Ezért szavazz ellenzéki pártra vasárnap
2019. május 24. írta: Fedor

Ezért szavazz ellenzéki pártra vasárnap

istock-604831452-1024x555.jpg

A FIDESZ olyan vehemenciával kampányol, mintha nem a pártlista élén állna toronymagasan, hanem az 5% eléréséért küzdene. Jól láthatóan abban érdekelt, hogy a sajátjai mozgósításával megnövelje a részvételt (és vele a bejutási küszöböt), ezzel itthon földbe döngölje az ellenzéket ősz előtt, kifele pedig erőt és zsarolási potenciált mutathasson fel az Európai Néppárttal való különháborújában. 

Ami az utóbbit illeti, nagyon úgy néz ki, hogy a Néppárt orbánosítása nem sikerült, és hacsak nem jön elő Weberékből a cinikus opportunizmus, akkor a FIDESZ-t kirúgják az EU jelenleg legnagyobb frakciójából, és mehetnek Salvini mellé, a balettba ugrálni. Márpedig az alakuló szélsőjobbos szövetség már most lejtmenetben van: Az erős Orbán-szállal is rendelkező Strache botrány után itt vannak az első exit pollok azokból az országokból, ahol már elkezdödött az EU-s választás, és egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy elmarad a szélsőjobbos diadalmenet.

Jelen állás szerint tehát aki a FIDESZ-re szavaz, az egy olyan pártra adja a voksát, amelyik odakint nagy valószínűséggel egy szövetséges- ás befolyás nélkül frakcióba fog kerülni, tehát ezért SE érdemes rájuk szavazatot vesztegetni. De akkor kire érdemes?

Hát nagyjából mindenki másra. Mert bárkire szavazol, ha be tud juttatni egy képviselőt, akkor a FIDESZ-től veszi el a helyet. Az EU-s választás tisztán listás szavazás, és a kijutó pártok teljesen más logika mentén kerülnek frakciókba, mint itthon, tehát ezesetben nem értelmezhető az egy az egy ellen küzdelem (gy. k.: a közös lista), arra ott lesz majd az önkormányzati választás ősszel. Most nyugodtan szavazhat mindenki elvi alapon a neki tetsző pártra. És NEM, nem az a megoldás, hogy a határon billegőkre nem szavazunk, mert hátha nem jut be. Ha így teszel, akkor tuti így lesz, mert ez egy fordított logika: nem a jelenlegi ellenzéki tortaszeleteket kell egybegyúrni, mert abból csak morzsálódás lesz, hanem növelni kell az ellenzéki torta méretét, ami több szavazatot jelent.

Ezért fontos, hogy mindenképp elmenjetek most vasárnap. És ha hajlasz erre. de még nem döntöttél, hogy melyik párt mellé ixelsz, akkor segítek a választásban: Mindegyik párt mellé kerestem valami pozitívumot, ami megfoghat, és segíthet a döntésben.

MSZP-P

Bár azt már egyértelművé tettem, hogy én ezúttal se szavazok rájuk, mert nem tudom elfogadni a "Kijuttatjuk Jávor Bencét, de csak úgy, ha Szanyit is" zsarolást, azért akit ez, meg  szoci botrányok nem zavarnak, az nyugodtan szavazzon rájuk. Már csak azért is, mert erős esély van arra, hogy az uniót jövő héttől egy szociáldemokra - liberális - zöld frakció vezeti (ez egyébként szinte az összes ellenzéki pártra igaz, hisz ezen frakciók egyikébe ülnek majd be). Ráadásul ha meglesz a három képviselőjük, vagyis Jávor is kijut, akkor két frakció is gyarapodik, hisz a Párbeszéd képviselője a züldekhez fog csatlakozni.

DK

A DK megtette listavezetőnek Dobrev Klárát és elfoglalta a FIDESZ-ével homlokegyenest ellenkező pozíciót azzal, hogy az Európai Egyesült Államokat választotta kampánytémának: ez elég is volt ahoz, hogy felzárkózzanak az MSZP és a Jobbik mellé népszerűségben. Mert Dobrev előtérbe tolása bizony jó húzás volt: Lehet őt Gyurcsánynézni, meg előhozakodni a Frank és Claire Underwood párhuzammal: Nem kinevezi a férje, hanem egy választott pozícióért indul, és még az az ellenfelei se vitathatják el tőle az alkalmasságát és felkészültségét. Raásásul a balliberális oldalon a pártján kívül is népszerű a személye is, meg maga az idea is, hogy nő felelős politikai pozícióba kerüljön, szóval aki eleve ferifan, vagy csak hajlandó a fentebb felsoroltak miatt elfeledni a DK húzásait, és megbékél azzal, ha ezután talán Gyurcsányé lesz a legnagyobb ellenzéki párt, akkor hajrá, szavazhat rájuk is akár.

Ja, és persze ők is a szociáldemokrata frakciót gyarapítják majd.

Jobbik

Nehéz helyzetben van velük az ember. A múltjuk elfogadhatatlan, ez nem kérdés, de nem lehet elmenni amellett, hogy mennyit változtak, és hogy megszabadultak a legszélsőségesebb politikusaiktól, szóval akár lehet igaz is, hogy a rasszista hernyóból demokrata pillangó vált, és így valós opció lehetnek azok számára, akik jobboldaliként nem akarnak baloldali vagy liberális pártra szavazni, de a FIDESZ szélsőjobbra tolódása már elfogadhatatlan számukra. Ráadásul a Jobbik mára már annyira komolyan veszi a középre pozícionálást, hogy Gyöngyösi Márton listavezető elképzelhetőnek tart olyan forgatókönyvet is, hogy pártja felvételét kéri az EPP-be. Persze ehhez a másik oldal fogadókészsége is kell, ami a Jobbik múltja miatt egyelőre nagyon nincs meg a Néppártban, de hát láttunk már nagyobb csodákat is. Itthon a két párt már helyett cserélt a politikai palettán, lehet, hogy most az európai színtér következik, szóval még az se biztos, hogy a rájuk adott szavazatok nem a legnagyobbnak igérkező frakciót fogják erősíteni.

Momentum

Cseh Katalin személyében a Momentum is női listavezetőt választott, egy valóban elkötelezett és felkészült politikust, ez már pozítivum. A liberális érzelmű embereknek, akik a mostanában sokat erősödött ALDE-Macron szövetséget akarják támogatni, nincs is nagyon más opció, hisz egyedül a Momentum a tagja a hazai pártok közül a harmadik legnagyobb európai pártcsaládnak (amelynek európai szinten is kiemelt jelöltje Cseh Katalin). Igen, a határon billeg a Momentum támogatottsága, de pont ezért kell rájuk szavazni, hogy biztosan megugorják a küszöböt, mert így lehet a FIDESZ-től helyeket elvenni és az ellenzéki tábor bővíteni. Tehát akinek szimpatikusok, az csak taktikai megfontolásból egyáltalán ne fogja vissza magát.

LMP

Hát itt már elég nehéz a dolgom :-) Nehéz pozitívumot találnom bennük, egy könnycseppet se tudnék ejteni, ha végre véget érne a mázlisorozatuk, és ezúttal nem tudnák átlépni a küszöböt. De hát ők is a határon billegnek (bár lehet, hogy ezt csak annak köszönhetik, hogy sokan még mindig azt hiszik, hogy az igen aktív Szél Bernadett-Hadházy Ákos páros most is a pártot erősítik, miközben már egy éve kiléptek), így lehet amellett érvelni, hogy a Momentumhoz hasonlóan érdemes nekik is bebiztosítani az egy helyet a FIDESZ kárára, és hát az is szempont lehet, hogy ezzel az európai zöld frakció is gyarapodhat.

Kutyapárt

Na ők már tuti nem jutnak ki, sok ellenzéki épp emiatt kifejezetten károsnak tekinti a tevékenységüket a rájuk elfecsérelt szavazatok miatt, én mégis úgy gondolom, hogy szükség van az MKKP-re. Kell opció azoknak, akik szeretnének élni a demokratikus jogukkal, de a fentiek ellenére se tudnak pártot választani, mert a teljes politikai garnitúrából elegük van. Azon a 2%-on sok nem fog múlni, főleg, ha a Momentum és az LMP viszont bejut.

Mi Hazánk és Munkáspárt

Na ne, azért mindennek van határa. Semmilyen oldali szélsőségre nem szavazunk. Pont.

.........

No, azt hiszem nem hagytam ki senkit. Még egyszer a lényeg: mindenképp menjetek el szavazni vasárnap, tegyetek azért, hogy csökkenjen a FIDESZ külföldi súlya, és nőjjön az ellenzék belföldi ereje az őszi, belpolitikailag fontosabb választás előtt.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr8414855176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.24. 15:37:23

A nép egy ellenzéki pártra, a Fideszre fog szavazni. Ez EP-választás, s az EU-ban a Fidesz ellenzéki párt.

törppicur 2019.05.25. 09:09:10

Ugyan fedor - neked a dk nem szélsőséges párt? Sőt dobrev maga a megváltó?
Ezt hivják elvakultságnak

enrikokaruszo 2019.05.25. 09:14:21

mekkora már. napi 3 ilyen okosság:)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2019.05.25. 09:15:09

@törppicur: A DK nem szélsőséges párt (attól még nem lesz az, hogy te nem szereted), de miből szűrted le, hogy én kedvelem őket? Nagyon el vagy tévedve. A róluk szóló rész végét pont, hogy figyelmeztetésként írtam, hogy nagyon gondolja meg, aki rájuk akar szavazni.

totii 2019.05.25. 09:51:59

Lehet, hogy a Munkáspárt lesz belőle. Ha ez kell ahhoz, hogy az új, lila SZDSZ ne jusson be, hát legyen.

Full metal burka 2019.05.25. 09:58:43

mar szavaztam Pragaban, Zorbanra

szevasztok testvirek

Brix 2019.05.25. 10:28:30

Hozzá lehetne tenni- az LMP védelmében- hogy nekik van egyedül komplex, részletesen kidolgozott programjuk/megoldási javaslatuk a globális a problémákra, ezért érdemes rájuk szavazni.. illetve azoknak , akik zöldek és mérsékelt konzervatívok/liberálisok..

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2019.05.25. 10:34:45

Az igazi siker az lenne ha fidesz listara kevesebb mint 50% szavazna, fuggetlenul attol hogy vegul hany ellenzeki mandatum lesz, itthon a momentum fog meglepetest hozni, az lmp meg talan epp bebilleg, en adnek nekik meg egy eselyt

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2019.05.25. 10:35:53

@Brix: ha az ember europai perspektivabol nezi a partokat, az lmp nem rossz valasztas

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2019.05.25. 10:43:32

Es ne felejtsuk el, most elsosorban nem belpolitikarol szavazunk, hanem arrol, hogy milyen politikai iranyvonalat kepviseljenek a megvalasztott unios kepviselok

Szabványok 2019.05.25. 10:48:14

Kizárásos alapon, nekem három párt maradt versenyben: DK, Momentum és MKKP.
Egy 9 évvel ezelőtti LMP-re még szavaztam volna, de ahová mára megérkeztek, az nagyon taszít. MSzP és társai szerencsétlenek gyülekezete. A "jobboldaliak" meg épp olyan rendpártiak, szocialisták, mint a baloldaliak, csak leöntik még egy a XIX. századdal sírbaszállt, a XX. században is még sok szenvedést okozó nemzeti nacionalizmussal.

