Ennyin múlna?
2012. szeptember 11. írta: Fedor

Ennyin múlna?

ov_itt-az_ido.jpgGyurcsány csinált pár vállalhatatlan gazdasági trükköt, és elismerte, hogy hazudott. Az eredmény: folyamatos tüntetések, zavargások, Gyurcsány pedig (megérdemelten) örökre pária lett a magyar politikában, próbáljon bármilyen blikkfangos akciót kitalálni azért, hogy képernyőre kerüljön.

Orbán csinált pár vállalhatatlan gazdasági trükköt (nagyobbakat és rosszabbakat, mint az elődje), folyamatosan szűkíti a demokrácia kereteit (csak a legfrissebb fantáziadús ötlet: előregisztráció a választási regisztrációhoz), cinikus döntéseivel erkölcsi mélységekbe taszította az ország megítélését, középkori elvek alapján szól bele (ahol nem kéne) és nem szól bele (ahol kéne) az emberek életébe.

Viszont nem ismerte el, hogy hazudott (pedig hát könyveket lehetne megtölteni állításainak cáfolataival).

Ennyin múlna?

Természetesen nem akarok zavargásokat. Soha többé ne legyenek olyan jelenetek Budapest utcáin, mint 2006 őszén. Egészen mostanáig kitartottam amellett, hogy ki kell várni a következő választást, és akkor kell elkergetni a nekünk nem tetsző kormányt. De az utóbbi pár hét elbizonytalanított ebben, és most már tényleg komolyan felmerül kérdésként, hogy lesz -e egyáltalán normális választás 2014-ben, és elnézve az elmúlt két év tendenciáit, kérdés, hogy mi vár még ránk addig?

És mindehhez itt állunk egy szétszabdalt, töketlen ellenzékkel, valamint a pártot választani nem tudók elsöprő tömegével (köztük tudva engem is).

Szarban vagy hazám, de nagyon.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr44770351

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.09.12. 13:03:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2012.09.11. 17:52:51

Kedves Fedor!
"MAGADRA" szavaznál?
Már nem "kéviselőjelölt"-re, hanem mint a képviselőjét 4 éven át utasítók egyike...
ide-oda.blog.hu

jakabgipsz 2012.09.11. 18:31:18

A Fidesz-kreálta választási rendszer önmagában demokratikus lenne (még ha nem is tetszik), de ha a sok lehetséges demokratikus rendszer közül az egyik oldal választja ki, konszenzus nélkül, a neki tetszőt (azaz kedvezőt), az antidemokratikus.

Az ellenzéknek ki kéne mondania, hogy ha a következő választáson a Fidesz nyer, de feltételezhető, hogy az eddigi rendszerben nem nyert volna, akkor bármilyen eszközt (akár fegyveres felkelést is) bevet. Az antidemokratikus módszerek ezt jogossá teszik, és egy antidemokratikus kormány ellen nincs más módszer.

Ehhez viszont az ellenzéki vezetőknek nem a seggükön kéne ülni, hanem tenni a dolgukat, és olyan kampányt folytatni, hogy 2014-re létrejöjjön egy ütőképes ellenzék. Egyelőre arra se telik tőlük, hogy egyáltalán tiltakozzanak pl. az egyéni mandátumok arányának a növelése, vagy a nem Mo-on élők szavazati joga ellen.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.11. 18:50:04

@1.szóló: Bocs, de nem hinném, hogy a módszered bármire is vezetne az anarchiába kívül. Vannak hátrányai a pártokon alapuló parlamentáris demokráciának, de a tapasztalat azt mutatja, hogy minden más rosszabbul működik.

Talicska Lajoska 2012.09.11. 19:28:39

Gyurcsány csinált pár vállalhatatlan gazdasági trükköt, és elismerte, hogy hazudott.
Nem pont így történt. Zárt körben, a barátai előtt ismerte csak be hazugságát. Majd a barátai lebuktatták. Szép kis csapat. Soha ne jöjjenek vissza.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2012.09.11. 19:48:13

@Fedor:
A módszerem épp a "pártokon alapuló parlamentáris demokráciának" az általad is elismerten létező hátrányait hivatott kiküszöbölni ANNAK keretein belül (kb. 30%-os parlamenti részarányig működőképesen) annyira, hogy SEMILYEN jogszabályi változás nem igényel a 2014-től való (önkéntes:) alkalmazása (mondom: 5-30% mandátummal:)

