Romák után románok
2009. október 26. írta: Fedor

Romák után románok

Néhány román azt merte csinálni, amit pl. sok magyar Horvátországban: nem a saját hazájában vett házat. Ez lett belőle:

Pénteken éjjel Battonyán betörték az egyik románok által lakott családi ház ablakát. A háziak nem voltak otthon. Az eddigi információk szerint a házból semmit nem vittek el, írta a Békés Megyei Hírlap online kiadása.

A család a postaládában egy A4-es lapra rajzolt Nagy-Magyarország térképen a következő üzenetet találta: „Ti szemét románok, nem volt nektek elég Erdély, még erre a kis megmaradt területre is betörtök?! Addig nem nyugszunk, míg a Kárpátokon belül románok fognak élni."

A fenyegető üzenetet a "Honvédelmi Csoport” írta alá, a szöveg végén még szerepelt a „Vesszen Trianon!” felirat is.

Hát ezek mennek mostanában a szoci fenegyerek Karsai József városában. Csak remélni lehet, hogy ez nem egy újabb rémsorozat kezdete.

Újfent csak azt tudom mondani, amit a cigányok elleni sorozatgyilkosság kapcsán hangoztattam: Nem állíthatom, hogy a Jobbik és Gárda áll az ilyen esetek mögött, sőt, remélem is, hogy nem. De azt ki merem jelenteni, hogy közvetett felelősségük mégis van, hisz az ilyen tettek elkövetőinek a szellemi hátterét, motivációját ők biztosítják, meg a még tőlük is jobbra állók (64 vármegye és társai, no meg a kuruc.info, amelyik még olyan fedhetetlen embereknek is nekimegy, mint Böjte Csaba, ha olyan rémtetteket mer elkövetni, mint pl. a magyarok és románok békés egymásmellett élésének több alkalombeli propagálása).

Az ilyenek nem fogják fel, hogy hőzöngésükkel, az ilyen tettekkel pont azoknak ártanak a legtöbbet, akiket állítólag olyan nagyon szeretnek: a kinti magyaroknak. Ha ilyen hírek mennek tőlünk Romániába, akkor szerintetek hogy fog hozzájuk állni még az a román is, aki esetleg eddig közönnyel vagy szimpátiával közeledett hozzájuk? Mennyiben segíti ez elő az autonómia-törekvéseket? Mennyi muníciót ad ez a Tudor-féle vadbarmok kezébe?

Egy kicsit gondolkodni kéne, az agyunkat használni, és visszavenni a nagy magyar felhortyanásból. Messzebbre jutnánk.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr171475550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BéKu 2009.10.26. 11:00:37

Az ilyen akcióknak nincs értelme, sőt ahogy te is írtad, sok esetben ellentétes eredményt vált ki - DE!

Ne Jobbikozzunk meg Magyar Gárdázzunk már ész nélkül. Lehet, hogy sokan bátorításnak veszik, hogy ennyire megerősödött Vona pártja meg a Gárda támogatottsága is nagy, ezért sokan felbuzdulnak és beteg dolgokat művelnek - DE!

Ne feledkezzünk már el azokról az okokról, amelyek miatt a MG és a Jobbik is megtudott erősödni. És ez a kulcskérdés. Valamiért csak elért egy ekkora támogatottságot a Jobbik, és valamiért csak százezrek állnak a MG mellett is - aki eddig még SEMMI olyat nem csinált, amiért utálni kellene, semmi törvénybe ütközőt nem tett eddig. Akkor meg? Nézzük az okokat is!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.26. 11:19:18

@BéKa: Ne haragudj, de ez csak terelés. Ezeket a köröket már ezerszer lefutottam. Senki nem tagadja az okokat, amelyek a Jobbik megerősödéséhez vezettek. De attól még a Jobbik válasza ezekre rossz válasz, és nem mentheti azt a sok baromságot, amit terjesztenek, és amelyek nyomán ilyen tettekre vetemednek egyesek.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.10.26. 11:57:31

Barmok. Ennek így semmi értelme nincs. Tessék kimenni Erdélybe, és a nyílt utcán tarkón lőni a román rendőröket, mint tették azt az írek. Ja, hogy az veszélyes?

Remélem elkapják őket.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.26. 12:02:39

@TaTa86.: Tényleg, a te megoldásod mennyivel barátibb :-(

TD223 2009.10.26. 12:12:23

Ez nem egy nappal azután jött, hogy egy román megerőszakolt valahol egy nénit? Persze román CIGÁNY.

