenézitek és csak néztek üveges szemmel, h szegények eltévelyedtek, miközben ti vagytok csúnyán eltévedve az erdőben...

Kerestetek egy jelzőt, ami mögé el akartok bújni, de hiába nyaltatok be krétát, hiába festitek fehérre a lábatokat, így is kilóg a ló, pardon a farkas lába...

Nem olvastad a Kertész interjú történetét? Nem állt be a bégető kórusba, nem illet az előre kitalált koncepcióba amit mondott, s lám, az amcsik meg sem jelentették... :D

Helyesen fogalmazva: "Egyre népszerűbb a bukott balliba rajongók körében". Naná, amikor elvesztettek minden választást, elbuktak mindent és a kutya sem kíváncsi rájuk, önerőből semmilyen alternatívát nem tudnak a választóknak nyújtani, izé, legalábbis olyat nem, ami a választóknak is jó lenne, hát mi maradt nekik?! Csak a kárörvendés... Csúnya dolog ugyan, de miért vennénk ezt is el tőlük?

Az már csak hab a tortán, hogy Fedor nyíltan örömködik, rendszerváltáson ábrándozva, ami igazából azt jelentené, hogy a dupla kétharmados demokratikus választáson durván alulmaradt ballibákat a 15%-os összeredményükkel juttatná hatalomba, akikre senki nem szavazott. Kívülről megdönteni a magyar demokratikus kormányt és egy szűk kisebbség kezére átjátszani azt... Volt már ilyen, csak azt müncheni sörpuccs néven ismerik, vagy októberi cucialista forradalomként...

A leginkább dühítő, hogy lett volna értelme posztot írni a témáról, de ha az első sortól kezdve nevetségessé válik, akkor csak szánalom marad...

Pl. ez: "az USA nagyköveteként, és hamar megtalálta a hangot az akkori demokratikus ellenzékkel (a későbbi SZDSZ-szel" :DDDD Vajon miért??? :DD

Arról nem is beszélve, hogy most nem is a faszi a sztár, ő csak asszisztál a hülyeségek sorozatához.

Tök' komolytalan ez a poszt, nem is tudom érdemes-e a rendes témákat előhozni, úgymint:

-ÁFA csalások. Hagyjuk, ne hagyjuk? (Ha hagyjuk, kár éri az államot, ha nem hagyjuk, a fele ország éhen hal a duplájára nőtt élelmiszeráraktól aspektusból)

-GMO és az USA

-A NAV elnöke, felelőssége, habitusa

-A kormány zavara

Az már csak hab a habon, hogy az áfacsalások és a korrupció milyen régóta működnek ezzel a mechanizmussal. (Semmi kétségem, Fedor törölt a memóriájából minden erre vonatkozó emléket, csak a most és itt létezik.. :DDD)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.11.12. 21:59:35

@DeMarco: Persze... Mi vagyunk az antidemokraták... Ez jó :-) Határtalan a fantáziád, ha a valóságot magadhoz kell igazítani.

mizrolist 2014.11.12. 22:58:22

@DeMarco: galambom, egy apróság: a Fidesz sem 2010-ben, sem 2014-ben nem kapott kétharmadot. A mandátumok kétharmadát megszerezte, de a szavazatokét nem. Sőt, 2014-ben a szavazatok felét sem.

nandras01 2014.11.13. 00:50:27

@DeMarco: hozza a formáját.
ha egyszer abbahagyná az ivást és elborzadva visszatekintene a delíriumos állapotban elkövetett szörnyszülötteire, örökre abbahagyná a kommentelést.
az igazság az, hogy némileg hiányozna, mivel vidámságot lop az ember hétköznapjaiba.
de ez a veszély nem fenyeget :)

Latуa 2014.11.13. 02:43:16

Nem épp a szívem csücske a narancskormány, de inkább az ő dilettantizmusuk, mint a ballibek hazaárulása. A libsi csőcselék már nyíltan hangoztatja, hogy külföldről irányított puccsal akarja a törvényesen megválasztott (bár kétségtelenül alkalmatlan) kormányt megdönteni. Anno a Gyurcsány ellen tüntetőknek cinikusan azt hajtogatták, hogy tessék 2010-ben legyőzni. Nos, ez megvolt, a labda a libbantak térfelén pattog. Győzzék le Orbánt 2018-ban, ha tudják! Ha nem, akkor kussoljanak!

