Tájfun volt tegnap, amiben az Együtt szelleme kísért
2019. május 27. írta: Fedor

Tájfun volt tegnap, amiben az Együtt szelleme kísért

original.jpg

Kezdjük a nyertessel, aki bizonyos szempontból azért sokat vesztett is.

Persze belpolitikai téren rövidtávon megtartotta a FIDESZ a toronymagasan vezető pozícióját, de már ezen a téren se lehet felhőtlen az örömük. Az elvárás a kétharmados győzelem volt, 15 képviselő, és ennek arányában fektettek is bele energiát, emberanyagot, közpénzt, parancsszóra egyszerre lépő médiahadsereget, mindent, számolatlanul. Ehhez képest csalódás lehetett számukra, hogy ez csak a szinten tartáshoz volt elég. Ráadásul ha európai szinten nézzük a dolgokat, az általa remélt populista robbanás elmaradt, sőt, Európa-párti, zöld előretörés lett a vége, az eredmények ismeretében pedig Weber már bejelentette, hogy a Néppárt ellesz a FIDESZ-szavazatok nélkül is, tehát oda már valószínűleg nincs visszaút. Orbán európai befolyás erősen csökkent, sokkal kisebb beleszólása lesz az országot érintő döntések előkészítésébe, és már a néppárti védőernyő se fogja tompítani a kritikákat és a szankciókat.

De az igazán izgalmas dolgok az ellenzéki oldalon történtek.

Pedig aki a közvélemény-kutatókra hallgatott, annak nem úgy indult a nap, hogy este majd nem akarja elhinni az először csak pletykaként, kiszivárgott szavazóköri adatokként, majd megerősített tényként terjedő híreket, és hajnali egyig a tévéképernyőre és/vagy az internetre tapad.

Ami történt, az engem nagyon emlékeztet valamire.

Megvan még az Együtt-féle Új Pólus terv? Egy évvel a 2018-as választás előtt jött elő Juhász Péter azzal az ötlettel, hogy két ellenzéki lista legyen, az egyikben az óbaloldal pártjai (MSZP, DK) induljanak közösen, a másikban (az Új Pólusban) pedig az új erők: az Együtt, az LMP, a Párbeszéd, valamint a frissen alakult Momentum, és a két lista egyezzen meg közös képviselőjelöltekben. Így egyszerre lett volna jelen az ellenzéki szavazók számára a választási lehetőség régi és új között, valamint az egyéni körzetek egy az egy ellen harca révén a nyerés esélye.

Sajnos ez túl logikus ötlet volt, így persze, hogy a többi párt elhajtotta őket. 

Erre most mit látok? Hogy lényegében megvalósult Juhászék terve, hisz a tegnapi eredmény alapján lett egy kiemelkedő óbaloldali párt, és egy kiemelkedőben lévő új erő, a többi meg ment a levesbe. Ami tavalyelőtt nem jött össze szövetségkötéssel, azt most az ellenzéki polgárok létrehozták szavazatokkal. Hisz a DK senki által nem várt méretű sikerében biztos, hogy ott van, hogy a 2010-es MSZP-szavazóbázis döntött, és a hivatalos utódokat ejtve Gyurcsányékat ismerte el a szakadás előtti Szocialista Párt utódjául, és a Momentum két mandátuma se jött volna össze valószínűleg, ha a volt elempés Szél Bernadett nem használja fel népszerűségét arra, hogy nyíltan nekik kampányoljon, és az Együtt szavazóbázisa (nem az utolsó, az eredeti) kisebb-nagyobb lelkesedéssel, de nem rájuk voksol javarészt.

Igen, én is.

Már decemberben is feltűnő volt, hogy amikor a túlóratörvény-elleni tüntetés-sorozat idején az ellenzék átmeneti sikereket ért el, akkor ezt olyan eszközökkel tette, amelyeket az Együtt használt először. Most, hogy megvalósulni látszik az Együtt két évvel ezelőtti terve (hisz az egyéni koordináció is már létrejött részben őszre), most még inkább az az érzésem, hogy Juhász Péter és Szigetvári Viktor pártja egyszerűen csak megelőzta a korát. Mindezek fényében elgondolkodtató, hogy hol tarthatnának most ők, ha tavaly nem tesz be nekik a taktikai szavazás, és csak 0,5(!)%-kal többet kapnak, így a Momentumhoz hasonlóan életben maradva dolgozhattak volna, kivehették volna a részünk a decemberi fellángolásból, stb.? Lehet, hogy most ők állnának ott, ahol a Momentum? Vagy nem tudtak volna élni a lehetőséggel, és maradtak volna 2% környékén? Vagy összeolvadtak volna (hisz közös tőről indultak), és úgy értek volna el talán még ennél is nagyobb sikert? Esetleg megosztották volna a közös célközönséget, és jobb esetben 1-1 helyett értek volna el, rosszabb esetben 0-0-át, két, 4,9% körüli eredménnyel?

