Hoffmannék nem tudnak számolni
2011. augusztus 18. írta: Fedor

Hoffmannék nem tudnak számolni

A forradalmi láz fűtötte kétharmados elszántság sok mindenre alkalmas, pl. nyugdíjpénzek lenyúlására, az alkotmány kiherélésre, elszámoltatással fenyegetésre, nyugati kritikusok számára kokik és sallerrek osztogatására.

Szürke, hétköznapi, fennakadásmentes ügyintézésre viszont már a jelek szerint nem annyira.

Ott volt ugye a tavaly augusztus huszadika, amikor elfelejtkeztek a kiosztandó kitüntetésekről. Vagy a Múzeumok Őszi Éjszakája, amit a minisztérium lefújt, csak épp elfelejtették értesíteni erről a múzeumokat, amelyek továbbra is készültek a rendezvényre, amíg a zuhanyhiradóból meg nem tudták, hogy fölöslegesen dolgoznak.

Most meg itt van Hoffmann Rózsáék legfrissebb bakija:

Számítási hiba miatt volt kénytelen visszavonni 2010-es ígéretét az oktatási államtitkárság – tavaly augusztusban még azt jelentették be, hogy a 2010/2011-es lesz az utolsó tanév, amely nem hétfőn kezdődik, és nem pénteken zárul. Idén mégis szeptember elseje, csütörtök lesz az első tanítási nap. (...)

A közoktatásért felelős helyettes államtitkár szerint a terv visszavonásához (...) az vezetett, hogy elkövettek némi „időszámítási baklövést”, hiszen az „egyszerre nem tud megvalósulni a naptár tulajdonságai miatt, hogy mindenképpen hétfőn kezdődjön, és mindenképpen pénteken legyen vége a tanévnek”. Valóban: a tanítási napok száma három éve 182-183 iskolatípustól függően, a 2011/2012-es tanévben összesen 188 munkanap lesz, ebből ötöt az iskolák tanítás nélküli napként használhatnak fel. Vagyis ahhoz, hogy hétfőn kezdődjön, és pénteken fejeződjön be a tanév, két nappal meg kellene hosszabbítani.

Az ötlet maga egyébként jó lenne (ami az államtitkárság eddigi tevékenységét ismerve meglepő), de hogy pont ők nem találtak egy matektanárt, aki utánaszámolt volna a dolgoknak...

Tartok tőle, hogy a kormány többi törvényjavaslatát és alkotmány-módosítását is hasonló alapos előkészítés előzi meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr963163391

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A rejtőzködő kétharmad 2011.08.21. 16:01:21

Igazából nem is értem miért kell a választások után 4 évig méricskélni, hogy melyik párt milyen támogatottságot kapna, hisz ennek a mérésnek semmi értelme. Attól még az kormányoz, aki a legutóbbi választást megnyerte, hiába fordulna a támogatottság az ...

Trackback: Nem angol hülyék 2011.08.19. 10:37:06

Létezik egy rendkívül fontos, első látásra egyszerűnek tűnő, de később szinte teljesíthetetlen feltételeket támasztó életvezetési szabályrendszer, amit csak a férfiak ismerhetnek, hiszen csak ők találkoznak vele: a nyilvános helyen való pisilésről lesz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2011.08.18. 21:41:22

Lehet, hogy a matematikatanárok titkos társaságba tömörültek, és amíg nem töltik ki az új önéletrajzot, addig nem tudják a minisztériumban, hogy ki tud számolni...

KolompárRómeó 2011.08.19. 07:04:20

Nagyon durva problémák ezek, nem is értem, hogy miért nem gyújtották fel eddig emiatt a tv-székházat.

Roy 2011.08.19. 07:17:21

@KolompárRómeó: Azért nem gyújtották fel, mert ahol most van elég nehéz kijutni oda. Sokat kell gyalogolni, mert a 118-as busz ritkán jár.
A másik meg azért nem, mert csak nem gyújtják fel az saját maguk által elfoglalt királyi tévét.

kemény keleti kommentelő 2011.08.19. 07:39:02

Esetleg egy-két vallási ünneppel besegíthetnék - nemzetileg együttműködve.
Lehetne munkaszüneti nap még három.
Urunk szineváltozása volt már ?

shushu2 2011.08.19. 07:53:01

Felesleges feltalálni az új magyar oktatási rendszert, egyszerűen vezessék be a svéd oktatási rendszert , lopják el egy az egybe és sokszorosan megérdemlik a fizetést

kicsijuti 2011.08.19. 07:53:37

@KolompárRómeó: :) így is van! obánviktor meg vezér és monnyon le (vagy valami ilyesmi..)

