Még két nap...
2010. szeptember 01. írta: Fedor

Még két nap...

A FIDESZ demokrácia-romboló húzása az ajánlószelvény-gyűjtés körül érdekes fejleményeket látszik hozni, és lehet, hogy talán még öngólnak is bizonyul.

Az lassan már közhely, hogy az új szabályozás, mely szerint négyszer annyi cédulát kell összeszedni feleannyi idő alatt (ráadásul olyan időszakban, amikor még egy csomóan nyaralnak) a gyérebb infrastruktúrával, társadalmi beágyazottsággal rendelkező kisebb, újabb pártok esetében sokszor már az indulási lehetőséget is veszélyezteti (csak összehasonlításképp: míg egy főpolgármester-jelöltnek 28 000 cetlit kell összeszednie Budapesten, addig egy uniós választáson induló pártnak 20 000 is elég, országosan).

Bár ezt lehetett már előre is tudni, ennek ellenére azt nem gondoltam volna, hogy az LMP-nek a fővárosban gondjai lennének az indulással. A kopogtató-gyűjtés indulásakor ezt írtam róluk:

Az új játékos LMP már tavasszal is nagyon jó eredményt ért el a fővárosban, és a pozíciói azóta csak javultak, hisz a ballib oldalon rajtuk kívül csak hitelességi és/vagy ismertségi problémákkal küzdő pártok vannak, így ha van valaki, akinek van esélye megszorongatni, esetleg talán le is győzni Tarlóst, akkor az Jávor Benedek.

És ezt továbbra is tartom, csak épp ehhez túl kell élni a nulladik fordulót, és ezt nehezítette meg a FIDESZ. Ha a korábbi szabályozás lenne érvényben, az MSZP és a Fidesz mellett már a Jobbiknak, az LMP-nek és Schmuck Andornak is meglenne a szükséges számú ajánlása (az LMP és a Jobbik így is már több cédulát begyűjtött, mint tavasszal, jóval több idő alatt). Lenne választék. Így viszont, ha marad a mostani állás (és erre elég nagy az esély), akkor mindössze két versenyző közül lehet majd választani.

A kisebbik gond az, hogy a jobboldalon Tarlós egyedül marad. Úgyis ő az esélyes. A nagyobbik gond az, hogy az egyetlen kihívója Horváth Csaba lehet, ami azt eredményezi, hogy az MSZP szerepe újra felértékelődik, és ez egyáltalán nem kívánatos fejlemény. Márpedig ha egy pártnak van főpolgármester-jelöltje, és ráadásul a maga térfelén ő az egyetlen, az a párt eredményeit is felhúzza, hisz sokan jobb híján rá fognak szavazni azok közül, akiknek nem tetszik Tarlós-FIDESZ páros. Márpedig ha az MSZP Budapesten jól teljesít, ha a kampány további részében az egyetlen választható ellenzéki lehetőségként reklámozhatja magát, az a főváros súlyánál, méreténél fogva az országos erejét is növeli, bebetonozza a váltópárti szerepét.

Jó ez a FIDESZ-nek? Vagy ami fontosabb: jó ez nekünk?

Szerintem nem.

Pontosabban a FIDESZ-nek lehet, hogy jó, hisz akkor a jogos ellenzéki érveket továbbra is lesöpörheti némi komcsizással (ami persze csak parasztvakítás) és az előző ciklusra mutogatással (ami viszont nem lenne alaptalan, de a dolgokat ez se lendítené előre).

De újra fel kell tennem a kérdést: jó ez nekünk?

Én a magam főpolgármesteri cetlijének odaítélésekor három jelölt között vacilláltam. Volt egy protest-jelöltem (Victora - MKKP), egy elvi alapon választott (Ungár-SZEMA) és egy taktikai, akit az esélyesek közül elfogadhatónak tartottam (Jávor - LMP). Mivel a Kétfarkúakat jó fricskának tartom, de azért a főváros vezetéséhez szerintem több kell, az LMP-ről meg nem feltételeztem, hogy ilyen gondjaik lesznek, úgy gondoltam adok egy esélyt a liberális alternatívának, hogy jobban megismertesse magát, hogy megmutathassák azt, miben különböznek a dicstelenül kimúlt elődtől.

