Biztos, hogy eltűnt az ellenzék?
2015. szeptember 08. írta: Fedor

Biztos, hogy eltűnt az ellenzék?

sajto.jpegNem először találkozom az elmúlt hetekben azzal, hogy egy újságíró vagy egy elemző (olyan, akire amúgy érdemes odafigyelni) két, amúgy jogos Orbán-kritika közt csak úgy mellesleg odaveti, hogy az ellenzék eltűnt, nem lehet számítani rá, nem csinál semmit. Mintha ez egy kötelező kitétel lenne, csak az egyensúly miatt. Megtalálható ez Lakner Zoltánnál ugyanúgy, mint Ceglédi Zoltánnál a 168 órában vagy az Indexen, Spirk Józseféknél.

És kétségtelen, hogy nincsenek a helyzet magaslatán. De biztos, hogy erről csak ők tehetnek? Biztos, hogy valóban eltűntek, és nem is várható tőlük semmi?

Hisz közben folyik egy népszavazási aláírásgyűjtés több párt támogatásával. Ki tudja, mi lesz belőle. Vagy maradva a menekülteknél, az ellenzéki pártok nem egy neves képviselője és névtelen szimpatizánsa munkával, adománnyal segíti a Migration Aid-et. Nem pártparancsra, magától. Igaz, inkább magánemberként, sokszor kerülve a reflektorfényt, hogy ne vetülhessen rájuk a vád, hogy csak kihasználják a menekülteket politikai haszonszerzésre (bár már így is megfogalmazódott a vád).

De vannak megmozdulások az előtérben is.

Az, hogy az MSZP felajánlotta régi székházát koordinációs központnak, már rég el lett felejtve, pedig már az is olyan dolog volt, amit a kormány helyett csináltak. Gyurcsány menekült hazavitele csak a bulvárértéke miatt kerülhetett be a sajtóba, de legalább a CNN-t is megjárta a sztori, árnyalva azt az egyre sötétebb képet, ami kezd kialakulni rólunk Orbánéknak köszönhetően. Fletó egy ripacs, ez tény, lehet őt nem szeretni (finoman szólva én se vagyok oda érte), de ez akkor is emberséges tett volt, és fontos üzenet a saját, részben szintén nem túl idegenbarát hívei és a külföldi közvélemény felé (de felfogható a tervezett törvénymódosítások elleni tiltakozásul is, hisz amit tett, lehet, pár hét múlva már házkutatást von maga után). Ez még akkor is így van, ha amúgy természetesen egyértelműen voltak az akciónak PR céljai is.

Persze lehet azt mondani, hogy ezek nem jelentenek alternatívát a kormánnyal szemben, nem mondják meg, hogy akkor mit kéne tenni ahelyett, amit a kormány tesz. De hát ott van az Együtt is, amely egyedüli pártként egy hete egy komplett megoldási javaslattal állt elő, csak épp a kutya nem tud róla azokon kívül, akik maguktól követik őket valahol, ugyanis a sajtó egyszerűen nem vesz róla tudomást. Pedig nem hinném, hogy a párt sajtósai dugdosnák a az újságírók elől, sőt. Azok a javaslatok biztos nem tökéletesek, lehetne róluk vitatkozni, csak úgy nehéz, ha nem hallott róla senki. Ja bocs, Szigetvári erről is szóló írása (tehát nem a javaslat, csak egy cikk, ami említést tesz róla) ma végre kikerült az Indexen a blogketrecbe. Közénk, az amatőrök közé. Ide pozicionálják egy parlamenti párt elnökét. Nem az a baj, hogy itt is megjelenik, hisz azért ír blogot. Az a baj, hogy csak itt jelenik meg. És az a baj, hogy ezzel az Index már túlteljesített a többi orgánumhoz képest, szóval ehhez képest már az kész csoda, hogy Juhász Péterék vasárnapra szervezett, a visszajelzések alapján többezresnek várható tüntetése legalább megért egy darab mondatot itt meg a 444-en. Aztán slussz. Ennyi.

Viszont így kétségtelenül könnyű azt mondani, hogy az ellenzék eltűnt. Pedig az biztos nem motivál senkit jobb működésre, megújulásra, ha levegőnek nézik, és azt se ismerik el, vagy legalább nem véleményezik valahogy, amit letettek az asztalra.

Aztán majd csodálkozunk, ha valóban nem marad alternatíva a Jobbik mellett, mert a demokratikus ellenzéki pártok hívei belefáradnak abba, hogy csinálhatnak bármit, még a barátinak mondott meg a független sajtó se vesz róluk tudomást.

Kedves jobbos kommentelők, lehet örömködni.

"...kétségtelenül könnyű azt mondani, hogy az ellenzék eltűnt. Pedig az biztos nem motivál senkit jobb működésre, megú...

Posted by Kötöttségek nélkül on 2015. szeptember 8.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr387770292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DeMarco 2015.09.09. 00:10:26

Hát ha nincsenek szavazók, akkor pártok sincsenek, ez eddig is így volt, csak nem akartátok észrevenni...

Mivel nincsen olyan alternatíva, ami elfogadható lenne, akár csak egy kicsit is az embereknek, addig ne is várj változást.

Ahogy eddig sem, úgy most sem akarod észrevenni, hogy mit gondolnak valójában a választók erről az egészről. A legkevésbé sem hiszem el, hogy nem jársz emberek között, akár tömegközlekedésen és nem hallod körülötted, hogy miket mondogatnak...
Nincs olyan nap, hogy ne hallanám valaki szájából a lőni és aknamező szavakat. És közel sem jobbikosoktól, egyszerű munkás középkorú hölgyek szájából is ugyanezt hallani, teljesen különböző pozíciókban lévő emberektől.

