KLIK: Kádár legjobb tanítványai
2016. február 17. írta: Fedor

KLIK: Kádár legjobb tanítványai

kadar.png

A kicsinyes, aljas szívatás sose állt távol a FIDESZ-től, de amit most művelnek, az a műfaj csúcsa 

- írtam blogírói ténykedésem hajnalán, amikor az akkor még ellenzékben lévő mai kormánypárt az átlagos éves termés kétszeresét kitevő, többségében teljesen irreleváns írásbeli kérdést nyújtott be két nap alatt a minisztériumoknak annak tudatában, hogy azokat kötelező 15 naptári napon belül megválaszolni. Ja igen: mindezt közvetlenül karácsony előtt, hadd legyen kellemes az ünnepe a minisztériumi dolgozóknak. 

Nos, azt hiszem ezt a rekordot most sikerült megdönteniük: 

A tanártüntetés miatt bedühödött Klik a gyengék módszerét választotta, amennyiben ügyrendi piszkálódással próbálják kicsinálni az oktatási rendszer szétdúlása elleni tiltakozás egyik pár nap alatt ismertté vált figuráját, Pukli Istvánt, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatóját. 

A KLIK szívatásból lehetetlen mennyiségű dokumentum egy napon belüli leadására kötelezte Puklit. Ezt már önmagában is átlátszó, sportszerűtlen csuklóztatás, de még csak a piszkálódás kategóriája. Ahol a szemétkedés átlép tőrölmetszett sztálinizmusba, az az, hogy a mindenféle bekért dokumentum között van a félévi szülői értekezletről szóló jegyzőkönyv vagy emlékeztető.

Márpedig ahhoz nem kell pedagógusnak lenni, hogy az ember szülőként is pontosan tudja: a szülői értekezletekről természetesen nem készül se jegyzőkönyv, se emlékeztető. Nem létező dolgot követelni, majd annak elmaradása esetén büntetni klasszikus komcsi húzás, de nem a lazuló kommunizmus, hanem az alanyok bőrére menő kőkemény diktatúra idejéből.

Abban igaza volt a fenti sorokat író Szily Lacinak, hogy ez igazi komcsi húzás volt, de abban már tévedett, hogy ez a "puha" nyolcvanas években már nem volt jellemző. Sokat tudnának erről szerintem mesélni a Demszky-Rajk-féle demokratikus ellenzék tagjai, de álljon itt egy idézet is, amelyre egy történész ismerősöm hívta fel a figyelmemet.

Az időpont: 1982. március 2.
A helyszín: Az MSZMP PB ülése (ahol - szemben a mostani kormányülésekkel - még volt jegyzőkönyv).
Aki mondja: Kádár János.

Egyébként, amit mi adminisztratív intézkedésnek hívunk, az adminisztratív, de nem mind belügyi. […] Rámenni, egyszerűen rámenni, az istenit az anyjának, hát ezt mindenütt a világon csinálják, és ez még nem is adminisztratív intézkedés, kellemetlenkednek nekik, no, mert már harmadszor veszik el a hajtási igazolványt, vagy mit tudom én, mi a rossebet, hát miért nem lehet ezt megcsinálni? Lakást is megállapítják, hogy életveszélyes, átteszik szükséglakásba. […] Ennek egymillió módja van, amit úgy hívnak, kellemetlenkedni kell nekik.

Köszönöm, nincs több kérdésem.

A KLIK a "legszebb" kommunista hagyományokat követi, amikor nemlétező dokumentumok azonnali leadásának igényével csukló...

Közzétette: Kötöttségek nélkül – 2016. február 17.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr598398336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.17. 14:58:39

Kellemetlenkedni kell a ballibák ellen, mert különben elkezdenek országrombolni hataloméhesen. Ez az igazi veszély.

anonymand 2016.02.17. 15:53:38

@BircaHang Média:

Minden idők legbirkább birkája, te!
Akinek (szakmai) érvei vannak, s azok felsorakoztatásával alátámasztja egy működésképtelen rendszerrel kapcsolatos kritikáit, az "balliba".
Neked.
Amúgy a köznevelési, leánykori nevén közoktatási rendszert kritizálók, illetve a kritikát jogosnak tartók aránya (pártállástól függetlenül) 65% fölött van.

Éhes ló 2016.02.17. 16:05:16

A Klik teszi a dolgát.
Akik pedig a gyermekeket az iskolákban túszul etve qrmányellenes harcot vívnak, remélem C listára kerólnek és el lesznek takarítva a gyerekek és a közszolgálat közeléből.
Elég volt az iskolai naplopók ballibbant terrorjából!

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.17. 16:38:58

@anonymand:

Én is támogatom a követelések zömét, de nem a mögötte halálgágó sorosista-norvég balliba csődületet.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.02.17. 16:53:51

@BircaHang Média: "halálgágó sorosista-norvég balliba csődület"? Egy költő veszett el benned. De nagyon :-)

anonymand 2016.02.17. 17:11:07

@BircaHang Média:

Miért nem a klerikális reakciót ostorozod?
Vagy te nem látod, hogy az egyház áll a háttérben?
A tüntetők "balliba" háttértámogatói mivel érdemelnek ki nagyobb figyelmet, mint a vallásos pedagógusok mögött sunyító egyházak?
Röviden: hüje vagyol.
Sebaj!

anonymand 2016.02.17. 17:15:30

@Éhes ló:

Egy dolgot árulj el, kérlek!
Téged párthatározat kötelez arra, hogy ne gondolkodj, vagy születési rendellenességben szenvedsz?
Opció még a kőbölcső.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.02.17. 17:17:36

@Éhes ló: Gondlom te nem vagy szülő, különben nem írnál ilyen baromságokat még hithű kormánypártiként sem.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.17. 18:02:03

@anonymand:

Nincs gond a hithű keresztényekkel és egyházaikkal. A gondot a liberális hataloméhség és országrombolás-tombolás jelenti.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.17. 18:16:13

@Fedor:

A költemény műfajban nem vagyok elég jó, így nem űzöm ezt.

Bár írtam azért verseket is.

*

Festmény

Jön a víz lefelé
lovon, fehér lovon
fekete, fekete ingben
és egy denevér a fán

Éhes ló 2016.02.17. 20:21:34

@anonymand: nem értem miért szerény személyemmel foglalkozol, amikor itt nem rólam van szó, hanem olyan ballibbant hecckampányba bekapcsolódó tanárnak látszó emberszabásúakról, akiknek 2016-ig minden kóser volt, most meg semmi nem kóser és nagyon szarul érzik magukat amiatt, hogy értékelik őket, nem azt és nem abból tanítanak heti 22-28-32 órát, amit kitalálnak.

Ez kétségtelenül kellemetlen lehet pár évtizednyi kontraszelekció és szakmányban űzött anarchista naplopást követően, de ez van, akinek nem kóser a Klik és a tanári pálya emígyen, lehet menni Isten hírével a mekibe hamurgert sütni a bölcsész cimborákkal, vagy mosogatni Londonba.

Ehhez pedig semmi, de semmi köze a primitív és bunkó személyeskedésednek amit fel bírtál büfögni érvek helyett.

@Fedor: dettó.

2016.02.17. 21:07:38

Az egy borzalom amit a gyerekekkel és a szülőkkel csinál ez a klik nevű vízfejű szörnyeteg!
Kádár kutya fasza volt ezekhez képest, ez az igazság!
Az enyémnek is abba kell hagynia az iskolát, mert nem úgy néz ki hogy nem engedik még egy párhuzamos osztályba sem átiratkozni a gyereket, iskolán belül! Minden kaput bezárnak a gyerek előtt mint lehetőséget. Ha véletlen egy adott közösségen belül kurva szar a gyereknek, akkor számára már csak az marad, hogy otthagyja az egész iskolát!
De ha számunkra is csak ez a lehetőség marad, én előtte azért kurvára picsán rúgom az igazgatónőt. Hálából!

anonymand 2016.02.17. 21:37:54

@Éhes ló:

"nem értem miért szerény személyemmel foglalkozol"... - mert figyelemreméltó bejegyzésed (és a már korábban tőled olvasottak) predesztinálják a kérdést.

..."amikor itt nem rólam van szó,"... - na, ebben igazat adok.
..."hanem olyan ballibbant hecckampányba bekapcsolódó tanárnak látszó emberszabásúakról, akiknek 2016-ig minden kóser volt, most meg semmi nem kóser és nagyon szarul érzik magukat amiatt, hogy értékelik őket, nem azt és nem abból tanítanak heti 22-28-32 órát, amit kitalálnak." - és rögvest igazolod is, hogy igencsak jogos volt részemről a kérdés felvetése.
Amit te "ballibbant hecckampányként" aposztrofálsz, az számodra érthetetlen, felfoghatatlan.
Legyen ez a te egyéni szociális problémád.

..."de ez van, akinek nem kóser a Klik és a tanári pálya emígyen, lehet menni Isten hírével a mekibe hamurgert sütni a bölcsész cimborákkal, vagy mosogatni Londonba." - persze. Meg akinek nem teszik az egyőárti Tolmány, gondolom az is.
Szerinted.
Mert a világ így működik (szerinted), és így működik jól (szerinted), valamint így is köll működnie (szerinted).

"Ehhez pedig semmi, de semmi köze a primitív és bunkó személyeskedésednek amit fel bírtál büfögni érvek helyett." - kérdésem még mindig érvényben van.
Akár meg is válaszolhatod.
Az első hozzászólásod is hemzsegett az érvektől, amelyek roppant kulturáltak voltak, most pedig már annyira sokat hoztál fel, hogy képtelen vagyok rájuk válaszolni.
Teljes terjedelmében az első bejegyzésed (az érvekkel zsúfolt):
"A Klik teszi a dolgát.
Akik pedig a gyermekeket az iskolákban túszul etve qrmányellenes harcot vívnak, remélem C listára kerólnek és el lesznek takarítva a gyerekek és a közszolgálat közeléből.
Elég volt az iskolai naplopók ballibbant terrorjából!"
"A Klik teszi a dolgát." - ezt ugye viccnek szántad (és nem mellesleg észérvnek).
A KLIK 2013-ban nem, vagy késve fizetett időnként. Ha jól tudom az ő dolguk lett volna.
A KLIK 2014-ben nem, vagy késve fizetett időnként. Ha jól tudom az ő dolguk lett volna.
A KLIK 2015-ben nem, vagy késve fizetett időnként. Ha jól tudom az ő dolguk lett volna.
A KLIK 2016-ban nem továbbította a pedagógusktól levont szakszervezeti díjakat (esetenként még a tavaly novemberit sem). Ha jól tudom az ő dolguk lett volna.
A KLIK kinevez sorra olyan okat iskolaigazgatókat, akiknek a támogatottsága 0, gyengébbek kedvéért: nulla.
"A Klik teszi a dolgát).
Csak egy egészen elhanyagolható apróság nehány részlete, nyilván nem hallottál róluk.

Éhes ló 2016.02.17. 21:46:11

@anonymand: nem a Klik az egyedüli ami költségvetési pénzből gazdálkodik és késve, vagy nem fizet és nem a Klik az egyetlen szervezet, ahol a kontraszelekció, vagy nepotizmus, politikai akarat következtében jobb, rosszabb személyi döntések születnek.

Kedvenceteket is a fideszes arrogancia röpítette a Teleki gimnázium élére 2 éve.

Ilyen alapon a fél államigazgatást és az összes kórházat be lehet csukni, vagy fel lehet számolni.
De nem teszik, hanem próbálnak javítani, jobbítani. Vagy sikeról, vagy nem.
Az azonban egészen biztos, hogy nem akarnám ilyen emberekre bízni a gyerekeimet, unokáimat és nem akarnám, hogy a politikai őrületük miatt az iskolák csataterekké váljanak.
Ezzel pedig nem vagyok egyedül, mert a tanárok és emberek többsége nem csápolt a fekete nóvérnek és az arrogáns millomosgyereknek.

2016.02.17. 21:56:13

@anonymand: Ott a pont, hogy olyan iskolaigazgatók vannak az intézmények élén , melyek a legkevésbé sem nézik a gyerekek érdekeit!
Leszarják a gyerekeket és a tanárokat is!
Nincsenek észérveik, mint ahogy az ilyen bunkó tajparaszt éhes ló féléknek sincsenek!
Gyerekek és családok mennek tönkre az ostoba baromállat merevségük miatt!

2016.02.17. 21:59:07

@Éhes ló: _Remélem a te kölköd is belebetegszik majd egy ilyen gnú és hozzá nem értő iskolaigazgató merev szar és ostobán hülye döntésébe!
Szívemből kívánom neked is hogy éld át amit én, te majom segg!

anonymand 2016.02.17. 22:04:12

@Éhes ló:

..."nem a Klik az egyedüli ami költségvetési pénzből gazdálkodik és késve, vagy nem fizet"... - és ez ugyan mennyiben felmentés.
Hogyan írhatsz akkor olyat, hogy a Klik végzi a dolgát?
"Ilyen alapon a fél államigazgatást és az összes kórházat be lehet csukni, vagy fel lehet számolni.
De nem teszik, hanem próbálnak javítani, jobbítani." - igazán mondom, hogy birkatürelmed van. Ami a pedagógusoknak már nincs.
Ha már 2013-ban jól látható likviditási gondok voltak, akkor te hol látod a "próbálnak javítani" szándékát akár?
És akkor szó ne essen a pedagógusoktól levont díj nem továbbításáról.
A KLIK működik.
Ha nem tűnt volna fel, a pedagógusok oktatni szeretnének, jobban oktatni, hogy ha véletlen a gyermeked a kezeik közé kerül, éljen bárhol az országban,m a lehető legjobb feltételeket, tankönyveket (nem egy egyen-tankönyvet) biztosítva.
Ez neked a "politikai őrület".
Ha te mindezt komolyan gondolod, akkor komolyan sajnállak.

"Ezzel pedig nem vagyok egyedül, mert a tanárok és emberek többsége nem csápolt a fekete nóvérnek és az arrogáns millomosgyereknek." - nézz már utána kérlek, hogy milyen a pedagógusok támogatottsága (még a Fidesz hívei között is magasabb 60%-nál).
Hogy nem vagy egyedül az nyilvánvaló.
Sokan nem fogták még fel, hogy miről is szólnak a pedagógusok, és a fekete ruhás nővér.

Éhes ló 2016.02.17. 22:11:22

@Diorella Queen: szerintem nem szóltam hozzád és nem mocskolódtam sem veled, sem a gyerekeiddel.
Ezért nem tudom mire vélni a kirívóan alpári személyeskedésedet.
Ezért csak annyit tudok kívánni, hogy nyugodtan bújj vissza a tetves kurva anyádba.

2016.02.17. 22:16:24

@Éhes ló: Nem bazzeg!
Neked és a hozzád hasonlóknak kellene már oda elmenniük, hogy ne keserítsék a többi állampolgár mindennapjait!
Mert hogy loptok csaltok és hazudtok fideszgörények, még csak hagyján, én személy szerint telibe szarom!
De hogy gyilkoljátok az embereket közvetett módon, na az már sokkal nagyobb probléma!
Úgy hogy menj te a jó édes tetves szájba baszott kurva anyádba!
A birkát is vidd magaddal!

Éhes ló 2016.02.17. 22:29:42

@anonymand: semmiben nem felmentés, mégsem követelitek üvöltve a többi nemfizető öltségvetési szervezet felszámolását és helyének sóval törtnő behintését.
Nem értem a következetlenségeteket.
A Klik, mintminden más szervezet számos feladatot lát el. Van amit jobban, van amit kevésbé. De ez nem ok egy kórház, óvoda, átmeneiti otthon, stb. esetében sem a bezárására.
A MÁV, a kórházak évtizedek óta nem fizetnek.
A pedagógusok nem megrendelők, sem nem törvényhozók. Munkavállalók akiknek a dolga a munnkájuk elvégzése és nem az óket vezetők, irányítók basztatása.
Jobb helyeken a kőmívest aki beugat az épvezetőnek kibasszák, mint a macskát szarni.
A multinál a mérnököt detto.
A tanárt nem akadályozza semmi jobban ma, mint tegnap, vagy 10 éve, vagy 30 éve, hogy tanítson, ha képes rá szakmailag, emberileg.
De nem képes, tisztelet a kevésszámú kivételnek..
Mág arra sem képes a kevés kiemelkedő, hogy a tanári karból kivágja a tehetségtelen naplopókat, vagy munkára bírja óket.
A tankönyveket a megrendelő, a fizető fél, az állam biztosítja és abból tanít az állami alkalmazott, amit az állam ad. Nem az alkalmazott határozza meg mit és miből tanít, ahogy nem a mérnök, a szalag mellett álló biorobot, vagy esztergályos adja meg a tulajnak mit gyárt és hogyan. Teszi mind a dolgát, amit a munkáltatója elvár. A tanárnak is ez a dolga. Az iskola nem a tanár homokozója, emberkísérleteinek színtere, hanem munkahely.

A politkkai őrület az, amit ma a tnarakat felhasználó lelkiismeretlen gazemberek művelnek iskolákban és azokon kívül. Nem szorulok a sajnálatodra és cuppanj le rólam, mert nem veled foglalkozok (leszarlak) hanem azzal a beteg szemlélettel, ami ömlik a ballibbant blogokból és kommentekből. Mintha pokornik, magyar, fodor, hiller idején bármivel is jobb lett volna a helyzet a közoktatásban, nemzetközi felmérésekben.
Nem volt jobb, a tendencia sajnos romló és a tanárok felelőssége ebben nem megkerülhető.

A támogatottságotok itt van:
kozvelemenykutatok.hu
A többi duma.
Nincs épeszű ember, aki nem azt válaszolná, hogy az egészségügyre és az oktatásra több pénz kellene, mint ami jut.
De azt is mondom, hogy a feneketlen kútba nem érdemes több pénzt dönteni.
Hülye, alkalmatlan tanerőket nem kell több pénzzel kitömni és a ballibbant politkai agitátorokat a sulikból ki kell vágni, hordjanak bármilyen jelmezt.

