FIDESZ anno: A nagymama beiglije
2010. augusztus 19. írta: Fedor

FIDESZ anno: A nagymama beiglije

Az idei tűzijáték low budget lesz az árvízi összefogás okán, de nem volt ez mindig így. Sokan emlékezhetnek rá, hogy minden idők legdrágább augusztus 20-ái az előző Orbán kormányhoz köthetőek. Talán nem árt felidézni, hogy miképp is történtek akkor a dolgok, mert egyrészt az a cinizmus, ahogy ezeket az ügyeket kezelték, más intézkedésekben most is visszaköszön, másrészt meg jövőre várhatóan már nem lesznek ennyire szerények (az előző FIDESZ ciklusban se az első nyáron voltak a legszemtelenebbek).

Így emlékezett vissza pl. Révész Sándor pár hónapja az akkori tűzijátékokra:

Utoljára 2001-ben rendezhetett ilyet az Orbán-kormány. Az volt eddig az utolsó, amit közbeszerzés nélkül rendeltek meg, egyben minden idők legdrágább hazai tűzijátéka. Néhány hónappal azelőtt vonult le a tiszai árvíz, amelynek kárértékét a szabolcsi újjáépítési bizottság 50 milliárdra becsülte, a kormány viszont csak 15-20 milliárdra, és ennek megfelelően szabta meg a kárrendezésre szánt forrást.

Abban az évben 858 millió forintot költöttek a központi költségvetésből országszerte az augusztus 20-i ünnepségekre, ebből 460 milliót a nagy fővárosi petárdázásra. Pontosabban: a Pyro-Technik 247 millióból hozta ki a tűzijátékot a Happy End megrendelésére, de a Happy End már 460 milliót számlázott az államnak. (A tavalyi tűzijáték az egyéb rendezvényekkel együtt került nettó 240 millió, kilenc évvel rosszabb forintba.)

Ennek ellenére mégsem ez volt a legemlékezetesebb, hanem az előző évi, a milleniumi, különlegesnek, egyedinek ígért látványosság.

Hát valóban egyedi lett, de egészen másképp.

Jelképévé vált annak, hogy a ma offshore lovagozók, oligarcházók miképp pumpolták a lehető legpofátlanabbul a közpénzt, de még inkább annak, hogy a nemzetieskedő máz mögött milyen cinikus, mindent letojó mentalitás áll.

A 2000. augusztus 20-i budapesti tűzijáték 260 millió forintba került. A költségeket a Miniszterelnöki Hivatal fizette. Ebből az összegből 130 millót egy rejtélyes, amerikai bejegyzésű cég, a Go Ahead Inc. kapott. Ennek a vállalkozásnak a vezetője a miniszterelnök informális tanácsadója, Wermer András anyósa. A Go Aheadnek a Wermer András érdekeltségi körébe tartozó, a miniszterelnök útjait dokumentáló Ezüsthajó Kft. utalta át a 130 milliót. Kérdéses azonban, hogy ezért a pénzért a cég pontosan milyen munkát végzett.

Mordechai Orian amerikai állampolgárságú vállalkozó, akinek Electro Buy nevű cége szervezte meg a 2000. augusztus 20-i budapesti tűzijátékot, ugyanis azt állította a Népszabadságnak, hogy nem hallott a Go Aheadről, amelynek szerinte semmilyen szerepe nem volt a tűzijáték megszervezésben. Ráadásul Orian azt is mondta, hogy mostanáig nem kapta meg a tűzijátékért járó teljes összeget az Ezüsthajó Kft.-től.

A rejtélyes Go Aheadet a Népszabadság szerint az Egyesült Államokban, Delaware államban jegyezték be, de a hivatalos iratokból nem lehet megállapítani, hogy mivel foglalkozik a cég. A céget Magyarországon képviselő Réti András ügyvéd nem válaszolt a Népszabadságnak arra a kérdésére, hogy pontosan milyen feladatokat végzett el 130 millióért a vállalkozás. A Go Aheadet megbízó Happy End és Ezüsthajó sem válaszol egyetlen, az üggyel kapcsolatos kérdésre.

forrás

A költségek persze már akkor szemet szúrtak sokaknak, és kétségeiknek többen hangot is adtak. Ennek kapcsán hangzott el a közpénzügyi átláthatóság híveinek legnagyobb örömére az a válasz az Országimázs Központ vezetőjétől, hogy

Karácsonyestén a nagymamától sem illik megkérdezni, hogy mennyibe került a mákos bejgli.

Gyönyörű hasonlat, komolyan mondom. Csak az a baj, hogy ő is komolyan mondta, így a pontos összegek csak a 2002-es kormányváltás után kerülhettek nyilvánosságra.

Aki velem együtt ott szorongott aznap este a Batyin (Merthogy a több évtizedes helyszínt is le kellett cserélni egy sokkal szűkebbre, hogy a Parlament erkélyéről jobb legyen a rálátás), az igen érdekes alakzatokat fedezhetett fel az égen: hamburgert és vörös csillagot (igen, még mindig a FIDESZ szervezte tűzijátékról beszélünk, nem az 1971-esről). Gondolom sokan vélték úgy akkor, hogy biztos más lesz az, csak abból a szögből úgy néz ki.

Hát nem.

Nem véletlenül került hamburgert formázó rakéta a 2000-es millenniumi tűzijátékba.

...A Wermer-család egyik cége a McDonald's üzletlánc elfekvő petárdáit vásárolta meg jutányos áron. Úgy tudjuk, hogy Orbán Viktor volt miniszterelnök nem hivatalos tanácsadójának anyósa amerikai cégén keresztül bonyolította le az üzletet.

A válogatás során az étteremhálózat termékeit népszerűsítő rakéták egy része a felhasznált pirotechnikai eszközök között maradhatott, és így került a Heineken zöld keretes vörös csillaga is a Parlament fölé.

forrás

Hát körülbelül ennyire becsülték meg az ezeréves államiságot: leselejtezett mekis rakétákkal. Ha ballib kormány ilyet merészelt volna tenni, minimum a nemzetgyalázó címkét megkapták volna örökbérletbe azoktól, akik ezt valóban meg is csinálták.

De hát fordítva történt, így fátylat rá, igaz?

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr322233244

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Augusztus 20-i hazugságok 2010.08.20. 11:36:09

Nem csak Gyurcsány öszödi beszéde óta tudjuk, hogy az állam hazudik. Ünnepek és történelmi tények tekintetében különösképpen nagyokat. Egy országot megvezetni, mindig is megérte. Ismerős mondás, hogy egy ország megér egy misét. Vagy mesét? Vagy hazugs...

Trackback: 33+1 ügy, amely érdekelhette volna az ügyészséget 2010.08.20. 03:16:50

Az ügyészséget kritizálókat sokszor vádolják azzal, hogy csak egyes gyanúsítottak érdekében lépnek fel. Ez nem igaz, hiszen sok esetben épp az a gondunk, hogy furcsán érdektelenek egyes esetekben. Szóval egy korábbi internetes listát kicsit csiszolva c...

Trackback: Különkiadás - Fidesz FC vs. MSZP SC 2010.08.20. 01:25:25

A két legnagyobb parlamenti párt prominensei közkívánatra nem a kopogtatócédulák tengereiben és a parlamentben intézik el politikai viszályaikat, helyette inkább a szupermodern rögbi-kézilabdasportban mérkőznek meg egymással. Vajon ki győz és milyen ki...

Trackback: Tűzijáték: megtartani és adakozni 2010.08.19. 23:08:50

A 2000-es nagy tiszai árvíz után is volt tűzijáték. Egy nemzetnek a legnehezebb időkben, háborúban vagy ostrom alatt is meg kell tartania saját ünnepeit. A Fidesz-kormány megfontolja, hogy vagy szerényebb méretben, vagy egyáltalán nem tartja meg az a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Húsleves 2010.08.20. 13:05:30

@pamut: látom betalált amit írtam, Péli Barna azt mondaná "átjött" ahogy mindjárt gutaütést kapsz. Jellemző, hogy nem arra reagáltáltál amit írtam, én ugyanis konkrétan említettem, hogy a gerinctelen bukott liberók témaválasztásai azért manipuláltak, mert már amikor a jelen dolgokba már nem tudnak belekötni, lerágott csontokat vesznek elő, vagy ami még ennél is szánaplmasabb: fantáziálnak. Ahogy reagáltál, mutatja, hogy kinek eltorzult a gondolkozása. Nem a "kedvenc párt"-om a FIDESZ, pontosan látom annak a hibáit is, de messze nem lehet egyenlőségjelet tenni a libsik ámokfutása és a FIDESZ dolgai között, akármennyire szeretnétek ezt a látszatot kelteni.
A komcsizásról meg annyit, hogy akik sunyi lapos módon nem vállalják be, de egyértelműen látszik, hogy a komcsik szellemi és kapcsolati rendszerének örökségét képviselik, azokat egyszerűbb komcsinak nevezni, mint körülírni, ezért én is ezt teszem.

OrbanWinetou 2010.08.20. 13:48:20

@Alamio: de. Ha valaki szatócsként vagy kurvaként dolgozik és a legjobb a szakmájában az elismerésre méltó. De becsületes alkotó-termelő-szolgáltató munkát végez, társadalmilag fontos tevékenységet folytat. Ezzel szemben ezek a bolsevikok (a parlamenti pártok és az ott regnáló képviselők és az agyamosott csinovnyikaik meg bér-tollnokaik) csak élősködnek.

Miniszterelnöki fizetés?
Na neeee. Röhej. Annyira, hogy Gyurcsány vissza is adta. Úgy is vót mit aprítani a tejbe az állami megrendelésekből.

De ugye, hogy egyből tudod miről is beszélek! :-p
Még csak félre sem érted! Ennek örülök, mert egyértelmű. GyF = OV

Fizetés címén vagyonokat dobálni ki közpénzből na az sem normális állapot.
( Ők hozták a törvényeket, arra hivatkozni, hogy "törvényes" újfent pofátlan gazemberség. )

Erkölcstelen tisztességtelen munkakerülő gazemberek mind.

AnnaKarenina 2010.08.20. 13:49:21

@Húsleves: Van itt aktuálisabb téma is.
"Egy olyan cég kapott megbízást az augusztus 20-i tűzijáték biztosítására, amely ügyvezetője révén érintett a három ember halálát okozó 2004-es törökbálinti petárdaraktár felrobbanásában. A zárt pályázaton nyert négy cégből álló konzorciumnak tagja az Edex Hungary Kft., amelynek vezetője, Lengyel Gábor korábban gazdasági vezetője volt a Pyro-Technic Kft-nek. Az utóbbi cég raktárában volt a robbanás hat évvel ezelőtt - írta csütörtökön az Index. ...
A kormány a napokban jelentette be, hogy az Edex Hungary Kft.-ből, a Valton-Sec Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-ből, illetve GEM Rendezvénytechnikai és Szolgáltató Kft.-ből szerveződött konzorcium - bruttó 70 millió forintért - zárt, meghívásos közbeszerzési pályázaton nyerte el az augusztus 20-i ünnep "szervezeti elemeinek" biztosítását.