Azzal, hogy szokás szerint a ballib ellenzék a ló rossz oldalára ült fel, újfent szembehelyezkedett a választói akarattal. Akkor meg miért is csodálkozol?

Arról nem is beszélve, hogy alapvetően a mindenkori kormány feladata és felelőssége a katasztrófák elhárítása, nem az ellenzéké. A korábbi pénzügyi, devizahitel és egyéb válságok megelőzésében, kezelésében a ballib oldal csúnyán leszerepelt, az embereknek semmi okuk azt gondolni, hogy most jobbak lennének benne. Az emlékezet mélyen beleégett majdnem mindenkibe. Kivéve persze téged, aki idült amnéziában szenvedsz...

Az ellenzék hallgat. De ez igazából nem zavar sztem senkit sem, sőt...

Talán belátták már, hogy jobb kimaradni az eleve vesztes ügyből, mert vissza fog ütni a választásokkor. Újabb 7000 ember lépett be Macedóniába és még 30000 várakozik a görögöknél. A törököknél újabb két millió. Azt hiszed vége lesz? Még csak most kezdődik...

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.09. 05:39:03

A ballibek ismét csúnyán megbuktak. De ez jó hír.

zipe moha 2015.09.09. 08:21:08

...ennek az " ellenzéknek" a túlélésére egy mód van: ha a Fidesz beveszi őket egy nagykoalícióba....:)ui: kár erőlködni, minden szavazó tudja, hogy NINCS ellenzék...a kamu demokrácia vége, az elitizmus nyílt felvállalása következik...a tömeg ehhez pedig nem asszisztál, csak a hűbéresek hordozzák a "pártokat"

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.09. 08:59:01

@DeMarco: "A legkevésbé sem hiszem el, hogy nem jársz emberek között, akár tömegközlekedésen és nem hallod körülötted, hogy miket mondogatnak..."

Jól teszed, ha nem hiszed el, ráadásul én veled ellentétben olyan helyen élek, ahol nem csak tévében látni menekülteket. Épp ezért nem csak a gyűlölködő hangokat hallom, hanem látom a segíteni akarást is, és az értetlenséget, ami a kormányzati politikát övezi. Szóval továbbra se csak a te Magyarországod létezik, hanem egy olyan, ahol különböző vélemények élnek egymás mellett.

gmihaly 2015.09.09. 09:48:27

Ütős jövőkép és küldetéstudat helyett a "ballibák" csak rárepülnek a koncokra, ami igen gyengus dolog. A demokratikusnak titulált alapelvek egy részéről kiderült, hogy üres szólam, mint Orwell Állatfarmjában az egyenlők és az egyenlőbbek. Bizony, az a fránya ördög és a részletek.Az állandó ismételgetés eredményeképpen sokakban a bevésődés szimpátia helyett antipátiát kelt a túladagolás miatt. A baloldal "szervi bajait" a tömegbázisának erőteljes átalakulásai is erősítik, gyakorlatilag 1848, a Kommunista Kiáltvány és a 4 Internacionálé óta. És erre ráadás volt a "testvéri tankok" és "üzemeltetőik" ideiglenesnek mondott 45 éves jelenléte, amely sokakat közülük annyira felbátorított, hogy "túltolták" a dolgokat, nehezen lemosható foltot ejtve a "baloldal" - ex-elvtársak és "útitársak" - "pedigréjén". Bizony, bizony, a kutya és a szalonna.

ulpius66 2015.09.09. 10:15:01

Fedor!

Mán a cím is egy nagy baromság!

"Biztos, hogy eltűnt az ellenzék?"

Nézd meg, hogyan teljesít a legnagyobb ellenzéki párt!
(gyengébbek kedvéért: nézd meg, hogyan erősödik a JOBBIK....)

ulpius66 2015.09.09. 10:16:34

Fedor!

Elég, ha megnézed a tapolcai időközi választás eredményeit...

Na, kb. így áll a legnagyobb ellenzéki párt!!!

Még hogy nincs ellenzék??!!!!!

ulpius66 2015.09.09. 10:25:04

Fedor!

Ha te "ellenzék" alatt ezt a ballibsi Katyvaszt értetted, akkor tényleg kibaszott nagy szarban vagytok!!!

Ugyanis a magyar választók 70-80%-a a Fidesz-KDNP-JOBBIK-ot támogatja!!!

Atacama 2015.09.09. 12:01:22

"Arról nem is beszélve, hogy alapvetően a mindenkori kormány feladata és felelőssége a katasztrófák elhárítása, nem az ellenzéké."
Te hol látsz itt most katasztrófát?
Én két helyen. Az egyik katasztrófa a szíriaiaké, akik a hazájukból menekülni kénytelenek, mert Szíria - a Közel-Kelet legfejlettebb országa - gyakorlatilag megszűnt államként létezni, a békés civil lakosság mindenféle iszlám fundamentalista hordák kénye-kedvére van kiszolgáltatva, a legalább 5 részre szakadt ország ide-oda mozgó frontvonalai között. Ez az igazi nagy katasztrófa.
A másik, kisebbik katasztrófa az, ahogyan a magyar kormány kezeli a menekültügyet. Az ilyenért utálom a politikát. Mert: 1/ az idén, ugye, 160 ezer menekülő ember akart eddig átmenni Magyarországon Németország felé. Nem kevés, de ahhoz képest nem tétel, ahányan évente legálisan átutaznak rajtunk. Maga az átutazás tehát nem lehet probléma, az a logisztikus, aki nem tudja napi 2-3000 ember átszállítását Röszke-Hegyeshalom viszonylatban megszervezni, adja vissza a diplomáját.
2/ Regisztrálni kell a menekülőket. Ha ennek a munkának az elvégzéséhez - legyünk nagyvonalúak: 500 embert (adminisztratív dolgozókat, tolmácsokat, Közel-Kelet szakértőket) felveszünk, kényelmes tempóban megoldható a napi regisztráció.
3/ Marad a politika, ami beleköp a levesbe, és megoldhatatlannak láttat józan paraszti ésszel könnyen levezényelhető feladatokat.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.09. 12:31:11