Az, hogy ki mit fog fel szerintem abból látszik, ahogy a ballibbant oldal osztódva szaporodva csúszik a politikai pöcegödörbe.
A demokratikus támogatottságuk (szerencsére) esélytelenné teszi óket bármire 2006 óta.
A tanárok elégedetlenségének kihasznáása, a közélet hiszterizása se segített rajtuk 10 éve már.
Most is törpe kisebbség az, aki a gyerekeket túszul ejtve próbálkozik a társadalmat terrorizálni.

Éhes ló 2016.02.17. 22:30:31

@Diorella Queen: vedd vissza az emberálarcodat redves kurva.

2016.02.17. 22:36:02

@Éhes ló: Otthon, a zsírdisznó nejednek, na annak nyomjad ezt a szöveget. Nyilván imád érte, te birka fideszló!

2016.02.18. 04:34:03

@BircaHang Média: A zsidó nem más, mint egy barbarisztikus és kegyetlen élősdi más népek nyakán. A legnagyobb ellensége minden fejlődésnek, visszakövetelője minden rothadásnak. Egyetlen egy erő tartja össze őket: a mások iránti olthatatlan gyűlölete, a befogadó nemzetek nagylelkűsége ellenére!— Voltaire
Eredmény Európa szellemileg üressé vált. A felszín alatti rothadás felbűzlik a mindenkori ellenzékek és kormánypártok formális idiotizmusából. Itt, a kelet-európai régió peremén különösen nehéz olyan ügyeket, személyeket, közösséget találni, amihez kapcsolódni lehet, amivel az ember nem szigetelődik el, nem lesz visszavonhatatlanul magányos. Már semmi lényegeset (a következetesen sulykolt nyugati-jóléti életvitelen kívül, bizonyos kivételezettek számára) nem tud nyújtani.
Luther 1 uzsorásnak példáján megmutatja, hogy „A pogányok józan ésszel fel tudták mérni, hogy az uzsorás négyszeres tolvaj, és gyilkos!” Gazdanép kipusztítása után egymással kell megküzdeni! Sok zseni, ezt lásd meg!

anonymand 2016.02.18. 04:55:52

@Éhes ló:

"semmiben nem felmentés,"... - akkor lehet ellene tiltakozni.
"mégsem követelitek üvöltve a többi nemfizető öltségvetési szervezet felszámolását és helyének sóval törtnő behintését." - mert kultúremberek és nem üvöltenek (5 perc csend mégis csak más, mint 2006-ban a "jogos felháborodásának hangot adók" megnyilvánulásai).
Szakmai alapon, saját ügyükben, arról szólva amihez értenek.
De ez nem ok egy kórház, óvoda, átmeneiti otthon, stb. esetében sem a bezárására.
"A MÁV, a kórházak évtizedek óta nem fizetnek." - nincs felmentés. Te írtad.
"A pedagógusok nem megrendelők, sem nem törvényhozók. Munkavállalók akiknek a dolga a munnkájuk elvégzése és nem az óket vezetők, irányítók basztatása." - dolgoznának jobban, a feltételekkel nincsenek megelégedve. A miniszter szolgáljon, ahogy azt a titulusa is kifejezi.

"A tanárt nem akadályozza semmi jobban ma, mint tegnap, vagy 10 éve, vagy 30 éve, hogy tanítson, ha képes rá szakmailag, emberileg." - nem hallottál még a tankönyvek használhatatlanságáról például?

"Mág arra sem képes a kevés kiemelkedő, hogy a tanári karból kivágja a tehetségtelen naplopókat, vagy munkára bírja óket." - nyilván arról sem hallottál még, hogy nem a tantestület "vágja ki" az oda nem valót, hanem a KLIK nem teszi. Az igazgatók munkáltatói jogosultsága ugyanis szintén oda. Gondolom ezt sem hallottad.

"A tankönyveket a megrendelő, a fizető fél, az állam biztosítja és abból tanít az állami alkalmazott, amit az állam ad." - És ha az a tankönyv nem jó? És ha már negyedik éve a füle botját nem mozgatja a zállam?
"Nem az alkalmazott határozza meg mit és miből tanít, ahogy nem a mérnök, a szalag mellett álló biorobot, vagy esztergályos adja meg a tulajnak mit gyárt és hogyan. Teszi mind a dolgát, amit a munkáltatója elvár. A tanárnak is ez a dolga. Az iskola nem a tanár homokozója, emberkísérleteinek színtere, hanem munkahely." - az iskola nem a zállam homokozója, hanem a jövő generáció tudásának felelős műhelye.
A zállam ne kísérletezzen.

"A politkkai őrület az, amit ma a tnarakat felhasználó lelkiismeretlen gazemberek művelnek iskolákban és azokon kívül. Nem szorulok a sajnálatodra és cuppanj le rólam, mert nem veled foglalkozok (leszarlak) hanem azzal a beteg szemlélettel, ami ömlik a ballibbant blogokból és kommentekből. Mintha pokornik, magyar, fodor, hiller idején bármivel is jobb lett volna a helyzet a közoktatásban, nemzetközi felmérésekben." - nagyon sajnálom, hogy nem kell sajnáljalak.
Remélem álmodban nem szartál le, ha igen, mosakodj ki belőle.

'A támogatottságotok itt van:
kozvelemenykutatok.hu
A többi duma." - Szövegértés egyes.
Szövegértelmezés, egyes.
..."hogy milyen a pedagógusok támogatottsága (még a Fidesz hívei között is magasabb 60%-nál" -olvasd el figyelmesen.
Még egyszer.
Jó.
Akkor most erről hozz grafikonokat, meg számokat.
A többi duma.

"Nincs épeszű ember, aki nem azt válaszolná, hogy az egészségügyre és az oktatásra több pénz kellene, mint ami jut.
De azt is mondom, hogy a feneketlen kútba nem érdemes több pénzt dönteni.
Hülye, alkalmatlan tanerőket nem kell több pénzzel kitömni és a ballibbant politkai agitátorokat a sulikból ki kell vágni, hordjanak bármilyen jelmezt." - mondod te. Én pedig, hogy aki nem képes az érveket meghallgatni, mérlegelni, csak papagáj módján "ballibek" politikai agitációjáról beszélni, írni, az nem egészen épeszű.
Mindenre van egy igazán nyomós érved: "ballibbant"
Van Cavintonod?
Vagy anélkül is emlékszel arra, hogy mikor gondolkodtál utoljára?

"Az, hogy ki mit fog fel szerintem abból látszik, ahogy a ballibbant oldal osztódva szaporodva csúszik a politikai pöcegödörbe.
A demokratikus támogatottságuk (szerencsére) esélytelenné teszi óket bármire 2006 óta." - már megint kevered a dolgokat.
Sebaj!

anonymand 2016.02.18. 05:58:45

@Éhes ló:

"Nincs épeszű ember, aki nem azt válaszolná, hogy az egészségügyre és az oktatásra több pénz kellene, mint ami jut." - mint amennyi jut. A stadionokra és a lopásra köll a pénz.
"GDP-arányos ráfordítás szerint Magyarország költötte a legkevesebbet 2010-ben az oktatásra az OECD európai tagországai közül. A 4,6 százalékos költés jelentősen elmarad az átlagot jelentő 6,3 százaléktól, de a szomszédos országok is jellemzően többet fordítanak az oktatásra, mint hazánk." - remélem, büszke vagy rá, hogy még mindig jut.
www.facebook.com/egyutt2014debrecen/posts/667737389906549

Arthur Bloch 2016.02.18. 06:00:54

Mindenkinek: nem érdemes éhes lovakkal és bírcákkal csak szóbaállni sem. Polemizálni csak Emberekkel lehet!

nu pagagyí 2016.02.18. 06:02:35

A mostani "anomália" törvényszerűen felbukkan minden diktatúrában. Kevés az olyan káder, aki ért valamihez, aki meg ért valamihez, az utálja a rendszert.

Ez nem játék · http://eznemjatek.blog.hu 2016.02.18. 06:38:23

Nekem akkor is az a kedvenc sztorim, amikor szerencsétlen nyelvészeket, akiknek az a dolguk, hogy szakmai véleményt alkossanak a közterületek nevét illetően sorra rugdosták ki az állásaikból, mert véleményt alkottak a repülőtér nevét illetően. Nemcsak a bizottságból rúgták ki őket, még az egyéb állásukból is.

Biztos, mert kormány javaslatával ellentétben az övékből nem derült ki, hogy a Ferihegy melyik Ferire uta… :P

anonymand 2016.02.18. 07:11:27

@Ez nem játék:

Nem állíthatod tehát, hogy nem figyeltek a szavukra. :)

Punxsutawney Mormota 2016.02.18. 07:29:21

@BircaHang Média: Éa ez hogy jön ide? A kommentjeid 99%-a irreleváns, Birca.

Punxsutawney Mormota 2016.02.18. 07:38:53

@anonymand: Éhes ló barátom azt állítja magáról, hogy minden libsivel felmossa a padlót innen Sopronig. Teljesen felesleges bármilyen értelmes kérdést feltenni neki, pontosan olyan, mint Birca, csak sokkal rosszabb a helyesírása. És míg Birca egyszerűen a saját csodálatosan furcsa hülyeségeit fújja, addig Éhes Ló a Habony-művek utasításaira írosgat.

Éhes ló 2016.02.18. 07:46:50

@Diorella Queen: vedd vissza az emberálarcodat redves kurva.

anonymand 2016.02.18. 07:54:25

@Punxsutawney Mormota:

Tudod, én világéletemben optimista, s idealista voltam.
(Egy szóval: hülye.) :)

Mindig hittem, és hiszek most is abban, hogy a vitákkal előbbre lehet jutni.
Figyelni kell, hogy mivel érvel a másik, átgondolni mit is mond, mert ne adj' Isten, akár még igaza is lehet.
Abban is bízni szoktam, hogy mégoly szemellenzős fazonokkal is lehet tárgyalni.
Lehet, hogy életemben másodszor tévedtem.

Punxsutawney Mormota 2016.02.18. 07:57:01

@anonymand: Értelek én. De aki foglalkozásszerűen hülye és a munkaköri leírásában szerepel, hogy hazugságokat, rémhíreket terjesszen azzal hiába próbálsz konszenzusra jutni.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.18. 07:59:14

@Punxsutawney Mormota:

Ez a lényeg. Szebb jövőkép kell, nem visszatántorgás a liberális mocsárba.

Éhes ló 2016.02.18. 08:06:00

@anonymand: a tábláitok többet mondtak 5 perc csöndnél és nem keverném össze hozzátok hasonlóan a zsaknmai párbeszédet, az érdemi kritikát a politkkai agitációval és a gyerekek túszulejtésével a közoktatásban.
A miniszter pedig nem a politkai agitátorok szolgája, hanem a kormányé és a demokratikusan megválasztott törvényhozásé.
Teszi a dolgát, nem rosszabbul, mint magyar, fodor, pokornik, hiller.

A tankönyvek jóságáról nem utcai tüntetésen döntenek sehol a világon. Itt sem. Több ismeretem van a tanári alkalmatlanságról, mint a tankönyvekéről. Már csak a számosságuk okán is több a selejt a tanárok között, mint a tankönyvekben. Talán elübb a tanároknak maguk között kellene rendet tenniük, oszt ha a saját leckéjükkel megvoltak, érdemes a mások sarát felemlegetni.
A 16 éve analfabétáik és a roml nemzetközi felmérések nem azt mutatják, hogy a tanáraink a topon lennének.
A közvéleménykutatások és a bukott ávlasztások nem duma.
Ha felteszed a kérdést, kell-e örök élet, a többség igennel szavaz.
De ez nem jelenti azt, hogy támogatnák a ballib bomlasztókat, rombolókat, politkai agitátotokat az iskolákban.
Ezt mutatjűk a pártpreferenciák 2006 óta.
Hiába vergődtök képtelenek vagytok az embereket magatok mellé állítani, mert tudják, hogy amikor tehettétek volna sem nem tudtátok, sem nem mertétek, sem nem tettétek.
Épp ezért hiteltelen mind a ballibbant szakszervezetek, mint a tanárok nyakára mászó pártok uszítása.

A gondolkodás és a tanulás képessége szerintem leginkább a ballibantaknál hiányzik, mert nem jöttek rá 10 év buktáit követően sem, hogy a receptjük nem működik és az üzeneteik nem érdekelnek több embert, mint a választani akarók 10-20%-át, de még ez a tábor is minimum 5-6 felé töredezett, hoszen még egymással sem értetek egyet, nem, hogya magyarok többségével.
No ez a ciki, nem az, hogy a Klik egy halom fos (vagy sem).

Egy politikai erőt a demokratikus felhatalmazása legitimál. Ilyen a baloldalnak ma törpe ellenzéknyi van, azoknak pedig akik ellen uszítanak jelentős többségük van minden létező választott testületben.
A választóik többségének az elvárása az, hogy a gyerekeket túszul ejtő, az iskolába a napi politikai mocskot bevivő ballibbant agitátorokat megfékezzék és eltávolítsák minél előbb, miközben a szakma megalapozott és megtárgyalt gondjait próbálják megoldani.
Magyarország nem most költi a legkevesebbet oktatásra, hanem bokros és elqró idején tette. Az idősoros táblázatokból ez világosan látszik.
No persze nem a hatzug párotd linkjén.

A suttyó személyeskedésedet jobb lenne mellőznöd, mert nem foglalkozok a személyeddel, leszarom ki vagy.
A kialakult helyzet kapcsán van véleményem és erre sem kevesebb jogom, sem kevesebb tapasztnyalatom nincs mint bárki másnak itt a zindex blogszférájában.
Ha érdekel elolvashatod, ha nem lapozhatsz.

Éhes ló 2016.02.18. 08:10:37

@Punxsutawney Mormota: a te barátod a hóhér, vagy a segédje, de én egészen biztosan nem.
A hazugságaidat pedig dugd fel magadnak, mert fogalmad nincs és nem is lehet ki miért ír, kommentel.
Te ugyan úgy lehetsz lefizetett kápó ebben a mocsárban, mint bárki más, akire a saját mocskodat maszatolod.

A hazugságoddal szemben én azt írtam, szórakoztat a vergődésetek egy mértékig, de nem gfondolom, hogy a suttyó személyeskedésetekre vevőnek kellene lennem, különösen nem úgy, hogy magadfajta suttyó cenzorok védelmében személyskedtek és sértegettek, trágárkodtok szabadon tombolva a blogok jó részén.

Éhes ló 2016.02.18. 08:18:54

@anonymand: semmiféle konszenzusra nem kell jutnom veled és neked sem velem. A véleményünket osztjuk meg itt és még pár helyen, ami olyan amilyen.
Semmivel nem szól több érv a 2006 óta tartó napi buktorbukásról szóló hörgéseitek mellett, mint ellene.
Legalább is, míg buktor és bandája fújja a passzátot minden általatok bukott választás után inkább vicces és szánalmas egyben ez a vergődés feketenővésretől, tanárostól, hahástól és még sok sok soros és orrvégpénzen hizlalt "civilestől".

Azt kellene megfontolni, miért ez a kirívó sikertelenségetek, amikor a második legnagyobb demokratikus felhatalmazással rendelkező párt a széljobbról előz be mindannyiótokat a ballibbant oldalon.
Azon kellene tanakodnotok, hogy két világmegváltás, cigány és migránssimogatás között érdemes-e a zemeberkre hallgatnotok végre, avagy - amint eddig tettétek - nem.

Mert ha nem, akkor hidd el buktok tovább. És abban is biztos lehetsz, hogy a zemberek nem akarják a 10 éves gyerekekület 16 éves cigányállattal egy osztályban látni, ahogy azt se szeretik hallani egy cigánytól, hogy: .- Jjó reggelt szomszéd! Az oktasának ma az a fő gondja, hogy az oda nem valókat eltűri a tanári karokban és az osztályokban is, amivel megmérgezi azokat is, akik képesek valamire tanárként, gyerekként.
Erről viszont halgattok, mint szar a fűben.

A valóság bekopog a PC ablakotokon és ettől van végetek, moshatjátok bár az agyát a lurkóknak a suliban, a médiában akárhogy.

2016.02.18. 08:34:54

@Éhes ló:

"semmiben nem felmentés, mégsem követelitek üvöltve a többi nemfizető öltségvetési szervezet felszámolását és helyének sóval törtnő behintését.
Nem értem a következetlenségeteket."

Pedig egyszerű a válasz , csak kellene hozzá agy, ami neked nincs.
Az oktatási rendszer az összeomlás szélén van.
Tudod van olyan, hogy a "menedzsment hibázik", de az élet megy tovább.
Na itt már nem mehet tovább.....

2016.02.18. 08:36:46

@Punxsutawney Mormota:

Na most tudtad-e, hogy Birca és Lencsés István azonos személy? :DDD

2016.02.18. 08:38:59

@Éhes ló:

Azonkívül van még más válasz is erre a mérhetetlen ostoba kérdésedre.
Pl. az, hogy a KLIK-kel nem csak az a baj, hogy nem fizet.
Márpedig állami szinten az, hogy valaki nem fizet az könnyen orvosolható.
De a rendszerszintű problémák már nem.

mirhó 2016.02.18. 08:46:44

Szóval munkaidőben lelépni tüntetni (nem sztrájkolni, az más), az OK. Ha a munkáltató él azon jogával és kötelességével, hogy ellenőriz, az diktatúra. Tényleg tanárnak kell lenni. És ez teljesen független a KLIK szervezetének problémáitól. Pukli kolléga meg erősen kompenzál, hiszen 2012-ben a tantestület tiltakozása ellenére erőszakolta a hatalom a nyakukra.

anonymand 2016.02.18. 09:06:23

@Éhes ló:

"a tábláitok többet mondtak 5 perc csöndnél"... - az öt perc csend mondott a legtöbbet az egészről. Akinek füle van, meghallhatta.
..."és nem keverném össze hozzátok hasonlóan a zsaknmai párbeszédet, az érdemi kritikát a politkkai agitációval és a gyerekek túszulejtésével a közoktatásban." - légy oly kedves oszt emeld már ki, hogy mit is tartasz "politikai agitációnak" és legfőképp mit "gyermekek túszul ejtésének"!
Köszi.

