Slágertelenül
2009. október 28. írta: Fedor

Slágertelenül

Mivel már foglalkoztam korábban a témával, a véleményem ismert. Így a mai döntés kapcsán most csak annyit teszek, hogy kommentár nélkül közreadom a Sláger rádió vezetőjének sajtóközleményét, még úgy is, ha néhol egy kicsit hatásvadász módon van megfogalmazva, ugyanis lényegét tekintve sajnos igaz:

Szomorú nap ez az országnak, a Sláger Rádió hallgatóinak és dolgozóinak.

Ma döntött az ORTT. November 18-tól a határozat szerint másik rádió működik majd a Sláger Rádió helyén. A hírek szerint az eddig megszokott zenei műsorok helyett Önök a továbbiakban egy politikai beszélgetős műsort hallhatnak majd.

A híresztelésekkel ellentétben a legnagyobb összegű díj ajánlatot a Sláger rádió tette. Egy most induló, politikai irányultságú beszélgetős rádió ennek töredékét sem képes kitermelni és befizetni. Az ORTT döntése következtében ezért évi 670.000.000 Ft-tól esik el a költségvetés.

Mivel politikai döntés született, súlyos kárt szenvedett a magyar demokrácia és a sajtószabadság. A döntés súlyosan árt az ország nemzetközi megítélésének, egy olyan helyzetben, amikor Magyarországnak a rendszerváltás óta a legnagyobb szüksége lenne a külvilág rokonszenvére, a politikai befolyástól és korrupciótól mentes befektetői környezetre.

A hallgatók és Magyarország érdekében minden törvényes eszközt igénybe veszünk, hogy Önökkel maradhassunk.

Köszönjük, hogy eddig és most is bennünket hallgatnak!

Heal Edina, Sláger Rádió vezérigazgató

 

UPDATE

Facebook csoport a pártpolitika polipcsápjai ellen...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr381481596

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nehéz a boldogságtól búcsút venni 2009.10.30. 08:16:03

Van itt volt bőven hörgés, és szerintem lesz is amíg a pártok döntenek olyan kérdésekről is, mint a rádiófrekvenciák kiosztása. Mi is megmondtuk a magunkét, de szerintem nem szabad sokat foglalkozni ezzel. Ebben országban nincs akarat és szándék, hogy ...

Trackback: Búcsú a Slágertől és a Danubiustól 2009.10.28. 16:47:33

Mit mondjak? Bejött a jóslat. Hihetetlen. Vorg a Hallhatatlan Báró törzskommentelőnk ezt írta: "Gondolod, hogy a Slágernek és Danubiusnak annyi? Nehezen tudom elképzelni, hogy két népszerű adót megszüntetnek, hiszen már évek óta sugároznak. Vagy?&...

Trackback: [Hazai] Nyilvános korrupció az országos frekvencia döntés 2009.10.28. 15:54:08

Most menjünk tüntetni, nem a Sláger nem is a Danubius érdekében, hanem, hogy megmutassuk ezt már nem tűrjük. Az, hogy ennyire nyilvánvaló legyen már a pályázat kiírásakor, hogy ki lesz a befutó, és az, hogy a szemünk előtt játszódik ez le, olyan nyilvá...

Trackback: A politika polipcsápjai 2009.10.28. 15:41:56

Nagyon felbaszott ma ez az ORTT-s sztori, isszonyatosan elgem van a politika polipcsápjaiból, de úgye tenni nagyon nem tudok, egyenlöre anyit tudok csinálni, hogy létrehoztam egy facebook csoportott. ha elég sokan csatlakoztotk talán lehet valamit kezd...

Trackback: Megegyeztek 2009.10.28. 15:09:50

Megoldották a médiatörvény anomáliáit, hibáit és tévedéseit. Sikerült felszámolni a működésképtelen és csak kádertemetőnek használt megyéket. Hatékonnyá tették az önkormányzati rendszert. Most már nem lesz 39 fős településnek önkormányzata.   Si...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Avatar 2009.10.28. 16:39:33

Na, mondjuk a Sláger is szép egy firma... :) Ugye emlékszünk arra is, hogy ők voltak azok, akik milliárdos műsorszolgáltatási díjjal tartoztak az államnak jó hosszú ideig...

Nem vagyok egy nagy rádió hallgató, de nem örülök neki, hogy a Sláger és a Danubius helyett lesz egy mszp rádió és egy fidesz rádió... Ez olyan tipikus.

DeMarco 2009.10.28. 19:48:50

Miért nem lepődtem meg???