Persze ezek történelmietlen kérdések, de biztos, hogy sok volt Együtt politikust és szavazó fejében megfordultak az elmúlt pár órában. Az viszont tuti, hogy az Együtt tavalyi eredménye intő példa volt a szavazók számára annyiban, hogy nem kell felülni a kispártra nem szavazunk, mert hátha nem jut be mantrának, hisz most is megvolt az a félelem a (pontatlannak bizonyuló) közvélemény-kutatásoknak köszönhetően, hogy a Momentum billeg, tehát lehet, hogy nem jut be. A triumfáló Momentum vezetőség pedig tartsa észben, hogy az Együtt az előző EU választáson majdnem 8%-ot ért el, nem sok kellett ahoz, hogy ne egy, hanem két képviselőt küldhessenek Brüsszelbe, és innen jutottak el négy év alatt a megsemmisülésig. Ezzel nem azt mondom, hogy  ez vár rájuk is. De várhat, ha nem figyelnek oda eléggé.

És hogy mi lesz ezután?

Szinte biztos, hogy az önkormányzati megállapodások terén borul a bili. Budapesten pl. az a fura helyzet állt elő, hogy van két főpolgármester-jelölt, akik elvileg egy hónap múlva előválasztáson döntik el, hogy melyikük induljon Tarlós ellen, de mindkettő mögött olyan pártok állnak, amelyek tegnap csúfos vereséget szenvedtek. Puzsér pl. akár azonnal le is húzhatja a rolót. Karácsony Gergely esete már kacifántosabb. Mögötte az MSZP-P mellett ott van még a DK is, a Momentum álláspontja meg jelenleg az, hogy az előválasztás győztesét fogják támogatni, tehát Karácsony akár még nyugodt is lehetne, de a hangsúly a még-en és a jelenleg-en van. Zugló urát eléggé leharcolta az elmúlt másfél év, mióta a szocik jolly joker jelöltje lett (ne feledjük, hogy a szocik népszerűsége 2017 második felében már járt ezekben a mélységekben, csak akkor a zuglói polgármester kölcsönvett jófiús mosolya átmenetileg visszaemelte őket 10% fölé, hogy aztán magukkal ránthassák vissza ugyanoda). Semmi csoda nem lenne abban, ha ez (és a már megkötött kerületi egyezségek) újratárgyalásra kerülnének, sőt a fordítottja lenne fura. De elő tudna rántani a DK egy új, elfogadható főpolgármester-jelöltet? Vagy felmerül -e esetleg ötletként, hogy a megkopott Karácsonyt lecseréljék a főpolgármester-jelöltként 2010-ben egyszer már induló, és akkor elég jó zöld programot (helló, Puzsér-hívek) összerakó Jávor Benedekre, kvázi kárpótlásul azért, hogy a szoci belharcoknak köszönhetően elvesztette a lehetőséget arra, hogy folytassa az ország számára hasznos brüsszeli munkáját? Vállalná -e egyáltalán?

Sajnos elég nagy a veszély, hogy a feripárt elszáll az eredménytől, és túl mohó lesz (hisz arroganciából eddig se volt náluk hiány), és olyanokat is lecserélnek, akiket nem kéne, és olyanokra, akikre nem kéne. Persze akár vissza is foghatják magukat, sőt, Dobrev akár szép lassan háttérbe is szoríthatja a férjurát, átvéve tőle a pártot (hisz senki se vitathatja, hogy a tegnap elért eredményükben oroszlánrésze volt az ő személyének), ami sokan javítana a DK megítélésén, csak épp esélyt nem látok rá sokat. Fletó van olyan ripacs, hogy ne bírja ki az asszony árnyékában. Arra viszont mérget lehet venni, hogy a kormánypropaganda a lakájmédiával karöltve újra felpörgeti a gyurcsányozást, szóval nem lesz unalmas az őszi kampány sem.

De hát mikor volt az? :-)

UPDATE

A poszt élesedése óta volt egy sajtótájékoztató, ahol Gyurcsány az MTI tudósítása szerint azt nyilatkozta, hogy nem akarja felrúgni az eddig megkötött egyezségeket, és Karácsonyt is támogatják továbbra is. Úgy látszik, öregszik :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr2314863620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

plümpike 2019.05.27. 13:35:22

A tegnapi választáson a fidesz nyert 13 EU képviselőt.