TD223 2009.10.26. 12:39:40

@Fedor: Minimum megmutatja, hogy nem arról írtál, hanem erről.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.26. 13:17:14

@TD223: Ez nem egy tunkolós bűnügyi blog. Egy sima erőszakolással mit kezdjek? Egy állat az illető, akármilyen nemzetiségű is, aki azért erőszakol, mert beteg, és nem azért, mert az áldozata magyar.

Rá Dios 2009.10.26. 16:15:42

"...az agyunkat használni..."?

jaja, kis forró zsíros-paprikás hagymán tojással elkeverni. Piritóson tálalni hideg téli hajnalon. Arra még jók az ilyen agyak....

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2009.10.26. 16:23:08

@BéKa: "Ne feledkezzünk már el azokról az okokról, amelyek miatt a MG és a Jobbik is megtudott erősödni."

az emberi ostobasagra es szuklatokorusegre gondolsz?

midnight coder 2009.10.26. 16:27:10

@az igazi Sipi: Vagy az hogy a legtöbb túlliberó a Rózsadombról kiabálva tiltakozik a szegregáció ellen.

Ronald 2009.10.26. 16:30:45

Hát a faszom se érti ezt: Fel vannak háborodva, hogy itt mindenki megvesz mindent, a románok a házat, a zsidók a szállodát, az osztrákok a termőt és így tovább.

De felvetődik a kérdés: KI ÉS MIÉRT ADJA EL MINDEZEKET ?????

A külföldi vevőt kell-e seggberúgni, mert megvette és kifizette - vagy azt a "drágajó magyarembert" - aki még az anyját is eladja pár euróért ???

Gondolkodjunk csak el ezen egy hangyányit?

bastian 2009.10.26. 16:30:53

Olyasmi persze fel sem merül a posztíróban, mint például (csak a példa kedvéért :)), hogy a jelenlegi makói zsinagógából kisétál a rabbi, leveri az egykori makói főrabbi emléktábláját, aztán úgy hazafelé, ha már arra jár feljelentést tesz rongálásért a rendőrkapitányságon....

Tehát ésszel magyarozni, nácizni, ha lehet, mert mi sem hihetetlenebb, minthogy ilyen hülyeséggel foglalkozzon valaki, hogy ok nélkül csak úgy bedobálja valaki ablakát, aki soha nem ártott neki, csak azért mert román. Ez olyan, mint aki nem pénzért megbízásból menne a cigánysorra éjjel gyilkolászni. Hát persze, hogyne, Te meg vagy akkora barom, hogy beveszed...

Ronald 2009.10.26. 16:36:37

@bastian:
Hát beszarok, vazze. Ezekszerint már egy lopást se lehet bejelenteni, mert kézenfekvő, hogy a károsult lopta meg saját magát...és rögtön utána elment feljelentést tenni lopás-ügyben?

Ilyen alapon a hátbaszúrt ember sem biztos, hogy nem saját magát szúrta hátba valahogy.

Észnél vagy te?

Bit Rot 2009.10.26. 16:40:49

@Ronald:
"De felvetődik a kérdés: KI ÉS MIÉRT ADJA EL MINDEZEKET ?????"

Ez így van. Talán nyomorában adja el, mert nincs se munkája, se megtakarítása. Miért nincs? Mert elkúrták a gazdaságot, osztogattak, stb.

Ha Magyarországnak jól menne, akkor a magyarok vennének házat a határ túloldalán, nem pedig fordítva.

bastian 2009.10.26. 16:44:16

@Ronald:

Na azért ennyire ne ferdítsünk, az érdekeket ne hagyjuk figyelmen kívül, kinek lenne érdeke és mi haszna belőle, ha saját magát hátbaszúrja? :))

Egyébként nem kell olyan messzire menni ilyen abszurditásért, hiszen a szlovákok évek óta azon vitatkoznak, hogy Malina Hedvig magát verte-e össze.... :))

tusuanzen 2009.10.26. 16:44:36

Még jó hogy a Románok sosem tettek semmit a Magyarság ellen, ne vegyünk már a védelmünkbe olyan népet akik gyűlölnek minket basszameg!!