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.28. 19:54:40

@DeMarco: Hát én igenis meglepődtem, mert annyi cikk szólt az elmúlt napokban a FIDESZ és az MSZP mutyijáról, hogy tényleg nem gondoltam volna, hogy ezek után lesz pofájuk megcsinálni. De volt, már a látszatot is leszarják. És ez elkeserítő.

atomgape 2009.10.28. 20:02:38

Hú, én nagyon boldog vagyok, hogy megszűnik ez a két adó! Érdemeik elismerése mellett... már öt éve meg kellett volna szűnniük! Drukkolok az újaknak (amit persze egyesek már látatlanban lefikáznak)!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.28. 20:14:23

@atomgape: Itt most igazából nem a megszűnő rádiók színvonaláról van szó, hanem a megszüntetésük gyalázatos körülményeiről...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.10.28. 23:15:24

Ha pezsgőt nem is, de egy sört bontok.

Végre.

Nem hittem volna, hogy valaha ilyet írok, de úgy látszik az mszp is tud csinálni értelmes dolgot. A fidesznek meg pirospont.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.29. 10:06:21

@TaTa86.: Tehát te a pártrádiók mellett állsz, és nem érdekel, hogy több millió ember szórakozása ennek az ára, némi hazugság az ára, no meg némi állami bevételkiesés.

Ez is egy álláspont.

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2009.10.29. 10:08:57

@TaTa86.: bontsd le a mázat és úgy vizsgáld.
Téged nem zavar, hogy a két nagy párt szépen felosztja maga közt a piacot?
Nem zavar, hogy (várhatóan) a költégvetés néhány százmillióval kevesebből gazdálkodik?
Nem zavar, hogy (további) zegzugos útra indulnak a közpénzek, melyeknek végállomása a pártkassza?
Nem zavar, hogy ilyen antré után milyen kormányzás jöhet?
Jó neked.

Balt 2009.10.29. 11:27:56

@Fedor:

Ugyammá! Pár hete, Majtényi véleméne kapcsán írta a szélsőlyobbódali Index:

A két másik kizárt rádiónak is voltak kormánykapcsolatai, az FM1 konzorcium tagja lett volna a nagy állami beruházásokban, többek közt az MTV székházépítésében is érdekelt Wallis, aki végül mégsem csatlakozott (talán, mert érezte, hogy esélytelen a pályázat), a Zene Rádió tulajdonosa pedig éveken át vezette a szocialistákkal is jó viszonyt ápoló Legardere-csoporthoz tatozó Rádió1-et. Az MSZP befutói mégsem ők voltak; az Index információi szerint a szocialista párt belső körei egyértelműen a Slágert támogatták. Ebben nincs semmi meglepő, a Sláger első vezérigazgatója, György Gábor 2004-ben az MSZP EP-listáján is szerepelt, és 2005-től az Európa Bizottság magyarországi képviseletének a vezetője.

Én kérdem: akkor hol is beszélünk leelndő pártrádiókról...?!

Balt 2009.10.29. 11:30:20

Ennek kapcsán sajátos humorra vall a Láger rádió részéről politikai döntésről és democsokráciaféltésről hablatyolni. :)))

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.29. 11:30:28

@Balt: olvasd el az előző bejegyzésemet a témában, főleg a második felét, mindenre választ kapsz:

fedor.blog.hu/2009/10/21/slager_frekvencia

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.10.29. 15:34:57

index.hu/velemeny/jegyzet/2009/10/29/kabbe/

@Fedor: Egy hangyányit demagóg vagy. Az is politikai döntés volt, hogy eddig a Láger és a Danubius működött.
Mellesleg akkor már inkább egy nyíltan hazudozó pártrádió, mint egy ilyen sunyin manipuláló szar. (Egyébként éppen ezért inkább ellenérv az, hogy hány ember "szórakoztatott".)

Mellesleg én egyiket sem fogom hallgatni, és most sem hallgatom, annyi szent.

@úriparaszt: Engem az zavar, hogy a médiapiac 95%át zsidó nagytőkések birtokolják. Innentől igazából tök mindegy, hogy most minek hívjuk azt a rádiót vagy tévét.
A kormányra legalább 4évente szavazhatok.

Én az internetes médiának szurkolok, a rádiózás pedig remélem úgy fog átalakulni, mint ahogy UP megjósolta.