Most már bánom, hogy így tettem. Nem azért, mert Ungárékról megváltozott volna véleményem, hanem azért, mert már látszik, hogy a SZEMA-nak esélye sincs az indulásra (20% körül tartanak), és a jelen helyzetben a taktika, az esélyesebbek támogatása fontosabb a kisebbik rossz elvet figyelembe véve.

Szóval bár ezután se kívánok LMP aktivistává válni, és továbbra is fenntartom a jogot, hogy ne értsek velük se egyet mindenben, most mégis azt mondom: ha valaki nem szeretné, hogy a FIDESZ a fővárosban is taroljon, de elege van az MSZP-ből is, és nem szeretné, hogy ők legyenek a legnagyobb ellenzéki frakció a közgyűlésben (vagy ad absurdum, hogy Horváthnak esélye legyen a nyerésre is, ha a FIDESZ a kampányban csinál valami nagy butaságot), esetleg egyszerűen csak hisz abban, hogy a demokráciában nem szabadna az alternatívákat már az induláskor elgáncsolni, az (ha még megvan) adja az ajánlószelvényét Jávor Benedeknek.

Vagy a Staudt Gábornak. Igen, bármilyen furcsa, én a jobbikos jelölt indulásának is örülnék. Ennek elvi okai is vannak, meg taktikaiak is.

Az elvieket fentebb már kifejtettem, és ami igaz a ballib választási lehetőségekre, az igaz a jobboldaliakra is. Bármennyire is nem értek egyet a Jobbikkal, bármennyire is károsnak tartom a tevékenységüket, tudomásul veszem, hogy ők most már egy parlamenti párt, és mint ilyen, igenis legyen főpolgármester-jelöltjük. Szerencsére sok esélyük nincs, főleg ha még mondanak egy-két olyan hízelgést, mint a kampánynyitójukon, hogy Budapest egy bűzös tehénlepény - márpedig (és innentől már a taktikai rész jön) egy fővárosi, borítékolhatóan gyenge szereplés az országos súlyukra is kihathat. Ráadásul egy másik jobboldali jelölt indulása Tarlós esélyeit, valamint a FIDESZ későbbi túlsúlyát is csökkenti.

Szóval tessék kihasználni a a hátralévő két napot, hogy esélyt kaphassanak a kisebb pártok képviselői is a valódi megmérettetésre.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr12264137

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kapuzárási pánik 2010.09.03. 12:39:57

 Virág Árpád részére   Kedves Árpád!   Lehet, hogy mire levelemet kézhez kapod, mindaz, amiről most írni fogok, már történelem lesz, azonban jelen pillanatban még nem az, hanem nagyon is időszerű dolog. A fővárosról és a főpolgármest...

Trackback: ÖV 2010 / Mogács egy pomogács?! 2010.09.01. 23:14:44

Mint az köztudomású (google) a pomogácsokat Lázár Ervin szabadította a mit sem sejtő Négyszögletű Kerekerdőre - volt is nagy sivalkodás arrafelé... Míg a pomogácsok haszna könnyen belátható (közös ellenségkép), addig Mogács Dániel VII. kerületi polgárm...

Trackback: A takarítók 2010.09.01. 16:30:40

 Nem adja fel a netes regisztrációt a Fidesz.http://index.hu/kultur/media/2010/08/31/nem_adja_fel_a_netes_regisztraciot_a_fidesz/ Életem egyik meghatározó filmélménye volt Luc Besson Nikitája. A film vége felé megjelenik a Takarító. Jean Reno...

Trackback: MSZP: Önkény vagy szabadság 2010.09.01. 14:47:50

Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje szerint a budapestiek a választáson megakadályozhatják, hogy a kormányzati oktatáspolitika rátelepedjen a fővárosra is, hogy Budapest az önkény városa legyen, és elveszítse sokszínűségét, nyitottságát, szabad…

Trackback: Haldokló demokrácia 2010.09.01. 13:28:11

 Virág Árpád részére   Kedves Árpád!   Nagyon restellem magam, hogy ennyire elhanyagoltalak, pedig tudom, hogy a hazától távol élni milyen nehéz dolog, hiszen magam is éltem illegalitásban és tudom, hogy mennyire vártam az otthonról ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kokavec 2010.09.01. 15:32:02

Igen, igen, aki nem kér sem a fideszből, sem az mszp-ből, ha sokat nem is, annyit mindenképpen megtehet, hogy elbandukol egy kis párt gyűjtőhelyéig! Egyáltalán nem mindegy.