@ulpius66: Annyira lelkes vagy, hogy észre se veszed, hogy egyik mondatod totálisan ellentmond a másiknak. Meg persze a számokkal is hadilábon állsz, de ez nem szokatlan felétek...

metal · http://electric.blog.hu 2015.09.09. 15:29:19

@Atacama: Azt ugye tudod, hogy nem lehet tovább engedni őket. Az EU-s szabályok miatt nem mehetnek tovább, Ausztria alap esetben nem engedi be őket. Majd amikor már tarthatatlan a helyzet, akkor nagy kegyesen beengedik őket, és eljátsszák a megmentőt (ez történt most).

porthosz 2015.09.09. 15:52:57

Én is azt látom amit az előttem lévők már leírtak. Nem az ellenzék tünt el, pusztán csak a baloldal.

Akkor milyen hiperventillációban lesztek ha 2018-ban a Jobbik nyer...
És most súgok: ha a fidesz nem lesz képes megállítani a menekültáradatot akkor bizony a Jobbik fog nyerni a következő választáskor. És biztos lehetsz benne hogy ők máshogy fogják alkalmazni a hadsereget.

Szóval ha van (lenne) esze a baloldalnak akkor most összefogná és támogatná a kormányt, mert az alternativa sokkal csúnyább lesz. Ahelyett hogy telisirja a sajtót a brutális magyar rendőrőkkel akik kergetőznek a menekültekkel, miközben tőlünk délebre már lőnek rájuk, csak az nem hír...

Ad Dio 2015.09.09. 15:56:27

Az baloldali ellenzék (mert nyilván rájuk gondoltál, nem a Jobbikra), épp annyira konstruktív, mint a holdudvarába tartozó blogok. És ez nem sok. Vagy inkább majdnem semmi...

program készítő 2015.09.09. 16:18:13

AZ MLM rendszerben működő pártmaffiákat nézed akkor igen,de most is többen vannak akik ilyen csoportokra nem szavaznak.

Ma Baker 2015.09.09. 16:22:57

"munkával, adománnyal segíti a Migration Aid-et"

Perszehogy a migration aid-et támogatják, hiszen Soros bácsi is azt támogatja. Ebből tudható, hogy egy nemzetrontó próbálkozás csak az egész terézanyásdi.

nemzetiarcvonal.net/2015/08/26/soros-gyorgy-a-menekultaradat-egyik-foszereploje/

Rudi Kató 2015.09.09. 16:27:51

@Atacama:
Te hatökör magyarázod a hülyeségedet és fogalmad sincs a történésekről! Az eu által előírt kötelezettség betartását te csak egy oldalúan a Magyar államon kéred számon holott, hogy be lehessen tartani az elsődleges, hogy ez a terrorista haramia horda a bejelentkezési kötelezettségének és a szükséges eljárásoknak eleget tegyen! Már itt a kezdeteknél bukik a teljes mutatvány és nem a magyar állam miatt, hanem akik keresztül gázolnak rajtunk mert olyan gyenge a kormány, hogy nem ad ki azonnali tűzparancsot! Ezek a "szerencsétlen" terroristák euró ezrekkel, tízezrekkel felszerelve gyalogolnak, holott ennyi pénzből kényelmesen repülőgépen is utazhatnának csak hogy akkor beazonosíthatók lennének és ki lehetne szűrni a kétes elemeket! Vajon miért adják hozzá illetve nem adják hozzá a nevüket a valóban tiszta emberek? Telesen egyértelmű, hogy hátsó szándékkal jönnek és egyáltalán nem menekültek hanem élősködő terroristák! Arról nem is beszélve, hogy miért nem a szomszéd dúsgazdag országokba menekülnek akik a testvérnépeik? Miért nem azokba az országokba usa, izrael, szaud-arábia, stb. mennek akik a bombázásaikkal kiváltották ezeket az állapotokat ami ott uralkodik?

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.09. 16:50:49

Az a programnak nevezett izé az egy baromság.

Ugyanis az egész program arra épül, hogy az illegálsi bevándorló tök kultúráltan viselkedik, és szót fogad a rendőr bácsi instrukcióinak.

Csakhogy ez rohadtul nincs így.

Az illegális bevándorló megy Nyugatnak, és ebben semmilyen program nem állítja meg őket, mégha minden együtt tag ki is nyalja egyesével az összes seggét akkor sem.

A kerítés és hadsereg az igen. Az megállíthatja őket.
Más nem.

Atacama 2015.09.09. 19:38:45

@metal: Csakhogy az is EU-s szabály, hogy a regisztrált, menedékkérelmet benyújtó menekültet nem szabad őrizetben tartani. Mi ezt a szabályt is betartjuk, eddig is betartottuk. Ennek következtében mind a mai napig mentek a menekültek a dokumentumok elintézése után oda, ahova akartak, nem lehetett őket fogvatartani. Mentek is át Ausztrián a zöld határon eddig is üzemszerűen, az eddig bejövő 160 ezer ember egyébként se fért volna el a kb. 4000 fős összkapacitású menekülttáborainkban.

