Bokros után Pintér
2011. május 07. írta: Fedor

Bokros után Pintér

Én nem emlékszem olyanra, hogy miniszter megjelent volna demonstráción

- mondta a tűzoltók szakszervezetének vezetője az Index videóbeszámolójában arról, hogy Pintér Sándor tegnap este odament az ellene tüntetőkhöz, és beszélt hozzájuk.

Árok Kornél téved. Igaz, 16 évet kell visszamenni az időben, egészen 1995-ig. Viszont annak az esetnek magam is szemtanúja voltam, lévén, hogy ott voltam a József nádor téren azon a tandíj-ellenes tüntetésen, ahol Bokros kiállt a diákok elé. A stílusa bicskanyitogató volt ("Többet költötök cigire egy hónapban" - mondta a 2000 Ft-os tandíjról - ez úgy a 10%-a volt a minimálbérnek akkoriban), ennek köszönhette többek között addig példátlan népszerűtlenségét, de utólag, érettebb fejjel a lényeget tekintve igazat kell adnom neki.

Hogy Pintérrel is így leszek -e, azt nem tudom.

Azt alá kell írnom, hogy gyávának nem nevezhető. Korrekt benyomást keltett. Reformértékű lépésekre valóban szükség van, nyugdíjtémában pláne, mielőtt még demográfiai okokból a nyakunkba nem omlik az egész hóbelevanc (főleg, mivel a teljesen állami nyugdíjrendszerhez visszatéréssel ezt még egy kicsit meg is sürgettük) de arról nem vagyok meggyőződve, hogy valóban a tűzoltókon kell kezdeni a sort. Sok kis lépés sokra megy, ez igaz, de tényleg nem látom a hasznosságát annak, hogy hatvanon túl is szolgálatban legyenek. Korrigálni persze lehet, sőt kell (beosztás, leszolgált idő alapján történő differenciálás pl.), de összességében nézve, ha van olyan csoport, akiktől szerintem senki sem sajnálja az idő előtti nyugdíjat, akkor a tűzoltók ilyenek. Egy reform első körben mindig érdeksérelemmel jár, és mindig nehéz megtalálni a megfelelő egyensúlyt. Orbán ugyanazt csinálta, mint Gyurcsány 2006-ban, olyan helyzetbe lavírozta magát, hogy szükség lett megszorításokra, és ebből mindig nehéz jól kijönni.

És még valamit a tegnapi tüntetésről:

Sajnos olyanok is vannak itt, akik nem idevalóak, de azok nem a hivatásos állományhoz tartoznak.

- mondta Pintér a tömegnek, és valóban. Én a magam részéről nem tudok nem összefüggést látni az olyan, a tüntetés valódi célját lejárató történesek, mint a Dávid-csillagos zászló meggyújtása, és aközött, hogy a tüntetésen a valódi rendvédelmisek mellé odapofátlankodtak a Szebb Jövőért és a Véderő pár napja még a rendőrökkel szembenálló tagjai is, sőt, én ehhez még hozzávenném, hogy ott volt az a Tettrekész szakszervezet is, amelyik pár éve együttműködési megállapodást kötött a Jobbikkal, és akiknek folytatólagosan elkövetett bujtogatás miatt jogerősen lefokozott vezetője, Szima Judit most szervezőként ott vigyorgott a tribünön.

Kár. Méltatlan volt mindez a tegnapi naphoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr592884515

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: "Ácsoltak egy akasztófát is, amin egy zacskó narancs és egy csokor szegfű lóg." 2011.05.08. 16:33:19

Az elég vicces, amikor a hadsereg, meg a rendőrség fenyegeti a kormányt erőszakszimbólumokkal. Ha a civilgyilkos zsákmányszerző pártokrácia körül "elfogyna a levegő", elvileg ők védenék a végsőkig a "törvényes" rendet. Tal...

Trackback: 3015-re készül Lázár János 2011.05.08. 11:23:56

 Mert előbb biztosan nem lesz villamos Hódmezővásárhely és Szeged között. Hacsak a szocialista szegedi Botka be nem segít. Mert itt van például Debrecen, a Fidesz fellegvára. Ott például nagyon nem sikerül a villamos beszerzés. A Kósa Lajos polgár...