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.13. 05:48:24

@Fedor:

Marhára egybeesik... A magyar nép érdeke, hogy az ország főszrepet játsszon az oroszellenes háborús hisztériában, ne kereskedjen Oroszországgal és mindenben Washington elvárásai alapjén járjon el? Hát nem, Az ellenkező az érdek.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.13. 05:49:03

@mizrolist:

Miért kellene megszerezni a szavazatok kétharmadát?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.11.13. 08:27:53

@maxval birca hozzászóló: Az ország nem játszana főszerepet, ha nem próbálna meg épp átállni egyik szövetségi rendszerből a másikba. És a ha valaki nem mindent az orsoz érdek felől néz, mint te, akkor látná, hogy Magyarországnak igenis az az érdeke, hogy az EU-hoz és a NATO-hoz tartozzon. Abóól, mait Oroszország képvisel, kösz, de nem kérünk.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.11.13. 08:55:25

@DeMarco: Tegnap csak mobilról pötyögtem pár mondatot, de mos azért csak kifejtem.

"Már a fene tudja, hogy hányadik demokratikus választáson vertünk meg benneteket durván, dupla kétharmaddal, zsinórban mindegyiken.

Ti antidemokraták vagytok, hiszen folyamatosan aláássátok a démosz, azaz a nép akaratát, ami meg ugye elég nyilvánvaló. "

És akkor megtehet szerinted Orbán bármit? Mit szóltál volna, ha valaki neked azt mondtad volna 2006 szeptemberében, az őszödi beszéd után, hogy mit pattogtok, zsinórban ki tudja hanyadszor megvertünk titeket, nincs jogotok most tiltakozni? Az már csak a hab a tortán, hogy igen nagy eufemizmus az idei választásokat teljesen demokratikusnak nevezni.

"Az már csak hab a tortán, hogy Fedor nyíltan örömködik, rendszerváltáson ábrándozva, ami igazából azt jelentené, hogy a dupla kétharmados demokratikus választáson durván alulmaradt ballibákat a 15%-os összeredményükkel juttatná hatalomba, akikre senki nem szavazott. Kívülről megdönteni a magyar demokratikus kormányt és egy szűk kisebbség kezére átjátszani azt... Volt már ilyen, csak azt müncheni sörpuccs néven ismerik, vagy októberi cucialista forradalomként..."

Már csak az a kérdés, hogy hol írtam én ilyet? Tudom, hogy a kedvenc eszközöd, hogy csúsztatással nekem tulajdonítasz dolgokat, amelyeket aztán megpróbálsz földbe döngölni, de ezúttal is lukra futottál. Ki mondta, hogy puccs kell ide? Le lehet ezt rendezni demokratikus úton is, és tudod nagyon jól, hogy én azt preferálom mindenek előtt.

"Tök' komolytalan ez a poszt, nem is tudom érdemes-e a rendes témákat előhozni"

Annyira szeretem, amikor mindig más akarja meghatározni, hogy miről írjak. Ez most nem a jelen helyzetről szól, ez csak egy történelmi visszatekintés az aktuális események kapcsán, mert feltűnt a párhuzam, és gondoltam megírom. Mondtam már: ha te akarod a témát meghatározni, akkor éleszd fel a saját blogod, ott csak az lesz, amiről te akarsz beszélni, és akkor majd én járok oda kommentelni.