DK -- Az EU Egyesült Államokat támogatom, de nem vagyok szocialista, ezért csak részben tudok azonosulni a DK programjával. Másrészt a DK súlyos stigmát hordoz, amit lehetetlen lemosni. A választók 70%-a soha nem szavazna a DK-ra. A DK-t elvisz 5, max 10%-ot az ellenzéki szavazatokból, de soha nem lehet nyertes. Ezért nem szívesen szavaznék a DK-ra.

Momentum -- Vannak nagyon szimpatikus megnyilvánulásai. De időnként nagyon korlátolt, nagyon amatőr, nagyon posztmodern, nagyon naiv is. Félek tőlük, szememen ők a sötét ló. Persze, pont ezért lenne jó őket most kipróbálni, vajon mit csinálnak majd az EP-ben? Itt lesz az alkalom bizonyítani, beteszik a lábukat a politikába.

MKKP -- Ők a nyerők nálam. Mert ők őszinték és biztos nem az establishment részei. Ha bejutna egy képviselőjük, akkor az biztos új színt vinne az EP politikájába, végre nem úgy tekintenének Magyarországra, hogy onnan vagy volt kommunisták, jelenleg (nemzetietlen) szocialisták jönnek, vagy volt kommunista tolvaj, hazug, gumicsizmás, suttyó gazemberek, jelenleg (nemzeti) szocialisták.
Hogy ezzel a szavazatommal lehet, hogy eggyel több széke lesz a fidesznek? Irreleváns. Nem mindegy, hogy 12 vagy 13? (A 13 legalább szerencsétlen szám.) Így is úgy is azt fogják mondani, hogy ők képviselik Magyarországot, így is, úgy is velük fognak azonosítani minket.

Tehát szavazzatok Ti is az MKKP-re!

Brix 2019.05.25. 11:02:16

@mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu:
"Az igazi siker az lenne ha fidesz listara kevesebb mint 50% szavazna..." Erre akkor van esély, ha az idős, tájékozatlan vagy közmédiából tájékozódó , szegény -fillérekkel megvehető ( liszt, étolaj, cukor..) kistelepüléseken élő réteg nem megy el szavazni. Ekkor van esély, hogy a fiatalabb , tanultabb nagyvárosi rétegek szavazatai ( Momentum) jobban érvényesüljenek.

sírjatok 2019.05.25. 11:10:47

"De akkor kire érdemes?
Hát nagyjából mindenki másra. Mert bárkire szavazol, ha be tud juttatni egy képviselőt, akkor a FIDESZ-től veszi el a helyet."

Na pont emiatt a "remek" gondolkodás miatt tartotok ott, ahol. "Bármi, csak ne Orbán!" Mint egy kisgyerek, komolyan.

sírjatok 2019.05.25. 11:12:23

@Brix: Igen ez is a szokásos kvantumsírások egyike, miszerint a Fidesz a szegények pártja, akikre a nyolcfogú négyelemis szánalomparasztok szavaznak az alvégeken, másrészt a fidesz a gazdagok pártja, mert minden lépésük nekik kedvez, és mészároslőrincvállalkozók stadionbányák felsőtízezer.

Egyszer ezen sírtok, egyszer azon.

ulpius66 2019.05.25. 11:20:28

Fedor!

Mi az ellenzéki párt?

Ami kormánypárt, az kormánypárt, ami nem kormánypárt, az ellenzéki párt?

Avagy te döntöd el, hogy mi az ellenzéki párt?

ulpius66 2019.05.25. 11:23:17

Legszebb öröm a káröröm!

Én leges legjobban annak örülnék, ha a Momentum és az LMP is 4,9-4,9%-t kapna!

Brix 2019.05.25. 11:25:28

@sírjatok: A Fidesz a legerősebb a vidéken élő, alacsonyabb iskolai végzettségű ( női) szavazók között ès a legfelső osztályok között szinten nagyon erősek a pozíciók. Más okokból, természetesen....A leggyengébb a budapesti\nagyvárosi közèprèteg ( alsó rèszèben) a munkások , ès a fiatalabb , tanultabb rètegek között....

totii 2019.05.25. 11:26:33

@sírjatok: ráadásul feltételezi, hogy a Momentum szavazói mind tanult, értelmes, nem megvezetett emberek. Pedig a nagyvárosban is lehet téveszmékkel találkozni, nem is nehéz.

Brix 2019.05.25. 11:31:48

@ulpius66: Mièrt lenne neked az jó , ha az új, modern rendszerkritikus pártok nem jutnának be? Pont ezek a pártok azok , akik leginkább a támogatóik között tudhatják a fiatal, tanult , társadalmi haladást pártoló rètegeket! Szerintem nagy szükségünk van rájuk, hiszen ez a jövő! Nèmetországban már 18-20% körül mèrik a Zöldeket, ami iránymutató lehet...

Ekrü 2019.05.25. 11:41:54

@Brix: Hát persze...Biztos ezért van,hogy a Fidesz Budapesten a II. a XII. VI. a XVI. kerületekben a legerősebb,mert ezek ugye a legszegényebb tanulatlan kerületek,szemben a nagyon "gazdag " "tanultabb" Angyalfölddel vagy akár a XV.kerülettel. :))))

Ekrü 2019.05.25. 11:47:29

@Brix: "Pont ezek a pártok azok , akik leginkább a támogatóik között tudhatják a fiatal, tanult , társadalmi haladást pártoló rètegeket! "-Biztos igazad lehet,hisz az én gyermekem aki a Fideszre fog szavazni utól sem éri Nagy Blanka tanultságát ,ezért aztán ő "csak az orvosira jelentkezett...:))))

nemecsekerno_007 2019.05.25. 11:50:37

@Fedor: Dobrev Klára egy kőkemény kommunista dinasztia tagja, olyan mintha Göring unokáját támogatnád.

ulpius66 2019.05.25. 11:51:06

@Brix: " Mièrt lenne neked az jó , ha az új, modern rendszerkritikus pártok nem jutnának be?"

Mert ezek nem zöld, és nem "rendszerkritikus" pártok, hanem szimplán liberálisok!

Brix 2019.05.25. 11:51:59

@Brix: Máskor figyelj oda jobban , mielőtt valamit válaszolsz! Az írtam , hogy a Fidesz a legszegényebb , vidèki, kevèsbè iskolázott rètegek ès legfelsőbb osztályok között a legnèpszerűbb. Ebbe pontosan beleillenek a budai elit kerületek pártprefernciái , ahol a nemzeti nagytőkèsek ès az ingatlanhalmozó budai nagypolgárság èl..Nekik valóban jobb lett az Orbán - rendszer alatt az életük...

Brix 2019.05.25. 11:57:48

@ulpius66: " Ezek nem rendszerkritikus pártok , hanem szimpla liberálisok..." Ez az LMP- esetében szimpla hazugság! Soha ne volt liberális programjuk, már a 2014- e választási programjuk sem volt az...Elolvastam....Ja, ès a mostani EU programba már az illegális migráció elvetèse ès a határok vèdelmènek fontossága is benne van..Ez nem (bal)liberális program!

ulpius66 2019.05.25. 11:57:54

@nemecsekerno_007: "Dobrev Klára egy kőkemény kommunista dinasztia tagja...."

Hát azért támogatja a Fedor, mert ő maga is kommunista!

Persze Dobrevné gyurcsányi sem különb, aki buta, prosztó prolikölyök volt, és a modern-Raszputyinnak képzeli magát!

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2019.05.25. 12:10:53

@ulpius66: a demokracia diadala lenne, 10% valasztoi akaratrol nem tudomast venni

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2019.05.25. 12:14:05

@nemecsekerno_007: 1. Nem szavazok a DK-ra.
2. Nem a felmenői miatt nem szavazok Dobrevre. Senki se felelős a szülei, nagyszülei tetteiért. Nézd azt, amit ő csinál, és az alapján ítéld meg.

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2019.05.25. 12:16:37

@ulpius66: "Én leges legjobban annak örülnék, ha a Momentum és az LMP is 4,9-4,9%-t kapna!"

nemecsekerno_007 2019.05.25. 12:18:20

@Fedor: Nem felelős. :)))) A hitelesség mond valamit?

kocsisj 2019.05.25. 12:24:57

@MAXVAL bircaman közíró: Te már tényleg annyira hülye vagy, hogy szinte már viccnek tűnik.

enrikokaruszo 2019.05.25. 12:25:20

@mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu: európai perspektívából, aha...lefordítanád ez, mondjuk szolnoki nyelvre, ha megkérhetlek?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2019.05.25. 12:27:12

@sírjatok: Ne zavarjon hogy a poszt arról szól, hogy melyik pártra miért érdemes szavazni...

kocsisj 2019.05.25. 12:29:41

@Szabványok: Nekem is végig ez járt a fejemben. A Momentumban sok szimpatikus vonás van, de ha emlékeztek a Fidesz is így kezdte, És lett belőle maffia-gyülekezet.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2019.05.25. 12:31:06

@nemecsekerno_007: Mert szerinted akinek a nagyapja kommunista volt az nem lehet hiteles demokrata, csinálhat bármit? Ekkora baromságot régen hallottam. Mindenki a maga tettéért felelős, és az hitelesíti, vagy leplezi le. Pont.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2019.05.25. 12:35:13

Egyébként vicces, hogy itt mindenki azt hiszi, hogy Dobrevra szavazok, pedig lehet tudni, hogy a dékát a hátam közepére se kívánom, korábban már leírtam, hogy kire fogok, és szerintem ebből a posztból is kiderül.

baldoc 2019.05.25. 12:35:59

@ulpius66: Orbán származása már smafu?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2019.05.25. 12:46:17

@baldoc: Az is lényegtelen. Szeresd vagy utáld azért, amit tesz, mert arról tehet, arról viszont nem, hogy minek és hova született.

Alick 2019.05.25. 12:49:00

Thürmer fia a fidesztől kapja a fizut... szépen le van ez vajazva.

baldoc 2019.05.25. 12:49:48

@Fedor: Így van.
Csak hogy a mérleg másik serpenyőjét is lássa!

enrikokaruszo 2019.05.25. 13:08:20

@Fedor: a családi kapcsolatrendszer, a gyermekkori bevésődések mind meghatározó tényezők, és döntéseinkkor előjönnek...a tanulási lehetőségekről is szót kell ejteni. azaz: egyáltalán nem mindegy, ki, honnan jön és mit hoz

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2019.05.25. 13:19:48

@enrikokaruszo: az EP valasztas sok szempontbol belpolitikai szimpatianyilvanitas es bar ketseget kizaroan szamtalan belpolitikai kovetkezmennyel is jar, peldaul az ellenzeki partok pozicioharcat illetoen az onkormanyzati valasztasok elotti osszefogas-megegyezes erdeken, megis inkabb arrol kene szolnia, hogy kiket kuldunk es melyik unios partcsaladba, ott milyen poziciojuk es erdekervenyesito potencialjuk van, meg osszetettebben az unios partszovetsegek kontextusaban, emellett a sajat es partcsaladjuk politikai identitasa mennyire egyezik a sajat valasztoikeval. Ebbol a szempontbol nekem az lmp elfogadhato valasztas a zold politikajuk, az antiglobalista-multiellenes de mind emellett emberjogi ertelemben liberalis eszmeiseguk miatt.

