A törvény előtt mindenki egyenlő?
2010. október 30. írta: Fedor

A törvény előtt mindenki egyenlő?

Az első hír:

Csoportosan, hivatalos személy ellen elkövetett erőszak miatt 10 hónap - két évre felfüggesztett - börtönbüntetésre és 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte elsőfokú döntésében a Pesti Központi Kerületi Bíróság Samu Tamás Gergő jobbikos országgyűlési képviselőt.

A férfi 2008. március 15-én este a Belvárosban a rendbontó tömegből a rendőrök felé dobott tárgyakat, illetve egy rendőr pajzsába rúgott. A 24 éves fiatalember a vádbeli cselekménye előtt néhány hónappal garázdaságot követett el, amiért 2008-ban 45 ezer forintos pénzbüntetésre ítélték.

A második hír:

2009. március 16-án Miskolcon elterjedt a cigányok között a hír, hogy a Magyar Gárda vagy a skinhead-ek támadást terveznek ellenük. A romák őrtüzet raktak, majd hajnali fél kettőkor egy többször, lassan arra cirkáló, általuk gyanúsnak vélt autóra rátámadtak. Botokkal betörték a szélvédőjét, kövekkel dobálták. A három, autóban utazó sértett könnyebb sérüléseket szenvedett a betört üvegtől, az autóban esett kárt a bíróság 104 000 Ft-ban állapította meg.

A két eset szerintem elég hasonló (már ha nem vesszük figyelembe, hogy a miskolci alig pár héttel a tatárszentgyörgyi gyilkosságok után történt, tehát egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy irreális volt a cigányok félelme). A jobbikos képviselő kevesebb, mint egy év felfüggesztettel megúszta. És mit kaptak a cigányok?

Olyan személyre, akiről azt állapította meg (a bíró), hogy egy követ eldobott, több, mint öt év börtön. Olyan személynél, akinél azt álapította meg, hogy tevőlegesen nem vett részt a cselekményben, úgymond kiabálással buzdította őket, kettő év nyolc hónap.

Hát ez azért nem teljesen ugyanaz... Ha "kiabálással buzdította őket" majdnem három évet ér, akkor ezen az alapon mindenkit ennyire le lehetne csukni, aki pl. részt vett két éve a melegfelvonulás ellentüntetésén.

Persze hivatalos magyarázat van rá: találtak egy darab botot, amire az volt írva, hogy "Halál a magyarokra" és ettől az ügy minősítése közösség elleni rasszista támadás lett.

Tehát ha szélsőjobbosok gettóba zárnák a cigányokat, megfenyegetik őket, melegeket támadnak meg, uszítanak, vagy, mint a fentebbi példa is mutatja, rendőröket támadnak meg és szétverik a várost, az maximum garázdaság, bagatell, közösség elleni izgatásnak, támadásnak a közelébe se járnak. De ha néhány cigány félelmében rossz döntést hoz, az rögtön a legszigorúbb minősítés maximális büntetési tétele után kiált, függetlenül a körülményektől és az okozott kár nagyságától.

Jó tudni. Ezek után kíváncsi vagyok, hogy a sorozatgyilkosok kapnak -e egyáltalán letöltendőt. Végül is is csak cigányokat öldöstek...

Érdemes megnézni a fenti idézetek forrását, az Index videóját:

Pár mondatot még kiemelnék:

Többször elhangzott, hogy a vádlottak támadásra, összecsapásra készültek. De ez nem igaz. Ha én támadásra vagy összecsapásra készülök, akkor nem a házamat védem, hanem akkor elmegyek máshova, és keresem annak a lehetőségét, hogy valakivel összecsapjak. (..) Itt mindenki támadás elhárítására, védekezésre készült. (..) Nem kétséges, hogy utána nem választottak jó megoldást, mert azt nem állította a védelem sem, hogy őket végül is támadás érte volna. Ez igaz, De ettől még ez nem lesz közösség tagja elleni erőszak.

Azt a törvényt, amelyet a cigányok védelmére alkotott a törvényhozó, a cigányokkal szemben alkalmazzák.

Mégegyszer: NEM arról van itt szó, hogy ússzák meg büntetés nélkül. Az önbíráskodás nem elfogadható senkitől. De jó lenne, ha a címben feltett kérdés határozott kijelentés lehetne, és nem csak óhaj.

UPDATE 2010. november 1.

Kivételesen nem folytam bele a vitába, nem is nagyon olvasgattam a kommenteket, csak néhányat szúrópróba szerűen. De azért mindenkitől, aki nekem esett, hogy ilyen-olyan aljas, rózsadombi cigányvédő vagyok, megkérdezném tisztelettel: elolvasták a poszt utolsó bekezdését?

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr492409452

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Re: A törvény előtt mindenki egyenlő? 2010.10.31. 07:34:07

Bizony, kedves Kvaszticsom, a törvény előtt mindenki egyenlő. "A két eset szerintem elég hasonló (már ha nem vesszük figyelembe, hogy a miskolci alig pár héttel a tatárszentgyörgyi gyilkosságok után történt, tehát egyáltalán nem lehet azt mondani,...

Trackback: Amikor a fagyi visszanyal 2010.10.30. 20:24:00

 Örömteli ítélet született a miskolci "Halál a magyarokra"-támadás tetteseinek perében: összesen 41 év letöltendő börtön- illetve fegyházbüntetést kaptak elsőfokon. Egyrészt üdvözítő, mert a rengeteg felmentéssel/felfüggesztettel végződő...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.10.30. 14:35:30

"Azt a törvényt, amelyet a cigányok védelmére alkotott a törvényhozó, a cigányokkal szemben alkalmazzák."

Aztán ,hol ez a törvény fecsor?Cigányok védelmére külön?Ilyen nincs,szerencsére...Nem kéne mindent benyalnod amit egy index videjóban hallasz...nagyon helyesen járt el a bírónő,etnikai támadást nem csak kisebbség ellen lehet elkövetni bár elhiszem ,hogy kurva kényelmes álláspont volt ez eddig,mármint az ellenkezője...a nevem mellett láthatod én sem vagyok kibékülve az arányokkal...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.30. 15:17:38

@blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year: Természetesen nincsenek nevesítve benne a cigányok, minden kisebbségről szól, de közülük a cigányság a legnagyobb, és őket érték a közelmúltban támadások leginkább.

A poszt arról azól, hogy ezt etnikai támadásnak venni erős túlzásnak tartom, ismerve körülményeket, és az ebben témakörben eddig használt bírói gyakorlatot.

"etnikai támadást nem csak kisebbség ellen lehet elkövetni"

Természetesen ez igaz, amikor volt ilyen, azt én is ugyanúgy elítéltem:

fedor.blog.hu/2009/10/08/hogy_mersz_bejonni_a_mi_utcankba

DeMarco 2010.10.30. 19:42:02

Röviden: Ismertem egy családot akik azért akartak elköltözni a városból, mert állandóan betörtek hozzájuk a cigók és soha semmilyen büntetést nem kaptak, kivéve egy esetet, amikor a tulaj otthon volt és egy autós hajtóvadászat során, leszorítva őket az árokba adott nekik...
Bár ekkor is majdnem megszívta, mert egyből előkerültek a bicskák és meghálsz mágyár felkiáltással megrohanták hárman...
Bár a lopás megkezdése előtt értesítette a rendőrséget, de jóval az incidens után értek csak oda, mire már régen felszívódtak a cigók... Pedig alig öt percnyire van a rendőrörs...

Épp a múltkor jártam arra és meglepődve láttam, hogy három méter magas kerítést emeltek kőből, a tetejére szögesdróttal, bent meg két roti heverészett...
Mélyen felháborított, hogy már itt tartunk, védekezni kell, milliókat beleölni a védelmi rendszerekbe, mert a rendőrök képtelenek megfékezni a hordákat. De még ha el is kapják őket, az igazságszolgáltatás nem eléggé kemény és pillanatok alatt kint vannak megint.
Talán végre a három csapás a megfelelő helyre juttatja őket...

Mindenki látott már hordát támadásba lendülni, nincs olyan bíró az országban aki ne tudná elképzelni, hogy mi történt. Egyedül gyáva a cigó, csak hordában érzi erősnek magát. Még a legfantáziatlanabb ember előtt sem ismeretlen a forgatókönyv. Nagyon helyes, hogy megbüntetik őket.
Kíváncsi lennék, hogy Fedor akkor is elbagatellizálná-e a dolgokat, ha az történik szerencsétlenekkel, mint Szögi Lajos tanárral történt nemrégen. Mert a kettő között csak egy vékony határ lehetett, talán az, hogy ezek nem szálltak ki a kocsiból...

Ezt összehasonlítani a jobbikos esettel nonszensz.
A 2006-os események elindítója és elsődleges felelőse fletó és a maszop. Minden kár okozói ők. Az ellenük fellépők tiszteletet érdemelnek, hiszen mindannyian felléptünk ellenünk valamilyen formában! Ki fizikailag, ki verbálisan, ki a szavazatával, vérmérséklettől függően. De a fellépés azonos volt és a cél is az. Legfeljebb az eszközök tértek el.
Ne felejtsük el, hogy az 56-os forradalmárokat majd 45 évig tartották hazaárulónak és lám most meg...
Majd a történelem eldönti, hogy kik az árulók és kik a hősők...

Ezért kár prejudikálni, mert az emberek nagy része jogosan haragszik az őket meglopókra és az ellenük való minden fellépést elfogadják, sőt elvárják.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.30. 20:07:53

a cigányok,
ez nem az ő országuk

az a kisebbség, amely hatalomra próbál törni, tehát nem akar kisebbség lenni, az a magyarok ellensége

Hagrid 2010.10.30. 21:14:38

Én is örülök az ítéletnek. Amúgy jó eséllyel rövidebb ideig lesznek csak a sitten...

Emellett természetesen elvárom, hogy a gyilkossággal vádolt rasszistákat (Tszentgyörgy és a többi) elmeszelik életfogytigra. Szerintem ez az ítélet a kezdete annak, aminek már évek óta így kéne mennie. Miskolc amúgy is egy ótvar hely az ottani cigányok miatt. Van sok olyan falu, ahol jól meg lehet lenni a cigányokkal, dolgoznak, vásáron eladják, amit tudnak és ennyi. Borsodban az ipar miatti kényszerbetelepítés miatt, majd az ipar leépülése után iszonyatos állapotok uralták el a várost és környékét. Sajna itt már szerintem is csak a kemény, szigorú, tehát a kiszabható magasabb évű ítéletek hozhatnak enyhülést. Aki ismeri Miskolcot, tudja miről beszélek.

movhu 2010.10.30. 21:15:05

Igen, jó volna, ha mindenki egyenlő lenne, és végre a börtön falai mögé kerülne minden olyan ember, aki ma megkeseríti a másik mindennapjait azzal, hogy állandóan meglopja...

moszkvicssluszkulcs 2010.10.30. 21:16:49

Fedorkám ez gyenge erőlködés, gyere Borsodba lakni...

Snexi 2010.10.30. 21:20:23

na nee,épp,hogy a cigányokkal szemben járnak el enyhébben (vagy sehogy)

2010.10.30. 21:32:32

"Ha én támadásra vagy összecsapásra készülök, akkor nem a házamat védem, hanem akkor elmegyek máshova, és keresem annak a lehetőségét, hogy valakivel összecsapjak. (..) Itt mindenki támadás elhárítására, védekezésre készült"

Mint az a bácsi, aki a veteményesét védelmezte a cigóktól, azt jól sittre is baszták. Persze az index videójában ennél a fröcsögő ügyvédnél is tökéletesen működik a kettős mérce. De beszélhetnénk itt akárkiről, aki meg akarja védeni magát, azt általában önbíráskodásért lecsukják, ha cigány volt az ellenfél, akkor még egy kis rasszista indittatást is a nyakába sóznak.

Egyetértek a mostani itélettel. Nézzél k körül egy kicsit miskolc peremterületein, olyat fogsz látni, ami a legvadabb apokaliptikus sci-fi filmek jövő vízióiban. Bebetonozott ablakok, rácsok, és passzív védelem. Ami hát, mit szépítsük a szegény békés romákok ellen készültek.

Blogger Géza 2010.10.30. 21:32:57

Hát ez az ügy nagyon egyszerű, még a legvadabb ötletelők sem tudták ráfogni, hogy a budapesti zavargások rasszista indítékúak lettek volna. A miskolci eset viszont egyértelműen az volt. Vagy egy cigány családdal is így bántak volna? Na ugye. Hja kérem, az éremnek két oldala van, ha rasszizmus ellenes kampányt indítunk, akkor az ebbe az irányba is elsülhet.

Ráadásul a Szögi Lajos eset óta tudjuk, hogy a csoportban út mentén botokkal felfegyverzett emberek mire képesek. Abba azért meg egy rendőr sem fog belehalni, hogy belerúgnak a pajzsába, nem ugyanaz a két kategória.

2010.10.30. 21:34:35

Az elítélt rasszista cigányok masszív, visszaeső bűnözők, tehát nem kell az ócska libsi hazudozás holmi "félelemből elkövetett rossz döntésről".

Baresi Boriska · http://teheneszet.blog.hu/ 2010.10.30. 21:36:02

hamserülesek, összesegeben 100 000,- Ft kar + egy seggfej, olvasni-beszelni nem tudo bironö es egy polt peter tojasabol keltetett ügyesz = 41 ev...

kisRita 2010.10.30. 21:39:55

Csak egy darabig olvastam, mert kezdtem elég ideges lenni.

Te hol érsz, ember, úgy amúgy? Most először büntetnek meg úgy cigányokat, ahogy megérdemlik, és az már akkora baj? Nekik pont, hogy mindent lehet, mert már csúnyán nézel rá, amiért megtépte a gyereked haját, egyszerre rasszista vagy, és "tuggyuk ám hol lakol, jövünk a haverokkal" van.

Minden embernek azonos bánásmód kellene, hogy járjon, MINDEN ESETBEN!

eloszto · http://eloszto.hu 2010.10.30. 21:40:15

@schwester: kíváncsi lennék, mit mondanál, ha te is szereztél volna hámsérüléseket.

THLM 2010.10.30. 21:41:02

"Természetesen nincsenek nevesítve benne a cigányok, minden kisebbségről szól, de közülük a cigányság a legnagyobb, és őket érték a közelmúltban támadások leginkább."

A legtöbb támadás a magyarságot érte a cigányság részéről. Bűnelkövetésben már a kisebbség a magyarság. Jó, 40 év, és nem csak már bűnelkövetésben,,

guderian 2010.10.30. 21:41:06

megáll az eszem, nem rég volt, hogy pár diák lepofozott egy cigány lunyvát. A bíró ugyanilyen indoklással adott éveket a srácoknak. Se anyagi kár, se személyi sérülés. Akkor egy bértollnok sem verte itt a nyálát.

Kulminaator 2010.10.30. 21:41:20

Fedor bajtárs. Te melyik dimenzióban élsz? Mert hogy nem ebben, az tuti.

Anti Anyag (törölt) 2010.10.30. 21:42:00

Gratulálok, végre egy megfelelő ítélet. Úgy látszik a bíróság végre megunta, hogy ebben a rasszista országban valahogy még is mindig a cigányok gyilkolnak.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.30. 21:42:23

Befenyítettek vagy cigány vagy,hogy ilyen baromságokat írkálsz?
Költözz közéjük te szerencsétlen féleszű.
Sorossal kéne összeköti.Jó szorosan...

guderian 2010.10.30. 21:42:43

ui: kíváncsi vagyok hány percig lesz meg a hozzászólásom. 5-10 perce becsülöm az időt.

2010.10.30. 21:44:18

@schwester: te meg biztosan valami elit környéken szocializálódott tag lehetsz, aki tankönyvből tanulta kik a cigányok.

Anti Anyag (törölt) 2010.10.30. 21:44:36

@schwester: "hámsérülések" Veled szemben követik el, már rég telesíkítottad volna a médiát, hogy ebben az antiszemita országban verik a liberálist mert zsidó, vagy azt hiszik, hogy zsidó és minimum életfogytiglant érdemelnek.

Pedig valószínű, hogy te provokáltad ki.

Semper Fidelis 2010.10.30. 21:44:45

@guderian: Ugyanez jutott eszembe! Fedor! AKKOR miért nem írtál?????

SZÁNALMAS ez a kettős mérce, amit itt előadtok.

2010.10.30. 21:46:22

@guderian: dehogynem verték a nyálukat. Csak éppen az örömtől. Most picit meglepődtek, mert visszanyalt a fagyi.

Semper Fidelis 2010.10.30. 21:46:54

Már több helyen leírtam, hogy általános iskolás koromban volt olyan, hogy a 6 fős asztalnál 5 cigánnyal ültem. Az ilyen posztíró félék életéből ez kimaradt. Fütyülőt sem tudsz Fedor, sajnálom.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.10.30. 21:47:18

@Fedor: Az eddig alkalmazott bírói gyakorlat("megélhetési bűnözés") nagyon káros folyamatokat indított el,ha talán kilépnél BP határain túlra,magad is láthatnád.Hála az égnek lassan kikopnak a régi jó kádermájszter bírók.

tanarseged ur 2010.10.30. 21:47:19

Remélem, akkor is így nyafogtál a törvény előtti egyenlőségért, amikor az osztálytársát halálra verő tizenéves bokszoló cigánygyerek felfüggesztettet kapott - miközben az a néhány szkinhed, akik Szigetváron bántalmaztak két cigány nőt (könnyebb sérüléseket okozva) letöltendőt kaptak.

Másodfokon aztán a gyilkost is letöltendőre ítélték - 2 év 3 hónapra. De kevesebbet fog ülni, mert beszámítják majd a házi őrizetet.

Már megbocsáss, de a magadfajta sápítozó fogalmatlanok miatt is szitokszó Magyarországon a "liberális". Teljes joggal, teszem hozzá - liberális (jobbliberális) létemre.

lehet más a handa-banda 2010.10.30. 21:47:30

Nem értem hol itt a probléma?

A bírósági ítélet tekintetbe veszi a bűncselekmény társadalmi veszélyességét. Ha igaz a balliberális oldalon nap mint nap sulykolt helyzetértékelés, hogy Magyarországon a rasszizmus fokozódása jelenti a társadalmi stabilitásra a legnagyobb veszélyt, akkor a rasszista indítékú bűncselekményekre kell kiszabni a legsúlyosabb büntetést.

Miután Fedor pont ehhez a csapathoz tartozik, ha következetes akkor csak helyeselheti az elrettentő ítéletet.

Vagy ez csak ellenkező irányba működik, és rasszista csak magyar lehet, cigány és egyéb kisebbség automatikusan, születésénél fogva mentes a rasszizmustól?

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.30. 21:52:11

Az ilyen féreg provokátorok csak azt szeretnék elérni,hogy jól felhúzzák a becsületes embert és mielöbb kitörjön egy véres népirtás.
Bizonyára a fegyvergyárosok és kereskedők pénzelik a mocskokat.

Pistie 2010.10.30. 21:52:55

Én nem a cigányok ítéletét tartom túl súlyosanak, hanem a jobbikos képviselőét túl gyengének. Hivatalos személy elleni erőszakért börtön járna, de minimum kirakni a törvényhozó országgyűlésből!

nyekk 2010.10.30. 21:53:17

Kedves blogíró!

Te vagy nem vagy normális, vagy viccelsz, vagy provokálsz.
De az is lehet, hogy ott a Rózsadombon még nem láttál igazi cigányokat (Maximum a Cigánybárót az operában)

jan 2010.10.30. 21:54:42

Kedves fedor, én is túlzónak érzem valamelyest a miskolci ítéletet, és abszolút elégtelennek Samuét.

De: azért ne bagatellizáljuk a miskolci ügyet. Itt bizony egy magáról megfeledkezett tömeg lincselni készült. Szerencse, hogy végül nem lett senkinek baja. A lincselés ellen határozottan fel kell lépni, nem mentség az, hogy "rosszul mérték fel a helyzetet". Az olaszliszkai lincselők is "rosszul mérték fel a helyzetet", ti. azt hitték,hogy meghalt a kislány.

baliquez 2010.10.30. 21:55:44

Plusz Szögi Lajos meglincselése után pláne ijesztő a lincselő horda. Amúgy én 8 év fegyházat adtam volna per kopf nyitásból szóval olcsón megúszták - ahogy elnézem az előre megfontoltságot és az aljas indokot nem számolták bele a közösség elleni csoportos műsorba, plusz az okként felhozott rémhírterjesztést is rájuk illene verni.

Másfelől meg örvendetes látni hogy Áládár nevű alfőcigóbűnözőnek is kezd végre leesni hogy a törvények előtt egyenlő jogok és kötelességek vannak. Legalábbis akkor ha mérsékeltebben rajvédő kormány van hatalmon.

Biztató megoldásnak a problémára javasolnám az olyan bokaperec rendszeresítését a garázda bűnözők számára ami automatikusan lerobbantja a delikvens lábfejét (mintegy fél grammocska ipari robbanószer bőven elegendő hozzá) amennyiben hasonló bokaperecet lel tízméteres körzeten belül vagy feszegetni esetleg más módon eltávolítani próbálják az eszközt. Egyből kevesebb lenne a csoportos garázdaság. Vagy ha mégis akkor minden alkalommal kettővel kevesebb lenne.

Exploiter 2010.10.30. 21:56:15

Hámsérülések, 100.000-es kár.
Jah. Meg ha nem menekül el a gyerek, esetleg ki is nyírják.

Ha engem támad meg így barátnőmmel pár emberke az úton, tuti el is gázolok párat azonnal menekülés közben, aztán még én ülhetek, mi?
Francokat, ezt így kell, ahogy a mostani ítéletben.

Auris 2010.10.30. 21:56:19

Kedves Fedor!

Ezek a dumák az elmúlt 8 évben még (sajnos)a hivatalos (és hamis) retorika részét képezték.

Szerencsére ma már ki lehet mondani az igazságot is.

Sajnos te ebben az értelemben nem vagy túl progresszív. Hála Istennek a magyar bíróság már az.

Javaslom kötögess, szotyizáll, járjál táncházba, vagy akármi de ilyen hülyeségeket már ne írogass.

Legfőképp pedig ne frusztráld azokat, akik nap mint nap szembesülnek azzal, hogy rasszizmus oda-vissza létezik.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.30. 21:57:53

@jan: Ha a magyarok is "rosszul mérnék fel a helyzetet" nagyon kevés cigány élne az országban.A szemet-szemért ősi törvény alapján.

szárny 2010.10.30. 21:58:52

Tiszta szívből kívánom, hogy egyszer élesben is találkozz azzal a problémakörrel, amelyikről itt osztod az észt.
Egyébként meg volna két kérdésem.
1. Ha abba a botba nem a "halál a magyarra", hanem a „halál a ... pirézre” feliratot vésték volna, akkor is sokallnád a büntetést?
2. Amikor Kuncze Gábor elvtársad ciántablettát akart osztogatni a magyaroknak, akkor vajon miért nem tépted itt a pofád?

szárny 2010.10.30. 22:00:39

előbb Fedornak címezve, természetesen

2010.10.30. 22:00:47

@Cuppanj a végére!: „Az ilyen féreg provokátorok csak azt szeretnék elérni,hogy jól felhúzzák a becsületes embert”

Nem hinném hogy erről van szó. Egyszerűen csak elefántcsonttoronyból osztják az észt, és fogalmuk sincs mi a csízió. Tényleg beveszik azt a süket mesét habbal, hogy a szegény cigányokat ok nélkül basztatja ebben az országban mindenki. Aki egy kicsit melegpitébb környéken él, az érti és tisztában van azzal a helyzettel ami itt kialakult. És nem a tyúk meg a tojás esete forog fent, egyszerűen a cigányok addig rángatták az oroszlán bajszát amig az fel nem ébredt.

szárny 2010.10.30. 22:02:14

@Jankove: és a fedoroknak meddig kell még rángatniuk?