Lengyel Gábort a törökbálinti robbanás okainak kivizsgálása után a Pest megyei Főügyészség robbanóanyaggal való visszaéléssel, az Edex külsős szakértőjeként dolgozó Tóth Ferencet, a Pyro-Technic korábbi ügyvezetőjét pedig robbanóanyaggal való visszaéléssel és több ember halálát okozó gondatlan veszélyeztetéssel vádolta meg. Lengyel ellen júliusban ejtették a vádakat, de Tóth és további két társuk büntetőügye még nem zárult le - közölte az RTL Klub híradójával a Pest megyei ügyészség. "
www.origo.hu/itthon/20100806-a-torokbalinti-petardaraktarrobbanas-erintettjei-szervezik-az-augusztus-20i-tuzijatekot.html
Arról ne is beszéljünk, hogy napokig teljesen nyugodt időjárás várható, a nyilatkozatok szerint a rendezvény erősen túlbiztosított lesz.
A hírek szerint a tavalyihoz képest feleannyi, 150 milliós a teljes költség: 70 a tűzijáték, vagy ingyen (?), 70 a biztosítás, a maradék az egyéb rendezvények támogatása.
Szóval és végül, mennyi lesz az annyi? És legfőképpen: mennyi lesz az árvízkárosultak támogatása?

OrbanWinetou 2010.08.20. 13:59:21

@Húsleves:
komcsizás=infantilis butaság.
Egyébként is kommunista az aki annak látszik, aki úgy cselekszik és úgy viselkedik. Pillanatnyilag ez OV és társaiban nyilvánul meg.

Orbáni hülyeségére úgy reagálni, hogy "a libsi maszop azmega húdehogy de még hogy csak húha!" az meg nyilvánvaló és jellemző.

A szomszéd cigány is amikor számon kérték, hogy mindenkit megkárosított a környéken azzal jött, hát de tőle mit loptak el, hogy húdeellopták tőle a kapát meg a fűnyírót meg az ezt-azt. (sosem volt fűnyírója)
..és fossa a szót: pofátlanul fröcsögött mindenkiről mindent.

Na ezt csinálják ezek a "jóbbódali-bolsevikok" nagyban.

OrbanWinetou 2010.08.20. 14:02:22

@AnnaKarenina: árvíz-károsultak támogatása?
Eddig tudtommal itt senki nem kapott semmit, leszámítva a segélyszervezetek adományait.

AnnaKarenina 2010.08.20. 14:10:20

@OrbanWinetou: Ne legyünk igazságtalanok, összedőlt házanként 10 millióról volt híradás. Remélhetőleg megkapták. Igaz, akiknek csak megrongálódott és nincs biztosítása, azokról nem hallottam én sem.
De a mai nap a közadakozásról fog szólni, majd így összejön valami; elég megnézni a programajánlót, és persze mindezt a nemzeti összefogás/együttműködés jegyében, tehát politikailag is jól használható.

Húsleves 2010.08.20. 14:10:22

@AnnaKarenina: igen, ez tényleg aktuálisabb. Pont az ilyen dolgok fognak elsikkadni, ha a hivatásos rettegők régen lerágott csontokon lovagolnak.

AnnaKarenina 2010.08.20. 14:13:56

@irgalmasnővér: Most, hogy küldted, igen. De ez nem mond ellent annak, amit idéztem: LG ellen ejtették a vádakat, de a mostani szakértő TF még vád alatt van - nyilatkozta a PEST MEGYEI ÜGYÉSZSÉG.

AnnaKarenina 2010.08.20. 14:15:18

@Húsleves: Sikkad, nem sikkad, ezzel se fog történni semmi. Ma van aug. 20. :)

MCMLIX 2010.08.20. 14:26:59

@AnnaKarenina: Igen, de nem TF lövi, hanem a szombathelyi vállalkozó. Egyébként az, aki az elmúlt 7évben lőtte, azoknak már az első alkalommal, 2003-ban volt havária (uszály+Gellért-hegyi víztározó), majd ott volt 2006 is, és mégis ők lőtték, folyamatosan. Ja, és azoknál is volt robbanás, ott 4 ember halt meg, az az ügy sincs lezárva.

Alamio 2010.08.20. 14:33:48

@OrbanWinetou: Mélységesen nem tudok egyetérteni azzal a nézettel, hogy minden politikus egyforma. De szerintem ez parttalan kettőnk között. Tudjuk, honnan indultunk 2002-ben, 2006-ban, 2010-ben. Döntsön a kormányzati teljesítmény, és térjünk rá vissza 4 év múlva. Gyurcsányt viszont Te nem azonosítod Orbánnal, lévén folyamatosan Orbánról kiabálsz. Tehát őt tartod az eredendő rossznak. Ez is beszédes.
Amúgy: a politikus ugyanúgy egy szakma, mint a szatócs. A különbség, hogy előbbi többet keres, viszont a ttársadalmi megbecsültsége olyan, amilyennek leírod. Aztán 20 év múlva majd rajta nosztalgiázunk. (ld. USA, Reagen, Eisenhower, Kennedy- mind kaptak hideget-meleget a korukban.)

AnnaKarenina 2010.08.20. 14:34:58

@irgalmasnővér: A szövegben az is benne van, hogy TF nem lövi, csak szakérti. Nem értem, hogy nem érted, hogy valamilyen szakszerűtlenség miatt vád alatt lévő ember ne szakértsen.
A másik ügyről egy linket, légy szíves.

midnight coder 2010.08.20. 14:39:12

Érdekes ez a post. Az államadósság is nyilván az Orbánék rendezte tüzijáték miatt duplázódott meg az elmúlt 8 évben, és a GDP növekedésünk is azért volt szarabb ez idő alatt mint a szlovákoknak egy jobb évükben.

MCMLIX 2010.08.20. 14:43:10

@AnnaKarenina: Én személyesen ismerem TF-et, és a másik felet is. TF - szvsz - Mo-on a legtöbb ismerettel rendelkező pirotechnikus (gyártást, lövést is beleértve), és neki nem volt haváriája tj-on. A pernek meg nincs vége, és a "vád" sehogy se áll meg... (Szóval az ártatlanság vélelme ...) A másik cégről linkek:
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9099331
index.hu/bulvar/nitroke0614/
De az egész "story" eddig kb. 15ember életébe került...

midnight coder 2010.08.20. 14:44:40

@pamut: Igazából egyik ügyet sem lehet korrektül lezárni. Mert akkor először is, úgy 87 óta kellene az összes rablót felakasztani akiknek a tevékenysége nyomán a közvagyon elpárolgott. Kezdve a spontán privatizációval Németh elvtárs alatt, folytatva az MDF idejében érdekes módon a komcsik által lenyúlt közvagyonnal. Igen, sok-sok jobboldalinak is az akasztófán lenne a helye. És az egész MSZP-s vezérkarnak, és a mögöttük álló rablóbandának. Kétlem hogy a ballib házatáján portástól felfelé akadna bárki is aki nem sáros nyakig. Ha nem lenne az, akkor nem ülne ott.

MCMLIX 2010.08.20. 14:45:47

@AnnaKarenina:
És ha már itt tartunk, a fenetbbi 2. linken említik K.Róbert katonai tűzszerészt, aki "baleset" áldozata lett. No ő TF perében volt a védelem szakértője, aki megállapította, hogy nem tűzijáték robbant Törökbálinton...

AnnaKarenina 2010.08.20. 14:45:54

@irgalmasnővér: Már nem kell linkelni, megtaláltam. A balatonfűzfői gyári robbanás, négy halott.
De akkor most így vagyunk rendben? 1:1?

AnnaKarenina 2010.08.20. 14:50:44

Veszélyes üzem ez. Talán akkor tényleg le kéne szokni a tűzijátékról.

AnnaKarenina 2010.08.20. 14:54:27

@irgalmasnővér: Ezek szerint a veszélyesnél is veszélyesebb üzem ez. Talán mégis inkább le kellene szokni a tűzijátékról.

szőketisza 2010.08.20. 15:05:40

@midnight coder: A száz leggazdagabb magyar elsö helyezettjei között olyanok szerepelnek, mint az Orbánnal ölelkező Demján Sándor, az Echo TV, Magyar Hírla tulajdonosa Széles Gábor, és a jobboldal mellett elkötelezett OTP-vezér Csányi Sándor „oligarchák“ (Orbán szóhasználatával élve, bár valószínűleg időközben figyelmeztették: „Viktor b+, mi is azok vagyunk, azóta valahogy nem emlegetik ezt a FIDESZ házatáján, és az „offshore-lovagokat“ sem, miután kiderült, a hozzájuk közeállók közül is sokan több mint sárosak ez ügyben)

MCMLIX 2010.08.20. 15:05:41

@AnnaKarenina: Ha Neked csak ennyi jött le belőle, akkor ne repülj, ne autózz, ne vonatozz, ne vágj késsel, stb. stb....

MCMLIX 2010.08.20. 15:08:38

@AnnaKarenina: Amit TF 1992-2002 (2004) között felépített vagy elért a hazai tűzijátékozásban, azt másoknak sikerült 2003-2009 között leépíteni.

pamut 2010.08.20. 15:19:21

@Alamio: na ez a slusszpoén volt, elismered hogy valóban ellentmondást írtál, és még mindig neked áll feljebb :)

@Húsleves: ez az, komcsizás ezerrel, ahogy írtam is, naná :) A legszebb, amikor a fideszkomcsik komcsizzák a szocikomcsikat :) ez épp olyan, mint amikor a fideszesek tolvajozzák a szocikat :) semmi különbség, de hisztiznek :)

@midnight coder:
így van. de ha jogilag nem is lehet lezárni, kibeszélni, és közmegyezésre lehet jutni. azt pl. nem nagyon vitatja senki, hogy guyrcsány elkúrt, mert így is van. de látod, még egy tök egyértelmű, 10(!) évvel ezelőtti fideszmutyit se lehet szóba hozni, a zombik ráugornak és fejhangon szirénáznak. csak olvass vissza...

AnnaKarenina 2010.08.20. 16:17:37

@irgalmasnővér: Nekem az jött le, hogy a konkurrencia üti-vágja, stb. egymást, ezt neveztem veszélyesnél is veszélyesebb üzemnek.