Trackback: Alkotmánybíróság: élt 22 évet 2011.05.07. 18:20:56

  Mondhatják, hogy ne temessem előre, hisz még látszólag él. Látszólag valóban él, de nem adok már neki sokat. A legújabb döntésével, mely szerint másodszor is alkotmányellenesnek találta a nagy összegű végkielégítések 98 százalékos különadójáról ...

Trackback: A tűzoltók várják Pintér hétfői ajánlatát 2011.05.07. 15:35:39

Már 2009-ben megítélte a bíróság a ki nem fizetett túlóra pénzeket....

Trackback: A tűzoltók várják Pintér hétfői ajánlatát 2011.05.07. 15:35:39

Már 2009-ben megítélte a bíróság a ki nem fizetett túlóra pénzeket....

Trackback: Nyugdíjas felajánlás, feltételekkel 2011.05.07. 14:03:54

Hetvenhét éves nyugdíjas édesanyám ma reggel, a Budapest–Leányfalu Volánbusz viszonylat szolgáltatásait az állam kegyelméből egyelőre térítésmentesen élvező utasként, valahol Budakalász magasságában, a következő ötlettel hívott föl. Mobiltelefono...

Trackback: „Kit érdekel, ki fizeti ki?” 2011.05.07. 12:04:28

Talán nem olyan meglepő, de igencsak idegenkedem az összes szakszervezeti megmozdulástól, munkabeszüntetéstől. Általában nem értem, miért várja el a dolgozó nép egyik fele, hogy mindenki más szolidarítson velük, és mosolygósan küzdjön magasabb fizetésü...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

berklac 2011.05.07. 13:30:17

Fedor !
Ugye jól sejtem,hogy te ehhez a réteghez tartozol.
"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.07. 13:39:46

@berklac: Bocs, vallási fanatikusokkal és/vagy provokátorokkal nem tudok mit kezdeni.

Tallono 2011.05.07. 14:34:36

Fedor valld be, hogy az fájt neked, hogy egész nap Kárpátia számok szóltak a hangszórókból, hogy Kiss Róberthez (a Gárda volt főkapitánya, jelenleg Csendőrség kapitánya) tömegesen mentek oda gratulálni és köszönni rendőrök, hogy éljenezték a Jobbikot meg a Gárdát, amikor Kis Róbiék felvittek a Parlament egyik erkélyére egy tűzoltóktól elkért transzparenst. Gondolom az se esett jól, hogy a legtöbb hivatásos résztvevőn volt valami nemzeti jelkép (tarsoly, nemzeti karszalag, tetoválás). Az is mélyen érinthetett, hogy a tömeg a Parlament lépcsőjénél elkezdett "Vona Gábor, Vona Gábor"-t és "Gyöngyöspata, Gyöngyöspata"-t skandálni, és a legtöbben folyamatosan a zsidókat és cigányokat szidták.

El kell, hogy keserítselek. Ez a nép elkezdett ébredni, és a ballib eszméknek leáldozott, reméljük örökre.

soproni1 2011.05.07. 15:25:29

Érdekes, hogy 15 éve az összes kommunista idióta anyázta Bokrost, most meg más köntösben próbáljuk visszahozni.
Érdekesek az emberek, de megérdemlik a sorsukat.

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.05.07. 15:26:00

Na orbán itt az idő , el kell takarodni!

Alig egy év alatt ilyen tüntetések, felháborodás, parlamenti lépcsőzés Gyurcsány fénykorában sem volt.
Szargyártó Péter, Tapló s István, PIntér nyugdíjas Sándor, Lézer János félék takarodjatok!!!

Nem lesz jó vége!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.05.07. 15:31:59

Szima Judit Magyarország egyetlen normális szakszervezetének a vezetője.

Nem mellesleg a Jobbik átbaszta, szóval most nem szeretik őket, vagyis neked nem kell gyűlölnöd a TMRSZ-t.

