Az ország örökös, és ugye sose hazudozó miniszterelnöke mindig is híres volt arról, hogy jó populista módjára mindig arról beszél, amit az adott helyszínen hallani akarnak tőle. Így volt ez most is.
Múlt héten vasárnap például Németországban járt, és ilyeneket mondott:
Egy diktatúra, legyen az akár barna vagy vörös, semmilyen vonatkozásban nem lehet jobb, mint a szabadságra épülő demokrácia rendje. Ha mégis ez a látszat keletkezne, akkor a demokratikus politikusok rosszul teszik a dolgukat... a diktatórikus rendszer valódi átalakítása nem valósulhat meg, ha nem tudjuk megbecsülni a szabadságot, ha megjelenik a relativizmus, amikor relatívvá lesz a különbség szabadság és diktatúra között.
Ezek például teljesen korrekt, vállalható, követendő mondatok, kár, hogy valószínűleg mást értünk mögötte. Mert ha ez csak történelmi visszaemlékezés volt, és csak a rendszerváltásra vonatkozik, akkor oké, egyetértünk. De ha aktuálpolitikai felhangja is volt, akkor gondolom mást értünk azok alatt, akik relativizálják a demokratikus értékeket (főleg az előző napi szentendrei események után). Ennek ellenére eredetileg csak annyit akartam írni erről az idézetről, hogy bár mindig csak ilyeneket mondana, nem is lenne vele ennyi bajom. Lett volna egy Orbán-dicsérő bejegyzésem, hahó.
De aztán elolvastam azt, amit tegnap mondott, és felfordult a gyomrom.
Már az alapozás se volt rossz, a műsorvezető Makovecz idézete, amivel úgy benyalt a FIDESZ vezetőjének, hogy még Csau is elégedetten csettintett volna, ha róla mondanak ilyeneket (arról a - gondolom nem szándékos - poénról nem is beszélve, hogy akár Gyurcsányra is ráhúzhatóak lennének azok a mondatok, ha akarnánk), de ami igazán felkavart, az csak ezután következett:
A Fidesz elnöke Cseh Tamás temetéséről érkezett, ezért először a nagy harcosról emlékezett meg: „Ő a mi katonánk, a legjobb katonánk, a legjobb harcosunk volt”, mondta. „Ha az ember legjobb katonája meghal, azt jelenti, hogy a döntő ütközeten már túl vagyunk, de van még dolgunk, míg a parlamenti matematika nyelvén is látszani fog mindez” – fejtegette a pártelnök.
Most az hagyján, hogy már a tököm tele van a militáns hasonlataival, amivel évek óta borzolja a kedélyeket. Inkább az verte le nálam a lécet, hogy ilyen ízléstelen kihasználását egy népszerű ember halálának még tőle se vártam volna. Az általam amúgy mélyen tisztelt Cseh Tamásról persze köztudott volt, hogy melyik oldalhoz húz a szíve, de akkor is...
Orbánt azért eddig valahol kultúrembernek tartottam. Most már ebben is kételkedem...