Na ez volt az értelme a bajai videónak
2013. november 24. írta: Fedor

Na ez volt az értelme a bajai videónak

Az Együtt 2014 tegnap este közzétett a Facebook oldalán egy rejtett kamerás videót, amelyen egy férfi arról mesél, hogy a fideszes polgármester fejenként 5000 forintot ajánlott a közmunkásoknak, ha elmennek tüntetni Bajnai Gordon nyírbátori látogatása ellen.

A részleteknek az Index  ma járt utána: 

Bajnai csütörtökön látogatott Kislétára (...) A program szerint Bajnai a 3-kor esedékes temetői látogatás után 4-kor egy nyírbátori program vendége volt (...) A másfél perces videó az Együtt szerint három óra előtt, a kislétai temető bejáratánál készült, miután a politikus érkezésére készülődő Együtt-stábhoz odalépett egy férfi cigit kérni. Amikor kiderült, hogy a stáb Bajnait várja, a férfi elmesélte, hogy neki és néhány társának felajánlották, hogy kapnak fejenként 5000 forintot, ha vállalják, hogy libával a kezükben várják a négy órára érkező exkormányfőt Nyírbátorban. A férfi több társával éppen közmunkát végzett, amikor valaki odament hozzájuk azzal, hogy kellene vagy tíz ember a feladatra, de semmi nem kötelező. (...) Annyi bizonyos csak, hogy Nyírbátorban Bajnaiékat valóban tüntetők várták. Az Együtt szerint két nő és öt férfi tartott a kezében libát, szerintük kinézetük alapján látványosan kilógtak a tüntetők közül. A nyírbátori eseményekről néhány vágóképet a HírTv is leadott, amin látszanak a libás tüntetők. 

Nem ez volna az első alkalom, hogy kirendelt közmunkások libáztak volna, emlékezzünk csak a nyári szigetvári esetre, szóval a sztori akár igaz is lehet. Mégis, ha megnézzük, hogy mi volt a kommentelők első reakciója, akár a Youtube-ot nézzük, akár a videót még tegnap este továbbosztó Mandinert, vagy akár csak az Együtt FB oldalát, mindenhol eléggé hasonló hozzászólásokat találunk:

  • A bajai után újabb bumeráng?
  • Bajai oktatóvideo, vol.2. Nem megy ez, gyerekek.
  • Törökzsolti értelemben vett remekmű. A bajai cuccot nehéz überelni, de most sikerült.
  • Vigyázzatok!! Ez gyatrább, mint a bajai volt !!
  • Na újabb video hamisítás! Még az előzőt sem tisztázták!
  • Nem volt elég legyártatni a bajai kamu videót, most itt van ez is!

Mindezt úgy, hogy az égvilágon semmi bizonyíték nincs arra, hogy hamis lenne a videó, sőt, a később megismert részletek is inkább a hitelesség mellett szólnak, mint ellene.

Na ebből látszik, hogy miért és kinek volt szüksége a bajai videóra.

Az a videó ugyanis annyira könnyen leleplezhető volt, hogy kizártnak mondható, hogy egy profi csapat azzal a céllal hozta volna létre, hogy valóban bizonyítékul szolgáljon az egyébként köztudott, de nehezen bizonyítható csalásokra. Minden jel arra mutat, hogy az MSZP itt max. abban volt bűnös, hogy hagyta magát megvezetni.

Arra viszont kiválóan alkalmas volt, hogy (mint a fenti példa is mutatja), hivatkozási alap legyen, ha bármilyen újabb leleplezést kell hitelteleníteni. És ebből a szempontból majdnem mindegy, hogy egyébként ez a kislétai videó hamis-e, vagy sem. Jöhet ezután az ember bármivel, minden komolyabb vizsgálat nélkül rávágja a fél ország: ez is csak egy hamis  bajai utánzat.

Arra is kiválóan alkalmas volt, hogy az a FIDESZ, amely a köztévé hírhamisításait előléptetéssel "büntette", most gyanús gyorsasággal olyan törvényt fogadjon el, amely tovább szűkíti a sajtószabadságot, és a valódi lebuktatások esélyét.

