Melyik kormányzati negyed passzol jobban a XXI. századhoz?
2016. április 21. írta: Fedor

Melyik kormányzati negyed passzol jobban a XXI. századhoz?

kormnegyed.pngÚgy néz ki, hogy Orbánnak az a terve, amelyet a 2002-es kormányváltás egyszer már meghiúsított, második nekifutásra csak összejön: mégis lesz dunai panorámás erkélye a Várban, még ha ezért egy UNESCO által is védett műemléket kell szétbarmolni. 

A várbeli helyzetet jól összefoglalja a 168 óra múlt heti számának cikke, amelyből most csak a felvezetést idézném: 

A kormány két éve indította a budai Várnegyed rekonstrukciós programját, a Nemzeti Hauszmann-tervet. „A célunk az, hogy a Vár újra a hazai kulturális és szellemi élet, illetve az ország egyik jelképes közjogi központja legyen” – hirdette a propaganda. Az Orbán-kormány azonban a kulturális fejlesztést is unortodox módon értelmezi: a Várból kiköltöztetik a Magyar Nemzeti Galériát, az Országos Széchényi Könyvtárat; az MTA bölcsészettudományi kutatóintézeteit pedig a Közvágóhídhoz (!) telepítik. A Várban közben új kormányzati negyed épül. Valójában visszaállítják az 1945 előtti állapotokat. Orbán Viktor és miniszterelnöksége a Karmelita kolostorba, a Sándor-palota mellé költözik. Oda, ahol Horthy Mikós kormányzói hivatala volt. A Horthy-korszak szimbolikus újraépítésére 200 milliárd forintot terveztek, de az eredeti koncepcióban még nem szerepelt, hogy a Belügyminisztériumot és a Nemzetgazdasági Minisztériumot is a Várba költöztetik. Utóbbit a Szentháromság térre, oda, ahol a Horthy-kormány pénzügyminisztériuma székelt. Az akkori épület hasonmását akarják rekonstruálni. Csak a beruházások előkészítése 1,5 milliárd forint. Azon a helyen jelenleg a Magyar Nemzeti Levéltár egyik részlege található. Itt őrzik az 1945 utáni magyar kormányszervek és politikatörténet dokumentumait. A felbecsülhetetlen értékű levéltári anyagok biztonságát semmi nem garantálja: nem tudni, mikor, hová, milyen körülmények közé kerülnek. 

Orbánék tehát senkit és semmit nem kímélve minden átgázolnak, hogy hatalmi gőgjükben egy avítt, korszerűtlen kormányzati Disneyland-et hozzanak létre.

A magam részéről a Hauszmann-bizottság tiltakozásból lemondott szakértőivel értek egyet:

Elfogadhatatlannak tartjuk a kortárs megoldások helyett száz-százötven éve megrajzolt tervek, fel sem épült épületek anakronisztikus megvalósítását, teljesen elpusztult épületek újraépítését, az ennek érdekében teljesen felszámolt magyar műemlékvédelem történetének és eredményeinek teljes semmibevételét. Szellemiségében is igencsak károsnak tartjuk a 19. század második felének, a 20. század elejének ilyesfajta rekonstrukcióját, az I. világháborúba torkolló késői historizmus, illetve a Horthy-korszak jelentés nélküli kulisszáinak, esetenként egyenesen idétlen építészeti megoldásainak száz- és ezermilliárdokat igénylő újraálmodását.

Még kontrasztosabban látszik, hogy mennyire idejétmúlt ez a terv, ha mellétesszük, hogy lehetne akár egy valóban XXI. századi, modern, és környezetbarát kormányzati negyedünk is, amelynek létrehozásához nem védett kulturális értékek szétrombolásán, hanem a Nyugati Pályaudvar melletti rozsdaövezet rekultiválásán át vezetett volna az út. Pont tíz éve ugyanis az akkori kormány is elhatározta, hogy egységes kormányzati negyedet hoz létre, de akkor nem az urizálás, a hatalom látványos demonstrálása volt a cél, hanem a költséghatékony működés, és nem a múltba néztek, hanem a jövőbe, ezért egy olyan tervet fogadtak el, amely a fenntarthatóság és a városrehabilitáció jegyében készült, és amely terv több rangos nemzetközi díjat is elnyert.

Nem mellesleg: jóval kevesebbe is került volna, mint ez a mostani.

Persze az akkori tervnek is voltak kritikusai: azok tartották ezt urizálásnak, akik most a miniszterelnöki hivatalba egymilliárdért akarnak műkincseket vásárolni, és azok akarták minden fillér útját a saját szemükkel ellenőrizni, akik szerint most a közpénz képes elveszíteni közvagyon jellegét. Persze akadtak valódi problémák is (a Fővárosi blog két részes posztban foglalta össze a projekt történet, tanulságos olvasmány). Gyurcsányék is bénáztak eleget a lebonyolítás során, meg jött a gazdasági világválság is, szóval az egész elbukott még az első kapavágás előtt, de akkor is: maga az alapkoncepció méltó volt egy XXI. századi fővároshoz.

De hát mi a múltba fordulást választottuk, azt, hogy demokrácia helyett inkább egy wanabe király nézzen le minket a várból. Ezt akarta a többség.

És még mindig ezt akarja?

Utóirat: Mielőtt még még FIDESZ-védő nagy buzgalmában bárki is heveny Gyurcsány-imádattal vádolna emiatt az írás miatt, nézzen utána a korábbi posztjaimban, hogy mi is a véleményem a DK szektáról és vezéréről.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr498650486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szelid sunmalac 2016.04.22. 09:01:30

Szerintem a Maglodi ut 139 tokeletes valasztas lenne nekik.

Tapmancs 2016.04.22. 09:08:54

Az a baj hogy ez is csak a politika szemüvegén keresztül van nézve. A 168 óra mint mérvadó médium? Ugyan már.