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.10.30. 22:02:23

Elképesztő hozzászólások! - ezek riasztják egymást vajon? Esetleg ugyanazon ember tíz nick alatt éli ki magát? ... na mindegy! Szóval a bírónő makogása a bizonyíték arra, amiért írtál a dologról... ez a gyalázat egyébként: amit a bíróság megenged magának - undorítóak és egyre inkább fokozzák azt a róluk kialakult véleményt, hogy gazságszolgáltatás folyik ebben az országban. Mit művel a Magyar is? - pedig ügyvédként szerepel ... Szerencsétlen iszapkárosultak! - komolyan mondom, nekem hihetetlen ez a fajta undorító embertelen viselkedés, ahogy másokkal bánni óhajtanak egyesek... a magyarnak ez a fajta mentalitás az egyetlen ellensége - nem a cigányok!

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.10.30. 22:04:00

1. Jogos, hogy a cigányok annyit kaptak, amennyit, én még többet adtam volna.
2. Viszont a jobbikos képviselő is kaphatott volna többet. Az az "egészet fletó meg a maszop indította el" szöveg hasonlóan nem jön a témához, mint a cigányoknál a "féltek, ezért tették" szöveg.

Auris 2010.10.30. 22:04:21

@jan: Tévedsz. Tudták, hogy nem halt meg, hiszen a gyerektől szereztek tudomást a balesetről.

Ne ferdítsünk! Az is tudatos, rasszista indítékú lincselés volt, csak azt még nem lehetett kimondani abban a politikai környezetben.

Vegyük figyelembe, hogy az adott mikrokörnyezetben (földrajzi környezetben) a cigányok már nem kisebbségben, hanem többségben voltak. És ennek megfelelően viselkedtek.

Nem akarok sztereotíp lenni, de ezt úgy is le lehet fordítani, hogy előrevetítették, mi lesz ha össztársadalmi szinten többségbe kerülnek.

De ezt már megismerhettük Trianonnál....

szárny 2010.10.30. 22:04:34

@térfél: látom, az SZDSZ összes tagja felvonul a magyarok ellenében... Azt is látom, mennyien vannak...

albert1 2010.10.30. 22:07:20

Ezek a ferdítések nagyon helyesen szúrják a többség szemét.

1. Az okozott kár 100 000. Nem. Az okozott ANYAGI kár 100 000, azt nem lehet pénzre váltani, hogy a brutális halálodat várod egy horda által megtámadott autóban.

2. A cigányokat védő törvényt a cigányok ellen használták fel. Nem. Az embereket a rasszisták ellen védő törvényt a rasszisták ellen használták fel. Nem ellentmondás, hanem azonosság. Ja, vagy a magyart ne védje törvény, mert akkor nehezebb megtámadni?! Hol magyarok vagyunk, hol cigányok, mikor mi a jobb?

3. Tevőlegesen nem résztvevők szerepének bagatellizálása. Hát nem bagatell, be tudod barnítani a gatyádat akkor is, ha véletlen mégis megúszod élve.

4. Elterjedt a fenyegető pletyka, vegyük figyelembe. Aha. Szögi halálhíre nem terjedt el? Vagy az katonadolog, azt nem kell figyelembe venni?

Aztán ez van sulykolva, nyomva, árnyalás, komment nélkül...

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.10.30. 22:07:45

@Auris:
Csak akkor kerülhető el a vész, ha a cigányokból magyarok lesznek, ha átnevelnénk őket. Nem megismerni kell a cigány "kultúrát", hanem megszüntetni.

Lone Starr (törölt) 2010.10.30. 22:08:35

Nem kaptak sokat. Ez az én szubjektív véleményem.

Auris 2010.10.30. 22:11:57

Ja még valami.

Szerintem ilyen marhaságokat csak azért írogat valaki, hogy kikerüljön az Index főlapjára, aztán beírjanak a jelentéktelen blogjába pár ezren az őszinte és jogos felháborodásban, nem kevés reklámot és továbbélési lehetőséget adva.

Ócska, manipulatív, és gusztustalan....
Ez a kérdés sokkal többet érne és sokkal komolyabban... És ráadásul őszintén, korrekten, higgadtan, manipuláció nélkül... Ez a cigány-magyar békés együttélés alapvető feltétele lenne. Az ilyen Fedor féle szélsőséges, liberális maszk mögé búvó haszonlesők csak gátjai ennek.

magyar ember teli szájjal 2010.10.30. 22:12:10

Gondolom ha fordítva lett volna, nem óbégatnál az egyenlőségért.

2010.10.30. 22:14:11

Bátor cikk. Maximálisan egyetértek. Remélem, másodfokon nem ennyire elfogult (majdnem azt írtam, hogy rasszista) bíróhoz kerülnek.

Auris 2010.10.30. 22:16:20

@Zabalint: Annyit teszek hozzá ahhoz amit írtál, hogy ők most is magyarok. A magyar nagyon sok törzset befogadott eddig is (jász, kun, alán, tót, kabar, stb...). Nem kéne erőltetni hogy ők kisebbség, hiszen többségükben magyarul beszélnek, a cigány nyelvet nem is ismerik. És nem kéne elismerni hogy attól más a kultúrájuk, hogy az a munkakerülésre és lopásra épül.

Ha már eddig eljutnánk, eljutnának, nagyon sokat számítana, Visszajutnánk oda, ahol 1989-ben álltak, amikor sokkal közelebb voltak a társadalmi alkalmazkodásban a kívánatoshoz, mint most.

albert1 2010.10.30. 22:17:01

Bocsánat, én is ferdítettem a 3. pontban. Elnézést, értsétek helyesen. De a legnagyobb baj az, hogy a média borzasztóan egyoldalú. Pl. a médiatáborról volt szó, de kiderült.e, hogy mi történt az amúgy 100% cigány Hétesen az utolsó magyar nénivel? Pedig...

2010.10.30. 22:17:06

@Zabalint: "ha a cigányokból magyarok lesznek, ha átnevelnénk őket."

Kutyából nem lesz szalonna, mondja a bölcs közmondás. Egyébként a romakérdés, már nem lokális probléma, egész európa küzd vele. Nemrég a BBC forgatott dokumentumfilmet a cigányokról "Gypsy child Thieves" címmel, keress rá a neten. Rájössz, hogy a cigánykérdés már rég eszkalálódott nemzetközi szintre, és minden nemzet védekezik ahogy tud. Ezt a népcsoportot sajna nem lehet megváltoztatni. Mindenhol pontosan ugyanazt csinálják amit itthon.

tonchyka 2010.10.30. 22:20:12

Drákói ítélet született Miskolcon.Ha ez elrettentésül szolgál,megértem.Viszont az egyenlő mérce elvét számon lehet kérni a bíróságon.Igaz,hogy a lelátókon romboló,a TV székházat megrohamozó,s kisebbségeket fenyeget kopasz,kigyúrt fenegyerekeket nem tudom melyik kisebbséghez soroljam.
Az őket-beleértve a jobbikos képviselőt- "sújtó" ítéletek megdöbbentően nevetségesek "tisztelt" bíróság!

Baresi Boriska · http://teheneszet.blog.hu/ 2010.10.30. 22:21:38

közvetlen közeli terben es idöben vadasztak es öltek a ciganyokat, joggal erezhettek megfelemlitve magukat!

cherryblossom 2010.10.30. 22:23:23

Szerintem a döntésben az az ELV a fontos, hogy végre valaki törvényesen is kimondta: nem csak a magyar lehet rasszista a cigánnyal szemben, hanem hogy igenis a cigány is lehet rasszista a magyarral szemben! erről valahogy általában szeretnek megfeledkezni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.30. 22:24:31

@Jankove: "Mint az a bácsi, aki a veteményesét védelmezte a cigóktól, azt jól sittre is baszták."

Talán azért, mert embert ölt. Az itt elítéltek meg nem.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.10.30. 22:25:09

nem értem, miért csodálkoztok, sohsem volt itt jogegyenlőség...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.30. 22:25:33

@Auris: "Az ilyen Fedor féle szélsőséges, liberális maszk mögé búvó haszonlesők csak gátjai ennek."

Milyen hasznom van nekem ebből, világosíts már fel...

helgoland · http://kozbeszed.sk/ 2010.10.30. 22:31:42

@Fedor:
Faszt ölt embert. Nem kényszeritette a betörőket, hogy a magánterületén az áramos keritéshez nyúlkáljanak.

A két eset összevetése meg nevetséges. Lehet én vagyok ilyen ordas fasiszta, de nem érzem egyenlőnek, ha csoportosan megtámadnak valakit csak mert szerintük gyanús azzal, amikor egy töntetésen megrugdosnak pár rendőrpajzsot.

jan 2010.10.30. 22:33:05

@Fedor: nem tudjuk, mennyin múlt, hogy nem öltek-e embert. kapával-kaszával nagy csoportban lerohantak, szétvertek egy civileket szállító személyautót.

a tanulság az, hogy semmi nem indok arra, hogy hordába verődve meglincseljünk embereket azért, mert ilyen-olyan okból stresszeltek vagyunk, és nehezen viseljük el, ha idegen haladnak át az utcánkon.

ismétlem, az ítéleteket túlzónak érzem, de azt is annak érezném, ha felmentés vagy csupa felfüggesztett született volna.

gyík (törölt) 2010.10.30. 22:36:25

Többször elhangzott, hogy a vádlottak támadásra, összecsapásra készültek. De ez nem igaz. Ha én támadásra vagy összecsapásra készülök, akkor nem a házamat védem, hanem akkor elmegyek máshova, és keresem annak a lehetőségét, hogy valakivel összecsapjak. (..) Itt mindenki támadás elhárítására, védekezésre készült. (..) Nem kétséges, hogy utána nem választottak jó megoldást, mert azt nem állította a védelem sem, hogy őket végül is támadás érte volna. Ez igaz, De ettől még ez nem lesz közösség tagja elleni erőszak.

Szelektív a hallásod: "rá volt írva, hogy halál a magyarokra".

Ez természetesen érthető, a cigányok csak védekeztek, mert féltek.
ha én ezt írnám egy tekercs vécépapírra, a legnagyobb náci lennék.

tcom 2010.10.30. 22:37:46

Szerintem a várost gyújtogató szélsőjobbos csürhe tetteire nem mentség, hogy Gyurcsány ellen tüntettek. Akár milyen is volt Gyurcsány, mégis egy választáson lett kormányfő. Az alkotmány szerint csak a parlament válthatja le.

A rendőröket megtámadó, a TV székházat megtámadó csőcselék is megérdemelt volna hasonlót, mint a cigányok.

Csakhogy a szélsőjobb tettei mellett ott van a kormányzópárt hallgatólagos támogatása. Orbán Viktor tetteivel támogatta a tüntetéseket számtalanszor. A legemlékezetesebb amikor 3 napos ultimátumot adott a kormánynak a takarodásra. Persze akkor is a hév, a meggondolatlanság vitte előre. Egy jogász végzettségű ember ultimátumot adott egy legális, demokratikus kormánynak. Persze kiröhögte a kormány. Orbán Viktor és a Fidesz politikája miatt a bírók nem mernek megfelelően elítélni a garázda, gyújtogató, rendőrökre támadó embereket.

Ha a cigányokat a jövőben is ilyen ítéletek sújtják, akkor az biztosan nem segíti a cigány-magyar viszony alakulását. Ennek köszönhetően a mindennapjainkban várható a családtagjainkat érő inzultus. A másik szemszögből, pedig a növekedhet a cigány ellenesség, a hatalom közvetett buzdításával.

Minden várható, csak nem a helyzet normalizálódása.

Baresi Boriska · http://teheneszet.blog.hu/ 2010.10.30. 22:40:54

@gyík:>ha én ezt írnám egy tekercs vécépapírra, a legnagyobb náci lennék.< nem hinnem, hogy ezert meg kene tanulnod irni...

Hagrid 2010.10.30. 22:43:21

@Fedor: Nem ölt. Halált okozott. Más jogi megítélés alá esik a kettő.

Paralelepipedon 2010.10.30. 22:46:17

@cherryblossom:
"Szerintem a döntésben az az ELV a fontos, hogy végre valaki törvényesen is kimondta: nem csak a magyar lehet rasszista a cigánnyal szemben, hanem hogy igenis a cigány is lehet rasszista a magyarral szemben! erről valahogy általában szeretnek megfeledkezni."
Nem feldkeztek meg erről soha, tudatosan alkalmazták. A liberálisok a hatalmukat a megosztásra alapozzák, szándékosan gerjesztik az etnikai ellentéteket.

xi00 2010.10.30. 22:47:51

fedor, te sírnivalóan el vagy tévedve

mi az, hogy a cigányokat érte a legtöbb támadás?

belenéztél már életedben a robotzsaru rendszerbe? beszéltél már igazi rendőrrel? áááh...

alapvetés: a legtöbb támadás a többségi társadalmat éri a cigányok részéről...

mivel te rettenetes ostobaságokat állítasz, így felesleges igazán mélyen értékelni... kábé, mintha azt írnád, hogy gyerekek, beszélgessünk arról, hogy kongóban azért rossz élni, mert gyakran esik a hó

azért döbbenetes, hogy valaki ilyen szintre jut el a nyilvánvaló ferdítések spiráljában

helgoland · http://kozbeszed.sk/ 2010.10.30. 22:50:24

@tcom: Én is szeretnék ilyen idealizált világban élni, de tényleg.

Számos elmarasztaló itélet született az akkori tüntetők ellen, a gond csak az volt, hogy nem kevés esetben fals rendőri vallomások alapján, amire idővel elég nagy gyakorisággal fény is derült.
A tüntetés meg egy legitim véleménnyilvánitási eszköz és Magyarországon még nem is voltak különösebben durvább események, már ha a "fejlett liberális" nyugatot vesszük alapul. Ahhoz képest Budapesten nyugodt családi teadélutánt tartottak.

A cigányokat sújtó birói itéletekről már inkább ne is beszéljünk, mert abból nem tudnátok jól kijönni.

p.s:
Nem, nem vagyok Fidesz fan, csak gyorsan szögezzük le.

nagykerek 2010.10.30. 22:51:08

@Fedor
Egy normális ember a fenti kommentekből azt a következtetést vonná le, hogy az ő véleménye alapvetően eltér a nagy többség véleményétől.
Te azt a következtetést fogod levonni levonni, hogy a rasszisták egész nap a gépük előtt ülnek és alig várják, hogy ilyen hozzászólásokat írjanak.

Ezért lett a liberális szitokszó, teljes joggal!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.10.30. 22:57:18

40 évet kiosztani könnyű sérülésekért mondjuk tényleg erős.
( A videóból nem derült ki: mi a helyzet, a delikvensek előéletével? )

Ez akkor is így van, ha nem sokon múlt, hogy Olaszliszka nem ismétlődött meg.
20 évet szétosztani pont elég lett volna. Az is 10.000*20*365 forintjába került volna az államnak.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.10.30. 22:57:44

Csak egy esetben értem meg az aggodalmaid.

ha magad is cigány vagy.

Különben azon a videón neked való barátok, ha jól értem. Áldás rátok.

Fedor, ez azért eléggé erőltetett volt, mert az egyik esetben bizonyított a rasszista indíték, a másikban nem.
A bíró indoklását kellett volna videón embedelni.

Baresi Boriska · http://teheneszet.blog.hu/ 2010.10.30. 23:00:27

@xi00: ha valaki, akkor te vagy eltevedve! ugyanis itt nem a "legtöbb tamadasrol" van szo, hanem egy(!) konkret birosagi iteletröl...

tcom 2010.10.30. 23:01:06

@felvidéki istimester:

Nem is tudom, de a gyújtogatás, a rongálás nem tartozik a tüntetés fogalom körébe. Az garázdaság. Ráadásul felháborít, hogy amíg én dolgozom, addig szarházi emberek károkat okoznak, amit az én adómból tesznek majd rendbe.

Azért a fidesz TV mégis csak élőben közvetített mindent. Tisztán látszott a csőcselék tettei. Tisztán hallottam, hogy a rendőrség felszólította a tüntetőket, hogy hagyják abba a tetteiket. És az is látszott, hogy elsőnek nem a rendőrök érkeztek a helyszínekre.

Mégis csak érdekes védeni a sehonnai, szarházi, nagyrészt fradi b-közép kategóriájú embereket, ha csak nem tagja az ember. Nem hiszem, hogy ehhez liberálisnak kellene lenni.
A Kossuth téri állandó tüntetők pl. nem rongáltak, gyújtogattak. Ők igazi tüntetők voltak.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.10.30. 23:05:04

Zalatnay pénzek miatt ült 3 évet,

Császár Előd gyakorlatilag bedrogozva, gyorshajtással rendőrt ölt, és egy percet sem ült, pedig még tetézte is biztosítási csalással.

Két celeb, két ítélet. Az egyik esetben nő, a másikban ffi.
Fedor-féle következtetés: nőellenes, hímsoviniszta állat a bíróság

Paralelepipedon 2010.10.30. 23:06:33

@TaTa86.: már az is elég durva, hogy egy bűnöző eltartása napi 10.000 ft-ba kerül, miközben a minimálnyugdíj 30.000 ft (sincs).

Hagrid 2010.10.30. 23:08:47

@tcom: Létezik, hogy nem csak én érzem a félelmetes hasonlóságot a skinhead-huligánok és a cigók közt?
Falkában járnak és kerülik a tanulást, munkát, szeretnek kötözködni és agresszívek...

Kerek négyszög 2010.10.30. 23:13:25

@tcom:

A 206 -os események nem tüntetések voltak. Az egy szerencsétlenül szervezett államcsíny kísérlet volt. ("Ha nem nyerünk forradalmat kell csinálni...")

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.10.30. 23:15:13

@Paralelepipedon: Bizony drága mulatság...
Ha hozzáveszed, hogy ráadásul bent grátisz akkreditált betörő, strici, rabló, zsebes, verőlegény OKJ tanfolyamon is átesnek különösen rossz a mérleg.

A magyarellenességük pedig nem hiszem, hogy el fog tűnni.

gyilkos fűegér 2010.10.30. 23:16:06

A romák büntetését nem tartom túlzónak. Abban viszont Fedornak tökéletesen igaza van, hogy a jobbikos gyerek (meg a többi randalírozó) büntetése nevetséges. Az USÁ-ban simán lepuffant a rendőr, ha olyan mozdulatot teszel, hogy FELTÉTELEZNI lehet rólad, hogy támadni fogsz... Haveromra simán ráfogta a stukkert a zsaru, amikor egy közúti ellenőrzésnél kiszállt volna, hogy jó magyar szokás szerint poénkodni kezdjen a rendőrrel.

Hivatalos közegre támadok, középületet gyújtok fel: néhány hónap felfüggesztve, meg pár tízezer forint.. ugyan már...

tcom 2010.10.30. 23:17:03

Igen a skinhead focihuligános a szélsőjobbos meggyőződéses új-nyilasokkal szokott kiegészülni. Mivel ezek felejthetetlen érdemeket szereztek a baloldal leamortizálásában, ezért a mostani hatalom elnézi nekik a bűneiket, addig amíg nem lesz Orbán-takarodj.

E- mellett van a cigány származású bűnöző tömeg.

Annyiban talán különbözünk, hogy én csak magyar bűnözőket ismerek, akik lehetnek szélsőjobbos hófehér, levédiai magyarok (hahaha), vagy cigányok.
A törvény nem tesz különbséget.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.10.30. 23:17:05

@légycsapó:

"államcsíny kísérlet volt"

Igen, és egy hangenerátorral mondatták el, h "hazudtunk éjjel, nappal meg este" és hogy trükkök százai, amiről nem kell tudnotok. Jól kitalálta Viktor, asztakurva!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.10.30. 23:19:22

@tcom:

"Mivel ezek felejthetetlen érdemeket szereztek a baloldal leamortizálásában, ezért a mostani hatalom elnézi nekik a bűneiket"

Úgy bizony! És nemsokára Budaházyt is kiengedik, Toroczkait meg kitüntetik. Biztos ám, hazám.

tcom 2010.10.30. 23:20:23

@malacz69 rettegéselemző:

Hahaha!

Füzzenek gyöngyöt? És te megveszed?

A gazdaság a fizetőképes kereslet miatt szenved. Jól működő vállakozások nagy része szenved magyarországon. A börtönökben előállított gagyikra nem lenne kereslet.

Viszont az önellátóbb börtönökre van példa.

gyilkos fűegér 2010.10.30. 23:20:33

@malacz69 rettegéselemző:

Legalábbis következetlen a bíróság, a poszt pont erről szólt.

Alapvető élelmiszer 2010.10.30. 23:24:26

@Exploiter: Nem! Szögi Lajos esete óta nem győzöm én sem mondani. A segítség nem feltétlen kötelesség. A törvény ismer olyat, hogy "végszükség", azaz olyan eset, amikor a segítségnyújtást a körülmények lehetetlenné teszik. Senki nem várja el, hogy pl. egy Szögi Lajoshoz hasonló esetben bárki hősiesen kiszálljon és nekiálljon tutujgatni a gyereket.

Tavaly egy péntek du. Ózdon autóztam keresztül, az út két szélén népes cigánycsaládok élték az utcán a mindennapokat. Már ez is félelmetes látvány volt, de látva, hogy a gyerekek eszetlenül rohangálnak föl-alá, alig 30-35-tel mertem menni. De ha bárki is elém került volna, garantáltan lassítás nélkül átmegyek rajta és majd a puszta közepéről talán fölhívtam volna a mentőket, hogy menjenek ki.

tcom 2010.10.30. 23:25:28

@malacz69 rettegéselemző:

Igaz, csak a Gyurcsány-kori bűnöket nézik el. Manapság egy Tomket féle elmebeteg csak árthat a hatalomnak.
Ezért a korábban támogatott, megtűrt szélsőségek nem lesznek szabadon egy ideig.

Egy Szarházy, bocsánat Budaházy nem sokáig van meg békében. Előbb utóbb megtalálja a hatalmat.

tommygun 2010.10.30. 23:29:26

Szerintem ez megint egy szar blog ami azért került ki főoldalra mert a szerzőjének sikerült kiizzadnia magából egy provokatív posztot. Lapozzunk.

Hagrid 2010.10.30. 23:30:05

@tcom: "Egy Szarházy, bocsánat Budaházy nem sokáig van meg békében. Előbb utóbb megtalálja a hatalmat."