"A miniszter pedig nem a politkai agitátorok szolgája, hanem a kormányé"... - ismételten tévedsz. Nem csak a politikai agitátorok emlegetésével, hanem a miniszter feladatát illetően.
Nem a kormány szolgája (vagy ha az, akkor megérett a kiakolbólításra), hanem a népé, nemzeté.
"Teszi a dolgát, nem rosszabbul, mint magyar, fodor, pokornik, hiller." - ez is egy vélemény.

"A tankönyvek jóságáról nem utcai tüntetésen döntenek sehol a világon. Itt sem. - légy szíves sorold fel, hogy hol, mikor, hányszor vették figyelembe a pedagógusok véleményét a zemút 5 évben.
Fáradozásodat előre is köszönöm!

"Már csak a számosságuk okán is több a selejt a tanárok között, mint a tankönyvekben. Talán elübb a tanároknak maguk között kellene rendet tenniük, oszt ha a saját leckéjükkel megvoltak, érdemes a mások sarát felemlegetni." - már megírtam, de a gyengébbek kedvéért megismétlem: nem a tanarak "selejteznek", nem az iskolaigazgatók.
Az iskolaigazgatónak nincs munkáltatói jogköre.

"A közvéleménykutatások és a bukott ávlasztások nem duma." - te tényleg képtelen vagy felfogni amit olvasol?
A pedagógusok tiltakozásának, követeléseik támogatottságáról írtam.
Hiába tereld a szót.
60% felett, még Fidesz pártállásúak körében is 50% felett.
A többi csak melléduma (a részedről).

"De ez nem jelenti azt, hogy támogatnák a ballib bomlasztókat, rombolókat, politkai agitátotokat az iskolákban." - kényszerképzeteiddel fordulj orvosodhoz, vagy gyógyszerészedhez.

"Hiába vergődtök képtelenek vagytok az embereket magatok mellé állítani, mert tudják, hogy amikor tehettétek volna sem nem tudtátok, sem nem mertétek, sem nem tettétek." - hiába vergődsz, az emberek a pedagógusok mellé álltak.

"Épp ezért hiteltelen mind a ballibbant szakszervezetek, mint a tanárok nyakára mászó pártok uszítása." - azért egyes szavak jelentését nem ártana tisztázni magadban. Ajánlom az értelmező szótárt, például.
Hogy mi az az "uszítás".

"A választóik többségének az elvárása az, hogy a gyerekeket túszul ejtő, az iskolába a napi politikai mocskot bevivő ballibbant agitátorokat megfékezzék és eltávolítsák minél előbb, miközben a szakma megalapozott és megtárgyalt gondjait próbálják megoldani." ez ugyi bullshit?
Lehet hogy tévedek és csak simán baromság.
Mindegy is.

"Magyarország nem most költi a legkevesebbet oktatásra, hanem bokros és elqró idején tette. Az idősoros táblázatokból ez világosan látszik.
No persze nem a hatzug párotd linkjén." - azon kívül, hogy nincs pártom, egy kicsit mintha "tévednél".
Véletlenül sem akarlak megsérteni olyannal, hogy ordasat hazudsz, mert a végén megint besz@rsz.
Oktatási kiadások a GDP százalékában, %a
Mutató/dimenzió 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013
GDP-arányos %  5,69 5,23 5,33 5,12 4,85 4,77 4,83 4,75 4,34 4,08 3,9
www.ksh.hu/thm/2/indi2_2_2.html
Persze előre tudom a választ: a ballibant KSH...
Egy kicsit korábbi:
"A 2010-es évek elejére a GDP-hez mért oktatási kiadások európai összehasonlításban is meglehetősen alacsony szintre süllyedtek, egy diákra vetítve ... még a válság és a GDP csökkenésének éveiben is, amikor a kiadási arány az európai országban mindenütt növekedett. A kötetben szereplő 2011-es összehasonlító ábra szerint a vizsgált országok között nálunk jut a legkevesebb a közoktatásra." - nézd a hozzá tartozó grafikont!
hvg.hu/itthon/20150512_X_elgondolkodtato_abra_a_magyar_iskolaren

"Ezért érdemesebb megnézni azt, hogy az állam GDP arányosan, ... mennyit költ oktatásra. Ezeket az adatokat többek között az 1995-től 2010-ig kiadott Jelentés a magyar közoktatásról című kiadványok tartalmazzák, de a KSH-nak is van GDP arányos adatsora." - nézd a grafikont!
abcug.hu/lassan-elszivarog-penz-az-oktatasbol/
"Az idősoros táblázatokból ez világosan látszik." - ugye belátod, hogy "tévedtél"?

"A suttyó személyeskedésedet jobb lenne mellőznöd, mert nem foglalkozok a személyeddel, leszarom ki vagy." - hogy "tévedésed" a fejedre olvastam, az ugye nem számít személyeskedésnek?
"A kialakult helyzet kapcsán van véleményem és erre sem kevesebb jogom, sem kevesebb tapasztnyalatom nincs mint bárki másnak " - ebben egyetértünk. Ahogy te nyugodtan leírhatod a véleményedet (bár mindenre az a legfőbb érved, hogy a "ballibbantak", "politikai agitátorok", meg "tévedésből" olyat állítasz ami nem igaz, elmondhatod, leírhatod.
Én meg véleményezem (meg kiigazítom a "tévedésedet".

Amocsok2 2016.02.18. 09:11:06

@Éhes ló: "Az azonban egészen biztos, hogy nem akarnám ilyen emberekre bízni a gyerekeimet, unokáimat és nem akarnám, hogy a politikai őrületük miatt az iskolák csataterekké váljanak."
Igazad van. Az oktatást politikai őrültek irányítják. Nincs más választásod, mint csomagolni. Ejtek érted néhány könnycseppet.

2016.02.18. 09:11:21

@mirhó:

Gondolom azért nem az eredeti neved alatt írtad ezt, mert nem akarod égetni a már bejáratott Nick-edet.
Na lássuk, ki vagy Töki? ;)

Amocsok2 2016.02.18. 09:14:13

@mirhó: Az igazgatónak jogában áll átszervezni a tanórákat. És ehhez nincs szüksége szülői értekezletek jegyzőkönyveire.

Punxsutawney Mormota 2016.02.18. 09:23:14

@mirhó: És munkaidőben kommentelgetni egy blogot az oké? Vagy már főállású bérnarancs vagy?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.02.18. 09:31:56

@mirhó: Melyik tüntetés volt munkaidőben? A miskolci délután volt, a pesti meg hétvégén...

NemodaBuda 2016.02.18. 09:38:50

Számomra is nyilvánvaló, hogy ez a birkahang meg az éhesló törzsfőnök dakota illetőségű ! Noha a dakoták okos emberek voltak, ezeknek a magyar leszármazottai egész egyszerűen aljas szemetek. Amit mondanak, önmagában is ellentmondásos, mert nem igaz, hogy ő kifejezetten élvezi a rendetlenséget, az aljasságot, a hazugságokat, a lopásokat, a törvénytelenségeket. De mert a sajátjai csinálják, hát megvédi őket. Jó úton járnak a fasizmus felé, de miért akarnak oda meg is érkezni ? Gyermektelen, gyökértelen, felelőtlen életüknek mi az értelme ?

Szilárd vélemény 2016.02.18. 09:47:22

@Éhes ló: te idióta paraszt. Emeld már ki a fejed a mocskos homokból.

Majd amikor nem lesz aki tanítsa a gyerekeinket, akkor mi a faszt fogsz mondani. Te fogod tanítani, meg birca?
Amikor nem lesz már a kórházakban orvos, akkor is hazaárulózni fogod az elvándorolt orvosokat?
Ez tényen nem fog változtatni, mert NEM lesz orvos, aki ellásson. Nem lesz tanár, aki a gyerekeket tanítani fogja.

Szomorú, hogy szerinted a munkás/munkavállaló fogja be a pofáját. Igazi szolgalelkű faszparaszt vagy.

Nem feudalizmus meg rabszolgaság van fogd már fel te gyökér állat.

Mindenkitől elnézést, de az ilyen aljadékok csak az alpári trágárságot értik.

Parajpuding 2016.02.18. 09:57:22

@BircaHang Média: Hiába változtatsz nicket, ugyanaz a sz*r ember maradsz.

Parajpuding 2016.02.18. 10:00:10

@Éhes ló: Remélem neked nincs és nem is lesz gyereked, hogy egy újabb magadhoz hasonló hulladékkal szennyezd a világot. Ha van, akkor már megtetted, vagy ha egy kicsit is különb, rájön, mekkora gennyedék embertől származik.

nu pagagyí 2016.02.18. 10:00:46

@mirhó: "Ha a munkáltató (KLIK) él azon jogával és kötelességével, hogy ellenőriz, az diktatúra."

A KLIK léte maga a diktatúra. Nem képviseli sem az állami oktatásban dolgozók, sem az állami oktatást igénybe vevők érdekeit. Tevékenységét vizsgálva, feladatköre az állami pénzek magánzsebbe való szivattyúzása, a dolgozók megfélemlítése, a gyerekek agymosási tevékenységének felügyelete lehet. Eszközei célhoz rendeltek: önkényes kinevezgetés, nyilatkozási tilalom bevezetése, bürokratikus zaklatás, egzisztenciális megfélemlítés, közérdekű információk eltitkolása a lenyúlások leplezésére, az önálló gondolatok üldözése.

István Tamasi 2016.02.18. 10:06:48

Látom egyre többen kiakadnak ennek az ocsmány bulesz birkaszarnak az otrombaságain. Én már korábban felismertem hogy ez a szárított birkaszar csak egy fitymaszos bértollnok.

nu pagagyí 2016.02.18. 10:27:06

@BircaHang Média: Most éppen Bircahang Média, korábban meg a birca különböző verziói. Becsületedre legyen mondva, hogy ragaszkodsz a bircasághoz, melynek minden kommentedben tanújelét adod. Bár volt egy rövid időszak, amikor még "gondolkodni" próbáltál, de hamar beláttad, az nem megy neked. Kommentjeid lényege a "balliba" szó minden értelmet nélkülöző alkalmazása. Bővithetnéd már a szókincsedet, mert ezt a silányságot megbízóid sem várhatják el. Lehetne időnként strigázni és romkocsmázni is!

fidesz maszop dk egykutya 2016.02.18. 10:30:12

@Éhes ló: na látod én a feneketlen lyuk miatt mondom, hogy adót sem szabad fizetni. Egyébként karakterenként, vagy hozzászólásonként fizetnek?

fidesz maszop dk egykutya 2016.02.18. 10:32:55

@mirhó: húgyagyúkám, egyik tünti sem volt munkaidőben... Legalább jobban kiképeznének titeket, mert így csak az ellenkezőjét éritek el.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.18. 10:33:18

@nu pagagyí:

Kösz a megerősítést, tehát nincs több nickem. Én is ezt mondtam.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.02.18. 10:36:20

Amikor az MSZP alatt kezdtek a tanárok tüntetést szervezni, akkor azért ájvékoltak a ballibek, hogy beviszik az iskolába a politkát.

Ma hogy a ballibeknek esélye sincs, nyugodtan szervezhet tüntetést minden Gyurcsanyista seggfej az iskola közepén.

Ez nincs rendjén.

anonymand 2016.02.18. 10:38:50

@mirhó

"Ha a munkáltató (KLIK) él azon jogával és kötelességével, hogy ellenőriz, az diktatúra." - senki nem vonja kétségbe az ellenőrzési jogot.
Nem figyeltél öléggé.
1. abnormálisan megadott határidő
2. olyan kérés, amire a válasz már év eleje óta a KLIK-ben (csuklóztatás a neve)
3. olyant kérni, ami nem létezik (csak erőfitogtatás?)
Ezek így szerinted a joggal és kötelességgel élés?

anonymand 2016.02.18. 10:41:04

@Ballib Cenzúra:

"Amikor az MSZP alatt kezdtek a tanárok tüntetést szervezni, akkor azért ájvékoltak a ballibek, hogy beviszik az iskolába a politkát." - forrás?

nu pagagyí 2016.02.18. 10:42:21

@Éhes ló: Volt hat évetek. Eredmény: tönkre tettétek az oktatást. Ezt mondja a közvélemény ebben a kérdésben. A jó akarat is félre csúszhat, de esetetekben jó akarat sem volt meg. Utóbbi bizonyítéka, hogy nem is tárgyaltok a szakmával. A biciklis Balogh meg Czunyiné győzködi egymást milyen fasza dolgot csináltatok, no meg a minden diktatórikus rezsimet kiszolgáló Klinghammer okoskodik. Várom még a friss diplomás Schmitt Pali szakértői véleményét is. Utóbbi nagyon hiányzik, ahogy a magyar abszurd kiváló képviselőjének, Rezsi Szilárdnak az állásfoglalása is. Ha minden kötél szakad, javaslom a "reformok működnek" tartalmú plakátok megötszörözését Rogán strómanja produkciójában.

István Tamasi 2016.02.18. 10:45:02

Még nem mindenki tudja, hogy ez az ocsmány bulesz birkaszar - álnevén bircahang média- castro és zsivkov janicsárképzőiből került ki és nem is Magyarországon él, gyakorlsatilag semmi köze sincs a magyarországi közélethethez azonkívül, hogy a Lendvai utcából fizetik.

mirhó 2016.02.18. 10:45:48

@Fedor: A miskolci fél ötkor volt. Budapestről szerinted mikor kell elindulni, hogy odaérjenek?

mirhó 2016.02.18. 10:55:45

@anonymand: Elvileg meglévő dokumentumokat kértek (e-napló, rendelkezés az tanórák átszervezéséről stb.) Ezt kb. félóra megküldeni.
Ha szülői értekezletről abban az iskolában nem szokás sem összefoglalót, sem más írásos feljegyzést készíteni, ezt leírni kb. egy perc.
Ha olyat kértek, ami már rendelkezésükre áll, ezt leírni ugyanabban a levélben, mint az előzőt, kb megint egy perc. Míg az iskolatitkár összekészíti az e-napló kivonatokat és az egyéb iratokat, a kísérőlevelet is meg lehet írni. Szóval semmi csuklóztatás nincs ebben.
Ez az egész dolog amúgy sem a tanárokról, még kevésbé a gyerekekről szól, hanem arról, hogy a 2015 elején elveszített tematizációs előnyt ezen a téren akarja átvenni az ellenzék.

ZSírfeka 2016.02.18. 11:06:14

Szép napot.
Dolgoznak a századvéges fiúk. Jó látni. Pár ember legalább megdolgozik a pénzünkért.

nu pagagyí 2016.02.18. 11:07:26

@mirhó: Életszerű a KLIK buzgalma. Nyilván pártutasításra lettek ilyen serények. Egy normális országban az állami intézménynek elvileg semlegesek, ok nélkül nem zaklatnak senkit. Nem tudni olyasmiről, hogy az adott iskola szakmailag nem megfelelő munkát végezne, ami indokolna egy hirtelen ellenőrzést.

mirhó 2016.02.18. 11:19:38

@nu pagagyí: Nem kell ehhez pártutasítás. Mindenki ki tudja számolni, hogyha egy budapesti fél ötkor Miskolcon tüntetni akar, akkor munkaidőben kell elindulnia. Persze megteheti az iskola, hogy átszervezi az adott nap tanítási rendjét. A fenntartó, munkáltató arra volt kíváncsi, hogy mindezt szabályszerűen tette-e. Ha igen, semmi gond. A fenntartó, munkáltató pedig akkor és azt ellenőriz, amit és amikor akar. Ez munkáltatói jog. Én nem esnék pánikba. Sőt úgy tudom a Teleki igazgatója sem esett pánikba, megüzente a médián keresztül, hogy ő bizony nem küldi meg a kért iratokat. Helyén van még a munkáltatói utasítás megtagadása után? Igen. Szóval így van itt diktatúra.

2016.02.18. 11:23:24

@mirhó:

"Ezt kb. félóra megküldeni. "

TÖKI!
Most ezzel foglalkozzon vagy tanítson?
Te ugyan olyan hülye vagy, mint a "KLIK-esek".
Ők is úgy gondolják, hogy az iskolába mindenki bemegy, hokizik és várja, hogy a KLIK-nél adjanak neki feladatot. Mert egyébként nem csinálna semmit.
Agyad nincs, mint nekik sem, de azért próbálod osztani az észt.
Meg kellene helyette érteni a világot ,míg nem késő....

mirhó 2016.02.18. 11:33:05

@MikeBoy: Az igazgatónak a Teleki esetében maximum négy tanítási órája van. Pontosan azért tanít ilyen keveset az igazgató, hogy az intézményvezetés adminisztrációs feladatainak eleget tudjon tenni. És, hát ugye ott van neki az iskolatitkár plusz legalább két igazgató helyettes, akiknek szintén nagyon kevés óraszámuk van, hogy az iskolai adminisztrációt végezzék. sőt, ők végzik e munka legnagyobb részét, a tantárgyfelosztástól a helyettesítések megszervezéséig. Szóval, nehogy megszakadjon szegény igazgató úr.

2016.02.18. 11:33:48

@mirhó:

"Persze megteheti az iskola, hogy átszervezi az adott nap tanítási rendjét. A fenntartó, munkáltató arra volt kíváncsi, hogy mindezt szabályszerűen tette-e. Ha igen, semmi gond."

Szerintem, ha emberből vagy, akkor el is hánytad magad, mikor ezt leírtad.
Persze meg kell dolgozni a pénzedért és van rá némi esély, hogy valóban olyan hülye vagy, hogy azt a sz.rt még komolyan is gondolod, de hát ezekkel minek foglalkozzunk?

2016.02.18. 11:37:20

@mirhó:

"Szóval, nehogy megszakadjon szegény igazgató úr. "

Ide figyelj! Nem értesz hozzá és nem vagy képben.
Az, hogy te úgy gondolod, hogy ez nem irreális határidő, az nem befolyásolja azt, hogy ez az-e vagy sem.
Ez a határidő irreális. A KLIK-nél ez megszokott, amit egy igazgató ismerősömtől hallok folyamatosan.
Ennyi. Nem értesz hozzá és nem vagy képben.