A Nyugati mögött jó lett volna a kormányzati negyed? Jó.
A vár lepusztult és valamit kezdeni kell vele? Igen.

Innentől kezdve csak vakbuzgó hit és pártszimpátia kérdése hogy ki melyiket preferálja.

Szelid sunmalac 2016.04.22. 09:13:23

@Tapmancs: Ez mar ajdnem ugyes tereles volt. De hadd mondjak neked valamit: ha a kormany dont arrol, hogy a kormanyzati negyed hol legyen, az bizony politikai. Azt ugye te sem cafolod, hogy kurvaranem szakmai?
Bar gondolom te abban is bizonyos vagy, ha a var lepusztult es valamit kezdeni kell vele, arra az egyetlen, helyes es bolcs megoldas a kormayn odakoltoztetese.
Na ugarjunk, ez a szerecsenmosdatas most megint nem jott ossze....

konrada 2016.04.22. 09:29:54

...a fene tudja. Én speciel szívesebben járkáltam Párizsban is a Cite-n, meg a környékén, mint a Defense-n, bár az előbbi inkább az elmúlt századok, az utóbbi meg a XXI., de Prágában is inkább a régies környezetű kormányzati negyed, mint a külső irodakomplexum...
...pedig azok a korszerűek, de mindenesetre - ha már költeni kell - inkább legyen olyan épület, amit érdemes mutogatni, mert ami bennük folyik majd, az úgyis ugyanolyan minősíthetetlen...;))

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.04.22. 09:48:05

@Tapmancs: Ez tévedés. Az, hogy "kezdjünk valamit a várral" ne legyen már egyenlő azzal, hogy tegyük tönkre. Nagyjából rendbe volt téve (még ha lehetne is még rá költeni), és volt funkciója, nem is rossz.

Ugyanaz a sztori, mint Városligettel: a töredezett járdákat nem monstrumépületekkel kéne "rendberakni".

Szelid sunmalac 2016.04.22. 09:52:23

@konrada: Te figyu! Es ha nem a kormany lakik a varban, akkor nem setalhatsz ott?

konrada 2016.04.22. 10:17:35

@Szelid sunmalac:
Én igen, de eladni nehéz egy romvárost, mert a turisták jobban értékelik a csillogást, mint az emlékeket.

Így ha költeni kell rá, akkor legyen valamiféle funkciója is, ne egy patyomkin diszlet, ami magától is mindig újra erodálódik...

Én akkor is sokat sétáltam a Várban - külföldi rokonokkal is - mikor a Sándor palota rom volt: Akkor is szép volt nekem, de a rokonok - mióta az rendben van, és a bohócok ott strázsálnak előtte, sokkal szívesebben fényképeszkednek, jobban tetszik nekik így rendbe hozva.

...s ez fontosabb, mint az, ki hol dolgozik, mert mint írtam, a munkájuk eléggé minősíthetetlen...

Szelid sunmalac 2016.04.22. 10:34:36

@konrada: Nem a rendbehozason vitaztunk, hanem a funkciojan. Igen, kell neki funkcio, de az most is van. Vagy a leveltar szerinted nem az? A turistanak nem mindegy, hogy leveltar, vagy valamilyen hivatal van benne?

konrada 2016.04.22. 11:22:03

@Szelid sunmalac:
De az. ...csak elég élettelen, és emiatt érdektelen is.
...egyébként most alapvetően a Karmelitánál tartanak, meg a tényleg rom romkertnél, azok meg eléggé lerobbantak...
..speciel én hiányolom a HM rendbehozását, mert az a leginkább hiányos épület...

konrada 2016.04.22. 11:36:45

@konrada:
Én Hülye, kevertem a Széchenyivel...
A levéltárról: talán emlékszel még arra, hogy az kényszermegoldásként került oda, de már a 20. század igényének sem felelt meg, ezért akartak már 90' körül is Hunderwasserrel építtetni egyet a Dunapartra.
...s ezért nincs is szakmai tiltakozás a levéltár részéről, hátha kapnak végre olyan épületet, amely alkalmas is rá...

DeMarco 2016.04.22. 20:10:54

@Fedor: Savanyú a szőlő... Fletónak nem jött össze, most azért fújsz, mert Viktornak másodszorra végre összejön. Elsőre is összejött volna, ha nem maradnak le kicsivel a választáson. Akkor nem is lett volna üveg-fém terv. A várat rommá lőtték/magától szétesett, alig van bármilyen funkciója, az meg egyenesen röhelyes, hogy van egy überkirály várpalotánk, nulla funkcióval, vagy alig vmi minimálissal. Miközben minden normális országban turisták millióit cipelik be az ehhez hasonló királyi palotákba. A levéltárat 30 éve ki kellett volna onnan rakni, valami kevésbé látványos, de sokkal inkább kifejezetten arra tervezett épületbe. Belül meg teljes felújítást kellett volna eszközölni. A Sándor palota is szép lett, meg néhány másikkal is csodák történtek. Budapest legszebb részei pont a XIX. századi megmaradt épületek, még véletlenül sem a bérházak, vagy kádár-panelok, a kommunista szürke, dísztelen förmedvényekről nem is beszélve. Drezda belvárosát is gyönyörűen építik újjá a régi épületekkel, amiket lebombáztak a háborúban a szövetségesek.

Én eleve nem is engedélyeznék toronyházakat pestre, legfeljebb vhová a szélére Vecsés környékére.

Ahogy Liget project is tetszett mindig, úgy a minisztériumok várba költözése is jó ötlet régóta. Az meg, hogy nektek nem tetszik, nem újdonság. A létező legjobb tervre is fújjognátok, csak, mert Viktor csinálja meg...
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0