DeMarco 2009.10.29. 16:15:10

@Fedor: Elsőre nekem sem tetszett az ötlet. Másodikra sem. Sőt, most sem tetszik. De mégis vannak kétségeim. Egyrészt az eddigi rádióknak is voltak politikai háttereik, anélkül nem is tudtak volna eddig működni. Ez nem változik meg most sem. Ha hallgatóságot akarnak, akkor úgyis átcsábítják a teameket magukhoz, tehát megmaradnak az ismert rádiós műsorvezetők, akik boldogan mennek majd némi plusz lóvéért. Esetleg még a zene is javulhat.
Rájöttem, hogy az ellenérzéseim leginkább a megszokáson, a márkahűségen, a szép emlékeken alapulnak. A Danubiust még német nyelven hallgattam a Balatonnál nyáron, szorgalmasan vettem fel kazira a menő számokat és morcos voltam ha beledumáltak.. :)) Aztán már magyarul is lehetett venni. A Sláger rádiót pedig az elejétől kezdve hallgattam és nagyon szerettem, ha jól emlékszem akkor voltak katona és mindig az szólt az irodámban.
De ha nem veszem figyelembe a nosztalgikus élményeimet, akkor be kell látnom, hogy a mostani életemre vajmi kevés hatása lesz a változásnak. Csak a kocsiban megy a Sláger rádió, itthon nem is hallgatok rádiót, vagy ha mégis, akkor neten vmi amcsi country csatornát.
Így aztán ahogy az ember nem szívesen válik meg egy kedvelt és szeretett márkától ami bevált neki, én sem szívesen teszem ezt...

DeMarco 2009.10.29. 19:54:34

@DeMarco: Jah igen, közben beugrott a másik indok amiért fel vagyok háborodva:
Az évi 670.000.000 Ft-ért...

frankee 2009.10.30. 09:34:37

ez egy szemét huzás volt,és ha igy hagyják a dolgot akkor majd nézzék meg a jövö évi választást hogy ha ez a két rádió csak burkoltan is de buzditja az embereket arra hogy ne szavazz illetve ne erre a pártra.sokkal többen fognak rájuk halgatni mint a pártok blabláira.

Avatar 2009.10.30. 11:32:03

@frankee: Tavasszal már rég a két új rádió fog sugározni, a Slágerre és a Danubiusra a közember már emlékezni se fog...

lordart 2009.11.02. 07:08:34

@Fedor: Én nem örülök senkinek a bukásának, megszüntetésének, betiltásának, stb...
Az általad írt komment következő részén viszont elgondolkodtam:

"Tehát te a pártrádiók mellett állsz, és nem érdekel, hogy több millió ember szórakozása ennek az ára..."- írtad.

Ehhez csak azt fűzném hozzá, hogy amennyiben több millió ember szórakozása és több millió ember tudatos hülyítése, butítása közé egyenlőségjelet lehet tenni, akkor bizony nem nagy bűn elzárni a butítás forrásait, még akkor sem, ha ettől jól érezték magukat a ködösített hallgatók. Gondolom, nem lenne gond, ha egy fogyasztó, szenvedélybeteg tömegtől elvonnánk a drogokat még akkor is, ha ezeknek fogyasztásában ők örömüket lelték...

A sláger/danubius megszüntetéséről még annyit, hogy annak a kivitelezése volt aggasztó számomra, mert egyre jobban érzem egy totalitárius államforma előszelét a demokrácia egyre nagyobb távolodásával. Ezzel ellentétben az is bizonyos, hogy a drogfogyasztóktól sem népszavazás eredményének függvényében kobozzák el az anyagot...
Ha egy kimerítő ellenőrzés alapján, megszüntetnének minden olyan műsort, ami rombol, butít, szellemileg, lelkileg kárt okoz, azzal egyetértenék. Inkább műsorok ellen vagyok és nem rádió-, vagy TV- adók ellen...
Remélem, nem voltam félreérthető...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.02. 11:28:58

@lordart: Azért én a tárgyalt két rádió esetében a tudatos hülyítést és butítást erős és igaztalan vádnak érzem... Ízlések és pofonok, nem kötelező szeretni azokat a zenéket, amiket játszottak, és azokat a műsorvezetőket, akik a hangjai voltak ezeknek a rádióknak, de azért ne csináljunk már belőlük alaptalanul ördögöt.

Avatar 2009.11.02. 15:38:28

@lordart:
"Ehhez csak azt fűzném hozzá, hogy amennyiben több millió ember szórakozása és több millió ember tudatos hülyítése, butítása közé egyenlőségjelet lehet tenni, akkor bizony nem nagy bűn elzárni a butítás forrásait, még akkor sem, ha ettől jól érezték magukat a ködösített hallgatók."

