Zajos ünneplés?
2010. június 10. írta: Fedor

Zajos ünneplés?

Szentesi Zöldi László azt bírta írni a Magyar Hírlapban egy jó kis Népszava ekézés kapcsán, hogy

Orbán huszonkilenc pontját Európában zajosan ünnepelték.

Valóban? Nekem valahogy más jött le a HVG tegnapi összeállításából:

A Financial Times arról írt az intézkedések lényegének ismertetése mellett, hogy a bejelentetések nem tartalmaztak semmi meglepőt. Néhány ellentmondásos pontot mégis sikerült felfedezniük... A lap összefoglaló kérdése így hangzik: „Orbán elég sokat tett?”

A Wall Street Journal többek között azt emelte ki, hogy a bejelentésekről szóló elemzői vélemények elég vegyesek. Raffaella Tenconi, a Wood & Co. Vezető közgazdászát idézték, aki azt mondta, hogy: „Van benne néhány jó ötlet. De nem igazán vagyok meggyőzve, hogy a bejelentett intézkedések kompatibilisek lennének a deficit céljukkal.” A múlt heti kommunikációs zűrzavart követő forintpánikról Tenconi a következőt mondta: „Az a sok bizalom, amit Magyarország elnyert, elillant.” A Danske Bank ügyfeleknek küldött feljegyzésében pedig ez szerepelt: „Orbán úr terve a legjobb esetben semleges a közfinanszírozás szempontjából, de rossz esetben növelheti a költségvetési deficitet.”

Manik Narian, az USB londoni elemzője... kifejtette, hogy a mostani bejelentések elegendőek a tűzoltásra, amelyre a múlt heti szerencsétlen kijelentések miatti forintpánik miatt volt szükség. Aztán így folytatta: „A kockázati prémiumok mindaddig fennmaradnak, amíg az EU-val és az IMF-fel nem sikerül normalizálni a helyzetet, amelyet a Fidesz megcsappant hitelessége, a folytatódó populista retorika kockázata és a tervek megvalósításának jelentős kockázata okoz.”

Ez lenne az a zajos ünneplés? Kedves László, ugyanazt a magyar nyelvet beszéljük?

Azt külön viccesnek tartom, hogy jobboldali körökben úgy ünneplik ezt a 29 pontot, mintha javarészt nem pont az ellentettje lenne annak, amit ígértek a választások előtt, a Magyar Nemzet nevét viselő nyomtatvány jegyzetírója pl. az újbeszél iskolapéldájaként Betartott ígéretek címmel írt a hétfői bejelentésről. Nos, a teljesség igénye nélkül: Azonnali és nagyarányú adócsökkentés? 200 milliárd a kórházaknak? A sportra szánt pénz ötszörözése? Ehelyett van egy két évre elhúzódó adóátrendezés, ami 240 000 Ft-os fizetésig adóemelést jelent, Van közalkalmazotti bérstop és fizetéscsökkentés, a sport meg szóba se került eddig, és ezek csak a legnagyobb ígéretek.

Félreértés ne essék, én örülök, hogy elővették a jobbik eszüket, és amikor végre belátták, hogy nem fog menni a "duplázzuk meg a hiányt, hogy osztogathassunk" trükk, bevállalták a Bajnai-féle hiánycélt, és három nap alatt összedobtak egy reálisnak tűnő programot, ami némileg ellensúlyozza a múltheti, milliárdokba kerülő ámokfutást a piacokon (bár hogy miképp fogják a bankszektortól a várható teljes hasznukat elszedni úgy, hogy azt ne bánja meg a gazdaság és a kisember, azt nem tudom). De hova lett a hitelesség, ami miatt olyan nagyon támadták anno Gyurcsányt? Azt, amit a Bajnai-Oszkó páros egy év alatt felépített, azt a Kósa-Szíjjártó párosnak két nap alatt sikerült szinte teljesen lerombolnia. Orbánék a külföld előtt a hétvégén jó időre lejáratódtak, és valószínűleg csak Orbán kommunikációs teljesítményének, a szocik iránti gyűlöletnek, a még tartó győzelmi mámornak és a kormányzást megalapozó szimbolikus intézkedéseknek köszönhető, hogy a szavazóknak nem esett le, bizony, újfent át lettek vágva, most se lesz kolbászból a kerítés. Nem tudom elégszer idézni Tölgyessy Péter tavalyi jóslatát:

Amit Orbán tehet: valóságos teljesítéspolitika nagy szájalással. Azaz megy a Bajnai-vonalon, de az előző kormány látványos intézkedései közül párat (gyes megkurtítása, ingatlanadó) eltöröl, brutálisan nekimegy a szocialistáknak, akár szabályosan leszámol velük (lásd: gazdasági ügyek végig vitele), és foganatosít egy-két gazdaságpolitikai lépést is.

Hát ez eddig abszolút teljesülni látszik, hozzáteszem, szerencsére, hisz ez az ország érdeke.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr702071345

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem röpül a Sültgalamb 2010.06.10. 16:32:05

KR: Kedves Sültgalamb, üdvözlöm stúdiónkban. Hogy érzi magát? Sültgalamb: Pocsékul, köszönöm kérdését. KR: Megkérdezhetem, hogy miért érzi magát pocsékul? Sültgalamb: A pszichiáterem szerint üldözési mániám van. Szerintem is üldözési mániám van....

Trackback: New York Times: ügyetlen trükk volt a Fidesztől csődriogatás 2010.06.10. 14:53:55

Az Egyesült Államok legkomolyabb napilapja úgy látja, hogy riasztó hatású kijelentéseinek célja Orbán IMF-fel való tárgyalási pozíciójának javítása és az előző kormány befeketítése volt. A The New York Times két szerzője, Dan Bilefsky és Matthew Sal...

Trackback: Spekulatív vagy termelő kapitalizmus kell? 2010.06.10. 14:27:19

A spekuláció szavunk a politikai csatározások közepette ugyanolyan negatív értelmet kapott, mint a reform, vagy a svéd nyugdíjmodell. Vagy mint a bioétkezés divatba kerülésével az E-számok az élelmiszerekben. Az új kormány épp ezért nem is reformnak, h...

Trackback: Mennyi bőr van még? 2010.06.10. 14:03:35

Tegnap már érintőlegesen írtam a közszférát érintő megszorításokról, azonban úgy gondolom, hogy a dolog megér egy hosszabb írást is. Orbán Viktor kedden jelentette be, hogy a közszférától elvonnak 15%-ot, pontosabban 15%-os bértömeg-csökkenés várható....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zoli 29 2010.06.10. 16:08:57

@Fedor:

"De ez a "zajosan ünnepelték" kitétel annyira nevetséges volt, hogy muszáj volt néhány ellenpéldát hoznom."

Ez esetben egyetértünk.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.10. 16:10:43

"14:26, és 14:27-es posztra írtam"

Az elsőben azt írtam, hogy mérvadónak tartom a nemzetközi piaci elemzők véleményét a gazdasági program kapcsán.

A következőben azt írtam, hogy a poszt nem csak idézetekből áll, várok reakciót a saját szavaimra is.