Bbogas 2015.09.09. 19:42:36

Biztosan eltűnt-e az ellenzék? Ha az egykori Összeborulásra gondolsz, akkor válaszolok: igen, a választók tüntették el őket. A legjobb helyen vannak. Kunhalmi Ágica készülhet a nyelvvizsgájára, Gyurcsány(i) tutujgathatja a migránsokat, Szanyikapitány piálhat, Fodorgabriella küzdhet a melegházasságért, Tóbiásjóska meg... Bocs, róla elfelejtettem, hogy kicsoda.

DeMarco 2015.09.10. 09:18:13

@Fedor: "Jól teszed, ha nem hiszed el"

Persze, hogy nem, ezért sem értem sosem, hogy miért csinálsz úgy, mintha mégis úgy lenne. Pontosan ismered a közvélemény véleményét, de direkt rájátszol az ellenkezőjére. És mivel ez nyilván nem az információhiányból adódik, adja magát a gondolat, hogy kattintás számra megy a játék.

"ráadásul én veled ellentétben olyan helyen élek, ahol nem csak tévében látni menekülteket"

Nagyon helyes, remélem ez így is marad.

"továbbra se csak a te Magyarországod létezik, hanem egy olyan, ahol különböző vélemények élnek egymás mellett."

Ez eddig is így volt, csak nem mindegy, hogy mik az arányok... és te rettentő aránytévesztésben vagy...

"Épp ezért nem csak a gyűlölködő hangokat hallom"

Igazából csak erre érdemes reagálni. Gyűlölködő??? Ugyan magyarázd már el, hogy mégis a fittyfene abban a gyűlölködés, hogy nem szeretnénk a hazánkba tömegesen beengedni és fizetni az itt tartózkodásukat eltérő vallású, eltérő kultúrájú etnikumnak? Mi abban a gyűlölködés, hogy az amúgy is igen szűkös erőforrásainkat a gyermekeinkre és nyugdíjas szüleinkre akarnánk inkább fordítani? Talán nincs saját nagy számú kisebbségünk, akik szintén nehezen, vagy sehogy sem tudnak beilleszkedni? Nem az ő megsegítésükre kellene inkább pénzt költeni? Ezer meg egy dologra kellene zseton, senkinek nem hiányzik a háta közepére sem egy újabb nagy probléma halmaz.

Azt hiszed, hogy nem látják az emberek a képeken, hogy "menekültek" milyen cipőkben, ruhákban, telefonokkal mászkálnak? És mennyi pénzt költenek el az "utazásra"? Mikor tudna egy sima melós olyanokat venni??
Azt hiszed, hogy az emberek nem látják, hogy a fiatal férfiakat küldik előre és utána jönni fog az egész pereputty harmad unokatestvérig bezárólag?

Pontosan tudja mindenki, hogy a szívük mélyén a helyes döntés az lenne, ha teljesen lezárnák a határt és erőszakkal visszatartanának mindenkit. Akár durva erőszakkal is. Tudják. Csak a pc miatt senki nem meri bevállalni. De ez a pc lesz a vesztük is, mert előbb-utóbb kitermeli majd a szélsőjobbot, akár a franciáknál le penékkel, akár a németeknél, akár az olaszoknál, akár nálunk.

Semmi gyűlölködés nincs a migránsokkal szemben. Csak a puszta tény, hogy nem szeretnénk, ha tömegével itt akarnának letelepedni. Sem most, sem később. Ha van is minimális gyűlölködés, akkor az azokkal szemben van, akik ezt a tényt figyelmen kívül hagyják és elősegítik az ellenkezőjét... de az meg eddig is megvolt, az árkok csak mélyülnek minden ilyen esettel egyre mélyebbre.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.10. 10:19:34

@DeMarco: A hangnem, ahogy örvendeznek a kamionban meghalt menekülteken, meg ahogy a arról beszélnek a Facebook-on két kiscicás fotó között, hogy halomra kellene kőni őket.

"Mi abban a gyűlölködés, hogy az amúgy is igen szűkös erőforrásainkat a gyermekeinkre és nyugdíjas szüleinkre akarnánk inkább fordítani?"

Pont a nyugdíjad miatt kellene befogadni párat, ha márt itt tartunk, mert így legalább lesz, aki megkeresi a nyugdíjadra valót (mert dolgozni akarnak, nm segélyből élni). Munkaerőpótlásra van szükség, és ezt pár éve még Orbán is jól tudta, beszélt is erről, hogy egymillió embert kéne idecsábítani Ázsiából (persze az is költői túlzás volt), ebből váltott az ellenkező végletbe. Nem véletlen, hogy a német cégek pl. tárt karokkal várják pont emiatt őket.

"Azt hiszed, hogy nem látják az emberek a képeken, hogy "menekültek" milyen cipőkben, ruhákban, telefonokkal mászkálnak? És mennyi pénzt költenek el az "utazásra"?"

Szépen felmondtad az összes panelt, gyakoroltad?