Ugyanakkor az ellenzék is nyert, megnyerte azt, hogy a 10 évvel Feri bukása után is arról beszélhessenek, hogy nélküle nem lehet semmi.

Továbbá, megnyerték azt is, hogy az önkormányzati választásokon helyenként matematikaliag létrehozható többség érdekében továbbra se legyen antiszemitizmus a zsidólistázás, meg belefér a Sieg Heil az esküvőn, tehát megnyerték maguknak az összes vállalhatatlan jobbikos politikust, a vállalhatatlan megnyilvánulásaikkal, miközben a jobbik szavazóinak nagy része leszavazott a Fideszre, a Mi Hazánkra, és a Momentumra. Az a maradék 5-6% viszont nagyon fog kelleni a baloldalnak.

Az Együttes párhuzam helyett pedig INKÁBB a 2009-es SZDSZ párhuzama áll meg a szocik vonatkozásában. Akkor történt meg az, hogy a szadi 1-2 hely kivételével még a harmadik helyet sem érték el.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2019.05.27. 14:14:02

@plümpike: Hát ez a tegnapi nap pont arról szólt, hogy a Jobbikra nem lesz szükség. Még vidéken is szétestek, Pesten meg eddig se voltak tényező. Nézd meg ezt: Hát hol kell ide a Jobbik?

444.hu/2019/05/27/a-tegnapi-eredmenyek-alapjan-a-budapesti-keruletek-joreszeben-nagyon-is-verhetonek-tunik-a-fidesz

plümpike 2019.05.27. 15:25:48

@Fedor:
1. Nem csak Budapesten kell küzdeni a polgármesteri és önkormányzati képviselői helyekért, hanem a vidéki városokban is. És ott pedig rengeteg helyen 50% közeli a fidesz aránya, tehát ha bármit akar az ellenzék, akkor abba vidéken kell a jobbik, és az lmp is.

2. A nagyon okos ellenzéki matekosok egyetlen dolgot felejtenek ki ebből az okfejtésből, nevezetesen azt, hogy a legtöbb helyen, ahol ellenzéki győzelmet matekoznak ki, ott egy regnáló, és legtöbbször sikeres, helyben népszerű polgármestert kellene legyőzni az összefogott ellenzéki erőknek. Például megnézném, hogy a második kerületben a kimatekozott 44 vs 46 hoz képest Láng Zsoltot mikor lehet legyőzni.

Persze, lesznek olyan települések, és kerületek, ahol a fidesz bukni fog, de ezek azok a kerületek, városok lesznek, ahol a polgármester rossz, vagy a helyi fidesz gyenge, széthúzó. Sikeres polgármestert, sikeres testületet egy összematekozott 51-49-cel nem lehet elhozni, ahoz oda sokkal sokkal több kell.

Az igazság az, hogy szó nincs ellenzéki áttörésről, ugyanazt a tortát szeletelitek, csak most már a néppártosodott jobbik is ott ül az asztal mellett. Lehet rájuk lőni, csak hát kockázatos, mivel az a 6,5% szavazó még egyelőre az ellenzéki térfélen van, de ha össztűz zúdul a pártjára, akkor nem biztos, hogy ott is marad.
Most éppen kicsit több jutott belőle Ferinek, meg a Momentumnak, mert ő k legalább kampányoltak, de a torta nem lett nagyobb, ellenzéki szavazóból nem lett több, a pártok valójában nem növelték a támogatásukat, annyi történt, hogy az ellenzéki keménymag, aki minden választáson megjelenik, és leszavaz, az most azokat jutalmazta, akik a legtöbb melót tették bele a kampányba. Ezek nem pártszavazók, hanem ellenzéki vándorszavazók.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.05.27. 15:50:17

A magyar parlamenti ellenzék eggyel kevesebb képviselőt küldhet az EP-be,a Fidesz-Kdnp meg eggyel többet,mint öt éve..

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2019.05.27. 15:50:54

@plümpike: Senki se állította, hogy a FIDESZ mindenhol legyőzhető. És a Jobbik a vidéken is összeomlott. Falun a FIDESZ Jobbikkal együtt se verhető, a városok egy részében viszont nélkülük is.

De nagyon zavarhat téged ez az ellenzéki változás, ha ennyire rájuk akarod tolni azt a pártot, amelyik a legnagyobbat bukta tavaly tavasz óta :-)

plümpike 2019.05.27. 16:24:28

@Fedor: Tevedsz kerlek, engem egyaltalan nem zavar az ellenzeki osszefogosdi, mivel ezzel a blogposztal tokeletesen egyetertek:

tutiblog.com/regi-bunnek-hosszu-arnyeka-sem-eleg-az-51-szazalekhoz/
Ugyan nem a mostani valasztasra irodott, de tokeletesen megmagyarazza, miert nem lesz soha, semmilyen rendszerben tobbsege az ellenzeknek.