Dögöljek meg, ha értem, hol itt az ellentmondás...

józan' 2010.06.10. 16:10:43

@Fedor:

Nem, csak arról van szó, hogy az a mentalitás és az a politikai oldal, amely az elmúlt 8 évben tulajdonképpen leszarta az ország helyzetét(helyette olyan dolgokkal volt elfoglalva, hogy pl. ki a nagyobb rasszista), az most el ne kezdjen rögtön a "haza felelős bölcseként" pózerkedni, mert rohadtul fake. Gagyi. Átlátszó.
Egyszóval gyurcsányi. :)

Inkább egy időre magunkba kéne már kicsit szállni, azt tudnám tancsolni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.10. 16:13:56

@józan': Hát ha rámérted, hogy 8 évig leszartam az ország helyzetét, azt határozottan visszautasítom.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.06.10. 16:14:51

@Fedor: "a poszt nem csak idézetekből áll, várok reakciót a saját szavaimra is" Kár azon rágódni, hogy mivel kampányoltak, és aztán mi lett belőle. Végig mondták azt is, hogy a Varga Mihály-féle tényfeltáró bizottság jelentésétől teszik függővé, hogy mit tudnak végül is megtenni.

Fideszman 2010.06.10. 16:14:56

@fluentlime: Szerintem vannak azok 1000 milliárdok is. Hallottam olyanokat, hogy gyurcsány éjszakánként bejárt a nemzeti bankba és égette a 20ezres kötegeket.

Naumov 2010.06.10. 16:19:59

@Fedor: Fedorkám, ne hülyéskedj már. Bárki, aki valaha beleolvasott a blogodba, az nagyjából tudja, hogy a cikkeid 95%-a a Fidesszel foglalkozik, akár ellenzékben vannak, akár kormányon. Van egy kialakult véleményed, ehhez kiválogatod a szájízednek megfelelő külső hivatkozásokat, aztán az egészet feltálalod úgy, mintha a világ minden mértékadó szakembere ugyanezen a véleményen lenne, legyen szó gazdaságról, sertésinfluenzáról, vagy bármi másról. Ebben a konkrét esetben például egészen nyugodtan idézhetted volna általad egyébként előszeretettel fényezett Oszkó Pétert is, aki a hétfői Orbán-beszéddel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy zseniális volt, és megnyugtatta a piacokat - bár ez kétségtelenül nem illeszkedik bele a "Szíjjártó évekre elintézte a Wall Streetet" című opuszba..

Alamio 2010.06.10. 16:29:42

@Fedor: Megölted a pillanatot. Lemészároltad :-)
Válts egyet write onlyból...
Ja egy újabb, idézek tőled:
"Mégis, egy gazdasági válságból épphogy kilábalva, egy néhány napos, az országnak és a lakosainak többmilliárdos károkat okozó ámokfutás után, egy gazdasági program kapcsán kiknek a szava a mérvadó? Szentesinek? Ne röhögtess..."
Ezt elemzed a következőképpen:
"Az elsőben azt írtam, hogy mérvadónak tartom a nemzetközi piaci elemzők véleményét a gazdasági program kapcsán."
Majd másra reagálva ezt írod:
"Egy szóval se állítottam, hogy nem volt pozitív visszhang. Magam is azt írtam, hogy összességében jó, hogy végül is ebben az irányba indultak el, és nem abba, amit még a múlt héten is terveztek. De ez a "zajosan ünnepelték" kitétel annyira nevetséges volt, hogy muszáj volt néhány ellenpéldát hoznom."

Itt sincs ellentmondás?

DeMarco 2010.06.10. 16:34:18

@Fedor: Szeretsz mazochista lenni? Olyan vagy, mint fletó, helybe mész a pofonért... :)))

Már tegnap előre megmondtam, hogy ezeket fogod írni:

"a még tartó győzelmi mámornak és a kormányzást megalapozó szimbolikus intézkedéseknek köszönhető, hogy a szavazóknak nem esett le, bizony, újfent át lettek vágva, most se lesz kolbászból a kerítés."

Tulajdonképpen megértelek. Értem, hogy miért hiszed ezt és miért győzködöd magad ezzel a végtelenségig...

Tudom, hogy savanyú a szőlő.

Ellentétben veled én egyenlőre nem tulajdonítok különösebb jelentőséget minden pontnak, meglátjuk hogyan forrja ki magát a végén. Például elveszíthetik az adójóváírást, de ezt ellensúlyozhatja a családi adózás, ami gyerekenként csökkenti az adó mértékét. A legjobb állami befektetés a család és a gyermekek születésének ösztönzése. Nem lenne túl bonyolult összehangolni a tegnap bejelentett pontokkal.

Naumovval értek egyet, most kiléphetsz az ellenzék ellenzéke szerepből és lehetsz valódi ellenzék...

Az meg, hogy mit írnak a külföldi lapok eddig sem izgatott senkit sem. Ahogy itthon is van néphazugság, meg magyar nemzet, ugyanígy külföldön is. Kiválasztod a neked legmegfelelőbbet és abból idézel. Nem vmi nagy trükk...

sárkányfő 2010.06.10. 16:34:22

Nem tudom mit kell itt szégyenlősködni, tök egyértelmű, a helyzet: Orbán hazudott.

Nagy arányú adó adócsökkentést ígért, és nem tartotta be, sőt a kis- közepes keresetűek adója még nő is.

(Aki ezt kimondja, nyilván komcsi/hazaáruló/stb., ismerjük a dörgést)

Ezt nem lehet másképp értékelni, mit tipikus választási hazugságnak. Gyurcsány is pontosan ugyanezt az ocsmány húzást játszotta el 4 éve, csak ő kihasználva pozícióját még törvényt is alkotott rá.

Hogy a lakájmédia nyal Orbánnak? Mi mást tenne, ez nekik megélhetési kényszer is.
Hogy a lakájbloggerek és lakájkommentelők is nyalnak? Ez van, úgy látszik elég vastag a bőrük hozzá.

frmn 2010.06.10. 16:38:31

Koncepciózus vagy és folyamatosan csúsztatsz, mint szinte mindig. Olvastam már tőled pár posztot, és most már tudom, hogy ide teljesen fölösleges benézni, mivel az ember mindig ugyanazt kapja, legfeljebb a kiindulási pont más. Érdektelen vagy, akár egy beakadt lemez. Mindkettőnk nagyobb elégedettségére nem is jövök többet.

Kár, hogy van pénzed sávszélességre.

MPéter 2010.06.10. 16:40:01

ÁLTALÁNOSSÁGBAN:

Fedor, olyan jó benned, hogy te mindig próbálod beállítani magadat (bár tök fölöslegesen, mert senki nem hiszi el) középen állónak, egyik oldal felé sem elkötelezettnek, mindent objektívan látónak, aki mindenkiben meglátja a hibát, és midnkét oldalnak odacsap. Csak ezt baromira nem tudod képviselni. Igazából egyetlen embert ismerek, aki ezt hitelesen tudja képviselni: Török Gábort. Hát, te pedig nagyon messze állsz a töröki színvonaltól. Szóval kezeld magadat és a blogodat a helyén(aki kicsit is olvassa a blogod úgyis úgy kezeli): azaz a piroslapok, a fideszfigyelő és a társai helyén. És félreértés ne essék, ez nem a blogod színvonalára vonatkozik. Attól még, hogy bevállalod, hogy igenis nagyon elkötelezett és pártos vagy, attól nem leszel kevésbé jó blogger (sőt sokkal hitelesebb), nem lesz rosszabb a mondatszerkesztésed vagy a helyesírásod, nem leszel kevésbé tájékozott stb. Csak nagyon sokan azt hiszik, hogy kvázi "objektínak" lenni nagyon nagy érdem, és vergődnek ebben a magukra erőltetett szerepben. Én nem amiatt nézem le a piroslapot, mert vállalja politikai hovatartozását (hanem másért :)). Tudom, te is vállaltad, posztoltál is arról, hogy az MDF-re szavazol, ha jól emlékszem (bár az MDF-esség szerintem inkább csak egy álarc volt).