Alamio 2010.08.20. 16:42:49

@pamut: "kkor kezeld így. Kiemelsz egy (egyébként valós) ellentmondást, ami lényegtelen a mondanivaló szempontjából. Csak azzal foglalkozol. Te cimbora (ha már így hívtál), nem újat akarsz megtudni, hanem vitában dózerolni. És úgy látom, ebben a cél szentesíti az eszközt."
Szó szerint bemásoltam az előző hozzászólásom rád vonatkozó részét. Sajnos igazolod a mondatoddal minden egyes szavát :-(
Ahelyett hogy értékelted volna, kommunikációs árkot kezdtél ásni. Nem csak nekem, vagy a vélt vitapartnereidnek, hanem elsősorban magadnak. Úgy látszik innen, nem is látsz már ki belőle. (minden Fideszes komcsi, minden Fideszbarát vállalkozó oligarcha, mindenki egyformán rossz de azért az Orbánék, stb.) Fel is sorolod szépen az összes ATV által kiosztott agyonismételt klisét. Ebből a nézőpontból droidozni: na ehhez kell egy szép magas ló. (vagy toronydaru?)

Világszám 2010.08.20. 16:58:05

Basszus, lehet Fedort az anyjába küldeni és vicsorogni, ettől még hamburger és Heineken-vöröscsillag húzott fel az égre, saját szememmel láttam. Mi ezen a bonyolult? Hogy a szocik ezek után még többet loptak? Ezért vannak ott, ahová megérdemelten kerültek.

papas 2010.08.20. 17:28:29

@Alamio: "Fel is sorolod szépen az összes ATV által kiosztott agyonismételt klisét. Ebből a nézőpontból droidozni: na ehhez kell egy szép magas ló."

Azért nem semmi amit itt produkálsz. Az ATV-t, pedig tessék kicserélni hírtévére, meg most már mtv-re, és helyben is vagyunk. Gerinced van-e?

Kíváncsi vagyok meddig lehet, ilyen ügyletes trollokkal, meg primitív cirkuszokkal bűvészkedni. Mikor lesz az a pont, amikor a zembereknek már nem lesz elég a mutogatás visszafelé, meg a komcsizás. Mert ami itt a tűzijáték körül történik, az megint szánalmas.

mucsai 2010.08.20. 18:09:06

@Világszám: Basszus, mi ezen bonyolult?
Sem bizonyíték, sem bírói ítélet nem támasztja alá ezt a vádat, csak a libsi suttogó propaganda, amit te beveszel, és nem a szemeddel látsz, hanem a politikai nézeteddel.
A tüzijáték pazar volt, én hamburgert nem láttam, de ha tegyük fel, tényleg a mekitől vették ócsón, akkor meg dícséretet érdemelnek a takarékosságért. fedor meg ott hazudik, csúsztat, ahol tud, hazudik az összegeknél, és abban is hazudik pl., hogy a megmaradt petárda az nem selejt petárda.

szőketisza 2010.08.20. 18:16:59

@Alamio: „Ahelyett hogy értékelted volna, kommunikációs árkot kezdtél ásni. Nem csak nekem, vagy a vélt vitapartnereidnek, hanem elsősorban magadnak. Úgy látszik innen, nem is látsz már ki belőle. (minden Fideszes komcsi, minden Fideszbarát vállalkozó oligarcha, mindenki egyformán rossz de azért az Orbánék, stb.) Fel is sorolod szépen az összes ATV által kiosztott agyonismételt klisét.“

Egy bizonyos kérdésben már egyetértettünk. Ennek alapján egy racionálisan érvelő, higgadt, felkészült vitapartnernek ismertelek meg. De a fenti kommented némi csalódást okozott. Én többnyire azt tapasztalom, hogy aki a FIDESZ-fanokétól eltérő, netán kritikus véleményt fogalmaz meg, arra többnyire azonnal rásütik a „komcsi“ jelzőt. (olyat még nem hallottam, hogy „minden fideszes komcsi“) Az oligarchákat tudtommal ebben az országban (a régi marxista-leninista tankönyvek kivételével) Orbán Viktor támadta, megfeledkezve arról, hogy legfőbb támogatói maguk a legnagyobb magyarországi oligarchák (Demján, Csányi, Széles).
Ami „az ATV által kiosztott agyonismételt kliséket“ illeti, tényleg nézz bele időnként a Hír TV-be, vagy az Echo TV-be! Próbálj meg elfogultságmentesen, higgadtan érvelni, hidd el, jobban megéri.

Alamio 2010.08.20. 19:18:25

@papas: Van, köszi. Ennyit lehetett erre érdemben reagálni.
@szőketisza: Viszont. Tartalmilag: éppen az akkori aktuális vitapartnerem fedezett fel kádári sztereotípiákat Orbánban, és MSZMP-it a Fideszben (ha átváltom nettóra). Ez alapján a tendencia alapján pedig meglehetősen sokan húzzák a Fideszre a komcsi ideológiát, akár duplagondollal a nácit is. Gondolom, mindkettő ideológiai ámokfutáshoz volt már szerencséd. Hogy konkrétan ez nem hangzik el az ATV-n, egy dolog. Hogy mit gondol a szavazó, mit súgnak neki, egy másik.
Hidd el: megpróbálok én, vagy bárki elfogultságmentesen nézni egy műsort. Nem fog menni. Önmagadtól Te sem vagy független, van véleményed. Az enyémhez közelebb áll mérföldekkel a HírTV, még akkor is, ha nyílván egy propagandaeszköz. Ennél a státusznál azonban fontosabb, hogy pl. a Célpont több mutyira mutatott rá az elmúlt 4-5 évben, mint eddig bármely műsor- vagy akár az összes együttvéve. Jelen pillatban pedig ne akarjuk az elmúlt 8 év védelmezőit együtt emlegetni azokkal, akik velük szemben álltak. Nem azonos az erkölcsi megítélése. Mindannyiunk érdekében remélem, hogy nem is lesz soha az.(legalábbis az én szememben, de ezzel jelen pillanatban szerintem többségben is vagyok- ld. választások). Ha a média/a párt (erre nem volt esély) kihátrál az Őszödi beszéddel Gyurcsány mögül, akkor most nincs 2/3-ad, nem haldoklik az MSZP, nincs Jobbik, LMP. És akkora államadósság sem. A problémáink sokadrésze lenne meg most.
Bocs, hogy nem reagálok mindenre, de az két kilóméteres lenne, annyi mindent írtál.

mucsai 2010.08.20. 21:35:11

@szőketisza: Te nem tudod, mit jelent az oligarcha. Nem azt hogy gazdag ember vagy üzletember.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.08.21. 00:35:09

Azért Fedor rendesen beletapostál a Fityisz hívők egy részének a lelkébe. Rohadék vagy, emlékezteted kellemetlen dolgokra őket! :) Bár sokan közűlük akkor még talán a betűkkel küzdöttel az ált.iskolában, most meg itt VELED! A tények bár makacs dolgok, de azért igyekeznek sokan átírni, sokan meg nem emlékezni rájuk.

MCMLIX 2010.08.21. 02:53:51

@AnnaKarenina:
Bocs, már értelek! Ezt TF-ék sem gondolták volna, hogy idáig fajulhat... Az elmúlt néhány órában el voltam foglalva, és ismét tapasztaltabb lettem. A tj rendben lement (TF és kollégái) felügyelete mellett. :) Ellenben a konkurenciának a Lajta hajó avatásán nem sikerült a 21 díszlövés (csak 6!!!). No comment...

MCMLIX 2010.08.21. 02:59:28

Most veszem észre, hogy a blog már nincs címlapon. Vajon miért?? Nem lehet min rágódni?? Egyébként az index csipkelődő tj riportja sem lep meg, pontosan ennyire alapcsony stílusra képesek csak.

DeMarco 2010.08.21. 09:19:19

Bár ez már eléggé utólagos, főleg, h lement a tüzijáték...

A poszt tartalmi része már régen poros és lejárt lemez, megmosolyogtatott és beleillik a képbe, ráadásul ahogy végigfutottam a kommenteket szépen ki is vesézték pro és kontra.

Ezért inkább ebbe nem is mennék bele.

Viszont azt tudom, hogy én gyerekkorom óta imádom a tüzijátékokat és borzasztóan sokat láttam a helyszínről, illetve különböző helyekről nézve. Ezért pontosan emlékszem, hogy a legfaxább tüzijátékok a Fidesz kormány alatt voltak, főleg az ominózus milleneumi és az éppen Fedor által kifogásoltak. Amikor Megyó pályára lépett, onnantól nem néztem egy tüzijátékot sem pesten, a komcsik képtelenek normális tüzijátékokat csinálni. Kajánul röhögtem a fletó féle viharos tüzijátékon, persze sajnálva azokat akik ottmaradtak...
Ezért is vártam annyira nagyon 8 év bénaságai után a Fidesz féle tüzijátékot. Aztán amikor a hülye nyávogók miatt meghátrált a kormány és visszavettek a költségvetésből, az árvízkárosultak javára, akkor le is mondtam róla. Várhatok még egy évet... :((
Így aztán nem is kérdéses, hogy kinek adok igazat... :)))
Jövőre még nagyobbat és még szebbet, mint 2000-2001-ben !!!!!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.21. 09:57:21

@manipul: "ha annó komolyan elmarasztaló cikket írt erről, persze még Gyurcsányék idejében, akkor jobban megengedheti magának ezt az érdekes egyoldalúságot"

2006-ban még nem blogoltam, máshova meg nem írok. Nem vagyok újságíró. És továbbra se értem, hogy miért kéne mindenáron arról is írnom. Egyrészt most nem az MSZP van hatalmon szerencsére, másrészt meg nálam az előre megfontolt átvágás haszonszerzés céljából és a felkészületlenség+természeti katasztrófa elegyéből adódó baleset megítélése nem teljesen ugyanaz.

@Húsleves: "Jellemző, hogy egy csomóan mantrázzák itt, hogy ők nem szocik, de azért érdekes módon csak az új kormányt fikázzák"

Tehát aki a FIDESZ-t nem szereti, az csak szoci-fan lehet. Elég egyszerű a világképed, nem gondolod?

@mucsai: "Az ország nem volt átvágva, pazar tüzijáték volt, a saját szememmel láttam. Viszont hamburgert nem láttam, heinekent sem, csillagokat igen, vöröset, fehéret, a a tüzijáték már csak ilyen. "

Akkor nem tudom, hogy hol állhattál, én a Batyiról láttam, a másnapi újságokban fotók is voltak róla, meg cikkek is. Sajnos olyan régi anyagokat én nem találtam a neten.

"Ha már idézel Révésztől (akiről tudjuk, melyik oldalon áll és mennyire), legalább figyelj oda, mert 460 milliót írt a 2001-es tüzijáték költségeire, nem 858-at. "

Ha már ki akarsz javítani, akkor olvasd át mégegyszer: a 858 is onnan van, az egész ünnepsg költsége ez. Mint Megyónál is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.21. 10:04:51

@roxxtar: "ez egy blog? "

Igen. Egyéb kérdés?