"-ÁFA csalások. Hagyjuk, ne hagyjuk? (Ha hagyjuk, kár éri az államot, ha nem hagyjuk, a fele ország éhen hal a duplájára nőtt élelmiszeráraktól aspektusból)"

Tehát szerinted a csalások tudomásul vétele a megoldás, és nem az, hogy mondjuk elviselhető szintre csökkentsük az alapvető élemiszerek ÁFÁ-ját (de azt szigorúan behajtva), é s a plusz bevételekből esetleg növelhni is lehetne a szociális juttatásokat, meg az oktatásra fordítandó pénzt, és nem csökkenteni, mint most.

Tényelg, hogy is állunk azzal, hogy alig pár hete még itt nyotad a dumát, hogy nem lesz megszorítás?

"GMO és az USA"

És ez most hogy jön ide? Mi köze az ÁFA csalásokhoz, az ügyvivő szerepéhez? Ja, hogy tématerelésnek jó lenne.

"-A NAV elnöke, felelőssége, habitusa

-A kormány zavara"

Halló, másról sincs szó sinte mostanában, én ia írtam már róla, fogok is még írni, áttételesen még ez írás is kapcsolódik hozzá.

"Az már csak hab a habon, hogy az áfacsalások és a korrupció milyen régóta működnek ezzel a mechanizmussal. (Semmi kétségem, Fedor törölt a memóriájából minden erre vonatkozó emléket, csak a most és itt létezik.. :DDD)"

Szokás szerint magadból indulsz ki, pedig az évek alatt már megismerhettél eléggé (vagy csak kenni akarod a szart). Számtalanszor leírtam, hogy a bűn a pártállástól függetlenül bűn. Védtem én egy percig is Simont, csak hogy ne menjek messzebb? Nem érdekel, hogy meddig nyúlnak a szálak, derítsék ki, és vonják felelősségre a bűnösöket a jogszabályok szerint. Az más kérdés, hogy minden jel szerint 2010 után ez az egész turbófokozatra kapcsolt (korábban kevésbé is lett volna értelme, hisz csak 2009 nyarától nőtt az élelmiszer ÁFA 25%-ra majd Orbénék alatt 27-re). És persze, hogy mostaniaktól követeli minden tisztességes ember a kivizsgálást, hát kit mástól, mint attól, akinek lehetősége, hogköre van hozzá? Amikor egy éve ez az egész kirobbant Horváth András színrelépésével, még az is benne volt a dologban, hogy a szocikra kenik az egészet, de az a sunnyogás, aljasság és mellébeszélés, amit azóta folytatnak eben az ügyben, azt hiszem, több, mint meggyőző abban tekintetben, hogy bizony vastagon sárosak.

2014.11.13. 10:30:36

@maxval birca hozzászóló: Jelenleg épp az oroszok támadják Ukrajnát. Szerinted ez hiszti?
Nagyon elfogult vagy az egyik oldal felé. A magyar az orosz szemében alsóbbrendű. A szememben meg te .

Conchobar 2014.11.13. 13:48:19

@Fedor: "És a ha valaki nem mindent az orsoz érdek felől néz, mint te, akkor látná, hogy Magyarországnak igenis az az érdeke, hogy az EU-hoz és a NATO-hoz tartozzon. Abóól, mait Oroszország képvisel, kösz, de nem kérünk." - A mohácsi vereség után két út állt az ország előtt, vagy a nyugat pártfogását kéri, vagy a keletét. A nyugat beleszólt, szabályozni próbálta a belső életünket, pozitívumként csak az szólt mellette, hogy ugyanaz a hite, mint nekünk. A kelet viszont, bár más vallást követett, nem szólt bele a belpolitikánkba, sőt gyakran (Bethlen Gábor, Báthory István) a külpolitikába se szólt bele. Az Erdélyi Fejedelemség nem vált iszlámmá azáltal, hogy a török fennhatósága alá került. Ha külpolitikailag támaszkodnánk is az oroszokra, az nem jelenti azt, hogy át kellene vennünk az ő belső berendezkedésüket. Annál is inkább, mert az amerikaiakkal, és a régi kommunistákkal szemben, a mostani oroszok nem akarják exportálni a belső berendezkedésüket. Ami meg a NATO-t illeti, nem világos, hogy nekünk mi hasznunk van belőle. Ki ellen kellene, hogy megvédjen bennünket (biztosan nem az oroszok ellen, mert ez csak egy újkeletű sláger, amely a Krímmel vette kezdetét)