Ők nem egy homogén massza, ugyanúgy, ahogy magyar is többféle van. Vannak közöttük olyanok, akik jobbmódú vállalkozók voltak, míg el nem pusztította a háború az egszisztenciájukat, vannak tisztes középosztálybeliek, és vannak melósok, vegyesen. Akinek korábban volt pénze, esetleg valamennyit ki is tudott menekíteni az újrakezdéshez, az pesrsze, hogy jobb ruhában van, miért cserélné le a már meglévő cuccait szakadtra? A mobilra is ugyanez vonatkozik. XXI. századi városlakó polgárokról beszélünk, nem dzsungellakó ősemberekről. Természetes, hogy van mobiljuk, és álszentnek tartom, hogy egy okostelefon meglétét kérik rajtuk számon, amikor nálunk is már messze több ilyen van forgalomban, mint régi típusú készülék, amit már alig kapni. Messze nem luxus, ellenben létfontosságú eszköz a kapcsolattartáshoz, az információszerzéshez, a tájékozódáshoz, naná, hogy ragaszkodnak hozzá, és használják is, mint ahogy mindenki nálunk is, akár itthon, van akár utazik valahova.

Esetleg megpróbálhatnád megismerni azokat, akikről így beszélsz, hogy rájöhess, ugyanolyan emberek, mint te. Van ilyen is, olyan is, mindegyik más, ugyanúgy, mint mi. Azt nem várom el, hogy személyesen gyere fel valamelyik pesti pályaudvarra, vagy menj le Röszkére, de esetleg olvashatnál a pártsajtódon kívül mást is, mondjuk olyan riportokat, mint ez, amelyben van le van írva néhány személyes sors is:

www.168ora.hu/itthon/menekultek-roszke-keleti-palyaudvar-deli-palyaudvar-embercsempeszek-138683.html

metal · http://electric.blog.hu 2015.09.10. 10:39:31

@Fedor: Nem akarok beleszólni a vitátokba, de ellentmondasz önmagadnak ebben a hsz-ben:
"Ők nem egy homogén massza," - "(mert dolgozni akarnak, nm segélyből élni)."

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.10. 10:56:16

@metal: Akkora ha arra javítom, hogy NAGYTÖBBSÉGBEN dolgozni akarnak, megfelel az ízlésednek? Minden korábbi tapasztalat és a most érkezettek nyilatkozatai is erre utalnak. Szinte mindenkinek volt valamilyen munkája otthon, miért ne akarnának itt is legalább olyan egzisztenciát felépíteni, mint amilyet kénytelenek voltak otthagyni?

DeMarco 2015.09.10. 11:06:26

@Fedor: A hangnem amire figyelni kellene, mert az a valóság hangja, az őszinteség hangja. A politikusok, az újságírók, a blogírók, de még a kommentelők java része is kínosan ügyel arra, hogy mit mond és igyekszik szofisztikáltan kifejteni a mondanivalóját, ami legalább nagy vonalakban hasonlít a lassan kötelező pc-re, de nem a pc miatt, hanem mert "jogvédő" csoportocskák előszeretettel hurcolgatják meg az embereket, perelgetnek házmester módra. Lásd épp a riporter esetét.

De mindhiába, mert mindenki pontosan tudja, hogy a válogatott szóhasználat mögött mi rejlik a mélyben, ki mire gondol, mit akar kifejezni. A jobbik üdítő kivétel volt, amíg be nem került a parlamentbe. Most, hogy rendre túlnyerik magukat, ők is kínosan ügyelni kezdtek a megfogalmazásra, hogy ne rémísszék el a visszafogottabb szavazókat sem.

Abban a pillanatban viszont, ahogy nem kell foglalkozni a hülye pc-vel, a közbeszédben nyom nélkül eltűnik és mindenki kifejezheti a valódi érzelmeit, gondolatait. Ennek egyik virtuális fóruma a facse, ahol a kifejezetten idegesítő kiscicás képek mellett megjelennek az aktuális dolgokra adott reakciók is. Amik zömében ebben a kérdésben erősen negatívak, néha szélsőségesen is azok. De a sok ezer negatív felhangból kiragadni a legerőszakosabbakat és azokkal pedálózni, elég gusztustalan. Pláne, hogy durván jogsértő módon még külön oldalon is kiemelik a facsén háborgókat. Ami többszöri törvénysértés.

Nem háborogni kellene, meg rögtön a tiltáson gondolkodni, hanem inkább figyelni kellene a valóságra és a választók hangjára, mert a pc csak félrevezeti és becsapja azt, aki elhiszi, hogy nincs mögöttes tartalom és igazi gondolatsorok.

Ez kb. olyan, mint amikor valaki lakást vesz. Mindig, de mindig elhangzik a kérdés: Na és milyenek a szomszédok?

DeMarco 2015.09.10. 11:26:16

@Fedor: "Pont a nyugdíjad miatt kellene befogadni párat, ha márt itt tartunk, mert így legalább lesz, aki megkeresi a nyugdíjadra valót (mert dolgozni akarnak, nm segélyből élni)."

Bullshit! Többszörösen.

Már megint melyik világban élsz?? Neked nem tűnik fel, hogy mennyire kevés munkahely van Mo-n, de egész Európában? 15-20% minimum. A már most itt élő embereknek sem tudnak munkát biztosítani hello...
Pontosan tudod, hogy a közmunka nem piaci munka, van ugyan haszna több is, de az állam a munkáltató és mi termeljük ki hozzá a pénzt.
A bevándorlók sem fognak munkát találni ott, ahol nincs. Ha meg mégis, akkor azok elől az itt élő magyarok elől halásszák el a munkalehetőséget, akik eddig is reménytelenül keresték azokat.
Az meg már csak hab a tortán, hogy a munkáltatók rögtön kirúgnák a magyarokat, ha féláron kapnak helyettük tömegével bevándorlókat. Nem lehetne semmilyen fizetésemelést kieszközölni, mert a menekültek megcsinálnák ugyanazt töredékéért amennyit ér. (Tisztelet a kivételnek.) Bolond vagy, ha konkurenciát csinálnál saját magadnak!