@midnight coder: "Érdekes ez a post. Az államadósság is nyilván az Orbánék rendezte tüzijáték miatt duplázódott meg az elmúlt 8 évben, és a GDP növekedésünk is azért volt szarabb ez idő alatt mint a szlovákoknak egy jobb évükben. "

Na de most hogy kerül a csizma az asztalra? Bírom ezeket a tereléseket. Erről is leírtam a véleményem, keresd vissza nyugodtan az archívumban.

@Világszám: "Hogy a szocik ezek után még többet loptak? Ezért vannak ott, ahová megérdemelten kerültek. "

Ott a pont.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.21. 10:10:27

@irgalmasnővér: "Most veszem észre, hogy a blog már nincs címlapon. Vajon miért??"

Több, mint egy napig volt kint. Ez már így is rekord...

@mucsai: "fedor meg ott hazudik, csúsztat, ahol tud, hazudik az összegeknél, és abban is hazudik pl., hogy a megmaradt petárda az nem selejt petárda. "

1. Oké, cáfold meg a számokat. Várom.
2. Nem azt írtam, hogy selejt, hanem hogy leselejtezett. Nem ismered a különbséget?

Egyéb érv?

manipul 2010.08.21. 10:27:39

Tisztelt Fedor!
Nem ugyanaz, régen úgy mondták, ja az más.
De semmi baj, akkor "átvágás haszonszerzés" műfajban várom az MSZP/SZDSZ koalíció és környezete viselt dolgairól írott leleplező műveit. De nehogy azt mondja, hogy ott meg a tüzijáték hiányzik. Ha esetleg néma maradna, akkor én azt mondom, hogy jelen műve a kettős mérce klasszikus esete.

"Fedor · fedor.blog.hu/ 2010.08.21. 09:57:21
...Egyrészt most nem az MSZP van hatalmon szerencsére, másrészt meg nálam az előre megfontolt átvágás haszonszerzés céljából és a felkészületlenség+természeti katasztrófa elegyéből adódó baleset megítélése nem teljesen ugyanaz..."

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.21. 10:47:32

@manipul: 1. A selejt rossz minőségű. A leselejtezett meg nem biztos, hogy az, csak leírták, mert már nincs rá szükség, és ezért nyomott áron eladható, elvihető.

2. Nyugodtan kattints rá a címkefelhőben oldalt az mszp címkére, és akkor elovashatod, hogy mi a véleményem róluk (is). Nem tagadom, hogy nem vagyok jobboldali, de ez nem jelenti azt, hogy akár a szociknak, akár a szadeszosoknak bármilyen stiklit elnéznék. Leírtam már korábban is, többször, hogy megérdemelten tartanak ott, ahol, és mindig minden tekintetben a stiklik nyilvánosságra kerülése és megbüntetése mellett vagyok, pártállásra tekintet nélkül. Épp ezért a kettős mérce vádját nyugodt szívvel visszautasíthatom, már csak azért is, mert volt már olyan is nem egyszer, hogy más blogon a FIDESZ védelmére keltem, ha hamis vád érte őket. Az igazság ugyanis előbbre való a pártszimpátiánál, legalább is számomra.

Ha meg azt az idézetet tőlem a kettős mércém igazolására másoltad be, akkor visszakérdezek: az előre megfontoltság nálad nem súlyosbító tényező? Mert nálam (és a bíróságokon) igen...

mucsai 2010.08.21. 10:59:15

@Fedor: A tüzijátékról beszéltünk, arra írtál számokat, rosszul. Nem azt írtad, hogy a teljes ünnepségsorozatra költöttek ennyit, azt Révész írta, de te ezeket is csúsztatva használtad. Egyébként hogy a teljes ünnepségsorozatra 200 milkóval többet költöttek, az jelentéktelen, lehet, hogy többet törődtek a biztosítással, és többet a vidéki rendezvényekkel pl.
Bunkókám, lényegtelen, hogy selejtet írsz vagy leselejtezettet, mert a megmaradt készlet az egyik sem.
Milyen egyéb érv kell azon kívül, hogy sem bizonyíték, sem bírói ítélet nem támasztja alá a rágalmaidat.
Talán térj vissza húsz évre, és gyere a kaya ibrahimos üggyel, mert az tényleg bűncselekmény volt, és tényleg fidesz-közeli cégek érintettek, de ez az egyetlen bizonyított a fideszt is érintő bűncselekmény, és hát vakok közt félszemű a király.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.08.21. 11:09:18

@Fedor:
Az én egyik összetákolt blogbejegyzésem is pont egy napig volt kint. 13.000-en olvasták vasárnap déltől kb hétfőn 11-12 óráig. Neked mekkora olvasás jött össze?

Ja az én firkálmányom ez volt:

vilagnezet.blog.hu/2010/08/15/himnuszunk_koltoje_kolcsey_ferenc_is_utalta_a_keresztet

még némileg ide is tartozik a téma

MCMLIX 2010.08.21. 12:19:13

@Fedor: Szted a most elmúlt évek alatti "lenyúlások" egytől-egyig gondaltanságból következtek be?? Sehol még szikrája sincs az előre megfontoltságnak? Ha ennyire naiv vagy, mehetsz vissza az oviba.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.08.21. 12:31:39

@irgalmasnővér: 20 éve (és előtte az elvtársaknál is zajlottak) zajlanak a "lenyúlások". A politikusok egymás között lezsírozták a teljes érinthetetlenségüket. Tehát teljesen lehetetlen a felelősségre vonásuk. Persze egy kicsit most is pörögnek, szédítik a plebst, de hát a végeredmény ugye nem kérdéses???!

manipul 2010.08.21. 13:03:44

Tisztelt Fedor!
A helyzet az, hogy szívesen hallgatok olyanokra, akik hitelesek. Ettől még nem biztos, hogy jót írnak, de afelől nyugodt lehetek, hogy nem akarnak manipulálni. A tüzijáték cikke, közvetlen a tüzijáték előtt, csak Fidesz rongálással teletűzdelve, akkor amikor tüzijáték ügyben az MSZP/SZDSZ igencsak sáros, nagyon célzottnak tűnik. Manipulatívnak. De lehet, hogy Ön minden irányban ilyen, és akkor azt mondom, ha nem is ízléses, de elfogadható. Ön tudja miket írt korábban, nem szeretnék találomra keresgetni, kérem linkelje az ellenoldali műveit. Elolvasom és akár elégedett is leszek. Ha így lesz, azt is megírom.

Fedor · fedor.blog.hu/ 2010.08.21. 10:47:32
@manipul: 1. A selejt rossz minőségű. A leselejtezett meg nem biztos, hogy az, csak leírták, mert már nincs rá szükség, és ezért nyomott áron eladható, elvihető.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.21. 13:24:53

@mucsai: "Bunkókám, lényegtelen, hogy selejtet írsz vagy leselejtezettet, mert a megmaradt készlet az egyik sem."

Maradjunk annyiban, hogy én már végeztem selejtezést cégnél, és vettem is olcsón jól működő, de csere miatt leselejtezett számítógépet. Bunkókám, ha már áttértél erre a stílusra.

@irgalmasnővér: "Szted a most elmúlt évek alatti "lenyúlások" egytől-egyig gondaltanságból következtek be?? Sehol még szikrája sincs az előre megfontoltságnak?"

Ne keverjük a szezont a fazonnal. Felrótták nekem, hogy miért nem írtam a 2006-os tűzijátékról, és ARRÓL írtam azt, hogy felelőtlenség volt, nem szándékos károkozás.

@manipul: "Ön tudja miket írt korábban, nem szeretnék találomra keresgetni, kérem linkelje az ellenoldali műveit."

Már írtam, mszp címke az oldalsávban, a címkefelhőben, de a kedvedért külön:

fedor.blog.hu/tags/mszp

Persze elképzelhető, hogy szerinted nem vagyok velük elég kemény, ezt már megkaptam másoktól is.

És bocs, de nem foglak visszamagázni. Magánéletben is csak akkor magázódom, ha muszáj, itt blogon meg kifejezetten modorosságnak tartom.

manipul 2010.08.21. 13:33:09

Tisztelt Fedor!
Fedor · fedor.blog.hu/ 2010.08.21. 13:24:53
Azért magázódom, mert elborzaszt az a mocsokban hempergés, amit blogolás során tapasztalok. "Bunkókám, lényegtelen, hogy selejtet írsz vagy leselejtezettet, mert a megmaradt készlet az egyik sem." Ez magázva nehezebb előadni. Azzal, hogy mindenkit Tisztelt-ként szólítok meg és magázom jelezni szeretném, hogy van egy szint. De egyáltalán nem zavar ha tegez. Tényleg ez az általános.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.21. 13:36:59

@manipul: A megfelelő hangnem szerintem magázódás vagy vagy tegezés kérdése. Sértegetni magázva is lehet. Én tegezve se szoktam lemenni az alá a bizonyos szint alá, max. ha nagyon ritkán válaszolok egy ilyenre, mint amit te is idéztél.

mucsai 2010.08.21. 15:30:01

@Fedor: Bunkókám, nem bírod felfogni, hogy nem leselejtezett, hanem megmaradt áruról van szó? A bunkókám a vitatkozási kultúrádért van, mert pofátlanul érvelsz (mellé). A leselejtezett egy tág kategória, az lehet selejt és hibátlan is. Bunkókám, én is itt élek és dolgozok, és tudom, mi a leselejtezés.
Bunkókám (ez a logikádért), ha te vettél olcsó és jó pc-t selejtezéskor, az valszeg egy régebbi típusú, gyengébb teljesítményű, valamennyire lestrapált, kopott, de azért még jó gép, viszont a tüzijáték az pazar volt, tehát az alapanyag felvette a versenyt az előző évi és következő évi anyagokkal, tehát a példád rossz.

Mateahos 2010.08.21. 16:56:34

Hamburger meg ötágú csillag petárda!!!!!
MUHAHA!!!!!!!
Joszif Tot meg Kaya Ibrahim készítette a petárdákat ezt kihagytad.
Kevesebb vodkát igyál!

manipul 2010.08.21. 20:14:05

Tisztelt Fedor!

Mwegnéztem a honlapot és kiderült, hogy itt ott már olvastam néhány cikket. Ha van két oldal, akkor érezhető, hogy erősen a bal felé húz. Amiért mégsem olyan erős a húzás érzete, az annak tudható be, hogy más balmenetűek húzása sokkal erősebb és sokkal erőltetettebb.
Azt azonban fenntartom, hogy tüzijáték cikke az erőltetettek közé tartozik.