Talicska Lajoska 2012.09.11. 19:49:25

Gyurcsány demokrácia felfogása semmivel sem jobb Orbánénál. A hatalomért folytatott harcban bármilyen eszközt megengedhetőnek tartanak. Mindketten lenézik a választóikat, akikre pusztán a hatalom megszerzésének eszközeként tekintenek.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.11. 20:46:02

@Talicska Lajoska: Ő legalább zárt körben elismerte. Ettől függetlenül persze a hátam közapére kívánom őt is, csak vannak fokozatok...

jakabgipsz 2012.09.11. 21:07:16

@Talicska Lajoska: Ettől még nem mindegy, hogy a demokráciával ellentétes eszközöket is használ a hatalom megtartására, vagy nem. Az, hogy a választók arra kellenek neki, hogy hatalomra kerüljön, az még nem demokráciaellenesség.

(Amúgy a magyar választókat van miért lenézni, még ha nekik nincs is sok alapjuk rá.)

Vidéki 2012.09.11. 22:27:07

Fedor írja:

1. „Egészen mostanáig kitartottam amellett, hogy ki kell várni a következő választást, és akkor kell elkergetni a nekünk nem tetsző kormányt.”

Fedor már nagyon türelmetlen, szeretné követni a bolsevikok példáját, akik nem vártak választásra, hanem elsütötték az Auróra cirkáló ágyúit és megostromolták a Téli Palotát.

Ezek után Fedor még szuper-demokratának is képzeli magát.

2. „ De az utóbbi pár hét elbizonytalanított ebben, és most már tényleg komolyan felmerül kérdésként, hogy lesz-e egyáltalán normális választás 2014-ben…”

Egy optimista orosz gyerekdalra emlékeztetném.

„Puszty vszegdá bugyet szonce,

Puszty vszegdá bugyet nyébo,

Puszty vszegdá bugyet mama,

Puszty vszegdá budu já.”

dr. jenőke (jenőke) 2012.09.12. 01:21:20

@Vidéki:
Figyelj csak: ezt mondta többek között Orbán Viktor, még 2007-ben. „Ha egy hatalom azt akarja, hogy tiszteljék, tiszteletreméltónak is kell lenni. Ám a mai hatalom nem hogy megakadályozná az állam lezüllesztését, de élen jár benne. Semmibe veszi az évezredes íratlan szabályokat, ezer éves bástyákat támad...(…) Világossá tettük, egy népnek joga van elkergetni a kormányt egy demokráciában is, ha az a nép akarata ellenére kormányoz, ha az emberek létérdekét veszélyezteti. Igen, joga van."

Vidéki 2012.09.12. 06:18:33

@Dr. jenőke (jenőke):

Figyelj csak: Orbánék türelmesen kivárták a szabad választásokat, míg a bolsevikokelsütötték az Auróra cirkáló ágyúit és megostromolták a Téli Palotát.

Képes vagy érzékelni a különbséget, avagy a te fejedben minden összemosódik?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.09.12. 07:18:03

Orbán az állam minden tisztségviselőjét maga nevezte ki.

Maga íratta az összes törvényt az alaptörvénytől a kreszig.

Mikor esik már le a tantusz, hogy ez nem demokrácia,

hanem - egyszemélyi hatalom - ?

Itt ti nem szavazhattok semmiről.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2012.09.12. 07:49:06

@Vidéki: Nem tudom, te figyeltél? Nem vetted észre, hogy a szabad választások után már 4 hónappal a türelmes Viktor felbújtotta "bolsevik" csőcselék már 2006-ban elsütötte az Auróra pezsgősüvegből készített Molotov koktélt, és megostromolta téli, bocsánat őszi Tőzsde Palotát. És mint tudjuk, a türelem rózsát terem, kivirágzott a fülkeforradalom.

Képes vagy érzékelni az általad citált analógiákat, vagy a te fejedben minden elhomályosodik?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.12. 08:40:36

@Vidéki: "Orbánék türelmesen kivárták a szabad választásokat, míg a bolsevikok elsütötték az Auróra cirkáló ágyúit és megostromolták a Téli Palotát. "

Orbán 72 órás ultimátuma megvan még?

ÉS milyen ágyukat akarok én elsütni? Tudol -e olvasni? Érted -e, amit olvasol?

