Hetedik
2015. szeptember 16. írta: Fedor

Hetedik

hetedik.png

Azt mondják, az ember sejtjei hétévente kicserélődnek. Akkor elvileg én most már teljesen más vagyok, mint amikor napra pontosan hét éve elkezdtem írni ezt a blogot.

Így volna? Nem tudom.

Tapasztaltabb, érettebb lettem, ez igaz. De maradtam, aki voltam: liberális és magyar (a két jelző egyenrangú, és szabadon felcserélhető). 

A Facebook oldalamon két idézet szerepel évek óta mottóként, és nem érzem úgy, hogy le kéne cserélnem őket. Az egyik Benjamin Franklintől származik, és Magyarország (de írhatnék Európát is) mostani helyzetében különösen aktuális: 

Aki feladja az alapvető szabadságát az átmeneti biztonságért, az nem érdemel se szabadságot, se biztonságot.

A másik pedig József Attila Két hexametere, amely haikui egyszerűséggel foglalja össze az ars poetica-mat:

Miért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis.
Miért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis.

És ha már József Attila, és ha már hetedik: természetesen ebből az ünnepi posztból ez sem maradhat ki:

Párás szemű elmélkedés azon alkalomból, hogy hétéves lett a blog, bónusz Hoboval.

Posted by Kötöttségek nélkül on 2015. szeptember 16.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr287792918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.16. 14:58:06

KI adja fel a szabadságot a biztonságért? Konkrétan!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.16. 15:01:46

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Mindenki, aki tapsikol annak, hogy Orbán sorra nyírbálja a jogainkat, csak hogy ne menjek messzebb.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.16. 15:20:56

@Fedor:

Az ország megvédése csak beteg agyak számára jognyirbálás.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.16. 15:36:36

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Embertelenül bánni háború elől menekülőkkel, és rájuk hivatkozva megnyirbálni a jogokat csak beteg agyak számára az ország megvédése.

De ezt itt most fejezzük is be. Ez nem az a poszt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.16. 18:18:26

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Persze., nem azok. Az egész világ hülye, csak te meg Orbán vagytok villamos.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.16. 18:20:23

@Fedor:

Pont fordítva, A liberók mennek szemben mindenkivel az autópályán, s ordítanak közben, hogy mindenki rosszul halad.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.16. 22:52:05

@cca.: Neked is köszönöm, hogy a szülinapos posztom alatt is az M1 és földi hülyeségeire emlékeztetsz... Kiképzett katonák, persze.

444.hu/2015/09/16/felreertesbol-indult-a-roszkei-randalirozas/

DeMarco 2015.09.17. 15:30:35

@Fedor: Ha már úgy is széttrollkodták, akkor némi morzsa a valóságból:

Ma: "Lemondott a német menekültügyi hivatal vezetője".

Hö-hö... ébrednek a németek is, kirúgták a mókust, aki ingyen ropit ajánlott a migránsoknak...

Most látszik, hogy mennyire kellett az a kerítés. Már a horvátok felé mennek a csempészek. Most ők is kapnak a jóból...

DeMarco 2015.09.19. 06:45:24

Hát ez gyors kör volt. Ahogy várható volt, a horvátok egy nap alatt bebuktak és a rizsa ellenére szépen átvették a szerb megoldást. Sebesen átszállítják a menekülteket a magyar határhoz, hogy némi kerülővel megint nálunk kössenek ki. Most persze ismét nekünk kell kerítést építeni.
Amivel tovább lökjük őket a szlovénokhoz. Aztán majd építhetünk az osztrákok felé is egyet, amikor szépen elkezdik visszabuszoztatni a migránsokat, mivel itt lettek regisztrálva nálunk először. Nem véletlen, hogy Szerbia belengette a hadsereget arra az esetre, ha vissza akarnánk toloncolni bárkit is hozzájuk. Ez csak egyirányú út...

Habár én is hülyeségnek tartottam a kerítést, pénzkidobásnak, így normális élőerővel kiegészítve végre megálljt parancsolt az áradatnak és a csempészeknek. Ha gyorsan megépül a horvát szakaszon is, akkor van rá esély, hogy télre kiürül az ország és nem fagynak ezrek halálra. Utána már csak a politikai csatákat kell megvívni, mindenképpen el kell kerülni, hogy az eu hotspotot állítson nálunk és, hogy visszatolják hozzánk a félmillió nálunk regisztrált migránst.