A POSZTRÓL:

Annyira szeretem, amikor azzal foglalkozunk, hogy mit írtak egy-egy intézkedésről/akciótervről külföldön. Ha dicsérték, ha szidták: Most komolyan pont ők fogják megmondani? Ők a jobban tudják nagyokosok, hogy mi itt Magyarországon a helyzet? Lefogadom, hogy az erről cikkező újságírók fele nem is járt még Magyarországon, a másik fele pedig még életében nem hallott Debrecenről. De az ő véleményükről vitázunk mi most itt, hát ez baromi jó.

"Most látom, hogy van egy elírás a hozzászólásomban (leszámoltatási biztos), de bennehagyom, jobban fedi a funkciót :-)"

Ez azt jelenti, hogy szerinted ez az egész elszámoltatás csak a Fidesz bosszúállása, egy leszámollás, és nem kéne törődni az elmúlt 8 év törvénysértéseivel, fátylat rá? Netán neked is csurrat-cseppent a korrupciós pénzekből egy nokiásdoboznyi az elvhű blogolásért?

Ha már annyira szeretsz idézgetni, pláne, ha már annyira szereted idézgetni az általam is nagyra tisztelt Tölgyessy Pétert, akkor elég arcátlan dolog volt nem belinkelni Tölgyessy úr véleményét a 29 pontról, persze megértem nem szolgálta volna pártunk érdekét, na mindegy én azért belinkelem:
www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-358466

sunázósün 2010.06.10. 16:42:43

@bogancs: csak az a baj, hogy a Varga bizottság elmondása szerint egy 0.9 %-os lyukat talált, és akkor most ezért elmarad a Kánaán (azonnali,nagymértékű stb.)?
Miközben előzőleg végig arról beszéltek, hogy a komcsik által összetrükközött 3.8% hiány az minimum 7-7.5%, és ennek ellenére ők elhozzák a tejjelmézzelfolyókolbászkerítést.

II.Briandrew 2010.06.10. 16:53:14

Azért az roppant mosolyogtató, amikor Gyurcsány Ferenc Orbánt a "gazdagok új barátjaként" emleget. Az ő szájából, különösen...de most mintha az MSZP és Gyurcsány alól is kihúzta volna a kormány a széket, amikor ma egyértelművé tette, hogy emelkedik a minimálbér, hogy az adó ne jelentsen közvetlen anyagi veszteséget! Kíváncsi vagyok, hogy hogyan reagál erre az MSZP és Gyurcsány...a szegények és az elesettek örökös pártfogói!

DeMarco 2010.06.10. 16:54:54

@Fedor: Lám-lám, épp csak tegnap volt, hogy megemlítettem azt, hogy adójóváírás helyett simán emelhetik a minimálbért is. Épp az előbb olvastam az erre irányuló terveket...
Látod ezért nem érdemes károgni...mert pillanatok alatt kiderülhet, hogy csúnyán befürödsz... :)))

sunázósün 2010.06.10. 16:55:59

@II.Briandrew: én inkább arra leszek kíváncsi a munkaadók, hogyan reagálnak, az egy csöppet fontosabb.

stratez 2010.06.10. 16:56:34

A forint 280 forint alá ment délután, úgyhogy lehet kekeckedni a savanyúszőlőt majszolgató baloldal híveinek, de ne tegyék, mert a 8 év alatt képtelenek voltak előállni ahhoz hasonló volumenű gazdaságátalakító programmal, amivel a Fidesz 2 hét alatt. Az egyebekről már nem is beszélve...

tbb 2010.06.10. 16:59:12

Már az is nagy előrelépés, hogy fikázva értesz egyet a fiukkal.

borovi 2010.06.10. 17:01:36

Szentesi Zöldi Lászlónak már kiosztották a smaragdzöld szemüveget. A többiek is meg fogják kapni, nyugi. Ami viszont megnyugtató: ezt a blogot (is) többen olvassák, mint a magyar hírlapot, így nagy kárt valószínűleg nem tudnak okozni a haszonló cikkekkel.

II.Briandrew 2010.06.10. 17:06:59

@sunázósün:

Most egyszerűsítették a terheiket, de még közel sem ez lesz a vége. Kaptak adóeltörlést, adócsökkentést, kaptak hitelkeret-növelést(Széchenyi-kártya). Előbb-utóbb, ha a gazdaság jobb állapotban lesz, nyilván kapnak járulékcsökkentést is...

Pistie 2010.06.10. 17:15:36

@stratez: Milyen "gazdaság ÁTALAKÍTÓ program"-ról beszélsz? Ezt nevezed annak? :D Ez toldozgat foldozgat, de át nem alakít semmit.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.10. 17:18:12

@Naumov: "Bárki, aki valaha beleolvasott a blogodba, az nagyjából tudja, hogy a cikkeid 95%-a a Fidesszel foglalkozik"

1. Írtam eddig 326 bejegyzést. Ebből "fidesz" címke 60-on van. "orbán" 44-en, jórészt átfedésben. És ebben már benne van az is, amit a fidesz.hu is egyetértőleg ajánlott :-)
2. Olvasd el, hogy miket írok az MSZP-ről. Kb. ugyanaz a véleményem róluk is.

@MPéter: Akkor neked is: soha nem állítottam, hogy középen álló, független elemző lennék. Liberálisd ember vagyok, aki leírja a véleményét.

"Ez azt jelenti, hogy szerinted ez az egész elszámoltatás csak a Fidesz bosszúállása, egy leszámollás, és nem kéne törődni az elmúlt 8 év törvénysértéseivel, fátylat rá?"

Természetesen nem, amennyiben valóban megmarad a törvényes keretek között, és valódi elszámolás lesz a célja, és nem boszorkányüldözés.

"Netán neked is csurrat-cseppent a korrupciós pénzekből egy nokiásdoboznyi az elvhű blogolásért?"

Ó, a mindent vivő érv! Azért kritizálom az egyik oldalt, mert a másik fizet érte! Másképp nem is lehet! Aki a FIDESZ-t nem szereti, az csak korrupt gazember lehet! Erre csak azt tudom mondani: kattints rá az "mszp" címkére itt oldalt. Hát, ha ezért fizetett nekem az MSZP, akkor ritka nagy mazochisták lehetnek :-)

@DeMarco: "Lám-lám, épp csak tegnap volt, hogy megemlítettem azt, hogy adójóváírás helyett simán emelhetik a minimálbért is. Épp az előbb olvastam az erre irányuló terveket... "

Tényleg, az mennyivel jobb, ha cégekkel fizettetik meg az adócsökkentés költségeit. Nesze neked vállalkozás-barát politika :-)

:::::::::::::

Összességében a kommentekről: Ismét bebizonyosodott, hogy egy csomóan a prekoncepciójuk mentén szelektíven olvasnak. A poszt végkicsengése az volt, hogy összességében üdvözlöm ezt a 29 pontot (persze nem elmenve a kormány hitelvesztése mellett), mégis egy csomóan nekem estek, hogy savanyú a szőlő...

greycup 2010.06.10. 17:20:20

@stratez:
'sztem neked '98-ban az orrodig csúszott a rohambili, és azóta még nem sikerült lefeszegetni... bocs :))