@Fedor:
Már írtam, mszp címke az oldalsávban, a címkefelhőben, de a kedvedért külön:

fedor.blog.hu/tags/mszp

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.21. 21:48:18

@manipul: Az, hogy nem szeretem a FIDESZ-t, nem jelenti azt, hogy balos lennék. Ezt nem azért írom, mintha szégyenleném, ha az lennék, mert vallom, hogy egy dolog a világnézet, és egy másik a pártszimpátia (attól még lehetnék baloldali, hogy kifogásaim vannak az MSZP-vel szemben), tehát lehetnék akár az is, de én liberális vagyok, és ez max. jobbról tűnik balosnak, lásd még a "nemfideszes=komcsi" egyszerűsítést, ami oly elterjedt jobboldalon.

Per pillanat egyébként nincs olyan párt, amelyikkel 100%-ig azonosulni tudnék, úgy fogalmazhatom meg ezt, hogy a jobboldali pártokkal szemben elvi kifogásaim is vannak, a balibbekel viszont "csak" gyakorlati. Az más kérdés, hogy a korábbi kormánypártokkal szemben ez a gyakorlati kifogás mértéke már olyan mértékű, hogy az majdnem elvi. Talán érthető voltam :-)

manipul 2010.08.22. 11:09:18

Tisztelt Fedor!
Elolvasva a cikkeit magam is arra gondoltam, hogy liberális. Ugyanis feltűnően kerüli az SZDSZ éles, tárgyszerű, akár számokkal is alátámasztott bírálatát. Hát itt lettek volna kifejtésre váró témák, pld Medgyessy: Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel, Wekler ügyei, Demszky metrója, azonosítószám nélküli rendőrök, öszödi beszéd stb. de ezeket a liberális sajtó csak nagyon kényszeredetten és nagyon száraz tárgyilagossággal kezelte. Úgy is mondhatnánk, hogy az SZDSZ és a vele koalícióban lévő MSZP médiavédelem alatt élt és rombolt. Aztán lopott is. A kettős mérce pont itt jelenik meg igazán. Ön megpróbál kihegyezni tízéves témákat Fidesz tüzijáték ürügyén és masszívan hallgat ennél sokkal súlyosabb témákról. Ez világnézet vagy pártszimpátia dolga lenne? Szerintem inkább arról lehet szó, amit talán Székely Gábor fő SZDSZ-es mondott valahogy így: "A SZDSZ nyilvános bírálata a sajtóban nem kívánatos."
Másé, például a Fideszé igencsak kívánatos.

Fedor · fedor.blog.hu/ 2010.08.21. 21:48:18
@manipul: Az, hogy nem szeretem a FIDESZ-t, nem jelenti azt, hogy balos lennék....

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.22. 11:54:17

@manipul: Az, hogy az SZDSZ-t nem nagyon bírálom mostanában, az talán azzal is összefüggésben lehet, hogy bő egy éve az SZDSZ, mint olyan nem nagyon létezik, nem gondolod? :-) Valóban, korábban SZDSZ szavazó voltam, ezt sohasem tagadtam, de ez nem akadályozott meg abban, hogy már korábban is leírjam: megérdemelten tartanak ott, ahol. Persze, az ember nem szívesen rúg azokba, akiket egykor kedvelt (legalábbis én nem vagyok az a típus), de ez nem jelenti azt, hogy védeném a védhetetlent (bár néha eltér a véleményem másoktól arról, hogy mi a védhetetlen - a korrupciós ügyek persze nem ilyenek). Aki bizonyíthatóan bűnös, az menjen dutyiba, bárki is áll mögötte (az más kérdés, hogy az emberek jogérzéke és a tételes jog, vagy legalábbis annak csűrés-csavarása nincs mindig fedésben, erre pont a fentebb tárgyalt ügy, és társai a legjobb példák erre, és pont ezért nem várok sok eredményt a mostani nagy leszámolástól sem, bár most nincs olyan ügyészi ellenszél, mint nyolc éve).

A másik ok, ami miatt a balibb balhékról kevesebbet írtam, az az, hogy nem szeretek 25-ként beállni a sorba. Márpedig azokból a blogokból, amelyeknek a célkeresztjében az előző kormányok tevékenysége áll, Dunát lehetett rekeszteni még pár hónapja (a kormányváltás óta ez változott némileg, érthető módon), szóval mire eljutottam odáig, hogy megfogalmazzam a véleményem, már legalább tíz másik leírta, akkor meg minek? Inkább írtam arról, amit kevesebben tettek szóvá. Ja, és érdekes módon azoktól sokkal kevesebbszer kérték számon, hogy miért egyoldalúak (miközben én se vagyok az).

De hogy tiszta vizet öntsek a pohárba: jelenlegi véleményem alapján szimpátiasorrendbe állítom a parlamenti pártokat, némi súlyozással, mert mint mondtam, egyik se fogadható el számomra teljesen. Tehát:

LMP (6/10)
MSZP/FIDESZ (4/10)
Jobbik (0/10)

Van olyan parlamenten kívüli párt, amelyik ennél több pontot kaphatna tőlem (SZEMA), de az se lenne több nyolcnál, ráadásul sajnos tök esélytelenek, és ebben a a liberális-ellenes hangulatban, ami most van az SZDSZ politikusainak ténykedése miatt, egy ideig nem is lesz.

Na most már azt hiszem elég jól bemutatkoztam :-)

manipul 2010.08.22. 18:34:55

Tisztelt Fedor!
A pártszimpátia jó esetben magánügy, politikus estén közügy. Író, VÉLEMÉNFORMÁLÓ ember esetén nem is szabadna észrevenni, de ha annyira nem tud tárgyilagos lenni, akkor az tisztességes, ha előre kiteszi a jelvényt és akkor tudja az ember, hogy milyen szorzót használjon. Sajátos eset ha a félig magánszférában ügyködő látszólag független blogger nem visel jelvényt és mégis igen tendenciózusan ír valamiről, vagy hallgat valamiről. Ez már inkább a partizánokra, mai nevükön terroristákra jellemző harcmodor. Civil ruha alatt fegyver.

Fedor · fedor.blog.hu/ 2010.08.22. 11:54:17
@manipul: Az, hogy az SZDSZ-t nem nagyon bírálom mostanában, az talán azzal is összefüggésben lehet, hogy bő egy éve az SZDSZ, mint olyan nem nagyon létezik, nem gondolod? :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.22. 18:58:56

@manipul: Párttól nem függök. Persze világnézetem van, és ettől nem is vagyok független, de nem is akarok annak látszani, benne van az önmeghatározásomban a liberális jelző, nézd csak meg az oldalsávot...

A Kötöttségek nélkül... címet sokan félreértik, pedig az csak a témaválasztásra vonatkozik, mondjuk ez is le van írva a blogbemutatkozásban, rögtön a fejléc alatt.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.08.22. 19:27:22

Szerintem teljesen mindegy, hogy ki mondja, az számít, hogy mit mond.

Az már régen rossz, ha valaki az MSZP-nek bármit elhisz, míg a Fidesznek semmit, vagy fordítva.

@Fedor: Akkor számíthatunk rád pénteken?

DeMarco 2010.08.22. 20:36:50

@bogancs: "Szerintem teljesen mindegy, hogy ki mondja, az számít, hogy mit mond."

Na ne viccelj... Fletónak ki hinne el bármit is?? Egyáltalán nem mindegy, hogy ki mond bármit is. Ezt nem értették meg a maszopban sem. Pedig ezerszer el lett mondva: hitelességi válság...arcvesztés.

Biztosan ismered a mesét, a kislányról aki mindig farkast kiáltott... egy idő után már akkor sem hittek neki, amikor tényleg jött a farkas...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.08.22. 20:41:46

És milyen rosszul tették nem? :)

Ez nem jó példa. De pont ezt akartam mondani. Gyurcsány is mondott azért igazakat is. Ha mást nem, hát azt, hogy elk.rtuk! :)

Az a lényeg, hogy bárki bármit mond, az ember gondolkodjon el rajta, és alakítsa ki a véleményét, ahelyett, hogy lusta gondolkodni, helyette pofára kiválaszt embereket akiknek hisz.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.08.22. 21:14:05

@Fedor: Küldtem neked mailt még tegnap. Ezek szerint nem kaptad meg, elküldtem megint.

DeMarco 2010.08.23. 06:17:17

@bogancs: Az, hogy nagy ritkán mond igazat is, még egyáltalán nem azt jelenti, hogy hiteles lenne az illető. Itt van a maszopos főpolgi jelölt bkv-s ötlete. Ezen nem kell elgondolkodni, anélkül is bárki egy másodperc alatt kialakítja a véleményét...

Ráadásul ritka az abszolút igazság, sokkal inkább arról van szó, hogy emberek hogyan ferdítik a saját szájízük szerint, néha hazugságra, néha féligazságokra, néha igazságra alapozva a szót.

Mivel még mostanság is hülyének nézik az embereket és próbálják őket teljes tudatlanságban tartani, minimális információkat csepegtetve, így a megfelelő információk hiányában csak találgatások folynak, rémhírek, városi legendák, ellenkampányok, szándékos rosszindulatú pletykák feldolgozásai. Alig-alig tudunk valaminek a pontos okairól, folyamatáról.

2010-ben ezüsthajózni enyhén nevetséges, még akkor is, ha valamikor ennek volt aktualitása és esetleg vmi kavarás benne, bár bebizonyítani sosem tudták a kommancsok...
Pláne úgy, hogy a valaha látott két legkirályabb tüzijáték (itthon) a 2000-2001-esek voltak és azóta sem láttunk ennyire jókat, beleértve az ideit, aminek lefelezték a költségvetését a nyavalygók miatt...

De itt van a balatoni rendőr esete is, ahol megy a ködösítés, itt van a romagyilkosságok esete, ahol bár tévedtünk, de azért mégis kiderült, hogy az elkövetők közül ketten is kapcsolatban voltak a katonai elhárítással és a nemzetbiztonsági hivatallal, az előbbi volt katona, aki még az októberi tüntetések alatt is jelentett, vagyis folyamatosan megfigyelték a tüntetőket, esetleges későbbi bosszú előjeleként... Ezt az információt végig tagadták és csak a vallomási jegyzőkönyvekből derült rá fény...

Ebben a cikkben véleményem szerint nem kell semmit végiggondolni, mert végiggondoltuk (10 évvel ezelőtt!!), vágod 10 év, vagyis egy évtizede!! és megvan mindenkinek a kialakult véleménye, ez olyan mintha arról próbálnánk vitát nyitni, hogy a "repül a bálna"-val befut-e a Republic... holott az eredményt mindenki ismeri már...

