Pár perccel ezelőtt felhívott az új miniszterelnök, és felajánlotta nekem a kormányában az újra felállítandó Ifjúsági- és Sportminisztérium vezetését. Este megbeszélem a családommal. Vannak fenntartásaim, szóval most gondolkodom.

Na de hogy lesz az egyszerű átlagember hobbibloggerből miniszter-jelölt?

Hát ehhez vissza kell menni az időben majdnem napra pontosan fél évet, egészen konkrétan 2009. október 28-ig. Ez a nap nevezetes lehetett volna arról is, hogy világszerte, így nálunk is bemutatták Jacko posztumusz koncertfilmjét. A magyar politikai élet fő témája lehett volna akár az is, hogy már négyszer annyian szavaznának a FIDESZ-re, mint a levitézlett kormánypártra.

De történt aznap egy esemény, amely mindent vitt. Egy egyszerű döntés, aminek a hallatán negyvenes családapák néztek maguk elé percekig a megdöbbenéstől, anyukák vonultak félre a mosdóba sírdogálni egy kicsit, huszonévesek keze szorult ökölbe a dühtől, és nagymamák kezdtek rózsafüzért morzsolgatva imádkozni úgy a Mindenhatóhoz: "Add Uram, hogy ez csak a Kész Átverés legyen!".

Az ORTT egy tollvonással megszüntette a Sláger Rádiót és a Danubiust.

Az országos felháborodás elementáris volt. Voltak már hírek arról, hogy milyen mutyi készül a két nagy párt között, de pont ezért, mivel a sajtó már idő előtt megszellőztette ezeket, nagyon sokan gondolták úgy, hogy ezek után mégse merik meglépni. De meglépték, és a pofátlanságnak ez a foka, amikor már a látszattal se törődnek, sőt, szemforgató módon még ők vádolják vállvetve antidemokratikus viselkedéssel azokat, akik ki szeretnék vizsgálni ezt a döntést, elérte azt, hogy sokakban elpattant valami.

A szocik elvették a kenyeret, oké, büntessük meg őket, szavazzunk a FIDESZ-re, és majd ők visszaadják - gondolták sokan. Igen ám, de amikor a kenyér mellett el akarták venni a cirkuszt is, milliók kedvenc rádióműsorait, és ehhez a megváltónak hitt párt is a nevét adta (mit adta, kéz a kézben ügyködött ezen a máskor oly lenézett és gyűlölt szocikkal), hát bizony rengetegen kiszerettek belőlük egy pillanat alatt azok közül, akik csak a kisebbik rossz elve mentén szavaztak volna rájuk. Ezek lopnak - döbbentek rá százezrek, pontosabban arra, hogy ez nem csak a másik oldalra igaz. Így hát sokakban megérlelődött a döntés: valami egészen újra kéne szavazni, és kisöpörni ezt a mostani bagázst a Parlamentből.

Egy rövid ideig úgy tűnt, ez az új csapat a Jobbik lesz. Le is csaptak a lehetőségre, a netkommandójuk tagjai egyre többször pöttyintették el a témával foglalkozó blogok kommentjeiben, hogy "na ezért fogok én a Jobbikra szavazni". De aztán jött valami egészen új.

A két rádió más-más taktikát választott, de aztán végül ugyanott kötöttek ki. A Danubius eleinte a homokba dugta a fejét, még a műsorvezetők számára is tilos volt adásban szóba hozni a témát, de ez nem volt sokáig tartható állapot. Velük szemben A Sláger a kibeszélős csoportterápiában, és az ebből adódó érzelmi zsarolási potenciálban hitt, így már a döntés előtt hatalmas reklámkampánnyal állították maguk mellé a könnyűzenei világ színe javát, és persze a hallgatókat. ennek megfelelően a döntést is máshogy kommunikálták. Elsőként is a rádió vezérigazgatójának drámai hangú, mondhatni hatásvadász (és gondolom jó előre felvett) bejelentését leadták minden hírblokk előtt a döntést követő jónéhány órában, és ugyanez a szöveg a honlapon is kint volt egy sima fekete háttérrel, majd beindult az úthenger, amelynek a vezetője természetesen a Boros-Bochkor-Voga trió lett, hisz a téma kibeszélésére a Bumeráng volt a legalkalmasabb terep. Folyamatosan ismertették a hallgatói sms-ek áradatát, beszélgettek velük és a szimpatizáns celebekkel a témáról, és felkarolták a hallgatók akcióit.