(Hacsak nem azért mert ők voltak az egyedüliek akik a rendőrök közül bocsánatot kértek 2006 okt 23áért.)

gauche caviar 2011.05.07. 15:38:10

@Tallono: hát azért az megnyugtat, hogy a zsigeri gyűlölködő szélsőjobbal szimpatizálóknál még mindig fényévekkel több ész van az általad balibnek nevezett térfélen.
Röfögsz itt mert most innen várod a moslékod, aztán majd ezekre is ugyanúgy fogsz hőbörögni amikor nem lesz visszafoglalva Erdély 2015-re, a polgárháború nem akaródzik kitörni és ugyanúgy a lottyad paradicsomot kapod a pénzedért a hazai őstermelőtől.
Na röfi, csituljál.

gauche caviar 2011.05.07. 15:39:21

@soproni1: inkább az az érdekes, hogy 15 éve Orbánék a Bokros-csomag elleni ész nélküli populista lázadozással nyertek komplett választást, most meg a Bokrosi reformokat, megszorításokat megszégyenítő megvágásba kezdenek, mindezt rezzenéstelen arccal.
muhahahha

gauche caviar 2011.05.07. 15:40:47

@TaTa86.: már az egyezségkötés előtt mondták Szima Jucinak hogy nem bölcs dolog politikai pártokkal összebútorozni egy szakszervezet nevében, mert ez kizárólag a politikai pártnak jó (a szakszervezetbe ugye nem csak jobbik-fanok tartoznak) de ő csak azért is.
Szóval ha anno megcumizta a Juci, akkor azt csak magának köszönheti.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.05.07. 15:42:14

Egyébként ezt a korai nyugdíjazás dolgot én sem értem.

Elég csak megnézni Pintért. Elmegy nyugdíjban 45 évesen. Miért? 63 évesen is még simán dolgozik, sőt!

Tessék megfizetni az egyenruhások munkáját tisztességesen, de a korkedvezményes nyugdíjjal hagyjanak békén. Mekkora röhej, hogy átlagbér fölötti nyugdíjat kapnak, és ilyen 55 évesen leszerelnek?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.05.07. 15:44:15

@gauche caviar: Ez mit változtat a kommentemen?

Egyébként jól nyomod a trollkodást, gondolom ezzel a ballib szellemi fölényt akarod bemutatni.

Italo Balbo 2011.05.07. 15:59:55

Teljes mértékben egyetértek mindenféle korengedmény megvonásával. Az igazi probléma az a nettó 90-es fizetés, amit a tűzoltók említettek. Ahelyett kapnának mondjuk 150-et máris más lenne a helyzet.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.05.07. 16:10:05

@Fedor:

Hű Fedor! Pedig te aztán abszolút nem vagy kormánypártisággal vádolható, és lám, ha csak egy elismerő félmondatot is elengedsz a posztban a kormányról, vagy annak valamely tagjáról a korrektség jegyében, máris kapsz még te is hideget meleget a kommentekben. :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.07. 16:20:11

@TaTa86.: "Nem mellesleg a Jobbik átbaszta, szóval most nem szeretik őket, vagyis neked nem kell gyűlölnöd a TMRSZ-t. "

Úgyse fogod elhinni, de én nem gyűlölök senkit. Másrészt meg nem vagyok olyan faékegyszerűségű, hogy hogy az "ellenségem ellensége a barátom" elv alapján ítélkezzek.

"Mekkora röhej, hogy átlagbér fölötti nyugdíjat kapnak, és ilyen 55 évesen leszerelnek?"

Kockáztasd te is az életedet naponta minimálbér körüli összegért, érjen téged is olyan fizikai és pszichés terhelés, mint a tűzoltókat, és akkor nem fogsz így gondolkodni. Akik a tűzvonalban vannak, életveszélyes munkakörben dolgoznak, legyenek akár rendőrök, katonák vagy tűzoltók, azok kapjanak kedvezményt a szolgálati idejük függvényében. Akik ugyanezeknél a szerveknél aktakkukacok, azok meg nem.

doktor.dikhed 2011.05.07. 16:21:16

Lehet én vagyok a hülye, de tényleg annyira gáz, hogy pl egy rendőr hamar elmegy nyugdíjba, aztán pl egy őrző-védő cégnél elkezd dolgozni, nem állami pénzen, tehát adót fizet, hasznot hoz az államnak? Nyilván a nyugdíjat kapja, de legalább adózik is mellette ha melózik.

Ezzel szemben bent akarnak tartani egy rakás 60 éves aktatologató rendőrt, tűzoltót, akikre nincs szükség és állami pénzből akarják finanszírozni a bérüket?

