A FIDESZ továbbra is fogja a kezét egy potenciális gyilkosnak
2017. december 05. írta: Fedor

A FIDESZ továbbra is fogja a kezét egy potenciális gyilkosnak

75llznooqyev1dfo5s.jpeg

Orbán Viktor felesége megint közös eseményen vett részt azzal a Lehel Lászlóval, akiről tavasz óta tudni lehet, hogy III/III-as ügynök volt a rendszerváltás előtt. Az Ökumenikus Segélyszervezet elnöke, bár nem tagadta a vádakat, maradhatott a posztján, hisz miért ne, a kormánypárttól csak bagatelizálásra futotta reakcióként, és ezek szerint Lévai Anikónak (tehát közvetve a mniiszterelnöknek) se ciki az együtt szereplés. Ahogy a fenti fotót közreadó 444 fogalmaz:

Ezek a mostani közös fellépéssel együtt már egyértelműen jelzik, hogy Lehelnek a haja szála sem görbült, a Fidesz nem hogy nem vette le róla a kezét, de egyenesen a tenyerén hordozza. 

Eddig - sajnos - elég szokványos a történet. A szavakban olyannyira antikommunista FIDESZ rendszeresen blokkolja a III/III-as múlt feltárását célzó törvényjavaslatokat, és ma már tömve van a Lehelhez hasonló figurákkal.

Akár legyinthetnénk is. Ezek ugyanazok.

Ami viszont ezt a sztorit kiemeli az átlagból, hogy Lehel kapcsán felmerült egy sokkal frissebb, és sokkal súlyosabb vád is. És számomra igen nyugtalanító, hogy nem lett visszhangja, folytatása, és meg se próbálták kideríteni, hogy mi a valóság:

Valaki Magyarországról bizonyosan feljelentette az észak-koreai hatóságoknál a Magyar Nemzet munkatársát 2013-ban, nem sokkal azelőtt, hogy Lukács Csaba önkéntesként eddigi utolsó útján ellátogatott a kommunista országba (...) Az ügy azért is érdekes, mert Lukács Csaba az az újságíró, aki leleplezte az Ökumenikus Segélyszervezet vezetőjét, Lehel Lászlót. Lukács állambiztonsági anyagokra hivatkozva írta, hogy Lehelt evangélikus lelkészként beszervezte a Kádár-rendszer titkosszolgálata. (...) A Lehelt leleplező cikke elején Lukács már utalt arra, hogy 2013-ban majdnem Észak-Koreában ragadt, mert valaki feljelentette. Akkor egy helyi kísérője, aki egykoron Magyarországon tanult, megmutatott neki egy levelet. "Nem olvashattam el, de megmutatta, ki írta alá" - írta. Lukács cikkében arra tett utalást, hogy Lehel László lehetett a feljelentő.
A Lukács Csabával kapcsolatos feljelentés azért is megdöbbentő, mert akit Észak-Koreában rendszerellenes tevékenység vádjával elfognak, az nem a hagyományos értelemben vett börtönbe vagy munkatárborba kerül, mindennaposak a kínzások, a verések, élelmet pedig szinte alig kapnak az elítéltek - emlékeztet a lap. A táborba kerüléshez pedig sokszor bőven elegendő ok az is, ha valakit ok nélkül feljelentenek.

A feljelentés tényéről hivatalos megerősítés is érkezett, így számomra Lehel egy potenciális gyilkos, hisz nem rajta múlott, hogy Lukács nem veszett oda egy munkatáborban.

Hát ilyen emberekkel jótékonykodik együtt továbbra is a miniszterelnök felesége. 

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr513436887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spermahajder 2017.12.06. 16:15:38

Ha valaki rendelkezik információkkal az orbán-házaspár korai éveiről és családi körükről, annak nem okozhatnak meglepetést ezek a megnyilvánulások. Nem a véletlen műve a múlt feltárását célzó törekvések mindenáron való megakadályozása.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0