Mert hogy a felháborodás nem csak abban nyilvánult meg, hogy a bloggerek és kommentelőik javarésze kiírta magából a dühét. Nem merült ki abban, hogy támogatói sms-ek, e-mail-ek százezrei érkeztek a rádiókhoz. Alakult tiltakozói csoport a Facebook-on, az IWIW-en, indult önálló aláírásgyűjtő oldal is, és jöttek az olyan támogatói akciók, mint a rendszeres, reggel nyolcas dudálás, vagy a piros és/vagy a kék szalag az autók antennáján (előbbi a Slágert, utóbbi a Danubiust jelképezte, és hát a két rádió hozzáállásából adódóan azt hiszem természetes, hogy a piros szalagból volt több).

Ez volt az pont, amikor néhányan ezt már egy kicsit túlzásnak tartották, és erősen körberöhögték Bochkorékat, akik már annak adtak hangot eddigre, hogy félnek, eldurvul a helyzet. Két dologgal nem számoltak a szkeptikusok:

1. Bochkorék november első napjaiban felvették a kapcsolatot az aláírásgyűjtések rutinos nagyasszonyával, a pár héttel korábban párttá szerveződött Civil Mozgalom vezetőjével, Seress Máriával, aki szintén a támogatásáról biztosította őket, és a Sláger Rádióért is elindított egy gyűjtőívet, a következő szöveggel:

Alulírottak kinyilvánítjuk azon kívánságunkat, hogy a pártok vonuljanak ki a kereskedelmi rádiózás ezeddig politikailag semleges területéről, és gyermeteg csatározásukat a továbbiakban csakis a nekik fenntartott, hazánkban is Parlamentnek nevezett intézményben folytassák!

2. Hátravolt még az a megmozdulás, amelyet még a döntés előtt szimpátiakoncertnek kezdett el szervezni a Sláger Rádió, majd átnevezték búcsúajándéknak, de végül is sokkal több lett belőle, mint egy szimpla könnyűzenei esemény.

November 8-án rengeteg ember gyűlt össze a Városligetben. Rákay Philip mind a tíz ujját megnyalta volna örömében (már ha meghívták volna szpíkernek, de ez szerencsére senkinek se jutott eszébe), mert akkor és ott valóban megjelent kétmillió ember. A tömeg nem csak műjégpályát töltötte meg, de tele volt a Hősök Tere, a az 56-osok tere, a liget és még az Andrássy út egy részén is állt a forgalom, pedig oda már nem nem is jutott a hangszórókból. A jelenlevők békések voltak, élvezték a zenét, az egymás után fellépő sztárokat, és a többségük természetesen aláírta a Civil Mozgalom  jelen lévő aktivistái által orruk alá dugott ívet. A harmóniát csak egy kisebb dulakodás zavarta meg egy rövidebb időre, ugyanis Jeszenszky Zsolt, kijátszva biztonsági őröket, majdnem eljutott egy mikrofonhoz, hogy belekiabálhassa: "Éljen a Sláger Rádió, a sajtószabadság, no meg a szerzői jogok és a DJ-vizsga!". Szerencsére időben leteperték, sőt egyes sajtóhírek szerint később a FIDESZ-székházban is megkapta a magáét, még ha csak verbálisan is.

A meglepetés a végén történt. Az utolsó számhoz felment a színpadra a rádió összes műsorvezetője és az összes fellépő zenész, énekes, hogy együtt eldalolják a Szól a rádió című LGT klasszikust. Mindenki azt hitte, hogy ezzel vége, de nem! A szám végén váratlanul odalépett a mikrofonhoz a valahonnan előkerült Seress Mária, megköszönte mindenkinek, aki szignálta az aláírásgyűjtő ívet, felszólított mindenkit, hogy bojkottálja a két új adót, és egyben bejelentette, hogy a Civil Mozgalom ígéretet tesz arra, hogy ha hatalomra kerül, akkor azonnali hatállyal visszaállítják a jelen állapotot.

A bomba viszont csak ezután robbant. Bemutatta ugyanis a CM miniszterelnök-jelöltjét is.

Bochkor Gábort.