Vagy ezentúl kirúgják őket 50 év felett? Nyilván túlkínálat lesz a jelentkezőkből.

Tényleg nem értem. A rendőröknél még alkalmas lehet egy 60-65 éves ember, de tűzoltóként minek ott tartani és fizetni a teljes bérét?

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.05.07. 16:22:31

Pintérnek szerintem rövid időn belül döntenie kell: vagy kormánytag marad, vagy (viszonylag) emelt fővel távozik és nem köpi szembe azt a huszonakárhány évet, amit rendőregyenruhában töltött.

Én úgy érzem, hogy ott mélyen magában már döntött is, amikor (a testületi szokások szerint) tegezte a tüntetőket és azt kérte: ne kényszerítsék olyan ígéretekre, amelyeket nem tud betartani...

szerjóska 2011.05.07. 16:22:59

@TaTa86.: Szima Judit egy ocsmány dagadt ribkó, semmi több. A magyar rendőrség egy húgytócsa, abban fürdik a féregasszony a hájtestével. Na statikus IP-m van, nosza nyomozzon le az elvtársnő.

Konzekvenciát is vonok az egészből:
-a rendőrök basszák meg, mert basznak dolgozni, igaz pénzt se kapnak érte, de most még azt is elveszik. egyébként megérdemlik azért, amit a határőrséggel leműveltek a férgei.
-Pintér bassza meg, miért nem börtönben van a csaló féreg, korrupt, olajszőkítő, drogüzérfejedelmekkel spanoló rendőrmaffiózóból hogy lehetett minisztert csinálni.
-Orbán bassza meg a kettes pontért, Gyurcsány az egyesért.
-bassza meg a Jobbik is, meg szaros gárda, vonuljanak Szlovákiának ha akkora a pofájuk.

na ennyi.
a tűzoltók meg kapjanak bért, ne basszanak ki velük, ahogy a katonákkal sem, de a tűzoltógecik azért égessék a kurva anyjukat, ne zászlót.

szerjóska 2011.05.07. 16:24:22

@tiboru: állítólag rágja már a kis tengeri állat, b*szik már rá mi lészen.

Nem vagyok fideszes 2011.05.07. 16:27:16

@tiboru:

Nagyon erős tippem van arra, hogy Lézer követi hamarosan a posztján. Az tuti, hogy vakon megy majd a főnöke után egy árva szó nélkül, de az meg egy másik dolog, hogy tőle mit tűrnek majd el a rendvédelmisek, mert Pintért legalább maguk közül valónak érzik, azt a macskajancsit meg egy csöppet sem, csak a minielnök ánuszából kilógó szarcsimbóknak (ahogy az is).

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.05.07. 16:34:17

@szerjóska:

Azért szerintem nem mindegy (mondjuk a lányainak és unokáinak), hogy a majdani fejfájára odavizelnek-e minden április 24-én, vagy virágot visznek rá az egykori kollégái...

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.05.07. 16:35:05

@Lófasz Hadnagy:

Jaja, Lázár érkezéséről susog a szakma is...

Nem vagyok fideszes 2011.05.07. 16:35:53

@szerjóska:

Pintér kb. a tizedik politikus, akiről ezt hallottam az elmúlt 10 során, oszt' mindegyik él és virul...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.05.07. 16:38:14

@Fedor: "Úgyse fogod elhinni, de én nem gyűlölök senkit. Másrészt meg nem vagyok olyan faékegyszerűségű, hogy hogy az "ellenségem ellensége a barátom" elv alapján ítélkezzek."

Talán nem a gyűlölet a legmegfelelőbb szó, de azért közel van. :)
Azért ez kicsit több mint hűvös távoságtartás.

"ellenségem ellensége a barátom" elv alapján ítélkezzek."
Naná, hogy nem. Ha most ezt alkalmaznád, akkor igazam lenne.

De nem kell ennyire komolyan venni a csipkelődést.

"Kockáztasd te is az életedet naponta minimálbér körüli összegért,"

Nem kötelező elvállalni a munkát.

Komolyan ez jut eszembe: www.youtube.com/watch?v=cNZKUozrBl4

De még egyszer: a fizetésüket meg kéne duplázni. Mondjuk pont a korkedvezményes nyugdíjakból. Szerintem is röhej, hogy 80ezerét várnak érdemi munkát tőlük.