Vidéki 2010.09.01. 16:05:16

Még bőven van idő arra, hogy az LMP a szükséges számú kopogtatócédulát összegyüjtse.

Azok akik korábban nagy számmal az SZDSZ-t támogatták valószínűleg hajlanak arra, hogy az LMP-nek adjáj a kopogtatócéduláikat, tartva attól, hoy a patás ördögként ábrázol Tarlós esetleg polgármester lehet Budapesten, megszakítva egy gyönyörű húszesztendős hagyományt, amikor mindig liberális volt a polgármester.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.09.01. 16:29:14

Én direkt ezért nem adtam még oda senkinek.

Holnap majd eldöntöm hogy lmp vagy jobbik...

Walter Melone (törölt) 2010.09.01. 16:40:41

Egy rugóra jár az agyunk...

Nem lennék meglepve, ha az ajánlószelvényekre vonatkozó részt radikálisan alakítanák át a választási törvényben még az idei parlamenti ülésszakon.

A Fidesz bukni látszik az "oszd meg és uralkodj" taktika lehetőségét.
Ha csak egy jelölt marad Tarlóssal szemben, annak akár váratlan kimenetele is lehet...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.09.01. 16:45:49

@Walter Melone: "Ha csak egy jelölt marad Tarlóssal szemben, annak akár váratlan kimenetele is lehet... "
Lol!

Te tényleg szavaznál Horváth Csabára. Van egy rossz hírem: kevesen vagytok!

Walter Melone (törölt) 2010.09.01. 16:55:56

@TaTa86.:

Direkt nem azt mondtam, h nyerhet.

De lehet nagyon alacsony a részvétel, ami ugye legitimációs kérdés is lehet, de akár lehet magas HCS támogatottsága is, mondjuk az országos pártszimpátia adatokhoz képest.

Arról nem beszélve, hogy amennyiben a közgyűlésben nem lesz Fidesz kétharmad, azt az összes sajtóorgánum a Fidesz vereségeként (támogatottságának csökkenéseként) fogja tálalni.

Szittyós Feri 2010.09.01. 16:57:30

OFF: egy "lehet, hogy talán" mondatba illesztéséért alapból jár a faszkorbács.

Amúgy komoly, hogy a 2 milliós Budapesten 27.000 cetlit nem tud valaki összeszedni, de főpolgi akar lenni? Ne kúrjatok már fel agyilag.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.01. 17:14:00

@Szittyós Feri: Tekintve az idő rövidségét, a rossz időzítést (nyaralási időszak vége) és a cédulagyűjtőkkel szembeni általános és pártszimpáitól független ellenérzéseket, lehet. A két nagypártnak azért nem jelentett ez gondot, mert olyan évtizedes becsatornázottságuk van, hogy pikk-pakk összedobják pár nap alatt. Másrészt a kampány java még csak most jön: lehet, hogy még az adott párt és a jelöltje nem túl ismert, de ha már a kampányban sem vehet részt, akkor nem is fogják megismerni a büdös életben soha, akár alkalmas, akár nem.

DeMarco 2010.09.01. 17:53:34

Mi ez a libsi picsogás?

Kár volt ennyit gépelni, két mondatban is össze lehet foglalni.

1. Tévedtél és beállítottságodtól függően túlértékelted a szadesz 2.0-át.

2. Végre nem elég az, ha a család és a haverok leülnek és összedobják a cetlijeiket és hiába törik fel a postaládákat, még így is kevés. Most végre csak az indulhat akit valóban támogatnak az emberek.

Ennyi.
Nevetséges mennyiségű cetlit kell összegyűjteni, csak az a helyzet, hogy a Jobbikosokra és lmp-sekre rávágják az ajtót az emberek. Nem véletlenül, hozzáteszem...
Inkább égetem el a cetlimet, vagy eszem meg, minthogy akár a Jobbik, akár az Lmp-nek adnám...
Bár ez utóbbi felénk szerencsére egyáltalán nem fenyeget.