Azon pedig kulon jot derulok, hogy a ti oldalatok ugyanott tart, mint 2009ben, hogy tudniilik ott van nektek a Feri. Persze hihetitek azt, hogy majd a rutinos Fegyor es bandaja vegigviszi azt, amit sem a Bajnainak, sem az egymast valtogato szoci vezetesnek, sem senkinek nem sikerult, es a jovendo ellenzeki osszefogasban Feri legfeljebb statisztalni fog. Megsugom: nem igy lesz

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.27. 16:32:46

Nekem is eszembe jutott a bajnaista szervezet hatalmas eredménye, majd zuhanása tegnap este,

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2019.05.27. 16:40:21

@plümpike: Hidd el, ez utóbbi engem is idegesít, de ezt le is írtam a posztban.

Brix 2019.05.27. 16:55:30

@plümpike: Csakhogy nincs fideszes áttörès sem! Az 50+-2-3% az a maximum , amit egy elvileg plurális rendszerben el lehet èlrni...Kimaxolták amit lehetett , de innen törvènyszerű a lefelè vezető út, előbb- utóbb...A mostaniál már többet nem tehetnek: ott van az egèsz államgèpezet mögöttük, a mèdia 80%- a ès vidèken az anyagi èrdekösszefonódásokra èpülő, egypárti rendszer...A városokban , de főleg Budapesten, jön fel az ellenzék, a fiatalok között a Momentum...A fidesz- elit fiatalabb már nem lesz , nagypapkorú társaság, a fiatalokat nem ők fogják tudni megszólítani...Szerintem Orbán is tudja: ahol most állnak , onnan csak rontani lehet nèpszerűsègben...A fák nem nőnek az égig! A másik tanulság: Európát nem a bomlasztó , populista szèlsőjobb fogja meghatározni...Nèmetországban minden harmadik fiatal a zöldekre szavazott...22%... Szemben az Afd10,5... A várt szèlsőjobboldali fordulat nem törtènt meg , ezèrt Orbán szomorú...Ha Weber kerül pozícióba, Orbán pária lesz, ha a baloldal , a zöldek ès a liberálisok közös jelöltje, akkor kutyavilág jön rá...Csapdába került...

ami szabad 2019.05.27. 17:23:53

Mondjuk engem is fletó visszafogott nyilatkozata lepett meg - pozitívan. Az már más kérdés, mi megy majd a színfalak mögött, és hogy mennyi ideig lesz képes visszafogni magát, mert hasznos csak az lehetne, ha nagyon- nagyon sokáig. :)

Istencsászáralfakirály 2019.05.27. 17:42:13

Kedves kis DK-szekta és Fletó csicskablogja (nyugati fény) már be is támadta a "szövetségesét"
nyugatifeny.hu/2019/05/26/tortenelmi-vereseget-szenvedett-az-mszp-erre-toth-bertalan-bejelentette-hogy-nem-mond-le

Nem lennék az MSZP helyébe, Feri már élesíti a kést amit a hátukba szúr majd.

plümpike 2019.05.27. 18:44:35

@Fedor: Sajnos ez csak annyit jelent, hogy majd befogott orral kell raszavaznod legkozelebb.

Ez a ti tragediatok amugy, hogy idestova 12 eve nincs kiert lelkesedni. Csak utalni tudjatok a fideszt, ennyi az osszes motivaciotok.

@Brix:
Ja, mar kilencedik eve csak lefele vezet az ut.

Brix 2019.05.27. 19:32:54

Semmi sem tart örökkè- így az Orbán- rendszer is bukni fog! Az idő nem nekik dolgozik, így közel a 60 felè, hanem a fiatal , feljövő alternatívának...A Momentum akár váltópárt lehet...

eßemfaßom meg áll 2019.05.27. 20:21:14

"Az elvárás a kétharmados győzelem volt"2

én ezt eddig csak ellenzéki bloggerektől olvastam, ennyire megszoktátok már, hogy a fidesznek a 2/3 a minimum?