Mellesleg nem értem, hogy mondjuk, miért nem mehet valaki nyugdíj helyett aktakukacnak, vagy oktatónak a szervnél? A tapasztalata itt igenis sokat érne...

(ps: A trollokat egyébként nem fontolod meg, hogy moderálod? Tudom, hogy nem a te stílusod, szóval csak egy felvetés.)

Nem vagyok fideszes 2011.05.07. 16:41:29

@tiboru:

Teljesen nyilvánvaló még egy olyan full laikus, de a híreket követő egyénnek is, mint én.

Nem véletlenül nevezte pár napja a nevén a dzsobbikot Macska János (mámint hogy nettó nácik), a kormány érzi, hogy a csürhülők már nem az ő malmukra hajtjék a vizet, mint az előző ciklusban. A vonatkozó törvény megszavazva, nemsokára jön a miniszteri székbe a parancsokat vakon végrehajtó, oszt' lehet kiosztogatni a két (vagy több) pofont.

Már csak az a kérdés, hogy kikkel akarja majd Macska János belügyminiszter kiosztatni a pofonokat, mert az tuti, hogy Pintér leváltása rá olaj lenne a rendvédelmisek már így is igencsak ébredező dühének a tüzére.

Érdekes események elé nézünk, annyi szent.

Mr. Waszabi 2011.05.07. 16:44:23

Már bocsi, de Bokrost még nem hallottam hazudni. Ezt a többiek nem mondhatják el magukról. Arról nem ő tehet, hogy a kényelemben meg állambácsi végtelen zsebében (ami ugye, mint azóta kiderült, tulajdonképpen a mi zsebünk) bízók leszavazták, megkurtították 15 évvel ezelőtt a csomagot, amiről mára bebizonyosodott, hogy jobb lett volna akkor, mint most. Ha jól emlékszem, pont a mostani koalició vétózta meg a megszorító csomagokat Gyurcsányék alatt, úgyhogy nem kéne hőzöngeni.
Nem tudom, mi a bicskanyitogató abban, ha valaki elmondja az igazságot, amit mindenki tud: akkor is többet költöttek az egyetemisták cigire, mint 2000. Ja, hogy nem tandíjra szeretnék költeni a pénzt? Hát basszus, én is csak addig dohányzom, amig nem másra kell a zsé. Amikor a vizet, gázt, villanyt s alapvető megélhetési körülményeket kell finanszíroznom, akkor az az első, nem a szórakozás, és nem megyek tüntetni, hogy az adózók zsebében turkáljanak inkább, mert nekem jár a szórakozás, ami megszoktam.
Világos ez, mint a vakablak.
A mostani kormány kommunistább bármilyen előzőnél, ez van sajnos.
Hazudoznak, sulykolják, hogy ki a kommunista, de amit tesznek , az azt mutatja, hogy ők azok. Visszaélnek a hatalommal és pont. Ezen felől azt hazudnak, amit akarnak, csak éppen egyre kevesebben hiszik el. Átbaszták saját választóbázisukat is vastagon, úgyhogy nem tudom, miben bíznak. Felesleges trolloknak bizonygatni naponként a kormány bizonyítványát, majd megítéli azt a nép 3 év múlva, akkor lesz az államvizsga:), ott kell nyerni. Ha el nem zavarják őket előbb.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.05.07. 16:47:52

@TaTa86.:

"- Kockáztasd te is az életedet naponta minimálbér körüli összegért,"

-Nem kötelező elvállalni a munkát."

Na itt van a kutya elásva. Egyrészt ennek a kockázatnak nem előnyugdíjban kellene megjelenie, hanem a havi bruttóban, esetleg egy teljeskörű életbiztosításban, amit a munkáltató biztosít.

Munkaidő előnyugdíj kedvezményt én csak olyan területeken adnék, amely huzamosabb idő után a folyamatos terhelés miatt egészségkárosodást okozhat. Ilyen például a sugárveszélyes munkahelyek. Pl.: atomerőmű, röntgenorvos...

