Meglepő fejlemények
2011. március 02. írta: Fedor

Meglepő fejlemények

Pont egy éve írtam egy múltba merengő posztot a Kőbányai úti ősrégi plakát kapcsán. Ma reggel az évforduló miatt elmentem megnézni, megvan -e még. Sok mindenre számítottam, arra is, hogy ott lesz, meg arra is, hogy nem, de ami végül ott várt, az bizony meglepetésként ért.

A buszmegállót ugyanis kicserélték. De szó szerint, az egész építményt, még az anyaga és a formája is más. Egyvalami maradt csak, ami már a tavaly is ott volt.

Igen. A plakát:

Nem tudom, hogy sírjak -e ezen, vagy röhögjek, de teliszájjal. Ez most vagy a trehányság mindent vivő jelképe, vagy (és remélem ez a verzió igaz) a BKV-nál/plakátos cégnél (nem tudom, kihez tartozik) az egyik főnöknek az igen jó humorára vall, hogy az újépítésű megállóba visszarakatta ezt a most már nyolcéves plakátot.

Ha az utóbbiról van szó, és esetleg ehhez pont az én írásom adta az inspirációt, akkor már nem éltem hiába :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr332703477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Peredhil 2011.03.02. 14:13:06

Jó főnök, jó humor a BKV-nál??? Ugyan már... De te nem éltél hiába ;-DDd

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.03.02. 14:29:48

@loláb: Szép találat, a maga nemében unikum :-) De az enyém egyediségét azt hiszem nem veszélyezteti, lévén hogy erre energiát is pazarolnak folyamatosan (citylight), no meg túlélt egy átépítést is, amire azt hiszem az a plakát nem lenne képes (mondjuk az, hogy még megvan, sokat elárul az adott ház felújítottsági állapotáról is).

loláb 2011.03.02. 16:15:36

@Fedor:
Nem azért linkeltem be, hogy rádtromfoljak, csak érdekességből. (Remélem különben, hogy a választási plakát kap valami védelmet, ha már 35 évet kibírt, megérdemli az örökkévalóságot)

A citylight valszeg azért maradt fent az átépítés után is, mert az átépítést végző cégnek nincs joga belenyúlni a hirdetőcég dobozaiba.

Mint ahogy gondolom a BKV-nak is hótmindegy, hogy mi van a reklámfelületen, mindaddig, amíg fizetik érte a bérleti díjat.

DeMarco 2011.03.02. 16:24:46

A következő megálló az ügyészség---Végállomás következik, börtön, kérem leszállni és figyelmeztessék utastársaikat is a leszállásra...

Van ott humor...

A kép megmaradása az emberi lustaságból fakad, mint a borz az út közepén amit átrajzoltak sárgával...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.03.02. 16:43:22

@loláb: Gondolod, hogy nyolc éve fizetik? Szerintem inkább valami miatt a kutya se akarja kibérelni...

ZboroKrisz · http://artinterior.blog.hu/ 2011.03.02. 17:34:04

Tökéletes sztori kishazánkról. Az antik korba lépett plakát egyszer talán múzeumba kerül majd ennek az írásnak köszönhetően :))

DeMarco 2011.03.02. 19:03:09

@loláb: "hogy a választási plakát kap valami védelmet, ha már 35 évet kibírt, megérdemli az örökkévalóságot)"

Mikre rá nem értek pesten... én eleve eltörtem volna annak a kezét aki bármit megpróbált volna ráragasztani a társasházra ahol laktunk. Igaz a társasház sokkal fiatalabb, mint a plakát, de azóta már egyszer újra lett festve, nálunk működik a karbantartás...
Szal nálunk kb. 3,5 másodpercig lenne fent... a házat fiatalok lakták a maszopos választási szórószemetek is csúnya véget szoktak érni...
Választási plakát? Nem is volt választás, mert csak egy jelölt volt és csak igen rubrika... :DD

Vannak a mániákus gyűjtögetők akik az utolsó rozsdás csavart is összeszedik, h jó lesz ez még vmire... ilyen a faterom is, nem is enged a cuccai közelébe, mert tudja, h akkor nagy pusztulás várható a "kincsei" között...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.03.02. 19:12:25

@DeMarco: "én eleve eltörtem volna annak a kezét aki bármit megpróbált volna ráragasztani a társasházra ahol laktunk"

Próbáltad volna csak 1976-ban egy hivatalos plakát kiragasztójának a kezét eltörni :-)

a-kis-herceg 2011.03.04. 00:34:18

és mindig aktuális. úgy látom sziget reklám...

djlacee · http://www.ikvahir.eu/ 2011.03.05. 15:12:22

na akkor mi sehol sem vagyunk, nálunk a legrégebbi 2005-ös, egy azóta már megszűnt gázszolgáltatóé (Sopron)

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.03.05. 18:21:35

Mikor még az elejénél tartottam a cikknek, azt hittem, hogy már a megálló is megszűnt. Nem is jártam olyan messze :-)

Klubos 2011.03.17. 08:44:18

Ha pedig 28-as villamossal közelítesz a Könyves Kálmán körút irányából az Új Köztemető irányába, akkor az Északi Járműjavító magasságában szintén láthatunk egy ehhez hasonló plakátot, valami 2004-es tiniszépségversenyt, vagy mi a túrót reklámoz. :)Ez a két plakátcserementes hely elég közel van egymáshoz. ;)
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0