Valami ilyesmire hivatkoztak a komcsik is az egyház visszaszorításakor. Jó dolog, ha a hatalmon lévők meg vannak róla győződve, hogy csakis ők tudják a tutit és mindenki más azzal teszi a legjobbat az országnak, ha csöndben marad...

lordart 2009.11.03. 06:21:43

@Fedor: Nem csináltam senkiből ördögöt és ismétlem, hogy nem örültem ennek a döntésnek, csak megpróbáltam röviden szemléltetni, hogy létezik másik szög is, ahonnan figyelve az eseményeket, másként is értelmezhető az egész...
Bár sajnos tudom, hogy ebben az esetben nem a tömegbutítás ellen kűzdöttek a politikusok (bár azt tették volna, mert legalább egy tizedszázalékot nőttek volna a szememben), hanem mindenféle periódusonként kötelező pályáztatások mögé rejtőzve, megszereztek maguknak két rádiót.

lordart 2009.11.03. 06:33:02

@Avatar: Nem szívleltem soha a komcsikat. Előbbi hozzászólásomban már leírtam, hogy a jelenlegi döntés mögött jobban szerettem volna egy tömegbutítás elleni kampányt látni, mint azt, amit a valóságban látnunk kellett...
Én nem gondolom, hogy demokratikus jogállamban erős korlátozásokat kell bevezetni médiában, vagy bármilyen más területen.
Azt egy kicsit mégis durvának tartom, hogy az általad említett visszaszorított egyházakat egy napon lehet emlegetni egy Mónika-show-val, vagy egyéb borzalommal.
Én nem gondolom, hogy komcsinak, vagy nem komcsinak kell lenni ahhoz, hogy valaki egy egészséges erkölcsi mércével élve meg tudja mondani, hogy mi az, ami már túl durva, vagy értéktelen, esetleg szellemileg teljesen romboló hatású a médiában.
Az ország pedig egy-egy önkényes döntés, vagy megbundázott pályázat után akkor teszi a legjobban, ha nem marad csöndben, de abban is egyet kell értenünk, hogy felelős és józan emberek, ha azért felelnek, hogy mi zajlik a médiában, akkor tegyenek valamit az ellen a fertő ellen, ahová züllesztették egyesek az egyes TV- rádióműsorokat. A fertőt, a vírust, a pusztítót, rombolót nem szabad szabadon engedni az emberek közé csupán azért, mert esetleg tudatlan, vagy igénytelen emberek népszavazáson így döntöttek.
És bátorkodom megismételni: remélem elég felnőtt emberek vagyunk ahhoz, hogy az egyházak visszaszorításában egy értékeket romboló diktatórikus tettet lássunk, míg egy Mónika, vagy Győzike show esetleges korlátozásában egy tömegbutítási szándék megfékezési szándékát fedezzük fel...

Avatar 2009.11.03. 10:13:57

@lordart: Én ateistaként az egyház hittérítő munkáját, Isten parancsaira vonatkozó hadováját is "népbutításnak" tartom, ami az egyházi vezetők hatalmi érdekeinek kiszolgálója. Semmivel nem látok több valóságalapot mögötte, mint a scientológusok, mentalisták meg a homeopaták ámításai mögött.
Liberális gondolkodású emberként azonban elfogadom, hogy egyes emberek maguk számára jónak tartják, ha eljárnak templomokba, hallgatják a papot és a nem létező nagytestvér elvárásainak próbálnak megfelelni.

A Mónika show-ra is komoly igény van a társadalomban, az emberek talán azért nézik, mert a műsor szereplőihez képest jobbnak, okosabbnak érezhetik magukat... Nem hiszem, hogy a műsorral bárkinek is az lenne a célja, hogy butítsa az embereket (mellesleg miért gondolod, hogy az ember butább lenne a műsor megnézésétől?), a műsor készítőit az érdekli, hogy milyen nézettséget képes elérni, mennyi pénzt hoz nekik. A műsorok betiltása népbutításra hivatkozva egy veszélyes folyamatot indíthatna el, melynek a végén az aktuális hatalmi erő már nem azt határozná meg, hogy mi a népbutítás, hanem hogy mi az egyetlen elfogadható eszme, és minden más terjesztése tilos. (Mellesleg az egyház ezt a hozzáállást évszázadokon keresztül alkalmazta, akárcsak a kommunisták a maguk idejében.)
Ha neked nem tetszik a Mónika show, hát ne nézd, én sem nézem. De én nem akarok beleszólni, hogy olyan emberek, akiket nem is ismerek, azok nézhessék-e vagy sem. Nem akarom elvenni tőlük a szórakozásukat, mint ahogy azt sem szeretném, hogy valaki az én szórakozásomat próbálja meg betiltatni, mert valamilyen aspektusból ő azt káros hatásúnak gondolja. Hadd butítsa magát mindenki azzal, amivel kedve van! Ha alaposan megvizsgálnánk a Te szokásaidat, azok között is biztos találnánk olyat, amire rámondhatjuk, hogy (valamilyen szempontból) rossz irányba visz téged, de Te ragaszkodnál hozzá.

