Személyes példány az alkotmányból
2011. április 27. írta: Fedor

Személyes példány az alkotmányból

Csak nekem feltűnő, hogy a korábbi kormányok összesen nem küldtek annyi levelet az állampolgároknak, mint ez a mostani röpke egy év alatt? Szeptemberben a nyugdíjasok voltak a  célpontok. Decemberben újra a nyugdíjasok, valamint akkor ment ki a magánnyugdíjpénztár-tagoknak címzett zsarolólevél is, idén februárban pedig mindenki megkapta a látszatkonzultációs alkotmányos kérdőívet. Kihagytam valamit?

És még nincs vége. Folytatódik a sor, újabb paksamétát tömnek a postaládánkba:

Minden magyar állampolgárnak elküldik az államfő által hétfőn aláírt új alaptörvény nyomtatott szövegét, mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Lázár János a Fidesz frakcióvezetője. "Szeretnénk, hogy mindenki megismerje az új alkotmány véglegese verzióját és büszke legyen arra", mondta Lázár János.

Arra a kérdésre, hogy a 38 oldalas szöveg kinyomtatása (feltehetően 8 millió példányban) nem kevés költséggel járhat majd, Lázár János azt válaszolta: "Ritkán fordul elő, hogy egy új alkotmányt fogad el az országgyűlés, ezért ebben az esetben a tájékozódáshoz való jog kivételesen fontosabb, mint az ország gazdasági helyzete".

De kényes lett hirtelen az információs szabadságra az a kormány, amelynek az egyik első intézkedése volt pl. megszüntetni (újra) a kormányülések jegyzőkönyvezését... De rendben, tekintsünk el a kissé célzottnak tűnő érzékenységtől, és higgyük el, hogy valóban a tájékozódáshoz való jog fontos nekik, és nem az oktrojált alkotmány népszerűsítése. De miért pont a legdrágább eszközhöz nyúlnak újra meg újra? Miért nem elég, ha ez az iromány online elérhető a neten, és offline elérhető minden könyvtárban és polgármesteri hivatalban? A korábbi levelek alkalmanként 100-200 milliót vittek el, a kérdőívezés kb. félmilliárd forintunkba került, és ez a mostani akció se lesz ennél olcsóbb.

Miért kell mindenkinek személyes példány? Be kell magolni és kikérdezik? Vagy valamilyen titkos okból ezen a módon tömik a pénzt a Postába? Talán hogy ne menjen tönkre, ha már az e-mail, és az sms korában magánember szinte már soha sem küld levelet vagy táviratot? Vagy kifizetőhelyként használják?

Orbán Facebook oldalát meg dajcstomi tweetjeit elnézve azt már csak nem feltételezem, hogy ennyire maradiak lennének...

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr672859530

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szakembercseréről állapodott meg Magyarország és Zimbabwe 2011.04.28. 19:36:09

 A magyar és a zimbabwei kormány megállapodott abban, hogy határozatlan időre elcserélik pénzügyi szakembereiket. 2011. május 1-től Magyarország Nemzetgazdasági minisztere Tendai Biti, Zimbabwe pénzügyminisztere Matolcsy György lesz. A szakember c...

Trackback: Szakembercseréről állapodott meg Magyarország és Zimbabwe 2011.04.28. 19:34:11

 A magyar és a zimbabwei kormány megállapodott abban, hogy határozatlan időre elcserélik pénzügyi szakembereiket. 2011. május 1-től Magyarország Nemzetgazdasági minisztere Tendai Biti, Zimbabwe pénzügyminisztere Matolcsy György lesz. A szakember c...

Trackback: Súúúhanterz (2011/04/27) 2011.04.28. 01:18:06

Lázár János mai bejelentése után szerk esztőségünk tagjaival,és feltehetően az ország lakosságával egyetemben lázas izgalommal várjuk a postást , hogy az mihamarabb elhozza nekünk az új alkotmányt, melyet meg nem erősített hírek szerint Schmi...

Trackback: Elgurult Lázár János gyógyszere 2011.04.27. 19:08:19

  Mi másra gondolhatnék azok után, amit mondott Jánosunk? Persze még az is előfordulhat, hogy túl sokat vacsorázott (megteheti, hisz ő vitte valamire, gazdag sőt, még a fia is a legjobb parti lesz 20 év múlva). De lássuk mit is mondott: Minde...