2016.02.18. 11:40:11

@mirhó:

De egyébként még egyszer leírom neked:

"Ők is úgy gondolják, hogy az iskolába mindenki bemegy, hokizik és várja, hogy a KLIK-nél adjanak neki feladatot"

MEG VANNAK A FELADATAIK.
Ha egy ilyen feladatnak azonnal nekikezd és addig csinálja, míg kész nincs, akkor MÁS FELADATOT NEM FOG TUDNI MEGCSINÁLNI, AMIT MEG KELLETT VOLNA ÉS JÉ, LEHET, HOGY AZ IS HATÁRIDŐS.
FELFOGTAD TÖKI?

Nem értesz hozzá, ne pofázz bele....

anonymand 2016.02.18. 11:51:31

@mirhó:

"Ezeket az okmányokat kérte be egyébként a Klik a Teleki igazgatójától:

az órák elmaradásáról és pótlásáról szóló intézményvezetői dokumentumokat
az osztályok február 3-i órarendjét
az osztálynaplók február 3-i bejegyzéseit
valamennyi osztály e-naplójának február 3-i bejegyzését kinyomtatva
a félévi nevelőtestületi értekezletről szóló jegyzőkönyvet
a félévi szülői értekezletről szóló jegyzőkönyveket vagy emlékeztetőket"
www.nlcafe.hu/ezvan/20160217/pedagogus-demonstracio-klik-pukli-istvan/
És mindezt szerinted: " Ezt kb. félóra megküldeni. " Gondolom a fénymásolással együtt.
Igaz, az órarendet nem köll, hiszen már bennt van.
Igaz a többit ki köll gyűjteni (miközben a napi munkáját végzi).
Igaz, a szülői értekezletekről soha, sehol jegyzőkönyv ne készül(t).
És ez nem csuklóztatás?
Kéri az a KLIK, aki nem fizet időben, aki nem válaszol beadványokra, aki 0, azaz nulla támogatottsággal bírókat nevez ki igazgatónak.
Kéri a a KLIK aki még a levont szakszervezeti díjakat sem továbbítja maradéktalanul (van amit már november óta).
Örvendek, hogy lojális vagy és te is politikai jellegűnek tekinted az ügyet (tüntetés),
És jó kedvem kerekedett hozzászólásodat olvasva.
Meg még jó étvágyam is lett, megyek főzni, enni.

mirhó 2016.02.18. 12:07:31

@MikeBoy: Még egyszer leírom, és örülök, hogy anonymand bemásolta, hogy mit kért a gonosz KLIK. Szóval, a felsorolt dolgok rendszerezve megvannak az iskolában. Pukli úr szól a helyetteseinek és az iskolatitkárnak, hogy szedjék össze őket, fénymásolják le és küldjék be, ő addig megírja a kísérőlevelet, hogy a szülői értekezletekről nem vezetnek jegyzőkönyvet. Az egész fél óra.
Ha gyors az igazgató úr, egy hoki is belefér. Ebből látszik, hogy tudom mennyit és milyen időbeosztással dolgozik egy iskolaigazgató. Ezt még az is alátámasztja, hogy a rengeteg feladata mellett ráért felhívni az Indexet és minderről részletesen beszámolni, ahelyett, hogy a munkáltató utasítását teljesítette volna ebben az időben.

2016.02.18. 12:08:06

@mirhó:

" Mindenki ki tudja számolni, hogyha egy budapesti fél ötkor Miskolcon tüntetni akar, akkor munkaidőben kell elindulnia."

"Szalayné Tahy Zsuzsa azt írja: február 4-én Mogyorósi Attila klikes tankerületi fórumot tartott a Szent István Gimnáziumban. Több tanárnak ebben az időben még órája volt, így csak úgy tudtak részt venni a fórumon, hogy nem tartották meg az óráikat."

Ugye érted ez mit jelent TÖKI?
A KLIK-es akkorra szervezte a fórumot, amikor még tanítanak.
Tudta a hülyéje, hogy mikor tanítanak (vagy húzzon a francba), de fórumot szervezett az időpontra.
Gondolom meg kellene vizsgálnia, hogy a saját maga által szervezett fórumra korrektül mentek-e el a tanárok vagy sem.
Ez az igazi buli, nem gondolod? :DDD

Idefigyelj!
Ez a Mogyorósi egy két bites idióta droid. Azt hiszed meg tudod védeni egy vitában ezt a szennyet?

2016.02.18. 12:15:47

@mirhó:

Én is leírom még egyszer!
Más dolga van, mert más feladatot kapott és azt meg kell csinálnia..
Tudod vannak hülyék (mint te is), akik kötik az ebet a karóhoz, de ettől még a világ nem úgy műxik és a dolgok nem úgy vannak.
Nem az a kérdés, hogy ezt meg tudja-e csinálni itt most és ekkor.
Hanem az, hogy ez a kérés alapvetően irreális ebben a rendszerben.

Meg tudja csinálni egyszer ezt? MEG.
Ha állandóan így kérnek tőle feladatokat lehet így működni? NEM!
És ez a második mondat a fontos. Nem az első mondat miatt állíthatod azt, hogy ez reális, hanem a második miatt állíthatjuk azt, hogy ez nem.
EZT A NÉGY SORT FENTEBB OLVASD EL TÖBBSZÖR ÉS LEGYEN MÁR FÉNY SÖTÉT FEJEDBEN VÉGRE!

mirhó 2016.02.18. 12:16:49

Nem ismerem Mogyorósit, nem is tisztem megvédeni. Az az eljárás viszont, hogy a munkáltató munkaidőben tájékoztatja a munkavégzés lényeges körülményeiről a dolgozókat amúgy sokkal kevésbé problémás, mint munkaidőben elmenni tüntetni. Az első a munkaszervezés egyik velejárója, a másik azon kívül esik.
Amúgy többször fordul elő, hogy egy-egy óra váratlanul elmarad, vagy rövidebben kerül megtartásra. Ilyen például, ha az iskolagaléria kiállításmegnyitója (ez délelőtt szokott lenni) elhúzódik, mert a megnyitót mondó sokáig beszél. Összedől a világ? Nem . A tanár reklamál, hogy nem tudta megtartani az óráját. Nem. Felveszi a meg nem tartott óráért a pénzt? Igen. Beírja úgy, mintha megtartotta volna? Igen.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.02.18. 12:17:32

@mirhó: Fél három körül. Szerinted akkor még van tanítás? A sulikban olyankor már csak a napközis tanárok vannak bent, meg az olyanok, akik esetleg valamilyen különórát tartanak, a többség nem.

mirhó 2016.02.18. 12:27:25

@Fedor: Egy gimnáziumban fél háromkor simán tanítanak, kb. akkor ér véget az utolsó tanítási óra és kezdődnek a felkészítők szintén órarend szerint. Napközi nincs.

Éhes ló 2016.02.18. 12:30:18

@MikeBoy:

@Amocsok2: nem nyertél.
Az agitátorok repülnek, nem én és a balliban hülyék buknak 2006 óta zsinórban nem a nemzeti jobboldal.
Nekem pedig ez vidám perceket szerez.

@Szilárd vélemény:
@NemodaBuda:
@Parajpuding:
@fidesz maszop dk egykutya:
@ZSírfeka:
Nem szóltam hozzátok és nem mocskolódtam sem veletek, sem a gyerekeitekkel, sem nem hazudoztam azt, hogy fizetett sokadnickes bérrtolnokok lennétek. Leszarom miért irkáltok marhaságokat, emberálarcotokat veszejtve.
Ezért nem tudom mire vélni a kirívóan alpári személyeskedésedet sem, mert ez sem nem kommunikáció, sem nem semmi csak a szokásos ballibbant önsorsrontás ami miatt a béka segge alá zuhantatok és amiért zuhantok tovább.

Ezért csak annyit tudok kívánni mindannyiótoknak és a gazdáitoknak is, hogy nyugodtan bújjatok vissza a tetves kurva anyátokba.

@nu pagagyí: a közvélemény ezt mondja:
kozvelemenykutatok.hu
Amit egy közepesen hülye is megérthet ebből, az az, hogy 2006 óta a ballibantak osztódva szaporodva csúsznak az eljelentéktelenedés politikai pöcegödrébe, követve a szadeszt.
Közepesen hülyék ennyi bukás után változtatni képesek, tanulva a bukásaikból.
Erre ti képtelenek vagytok szemmel láthatóan 10 éve már és most is olyanyok nyakára ülve gondoljátok a pecsenyéteket sütögetni, akik többségükben nem kérnek belőletek.
Ez eddig se jött be, se rendőrterrorral, se nácizással, se netadóval, se millával, se eus komisszárokkal, se semmivel.

De ha nem érted, kérdezd bátran a rebét.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.02.18. 12:43:47

@mirhó: Ja igaz, gimnázium. Akkor napközis tanárok sincsenek, valóban, és akkorra már véget érnek a tanórák még szerinted is. Tehát akkor? Azt ne mond, hogy az összes tanár különórát tart, és egy se menne akkor haza...

Georg Smith 2016.02.18. 12:46:09

@mirhó: Honnan van bennetek ez a gög es gyülölet? Ezek az emberek szeretnenek valamit tenni az oktatasert....meg akkor is ha a Fidesz nevezte ki öket! En mar nagyon ritkan nezem a magyar hireket.(Tudom hogy most akkor az jön...Kuss ha elhuztal!)De ha olvasom a napi szintu milliardos lopasokat, gazszerelök, vejek, haverok lesznek eveken belul milliardosok...haat.Hamburgnak draga volt az Olimpia ..leszavaztak. Hamburg nak 13 MILLIARD EURO a 2015/16 os varosi költsegvetese....közben nezem a fotokat a Magyar Nemzeti Korhazak allapotarol..az eteladagokrol...Itt az emberek a kutyajukat nem vinnek be egy ilyen KOrhazba..de komolyan! Biztos hogy ez a Pukli gyerek tehet rola????? Tisztelettel: egy partatlan idegenbe szakadt.

2016.02.18. 12:48:27

@Éhes ló:

Ez volt az első beszólásod:
NO COMMENT!
Akik pedig a gyermekeket az iskolákban túszul etve qrmányellenes harcot vívnak, remélem C listára kerólnek és el lesznek takarítva a gyerekek és a közszolgálat közeléből.
Elég volt az iskolai naplopók ballibbant terrorjából!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.02.18. 12:49:31

@Éhes ló: Mi köze van a ballib pártok esetleges mélyrepülésének a konkrét ügyhöz, amelyben még a fideszes szavazók többsége szerint is (!) a tanároknak van igaza ( www.vasarnapihirek.hu/fokusz/publicus_vh_meres_pedagogusok_tiltakozas_Orbankormany ), és amelyben sorra buknak le a fideszes véleményformálók Bencsiktől Orbánig a tanárokat lejáratni kívánó, átlátszó hazugságaikkal?

2016.02.18. 12:50:39

@mirhó:

Kezd kicsit elszaladni a ló veled.
Tudod amikor már az irreleváns világba téved az ember a vitában, na az már eléggé gáz....

Crescence (törölt) 2016.02.18. 12:53:53

Valóban sok a párhuzamosság a Kádár rendszerrel, néha az a gyanúm, hogy Orbán tanácsadói egyharmada politikai marketinget tanult, kétharmada kádári agitpropos, mindkét csoport Aczél György szellemiségét követve munkálkodik. A "puha" diktatúra az ideológia terén egyáltalán nem volt puha, a TTT a békés egymás mellett élés politikájának része volt, amit politikai és nem ideológiai folyamatnak tartottak.Az engedékenység csak a felszín,amint megromlik az USA és a Szovjetunió közti kapcsolat,azonnal visszakapcsoltak volna.Az "adminisztrációs módszerek" a kádári vagy aczéli értelmezés szerint az enyhülés miatt szükséges, amint megszakad az enyhülés, azonnal átváltanak a proletárdiktatúra keményebb módszereire. Forrás: Aczél György:Folytatás és megújulás, 1980. ( most már belátom jobb lett volna inkább divatblogokat és szerelmes regényeket olvasni :) Egyetemi közegben megismerhettem önmagukat jobboldalinak és kereszténynek definiáló személyeket, személyes tapasztalatom (ami persze nem általánosítható) az, kb. ilyenek lehettek annó a kiszes komcsik. Szóval a jelszó mit sem változott "folytatás és megújulás".

fidesz maszop dk egykutya 2016.02.18. 12:56:29

@Éhes ló: "elvtárs" folyamatosan, megállás nélkül hazudozol(lásd leballibsizel mindent és mindenkit ami/aki a tolvaj kormányodnak ellentmond), és orbán seggét nyalod (miközben buktorozol, ami kicsit sem fedi el egyébként a bőnyálas fidesz mélytorkozást), és ezért pénzt kapsz, mint a többi elvtársad..

Conchobar 2016.02.18. 12:59:00

@Éhes ló: "Amit egy közepesen hülye is megérthet ebből, az az, hogy 2006 óta a ballibantak osztódva szaporodva csúsznak az eljelentéktelenedés politikai pöcegödrébe, követve a szadeszt." - Így igaz. És most már lassan Orbánék is készülődhetnek. Követni " a szadeszt". Ami meg a tanárok dolgát illeti: fenemód kényelmes 'fölfedezni' az elégedetlenkedő tanárok, orvosok és nővérek mögött a ballibbantak sziluettjét, mert akkor politikai nyomásgyakorlásnak lehet minősíteni és akkor nincs további teendő. Csakhát ez így nem mehet sokáig

Szilárd vélemény 2016.02.18. 13:01:16

@Éhes ló: Te paraszt. Fogd már fel, hogy itt nem pártokról van szó, hanem az ország jövőjéről.

Bementél már mostanában egy kórházba akár? Kértél időpontot valami vizsgálatra? Lehet azt hiszed a média manipulációja, de szabad ember vagy véletlenszerűen kérj időpontot.

Nincsenek orvosok. Tök mindegy miért te idióta, de nincs. Ha baleseted lesz ki az éhes lófasz fog megmenteni te féreg?

A tanár kérdés. Tök mindegy milyen párt van hatalmon, de ezek a szerencsétlenek nevelik a gyerekeinket. Fogd már fel a 20as IQ-dal. Ha nem lesz, aki tanítson, akkor teljesen mindegy ki kúrta szét az oktatást, a lényeg, hogy nem lesznek tanárok.

Értesz már te primitív egysejtű?

MSZP idején is idióták voltak, de nem ekkorák. Azok sem jobbak. Soseb voltam balos. Libbant meg max anyád volt, de ő nem tehet róla, hogy a gyereke egy primitív ősállat.

Ja te nem bújsz nicknév mögé. ;) Biztos a személyidben is éhes ló van névként. :)

Kerek négyszög 2016.02.18. 13:10:09

Ha a KLIK baloldali kormány alatt pusztítaná az országot, akkor kommunista hagyományról beszélnénk. De mivel most a jobbantak vannak hatalmon, ez esetben fasiszta hagyományokról beszélhetünk.

István Tamasi 2016.02.18. 13:37:05

@Kerek négyszög:
Az a nagy helyzet, hogy baloldali kormányok alatt NEM VOLT KLIK, de még csak eszükbe sem jutott hogy ilyesmit csináljanak.

ZSírfeka 2016.02.18. 13:54:54

@Éhes ló:
Nocsak, nocsak.
Valaki magára vette az inget, amit letettem.
Ezek szerint téged a századvég fizet?
Ha igen, megköszönhetnéd, amiért dicsértelek.
Ha nem... A te stílusodban, mely az empatikusságáról, emberségéről híres fidesz lenyomata, azt mondanám, mi a tetves qrva anyádért piszkálod más ingét?
Ám mivel ez a mentalitás távol áll tőlem, csak annyit mondanék, ne tedd magad nevetségessé. Máskor ne buzeráld a másét.
További szép napot.

Éhes ló 2016.02.18. 14:31:30

@MikeBoy:
@fidesz maszop dk egykutya:
@Szilárd vélemény:
@ZSírfeka:
Nem szóltam hozzátok és nem mocskolódtam sem veletek, sem a gyerekeitekkel, sem nem hazudoztam azt, hogy fizetett sokadnickes bérrtolnokok lennétek. Leszarom miért irkáltok marhaságokat, emberálarcotokat veszejtve.
Ezért nem tudom mire vélni a kirívóan alpári személyeskedésedet sem, mert ez sem nem kommunikáció, sem nem semmi csak a szokásos ballibbant önsorsrontás ami miatt a béka segge alá zuhantatok és amiért zuhantok tovább.

Ezért csak annyit tudok kívánni mindannyiótoknak és a gazdáitoknak is, hogy nyugodtan bújjatok vissza a tetves kurva anyátokba, ahonnan a pöcegödörbe pottyantatok egy szomorú napon.

2016.02.18. 14:37:19

@Éhes ló:

Sőt itt sem jártál! :DDD

"Leszarom miért irkáltok marhaságokat, emberálarcotokat veszejtve.
Ezért nem tudom mire vélni a kirívóan alpári személyeskedésedet sem
mert ez sem nem kommunikáció, sem nem semmi csak a szokásos ballibbant önsorsrontás"

Személyeskedsz, aztán a következő mondatodban kiakadsz a személyeskedésen és még személyeskedéssel is fejezed be! Tudod miért nem vádollak kettős mércével?
Mert olyan hülye vagy, hogy valószínűleg azt sem tudod, hogy mi az.... ;)

.

2016.02.18. 14:45:26

@Éhes ló:

De azért még egyszer beidézem első beszólásodat:

"Akik pedig a gyermekeket az iskolákban túszul etve qrmányellenes harcot vívnak, remélem C listára kerólnek és el lesznek takarítva a gyerekek és a közszolgálat közeléből.
Elég volt az iskolai naplopók ballibbant terrorjából! "

Egy ilyen után mit vársz? Buksi simogatást?

Éhes ló 2016.02.18. 14:45:28

@MikeBoy: nem szóőltsm hozzád ávós patkányok fattya.
Te ugattál nekem, emberálarcodat veszítve és erre válaszoltam - röviden abban a stílusban amit talán megért a kibucból ideszalajtott aljas fajtád.
De nem érted a magyar szót.
Ezért hajtottalak el a kurva ávós anyádba már kétszer.
Elsőre is ezt tettem és most harmadjára is csak azt tudom tanácsolni, hogy az ávós tetves kuvra anyádba takarodj.