És ha mindezt figyelembe vesszük, akkor elég egyértelműnek tűnik, hogy kiknek állt érdekében ez az egész. És az nem az MSZP, nem a szövetségesei és nem Gyurcsány, hiába a belengetett, de azért elég zavaros, és nem egyértelmű DK-s szál.

Mégiscsak profi munka volt. Sajnos.

UPDATE

Egy újabb idézet az Index cikkéből azoknak, akik szerint azért hamis, mert kizárt, hogy nem vette észre a fickó, hogy videózzák. Hát észrevette:

A videót később azért kockázták ki, mert a megszólalóktól nem kértek engedélyt a rögzítéséhez, igaz, utólag a felvétel egyik szereplője megkérdezte, hogy benne lesz-e a tévében. Erre azt a választ kapta, hogy a netre biztosan felkerül.

UPDATE 2

A videó készítőjének nyilatkozata

A videót én készítettem Kislétán, a temetőben, 2013. november 23-án 15 óra előtt néhány perccel. A temetőbe érkező Bajnai Gordont vártam, aki a kislétai roma sorozatgyilkosság egy helyi áldozatának sírjára kívánt virágot tenni. A temetőn keresztül kerékpározó fiatalokat nem én szólítottam meg, hanem ők álltak meg, és beszédbe elegyedtünk.

Operatőr vagyok, a kezemben stand by-ban pihenő kamerát akkor kapcsoltam be, amikor srácok azt mondták, hogy a helyi polgármester a közmunkások között toborzott önkénteseket, "libatartásra" Nyírbátorba, délután 4 órára. Természetesen nem fizettem nekik semmit, ha csak azt a cigarettát, amit kértek, nem tekintjük annak. Ami elhangzott, azt maguktól, vagy beszélgetés közben, kérdésre válaszolva, önként mondták.

A felvétel hossza 4 perc körüli, ám csak azokat a részeket vágtam össze és hoztam nyilvánosságra, amelyek a "libatartásra" vonatkoznak. A videó hitelességéhez nem fér kétség, hiszen nem másodkézből érkezett, hanem magam csináltam, velem történt meg. A hang és a kép személyiségvédelmi okokból van eltorzítva, hiszen az a pénz, amit beszélgetőpartnereim a közmunkával keresnek, az egyetlen bevételi forrásuk. Ha a helyi hatalmasság kicsinyes bosszúja miatt azt is elveszítik, nem marad semmijük. Ezt nem kívánom.

Egy tüntetésen lehetnek kellékek: transzparensek, molinók, zászlók, stb. Ezeket általában megveszik a tüntetők, vagy a tüntetőket küldő alakulatok. De itt kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket és állatokat vesznek meg azért, hogy saját politikai céljaikat elérjék, mindezt úgy állítva be, mintha ezek az emberek önként, meggyőződésből vennének részt egy demonstráción. És mindezt közpénzből, hatalomféltésért. Ez felháborító. Éppen azért készült el ez a videó, hogy ne lehessen kiszolgáltatott embereket arra kényszeríteni, amit nem akarnak, nem tennének meg önként. Mert az ilyen rendszer tűrhetetlen, az ilyen rendszer mielőbb bukjon meg.

Állításaimat független bíróság előtt is vállalom.

Nevem nem nyilvános.

UPDATE 3

Na tessék, itt a vágatlan, nem feljavított hangú videó. Lehet választani, hogy vajon mi az életszerűbb: az operatőr tanított-e be egy négy perces beszélgetést, vagy a polgármestertől anyagi függésben lévő közmunkást bírták rá eredeti kijelentésének megváltoztatására? Jelzem, ha az utóbbi az igaz, akkor kurva jó színész a csávó...

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr965653841

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Akarat és sötétség – Orbán éra 2013.11.30. 08:00:45

A véletlenek jönnek, mennek, egyszer lesz egy, amelyik életrevaló mutációnak fog bizonyulni. Csak addig kell valahogy megmaradni....