Persze közben mosolyog az ember, mert valaminek nagyon rendben kell lennie, ha egy évtizedet kell visszamenni vmi negatív sztoriért, mert azt írni, hogy minden rendben lement a tüzijátékon és még spóroltak is, tiszta gáz egy libsinek...

Én nem kedvelem a félmegoldásokat, vagy elkülönítek máshonnan pénzt az árvízkárosultaknak és csinálok egy überfaxa tüzijátékot, vagy nem csinálok mini-tüzijátékot és az egészet nekik adom...

De hát minden csak nézőpont kérdése...

Remélem jövőre ismét azon fogunk vitatkozni, h mennyibe került a 2000 óta látott legpengébb tüzijáték... :DD

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.23. 09:18:37

@DeMarco: Ó, van itt elég sztori, amiről lehet írni, mint ahogy eddig írtam is, meg fogok is írni. Ez viszont már nagyon bökte a csőrömet azóta is, csak eddig nem volt alkalom kiírni magamból.

Mondjuk az egy kicsit vicces, hogy azok akarják elfeledni a 10 évvel ezelőtti történeteket, akik közben 20-25 éves sztorikkal jönnek állandóan elő, lásd még komcsizás.

DeMarco 2010.08.23. 10:42:13

@Fedor:"Ó, van itt elég sztori, amiről lehet írni, mint ahogy eddig írtam is, meg fogok is írni."

Jajj, de jó, lesz kavicsbánya, Tokaj szőlő? Hurrá...
Csak vigyázz, mert Keller bácsi sem talált ám semmi kézzel fogható bizonyítékot, pedig nagyon keresték...

"csak eddig nem volt alkalom kiírni magamból."

Hi-hi.. Ezért vártál egy évtizedet? Kár volt... :DD

Én nem mondtam, h felejtsd el, csak hogy vicces és lerágott csont.

Látod nekem is felejthetetlenek voltak azok a tüzijátékok, csak egészen másért, mint neked... :D

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.23. 10:46:19

@DeMarco: Friss sztorikra gondoltam. Nemfélek, hogy nem lesznek, mint ahogy eddig is voltak.

MCMLIX 2010.08.23. 23:12:40

T. Fedor! Akkor még 1x röviden, ha nem lett volna világos. 2000-ben az amiknak NEM érkezett meg az anyaga időben, úgy kellett Európában beszerezni SOS, és nem a meki elfekvő készlete volt. Ami hambinak tűnt, az egyszerű Saturnus bomba volt, a csillag az csillag, de nem heineken. A maszlagot 2002-ben a korményszóvivő vetette be, úgy látszik, sikeresen. 2001-ben rendkívüli tj volt, extra dolgokkal. Pl, korona a Lánchídon, spec. rómaiképek szintén a Lánchídon olasz anyagokkal, és a hatalmas mennyiségű anyag miatt - biztonsági okokból - dupla uszályokkal minden lövési ponton(egyiken a tj anyagok, a másikon a technikusok - minden helyen 2-2 fő), extra biztonsági intézkedések, repülés meteorológia előrejelzés (már akkor!!), stb. És hogy a 2001-es mekkora "pukkanás" volt?? Az alábbi linken (egyik legnézettebb szakmai oldal) a MAI NAPIG fent vannak a fotók: www.montreal-fireworks.com/photos-budapest.html Az idei meg nem hasonlítható semmihez, mert a tj TÉNYLEG ingyen volt, és a kivitelezőknek nem maradt semmi, csak a referencia (igaz, az viszont jó, mert profi volt...). Szevasz!

DeMarco 2010.08.24. 08:38:08

@irgalmasnővér: Köszönjük. Elsőre is érthető volt, csak ez a poszt a Fidesz mindenáron való besározásáért íródott és mivel idén semmibe nem lehetett belekötni, hát visszament Fedor egy évtizedet, h vmibe bele tudjon rúgni. Ezért nem igazán számít a valóság, mert az kellemetlen és nem illik bele a libsi féle boszorkányüldözés kereteibe.
A liberális szemüveg heineken csillagot és mekis hamburgert látott és akkor az úgy is van, a valóságot felejtsd el... :DDD Méghogy Saturnus rakéta?! Pff.. :D

Úgy látszik a szakma azért megjegyezte, h Mo-n a 2001-es volt a valaha látott legkirályabb tüzijáték...
Remélem a következő években a gyerekek is látnak majd hasonlókat...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.24. 08:50:06

@irgalmasnővér: @DeMarco: Sikeresen keveritek a dolgokat. Jöttök itt azzal, hogy milyen überfasza volt a 2001-es tűzijáték, a belinkelt fotókon is az van, miközben én a 2001-es MINŐSÉGÉRŐL egy szót se írtam, csak az áráról (az pedig ténykérdés, hogy az volt a legdrágább, még akkor is, ha ez meg is látszott a kivitelezésen). Az átvágást én a 2000-eshez társítottam, ami a különleges évforduló lett volna. Szerintetek a 2000-es nem a Meki elfekvő készletéből van, én viszont továbbra se látok erre bizonyítékot, mert ami forrás van, az bizony erről szól. Ráadásul a kettő nem is zárja ki egymást, hisz az a Saturnus bomba hasonlít a hamburgerre, tehát valszeg nem véletlenül került a Meki készletébe (csillag dettó).

MCMLIX 2010.08.24. 10:47:21

@Fedor: Bocsánatot kérek, és meghajlok a "bizonyítékok" előtt! Mert ha Te mondod, vagy idézed (mások hülyeségét), akkor az már bizonyíték, és tényleg úgy van. (Az h én konkrétan LÁTTAM a szállító leveleket (Günter Vogler, Ausztria) az biztos csak álom volt. És most már én is bevallom, én vettem a hambit a mekiben, az Oktogonon, és ott felejtettem a vetőcsőnél... Isten óvjon (minket a hülyeségtől)!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.24. 10:55:38

@irgalmasnővér: Bocs, de eddig szó se volt arról, hogy te közvetlenül benne voltál, csak annyit írtál, hogy "de nem is úgy volt". Akkor meg miért kellett volna elhinnem? A kormányszóvívő is mutogatodd anno papírokat. Így most egy-egy. Valamelyikőtöknek igaza van, de ezt a kérdést eldönteni nem tudom. Én mindenesetre nem évekkel később világosodtam meg, valóban már akkor röhötem azon, hogy mit keres itt hamburger, meg pláne vörös csillag, miközben fiderszek akkoriban még abba is belekötöttek, hogy egy önkormányzati karácsonyfán díszként volt egy luficsillag...

MCMLIX 2010.08.24. 11:13:51

@Fedor: Tudod, nekem a liberalizmus arról szól, hogy megpróbálom elfogadni a másik gondolatait (mert elgondolkodom rajta.) Ha csak a gyanú szikráját gyújtottam fel Benned, már megérte hozzászólni, mert a beírásod általad elhitt csúsztatásokra és hazugságokra épült. És végül, mit jelet a "legdrágább", és abszolút vagy relatív értelemben veted fel? Mert relatív értelemben a 2003-as és 2004-es után egyértelműen a 2006-os volt a legdrágább, de ezt már nem részletezem...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.24. 11:49:46

@irgalmasnővér: A 2006-ost, újfent kérem, ne keverjük ide. Az az ár nem forintosítható.

"Tudod, nekem a liberalizmus arról szól, hogy megpróbálom elfogadni a másik gondolatait (mert elgondolkodom rajta.)"

A liberalizmus valóban valami hasonlóról szól. De egyrészt nem azt jelenti, hogy mindent el kell fogadni, mert vannak olyanok, amelyeket nem lehet (azokat, amelyek ártalmasak), másrészt meg az elfogadás nem jelent automatikusan azonosulást, csak azt a létjogosultság elismerését, azt nem, hogy nem lehet vele vitatkozni.

Amúgy viszont nem tudom, hogy ez miképp kerül ide, mert itt és most teljesen materiális dolgokról van szó, ami független az ideológiáktól. Az nem liberalizmus kérdése, hogy tényeket, számokat elfogadok -e, vagy sem. Forintosítva tény, hogy a 2001-es volt a legdrágább eddigi tűzijáték. Az meg, hogy a 2000-es tűzijátékhoz honnan szerezték be az alapanyagot, arról van egy hivatalos verzió, amiről mutattak be papírokat, meg van a tied, amiről te is azt mondod, hogy vannak róla papírok. Csak azt nem értem, hogy akkor a szállító cég miért nem állt elő ezekkel akkor, hogy hahó, nem is a mekitől van, ugyanis én ilyenre nem emlékszem, és nyomát se találtam. Az viszont szintén tény, hogy a azokat az alakzatokat a saját szemmel láttam az égen, sok másokkal egyetemben. Az egy másik dolog, hogy a hamburgerre hasonlító rakétának van hivatalos elnevezése is, miért ne lenne.

Egyébként van olyan szitu, amelyben mind a kettőnknek igaza van: a te általad preferált cég a Meki beszállítója IS, és a számukra legyártott, de visszamaradt készletet adták el nekünk. Nem tudom, hogy így volt -e, de ez megoldás lehetne a félreértésekre.

MCMLIX 2010.08.24. 12:23:51

@Fedor: Iménti válasz alapján nemhogy a gyanú szikráját nem látom, ...
Isten veled!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.24. 14:37:04

@irgalmasnővér: A gyanú az mindig megvan. Én készséggel elhiszem amit írsz, pont ezért próbálok rájönni, hogy akkor mi lehet a félreértés oka, mert sok rosszat elhiszek a szocikról, de azt még róluk is nehezen, hogy egy könnyen leleplezhető hazugsággal próbáljanak bemártani másokat. Bár igazad van: a megfigyelési ügy óta én ezen se csodálkoznék már annyira...

elfelejtette 2010.08.24. 15:26:27

Hahaha, balliberalis ertelmisegi oldal, Ezusthajo meg koronausztatas, bravo! :D Elore a szellemi megujulas utjan! Nincs megallas!

DeMarco 2010.08.24. 18:21:11

@Fedor: Ismered a viccet: Skinhead találkozik a cigánnyal. Hová mész cigány? Csak a zsinagógába imádkozni. Ne tetézd cigány, ne tetézd...