Mézga_Géza · http://autostat.hu/autos-forum 2009.10.26. 16:45:46

szánalmas, hogy ilyen szinten van a magyar társadalom, hogy nap mint nap ilyenek történnek. mire jó ez? ha valakinek annyira bántja a lelkét akkor mostmár van fórum ahol elmondhatja a bajait és ahol nagymagyarországozhat... de miért kell betörni a szomszéd ablakát? milyen világ ez? hihetetlen.

Ronald 2009.10.26. 16:46:22

@Bit Rot:
Vettek is. Nagyvárad mellett például sok magyarországi vett ilyen-olyan ingatlant, gazdasággal, mindennel.
A városban meg sokszáz lakás van magyarországi tulajdonban - főleg az ottműködő cégek vásárolgatták meg székhelynek, irodának, stb. - mert olcsóbb volt, mint évekig bérelni.

A különbség csak annyi, hogy ott ez a kutyát se zavarja.
Megvette, kifizette? Legyen vele boldog.
Tartsa be a törvényeket, oszt éljen ott 100 évig. Ennyi.

Yasashi Tanuki 2009.10.26. 16:53:37

Szvsz a Trinanonozásnak nem sok értelme van. A konkrét lakókat nem ismerem, de Kecskemét környékén általában magyarul tudó román állampolgárságú cigányok jönnek alkalmi munkásként dolgozni.

Egyébként mielőtt alapvetően békés és szimpatikus románokról értekezünk előtte érdemes elolvasni Wass Albert Kard és kasza c. hiánypótló felvilágositó munkáját.

Ronald 2009.10.26. 16:56:08

@Bit Rot:
Hát azt mondjuk nehezen tudom elhinni, hogy a kifizetetlen közös-költség, vagy a gyerek elmaradt menza-befizetése miatt adták volna el a magyar, nemzeti energetikát, a nemzeti kommunikációt és itt-ott a lakossági ivóvízellátást is.

Ehhez képest az a pár lepusztult szálloda, csak afféle szatócs-szint...igaz, az jobban zavar egyeseket, mint a németek által felvásárolt teljes magyar infrastruktúra.

bastian 2009.10.26. 16:56:51

Egyébként hol van ez ahhoz a magyarok elleni pogromhoz, amikor a románok ok nélkül vertek agyon magyarokat a rendszerváltáskor. Igen, akkor amikor Sütő Andrásnak is kiverték a szemét....

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.10.26. 16:59:30

"De azt ki merem jelenteni, hogy közvetett felelősségük mégis van"

Osztán mit szólnál ha netán a bíróság előtt kellene erről számot adni és úgy járnál mint mister settenkedő? :)

Ronald 2009.10.26. 17:00:55

@bastian:
Nananaaaa, kaptak ott azért a dák atyafiak is.
Hogy mást ne említsünk, csak a hülye Cofariut - akiről egy hétig azt terjesztette a világsajtó, hogy "ime, milyen bestiálisan verték a románok a magyarokat".
Oszt aztán lehetett elnézést kérni...merthát a cselekedet bestiális volt ugyan - csak nem román, hanem pont a székely legények "hősiességét" dícsérte.
Kellemetlen.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.10.26. 17:01:51

"akkor szerintetek hogy fog hozzájuk állni még az a román is, aki esetleg eddig közönnyel vagy szimpátiával közeledett hozzájuk?"

Úgy mint egy magyar aki a felvidéki,újvidéki,erdélyi diákverésekről hall?

Drang 2009.10.26. 17:02:07

Hát ez inkább tűnik gyerekcsínynek, mint amiket a Kolorbán szokott annak minősíteni. Persze lehet belőle címlapos hírt csinálni, meg belekapaszkodni, hogy ugye, mi megmondtuk, hogy micsoda idegengyűlölet van itt, amiért ugye tudjuk, hogy ki is a felelős…
Amúgy azzal egyetértek, hogy az ilyen hülyeségek csak a magyarságnak ártanak, de ne csináljunk már a szálkából elefántot, hogy ezzel a szándékos képzavarral éljek.

DeMarco 2009.10.26. 17:03:47

@Fedor: Sajnos az ingerküszöbömet nem éri el két tizenéves csínytevése...
És Békával értek egyet, mindenki aki gárdázik és jobbikozik nyugodtan tegye hozzá, hogy kik miatt és miért alakult ez így... és ez nem terelés, hanem szomorú igazság.