"hogy ez csak a szinten tartáshoz volt elég"
Mármint egyel több mandátum mint korábban. Ez az 1 mandátum másoknál a teljes eredmény megduplázódását vagy legalábbis 25%-os növekedést jelentene :)

eßemfaßom meg áll 2019.05.27. 20:25:28

@Brix: "Csakhogy nincs fideszes áttörès sem! " Hova a picsába kellene még áttörni egy pártnak ami 3. ciklusban szerez 2/3-ot és MINDEN választást fölényesen nyer másfél évtizede? Te tényleg 4/5-ös fideszparlamentet meg 22 fidesz Ep képviselőt szeretnél, hogy maxra járathasd az állampártozást?

eßemfaßom meg áll 2019.05.27. 20:26:49

@Istencsászáralfakirály: A kést már rég a hátukba szúrta (a DK megalakításakor) azóta csak forgatja

tompus 2019.05.27. 20:26:55

Azt felejtitek el a nagy örömködésben és matekozásban, hogy feltehetőleg rajtam kívül is vannak olyanok, akiknek nem elég a fidesztakarodj és mindegy, hogy kire szavazni, csak ne a fideszre. Én nem szavazok se az mszp-re se a dk-ra, ha az összefosás jelöltje közülük lesz (márpedig jó eséllyel igen), akkor az én szavazatomat nem kapják meg.

eßemfaßom meg áll 2019.05.27. 20:28:47

@Brix: Nektek már csak ez marad, várni, hogy kihaljanak :) végülis kényelmesebb mint dolgozni a szavazók megszerzéséért csak sokkal tovább tart.

Brix 2019.05.27. 21:06:30

@eßemfaßom meg áll: Orbániában nincsenek szabad választások és már régen nem működik a pártok egyenlő versenyén és váltógazdálkodásán alapuló plurális politikai rendszer. A demokráciát "meghekkelte" Orbán, a médiát leuralta, a közmédia pártpropaganda eszközévé vált...
A jogállamiságot kiüresítette ,a független hatalmi ágakat kormányzati ellenőrzés alá vonta, pártemberekkel töltötte fel ( Polt, Handó..) A gyülekezési és szólásszabadságot szűkítette ( plakáttörvény, stb..)
Az ASZ kemény büntetésekkel vegzálja a az ellenzéket , a Fideszt soha..
A Fidesz 20-25 éve építi hálózatát, a véleményformálókat búsásan megfizetik , pl: ifj Lomnici Z--hez hasonló "független" szakértők magyarázzak a köztv-ben, hogy miért jó a Fidesz kormány politikája..
A nagytőkét is a maguk oldalára állították, illetve nagytőkéseket faragtak a saját családtagjaikból... ( Tiborc , és az Orbán-család..) Orbán mögött hatalmas támogatói pénzek állnak , amelyek olajozottan működtetik a NER-rendszerét...
A kistelepüléseken krumplit , cukrot , tüzelőt osztanak a cigányoknak, szavazatért cserébe...
Mondjam még?
Ez már nem egy normálisan működő plurális demokrácia, hanem valamiféle torz állampárti rendszer... A kádár-rendszer is ilyen volt, a sok buta kisember hitt a szocializmusban és éltették Kádárt, most ugyanez van Orbánnal... Hiába az 52% ... ez egy eltorzult , autoriter, egypárti rendszer, ahol minden előfordulhat... Erdogán , Putyin mind óriási választási győzelmeket arattak , mégsem tartja őket demokratának senki, ahogy Orbánt sem...( most éppen Erdogán bukásra áll...)

Khonsu 2019.05.27. 21:33:37

Szerintem a Fidesz számára legkellemetlenebb 2 tanulság:

1. A korrupció, és az értelmetlen sportberuházások témája igenis érdekli annyira a választókat, hogy lehessen vele mozgósítani. (Momentum)

2. A "Gyurcsány-fegyver" már nem működik olyan hatékonyan, mint korábban. Egyre kevesebb embert érdekel, hogy mi történt több mint tíz évvel ezelőtt. (DK)

hopp11 2019.05.27. 21:34:13

@Brix:
Te a tipikus ballib véleménybuborékban élő szerzet vagy. A valóságról láthatóan fogalmad nincs. Engem mondjuk nem zavar, hogy sötétségben élitek le az életeteket. Csak szólok, hogy így minden egyes választásnál meg fogsz lepődni az eredményeken. Ugyanis ahhoz, hogy reálisan lásd a folyamatokat, azok eredményeit, ahhoz a körülményeket is reálisan kéne látni. De ez utóbbi teljesen hiányzik.
Példa: ha egy futballcsapat állandóan csak veszít, a csapat edzòje meg a klubvezetés meg csak arról vakerál, hogy a bírók ellenük fújnak, lejt a pálya, a szél is mindig pont ellenük fúj, ha eső esik, az csak az ò csapatukat áztatja, stb. , akkor az a csapat menthetetlenül kizuhan a bajnokságból. Először kell egy olyan szakvezetés, amelyik felméri, miben jobbak az ellenfelek, miben gyengébb a saját csapata, ennek megfelelően miben kell változtatni, milyen taktikát kéne kidolgozni.

ulpius66 2019.05.27. 21:47:26

Fedor!