Visszamegy titkos szerelméhez és kenyéradójához, Gyurcsány Ferenchez és az MSZP-hez?:-)

Unter Bahn (törölt) 2010.10.30. 23:36:22

Nem olvastam végig a kommenteket, csak arra a kérdésre reagálnék, hogy miért ez a nagy különbség:

Először is, szélsőjobbosok pár százan-ezren lehetnek, akik közül kb. egy jól behatárolható néhány tucatnyi személy az, aki a rendbontásokat elköveti. Az ő megbüntetésük társaikra szemmel láthatóan elrettentő hatású, a cél eléréséhez elegendő.

Kisebbségiéknél a létszám százezrekben mérhető, az ország szinte minden településén jelen vannak, az ország lakosságához képest másoknál jóval nagyobb arányban töltik meg a börtönöket, nagyobb a visszaesők száma és talán nem mondok újdonságot, ha azt mondom hogy cselekményeiket gyakran csoportosan, egymás feltüzelésével hajtják végre - amely csak egy azon cselekmények közül, amivel egy-egy falu tisztes lakóit riogatják, meglopják.

Ha a tatárszentgyörgyi eset után mondjuk egy hétig jogosnak minősíthető a félelem és megalapozhatja egy lúzer megtámadását (megelőző válaszcsapás), akkor viszonossági alapon minden időskorú sérelmére elkövetett rablás, rablógyilkosság után igenis tessék a fehéreknek egy-egy hétig minden útjukba tévedő cigányt leverni, hiszen sose lehet tudni...???

Szögi Lajos esete után miért büntetik a cserbenhagyót??? És ha már ott les a rokonság???

Kettős mérce, kétségtelen: balf@sz fehér húzza meg magát, jogaiból kiforgatott cigány meg nyugodtan vegyen elégtételt előre 5-10 évre, hátha később már nem lesz rá módja...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.10.30. 23:36:59

@tcom:

Okés. Ne gyöngyöt fűzzenek, hanem csipkét verjenek a farkuk helyett:o))

A vert csipke elég drága, nemde?

@gyilkos fűegér:

De Fedor itt többet állít:
a bíróság rasszista. Ezt állítja ő még akkor is, ha nem mondja ki így, ahogy én.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.10.30. 23:40:50

@Unter Bahn:

"Kisebbségiéknél a létszám százezrekben mérhető, az ország szinte minden településén jelen vannak,"

600-800ezer, de a megszületett gyermekek 30%, egyes településeken 60-70%...

Javaslat: integrálódjanak a gyurcsány villa mellé.

2010.10.30. 23:41:34

@tcom: Atyaúristen miket hadoválsz itt össze. És te egy választópolgár vagy, szavazati joggal?

William Kidd 2010.10.30. 23:51:05

Hát ez pont fordítva, mint ahogy a bunkó blogger barátunk írja! Ha egy cigány meggyilkol egy magyart dádá, ha egy magyar ad egy sallert mert épp primitív untermensch barátunk, letöltendő! :o)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.10.30. 23:53:59

Szerintem meg nem hasonló a két eset.

Csupán próbálsz fogást találni a neked nem szimpatikusokon, miközben kiállsz a neked rokonszenvesekért.

Csak nem sikerült.

longlife · http://testepitescsakitt.blog.hu 2010.10.30. 23:54:36

@DeMarco: egyetértek, nincs is értelme erre több szót vesztegetni. még annyit. kurva anyád cikkíró. fasszopó gyökér vagy ha azt hiszed, hogy összehasonlíthatod a két esetet.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.30. 23:58:55

Elsőre nekem is az jutott eszembe, hogy egy provokatív poszttal milyen jó kis forgalmat lehet generálni... :)
Mondjuk azt nem bánom, hogy az itteni kommentek jó része nem az én blogomon jelent meg. Mer ugye amikor az ember kimoderálja a nettó hülyeségeket, akkor óbégatnak, hogy cenzura.
(Mindenesetre az oktatást nagyon komolyan fejleszteni kell sürgősen az országban!)

Na mondok én valamit: kinek van gyereke köztetek? Akinek van, az tudja (remélem!), hogy néha (?) szigorúnak kell lenni. Nem azért, hogy keménykedjen az ember - saját gyerekemmel, naná -, hanem pont szeretetből. Hogy időben, a megfelelő pillanatban-helyzetben, tisztán, emberien, határozottan, tisztességesen, de minden feszkó nélkül terelje jó irányba az ember azt a büdös kölköt.
És - voila -, majdnem ugyanez működhet felnőtten is. Itt persze nem szülő-gyerek viszony lesz, hanem őslakos-befogadott viszony, de a tisztességes viselkedés itt is meghozná gyümölcsét.
Szóval mire is gondolok konkrétan?
Hogy nem sunnyogni meg sztereotípiákat gyártani kéne (v.ö.: "fortélyos félelem igazgat" J. A.), hanem normálisan ledumálni a faszságokról a romákat (is). Vagyis amikor csinálnák a hülyeséget, rendesen (=határozottan, de NEM ellenségesen, hanem emberséggel) rá kell szólni. És akkor - íme a gyümölcs - az eszkalálódott dühöngés (szóval amikor elszabadul a rossz szellem) simán megelőzhető.

Nem genetikailag rosszabbak, nincs "vérükben a bűnözés", csak bénák, és senki nem vette át velük a házirendet ebben az országban. (Jelzem, a magyarok egy részével sem.) Tényleg nehéz sokszor az értékrendjüket elfogadni, dehát azért van itthon az ember, hogy ők alkalmazkodjanak hozzánk. De ezt nem erőszakkal, és nem gyűlölettel kell! A vendéget sem baszod szájba, ha nem törölte le a cipőjét.
Na.

(Szellemi kihívásokkal küzdőknek: nem vagyok cigány, nem vagyok zsidó, nem vagyok LMP-s vagy SZDSZ-es, és nem vagyok a Fedor haverja (nem is ismerem, hála a jó égnek), ha valaki akarja, kiguglizhatja, ki vagyok.)

xi00 2010.10.30. 23:59:09

@schwester:

nővérke, egy konkrét hsz-re ragáltam, amit a fedor nevű paranoid skizofrén páciens a kettes kórteremből rakott ide

szóval vagy olvasgassál, vagy menjél vissza a kacsákat rendezgetni

xi00 2010.10.31. 00:07:45

@gyilkos fűegér:

most képzeld el, hogy megvalósul itthon is az amerikai rendszer, az általad leírt lepuffantásokkal egyetemben

egy tuti, a hivatalos személyek ellen napi szinten erőszakot elkövető cigányok között aratna a vén kaszás

ezért vigyázzunk, mikor, milyen célból tekintjük példaértékűnek az usa-t

nem véletlenül létezik az angol nyelvben a suicide by cop kifejezés

judoc 2010.10.31. 00:11:56

Nekem is pont ezek a gondolataim voltak, mint a cikk szerzojenek, miutan megneztem az index videot es elszomorit a sok gyulolet, ami a kommentekbol arad. Persze nem lep meg.

bazseydoktor 2010.10.31. 00:14:48

Schwester kollega megneznem ha Korbeall 5-6 100 kilos kancigany viperaval meg egyebekkel hogy telot penzt ide kisfiam akkor mi a szart csinalnal.Borsodba eleg gyakori a ciganybunozes es akkor qrva szepen fogalmaztam. Multkor betortek rokonhoz rendorok kijottek kutyaval, bloki szagot fog, elvitte oket 20 hazzal odebb leul egy haz kapuja ele (5 cigo csalad lakik bent) rendorok meg felnek bemenni. Es ez a par csalad bunoz az egesz faluban. Megse csinal senki semmit, szoval gyere Borsodba lakni aztan legyel nagy jogvedo...

2010.10.31. 00:20:54

@mityu: "A vendéget sem baszod szájba, ha nem törölte le a cipőjét."

Képzelj el egy olyan vendéget, akire már rászóltál sokszor, szájba is basztad, de egyre rosszabb, mert mikor vendégségbe hívod már hozza a haverjait, akik kizabálják a hűtődet, elveszi a pénzedet.

Nopersze ilyen vendég nem létezik, aki ezt eljátsza, azt többet a büdös életbe nem hívod vendégségbe. Ezt a való életben előítéletnek nevezik.

maxwell murder 2010.10.31. 00:28:30

amúgy szerintem is sokat kaptak, ettől függetlenül a cigányok folyamatosan megalázzák, megfélemlítik a magyarokat a mindennapi életben, az viszont semmilyen jogorvoslatot nem kap.

xi00 2010.10.31. 00:29:49

@judoc:

hát akkor te is egy megtévedt széplelkű vagy, akinek halvány segédfogalma nincs a valóságról és a gyűlölet mibenlétéről

amikor egy nézésért kést rántanak és megszúrnak... na, az gyűlölet

vagy agyonvernek kétezer forintért, mert az útjukban állsz, az is

szégyelld magad, hogy a kommentek miatt aggódsz és nem a sok rablógyilkosság miatt

persze engem se lep meg, hogy ilyen vagy...

sanya64 2010.10.31. 00:32:09

Ha már annyira hasonlítgatni akar Fedor eseteket egymáshoz, itt van egy elhíresült 2009-ből;
"Megmutatta a rendőrség azokat a térfigyelő kamerával készített felvételeket, amelyeken látszódnak a józsefvárosi Tavaszmező utcában megvert diák támadói. A főiskolás fiút még szeptember 30-án inzultálta egy többfős, romákból álló csoport, a rendőrség gyanúja szerint azért, mert nem roma. A diák a főiskola kollégiumába tudott csak bemenekülni támadói elől. A sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A térfigyelő kamera felvételein látszik, hogy a fiút a kollégium bejáratáig követő csoport egyik tagja egy húsz centiméternél nagyobb pengéjű kést tart a kezében. A későbbi képeken a kiérkező rendőrök is látszanak, amint falhoz állítják a támadókat.

A rendőrség öt támadót fogott el, a négy férfi és egy nő mindegyike bűntetett előéletű, főleg erőszakos bűncselekményekért ítélték el őket. A józsefvárosi cigány önkormányzat elnöke az RTL Klub hírműsorában azt mondta, próbáltak már beszélni a problémás családdal, sikertelenül.

Az elfogottakat közösség tagja elleni erőszakkal, vagyis rasszista bűncselekménnyel gyanúsítják. A bíróság valamennyiüket letartóztatta.

Közösség tagja elleni erőszak miatt, ha azt csoportosan követik el, akár nyolc év fegyházbüntetést is kiszabhat a bíróság. Budapesten tavaly egy nyomozás indult rasszista bűncselekmény kapcsán, idén az év első tíz hónapjában már öt, de ez a mostani az első eset, amikor a sértett nem valamelyik kisebbséghez tartozott."

xi00 2010.10.31. 00:33:03

@mityu:

hát, ha erről az oldalról kimoderálnád a nettó hülyeséget, akkor indulásból nem lenne mire reagálni, mert maga a cikk se létezne... :)

Martian (törölt) 2010.10.31. 00:33:22

Társadalmi veszélyesség szempontjából összehasonlítva:
- a tüntetők alkalom és motiváció szerint korlátozott szinten és alkalomszerűen támadtak rendőrökre;
- a romák esetében viszont fenyegetés mértéke és célpontjai jóval általánosabb kategóriába tartoztak.

Égbekiáltó 2010.10.31. 00:34:09

Érdekes, hogy a tárgyalást, melyben a vád közösség tagjai (magyarok) ellen intézett erőszak, egy magyar, tehát a megtámadott közösség tagjához tartozó bírónő vezette. Ez véleményem szerint hatályon kívül helyezési ok lehet, hisz a bírónő érintett mivel azt a közösséget támadták meg, ahova ő is tartozik, így alapvetően elfogult az ügyben. Ezt a védőknek azért észre kellett volna venni, és elfogultság miatt tenni kellett volna egy próbát. Ez az elfogultság nagyszerűen kijön az ítéletben. Mondjuk kirendeltként én sem szívesen konfrontálódnék egy ismerős bíróságon.
Egyetértek a posztolóval, hogy a két esetet összehasonlítva egyértelműen kiderül az aránytalanság.
Azok akik azt hiszik, hogy a cigány ugyanazért a bűncselekményért kevesebb büntetést kap még sosem voltak bíróságon, azt sem tudják hogy működik és nem többek, mint ócska hangulatkeltők.

tonchyka 2010.10.31. 00:38:36

@malacz69 rettegéselemző: Igaz...igaz...de sok pénzek miatt.És folytatólagosan elkövetett visszaélések miatt,Ez nem azt jelenti,hogy Császárnak nem ott lett volna a helye Cini mellett!

xi00 2010.10.31. 00:56:09

@Égbekiáltó:

ez nettő rasszizmus, mintha pl. azt mondanád, hogy fekete bíró nem tárgyalhat feketék elleni hatecrime esetet az usában

röhej

a védőknek nem véletlenül nem jutott eszükbe ilyesmi

duncan 2010.10.31. 00:58:12

@TaTa86.: előélet? a videón látszik, hogy LEGALÁBB egyiken rabruha van. Szerinted?

tron. 2010.10.31. 00:58:28

háát...ebből... háború lesz ,vér és szenvedés... ezzel nem tudom ki nyer.de talán majd utánna rájövünk,hogy kellett volna csinálni.
2. világháború generációja megtanulta,de úgy látom nekünk is meg kell.

Égbekiáltó 2010.10.31. 01:01:04

@xi00: Én nem írtam olyat, hogy rasszista, hanem azt, hogy elfogult. Ha nem ilyen példára vágysz akkor felhozom a 2006-os jogsértéseket tárgyaló parlamenti bizottságot, amely tagjai között az ügy sértettei is voltak. Szerinted tőlük várható elfogulatlan vélemény? Na erre céloztam a hozzászólásomban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.10.31. 01:02:09

@Unter Bahn: "akkor viszonossági alapon minden időskorú sérelmére elkövetett rablás, rablógyilkosság után igenis tessék a fehéreknek egy-egy hétig minden útjukba tévedő cigányt leverni, hiszen sose lehet tudni...???"

Megjegyzem érthetetlen, hogy miért nem ez történik, normális társadalmakban (székely, olasz, román, finn, lengyel stb stb) ez így szokás.

duncan 2010.10.31. 01:02:38

@Égbekiáltó: honnan tudod, hogy a bírónő nem éppen az örmény/ruszin/horvát/német/szlovák/román/zsidó nemzetiséghez tartozott? Miért is kéne neki számot adni a nemzetiségéről? Rasszista alapon nevezzünk ki bírókat?

megmondomdom 2010.10.31. 01:02:45

A cigányokat meg kell nevelni. Helyes az ítélet!

Égbekiáltó 2010.10.31. 01:05:27

@duncan: Na látod, ezt nem tudom. Viszont csak annál a bűncselekménynél kellene vizsgálni a kisebbséghez tartozást, amelynek a törvényi tényállásában ez szerepel. Nem mindnél. Most vagy játszuk a jogállamot, vagy nem.

duncan 2010.10.31. 01:14:48

@Égbekiáltó: látod az a baj, hogy csak játszuk. Ha igazi jogállam lennénk, akkor az összes fa- és kábeltolvaj ülne, a gyilkos nem úszná meg felfüggesztettel (update: csekély letöltendővel), míg két pofonért éveket mérnek rögtön. Ha igazi jogállam lennénk, akkor félelem nélkül sétálhatnánk a Nyugati téri, Blaha aluljárókban vagy a Nagykörúttól egy utcányi távolságtól kijjebb is. Hogy csak Pestnél maradjak.
De a kesznyéteni bácsi sem lene börtönben, mert eszébe sem jutott volna áramos drótot húzni, hiszen senki nem akarta volna ellopni a termését, vagy ha igen, akkor a rendőrség megvédte volna már az első alkalommal.
Ja, és Horváth Aladár, Farkas Flórián meg Mohácsi Viktória sem lenne ott a húsosfazék körül. Utóbbi valszeg már hazaárulásért ülne Kalocsán.

xi00 2010.10.31. 01:30:44

@duncan:

ez így teljesen korrekt

Égbekiáltó 2010.10.31. 01:31:01

@duncan: Azt kell szeretni ami van. Azért azt remélem te is túlzásnak érzed, hogy a videoban az ügyész súlyosításért fellebbezett az összes vádlottra vonatkozólag. Úgy látszik nem elég az a 6 év amit a harmadrendű kapott.

duncan 2010.10.31. 01:36:50

@Égbekiáltó: gondolom az ügyvéd meg enyhítésért/vád ejtéséért fellebbezett, mert ez volt a dolga. Az ügyész gondolom, hogy eredetileg több évet dobott fel, tehát neki meg az a dolga, hogy a véleményéért fellebbezzen.
Ez a meccs része szerintem, a megyei bíróság vagy a z ítélőtábla (nem jut eszembe most, hogy másodfokon ki az illetékes) majd jól helybenhagyja az elsőfokút. Vagy nem.

Égbekiáltó 2010.10.31. 01:44:39

@duncan: Az ügyész nem tehet indítványt a konkrét büntetési tételre. Mindenesetre ha azt gondolja, hogy ennél súlyosabb büntetés kiszabására is szükség van akkor az ő moráljával van valami hiba.
Ha az ügyész nem fellebbez, a másodfok akkor is helybenhagyhatta volna az ítéletet, csak akkor nem súlyosíthatott volna. Nade ezt súlyosítani nem józan dolog. 6 évet fegyveres rablók kapnak, nem kövekkel dobálózok.

Csigorin 2010.10.31. 01:45:55

Es jol tettek!!!
"Talán azért, mert embert ölt." A jo budos ferdehajlamu csaladfad az!! Ki a rosseb kenyszeritette a tetves bunozo rohadt tolvajt hogy a mocskos labat betegye a MAS foldjere, hogy a MAS munkajat learassa??? Azt a torveny kell atirni ami a jogos tulajdonat vedo embert hurcolja meg, nem pedig a mocskos aljas tolvajt kapja el!!!

thinker_ 2010.10.31. 02:00:44

még egy cigányvédő poszt. kezd unalmas lenni...

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.10.31. 02:02:16

Fedor! Szerintem is csak részben van igazad. Kötve hiszem, hogy a "buzdító" csak kiabált... viszont a "tisztelt" neonáci képviselő urat is minimum 10 évre rács mögé dugnám, kancigányok közé (hogy az ő stílusukat használjam)

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.10.31. 02:03:43

off: ez a blogmotor valami iszonyatosan szar!
Ezt láttam a radaron:

9 új hozzászólás (összesen 136), az utolsó -1992 másodperce érkezett

:DDDD

duncan 2010.10.31. 02:04:18

@Égbekiáltó: Dehogynem...
1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról
217. § (3) A vádirat tartalmazza
...
f) a büntetés kiszabására vagy intézkedés alkalmazására vonatkozó indítványt, ha az ügyész nem vesz részt a tárgyaláson,

Nyilván ha részt vesz, akkor ott szavalja el az indítványát.
Amúgy itt ne morálban gondolkozz, hanem szakmában, ahol racionális érdekek mozgatják a szereplőket (elvileg).
Amúgy az a gáz, hogy fegyveres rablók CSAK 6 évet kapnak. Meg az, hogy 2 c. kurvának kiosztott pofonért 2 év download jár.
Nem voltam ott (hál' bárkinek), de el tudom képzeni, hogy mit érezhettek a megtámadottak. És simán benne van hogy nem ua autót látták többször, csak vmelyik nagytudású felhergelte őket.

Véleményem szerint 2010.10.31. 02:05:14

És mit kap az a cigány aki elfoglalta a házunkat?
10 év pereskedés alatt... semmit!

Mit kapnék, ha önkényesen kirúgnám őket, esetleg erőszakot alkalmazva?
10 év letöltendőt, és kijelentenék, hogy rasszista vagyok.

Egyéb kérdés....?

borzzz 2010.10.31. 02:08:30

@duncan: Amit te vizionálsz, az nem jogállam, hanem utópia az ideális államról. Ahol nincs lopás, se garázdaság és mindenki szelektíven gyűjti a szemetet.
A jogállam ennél jóval szerényebb dolgokról szól: pl. a törvény előtti egyenlőségről. Ami azoknak is jár, akiknek nincs pénzük jó ügyvédre, nem ismerik a jogaikat és nem áll mögöttük senki.

(Ami a fém- és kábellopást illeti, az valóban vérlázító. A mindenkori kormányok és parlamentek vérlázító és cinikus törvényhozói mulasztásának köszönhető.)

duncan 2010.10.31. 02:18:44

@borzzz: én úgy gondolom, hogy a jogállam fogalmába a törvény-elé-jutási egyenlőség is beletartozik...
Azaz ugyanakkora súlyú bűncselekmény elkövetése esetén mindenkinek ugyanakkora esélye legyen bíróság elé jutni. és ehhez nem kell szelektíven szedni a szemetet,elég, ha minden szemetet összeszedünk.

borzzz 2010.10.31. 02:27:06

Ez ugyanaz pepitában:-) (A törvény előtti egyenlőség más megfogalmazásban.)
A konkrét tárgyra térve: ugye nem hiszed azt az abszurdumot, hogy egy autótolvaj vagy betörő vagy garázda vagy embert ölő cigányt kisebb eséllyel állítanak törvény elé és kevésbé büntetnek meg? Mert hogy ennek az ellenkezője az igaz.

Szeleta 2010.10.31. 02:30:58

Most is vagy 25-en vagyunk itt, kíváncsi lennék, hogy ebből mennyi a borsodi. (Mi) Én valahogy nem (érezzük) érzem a nyitóposztot axiómának, itt kicsit másként vélekedünk-dök, mint Fedor.

duncan 2010.10.31. 02:33:46

@borzzz: ki merem jelenteni, hogy ARÁNYAIBAN nézve egy bűnelkövető vagy szabálysértő cigány kisebb eséllyel fog bíróság / szabálysértési hatóság elé kerülni, mint egy bűnelkövető vagy szabálysértő nemcigány
És ezt még akkor is igaznak gondolom, ha a per pillanat szabadságvesztést töltő elítéltek etnikai összetétele messze nem egyezik meg az ország etnikai összetételével.

borzzz 2010.10.31. 02:35:39

@Szeleta: Ha utadba kerül, nézd meg a Jogtalanul c. dokufilmet. Nálatok (Borsod) játszódik és elég tanulságos.

Neocon 2010.10.31. 02:58:32

Mindket itelet szegyen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.31. 04:37:22

ezt a horvát aladárt nem kéne felkötni? de

ezek a cigányok meg dögöljenek meg, halál a magyarokra Magyarországon? kötél

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.31. 04:44:52

@térfél: miről beszélsz te szerencsétlen hülye?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.31. 04:46:04

@Fedor: élvezed h provokálhatsz ugye?
hogy a véleményed a többség ellen van

klacus 2010.10.31. 05:28:23

Érdekes, hogy a média csak akkor mondja be a cigány szót, ha valami igazságtalanságnak vélt esemény éri őket. Pl. legutóbb amikor a rendőr lovagolt a fatolvaj hátán...

Ez a poszt is csak azért íródót, hogy lám, lám a magyarok milyen antiszemiták.

Hozzáteszem szépen csendben, hogy nem rémlik fiatalkoromból egyetlen csoportosan elkövetett garázdaság sem. Az, hogy nem lett halál, pedig elég erőteljesen nem ezeken a díszpintyeken múlott.

avagy azon kezdünk-é el, csodálkozni, hogy ilyen cselekedetért, ennyit is lehet kapni.