lordart 2009.11.04. 05:47:22

@Avatar: Nagyon meggyőzőnek tűnik a válaszod első ránézésre. Értelmes ember valóban nem szeretné korlátozni senkinek a vágyait, szokásait, igényeit, vagy igénytelenségeit.
Ennek ellenére (nálam sokkal okosabb gondolkodók szerint is)a szabadságot valamilyen mértékben korlátozni kell. Kitalálták, hogy addig szabad egy ember a cselekedeteiben, szokásaiban, ameddig nem tesz kárt embertársaiban, környezetében, stb. Az már túl durva lenne, hogy az embert ne engedjék önmagában sem kárt tenni. Pedig ezzel ellentétben még kormányon lévő liberális pártok is megszavazták a Európában pl. a cigaretta-reklámok betiltását, illetve a cigaretta árának drasztikus emelését, mintegy ezzel is korlátozni akarva az önmagunkban való kártevést...

Most is azt vallom, hogy egy alacsony igényszinten tartott tömeg, akiket a média által butítanak, vagy befolyásolnak, esetleg a leglényegesebb dolgokról manipulációs eszközökkel elterelik a figyelmüket, ártani tudnak nekem is, Neked is és a teljes környezetüknek. Például azzal, hogy a demokrácia szellemében időnként rájuk bízzák a választást és a tájékozatlanságuk, tudatlanságuk, befolyásolhatóságuk időről időre az én életkörülményeimre is hatással vannak.
... De ebbe nem szeretnék mélyebben belemenni, mert bonyolult téma.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.04. 07:33:40

@lordart: Rendben, elfogadom, hogy te így tartod helyesnek. Mónika show szinten akár még meg is tudlak érteni. De azzal továbbra se vagyok tisztában, hogy a két rádió működésében mi volt a népbutító...

lordart 2009.11.04. 10:10:39

@Fedor: Számomra népbutítás az, amikor a lényeges dolgokról "elterelik a figyelmet" valamilyen olcsó szórakozás, vagy szórakoztatás látszatát keltve.
Én eleve nem értek egyet az erkölcstelenség bármilyen szintű, vagy bármilyen mennyiségű terjesztésével. Akkor sem, ha hallom, hogy erre "vevők" az emberek. Sokmindenre lennének "vevők" az emberek, ha a törvény, vagy a szabályok nem korlátoznának... Itt már csak az a kérdés, hogy hol húzható meg a határ és kinek van joga, vagy erkölcsi alapja meghúzni azokat. Gondolom, semmiképpen nem azoknak van alapjuk határokat szabni, akik a tegnapi megszorító költségvetés megszavazását követően, amely szerint még több család lehetetlenül el anyagilag, kaviáros lakomával ünnepeltek a Parlament előcsarnokában...

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2009.11.04. 11:14:24

@lordart: akár egyet is értenék veled, de a politika és a 'közerkölcs' keverése minden pozitív gondolatodat semlegesíti.
erkölcsi alapja ez esetben senkinek nincs, akárhogyan szépíted.
én nem szeretnék a te erkölcseid szerint élni, cserébe tőled sem várom el, hogy az enyéim szerint élj. az alapszabályok adottak, nagyjából kezelhető lenne a helyzet ha az oktatás és -ami még fontosabb- a szülők tennék a dolgukat.
a hideg futkározik hátamon a szigorú, 'erkölcsös' szabályzás gondolatától is. más se hiányzik, mint egy keresztény jelmezbe bújtatott saría, mindez nagynemzeti színekben...

Avatar 2009.11.04. 11:39:03

@lordart: "Számomra népbutítás az, amikor a lényeges dolgokról "elterelik a figyelmet" valamilyen olcsó szórakozás, vagy szórakoztatás látszatát keltve."

Magyarul minden szórakozás népbutítás, hiszen olyankor nem a "lényeges dolgokkal" foglalkoznak az emberek. Tiltsák be a futballközvetítéseket, hiszen az eltereli a figyelmet a lényeges dolgokról?
Az megint érdekes kérdés, hogy mi a "lényeges dolog", hiszen neked nyilván más fontos, mint nekem.
Pont azért van 1000 különböző adó, újság, weboldal stb. hogy mindenki megtalálja a neki lényegest és érdekest.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.04. 12:55:24

@lordart: Avatarral tudok egyetérteni, akkor te a szórakozást en bloc betiltanád? Vagy legalább a komolyzenei koncertek és az avatgard irodalmi estek azért maradhatnak?

"Én eleve nem értek egyet az erkölcstelenség bármilyen szintű, vagy bármilyen mennyiségű terjesztésével."