"Persze belpolitikai téren rövidtávon megtartotta a FIDESZ a toronymagasan vezető pozícióját, de már ezen a téren se lehet felhőtlen az örömük. Az elvárás a kétharmados győzelem volt, 15 képviselő, és ennek arányában fektettek is bele energiát, emberanyagot, közpénzt, parancsszóra egyszerre lépő médiahadsereget, mindent, számolatlanul. Ehhez képest csalódás lehetett számukra, hogy ez csak a szinten tartáshoz volt elég. Ráadásul ha európai szinten nézzük a dolgokat, az általa remélt populista robbanás elmaradt, sőt, Európa-párti, zöld előretörés lett a vége, az eredmények ismeretében pedig Weber már bejelentette, hogy a Néppárt ellesz a FIDESZ-szavazatok nélkül is, tehát oda már valószínűleg nincs visszaút. Orbán európai befolyás erősen csökkent, sokkal kisebb beleszólása lesz az országot érintő döntések előkészítésébe, és már a néppárti védőernyő se fogja tompítani a kritikákat és a szankciókat."

TELJESEN EGYÉRTELMŰ!

A TEGNAPI VÁLASZTÁSON MINDENKI NYERT, KIVÉVE A FIDESZ, AMELY HATALMASAT BUKOTT!
(ez 847 ballibsi blog amely megállapítja, hogy mekkorát bukott a Fidesz..... csodálkoztam is, hogy máma nem mondott le a Patás.....)

hopp11 2019.05.27. 21:51:11

Most csak annyi történt, hogy az ellenzéki szavazók egy jelentős része pártot váltott. A Momentum megszerezte az Lmp szavazóit és az Mszp szavazóinak is kisebb részét. A DK megszerezte az Mszp szavazóinak nagyobb részét és a Jobbik-szavazók nagyobb részét. Ez utóbbin sokan meglepődhettek, de nekem nem meglepő. A Jobbiknak már az orszaggyùlési valasztáson is nagyobbrészt ballib szavazói voltak. Rádásul a leggyùlőlködőbb, leggusztustalanabb fajtából. Ezek mentek most át Gyurcsanyhoz, hisz az hasonlóan a gyùlőletkeltésbòl él, mint a Jobbik. Csak emlékeztetnék, hogy korábbi felmérések szerint a Jobbik-hívek körében a legagresszívebb ballib politikusok voltak a legszimpatikusabbak. Pl. az a gyurcsányista női verőember, nem jut eszembe a neve, a volt honvédelmi államtitkár. A Jobbik elkövette azt az óriási hibát, hogy összeállt a ballibekkel, Gyurcsányékkal, ezt követően a szavazóik feltették maguknak a kérdést, miért szavazzak a Jobbikra, amikor itt van Gyurcsany, ugyanazt mondja, csak esélyesebb a jó eredményre.

hopp11 2019.05.27. 22:13:11

Említenék még valamit., ami vastagon belejátszhatott az eredményekbe. A kormánypárti, jobboldali elemzők már min. 2-3 hete minden választási elemzésüket azzal kezdik és zárják, hogy az Mszp-t meg fogja előzni a Dk, Gyurcsány válik az ellenzék vezetőjévé. Na most, tudjuk, hogy ha valamit sokan sokszor elmondanak, azt egy idő után elhiszik az emberek. Önbeteljesítò jóslat. A ballib szavazók is elhitték, ennek megfelelően tömegesen szavazták át a Dk-ra. És ez kinek jó? Na? Bizony a kormánynak. Gyurcsány a Fidesz kedvenc ellenfele, ellene lehet csak igazán mozgósítani. Senki nem tudja úgy megmozgatni a jobbboldali szavazókat, mint Gyurcsány. A kormánypárti elemzòk meg elintézték, hogy ò legyen az ellenzék vezére. Ebbòl is látszik, hogy a kormányoldalon van ész, van taktika. Tudják, mit akarnak, meg is csinálják. A túloldalon mikor láttál ilyet? Az se baj, ha Gyurcsány felesége lesz a jelölt, ò is csak Gyurcsány női ruhában.
A Momentumnak fel kell készülnie, hogy Gyurcsány majd őket is maga alá akarja rendelni. Ha sikerül, a kormánynak jó, mert csak Gyurcsány ellen kell kampánxolni. Ha kibontakozik egy nagy harc köztük, a kormanynak az is jó, mert egymást fogják irtani.

eßemfaßom meg áll 2019.05.27. 22:14:29

@Brix: "Orbániában nincsenek szabad választások..." Ja hogy te is ez a beszükült fajta vagy, akkor nem zavarlak meg a valósággal, én kérek elnézést.