"Természetesen nem akarok zavargásokat. Soha többé ne legyenek olyan jelenetek Budapest utcáin, mint 2006 őszén."

dr. jenőke (jenőke) 2012.09.12. 08:42:51

@Vidéki:
Milyen alapon hasonlítod az orosz "forradalmat" a magyar viszonyokhoz?
Hol vannak ma már kommunisták, ha egyáltalán tudod, hogy mit jelent ez a szó, mint fogalom?
Én úgy tudom, hogy ifjú forradalmárok az MTV székházának kapuját rohamozták meg az orosz bolsevikok Téli Palota ostromának mintájára. Ezek az ifjú forradalmárok majd jól megrohamoznak téged is, ha kommunistázod őket.
Tanulj, olvass! Rád fér.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2012.09.12. 10:06:50

@Vidéki: @Dr. jenőke (jenőke): "Hol vannak ma már kommunisták, ha egyáltalán tudod, hogy mit jelent ez a szó, mint fogalom?"

Persze, hogy tudja, hiszen maga is az! Mondjuk ki: Vidéki egy mocskos bolsevik, aki kiszolgál egy olyan államszervezetet, ami azt képzeli csak az állam képes az allokációra.
Vidéki fülkeforradalmár elvtárs, komminusta vagy!

starboard · http://horgaszat-befektetes.blogspot.com/ 2012.09.12. 10:09:28

Valamit kifelejtett kedves Fedor... en meg latok egy kulonbseget: a mostani vezetes megzsarolt/atvert 3m embert es lenyult 3000mrd forintot, melyet lassan felelt, csak hogy az almat dedelgesse. nemcsak hazug ( amit nem vall be ) hanem tolvaj is... s tovabbra is hisznek benne... mint a tegnapi meccs utan is zug a : Ki a jo<
Magyarok!

Nemzetidegenek nyálverése 2012.09.12. 10:53:30

A külföldi katonai segédlettel hatalomban regnáló - inlegitím- szocialista diktatúra csak úgy, és csak addig működik, amíg megfoszthatja a nemzeteket a gazdagságuktól, az adott ország állampolgárait a vagyonuktól és a szabadságuktól egyaránt!!!
2010-ben az éhező milliók, a megélhetési hitelek felvételére kényszerült tömegek, a nemzetidegen szocialistákat kidobták az ablakon, a trükkös hazug eszméjükkel együtt, ezért tudott a Fidesz-KDNP kétharmados felhatalmazást kapni.

Nemzetidegenek nyálverése 2012.09.12. 10:59:27

Az előzetes regisztráció azoknak a pártoknak kedvez, amelyeknek széles és nagy létszámú a biztos választói körük
– fogalmazta meg valaki az ellenzők táborából.
Itt az eredendő bűn: ha egy párt tudatos építkezéssel, sok munkával kiépít egy nehezebben manipulálható bázist, az veszélyes.
Az agyamentek szerint sokkal jobb és demokratikusabb - az évtizeden keresztül működő - egy jól időzített blöffel a bizonytalan szavazatokat -lejárt szavatosságú konzervekkel ösztönözve, ide oda szállított szavazók x-eit besöpörve választást nyerni.

dr. jenőke (jenőke) 2012.09.12. 11:29:57

@Nemzetidegenek nyálverése:
Ezek szerint kizárólag azok regisztrálhatnak és szavazhatnak, akik két tanúval és nem hamisított párttag-könyvvel bizonyítani tudják, hogy együtt laktak bármely kollégiumban és azok, akik legalább 15 éve tagjai a pártnak, továbbá saját fülkéjük is van, ha nagy a szükség.

Kivlov 2012.09.12. 12:30:43

"...és elismerte, hogy hazudott..."

El a f*szt, szimplán lebukott. Ha valami vérnyúl maszopos nem csempészi ki a beszédet, még ma sem tudnál róla, miket is mondott.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.12. 13:45:59

@Kivlov: A lényegen nem változtat. Gyurcsány szájából hallottuk, hogy hazudott (lényegtelen, hogy milyen körülmények között), Orbánéból meg nem, kb. ennyi a különbség ezen a téren.

