1998 nyarán barátaimmal részt vettem egy tiszai vizitúrán. Az egyik vízparti kempingben egy ismerős bajusz jött velem szembe a tévéből megszokottnál több fokkal lazábban, egy szál fürdőgatyában (talán még mosolygott is): a magyar országgyűlés akkor épp frissen megválasztott elnöke. 

Nem sok pozitív emlékem van Áder Jánosról, de ez a véletlen találkozás közéjük tartozik. Bár jól meggondolva akkor még a komplett FIDESZ felé nagy várakozásokkal tekintettem: még innen voltunk a megfigyelési ügyön, Simicska kinevezésén, szóval azon a dolgokon, amelyek végleg megroppantották az addigi reményeimet bennük.

Azóta persze sok víz lefolyt a Tiszán, ez a FIDESZ már rég nem az a FIDESZ, amelynek én a rendszerváltáskor, gimnazistaként drukkoltam.

Áder elég nagy hendikeppel fut neki az új pozíciójának. Bár természetesen mindegyik elődjének voltak pártkapcsolatai valamilyen szinten, de a rendszerváltás óta nem volt még olyan államfő, amelynek ne lett volna egy teljes életműve a politikusságon kívül is. Meg kell küzdenie azzal is, hogy a közvetlen elődje soha nem látott mélységekbe rántotta a köztársasági elnöki poszt presztízsét, mind a tevékenységével, mind a dicstelen távozásával. Talán nem véletlen, hogy Ádernek az első államfői beszédében mindegyik korábbi elnökről volt egy jó szava, csak pont Schmittről nem, pedig egy párthoz tartoznak.

De ez a beszéd nem csak ezért figyelemreméltó.

Ebben a beszédben nyoma sincs az olyan schmittpáli megalázkodásnak, hogy motorja kíván lenni a törvényhozási lendületnek, és nem gátja vagy pláne ellensúlya (mondjuk nem lehet azt mondani, hogy Pali bátyánk ezt az elnöki programot nem tartotta be az utolsó betűig).

Ez a beszéd egy konszenzuskereső politikus beszéde volt, amelynek nem egy mondata akár az aktuális kormány kritikájaként is felfogható, és mindenképp méltó ahhoz a poszthoz, amit mától be fog tölteni. Üdítő volt ezeket a mondatokat hallani, olvasni egy (most már elvileg) ex-fideszestől. Lehet, hogy Brüsszelben élve megfertőződött egy kis politikai kultúrával? Mindenképp javára válna ez a hazai közéletnek.

Én a jelen kormánynak a megválasztásakor minden ellenérzésemet félretéve azt kívántam, legyen sikeres, hisz a kormány sikere az ország sikere is egyben. Nem lett az (nagyon nem), és ez sajnos az országon is meglátszik. Ennek ellenére (bár lehet, ezért sokan naívnak fognak tartani, és még az is lehet, igazuk lesz) most is előkapom a pozitív énem. Félreteszem a negatív Áder élményeimet, és a Tisza partit előtérbe helyezve azt kívánom, vegye is komolyan, amit mondott, legyen méltó ehhez a beszédhez, legyen méltó ahhoz a Kölcsey idézethez, amivel befejezte a mondanivalóját.

A haza minden előtt.