Conchobar 2014.11.13. 13:54:03

@Könnyen elkaptuk, uram!: " Jelenleg épp az oroszok támadják Ukrajnát." - Ha ragaszkodni akarnánk a valósághoz, akkor azt mondanánk, hogy az ukránok támadják a függetlenségre vágyó ukrajnai oroszokat, míg Putyinék igyekeznek az övéiket megvédeni. Ha ragaszkodni akarnánk a valósághoz, akkor tudomásul kellene vennünk, hogy Ukrajnában ugyanolyan függetlenségi törekvések jelentkeztek, mint Katalóniában, Skóciában, Koszovóban, Szlovákiában stb., ahelyett, hogy Putyin ármánykodásának próbálnánk beállítani az ukrajnai eseményeket

♔batyu♔ 2014.11.13. 14:30:05

Goodfriend és libsijei hiába kínlódnak, a dolgokat alapvetően úgyis ez dönti el. (Hacsak nem küld az USA ide tankokat)

hungarian.ruvr.ru/2014_11_13/Europa-nem-szandekozik-megbocsatani-Orbannak-2995/

Tegyük fel, Orbán lemond? Akkor onnantól mi van, Demszkyéktől jön a gáz, Bajnaiék megszázszorozzák az izraeli exportot? Az egész hiszti értelmetlen, az értelmesebb ballibsi politikusok imádkoznak, csak nehogy lemondjon Orbán, hiszen ha holnaptól ők lennének, 2 hónapon belül elsodorná őket a népharag.

Gazdaságunk a német gazdasághoz 70%-ban kötődik, az oroszhoz 30%-al. Az USA gazdaságához elhanyagolható mértékben.

♔batyu♔ 2014.11.13. 14:34:33

@Conchobar: Te nagy tévedésben vagy. Orbán nem az orosz, hanem a magyar érdekeket nézi, ezért baszogatják az USA-ból.

Ha az orosz érdekeket nézné, kétszerannyit fizetnénk a gázért és MANN, VOLVO és Mercedes buszok helyett orosz buszok futnának. Sőt Bp. vízellátása is orosz kezekben lenne, méghozzá garantált nyereséggel.

Ludovikás Levente 2014.11.13. 14:37:23

Mark Palmert azért hívták haza, mert szelektíven ápolt kapcsolatokat a hazai pártok közül az SZDSZ-szel. Sőt nyíltan támogatta őket, ami persze érthető is mert magánemberként zsidó származása miatt, üzletemberként pedig jól felfogott érdeke miatt erre volt predesztinálva

Ami az akkori, kiegyensúlyozottságra törekvő amerikai külpolitika szerint vétség volt a diplomáciai szabályok ellen, az a mai rezsim számára már leginkább erény. Goodfriend elismerésre számíthat a küldői részéről, amikor nyíltan, a diplomáciai szabályok felrúgásával fellép a törvényesen megválasztott magyar kormány ellen

Azt azért nem gondolnám, hogy utálnunk kellene őt csak azért, mert engedelmes hivatalnokként végrehajtja a felülről kapott parancsokat. Ha nem így tenne lehet hogy Snowden sorsára jutna ő is

♔batyu♔ 2014.11.13. 14:42:03

@Fedor: Igen, a nép többsége valóban benneteket tart antidemokratának.

Tudod a 2006-os szemkilövetések, az utána következő rendőrségi, bírósági eljárások, az, hogy 2006-2010-ig szinte az összes jobbikos rendezvényt betiltottak kedvenceid, nem tett jót a híreteknek. Ami eleve addig sem volt túl jó, hiszen a legtöbb arc 1989 előtt is ismerős volt a nép számára.