Újfent megkérdezem: a két rádiónál hol és mikor tapasztaltál ilyet? Mert pl. a Sláger rádióról a zenén kívül a jótékonysági akciói jutnak eszembe először...

lordart 2009.11.04. 17:18:58

@Fedor: Én a szórakozást en bloc nem tiltanám be, mint ahogyan semmit sem tiltok be és nem is fogok betiltani, ha esetleg lehetőségem lesz rá.
Mindannyian tudhatjátok, hogy mire értem a népbutítást. Szeretném megjegyezni, hogy nagyon rég volt, amikor utoljára a slágerre kapcsoltam egy-egy éjjeli autózásom alkalmával. Pajzán szerdákkal, meg mit tudom én milyen csütörtökökkel volt tele az adásuk. Betelefonálós műsor volt. Nem tudom, hogy ma létezik-e még. Rengeteg ocsmány, kétértelmű szöveget hallgattam végig.
Végül is szabad szórakozni. Bármilyen módon és szinten. Csak az fáj egy kicsit, hogy olyan emberek szavazatai által élek ilyen jól, mint akik hangjukat hallatják egy-egy ilyen műsorban. Sok-sok mondatot elmondanak. Csak az alany és az állítmány hiányzik majdnem mindegyikből...
Nem szeretném, ha félreértenétek. Tudom, hogy erőszakkal nem lehet kultúrára kényszeríteni egy nemzetet. De mindenképpen fáj nekem az, amit ma a többség képvisel értékrend, erkölcs, tájékozottság és egyebek területén...

lordart 2009.11.04. 17:23:40

@Avatar: Nem minden szórakozás népbutítás. Legalábbis így látom. Keresztény emberként úgy vélem, hogy igaz az a kijelentés, mely szerint gyümölcseiről lehet megismerni bármiről, hogy hasznos-e vagy haszontalan.
Azt gondolom, hogy nem a jelenlegi kínálat alacsony színvonalával van gond, hanem inkább azzal, hogy nincs alternatíva. Aki szórakozni akar akár szórakozóhelyen, akár médiát figyelve/hallgatva/nézve, annak nem sok választanivalója akad. Főként akkor, ha az anyanyelvén kivül nem sok nyelvet beszél, vagy ért...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.04. 20:24:16

@lordart: Azt hiszem nagyon máshol húzod meg a határokat, mint én... Szerintem te a szerelem hullánhosszán-t hallhattad, ami egy szerelmi tanácsadó műsor. Nekem se kedvencem, de azt népbutításnak nevezni... Rendben, a te értékrendednek túl merész, ami ott elhangzik (bár én már ezen is csodálkozom, hisz nem egy erotikus műsorról van szó), de azért ne essünk túlzásba...

Avatar 2009.11.05. 10:00:25

@lordart:
Nekem meg attól fordul ki a gyomrom, amikor a pápa az óvszerhasználat ellen kampányol az AIDStől súlyosan fertőzött afrikai országokban, ahol az élelmezéssel is komoly problémák vannak a túlnépesedés miatt.
Szerintem az az igazi népbutítás.
Ennek a kampánynak a gyümölcse hogy tetszik neked?

"Aki szórakozni akar akár szórakozóhelyen, akár médiát figyelve/hallgatva/nézve, annak nem sok választanivalója akad."
Bárki eljárhat táncházba, könyvtárba, múzeumba, színházba stb... Hallgathat Mária rádiót, nézhet Pax TVt, olvasgathatja az Új Embert, bármely ízlésének megfelelő weboldalt, vagy magát a Bibliát...
Mi az, hogy nincs választék? Amire igény van, arra a piacon kínálat is van.

FityMatyi 2009.11.05. 11:22:18

Ha tényleg ilyen lesz az új logójuk, akkor sok ötletük már az elején sincs.
www.youtube.com/watch?v=XEV73xY6KFs&feature=player_embedded

lordart 2009.11.06. 07:02:08

@Avatar: A pápa kampányaitól olykor nekem is kifordul a gyomrom.
Én nem a vallásos, álszent nevelést hiányoltam egy-egy műsorából a médiának (abból talán még túl sok is van...), hanem csupán a helyenként jelenlévő alpári, vulgáris, erkölcstelen és értéktelen, vagy romboló hatású műsorokat. Azt gondolom, hogy a különböző tartalmú üzenetek hallgatása/meghallgatása, vagy éppen végignézése is egy formája a táplálkozásnak. Amolyan szellemi táplálkozás. És ahogyan egy emberen látszik, hogy egészségesen táplált-e, vagy éppen alultáplált, ugyanúgy meggyőződésem, hogy a "szellemi táplálékaink" minősége is meglátszik rajtunk. Márpedig ha elég nagy tömegekben sikerül kialakítani egy függőséget a "szellemi szemét" iránt, akkor nehéz lesz velük elhitetni, hogy létezik egészséges(ebb) szellemi eledel is. Aki függőjévé vált a szemétnek, azt nehezen veszed rá, hogy színházba, koncertre, vagy éppen könyvtárba, kiállításokra járjon.
Mindezektől függetlenül továbbra sem értek egyet az említett kereskedelmi rásiókkal történt "elbánás" módjával sem és a végeredménnyel sem.