Kivlov 2012.09.12. 14:32:20

@Fedor:
Lényegtelennek lényegtelen. Csak a tényen nem változtat, hogy ez nem beismerés, hanem lebukás, úgyhogy felesleges ezért a mellét vernie a vörös brigádnak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.12. 15:45:49

@Kivlov: Tévedésben vagy. Senki nem veri a mellét, csupán arra próbálok rájönni, hogy mi a különbség a két hazug között, hogy az egyik ellen felkelt az utca, a másik ellen meg nem, és csak azt a különbséget találtam, hogy az egyiknek hallottuk a saját aszájából, a másiknak meg nem.

Kivlov 2012.09.12. 15:55:38

@Fedor:
te gréczy s*ggéből bújtál ki?

Locassen 2012.09.12. 15:56:28

@Fedor: ennek oka vélhetően az adott politikusok ellentáborának karakterisztikájában keresendő; Orbán Viktor ellenzéke nem képes és nem is hajlandó a parlamentáris kereteken kívül tartósan politizálni. Ez vélhetően azért van, mert ezen tábor öregebbik része még a Kádár-rendszerben szocializálódott és megőrizte az államszocialista rendszer konformista, kibekkelős attitűdjét, a fiatalabbik része meg, bár az internetes jelenlétből másképp tűnik, az individualista alapállás miatt képtelen tartós politikai akciókat szervezni, sőt, úgy általában életképes szervezeteket működtetni.

Hogy ez most az ország szempontjából inkább jó, vagy inkább rossz, azt mindenki döntse el maga (c. Romsics I.)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.12. 15:59:25

@Kivlov: Te funkcionális analfabéta vagy? Hol olvastál tőlem egy dicsérő szót is Gyurcsányról ebben a posztban? Olvastad -e, hogy miket írtam korábban róla?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2012.09.12. 16:01:07

@Locassen:
Az mindenesetre "érdekes" volt, amikor a "fiatalabbik része" alig várta, hogy bekerülhessen a parlamentbe, amikor DE sikerült neki, akkor meg kijött elé az utcára duzzogni... :(

Locassen 2012.09.12. 16:19:23

@1.szóló: igen, ilyen szempontból érdekes, hogy anno a Fidesz, akik ugye az utcai politizálásból nőttek friss parlamenti párttá, mennyire távoltartotta magát a taxisblokád politikai hátországától. Gondolom a jogászképzés teszi, ellenben az LMP bölcsész/szociológus meghatározottságával.

Meg hát nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.09.12. 19:03:35

Fedor, ha komoly a kérdésed, és nem csak sóhajtozol, akkor nézd meg, van-e még más fontos különbség 2006 ősze és 2012 között. Megy vagy segítsek? :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.12. 19:15:26

@Holger Hartland: Komoly különbség? Orbán sokkal durvábban és pofátlanabbul nyomja, ez tény.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.12. 20:36:09

@Holger Hartland: Nincs kedvem barkocbázni, halljuk, mire gondolsz.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.09.13. 00:32:05

@Fedor: Egyszerűen arra, hogy 2006-ban a méltán közutálatnak örvendő kormánnyal szemben még volt olyan ellenzék, amelyről - akkor - el lehetett hinni, hogy ha nem is jól, de legalább úgy-ahogy elfogadhatóan (és Gyurcsányéknál jobban) tud kormányozni.

Ma pedig a méltán közutálatnak örvendő kormánnyal szemben olyan ellenzék áll, amelynek egy része már teljesen elhasználódott, szintén közutálatnak örvend vagy nevetséges, más része holdkóros náci, harmadik része kicsi és lila.

Még egy rendes kormányellenes tüntetést sem tudnak összehozni. Ez a poszt remekül összefoglalja:
raerunk.blogrepublik.eu/2012/09/04/tuntetesi-kisokos-teljesen-hulyeknek/

Nekem is volt egy ilyen még januárban, ha nem is ennyire jó:
hartland.blog.hu/2012/01/02/tuntetes_43

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.09.13. 05:27:01

tetszettek volna forradalmat csinálni... ami késik, az a vonat

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.09.13. 08:00:19

@Holger Hartland:

Hazudsz.

2006-ban Gyurcsány éppen megnyerte a választásokat.
Kormányt alakított, és még épp el se kezdtek semmit csinálni,

amikor máris ott voltak a spontánok.

Nem igaz, hogy közutálat volt.

Orbán és bandája utálta őket, mert nem nekik szavazott a nép.

Satu Ferdinándok meg futballhuligánok verték magukat a földhöz.

A fidesznyikek.