Trackback: Spam 2011.04.27. 17:00:36

Minden magyar állampolgárnak elküldik az államfő által hétfőn aláírt, új alaptörvény nyomtatott szövegét - legalábbis ezt mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban a Fidesz frakcióvezetője. Lázár János szerint szeretnék, hogy mindenki megismerje az új...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

loláb 2011.04.27. 16:12:55

"...az a kormány, amelynek az egyik első intézkedése volt pl. megszüntetni (újra) a kormányülések jegyzőkönyvezését..."

Az előző kormány vezetett jegyzőkönyvet a kormányüléseken, mégsem lehet már hónapok óta semmit megtudni arról, hogy például Gyurcsány tudott-e a moszkvai ingatlan értékesítésekor az MNV-ben elkövetett törvénytelenségekről (annak ellenére, hogy maga az ingatlan értékesítés téma volt a csobánkai kormányértekezleten), vagy éppen a Bajnai kormány tudott-e a törvénytelenül megkötött sukorói koncessziós szerződésről.

"Vagy valamilyen titkos okból ezen a módon tömik a pénzt a Postába?"
A Posta (még) nyereséges, szóval nem kell pénzzel tömni. Az más kérdés persze, hogy a 2013-as posta liberalizáció után is az lesz-e?

"Talán hogy ne menjen tönkre, ha már az e-mail, és az sms korában magánember szinte már soha sem küld levelet vagy táviratot?"
Viszont az internetbank, meg elektonikus számla korában is hó elején milliók állnak sorba a sárga csekkel. A postának nem a fogyasztói szokások változásától, hanem csak a liberalizációtól kell félnie.

"Vagy kifizetőhelyként használják?"
Nem hiszem, egy közbeszerzésre kötelezett vállalatot csak olyan módon lehet kifizetőhelyként felhasználni, ahogyan az a Hagyó érában a budapest cégekkel megcsinálták, hogy bizonyos tevékenységekre leányvállalatokat hoznak létre, és ezek már közbeszerzés nélkül megkaphatják a szerződést.
Viszont a mostani kormány ezzel az "outsorcinggal" éppen ellentétes gyakorlatot folytat, tehát minden, korábban kiszervezett tevékenységet visznek vissza a közbeszerzésre kötelezett cégbe.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.04.27. 17:15:40

@loláb: "Az előző kormány vezetett jegyzőkönyvet a kormányüléseken, mégsem lehet már hónapok óta semmit megtudni..."

És ez neked ellenérv? LOL.

loláb 2011.04.27. 18:00:01

@Fedor: Ellenérv? Dehogy is, én soha nem gondoltam azt, hogy a jegyzőkönyvvezetés volna annak a kulcsa, hogy valami átláthatóan működik, vagy sem.

Egy jegyzőkönyvbe úgyis csak az kerül bele, amit jegyzőkönyvbe mondanak, ha valaki azt mondja egy tárgyalás kellős közepén, hogy "Gizike, ezt most ne írja bele", akkor úgysem kerül bele az, ami necces, törvénytelenségre utal, vagy egyszerűen csak nem szeretnék, hogy nyoma maradjon.

A 2009 áprilisi MNV igazgatósági ülésen valami 7 percig ki volt kapcsolva a hangrögzítés, véletlenül éppen annál a napirendi pontnál, ami a sukorói kaszinó ügyét tárgyalta, a jegyzőkönyvbe sem került bele semmi olyan, hogy Tátrai tudott-e arról, hogy Joav Blumnak nincs bejegyzett tulajdonjoga a területre, és ennek ellenére (azaz törvénytelenül) kötötték volna meg vele a koncessziós szerződést.

Szóval, kérdezem én: van valami jelentősége annak, hogy készül-e jegyzőkönyv? Kiderülhet belőle bármi is utólag?

(Tudomásom szerint ugyanakkor Orbánék kormányülésein is van hangfelvétel készítés, és a hangfelvételeket a KIM őrzi, szóval elvileg a kormányülésen elhangzottak rögzítésre kerülnek, nem mintha -az előzőek miatt- ez bármire is garanciát jelentene.)

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.04.27. 18:24:54

Nekem van példányom az Egyesült Államok alkotmányából is MAGYARUL! (mondjuk az rövidebb...)
Úgyhogy javaslom az összes világ- és törzsi nyelvre való lefordítást, és szétküldését, minimum az Unióban ;-D

(apropó, én a kérdőívből sem kaptam :-(

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.04.27. 18:25:50

@vadász2: Jaj, lehet, hogy csak az kap egy-egy tiszteletpéldányt, aki konzultált nemzetileg! ;-)

DeMarco 2011.04.27. 21:28:15

@Fedor: "Csak nekem feltűnő, hogy a korábbi kormányok összesen nem küldtek annyi levelet az állampolgároknak, mint ez a mostani röpke egy év alatt?"