DeMarco 2010.08.24. 18:22:10

@Fedor: Ismered a viccet: Skinhead találkozik a cigánnyal. Hová mész cigány? Csak a zsinagógába imádkozni. Ne tetézd cigány, ne tetézd...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.24. 20:25:45

@DeMarco: Ha nem jelenik meg kapásból a kommented, NE írd be újra. Szarakodik a blogmotor, de attól az még ott van.

manipul 2010.08.24. 20:40:07

Fedor · fedor.blog.hu/ 2010.08.23. 09:18:37

"Mondjuk az egy kicsit vicces, hogy azok akarják elfeledni a 10 évvel ezelőtti történeteket, akik közben 20-25 éves sztorikkal jönnek állandóan elő, lásd még komcsizás."
Vagy 70-80 éves sztorikkal jönnek elő, például a nácizás.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.25. 09:02:28

@manipul: Ha alaptalan, akkor valóban. Csak tudod a legtöbbször akiket lekomcsiznak, azok nem viselkednek komcsi módra (lásd a Kubatov-féle nenfideszes=komcsi), viszont akiket lenáciznak... Persze itt is vannak, akik túlzásba esnek, a "fidesznáci"-zókat én se szeretem, de a Gárda és a Jobbik esetében már nem túl erőltetett a párhuzam, lásd pl. a legfrissebb ötletüket:

index.hu/belfold/2010/08/24/a_jobbik_taborokba_zarna_a_ciganybunozoket/

DeMarco 2010.08.25. 12:49:04

@Fedor: Nem feltétlenül én nyomom meg kétszer, a blogmotor szórakozik, megakaszt és kétszer küldi el.

De ha már te is offolsz: Jobbik és cigányok: Mi a véleményed a franciák telepfelszámolásairól és repülőgépen hazaszállításokról? Nem kedvelem a franciákat, de most kivételesen elég tökösek...

Jobbik: Teljes mellszélességgel támogatom őket ebben:
velemenyvezer.blog.hu/2010/08/25/megszabadulni_a_kommunistaktol

Nagy szégyennek tartom, hogy nekik kell ezt újra és újra beadni, szégyennek a többi pártra nézve és a magyarokra általában. 20 évet késik, de még most sem lenne késő...
Érdekes, hogy te felrovod nekem a komcsizást, ugyanakkor te teljesen jogosnak érzed a nácizást...

Kettős mérce rulez...

És végül nem látom a háborgó posztot, Simor ámokfutása miatt, mintha a mostani forintesés nem verné ki nálad(tok) a hisztit. Vagy a mi kutyánk kölyke mondhat bármit, neki elnézzük??

Kettős mérce rulez, kettős mérce...

Visszakanyarodva a Jobbik táboros ötletére, nekem nem tetszik az ötlet, táboroztatná őket a faxom állami pénzen, irány autópályát építeni...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.25. 13:25:01

@DeMarco:

1. "Európában származásuk miatt nem küldhetők vissza hazájukba férfiak, nők és gyerekek anélkül, hogy bűncselekmény elkövetését rájuk bizonyították volna" de "a francia kormánynak igaza van abban, hogy Romániának és Bulgáriának többet kell tennie roma állampolgárai életkörülményeinek javításáért."

www.mno.hu/portal/732434

Nem nagyon tudok én se mást mondani. Ez egy nagyon rossz megoldás egy létező problémára, pont mint a Gárda itthon. Nagy különbség egyébként Sarkozy tette (amiért az Unió megorrolt rá), és a Jobbik terve között, hogy a kiutasított romák nem saját állampolgárai, szemben a Jobbik tervével, amelyik magyar állampolgárokat internálna, egyszerre idézve meg ezzel a negyvenes és az ötvenes éveket.

2. "Érdekes, hogy te felrovod nekem a komcsizást, ugyanakkor te teljesen jogosnak érzed a nácizást...

Kettős mérce rulez..."

Te olvastad egyáltalán azt, amit pont egyel feljebb írtam kommentben? Aki komcsiként viselkedik, azt lehet komcsizni, csak épp ebből ma Magyarországon nagyon kevés van (ismerek ilyet is), te viszont (és a legtöbb jobboldali) kiterjeszted mindenkire, aki a Fidesz-től balra áll, ami ellen viszont mindig is tiltakozni fogok. Ugyanígy: aki a FIDESZ-t lenácizza, az hülye, ilyet tőlem sohasem olvashattál, de aki náci időket idézi a megjelenésében, tetteiben, szavaiban, akkor arra mi mást mondhatnék?

3. "És végül nem látom a háborgó posztot, Simor ámokfutása miatt, mintha a mostani forintesés nem verné ki nálad(tok) a hisztit. Vagy a mi kutyánk kölyke mondhat bármit, neki elnézzük??

Kettős mérce rulez, kettős mérce..."

Bármit nem mondhat. Igazat igen. Ez a különbség: amikor Szijjártóék miatt volt a balhé, akkor pont az volt a gond, hogy hülyeséget beszéltek felelős pozícióból.

Örülni persze nem örülök neki, sőt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.25. 14:52:53

@DeMarco: Egyébként kérdés, hogy a forintgyengülés mekkora része köszönhető Simornak, és mekkora annak, hogy a kormány már megint össze-vissza beszél:

index.hu/gazdasag/magyar/2010/08/25/imf_kormany/

manipul 2010.08.25. 19:29:32

Tisztelt Fedor!
"Fedor · fedor.blog.hu/ 2010.08.25. 09:02:28
@manipul: Ha alaptalan, akkor valóban. Csak tudod a legtöbbször akiket lekomcsiznak, azok nem viselkednek komcsi módra (lásd a Kubatov-féle nenfideszes=komcsi), viszont akiket lenáciznak... Persze itt is vannak, akik túlzásba esnek, a "fidesznáci"-zókat én se szeretem, de a Gárda és a Jobbik esetében már nem túl erőltetett a párhuzam, lásd pl. a legfrissebb ötletüket:"
Akkor ide írom, hogy mit mondott a Jobbik, és nem azt amit mondanak arról, hogy mi mondott.

www.jobbik.hu/rovatok/alapszervezeti_hirek/szegedi_marton_telepitsuk_ki_tiltsuk_ki_a_ciganybunozoket_miskolcrol

Hát a táborok bizony megint akasztott ember háza. Ugyebár a Gulág, Recsk, Hortobágy és az a kb 50 munkatábor ami Magyarországon volt a Rákosi időkben megint csak olyan, amiről gondolom nem ír. E tekintetben díjat érdemel, mert még senkitől nem hallottam ilyen átlátszó hárítást, ahogy indokolja a balmenetűek pármillió áldozatával, valamint az SZDSZ/MSZP viselt dolgaival kapcsolatos szófukarságát. Mint mondja nem akar beállni a sorba. Úgy látom, hogy már beállt egy sorba.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.25. 20:13:32

@manipul: Mi van? Most komolyan azt feltételezed rólam, hogy én a komcsi kitelepítéseket mentegetem? Már bocs, de elmész te a francba, ezt nem tudom másképp mondani. Légy szíves ne sértegess. A legtermészetesebb, hogy minden elnyomó rendszert utálok, a színétől függetlenül. Épp ezért teszem szóvá, ha egyesek vissza akarják hozni a módszereiket.

Legalább azt olvasd el, hogy mit írtam DeMarco-nak eggyel feljebb: "egyszerre idézve meg ezzel a negyvenes és az ötvenes éveket"

DeMarco 2010.08.26. 10:26:30

@Fedor: "Ez egy nagyon rossz megoldás egy létező problémára, pont mint a Gárda itthon."

Miért lenne rossz megoldás? Ez nagyon is megfelelő megoldás. Így kellene ezt csinálni mindenhol. Semmiféle törvénysértést nem követtek el a franciák, ellenben a cigók folyamatosan. Illegális bevándorlók, munka nélkül, fosztogatnak, gyilkolnak, rombolnak, leamortizálják a környezetüket, a legkevésbé sem igyekeznek beilleszkedni a fogadó ország kultúrájába, viselkedési normáiba, de nagy pofával elvárnák, h őket és életvitelüket mindenki tolerálja. Ebből lett elegük a franciáknak és tesznek is érte. Szépen felszámolják a telepeket, rendet tesznek és hazatoloncolják az illegális bevándorlókat. A Jobbik is ezt az igencsak elvárt rendet ígéri itthon. Vona ma már el is mondta, hogy vélhetően a miskolci delikvens az önállóan fenntartott börtönökre gondolt, amit a rabok maguk termelnének. Bár én értem ezt, de hasznosabbnak gondolom, hogy közfeladatokat látnának el, például út, gátépítéseket...
Egyébként ide sorolhatjuk a szlovák falépítéseket is, ezek is pontosan hasonló okok miatt épülnek, csak bele kell olvasni a cikkbe, mindenki számára ismerős képeket mutatnak, akik csak láttak, pláne élnek cigányok közelében bárhol az országban/világon. Persze vannak pozitív ellenpéldák, de ezek elenyészőek és elvesznek a valódi kép brutális összhatásában.

Gondolom nem véletlenül nem kommentáltad a Jobbik valós ötletét a kommancsok kizárásáról a közéletből. Ez már nagyon is támogatható és szerethető ötletük és kényelmetlen lenne elismerned, hogy vannak nagyon is helyénvaló és jó ötleteik.

"te viszont (és a legtöbb jobboldali) kiterjeszted mindenkire, aki a Fidesz-től balra áll"

Nem igaz. A szadeszre és a lumpenekre még sosem mondtam... A maszop pedig egyértelműen mind materiálisan, mind morálisan, mind fizikálisan is az mszmp utódpártja, ezen nem is értem, h 2010-ben mi a kérdéses... Persze nyugodtan elvitatkozgathatsz magaddal, h a szigorúan vett kommunizmus és szocializmus között mi a különbség, de én ebben nem leszek partner, tökéletesen mindegy, a korszakra használjuk, fölösleges relativizálgatnod...
Pláne azért, mert te(ti) meg mindenkire alkalmazod aki a maszoptól jobbra áll és nem a deviánsokat támogatják.

"Bármit nem mondhat. Igazat igen."
Ha-ha-ha. Kacag a vakbelem. Ez csak egy sértett ember szándékos rombolása, aki a nemzetét dobja oda a kígyóknak sértettsége okán. Ennél jobban nem is világíthatna a mindenki által ismert és el nem fogadott kettős mérce fogalma. De végül is már megszoktuk... Csak elég kellemetlen lesz a fószernak, meg nektek is, ha a kormány tudja tartani a keretszámokat... Ha öszejön az idei hiánycél, sztem én aznap megkérném (ismét) az úriembert a távozásra...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.26. 10:41:39

@DeMarco: "Gondolom nem véletlenül nem kommentáltad a Jobbik valós ötletét a kommancsok kizárásáról a közéletből. "

Egyrészt már korábban volt erről szó, másrészt meg amit gondolok, azt leírtam kommentben a Véleményvezér oldalán.

"kényelmetlen lenne elismerned, hogy vannak nagyon is helyénvaló és jó ötleteik."

Olvasd el légyszíves a főpolgármesteres posztban, hogy mit írtam Staudtról...

"az mszmp utódpártja"

Igen, de kommunistaként viselkednek -e? Kommunista elveket vallanak -e?