Sajnos, mert bevallom, 2002-ben azt hittem, kb. 2020 környékén már szavazhatok balliberálisokra.

Amúgy ha megnézed a blogokban a hsz-eket is, azt látod, a ballibsik egyik "fő" problémája, hogy a másik "mit keres itt". OK, rossz szokás, beidegződés a rendszerváltás előtti időszakból, Lendvai alakul, de ez nyilván nem minden funkcinak, munkásőrnek megy, , de ne legyen akkor már nagy arcunk, hogy "mi" vagyunk a demokraták.

♔batyu♔ 2014.11.13. 14:45:20

@Ludovikás Levente: A magyar eléggé praktikus nép, nem utálja senki még ezt a CIA-s faszit sem, csak éppen az oroszoktól több függ, közelebb is vannak, tehát velük fontosabb a haverság.

♔batyu♔ 2014.11.13. 14:46:44

@Fedor: Orbán üzletel az oroszokkal,ne szarjál be, tankokat a demokrácia védelmében ő egészen biztosan nem fog kérni.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.11.13. 14:58:53

@♔batyu♔: a 2006-os események megítélésével azért óvatosan bánnék.

a futballhuligánok nyilvánvalóan megbízásból mentek randalírozni. sajnos az istenadta népből sokan félreértették, hogy miről szólnak az események, és csatlakoztak a tüntetésekhez, amelyeket Molotov-koktélozó, eltakart arcú valamilyen-bérencek vezettek.

mind az akkori kormány, mind a rendvédelem megzavarodott, és az állam nevében fellépők elkövettek olyan cselekményeket IS, amelyeknek nem lett volna szabad megtörténniük. randalírozó elemek megrendszabályozása és kiemelése nem tartozik ezek közé!

aztán a Fidesz-kormány gyorsan minden civil résztvevőt ártatlannak és minden karhatalmi résztvevőt bűnösnek mondott ki.

szóval szerintem bűzlik az egész.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.11.13. 15:00:25

@♔batyu♔: üzletel. aha.

nyélbe ütött egy szerződést, amelyből a haveri cégek több százmilliárdos tiszta profithoz juthatnak. más szempont nem is volt az egészben. mindezért cserébe szélesre tárta az ánuszát.

Ludovikás Levente 2014.11.13. 15:08:16

@Fedor:
"Mert speciel egybeesik a az ország érdekeivel is"

Nem írtad melyik országéval?

Mert Magyarországnak nyilvánvalóan nem érdeke, hogy bizonytalan, ködös, sőt el sem hangzó ígéretek miatt lemondjon az orosz gázról, olajról, energetikai megállapodásokról. Hogy Ukrajnába küldje az Oroszországból érkező gázt, miközben Magyarországon a legalacsonyabb a gáztárolók feltöltöttsége az EU-n belül, és ki tudja mit hoznak a téli hónapok. Hogy lemondjon a fontos és ígéretes orosz mezőgazdasági piacról, és még sorolhatnám tovább a szempontokat

Amerikát nem érdekli ha nincs nálunk fűtés, ha tonnaszám ránk rohad az eladatlan alma, számukra csak arra kellünk, hogy a mi faxunkkal verhessék az orosz csalánt. Ha ezt kívánja tőlünk a Jóbarát, akkor mit várhatunk az ellenségtől?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.11.13. 15:12:09

@Ludovikás Levente: Palmert nem visszahívták, hanem maga mondott le, és nem politikai okokból, hanem üzleti összeférhetetlenség miatt (vezérigazgató lett egy cégnél).

Ludovikás Levente 2014.11.13. 15:15:18

@Latуa:
"a törvényesen megválasztott (bár kétségtelenül alkalmatlan) kormányt "

Vakok között a félszemű is király

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.11.13. 15:23:29

@♔batyu♔: "Tudod a 2006-os szemkilövetések, az utána következő rendőrségi, bírósági eljárások, az, hogy 2006-2010-ig szinte az összes jobbikos rendezvényt betiltottak kedvenceid, nem tett jót a híreteknek."