Igen. Csak neked. El sem tudod képzelni, mennyi maszopos szemetet téptem cafatokra és ragasztottam úgy ki a faliújságra...

Eszméletlen szeméthalom érkezett az elmúlt években a maszoptól, úgyhogy bőven vezetik a levélküldési versenyt.

Ennek ellenére nekem is az jutott eszembe, hogy mi a fenének kiküldeni ennyi oldalt. Kell begyújtani a cigóknak fa helyett? Sokkal egyszerűbb lenne neten elérhetővé tenni. Aki akarja letöltheti. Mi meg már úgyis olvastuk... :)) A könyvtár nekem eszembe se jutott, de igazad van, mehet oda is.

Ha lenne egy oldal ahol regisztrálni lehetne névvel, címmel és onnan letölteni, már azzal is egy csomót spórolnának.

Ami meg a postát illeti, nekem úgy rémlik, hogy egy rakás pénzzel tartozik a Fidesz a postának az elmúlt 8 évből, most törlesztenek...

DeMarco 2011.04.27. 21:29:22

@vadász2: "Jaj, lehet, hogy csak az kap egy-egy tiszteletpéldányt, aki konzultált nemzetileg! ;-)"

Akkor már tudom, hogy én miért kaptam... :D

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.04.27. 21:36:50

@DeMarco: "El sem tudod képzelni, mennyi maszopos szemetet téptem cafatokra és ragasztottam úgy ki a faliújságra..."

Ne keverd a kormány által kiküldött leveleket a pártok kampányanyagaival. Én az előbbiről beszéltem. Nekem nem rémlik, hogy bármelyik kormány is küldött volna nekem levelet, de ha mégis, akkor is biztos, hogy nem ilyen mennyiségben.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.04.27. 22:17:59

"Vagy valamilyen titkos okból ezen a módon tömik a pénzt a Postába? Talán hogy ne menjen tönkre, ha már az e-mail, és az sms korában magánember szinte már soha sem küld levelet vagy táviratot?"

Szerintem is vakvágány ez a gondolatmenet. Gondolj csak bele: Ha van e-mailed és mobilod, az azt jelenti, hogy minimum két levelet kapsz havonta, tehát évi 24-et. Kérdem én, mikor küldtél te évi 24 levelet az "e-mail és az sms kora" előtt?

Összességében az lehet, hogy te kevesebb levelet küldesz, de hogy jóval többet kapsz, mint azelőtt, az is biztos. Talán nem véletlen, hogy a posta nyereséges az utóbbi években, ahogy @loláb: írta.

Szerintem az alkotmány kiküldése a szimbolikus politika része. Gondolom nem ömlesztett word szöveget kapunk, hanem szép dizájnos példányt, amit akár a vitrinbe is kirakhatunk majd. Már akinek elveivel nem ellenkezik persze.

gabi999 2011.04.27. 22:41:35

Érdekes . Én se kaptam abból a kérdőívböl .Lehet hogy kormányunk nem tekint engem magyar adófizető állampolgárnak ? Ezen az elven én ne tekintsem őket legitim kormánynak ?
Szeretem az ilyen levelezéseket . Ennek a kezdeményezésnek kivételesen megnevezett kitalálója van .
Lázár úr , küldje ha önnek úgy tetszik . DE .
Saját vagyonából finanszírozza a nyomtatást , postát , stb .
NEM, NEM KÖZPÉNZBŐL. Ne nekem keljen több adót fizetnem azért mert ön kitalált egy baromságot !

DeMarco 2011.04.27. 22:43:59

@Fedor: "Ne keverd a kormány által kiküldött leveleket a pártok kampányanyagaival. Én az előbbiről beszéltem."

Én is, nem keverem. Rövid az emlékezeted, vagy te nem kaptál, mert téged nem akartak meggyőzni, tudták, h rád számíthatnak... :DD Mindig mondtam, h szelektív a memóriád...
Sajnos nem tudok bescannelni ilyen irományt, mind szörnyű halált halt általam... :)) Javaslom te is tedd ezt, ha nem tetszenek ezek a példányok...

Namir 2011.04.28. 00:34:11

Csak én tudok gondolkodni és számolni (Fedor nem)?

A közvetlen tájékoztatással ki/elkerülhető a média (esetenként kifejezetten sajátságos és részrehajló) szűrő, torzító hatása. :)

A címzetlen levél (pl. alkotmány borítékban minden postaládába) kifejezetten olcsó eszköz a tájékoztatásra, és közel 100% lefedettségű, biztos megoldás.