Ha a bíró és az ügyész rasszista lett volna, ahogy az elkövetők jelentős része bizony az, akkor egy életre bevarrta volna őket.

A blog íróját remélem az életben nem érik ilyen atrocitások, de ha mégis akkor remélem, majd arról is ilyen hangnemben számol be.

DeMarco 2010.10.31. 06:16:22

Fedor: Egyre jobban hasonlítasz Mesterizéhez...

Ő szokott ilyen nevetségesen helybemenni a pofonokért...
Tuti mazochisták vagytok..

És az ég még mindig kék...

katarakta 2010.10.31. 06:20:58

Fedor, Fedor, Te szopni jársz ide :)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.10.31. 06:29:19

hát, ha a cigányok, a hangos kiabálás miatt börtönt kapnának, akkor még a csecsemőik is hűvösön lennének...

Moszkva téri Dzsedi 2010.10.31. 06:57:03

Könnyű testi sértésért bizony járna pár hónap, na de évek? Ha az elítéltek nem renitens, visszaeső agresszorok, akiket már többször ítéltek el erőszakos bűncselekmények miatt, még én , az igazán szélsőjobbos is túlzónak találom a büntetést, és a kirótt súlyos ÉVEKET !

marosy 2010.10.31. 06:59:37

A blogból kimaradt: az egyik botra rá volt írva "HALÁL A MAGYAROKRA".
Tehát nem a gárdára vagy a jobbikra, hanem a magyarokra.
Teljesen korrekt az ítélet. Egy rasszista, fajgyűlölő bűncslekmény, amit KEMÉNYEN meg kell torolni.
A kellemetlen illatú kisebbség elfelejtette, hogy mi az ország neve. Majd a hűvösön lesz idejük elmélkedni.

Moszkva téri Dzsedi 2010.10.31. 07:04:08

@tesz-vesz: a "halál a magyarokra" feliratról meg csak annyit, nem kizárt hogy ez csak valami később a hatóságok által odatett valami. igazán nem szép dolog az etnikai alapú problémákat még tovább szítani, azzal mutathatunk példát, ha valóban az elkövetett tettüknek megfelelő súlyú büntetést rovunk ki rájuk, a bőrük színétől függetlenül, és ez bizony megáll néhány hónapnál, a könnyű testi sértés esetén, és természetesen az okozott kár megtérítése.

marosy 2010.10.31. 07:09:47

@Vuvuzelaaa: Tán bíró vagy? Milyen végzettséged van? Megvan az egyetemet, hogy okosabbnak képzeled magad a bírónál?

marosy 2010.10.31. 07:11:14

A videót megnézve túl enyhe volt az ítélet ezeknek a genetikai hulladékoknak.

XEP 2010.10.31. 07:16:42

@Vuvuzelaaa:
"ha valóban az elkövetett tettüknek megfelelő súlyú büntetést rovunk ki rájuk, a bőrük színétől függetlenül, és ez bizony megáll néhány hónapnál, a könnyű testi sértés esetén,"

A bíróság nem csak azt vizsgálja, hogy milyen sérülést okoztak. Azt nézi mi volt a tett motivációja, az elkövető szándéka.

Ha tegyük fel, valaki le akar lőni valakit, rá fogja a sértettre a pisztolyt majd elsüti, de nem találja el, ezért nem sérül meg. Ekkor szerinted nyilván el kell engedni hisz nem sérült meg senki. A szándék gyilkosság volt itt a példában és ez a lényeg.

A videó meg egy jól összevágott anyag, csak sajnos az igazságon mit sem változtat.

sprenczl 2010.10.31. 07:23:54

Szar, hatásvadász, hamis poszt. Ostoba firkász vagy te is.

sprenczl 2010.10.31. 07:24:55

Különben is: a cigányok max. Szomáliába valók, Európába, de még Ázsiába se!

2010.10.31. 07:31:39

@TaTa86.: az újabb bűncselekmény miatt életbe léptek a rasszista cigánybűnözők korábbi felfüggesztett büntetései, és ezért lett 41 év kiosztva. A jajongó fajvédők ezt valamiért nem veszik észre...

Csore60 2010.10.31. 07:38:26

Akkor eleve rasszista a törvény, mert a csoportos garázdaság, és a csoportosan elkövetett támadás a cigányok és a Fradisták specialitása.:)

VaTi 2010.10.31. 07:48:12

Kedves Cikkíró! Tudod kik a valódi kisebbség ma Magyarországon? Akik hajnalban kelnek dolgozni és a fizetésük közel felét elveszik adó címén. Akik eltartják ezeket. Akik megművelik a földeket, hogy ezeknek legyen mit ellopni. Akik a nyomorúságos fizetésükből megveszik a gyereknek a biciklit, hogy ezeknek legyen mit ellopni. Akiket a szüleik nem csak kipottyantottak, hanem neveltek is. Akik szeretnének békében végigmenni az utcán. Akik szeretnének a napi sokóra munka után békésen aludni, de ezeknek a részeg gajdolásától nem tudnak. A valódi kisebbség ma Magyarországon a dolgozó becsületes emberek. Na, ŐKET kellene megvédeni!!! Ha már a kisebbségek mellett ágálsz...

xi00 2010.10.31. 07:49:10

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:

lehet, hogy már előre bekalkulálták, hogy a vélemények 98%-t ki kéne moderálni, annyira szétalázzák az ostobácska posztolót :)

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.10.31. 07:51:29

@xi00: nem a posztoló ostoba, hanem az őt fikázók, mert meg sem próbáljátok felfogni, miről írt. Meglátjátok a cigány szót, rögtön jöttök okádni.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.10.31. 07:52:14

@Csore60: meg az újpest drukkereké, meg a lokisoké, meg a...

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.10.31. 07:53:39

@sprenczl: te baromarcú! Anyád még az általános iskolába sem iratott be? Mert ha legalább azt végigjárod, akkor tudhatnád, hogy a cigányok eredetileg Indiából származnak... :D

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.10.31. 07:55:22

@XEP: gyilkosság vagy súlyos testi sértés? Mert azt hiszem, egyáltalán nem mindegy!

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.10.31. 07:57:46

@marosy: neked még a négy elemid sincs meg, szóval nem tudom, milyen jogon kéred számon máson a végzettséget...
Mellesleg lásd Császár Előd. Ez önmagában is elég példa arra, hogy mekkora fasz tud lenni egy jogász végzettségű egyén.

gorcsev54 2010.10.31. 08:00:18

Nahát véletlenül elítéltek pár cigányt (felfüggesztettre)máris kitört a pánik,a törvény előtti egyenlőtlenségről.Azért kíváncsi lennék az a sok száz ezer eddigi áldozat is ezen a véleményen van -e?Igaz ha egy nem cigányt vernek agyon rabolnak ki az nem hír,de ha egy cigányt az igen.Valóban mert az ritka ellenben az előzővel."Érthető."

xi00 2010.10.31. 08:07:18

@Sixx!

hát elhiszem, hogy együtt söröztök, és nem teccik az ellenvélemény, de ettől még egy tárgyi tévedésektől és szándékos hazugságoktól hemzsegő, a rasszista lincselő hordát undorító módon mentegetni szándékozó, klasszikus széllibbant hülyeséget olvashatunk fedorkától... egy a sorban a többi, minősíthetetlen cikk, vélemény között

Seduxen (már NEM dr.) 2010.10.31. 08:09:42

Szeretném azt hinni, hogy Fedor blogger-kartársnak SEMMI, de SEMMI köze nincs a jogi pályához, mert ez esetben érhető ez a betűtésztából összehányt valami...

egy kis gondolatébresztő:

"Az ötödrendű vádlott - az elsodort kislány anyja - felbujtóként ül a vádlottak padján. Több vallomás szerint ugyanis ő biztatta a vádlottakat a bűncselekmény elkövetésére, azt kiabálva..." -

itt is csak "kiabálással" buzdítás történt. ugye tudod, ez melyik ügy? gondolatmeneted követve itt sem kéne még ejnye-bejnye sem, hiszen "ő csak kiabált", ugye?

szerencsére ez nem így működik.

xi00 2010.10.31. 08:13:30

@VaTi:

hagyd, fedor és itt tomboló elvbarátai egyáltalán nem képesek ezt felfogni

számukra a deviáns rablógyilkosok mindig többet fognak érni, mint egy adófizető átlagpolgár

marosy 2010.10.31. 08:15:33

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
"neked még a négy elemid sincs meg".
Meg van az egyetem is és nem Magyarországon.

Amúgy meg kibaszott kurva anyádat.

==T== 2010.10.31. 08:16:53

Fedorkám, ez az írás egyebek némi zsigeri magyargyűlölet mellett szánalmas ostobaságról tesz tanúbizonyságot...

hogolyo78 2010.10.31. 08:17:10

Nyugodtan ténynek tekinthető, hogy az igazságszolgáltatás rasszista. A városi legendával ("a cigányoknak mindent szabad") ellentétben a statisztikákból pontosan látszik, hogy a roma származású elkövetők jóval súlyosabb büntetésre számíthatnak ugyanazért a bűnért. És ez a helyzet csak romlik, hiszen a bíróságok próbálnak megfelelni a köz elvárásainak. "Az emberek igazságérzetének" :-).

marosy 2010.10.31. 08:19:20

Jó érzés lácra fűzve látni a rasszista magyargyűlölőket.

xi00 2010.10.31. 08:20:06

@Seduxen:

nyugodj meg, fedor pontosan így gondolja...

én nem egy hozzá hasonló belvárosi romkocsmai hőscincérrel találkoztam, akik olyasmiket voltak képesek mondani, hogy de hát mér harminc év, amikor csak belerúgott egyet? komolyan mondom, ilyen emberek vannak ma magyarországon... egyetemre járnak meg minden, és azt hiszik, hogy rendben van az amit gondolnak, itt és más fórumokon pedig osztják a rasszista címkéket

==T== 2010.10.31. 08:22:26

@Fedor: A törvény nem kisebbségekről, hanem közösségekről szól, és a legtöbb támadás a "fehéreket" éri. Több mint 300-at ölnek meg cigányok évente.

rezfaszubagoly (törölt) 2010.10.31. 08:23:50

Az elítéltek közül egyik-másik előéletét is meg kellene nézni. Akik a felvételen rabruhában vonulnak, azok más bűncselekmények miatt már ülnek. Nem ma kezdték a bűnözést, talán ezért is a súlyosabb ítélet.

Az ügyvédjük csűri csavarja a szót, de jogilag irreleváns dolgokat ismételget. Hogy ő hogy tenne, meg nem valószínű, hogy így tette volna. Szerintem adja vissza a diplomáját, mert nagyon gyengén muzsikál.

Horváth Aladár pedig el van tévedve, mert azt a törvényt nem a cigányok védelmére hozták, hanem mindenki védelmére. Továbbá sérelmezi, hogy az ítélet szerint az országban cigányok és magyarok élnek. De ez a valóság., ők hivatkoznak mindig erre. Horváth Aladár abból él, hogy ő cigány és megkülönbözteti magát a magyaroktól. Etnobiznisz.
Nincs olyan, hogy egy kisebbségi csoportnak csak jogai vannak, a tilalmak, kötelességek alól meg kibújnak. Persze Horváth Aladár ezt szeretné.

A csoportos elkövetés objektív kategória, azzal nem lehet vitatkozni. A felfegyverkezve elkövetés is objektív kategória. Azt sem lehet vitatni.
A cigányok azt kiabálták, hogy büdös magyarok, üssétek őket. Magyarságuk miatt támadtak másokra. Ez bizonyított tény. Akkor mi a kérdés?

A romák sorozatgyilkosait pedig el fogják ítélni. Akkor persze az életfogytot is keveselni fogják a roma vezetők.

==T== 2010.10.31. 08:24:24

@hogolyo78: szerintem állj le az anyagról, mert nem tesz jót.

$pi$ 2010.10.31. 08:25:02

Csoportosan követték el? Előre megfontolt szándékkal? Mi volt a szándékuk, gyilkolni akartak vagy csak feléjük hajítottak egy követ? Büntetlen előéletűek voltak, vagy visszaesőként követték el a tettüket? Voltak -e már büntetve hasonló tettük miatt? Megbánták amit tettek, beismerő vallomást tettek?

Azért egy bíró igen sok dolgot figyelembe kell ám, hogy vegyen, nem egyszerűen úgy osztja az éveket, hogy ír egy pár mondatos blogot, hogy "szerintem ez ugyanaz mint a másik eset", aztán szevasz.

jozicsenko 2010.10.31. 08:25:50

és amikor egy c boxoló gyerek megölte egy osztálytársát, az csak gyerekcsíny volt...
ahogyan az uborkáját védő kisöreg is a kerítésbe tette az áramot... (a veteményes körül volt, nem az utcai kerítésben)
ahogyan Marion Cosma cigányozott, ezért ölték meg... (jogosan? kiejtem a számon a cigány szót és ezért halál jár? melyik ÍROTT törvénykönyv szerint?)

8 év szoclib szerecsenmosdatás után elhiszem, hogy rossz dolog a szopóálarc kényelmetlenebb felén lenni, de ilyen ez a világ

nameg a kettősmérce, ami a ballibeket eddig felmentette...

rezfaszubagoly (törölt) 2010.10.31. 08:26:53

Továbbá én kisebbségben érzem magamat, mert én ahhoz a hátrányos helyzetű társadalmi csoporthoz tartozok, akik tanultak és dolgoztak és adót fizettek és semmit nem kaptak az államtól.

xi00 2010.10.31. 08:29:03

@hogolyo78: két dolog

egyrészt ez akkor marhaság, amit leírtál, hogy az siralmas, emberölésért osztanak ki némelyiknek pár éveket, aztán kint vannak megint... nem várom, hogy értesült legyél, mert képes voltál az előbb is iderakni, amit, csak szerintem inkább mosolyogj, akkor nem fogsz hülyének látszani

azt megengedem, hogy a megfáradt, és valahol végül is mégiscsak a többségi társadalom normális értékítéletét közvetítő bíróság a naponta előtte sorjázó erőszakos, tanulatlan, gátlástalan, üvöltöző "magyar állampolgárokra" nem néz jó szemmel, de gondolom ez zámodra érthetetlen, hiszen te csak munk vera öszest olvasol, tehát nem nagyon ismered a helyzetet

másrészt bizonyos bűncselekmény típusok esetében szinte összehasonlítási alap sincs, hiszen javarészt romák az elkövetők... például a teljesen szükségtelen agressziót mutatva, rendkívül alacsony értékre, gyakran magányos öregemberek ellen elkövetett, brutális rablógyilkosságoknál a realitás számodra eléggé lesújtó lenne, de nem terhelnélek ilyesmivel

$pi$ 2010.10.31. 08:31:15

@hogolyo78: Lehet, hogy azért kapnak ugyanazért a bűncselekményért magasabb büntetést a cigányok mert már hatodszorra követik el? Vagy esetleg azért, mert nem tanúsítanak őszinte megbánást és fennáll a bűnismétlés veszélye?

Nem olyan biztos ám, hogy a bíró rasszista, az sincs ám kizárva, hogy bíróság nem tolerálja a társadalmon kívüli, deviáns, a szabályokat rendszeresen figyelmen kívül hagyó bünözőket, az életvitelszerű, aljas, elkövetési formákat.

nemzeti csótány írtó 2010.10.31. 08:36:30

Hát igen, a cigányok félelmükben hozott rossz döntés miatt ölték meg a kézis Cosmát, Szögi tanár urat és még sorolhatnám.
Ha én külföldön élnék, és elnyomnának ott, akkor a józan paraszt ész azt diktálná, hogy menjek haza a szülőföldemre.
Vagy!
Beállok a sorba, és meghunyászkodok.

xi00 2010.10.31. 08:42:29

amúgy valahol a cikkben benne van ez a kulcsmondat, vagy kifejezés, ami egészen undorító módon mutat rá a budapest belvárosi liberális ifjúszocialisták és szadesz szimpatizánsok súlyos morális válságára

akármire szívesen rámondják, hogy "félelmében rossz döntést hozott"

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.10.31. 08:43:22

A szocik úgy voltak hülyék ahogy voltak.
De ezek álszent, fondorlatos , simlis mód a nép mögé bújva verik át a polgárt, saját céljaik érdekében.
Ők a szocikon szocializálódtak, megspékelve a hozzá tanultakkal. Orbán aktív részese a 20 év elcseszésének.
Sok régi társa már nincs közvetlen mellette / Pokorny, Deutsch, Szajer, Áder..stb/mert nem bírták ki, de zsíros jól fizető helyekről "támogatják" a diktátort.
Ez a győzelem a nincs jobb kategória, de ők felhazudva a papírfölényüket e mögé bújva hozzák a pofátlannál pofátlanabb intézkedéseiket.
NEM EZÉRT KÜZDÖTT A MAGYAR NÉP! Nem ilyen "orbáni demokrácia" kell neki!
A részegség és a realitás hiány mámorában nem is gondolják micsoda indulatok forrnak a népben, hogy szervezkednek /a sajátjai is/készülnek a demokrácia megvédésére.
ORBÁN CASTRO CHAVEZ RÁKOSI VIKTOR!

Ha így folytatja rövid lesz ez a muzsika, az igazi kétharmad /az 5,5 millió nem a fideszre szavazó/borítja a kottaállványt!

A hét kérdése:
A 20 év gyes alatt miből lett Orbánné komoly ingatlan vagyona?

==T== 2010.10.31. 08:44:04

@Fedor: nem embert ölt. Tolvajt ölt, aki a társadalmi söpredékhez tartozó társaival akár őt is megölhették volna. És a saját kertjében történt a dolog. Civilizált jogállamokban ilyen esetekben a hatóság gratulál a bácsinak, aamiért kiiktatott egy bűnözőt.

bcrider 2010.10.31. 08:45:51

@Fedor: "Mégegyszer: NEM arról van itt szó, hogy ússzák meg büntetés nélkül. Az önbíráskodás nem elfogadható senkitől. De jó lenne, ha a címben feltett kérdés határozott kijelentés lehetne, és nem csak óhaj." ugye ezzel a kerdeseddel Kozak Rajmundra gondoltal? Ugye?

hogolyo78 2010.10.31. 08:54:04

@xi00: Pedig mindennek elég nagy irodalma van, csak az nehezen jut el a a nagybüdös királydinnyés pusztába.
"másrészt bizonyos bűncselekmény típusok esetében szinte összehasonlítási alap sincs" - ez is csak legenda. Az egyik legutóbbi ilyen tanyasi gyilkosságot egy ún. román vendégmunkás követte el, aki más körülmények között határon túli magyarnak is neveztetik. A bőrszínéről nem volt hír. De más esetekből pontosan tudható, hogy a "cigánybűnözők" jó része nem is cigány. Attól válnak cigánnyá a paraszt szemében, mert "cigánybűnöznek". És ezzel bezárult az ostobaság ördögi köre.

marosy 2010.10.31. 08:54:29

@Esztergom hős város, Alcsút Felcsút dobta Orbánt!: Elgurult a gyógyszered, vagy apád részegen csinálta fel anyád?!

$pi$ 2010.10.31. 09:00:16

@hogolyo78: "A bőrszínéről nem volt hír.": Lehet, hogy nincs is neki. ;) De az, hogy nem cigány volt, arról nincs is vita, hiszen Romániában nem élnek cigányok, mint az közismert. ;)

"Attól válnak cigánnyá a paraszt szemében, mert >>cigánybűnöznek<<.": Egy példát ha mondanál...

Etniez 2010.10.31. 09:01:09

Fedor, az ítéletet én is soknak tartom, de az vedd figyelembe, hogy itt etnikai támadás történt, a fenti esetnél nem.
Ez súlyosbító tényező.
Ettől függetlenül felezhetnék a cigányok büntetését.

roki 2010.10.31. 09:02:17

Fedornak nem kellene blogolnia, ha ennyire egyszerű összefüggéseket nem tud kezelni.

A "cigányok" ebben az esetben csoportosan elkövetett rasszista indítékú bűncselekmény elkövetéséért kapták az ítéletet.
Hasonló esetben elvárom, hogy ha pl. szkínhedek támadnak meg cigányt és körömpiszoknyi fizikai erőszak történik, kapjanak hasonlóan súlyos ítéleteket.

Nem gondolom bűntetendőnek a verbális rasszizmust, mert az csak a konfliktusok szőnyeg alá söprése lenne, de aki átlépi azt a mezsgyét, amit nem szabad, mert a másik fizikai megsemmisítése irányába mutat, azt bizony súlyosan ítéljék el, bármelyik körhöz tartozik.

Elismerem, hogy a cigányok vérmérsékletük és némi civilizációs lemaradásuk miatt valószínűen többször lesznek sujtva a más etnikumot agreszívan, fizikai megsemmisítéssel fenyegető hozzáállással elkövetett büncselekmény következményeivel, de meg kell tanulniuk, hogy hol van a határ. Jelenleg teljesen nyilvánvalóan többségükben nem tudják.

Ha Fedor mindenképpen párhuzamot kíván felállítani, akkor javaslom Olaszliszkát, ahol Szögi tanárúr tragikus halálához vezető lincseléssel párhuzamosan, a temetőbe látogató zsidó zarándokokkal szemben csoportosan, köveket dobálva és gyalázkodva megvalósított inzultus mutatja a cigányok nagyon is mélyen gyökeredző, bármiféle idegen felé mutatkozó agresszív idegenellenességét.

A cigányok rasszizmusa nagyon komoly társadalmi probléma, így súlyos ítéletekkel kell példát statuálni és nem áljogvédő szépelgéssel növelni a bajt.

zoliopata 2010.10.31. 09:03:14

Ki ez a budos barom,aki ezt a posztot irta?

tlvajferi 2010.10.31. 09:04:35

fedor, a törvény előtt nemmindenki egyenlő

például a gyurcsány és rabóbandája szabadlábon van és enm úgynéz ki, hoyg bármi bajuk esne a zorbán miatt

másik példa, hogy nekem napi 24 órát is dolgoznom, kell, miküzben a zsaruk és romák közreműködnek a drogpiac és prsotipiac felosztásában

harmadik szép példa, hogy ameddig az egész palesztin népet gettóba lehet zárni és cirkálórakétákkal irtni,...

bierkamp 2010.10.31. 09:04:57

Rohadt Fidesz álszent, fondorlatos , simlis mód a nép mögé bújva verik át a polgárt, saját céljaik érdekében.
Ők a szocikon szocializálódtak, megspékelve a hozzá tanultakkal. Orbán aktív részese a 20 év elcseszésének.
Sok régi társa már nincs közvetlen mellette / Pokorny, Deutsch, Szajer, Áder..stb/mert nem bírták ki, de zsíros jól fizető helyekről "támogatják" a diktátort.
Ez a győzelem a nincs jobb kategória, de ők felhazudva a papírfölényüket e mögé bújva hozzák a pofátlannál pofátlanabb intézkedéseiket.
NEM EZÉRT KÜZDÖTT A MAGYAR NÉP! Nem ilyen "orbáni demokrácia" kell neki!
A részegség és a realitás hiány mámorában nem is gondolják micsoda indulatok forrnak a népben, hogy szervezkednek /a sajátjai is/készülnek a demokrácia megvédésére.
Nemzeti ORBÁN CASTRO CHAVEZ RÁKOSI VIKTOR!