Brix 2019.05.27. 22:15:17

@hopp11: Ha van irracionális vèlemènybuborèk, akkor abban a kormánypárti szavazók vannak leginkább , nem az ellenzékiek, mivel az ellenzéknek nem sok esélye van vèlemènybuborèkot èpíteni pènz-, mèdia-, ès hálózat hiányában , az állampárti vèlemènnyel szemben......Mivel én független gondolkodó vagyok, nem ellenzéki , csak a tényekre hagyatkozom...A folyamatok egyértelműek: a demokrácia szűkítèse, az egypárti autoriter hatalom kièpítèse, a fèkek ès ellensúlyok kiüresítèse, a pártközeli gazdasági monopóliumok helyzetbe hozása...Orbán családtagjai , a pártközeli nagyvállalkozók , állami szubvenciókból milliárdos vagyonokat akvirálnak, már ez is egyedül elég lenne , hogy erkölcsileg elítèljük ezt a korrupt rendszert!

eßemfaßom meg áll 2019.05.27. 22:15:58

@Khonsu: A gyurcsány fegyver most fog csak igazán hatékonyan müködni, hogy nincs kibúvó alóla.

eßemfaßom meg áll 2019.05.27. 22:17:40

@Brix: " Ha van irracionális vèlemènybuborèk, akkor abban a kormánypárti szavazók vannak leginkább , nem az ellenzékiek
"Mivel én független gondolkodó vagyok, nem ellenzéki , csak a tényekre hagyatkozom.."

Hülye. És azt hiszem ezzel kicsit túlbeszéltem a dolgot.

Brix 2019.05.27. 22:20:59

@eßemfaßom meg áll: Szerintem tőled ennyire futja...Nem beszèlted túl, az ilyen egybites emberek , ennyit tudnak...Jellemző a Fidesz legharsányabb támogatóira...Tanulatlan vidèki suttyók vagytok!

hopp11 2019.05.27. 22:30:51

@Brix: a hozzád hasonlók nézik az Atv-t, Rtl-t, hallgatják a Klubrádiót, olvassák az Indexet, 444-et, 24.hu-t, hvg.hu-t, Magyar Narancs, Élet és Irodalom, 168 óra, Népszava, stb. Napestig sorolhatnám. Ráadásul manapság rengeteg ember a Facebook-ról tájékozódik. Felmegy az oldalára, aztán azt olvassa, nézi, amit a rendszer elépakol. Ha pedig eddig ezeket nézte, a facebook csak ugyanezeket fogja neki prezentálni. Hidd el, nagyon könnyen beleragadtok ebbe a buborékba.

Brix 2019.05.27. 22:48:38

@hopp11: Valahol mindenki beleragad a saját vèlemenybuborékjába, ezért kell néha a törvényeket vagy az Alkotmányt elolvasni és akkor elgondolkozhat - ha megérti termesztesen - hogyan működik a rendszer...Onnantól fogva mindenki eldöntheti hogy jó neki a rendszer vagy sem...Azt hadd döntsem már el én magam, hogy nekem miért nem jó , vagyis többsègèben- nekem mint kisemberek - miért nem jó ez a rendszer..Nem Orbán , nem Gyurcsányt , 444, vagy BBC befolyásolja a vèlemènyem , hanem a valóság...Pl , ha elővősszed az Alaptörvényt ès az van benne : " arányos adózás" ez valakinek lehet jó valakinek nem...Mindenki a saját eletviszonyaiból indul ki...Vagy megnézed a választási rendszert...Van aki örül hogy elmozdultunk a többségi irányba és eltörölték a második fordulót, van aki nem....Ez egyéni demokrácia erzekenyseg kérdése, és nem külső befolyás...A lènyeg: hogy mindenkinek legyen önálló véleménye lehetőleg a tényekre alapozva, mert azért vannak tények ...főkèpp a törvények amelyek nem hazudnak...( Már nem tartalmukban , hanem iranyultsagukban...)

DeMarco 2019.05.28. 00:00:24

@Fedor: Értem én, hogy neked mindenről ugyanaz jut az eszedbe, de néha gondolj bele, hogy mindenki másnak mennyira halálosan unalmas már az együttesed emlegetése. Az első kétharmadát a posztnak rutinból át is pörgettem olvasás nélkül.