A nyugdíjadat ne idegen vallású, idegen nemzetiségű, idegen kultúrájú emberekkel akard megoldani, mert ez hülyeség. Egyszer csak majd azt veszed észre, hogy te leszel az idegen a saját országodban és tőled fogják megvonni a nyugdíjat, mert idegennek nem fizetnek...
A nyugdíj rendszer így is, úgy is össze fog omlani, mert rettentő pazarló és a demográfia is ellene van jelenleg. Ezt csak több gyermek születésével lehet egyensúlyba tenni, megfelelő családpolitikával, ahogy a fidesz csinálja hosszú évek óta.

"Szépen felmondtad az összes panelt, gyakoroltad?"

Panel? Jah persze... nézz meg bármilyen képet róluk... panelekkel te dobálózol, amikor menekültnek állítasz be olyan embereket, akik jobban élnek az átlag magyarnál és jobb cuccaik vannak. Ez kb. annyira hiteles, mint amikor a görögök kértek pénzt a szlovákoktól szolidaritásból, amikor válság ide, válság oda, sokkal magasabb szinten élnek, magasabb fizetésük van, magasabb nyugdíjuk, magasabb életszínvonaluk, mint a szlovákoknak...

Olvastam személyes sorsokat, például egy ilyet: Elmegyek a németekhez dolgozni, egy-két év alatt jól megszedem magam, aztán hazaköltözöm, anyám addig választ nekem megfelelő feleséget, csinálok neki egy tucat gyereket és happy...

Hol fogja ez neked fizetni a nyugdíjadat szerencsétlen?? Soha, semmikor. Feketén elvegetál, kihasználja a támogatási rendszert, aztán lelép...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.10. 12:08:11

@DeMarco: Szerinted meghurcolás azon felháborodni, ha valaki gyerekeket rúg hasba és futó embereket gáncsol el?

Szerinted mások halálát kívánni, vagy azon örömködni csak a pc miatt nem kéne? Akkor most kik is állatok?

Arról a csúsztatásodról nem is beszélve, hogy már megint, sokadszorra azt próbálod állítani, hogy én be akarnák tiltani bármit is.

DeMarco 2015.09.11. 00:13:59

@Fedor: "Szerinted meghurcolás azon felháborodni, ha valaki gyerekeket rúg hasba és futó embereket gáncsol el?"

Hát persze. Végre kaptatok egy jó kis vágóképet, amire annyira gyúrtatok. Ezt lehet mutogatni mindenfelé.
Aztán, hogy valójában mennyire volt veszélyes a helyzet, mekkora élőerő rohant a nőre, meg kit érdekel, igaz? Bezzeg ha őt taposták volna le kíméletlenül, akkor most egy szavad se lenne, legfeljebb annyi, h miért állt oda...

De végül is lényegtelen a mi véleményünk. Azt azért megjegyezném, hogy ma több ember szájából is hallottam jártamban-keltemben, anélkül, hogy én szóba hoztam volna a témát, h nem volt szép dolog rugdosni őket...amikor lőni is lehetett volna...meg aknamező, nem kerítés. Csak a fejemet csóváltam azon, hogy mennyire el vagy megint tévedve és mennyire nem érzed a közhangulatot.

Leállatozni a saját honfitársaidat csak azért, mert megvédenék a hazájukat, a családjukat, a megélhetésüket és megvédenék az országhatárt az azon jogtalanul áttörő hívatlan vendégeknek, akik rögtön cirkuszolni kezdenek, ha nem veszi fel őket egy busz és nem szállítja el őket azonnal az osztrák határra és az út alatt nem kapnak komplett ellátást, több, mint durva...
De még az állatoknak is van annyi ösztönük, hogy megjelöljék és megvédjék a saját területük határait...

Mondhat a merci amit akar, naná, hogy jól jön nekik a bakfittyért dolgozó rabszolgasereg, akik a német fizetés töredékéért robotolnak majd. Befogadják őket jah, csak épp sosem kapnak annyi bért, mint egy német...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.11. 17:42:59

@DeMarco: Szókifacsarásból, saját vágyaid másra kivetítéséből és a valóság tudomásul nem vételéből jeles. Szokás szerint.

DeMarco 2015.09.12. 00:12:35

@Fedor: Nem vetítek én ki senkire semmit. Csak meghallom amit mondanak körülöttem, nem dugom homokba a fejem, na és persze nem képzelek rózsaszínű felhőket báránykákkal.

Ami meg a valóságot illeti, a nem tudomásul vétel a te asztalod, nem az enyém.

Medgar 2015.09.13. 20:20:43

Az ellenzék ma halt meg véglegesen, amikor a németek felrúgták schengent. A komplett menekültek melletti stratégiájukat küldte Merkel a pöcegödörbe, pedig a talpra állásra ennél jobb esélyük nem volt és nem lesz. De csupán a nácizásik meg Orbánozásig jutottak valós alternatíva keresése helyett, ráadásul azt sem mérték fel, hogy a szimpatizánsaik nagy része is tart a menekültektől.

DeMarco 2015.09.14. 04:46:59

@Fedor: Na kispajtás, amíg itthon a ballibák újabb dzsemborit tartottak, addig a németek és az osztrákok szépen lezárták a határokat.

Bruhahahaha....