DeMarco 2019.05.25. 13:25:43

Vicces, de tulajdonképpen egyetértek Fedorral. Mindenki szavazzon arra, akire csak szeretne, erről szól a demokrácia. Éppen ma reggel gondolkodtam el azon, hogy milyen régen is volt, hogy szólt a rigmus: "Táncolj Feri...búcsúbuli" Talán a fiatalabb generációra is ráférne egy ballib kisTrianon, hogy legyenek személyes tapasztalataik arról, hogy miért szavazunk jobbra. :)

Mindenesetre erre csekély az esélyük, mert egyelőre itt vagyunk és mi még emlékezünk. Szóval szavazzon mindenki arra akire csak akar, mi meg azon leszünk, hogy egyszerre verjünk meg mindenkit... :)))

enrikokaruszo 2019.05.25. 13:26:20

@mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu: én pedig ezt nem tudom nekik elhinni, valahonnan ismerős az arcuk

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2019.05.25. 13:27:36

@mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu: meg egyszerubben, ha tisztan elvi alapon akarsz ep valasztoson partot valasztani, javaslom toltsd le SzavazApp-ot, es msgkapod melyik part kepviseli leginkabb azt, amit te EP-tol varnal, tedd hozza h melyik partcsalad(ok) vezetetesed latnad szivessen, illetve tartod realisnak, ehhez persze kicsit jobban bele kell asnod magad az europai politikaba is

Kivlov 2019.05.25. 13:27:41

Ellenzékre felesleges. Akadékoskodó hülyékkel nem megyünk sokra.

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2019.05.25. 13:31:43

@enrikokaruszo: megertem, idealis valasztas nincs, kompromisszumos dontes kell a szemely prioritasok alapjan

nemecsekerno_007 2019.05.25. 14:02:45

@Fedor: Az ne nagyon vállaljon közszereplést, épp elég probléma a lezáratlan kommunizmus, meg az kibeszéletlen rendszerváltás.
Tudod bármit meg lehet bocsátani, de elfelejteni nem, főleg ha folyamatosan emlékeztetnek rá a jelenlétükkel.
Akkor lesz itt hiteles ellenzék ha a Fidesz szakad vagy ha eltűnnek a közéletből a vén majmok mint Lengyel László meg az eszmei v. hús-vér utódaik...

2019.05.25. 14:03:40

@Ekrü: "Hát persze...Biztos ezért van,hogy a Fidesz Budapesten a II. a XII. VI. a XVI. kerületekben a legerősebb,mert ezek ugye a legszegényebb tanulatlan kerületek,szemben a nagyon "gazdag " "tanultabb" Angyalfölddel vagy akár a XV.kerülettel. :))))"

Nem, ők a lopott közpénzzel, ami ugye így elvesztette közpénz jellegét, általában ezekbe a kerületekbe vándorolnak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 14:09:15

az MSZP utálatod zsigeri idiótaság. az MSZP és a P erőviszonyai között örüjön a P, ha kijuttatják Jávor Benedeket, és kuss!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 14:12:44

az MKKP káros. aki ezen pártok közül nem tud választani, az egy idióta. vagy egy végletekig finnyás szaralak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 14:16:11

@nemecsekerno_007: Lengyel László nem sokkal vénebb és kommunistább Orbánnál, te idióta fasz!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 14:24:37

@nemecsekerno_007: a másik, hogy melyik ápolód mondta azt, hogy Lengyel László jelentős szereplő a magyar politikai közéletben?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 14:26:35

@Kivlov: Orbán egy ellenzékben lévő akadékoskodó hülye az EP-ben.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 14:28:21

@DeMarco: "miért szavazunk jobbra. " mert hülyék vagytok. most is leírtál sok sornyi kommentet, érv nélkül.

nemecsekerno_007 2019.05.25. 14:29:14

@math0: Az MSZMP az utolsókat rúgja, elég szomorú ez, hogy 30 év kellet hozzá...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 14:31:35

@ulpius66: "buta, prosztó prolikölyök volt,"

Orbán buta, prosztó parasztgyerek volt, de ő az is maradt. kb az "eltoljuk okosba a gázpalackot a telepről" szinten maradt azóta is.

nemecsekerno_007 2019.05.25. 14:31:50

@math0: Na megint előkerültél Kocka :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 14:33:28

@nemecsekerno_007: ha te azt hiszed, hogy valakit a nagyapja alapján jogos megítélni, akkor te egy irdatlan elmebeteg pszichopata vagy.

egyébként tudjuk, hogy az vagy, nem lepődtünk meg az újabb idiótaságodon.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 14:34:33

@Ekrü: ha te azt hiszed, hogy 1 példa cáfol egy országos trendet, akkor idióta vagy. a Fidesz a tanulatlan, vidéki zsákfalukban tarol.

nemecsekerno_007 2019.05.25. 14:36:26

@math0: Időnként mutogatják, de írhattam volna egy hosszú listát a "ballib" észkombájnokról akik folyamatosan az újabb Fidesz 2/3-on dolgoznak.... Muhahaha
Szóval vicces vagy, mint mindig...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 14:36:45

@Ekrü: az orvosira jelentkezni Nagy Blanka is tud.

viszont az országos trend az, hogy a Fidióták a magyar selejt.

index.hu/belfold/2017/05/16/integrity_lab_kutatasa_a_diplomasok_sorra_fordulnak_el_a_fidesztol/

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 14:40:06

@Ekrü: Ha a 2018-as választások budapesti térképét nézed meg, akkor semmiféle trendet nem fogsz tudni kivenni. a Fidesz a nyóckerben is nyert, te faszfej! a nyócker neked a tanult kerület?!

index.hu/belfold/2018/valasztas/terkep/2018/egyeni-valasztokeruletek/budapest

ellenben a Budapest-vidék, város falu ellentét ennél sokkal nagyobb. például Budapesten, ahol a Fidesz nyert is, általában nem érte el az országos átlagot sem.

szóval de, kis hülyegyerek, a Fidesz a hülyék pártja!

nemecsekerno_007 2019.05.25. 14:42:20

@math0: Azt is olyan lazán vennéd ha Hermann Göring unokája indulna az EP választáson te barom?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 14:43:25

@sírjatok: "a Fidesz a szegények pártja, akikre a nyolcfogú négyelemis szánalomparasztok szavaznak az alvégeken, másrészt a fidesz a gazdagok pártja, mert minden lépésük nekik kedvez, és mészároslőrincvállalkozók stadionbányák felsőtízezer."

mi evvel a bajod? a Fideszes strómanok, és a zsákfalusi idióta között van egy elég nagy réteg. na az nem a Fidesz rétege. ott vannak az értelmes emberek.

mert ugye Mészáros se atomfizikus.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 14:46:22

@Szabványok:

"DK -- Az EU Egyesült Államokat támogatom, de nem vagyok szocialista"

ők se azok. a szociáldemokrata nem ugyanaz, mint a szocialista. te tanulatlan is vagy.

a többi zsigeri hülyeség, nem észérv.

Momentum

ez teljesen zsigeri hülyeség, és nem észérv.

ennyire gyenge okokból az MKKP-re szavazni, ami biztos elveszett szavazat, és egyébként is idióta párt, na ez akkora idiótaság, mint a ház.

Etniez 2019.05.25. 14:48:14

@sírjatok: túl bonyolult ez neked, ugye? Felső tízezernek kedveznek, de a butákat hülyítik.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 14:49:39

@Brix: az LMP 2018-ban bemutatta, hogy a legidiótább elquró párt, és azóta se tudnak többet. méltán fognak kiesni. ideje pusztulniuk, mert csak akadályozzák, hogy az ellenzék megerősödjön.

a programjuk zagyvaság. azt se tudják, fiúk-e, vagy lányok. két legfontosabb arcukat elüldözték. a harmadik csak azért maradt, mert Brüsszelbe akar menni.

remélem, kiesnek, és eltűnnek a faszba!

nemecsekerno_007 2019.05.25. 14:50:27

@math0: Dehát nem csalt a választáson a Fidesz?! Akkor ez torzítja az adatokat nem?! Vagy kifordítom-befordítom mégis bunda a bunda?!?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 14:58:39

@nemecsekerno_007: Herman Göring unokájának sem lenne semmi köze Herman Göringhez, és megilletné az ártatlanság vélelme. egyébként csak egy lánya volt, nemrég halt meg. nyilvánvalóan a lányát is megilleti az ártatlanság vélelme, és, hogy a maga tettei és szavai alapján ítéljék meg.

te ezzel szemben egy totál selejtes, pszichopata, embertelen állat vagy, aki embereket a felmenőik alapján akar elítélni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 15:00:54

@nemecsekerno_007: csalt, de a Fidesz csalásának egy része pont az volt, hogy vidéki, tanulatlan hülye embereket hülyített be. tehát nagyrészt ugyanaz a jelenség.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 15:02:08

@nemecsekerno_007: a viccesen hülye te vagy, mint mindig, mert akkor ezek szerint csak annyit akartál írni, hogy bizonyos nézeteket utálsz, és ezt érvként akartad előadni, miközben nem az. ennyit tudsz, Fidióta. szopás szerint.

Kuglóf. Az 2019.05.25. 15:15:17

@math0: Te meg orbitális hülye vagy, drága barátom. De ez csak jó, hiszen miután egymillió százalékkal mellé lőttök, legalább soha nem lehet, hogy VALÓS értékelést adva magatoknak újra a hatalom közelébe jussatok. Egyébként Matyi te az ateizmusban még hülyébb vagy mint a politikában, de ez is egy fantasztikus dolog. Ha tehetném, én finanszíroználak téged, hogy lehetőleg minél többször szólalj meg.
Te vagy az aki az orbitális fasságot végtelen szorgalommal párosítod. Csak azért nem vagy látókörben, mert egyelőre Gyurcsányt lehetetlen überelni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 15:16:19

@Kuglóf. Az: pontosan ilyenek a Fidióták, mint te. egy büdös érvnek látszó mondatot sem sikerült összekaparnod, annyira sötét vagy.

DeMarco 2019.05.25. 15:41:40

@math0: Milyen érvet szeretnél azon kívül, hogy mindenki arra szavazzon akire szeretne??? Ha nem elég érthető, akkor vissza az általánosba... Ha meg nem tudod eldönteni, hogy kire akarsz szavazni, akkor csukd be a szemed és bökj valahová, vagy el se menj...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 15:48:36

@DeMarco: én el tudom. nekem érveim is vannak. neked ezek szerint nincs arra érved, hogy "miért szavazunk jobbra", te ezt csak úgy benyögted.

ennyikeh.

kvadrillio 2019.05.25. 15:59:17

csaka MUNNNKÁSPÁRT ! :)...rérum novárum.....ahhhha !!!...ÉS MOSTANRA AZ 1 % KEZÉBEN VAN A VILÁG SZINTE EGÉSZ ÖSSZVAGYONA ! BAZDMEG RÉRUM NOVÁRUM ! ...A 99 % PEDIG NYOMOROG ÉS HALDOKLIK...

kvadrillio 2019.05.25. 16:11:25

sztem Orbán lesz az Európa Tanács Elnöke, Lázár, Magyarország minielnöke és Vona a helyettese !!!!! :)
Így legyen !!!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.05.25. 16:22:45

@nemecsekerno_007:
@Fedor:
Erre írtam múltkor valahova.
Miért ne változhatna egy család 3 generáció alatt?
viktor ezt 30 év alatt egyedül sokszor megtette.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.05.25. 16:32:30

@math0: Na ott a pont!Én is akartam neki valami hasonlót írni,ha már ekkora idióta.

ulpius66 2019.05.25. 16:37:37

@Fedor: "1. Nem szavazok a DK-ra.
2. Nem a felmenői miatt nem szavazok Dobrevre. Senki se felelős a szülei, nagyszülei tetteiért. Nézd azt, amit ő csinál, és az alapján ítéld meg."