A gond ott van, hogy sokan azért mentek tűzoltónak, rendőrnek, mert tudták, hogy a fizu ugyan alacsony, cserében viszont még fiatalon nyugdíjba lehet menni. No itt a probléma! Most elveszik a nyugdíjkedvezményt, a bért viszont nem rendezik. A rendszerben lévők most ezért tüntetnek, de még nagyobb baj, hogy megnézhetjük, hogy hányan és kik mennek el a jövőben rendőrnek, tűzoltónak az új feltételek között.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.05.07. 16:50:29

@Lófasz Hadnagy:

A jelenlegi (rendőri) tábornoki kar 70%-a Pintér kabátujjából bújt elő, a miniszter szakmai tekintélye (elszórt anyázás ide vagy oda) még mindig erős a testület véleményformálóin belül, de az átlagrendőrök idősebbik hányada is felnéz rá.

No, ennek tényleg vége lesz, ha leköszön, Lázárt meg a szakma totál kívülállónak tekinti. Sokba fog kerülni neki, hogy megvegye a bizalmukat - márpedig enélkül olyan belügyminiszter lesz, mint Takács Albert (akin röhögtek), Draskovics Tibor (akit gyűlöltek) vagy Forgács Imre (akit jóformán nem is ismertek).

Nem vagyok fideszes 2011.05.07. 16:54:16

@tiboru:

Ha te is így látod, akkor jól gondoltam. Bevallom, most csöppet büszke vagyok magamra! :-)

Amúgy Petréteiről mi volt a vélekedés? Mondjuk tippem van...

Zuzu Petás 2011.05.07. 16:59:19

Nem akarok jósnak tűnni, de kemény őszünk lesz. Addigra már nem leszünk soros elnökök, még ez a "fék" sem fog működni. Elkezdik majd a sarkalatos törvények megszavazását, a munkavállalóknak is odabasznak rendesen (pótlékok megvonása, 60 napos próbaidő, 50 órás munkahét, szabadság csökkentése), tanárok óraszám növelése, egyetemek bezárása, stb.

Na, akkor lesz csak forradalom.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.05.07. 17:05:49

@Lófasz Hadnagy:

A fantáziádra bízom, hogy egy egyetemi tanárra, akinek szakterülete az összehasonlító alkotmányjog, hogy néztek a zsaruk :-)

Nem vagyok fideszes 2011.05.07. 17:13:27

@tiboru:

Akkor megint beletrafáltam. :-)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.05.07. 17:32:54

@bogancs:

Benne legalább megvolt a szándék, hogy megértse az egyenruhásokat. Emlékszem, egyszer ellátogatott ahhoz az egységhez, ahol én is szolgáltam, és (politikushoz, sőt: civil politikushoz, sőt: liberális civil politikushoz képest) megdöbbentően normálisan viselkedett :-)

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2011.05.07. 17:56:28

@Zuzu Petás: Valamit rosszul tudsz a próbaidőt nem 60 napra akarják módosítani. Az most is 90 nap vagy három hónap, hanem 6 hónapra akarják emelni. Ezzel segítve a magyar KKV-ket. Így valakit olyan szakmákban, amik idény jellegűek, lásd mezőgazdaság, építőipar, stb. úgy lehet majd foglalkoztatni valakit fél évig, hogy ha már nincs rá szükség, akkor indoklás nélkül el lehessen bocsátani. Bravó, újabb nagy lépést tettünk a jogbiztonság irányába.

Kivlov 2011.05.07. 18:03:07

ez nem megszorítás, racionalizálás.
meg kell érteni, hogy nincs pénz segélyre, 40 éves 200ezres nyugdíjakra, több10ezer államilag finanszírozott kamudiplomára stb, stb.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.05.07. 18:10:00

@tiboru:

"egyszer ellátogatott ahhoz az egységhez, ahol én is szolgáltam, és megdöbbentően normálisan viselkedett"

Mert Kuncze ilyen alkat. Jókedélyű, humoros, nyitott, laza személyiség.