DeMarco 2009.10.26. 17:06:29

@Ronald: Mennyire vicces vagy... Természetesen annak adnak el bármit is, aki többet fizet érte. Jah, hogy ezek a külföldiek? Hát igen. A magyar nem képes kifizetni, bár boldogan el lehetne nekik is adni az általad felsorolt dolgokat.

nemezisazis 2009.10.26. 17:07:19

ugyan már..
te tényleg ennyire nem látod be a játékteret?

mit gondoltok miért utálják a népek egyre jobban a kisebbségeket?
minden aminek szava van, 'hitele' (kormánytévérádióújságetc), erre kondicionál minket már évek óta, a megfelelő hírek közlésével, a 'megfelelő' óvintézkedések megtételével, különböző törvények javaslatával illetve meghozásával..

nem a magyarsággal van a baj.. illetve azzal, csak nem az, hogy rasszista meg tökömtudja mi még, hanem, hogy birka.
meg, hogy rengeteg olyan barom van aki anélkül kezd el hőbörögni, hogy végiggondolná a dolgokat..

Ronald 2009.10.26. 17:11:50

@DeMarco:
Hát ebben nem értünk egyet.
Szóval hogy is van ez? A feleségünket is eladjuk, ha igény van rá és eleget fizetnek érte?

Miért is kellett eladni olyan infrastruktúrákat, amelyek már az ország önállóságát és szuverinitását veszélyeztetik?
Mit fizettek ki az árából, mit építettek például a magyar energiarendszer vagy a teljes, nemzeti kommunikáció árából?

Ezeket eladni, az sima hazaárulás - nemzet elleni cselekedet - még akkor is ha nem a zsidók, hanem németek vették meg.

Csakúgy, mint ahogy hazaárulás olyan adósságba keverni az országot, amit majd akkor is fizetnie kell a népnek - amikor a hitelfelvevőknek már híre-hamva sincs...nemhogy felelősége.

Rwindx 2009.10.26. 17:14:31

@az igazi Sipi: Pontosan arra. Csak lehet nem úgy ahogy te gondolod.

Gremlin (törölt) 2009.10.26. 17:24:40

Pár hónapja még eggyütt siratták Marian Cozmát a románokkkal.Eddig tartott a nagy összeborulás?

Dódi 2009.10.26. 17:30:59

@BéKa: "Ne feledkezzünk már el azokról az okokról, amelyek miatt a MG és a Jobbik is megtudott erősödni."

az egész térségben, sőt, egész Európában megerősödtek a szélsőségesek, bal- és jobboldalon is egyaránt, gondolj csak bele. ez egy tendencia, aminek több (nem csak politikai) oka is van.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.10.26. 17:41:11

hova jutnánk?
engem ez érdekel

már szlovákia része lehetnénk, vagy mire gondoltál posztíró?

Rá Dios 2009.10.26. 17:44:02

@bastian: Nem, ez nem merült fel bennem. ugyanis ha ezt tette volna, azzal is meggyalázza elődje emlékét.

mittu_domain · http://mittu-domain.blog.hu 2009.10.26. 18:18:35

Látod Fedor barátom, Te is kapsz hideget-meleget, még akkor is, ha igazad van. A sok forrófejű meg sírdogálna, ha az ő tulajdonával történne mindez. Bárhol a világon.

kraut 2009.10.26. 18:22:44

a bulvár megette a nemzet agyát, és most a populista-neonyilasok kaszálják ennek gyümölcsét.

a devianciákból arra következtetni, hogy az lenne az általános?
begányoltak ilyen idióták egy román házába? igen.
minden román házába begányolnak? nem. (még)
lopott egy cigány életvitelű egyén a boltban? igen.
minden cigány lop a boltban? nem.
vannak fasisztoid nagymagyarországos nemezsapkás kriplik? igen.
minden hagyományőrző fasiszta? nem.