Lehet, hogy nem fogalmaztam eddig sem elég érthetően, de szerintem egy kis jóindulattal érthető lett volna, hogy mire gondoltam előző hozzászólásaimban.

Avatar 2009.11.06. 11:56:08

@lordart:
Sajnálatos dolog, hogy az emberek jelentős részének a alpári, vulgáris, erkölcstelen műsorok tetszenek, ezeket szeretnék hallgatni, pedig mint bemutattam lenne lehetőségük másra is.
Nekik épp olyan szar dolog egy számukra érdektelen operát megnézni, mint ha az opera rajongóval akarnak Mónika showt megnézetni.
Ha már a táplálkozást felhoztad: az emberek jelentős részének Tesco meg Auchan gazdaságos termékek teljesen megfelelnek, hiába vehetnének helyette serrano sonkát, meg bio mangalica-kolbászt...

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2009.11.06. 12:04:01

@Avatar: ha már erkölcs, akkor ott a prostitúció. egyidős az emberiséggel, erkölcstelen, mégis igény van rá.
ha betiltják (mint eddig számtalanszor),, akkor is.

lordart 2009.11.07. 09:00:11

@Avatar: Én a Tesco gazdaságosnak hirdetett termékei iránt mutatott végtelen, tömeges rajongás tényét nem az igénytelenség, hanem a pénztelenség állapotának tulajdonítom. Ezzel szemben "szellemi értékek" nagy-nagy tömegei "fogyaszthatók" lennének ingyen is, illetve ugyanannyiért, amennyibe egy Mónika-Győzike-stb műsor megtekintése kerül.
Újra elolvastam itt és más hasonló posztokhoz írt hozzászólásokat. Több helyen szerepel az a kérdés, hogy hol húzható meg egy határ, amely elválaszt(hat)ja az erkölcsileg tűrhetőt az erkölcstelentől? Ki szab(hat) határt ezeknek?
Meggyőződésem, hogy az életben az erkölcsi dolgok megítélése (is) egy elfogadott vonatkoztatási rendszer origo-pontjának meghatározásától függ. Ha valamit egy koordinátarendszerben a nullához viszonyítva mérünk, akkor ott a negatív mindig negatív lesz, a pozitív pedig mindig pozitív. Talán nem lehet meglepő az a megállapításom, hogy a mai világunk értékrendjének kiindulópontja valahol nagyon a negatív tartományokban keresendő és ezt a negatív irányba csúszó viszonyitási pontot szorgalmazza, ösztönzi, neveli egyre több média-műsor. Márpedig el kell ismernünk -ha sajnálkozva is- hogy a minusz 10 a minusz 20-hoz képest egy pozitív irányba való elmozdulást feltételez.
Szerintem megfelelő szellemi táplálékkal, gondolatébresztő "táplálékokkal", megfelelő oktatási intézményekkel stb. apró lépésekkel elérhető lenne, hogy az a bizonyos kiinduló pont, amelyhez viszonyítva mérünk, egyre inkább közelítsen a pozitív tartomány felé.....

Avatar 2009.11.07. 12:54:58

@lordart:
"Én a Tesco gazdaságosnak hirdetett termékei iránt mutatott végtelen, tömeges rajongás tényét nem az igénytelenség, hanem a pénztelenség állapotának tulajdonítom."

OK, talán nem volt jó példa, de ott van pl. a McDonalds esete. Szerintem szemét kaja, sokan meg imádják. Amennyi pénzből a mekiben jól lehet lakni, annyiból egy rendes ebédre is futná, egy-két jó szendvicset meg fele árból is ki lehet hozni.
Másrészről vannak akik be sem mennének egy kínai büfébe, én viszont szeretem azokat a szószos izéket rizzsel.

"Meggyőződésem, hogy az életben az erkölcsi dolgok megítélése (is) egy elfogadott vonatkoztatási rendszer origo-pontjának meghatározásától függ."