2016.02.18. 14:49:27

@Éhes ló:

Áruld már el Töki_2!
Kihez szólsz, mikor beírsz valahova?
Thanos-hoz a Galaxis Őrzőiből?
Egy ostoba buta tök vagy. Miért akadsz ki azon, hogy ezt mindig megkapod?
Én is kiosztottalak ezerszer meg sokan mások is.
Egyedül vagy az autópályán. Rossz dolog tudom, de hát szopórolleren is lenni kell valakinek, most neked jutott....
Nyugodtan folytathatod az agy nélküli blogolást, úgyis mindig kicsinálnak, mert nem vagy kihívás Pubi! ;)

ZSírfeka 2016.02.18. 14:50:05

@Éhes ló:
Hozzám szóltál, csak nézd vissza az oldalt.
Én nem szólam hozzád. De jól csinálod, amit csinálsz, lám, személyeskedsz, provokálsz, csak hogy ne a témáról legyen szó.
De mivel puha szívem van, egyszer majdnem a békemenetet is megtapsoltam, és nem vagyok híján az emberségnek, ezért a temetőben megmondom anyámnak, keljen fel a poraiból, hogy tudjam a kívánságod teljesíteni.
Gazdám soha nem volt. A magam ura vagyok a rendszerváltás óta.
Ergo mind a pápai túlmozgásos, mind a felcsúti pszichikai eset temetésén szívesen szorongatnám a kalapom szélét. boldogságtól könnyes szemmel.
Ha lehet, mikor megszólítasz legközelebb, a témához szorosan kapcsolódó bejegyzéssel, és a muter felemlegetése nélkül tedd. A stílus maga az ember, és a két hozzám szólásod alapján nem adsz okot rá, hogy tiszteljelek.
És tegyél róla, hogy ne lehessen a bértollnokokkal összekeverni téged.
Köszönöm.

Conchobar 2016.02.18. 14:52:42

@Éhes ló: "ávós patkányok fattya...a kibucból ideszalajtott aljas fajtád...az ávós tetves kuvra anyádba takarodj", "annyit tudok kívánni mindannyiótoknak és a gazdáitoknak is, hogy nyugodtan bújjatok vissza a tetves kurva anyátokba, ahonnan a pöcegödörbe pottyantatok egy szomorú napon" - Túl vagytok az ismerkedési ceremónián, mostmár nem kellenek a töltelék mondatok (oktatásról, KLIKről, tanárokról, ilyesmiről), mostmár csak a lényeget írjad a kommentelőtársaidnak

2016.02.18. 14:52:48

@Éhes ló:

Neked még nem tűnt fel, hogy mindenkinek kinyílik a bicska a zsebében, ha rólad van szó?
Csak mert én már észrevettem.
Tudod ez nem lehet ám véletlen és lehet el kellene ezen gondolkoznod, ha képes vagy rá!

2016.02.18. 14:54:05

@ZSírfeka:

Lássuk be, neked könnyű dolgod van, mert túl magas labdát kaptál. :p

Éhes ló 2016.02.18. 14:57:13

@MikeBoy: nem kicsit van nagy arcod, amikor "mindenkinek" hazudozod magatokat.
Feleslegesen hazudsz ilyen nagyot.
Nagyon nem vagytok "mindenki".
Sőt.
törpe kisebbség vagytok pár magadfajta libbant cenzor védelmében,
Nem melleseleg le is szarom, hogy egy magadfajta személyeskedésben és alaptalan vádakban gazdag ballibbant netforradalmár mit gondol két személyeskedése között.
Akár érted, akár nem.

2016.02.18. 15:01:19

@Éhes ló:

Blablabla!
Valamiért mégis mindig blogolsz, hogy aztán mélytorkozhass.
Nézd léteznek olyanok, akiknek ez a jó.
Most már tudjuk, te ilyen vagy..... ;)
Szerintem nyugodj meg, mert látom felhúztad magad és lehetőleg ne a gyereken töltsd ki a dühödet, mert múltkor is egy órán át kellett vigasztalnom szegényt.

anonymand 2016.02.18. 15:02:30

@Éhes ló: a- aki egy kicsit hazudik.
Is.
""Magyarország nem most költi a legkevesebbet oktatásra, hanem bokros és elqró idején tette. Az idősoros táblázatokból ez világosan látszik.
No persze nem a hatzug párotd linkjén." - azon kívül, hogy nincs pártom, egy kicsit mintha "tévednél".
Véletlenül sem akarlak megsérteni olyannal, hogy ordasat hazudsz, mert a végén megint besz@rsz.
Oktatási kiadások a GDP százalékában, %a
Mutató/dimenzió 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013
GDP-arányos % 5,69 5,23 5,33 5,12 4,85 4,77 4,83 4,75 4,34 4,08 3,9
www.ksh.hu/thm/2/indi2_2_2.html
Persze előre tudom a választ: a ballibant KSH...
Egy kicsit korábbi:
"A 2010-es évek elejére a GDP-hez mért oktatási kiadások európai összehasonlításban is meglehetősen alacsony szintre süllyedtek, egy diákra vetítve ... még a válság és a GDP csökkenésének éveiben is, amikor a kiadási arány az európai országban mindenütt növekedett. A kötetben szereplő 2011-es összehasonlító ábra szerint a vizsgált országok között nálunk jut a legkevesebb a közoktatásra." - nézd a hozzá tartozó grafikont!
hvg.hu/itthon/20150512_X_elgondolkodtato_abra_a_magyar_iskolaren

"Ezért érdemesebb megnézni azt, hogy az állam GDP arányosan, ... mennyit költ oktatásra. Ezeket az adatokat többek között az 1995-től 2010-ig kiadott Jelentés a magyar közoktatásról című kiadványok tartalmazzák, de a KSH-nak is van GDP arányos adatsora." - nézd a grafikont!
abcug.hu/lassan-elszivarog-penz-az-oktatasbol/
"Az idősoros táblázatokból ez világosan látszik." - ugye belátod, hogy "tévedtél"?"
Belátom, ahogyan itt idéztem korábbi bejegyzésem, hogy helytelen dolog volt részemről finomkodni veled.
Nem tévedtél.
Hazudtál.
Sebaj!

ZSírfeka 2016.02.18. 15:03:43

@MikeBoy:
Kb. egy éve szóltam hozzá bloghoz. És már megint itt vagyok, keményen dolgoztatnak a ballibek.
:)))))
Szórakoztat, nem mondom. Az ilyenek miatt szeretek csak hozzászólni. ;)

2016.02.18. 15:06:33

@ZSírfeka:

Igen, de sokakkal nem korrekt, mert túl komolyan veszik.
@Éhes ló:
sem látja, hogy csak szórakozunk vele.
Ugye lovacska!? Fel sem tűnt neked, hogy ez cseppet sem komoly.
Miért is lenne az? Ki venne Téged komolyan? ;)

Éhes ló 2016.02.18. 15:21:14

@MikeBoy: nos akkor a foglalkozás elérte célját, mindenki jól érzi magát. :)
A bandátok a politkai pöcegödörben, a jobberek meg a demokratikus hatalomgyakorlás élén.

2016.02.18. 15:24:08

@Éhes ló:

Lovacska!
Nincs "bandám" és nem érdekelnek a politikusok. Az sem érdekel, hogy ki van a hatalmon, amíg a munkáját normálisan végzi.
Tudom, nehéz ezt neked felfogni, de mivel híján vagy nagyon sok tudásnak, tapasztalatnak, észnek és még sorolhatnám, ezért nem tudok neked ebben segíteni.

ZSírfeka 2016.02.18. 15:43:23

@MikeBoy:
Terelés, statisztikák bemásolása, nem egyező véleményre ballib kirohanás. A szülőzés mostanság jöhetett hozzá a finkensteini recepthez. Az ő érdekében legyen inkább troll. Az érthető, mindenkinek kell a pénz.

Éhes ló 2016.02.18. 16:29:07

@anonymand: saját dugádba dőlsz:
www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdsc510.html
sokkal magasabb gyerekszám mellett alacsonyabb vol a pufajkás alatt mint most.

www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/oktat/okt1415.pdf

A tanuló létszám az 57%-a a bokrosinak, miközben a ráfordítások nagyobbak.

A tanuló létszám a 75%-a a libás idején mértnek, a ráfordítások pedig nem zuhantak negyedével.

Szóval csak óvatosan a statisztikával, ha másokat vádolnál hazugsággal, te szerencsétlen hülye.

vackor1 2016.02.18. 16:44:09

OFF , és elnézést érte , de már dél óta követem ezt is és a Katinkáról szóló - amúgy sokadik blogot - ( szociomix.blog.hu/2016/02/16/a_hosszu_katinka-ugyrol_egy_kicsit_maskeppen#comment-form ) és nem tudom megállni, néhány nick kihozza belőlem a vérmókust.. :)

Részemről csak egy kérdés/észrevétel és egy kívánság :

- mi lenne ha senki nem reagálna az ilyen iióa nickekre ? ( megtettétek itt is, máshol is sokszor, lett valami eredménye? ha "nem" a válasz, akkor miért teszitek újra meg újra? mindenki tudja, akinek van esze , lát , ért és értelmez, képes gondolkozni , hogy ők ezen képességek híján vannak, így nem is lehetnek vitapartnerek ) ,

- úgy szeretnék élőben találkozni velük.. :)))

2016.02.18. 16:55:25

@Éhes ló:

Látod ezt megint meg fogod szívni.
Pontosan azért adjuk meg az oktatásra fordított pénzeket GDP arányosan, hogy ne lehessen bűvészkedni EGYETLEN PARAMÉTERREL, mint pl. gyerekszám.

"A tanuló létszám az 57%-a a bokrosinak, miközben a ráfordítások nagyobbak.
A tanuló létszám a 75%-a a libás idején mértnek, a ráfordítások pedig nem zuhantak negyedével."

Hiába igaz mind két állítás, ez önmagában bullshit.
Tudod ezért nem szokás pl. az államadósságot sem nominális értéken nézni, mert az is lehet félrevezető. Lásd: Az államadósság nominálisan meredeken nő, de nem biztos, hogy baj ez, ha GDP arányosan meg csökken.

Éhes ló 2016.02.18. 17:57:51

@MikeBoy: veled se birkózott meg eredményesen se az általános iskolai, se a középiskolai matektanárod.
De ez legyen a te gondod, a felzárkóztatásodat nem vállalom te szerencsétlen ávós fattyú..

anonymand 2016.02.18. 18:11:44

@Éhes ló:

Igen óvatosan.
Vegyük mindjárt az első linket:
www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdsc510.html
Mit is állítottál?
"Magyarország nem most költi a legkevesebbet oktatásra, hanem bokros és elqró idején tette. Az idősoros táblázatokból ez világosan látszik." -akkor lássuk1996-tól:
1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011
4,51 4,64 4,59 4,66 4,50 5,06 5,39 5,91 5,44 5,46 5,44 5,29 5,10 5,12 4,90 4,7
Mikor is volt a Bokros csomag? Megjegyzem 2016-ot írunk, közben a mutató romlott (de erre már kaptál linket, élj a lehetőséggel és használd őket egészséggel).
Valótlant állítottál, hiszen nem szerepel rajt a zemútötév. Ha hoznád azt is...
Meg hogyan is értelmezed, hogy a folyamatosan 5% felett az kevesebb, mint a 4,7%, és a rtovább romló adatokról mélyen hallgatsz.
Az idősoros adatok (már megint ez a soros!) szerint hazudtál.
Nézzük mindjárt a második linket, amit nem tudom hogy minek adtál, hiszen egy fia idősoros adat nem van.
"Magyarország nem most költi a legkevesebbet oktatásra, hanem bokros és elqró idején tette. Az idősoros táblázatokból ez világosan látszik. " - látod, hogy nem látod?
Na látod!

Te aztán tudsz érvelni!
"A tanuló létszám az 57%-a a bokrosinak, miközben a ráfordítások nagyobbak.
A tanuló létszám a 75%-a a libás idején mértnek, a ráfordítások pedig nem zuhantak negyedével." - ennek ugyan lusta vagyok utánamenni, de ha egyszer nem biztosítanak lehetőséget például a felsőoktatásba kerülésre (korlátozott létszám, ugyi), akkor arra hivatkozni, hogy azért költ most kevesebbet a kormány (bár szerinted többet), ez egészen zseniális.

" Ma százezrekkel kevesebbet költünk egy diákra, mint 5 éve, és a 2010-es GDP-arányos 4,85 százalék helyett, a nemzeti össztermék már csupán 3,95 százaléka jut az oktatásra." - ha fele igaz, az is borzasztó.
kettosmerce.blog.hu/2016/02/09/ettol_a_tiltakozastol_ugy_tunik_nem_fog_megjavulni_az_oktatasi_rendszerunk

2016.02.18. 18:36:13

@Éhes ló:

Ezek lennének lovacska ervei.
Erdekes nem gondolod?
Csak azert mert amit leirtam nagyon egyszeru es tiszta.
A felhaborodott tereles ugyan mire jo??

Éhes ló 2016.02.18. 19:00:53

@anonymand: nos a bokrosi minimum anno 150-190 ezer gyerekre volt elköltve az alacsonyabb GDP alacsonyabb nominális összege.
Ma a GDP magasabb %át és magasabb nomimnális összegét költik el 110 ezer gyerekre.

A hangszórót érő kérdés: nominálisan mikor kötlöttek többet egy ovisra, iskolásra?
A két hangszórót éró kérdés: GDP arányosan mikor kötltöttek többet egy ovisra, iskolásra?

A statisztika érdekes tudomány, de mielőtt bűvészkedni kezdenétek vele, érdemes a matek alapjaival tisztában lenni.

A bónuszkérdés: mikor zárták be/adták el a legtöbb iskolát a gengszterváltás után, Magyarországon bármiylen szagszervezeti tiltakozás nélkül?

anonymand 2016.02.18. 20:57:39

@Éhes ló:

"Magyarország nem most költi a legkevesebbet oktatásra, hanem bokros és elqró idején tette. Az idősoros táblázatokból ez világosan látszik." - Ne kérdezz, hanem válaszolj.
Hol van az utsó öt év statisztikája, amire hivatkozol?
Hogy is hazudhattad, hogy " elqró idején "?..
Várom megtisztelő válaszodat.

anonymand 2016.02.18. 22:02:43

@Éhes ló:

Mondd, miért hülyítesz?
Vagy akarsz hülyíteni.
A kérdés ugye arról szól, hogy GDP-arányosan mikor költöttek többet, avagy kevesebbet oktatásra.
Anno 6% körül.
Most 4%-ot se veri, ha jól sejtem.
Időrendi sorrendben.
Amit a KSH-ról adtál, ott csak 2011-ig vannak adatok, meg is kifogásoltam, füled botját nem mozdítottad rá.
Ha kérhetem, akkor azt.
Csak azért, hogy láthassuk, hogy a zemútnyócévben-hez képest mennyi is volt a negatív fejlődés.

Éhes ló 2016.02.18. 22:31:32

@anonymand: téged nem kell hülyíteni.
A te kérdésed az volt, amit magadnak feltettél.
Én azt állítottam, hogy a bokros és elqró idején kevesebbet fordítottak GDP arányosan az oktatásra és a nagy pofával idetolt adataidra cáfolatul hoztam egy hiteles forrást, ami világosan megmutatta, hogy ma sokkal kevesebb gyerekre költenek el ugyanannyi,, vagy nem a gyereklétászm csökkenésével arányos GDP-t.
Azt is láthattad, hogy a gyerekszámmal az osztálylétszámook is csökkentek.

A kérdéseimre pedig nem válaszoltál.
A hangszórót érő kérdés: nominálisan mikor kötlöttek többet egy ovisra, iskolásra?
A két hangszórót éró kérdés: GDP arányosan mikor kötltöttek többet egy ovisra, iskolásra?

A statisztika érdekes tudomány, de mielőtt bűvészkedni kezdenétek vele, érdemes a matek alapjaival tisztában lenni.

A bónuszkérdés: mikor zárták be/adták el a legtöbb iskolát a gengszterváltás után, Magyarországon bármiylen szagszervezeti tiltakozás nélkül?

2016.02.18. 22:35:42

@Éhes ló:

JUST FYI: @anonymand:

Hogy mekkora egy segg vagy LOVACSKA! Elolvasod, de válaszolni azt nem fogsz fogadjunk, mert ez már totál égő.
Mindenestre örökre a képdbe nyomom ezt, ha csak meglátlak bárhol:

"A tanuló létszám az 57%-a a bokrosinak, miközben a ráfordítások nagyobbak."

Mikor megláttam felötlött, hogy nidda megfeleződött a társadalom?
NEM! A valóság szomorúbb.
HAZUDSZ VAGY NEM TUDSZ SZÁMOLNI VAGY BLÖFFÖLSZ.
Totál mindegy, melyik igaz lássuk be.
A saját magad által linkelt táblát, ha előveszed, ez a szám a 85-90% között van.
Na most légy okos.

U:I: Annyi eszed azért legyen, hogy pl. az általános sulit meg se nézed, mert azóta bevezették a hat vagy nyolc osztályos gimit is. Hanem csak a végén a mindösszesent (na ehhez lapozni kellet volna, gondolom az IQ-d azt a szintet már nem ugorja meg)!
Itt van az amikor végérvényesen lehúzhatod magad a WC-n ostoba majom!

Éhes ló 2016.02.18. 22:59:06

@MikeBoy: bocsi de se válaszod nincs, se adatod, se adatorrásod.
Attól tartok ismét neked sikerült magadból hüylét csinálnod, mellette még jó ávosfattíyúhoz máltóan személyskedsz is egy sort.
Ez pedig nem helyettesít egy adatot sem.
Már ha érted.
Ha meg nem, akkor inkább kérdezd a rebét!