Ez kibaszott jó szöveg.

Most már csak a folytatást várom.....

... azaz mit csinált eddig a D. K.lára, és emiatt mért NEM SAVAZOL RÁ?

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2019.05.25. 16:38:26

Aki hazafi vagy csak gondolkodó ember az a Fideszes szavaz.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2019.05.25. 16:41:28

@kvadrillio: most elképzelem ahogy nyomorogsz és haldoklasz szélessávú interneten a pörkölt szaftos atléta trikóban, gatyában, a MacBook pro fosoddal az öledben...

szamaritánus 2019.05.25. 16:43:46

barkire csak ne a szelsosegre mi? ugy az igazi a liberalis demokracia, ha nem mindenkire lehet szavazni, ugye, te idiota

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 16:46:48

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: "Aki hazafi vagy csak gondolkodó ember az a Fideszes szavaz. "

Aki gondolkodó ember, az tud helyesen írni.

ulpius66 2019.05.25. 16:47:54

@Fedor: " Senki se felelős a szülei, nagyszülei tetteiért."

Hát ehhez képest a ballibsi firkászok elég jól beleszálltak az Orbán gyermekeibe......

Kuglóf. Az 2019.05.25. 16:48:43

@math0: Ennyit bírsz, Agyhalott Mátyás?
A Fideszre hol az ostoba suttyók, hol a diktatúra után vágyakozó értelmiség, hol a csóringer nyugdíjas, hol a megvezetett középosztály szavazott, ha én most idetenném az összes lóf. Aszbloggeret, mint téged, a Nyugati Blacklighttől a Szaros Marabun, az Avas Szalonnán, a Szegedi Fingóson át az összes többig.
Amit ha összevetsz, akkor az jön ki, Tehülye, hogy a Fideszre az EGÉSZ ország, annak minden rétege, osztálya, csoportja TÖBBSÉGE szavazott.
A LEGTÖBB suttyó, a LEGTÖBB értelmiségi, a LEGTÖBB nyugdíjas, a LEGTÖBB középosztálybeli, de még a tévében mutatott londoni sorban állók közül is a LEGTÖBB külföldön dolgozó is.

Titeket meg megüt a guta, oszt' annyi. Még istenis röhög rajtad, ahogy vergődszesz.

ulpius66 2019.05.25. 17:08:30

@Kuglóf. Az:

A mostani választás lefutott.

Szinte az összes közvéleménykutató cég 1-2%-os hibahatárral azonosan mért.

Maximum 1 mandátum sorsa kérdéses......

Ennél sokkal többetmondó lesz, hogy hogyan szerepel a Fidesz Budapesten, a megyék összesítésében, a nagyvárosokban pl. Szeged, Hódmezővásárhely, Szombathely,

Meg persze az is fontos lesz, főleg az elemzőknek, egyes ellenzéki pártok hogyan szerepelnek a fentebb említett helyeken, pl. ki lesz a legerősebb ellenzéki párt Budapesten.

Nézhetjük úgy is, hogy egy hárommillió szavazó részvételével tartott közvélemény-kutatás fél évvel az önki választások előtt....

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 17:08:38

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: A Momentum lényeges dolgokban más, mint az LMP:

1) Most már nem zárkózik el az együttműködéstől a baloldallal. Szerintem megértették, hogy ha csak a Gyurcsány-utálatra futja tőlük, akkor az LMP sorsára jutnak.

2) Sokkal aktívabbak és ötletesebbek. Kimennek tüntetni, kimennek az utcára, járják az országot, nem ülnek otthon. Mindenféle kreatív ötleteik vannak. Nem feltétlenül jön be mindegyik nekem, de nem is árt.

Ami a politikai irányultságukat illeti, abban a Momentum és az LMP ugyanúgy valahol középen van, ilyen is, olyan is. Igazából ezzel nincs baj, az LMP-vel sem az a baj, hogy középen van, hanem az, hogy nem ismerik fel, hogy Orbán kurvára szélsőséges, és nem egyenlő távolságra van az MSZP-vel vagy a DK-val.

A normális helyzet az volna, hogy az LMP felismeri, amit a Momentum felismert, sőt, még a Jobbik is, hogy Orbán annyira, szélsőnáci, és annyira rossz Magyarországnak, hogy mindenki más jobb.

ennyi.

én például habozás nélkül szavaztam volna LMP-s jelöltre, ha nálunk az lett volna egyéniben., mindezek ellenére.

exterminador 2019.05.25. 17:10:34

@nemecsekerno_007: Kövér nagyapja mi is volt?
Ő hiteles nálad?

exterminador 2019.05.25. 17:12:56

@Alick: csak kapta, mert tavaly ősszel meghalt...

Tangooo 2019.05.25. 17:16:09

Szavazzatok a Fideszre. Meglátjátok nektek is jobb lesz.

nemecsekerno_007 2019.05.25. 17:26:56

@math0: Kínlódhatsz még sokáig mert stabil a Fidesz 2/3, a magyarázkodásod meg szánalmas. Persze így is lehet élni...

nemecsekerno_007 2019.05.25. 17:31:06

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Jaja Orbán Ráhel is fog változni pár évtized múlva, csak ki kell várn

nemecsekerno_007 2019.05.25. 17:33:33

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: ezt kell kibirnotok agyvérzés nélkül... Akár indulhat is EP listán...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 17:34:04

@Kuglóf. Az:

"A Fideszre hol az ostoba suttyók"

igen

"diktatúra után vágyakozó értelmiség"

ilyet én nem mondtam

" hol a csóringer nyugdíjas"

ilyet se, bár ez átfed azzal, amit mondtam

" hol a megvezetett középosztály szavazott"

ilyet se mondtam

ha neked csak annyira futja, hogy olyannal vitázol, amit nem mondtam, akkor vitatkozz a kurva anyáddal!

én egy dolgot mondtam: a Fideszre a megvezetett, elsősorban vidéki, tanulatlan réteg szavazott. ez nem a többség, tudjuk, hogy csak 2,8 millió ember volt.

ezzel nem tudsz vitázni. és van, ami igazolja, igazolja a választási térkép, és a felmérés is.

index.hu/belfold/2017/05/16/integrity_lab_kutatasa_a_diplomasok_sorra_fordulnak_el_a_fidesztol/

nincs érved, csak szart kavarni tudsz, mert görény kis Fidióta vagy te is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 17:35:25

@nemecsekerno_007:

na, nincs érved, gyorsan szőnyeg alá söpörted a témát, mert beszoptad.

Herman Göring unokájának sem lenne semmi köze Herman Göringhez, és megilletné az ártatlanság vélelme. egyébként csak egy lánya volt, nemrég halt meg. nyilvánvalóan a lányát is megilleti az ártatlanság vélelme, és, hogy a maga tettei és szavai alapján ítéljék meg.

te ezzel szemben egy totál selejtes, pszichopata, embertelen állat vagy, aki embereket a felmenőik alapján akar elítélni.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

DeMarco 2019.05.25. 17:40:40

@math0: Tudom, hogy neked ezt nehéz felfogni, mert hozzá vagy szokva az agitprop anyagokhoz, kell neked a motiváció a döntéshozatalodban, mert önállóan képtelen vagy eldönteni, hogy mit akarsz. Ezért nem érted, hogy mit jelent a szabad döntés joga, azt, hogy valaki magától is képes eldönteni, hogy ki képviseli a legjobban az értékeit/érdekeit/elveit. Semmiféle egyéb érv nem kell, merj gondolkodni, merj önállóan dönteni, merj felelősséget vállalni a döntésedért. Ha meg ezekre képtelen vagy és útmutatásra vágysz, akkor megkaphatod azt is: szavazz jobbra, mert CSAK! :)

Paracord 2019.05.25. 17:41:06

És Kvasztics Fedor kire szavazna?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 18:04:17

@DeMarco: idióta vagy, és félrebeszélsz. neked nincs érved. ennyi. hozzá vagy szokva, hogy ilyen esetben, jó Fidióta módjára tereljél, hazudjál, mellébeszéljél, mindent, csak el ne kelljen ismerned, hogy egy kurva büdös érved nincs. mert nincs igazad, és mert idióta is vagy.

antiinternáci 2019.05.25. 18:13:15

"Semmilyen oldali szélsőségre nem szavazunk. Pont."

Hát akkor az ÁVÓ Párt eleve ki van zárva, nem kell biztosítani nekik a mentelmi jogot...
Meh ugye azok is, akik összeálltak a dühöngő őrült Verhofstadttal.

Szerintem csak a kutyapárt jöhez szóba. Igaz, ők is intetná

antiinternáci 2019.05.25. 18:15:00

...cik, de ők az egyetlen szórakoztató bolsevisták a ballibbantak között.
Meg még talán az LMP, régen voltak jobb napjaik. A többi mehet a levesbe.

DeMarco 2019.05.25. 18:29:30

@math0: Oké. Részemről ennyi. Ideális ballib szavazó vagy.

Blogolo Blogi 2019.05.25. 18:29:39

@ulpius66: "Hát ehhez képest a ballibsi firkászok elég jól beleszálltak az Orbán gyermekeibe......"

Ebben igazad van. A firkaszok helyett az ugyeszsegnek kellett volna ezt megtenni, mar regen.

antiinternáci 2019.05.25. 18:29:46

@nemecsekerno_007:

Ha Göring unokája valamelyik internáci maffia színeiben indult volna, akkor csúcs szuper fejnek nyilvánították volna. Ha viszont jobboldaliban, akkor felháborodtak volna a Lenin-fiúk és leányok, és egy rohadt náci lenne.

Etniez 2019.05.25. 18:39:57

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: meg sem merem említeni, hogy Matolcsy apja mekkora kommancs volt...
Nemecsek megint hülyét csinál magából :)

Etniez 2019.05.25. 18:41:44

@ulpius66: nem azért szálltak bele, mert farok az apjuk, hanem mert lopnak.

Etniez 2019.05.25. 18:43:03

@exterminador: vagy Matolcsy Mátyás ugye...

Kuglóf. Az 2019.05.25. 18:54:20

@math0: Tebaz, nem TE mondtad mindezt, hanem a többi, hozzád faszonló blogger. TE a suttyókat mondtad, a barom rokonbloggerek meg a többit.
Még meg is neveztem a legfajsúlyosabbakat, gyökér barátom.
Én elhiszem hogy érteni nehéz, de téged ez télleg ne zavarjon.

Az meg, hogy Tefasz NEM ÉRTED amit olvasol és kurvaanyázni kezdesz, csupán azt mutatja, hogy TELIBE találtalak a mondandómmal. Ősi román szokás az elvesztett vita után kurvanyázni, de hát te mexoktad hogy az ateista blogodon is, aki MEGCÁFOL azt gyorsan eltünteted, de ITT ez nem megy.
BESZOPTAD saját magadat, csináltál egy méretes autófellciót és büszkén kurvanyázol a csatornából, ahova pottyantál.

És hát idézlek is, ENNYIRE vagy képes, itt is, ateizmus blogodon meg pláne, hát annyi vagy mint a fing a szélviharban.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 18:54:23

@antiinternáci: akármennyire is meglepő, de amikor Hermann Göring a náci pártban indult, akkor emiatt teljesen jogosan nácinak lehetett nevezni. Az unokája, akiről már megbeszéltük, hogy nincs, csak műveletlen, idióta faszok vagytok, ezért nem tudjátok, szóval az unokája, ha lenne, és a náci pártban indulna, és ennek megfelelően viselkedne, beszélne, akkor nácinak mondanánk. Ha nem indulna náci pártban, és ennek megfelelően viselkedne, beszélne, akkor meg nem.