én persze elismerem, hogy nehéz megtalálni azt a pontot, amikor képes vagy védekezni az őrület ellen, de még önmagad tudsz maradni.
de a történelem ez alapján emlékezik meg majd egy nemzetről, hogy ez neki mennyire sikerült.
Most itt mo-n ez annyira nem megy.
kivételesen a magunk urai vagyunk, nincsenek idegen harckocsik, és az euroszkeptikus hangok ellenére sincs rajtunk külföldi rabiga.
most jönne az a rész, hogy a társadalom szépen átgondolja önmagát, és felelős döntéseket hoz. nem küld ki 4 arcot brüsszelbe akik lényegében nem tudnak munkát végezni, elgondolkodik azon, hogy arról beszél, hogy nincs szólásszabadság, miközben ha nem lenne, már nem is beszélhetne erről, nem hiszi azt, hogy a liberalizmus azt jelenti, hogy mindenkinek buzinak és drogosnak kell lennie, stb stb.
/ezt a melót szokta elvégezni egy társadalomban a középosztály, csak épp ezt idehaza történelmileg kb 5x resetelték az elmúlt 100 évben, esély sincs a józan, belátó közösségi gondolkodásra./

jajj, kicsit elkalandoztam.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2009.10.26. 18:28:23

@DeMarco: Legyen. Tehát az SZDSZ és MSZP tevékenységenek eredményeképp megalakult Jobbik és Magyar Gárda jelenséggel párhuzamba állítható, ám attól független teljesen felesleges és ostoba faszság.

Vajon ez mit változtatna Fedor mondanivalóján?

nem nemsiker_s 2009.10.26. 18:44:56

Maradéktalanul osztom a posztíró véleményét, ésszel türelemmel, és szakadatlan eltökéltséggel kéne a magyar ügyet képviselni a kárpát medencében. De ebbe pl. a zsidózás, meg a sok faszság nem fér bele. Nem emlékszem olvasmányaimból, hogy a csehek vagy a románok trianont megelőzően a magyarellenes propagandájuk kapcsán valaha is zsidóztak volna.
Ez pont a magyar ügynek árt a legtöbbet. felvetődik így az is hogy ahogy a Rómaiak mondták "kinek az érdeke?" ez a sok provokatív akció?
Ezt egy nem zsidó írta.

Proszektura · http://proszektura.blog.hu 2009.10.26. 18:46:45

Az ilyenek nem fogják fel, hogy hőzöngésükkel, az ilyen tettekkel pont azoknak ártanak a legtöbbet, akiket állítólag olyan nagyon szeretnek: a kinti magyaroknak.
Biztos vagy benne, hogy nem fogják fel?

nemhívő 2009.10.26. 19:07:00

Ki nem állom a gyurcsánypártot, de az azért túlzás, hogy ezt a hülye Nagymagyarországosdi divatot is a nyakukba varjátok..
Itt a következménye, ha a töriből bukott jobberek a mai M.O.-got csak valami ideiglenes tévedésnek tartják, és nemzeti sportot űznek a szomszédok mindenáron történő hergeléséből..

Láttatok már német rendszámú autót Keletporoszország "térképpel" a hátulján Lengyelországban közlekedni?-?

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2009.10.26. 19:24:33

értelmetlen, idióta cselekedet. remélem csak valami forrongó agyú diák tette.
kiváncsi lennék mi lenne a reakció ha az újszó meg arról írna, hogy a magyarok által üveggyöngyért felvásárolt határmenti (szlovákiában) házakat, tanyákat, majorok rongálják meg helyi erők....

gulasZuppe 2009.10.26. 19:27:00

Kellemetlen a helyzet.
Par honapja irorszagban fel tucat magyar nőre támadtak rá helybéli fiatalok. A házukra támadtak, ordibáltak, betörték az ablakokat.
Szegények annyira megijedtek, hogy megváltozott a véleményük.
Igen sokat ártanak ezen események a békés együttélésnek. Szegény magyaroroszag meg azért van iszonyatosan ijesztő helyeztben mert a körülöttünk lévő orszagokban a hatarok meneten rengetek magyar él. Igy itt akarmi történik, ott rajtuk bosszuljak meg. Nagyon nehéz helyzet - nincs rá példa a történelemben. Vagyis nem pofozhatjuk a szomszédot mert azt is mi bánjuk meg.
Ráadásul mindig ránkvetik, hogy nem vagyunk befogadó nemzet (2/3-os elcsatolás után nem hiszem bármely más nemzet olyan kedves befogadólenne ám).
Viszont a helyzet az hogy bármiféle konfliktusból csak mi jöhetünk ki rosszul...borzalom.
Vagy elvetjuk a nemzetiességünket, es leszünk nemzetköziek, vagy maradunk nemzetiek, kisebbségi komplexusokkal.
Én ezt igy látom. Gazdaságilag előbbi sokkal előnyösebb lenne, talán a fejlődés is gyorsabb lenne, de mivel történelmileg nem egy új nemzet vagyunk
ez nemigen fog megtörténni.
A sok huligán, önjelölt nemuzetőr meg sokkal többet árt mint használ, én úgy gondolom ezt ők nem látják be, ha a másik módszerre gondolok az mégborzalmasabb (szándékos provokálás, hogy mégjobban lejárassák a nemzetet -ne felejtsuk el erre mar voltak probalkozasok).

nemhívő 2009.10.26. 19:27:02

@az igazi Sipi: ..Bingó!