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.10. 17:22:37

@borovi: "ezt a blogot (is) többen olvassák, mint a magyar hírlapot"

Azért ne essünk túlzásokba :-) Ez most talán erre a posztra igaz, az Index címlapnak köszönhetően, de nagyátlagban (még) nem :-)

Redberry 2010.06.10. 17:23:46

Azért az elgondolkodtató az LMP függetelnségével kapcsolatban, hogy eddig nagyon tudtak a párt- és kampányfinanszírozás tisztázásáról beszélni, követelni azt. Most amikor Orbán Viktor egyik pontja tovább ront a helyzeten, valahogy csendben vannak. Mi lehet ennek az oka vajon?

fluentlime 2010.06.10. 17:29:42

Azért arra kíváncsi leszek hogy a pártfinanszírozást mikor teszik rendbe?
Mert szerintem a korrupció visszaszorításának ez az egyik sarkalatos pontja.

lifelike 2010.06.10. 17:34:41

kétségbeejtő a fidesz bizonytalankodása, sokkal konkrétabb dolgokat vártam tőlük
minden azzal kezdődik náluk, hogy "jövőre", pedig azonnali eredményeket ígértek
devizahitelesek is csak a kampányban voltak érdekesek, most már szóba se kerülnek

Várúr 2010.06.10. 17:40:38

Hm. A Financial Times pár héttel az ország bedőlése és az EU/IMF gigakölcsön felvétele e l ő t t írt két (kettő) lelkendező cikket az izmosodó magyar gazdaságról. A blog által idézett "szakértők" és társaik (WSB, USBm stb.) csak épp az euro bedőlését nem gyanították, a Lehman Brothers szétesését nem sejtették, fingjuk nem volt az iszonyatos brit túlköltekezésről és így tovább. A szüntelen magyar belföldi sivalkodás sípjai: Bajnai/Oszkó zsenialitása és a Kósa/Szíjártó-féle millárdos károkozás (ugyan már, 3 nap Ft.-gyengülésért, bruhaha) változatlan hangerővel rikoltoznak. Kíváncsi vagyok Szentesi-Zöldi lapszemléjére, de a blog HVG-ből átvett példái soványkák, mint az öcsi sajt.

tolsztoj 2010.06.10. 17:48:39

A Financial Times - ról megvan a véleményem, olvastam már ott orbitális baromságokat hazánkról, a Wall Street J. sem mérvadó sokak számára, számomra sem, stb.,stb.,
nagyon imádom, amikor egyesek dumálnak előre - hát pesrez, világos, mire megy ki..
Épeszű ember kivárja az intézkedések hatását - az utóbbi szar 8 évnél biztosan jobb lesz, egyszer már volt egy jó 4 éve az országnak - és nem a gyakran tudatlan idióta külföldi ujságírók véleménye a fontos nekünk - hanem az ami van, és amit saját szemünkkel látunk...

Várúr 2010.06.10. 17:50:07

@borovi:
Nem hinném, hogy ezt a blogot többen olvassák, mint a Magyar Hírlapot, de a kérdés mindig az, kik olvassák... Itteniek feltehetően pár száz (ezer?) balos, liberális, szabadgondolkodó, hivatásos fikázó, kritikai marxista, profi elégedetlen, zsigeri antiakármi, a Magyar Hírlapot meg cca 50.000 jobbos szavazó nyálazza, családtagjaikkal, haverokkal együtt cca 150.000 embör. Ez nem hitkérdés, hanem kommunikációs kérdés.

fluentlime 2010.06.10. 17:55:16

kicsit off. ha valakit érdekel a sukorói telekcsere szerződése. :-))

www.mnvzrt.hu/data/cms480211/SZT_29079.pdf

Várúr 2010.06.10. 17:56:18

@tolsztoj:
Nemrég kérdezte tőlem egy nagytudású "térségi szakértő" holland újságíró, mi a bajunk Trianonnal, Kérdem, lenne-e baja, ha a tulipános Hollandiát kétharmadolnák mondjuk a pirézek. Vagy ha egy szomszéd ország kormányfője lenácizná a holland parlament egy szimbolikus döntését. A faszfej ékes angolsággal fejezte ki döbbent értetlenségét. Ide küldött újságíróként annyit tud KÖzép-Európáról, mint én a tulipánhagyma sejtszerkezetéről.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.10. 17:57:19

@Várúr: "balos, liberális, szabadgondolkodó" úgy írod le ezeket, mintha szitokszavak lennének...

Egyébként már csak azért is nehéz összehasonlítani, mert a Magyr Hírlap tudtommal nincs auditálva, nem nyilvános az eladott lapok száma. Én bármikor szívesen bemutatom a statisztikámat. Az 50 000-es példányszám azért valószínűleg túlzás, ismerve a nyomtatott sajtó helyzetét.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2010.06.10. 18:02:58

@Várúr: Akkor nézz végig a kommenteken. nekem inkább úgy tűnik, hogy itt a zsigeri jobbikosok vannak túlsúlyban. (persze ha a hivatásos fikázókba és antikarámikbe őket is beleértetted, akkor nem szóltam;-)

Várúr 2010.06.10. 18:03:41

@fluentlime: @II.Briandrew:
Hogy az mszp-vezírek milyen ritka silányak emberként, poltikusként egyaránt, az igazából most derül ki. Egy napot se várnak a sivalkodással (minimálbér, "gazdagbarát" adórendszer, stb.) hogy a következő órákban felvegyék a szopóálarcot. Nem csoda, ha nem jutnak levegőhöz (az eddig kuruckodó Jobbik sem). Elvtársak, fajtársak, szak-és egyéb társak csak így továáááááább!

Várúr 2010.06.10. 18:06:15

@vadász2:
Zsigeri jobbikosok vannak olyan... hm... egyszerűek, mint balos ellenlábasaik, már ha a szavakon túl ellenlábasok egyáltalán.

Várúr 2010.06.10. 18:09:15

@Fedor:
Balos, liberális, stb...Úgy írom le, ahogy a nyelvhelyesség lehetővé teszi, oszt' ki-ki értelmezze, ahogy akarja. Én nem teszem, mert tőlem távol áll. Csak felsoroltam.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2010.06.10. 18:11:30

@Sir Kommentor:
baj volt bizony az a hirtelen emelés, és a mostani hirtelen emelés is baj lesz. De legalábbis pozitív hatása nem lesz.
Mit gondolsz, ugyanannyi nettó bérből tényleg ugyanannyi terméket és szolgáltatást tudsz majd jövőre is megvásárolni, miközben a bérköltségek (csak hogy világos legyen: amit beépítenek a termék/szolgáltatás árába) megemelkednek?
Tehát érted, az árak nőni fognak a minimálbéresek bére viszont nem, hiszen az ígéret szerint csak az szja elvonással kieső összeget pótolnák...

fluentlime 2010.06.10. 18:11:32

@Várúr: vicces hogy ezek beszélnek a gazdagbarát adórendszerről... menjenek a p*csába. Az a helyzet hogy lehet itt feszengeni de szerintem a társadalom 90%-nak annyira elege van az előző kormányzatból hogy simán bevállalja hogy áldozatot kell hoznia,aki ma azt hiszi hogy itt nemsokára kolbászból lesz a kerítés az funkcionális analfabéta.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.10. 18:11:38

@Várúr: Hát a felsorolás többi eleme alapján... :-)

Egyébként ez csak annyit bizonyít, hogy az én olvasótáborom heterogénebb :-)

elfelejtette 2010.06.10. 18:15:57

Zajos ünneplés nincs, a Fidesz megbukott. Gordon, Bokros, gyertek vissza, ide szakértők kellenek!