Tudom, ez egy náci Fidiótának túl logikus.

shakespeare 2019.05.25. 18:56:36

@math0: kicsit magyarázd el megkérlek, hogy Orbán miért szélső náci és szélsőjobboldali.

ha meggyozol, valami konkrétumot tudsz mondani amit nem vettem eddig észre... akkor nem szavazok a fideszre

egyébként pedig csak ez miatt szavazok oda, a szerintem hamis vádak miatt

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 18:57:03

@Kuglóf. Az: "nem TE mondtad mindezt"

ha nem én mondtam, akkor elmész a jó édes kurva anyádba, seggbebaszod, és vele vitatod meg a pszichés problémáidat!

arra nem vagy képes, te Fidióta náci fasz, hogy velem arról vitázz, amit én mondtam.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 19:01:15

@shakespeare: de ha csak azt nézed, hogy Orbán a néppárt helyett merre orientálódik, kikkel találkozik, és őt, illetve akikkel találkozik, hova orientálják Európában, akkor ezek általában szélsőjobboldali vagy populista pártok. Salvini, Le Pen, Strache,...

tudom, mindenki szembemegy az autópályán, de akkor nekem nincs kedvem elmebetegeket győzködni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 19:02:05

@DeMarco: idióta vagy, és félrebeszélsz. neked nincs érved. ennyi. hozzá vagy szokva, hogy ilyen esetben, jó Fidióta módjára tereljél, hazudjál, mellébeszéljél, mindent, csak el ne kelljen ismerned, hogy egy kurva büdös érved nincs. mert nincs igazad, és mert idióta is vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 19:06:11

@DeMarco: Tudom, hogy neked ezt nehéz felfogni, mert hozzá vagy szokva a Fideszes agitprop anyagokhoz, kell neked a motiváció a döntéshozatalodban, mert önállóan képtelen vagy eldönteni, hogy mit akarsz. Ezért nem érted, hogy mit jelent a szabad döntés joga, azt, hogy valaki magától is képes eldönteni, hogy ki képviseli a legjobban az értékeit/érdekeit/elveit. Azt is képtelen vagy felfogni, hogy az ilyen döntésekhez ÉRVEK kellenek. AZ önálló gondolkodás is ÉRVEKBŐL áll.

De azt se érted, hogy nem rossz dolog az, amikor emberek egymás között vitáznak, ÉRVEKKEL. Az agitprop és az érvelő vita abban különbözik, hogy az agitpropnak nincsenek érvényes ÉRVEI, hanem csak nyomnak valamit, ami NEM ÉRV. Pont, ahogy te csinálod.

Merj gondolkodni, merj önállóan dönteni, merj felelősséget vállalni a döntésedért. De ezt ÉRVEK mentén tedd! Továbbá ne légy gyáva meghallgatni mások ÉRVEIT, mert nem attól leszel önálló gondolkodó, hogy becsukod a szemed és a füled. Attól hülye, korlátolt fasz vagy.

Ha meg ezekre képtelen vagy és fóbiás vagy az érvekre, akkor sajnállak.

De egyébként tudjuk, hogy ti náci Fidióták ilyenek vagytok.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Kuglóf. Az 2019.05.25. 19:16:47

@math0: TEFASZ, hát te NEM vagy egyedül, ott van melletted az ÖSSZES balfaszblog.
TE a buta suttyókról írtál, de a rokonod, a Szaros Marabu másokról, a dékás Blacklight megint másokról, az Avas szalonna vagy a Férc-e? megint másokról.

EGYBEVÉVE titeket, tifaszok, az jön ki, amit én írtam.

AZ, hogy te ezt nem érted, a saját elmebetegségedet bizonyítja. Igazából éppen elegendő lenne megértened, ha (a csak teáltalad megnevezett) buta suttyókból a TÖBBSÉG a balDaszlibre szavazna, akkor jó lenne, hiszen a szavazás sosem arról szól, ki jobb vagy ki rosszabb, hanem hogy az emberek ERRE mit reagálnak.

És te, rottyantott balfék nem látod be, hogy annyira primitív szintet képviselsz, hogy még a SUTTYÓK KÖZÜL SEM szavaznak rátok, pedig hát ezt azért legalább el tudnátok érni.
De nem.
Még EZT sem.
És akkor ott van a társadalom többi rétege, nekik sincs mit mondanotok.

Folymatosan bizonyítod, hogy képtelen vagy átlátni egy olyan vitapartit, amiben két fél meg néhány mellékszereplő van (ezek a rokon bloggereid), ezért aztán az egyik katasztrofális megnyilvánulásból a másikba esel, az egyik pofontól a másikig szaladsz.

De tudod, sokadszorra mondom, a lehető legjobban van ez így!

Brix 2019.05.25. 19:23:26

@shakespeare: A náciság nem , de a szélsőjobboldaliság simán igaz Orbánra, hiszen hangoztatott nézetei és az általa kiépített rendszer- a "NER" - tökéletes szélsőjobboldali vonásokat mutat:
-Ideológia terén: nacionalista politika, a "homogén, keresztény , egykultúrájú állam" víziója... a folyamatos ellenségkeresés...
-A jogállamiság leépítése- a független hatalmak ágak kormányzati ellenőrzés alá vonása: a legfőbb ügyész, az OBH-elnöke, az ASZ -elnöke mint volt pártemberek , akik állampárt akaratát hajtják végre és még a saját maguknak kitalált Alaptörvényt sem tartják be...Az állam vegzálja a civil-szférát ...
-A közmédia szintén totális kormányzati ellenőrzés alatt áll, és a kormány propagandáját hajtják végre ( migráns-
tv..)
-Társadalompolitikai téren: felszámolták a szociális rendszert, bevezették a jómódúak számára kedvezőbb egykulcsos adót, sőt Alkotmányban rögzítették , a világon egyedülálló módon! Mi ez ha nem színtiszta szélsőjobboldali , munkás-elnyomó politika?
A másik oldalon a világ legmagasabb fogyasztási adóját fizetjük, hogy legyen forrás a gazdagok által meg nem fizetett adó pótlására..
-Gazdaságpolitikai téren: 9% -os elképesztő alacsony adót kaptak a nagytőkések , plusz milliárdos állami támogatásokat. Mi ez, ha nem szélsőjobboldali politika?
A dolgozók közben a folyamatosan sávos, csúszóleértékeléssel gyengén tartott forint kedvezőtlen hatásait szenvedik: az infláció az egyik legmagasabb Európában, és a bérek az egyik legalacsonyabbak ( 820 euro netto átlagbér.. 2018-ban... Lengyelország: 920 euro...Szlovákia: 1030 euro, Csehország: 1070 euro...)

Az Orbán-rendszer a szélsőjobboldali rendszerek tökéletes epitomja!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 19:29:07

@Kuglóf. Az: "nem TE mondtad mindezt"

ha nem én mondtam, akkor elmész a jó édes kurva anyádba, seggbebaszod, és vele vitatod meg a pszichés problémáidat!

arra nem vagy képes, te Fidióta náci fasz, hogy velem arról vitázz, amit én mondtam.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 19:32:27

@Kuglóf. Az: "képtelen vagy átlátni egy olyan vitapartit, amiben két fél meg néhány mellékszereplő van"

semmiféle ilyen vitaparti nincs. én semmiféle mellékszereplő állítólagos állításaiért nem vagyok felelős, nem az én véleményem, nem teheted össze az én véleményemmel.

ha te olyasmivel vitázol, amit különböző emberek különféle állításaiból magadnak kavartál össze, akkor te egy nagyon elmebeteg selejt vagy.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

ulpius66 2019.05.25. 19:35:26

Mind e közben.......

index.hu
"Mocskos brigád tagjaként került Orbán a Der Spiegel címlapjára"

Milyen érdekes?

Amikor Magyarországon kampányolt a Fidesz-KDNP Junkcerrel és Weberrel az ellen hogy fel volt háborodva az egész nemzetközi ballibsi brancs, hogy EZ NETTÓ FASIZMUS!

AZ AKKOR MI, AMIKOR ŐK KAMPÁNYOLNAK ORBÁNNAL?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 19:44:24

@ulpius66: tudjuk, hogy ti Fidióták agyilag zoknik van, de két különbség van:

1) Juncker az EB bizottsági néppárti elnöke. na most a Fidesztől a néppártban elvárhatják, hogy ne kampányoljon a saját elnökük ellen, vagy kibasszák, mint macskát szarni. nem demokrácia kérdése, hanem józan ész kérdése: csak az idióta van olyan pártban, amellyel nem ért egyet. ez az idióta Orbán volt.

2) A Spiegel nem egy párt, hanem egy újság. amellett és ellen kampányol, ami mellett vagy ellen akar. a Spiegel nem tagja a Néppártnak, tudod, te idióta! te meg kussolsz, és elmész a kurva anyádba, hogy már megint micsoda idióta vagy!

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2019.05.25. 20:00:01

@Alick: Tedd át múlt időbe. Nemrég meghalt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2019.05.25. 20:02:48

@nemecsekerno_007: Ha Herman Göring unokája egy demokratikus politikus lenne, és megtagadná a nagyapja nézeteit, akkor engem nem zavarna, ha indulna.

Kuglóf. Az 2019.05.25. 20:04:58

@ulpius66: Demokrácia és az európai és liberális értékek védelme.
Meg az ilyen agyhalott műmájer @math0 Mátyásnak kábszer.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2019.05.25. 20:06:12

@ulpius66: Most számon kéred rajtam, hogíy miért nem szavazok a dékára? hát had legyen már jogom arra, hogy arra szavazok, akire akarok.

Basszus, elvi alapon megvédek valakit, erre nekem esel, hogy de miért nem vallok neki szerelmet is. Az eszem megáll.

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2019.05.25. 20:07:48

@math0: azert ne hagyjad hogy ideg szetbasszon, nem eri meg, nyilvanvalo h provokal, amire te is szelsoseges ordenare stilusban reagalsz, ez pedig tovabbi felesleges szemelyeskedest general, innentol ez nem vita, hanem trollkodas, a te reszedrol is, pont ez a celja

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 20:12:25

@mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu: az én részemről ott vannak az érvek, ne hazudj, mert téged is kiosztalak, amit te csinálsz, az a trollkodás.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 20:13:41

@Kuglóf. Az: a hozzászólásod nem volt értelmes. annyira be vagy nyomva, hogy már nem is értelmesek a mondataid.

enrikokaruszo 2019.05.25. 20:27:09

@math0: köszi a műsort, jó nagy marha vagy:)

Kuglóf. Az 2019.05.25. 20:30:27

@math0: NEKED semmiképpen sem, de hát pont ezt vártam.

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2019.05.25. 20:30:43

@math0: addig nem szamit trollkodasnak, legalabbis az en olvasatomban, ameddig az nem csap at oncelu szemelyeskedesbe

The Critic 2019.05.25. 20:31:05

@Fedor: Fedor, te mely pártok közt vacilálsz? Kvasztics doki kit szeretne?

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2019.05.25. 20:40:37

@Fedor: a fidesz (fideszistak) egyetlen nem burkolt celja lealazni az ellenzeket, ehhez en semmilyen mas part eseten sem asszisztalnek, eleg megalazo lehet, hogy eszkozkent hasznalnak erre az alantas celra, mert tedd a szivedre a kezed, nem total mindegy hogy 12,13 v 14 mandatumot szerez a fidesz? Mitol lesz neked vagy az orszagnak jobb?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 20:41:30

@enrikokaruszo: köszi a műsort, jó nagy marha vagy:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 20:42:28

@mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu: nálad már átcsapott. amit te csinálsz, az trollkodás.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 20:43:38

@Kuglóf. Az: te laksz az elmegyógyintézetben, nem én. Ez eldönti a dolgot.