zoxó 2011.08.19. 08:10:52

Csaxólok, hogy Hoffmann Rózsáék előtt sem tudtak számolni. Évekig le kellett dolgoznunk az egyébként már a téli szünetre eső december 24-ét az előtte levő szombatok egyikén, így a tanév nem 188, hanem 189 napból állt (ált. isk.). Ez a múlt tanévben változott meg, miután a minisztériumból két héten keresztül kétnaponta egymásnak teljesen ellentmondó határozatok jöttek le. Végül az egyik eldugott sarokban találtak egy matekzsenit.

gorillka 2011.08.19. 08:16:14

nem értem ezt a nagy problémát. Miért gond, ha kedden kezdődik a tanév?
Szülőként jobb szeretem, hogy tudom, hogy MINDIG szept. 1-én kezdődik és júni. 15-én ér véget.
Így szeretem... :)

prof. med.univ. doktor 2011.08.19. 08:19:45

Hála a magasságos atyaúristennek, többé semmi közöm ehhez a gittegylethez. Magyar oktatásügy RIP.

DeMarco 2011.08.19. 08:28:53

Ha van vmi ami a legkevésbé érint ebben az országban, az az oktatásügy. Szerencsére sok évig nem is fog érdekelni...
Nem is értem mi vezet odáig valakit, hogy erre bármilyen figyelmet fordítson...bár a motivációt ismerjük, de akkor is...

zoxó 2011.08.19. 08:30:30

@gorillka: csakhogy nem biztos, hogy 15-én van vége (ebben az évben pl. jún. 14-én ért véget). Ugyanis ott vannak a nemzeti ünnepeink, amelyek vagy hétvégére esnek, vagy nem. Ott vannak a szünetek, amelyek vagy hétvégén kezdődnek, vagy nem, vagy 3 munkanapig tartanak, vagy nem, stb. Ezért nem értem ezt a hétfőn kezdődik - pénteken ér véget dolgot. 188 tanítási nap is kezdődhet hétfőn és érhet véget pénteken, 190 nap is kezdődhet hétfőn és nem érhet véget pénteken.

Amidazophen 2011.08.19. 08:32:48

@gorillka: A probléma gyökere abban rejlik, hogy Vöcsök Rózsa mindenképpen látványos újitásokat akar bevezetni a magyar oktatásban. Ez nála kényszeres cselekedet, Váncsa szavaval élve: az államtitkár asszonynak "mintegy lételeme" az örökös változtatás.

Elnéztem múltkor valamelyik tv-ben (hang nélkül!), és az jutott eszembe, hogy pontosan ilyen lelkes arckifejezéssel dicsérhette az SzKP politikáját az a nagyszerű Larissza Agafonova traktoros elvtársnő, aki 1953-ban már másodjára vehette át a Lenin-dijat.

Gazz 2011.08.19. 08:38:30

Hoffmann Rózsika bölcsész. Az ilyenek nem bíznak a matektanárokban, azok olyan gyanús antihumán érthetetlen hülyeséget tanítanak.

gorillka 2011.08.19. 08:45:08

@zoxó: lehet, hogy a ti iskolátokban így volt, nálunk a városban volt, ahol 15-én még kellett menni a gyerekeknek, volt, ahol már 13-án sem. A lényeg, hogy szept 1 előtt nem kezdődik és jún 15 után nem tart.
tervezhető a nyár

hower 2011.08.19. 08:47:13

"elkövettek némi 'időszámítási baklövést', hiszen az 'egyszerre nem tud megvalósulni a naptár tulajdonságai miatt, hogy mindenképpen hétfőn kezdődjön, és mindenképpen pénteken legyen vége a tanévnek'"

Ezen hatalmasat röhögtem, mert ez már annyira abszurd. :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.19. 09:21:25

Németeknél évtizedek óta ugyanakkor kezdődik és végződik a tanév.

kicsijuti 2011.08.19. 09:34:20

Amúgy szerintem az lenne a jó ha június végéig tartana a tanítás és cserébe a téli szünet 2 héttel lenne hosszabb

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: németeknél a tanítás kezdete tartományonként változó.

zoxó 2011.08.19. 09:39:20

@gorillka: bocs, én tévedtem, 15-e volt az utolsó. Csak nálunk akkor már értekezletek voltak:).

Netuddki. 2011.08.19. 09:39:36

Mér'? A fideszesek mióta tudnak számolni?

Apropó kitüntetések. Tegnap a takarítónőn majd bexartam.
Megkérdezték tőle oszt mit csinál ha 5 nap múlva nyugdíjba megy?
- Hát kitakarítok otthon. 30 évig az iskolát takarítottam, a nagy munkában nem volt időm arra is...