Jaj már.

1. Jobbikos rendezvények nem voltak betiltva. Magyar Gárda igen, miután a bíróság jogerősen feloszlatta.
2. Ami 2006-ban történt, az egy demokratikus rendszer működési zavara volt (rendőri túlkapások máshol is előfordulnak néha, mégse hinném, hogy az USA, vagy Anglia nem lenne emiatt demokrácia), de a demokrácia nem került veszélybe, simán földbe lehetett utána döngölni a szocikat demokratikus eszközökkel (népszavazás, választás). Ami viszont most folyik, az a demokrácia szisztematikus leépítése, és ez hosszútávon sokkal veszélyesebb.

"a legtöbb arc 1989 előtt is ismerős volt a nép számára."

LOL. Tudsz róla, hogy pl. az MSZP elnökségében kevesebb volt MSZMP-s van, mint a kormányban? Hogy egy III/II-es államtitkár lehet Orbánnál? Hogy a napokban hetedszerre nem vette napirendre a fideszes kétharmad a az állambiztonsági iratok nyilvánosságáról szóló LMP-s törvényjavaslatot, tehát gyakorlatilag a besúgókat védik? Hogy a baloldal nem csak az MSZP-ből áll, hanem vannak más pártok is, amelyeknek semmi köze nincs az egykori állampárthoz?

Trackers 2014.11.13. 15:25:55

Nem egészen értem a posztot.

Mark Palmer a kommunitsa diktatúrában segített az ellenzéknek.
1986-ban még 1 darab pártra lehetett szavazni, nevezetesen az MSZP elődpártjára.

Egy demokráciában, az 1 év alatt háromszor is szavazáson többséget szerzett kormány ellenében, megbuktatása érdekében, szerinted létjogosultsága van bármely nagykövetnek bárhol összefogni az ellenzékkel ?

Ludovikás Levente 2014.11.13. 15:30:13

@Fedor:
"Palmert nem visszahívták, hanem maga mondott le, "

Persze, nyilván, Gyurcsányt sem visszahívták, hanem maga mondott le

Trackers 2014.11.13. 15:31:05

@Fedor: "Tudsz róla, hogy pl. az MSZP elnökségében kevesebb volt MSZMP-s van, mint a kormányban? "

Ez óriási hazugság.

Az MSZP fele MSZMP-s. Az egész tagság az volt, hisz, mint tudod, az MSZMP utódpártja lett az MSZP. Az akkori MSZP-sek fele most is aktív, a másik fele azóta lépett be.

A Fidezsbe van vagy 10 darab.

Ludovikás Levente 2014.11.13. 15:33:22

@Fedor:
"Ami viszont most folyik, az a demokrácia szisztematikus leépítése"

Igen, pont ez a probléma, ezt akarja most megcsinálni Amerika nálunk

Egéridomár 2014.11.13. 15:37:36

@♔batyu♔: Rajtad minden alkalommal eláll a lélegzetem. Ugye gyereket nem nevelsz? Kérlek, mond, hogy nem!

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.11.13. 15:52:52

"André Goodfriend akarva-akaratlanul belpolitikai tényező lett Magyarországon"
Teljesen véletlenül, akaratlanul lett tényező. Aranyos.
Borzasztó demokratikus (csupa jóindulatból, nemis gazdasági érdekek miatti) külföldi segítséggel megbuktatni a magyar kormányt és ezzel káoszt előidézni.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.13. 16:58:08

@Fedor:

Nem jó sosem teljes erővel támogatni egy szövetségi rendszert, erre tanít a magyar történelem. A kormány politikája helyes, hogy lazítani szeretne a függőségen.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.13. 16:58:51

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A nyugat letámadta Ukrajnát, Oroszország csak kármentést folytat.