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2019.05.25. 20:52:00

@math0: maradjunk annyiban, h ezt kozosen sikerult osszehozni, ertelmes hozzaszolas nem igazan akadt az elmult egy oraban, btw birom a kritikat, mellesleg demelem feltunt h egy oldalon allunk

Paracord 2019.05.25. 21:11:14

@Critic.: Fedor nem válaszolt nekem sem, de a poszt alapján szerintem Momentumos. (Előtte DK-s lehetett.)

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2019.05.25. 21:30:09

@math0: az nem zavar hogy a momentum szerint jó az atomerőmű építés de csak ha a franciák építik..??? Nyilvánvalóan külföldröl pénzelt aktivisták, és nem hazafias, magyarok érdekét elősegítő politikai párt. A Momentum egy ügynök hálózat Macron generalisszimusz vezetése alatt.

CM2131 2019.05.25. 21:35:23

Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre ! :)

nemecsekerno_007 2019.05.25. 21:43:45

@antiinternáci: Ezt próbálom magyarázni, de nem nagyon akarják érteni :)

nemecsekerno_007 2019.05.25. 21:45:14

@Fedor: "Ha Herman Göring unokája egy demokratikus politikus lenne..."

Hát nekem nem. Na látod ez mutatja, hogy nem vagy igazán demokrata...

ulpius66 2019.05.25. 22:20:03

@nemecsekerno_007:

JAJJ, DE HÜLYE VAGY!

Azt, hogy ki a demokratikus és ki a fasiszta, AZT TERMÉSZETESEN A FEDOR DÖNTI EL!

TE FASISZTA VAGY, MÍG A GÖRING-UNOKA DEMOKRATA!

Ennyike.

C. Robert 2019.05.25. 22:38:29

Rendes tőled, hogy összeállítottad ezt a kis összefoglalót, nem rossz, de a következtetéseddel nem értek egyet: a választás után nem erősödni fognak az „ellenzéki” pártok, hanem egymásnak ugrani (nektek csak 9,9%-otok van, nekünk meg 10,1%, mi fújjuk a passzát szelet juhúú!), és szétrúgják az eddigre esetleg már nagy nehezen összetákolt megállapodásokat is az 1 ellenzéki jelöltről. Amúgy is az önkormányzati választás tipikus lose-lose szituáció: ha a fideszes jelölt nyer azért, ha az ellenzéki, akkor az előbb-utóbb vagy becsicskul a Fidesznek, vagy kiszárítják a faluját/ városát/kerületét, azért. Így garantálva lesz a Fidesz 4/5-e 2022-ben.
Hogy ne így legyen, ahhoz először ettől a kamu-ellenzéktől kellene megszabadulni.
Tehát azt javaslom mindenkinek: hallgass az eszedre, szavazz a Fideszre.

2019.05.25. 22:45:29

@math0: az igaz, hogy kijársz Szófiába, hogy a Bircával kiverjétek egymásnak? Sok mindent megmagyarázna! :)))))))))))))))))))))

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 22:59:41

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: biztos, hogy a momentumra szavazok? elgondolkodtál már ezen, te kis butus?!

Bambano 2019.05.25. 22:59:56

lássuk fedor pártajánlásait:
dk: akárhogy csűrjük-csavarjuk, a dk bizony egy királycsináló párt. igen jelentős szerepük van abban, hogy viktor 10 éve futja itt az ámokot. azok után, hogy fletónak van annyi pénze, hogy ne legyen megélhetési politikus, értsd: nyugodtan elhúzhatna a balfenéken a rákba, mégis itt csinálja a fesztivált. a közelmúlt eseményeinek figyelembe vételével erre csak úgy tudok gondolni, hogy eddig se fletó volt az akarnok, hanem az asszony, ő nem bírta felfogni, hogy ők már eljátszották a becsületüket. eddig fletót tolta előre, mostanára belátta, hogy vele nem megy, kénytelen kilépni a háttérből. nekem dobrev klára egyenlő hillary clintonnal.

úgyhogy előbb rágom le mindkét lábam, mintsem elmenjek és a dk-ra szavazzak.

momentum: hova járt a fidesz vezérkar? eltére. hova járt a momentum vezérkar? eltére. milyen szakra járt a fidesz vezérkar? jogi. milyen szakra járt a momentum? jogi. szakkolégium ugyanúgy dettó bibó. előbb rágom le mindkét kezem, mintsem kisfideszre szavazzak.

itt van még ez a remekbeszabott lmp. akiknél már nem lehet tudni, hogy melyik lmp vezérnek van fideszes tagsági könyve... Szél Bernadett égett egy nagyot a választásokon, pártja hozzásegítette a fideszt a kétharmadhoz, majd jött a kizárási komédia. ezek után szél bernadett pontosan ugyanazokat a szólamokat szajkózza, pontosan ugyanazokat a dumákat tolja akárhányszor interjúra hívják a tv-kben. nem vette észre, hogy mi történt vele? vagy ennyire nem akar reflektálni a világra? hogy lesz érdekeinket képviselő politikus, aki bezárkózott a valóság elől?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 23:05:00

@Bambano: akárhogy is nézzök, a hülye te vagy.

1) a DK a kurva anyádat se kényszeríti arra, hogy a Fideszre szavazzon

2) ez kurva gyenge érv. megint csak annyit mutat, hogy mekkora idióta vagy. egyetem alapján szavazni pártra, ilyen kreténséget se hallottam még

végül elég nagy idiótaság is, hogy mi a faszra fogsz szavazni? a Fideszre? miközben a DK elleni elbaszott érved az volt, hogy "királycsinálók", ami azt jelenti, hogy elismered, a Fidesz a lehető legrosszabb.

totál idióta vagy.

Bambano 2019.05.25. 23:07:02

Jobbik: nehéz ügy... fedor a dk-nál nem számította keményen a múltbéli cselekedeteiket, a jobbiknál meg igen. nem teljesen egyenlő mérce. a jobbikból páran masíroztak, pár faluból csatateret csináltak. a dk segítségével a fidesz meg az egész országból csatateret csinált. ez nem számít? de tartok tőle, még nem süllyedtem olyan mélyre, hogy a jobbikra szavazzak.

mszp: az mszp meg látványosan kinőtte magát fidesz fiókpárttá. egy értelmes mondatuk nincs a 2014-es zakó óta. kb. mint a kórházi elfekvőben, már rég meghaltak, csak a tappancsokat bekapcsolva felejtette valaki, ezért még néha van ekg.

az mkkp az egyetlen párt, akire szavazhatnék, de rájuk meg minek.

még egy választási lehetőség van, ami matematikailag akkor is létezik, ha leveri tőle a víz az összes ellenzékit: ülök itthon és nem megyek sehova.

illetve számomra még van egy személyes lehetőség: akikre az elmúlt 12 évben szavaztam, mind tönkrement. ezért szavazhatnék a fideszre is, hátha megint fog az átok. :P

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 23:07:32

@C. Robert: az ilyen Fidióta barmok, mint te szánalmasak. az egész kommentedben egy fing érv sem volt arról, hogy melyik politikai irány miért volna jó vagy rossz. neked tök mindegy, milyen irányba legyünk, csak a hatalmi taktikák az érdekesek?! totál idióta vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 23:09:30

@nemecsekerno_007: " "Ha Herman Göring unokája egy demokratikus politikus lenne..."

Hát nekem nem. Na látod ez mutatja, hogy nem vagy igazán demokrata... "

nem, tökéletesen igaza van. semmi nem zárja ki azt, hogy Hermann Göring unokája demokratikus is lehetne. ez nem családfa kérdése, te idióta, barom fasz.

csak azt mutatod meg, hogy a Fideszesek micsoda selejtes, idióta kretének.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Bambano 2019.05.25. 23:09:48

@math0: más topicban már jeleztem, hogy moderáld magad, ha nekem válaszolsz. szólok, hogy a hozzászólásaid alapján seki nem fog rólam rosszat gondolni, téged fognak beskatulyázni számodra nem tetsző skatulyába.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 23:11:35

@Bambano: szólok, hogy a hozzászólásaid alapján seki nem fog rólam rosszat gondolni, téged fognak nem beskatulyázni, hanem helyesen besorolni abba a kategóriába, ahova tartozol. a neved mutatja is.

az külön idiotizmus, hogy azt hiszed, te parancsolsz az összes olvasónak, és azt csinálják, amit te parancsolsz nekik.

Bambano 2019.05.25. 23:20:46

@math0: "szólok, hogy a hozzászólásaid alapján seki nem fog rólam rosszat gondolni": így van, nem az én hozzászólásaim alapján fognak rosszat gondolni rólad, hanem a sajátjaid alapján.

nem hiszem és nem is terveztem, hogy parancsolok az összes olvasóknak. NEKED szóltam, hogy vegyél vissza az alpári stílusból.

egyébként pedig térj vissza a topic témájához csúnya szavak nélkül.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 23:29:43

@Bambano: se nekem, se másoknak nem parancsolsz. a sipítozásod értelmetlen.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 23:30:35

@Bambano: vagy erre válaszolsz, vagy elismered, hogy nincs érved. ehelyett terelni és sipítoznod, totál idiótaság.

akárhogy is nézzök, a hülye te vagy.

1) a DK a kurva anyádat se kényszeríti arra, hogy a Fideszre szavazzon

2) ez kurva gyenge érv. megint csak annyit mutat, hogy mekkora idióta vagy. egyetem alapján szavazni pártra, ilyen kreténséget se hallottam még

végül elég nagy idiótaság is, hogy mi a faszra fogsz szavazni? a Fideszre? miközben a DK elleni elbaszott érved az volt, hogy "királycsinálók", ami azt jelenti, hogy elismered, a Fidesz a lehető legrosszabb.

totál idióta vagy.

C. Robert 2019.05.25. 23:51:17

@math0: "egy ... érv sem volt arról, hogy melyik politikai irány miért volna jó vagy rossz. "

Valóban nem volt. Ugyanis tök mindegy, hogy milyen politikai iránya van annak a pártnak, amelyik csak biodíszletként (pofozózsákként) ül a parlamentben, és az égvilágon semmi, de semmi befolyása nincs arra, hogy a kormány milyen politikai irányt visz.

Coyothe 2019.05.26. 00:40:11

@CM2131: Hallgass a szivedre, szarj a Fideszre!

Coyothe 2019.05.26. 00:41:17

Fedor tényleg munkáspárti??? Ezt nem tudtam.

jajdehülyevagyok 2019.05.26. 06:28:38

Jól felkészült Dobrev, marxista egyenlősdivel kampányol, ami közgazdaságilag baromság, de zsíros EP fizetést hizhat.

DeMarco 2019.05.26. 06:34:08

@math0: Figyelj kiscsibe! Ez nem az érvekről szól, ha nem vetted volna még észre. Szabad döntésről szól, szabad választásról. Én nem akarok senkit meggyőzni semmiről sem, legfeljebb arról, hogy menjen el ma szavazni és arra szavazzon, aki neki megfelel valamilyen szempont alapján.

Nektek van szükségetek érvekre, listákra, hogy valahogy el tudjátok dönteni, melyik gittegyletre adjátok a voksotokat. Nekünk erre semmi szükségünk, mert ezer meg egy érvünk van és nem most kell eldöntenünk, hogy kit támogatunk, réges régen eldöntöttük. Ez nekünk csak egy a sok másik szavazás közül, ahol a földbe döngölünk téged és a komplett ballib ellenzéket és még csak nem is kirívó, egy szimpla szavazás.