2016.02.18. 23:16:10

@Éhes ló:

Mit erőlködsz TE TÖK? Leírtam, mit kell nézned! OMG!!!
A TE FORRÁSOD:

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_wdsi001a.html

Az oktatásban levők száma 1.926.000 és 2.263.000 között szór 1990-től napjainkig.
Hol lesz itt 57%? Áruld már el nekem, hogy melyik két szám hányadosa hozta ki neked az 57%-ot.
MIÉRT MÉLYTORKOZOL MÉG MINDIG? :DDD

2016.02.18. 23:46:29

@Éhes ló:

Akkor ezt gondolom megbeszéltük! :DDDDD
Te, aki még arra sem vagy képes, hogy egy táblázatból két megfelelő adatot kinéz és csinálj belőle egy értelmes aránypárt.....
Már ott fent megmondtam, hogy megszívod, mert ostoba vagy. Ennyike....

anonymand 2016.02.19. 07:00:43

@Éhes ló:

'Én azt állítottam, hogy a bokros és elqró idején kevesebbet fordítottak GDP arányosan az oktatásra és a nagy pofával idetolt adataidra cáfolatul hoztam egy hiteles forrást,"... - 2011-ig.
Hol szerepel ebben, hogy baromarcú qrmányunk mennyivel kevesebbet költ?
2011-20116 hol szerepel?
Ami a többiek megírtak, azt nem ismételem, mert néked hiába mondok mindent kétszer, mondok mindent kétsze.

Éhes ló 2016.02.19. 07:12:40

@MikeBoy: egy statisztikai forrásban képtelen vagy adatokat azonosítani te szerencsétlen ávósfattyú?
Hugyozni tudsz egyedül?
www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/oktat/okt1415.pdf utolsó oldal, táblák:
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_wdsi001a.html

A statisztika érdekes tudomány, de mielőtt bűvészkedni kezdenétek vele, érdemes a matek alapjaival tisztában lenni.
Nos inkább kérdezd meg a rebét akkor:

Én azt állítottam, hogy a bokros és elqró idején kevesebbet fordítottak GDP arányosan az oktatásra és a nagy pofával idetolt adataidra cáfolatul hoztam egy hiteles forrást, ami világosan megmutatta, hogy ma sokkal kevesebb gyerekre költenek el ugyanannyi,, vagy nem a gyereklétászm csökkenésével arányos GDP-t.

Azt is láthattad, hogy a gyerekszámmal az osztálylétszámok is csökkentek.

A kérdéseimre nem válaszoltál másodjára sem:
A hangszórót érő kérdés: nominálisan mikor kötlöttek többet egy ovisra, iskolásra?
A két hangszórót éró kérdés: GDP arányosan mikor kötltöttek többet egy ovisra, iskolásra?
A bónuszkérdés: mikor zárták be/adták el a legtöbb iskolát a gengszterváltás után, Magyarországon bármilyen szagszervezeti tiltakozás nélkül?

anonymand 2016.02.19. 07:33:06

@Éhes ló:

Remélem közben sikerült előbbre lépni szövegértésben, szövegértelmezésben.
Egy kis adalék, még mindig nem 2016-ig szóló adatokkal (amit ugyi eszméletlen régen várok tőled):
"Az iskolákra fordított állami költségek megvágása nem csak a jelenlegi kormány bűne, 2008 és 2010 között reálértéken 11 százalékkal nyesték meg a kiadásokat, a Fidesz-éra első két évében azonban még nagyobb, újabb 13 százalék volt a forráskivonás. És noha más közkiadások is a megszorítások áldozatai lettek (bárhogy hívják is a pénzkivonást a különböző kormányzati kommunikátorok), az iskolarendszer tekinthető a legnagyobb vesztesnek Orbán Viktor kormánya alatt."
hvg.hu/kultura/20151130_Ujabb_nagyon_szomoru_adatok_a_magyar_okta

Azért is merem ajánlani az oldalt, mert nagyon szép színes képeket láthatsz rajt.

2016.02.19. 08:43:35

@Éhes ló:

Figyu! Itt nincs hova futni!
Ezek egyike sem igaz:
"hogy ma sokkal kevesebb gyerekre költenek el ugyanannyi,, vagy nem a gyereklétászm csökkenésével arányos GDP-t."

"A tanuló létszám az 57%-a a bokrosinak, miközben a ráfordítások nagyobbak."

Hogy jött ki az 57%?? Addig nem tudom elmondani, hol tévedsz, amíg nem írod le.
Mert egyébként nem szerepel 57% egyik táblában sem. Vagyis neked kellett kiszámolni, csak nem tudtad.

2016.02.19. 08:52:59

@Éhes ló:

A másik:
Azért GDP arányosan nézzük az oktatásra fordított pénzeket, mert az a legpontosabb és legtöbb paramétert figyelembe vevő mutató.
Többek között figyelembe veszi a demográfiai változásokat is.
Mit is jelent ez? Azt, hogy ha hosszútávon a gyerekek száma megfeleződik, akkor bizony a dolgozók száma is meg fog feleződni, mivel a tanulók fognak dolgozni később.
ÉS CETERIS PARIBUS (biztosan ismered ezt a kifejezést, mert ugyan úgy közgazdász vagy, nint én ;)) FELE ANNYI DOLGOZÓ EMBER FELE AKKORA GDP-T TERMEL. És mivel GDP arányosan számolunk....
Van ebben egy fajta időbeni torzulás (értsd: még a 20 év sem sok ebben a témában), de ennek nincs jelentősége, mert:
"A tanuló létszám az 57%-a a bokrosinak, miközben a ráfordítások nagyobbak."
EZ NEM IGAZ!! NEM IGAZ!!!NEM IGAZ!!!
A valós adat kb. 87-88% Lásd ennek a táblának (A TE TÁBLÁD) utolsó oszlopa (un: MIndösszesen):
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_wdsi001a.html
Ha akarod kiveheted belőle az óvodásokat, de ez nem segít rajtad, sőt ront.

2016.02.19. 09:02:32

@Éhes ló:

A kérdéseimre nem válaszoltál (NEM NEKEM TETTED FEL) másodjára sem:
A hangszórót érő kérdés: nominálisan mikor kötlöttek többet egy ovisra, iskolásra?
MOST ÉS ENNEK SEMMI RELEVANCIÁJA. AKI NEM VESZI FIGYELEMBE AZ INFLÁCIÓT AZ EGY KÖZGAZDASÁGI ANALFABÉTA. MÁR EZ A KÉRDÉS IS IGNORÁLJA AZT, HOGY KOMOLYAN VEGYELEK
A két hangszórót éró kérdés: GDP arányosan mikor kötltöttek többet egy ovisra, iskolásra?
2003 EZ AZ ADATOKBÓL TRIVIÁLISAN LÁTSZIK.
A bónuszkérdés: mikor zárták be/adták el a legtöbb iskolát a gengszterváltás után, Magyarországon bármilyen szagszervezeti tiltakozás nélkül?
NEM RELEVÁNS!

2016.02.19. 09:19:32

@Éhes ló:

Hagy tegyek egy kis kiegészítést:
"A két hangszórót éró kérdés: GDP arányosan mikor kötltöttek többet egy ovisra, iskolásra?"
Ha ezt a kérdést úgy érted, hogy:
"A" év: 5% GDP 100 tanuló
"B" év:2.5% GDP 50 tanuló
és ezért "A" = "B" a két évben arányosan ugyan annyit költünk tanulókra, akkor rosszul gondolkodsz, mert a DOLGOZÓK arányának változásával is korrigálnod kellene.
Hiszen ahogy írtam, a demográfiai torzításban nem csak azt kell nézni, a diákok aránya hogyan alakult, hanem azt is, hogy a dolgozóké hogyan.
De erre nincs szükség, mert azért nézzük szimplán a GDP arányosan az egészet:
LÁSD Anonymand sora:
1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011
4,51 4,64 4,59 4,66 4,50 5,06 5,39 5,91 5,44 5,46 5,44 5,29 5,10 5,12 4,90 4,7
MERT EZEKET A PARAMÉTEREKET EZ FIGYELEMBE VESZI!

2016.02.19. 09:30:54

@Éhes ló:

Összefoglalom a kedvedért a lényeget:

1. Nem értetted meg, hogy simán GDP arányosan nézni az oktatásra költött pénzeket a legjobb módszer. Minden más sokkal jobban torzít és félrevezet. Ezért nem is csinálja senki másképpen.
2. A saját érvelésedre, (ami 1-es miatt eleve rossz egyébként) statisztikai adatokat hoztál, amiket nem tudtál megfelelően értelmezni és ez drasztikusan hamis irányba vitt.
"A tanuló létszám az 57%-a a bokrosinak, miközben a ráfordítások nagyobbak."
Ahogy írtam, ez nem valós.
3. Ez eddig úgy tűnik, nem rendelkezel olyan képességgel (vagy hazudsz, de ezt nem feltételezem), hogy megértsd, amit írok neked.Ez nem baj, mert míg én közgazdász vagyok, addig te nyilván nem. Csak azt nem értem, miért gondolod, hogy az észt oszthatod, mert itt azt próbálod tenni egy ideje.
4. "A tanuló létszám az 57%-a a bokrosinak, miközben a ráfordítások nagyobbak."
Ha ezt az állításodat nem próbálod meg igazolni (egyébként nem lehet) vagy elismerni, hogy hülyeség, akkor vagy az a fajta troll vagy, aki kavarni akar egy blogban vagy olyan segg, hogy nem képes elismerni, ha valamihez nem ért és nincs igaza.
5. Kíváncsian várom, mi lesz a 4-es ponttal.... ;)

anonymand 2016.02.19. 09:42:36

@Éhes ló:

Narancs-szemüveg fel!
Besz@ráshoz felkészülni!

"Az eddig rendszeresen megjelenő Statisztikai Tájékoztató Oktatási Évkönyv 2015. azt jelzi, hogy a rendszerváltás óta először ment az oktatásra fordított kiadások aránya a Bruttó hazai Termék (GDP) 4 százaléka alá, hiszen még 2010-ben is − a legnagyobb gazdasági válság közepén − 4,8 százalék volt ez az arány. Mind az államháztartás kiadásai, mind a GDP-arányos kiadások hatalmas kiadáscsökkenést mutatnak, így nem lehet fejlesztésekről beszélni a közoktatásban."
www.magyardiplo.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2096

"1.„Soha nem látott fejlesztés a közoktatásban.”
Egy gyermekre/tanulóra jutó oktatási költségvetési kiadás Ft-ban"
A táblázatot a blogmotor ne adja fel.
'különbség 2013-as árakon
Óvoda 608 570 713 013 679 271 -33 742
Általános iskola 584 836 685 205 600 484 -84 721
Középfokú oktatás 540 752 633 556 438 706 -194 850
Felsőfokú oktatás 935 914 1 096 536 884 406 -212 130
Az egy gyermekre/tanulóra jutó oktatási költségvetési kiadások 2009-ben és 2013-ban, valamint a 2013-as árakon számolt értékek különbsége Ft-ban. (Az egy főre jutó költségvetési kiadások adatainak forrása: Csécsiné, Hagymásy és Könyvesi 2015, 175. o.)"

Lehülyézés indul!
(részedről, irányomba)
Sértődöttség kinyilvánítása sokadszor, most!
(mert hogy, horribile dictu, valaki személyeskedett veled)
Itt bárkit ,esz@rni csak és kizárólag a többinél okosabbnak, vagyis neked lehet!

Éhes ló 2016.02.19. 14:39:26

@MikeBoy: a vidóhamisító hvg-t dugd fel magadnak bátran a többi hasonlóan semmitérő politikai hecclappal együtt. Köszi.

A létszámcsökkenést a költségcsökkenés is kíséri, de ettől még a fajlagos ráfordítások lehetnek magasabbak, vagy ugyanolyanok. Bokros és buktor esetében azonban már a GDP arányos ráfordítások között is jelentős külünbségek vannak (3% vs. 3,9%).
A politkai elfogultságod pedig nem írja felül a számokat.

1. Nem értetted meg, hogy simán GDP arányos ráfordításban nézni az oktatásra költött pénzeket nem a legjobb módszer, mert nem veszi figyelembe kikre költik ezt a pénzt. Nagyon nem mindegy, hogy kétmillió gyereket oktatunk ennyiből, vagy egyet.
Ha a ráfordítások csökkennének, de a tanulói létszám jobban csökken, akkor az egy tanulóra jutó GDP-ből finanaszírozott ráfordítások nőnek.

2. Kár a tanulói gyereklétszámcsökkenést tagadnod, mind 20 éves, mind 10 éves időtávon, mert az tény, ahogy tény a GDP arányos ráfordítás bokrosi csökkentése is.
A kettő aránya a kérdés bokrosnál és buktornál, amiben nem értünk egyet.

3. Nem osztottam észt és nem is személyeskedtem, míg bele nem kezdetetek. Modó-törölköző.
A vita elment statisztikai irányba és demonstráltam, hogy van olyan statisztikai elemzés, ami nominális és GDP arányos ráfordítás vizsgálata esetén sem negatív, hiszen az egy nappali tagozatos gyerekre jutó ráfordíátsok nem csökkentek, hanem nóttek 20 éves időtávon a szagszervezetek által kaserolt szocik és a sztrájkkal fenyegetett jobber qrmányok között..

4. A bokrosi 1997/98-os létszámadat ovis, sulis és középsulis gyerekeknél: 1922efő, (ovisok nélkül 1486 e fő) a GDP arányos ráfordítás 3%.
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_wdsi001b.html
www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/oktatas-gazdasagtana/ch05s04.html
www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tps00158.html
A buktori 2014/2015-ös: 1540efő (ovisok nélkül 1219efő). GDP arányos ráfordítás: 3,9%
hvg.hu/itthon/20160218_oktatasi_allamtitkar_palkovics_laszlo
Ez létszámban 80% (ovisok nélkül 82%), GDP arányos ráfordításban: 130%
Egy főre jutó arányban pedig 160% illetve ovisok nélkül 158%.
Határozottan több, mint amit a pufajkás költött az iskolásokra.

A bezárt /eladott iskolák számának tetőzése és a szagszervezetek ezirányú érzéketlensége pedig csak neked nem számítanak.
Nekem és még nem kevés embernek, aki a mai poltikai uszításon felháborodott , nagyon is sokatmondó.

A lényeg: nem a tanárok kaptak demokratikus felhatalmaást az ország és a közügyek irányítására, ők munkavállalók, akiknek 40 órban illik helyt állni, mint sok sok más munkavállalónak is, nem 22-26-32 órában, munkaidó nyilvántartást kell vezessenek, mint mindenki más is teszi, aki kötött munkaidőben dolgozik, nem azt csinálnak az osztályok becsukott ajtajai megett, amit akarnak, hanem amit a szakmai vezetés, a törvények előírnak és nem abból tanítanak, amiből akarnak, hanem abból, amit az állam tanítani rendel.

Nem utolsó sörben: a tanár nem politizálhat a munkahelyén és nem ejtheti túszul, nem terrorizálhatja a gyerekeket.
aki pedig képtelen ezeket a követelményeket teljesíteni, azt ki kell baszni, mint a macskát szarni a közoktatásból.

@anonymand: szarj be bátran, ne fogd vissza magadat.

2016.02.19. 14:47:53

@Éhes ló:

:DDDD
"A tanuló létszám az 57%-a a bokrosinak, miközben a ráfordítások nagyobbak."
Melyik két számot osztottad el, mikor ezt a FASZSÁGOT LEÍRTAD!
ne nekem kelljen megnéznem állandóan, miért vagy hülye, hanem lássuk!

DeMarco 2016.02.19. 14:49:05

Ez az egész olyan Dejavu érzés...

A demokrácia egyik velejárója. Bár diktatúrában és egyéb politikai rendszerekben is előfordul. Ritka, hogy egy párt egyedül kormányképes lesz a szavazások után, a legtöbbször szüksége van társakra, ezért koalíciós tárgyalásokat kezd. Ezeknek szinte mindig az a vége, hogy a szövetséges párt megkap bizonyos területeket, minisztériumokat. Aztán kiderül, hogy ki hogyan tudja kezelni a saját területét, amiben sokszor ellentétes döntések születnek a társpárthoz képest, feszültségeket okozva ezzel.

Párszor már végignéztük (végigszenvedtük) a balliba házasságot és azt is, hogy miket művel a szadesz a területein, főleg az egészségügyben (az algopyrint sosem fogom megbocsájtani, pláne az ilyen heteken, amikor minden nap esik...), nem mintha az mszp jobb teljesítményt nyújtott volna a többin, de azért hangyányival kevésbé irritálóakat.

Most ugyanez a helyzet pepitában, innen a dejavu. Akkor is tudta mindenki, hogy a legjobb megoldás az lett volna, ha elveszik az egészségügyi tárcát a szadesztől és most is mindenki tudja, hogy nem szabadott volna a kdnp-nek adni az oktatási tárcát, tudjuk, hogy Pokornit kellett volna odarakni. De azt is tudjuk, hogy így működik a politika és a koalíciónak ez az egyik átka.

Mindenki tudja, hogy korábban nem voltak túl sikeresek a nagy állami mammutvállalatok, ezért tanulni kellett volna a korábbi hibákból, részben tanultak is egyébként, de ez még így is kevés. A központosításnak olcsóbbá kellett volna tennie a rendszert és kiegyenlíteni az egyenlőtlenségeket. Az első nem hiszem, hogy sikerült, vagy túl nagy áron, a másik inkább sikeresebb (most mindenkinek egyformán sz.. ).

A tankkönyv mizéria szerintem eltúlzott. Bár én is támogatom a szabad tankönyvválasztást, de a mostani könyveik is nagyon jók, még ha, itt-ott vannak benne hibák, amiket később lehet javítani, pontosítani. Nagyságrendekkel jobbak, mint a mi könyveink, sokkal jobban lehet tanulni belőlük, kevésbé szárazak. A történelemkönyvekről nem is beszélve, amiben annyi sületlenség volt és szándékos hazugság nálunk, hogy gyakorlatilag szemétre való az a tudás amit azokból kaptunk. Ugyanakkor még a legdrágább és legcsili-vilibb könyvek sem változtatják meg az alapfeladatokat. A szorzótáblát ugyanúgy kívülről meg kell tanulni, szépen és helyesen ugyanúgy tudni illik. Futni, ugrani, mászni továbbra is szükséges és hasznos.