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.14. 08:27:50

@DeMarco: Hát kispajtás, bármennyire is ezt szeretnéd (és bármennyire is ezt sugallja a lakájmédia), a német intézkedés csak szigorításról szól (ellenőrzés ott, ahol eddig nem volt), nem lezárásról. A közlekedés Németország és Ausztria között köszöni képen, megy tovább, és menekülteket is fogadnak. Az egész nem más, mint egy eszköz, amivel Merkelék azt a kvótarendszert akarják kizsarolni az EU-ból, ami egyébként az egyetlen ésszerű megoldás lenne, és ami ellen a Viktorod kézzel-lábbal tiltakozik.

Bruhaha.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.14. 08:32:39

@Medgar: Válaszomat lásd egy kommenttel feljebb. Merkel pont azt akarja ezzel elérni, amit az a magyar ellenzék is követel: a kvótarendszer elfogadását. És akkor neked is, ha már a sajtó elhallgatja: Van az ellenzéknek (pontosabban az Együttnek) kidolgozott alternatívája.

egyuttpart.hu/tobb-emberseg-nagyobb-biztonsag/

DeMarco 2015.09.14. 19:46:09

@Fedor: Persze-persze... mindenki hülye csak te vagy villamos...

A dánok, németek, osztrákok, szlovákok, lengyelek már felfüggesztették Schengent, ami amúgy is megbukott rögtön a görög határon.

Az osztrákok is katonákat vezényeltek a határra, bármit is hazudozik össze-vissza a ballib kancellár.

Egy-két nap és Merkelnek is be kell jelentenie, hogy vége, ennyi volt a nagy tolerancia kamu. Aztán jöhetnek bocsánatot kérni és pitizni Viktornak...

Az egyetlen ésszerű megoldás az lenne, ha megemelnék az ensz segélyeket, hogy a többi maradjon a fenekén és ha Merkel bocsánatot kérne és nem hitegetné a milliókat hamis reményekkel. Aztán repülőket és vissza a már bejövő százezreket. Meg tankokat és végre rendet tenni a szír kupiban. Ez az egyetlen megoldás. Tudja mindenki, csak nem merik meglépni...

Abban nagyon jók vagytok, hogy a legkevésbé sem kapjátok el a szelet, de, hogy még a szélcsendben is az ellenkező irányba kezdtek evezni, az külön bónuszpontot ér...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.14. 20:17:04

@DeMarco: Addig álljál fél lábon, amíg Merkel el nem jön Orbánhoz pitizni :-)

Akkor mégegyszer, hátha felfogod: NEM zárták le a határokat, csak szigorúbb ellenőrzést vezettek be. Nagyon nem ugyanaz. A menekülteket továbbra is fogadják, csak abból lett elegük, hogy Orbánék, akik telesírták a médiát azzal, hogy de hát ők csak be akarják a tartani a törvényeket, és regisztrálni akarnak, regisztrálás nélküli menekültek tízezreit nyomták át az osztrák határon a napokban. na ebben a káoszban próbálnak rendet csinálni, ha már Orbánnak ez szemmel láthatóan nem érdeke.

Az igazság sajnos az, hogy Orbán totálisan a béka segge alá vitte az ország hitelét és tekintélyét:

hvg.hu/itthon/20150914_Egy_furcsa_zarvany_az_EUban

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.14. 20:24:56

@DeMarco: "Meg tankokat és végre rendet tenni a szír kupiban."

Kb. ez az egyetlen mondatod, aminek van igazságalapja. Persze ha meg a NATO betenné oda a lábát, akkor meg azért menne a sírás (erős átfedésben azoktól, akik most a menekültektől rettegnek), hogy mit keresnek ott? Mi közünk hozzá? Miért küldünk oda (akár magyar) katonákat meghalni? Úgy járnánk, mint az amerikaiak Irakban.

DeMarco 2015.09.14. 20:38:59

@Fedor: Nagyon helyesen teszik, hogy igyekeznek a tél előtt kiüríteni az országot, miközben a másik oldalon meg nem engedik be őket. Így talán valamennyire normalizálódik a helyzet. A görögök, macedónok, szerbek, osztrákok is áttolják őket, akkor mi miért legyünk kivételek? Pont mi ne csináljuk? Merkel annyira akart pár cuki fotót, hogy ingyen jegyet adott mindegyiknek. Akkor hajrá, menjen mind és hagyjanak békén minket... Épp ideje, hogy azok is szop..anak akiknek eddig nagy volt a szájuk. Most megtapasztalhatják a saját bőrükön is. Aztán regisztrálgassanak, ha tudnak...

És ez nem Orbán érdeke. A magyarok érdeke elsősorban. Már aki annak vallja magát persze.

Ki nem sz.ja le, hogy miket mondd a nyugati ballib sajtó?? Hörögjenek csak, nemsokára lesz nekik is a jóból, aztán nem lesz idejük kifelé mutogatni.

Az meg ismét csak vicces, hogy ha nem engedjük ki őket, akkor rohadt rasszisták, ha meg kiengedjük, akkor meg nem tartjuk be schengent és nem regisztráljuk az egymilliót egyenként. Ha van sapka, ha nincs... De ez eddig is így volt, úgyhogy pont lesz.. magasról.
Menjenek csak és több ne jöjjön...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.14. 21:48:22

@DeMarco: "Ki nem sz.ja le, hogy miket mondd a nyugati ballib sajtó??"

Ha csak az mondaná... De úgy látom nem olvastad el a belinkelt cikket.

"Az meg ismét csak vicces, hogy ha nem engedjük ki őket, akkor rohadt rasszisták, ha meg kiengedjük, akkor meg nem tartjuk be schengent és nem regisztráljuk az egymilliót egyenként."