Magasról teszek a béna pattogásodra, a szavak helyett bőven elegek az X-ek is, amikből nektek ma aligha fog jutni... ami valljuk be, ilyen stílussal, amit produkálsz, nem meglepő...

Sajnálom, de ma is le fog konyulni a szád és csak a fanyalgásod marad. De mások vegzálása helyett csak nézz a tükörbe, ott lesz a válasz a mai bukásotokra...

oassasa 2019.05.26. 06:36:55

Azok a pártocskák akik M.o-n nem szólnak bele a politikába küldenek ki az EP különböző frakcióiba embereke ahol szintén jelentéktelen szerepük lesz. FIDESZ a maga több mint 10 fős képviselő csoportjával viszont már számottevő erőt képvisel, segítheti az országot és a V4-eket. Jelenleg tagja az EPP-nek , de ha kizárják akkor sem áll meg az élet. Mondhatjuk közel áll az EU szélsőséges pártjaihoz, főleg Salviniékhez , kik azok ?

Szépségverseny döntőjébe bejutnak 10-en. Aki az utolsó lesz az a legcsúnyább, tehát ő egy csúnya nő. Frászt , csak szeretünk kategorizálni politikába a centrumhoz képest vagy balosabb, vagy jobboldalibb valaki ?

Jobbik eredetileg egy szélsőséges párt akit az EPP most sem fogadna be. Mennyire szélsőséges, illetve mennyire volt szélsőséges a jobbik?

ami szabad 2019.05.26. 07:23:26

@MAXVAL bircaman közíró: Sajnos, ismét hülyeséget beszélsz, de kezdjük megszokni. A fidesz a néppárt tagjaként (még) a z EP legnagyobb tömörülésének a része, és döntéshozó poziban van.

ami szabad 2019.05.26. 07:23:33

@MAXVAL bircaman közíró: Sajnos, ismét hülyeséget beszélsz, de kezdjük megszokni. A fidesz a néppárt tagjaként (még) a z EP legnagyobb tömörülésének a része, és döntéshozó poziban van.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.26. 07:28:52

@C. Robert: "Ugyanis tök mindegy, hogy milyen politikai iránya van annak a pártnak, amelyik csak biodíszletként (pofozózsákként) ül a parlamentben, és az égvilágon semmi, de semmi befolyása nincs arra, hogy a kormány milyen politikai irányt visz. "

ma EP választás van, az EP-ben a Fidesz biodíszlet lesz, frakción kívüli szemét. az égadta világon semmiféle befolyása nem lesz arra, hogy az EU merre megy, ugyanis a Néppártból kidobták a kis patkányokat. ott fognak ülni a sarokban, és nem fognak semmit sem csinálni.

az ellenzéki pártok ezzel szemben olyan frakciókban fognak ülni, ahol a szavazatuk kellhet bizonyos döntések megszavazásához.

tehát az ellenzékre szavazz, NE A FIDESZRE!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.26. 07:31:00

@DeMarco: "Ez nem az érvekről szól, ha nem vetted volna még észre."

De, pont ezt mondom én is. Nálatok ez nem érvekről szól, nem gondolkodásról, nálatok ez csak zsigeri butaságról szól.

ami szabad 2019.05.26. 07:35:21

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: ja, ja. Hiszen naponta csak 5X adja el az országot pínzért, poziért, akkor marha nagy népnezethy, jóságos, meg keresztény! A hazaszeretet, nálam nem arról szól, hogy 4millió melóst kiszolgáltatunk, százezres nagyságrendben betelepítünk EU-n kívülről embereket pénzért- arab plázákban árulták a letelepedési kötvényt bammeg! miközben 1296 főnyi menekülttel riogatva a népeket már mindenkivel hadban állunk! Bocsi, de nekem ez icipicit sem tűnik valós hazaszeretetnek! Persze sorolhatnám az érveket két kötetnyi mennyiségben, ovi -fanok már rég feladták, hogy érvek mentén döntsenek, megnézik a kormány tv-ket, és a 96%-os kormány sajtóból arról értesülnek, hogy a főhős ellenszélben van a magyar sajtóban. És nem felnyerít a röhögéstől, hanem sajnálja ezt a hernyót!

törppicur 2019.05.26. 07:50:37

@Fedor: kb annyra tehetem meg, hgy szélsőségesnek tartsam a dk-t, amennyire gondolom, véleménynyilvánitottam
Te lehet nem is dk-fan vagy csak dobrev-fan
Sehol nem látom a figyelemfelhívást a dk veszelyeire
Viszont láttam az indexen a dk zarendezvény képeit - résztvevők átlagéletkora kb 78 év - na ez a veszely, kihalnak a hívek a nagyondemokrata kláraasszony alól

törppicur 2019.05.26. 07:53:46

@math0: tévedsz, az ellenzeki mandátumosok pont olyan frakciokban dognak ülni, amelyikek már eladták az EPPnek a lelküket megvaz anyjukat, hogy ők is hatalomközelbe kerüljenek (kivéve Jobbik és MH )

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.05.26. 08:04:49

szopni fogtok...hiaba matekozol haver...szopni fogtok.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.05.26. 08:06:59

@math0: latom mar behisztiztel megint...
segitek
kurva nagy szivas lesz ebbol nektek.
toppants is labaddal majd.es szidd a kurvakocsog idiota SZAVAZÓkat
az segit ....
latszolag.
a karavan meg megint elmegy...

Nylul 2019.05.26. 08:10:39

@Bambano: 'momentum: hova járt a fidesz vezérkar? eltére. hova járt a momentum vezérkar? eltére. milyen szakra járt a fidesz vezérkar? jogi. milyen szakra járt a momentum? jogi. szakkolégium ugyanúgy dettó bibó '

A Momentum előző és jelenlegi vezetőségében nincs másik jogász, ELTE-sből is 'csak' szociológusuk van, szóval ha csak ennyi a bajod velük, akkor nincs baj. :D

Nylul 2019.05.26. 08:12:18

@MAXVAL bircaman közíró: Sajnos nem tudja mindenki: A Fidesz idegen test a 21. századi közéletben.

Paracord 2019.05.26. 09:14:44

@százados: Ha Fedor munkáspárti, akkor már értem miért nem reagál senkinek, aki érdeklődik pártszimpátiàja iránt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.26. 09:20:47

@törppicur: ma EP választás van, az EP-ben a Fidesz biodíszlet lesz, frakción kívüli szemét. az égadta világon semmiféle befolyása nem lesz arra, hogy az EU merre megy, ugyanis a Néppártból kidobták a kis patkányokat. ott fognak ülni a sarokban, és nem fognak semmit sem csinálni.

az ellenzéki pártok ezzel szemben olyan frakciókban fognak ülni, ahol a szavazatuk kellhet bizonyos döntések megszavazásához.

tehát az ellenzékre szavazz, NE A FIDESZRE!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.26. 09:22:00

@FILTOL: kurva nagy szívás lesz nektek. a nácik bukni fognak, Orbán már most táncol vissza, leszopni a Néppártot. a Führered már látja, hogy elbaszta.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2019.05.26. 09:24:19

@Paracord: Neked ebből a posztból az jött le, hogy munkáspárti lennék? Végigolvastad egyáltalán? :-) Az fel se merül, hogy éjszaka nem olvasok kommenteket? Aki rendszeresen olvassa a blogomat, az tisztában van a politikai irányultságommal, és az nagyon nem a FIDESZ-támogató retrokommunizmus.

Exploiter 2019.05.26. 09:25:18

A momentum lehetett volna egy jó esély, de Macronnal összeállni...
A jobbik meg megy az epp-be?
Hát jó, igazából nem az ő hibájuk, hogy eu szinten nincs vállalható erő, olyan ez, mint itthon, választatsz a szar meg a szar között.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2019.05.26. 09:25:27

@százados: Ezt miből szűrte le? Olvastad a posztot egyáltalán?

Nylul 2019.05.26. 09:27:50

@MAXVAL bircaman közíró: Én megértem, hogy a te kis ködös, összesküvésekkel teli, alternatív valóságodban ez jön ki, de sajnos rád is pont ugyanez vonatkozik.

törppicur 2019.05.26. 09:37:28

@math0: szerinted az az összesen 4 db dkmszppmomentum képviselő hány frakcióban fogja a tutit megmondani?
Szerinted azok a frakciók hogyan kerülhetnek tűzközelbe a néppártnak eladosodás nélkül? Sehogy
Jó ilyen önmagát feladó fogatlan oroszlánok farka végén bojtot játszani?
Orbánnak 2 reális változat van, vagy egy gyenge, következetlen néppárton belül súlyos, de nem kedvelt vezető, vagy a szkeptikus néppártiak között egyelőre ellenzékben meghatározó - egyik sem olyan gáz, mint itthon minoritásban senyvedö, Európában már szinte észrevehetetlen 1 max 2 fős csapat létrehozása, akiknek max 1 közos célja van, ártani Magyarországnak

nemecsekerno_007 2019.05.26. 11:12:30

@ulpius66: Jajjj, akkor elnézést kérek..... :)

Godzilla rossz, nagyon rossz. És még fasiszta is....

nemecsekerno_007 2019.05.26. 11:19:22

@math0: Tipikus kocka vagy, nem érted az árnyalatnyi különbségeket. Ha ilyen lesz az MI amin dolgoztok, akkor nem kell aggódni, hogy elveszi a munkánkat :))))

0 v. 1 ennyit tudsz ha ebbe nem fér bele valami akkor kezdődik a hiszti, hogy fasiszta, legalja meg a többi épületes duma...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.26. 11:31:05

@nemecsekerno_007: kis idióta, köztünk nem az a különbség, hogy én binárisan elvetem Dobrev Klárát a nagyapja miatt, te meg nem, hanem pont fordítva. te veted el binárisan, korlátoltan, és alaptalanul Dobrev Klárát ráadásul egy totálisan idióta, faszfej indok miatt.

te egy kis köcsög, patkány vagy, aki embereket nem saját tetteik szerint ítélsz meg, hanem mások tettei szerint, ami egy totál idióta kreténség.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.26. 11:36:30

@törppicur: Orbánnak maximum két lehetősége lesz:

1) vagy a néppártban lesz egy kis súlytalan senki, de ehhez totálisan le kell szopnia Webert. érted, kis nácikurva, nem eladósodni fog Orbán, hanem torkig fogja bevenni Weber faszát, és még hátulról is felnyomja neki ánuszba úgy, hogy a száján lóg ki. ha egyáltalán megengedi ezt a Néppárt neki, mert valószínűbb, hogy marad az, hogy ki van vágva

2) a másik lehetőség, hogy leszopja Salvinit, sé akkor egy 10%-os pártban lesz helye. ehhez például el kell fogadnia a kvótát, mert Salvini a kvóta mellett van. megint. Salvini nem biztos, hogy egyáltalán megengedi Orbánnak, hogy leszopja

3) leszopás nélkül a képviselőivel egy kb nulla százalékos senki lesz a szemétdombon. ez az egy lehetőség az, amely garantált neki

na ezek a lehetőségek Orbánnak: ha megengedik neki, akkor lehet kurvája valamelyik frakciónak, de lehet, hogy még csak meg sem engedik neki a kurválkodást.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.26. 11:37:38

@törppicur: Orbánnak maximum három lehetősége lesz:

1) vagy a néppártban lesz egy kis súlytalan senki, de ehhez totálisan le kell szopnia Webert. érted, kis nácikurva, nem eladósodni fog Orbán, hanem torkig fogja bevenni Weber faszát, és még hátulról is felnyomja neki ánuszba úgy, hogy a száján lóg ki. ha egyáltalán megengedi ezt a Néppárt neki, mert valószínűbb, hogy marad az, hogy ki van vágva. Weber már sokszor beszélt ilyen értelemben.