"a szigorúan vett kommunizmus és szocializmus között mi a különbség"

Te komolyan azt gondolod, hogy azok a baloldali pártok (bárhol a világon), akik szocialistának hívják magukat, szocializmust akarnak? Szerinted az elmúlt nyolc évben az volt? Afelé haladtunk?

"Pláne azért, mert te(ti) meg mindenkire alkalmazod aki a maszoptól jobbra áll és nem a deviánsokat támogatják."

Gondolom ezt a nácizásra érted. Úgy látom vagy nem olvasol, vagy nagyon rövid az emlékezeted: pont azt írtam, hogy a fidesznácizást én is hülyeségnek tartom, sohasem náciztam le en bloc a jobboldalt. Ugyanúgy különbésget teszek jobboldali és jobboldali között a demokráciához való hozzáállása kapcsán, mint ahogy különbséget teszek baloldali és baloldali és baloldali között is.

"Ez csak egy sértett ember szándékos rombolása"

Ez a monetáris tanács közösen kialakított véleménye. Ahol nem csak baloldaliak vannak, és egyébként is, elsősorban szakmai testület.

"elég kellemetlen lesz a fószernak, meg nektek is, ha a kormány tudja tartani a keretszámokat"

Miért lenne kellemetlen az, ami az országnak jó? Én örülnék neki? Tudom, hogy ez a te szemszögedből szokatlan, de én már választásokkor is leírtam: drukkolok, hogy sikeres legyen a kormány, mert ami nekik siker, az országnak is az. De ettől még szóvá lehet tenni, ha rossz lépéseket tesznek.

Továbbra se értem egyébként, hogy miért beszélsz kettős mércéről: A Kósa-Szijjártó akció és az IMF-töketlenkedés első, és mostani második felvonása egyesével is sokkal többet rontott az árfolyamon, hát még összhatásukban...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.26. 10:53:35

@manipul: "ide írom, hogy mit mondott a Jobbik, és nem azt amit mondanak arról, hogy mi mondott. "

Elolvastam, de nem látom, hogy miben tér el mondjuk a NOL tudósítása a terjedelmen kívül. A lényeget szó szerint idézik, és az is kiderül, hogy milyen példákra hivatkozik. Olyanokra, amiért Franciország is, Olaszország is sok kritikát kapott, nem véletlenül. Ráadásul, mint írtam, nagy különbség, hogy a franciáknál és olaszokná ez idegenrendészeti kérdés, addig nálunk a Jobbik a saját állampolgáraival játszaná el ugyanezt. Nem véletlen, hogy Vona már viszakozott is:

"Önfenntartó börtönökre gondolt a Jobbik miskolci polgármesterjelöltje, amikor azt mondta, hogy táborokba záratná és kitelepítené a városból a többszörösen visszaeső cigány származású bűnelkövetőket - mondta Vona Gábor pártelnök. A Jobbik elnöke szerint is kivitelezhetetlen, hogy előbbiektől megvonják állampolgárságukat."

nol.hu/belfold/vona_finomit__nem_ciganylagerrol__onfenntarto_bortonrol_lenne_szo

DeMarco 2010.08.26. 17:00:58

@Fedor: "leírtam kommentben a Véleményvezér oldalán"

Elolvastam. Nem támogatod. Minő meglepetés...

"Ez a monetáris tanács közösen kialakított véleménye."

Az igen, hogy nem változtatnak az alapkamaton. De itt vége is. A többi forintrontó maszlag már kizárólag Simor sértettségéből fakad. Láthatóan kurvára irritálja azt a bizonyos pénzréteget, hogy nem kérünk a pórázból és igyekszünk függőség nélkül megoldani a problémát amit a komcsik ránkszabadítottak.

"drukkolok, hogy sikeres legyen a kormány"

Ezen egy percig röhögtem... Csak nehogy túlzásba vidd... :DD Mi lenne ha nem is drukkolnál? Mindennap Armageddon?

"Továbbra se értem egyébként, hogy miért beszélsz kettős mércéről: A Kósa-Szijjártó akció és az IMF-töketlenkedés első, és mostani második felvonása egyesével is sokkal többet rontott az árfolyamon, hát még összhatásukban..."

Hát pont ezért. Mert ha őket (egyébként sztem érdemtelenül) kíméletlenül támadod ezért, akkor nagyon is kilóg a lóláb, amikor Simort ugyanazért meg nem, ahogy a Bloomberg ferdítését sem tartod durvának, holott elsőre is érthető lett volna, h tárgyalás lesz, hitel nem és akkor nem kell a második magyarázat. Bár én a kormány helyében belengetném a gyökereknek, hogy év végén felveszünk egy rettentő nagy hitelt, hogy még ezer évre rabszolgák legyünk, hadd tapsikoljanak örömükben, aztán év végén meg lófaxt venném fel, ellenben tartanám a hiánycélt és azzal törölném fel a képüket... de hát én nem vok a kormány...

Én nem a "bárhol a világon" lévő baloldali pártról beszélek, ne ködösíts, én kizárólag az itthoniról beszélek, ami ezer szállal kötődik az elődökhöz, még személyekben, döntési mechanizmusokban és szemléletben is.

"Olyanokra, amiért Franciország is, Olaszország is sok kritikát kapott"

Bár már mi is ezért kapnánk a kritikát... Egyébként Sárközy helyében én egy-egy repülő cigót leraknék a kritikusok háza elé táborozni... :DD

DeMarco 2010.08.26. 17:31:35

@Fedor: Lám-lám, szerencsére vannak még normálisan gondolkodó emberek, akik felismerik és megértik a problémát a maguk egyszerűségében és valóságában. Ami pedig még szebb, hogy vannak akik nem ülnek és pofáznak, hanem tesznek is a megoldásért...

Cvetanov bolgár külügyminiszter a bolgár kormány "megértéséről" biztosította Párizst. Kiemelte, hogy "minden bolgár állampolgár köteles tiszteletben tartani a fogadó ország törvényeit és az európai követelményeket".

Eric Besson bevándorlásügyi miniszter szerdán bejelentette hogy "felgyorsítják a hazatelepítést".

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.26. 19:17:59

@DeMarco: "Nem támogatod. Minő meglepetés..."

Nem azt írtam, hogy nem támogatom. Csak értelemtlennek tartom, és bonyolultnak. De felőlem...

"A többi forintrontó maszlag már kizárólag Simor sértettségéből fakad."

Szerinted.

"ezer szállal kötődik az elődökhöz, még személyekben, döntési mechanizmusokban és szemléletben is"

Személyekben igen (bár a FIDESZ-ben már lassan több volt MSZMP-s fejes van, mint a szociknál). De döntési mechanizmusban? Ez a fejetlenség, állandó kibeszélés szerinted elképzelhető lenne egy diktatúrát vezető pártban? Szemléletben? hát nem pont azért ostoroztátok őket, mert túlzottan kapitalista gazdaságpolitikát folytattak?

Persze van a mai Magyarországon olyan párt, amelyben nem demokratikusan döntenek a dolgokról, hanem a főnök üzen lefele mindent, és aki szembeszáll, az repül, ja, és állami gondoskodást ígérgetnek minden területen, várjál, hogy is hívják... :-)

"Lám-lám, szerencsére vannak még normálisan gondolkodó emberek..."

Továbbra is felhívnám a figyelmedet, hogy ott idegenrendészeti kérdésről van szó. Ha magyar cigányok lennének a kitoloncoltak, nekünk is kutya kötelességünk lenne szó nélkül visszafogadni őket, ugyanis a mi állapolgáraink. Tudod, amitől a Jobbik egynémely képviselője megfosztaná őket (még jó, hogy ez már Vona szerint is hülyeség)... Egyébként meg ez a diplomáciai válasz, de van egy olyan érzésem, hogy a bolgár DeMarco-k nem pont így gondolják...

DeMarco 2010.08.26. 19:59:51

@Fedor: "Szerinted." Nem, nem csak szerintem. Akik nem használnak =, azoknál ez elég egyértelmű. Illetve mindenkinél, csak az előbbiek ki is mondják.

"ott idegenrendészeti kérdésről van szó"

És? Nálunk meg rendészetiről. A különbség csupán annyi, hogy nekik egy plusz érvük van a meglévők mellett.

"bolgár DeMarco-k nem pont így gondolják..."

Talán valóban nem. Ég az arcuk, h velük azonosítják őket és így kerülnek a hírekbe. Na és persze biztosan úgy vannak vele, mint mi a kanadai szabadcsapatokkal. Inkább ott legyenek, mint itt. Most szórakoztassák őket egy kicsit és szívják az ő vérüket... Egyébként biztos vagyok benne, h lesznek köztük magyar cigók is, csak azok létszámilag kevesebben. Küldjék őket haza nyugodtan, majd megtanulják, h mindenhol dolgozni kell és sehol sincs ingyen kenyér...

manipul 2010.08.27. 10:36:18

Tisztelt Fedor!

Ön, mint publicista, természetesen bármiről írhat, bármit elítélhet stb. Nekem mind olvasónak, bármiről lehet véleményem, például az Ön cikkéről is. Ez is lehetne hiteles, ha azonosan szigorú véleményeket jelentet meg a tüzijátékokról, visszaélésekről stb.
De ez nem így van, az Ön kifejezésével élve Ön már beállt egy sorba. Ezt a sort számomra kettős mérce jellemzi.

mizrolist 2010.08.27. 14:52:21

@DeMarco: persze annak semmi köze a kissé visszaerősödött forint újabb eséséhez, hogy a gazdasági minisztérium képes 24 órán belül ugyanabban a kérdésben két tökéletesen ellentmondó választ adni...

DeMarco 2010.08.27. 17:19:19

@mizrolist: Miből gondolod, hogy ellentmondó volt a válasz?
Elsőre azt mondták, hogy még idén folytatják a tárgyalásokat az imf-el.

Ezt a hülye bloomberg vagy szándékosan, vagy figyelmetlenségből úgy értelmezte, hogy újabb zsíros hitelt fogunk felvenni és a zs..izé amcsi bankárok megdörzsölték a kezüket és nyalogatták a szájuk szélét.

Ezt cáfolta később a minisztérium azzal, hogy az, hogy folytatnak tárgyalásokat még egyáltalán nem jelent hitelfelvételt, sőt ellenkezőleg, nem óhajtanak újabb rabláncokat.

Ezért kezdett habzani a szájuk...

Nem volt ebben semmi ellentmondás, elsőre is érthető volt, csak Simor és Bloomberg kavarta a szart külföldön. Itthon nem hiszem, hogy bárki félreértette volna a kormány álláspontját.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.27. 19:01:32

@manipul: Hát ha így akarod látni, akkor sajnálom.

Egyébként a "publicista" megtisztelő túlzás, de ezt az elnevezést hagyjuk meg inkább a profiknak. Maradjunk inkább a bloggernél.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0