Nem. A gond a keletinél elsőorban azh embertelen körülmények, és a totális információhiány miatt volt. Ha akkor ott megoldották volna a regisztrációt helyben, mint ahogy logikus lett volna, vagy a határon, mielőtt felküldték volna őket volna őket Pestre két zsömlével meg egy vaktérképpel, akkor nem lett volna gond. Mint ahogy most a héten is megoldható lett volna probléma, ha már hónapokkal ezelőtt a felkészüléssel foglalkoztak volna gyűlöletkampány helyett, és ha mondjuk elfogadták volna az uniós segítséget, pl. hogy uniós hotspotokat állítsanak fel. Ehelyett totális összeomlás van, Orbán a görögökre mutogat, de ő is azt csinálja, aztán meg örömködik, hogy ugye megmondtam, amikor a németekre meg az osztrákokra marad az a munka, amit őnem végzett el.

DeMarco 2015.09.15. 19:50:43

@Fedor: Az alternatív életképeddel nem lehet mit kezdeni.

A többieknek: "Az osztrákok bevezetik a határellenőrzést: az osztrák belügyminisztérium délben jelentette be, hogy ma elkezdik fokozatosan bevezetni a határellenőrzést. Az osztrák belügy szerint a szigorúbb ellenőrzés bevezetését már készítik is elő, de a hadsereg bevetése a rendőrök megsegítésére, amit tegnap jelentettek be, még csak a tervezési fázisban van."

Teljesen egyértelmű, hogy a nemzetállamok nemzetállami megoldásokkal operálnak és csupán illúzió a határok nélküliség. A gazdasági-politikai unió még nagyon nem jelenti a nemzetállamiság végét, az első probléma esetén azonnal visszaállnak a gazdasági-politikai-nemzetállami határok. Így volt ez a pénzügyi és bankválságok esetén is, így van az angolok, a görögök esetében is. A liberális katyvasz utópiáját nem igazolják vissza a tények.

Többek között pont annál a résznél hagytam abba az általad belinkelt együtt utópiáját, ahol azzal a ponttal találkoztam, hogy fel kell adni a nemzetállamunkat és az országunk határait és helyette el kell fogadnunk az unió vezetése által kitalált bármilyen kvótarendszert, legyen az számunkra bármennyire elfogadhatatlan. Nyilván ez teljesen ellentétes a hazaszerető patrióták állásfoglalásaival. Nem gond, hogy ezt képviselik, lelkük rajta. De ez olyan mély szakadékot képez, amit nem lehet jelenleg áthidalni.

A kormány valóban hibázott, lebecsülte a veszélyt. Későn kapcsolt és későn kezdett bele a kerítésépítésbe és a katonák bevetésébe. Bár jobb későn, mint soha.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.15. 20:00:16

@DeMarco: "elkezdik fokozatosan bevezetni a határellenőrzést"

És az ellenőrzés mióta egyenlő a határok lezárásával? Rendet akarnak, ha már nálunk képtelenek voltak a hatóságok normálisan dolgozni, de továbbra is fogadnak menekülteket, ezt magyarázom neked napok óta, de csak nem fér bele abba pici fejedbe...

"fel kell adni a nemzetállamunkat és az országunk határait és helyette el kell fogadnunk az unió vezetése által kitalált bármilyen kvótarendszert, legyen az számunkra bármennyire elfogadhatatlan"

Akkor megsúgok valamit: A kvótarendszerrel Magyarország csak jobban járna, mint most, pláne, ha hajlandó lenne beleszólni, ugyanis lehetsz, hogy meglepődsz, de az unió vezetésébe mi is beletartozunk, nem csak úgy döntenek a fejünk felett - persze csak akkor, ha mi is partnerek vagyunk a tárgyalásban. Azt meg aztán végképp nem értem, hogy miért lenne pár ezer ember befogadása egyenlő a határaink feladásával, és miért lenne ellentétes a hazaszeretettel. Beszélsz itt össze- vissza beszűkült baromságokat, mint a főnököd.

DeMarco 2015.09.15. 20:24:51

@Fedor: Ha nem akarják lezárni a határt a menekültek előtt, akkor nem is kellene határellenőrzés. Nyugodj meg, hamarosan ott fognak tartani, szerinted miért erőltetik annyira nagy hirtelen az eu-s csúcsot? Át akarják verni a kvótarendszert mindenáron, amiről a tagállamok egy része hallani sem akar, főleg azok nem, ahol még kevésbé alakult ki a multikulti pokla. És ha nem sikerül a kvótarendszert összehozni, amire jó esély van, akkor zsarolni fognak valószínűleg és ha az se hat, akkor le fogják zárni a határokat. Viharos gyorsasággal.

De persze téged az sem érdekelne, ha lezárnák a határt a menekültek előtt, arra is találnál valami kifogást és persze annak is Orbán lesz az oka, mint mindig mindennek...

Korábban azt bizonygattátok, hogy nincsenek is gazdasági menekültek és szegények nem biztonságos országokon át jöttek idáig, aztán lám-lám, valahogy nem akarództak itt maradni a biztonságban, sem az osztrákoknál, de még németeknél, dánoknál sem. Furcsa módon Svédországba ment jó részük, mert ott a legjobb az ellátórendszer... De persze ez sem zökkentett ki benneteket, nyomjátok tovább a süketelést, hogy mennyire jó a kvótarendszer...

Kinek??? Nekünk biztosan nem, de a migránsoknak sem, mert nem is akarnak maradni nálunk. Egyedül a németeknek jó, akik szét akarják tolni a felelősséget és a terhet, amit az ingyen ebéd meghívásával csináltak maguknak.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0