Várúr 2010.06.10. 18:17:58

@bogancs:
Mellesleg ballib blogolók hónapokon át azért nyihegtek, hogy a fidesznek nincs programja. Majd hogy nem tudni, mit terveznek. Most meg, hogy nem ezt íííígértéééék. E logika mentén a semmit (nyistát, nullát, stb.) tekintik átverésnek. Mi tagadás, váltani nagyon tudnak...

Várúr 2010.06.10. 18:21:29

@Fedor:
Mint saját személyem mutatja, olvasótáborod feltehetően sokkal heterogénebb. MH-t pl. nem olvasom. Vegyes jobbos bulvártermék. Akkor inkább a Dörmögő Dömötör, vagy Fedor Vasziljevics Bloggendorf veretes feljegyzései.

Pistie 2010.06.10. 18:22:38

@fluentlime: "aki ma azt hiszi hogy itt nemsokára kolbászból lesz a kerítés az funkcionális analfabéta. "

Konkrétan olyan embert is ismerek, aki nem evett a választások előtt kb 4 napig, mert hogy ennyit már csak kibír a fidesz kormányig és akkor minden jobb lesz. Ritka nagy barmok vannak. És nem funkcionális analfabéták, mert hogy a fidesz konkrétan ezt mondta: kolbászból lesz a kerítés, nagy arányú azonnali adócsökkentés, minden faluban lesz iskola, mindenkinek jut kórházi ágy - nem lesz várakozási idő, vidéki vasútvonalak azonnali visszaállítása, gyes/gyed visszaállítása, stbstbstb. Estig lehetne még sorolni, és ez a 29 pont köszönőviszonyban sincs a választási ígéreteikkel! Nem a 29 pont a baj, hanem ez!

Várúr 2010.06.10. 18:23:48

@elfelejtette:
Nikkedhez (elfelejtette) méltó vaskos gondolat. Kiáltsd bele az éjszakába egy visszhangos völgy mélyén. Túl sokan ne legyenek a közelben. Testi épséged félteném.

Várúr 2010.06.10. 18:26:49

@Pistie:
L e s z - mondotta Orbán Vitya, nem azt, hogy jövünk és v a n . Teccik érteni a különbséget? (Szíves figyelmedbe: Róma sem egy nap alatt épült, sőt a mítikus négyes metrónak is kell még egy picinyke idő, Margit hídról, stb. nem is beszélve).

fluentlime 2010.06.10. 18:29:13

@Pistie: Miről beszélsz? Mindenki azon sírt hogy nem igérnek semmit meg programjuk sincs. Akkor most hogy van ez?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.10. 18:36:57

@Várúr: "Mellesleg ballib blogolók hónapokon át azért nyihegtek, hogy a fidesznek nincs programja. Majd hogy nem tudni, mit terveznek. Most meg, hogy nem ezt íííígértéééék."

Amíg leírt programjuk nem volt, addig mondták, utána nem. Bár abban a leírtban is alig szerepelt szám, szóval konkrétumokat azon is nehéz számon kérni. Szóban persze mentek az ígéretek, rendszer nélkül, mindenki azt vett belőle komolyan, amit akart. Íme egy kis gyűjtemény emlékezetőül:

index.hu/belfold/2010/valasztas/leszleszlesz/

Én csupán ebből szemezgettem :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.10. 18:38:58

@Várúr: "Fedor Vasziljevics Bloggendorf"

A névadóm Kwasztics Fedor, orvos és bárzongorista. Tessék Rejtőt olvasni :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.10. 18:40:51

@Várúr: "L e s z - mondotta Orbán Vitya, nem azt, hogy jövünk és v a n . Teccik érteni a különbséget?"

Azonnali és nagyarányú adócsökkentés, két héten belül javuló közbiztonság, soroljam még az ígéreteket, amelyek arról szólnak, hogy "jövünk és v a n"?

Várúr 2010.06.10. 18:41:12

@Pistie:
Kispistike. Honnan a búsból veszed te a 350 mrd-os károkozást így összegszerűen? Csak nem a nagymama üres befőttesüvegéből? Visongtál, mikor az euro hetekig 310 Ft.- fölött volt? 14 Ft.- drágulás 3 napig (abból kettő szombat-vasárnap) ekkorát döntött? Na, vissza az ált. isibe Pisti.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.06.10. 18:50:04

Fedor, Fedor... Randa komcsizás lesz ebből... De hát ezt már megszoktuk attól a növényi IQ-val rendelkező rétegtől, akik a VEZÉR szaván és ..szán csüngenek. (Minden oldalon - jobb és bal.asz ugyan olyan!!!) Az elkövetkezendőkben hasonló képek lesznek, mint anno Rákosi apánk nyomatott az 50-es években (www.enc.hu/1enciklopedia/fogalmi/torttud_magy/Rakosi.jpg) Ilyenkor mindig szétröhögöm magam ezeken az ecceriken. Komolyan ilyen szegény az emberek fantáziája?? IGEN! Ennyire ecceriek! Rákosi (Viktor) a gáton, Rákosi (Viktor) a gyárban, Rákosi (Viktor) a búzaföldön... Zabálják a prolik...

Várúr 2010.06.10. 18:50:25

@Fedor:
Mondd kedves Dr. Kvasztics. Te az azonnalit stopperrel méred? (A két hét rendben van, egyelőre 300 rendőr kivezénylésével, ami a semminél épp 300-zal több). Nem tűnt fel, hogy közben folydogál az árvíz, britek döglődnek, németek megszorítanak, euro/dollárparitás a béka valaga alá szorul (nyilván Kósa miatt) stb. ? Hogy az EU/IMF Orbánnak előzőleg mozgástér-bővülést ígért (istenített külföldi elemzők is megírták) majd a brit, német, stb. gondok miatt visszavonták? Felelős magyar miniszterelnökként legalább megpróbálta, s még csak nem is hitelt kért, hanem moratóriumot. Sajna bizonyos köröknek itthon és külföldön a "minél rosszabb, annál jobb" (nekik)a mérvadó, vagyis a régi jó buta távlattalan európai önzés.

Várúr 2010.06.10. 18:53:42

@Boli:
Saját érdekedben nem engednélek a búzaföldre. Valami alulképzett traktoros elcsapna, mint az ürgét. Én eccerű odébb taszigálnálak. Neked se kell ürgesorsra jutni, akármekkora az arcod.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.10. 18:56:49

@Várúr: hát Járai mondott olyat is ,hogy az adócsökkentés is hasonló tempójú lesz :-) Mindenesetre már amikor bejelentette Orbán, már akkor látható volt, hogy teljesíthetetlen, szóval én csak arra vártam, hogy miképp hátrál ki belőle. Így sikerült.