Nem feltétlenül ilyen ismérvek alapján kell ítélkeznünk. Attól, hogy valaki egy mogorva, zárkózott alkat, még lehet szakmailag zseniális.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.05.07. 18:15:01

@bogancs:

Mondjuk a rendőrszakmához nem sok lövése volt, de ezt legalább el is ismerte.

szerjóska 2011.05.07. 19:06:43

@Lófasz Hadnagy: nekem csak a második, de tény, hogy nem igen akarnak szürkülni.

szerjóska 2011.05.07. 19:07:15

@Lófasz Hadnagy: nekem csak a második, de tény, hogy nem igen akarnak szürkülni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.07. 23:12:17

@TaTa86.: "A trollokat egyébként nem fontolod meg, hogy moderálod? Tudom, hogy nem a te stílusod, szóval csak egy felvetés."

Elvből se moderálok, meg időm sincs rá. Nem ülök egész nap a gép elôtt. Az ne tévesszen meg, hogy időnként reagálok a kommentekre, az megy mobilról is :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.07. 23:17:48

@waszabi: "Nem tudom, mi a bicskanyitogató abban, ha valaki elmondja az igazságot, amit mindenki tud"

A stílus, mint írtam volt... Mint ahogy azt is, hogy ma már máshogy ítélem meg a szerepét, mint akkor, nem hosszútávon gondolkodó forrófejű főiskolásként.

Mr. Waszabi 2011.05.08. 00:41:16

@Fedor: hát, az igazság metsző dolog, kritikus helyzetben meg pláne. Az idősebbeket azért kell tisztelni, mert többet tudnak általában, nem a koruk miatt.
Értem, hogy akkor így élted meg, de ezt a megemlékezést most írtad, s az akkori benyomásodat elevenítetted fel. Miért nem a mostani, érettebb szemszöged domborítottad?
Én szerettem Kupa Mihályt is az egyenes, "bicskanyitogató" stílusáért. Magyar emberhez inkább a "megmondja a frankót" stílus illik, nem a szarkeverés, hazudozás.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.08. 11:00:05

@waszabi: "Miért nem a mostani, érettebb szemszöged domborítottad?"

Mert most nem ez volt a cél, ez most az akkori benyomásaimról szólt. Olvasd el, miket írtam róla korábban, ott volt "domborítás", kritikusaim szerint sok is :-)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.05.08. 20:30:28

@Fedor:

Hopp! Török Gábor tőled kölcsönzött fotót! :))

DeMarco 2011.05.08. 20:34:31

@Fedor: "Olvasd el, miket írtam róla korábban, ott volt "domborítás", kritikusaim szerint sok is :-)"

Na ez az. Pont ezen gondolkodtam. Valamikor még a napos oldalon álltál, csak közben romlott el vmi...
Nem vagy egyedül, a ballib oldal az első Orbán kormány sikereit megirigyelve, önigazolásként mennybe vitte bokrost, mert nem bírtak, (azóta sem) szembenézni a kudarcuk okaival.
Most épp ezt játszod libajnaival.

Csak ezzel az a baj, h már bokrosnál sem jött be...

Látom már megint nem tudtad kihagyni, h belerúgj a Jobbikba. Igaz, h nem köthető hozzájuk a Véderő és már a Tettrekészekkel sem szoros a kapcsolat és a zászlót is egy nyugdíjas bácsi gyújtotta meg, akinek szintén nem volt semmi köze a Jobbikhoz, de ugye ez lényegtelen...

Én viszont ismét elgondolkodtam azon, h a mezőt miért nem utasították ki a múltkor és miért nem utasítják ki most?!
De legalább népcsoportok elleni uszításért fel kellene jelenteni.

Érdekes volt Tallono kommentje, aki mint szemtanú számolt be a helyzetről.
Egy barátommal beszéltünk erről, h nem csoda a rendőrök, tűzoltók szimpátiája. Ők vannak az első vonalban, nekik kell kimenni, ők látják a valóságot, az ő szemük nyitva van, még ha a kezük meg is van kötve...

Elvonatkoztatva a poszt fals domborításaitól, én bizony a kormány pártján vok és megvonnám a korai nyugdíjazást a rendvédelmi szervektől. Kivéve azoktól akik aktív terhelést kapnak, de hogy íróasztal mögül nem engednék el senkit az tuti.
Boganccsal értek egyet, a fizetésben kellene kompenzálni, h megérje elvállalni így is a munkát.

A balos tippelők meg lúzerek. Lázárt várják Bakondi helyett...

DeMarco 2011.05.08. 20:36:48

@bogancs: Én is láttam, plágium... :))
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0