2) a másik lehetőség, hogy leszopja Salvinit, sé akkor egy 10%-os pártban lesz helye. ehhez például el kell fogadnia a kvótát, mert Salvini a kvóta mellett van. megint. Salvini nem biztos, hogy egyáltalán megengedi Orbánnak, hogy leszopja. ugyanis valahogy Orbán nem volt ott Milánóban.

3) leszopás nélkül a képviselőivel egy kb nulla százalékos senki lesz a szemétdombon. ez az egy lehetőség az, amely garantált neki

na ezek a lehetőségek Orbánnak: ha megengedik neki, akkor lehet kurvája valamelyik frakciónak, de lehet, hogy még csak meg sem engedik neki a kurválkodást.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.26. 11:38:22

@valaki nagyon más: mindig jönnek ide a Fideszbirkák, sosincs érvük.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.26. 11:41:07

@Exploiter: mindig jönnek ide a vérfideszes barmok, és elmondják, hogy azért nem szavaznak X pártra, mert,... és a végén kiderül, hogy hát nincs igazi érvük, csak vérfideszes barmok, akik mindenkit utálnak, aki nem Fideszes.

az, hogy Macron, az nem egy olyan premissza, amit ab ovo érvnek lehet tekinteni. egyébként is, Verhofstadt volt a Momentumnál, nem Macron. tehát még tájékozatlan, tuskó Fidióta is vagy.

Exploiter 2019.05.26. 11:51:29

@math0:

Kurvára van indokom, seggfej. Nem értek egyet a felsorolt egyetlen párt EU-n belüli politikájával sem.
A fideszé áll a legközelebb az elvárásaimhoz, de tiszta lelkiismeretű ember nem állhat mögéjük.
Neked nincsenek elveid, csak ideológiád, mert egy ostoba barom vagy, így azért lásd be, neked könyebb az élet. Meg a szavazás is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.26. 12:07:06

@Exploiter: mindig jönnek ide a vérfideszes barmok, és elmondják, hogy azért nem szavaznak X pártra, mert,... és a végén kiderül, hogy hát nincs igazi érvük, csak vérfideszes barmok, akik mindenkit utálnak, aki nem Fideszes.

az, hogy Macron, az nem egy olyan premissza, amit ab ovo érvnek lehet tekinteni. egyébként is, Verhofstadt volt a Momentumnál, nem Macron. tehát még tájékozatlan, tuskó Fidióta is vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.26. 12:09:49

@Exploiter: azért az mindig röhejes, amikor az olyan Fidióták, mint te, az elmegyógyintézetből mindenféle érvek nélkül lehülyéznek, miközben Ph.D.-s tudós vagyok. de valamiért azt hiszed, hogy ha egy olyan faparaszt, mint te, a 4 elemiddel lehülyéz, akkor az úgy számít valamit.

C. Robert 2019.05.26. 12:21:20

@math0: „az EP-ben a Fidesz biodíszlet lesz”
Úgy legyen, másban nem nagyon reménykedhetünk.

Exploiter 2019.05.26. 12:30:48

@math0:

Már megbeszéltük, hogy a kognitív képességeid alapján annyi hasznod van a társadalom számára, mint egy marék szarnak. Ha bármilyen tévedés folytán a felsőoktatás közelébe kerültél, az csak bizonyítja, hogy itthon sajnos tényleg válságban van az oktatás.
Orbán bűne vagy te is, te szerencsétlen nyomorult, egy normális világban portás se lehetnél egy egyetemen.

enrikokaruszo 2019.05.26. 16:17:16

@Exploiter: simán igaz lehet az egyetem, a portásoknak pl. van ennyi ráérő idejük nyomni az okosságot

DeMarco 2019.05.26. 17:52:36

@math0: Kezdhetsz remegni, jó nagy a részvételi arány, jó idő is van szavazni, csúnya buktát eszel ma este... Egyébként remek partner vagy, a hisztiddel és a béna übermensch dumáddal még azokat is eltántorítottad, akik esetleg csak épp ma akarták eldönteni, hogy kire szavazzanak. A többiek meg rajtad röhögnek és még csak észre sem veszed...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.26. 20:26:00

@Exploiter: Már megbeszéltük, hogy a kognitív képességeid alapján annyi hasznod van a társadalom számára, mint egy marék szarnak. A felsőoktatás közelébe soha nem kerültél, és az csak bizonyítja, hogy itthon sajnos tényleg válságban van az oktatás Orbán miatt.
Orbán bűne vagy te is, te szerencsétlen nyomorult, egy normális világban portás se lehetnél egy egyetemen.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.26. 20:26:49

@DeMarco: csúnyán fogtok bukni az EP-n. sehol nem lesz a szélsőjobb és náci pártok.

DeMarco 2019.05.27. 00:01:50

@math0: Ezt beismerésnek veszem, hogy megint alaposan kikaptatok... Nem is tudom, hogy mivel nyertünk nagyobbat, az eredménnyel, vagy azzal, hogy az ellenzéki tortaszeletke legnagyobb kiskirálya ki lett...garantált a kövi választáson a 4/5... :)

Szabványok 2019.05.27. 00:29:54

@math0: Terminológian nem vitatkozom.
Nem vagyok szociáldemokrata. Ezért aztán ezek a szocdem pártok nem annyira szimpatikusak nekem.

Amire még azt mondod, hogy hülyeség, az nem hülyeség.

shakespeare 2019.05.28. 11:01:05

@math0: az a helyzet, hogy ezek az intézkedések Horn Gyula mszp-s miniszterelnök ideje alatt is érvényben voltak, tudom mert u.n. magyar bevándorló vagyok, maximálisan védték a magyar munkavállalót s engem pedig jogilag és anyagilag maximálisan akadályoztak. Erről szólt a népszavazás kezdeményezés amit GyF idején elindítottak, hogy akinek felmenői magyarok és ő maga is magyar az ne ugyanabban a szívatásban részesüljön mint a többi.

Szóval a mostani baloldal nácinak nevezi a mostani fidesz-t olyan tettekért, amelyeket ők maguk mindenki ellenében, még a magyarok ellenében is alkalmaztak ? Sőt, kampányt folytattak, hogy a magyar ne legyen kivétel.

3 év folyamatos munkaviszony kellett egyáltalán a kérvényezéshez, de a 3 év munkaviszony is brutálisan meg volt nehezítve, évente újítani kellett és csak akkor kaptad meg ha magyar munkanélkülit nem találtak helyetted,
mocskos menet volt.
elfogadtam, mert mindenkinek joga van védeni közösségét

a pofám leszakadt mikor kiderült, hogy GyF és bandája szerint Afrikából, Ázsiából mindenki jöhet papírok nélkül, zöld határon és kiállnak ezért...
sőt, nácizmus lett az amit ők csináltak magyarok ellen

nos, nekem bármikor megér 2 millió forintot is, hogy ezeket a pártokat beszántsák és örökre eltüntessék őket a szinpadról

az a vád, hogy a másik náci, azért mert minimálisan megpróbálja megtartani a közösséget, nem nyert

nevezzük nevén a dolgot : egyik áruló, mert idegent elfogad, magyart nem...
akinek az idegen az első azt így hívják, ez van

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.28. 19:50:37

@DeMarco: csúnyán buktatok az EP-n. sehol nincsenek a szélsőjobb és náci pártok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.28. 19:52:03

@shakespeare: te idióta vagy. mikor beszélt Horn Gyula az etnikai homogenitás megőrzéséről?! te eszement elmebeteg vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.28. 19:53:58

@shakespeare: aki az etnikai homogenitás megőrzéséről beszél kormányfőként, azaz politikai intézkedések kontextusában, AZ NÁCI.

ennyi, idióta vagy.

shakespeare 2019.05.29. 10:43:18

@math0:
a M E G Ö R Z É S is náci ?
lassan mondom te intelligens áruló senkiházi majom, hogy felfogd

tudod mit csináltak az elmúlt 100 ezer évben az olyannal amilyen te vagy, bármelyik, mondom bármelyik közösségben

példamutatóan kinyiffantották, lehetőleg úgy hogy mindenki lássa és a közösség megmaradjon

tudod miért ? mert most csak azok a közösségek léteznek amelyek ilyenek voltak annó

tudod miért ? mert a közössége létezésének definíciójába beletartozik a tagjainak összefogása

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.29. 19:26:32

@shakespeare: igen. Hitler is csak a németek etnikai homogenitását akarta megőrizni. az más, hogy ez eleve hülyeség, mert minden nép eleve keverék, és mindenképpen keveredik, nem lehet ez ellen sokat tenni, Hitle és Orbán is csak heccelte az embereket.

tudod mit csináltak az elmúlt 100 ezer évben az olyannal amilyen te vagy, bármelyik, mondom bármelyik közösségben

ezt:

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death1.jpg

elmész a kurva anyádba, te elmebeteg náci! te is így fogod végezni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.29. 19:28:57

@shakespeare: "csak azok a közösségek léteznek amelyek ilyenek voltak annó"

nem. ma csak olyan közösségek léteznek, amelyek valójában etnikailag egyáltalán nem homogének, nem beltenyészetek, hanem keverékek. anno sem védték a beltenyészetet, és nem is lehetett soha. idióta elképzelés az egész, a célja is hülyeség, és nem is lehet megcsinálni.

egy tudatlan, sötét selejt vagy, ezért vagy náci.

mk0brilliantmaptxoqs.kinstacdn.com/wp-content/uploads/2015/04/genetic-map-europe.png

shakespeare 2019.05.30. 09:08:48

@math0:
egy : nem tudod mit akart Hitler
kettő : nem tudod mi az etnikai és mi a genetikai
három: nyilván a különbséget sem tudod

aki olyan szavakat használ amelyeket nem ismer, olyanokkal, pl Hitler, példálózik akiknek a kegyetlen agyament dolgait nem ismeri

felesleges vitatkozni

ember ..
a fogalmakkal és történelemmel nem vagy tisztában

s gondolom az összes agybajtarsad is kb így van

javaslom kezdjél kevesebbet írni és többet olvasni

hátha.....

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.06.02. 23:11:06

@shakespeare: "nem tudod mit akart Hitler
kettő : nem tudod mi az etnikai és mi a genetikai
három: nyilván a különbséget sem tudod"

én tudom. te nem tudod. idióta vagy, pontosan ezért vagy náci.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.06.02. 23:15:49

@shakespeare: egy kis magyarázat, húgyagyúkám. Magyrországon az etnikai kisebbségek általában m,agyarul beszélnek. a cigányok is, a svábok is, a tótok is, kínaiak is, mind megtanulnak magyarul. a Magyarországon élő nagyon kevés fekete is megtanul magyarul. ezért Magyarországon az etnikai homogenitás nagyjából genetikai homogenitást jelenthet csak.

ez egyrészt nácizmus, másrészt olyan szempontból is idiótaság, hogy mint már megmutattam, semmiféle genetikai homogenitás nincs meg sem Magyarországon, se máshol, nagyjából egyetlen országban sincs ilyen.

szóval Orbán nácizmusa duplán idiótaság.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0