Na igen, de mi van, ha nincs közösen elfogadott vonatkoztatási rendszer? Tegyük fel a McDonalds BigMac-et kijelölöm origónak, akkor hányas a kínai büfé, egyáltalán a pozitív, vagy a negatív oldalon van?
Az erkölcsöt sem fűzheted fel egy lineáris skálára. A bigott katolikusok erkölcstelennek tartják az óvszerhasználatot, így számukra az ellen kampányolni erkölcsös tettnek tűnik, sokan viszont erkölcstelennek tartják az óvszerhasználat elleni kampányt, hisz az az AIDS terjedését is segíti.
A házasságkötés előtti szexet van aki erkölcstelennek tekinti, mások meg (ha nem is tartják kifejezetten erkölcsösnek) nem találnak benne kivetni valót, a normális élet részeként kezelik.

lordart 2009.11.08. 06:18:40

@Avatar: Hidd el, nem vagyok bigott katolikus (sem). Mégis azt vallom, hogy az AIDS ellen a legjobb védekezés a párkapcsolaton vagy házasságon belüli hűség. Ezzel nem kampányolok sem az óvszer használata mellett, sem ellene, de az a gond (SZERINTEM), hogy a "nagy kampányolók" akár pro, akár kontra, a lényeget majdnem mindig figyelmen kivül hagyják.
Tudom: nem kicsit ideális dolog, amit most le fogok írni, mégis megteszem:
Nem arról kéne vitatkozni, hogy milyen fegyver használata minősíthető még önvédelmi eszköznek, és mitől számítható már bűncselekménynek egy eszköz használata, hanem egyszerűen el kéne jutnia egy társadalom egyéneinek arra a szintre, amelyen már elképzelhetetlen például a betörés, rablás, garázdaság stb. Így sem támadó, sem védekező fegyverek használatát nem kellene kategóriákba sorolni törvények által.
Meggyőződésem, hogy nagy-nagy energiákkal foglalkozhatnánk az ÉLET dolgaival, amennyiben szűkítenénk, vagy megszűntetnénk az ÉLETTELENSÉGRE való hamis vágyakozást.
Nem abszurdum, amiről írtam. Nem is egy idealista kis vallásos szekta álma. Van olyan társadalom (szabad és demokratikus, pont azokkal a lehetőségekkel, kínálatokkal stb, mint Magyarország), ahol az egy évben elkövetett bűncselekmények száma nagyjából annyi, amennyit nálunk egy pár nap alatt magunk mögött tudunk. Ráadásul azokat is többnyire Kelet-Európai bevándorlók követik el.
Igaz: az ilyen országokban már attól is lemond egy államférfi, ha kiderül róla, hogy nem fizetett adót a házvezetőnőjének jövedelme után...

Avatar 2009.11.08. 10:55:40

@lordart:
"Mégis azt vallom, hogy az AIDS ellen a legjobb védekezés a párkapcsolaton vagy házasságon belüli hűség."
Csak épp nem ez volt a kérdés, kérlek ne tereld el a témát. A kérdés az volt, hogy az óvszerhasználat életeket ment-e, és a használat mellet vagy ellene erkölcsösebb-e kampányolni.

"Van olyan társadalom (szabad és demokratikus, pont azokkal a lehetőségekkel, kínálatokkal stb, mint Magyarország), ahol az egy évben elkövetett bűncselekmények száma nagyjából annyi, amennyit nálunk egy pár nap alatt magunk mögött tudunk."
És ez melyik ország? Vándoroljon ki oda mindenki aki, nyugira vágyik?

"Ráadásul azokat is többnyire Kelet-Európai bevándorlók követik el."
Na, akkor a kivándorlás sem jó, mert velünk vándorolnak a problémáink is...

lordart 2009.11.09. 06:17:36

@Avatar: Bizonyára eltereltem a témát. Mindenképpen életeket ment meg az óvszerhasználat. Miközben nem kívánt életek létrejöttét akadályozza.De mindannyian tudjuk, hogy áldozat nélkül nem létezik győzelem...
Közben halkan továbbra sem mondok le arról a szerény véleményemről, hogy az ember mindent elkövet annak érdekében, hogy "bűneit" az ezekért járó következmények kevesebb kockázatával követhesse el... Sajnos az ember nem a bűnök elhagyása mellett kampányol, hanem inkább a következmények enyhítésére talál ki módszereket, eszközöket és ezeket próbálja hangoskodó álerkölccsel elfogadtatni a társadalommal... Meggyőződésem, hogy azért halad negatív irányba morálisan a világ, mert már hosszú ideje nem a lényegre figyelünk, hanem magyarázatokat keresünk a lényeg figyelmen kivül hagyásának mentségére...

Igen! Valóban van olyan ország, ahol elenyésző a bűncselekmények száma. Ezzel nem arra akartam utalni, hogy oda kell menekülnie minden nyugalomra vágyó magyarnak, hanem arra, hogy itt, a Föld nevű bolygón, megvalósítható emberek által egy ilyen társadalom. Ebben a nagy szellemi kuplerájban is, ami körülöttünk zajlik "szabadság" és "demokrácia" címszavak leple alatt.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0