Ha így folytatja rövid lesz ez a muzsika, az igazi kétharmad /az 5,5 millió nem a fideszre szavazó/borítja a kottaállványt!
NEMZETI HAZUG KORMÁNY!
A NEMZETI egység alakul... a FIDESZ ELLLEN!!!!!!ezt érted el gonosz törpe!!!!
A hét kérdése:
A 20 év gyes alatt miből lett Orbánné komoly ingatlan vagyona?

VaTi 2010.10.31. 09:04:58

@tcom: "Ha a cigányokat a jövőben is ilyen ítéletek sújtják, akkor az biztosan nem segíti a cigány-magyar viszony alakulását. Ennek köszönhetően a mindennapjainkban várható a családtagjainkat érő inzultus." Jól értem, hogy ezzel azt mondod, hogy mivel elítélték őket (esetleg szerinted jogtalanul?) ezért majd ők zaklatni fogják a "magyarokat"? Szal azért nem kellett volna elítélni őket, hogy szegény felháborodott tesvíreik ne zaklassanak minket? Te, ez nem valamiféle megfélemlítés akkor részükről? Jah, és elárulok valamit: rosszul látod az ok-okozat összefüggéseket: nem azért zaklatnak, rabolnak, vernek minket, mert elítélték szegény cigókákat. A zaklatás már eddig is megvolt, csak eddig nem kaptak érte semmit, max buksisimit (jajj, szegény kis elnyomott cigányka, biztos csak a szegénység meg a megfélemlítettség miatt öltél-gyilkoltál 100 Ft nyereségért) Tényleg azért ne ítéljék el őket, mert akkor majd fel lesznek háborodva a magyarok ellen? Te jó Isten, akkor eddig miért tették???

bierkamp 2010.10.31. 09:09:49

A Schmitt Palkóról is megvan a NÉP véleménye!:
Mégis mit vártak palikától? 10 évvel ezelőtt még a szociknál kilicselt aztán amikor azok elzavarták odanyalizott a fidesznek. A gazdija kezébe meg nem harap. Másra úgysem jó mint hogy a sportól beszélgessen.
Shit Pál teljesen leírta magát már akkor, amikor elvállalta a köztársasági elnöki jelölést. Már akkor tudni lehetett, hogy csak egy bábnak kell, aki nem akadályozza majd meg ovi gátlástalanságait. Mint korábbi élsportoló, és NOB, illetve MOB tisztségviselő, tisztában kellett volna lennie azzal, hogy a fair play mit jelent, milyen írott és íratlan szabályai vannak. De ezeket ő teljesen áthágva elvállalta ezt a feladatot és a pénteki szereplésével feltette a pontot az i-re. Szánalmas!

2010.10.31. 09:10:41

@xi00: "egyetemre járnak meg minden, és azt hiszik, hogy rendben van az amit gondolnak, itt és más fórumokon pedig osztják a rasszista címkéket"

Erről egy ismerősöm esete jutott eszembe. A tag igazi arosztokratikus neveltetésű, elit iskolákat kapott emberke, aki nem győzte védeni a cigányokat, kb hasonló módon mint a témaindító. Fő jelszavak: "integrálni", "humánus megoldások" stb.... Egészen addig, amig nem költözött a szomszédságba egy család, és nem kergették hazáig több ízben, "meghalsz magyar" felkiáltással. Azóta félti a gyerekeit, akik kerülőúton járnak haza, és erősen fellángolt benne a gyűlölet lángja. Ha irónikus lenne a helyzet, azt mondanám neki Hehehehe, látod bazdmeg, ezeknek nem kell ok hogy szétverjenek! De nem mondom, inkább szörnyülködöm, hogy egyetemet végzett intelligens embereknek, annyi eszük nincs, hogy átlássák, simogatással csak távolodik a megoldás.

Azt hiszem levonhatjuk a konklúziót, liberális cigányvédő felfogás, és a cigánygyűlölet között a SZEMÉLYES TAPASZTALAT a vízválasztó. De néha elég lenne egy kis objektivitás is, például belegondolni azoknak a végeken lévő embereknek a helyzetébe, akik nem mernek elmenni sem otthonról, mert mire hazajönnek, a tetőt is ellopták... Persze ehhez kevesebb tévét kéne nézni, és feladni azokat az ideológiákat, amikhez már dafke is ragaszkodik minden libsi.

VaTi 2010.10.31. 09:12:36

Példa kisfalunkból: cigó apuka hazaérkezik a bömbivel, megáll a kapu előtt, nem állítja le a motort, otthagyja a kocsit. 10 év forma kölök beül, addig piszkálgatja, míg tolatásba rakva elüti a bömbi mögött jáccó tesóját. Rohannak vele az orvosi rendelőbe. A gyerek addigra meghalt. Doki újraéleszt + asszisztens hívja a szomszéd város kórházából a mentőket. A másik asszisztens bútorokat pakol a rendelő ajtaja elé torlasznak, ugyanis cigó apuka + rokonság kilátásba helyezik, hogy megölik a dokit, ha NEM TÁMASZTJA FEL A GYEREKET. Rohamkocsi megérkezik, újraélesztés nagy erőkkel zajlik, de hiába. A gyerek halott. Kitaláljátok mi a sztori vége? Az orvos kénytelen volt elköltözni, mert folyamatosan vadásztak rá, meg akarták ölni. A gondatlan apuka, aki miatt tulajdonképpen meghalt a gyerek + aki az orvost is zaklatta, persze nem kapott semmi büntit (gondolom örülnek a jogvédők: szegény cigókát nem zaklatták hülye törvényekkel), de a csúnya gonosz orvosnak, aki még feltámasztani sem volt hajlandó a gyereket, fel kellett adnia a praxisát, lakását és elköltözni. Biztos rasszista volt, egy madzsar kölköt valszeg feltámasztott volna...

nemzeti csótány írtó 2010.10.31. 09:14:45

@marosy:
Figyusz!
Te csak két hányás között tudsz megszólalni?
Nem csinálsz mást, csak a szart folyatod a szádból!

VaTi 2010.10.31. 09:14:46

És hogy nem urban legend. anyukám volt az egyik asszisztens

2010.10.31. 09:15:09

@VaTi: Szivemből szóltál.

BLovi 2010.10.31. 09:15:44

Kedves provokáló hüyebuzi!

Nem olvastam el se a cikket, se a videót nem néztem meg, a főcím alatti egy mondatos provokálás épp elég volt.

Én nem egy konkrét esetről akarok beszélni, de ha nagy általánosságban nézzük pont hogy az ellenkezője igaz annak amit a cím alatt leírtál!!! Ezt vagy te is nagyon jól tudod és szándékosan kevered a szart, vagy egy tudatlan netfüggő gyökér vagy aki csak otthonról okoskodik.

Pont, hogy ha te akár csak megpofozol egy cigányt, az már rasszista,fasiszta cselekedet (talán terrorizmus is) és minden hírportálon főcím lesz, kiemelve hogy romákat támadtak. Ha fordított esetben egy cigány elvágja mondjuk egy idős néni torkát vidéken miután megerőszakolta és kirabolta az esetleg megér egy kétsoros hírecskét (már ha egyáltalán kiírják) és természetesen sehol nem lesz arra utalás hogy a támadó cigány volt. Mert ugyebár a bűnözésnek nincs bőrszíne, csak akkor ha néha néha magyar támad cigányra.

Na ennyit erről kedves hülyebuzi blogger.

Koczeka, a pampák királya (törölt) 2010.10.31. 09:21:21

Szerintem már vagy 10 éve - amikor a cigányoknak még kisebb volt a po...khmm: 'önbizalma', egy Jászsági kis városba kellett elmennünk (nem saját megyéből) házkutatni, a keresett építőanyag akkori értéke majd' 30 mFt volt.

Előzőleg T. városi Rk. bűnügyi osztályvezetőjével lebeszéltük, hogy kapunk pár fő segítséget, mert se helyismeretünk nincs, se elég emberünk.

Reggel megérkezve senki nem várt, ügyeletes semmit nem tudott. Egy Schwalbén megérkezett bőrkabátban, munkástáskával az ov, aki azt mondta, hogy nem tud adni senkit, mert balhés család, most halt meg az anyjuk, kb. 50 virrasztottak, tuti balhé lenne...

Nagy rimánkodásra hajlandók voltak a baleseti helyszínelővel elnavigáltatni, akit azzal fogadott az alig részeg fószer, hogy "Mi a f.szt akarsz, húzzá' a k.rva anyádba!":-(((

Ketten voltunk, erélyes hangra végül odajött a kapuhoz, végig hallhatott, persze ezek után ketten nagy csodát nem csinálhattunk, láttuk hogy az udvaron nincs cucc, de a jelenség hogy egy egyenruhást így elhajtanak a vérbe, teljesen új volt:-(((
Akiktől én anno a szakmát tanultam, azoknál ismeretlen volt ez a fajta félelem... de nem baj, majd most a fiatalok megmutatják... majd a TASZ, a HB meg az AI segít nekik:-(((

Ja, remélem Fedornak nem felejtenek el szólni, szépen szóló tilinkó-hangján az 'új Kozsó' elhozza a hőn áhított szeretetet a Dankó utcákba, a szétvert általános iskolákba, az Avasi lakótelepre... már persze ha jut elég ideje megszólalni:-(((

hogolyo78 2010.10.31. 09:21:23

@$pi$: A tárgyi ügyben is azzal védekezik az egyik elítélt, hogy ő magyar, így nem értelmezhető a magyarok elleni erőszak a részéről. Ennek ellenére mindenütt úgy beszélnek az esetről, hogy a "cigányok megtámadtak egy autót". Számomra a Cosma-ügyben sem minden vádlott származása egyértelmű. De talán a legjobb példa a kiskunlacházi gyilkosság: a bűn jellegéből rögtön feltételezték a népségek, hogy cigány volt az elkövető. Sőt, sokan még azután is, hogy nyilvánvalóan kiderült, nem az volt. Máig gyakran felhozzák az ügyet a "cigánybűnözéssel" kapcsolatban. De még sokáig lehetne sorolni példákat, amiket az utóbbi időben látni a hírekben.
(Egyébként valóban vannak határon túli magyar cigányok is, de valamiért ezt a szóösszetételt is ritkán hallani.)
De az sem túl közismert, hogy pl. a családon belüli erőszak jóval ritkább a cigány közösségekben. Az asszony- és gyerekverés jellemzően inkább "magyarbűnözés" :-) Hopsz.

$pi$ 2010.10.31. 09:22:17

Off-topic:
"Megfogalmazása szerint a közszféra is a nyertesek közé tartozik majd a 25-30 ezres létszámleépítéssel, illetve a dologi költségek 5 százalékos csökkentésével.": Nagy, nagyon nagy nyertes lesz. A közszférában dolgozó eltársak tapsikoltak és ugrándoztak az örömükben, amikor megtudták, hogy Mao elvtárs döntése alapján jövőre mindegyiküknek többet kell dolgozniuk. Az 5 százalékos forráselvonás különösen nagy örömet okozott, többen felsikkantottak a gyönyörtől. ;)

Void Bunkoid 2010.10.31. 09:31:24

Kedves posztoló,

"De ha néhány cigány félelmében rossz döntést hoz"

"Itt mindenki támadás elhárítására, védekezésre készült"

Ad 1.: félelemből senki sem gravíroz magának "halál a magyarokra" feliratú botot. Aki ilyet tesz, annak - legalábbis szerintem - nemhogy közöttünk, az utcán, eleve _ebben az országban_ nincs helye.

Ad 2.: bármennyire is változott meg a Btk., csak a saját lakterületeden támadhatsz meg betörőt, akárkit. Az utcán tüzek körül botokkal járőrözni, netán rárohanni mindenféle autókra sokkal keményebb büntit érdemelne mint akár az egykori gárdisták menetelgetései. Nekik nem voltak fegyvereik, csak egyenruhájuk, mégis betiltották meg lebüntetgették őket.

$pi$ 2010.10.31. 09:31:39

@hogolyo78: "A tárgyi ügyben is azzal védekezik az egyik elítélt, hogy ő magyar": Aha, valóban nagy felzúdulást szokott okozni a művészvilágban, amikor egy cigány a bíróságon védekezik, isszák is minden szavukat a népek, az igazmondás ugyanis náluk olyan erős beidegződés, hogy azt már évszázadokkal ezelőtt megénekelték a kelta dalnokok.

"Számomra a Cosma-ügyben sem minden vádlott származása egyértelmű.": Nem csodálom, valóban. Nem is lehet látni rajtuk, hogy cigók, hacsak a bőrük színét, vagy a hajukat, vagy az arcukat nem nézed meg.

"De talán a legjobb példa a kiskunlacházi gyilkosság: a bűn jellegéből rögtön feltételezték a népségek, hogy cigány volt az elkövető.": Nem a bűncselekmény jellegéből, az ilyen "kéjgyilkosság" nem igazán jellemző a cigányokra. Azok inkább nyolcvan éves mamákat szoktak megerőszakolni és megölni. Azért merült fel a cigány elkövető lehetősége, mert a közelben élt egy gengszter bűnöző maffiózó cigány család.

Más kérdés, hogy az egész ügy bűzlik, korántsem vagyok meggyőződve, hogy a hivatalos álláspontban egy szemernyi igazság is lenne.

sidorovich 2010.10.31. 09:32:08

@bierkamp:

Figyi, nem gond, hogy itt nem ez a téma? Ha az agygörcseid ennyire kínoznak, akkor miért nem mégy át a kapcsolat.hus gyurcsányblogba, ott vannak a te igazi elvtársaid, a szerencsétlen agymosott nyuggerek és zsidó vénasszonyok, akik a te Ferid lábnyomát csókolgatják.

$pi$ 2010.10.31. 09:37:06

@Void Bunkoid: Ráadásul pont azért tiltották be a gárdát, mert az olaszliszkai lincselés másnapján meneteltek a faluban és ez *félelmet* keltett a cigányokban.

Érted? Az, hogy az előző napon több százan végignézték ahogyan agyonrugdosnak egy tanárt az utcán, az nem volt félelmetes, csak azok a fránya fekete mellények, azok okoztak borzalmas félelmet szegényekben. Annyira sajnálom őket, borzalmas lehet így élni szegénykéknek. Micsoda rémálmaik lehetnek a fehér ümög meg a fekete lajbi miatt, azt ember nem tudja elképzelni!

Gyűjtőjegyes 2010.10.31. 09:37:41

Hogy is volt az a bizonyos eset? Egy "rasszista" pofonért mennyit is kaptak azok a hülyefiúk? Vonjuk párhuzamot ezzel az üggyel, adjuk hozzá azt, hogy (lehetségesen) az itteni elkövetők büntetett előéletűek. Még mindig sok az a pár évecske, amit a mi pénzünkön fognak vígan, örömben, hepajban, konditeremben leélni?
Vagy rasszistarohadék vagyok, hogy a törvényt úgy merészelem értelmezni, ahogy azt kell és nem úgy, ahogy a cigók azt akarják?

hakos2 2010.10.31. 09:39:19

Fedor, tényleg engedni kellene, hogy egyesek őrtüzeket gyújtsanak és miután a harci táncot eljárták körülötte minden arra járót megállítsanak és "halál a magyarokra" doronggal jól elverjenek? Egy másik faluban pedig "halál a nem magyarokra" dorongokkal vernék agyon a járókelőket? Az egyenlőség elve alapján...
Milyen szép országban is élhetnénk, ha rád hallgatnánk, te szerencsétlen.....!

Egyébként a két eset nem hasonlítható össze. Az egyik ugyanis egy tüntetésen történt, ahol a rendőröket nem fenyegette életveszély. (Fegyvertelenül támadtak rá meglehetősen gyermeteg eszközökkel fegyveres karhatalomra - rasszizmusnak nyoma sem volt, sérült sem volt.) A másik esetben viszont fegyvertelen civil emberekre támadtak rá csoportosan és meglehetősen rasszista érzelmektől indíttatva- "halál a magyarokra" jelszó alatt. Sérültek is voltak.
Ha te a kettő között nem látsz különbséget, akkor add vissza a diplomádat, akármilyen is legyen az....

hakos2 2010.10.31. 09:39:19

Fedor, tényleg engedni kellene, hogy egyesek őrtüzeket gyújtsanak és miután a harci táncot eljárták körülötte minden arra járót megállítsanak és "halál a magyarokra" doronggal jól elverjenek? Egy másik faluban pedig "halál a nem magyarokra" dorongokkal vernék agyon a járókelőket? Az egyenlőség elve alapján...
Milyen szép országban is élhetnénk, ha rád hallgatnánk, te szerencsétlen.....!

Egyébként a két eset nem hasonlítható össze. Az egyik ugyanis egy tüntetésen történt, ahol a rendőröket nem fenyegette életveszély. (Fegyvertelenül támadtak rá meglehetősen gyermeteg eszközökkel fegyveres karhatalomra - rasszizmusnak nyoma sem volt, sérült sem volt.) A másik esetben viszont fegyvertelen civil emberekre támadtak rá csoportosan és meglehetősen rasszista érzelmektől indíttatva- "halál a magyarokra" jelszó alatt. Sérültek is voltak.
Ha te a kettő között nem látsz különbséget, akkor add vissza a diplomádat, akármilyen is legyen az....

Gyűjtőjegyes 2010.10.31. 09:40:48

@Void Bunkoid:
Természetesen a magyar gárda rasszista. Az "ÖLD MEG A MAGYART!!!" (Szögi nőstény gyilkosa) és a "HALÁL A MAGYAROKRA!!!" (boton gravírozás) nem rasszista. Tudhatnád, 20 évig szadesz rémuralom volt :) A múltban élők meg ocsúdni fognak, mert ha cigány öl magyart ÖLD MEG A MAGYART felkiáltással, ha magyar öl cigányt ÖLD MEG A CIGÁNYT felkiáltással, az a törvény előtt egy és ugyanaz lesz. Ahogy annak lennie kell.

blacklord 2010.10.31. 09:40:49

Én is ugyanígy reagáltam. Arról több infó kéne, hogy mi hangzott el pontosan (öld a magyart, ilyenek voltak-e), de ha úgy van, ahogy mondják, akkor elég rasszista ítélet született, szó, mi szó (gondoljunk csak arra, hogy hány ember öl meg valakit, pl. autó volánja mögött ülve és kap ennél jóval kisebb büntetést, míg itt egy autóban esett valamennyi kár, ezen túl gyakorlatilag semmi). Eleve, mi a f@szt kerestek azok a Suzukisok azon a környéken, ez kiderült már?

$pi$ 2010.10.31. 09:43:08

@Gyűjtőjegyes: Te sem érted mi? ;) Hát azokat a törvényeket azért hozták, hogy a cigányok mellett ítélkezzenek, nem azért, hogy rájuk is vonatkozzon! Az az ostoba bíró, az sem értette, vagy nem látta, hogy ezek cigányok?

Egyértelműen rasszista az ítélet, mert nem teszi lehetővé, hogy az elítélteket a kisebbségi hovatartozásuk alapján kezeljék, megtagadja tőlük azt, hogy a kisebbség tagjaként gyakorolhassák a jogaikat! ;)

neked ugatok 2010.10.31. 09:43:39

eléggé mellényúltál ezzel a poszttal (az indexes videóról már nem is beszélve, amit nem lehet kommentelni és tele van csúsztatással, áldozatként állítja be az elkövetőket)

abba gondolj bele faszikám, mi lett volna ha meg tudják állítani az autót, és kirángatják a benne ülőket, majd halálra verik!
mert azt mindenki elfelejti megemlíteni, hogy történt már hasonló eset, amikor a két kisgyermeke szeme láttára vert halálra egy tanárt, aki kiszállt az autóból, hogy segítsen..

de hát az index és az olyan blogok írói, mint ez (mindhatnám, hogy vadliberálisok, de az olyan jobbikos lenne, én meg tartózkodom a politikától), csak akkor fogják majd csak fel, miről is beszélek, amikor majd őt bicskázzák meg hazafelé hajnalban azért, mert épp rossz helyen járt...

flimo13 2010.10.31. 09:49:18

"De ha néhány cigány félelmében rossz döntést hoz"

Ja, pár éve is ez volt Olaszliszkán, nem?

"Azt a törvényt, amelyet a cigányok védelmére alkotott a törvényhozó, a cigányokkal szemben alkalmazzák."

Ezt meg így hogy, ezt ki mondta? Mert az nettó náci állam lenne, hiába ők a kisebbség.

Húsleves 2010.10.31. 09:51:51

@blacklord:
"Eleve, mi a f@szt kerestek azok a Suzukisok azon a környéken, ez kiderült már?"
Akkor ezek szerint eljutottunk oda, hogy mit képzel a magyar magáról, hogy olyan területen autózik, ahol cigányok élnek. Meg is érdemelték, hogy megtámadják őket, ugye?

$pi$ 2010.10.31. 09:51:59

@blacklord: "öld a magyart, ilyenek voltak-e", hogy lett volna! Kizárt, hiszen ilyet cigány nem mondana soha! Persze egy husángba belefarigcsál az ember ezt azt, dehát azt csak nem lehet felróni neki! Ki az aki a verekedőbotjába ne farigcsált volna ilyesmit! Na ugye!

"gondoljunk csak arra, hogy hány ember öl meg valakit, pl. autó volánja mögött ülve és kap ennél jóval kisebb büntetést": Úgy van! Az, ha egy horda felfegyverkezik vasakkal, botokkal, kimennek az utcára és megpróbálnak agyonverni pár arrajárót, az nyilván tök ugyanaz, mint amikor a gézuka benézi a biciklist és elüti.

Gondatlanságból elkövetett lincselés, az a szép jogi neve ennek, tipikusan bárkivel megeshet az ilyen. Szabálysértés, nem több, én mondom. ;)

mokas_gizi 2010.10.31. 09:52:24

Tisztelt Blog író!!!

"Ha szélsőjobbosok gettóba zárnák a cigányokat, megfenyegetik őket, melegeket támadnak meg vagy uszítanak, az maximum garázdaság, ha egy cigány kiabál, az két év letöltendő."

Komolyan gondolod, te ezt a cikket, a törvény előtt NEM mindenki egyenlő nézzed már meg mennyit kap egy cigány és mennyit egy fehér elkövető...!!!

Most tisztelettel megkérlek, az egyenlőség jegyében soroljad fel, hogy az elmúlt TÍZ ÉVBEN hányszor támadott meg, mikor ölt meg fehér ember cigány-t...?!

Tisztelettel kérlek, hogy soroljad fel, hogy az elmúlt EGY HÓNAPBAN cigány mikor támadott, mikor ölt meg fehér embert...?!

Melyik mennyit kapott érte...?!

Ez az egy ítélet volt idáig Magyarországon, amikor cigányokat rasszizmus miatt elítéltek, tudod van egy garázdaság és hozzá jön, hogy ezt RASSZIZMUSBÓL követték el, igen barátom ez igen komolyan megemeli a büntetési tételeket...

Nem csak a fehérek lehetnek rasszisták...
Tudod amikor a cigányok mocskos rohadt parasztoznak,vagy megölünk minden parasztot üvöltöznek az rasszizmus, legalábbis a demokratikusnak mondott országokban az...