Az meg elég érdekes álláspont, hogy a gonosz EU meg a pénzpiacok csak azért nem engedik, hogy elszaladjon a magyar hiány, hogy a szegény magyaroknak rossz legyen...

baba jaga 2010.06.10. 18:57:02

seggnyaló,bőnyálú lakájok véleménye
mikor számított?
ő úgyis mindig azt fogja szajkózni,
amit a vezérkan hallani akar.
szentesi zöldi lászló...?!
több,mint nevetséges!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.06.10. 19:01:07

@Várúr: Szép is az, amikor a sebbnyalóg gondolkodás nélkül követik a vezér szavát... Azok a gyönyörű észak-koreai mozgalmi dalok! Fogjátok még énekelni Viktornak, mint Fecó pajti az Internacionálét! Istenem, de gyönyörű is volt!!! :) NAGYARC! Fejet a vezér seggébe!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.06.10. 19:06:35

@Várúr: Ha már a nyugdíjpénztárakat nem sikerült államosítani, mint a komancsoknak 49-ben... Mert nem akarták? Mert nem kértek rá engedélyt az EU-ban? Mert azt mondták nekik, hogy ne akarjanak ennyire komcsik lenni! Fülük, farkuk behúzták és befogták! KUSS legyen a komcsi ideológiáknak - mondták Európából, ide a balkáni balfaszoknak!

Várúr 2010.06.10. 19:12:48

@Fedor:
Görögöknek, spanyoloknak, portugáloknak sőt nekünk is lelkendezve engedte. Sőt nemcsak engedte: a színtiszta hülyeséget (hazug adatok alapján) kifejezetten finanszírozta. Most meg fél év moratóriumot sokallt. Ennyit az EU-szakértelemről. Boli nevűnek: jellemez már a hasonlatod is (Internacionálé). Orbánról, fideszről, jobberekről,akárkiről ez jut eszedbe. Téged kéne befizetni egy Észak-koreai nyaralásra.

savanyú a szőlő 2010.06.10. 19:13:01

@Fedor: "a Magyr Hírlap tudtommal nincs auditálva, nem nyilvános az eladott lapok száma"

Akkor ez mi?
www.matesz.hu/data/

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.06.10. 19:19:12

@Várúr: Ebből is látszik ecsém, milyen setét vagy és a történelmet is mennyire ismered... De, hát boldogok a lelki szegények... Szar ügy, amikor a tények nem érdekesek, csak a pártutasítások! ELVTÁRS, kitartás! A PÁRT megjutalmaz!

Rókakígyó 2010.06.10. 19:31:48

Akkor milyen koppanás lesz, mikor a bankok lepattintják a kormányt. Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy Viktornak négyévenként választáson kell bizonyítania. Csányinak hol is kell? Mióta van a poziciójában? Ki a király az országban? Emlékszem mikor Gyurcsány elment hozzá megbeszélni a dolgokat. Szerintem Viktornak is lesz egy útja a királyhoz és utána szépen elhal majd az a 200 mrd-os csomag.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.06.10. 19:32:53

@Fedor: "bár hogy miképp fogják a bankszektortól a várható teljes hasznukat elszedni úgy, hogy azt ne bánja meg a gazdaság és a kisember, azt nem tudom" - sehogy... Ez a kijelentésük, hogy "majd a bankokkal megfizettetjük a többletet és 200 mrd-ot beszedünk" csak a proli és faék ecceriségű embereknek szólt. Mert a bankok nem fogják továbbhárítani a költségeket az ügyfeleikre ugye??? Aranyos... Az OTP részvényeket a külföld egyből 6200-6300 forintra árazta le és az egész gazdaságot és részvényszektort visszaminősítette... Persze hozzátették, hogy a bankok a többletterheket nem fogják magukra vállalni és továbbhárítják ügyfeleikre. Na persze ezt a "rohadt imperialista, kapitalista, liberalista konzervativista" angol gazdasági elemzők írták és külföldiül, hogy a marha paraszt magyar ne érthesse... Akik esetleg lefordították magyarra azok meg a rohadékok eltorzították, hogy még jobban befeketítsék a szegény jót akaró politikusokat!!! A rohadékok! :(

Várúr 2010.06.10. 19:39:08

@Boli:
Ahogy csányizol, viktorozol, ellep a setétség. Lépj már ki a fényre agyhalott. A magyar bankok óriási többsége nem magyar. Lesz banki többletadó (épp ideje), ahogy lett az USA-ban, Franciaországban, Németországban is. Akkor mit fogsz visongani az észak-koreai kottádból?

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.06.10. 19:43:58

ELTÖRLIK A LUXUS ADÓT!!!!
MOST MONDTA BE A RÁDIÓ!!!!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.06.10. 19:45:55

@Várúr: Én csányiztam?? Azokat a kis piros tablettákat be kéne mégiscsak venned! Azért várd még ki azt, megy még a főnököd (NAGYVEZÍR) raportra... Szépen énekeld a SZERETETT VEZÉRNEK azt a dalt, mert aztán lesz ejnye-bejnye... Már kezdjük a magyar nem magyar játékot??? Nagyon alul maradsz akkor... :)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.06.10. 19:48:00

@Gyurma73: De jó! Széles tömegeket érint! Akit érintene, az sem fizetett eddig sem! Óriási a PR értéke a hírnek!!!

Fapuma (törölt) 2010.06.10. 19:51:10

Unalmas vagy mar, nem veszed eszre? Hogy erzed, lesz eleg erod fikazni az elkovetkezo 8-12 eveben?

savanyú a szőlő 2010.06.10. 19:53:06

@Várúr:
Mit gondolnak magukról a bankárok?

Válasz: "Nem csak az a fontos, hogy Erdei visszatért, hanem hogy brutál erős elnökséget rakott össze. Ez bármelyik kormányt bármikor lenyeli (!) keresztbe" - mondta a Hírszerzőnek a történet egyik érintett bankvezetőjének közeli munkatársa."
www.hirszerzo.hu/cikk.vannak_voltak_es_lesznek_a_bankarok_kozott_gengszterek_-_vezercsere_a_bankszovetsegben.132030.html

Muad\\\'Dib 2010.06.10. 19:54:22

OFF:
Kedves Fedor! Jó hogy belefutottam a blogodba, ugyanis pont ma jutott eszembe, hogy te voltál az egyik, aki ezzel a csöppet sem manipulatív cikkel etetted a népet:
fedor.blog.hu/2009/12/02/re_a_nagy_omninvest_svindli?fullcommentlist=1#comments
Nagyon érdekelne, hogy most te, és azok, akik lelkesen keltették a pánikot hogy érzik magukat? A világégés elmaradt, a halálos áldozatok száma, még a szokásos influenzánál is kevesebb, az oltóanyagok hegyekben állnak mindenhol, valamint immár a harmadik tanulmány foglalkozik a szándékos manipulációval...

ON

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.06.10. 19:59:39

@Muad\\\'Dib: ... a gyógyszergyártók pedig 8-10 milliárdos haszonra tettek szert! Ez a szép, új világ - megint át lettünk baszarintva! Még lesz néhány hasonló - pl. hepatitis oltás... Fő a haszon!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.06.10. 20:08:49

@Muad\\\'Dib: ... dollárban értendő az a 8-10 milliárt - persze.

Lepényhal 2010.06.10. 20:18:21

"Azt, amit a Bajnai-Oszkó páros egy év alatt felépített, azt a Kósa-Szíjjártó párosnak két nap alatt sikerült szinte teljesen lerombolnia."
Ezen a lerágott csonton lovagolnak a liberálisok lassan egy hete. A Bajnai-Oszkó páros nem épített fel semmit, a szociálliberálisok 8 éven át hazudoztak, meghamisították az adatokat, hiteltelenné tették, eladósították és lezüllesztették az országot. annyira túlzásba vitték, hogy még a jól felépített médiájukkal és kapcsolataikkal sem tudták már tovább megvezetni az embereket, ezért lett a két harmad. Természetes, hogy a FIDESZ két hét alatt nem tudja helyrehozni azt, amit ez a sáskahad lerombolt. Ezt egyébként előre meg is mondták, úgyhogy nem kell a púder.
"elővették a jobbik eszüket, és amikor végre belátták"
Nem láttak be semmit, kezelniük kellett azt a rágalomhadjáratot, amit a liberális média indított. Remélem nem csak tüneti kezelés lesz, hanem alapos, mélyreható. Ahogy az orvos kezeli a daganatot.