Később egy interjúban Sólyom László azt nyilatkozta, hogy azt az üdvrivalgást, ami ekkor tört ki, még ő is hallotta a várbeli rezidenciájában, pedig az legalább öt kilométerre van a Városligettől, és még az ablakok is csukva voltak.

Innentől kezdve felpörögtek az események. A nép, amelynek elege volt a politikusok kiváltságaiból és korrupciójából, összetalálkozott a párttal, amely pont az ezek elleni küzdelmet tűzte a zászlajára, és a kettőt összeforrasztotta a miniszterelnök-jelölt személye. Új jelentést kapott a régi bumerángos belső poén, a "Bocsi for president!". Naná, hogy ez került a plakátokra is később, a kampány idején.

A hivatásos politikusok, de még a véleményformáló újságírók, bloggerek többsége is persze komolytalan akciónak tartotta ezt az egészet, egy feltűnést kiváltani kívánó kis pártocska, és egy beképzelt műsorvezető idétlen performance-ának. A mosoly csak akkor olvadt le az arcukról, amikor decemberben kijöttek az első olyan népszerűségi indexek, amelyek már mérték a Civil Mozgalmat, és személyesen Bochkor Gábort is. A párt 10%-on nyitott, így kapásból megelőzte az 5% közelébe csúszott MSZP-t, és Jobbikot. Bochkor a harmadik helyen debütált, alig egy-két százaléknyira Orbán Viktor mögött.

De volt másik meglepetés is ezekben a mérésekben. A már eltűnni látszó egykori rendszerváltó párt, az MDF ugyanis hirtelen újra mérhetővé vált, sőt, újra megközelítette az 5%-os küszöböt, és ez egyedül egy embernek volt köszönhető. Az MDF ugyanis közben elnököt váltott, Dávid Ibolya helyet cserélt Bokros Lajossal: Utóbbi hazajött Brüsszelből, hogy minden energiáját a pártra fordíthassa, előbbi meg kiment a helyére, hogy egy kicsit kipihenhesse az elmúlt 10 évet, amit a párt élén töltött. Bokros neve persze mágnesként vonzotta a a racionálisan gondolkodókat, köztük sok olyan liberálist, aki párt nélkül maradt (az SZDSZ már fel se került a választható pártok közé a közvélemény-kutató kérdőíven).

Az újévben folytatódott Bochkorék diadalmenete. A zenészszakma krémje melléjük állt, otthagyta a FIDESZ-t Ákos meg Pataky Attila, az LMP-t Lovasi, de rengeteg olyan zenész is nyíltan felvállalta a szimpátiáját, akik eddig kerülték a direkt politizálást, mint pl. Cipő a Republikból, vagy a Ganxsta Zoli. Mi az hogy felvállalták? Belőlük állt össze a Civil Mozgalom képviselőjelöltjeinek jó része. 1990-ben indult a választásokon utoljára ennyi művész és olyan ember, aki addig nem a politikából élt.

A választások előtti utolsó közvélemény-kutatás eredményeiből már látni lehetett, hogy itt valami nagyon nagy csoda fog bekövetkezni. Az a FIDESZ, ami fél évvel korábban még a szavazók több, mint felét tudhatta maga mögött, ki fog kapni egy olyan párttól, ami tavaly ősszel alakult. pedig mindent megpróbáltak: természetesen felhánytorgatták Bochkor jó kapcsolatát az egykori majdnem apósával, Megyóval, Seress Máriáról később hamisítványnak bizonyuló felvételt közöltek, amint pénzt vesz át Gyurcsány Ferenctől, de mindhiába.

Két és fél héttel ezelőtt, az április 11-ei első fordulón lényegében már minden eldőlt. A szocik 4,99%-al legalább négy évre elbúcsúztak a Parlamenttől. A Jobbik bejutott ugyan, de épphogy: mindössze 5,2%-ot kaptak, pedig pár hónappal korábban még 15-20%-ra számítottak. Harmadik lett az MDF 11%-al, ez persze hatalmas örömöt váltott ki az MDF székházban, és csak az okozott némi zavart, hogy próbáltak keresni valakit, aki a 20 évvel korábbi előző győzelemnél is párt képviselője volt, de nem találtak senkit.