Forráshiányos az ágazat, jogos. De melyik nem az?? Mikor nem volt forráshiányos az ágazat? Aki akar, elhivatott, most is tud tanítani, aki akar, most is tud tanulni. Ráadásul az internet határtalan segítséget nyújt a tanulásban, ami jelentősen csökkenti a ráfordított energiákat.

Össze-vissza csaponganak a gondolatok, de ez is mutatja, hogy ez egy komplex rendszer, sok résztvevővel, sok érdekkel és mindig kevesebb pénzzel, mint amit el lehetne költeni.

2016.02.19. 14:50:05

@Éhes ló:

"1. Nem értetted meg, hogy simán GDP arányos ráfordításban nézni az oktatásra költött pénzeket nem a legjobb módszer, mert nem veszi figyelembe kikre költik ezt a pénzt. Nagyon nem mindegy, hogy kétmillió gyereket oktatunk ennyiből, vagy egyet. "

LÁTOD MEKKORA DEGENERÁLT HÜLYE VAGY!
Hiába erőlködsz, mert ez az igazság.
Magamat idézem:
Azért GDP arányosan nézzük az oktatásra fordított pénzeket, mert az a legpontosabb és legtöbb paramétert figyelembe vevő mutató.
Többek között figyelembe veszi a demográfiai változásokat is.
Mit is jelent ez? Azt, hogy ha hosszútávon a gyerekek száma megfeleződik, akkor bizony a dolgozók száma is meg fog feleződni, mivel a tanulók fognak dolgozni később.
ÉS CETERIS PARIBUS (biztosan ismered ezt a kifejezést, mert ugyan úgy közgazdász vagy, nint én ;)) FELE ANNYI DOLGOZÓ EMBER FELE AKKORA GDP-T TERMEL. És mivel GDP arányosan számolunk....

2016.02.19. 15:02:15

@Éhes ló:

Öregem!
Ez a demográfiai diákok-dolgozók-GDP összefüggés olyan egyszerű mint a nap.
Mi a tökömet nem tudsz ezen megérteni.
Leírtam neked, de mintha a levegőnek beszélnék figyelj:

Ha ezt a kérdést úgy érted, hogy:
"A" év: 5% GDP 100 tanuló
"B" év:2.5% GDP 50 tanuló
és ezért "A" = "B" a két évben arányosan ugyan annyit költünk tanulókra, akkor rosszul gondolkodsz, mert a DOLGOZÓK arányának változásával is korrigálnod kellene.

LÁTOD LOVACSKA! Már azt is leírom, hogyan gondolkodsz rosszul.

"Nagyon nem mindegy, hogy kétmillió gyereket oktatunk ennyiből, vagy egyet."

Leírtam, hogy KORRIGÁLNI KELL A DOLGOZÓK SZÁMÁVAL, MERT KEVESEBB DIÁK, KEVESEBB MELÓS KEVESEBB GDP. És kevesebb GDP-nek ugyan az az aránya is kevesebb.
Hogyan írjam még le, hogy világosság gyúljon sötét fejedben végre!!???

2016.02.19. 15:04:47

@DeMarco:

Baszod! Vagyis a KDNP hibás!?? :DDDD
Idefigyu! Volt ám annak idején egy Torgyánunk is! ;)

2016.02.19. 15:22:23

@Éhes ló:

LOVACSKA JELENTKEZZ!
Hogy jött ki az 57%-od?
Számolni nem tudó lovacska!!! Melyik két számot osztottad el?
Ne sunnyogj már baszod. Legyen már benned egy kis tökösség, hogy megmondod mit csesztél el!

2016.02.19. 15:41:57

@Éhes ló:

Uccsó próba, hogy megértsd az univerzumot.
Tételezzük fel, hogy GDP 5%-a megy oktatásra.
És most a tanulók száma megduplázódik évek alatt.
Szerinted akkor a GDP 10%-t kel költeni oktatásra, hogy ugyanott legyünk mint az elején.
Hiszen nem csak az számít, hogy mennyire, hanem azt is mennyire.
Majd a tanulók száma megint megduplázódik és megint és megint összesen 5*

Mi is történt most? A igen, már a GDP 160%-a megy oktatásra.
Hát ez elég fura. Pedig mennyien is vagyunk? Őőőő 320 millió. Kb. USA
Fene lássa lelkünket itt valami nem stimmel. Vajon mi?
A diákok növekedése a lakosság növekedését és a dolgozókét is jelenti triviálisan.
No meg a GDP-jét. Vagyis! NEM JÓL SZÁMOLUNK, HA CSAK ÚGY GONDOLKODUNK, AHOGY TE!
Ennél jobban és egyszerűbben kizárt, hogy le tudjam magyarázni... ;)

anonymand 2016.02.19. 17:20:42

@Éhes ló:

Max Schmelig hozzád képest sehol nem van (volt).
Persze, amíg ő a kötelekbe kapaszkodva "állta" az ütéseket, te a kérdések elől rendszeresen elhajolsz.
Sebaj!

anonymand 2016.02.19. 18:27:35

@Éhes ló:

Mivel hiába a lóhoz imádkozás, a magam részéről nehány megjegyzéssel valószínűleg be is fejezem.
1. Folyvást 2011-es évvel bezáródó adatsorra hivatkozol (ha jól rémlik 2016-ot írunk).
2. Nyilván nem véletlenül, de kevered az okot az okozattal. Ha egy főre jutó pénzről van szó (amiről nem emlékszem, hogy hoztál volna statisztikát, legfőképpen nem nemzetközi összevetést). Ha a keretszámokkal csökkentik a létszámot a felsőoktatásban, ha bezárnak gimnáziumokat és ezzel csökkentik a férőhelyek számát, az egy főre jutó kiadásokat nem nehéz magasabbra tornázni.
3. Mások ugyan kérték, hogy add meg, mely számokból jött ki a durván feleannyi, mint anno, ezt nem teszed meg.
4. Ugyanakkor, bár mások szintén jelezték, hogy ha már a Bokros időszakra hivatkozol, miért feledkezel meg az inflációról, hogy azzal korrigálj.
5. Szevasz!

Éhes ló 2016.02.19. 18:46:47

@anonymand:
1. Nem záródk le 2011-ben, mert a 2014/15-ös évben záródik le.
2. semmit nem keverek, azt pedig ne rajtam kérd számon, ha képtelen vagy matematikai és logikai alapműveleteket végrehajtani.
Felsőoktatásról pedig a kutya nem beszél, de én egészen biztosan nem és a gyerekszám csökkenés oka demográfiai, nem intézményi, hazudj bármit is.
3. Megadtam, forrásokkal, szemben veled, aki képtelen volt egy publikus, ellenőrizhető forrást adni a fikázása mellé.
4. Az statisztikai ámokfutásotok eleljén leírtam, hogy bokros és elqró is kirabolta az oktatást.
Előbbi a példátlanul rossz finainszírozással és forráskivonással, utóbbi az intézménybezérésokkal, eladásokkal..
Sokatmondó, hogy a szagszervezetek egyik ellen se tiltakoztak, most pedig a nyálukat verik - veletek és a gyerkeket túszul ejtő ballibbant agitátorokkal kéz a kézben.

No húzz vérbe!

2016.02.19. 20:56:39

@Éhes ló:

Lovacska!

Ne terelj, itt nincs hova bújni.
57% honnan jött?
Megértetted-e vagy tudod-e cáfolni, amit írtam arról, miért értelmetlen a diákok létszámával önmagában korrigálni.

anonymand 2016.02.19. 21:02:16

@Éhes ló:

1. Többször hivatkoztál (mert te aztán megadod az autentikus forrást) erre:
www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tps00158.html
"Oktatásra fordított közkiadások, összesen (2000–2011)"
Legutóbbi válaszod: "Nem záródk le 2011-ben, mert a 2014/15-ös évben záródik le."
De én vagyok a hülye.
2 Éppen az előbbiek okán elhiszem, nur für dich, hogy nem kevered a dolgokat.
Nem keverted a politikai támogatottságot sem az én megjegyzésemre: "- nézz már utána kérlek, hogy milyen a pedagógusok támogatottsága (még a Fidesz hívei között is magasabb 60%-nál).+
Tutti, hogy nem keverted.
"A támogatottságotok itt van:
kozvelemenykutatok.hu
A többi duma."
Az csak duma, hogy keverted.
3. Nos, bocsánatodért esedezem, ezeket nem adtam meg:
www.facebook.com/egyutt2014debrecen/posts/667737389906549
"Megadtam, forrásokkal, szemben veled, aki képtelen volt egy publikus, ellenőrizhető forrást adni a fikázása mellé."
www.ksh.hu/thm/2/indi2_2_2.html
"Megadtam, forrásokkal, szemben veled, aki képtelen volt egy publikus, ellenőrizhető forrást adni a fikázása mellé."
hvg.hu/itthon/20150512_X_elgondolkodtato_abra_a_magyar_iskolaren
"Megadtam, forrásokkal, szemben veled, aki képtelen volt egy publikus, ellenőrizhető forrást adni a fikázása mellé."
abcug.hu/lassan-elszivarog-penz-az-oktatasbol/
"Megadtam, forrásokkal, szemben veled, aki képtelen volt egy publikus, ellenőrizhető forrást adni a fikázása mellé."
Már nem tudom hol olvastam, de oly jól hangzik, hogy idézem (a publikus és ellenőrizhető forrás megadásával):
"Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!"
Mondjuk arra nem találtam publikus, ellenőrizhető forrást, hogy akinek más a véleménye mint neked, fejedre olvassa "tévedéseid", azt le kőne szarni (nyilván titkosított párthatározat).
Ja! Meg valami sánta kutyáról is hallottam.
Te nem?
4. A szokásos terelés.

Ennyi ölég.
Is.

anonymand 2016.02.19. 21:05:13

@Éhes ló:

Azért csak kimaradt:
uj.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=20
Használd egészséggel!
Már ha képes vagy rá...

anonymand 2016.02.20. 06:14:21

@Éhes ló:

"Megadtam, forrásokkal, szemben veled, aki képtelen volt egy publikus, ellenőrizhető forrást adni a fikázása mellé." - minden erőmet összeszedve megpróbálom bizonyítani, hogy képes vagyok publikus és ellenőrizhető forrást adni.
Igaz ugyan, hogy éjt nappallá téve majd beledöglöttem míg sikerült, viszont van sikerélményem.
"Ehhez az adatsorhoz sem kell sok kommentár. Látható, hogy a középfokú oktatás szenvedte el a legnagyobb arányú csökkentést, az egy tanulóra jutó költség majdnem a harmadával csökkent. A felsőoktatásban az egy hallgatóra jutó oktatási kiadás közel az ötödével, és még az általános iskolai oktatás is elveszítette 4 év alatt az egy tanulóra jutó kiadás mintegy 12%-át. Bár csak kis mértékben, de még az óvodák finanszírozása is szűkült."
"Ezen az ábrán az előbbi táblázatban is jelzett jelenségek természete még világosabban látszik. 2003-hoz, 2005-höz képest mindegyik szektor veszteséget könyvelhetett el. A felsőoktatást érintő változás 2012-ben drámai, de a középfok támogatásának csökkenése is tragikus méreteket ölt az egész időszakot tekintve."
nahalkaistvan.blogspot.hu/2016/02/adatok-tenyek-4.html

Jó mulatság, férfimunka volt.

DeMarco 2016.02.20. 08:08:38

@MikeBoy: Nagy részben igen, a kdnp a hibás. Túl nagyot akartak változtatni és hiába jó elvek mentén, az elvek elcsúsztak a kivitelezésen, a gyakorlaton, és az eszközök hiányán, lásd: tornatermek hiánya, vagy befogadó képességének aránytalansága.
Ráadásul amikor látszott, hogy összeomlik a hegy, későn reagáltak és nem álltak neki a bajok orvoslásának, vagy csak későn.
A fidesz pedig ugyanúgy ahogy anno az mszp hagyta elfajulni a dolgokat és kevéssé bírálta a koalíciós partner tárcáját.

Éhes ló 2016.02.20. 09:19:17

@anonymand: több hivatkozásom is volt, te képtelen voltál megnevezni melyikkel van gondod.
Te delirátltál szarásról, arra reagáltam, ezért magaddal vitázz, ne velem.
De megvígasztallak, veled szemben adtam meg releváns hivatkozást az arra terjedő idóre is.
Poltikai heccoldalak hazugságait nem tartom forrásnak, ráadásul nem terheltelek ilyenekkel a jobboldalról a vitánk során.
A politikai hatalomgyakrolás alapja a demokratikus választásokon elnyert támogatottság, ami nem arra kérdésre ad választ, akarunk-e örök életet.
Ha ezt nem érted meg (nem érted meg szemmel láthatóan) akkor olvasgass tovább és bódítsd magadat azzal, hogy nektek van tömegtámogatottságotok és nem buktornak, meg vonának.

De ez ne zavarjon az őrületedben, hazudozz tovább.

anonymand 2016.02.20. 11:59:06

@Éhes ló:

Hazug ló, vagy bagoly!

"több hivatkozásom is volt, te képtelen voltál megnevezni melyikkel van gondod."
"1. Folyvást 2011-es évvel bezáródó adatsorra hivatkozol (ha jól rémlik 2016-ot írunk)." - miért is kőne külön megadnom (ismételni) az általad adott linket, amikor a táblázat címsorában ott szerepel a 2011???
Az csak hab a tortán, hogy két különböző linket is megadsz, mintha nem ugyanaz lenne a vége.
Igaz viszont, hogy az egyik táblázat kezdete 1991, míg a másiké 2000.
Ügyes!, mondaná erre Kohn.
Persze én vagyok a hibás belátom, nem pedig a forrás megadója.
"De megvígasztallak, veled szemben adtam meg releváns hivatkozást az arra terjedő idóre is." - vigasztalan és vigasztalhatatlan vagyok, mert pont a relevánst ne tanátam.

"Te delirátltál szarásról, arra reagáltam, "...
Azért ez nem egészen így volt.
Ugye?
"Nem szorulok a sajnálatodra és cuppanj le rólam, mert nem veled foglalkozok (leszarlak)"...
Éhes ló 2016.02.17. 22:29:42
"A suttyó személyeskedésedet jobb lenne mellőznöd, mert nem foglalkozok a személyeddel, leszarom ki vagy."
Éhes ló 2016.02.18. 08:06:00
"Leszarom miért irkáltok marhaságokat, emberálarcotokat veszejtve."
Éhes ló 2016.02.18. 12:30:18
Értem.
És mennyit deliráltam volna, ha az alkoholszintem normális lenne, nem pedig egészségtelenül alacsony...

"Poltikai heccoldalak hazugságait nem tartom forrásnak, ráadásul nem terheltelek ilyenekkel a jobboldalról a vitánk során." - hiányos a mondat, és egy kicsit megtévesztő.
Hiányzik a "ballibant" jelző, amúgy pedig mennyivel kevésbé "politikai heccoldal", mint ez:
spiler.blog.hu/2016/02/18/a_bazi_nagy_pedagogus_hiszti?utm_medium=lista&utm_campaign=bloghu_cimlap&utm_source=nagyvilag
amivel voltál olyan kedves nem terhelni minket?

Nem rossz próbálkozás, csak nem ér egy cowboykalap teveürüléket, ahogyan megkísérled kimosni magad abból, hogy brutál módon keverted a pedagógusok támogatottságát a párttámogatással:
"A politikai hatalomgyakrolás alapja a demokratikus választásokon elnyert támogatottság, ami nem arra kérdésre ad választ, akarunk-e örök életet." - ezt ugyan minek hoztad fel?
A kérdésem a pedagógusok támogatottságára vonatkozott.
Megismételjem?
A kérdésem a pedagógusok támogatottságára vonatkozott.

Minekutána minden egyes állításodat cáfoltam, ez a mondatod kissé erősnek tűnik:
"De ez ne zavarjon az őrületedben, hazudozz tovább."
Mivel a kilenc parancsolatot (te egyet ugye biztosan negligálsz) ajánlottam már becses figyelmedbe, most megragadom az alkalmat, hogy javasoljam legközelebbi nagyberuházásnak egy tükör megvételét.
Olykor nem ártana belenézned.

Csak így tovább! Semmi és senki ne zavarjon abban, hogy másokat lehülyézz, lesz@rj, elküldj.
Legfőképp a fejedre olvasott tényszerű igazságok ne zavarjanak.
Még megárt a szépségednek.

2016.02.20. 12:54:07

@Éhes ló:

Miért sunnyogsz?
Ez nem rád vall, vagy mégis!!?? ;)

2016.02.20. 12:58:18

@DeMarco:

Nem vagyok az ilyen politikának híve, de nincs igazad.
Fidesz - FKGP
MSZP - SZDSZ
FIDESZ - KDNP

Az első kettő abban különbözik a harmadiktól, hogy Semjén és az FKGP a FIDESZ és Orbán bábjai. Egy kvázi mérhetetlen támogatottságú párt, amelyiknek nincs semmilyen hatalma és alkupozíciója. Orbán azt csinál velük, amit akar.
A másik két esetre ez nem igaz.
Vagyis az oktatásban pontosan az történt, amit Orbán eldöntött és amihez ragaszkodott.Röviden összefoglalva egy nagy rakás sz.r.

DeMarco 2016.02.20. 13:51:43

@MikeBoy: Ez a szadeszre is állt. A politikai szövetségeseket ettől függetlenül illik tiszteletben tartani és megpróbálni betartani a koalíciós szerződéseket. A fidesz néppárt, több, egyébként alapesetben független szervezetet ölel fel és karolja fel az ügyüket egy közös üggyé. Ha Torgyán doktort alatt nem esik szét az fkgp, akkor rendes pártként ott lenne a helye a parlamentben, ahogy mindig is ott voltak. Bár jelenleg ez célszerűbb megoldás.