Még egy megjegyzés:

Ráadásul ez a NMO matricás "divat" rendkívűl álságos is..
Akik "viselik" azt képzelik ugyanis, hogy ez milyen "bátor" tett ez, noha pl román ilyen "térképet" még életében nem látott..(iskolában nekik nem tanítják!), ...de mindjárt "vennék a lapot", ha "haloványan" a JELENLEGI határokat is feltüntetnék a "tisztelt tiltakozók"...Na, ez lenne ám a BÁTOR tett..

gulasZuppe 2009.10.26. 19:28:28

@úriparaszt: nem inkább a bregyók jönnek ide lakni? merthogy nekik ez mar olcsóbb mint naluk...

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2009.10.26. 19:34:00

@gulasZuppe: mióta ejró van náluk, azóta nem néztem az árakat, de előtte fillérekért lehetett családi házat venni a határszélen. nincs ipar, nincs munka, akinek van az meg nálunk dolgozik :)

sorica123 (törölt) 2009.10.26. 20:58:16

@TD223: na Reggiani-ügyet látom vágja mindenki. Egy emberhalálból nemzetiségi ügyet csinálni, az megy, mi? Dolgozzatok, az jól leviszi az energiátokat!!! Ugyanis 'a románok' nagy része abszolút nem lusta, semmirekellő kolonc bárkinek is a nyakán. Az, hogy ott is rakat elmeroggyant politikus van, meg a hülyéknek nagy és hangos a szája, nem újdonság, de itt mi van? Itt is ez van! Akkor 'a magyarok' is szaremberek, vagy mi van? Ennyire baromság ez a sematizmus... ááá, gutaütésből elég ennyi, megyek is...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.10.26. 21:54:27

Kiváncsi vagyok hányan használják a "szar román" cég internet- és kábeltévé-szolgáltatását, ha mán' románoztok :)

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2009.10.26. 22:13:15

@sorica123: mondjuk úgy bőségesen van rálátásom.

sorica123 (törölt) 2009.10.26. 23:20:02

@úriparaszt: Erdélyre. Oké. Szót se szóltam.

Drang 2009.10.27. 00:25:27

Hogy egy volt vöröskatonát, mellesleg - többek között - Kossuth-, Herder- és József Attila-díjjal, a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével és a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendjével kitüntetett illetőt idézzek: „Magyar az, akinek fáj Trianon.”
Ez egy olyan erkölcsi minimum, amelyet ha valaki nem így gondol, annak semmi keresnivalója nincs ebben az országban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.27. 08:30:46

@Proszektura: "Az ilyenek nem fogják fel, hogy hőzöngésükkel, az ilyen tettekkel pont azoknak ártanak a legtöbbet, akiket állítólag olyan nagyon szeretnek: a kinti magyaroknak.
Biztos vagy benne, hogy nem fogják fel?"

Most ne menjünk bele, hogy az olyan konteókba, hogy esetleg valamilyen (magyar vagy külföldi) titkosszolgálat áll az ilyenek hátterében. Ellenkező bizonyítékig induljunk ki abból, hogy mindenki magától hülye.

@Talon Karrde: "Kiváncsi vagyok hányan használják a "szar román" cég internet- és kábeltévé-szolgáltatását, ha mán' románoztok :) " Amennyiben a Digire gondolsz, azért tegyük hozzá, hogy bár román állampolgár a tulaj, attól őt még úgy hívják, hogy Teszári Zoltán...

@úriparaszt: "mióta ejró van náluk, azóta nem néztem az árakat, de előtte fillérekért lehetett családi házat venni a határszélen."

Gondolom Kelet-Magyarországról és Kelet-Szlovákiáról beszélsz, mert nyugaton egy kicsit más a helyzet. Rajkára lassan ki lehet tenni a Pozsony-külső táblát, annyian ingáznak onnan, lévén, hogy olcsóbb ott lakni, mint az alig 10 km-re lévő szlovák fővárosban...