DeMarco 2014.11.15. 06:56:09

@mizrolist: És? Éppen elég a mandátumok kétharmadát megszerezni, eddig is csak azt kellett elérni. Jó hogy nem számolod hozzá azokat akik nem is mentek el szavazni... Pláne, hogyha a Jobbikot hozzávesszük, akik valamilyen szinten a jobboldalt erősítik, akkor a baloldalon nem sok minden marad...

DeMarco 2014.11.15. 07:07:59

@nandras01: Hát igaz, ami igaz, én is kezdek belefáradni az unalomig ismételgetett szólamokba és néha nekem is sok egy-két ügy, pl. az internetadó, de ez mit sem változtat azon, hogy bőven vannak tapasztalataink a balliba kormányzásból/alapelvekből/bénázásokból, pontosan tudjuk, hogy mivel járna ha egyszer nyernének és köszi, de nem kérünk belőlük, sem együtt, sem külön...

Értem én, hogy jobban éreznéd magad, ha minden ballib kritikus kommentelőt letiltanátok és csak ti tobzódnátok lelkesen egymást hergelve és körbecsókolva, de sztem annak semmi értelme, túl egyoldalú lenne. Muszáj megmutatni, hogy van másik oldal, van pragmatikus, normális hang is, nem csak a káosz kakofóniája. Muszáj megmutatni a valóságot is, kipukkasztani a lázálmos rózsaszín lufikat és a vad utópiákat visszaterelni a józanság világába.

Végigszívtunk 8 év balliba kormányt (ha a korábbiakat most nem is veszem ide), miért gondolod, h nektek nem jár ki legalább ennyi jóság? Élvezzétek, van még minimum három év a törlesztésből...

DeMarco 2014.11.15. 08:08:27

@Fedor: "És akkor megtehet szerinted Orbán bármit?"

Nem, de ilyen felhatalmazásokkal azért elég sok mindent megtehet...

"Mit szóltál volna, ha valaki neked azt mondtad volna 2006 szeptemberében, az őszödi beszéd után, hogy mit pattogtok, zsinórban ki tudja hanyadszor megvertünk titeket, nincs jogotok most tiltakozni?"

Most a rendőri lovasrohammal szétvert tüntetőkre próbálsz utalni? Nem barátom, nem felejtettük el... :D És vajon te még emlékszel, hogy én mivel harcoltam ellenük és mivel harcolok azóta is?

"Az már csak a hab a tortán, hogy igen nagy eufemizmus az idei választásokat teljesen demokratikusnak nevezni."

Jah, persze... Én az egyik legjobban átalakított körzetben lakom, amiről hónapokig hisztiztetek korábban és tudod mi lett az eredmény? Mindent vitt a fidesz... Ha nem alakították volna át a határokat, akkor is pont ez történt volna, csak akkor két ember ülne a parlamentben, most meg egy ül bent.

"Ki mondta, hogy puccs kell ide? Le lehet ezt rendezni demokratikus úton is, és tudod nagyon jól, hogy én azt preferálom mindenek előtt."

Te örömködsz neki ott fent és a demokratikus út a választás, amit ideje lenne elfogadnotok...

"Annyira szeretem, amikor mindig más akarja meghatározni, hogy miről írjak."

Én nem meghatároztam, csak egy kritikus jelzővel illettem. Továbbra is úgy gondolom, hogy lehetett volna komolyabb témákra kitérni, amik jó vitaindítók lehettek volna.

Tehát szerinted a csalások tudomásul vétele a megoldás, és nem az, hogy mondjuk elviselhető szintre csökkentsük az alapvető élemiszerek ÁFÁ-ját (de azt szigorúan behajtva), é s a plusz bevételekből esetleg növelhni is lehetne a szociális juttatásokat, meg az oktatásra fordítandó pénzt, és nem csökkenteni, mint most.

Na innen kezd érdekes lenni...