Ettől függetlenül az oktatás egy részének reformjába nyakig benne van a fidesz is, a központosítás és esélyegyenlőség megteremtésében. Most kvázi minden gyerek ugyanazt a tudásanyagot kapja meg, ugyanazokból a könyvekből tanul, ugyanazon metódusok mentén és a szülőkre, önkormányzatokra is ugyanazok a terhek rakódnak rá országszerte. Emiatt nagyjából minden gyerek ugyanazokkal az esélyekkel indul iskolai szinten.

De a forráshiányos központosított irányítás nem elég hatékony, emiatt recseg-ropog az egész.

2016.02.20. 14:04:13

@DeMarco:

"Ez a szadeszre is állt."

Nem állt. A szadesz önálló párt volt, a KDNP nem létezik önálló pártként.

"A politikai szövetségeseket ettől függetlenül illik tiszteletben tartani és megpróbálni betartani a koalíciós szerződéseket."

Igen illik, majd pont a fideszre lesz ez igaz. :DDDDD

"A fidesz néppárt, több, egyébként alapesetben független szervezetet ölel fel és karolja fel az ügyüket egy közös üggyé."

Nem,a Fidesz az Orbán nevű politikus és néhány köréje gyűlt elvakult támogató és haszonélvező személy pártja.
Eltaposnak mindenkit és nem érdekli őket semmi, csak a hatalom és a pénz.

"Ha Torgyán doktort alatt nem esik szét az fkgp, akkor rendes pártként ott lenne a helye a parlamentben, ahogy mindig is ott voltak. Bár jelenleg ez célszerűbb megoldás."

Az FKGP-t a Fidesz verte szét, hogy ott lenne e helyük a perlamentben az meg egy bullshit.
Miért lenne ott a helyük, mikor azt sem tudjuk kiknek lenne ott a helyük csak a nevüket, hogy FKGP?

"Ettől függetlenül az oktatás egy részének reformjába nyakig benne van a fidesz is, a
központosítás és esélyegyenlőség megteremtésében."

Hogy egy örökzöldet ídézzek "CSAK a Fidesz" van benne.

"Most kvázi minden gyerek ugyanazt a tudásanyagot kapja meg, ugyanazokból a könyvekből tanul, ugyanazon metódusok mentén és a szülőkre, önkormányzatokra is ugyanazok a terhek rakódnak rá országszerte. Emiatt nagyjából minden gyerek ugyanazokkal az esélyekkel indul iskolai szinten."

Ez úgy hülyeség ahogy van. Sem az oktatás, sem az esélyegyenlőség, sem az élet nem erről szól.

"De a forráshiányos központosított irányítás nem elég hatékony, emiatt recseg-ropog az egész. "

Nem recseg ropog, hanem atomjaira hullik.
A "forráshiány" bullshit. Ilyen szintű központosítás eleve működésképtelen, ezt az elején megmondta mindenki, de a Orbánt nyilván nem érdekelte (mint ahogy az okttás sem érdekkli, vagy a hazája jövőjének a sorsa), lásd fentebb, miért.
Hozzá nem értő, lojális, ostoba káderek ülnek a KLIK-ben,semmi közük az egészhez és csak szétbasszák az oktatást.

Na ennyit már a Fideszről..... ;)

2016.02.23. 10:02:34

@Éhes ló:

Lovacska!
te valóban elsunnyogtál, mikor szembesültél azzal, hogy nem tudsz egy táblázatból két számot megfelelően elosztani és %-os arányt képezni belőlük...
Hagy idézzem magamat FIGYELJ:

"4. "A tanuló létszám az 57%-a a bokrosinak, miközben a ráfordítások nagyobbak."
Ha ezt az állításodat nem próbálod meg igazolni (egyébként nem lehet) vagy elismerni, hogy hülyeség, akkor vagy az a fajta troll vagy, aki kavarni akar egy blogban vagy olyan segg, hogy nem képes elismerni, ha valamihez nem ért és nincs igaza."

És milyen igazam lett KUSSOLSZ, mint hal a fűben.
Na most akkor troll vagy vagy egy szánalmas segg? ;)

Éhes ló 2016.02.23. 10:58:21

@MikeBoy: felesegesen okádsz itt is.
Válaszoltam, részletesen:

Éhes ló 2016.02.19. 14:39:26
@MikeBoy: a videóhamisító hvg-t dugd fel magadnak bátran a többi hasonlóan semmitérő politikai hecclappal együtt.
Köszi.

A létszámcsökkenést a költségcsökkenés is kíséri, de ettől még a fajlagos ráfordítások lehetnek magasabbak, vagy ugyanolyanok. Bokros és buktor esetében azonban már a GDP arányos ráfordítások között is jelentős külünbségek vannak (3% vs. 3,9%).
A politkai elfogultságod pedig nem írja felül a számokat.

1. Nem értetted meg, hogy simán GDP arányos ráfordításban nézni az oktatásra költött pénzeket nem a legjobb módszer, mert nem veszi figyelembe kikre költik ezt a pénzt. Nagyon nem mindegy, hogy kétmillió gyereket oktatunk ennyiből, vagy egyet.
Ha a ráfordítások csökkennének, de a tanulói létszám jobban csökken, akkor az egy tanulóra jutó GDP-ből finanaszírozott ráfordítások nőnek.

2. Kár a tanulói gyereklétszámcsökkenést tagadnod, mind 20 éves, mind 10 éves időtávon, mert az tény, ahogy tény a GDP arányos ráfordítás bokrosi csökkentése is.
A kettő aránya a kérdés bokrosnál és buktornál, amiben nem értünk egyet.

3. Nem osztottam észt és nem is személyeskedtem, míg bele nem kezdetetek. Modó-törölköző.
A vita elment statisztikai irányba és demonstráltam, hogy van olyan statisztikai elemzés, ami nominális és GDP arányos ráfordítás vizsgálata esetén sem negatív, hiszen az egy nappali tagozatos gyerekre jutó ráfordíátsok nem csökkentek, hanem nóttek 20 éves időtávon a szagszervezetek által kaserolt szocik és a sztrájkkal fenyegetett jobber qrmányok között..

4. A bokrosi 1997/98-os létszámadat ovis, sulis és középsulis gyerekeknél: 1922efő, (ovisok nélkül 1486 e fő) a GDP arányos ráfordítás 3%.
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_wdsi001b.html
www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/oktatas-gazdasagtana/ch05s04.html
www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tps00158.html
A buktori 2014/2015-ös: 1540efő (ovisok nélkül 1219efő). GDP arányos ráfordítás: 3,9%
hvg.hu/itthon/20160218_oktatasi_allamtitkar_palkovics_laszlo
Ez létszámban 80% (ovisok nélkül 82%), GDP arányos ráfordításban: 130%
Egy főre jutó arányban pedig 160% illetve ovisok nélkül 158%.
Határozottan több, mint amit a pufajkás költött az iskolásokra.

A bezárt /eladott iskolák számának tetőzése és a szagszervezetek ezirányú érzéketlensége pedig csak neked nem számítanak.
Nekem és még nem kevés embernek, aki a mai poltikai uszításon felháborodott , nagyon is sokatmondó.

A lényeg: nem a tanárok kaptak demokratikus felhatalmaást az ország és a közügyek irányítására, ők munkavállalók, akiknek 40 órban illik helyt állni, mint sok sok más munkavállalónak is, nem 22-26-32 órában, munkaidó nyilvántartást kell vezessenek, mint mindenki más is teszi, aki kötött munkaidőben dolgozik, nem azt csinálnak az osztályok becsukott ajtajai megett, amit akarnak, hanem amit a szakmai vezetés, a törvények előírnak és nem abból tanítanak, amiből akarnak, hanem abból, amit az állam tanítani rendel.

Nem utolsó sörben: a tanár nem politizálhat a munkahelyén és nem ejtheti túszul, nem terrorizálhatja a gyerekeket.
Aki pedig képtelen ezeket a követelményeket teljesíteni, azt ki kell baszni, mint a macskát szarni a közoktatásból.

Ha nem érted, kérdezd bátran a rebét, mesüge!

2016.02.23. 11:07:43

@Éhes ló:

Hogy jött ki az 57%? :DDDDD
Ekkora sunnyogó FASZT mint te még nem látott a világ.
Minek válaszolsz, ah nem a kérdésre válaszolsz?
Sunnyogj el a francba, a hátsó ajtón, de ha válaszolsz arra válaszolj, amit kérdezek.

Éhes ló 2016.02.23. 11:45:08

@MikeBoy: szerintem a kutyáddal társalogj így te szerencsétlen hülye.
Ha nem tudsz olvasni, vagy nem érted amit olvasol keresd fel a rebét mesüge.

2016.02.23. 11:48:33

@Éhes ló:

NINCS BENNE TÖKI!
Melyik tábla melyik, melyik két számának a hányadosából jön ki az 57%?
MOST MINEK SUNNYOGSZ?
ÍRJ LE KÉT SZÁMOT! Nem regényt kérek, hanem KÉT SZÁMOT!!! :DDDD
Ilyen egy sunyogó fasz, mint te tényleg nincs a földön.
Ekkorát égni... ;)

2016.02.23. 11:54:20

@Éhes ló:

Tudod van olyan, amikkor nincs igazad és szembesítenek vele.
De milyen eltorzult gondolkodás az, hogy mindketten tudjuk, Tre vagy a hülye, de mégis kötöd az ebet a karóhoz.
Vajon mit gondolhatsz ilyenkor TE FASZ!
A gyomrodban mi van? Idegesség? Ajjajjj, lebuktam, nem tudok két számot elosztani egymással.
De sebaj, majd kidumálom magamat.
Hát nem dumálod ki......
Biztosan csodálkozol, hogy miért nem? A politikusoknak sikerülni szokott, de neked nem megy.
Hát azért, mert a politikus elmondja a mondandóját és lelép.
De itt visszakérdeznek, itt nem hagyják Rád a hülyeséget.
Is mivel ostoba embernek születtél, mindig a szopórolleren leszel az ilyen vitákban.
Leghátul kullogsz, ahol a hülyék kullognak!

Éhes ló 2016.02.23. 12:33:51

@MikeBoy: a majomkodásod nem érdekel mesüge, ezzel a családodat szórakoztasd, ne engem.
Eltorzult gondolkodás személyeskedni és a nyílt forrásokon alapuló adatokat tagadni, figyelmen kívül hagyni, nem kevésbé, mint diákokat, gyerekeket politikai akciókban eszközként használni.

Egyébként meg a tetves ávós kurva anyádhoz szólj ilyen bunkó módon.

2016.02.23. 12:37:27

@Éhes ló:

MELYIK KÉT SZÁM HÁNYADOSA ADJA AZ 57%-OT? :DDD
Nincs hova sunnyogni TÖKI? Értsd már meg!!
Ekkora egy balfaszt, mint te még nem láttam.

A SZÁMAID HÜLYESÉGEK!
EGYRE KÉRDEZTEM RÁ, AZÓTA SEM ADTAD MEG, HOGYAN JÖTT KI.
Addig minek foglalkoznék bármi mással?

Éhes ló 2016.02.23. 13:56:00

@MikeBoy: a számaim nyílt forrásokon alapulnak és csak egy magadfajta baromnak nem jelentenek semmit.
Feketén fehéren látszik, hogy bokros idején - bármiféle szagszervezeti tüntikézés és kockásingezés nélkül - volt a minimumon mind GDP arányosan, mind az egy nappalitagozatos gyerekre jutó részében.

Nehéz megértened, de ez van.
Kérdezd bátran a rebét, ha nem érted, mesüge.

2016.02.23. 14:02:16

@Éhes ló:

És a számaid rosszak.
Honnan tudjuk? Onnan, hogy az 57%-od egy hülyeség és NEM ÁRULOD EL, HOGYAN JÖTT KI!
AZT ÁLLÍTOM, NEM IGAZ!
BE tudod bizonyítani az ellenkezőjét, ha igazad van?
Igen, Bebizonyítottad? NEM CSAK TERELSZ.
Azért terelsz mert, hülyeséget írtál és lebuktál!

HÁNYSZOR ÍRJAM LE NEKED, HOGY EZ NEM IGAZ???

"A tanuló létszám az 57%-a a bokrosinak, miközben a ráfordítások nagyobbak."

NEM IGAZ, NEM IGAZ...
Hülyeséget számoltál TÖKI!
ITT NINCS HOVA ELBÚJNI:

******************************************************
MELYIK KÉT SZÁM HÁNYADOSA ADJA AZ 57%-OT????????????
******************************************************

LÁTOD A CSILLAGBA KERETEZETT RÉSZT !!!FASZFEJ!!! ???
VAN SZEMED TE FOS! TUDSZ VÁLASZOLNI HAZUG TROLL CSICSKA?
ÉGETED MÉG MAGAD TOVÁBB?

Éhes ló 2016.02.23. 14:16:43

@MikeBoy: az ávéhás apád a faszfej te szerencsétlen hülye, ha nem tudsz olvasni, majd segít rajtad a rebéd.

2016.02.24. 08:47:26

@Éhes ló:

Szerintem Te előbb oboáznád le saját apádat (mindegy él-e vagy meghalt [lásd nekrofilia]), még mielőtt válaszolnál erre a tök egyszerű kérdésre.
Na lássuk.
Verzió 1: Apa oboázás
Verzió 2: Válaszolsz!
******************************************************
MELYIK KÉT SZÁM HÁNYADOSA ADJA AZ 57%-OT????????????
******************************************************

Lovacska melyiket választja vajon?

Éhes ló 2016.02.24. 17:57:36

@MikeBoy: @MikeBoy: felesegesen okádsz itt is.
Válaszoltam, részletesen:

Éhes ló 2016.02.19. 14:39:26
@MikeBoy: a videóhamisító hvg-t dugd fel magadnak bátran a többi hasonlóan semmitérő politikai hecclappal együtt.
Köszi.

A létszámcsökkenést a költségcsökkenés is kíséri, de ettől még a fajlagos ráfordítások lehetnek magasabbak, vagy ugyanolyanok. Bokros és buktor esetében azonban már a GDP arányos ráfordítások között is jelentős külünbségek vannak (3% vs. 3,9%).
A politkai elfogultságod pedig nem írja felül a számokat.

1. Nem értetted meg, hogy simán GDP arányos ráfordításban nézni az oktatásra költött pénzeket nem a legjobb módszer, mert nem veszi figyelembe kikre költik ezt a pénzt. Nagyon nem mindegy, hogy kétmillió gyereket oktatunk ennyiből, vagy egyet.
Ha a ráfordítások csökkennének, de a tanulói létszám jobban csökken, akkor az egy tanulóra jutó GDP-ből finanaszírozott ráfordítások nőnek.

2. Kár a tanulói gyereklétszámcsökkenést tagadnod, mind 20 éves, mind 10 éves időtávon, mert az tény, ahogy tény a GDP arányos ráfordítás bokrosi csökkentése is.
A kettő aránya a kérdés bokrosnál és buktornál, amiben nem értünk egyet.

3. Nem osztottam észt és nem is személyeskedtem, míg bele nem kezdetetek. Modó-törölköző.
A vita elment statisztikai irányba és demonstráltam, hogy van olyan statisztikai elemzés, ami nominális és GDP arányos ráfordítás vizsgálata esetén sem negatív, hiszen az egy nappali tagozatos gyerekre jutó ráfordíátsok nem csökkentek, hanem nóttek 20 éves időtávon a szagszervezetek által kaserolt szocik és a sztrájkkal fenyegetett jobber qrmányok között..

4. A bokrosi 1997/98-os létszámadat ovis, sulis és középsulis gyerekeknél: 1922efő, (ovisok nélkül 1486 e fő) a GDP arányos ráfordítás 3%.
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_wdsi001b.html
www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/oktatas-gazdasagtana/ch05s04.html
www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tps00158.html
A buktori 2014/2015-ös: 1540efő (ovisok nélkül 1219efő). GDP arányos ráfordítás: 3,9%
hvg.hu/itthon/20160218_oktatasi_allamtitkar_palkovics_laszlo
Ez létszámban 80% (ovisok nélkül 82%), GDP arányos ráfordításban: 130%
Egy főre jutó arányban pedig 160% illetve ovisok nélkül 158%.
Határozottan több, mint amit a pufajkás költött az iskolásokra.

A bezárt /eladott iskolák számának tetőzése és a szagszervezetek ezirányú érzéketlensége pedig csak neked nem számítanak.
Nekem és még nem kevés embernek, aki a mai poltikai uszításon felháborodott , nagyon is sokatmondó.

A lényeg: nem a tanárok kaptak demokratikus felhatalmaást az ország és a közügyek irányítására, ők munkavállalók, akiknek 40 órban illik helyt állni, mint sok sok más munkavállalónak is, nem 22-26-32 órában, munkaidó nyilvántartást kell vezessenek, mint mindenki más is teszi, aki kötött munkaidőben dolgozik, nem azt csinálnak az osztályok becsukott ajtajai megett, amit akarnak, hanem amit a szakmai vezetés, a törvények előírnak és nem abból tanítanak, amiből akarnak, hanem abból, amit az állam tanítani rendel.

Nem utolsó sörben: a tanár nem politizálhat a munkahelyén és nem ejtheti túszul, nem terrorizálhatja a gyerekeket.
Aki pedig képtelen ezeket a követelményeket teljesíteni, azt ki kell baszni, mint a macskát szarni a közoktatásból.

Ha nem érted, kérdezd bátran a rebét, mesüge!

2016.02.24. 18:04:55

@Éhes ló:

Egyébként Lovacska!
Hogyan lehet valaki olyan ostoba kretén, hogy ha KETTŐ DB SZÁMOT KÉRNEK TŐLE, Ő EGY "NOVELLÁVAL" VÁLASZOL?
Ezt a nagybetűs részt fel tudod fogni a káposztaleves agyaddal?
Elismétlem, ízlelgesd!

KETŐ SZÁMOT KÉRTEM TŐLED TE TÖK!
NEM EGY OLDALAS ELEMZÉST, HANEM KETTŐ KETTŐ KETTŐ KETTŐ DB SZÁMOT.

Itt nincs hova bújni.
Áz állításod KETTŐ DB számmal tudnád igazolni.
IGAZOLTAD? NEEEEEEEMMMM.
Helyette maradt apád farka neked hülyegyerek... ;) :DDDD
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0