@Drang: "„Magyar az, akinek fáj Trianon.”
Ez egy olyan erkölcsi minimum, amelyet ha valaki nem így gondol, annak semmi keresnivalója nincs ebben az országban."

Trianon természetesen mindenkinek fáj, nem fogsz olyan magyar embert találni, aki azt mondja, hogy de jó, és igazságos dolog volt elvenni az ország kétharmadát. A különbség az árnyaltabb hozzáállásban van. Trianon fájó emlék, de igazából a túlzásai fájnak, hisz az akkor általunk elnyomott népek önrendelkezési jogát nem nagyon lehet vitatni, szóval ha nem a bosszú által vezérelve húzták volna meg a határokat, hanem korrekten a nemzetiségi határok mentén, közel se lenne ekkora trauma. Eltelt azóta 90 év, most már a határok megváltoztatása nem igazán reális követelés, szóval arra kell törekednünk, hogy a nem anyaországi magyarok jogai ne sérüljenek, hogy súrlódásmentesen együtt tudjanak élni azokkal, akikhez vetette őket a sors. Ehhez persze az is kell, hogy az adott többségi nemzetet ne olyanok vezessék, mint pl. Szlovákiát, de az is, hogy mi se adjuk a nacionalistáik alá a lovat az ilyen baromságokkal, amiről írtam.

Egyébként meg ha a kisantant országok összes területi követelését teljesítették volna, akkor kis túlzással az ország csak Budapestből és agglomerációjából állna (jugók és szlovákok a Balatonig, utóbbiak keleten az Alföldig, románok a Tiszáig), szóval lehetne rosszabb is a helyzet. Ez persze nem vigasztal senkit, csak árnyalja a képet...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.10.27. 08:46:41

@Fedor: Vitáznék veled Fedor, abban a tekintetben, hogy az átlag magyarnak sajnos BÁRKI aki a határ román oldaláról érkezik, az ROMÁN.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.27. 09:05:23

@Talon Karrde: Nem kell vitázni velem, mert tudom, hogy sajnos igazad van, de
1. Had ne legyek már átlagos
2. Az sose árt, ha pontos információkkal dobálódzik az ember

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2009.10.27. 09:46:45

@Fedor: Igen, arról a részről beszéltem. Most már nem olyan olcsó, közben rákérdeztem, de nem is olyan rég fillérekért lehetett vásárolni.

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2009.10.27. 09:53:27

@Fedor: "most már a határok megváltoztatása nem igazán reális "

..annyit tennék hozzá, hogy szerintem teljesen irreális. közelmúltban a német példát tanulmányozhatjuk, pedig az is csak annyiban hasonlít a mi esetünkre, mint egy vakbélműtét a szívtranszplantációra.
reális és járható útnak az unió fejlesztése látszik. nekem (és sok szlovákiai magyarnak) már az is nagy dolog volt, hogy személyivel a zsebben lehet átballagni a határon.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.27. 09:55:03

@úriparaszt: Én is erre gondoltam, csak máshogy öntöttem szavakba :-)

Drang 2009.10.29. 23:59:18

Farkas, farkas...
Azért ezt is illene ám beismerni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.30. 08:05:14

@Drang: Miért is? Melyik mondatomnak mond ellen az a tény, hogy néhány hülye fiatal volt a tettes, aki komolyan vette azt, amit a széljobbos porálokon olvas, meg a széljobbos politikusoktól hall?

Drang 2009.10.30. 15:55:09

@Fedor: Trianon-ellenes megnyilvánulások mindig is voltak (még a Kádár-rendszerben is), pedig akkoriban nem volt Gárda vagy HVIM, úgyhogy ehhez nem kell semmiféle speciális szellemi muníció. Te viszont már egy új "rémsorozatot" vízionáltál, ami igen erős túlzásnak tűnik így utólag.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.30. 21:21:47

@Drang: Azt írtam, hogy "remélem nem az". És örülök is neki, hogy nem az. Azt viszont nem hiszem, hogy lett volna a Kádár rendszerben ilyen durva megnyilvánulás. Persze, az érzelmek lappangva ott voltak a fejek egy részében, de sokkal kevesebben, és nem szervezetten. Ez most már nem így van.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0