A mostani ellenzék meg bármikor tudna kormányozni, csak nem erőlteti.

Mert kár belétek, félázsiai csürhe.

Majd ha már minden holdkóros nemzeti elméletetek dugába dől,
majd akkor tértek magatokhoz,

vagy akkor se.

Próbálgassátok a hülyeségeiteket.

Bolondítsátok magatokat.

Idióták.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.13. 09:40:42

@Holger Hartland: Olyat mondj, amit nem írtam bele a posztba...

tarackos 2012.09.13. 10:08:59

Sztem értelmes ember az elmúlt két év után hasonlóan ítéli meg a kormányokat: hazug, erkölcstelen társaság mind a kettő. A mostani ráadásul teljesen gátlástalan.

Az jó kérdés miért nincsenek most zavargások. Erre talán választ ad ha megkérdezzük: miért voltak korábban zavargások? Nem nehéz eljutni odáig, hogy valszínű a zemberek korábban nem maguktól zavarogtak, nem azért zavarogtak mert hű de nagy erkölcsösek és bántotta a fülüket a hazugság.

Hanem mert uszították őket, ők meg követtek vkit akiről mára kiderült semmivel sem jobb mint korábbi gyűlöletük tárgya.

Amilyen következtetést le lehet vonni:

- kb. néhány 10 ezer ember van aki kormánytól függetlenül, ügyek, értékeke mellett hajalandó tüntetni.

-van néhány százezer akiket lehet hergelni és ha van akit kövessenek akkor kimennek az utcára

-a többség úgy tesz mintha az égvilágon semmi sem érdekelné

-nincs civil kurázsi, a társadalom nem érti, ha szükséges nyíltan szembe kell helyezkedni a hatalommal, hogy észhez térjen

Mi lesz '14-ben? Senki sem tudja. Sztem orbánt simán le lehet váltani de a lényeg: jobb jön utána vagy megy majd a régi nóta más hangszerelésben mint történt 2010 után.

tarackos 2012.09.13. 10:15:15

@Holger Hartland: Én értem, hogy a ballib teljesen hiteltelen volt. Viszont mára kiderült: a fidesz is hazudik reggel, délben este. Ilyenkor az a minimum, hogy elgondolkodunk nem pont uezt tette az elmúlt nyócban? Mert akkor lehet, hogy hibádzik vmi a ballib teljes hiteltelenedésével.

pl. évekig hallgattuk, hogy szétloptak mindent. Erre lázár bejelenti, hogy 1442 ügyből hétben tettek feljelentést de ez szám 30-nál már nem is lehet több mert a többit lezárták. Ez max. 2,5%. Komolyan mondjuk, hogy 2,5% az szétlopás? De mi van a fideszes önkorikkal, Lázár, Kósa, Meggyes nem nyúlt semmit? Tutira?!

Nem védem a ballibet de még az is lehet a fele sem igaz mint amit gondolunk róluk. Persze az őket minősíti ha tényleg elhiszik magukról mekkora ganajok és képtelenek visszautasítani a vádakat...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.13. 10:19:35

@tarackos: "Mi lesz '14-ben? Senki sem tudja. Sztem orbánt simán le lehet váltani"

Ha nem kavarnának egyfolytában a választási törvény körül, azt mondanám, hogy igazad van. Most már viszont erősen lejt a pálya, és nem a mostani ellenzék felé.

"a lényeg: jobb jön utána vagy megy majd a régi nóta más hangszerelésben mint történt 2010 után."

Ez egy nagyon jó kérdés. Remélhetőleg az előbbi.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.09.13. 10:36:39

@Fedor: Ez már csak keményedni fog.

Teljhatalmú kormányzó és aljas rezsimszolgája - akár nyer, akár veszít,
utána nagyon elszabadul.

A győzelem minden ganajságát igazolja,
a vereségből meg azt tanulják, hogy keményebben kellett volna odacsapni.

Úgyhogy nincs szebb jövő.

jakabgipsz 2012.09.13. 10:49:05

@Fedor: [kötözködés]Ill. épp ellenzék felé lejt. Akkor könnyebb gólt rúgni, ha a másik felé lejt a pálya.[/kötözködés]

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.09.13. 16:03:50

@Fedor: Na de rosszul írtad bele. Így: "És mindehhez itt állunk egy szétszabdalt, töketlen ellenzékkel..."