Elég mulattató és egyben szomorú, hogy már a Jobbikos jelöltért is könyörögsz, pont te, aki annyira gyűlőlöd őket, csak nehogy a patásék... Ritka nagy álszentség...

Felesleges a sipánkodás sztem. Aki pedig egyéb jelölt hiányában képes a maszopos jelöltre szavazni, hááát... no comment.

kokavec 2010.09.01. 18:05:13

@DeMarco: A mondanivalódat egy mondatban is összefoglalhattad volna:
"Amennyiben az általam választott párt kerül hatalomra nincs szükségem többé demokráciára."

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.01. 18:21:43

@DeMarco: "Tévedtél és beállítottságodtól függően túlértékelted a szadesz 2.0-át."

Nem tévedtem, tudtam, hogy Ungárnak nincs esélye. Leírtam, hogy most csak azért adtam nekik a cetlit, hogy a kampány révén nagyobb ismertségre tegyenek szert. Egy pár hónapja alkult párttól egyelőre nem is várhatok el mást.

"Nevetséges mennyiségű cetlit kell összegyűjteni"

Mert te már csak tudod...

"Inkább égetem el a cetlimet, vagy eszem meg, minthogy akár a Jobbik, akár az Lmp-nek adnám..."

De erre semmi szükség, hisz már rég odaadtad a FIDESZ-nek, igaz? ;-)

"Elég mulattató és egyben szomorú, hogy már a Jobbikos jelöltért is könyörögsz, pont te, aki annyira gyűlőlöd őket, csak nehogy a patásék... "

Álszentség, persze. Ha meg azt írtam volna, hogy tiltsák be, el se induljanak, vagy csak egyszerűen kihagytam volna, és nem hozom szóba, akkor meg az lenne a bajod, rögtön nekiállnál kettősmércézni. Tudod neked demokrácia egy kicsit mást jelent, mint nekem, én ugyanis akkor is elfogadom a játékszabályait, ha nem az én számíze szerint történnek a dolgok.

"Aki pedig egyéb jelölt hiányában képes a maszopos jelöltre szavazni, hááát... no comment."

Hidd el sokan lesznek, akik így döntenek. Én nem, ha csak a fenti két "úriember" közül lehet választani, akkor én ezt a kört kihagyom, de ez is rossz megoldás, és megértem azokat, akik nem így döntenek.

borla 2010.09.01. 18:29:16

Ha már egymondat:
"Szóval bár ezután se kívánok LMP aktivistává válni,"
akkor jöhet a sültgalamb?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.01. 18:38:48

@borla: Tudom, hogy én vagyok a lassú, de mi van a sültgalambbal?

borla 2010.09.01. 19:06:26

sültgalamb = ez esetben Tarlós.
Sajnos, ez egy kegyetlen világ. Ha nem mozdulsz, azt kapod, amit érdemelsz. Ha fontos lenne számodra, kik a jelöltek, talán tennél is érte vmit, nem?
És légyszi, ne kezd, hgy az írás ereje, meg ilyesmi...

borla 2010.09.01. 19:07:10

Ja, és bocs, de siettem az előbb, meg nem figyeltem. Jogos volt, vagy két lépés kimaradt a gondolatmenetből

Fabius 2010.09.01. 19:32:31

@TaTa86.:

Ne abból indulj ki, hogy vagyunk itt néhány százan-ezren akik ha letörik a kezünk sem szavazunk Horváth Csabára.

Indulj ki abból, hogy a szoci mozgósítás akkora volt, hogy elsőként gyűjtöttek össze és adtak le nagyon bőségesen elegendő kc-t. Horváth Csaba jelölt, ha egyedül marad Tarlóssal szemben kurva sokan lesznek akik rá fognak szavazni, így vagy úgy. Ő fogja kapni a protest szavazatokat, mert nem lesz más. Aztán meg mindenki kussol róla legfeljebb, hogy mégis behúzta az ikszet.

Egyetértek Fedorral. Jávornak és Staudtnak is össze kéne jöjjön a kellő mennyiségű kc.

@DeMarco: Elég költői, hogy pártod és kormányod annyira visszahozta a sírból a maszopot, hogy elsőként tudtak jelöltet állítani.