Sokkal olcsóbb, mint sok TV és rádió csatornán sugárzási időt vásárolni. És ráadásul kézzelfogható, eltehető.

És a tájékozódáshoz mindenkinek joga van, annak is, akinek nincs internete:
"De miért pont a legdrágább eszközhöz nyúlnak újra meg újra? Miért nem elég, ha ez az iromány online elérhető a neten, és offline elérhető minden könyvtárban és polgármesteri hivatalban?"

Vajon Fedor akkor is reklamált, amikor az MSZP kormány küldött neki levelet, vagy ez a poszt a részrehajló, torzító média egy apró megnyilvánulása?

Pisze Matyi 2011.04.28. 01:31:26

És vajon minden egyes módosítás után is küldenek egy-egy új példányt a zembereknek?

adó-jogász · http://ado-jogasz.5mp.eu/ 2011.04.28. 07:09:00

"Minden magyar állampolgárnak elküldik az államfő által hétfőn aláírt új alaptörvény nyomtatott szövegét..."

Ez semmi más, mint egy tartós kapcsolat kierőszakolt kezdete. Ugyanis ezt követően a módosításokat is meg kell küldeni, és ez heti hírlevél formájában megoldható.
A kísérőlevél sokszor csókol kövérlaci aláírással fejeződik be.

loláb 2011.04.28. 08:50:26

@Fedor:

Valóban küldött az MSZP kormány is éppen elég szemetet, szóval ebben igaza van DeMarconak.

Az utolsó 2-3 évben mondjuk vissszavet-tek belőle, tudták, hogy túl sok értelme nem lenne, rajtuk már ez sem segítene, de előtte, a Medgyessi és főleg az első Gyurcsány kormány rengeteget levelezett: száznapos program, másoduk száznapos program, EU csatlakozás, 2006-os "történelmi adócsökkentést", kettős állampolgárság elutasítása, stb, stb...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.04.28. 08:50:34

@Namir: Biztos volt olyan, hogy az előző kormány küldött levelet, elfogadom, lehet, hogy nem emlékszem rá. Egy levél miatt nem is reklamálnék. De hogy nem ilyen sűrűségel küldözgettek, és nem majdnem negyvenoldalas paksamétákat, az ziher. Ja de, volt ilyen, amikor a Milleniumi országjáró címen havonta dobálták be a kormánypropagandát. Ja bocs, az is az Orbán kormány volt, csak az előző.

"És a tájékozódáshoz mindenkinek joga van, annak is, akinek nincs internete"

Ezért írtam, hogy ott a könyvtár, ott a polgármesteri hivatal. Az alkotmány is csak egy törvény, még ha a legfontosabb is. ennyi erővel minden Magyar Közlönyt kézbesíthetnék az egész országnak...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.04.28. 09:00:53

@loláb: Nagyon belétek ivódhatott, ha 5-8 év távlatából így emlékeztek ezekre... Bennem ezekből a mostaniakból is csak a szokatlan sűrűség maradt meg, úgy kellett rágugliznom a pontis témákra, évek múlva meg már erre se fogok emlékezni,

loláb 2011.04.28. 11:16:11

@Fedor: Figyelünk.

Nekem különösebben az előző kormány leveleivel sem volt bajom, ennyi kormányzati PR bőven belefér. Nem kell átszámolni lélegeztetőgépekre, oszt jónapot.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.04.28. 17:01:51

Az az én kis kérdés, hogy a 2002-ben postázott leveleket kifizette-e már a Fidesz? Akkoriban nagy balhé volt, hogy vagy 160 millert nem fizettek ki, mondván, hogy a posta nem teljesített. Majd nagy pereskedés volt és jól elült az ügy.

Gondolom ez most nem fenyeget! ;)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.04.28. 17:03:07

Egyébként nem lehetne költség kímélő módon emilben elküldeni. Azt sokkal egyszerűbb törölni. Fáj a szívem, hogy a szemétkosarat kell tömnöm!

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2011.04.28. 23:03:45

Akartam csinálni egy rövidke kutatást.

Történészeket akartam megkérdezni egy egy kérdéses kérdőívvel.

A kérdés a következő:

A 2011-es alaptörvény társadalmi vitájának idején létezett-e a web 2.0 ?

borla 2011.04.29. 08:19:34

Nem volt elég a múltkori postás kalandod?
Nem lesz ennek jó vége...
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0