Tudod Kedves Blog író, jó lenne ha a hatályban lévő törvények minden emberrel egyformán vonatkoznának bőrszíntől, etnikai hova tartozástól függetlenül, mert ez idáig nagyon nem így volt...

Van itt rasszizmus, méghozzá igen nagy, de azt nem a fehérek követik el nap mint nap, hanem a cigányok, mert a fehér nem mert kimenni az utcára FÉNYES NAPPAL bizonyos falukban városokban. nem a cigány...!!!

Lehet itt vitatkozni, nácizni, bármit, de a tények attól még tények maradnak...
Az emberek itt élnek látják mi folyik itt, ezzel a cikkel meg az ellenkezőjét éred el érted el mint amit szerettél volna...

$pi$ 2010.10.31. 09:53:58

@flimo13: Ön ezt a szót keresi: "irónia" ;)

ragamust 2010.10.31. 09:54:46

elég megnézni a putnoki esetet,a kutya se szólt a birkákhoz, de ők kemények.mondjuk a véleményvezér genyó is nagy csicska,mert a kommentjeimet sem merte megjeleníteni.ennyit a szólásszabadságról.egyébként a kommentek nem voltak cinkesek.de a lényeg,hogy amig a egy "cigány" pali egy "magyarral" szemben úgy viselkedik,hogy azt nézi mikor tudja behúzni,addig nem lesz itt semmi se.Igazából a cigányságon belül is szemléletváltásra lenne szükség illetve a magyarságon belül is.viszont ez nem 20 éves téma már,elég megnézni a honti emberevő pert.:D

hogolyo78 2010.10.31. 09:55:06

@$pi$: "Azért merült fel a cigány elkövető lehetősége, mert a közelben élt egy gengszter bűnöző maffiózó cigány család."
Látod, gyakran a rendőrök (ügyészek, bírák) is ilyen szakszerűséggel dolgoznak. Ha történik valami, akkor megnézik, hogy lakik-e a környéken egy - nyilván "gengszterbűnözőmaffiózó" cigány család. Bár én még csak bűnöző egyénekről hallottam, családokról nem.
De igazán nem szeretném azt a látszatot kelteni, mintha meg akarnálak győzni bármiről.

Nymus 2010.10.31. 09:55:43

Ez a szoszke celebmusorbol kiesett jogaszno???? Hat ez beszelni sem tud. Mit keres az ott?!?!?!?!

mokas_gizi 2010.10.31. 09:55:58

@mokas_gizi:

Külföldi médiában tudtok náci, rasszista veszélyről hazudozni, de itt Magyarországon ez elég nehéz, mert az emberek itt élnek és naponta szembesülnek azzal amit a romák művelnek ebben az országban naponta...

és nem sok demokratikusnak mondott ország van ahol egy gyilkos egy évet kap egy gyilkosságért 4-5 évre felfüggesztve gondolok itt Rajmunkára...

és nem sok demokratikusnak mondott ország van, ahol pár 18 éves kölyök éveket kap egy egyszerű pofonért...
(Ahol valószínű, hogy egy zsebtolvajt vertek pofán, de nem is ez a lényeg most...) barcsi srácok...!!!

Nymus 2010.10.31. 09:56:45

@xi00: te tiszta hulye vagy... vagyis rasszista

flimo13 2010.10.31. 09:59:56

@hogolyo78:
"Bár én még csak bűnöző egyénekről hallottam, családokról nem."

A keresztapát se láttad? Pedig jó film :)

$pi$ 2010.10.31. 10:01:28

@hogolyo78: "Látod, gyakran a rendőrök (ügyészek, bírák) is ilyen szakszerűséggel dolgoznak. Ha történik valami, akkor megnézik, hogy lakik-e a környéken egy - nyilván "gengszterbűnözőmaffiózó" cigány család.": pedig milyen nagy hiba is ez. Ulánbátorba ilyenkor miért nem néznek körül, miért mindig a környéken lakó büntetett előéletű, bűnöző életvitelt folytató közismerten erőszakos egyéneket vegzálják? Vagy mondjuk Óceánia... ott vajon miért nem ktakodnak ezek a "szakemberek"?

"Bár én még csak bűnöző egyénekről hallottam, családokról nem.": Javaslom nézz körül a youtube-on, van velük egy riport. Apuka gengszter, anyuka gengszter, a három fiú gengszter. Definíció szerint ezt hívjuk bünőzőcsaládnak, könnyen érthető elvont fogalom, te is meg fogod érteni ha egy kicsit tanulmányozod a témát. ;)

Húsleves 2010.10.31. 10:05:32

Ez a cikk is jól mutatja, hogy a liberálisok lételeme a rasszizmus. Ahol nincs, ott belemagyarázzák, ahol belemagyarázni sem lehet, ott ők maguk gerjesztik. Ezt a célt szolgálják az általuk "integrációnak" nevezett romabetelepítések, és az iskolai integráció is. A rasszizmus gerjesztése azért fontos számukra, mert tudják, hogy kevesen vannak, ezért meg kell osztaniuk az embereket, szét kell verniük a közösségeket. A viták során mindig arra törekednek, hogy a vitapartnerre ráfoghassák hogy rasszista. Akinek nem tetszik az integrációs politikájuk, arra ráfoghatják. Ha sikerül rasszistának beállítaniuk az embereket, akkor nemzetközi szervezetekhez, nemzetközi jogvédőkhöz fordulhatnak, így kényszerítik rá a befolyásukat az emberekre, akik a választásokon egyértelműen elküldték őket melegebb éghajlatra. Nem kell felülni az álszent viselkedésüknek, látszik, hogy mit gondolnak ők valójában a cigányokról, amikor Orbán Viktort kórusban cigányozzák a blogokon. Vízbe folytanák ezek a ma született cigánygyereket is, ha éppen azt kívánja az érdekük. Amíg ezek a liberális szarkavarók uralják a médiát, addig nem lesz normális közélet.

Lone Starr (törölt) 2010.10.31. 10:06:04

Miskolc: erőltetett iparosítás a szocializmus alatt, cigányok "városiasítása" faluról.
1990 után: nehézipar leépül, munkahelyek tömeges megszűnése. Cigányok: munka nélkül, maradnak. Ide vezet mindez kedves Fedor. Az ok-okozati láncot ne 2008-10 körül kezdd légy szíves, ha a valóságról akarsz blogolni!

$pi$ 2010.10.31. 10:07:16

@flimo13: Ismerősöm alsó tagozatban tanít egy kis faluban. Felmutat egy képet, amin emberek mennek fejszével, fűrésszel:
-- Na gyerekek mit látunk a képen, mit csinálnak a bácsik?
-- Mennek fát lopni! -- jön a válasz kórusban.
Az sem semmi, amikor a csávó beírta a néphaseregben az önéletrajzába, hogy:

"Apám traktoros, anyám kurva."

Az is fasza család lehetett. ;)

$pi$ 2010.10.31. 10:11:55

@Lone Star: "Cigányok: munka nélkül, maradnak.": Ja, nagyjából akkortájt, amikor kivették a "közveszélyes munkakerülést" a törvényekből. Persze nyilván nincs összefüggés, nyilván nem azért volt munkájuk mert a rendőrök az utcán megnézték az emberek személyi igazolványát és bevitték őket, ha nem volt munkahelyük... nyilván nem.

is 2010.10.31. 10:13:42

összefoglalnám: ott, Borsodban, olyan a lincshangulat, ami alól még az elsőfokú bíró sem meri kivonni magát, és az itteni posztolók által is gerjesztett félelem még nála is megjelent. képtelen egy teljes mondatot elmondani a videon, láthatóan parancsra ítélkezik, ő sem tudja, hogyan magyarázza a magyarázhatatlant.

majd jön a másodfok, ott majd, pár év múlva egy rendes ítéletet hoznak. tiszta amerika, ahol az elsőfokú bíróságok megítélik a számillió dolláros büntetéseket, aztán másodfokon meg elhajtják az ilyen hülyéket.

a lincshangulat meg olyan, hogy esze nem sok marad a benne résztvevőknek. nem is nagyon bukkan fel itt sem a kommentekben, csak az érzelmek.

nemezisazis 2010.10.31. 10:13:48

sosem értem, hogy az olyan ember mér pofázik aki még csak tévében látott cigányt..

egyébként baromira az ellenkezője a helyzet annak amit épp felokádtál itt az oldalra.
ez a baj egyébként azzal, hogy az ember minden szart betűre elhisz amit az újságok leírnak, a hírek elmondanak.
arról nem is beszélve, hogy a közhangulat módosítása a hírek célja, de ezt kb senki nem veszi észre és továbbra is háborítatlanul háborgó barom.

regress 2010.10.31. 10:15:08

batman,én békés ember vagyok,de szivesen belevernék az arcodba

$pi$ 2010.10.31. 10:17:51

@nemezisazis: "háborítatlanul háborgó barom": ez jó volt. ;)

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.10.31. 10:21:43

@Húsleves: az a gond nácikám, hogy a kutya sem védi a bűnözőket. Viszont az örökös cigányozásotok baromi unalmas. Köztetek is van legalább annyi gazember, mint egyik-másik cigány csoportosulásban.
Elég csak körülnézni egy-egy focimeccs előtt-után.

Húsleves 2010.10.31. 10:23:26

Ja és még valami. Meg kell toldani a Chicagoi pert is egy kis érzelmi alátámasztással. Amerikában ugyanis az ügyvédképzés elsősorban retorikára épül, nem kisebb ember állította ezt, mint Obama, egy könyvében. A Chicagoi per ügyvédje ilyen "tanúvallomásokat" idézget a MÁV elleni hangulatkeltésre: "a németek jobbak bántak velünk, mint a magyarok, mert ők csak a kötelességüket teljesítették, a magyarok viszont szívből gyűlöltek bennünket.". Egyeseknek valóban érdeke, hogy rasszistáknak állítsák be a magyarokat. Mivel én nem vagyok rasszista, ezért hozzáteszem, hogy nem a zsidókra, hanem egyes zsidókra gondolok. Blogokon is kiderült már, hogy sok rendes zsidó ugyanúgy torkig van már ezekkel a szarkavarókkal, mint bárki más az országban.

Húsleves 2010.10.31. 10:25:18

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: örülök hogy jöttél haver, mert pont az ilyen degenerált barmokról írtam mint te, aki mindenkit nácinak nevez, akivel nem ért egyet.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.10.31. 10:30:59

@Húsleves: kicsi seggfej! Attól, hogy valakivel nem értek egyet, még nem nevezem az illetőt nácinak. Ha az illető egy rasszista féreg, akkor már jóval nagyobb az esélye rá.

xi00 2010.10.31. 10:31:35

@hogolyo78: légyszíves ne röhögtess, mert elpusztulok

irodalma van?

bakker, csak nem a szociológusoktól? akik még mindig a szerencsétlen hátrányos helyzetű hazug mantrát nyekergik? he?

rendőrrel beszélj legközelebb, amikor kimozdulsz a nappalidból és eltávolodsz a kedvenc biciklisfutár találkahelyedtől több mint száztíz méterre... mert így csak még röhejesebbé válsz

az ostobaság ördögi köre akkor zárul be, amikor valaki csak könyvekből meg ótvar hazug tanulmányokból tájékozódik, például olyan emberekéiből, akik a kriminológiai intézetben is képtelenek megbirkózni a valósággal...

láthatólag nálad ez a folyamat már rég lezárult és döntésed szerint mindent, ami ellenkezik azzal, amit kiolvastál egy papírból, városi legendának minősítesz

viszlát...

groggil 2010.10.31. 10:32:26

Nem tudom majd akkor az igen tisztelt balliberális gondolkodók mit fognak majd követelni, mi ellen fognak majd háborogni, amikor majd 20-30 év múlva komplett megyék -a mai tendenciák mellett- elcigányosodnak, és a rendfenntartás ezeken a helyeken már csak igen komoly fegyveres erővel (gyakorlatilag hadsereggel...mert akkorra már a 10 falunként egy rendőr édeskevés lesz) tartható fenn, valamint ezeket az ítéleteket majd úgy fogják nap mint nap -szintén a viszonylagos "rend" illúziójának fenntartása jegyében- osztogatni, mint a cukrot, továbbá az akkorra besokallt társadalom legminimálisabb követelése is messze túlmutat majd az itt kiosztott 4-6 éveken...na akkor mi lesz háborgásotok tárgya??
A ti világképetekbe egy tényező nem illeszthető bele (ugyanúgy, mint egy egyenletbe egy hibás tényező, ami mindent borít): a deviancia egy bizonyos szint (létszám, arány, mérték...mindegy minek nevezzük) fölé lendülése...ez fogja borítani az emberi jogokra, "toleráns" társadalomra felépített egyenleteitek mindegyikét. Ezzel korábban senki sem számolt...ha a deviancia tömegessé válik (elszaporodik a legalja), borul minden.

xi00 2010.10.31. 10:34:24

@Nymus: hát, nem várok sokat, de ezt a te szintedet még a kiszel tünde is magasan verné :)

gratulálok, további jó szórakozást...

Nick the dick (törölt) 2010.10.31. 10:37:23

Sajnos a bírói gyakorlat az, hogy ha a többség és a kisebbség is bűnös ugyan abban a dologban, akkor még mindig egyszerűbb a kisebbséget lesittelni, mert nincs annyi cella, hogy a többség is beférjen.

Másrészről pedig a 2 ügyet 2 különböző bíró tárgyalta, 2 különböző helyszínen és mivel nincs precedens jog Magyarországon, a bírói mérlegelés tárgya, hogy a törvény által megadott büntetési tételek közül mennyit ad a vádlottnak.

2010.10.31. 10:38:01

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: "Köztetek is van legalább annyi gazember, mint egyik-másik cigány csoportosulásban."

Szívesen belenéznék az agyadba. Vajon mi motivál, amikor ilyeneket írsz? Így külső szemlélőként csak ezekre az alternatívákra gondolok:

- Agyad helyén egy 64Kb méretű nem flash-elhető ROM található, mozgáskordinációs szoftverrel, és alapszintű életbenmaradási rutinokkal.
- Mindenáron való vitatkozási, és ellentmondási hajlam baszél belőled.
- Libsi elv-vezéreltség, amin még az sem változtatna, ha 10 cigány ütne bézból ütővel.
- Pénzt kapsz ezért.
- Túl sok tévét nézel, még hiszel a kockásfülű nyúlban, a télapóban, és a pártatlan híradókban.

Én magam az utóbbira szavazok.

Húsleves 2010.10.31. 10:40:41

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: és mitől vagyok én rasszista féreg? Hogy nem értek egyet azzal, ha valaki egy igen átlátszó, manipulált levezetéssel azt a látszatot kívánja kelteni, hogy a cigányokat üldözik? Itt a kulcsmondat:
"Azt a törvényt, amelyet a cigányok védelmére alkotott a törvényhozó, a cigányokkal szemben alkalmazzák."

xi00 2010.10.31. 10:41:52

@groggil: ez az itten fennhéjázva übermensch-kedő libbantakra nagyon jellemző szuicid hozzáállás, mert tudják/remélik hogy még sokáig vagy egyáltalán nem ér el hozzájuk a bűnözésnek az a formája, ami már élhetetlenné tett bizonyos helyeket, főleg vidéken

hülyének lenni alkotmányos jog... csak sajnos a libbantak más életébe is belegázolnak azzal, hogy elvtelenül maszatolják a negatív közbiztonsági tendenciákat

XEP 2010.10.31. 10:41:54

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
Nem értem pontosan melyikre gondolsz.

A példám esetében ha éles lőfegyver az gyilkossági kísérlet, ha például légfegyver az max. súlyos testi sértés kísérlete.

A konkrét ügy esetében meg gondolom a bizonyítékok döntötték el mi lett.

xi00 2010.10.31. 10:43:16

@Jankove: ez részedről egy jóindulatú feltételezés...

groggil 2010.10.31. 10:46:05

Ami nektek -libbantaknak- igazán fáj ebben az ítéletben: nos, nem a 4 meg a 6év, nem...ha a cigányok történetesen zsidót vertek volna "üsd a zsidót" felkiáltással...na, akkor, ebben az elméleti helyzetben (azért elméleti egyébként, mert ott is az "üsd a magyart" hangzott volna el...mert náluk a "magyar" egy gyűjtőfogalom a "nemcigányra") mi lenne köreitekben? Nagy lapítás? Zavar? Vagy példátlanul súlyos büntetés után virnyognátok?
Nem, gyerekek: ami itt nektek fáj az az, hogy egyre több jel (ez az ítélet is) mutat arra, hogy az elmúlt 20év mesterséges, kitekert, elmebeteg liberális szemüvegének az üvege berepedezetett, és jelei vannak annak, hogy lassan, de biztosan a magyarság meg fogja magát védeni...ha kell, a rasszista cigányokkal szemben, ha kell, az agybeteg liberalizmus ellenében. És itt, ebben az esetben még semmi egyébről nem beszélhetünk, mint egy törvényi hely helyes és megfelelő alkalmazásáról, semmi többről...és ti már ettől készen vagytok!
Rossz hírem van: lassan jön az ítélet a Tavaszmező utcai rasszista cigányok ügyében is, és lassan jön a sajóbábonyi garázdák ügyében is...rossz hírem van: ez a Btk passzus a rasszistáktól véd...bárkit. Tehát: nem a cigányokat védi a magyaroktól. Ez a paragrafus sokkal több cigányt fog börtönbe juttatni (nagyságrendekkel), mint fordítva. És ez azért van, mert hűen letükrözi a való életben jelen lévő arányokat.

$pi$ 2010.10.31. 10:46:06

@Nick the dick: tehát a kapákkal, fadorongokkal rendalírozó gengsztereket azért sittelik le, mert kevesebben vannak mint a bolti eladók vagy a kéményseprők, mi? ki gondolta volna!

2010.10.31. 10:46:36

@xi00: "csak sajnos a libbantak más életébe is belegázolnak azzal, hogy elvtelenül maszatolják a negatív közbiztonsági tendenciákat"

Aztán ha véletlenül mégiscsak elér a szar az elit negyedbe is, ők lesznek az elsők akik könnycsepp nélkül felszállnak a gépmadárral, és valahol máshol kezdenek életet. Tipikus kozmopolita szarkavaró népség.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.10.31. 10:50:40

@Jankove: mi motivál? Hogy rühellem az agressziv, rasszista, ostoba csőcseléket.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.10.31. 10:52:10

@XEP: és mi van, ha éles lőfegyverrel a sértett kezére vagy a lábára céloz az elkövető? Az is gyilkossági kísérlet?

val 2010.10.31. 10:52:23

Te ordítva ülsz a moziban?

groggil 2010.10.31. 10:53:22

@Nick the dick:
Valóban nincs precedensjog Mo.-on, de attól függetlenül a jogalkalmazás egészének valamilyen szinten koherensnek kell lennie, az abban feszülő ellentmondásokat "meg kell magyarázni", ez egyfajta "láthatatlan precedensjogot" eredményezhet adott esetben, pl.: a barcsi srácoknak 1-2 pofonért kiosztott letöltendők után (ugyanezt a btk. paragrafust alkalmazták, mint a miskolci cigók esetében) nehéz lenne megmagyarázni, ha itt ennél enyhébb ítélet született volna. Aki akkor örömködött a barcsi ítélet fölött, az most fgadja el csendesen ezt is!
Én már akkor tudtam, hogy az akkor -a barcsi esetben- kiosztott 2-3évek pár év elteltével soktucat cigó 3-5-7 éveit fogja jelenteni...minden éremnek van egy másik oldala is!

borigabi 2010.10.31. 10:55:46

Szeretem, amikor olyanok formálnak véleményt cigányokkal kapcsolatban, akik maximum valamely zenei fesztiválon, vagy irodalmi esten találkoztak az értelmiségi réteg nagyon szűk százalékával.

Nekem, köszönöm, megvannak a saját tapasztalataim. Majd egyszer, "odafent" biztosan kitalálnak bölcs megoldásokat integrációra, beilleszkedést segítő lehetőségekre - 10-15 év alatt talán el is indul egy pozitív folyamat. Addig nagyon nem tudom őket sajnálni, akárhány évre varrják is be őket... egyelő

sivatagi n. 2010.10.31. 10:59:13

Végre olyan ítéletet kaptak ezek a kormos bűnöző tetvek, amilyet megérdemelnek.

tündér ilona 2010.10.31. 11:00:20

Ennyi balfasz cigányellenes honfi miért nem gondol arra például, hogy amit ők kívánnak cigányoknak, ugyanazt a tőlünk délkeletre lévő országban simán kívánhatják a magyaroknak.

moophlander 2010.10.31. 11:03:45

Fedor!
Soha nem kívántam ilyet még az ellenségemnek sem, de azért megnézném a képedet, mikor a lányodról, este hazamenet letépik a dzsippók a bugyit!
Búrában élsz és cigányt is csak a tévéből láttál, vagy magad is az vagy és ilyen fosomlással próbálod etetni az embereket!

val 2010.10.31. 11:05:35

@tündér ilona: Tündérkém, ezek ott fent bűnöző rasszista, antimagyar cigányok. Ha annyira szereted őket, össze tudlak hozni párral. Írj privátban és megbeszéljük a találkozót.

2010.10.31. 11:06:43

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: "mi motivál? Hogy rühellem az agressziv, rasszista, ostoba csőcseléket."

Akkor rossz hírem van: Egy virtuális dolgot rühellsz, olyat amit a média / politika talált ki, hasonló könnyen befolyásolható embereknek mint Te.

A „rasszista csőcselék” valójában egyszerű hétköznapi ember, dolgozó, adófizető, akinek végleg tele lett fasza azzal ami ebben az országban megy. Persze még kevesen mernek hangot adni, tettekkel nyomatékosítani mert a mindenkori vezetés gondoskodik ezen elemek sittrevágásáról, és focihuligánként terroristaként való megbélyegzéséről. De a gátak szépen lassan átszakadnak. Így kezdődött 56 is. Vagy ha gy tetszik bármelyik forradalom.

FallingStar 2010.10.31. 11:07:52

Buta barátom, te voltál már párszor cigányokkal egy légtérbe? Nem a szag miatt kérdem, de az se semmi. Hangosak, durvák, közönségesek, nem fizetnek azért amiért nekem kell (hányszor, de hányszor láttam, hogy a HÉV-en tucatjával bliccelnek és az ellenőr nem tesz semmit), kötekednek (vernek, ölnek ha olyanjuk van), hangosan üvöltetik a zenét, énekelnek hangosan és gajdolnak, agresszívek ÉS rasszisták, mert mi számukra csak "csicska magyarok vagyunk".

Úgy érzem az én életem végéig se születik olyan megoldás amitől ha felszáll egy cigány a buszra nem azt fogom látni, hogy úgy viselkedik AMI miatt én utálom a cigányokat (mert nem azért utálom őket MERT cigányok).

Lehet védeni őket meg kifogásokat keresni arra, hogy miért ilyenek, de ha én látom, hogy a rajtam kívül a világban járó többi ember, hogy viselkedik normálisan, akkor szerintem én alkalmazkodom és nem fogok továbbra is feltűnő, deviáns, a törvényekre szaró módon viselkedni. Ők nem ilyenek.