Konzekvenciák vannak. Most látszik, hogy kár volt a határőrséget leépíteni és beolvasztani. Írtóra hiányoznak a határvadászok. Az is látszik, hogy az unió pontosan az ami. Nemzetállamok-népek szövetsége. Amik baj esetén saját hazájukat védik, saját nemzeti érdekeiket tartják szem előtt, saját etnikai-kultúrális identitását védik. A migránsok nem csak visznek, hoznak is. Elhozták az európai liberalizmus utópiájának végét.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.20. 12:55:05

@DeMarco: Egyik ország sincs a helyzet magaslatán, ez tény. Azt meg köszönöm, hogy szépen leírtad, miért totális baromság, ez a nagyszájúság, meg a kerítésesdi. Csak a épp a végkövetkeztetés más, természetesen, ugyanis bármennyire is szeretnétek úgy beállítani, nem az a megoldás, hogy támadó ellenségként kezeljük a menekülteket, és és elzárkózunk egész Európától, miután jól vérig sértettük az összes szomszédunkat (annak az ámokfutásnak a levét, amit most Szijjártó csinál, évekig fogja a inni az ország). A liberalizmus csak a vágyálmaidban van végzetes válságban. A felkészületlenség, a kapkodás nem egyenlő ezzel.

Amúgy megrohadtul nincs igazad abban, hogy az egész ország támogatja Orbánt abban, amit csinál ebben a kérdésben:

"A szerb-magyar határra épített kerítést a megkérdezettek túlnyomó többsége, 78 százaléka, alkalmatlannak gondolja arra, hogy megállítsa a menekültek áramlását (...) A megkérdezettek majdnem kétharmada (64 százalék) úgy gondolja, hogy kötelességünk segíteni ebben a helyzetben, illetve több mint felük (52 százalék) szerint emberségesebben kellene kezelni a menekülteket. (...) 52 százalék nem ért egyet azzal, hogy fegyverrel is meg kell védeni Magyarország határait a menekültektől (...) A választópolgárok kétharmada (66 százalék) szerint a menekülthelyzet kezelése következtében romlott hazánk nemzetközi megítélése."

www.168ora.hu/itthon/magyarok-tobbsege-nem-epitette-volna-fel-keritest-139185.html

DeMarco 2015.09.20. 18:32:35

@Fedor: Nem zárkóztunk el Európától, ellenkezőleg. Jelenleg mi védjük a leghathatósabban a határai egy részét és hamarosan bővülni fog ez a szakasz. A többi állam baxik rá...

Nem ez az első eset, hogy meg kell védeni a déli határszakaszt az erőszakosan betörő iszlám turistáktól. Azóta a világ nagy része emlékezik erre, minden egyes nap délben...

A nyugat akkor is magunkra hagyott minket, hiába kértünk segítséget. De akkor is megvívták a csatákat, most is ezt kell tenni. Aztán majd az utókor eldönti, hogy kinek volt igaza.

A szomszédainkkal eddig is rossz volt a viszonyunk hagyományosan, mivel elraboltak tőlünk némi területet, amire azóta is igényt tartunk és eltérő nemzetiségek. Ezt még relatíve békeidőben is nehezen palástolják, de feszült helyzetben élesebben előjön. A horvátokkal évek óta rossz a viszony, a mol-ina miatt. A románoknál és az osztrákoknál eleve ballib elnökök vannak, fickó meg...az ukránoknál meg háború van. Nem kell csodálkozni. A szomszédaink is jól vérig sértettek minket, zömében teljesen igazságtalanul és pofátlanul. Nincs miért szégyellnünk magunkat. Sem az osztrákokkal szemben, hónapokig megóvtuk őket, erőn felül, sem a horvátokkal, szerbekkel szemben, akik csont nélkül vonatoztatják az összes menekültet regisztrálatlanul a határainkra.

Az osztrákok simán lezárták a Hegyeshalmi határnál az autópályát. Pár napja ezt még kizártad és biztosan most is meg akarod majd magyarázni, de kevés vagy ehhez.

Ki tudja, hogy mikor kérdezték meg az embereket és kiket, de az ezer fő roppant kevés. Kérdezzék meg őket két hét múlva, amikor elfogynak a szerb határról és Röszkéről a menekültek, vagy azután, hogy felhúzták a horvát határra is a kerítést. A horvátok ugyan fenyegetőznek, hogy akkor kontroll nélkül engedik őket a határokra, nem vonatokkal hoznak ezreket oda, de úgysem merik az aknamezőre kikergetni őket, nem merik bevállalni a vágóképeket...

Ha pár év múlva igen erős, vagy nyertes szélsőjobboldali nyerés lesz Németországban, Ausztriában, ne akkor nyávogj majd. Gondolj vissza, hogy ezt akartad, ennek tapsoltál...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.20. 22:12:45

@DeMarco: Ja, hagyjuk már ezt az álhősszerepben tetszelgő, önbecsapó dumát.

Az ezer fő meg nem kevés, minden közvéleménykutatás kb. ennyi főn készül tudományos alapon.

DeMarco 2015.09.21. 12:33:22

@Fedor: Akkor talán olvasd el az index első cikkét, ahol kicsit bővebb lére eresztve megkapod ugyanezt a gondolatsort.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0