Mindenesetre mi hoztuk a formánkat, ti meg megint elbénáztátok, sikerült megválasztanotok a fidesz ötödik hadoszlopát...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2019.05.28. 12:03:44

@DeMarco: Hát az első bekezdés a FIDESZ-ről szól, én a helyedben elolvasnám, mert a propaganda ellenére ez egyáltalán nem volt olyan nagy győzelem a FIDESZ-nek :-)

Ami Fletót illeti, az ő sikerének nem örülök én sem, nem is szavaztam rá. De a kollaboráns szocik és elempések mentek a levesbe (ez se olyan jó hír a FIDESZ-nek) , szóval tisztul a kép.

plümpike 2019.05.28. 14:35:49

@Fedor:
Mekkora győzelem lett volna neked elég nagy, ha mindenki rájuk szavaz?

A 60%-os Orbán által elvárt győzelmet asszem a hvg írta meg, névtelenséget kérő fideszesekre hivatkozva, kb valamikor a múlt héten. Nyilván léteznek ezek a fideszes források, mint ahogy azok is léteznek, akik a mai nyilatkozatokat adták, hogy a fideszben be vannak szarva a DK-tól.

Természetesen szebb lett volna a 14, pláne a 15 mandátum, mert akkor tisztán listás választáson is megvan a 2/3, ami szép nagy pofon lett volna az összes ellenzéki médiumnak, de úgy, hogy nem lett meg, úgy sem vagyunk kétségbeesve.

Mégpedig azért nem, mert ennek a tegnapi győzelemnek súlyos ára van az ellenzéki oldalon. Ugyanis oda vezetett a nagy összefogás-mantra, hogy már szinte egyetlen pártnak sincs tábora, a szavazók össze-vissza vándorolnak. Ha a jobbik a vezető erő, akkor oda szavaznak, ha a DK, akkor meg oda. Ennek 2022-ben lesz meg a böjtje, amikor majd megint itt lesz az összefogáskényszer, de ugyanakkor pedig az is, hogy mindenki, mindenhol állítson jelöltet, mert anélkül nincs pénz.

Ha a tavalyi választás előtt kutyakomédia volt az ellenzék, akkor nézd majd meg, hogy mi lesz 22-ben.

CCnick 2019.05.29. 07:05:50

@Brix: ennyit érdemelsz. Chemtrailes szinten vagy beszűkülve, azokkal se áll le értelmes ember részlereibe menően vitatkozni.

DeMarco 2019.05.29. 08:59:34

@Fedor: Belpolitikai szinten maximális győzelem, eggyel több fő Brüsszelbe. Erre tudunk hatással lenni a szavazatainkkal. Az EU-ra kis ország lévén minimális hatással tudunk csak lenni, eddig is ellenszélben voltunk és várható volt, hogy még nagyobb lesz az ellenszél. De nem gondolnám, hogy azért kellene itthon a ballibákra szavazni, hogy kifelé jobban tudjunk nyalni és jobban belefeküdjünk a ballib mainstream-be. Inkább Európának szégyen, hogy csak azért, mert ellentétes színezetű kormány van hatalmon egy országban a brüsszeli ballib ellenzék halálra vegzálja gyakorlatilag folyamatosan, szünet nélkül támadva. Már csak azért sem fáj ez, mert én már tinédzser koromban sem voltam híve az Egyesült Európai Államoknak, pedig akkor még a Vasfüggönyön belül voltunk, bőven az EU-n kívül. Nyilvánvalóan a realitások azt mutatják, és azt mutatták eddig is, ezt mindenki tudja, hogy ellenszélbe nem ajánlatos húgyozni, mert... de a szelek iránya néha megfordulhat. Most nem fordult meg. Nem is vártuk, hogy megfordul. A hullámok pedig elborítanak. Egyébként is elborítottak volna, mert a kövi költségvetésben a déli államok kapnak több pénzt, mi meg kevesebbet. Ha ezt még hozzákötik a bevándorlók befogadásának zsarolásához, akkor még kevesebb. Ha kilépnek az angolok jóval kevesebb. Ráadásul hamarosan nettó befizetők leszünk. Mindenesetre ami engem illet, mint mezei állampolgárt, én továbbra is mélyen ellenzem és nem is hiszek a működőképességében az EEÁ-nak, a Nemzetek Európáját támogatom, továbbra is ellenzem a globalizációt, a népességcserét, a migrációt és természetesen a keresztény vallást helyezem előtérbe, illetve a klasszikus családrendszert, mint fő alappillért. Legyen akármekkora ellenszél, nem dobálom el az elveimet, amik még csak nem is újkeletűek, évtizedek óta megvannak, zöme jóval a rendszerváltás előttről, jóval a fidesz előttről.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0