Ellenben a FIDESZ székházat a döbbent csend uralta. 33%-ot kaptak, ami más esetben akár a győzelemhez is elég lehetett volna, de akkor és ott csak a felfoghatatlannak tűnő második helyhez volt elég. Orbán Viktor bezárkózott, és a Youtube-on egész éjszaka a Szegény Dzsoni és Árnika című mesefilm azon jelenetét nézte végtelenítve, amelyikben ő is szerepel, focistaként. Nem tudott mit kezdeni azzal a szituációval, hogy őt, a feketeöves populistát a saját terepén győzték le.

A 25-ei második forduló már szinte csak jelképes volt, a helyek többségében már elsőre eldőlt, hogy ki lesz a képviselő, és itt is a legtöbb helyen a CM jelöltjei nyertek. És nem csak pl. Fehérváron, ahol Voga indult, vagy a Belvárosban, ahol a Boros Lajos, hanem máshol is, ahol névtelen civilek. A Mozgalom győzelme teljes volt, Sólyom László ugyan szívta a fogát, de nem tehetett mást, felkérte Bocsit kormányalakításra, neki pedig első dolga volt koalíciós ajánlatot tenni az MDF-nek, bár nem lett volna rá szüksége, hisz a képviselői helyek többsége még ha szűken is, végül is az övék lett.

De még mindig adós vagyok az eredeti kérdésre adandó válasszal: hogy kerülök én a képbe? Mi közöm van nekem mindehhez? Ehhez azt hiszem elég, ha leírom, hogy miképp zajlott a telefonbeszélgetésünk. Tehát, az időpont 2010. április 29. 15:13.

- Szervusz ......., Bochkor Gábor vagyok.

Itt persze az igazi keresztnevemet mondta, de azt még fedje egyelőre jótékony homály. Ha esetleg elfogadom az ajánlatot, akkor úgyis lelepleződöm, de hátha nem fogadom el...

- Ööö, szervusz. De nem értem...

- Nincs semmi ördöngösség, megkértem Bajnai kollégát, hogy deríttesse ki nekem a titkosszolgálatokkal, ki írja Fedor álnéven a Kötöttségek nélkül című blogot.

- Te ismered a blogomat?

- Hülyéskedsz? Állandó olvasód vagyok már egy jó ideje, sőt, kommentelni is szoktam.

- Valóban? És milyen néven?

Megmondta, de ez had maradjon szintén titok.

- És miért olyan fontos a személyem, hogy ekkora erőket mozgósítottál az előkerítésemre?

- Nos, nagyon megragadt bennem egy bejegyzésed, amit egy évvel ezelőtt írtál, fricskaként a szocik miniszterelnök-kereső börleszkjére. Tudom, hogy csak viccnek szántad, de mit szólnál hozzá, ha megvalósítanánk?

- Ezt most nem mondod komolyan...

- De, de. Mit gondolsz, miért kezdtem el a Bokrossal tárgyalni? A te írásod adta az ötletet. A gazdasági téma nekem se menne, hát lepasszolom neki, én meg utazgatok, és reprezentálok, pont ahogy írtad. És az a marihuánás dolog, az egyszerűen zseniális. Tényleg csodálkozom, hogy eddig ezt még egy országban se valósították meg, de így legalább a mienk lesz a világelsőség. Viszont a blogírást nem vállalom. Inkább csinálom tovább helyette a Bumerángot, még ha ritkábban is, abból megtudhat a jónép mindent rólam, valamint a velem a műsort készítő kultuszminiszteremről és oktatási miniszteremről.

- Mármint a Borosról meg a Vogáról?

- Természetesen.

- És mi van a bicajosokra vonatkozó résszel? Te utálod őket, azaz fogalmazhatok úgy is, te utálsz minket...

- Mint magánember. De mint most már politikus, a jól felfogott érdekem azt diktálja, hogy innentől szeressem őket. Legalábbis nyilvánosan. De igazából ez nem is az én feladatom lesz, itt jönnél be te a képbe.

- Hogyhogy?

- Szükségem volna egy ifjúsági- és sportminiszterre. Vállalnád? Ha már a te programod viszem végig, csak nem hagylak ki belőle...

Hát itt tartunk most. Ti mit tennétek a helyemben? Elvállalnátok?

További történeteket olvashatsz a jövőből a A Jövő Emlékei blogon

UPDATE

Arról, hogy miért nem láthatsz a pályaművek között...