Nem "és mindehhez itt állunk...", hanem "azért van így, mert itt állunk..."

Nemcsak szétszabdalt és töketlen, hanem egy jelentős része hiteltelen és nevetséges, egy másik része az előbbiek hibáiból 15%-osra hízott náci.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.09.13. 16:10:47

@tarackos: A Fidesz a ballib mellé süllyedt, csak épp az a mázlija, hogy a ballib süllyedt először. Kormánypártként gyorsabban lehet süllyedni. Gyurcsány nagy hibát követett el, hogy nem mondott le még 2006-ban.

Elszámoltatás? Persze, hogy nem lesz belőle semmi, az ügyek nagy részében nyilván a Fidesz is benne volt, magukat meg csak nem számoltatják el.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.13. 19:38:31

@Holger Hartland: Nincs vita köztünk, de nem írhatok le mindig minden evidenciát részletesen :-)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.09.14. 23:55:04

FEDOR!

Azt az egyet elfelejtetted megemlíteni, hogy GyF az egyetlen jelenleg, aki hatásosan, a külföldi vezető médiák figyelmét felkeltve tud tiltakozni az orbáni önkény ellen, és ezt teszi is folyamatosan.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.15. 10:50:39

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: 1. Ha Gyurcsány felkelti a külföld figyelmét, az leginkább a volt pozíciójának szól. De ettől még itthon nem lesz kevésbé megosztó a személye.
2. Más is fel tudja kelteni a külföld figyelmét. Nekem nem úgy tűnik, hogy csak akkor vetül ránk a külföldi sajtó figyelme, ha Fletó tesz valamit. Kérdezd csak meg a jobbosokat, nekik pontos listákon alapuló összeesküvés-elméleteik vannak arról, hogy milyen kritikák jelentek meg a kormányról, és hogy szerintük kiknek a megbízásából :-) Az EU-s kritikákat se írnám egyedül Fletó számlájára.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.09.15. 13:40:49

@Fedor:

1. Ha Gyurcsány felkelti a külföld figyelmét, az leginkább a volt pozíciójának szól.
- És? Én örülök neki, ha az EU felkapja a fejét arra, ami itt megy. Ha ezt GyF-nek köszönhetjük, akkor GyF-nek kell megköszönni.

De ettől még itthon nem lesz kevésbé megosztó a személye.
- Mivel is oszt meg? Ő hirdet árokásását? Ő mond olyat, hogy a haza nem lehet ellenzékben? Ő sajátítja ki a nemzeti jelképeket?

Fedor, nagyon komolyan csalódtam benned.

Nem GyF személye a megosztó, hanem a megosztott ország egyik fele zsigerből gyűlöli. Még akkor is, ha megtanulna a vizen járni, és mannát potyogtatna az égből. Az se tetszene a másik félnek, ha GyF személyesen hozná el a kánaánt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.15. 14:54:45

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Pont magad írtad le az utolsó bekezdésedben, hogy miért megosztó. Ezt kéne belátnia, és épp ezért kéne visszavonulnia.

Hogy Orbán rosszabb Gyurcsánynál, abban nincs vita köztünk. Épp ezért kéne összefogni ellene, de ez Gyurcsánnyal nem fog menni.

Ha ezzel a véleményemmel csalódást okoztam neked, akkor sajnálom, de ez a realitás, ebből kell kiindulni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.09.15. 15:05:47

@Fedor:

Demokrataként nem vonulhat vissza. Ezt te magad, mint demokrata, szintén tudod.

Nagy Imrét is utálták rengetegen. Mégsem vonult vissza.

Károlyit is utálták rengetegen, nem vonult vissza.

.

.

Árpádot is biztos sokan utálták, mégis itt vagyunk ma és nem a Jennyiszej partján.