P.mester 2010.06.10. 20:18:23

A Magyar Nemzet nem újság. Sajnos, a vallásos politikai elkötelezettség vakká tesz a színvonalra jó pár millió zembert.

öcsi55 2010.06.10. 20:22:36

@Fedor: az erdőből olyan hosszú az
út kifele,mint befele.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.06.10. 20:42:54

@P.mester: Annyit azért nem, mert pl. a Vas Megyei Hírlapot valamivel többen olvassák... :)

savanyú a szőlő 2010.06.10. 21:03:50

@P.mester: "jó pár millió zembert"
Magyar Nemzet
összesen értékesített példányszám (db): 49 183
www.matesz.hu/data/

jabloko 2010.06.10. 21:08:25

@Naumov: Sztem Fedor nem a Fidesz
programját ekézte,hanem annak fogadtatását a jobboldali sajtóban, amelyik most nem veszi észre, hogy a 29 pont mennyire nincs összhangban azzal, ami a kampányban elhangzott, ellenben passzol a Bajnai-kormányhoz, amit viszont a jobboldali sajtó igyekszik nem észrevenni - és ezek szerint sok olvasója sem. Ennyi, ez nem pártelfogultságról szól.

teljesenertelmetlen (törölt) 2010.06.10. 21:11:41

Ma visszaállt a forint árfolyama a
nyilatkozatok előtti szintre.
Magától?
Nem.
A bejelentett csomag miatt.
Akkor hogyan is fogadták ezt a csomagot?

A "pont az ellenkezőjét csinálják, mint amit ígértek" duma marha vicces a "FIDESZ-nek nincs programja és nem lehet tudni, hogy mit akarnak csinálni" dumával szembeállítva. Márpedig mindkettőt a ballib megmondóemberek mantrázták! :)

borla 2010.06.10. 21:19:17

Na, ahogy ígértem, megpróbálom még egyszer.
A probléma az, hogy az inkriminált hírlapos cikkben van egy fazon, aki nxomja a frankót az éljenzésről. Mire te azt mondod: ez egy marha, hisz vezető európai orgánumok, pl. a Wall SJ nem ezt írja.
Amit persze nem vettél kezedbe/nem klikkeltél rá, hanem a hvg-ből ollóztad. Az más kérdés, hogy mennyire európai a WSJ...
Azaz: vagy hivatkozz a HVG-re, és kerüld a nagy szavakat, mint pl. FT, vagy győzdd le lustaságod, és nézz utána (az nem ér, hogy pl. nem tudsz idegen nyelveken, tájékozódásra a Google fordító is megteszi).
Meg vajon elfogulatlan-e WSJ cikke, hisz 1. a cikk sugalmazója magyar 2. az első mondatában szerepel a populista vezető szószerkezet 3. csak a Danske-t idézi, az erstét pl. nem (pedig nekik talán érdekesebb, mi történik mifelénk).

És ígérem, ha lesz kedvem, a te szöveged is végigolvasom, bár egy ilyen felütés után már nem volt hozzá túl sok ... ööö kedvem.

teljesenertelmetlen (törölt) 2010.06.10. 21:45:43

@Boli:
És kik minősítették le? Csak nem a konkurencia? DB és CITI. Mindkettő itt van Mo-on is.
Marhára hiteles.

sunázósün 2010.06.11. 02:26:42

@teljesenertelmetlen: még nem állt teljesen vissza (273).
A 2. felvetésed pedig már korábban is megfogalmazódott másnál és meg is válaszolta talán épp fedor.

elfelejtette 2010.06.11. 02:52:14

@Várúr: Na most, nem tudom, tisztában van azzal, hogy ide mekkora szakértőkl kellenének,. akik a zuniverzális megoldást jelentenék önnön személyükben. KURVA NAGY SZAKÉRTŐK KELLENEK! Valóságos szakértői forradalom! Mit forradalmo, szakértői univerzium! Egyszerűen nem találok szavakat, mekkora mélynyomásos, megalapozott, hihetetlen gazdasági és mindenféle szakértlelmi hatalom tudna csak itt rendet tenni! Szakértői rezsim!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.11. 08:11:02

@savanyú a szőlő: Régebben nem volt auditálva. Ha most már van, az csak jó. Szóval 15000-et adnak el belőle? Hát ez tényleg megütöm jobb napokon...

@Muad\\\'Dib: Az akkori ismereteim alapján továbbra se bánom. Rendben, lehet, hogy a rákészülés túlzó volt (bár lehet, hogy csak azért haltak meg ilyen kevesen, mert sokakat beoltottak), de azt a pár száz áldozatot akkor is meg lehetett volna menteni, és az oltóanyag hatásossága elleni hangulatkeltést akkor is veszélyesnek tartom. Tudod mit? Inkább keressenek a gyógyszertárak 1-2 milliárddal többet a nagyobb felkészülés miatt, mint hogy leszóljuk, aztán egy igazán nagy járványban tízezrek haljanak meg.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.11. 08:13:37

@borla: Ha megvigasztal, egyébként megpróbáltam a ft.com-on megkeresni az eredeti cikket, de regisztrálni kellett volna hozzá, annyit meg nem ér az egész...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.11. 08:19:19

@teljesenertelmetlen: "Ma visszaállt a forint árfolyama a
nyilatkozatok előtti szintre.
Magától?
Nem.
A bejelentett csomag miatt.
Akkor hogyan is fogadták ezt a csomagot?"

Mint írtam fentebb számtalanszor, nem tartom olyan rossznak ezt a csomagot (bár lehetne jobb), azt se állítottam, hogy egyértelműen elutasításban volt része, csupán a "zajos ünneplés" kitétel verte ki nálam a biztosítékot, és ezért hoztam ellenpéldákat.

"A "pont az ellenkezőjét csinálják, mint amit ígértek" duma marha vicces a "FIDESZ-nek nincs programja és nem lehet tudni, hogy mit akarnak csinálni" dumával szembeállítva. Márpedig mindkettőt a ballib megmondóemberek mantrázták! :)"

Erre is válaszoltam már fentebb, de akkor mégegyszer: Sokáig valóban nem volt leírt programja, és amikor lett, abban se volt sok konkrét adat, szóban voszont számtalan ígéret elhangzott, csak azt nem tették hozzá, hogy miképp valósítanák meg. Hát a jelek szerint sehogy, pontosabban a sok pénzbe nem kerülő, szimbolikus intézkedéseket igen, hogy úgy tűnjön, mintha csinálnának is valamit.