XEP 2010.10.31. 11:08:02

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
Volt most valami hasonló eset, ahol a bácsi az udvarban dolgozó villanyszerelőkre támadt légfegyverrel. Ott a súlyos testi sértés kísérlete a vád, ha jól emlékszem.

De egy éles lőfegyverrel lehet halálos sebet ejteni úgy is, hogy nem tudatosan létfontosságú szervre célzol. Míg légfegyverrel aligha.

A lényeg, hogy semmi sem fehér és fekete.
Pont ezért próbálja bíróság kideríteni a szándékot, nyilván objektív tényezők figyelembevételével.

groggil 2010.10.31. 11:12:34

@tündér ilona:
Nem nagyon szoktam hallani az ilyen tetű balliberális hangokat ekkora elánnal felszólamlani, amikor -egyébként a környezetüket jellemző módon nem-terrorizáló és nem-meglopó- magyarokat ütnek-vernek, mondjuk a Vajdaságban! Ja, hogy azok csak magyarok? Hol ér fel egy magyar egy többszörösen visszaeső, rasszista, garázda, lincselni készülő cigányhoz, ugye??? Pfíjjj, most köptem egyet! Akkor -érdekes módon- mindíg kussoltok! Egy cigányos sérelemre (itt: korrekt ítéletre), meg gyűltök, mint a dögevők! Annyira, de annyira undorítóak vagytok!

Dr Kangörény 2010.10.31. 11:16:13

Az egyik husángra "HALÁL A MAGYAROKRA" felirat volt vésve.

Mi ez, ha nem színtiszta rasszizmus?

Betegek vagytok, szerintetek a cigány az egy elesett, szenvedő nép, ahol senki sem bűnöző, ott nincs is gyilkos és nincs is rasszista????

Vagy nekik lehet???

A bíróságok cigányellenesek, ezért van tele cigányokkal az összes börtön??? Milyen kifacsart logika íratja ezt valakivel??? Az meg sem fordul a fejekben, hogy azért vannak közülük sokan börtönben, mert sokan bűnöznek és ha arányaiban ugyanannyi cigány származású bűnözőt kapnak el, mint nem cigányt, akkor a nagy létszámú cigány börtönlakó éppen azt mutatja, hogy rohadt sokan bűnöznek.

Ja, nem vagyok szélsőjobbos, nem vagyok rasszista, de azt utálom, amikor mindenféle okostojás anélkül mond véleményt, hogy első kézből ismerné a problémát.

xi00 2010.10.31. 11:21:22

@tündér ilona: ezt a marhaságot

tehát számodra a bűnöző tömegek vidéken egyenlő határon túli magyarok?

ja, nincs több kérdésem...

annyira még a szlovákok se hülyék, mint te

pedig láthatólag igyekeznek

xi00 2010.10.31. 11:22:20

@groggil: ismét pontos helyzetértékelés... erről van szó

groggil 2010.10.31. 11:25:16

@tündér ilona:
Még annyit fűznék hozzá: ti -érts alatta, amit akarsz...ha akarod, értsd burkolt pirézezésnek- nem tudjátok véka alá rejteni azt, hogy úúúútáljátok a magyarokat. Legszívesebben egy kanál vízben elveszejtenétek bennünket. Engem nem érdekel, hogy ennek mi az oka (sejtésem van: bosszú érzés a 60 évvel ezelőtt történtekért...de hozzáteszem: nekem még az apám sem élt akkor, tehát felém ez már csak ok nélküli nettó gyűlöletként csapódik le), de azt pontosan érzem, hogy kezd a tököm zsúfolásig tele lenni ezzel! Mert még az állítólagos "határon túli magyarokért való aggódásod" is min. duplafenekű: érzelmileg próbálsz zsarolni egy alapvetően összehasonlíthatatlan kérdésben, ti. hogy ugyanúgy bántják -az egyébként senkinek sem ártó- magyarokat, mint idehaza kezd elfogyni a türelem a -sok esetben a környezetüket rettegésben tartó, terrorizáló, szétlopó- cigányokkal szemben? Hogy merészeled ezt a két dolgot egyáltalán egy napon emlegetni? Honnan a francból veszed erre a bátorságot? Oly mértékben átsejlik a magyarok iránt érzett gyűlöleted, még a kérdésedben is...áááhh! Hagyjuk is...tényleg menjetek már el innen! Ha ennyire élhetetlen itt az élet, miért nem mentek már? Miért csak jöttök? Elegem van a hazugságaitokból!

val 2010.10.31. 11:26:34

@Kangörény_: "Milyen kifacsart logika íratja ezt valakivel?"

A logika ugyanaz mint a németeknél volt 1942 után. Ha egy űberbaromságot sokat mondogatnak neked, akkor elhiszed. Birkanyáj effektus.

A fenti képződmény nagyon jól tudja, hogy mi az igazság, csak neki nem az az érdeke, hogy igazat írjon.

A fent említett stratégia gyümölcse pl. a tündér ilona nevezetű spambot, aki a négercsókra is azt hiszi, hogy cigány adófizető.

A fent említett stratégia ellenszere, ha az igazságot cáfolhatatlanul felfedik a tömeg előtt, ehhez viszont a stratégia gyakorlói által ellenőrizhetetlen közeg kell. Ez esetben nem kell felfedni, felfedi az magát az utcán.

moophlander 2010.10.31. 11:32:19

val: "A fent említett stratégia gyümölcse pl. a tündér ilona nevezetű spambot, aki a négercsókra is azt hiszi, hogy cigány adófizető."
Király! A könnyeim kijöttek a röhögéstől! :D

marosy 2010.10.31. 11:34:16

@Bokány: Neked meg mi közöd, gecikém?!

ombucman 2010.10.31. 11:39:43

Keveslem a büntetést, de a tendencia jó irányba kezd fordulni. Sok ilyen ítélet lassan talán megérteti ezekkel a velejéig rasszista, magyargyűlölő szubhumánokkal, hogy vége a szélsőliberális érának és már nem tehetnek meg bármit következmények nélkül.

xi00 2010.10.31. 11:48:58

@ombucman:

igen, csak remélni lehet, hogy a hazai törvénykezési gyakorlatban legalább az alapvető következetesség meglesz, tehát tőlem varrják be a cigányt verő skinheadet is, mert leszarom, mi történik az isten barmával, node ha egyszer (egyszer? százszor), a "csicska magyar paraszt"-ozó cigányt megfogják, akkor ne kezdjenek félelemből hozott rossz döntésekről hadoválni egyesek

groggil 2010.10.31. 11:59:40

@xi00:
Így van, ez a korrekt meglátás!

Annyit fűznék hozzá: emiatt a paragrafus miatt nagyon sok cigány fog ülni...már úgy kb. 12 éve szemtanúja voltam egy kocsmában egy alkesz magyar megverésének (nem volt súlyos, 2-3 pofont kapott): a cigány már akkor (hol volt még Magyar Gárda? Hol voltak a sorozatgyilkosok? Hol volt a Jobbik?), hogy: "büdös magyar, agyonverlek", meg "összeverem az összes magyar gecit"...és hasonlókat. Ezért ma kapna 4-6évet, hála istennek!
Ez a btk passzus arra jó lesz remélhetőleg, hogy az ocsmány primitív gyalázását a magyaroknak (kíváncsi leszek majd az első, "precedens jellegű" ítéletre, melyben a "parasztozás" hangzik el...tudjuk, hogy "magyart" értenek alatta) kissé visszább veszi.

ca2 2010.10.31. 12:03:21

"Azt a törvényt, amelyet a cigányok védelmére alkotott a törvényhozó, a cigányokkal szemben alkalmazzák."

Ezen a hülyeségen most nevessünk vagy sírjunk?
Magyarországon van cigányvédelmi törvény?
Úgy tudom a törvény a közösségek elleni izgatást rendeli büntetni és nem csak a cigányság elleni izgatást...
Ha rátámadok valakire és közben azt kiabálom, hogy "halál a... cigányokra, zsidókra... magyarokra... románokra " az bizony közösség elleni izgatás.
Hogy "szegény rossz döntést hozott"...?
Hát igen. A bűncselekmények elkövetése többnyire ezen alapul. Az elkövető olyan döntést hoz, aminek a következményei nem egyeztethetők össze a jogszabályok szellemével.
A 9/11 elkövetői is rossz döntést hoztak elkeseredésükben, de gondolom te sem érzed úgy hogy ez felmentené őket!

bubastis2 2010.10.31. 12:06:28

Fedor, te normális vagy? Hát neked fogalmad sincs arról, hogy hány cigány ússza meg Magyarországon a börtönt? Hányszor csak azért nem járnak el ellenük, mert cigányok, és "úgysem lehet velük mit kezdeni"? Megáll az eszem, ember, milyen kőhülye vagy.

Gáborom 2010.10.31. 12:07:48

Én úgy tudom, változott a törvény, itt vannak a sokat ígért keményebb büntik.
Kár ezért a felesleges liberális hisztiért.
De mit is várjunk az indextől, a hisztériázás mindig is ment, nagyon.

bubastis2 2010.10.31. 12:07:52

@ca2: ja... ez vicces. egy cigány mondja ez a kamerába. cigányvédelmi törvény?... FASZT. az mindenkire egységesen érvényes. senki nem lehet rasszista! én nyolc éve élek a nyolcadik kerületben, és tudom, hogy a cigányoknál rasszistább csoport nincs!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.10.31. 12:08:56

@imperial: Igen, azért gondoltam, hogy valami ilyesmi játszik közbe.

Jó lenne erre valami konkrétumot nézni.

Ha ez így van, akkor azért Fedor is jöhet egy mea culpával. Az index nem, őket ismerjük.

xi00 2010.10.31. 12:10:33

@ca2: már hosszú ideje áhítattal figyelem, hogy milyen rettenetes ívű öngólokat képes rúgni a habzó szájú liberál retorika... fedor az iskolapéldája ennek

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.10.31. 12:13:32

Azért hihetetlen mekkora trollinvázió lett itt, és milyen szinten gyenge színvonalon folyik az "érvelés"...

@bubastis2: "Fedor, te normális vagy? Hát neked fogalmad sincs arról, hogy hány cigány ússza meg Magyarországon a börtönt? "

Ne haragudj, de áruld már el, hogy ennek mi köze, ehhez a konkrét esethez?
Ha egy magyar megúszik egy adócsalást, akkor az azt jelenti, hogy egy másiknak nyugodtan ki lehet osztani a dupla büntetést?

bubastis2 2010.10.31. 12:24:36

@TaTa86.: az a gáz, hogy ezt a konkrét esetet arra használja fel fedor, hogy amellett érveljen: a magyar törvények elnyomják a cigány kisebbséget. pedig igazából az történik, hogy a legtöbb rasszista indíttatású bűncselekményt, amit a cigányok követnek el "magyarok" ellen, nem kezelnek rasszista bűncselekményként.
ráadásul nagyon szarul választotta meg a két esetet. mi a közös a kettőben? az egyik tüntetés, rendőrsorfal, a másik éjszakai bandázás egy bottal, amire "halál a magyarokra" van írva. vérszegény. szánalmas.

oscar dirlewanger 2010.10.31. 12:27:22

szabadságot a cigányvadászattal vádolt debreceni srácoknak!!sőt, ha ez egy normális ország lenne, ki is tüntetnék őket!!a romkocsmás, bölcsész cigóimádok meg vigyék haza a cigányokat, utánna ugassanak!!white power!!!!

cso zsi 2010.10.31. 12:31:28

Tegnap a Tescoban láttam egy igen kulturált, és normális viselkedésű roma származású nőt. Sem a gyerekével, sem az eladóval nem úgy beszélt, mint más a kutyájával sem.
Az eladótól úgy kért, ahogy azt illik, a gyerekre úgy szólt rá, mint aki szereti, de fegyelmezi.
Nem a Váci úti, és nem a Fogarasi úti objektumokban volt az eset, hanem vidéken. A fent említett két objektumba viszont veszélyes cigányok járnak, többük "határon túli magyar".

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.10.31. 12:32:32

@bubastis2: Ez így teljesen korrekt, csak ne menjünk bele a kollektív bűnösség alkalmazásába.

val 2010.10.31. 12:33:38

@TaTa86.: "Azért hihetetlen mekkora trollinvázió lett itt, és milyen szinten gyenge színvonalon folyik az "érvelés"..."

"Ne haragudj, de áruld már el, hogy ennek mi köze, ehhez a konkrét esethez?"

Lehet, hogy erre gondolt? (hírek az UTFG-ből):

-Jászberényben a magyarok kiirtásával fenyegetőzött egy részeg cigány

-Családjának kiirtásával fenyegették a cigók

-Hivatalos(!) statisztika: naponta kb. száz időst rabolnak ki, gyilkolnak meg a cigányok

-Szögi Lajos értelmetlen halála: az „öld meg a magyart” üvöltése minden magyart megrendített.

-Tarnabodi cigányterror

etc. etc.

$pi$ 2010.10.31. 12:40:28

Azt mondja a csávó a videón, hogy a cigányok úgy gondolták, hogy ők magyarok. Akkor mondjuk mire fel a "halál a magyarokra"? Lehet, hogy magukat támadták meg? Lehet, hogy ott se vótak? ;)

$pi$ 2010.10.31. 12:47:16

@cso zsi: Én is láttam egyszer egy tök normális cigányt. Azt hiszem '86-ban volt, vagy talán '87-ben. Nyáron volt, arra jól emlékszem, mert kutya meleg volt, de hogy '86-ban, vagy '87-ben, arra sehogyan sem tudok visszaemlékezni.

Küdjünk együtt a rasszizmus ellen! Ha találkozunk egy cigánnyal, aki egyáltalán nem rabol ki minket, vagy késel meg, akkor arra azonnal hívjuk fel a polgártársaink figyelmét! vegyük filmre, ahogy az illető egy orvost vagy tanárt sem ver meg, nem szurkál össze senkit szamurájkarddal, nem viselkedik agresszívan és is lop! ;)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.10.31. 12:48:15

@val: Még mindig nem mondtad el, ezeknek mi köze a konkrét esethez.
Ezek a cigányok voltak azok, akik elkövették ezeket a bűnöket?
Nem. Vagy legalábbis nem bizonyított, ami jogilag nem.
Akkor?

val 2010.10.31. 12:50:17

@TaTa86.: Mit mondjak én el neked? Áruld már el!

$pi$ 2010.10.31. 12:57:57

@TaTa86.: Elárulom neked nagyon szívesen. Figyelj:

Egy bűncselekmény büntetésének a társadalomra való veszélyességgel is arányban kell lennie, azaz minél veszélyesebb a társadalomra az adott cselekedet annál komolyabb bűntetést szokás kiszabni.

Ha viszont egy elkövetési mód elszaporodik, akkor sokkal nagyobb veszélyt jelent a társadalomra, ezért általában növekszik a büntetés is.

Lássunk egy példát: elütöttek jópár embert a zebrán, ami nyilvánvlóan komoly ügy, tenni kellett valamit. Mit tettek? Megnövelték a közlekedési kihágások büntetési tételeit, vagyis azok is komolyabb büntetést kaptak, akik nem ütöttek el senkit, szimlpán csak nem tartottak be néhány közlekedési rendszabályt.

Másik példa:
Elharapózott a kapákkal, kaszákkal, szamurájkardokkal nagy tömegben elkövetett hirig, ezért az ilyen jellegű büncselekményekre egyre nagyobb büntetési tételeket osztanak ki. Nem csak az szorul, aki agyonvert valakit, azok is nagyobb büntetéseket kapnak akik épp nem vertek agyon senkit, csak majdnem.

Remélem érthető voltam, szerintem elég egyszerű ez, hogy bárki megértse. ;)

$pi$ 2010.10.31. 13:04:52

De máshogyan is fel lehet ám fogni ezt. A liberálisok, a baloldaliak, a cigányönkorisok meg az összes cigány folyamatosan azt terjesztette, hogy "rásszizmus van", meg hogy az milyen borzalmas és milyen rohadtul fontos, hogy azt komolyan büntessék.

Minden rasszistát el kell lehetetleníteni, ki kell közösíteni, meg kell büntetni, ha nincs rá törvény akkor hozni kell, és így tovább. A fent nevezett eset nagyon jó példája annak, amikor pontosan ezt teszik. Ok, üldözzük a rasszizmust? Akkor itt van!

Most persze egy csomó cigány elgondolkodik azon, amin már régen el kellett volna gondolkodniuk:
-- Gázsi, elítéltek rasszizmusért, azzal a törvénnyel, amivel mi akartuk megszivatni a gárdistákat.
-- Hú b+, most jut eszembe, nem is a gárdisták szoktak megtámadni minket, hanem mi őket.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.31. 13:08:11

Csak idő kérdése és szép nagy tömegsírok lesznek Európa szerte.
Lehet fogadni W.Hill irodájában is.

cso zsi 2010.10.31. 13:20:52

A blogíróhoz.
Hogyan lehet azonos mércével mérni egy magányos támadót, aki valamit dobott egy 10-50 fős védőruhás-pajzsos kiképzett csapat felé, valamint egy csapat embert(??), akik megtámadtak egy "gyanúsnak tűnő" autóban három embert?

Lenny 2010.10.31. 13:24:52

Könnyen lehetett volna Olaszliszka 2. Úgyhogy azt kapták, amit kisóztak rájuk.
Mindig hasonlítgatunk és ránk szólnak, hogy ne hasonlítgassunk ítéleteket. Így a posztnak semmi értelme. Ha lenne, más hasonlítgatásoknak is lenne értelme.

Majd melegen lesznek, gyúrnak, TVznek és sajnos mi tartjuk el őket megint a sitten.

blokkos 2010.10.31. 13:24:56

"Az állatok közt mindenki egyenlő. De vannak egyenlőbbek." (Orwell: Állatfarm)

Húsleves 2010.10.31. 13:25:18

@TaTa86.: ugye az neked nem kollektív bűnösség, hogy ti úgy általában lerasszistázzátok a magyarokat? Főleg meg ilyen mondvacsinált dologgal, hogy "a cigányok védelmére alkotott a törvényhozó, a cigányokkal szemben alkalmazzák". Még kimondani is nevetséges.

hogolyo78 2010.10.31. 13:25:48

@$pi$: Csak azt nem értem, hogy ha nyilvánvalóan azonosítod a cigányokat a bűnözőkkel, akkor miért kell rinyálni, ha rasszistának neveznek? Miért nem lehet azt büszkén vállalni? Vagytok annyira tökösek, mint a buzik: rendezhetnétek náci büszkeség napját.

hogolyo78 2010.10.31. 13:27:55

@xi00: Fujj tudás!
Mellesleg a kriminológiai intézetben bűnözéssel foglalkoznak, nem a magyar népcsoportokkal.

$pi$ 2010.10.31. 13:30:21

@hogolyo78: Nem azonosítottam a bűnözőket a cigányokkal és nem vagyok náci sem. Sőt valószínűleg rasszista sem vagyok, én mindenkit útálok. Kit ezért, kit azért, de az csak nem rasszizmus.

Viszont azt, hogy miért nem rendeznek náci büszkeség napját, azt könnyen el tudom neked mondani: azért, mert kijönnének a rendőrök és mindenkit elvinnének a francba. Európában kommunistának lehet lenni, buzinak egyenesen hasznos, a náci ideológia azonban nem szalonképes. Én magam nem hinném, hogy rosszabb lenne, mint a kommunista, de hát ilyen világban élünk, előtte meg a kommunizmus/bolsevizmus volt cikibb.

val 2010.10.31. 13:36:35

@$pi$: Na mondjuk az is érdekes lehet, hogy egy mikrofelmérés, melyet mindenki el tud végezni a saját ismeretségi körében, milyen eredményt hoz:

1) Hány rasszistát ismerek?
2) Hány olyan embert ismerek akikre a toleránsok mondják, hogy rasszista?
3) Az egyes és kettes kérdés eredményezte halmazok metszete milyen eredményt ad?

himpellér 2010.10.31. 13:37:18

Tetvarek sárgalábúak húzzanak vissza Indiába!

groggil 2010.10.31. 13:56:08

@val:
Az én ismerősi körömben kb. ez az arány (ezt kb. vehetjük egy 200fős mintának):

-igazi rasszista (tehát aki azt mondaná, hogy "gyűlölök minden ...pirézt"): nulla
-majd mindenkinek tele van a fasza (ez alól kivétel a néhány fő Újlipótvárosban és a 12. ker.-ben élő...na, ha jobban belegondolok, az ő esetükben érdekes kérdéseket vethetne fel egy "rasszizmus vizsgálat") a cigókkal, de nem úgy, hogy nem tudnának különbséget tenni a tisztességes, beilleszkedettek javára...az ismerősi kör egy kisebb részének (akik korábban sosem zsidóztak, egyébként) -a cigánybűnözők elvtelen és agresszív védelme miatt kezd a puttonya megcsömörleni az ún. "közvéleményformáló" médiaelittel, akiket nemes egyszerűségel "lezsidóznak"...de ez sem klasszikus rasszizmus, mivel mindíg elhangzik a "a sarki fűszeres Kohn bácsival semmi bajom" kiegészítés...de ez az embertömeg kétségtelenül le lenne fasisztázva, le lenne nácizva egyes körök által.

Mivel a nulla nem metsz halmazt, ezért a metszet nem létezik...ebből is látszik, hogy mekkora műbalhé a Mo.-ot szélsőségesként beállító cikkek özöne!

$pi$ 2010.10.31. 14:01:22

@val: A rasszista éppen olyan szitokszóvá vált, mint a cigány. Kéne nekik is találni valami új nevet, mondjuk trullquarkoztathationsonnomiatism, és akkor kevesebb emberre mondanák, hogy rasszista.

na csá, elutaztam. ;)

guderian 2010.10.31. 14:03:42

engem az érdekelne, hogy ezeket a blogokat géppel cenzúrázzák, pl. beállítanak egy felhasználónevet, vagy kézzel?
Ha pl. én hozzászólok, kapok pár elismerő reakciót utána 1-2 óra és még azokat a hozzászólásokat is kidobálják, amikben esetleg megjelenik a nickem. Ha jól sejtem érveim és tényeim zavarnak egyes köröket.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.10.31. 15:21:21

@$pi$: Igen, ezt én is értem.
Azt nem értem, hogy miért érvel valaki úgy, hogy megérdemlik a 40 évet, mert egy csomó cigányt meg nem ítéltek el.

@Húsleves: "ugye az neked nem kollektív bűnösség, hogy ti úgy általában lerasszistázzátok a magyarokat?"
"Ti"?
Nem is tudta, hogy nemzeti radikálisok is rasszistázzák a magyarokat. Ez bizony gond. Kérlek linkelj, mert nem hiszem!
Aztán linkel olyat, hogy én lerasszistáztam akárhol a magyarokat. Nem hiszem, hogy találsz ilyet.