Ha megfigyeled a gazdaság szegmenseiben történő dolgokat, akkor láthatod, nem is kell éles szem hozzá, hogy szinte minden szolgáltatás alapú dolognál hiányzik a verseny, vagy alig van erről szó. Áfa csalás helyett a kartellezéssel találod szemben magad, területek, árak felosztásával, összehangolásával. A mesterségesen manipulált árakat az áfa csalt termékek letörik. És nem, nem helyeslem az áfa csalásokat, de látva az élelmiszerárakat és a most is folyamatosan érkező adókat, ha egyik pillanatról a másikra megszűnne minden áfa csalt termék, nagyon sokan éhen halnának, mert nem tudnák megfizetni a magas árakat. Áfa csalás helyett, akkor a csempészet élénkülne meg. Emlékezhetsz arra, amikor pár éve a brazilok egy évre visszafogták a cukorexportjukat és mindenki Szlovéniából szerezte be a cukrot... Vagy szinte minden héten megfognak egy fehérorosz cigaretta szállítmányt. Ha csökkented az áfát, akkor esik az állami bevétel, amit az állam leépítése nélkül megint nem nyerő megtenni. Csak azt kell eldönteni, hogy melyik ujjadat harapd meg...

"Tényelg, hogy is állunk azzal, hogy alig pár hete még itt nyotad a dumát, hogy nem lesz megszorítás?"

Miért, van? Ha a cafatériára gondolsz, sztem az nem fog átmenni.

"GMO és az USA"

"És ez most hogy jön ide? Mi köze az ÁFA csalásokhoz, az ügyvivő szerepéhez? Ja, hogy tématerelésnek jó lenne."

Nagyon is sok köze van hozzá. Mo. az egyik legmerevebben tiltakozó ország ez ügyben és egyértelműen az amerikai mezőgazdasági cégek útjában áll.

"Az más kérdés, hogy minden jel szerint 2010 után ez az egész turbófokozatra kapcsolt (korábban kevésbé is lett volna értelme, hisz csak 2009 nyarától nőtt az élelmiszer ÁFA 25%-ra majd Orbénék alatt 27-re)."

Akkor most ki keni a szart?? Előtte is volt már 25% az áfa, pár évig volt 20%, aztán kedvenc libás barátod emelte fel megint 25%-ra, amire Viktor tett rá 2%-ot. Ugye nem azt akarod mondani, h a 2% miatt alakult ki az áfa csalás rendszere, előtte nem is létezett???

"És persze, hogy mostaniaktól követeli minden tisztességes ember a kivizsgálást, hát kit mástól, mint attól, akinek lehetősége, hogköre van hozzá?"

Például az összes eddigi kormánytól lehetett volna kérni a kivizsgálásokat... Persze sosem késő elkezdeni... de azért vicces, hogy csak ilyenkor ilyen vérmes a rendcsinálásban a ballib tábor... kormányon már kevésbé lelkesek ezeket elintézni, vagy éppen reklamálgatni a blogokban...

"Amikor egy éve ez az egész kirobbant Horváth András színrelépésével, még az is benne volt a dologban, hogy a szocikra kenik az egészet, de az a sunnyogás, aljasság és mellébeszélés, amit azóta folytatnak eben az ügyben, azt hiszem, több, mint meggyőző abban tekintetben, hogy bizony vastagon sárosak."

Hirtelen nav-os szakértő lettél? Honnan tudod, hogy nem vizsgálták felül azóta az említett ügyeket csendben?

santa gauss 2014.11.20. 18:51:40

nehéz NEM azt gondolni, hogy a fasiszta fidesz maffiát csak hibbantak támogatják.
jaj neked, Magyarország :(

Szúrófény 2015.03.25. 05:17:48

@nandras01: "Az uralkodó réteg forradalma, csak arra jó, hogy vég nélkül fenntartsa saját uralmát!" Tolsztoj Leo 1902! beszoptuk!
"A demokrácia azt jelenti, hogy csapd be az embereket, hogy azt csinálják, amit a gazdagok kívánnak, az üzlet meg azt, hogy biztosítod, hogy a közönség eltartsa a gazdagokat."
(Platón: A köztársaság - VIII. Könyv)
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0