Az a helyzet, hogy az emeszpésekre nem vágták rá az emberek az ajtót. Remélem ezt is mulatságosnak találod. A kérdés költői, nem kell reagálnod.

loláb 2010.09.01. 20:27:21

A legújabb hírek szerint mégiscsak összegyűlik a szükséges kopogtató az LMP budapesti főpolgámester jelöltségéhez.
Az mszp -nyílván az általuk elfogadni kívánt választási etikai kódex szellemének a legmesszemenőkig megfeleve- máris hosszú cédulák éjszakájáról beszél.

Én, am agam részéről drukkolok az lmp-nek. Nem szavaznék rájuk, nem kérek a bringanácik, és a sötétzöldek uralmából, de ha nincs Jávor Benedek, akkor sokkal szorosabb lesz a verseny Ingyencsabi, és Tarlós között. Márpedig Ingyencsabit nem 10%-kal kell megverni, hanem jelentősen, kétszer, háromszor több szavazatot kapva, hogy minden egyes pártnak, poltikai formációnak egyszer és mindenkorra elmenjen a kedve attól, hogy segget csináljon a szájából.

Vidéki 2010.09.01. 21:20:37

@loláb: Remekül találó az "Ingyencsabi" név.

DeMarco 2010.09.01. 22:13:49

@kokavec: Hát ha a demokrácia egyenértékű a maszoppal, szadesz 2.0-val és a jobbikkal, akkor tényleg nincs...

DeMarco 2010.09.01. 22:22:48

@Fedor: "Nem tévedtem, tudtam, hogy Ungárnak nincs esélye."

Én nem is róluk beszéltem. De persze egy tőről fakadnak...

"Mert te már csak tudod..."

Hát ezzel kicsit melléfogtál, mert véletlenül tudom, van a családban induló jelölt...

"De erre semmi szükség, hisz már rég odaadtad a FIDESZ-nek, igaz? ;-)"

Hopp, megint mellé. Annyi van nekik, hogy az enyémre nincs is szükségük... :D De mint mondtam inkább megeszem, minthogy érdemteleneknek adjam...

"én ugyanis akkor is elfogadom a játékszabályait, ha nem az én számíze szerint történnek a dolgok."

Gondolom éppen ezt a nagy elfogadást tükrözi majd a következő posztod... :DD

"Ha meg azt írtam volna, hogy tiltsák be, el se induljanak, vagy csak egyszerűen kihagytam volna, és nem hozom szóba, akkor meg az lenne a bajod, rögtön nekiállnál kettősmércézni"

Úgy van. Lehet, hogy ez neked nem feltűnő, de ez a tipikus esete amikor átesel a ló mindkét oldalára. Csak szélsőségesen tudsz gondolkodni. Nem látod az egészséges középutat.

"Hidd el sokan lesznek, akik így döntenek"

Elhiszem. És meg is van róluk a véleményem...

DeMarco 2010.09.01. 22:24:56

@Fabius: "az emeszpésekre nem vágták rá az emberek az ajtót."

Már aki. Én konkrétan rájuk vágtam...

Lassan fogy a népesség és naná, hogy kitart a 8 év alatt harácsolt pártvagyon. De nem lesz már sokáig így...

DeMarco 2010.09.01. 22:28:24

@loláb: "A legújabb hírek szerint mégiscsak összegyűlik a szükséges kopogtató az LMP budapesti főpolgámester jelöltségéhez."

És én szépen be is vizsgálnám mindet... Ahogy már be kellett volna az előző választáskor is, az utolsó napokban hirtelen osztódásnak induló cédulákat...
Van rá egy ötösöm, hogy megint el fog maradni a vizsgálat...

kokavec 2010.09.01. 23:25:16

@DeMarco: ...hát, téged sem az eszedért szeretnek. :(

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.01. 23:59:23

@DeMarco: Én gondolkodom szélsőségesen. Ez jó :-)

mizrolist 2010.09.02. 00:07:17

@DeMarco: magyarán legyen Magyarországon egypártrendszer a Fidesszel? Ne válaszolj, felesleges, az eddigi (és a korábbi bejegyzésekhez írt) kommentjeid is árulkodóak.