"a cigányok védelmére alkotott a törvényhozó, a cigányokkal szemben alkalmazzák"
Egyetértünk, tényleg az.

tlvajferi 2010.10.31. 15:47:48

@guderian:
így van, ne feledd a média a szocionisták kezében van

az usaban is , és itt is

:-)))

tlvajferi 2010.10.31. 15:50:56

@val:
budapesti iskolában nagy hanggal mesélik a tizenéves gyerekek:

"nálunk a faluban a magyarok nem mernek vígigmenni az utcán"

üdv. magyarország 2010!

tlvajferi 2010.10.31. 16:00:52

@mokas_gizi:
tulajdonképpenezeket az ellentéteket kívülről és belülről gerjesztik
a hazaáruló szocionisták

semmi bajunk a romákkal, ha nem bűnönek
semmi bajunk a romákkal, ha nem élösködnek
semmi bajunk a romákkal, ha elvárható szinten küldik gyerekeiket iskolába

viszont, anagyon demokratikus országok és az ensz észázadokon át eltürték, hogy az indiánokat halomra lótték, a négereket eladták rabszolgának, a palesztinokat gettóba zárták vagy az ugandai-ruandai mészárlást...
semmi probléma, ha szocionista érdekeket szolgál

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2010.10.31. 16:36:58

Erről a postról csak ez a vicc (sajnos valóságalappal) jut az eszembe:

Egy cigány kisfiú kérdezi az apját
- Mondd apám, hát mi az a demokrácia?

- Hát a demokráciánk kisfiam az, amikor pár nap után már feléltük a
segélyt, jogosan elvesszük a gádzsók pénzét.

Kisfiú elgondolkodva kérdi:

- És a gádzsók nem haragszanak ezért?

- Dehogynem, ezt nevezzük rasszizmusnak.

Haary Plotter 2010.10.31. 16:53:35

@Fedor:
"...arra cirkáló, ÁLTALUK gyanúsnak vélt autóra rátámadtak. BOTOKKAL betörték..."
Félelmetes cirkáló a KÖZterületen; adjad neki, botozzad, üsd a magyart, nem anyád! (OFF: Így kezdődött a bolsevista őrület is, egy cirkálóval, csak az vizen jött, ugyi)
Szögi Lajos csoportos agyonverése TÉNY volt, AZTÁN vonult fel békésen a Gárda, ezutóbbi esetben viszont a Gárda jövetele csak PLETYKA volt.
TÜ PÁNYIMÁES?

"...szélsőjobbosok gettóba zárNÁK a cigányokat, megFENYEGETik őket, melegeket támadnak meg, USZÍTanak"
SZ@RKEVERÉS: feltételes mód, csak pofázgatás, de gyúrjunk bele holmi melegverést is, mert akkor a többi is megtörténtnek sejlik.

A kesznyéteni bácsi NEM a külső FELÍRATOZOTT kerítésbe vezette az áramot, hanem a kertajtó melletti PRIVÁT BELSŐ területre, kb a kert 1/10-ébe, a zöldségek megvédésére, miUTÁN már többször leszedték mindenét. ÉPP AZNAP segílyt kaptak a gaz-emberek, elitták, eljátszották, kajára nem maradt pííz, ezért mentek volna "uborkát szüretelni". Azt hitték, ha a külső drót nem ráz, akkor csak humbug az egész felíratozás.
Így jártak a hitetlenek, na!

Te Fedor Fedorovics Kvasztyics, mikor írsz becsületesen a 95 éves bácsiról, meg a 92 éves hetési néniről, meg a galgagyörki agresszív lakás-foglalókról, meg... na nem írom tovább, mert ötezer sor lenne!

Haary Plotter 2010.10.31. 17:20:47

@schwester: Kedves barmherzige nővérke, nagyon nagy kár, hogy nem voltál ivarérettke már 1945 tavaszán, amikor itt az Angyalok földjén nyakig érő nagy szél fújt, mármint az ú.n. Elszabadulás szele, mert a Duna-parton sok-sok száveckíj száldát enyhe "hámsérüléssel" kedveskedett volna Nagyságodnak! Így aztán unokáidnak a Nyócker látogatása igazi hámsérülési élménysorozat lehetne. Schade!

xi00 2010.10.31. 17:26:10

@hogolyo78:

tudás?

a tudás nem egyenlő egy, a valóság negligálása árán, sőt azzal szemben hangoztatott, papírlapokon elhelyezkedő betűhalmazzal

ezt hülyeségnek hívják.

innen kéne tovább lépned

a kriminológiai intézettel pedig egy közelmúltbeli esetre utaltam, de minek is erőlködöm veled

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2010.10.31. 17:56:14

@Haary Plotter: Ezek általában nem számítanak egy balliberális ember szemében, teljesen hétköznapi dolog, hogy a roma kissebbségiek azt csinálhatnak amit akarnak, a segély az meg jár és punktum. Ellenben ha valaki ezt fel meri hánytorgatni, az már rasszista neonáci...

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2010.10.31. 17:58:55

" 20 éve kezdődött a taxis blokád - a nagy leleplezés csak a Hunhíren"

hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=34511

Haary Plotter 2010.10.31. 18:04:26

@mityu:
"emberséggel rá kell szólni" ... "az eszkalálódott dühöngés SÍMÁN megelőzhető" ... "senki nem vette át velük a házirendet" ... "De ezt nem erőszakkal, és nem gyűlölettel kell!"

MESE HABBAL! Mi fasiszták vagyunk ugyi, na de a művelt Nyugaton szintén dühöngenek, csoportosan házi-rendetlenkednek, lopnak, gyilkolásznak. Akkor vajon melyik készülék a defektes???

"Tényleg nehéz sokszor az értékrendjüket elfogadni, dehát azért van itthon az ember, hogy ők alkalmazkodjanak hozzánk."

Nem DEHÁT, hanem TEHÁT. Azért se alkalmazkodnak! Nekik márcsak ilyen a kulturhális "értékrendjük". Elmondta Merkel asszony is, pedig nekünk még csak utakat sem építettek, budikat sem pucultak, mint ott a törökök, B+!

"A vendéget sem baszod szájba, ha nem törölte le a cipőjét."

Érdekes, nálam minden vendég messziről felismeri a lábtörlőt. Igaz, nincs köztük egyetlen egy bronzpiréz sem.

"(Szellemi kihívásokkal küzdőknek: nem vagyok cigány, nem vagyok zsidó, nem vagyok LMP-s vagy SZDSZ-es, és nem vagyok a Fedor haverja (nem is ismerem, hála a jó égnek), ha valaki akarja, kiguglizhatja, ki vagyok.)"

Ma már elég az is, ha fideszes vagy!
Hát, a budapest blogról tényleg nagy Jellemi kihívás volt, amíg kibogoztam balra lent a "mmityu@index.hu" címet, így aztán mit mondhatnék?
Üdvözlet a Munkvera hadosztálynak!

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2010.10.31. 19:56:16

Szerintem antiszemita a francia, olasz és kanadai kormány is, hogy nem értékelik eléggé a roma kisebbség beilleszkedési törekvéseit.

2010.11.01. 09:47:21

@nemzetikonyves: "a roma kissebbségiek azt csinálhatnak amit akarnak, a segély az meg jár és punktum."

A szlovákiai cigányhorda őrjöngése (amit a ballibák viccesen "éhséglázadásnak" hazudtak) is egyértelművé tette, hogy a rendszeres segélyezéssel az adófizetők valójában védelmi pénzt fizetnek a cigányoknak. A munkakerülő paraziták persze még így is bűnöznek és terrorizálják a környezetüket, de ha nem kapják meg az ingyen juttatásokat, akkor jön az igazi állatias, primitív tombolás.

2010.11.01. 10:12:58

@cso zsi: "Tegnap a Tescoban láttam egy igen kulturált, és normális viselkedésű roma származású nőt."

Van ilyen. Én néhány éve munkanélküli központban intéztem papírokat, láttam 2 ROMA (nem cigány) nőt, tudtak kultúráltan beszélni, normálisan voltak felöltözve, és már önmagában az dícséretes hogy munkát keresnek. Maxi respect.

De sajnos ez egy mérhetetlen elenyésző százalék, többségük nem ilyen.

kicsilány82 2010.11.01. 10:31:43

Sziasztok!
Fedor, +mindenki aki felháborítónak tartja a miskolci esetet:
Budapest (és az ottani "értelmiség") már régóta azt hiszi, hogy mindig mindent jobban tud a "szájahűlt buta" "vidékiektől". Tehát ha engem hátrányosan megkülönböztetnek a kisebbségiek és emiatt bántalmaznak, vagy csak simán kirabolnak és/vagy meggyaláznak, akkor magasságos Budapest szerint ez nem történt meg, mert ez nem történhetett meg, minden bizonnyal ÉN voltam a hibás, mert kiprovokáltam, mert olyan nagy lábon élek (mondjuk kisnyugdíjasként), hogy szegények annyira hátrányosan érezhették magukat az én hatalmas vagyonom meg a magától megművelődött kiskertem láttán, hogy muszáj volt engem kirabolniuk!!! És Tisztelt Budapesti Értelmiségnek az orrát sz@ros bottal sem lehet megpiszkálni, amiért erre ŐK, csakis ők EGYEDÜL jöttek rá!!! Micsoda elme!!! Micsoda éleslátás! Onnan "fentről" (merthogy BP-re mindenhonnan csak "föl" lehet menni, még a Himalájáról is) minden másképp néz ki, és oda nem hallatszik föl a szegény falusiak sikolya. Boldog emberek vagytok, hogy nem testközelből érzitek mindazt, amit mi, szerencsétlen "póri vidékiek" a saját bőrünkön vagyunk kénytelenek megtapasztalni. Nem NEKTEK kell félteni a gyereketeket, a szüleiteket/nagyszüleiteket, nem nektek kell gázsprayt hordani a retikülben, nem nektek kell éveken át munkát keresni diplomásan (ha mondjuk valakinek esze ágában sincs BP-re menni dolgozni/lakni), és még sorolhatnám.
Mielőtt pedig megkapom én is hogy mennyire gyűlölöm a cigányokat, elárulom, ez nem így van. Engem úgy neveltek, hogy mindig az embert lássam és ne a "fajtáját". Több cigány barátom is volt gyerekkorom óta, akiket tisztelek, ezek közül az egyik cigányönkormányzat-elnök is volt, amiről lemondott, mert a többiek minden kezdeményezését keresztülhúzták (mert nem kaptak tiszteletdíjat), és a vállamon sírt, hogy "én utálom a cigányokat". Én erre nem tudtam mit mondani Neki. Előítéleteim akkor alakultak ki, amikor Nagymamámékat (bizonyára annyira félelmetesek voltak) késsel fenyegették a drága színesbőrű szomszédaik (nini alliteráció :D). Vagy amikor engem kergettek "baszni jó lesz" jelszóval végig az utcán 5-en 6-an. Azóta igenis vannak előítéleteim, melyek alapján ha egy nagyobb cigány társaságot látok összeverődve akkor inkább átmegyek az út másik oldalára - igen, ezt teszem. Mert tudom, hogy ha belém kötnének, és esetleg visszaütnék, még engem hurcolnának meg. Ahogy sokakat mifelénk. A rendőrségről annyit, hogy több rendőr ismerősöm van, egyikük elmondta, hogy nagyon sok, cigányok által elkövetett bűncselekmény után azért nem indul nyomozás, mert van egy statisztika, amit nem ronthatnak le. Ezt meg lehet érteni, de elfogadni nem. Más szavakkal: Ez van, de nem, EZT NEM KELL SZERETNI. A pozitív diszkrimináció is rasszizmus, igenis az (ugyanúgy bőrszín szerint válogat), és ugyanúgy, ahogy a negatív, ez sem használ a békés egymás mellett élésnek. Annak egyedül az használna, ha ésszerűsítenék a szociális rendszert, valamint a gyermekeket ösztönöznék a tanulásra és a beilleszkedésre - ahogy Edelényben történt, de szét kellett verni azt az iskolát is ugye, mert Budapest szerint nem volt jó. CSAK A GYEREKEK SZERINT, akik kezet csókoltak az igazgatónőnek, és jobban szerettek iskolában lenni, mint otthon! Hát tényleg skandallum.........

Drága Budapesti polgártársaim! Ne viselkedjetek úgy, mintha mindent TI tudnátok jobban!!! Szálljatok le végre a magas lóról a FÖLDRE, és tiszteljétek meg magatokat annyira, hogy merjétek azt mondani valamely dologra, hogy "ezt nem én tudom jobban" mert NEM SZÉGYEN ezt mondani, sőt, ha ez így lenne, akkor sokat nőnétek a szememben, és a többi vidéki értelmiségi szemében is, és igen, akkor meg lehetne fogni egymás kezét, és együtt megtárgyalni a problémákat gyűlöletmentesen, és igen, LEHETNE rá megoldást találni, de ehhez előbb ki kéne húzni a fejeket a homokból.

(mellesleg az antiszemita szó jelentése zsidóellenes - az itt helyénvaló szó a rasszista ami egy adott embercsoport ellen irányuló gyűlöletet jelent - szándékosan nem előítéletet írtam, mert előítéletei mindenkinek vannak, annak is, aki nem rasszista)

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.11.01. 12:02:29

Önfenntartó táborokba kellene zárni az civilizált viselkedésre képtelen egyedeket.Ha valamelyik kitörne az azonnal lelőni.
Mint ahogy azt az állatkerben megszoktuk.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.01. 13:51:49

Kivételesen nem folytam bele a vitába, nem is nagyon olvasgattam a kommenteket, csak néhányat szúrópróba szerűen. De azért mindenkitől, aki nekem esett, hogy ilyen-olyan aljas, rózsadombi cigányvédő vagyok, megkérdezném tisztelettel: elolvasták a poszt utolsó bekezdését?

xi00 2010.11.01. 20:39:39

@Fedor:

el, és egyáltalán semmit nem változtat semmin

kábé, mintha egy cigány által elkövetett halált okozó testi sértés üggyel elkezdeném relativizálni a cigánygyilkosságokat, aztán a végére odaírnám, hogy de azért persze meg kell büntetni a gyilkosokat

képzelem a reakciókat...

és mielőtt klaviatúrát ragadsz

igen, teljesen pariban van a példám a te posztoddal, illetve a referált ügyekkel, az egymáshoz képesti relatív súlyukat illetőleg... avagy tulképp lenne jobb példa is, de tökmindegy

ezt valszeg nehéz lesz megértened, mert végtelenül eltorzult az értékrended, de nem is olyan lényeges

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.01. 22:31:18

@xi00: Tehát ha azt szeretném, hogy ugyanazért a bűnért ugyanaz a büntetés járjon származástól függetlenül, akkor eltorzult értékítélettel relativizálok.

Jó tudni.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.11.02. 09:16:14

@Fedor: "Tehát ha azt szeretném, hogy ugyanazért a bűnért ugyanaz a büntetés járjon származástól függetlenül, akkor eltorzult értékítélettel relativizálok."

ez így van.

az lenne a lényeg, hogy rövid időn belül eltüntessük az összes kommunistát, cigányt és zsidót. és akkor EGYCSAPÁSRA megoldódna minden problémánk, úgy, hogy már csak hátra kellene dőlnünk, és élvezni a Mennyországot. Nirvánát. whatever.

természetesen annak megítélése, hogy ki kommunista, cigány és zsidó, az Egyetemes Magyar Törvényszék dolga.

az ítélet azonnal végrehajtandó...

xi00 2010.11.02. 09:32:13

@idelle:

na, látod, az ilyen hülyeségek miatt lehetetlen és teljesen felesleges egyesekkel eszmét cserélni

fedor: te nem azt szeretnéd... mert nem ugyanaz a kettő, szociokulturális és kriminológiai szempontból sem, az érintettek körét tekintve, meg semmilyen módon sem, ha ez nem egyértelmű, akkor nem érdemes tépni itten a szájunkat

node mindegy is, mostanra hogy elnézem be is fulladt a véleménycunami, mindenki tanuljon belőle, avagy ne...

2010.11.02. 15:59:07

A bíróság végre nem azt a hazug liberális dogmát követte, hogy csak fehér ember lehet rasszista. A már korábbi ügyekben is elítélt, kisebbségi bűnözők azt kapták amit megérdemeltek és remélem hogy ez csak a kezdet az igazságosabb törvénykezés felé. Országszerte ugyanis rengeteg tisztességes adófizető életét teszik pokollá a hasonlóan rasszista, agresszív és összeférhetetlen bűnöző cigányok.

DeMarco 2010.11.02. 20:38:03

@Fedor: "nem is nagyon olvasgattam a kommenteket"

Na látod ez a baj ! Olvasd csak szépen végig mindet egytől-egyig. Hátha ragad rád valami...
Én nem sajnáltam rá az időt és neked is csak ajánlani tudom...

Amíg te rózsaszín felhőkben élsz, addig itt egy mai példa:

Sétálok ki a telkemre ahol épp építkezem. Már messziről láttam, hogy valaki bóklászik kerítésen BELÜL és sandán nézelődik, méricskél odabent. Gondoltam, h cigó lesz és nézi mit lehet ellopni. Bár mi nem vagyunk kifejezetten fertőzött terület, de olykor beesnek idegenek. Jah és persze világos nappal van...
Annyira bámészkodott, hogy nem vett észre, amíg oda nem értem, igaz addigra már kiért a kerítés elé. Volt nálam néhány célszerszám, hát megkérdeztem barátságosan, hogy dolgozni jött-e, vagy csak nézelődni. Nagyon meglepődött, de mindjárt rávágta, hogy "Nem úgy öltöztem tástvérem..."
-Na ha nem úgy öltöztél, akkor takarodj a kurva anyádba és ha még egyszer meglátlak a környéken, vagy vmi rokonodat, akkor úgy elverlek ezzel a lapáttal, hogy anyád se ismer rád!
Mindjárt elhúzta a belét, egy pillanat alatt...
Egyedül volt, úgy meg gyávák, be is húzta a nyakát...
A biztonság kedvéért a haverom rotiját éjjelre benthagytuk a telken meglepetésnek...
Ott rohadjon meg a mocskos tolvaj banda...

Festhetsz te bármilyen rózsaszín felhőt, ha az emberek a mindennapjaikban egészen mást tapasztalnak. A személyes tapasztalatokat semmi sem írja felül...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.02. 21:03:01

@DeMarco: Tehát rózsaszín felhőt kergetek, ha azt szeretném, hogy ugyanazért a bűnért ugyanaz a büntetés járjon származástól függetlenül.

Merthogy, nem győzöm hangsúlyozni, nem azt írtam, hogy ússzák meg büntetlenül.

DeMarco 2010.11.03. 07:08:18

@Fedor: Te is nagyon jól tudod, hogy a felzúdulás nem ezért van.

Egyrészt olyan két esetet hasonlítottál össze, ami egyáltalán nem illik össze. Mintha a körtét a répával hasonlítgatnád.
És ezt abszolút módon tetted, a lehető legnyilvánvalóbban elárulva a motivációidat, amivel rögtön alá is ástad a mondandód velejét, értelmetlenné téve bármilyen érvelést.

Másrészt azzal váltottad ki a dühöt, hogy a lincselő cigány hordánál sokkalod a kirótt éveket, (ami önmagában elég lenne egy gyújtóhangú posztra), ugyanakkor egy mocskos kormánynak ellenálló embernél meg kevesled.

Ez a vegytiszta libsi hozzáállás amit annyira utálnak az emberek, ha nem hiszel nekem, olvasd végig a kommentfolyamot...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.03. 10:20:21

@DeMarco: "Egyrészt olyan két esetet hasonlítottál össze, ami egyáltalán nem illik össze."

Miért? Kődobálás, kődobálás valaminek a vélt védelmében.

"Másrészt azzal váltottad ki a dühöt, hogy a lincselő cigány hordánál sokkalod a kirótt éveket, (ami önmagában elég lenne egy gyújtóhangú posztra)"

1. Lincselőnek hívod őket, miközben pár karcoláson és az ijedségen kívül nem lett baja a sértetteknek. Esetleg nézz utána a lincselés szó jelentésének és a szokott végeredményének.
2. Egy darab kő eldobásáért öt év. Szerinted ez arányos? Fizessék meg az anyagi kárt, kapjanak egy-két évet, mint a tüntetők, üljék is le (szemben a felfüggesztettet kapott tüntetőkkel), de ne kapjanak kétszer-háromszor akkora büntetést csak azért, mert cigányok. Ennyi.

"ugyanakkor egy mocskos kormánynak ellenálló embernél meg kevesled."

Egy szóval se írtam, hogy keveslem. Csupán a két ítélet közötti aránytalanságra hívtam fel a figyelmet. Viszont ha már szóba hoztad: Ha cigányok támadnak rendőrre: rohadjanak el a börtönben. Ha szélsőjobbos tüntető: csak a mocskos kormány ellen küzd, megbocsájtható. Így gondolod, nem? Dehát mint szinte minden, ez is volt már téma:

fedor.blog.hu/2009/02/10/tuzparancs_1

kicsilány82 2010.11.03. 19:01:08

Nézzétek meg a South Park 4. évad 8. részét (Chef tévedése - Chef Goes Nanners)!
Innen letölthető: sp.hoff.hu/episodes

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.11.03. 22:19:07

@Haary Plotter: hogy őszinte legyek, nem mindent értek a hozzászólásodból. Szerintem fuss neki még egyszer.

A "DEHÁT/TEHÁT" marhaság, nyelvtanból szerintem ne akarj kijavítani, nehéz lesz. :)

Látsz olyat, hogy fasisztának neveztem bárki is? Na ugye.

Egy e-mail címből mit akarsz kihámozni?

Nálam többdiplomás nagyonmagyar arcokkal is megesett már, hogy bementek cipőstül a szőnyegre (amiért tarkólövést adnék szívem szerint, de mindig elszámolok 10-ig).

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.11.03. 22:23:32

@kicsilány82: nem tudom, minek sztereotipizálsz ilyen sértően.
Ha valaki, akkor én aztán budapesti értelmiségi vagyok, és egy percig nem néztem még le a vidékieket (sőt, irigylem őket kicsit), mint ahogy más országbelieket sem nézek le.

Én is mondhatnám, hogy az erdélyi magyarok folyamatosan lenéznek engem, pesti magyart, de nem akarok általánosítani.

Na. :)

kicsilány82 2010.11.10. 15:33:23

@mityu: Igazad van, odaírhattam volna, hogy "kinek nem inge..." valóban én magam is ismerek budapestieket - bár hozzá kell tennem, hogy csak olyanokat, akik "vidéki" egyetemre járnak/tak.
Csak ezzel az a baj, hogy hiába mondom/mondanám, hogy ne vegye magára akinek nem inge (és ezzel párhuzamosan akinek inge az igenis vegye föl), a tapasztalatom az, hogy MINDIG azok veszik magukra, akiknek nem kéne, és meg is sértődnek de vérig, míg azok, akiknek meg szól, szépen eleresztik a fülük mellett. Éljen az empátia - idegesítsd magad más f**ssága miatt! :)
Egyébiránt, bár nem érzem magam lenézendőnek, de épp' irigyelnivalónak sem. A "vidéki" létnek megvan a vitathatatlan varázsa és előnye - ezzel együtt más küzdelmek és gondok kapcsolódnak hozzá. Tehát nem rosszabb, nem jobb, csak "más". Aki ezt szereti (pl én), az nem mondana le róla, a nehézségek ellenére sem, aki pedig nem, az viszont ne próbálja meg megmagyarázni, hogy mi a dörgés errefelé - én tul.képp csak ere célztam. Sajnálom ha bántónak tűnt. Remélem nincs harag :)
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0