Netuddki. 2011.08.19. 09:41:57

@kovi1970: Na jó nem ezt mondta. ;)

De a többi nyilatkozó se volt semmi.
- Ha egy gyereknek elveszett a tornacipője, csak szólt Marika néninek.
Az már nem derült ki utána meglett-e a tornacipő.

Szerintem nem is takarítónő volt, hanem eltakarító...

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.08.19. 09:46:34

@zoxó: "ott vannak a nemzeti ünnepeink, amelyek vagy hétvégére esnek, vagy nem."
Úristen, tényleg! Így a különböző években KÜLÖNBÖZŐ HOSSZÚ LENNE A TANÉV! MINDANNYIAN MEG FOGUNK HALNI! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!
Az a néhány nap tök mindegy? A gyerekek így sem tanulják meg, hogy kell kitölteni egy postai csekket, mi az a betéti kamat.
De remélem az még belefér, hogy hány nyelven beszélt Hunyadi János, úgy izgulok!

Egy vásárló · http://vasarlasitippek.blog.hu 2011.08.19. 09:50:21

Tisztelettel ajánlom figyelmetekbe a blogomat!

eichikarl 2011.08.19. 09:50:25

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Észak Rajna Vesztfáliában egy ideje minden évbe elöre vagy hátra csúszik egy hetet.
@Canten vagyok Montageu-ból:
Augusztus elején kifejezetten hasznos lenne egy + iskolai szabadbap. Nem?

tomi888 2011.08.19. 10:09:36

Most nem azért, de mi a hozzáadott értéke ezzel a kérdéssel akár 1 mp-et is foglalkozni?....

portis · http://www.online-szallas.com 2011.08.19. 10:11:23

""a naptár tulajdonságai miatt""

Nem hiszem el hogy ne lehetne azon a fránya naptáron változtatni, hamár a választók 2/3-a felhatalmazást adott rá!!

kemény keleti kommentelő 2011.08.19. 10:16:23

@eichikarl: Én igazából a fidesz fülkeforradalmának napjára tenném Urunk Szineváltozását. Mondjuk április 11. ?

eichikarl 2011.08.19. 10:20:49

@Canten vagyok Montageu-ból:
Az már foglalt. A költészet napja (József Attila születésnapja)

tataugebu 2011.08.19. 10:42:02

@eichikarl: József Attila komcsi volt, a történelemből kitörölni, a naptárban a helyet felszabadítani!
04.11. legyen a Nagy Nemzeti Fülkeszín Váltásos Foradalmi Hatósági Népnemzeti Turul Nagymagyarországos Üdvözült Zorbánnap!
Mindörökké! Delegalább! :)?

zati 2011.08.19. 11:35:04

@gorillka: Azért lenne előnyös, mert a a távolban tanuló kollégisták egy v. két nap kedvéért utazhatnak órákat, esetleg foglalhatják el a kollégiumi, albérleti szobáikat. Tényleg nem kényelmes, jobb lenne a hétfői kezdés. Úgy a diákok, mint a szülők számára.

zati 2011.08.19. 11:49:27

@tataugebu: Ezen besírtam :) :) :)
Javaslom továbbá, hogy legyen kötelez kifüggeszteni minden közintézményben 50 x 30 cm-es, színes, álló nyomtatásban, méltó helyen és minőségben. Javaslom továbbá betiltani a kaszinótojás árusítását minden közintézmény büféjében.

apose 2011.08.19. 12:08:25

Okosabb vagy mint egy ötödikes????

dr. v.b.1990 2011.08.19. 12:48:15

Ez a rövid eset is világosan bizonyítja,hogy mi is zajlik az oktatás terén.(még mindig)

tellybooksah 2011.08.19. 13:13:05

GYURCSÁNYAHIBÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁS!

Vidéki 2011.08.20. 09:41:57

A szerző sok gumicsont (nyugdíjpénzek lenyúlására, az alkotmány kiherélésre, elszámoltatással fenyegetésre, nyugati kritikusok számára kokik és sallerrek osztogatása és még ki tudja, mi minden után) most Hoffmann Rózsáékba harap bele.

A szerző tart attól, hogy a kormány többi törvényjavaslatát és alkotmány-módosítását is hasonló alapos előkészítés előzi meg.

Mindez jól tükrözi a szerző prekoncepcióját, miszerint „hülyékkel vagyok körülvéve”, valamint a „szakértelem”, „feladatra alkalmasság”, „hozzáértés” képességét a Gondviselés a mostani felelős pozícióban lévő emberektől kegyetlenül megtagadta.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.08.20. 14:21:30

@Vidéki: Nem prekoncepció, tapasztalat :-)
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0