.

orbánt ma többen utálják, mint GyF-t, mégsem vonul vissza.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.15. 15:18:27

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Már bocs, de nem értelek. Ha nincs Gyurcsány, nincs demokrácia? Ezt sem gondolhatod komolyan... És ha pont azzal szolgálja a demokrácia ügyét, ha nem áll az útjába? Mert hogy most ez van. Amíg ő exponálja magát az egyik oldalon, addig az bőven elegendő, hogy a másik oldal csak azért is Orbánra szavazzon, mert náluk ez lenne a kisebbik rossz. Számtalanszor leírtam már (épp ezért nem is értem, miért okozok ezzel neked meglepetést), nem azzal van bajom, amit elvileg képvisel, hanem azzal, ahogy képviseli, és hogy ilyen lejáratódottan (és a végeredmény szempontjából mindegy, hogy ebben mekkora szerepe volt a karaktergyilkosságnak, mert persze volt, vastagon), szóval hogy ilyen lejáratódottan egyszerűen csak árt annak az ügynek, amiért elvileg dolgozik. Ha ezt fel tudná ismerni, az államférfihoz méltó lenne (2009-es lemondása majdnem jó volt, csak meg kellett volna maradnia utána a fenekén). De ezzel az állandó szereplési viszketegségével nem tudom többnek látni egy ripacsnál, már bocs.

"orbánt ma többen utálják, mint GyF-t, mégsem vonul vissza. "

És ez érv? Talán nem lenne jó az országnak, ha Orbán is visszavonulna? Talán jól teszi, hogy nem vonul vissza? Még egyszer: attól, hogy Orbán rosszabb, nem lesz Gyurcsány automatikusan jó az abszolút skálán...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.09.15. 19:22:23

@Fedor:

"Már bocs, de nem értelek. Ha nincs Gyurcsány, nincs demokrácia?"
- Nem ezt mondom.

Azt mondom, hogy demokrataként nem vonulhat háttérbe, amikor bontják le a demokráciát. Ezt te magad is beláthatod, hisz te magad is küzdesz a demokráciáért, számtalan írásodban tiltakozol a demokratikus jogrend és intézményrendszer felszámolásai ellen.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.15. 21:30:08

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Miért ne vonulhatna háttérbe, ha egyszer pont azzal segítene a legtöbbet? Tényleg nem értem.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.09.15. 22:33:13

@Fedor:

Egy demokrata nem vonulhat a háttérbe.

Másképp megközelítve: Fejezd be a blogolást és vonulj háttérbe, mert azzal segíthetsz a legtöbbet. Személyed megosztó, mert sokan zsigerből gyűlölnek azokért, amiket leírsz. Ezért te egy megosztó blogger vagy.

Visszavonulnál?

Ha visszavonulnál, majd 5 év múlva előbújnál, szerinted jogosan tartanánk téged megélhetési demokratának?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.16. 00:11:30

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Te is tudod nagyon jól, hogy sántít a hasonlatod. Egyrészt nem csak az a gond, hogy sokan nem szeretik, másrészt meg ne hasonlítsunk össze engem volt miniszterelnökökkel hatás tekintetében. Egyébként meg igen: ha azt látnám, hogy ez a hasznosabb, átadnám a helyet, vagy legalábbis remélem, lenne erőm hozzá. De egyelőre nem vagyok olyan pozícióba, hogy számítson, én mit teszek.

Nagyon úgy érzem, hogy te már csak az ellentmondás kedvéért vitatkozol velem, mert nem hiszem el, hogy nem érted azt, amit mondok, és nem érzékeled azt, hogy sajnos igaz, amiről beszélek. Ez van.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.09.16. 01:11:53

@Fedor:

Sejtettem, hogy feszegetni kezded, ne hasonlítsunk téged Gyurcsány Ferenchez.

Továbbra is csalódott vagyok, hogy nem látod be, egy akkora demokrata, (és itt most hagyjuk, milyen kormányfő volt) mint a volt miniszterelnök, nem állhat félre, mert azzal megcsúfolna/megtagadna mindent amiben hisz, amiért küzd.

Más: Nem kötelező vele küzdeni. De lehet mellette küzdeni, vele párhuzamosan.

nudniq 2012.09.16. 02:22:15

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Gyurcsány lett Piszkos Fred: Akik gyűlölik, azok olyan elvakultan gyűlölik, hogy bármi mellett is áll ki, a gyűlölői meggyűlölik azt is, ami mellett kiáll (és bármi ellen emeli fel a szavát, amellett a gyűlölői csakazértis kiállnak).

Ezt kellene felismernie, és ahogy Piszkos Fred megmenti Vadsuhancot, csak úgy tudna tenni valamit a demokráciáért...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.16. 10:09:08

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Egyszerűen nem értelek, hogy miért nem fogod fel a gonolatmenetemet...

Wagem 2014.01.18. 13:44:53

Fedor. te meg baszd telibe a jó kurva anyádat aki kiszart.!!
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0