medlock 2010.09.02. 01:11:31

Én örülnék, ha bekerülne az MDF-es Mándi is. Egyrészt valami újdonság elindult a pártban, és a jelenlegi politikai viszonyokat elnézve nagyon is szükség van az újdonságokra... A másik ok, hogy ez a Mándi határozottnak tűnik, exrendőr biztos segítene kisöpörni minden szemetet a Városházáról. Nem kell azt mondani, hogy arra a Fidesz is elég, ők már nagyon régóta ott vannak, még ha csak ellenzékben is, de mindenki nyugodt lehet, jó sok ganéjt felhalmoztak már ők is...

danmay 2010.09.02. 03:51:53

@medlock: hát, az MDF már egyszer befürdött egy ex-rendőr jelölttel, a IX. kerületben, időközi országgyűlési képviselőválasztáson :
"Tömeges ajánlószelvény-hamisítás nyomára bukkantak a IX. kerületben. Nem indulhat a ferencvárosi időközi országgyűlési képviselőválasztáson Dézsi Mihály, volt rendőrségi szóvivő, aki az MDF színeiben próbálkozott, mert a választási bizottság megalapozottnak találta a gyanút, hogy a párt kopogtatócédulái közül több száz hamisítvány."
index.hu/belfold/hamisced22/
Szóval attól, hogy valaki rendőr volt, még nem feltétlenül lesz nagy rendcsináló politikus... :)

DeMarco 2010.09.02. 06:03:00

@Fedor: Ami a Jobbikot és az LMP-t illeti igen. Egyikükről sem vagy képes valós képet megjeleníteni az előítéleteid és koncepcióid miatt.

DeMarco 2010.09.02. 06:08:19

@mizrolist: Nem, ne legyen egypártrendszer. Legyen több párt, legyenek friss pártok, újak, minél többen.
Nekem csak a mostani felhozatallal van bajom. A maszopot már a rendszerváltáskor kitiltottam volna a politikából és sztem még most sem lenne késő. A liberálisok kifacsart eszmerendszerétől végtelenül idegenkedem, ahogy szinte mindenki és a Jobbik sem éppen szalonképes, bár ők állnak még mindig a legközelebb hozzám, ha nem számolom a Fideszt. Sőt a Fideszen belül is inkább a keresztény demokratákat támogatnám, ha megjelennének külön pártként.
Szal felőlem nyugodtan lehetne több párt, csak ne ezek...
De mivel most ez van, így alapból adódik a választás egyszerűsége.

DeMarco 2010.09.02. 06:15:16

@kokavec: Hát ha neked az a demokrácia, hogy csak azért szavazunk meg abszolút érdemtelen pártokat, hogy többen legyenek a parlamentben segget mereszteni, akkor valóban eltér a demokrácia felfogásunk. Nincs az a helyzet, ami arra kényszerítene, hogy számomra vállalhatatlan pártot, képviselőt támogassak, csak azért, mert nincs más...
Ez abszurd.
Nem a Fidesz hibája, hogy túlnyerte magát. Már csak bennük lehet megbízni, a többi így, vagy úgy, de lejáratta magát, vagy legalábbis alapos gyanúra adnak okot.
Ha lesz olyan új párt, akik olyat képviselnek ami vállalható, akkor elő fognak kerülni a szavazók is és lesznek változások.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.02. 09:47:00

@DeMarco: Milyen előítéleteim vannak az LMP-vel szemben, mond? Kiváncsivá tettél...

Ami meg a Jobbikot illeti, a következő poszt azt hiszem eléggé visszaigazolja az állítólagos "előítéleteimet", még a kedvenc pártod is azt mondja róluk, amit én...

mizrolist 2010.09.02. 12:19:24

@DeMarco: a KDNP rég megbukott párt, gyakorlatilag nem is létezik (az önálló támogatottsága 1% alatti). Nem fognak önállósodni, mert életképtelenek.
Nem mellesleg milyen ideológiával lehetne még pártot szervezni? A baloldalt lefedi az MSZP, max. az általad nem kedvelt liberálisoknak nincs pártja (az LMP nem az), és a Fidesz rég bebizonyította, hogy a jobboldalon nem tűri a konkurenciát.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.02. 13:22:04

@mizrolist: Most miért mondasz ilyet, nagy és teljesen önálló frakciójuk van és még miniszterelnök-helyettest is adnak, hát hogyne lenne nagy párt? Az, hogy a közvéleménykutatók nem tudják mérni a támogatottságát, csak egy komcsi trükk, tudhatnád :-)

@DeMarco: Ja egyébként tegnap este nm válaszoltam részletesen, hát majd most:

"Hát ezzel kicsit melléfogtál, mert véletlenül tudom, van a családban induló jelölt..."