Móg 2010.06.11. 10:34:09

üdv.nektek

hát gyorsan készült el a 29 pont
az hagyján,hogy az egyes részek tényleges gazdasági kihatásai nem ismertek,vagy nem tudható kiket súlytanak {pl.senkinek nem fog csökkenni a jövedelme az SZJA változása miatt-mondják.akkor viszont döntően a támogatni kivánt KKV szektornak,mint munkáltatonak,kell állnia a 240 ezer ft.alatt keresők adónövekményét}
vannak tételek,melyek sértik az EU szabályokat.
a kissé eklektikusnak,elkapkodottnak tünő 29 pont apropóján mindemki a Kósa-Szijjártó ámokra hivatkozik,mint okra.miután a megalkotása idején a kormánynak semmi féle gazdaság-politikai elképzelése nem volt én nem csodálkozom,hogy 72 óra alatt nem tudtak jobbat alkotni.az eredeti elképzelés ugyanis 5 nap alatt megbukott.
az első autentikus megnyilatkozásnak a témában Matolcsy gazdasági-csucsminiszteré tekinthető,amit bizottsági meghallgatásán tett.
A lényeg:a kormány gazdaságpolitikáját 2010.ben és 11.-ben 6-6%os hiány mellett teljesiti.5 nap mulva Viktor elment Brüsszelbe ,ahol megnyugtatták:kedves Orbán Úr,nem kell önöknek a deficit tervezésével bajolni,mint ön is tudja ez már régen adott.2010-ben 3.8% 2011-ben 3%
NA ezzel a fenti 2 évben 1350 milliárd
ft ugrott az eredeti programhoz képest. ezt kell kigazdálkodni.
azt hiszem kell még egy pár pont

Muad\\\'Dib 2010.06.11. 11:04:10

@Fedor:
Ez azért nem igaz, mert mint a sima influenza esetében, nyugodtan meg lehet tenni, hogy elérhetővé tesszük az oltást, aki kívánja megveszi, és kész. Viszont itt arról volt szó, hogy megvesztegetéssel és hazugsággal rávettek rengeteg kormányt a gyógyszerek halmozására, amik most is feleslegesen állnak. Másképp kérdezve, szerinted hány beteg gyermeket lehetett volna megmenteni, ha ezt az összeget mondjuk más kutatási/támogatási célra használják fel?

Avatar 2010.06.11. 11:58:41

@öcsi55: kivéve, ha már átértél a túlsó szélre... Nem biztos, hogy érdemes visszafordulni...

@teljesenertelmetlen:
"Ma visszaállt a forint árfolyama a
nyilatkozatok előtti szintre.
Magától?
Nem.
A bejelentett csomag miatt."
Részben. Másrészt azok miatt a nyilatkozatok miatt, amelyben azt magyarázta a kormányzat, hogy Kósa és Szíjjártó hülyeségeket beszéltek.

A csomag által kijelölt irányról egyébként az én véleményem is pozitív, bár nem tudok róla, hogy bármelyik elemmel kapcsolatban készíttetett volna a Fidesz hatástanulmányt, amit korábban annyiszor hiányolt az mszp-szdsz törvényjavaslatai és reformelképzelései esetében.

borla 2010.06.11. 14:14:05

@Fedor:
Az, hogy beismered igénytelenséged, miért vigasztalna? Mindenesetre örülök, hogy végre megértetted mit is akarok kiböfögni magamból.
Sajnos, így a lényegi mondanivalód - ha volt egyáltalán, hitelét vesztette. Legközelebb kapd össze magad kicsit, ilyen tunyaság max. egy okmányirodai alkalmazottra vall, nem egy exhibicionista bloggerre!
Remélem, legközelebb legyőzöd a lustaságod :)

savanyú a szőlő 2010.06.11. 19:09:42

@Fedor: Az még akkor lehetett, amikor szdsz-es szennylap volt. Talán nem véletlenül.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.11. 21:02:43

@savanyú a szőlő: Nem, akkor volt, onnatól nem auditálták jó sokáig, hogy Széles átvette, és nyomtatott kuruc.info-t csinált belőle. Amikor még liberális lap volt, jóval több fogyott belőle, de a framc tudja, hogy ebből a csökkenésből mennyi köszönhető a váltásnak, és mennyi a nyomtatott sajtó térvesztésének...

@Walter Melone: Miért, nem úgy tűnik? :-)

Spanish VVax 2010.06.12. 19:36:25

@Boli: ráadásul ez az az elhiresült !Rákosi kép amin valójában brúzol...a "nem búzát tartó" keze oda van montirozva ügyesen :D

Spanish VVax 2010.06.12. 19:39:50

@Fedor: szerintem a 4/5-e az olvasóknak az agyar hirlappá válás miatt diffundált el másfelé. A régi Magyar Hirlapot 2 évtizedig járattam, vettem, a maival a s*em se törölném ki akkora egy szemét.

Mr. Rustical 2010.06.12. 20:42:54

Az nagy szerencse, hogy a FT és társai nem ünneplik a Fideszt, akkor lesz a baj, ha elkezdik ünnepelni.
Ezek az urak az elmúlt 30 évben csupa olyan arcokat ünnepletek, akik tönkretették hazájuk gazdaságát, és olcsó felvásárlási célpontokat, valamint új piacokat tálatak fel a multiknak. Ezért álltak az ünneplés középpontjában - a dél-amerikai gazdaságok tönretevői mellett- Jelcinék és az összes reform-kommunista kormány.

Ugyanakkor a történetük során soha egyetlen pozitív sort le nem írtak pl. Dél-Koreáról, Kínáról, Putyinról, és senkiről, akik a helyi gazdaságot megerősítették és nem lefeküdtek a multik küszöbére, hanem konkurenciát támasztottak nekik.

Emlékezetes, hogy mekkora ünneplést csaptak az ázsiai pénzügyi válság kapcsán, jósolgatták, hogy most aztán vége a kistigriskedésnek, tessék megnyitni a piacokat és olcsón eladni nekünk mindent.Aztán nagy volt a csalódás, amikor az ázsiai gazdaságok önerőből összeszedték magukat.

Remélem, hogy a következő 20 évbewn egy pozitív sort se jrnak Magyarországról.

szaqarb 2010.06.13. 00:02:48

A "Kötöttségek nélkül" cím helytelennek tűnik és tévesnek. Vagy én tévedek. Az aktuálishoz pedig hogy kevés forrást használt a cikkíró. A magyar hírlapon kívül más, mértékadó hírműsorok is alátámasztották a külföldi (elemzői) reakciók meglétét.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.13. 10:04:06

@Mr. Rustical: "a történetük során soha egyetlen pozitív sort le nem írtak pl. Dél-Koreáról, Kínáról, Putyinról"

Ők a példaképeid? Gratulálok.

@szaqarb: "A "Kötöttségek nélkül" cím helytelennek tűnik és tévesnek."

1. A "Kötöttségek nélkül" a témák sokszínűségére vonatkozott volna, amikkel a blog indításakor foglalkozni kívántam. Elismerem, a politika túlsúlyban van, így alakult, de azért nem csak az a téma továbbra sem.
2. Sokadszorra írom le: kialakult világnézetem van, konkrét pártködődésem nincs, már csak azért se, mert a jelenlegi palettán nincs olyan párt, aki megfelelne nekem.

"A magyar hírlapon kívül más, mértékadó hírműsorok is alátámasztották a külföldi (elemzői) reakciók meglétét."

Gondolom a POZITÍV reakciókra gondolsz. Nos ezek létét egyáltalán nem tagadtam (ha végigolvastad a posztot, nekem sincs annyira rossz véleményem róla), csak a "zajos ünneplés" kitétel hamis talpnyalása annyira felbosszantott, hogy muszáj volt néhány ellenpéldát hoznom. Ezt persze már leírtamkb. 10 kommenttel feljebb, de nem csodálkozom, ha nincs türelmed végigolvasni mindet :-)
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0