Képviselő, vagy polgármester? Gondolom az előbbi. Azoknak tényleg nem kell sokat. 50-et? De itt most a főpolgármesterségről beszélünk, ami több, mint amennyit az LMP tavasszal adott le az összes budapesti képviselőjelöltje nevében, és akkor kétszer ennyi idő volt rá... Ja, és remélem nem úgy gyűjtött, mint a mi fideszes jelöltünk. Csönget, aztán köszönés nélkül: "Jöttem a kopogtatócédulákért!" - és vár. Azt, hogy hogy hívják, melyik párttól jött feleslegesnek tartotta közölni, úgy kellett rákérdeznem. Hát ilyen kiállással nem csodálkoznék, ha néhány öregaszony szó nélkül odadná neki mindenét, ami van.

"Hopp, megint mellé. Annyi van nekik, hogy az enyémre nincs is szükségük... "

Veled még poénkodni se lehet. Miért, talán másnak adtad volna?

"Gondolom éppen ezt a nagy elfogadást tükrözi majd a következő posztod... :DD"

Az, hogy elfogadom a demokrácia játékszabályait (tehát pl. nem lázadozok a választási eredmények ellen, ha nem tetszik), nem egyenlő azzal, hogy kritikátlanul támogatom a kormányt vagy bármelyik pártot minden hülyeségben.

"ez a tipikus esete amikor átesel a ló mindkét oldalára"

Tehát ha be akarnám tiltani a Jobbikot, akkor is szélsőségesen viselkedem, és ha meg akarom adni nekik a demokratikus jogokat, akkor is. Áruld már el nekem, tudatlannak, hogy mi a helyes út akkor szerinted...

DeMarco 2010.09.02. 22:31:05

@mizrolist: "Nem mellesleg milyen ideológiával lehetne még pártot szervezni"

Miért kellene ideológiát mellérendelni??

Nem lehetne egyszerűen egy középutas párt, aki nem ideológiák, hanem célok mentén szerveződne?
Lehetne zöld párt (mármint igazi), akik a zöld programok mentén szerveződnének, lehetne jövő párt akik az új technológiák, fejlesztések úttörői lehetnének, stb.
Lehetne civil párt, illetve a Seres féle csapat ilyesmi, ez nekem helyes útnak tűnik, kár, h nem kerültek be.

DeMarco 2010.09.02. 22:35:54

@Fedor: "Milyen előítéleteim vannak az LMP-vel szemben, mond? Kiváncsivá tettél..."

Túlzottan pozitívak, ahogy a Jobbikkal szemben meg túlzottan negatívak.

Ez adódik a politikai beállítottságodból, de éppen ezért erősen torzító hatású mindkét esetben.

"Áruld már el nekem, tudatlannak, hogy mi a helyes út akkor szerinted..."

Objektivítás.

kokavec 2010.09.02. 23:35:50

@DeMarco: Ez ugye provokáció? Direkt úgy teszel, mintha teljesen bolond lennél, csak hogy felhúzd a másikat! De most kicsit túljátszottad. Lebuktál! :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.03. 08:44:52

@DeMarco: Szóval szerinted túlzottan pozitívak az elvárásaim az LMP-vel szemben? Csak azért, mert a szociknál jobb válaaasztásnak tartom őket? Pedig leírtam már, ha volna más reális lehetőség, nem őket választanám, mert a gazdasági programjukkal pl. nagyon sok tekintetben nem értek egyet, az nekem túl balos. A zöld szemléletük viszont neked is szimpatikus lehetne, te írtad korábban, hogy kéne gy zöld párt. Hát most van. Ja, hogy más tekintetben nem tetszik? Az egy dolog.

Ami meg a Jobbikot illeti, ennél azért egy kicsit bővebb kifejtést vártam, nem egy egy szavas nagy semmit. Mi lehetne objektívabb annál, ha azt mondom, hogy kapjanak lehetőséget a megmérettetésre, hisz joguk van hozzá? Komolyan nem értem.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0