Trackback: Diszkréten eldugja a Fidesz vereségét a híradó.hu 2013.11.25. 09:25:57

Nem túlzás azt mondani, hogy a vasárnap fő belpolitikai híre a fóti időközi választás volt. Baján mindössze egy (jobboldali adottságú) választókörzetben volt szavazás, most viszont egy 19 ezres város szavazott. Fóton még 2002-ben is 13 százalékot vert ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2013.11.25. 11:29:29

@nick papagiorgo: Mint előbb írtam a videó lényegtelen. A lényeg, hogy ki szervezi a libás tüntetéseket a libás ellen. Szerintem a fidesz, mert látványosan nem határolódnak el tőle. Állítólag mindig ugyanazok vesznek részt rajta és látványosan nem meggyőződésből.

ha lenne vér a bajnai micsodájában akkor odamenne hozzájuk és meginterjúvolná őket miért mentek ki és ki küldte őket. Igen, kamerával dokumentáltan...

Netuddki. 2013.11.25. 11:30:44

@Bogyó 2: Mondjuk pont a "köz2 médiának kellene megkérdezni a tüntetőket. Esetleg kérhetnének is valamit. Muhaha!

Conchobar 2013.11.25. 11:32:43

@nick papagiorgo: "teljes helységnév például nem is hangzik el a videóban, csak annyi, hogy 'Bátor'" - Az igazság az, hogy Bátorból csak egy van: Nyírbátor (nincs se Dunabátor, se Tiszabátor, se Balatonbátor, se Kunbátor, se Őrbátor, se Győrbátor stb.)

Bogyó 2 2013.11.25. 11:35:13

@Sir Galahad: "a logika nem azt követelné meg, hogy a valódiságot kellene bizonyítani? "

Nem. Már miért követelné meg? Mindig egy vádat, egy bűnösséget, egy szabálysértést kell bizonyítani, nem pedig azt, hogy valaki nem tett rosszat. Te se bizonyítod be mindennap, hogy nem ölted meg a szomszédot, nem ezért nem ítélnek el.Hanem azért, mert azon túl, hogy nincs vád, nincs bizonyíték se, hogy ilyet tettél volna. Ártatlanság vélelme. Alapelv egy normális országban, de már egyre kevésbé leszünk az.

Az más kérdés, hogy a videóban elhangzottakat bizonyítania viszont a készítőknek kellene, ha ítéletet akarnak. Ez lehet egy bizonyíték, de önmagában nyilván nem feltétlen elég.Addig a polgi ártatlan. De a bizonyíték is valós, amíg be nem bizonyítják a hamisságát. És megint más kérdés, hogy bizonyító erejű-e az adott ügyben akkor is, ha valódi.

Conchobar 2013.11.25. 11:38:03

@Conchobar: "teljes helységnév például nem is hangzik el a videóban, csak annyi, hogy 'Bátor'" - Arról nem beszélve, hogy az életszerűségre törekvő videón a helyi szereplőknek úgy kell megneveznie a lakóhelyüket, mintahogy a valóságban egymás közt nevezik, szimplán Bátornak. Bár valószínűsíthetően a film készítői sem ezen, sem máson nem merengtek: egyszerűen csak önmagukat adták

Bogyó 2 2013.11.25. 11:40:21

@kovi1970: Szerintem vannak akik maguktól is kimennek. Akármelyik politikus ellen előfordulhatnak ilyenek. Nyilván ezzel akarja jelezni a Híradó, hogy az emberek mennyire fel vannak háborodva azon amit Bajnai művelt, művel, ami nyilván hazugság, az emberek érdektelenek, csak a fanatikusok libáznak bőszen.
CSak mindig úgy vannak felfestve ezek a dolgok az m1-en, hogy az emberek, hogy elutasítják azt, amit az ellenzékiek csinálnak, ha meg a kormány ellen tüntet valaki, akkor azok bohócok, felbéreltek, csőcselék stb. Régi bolsevik trükk ez is.

Vidéki 2013.11.25. 11:44:33

Volt régen a TV-ben egy mesesorozat gyerekeknek: "Mindentelhisz Nagymamama" címmel:

Fedor nagyon hasolít Mindentelhisz Nagymamamára.

Volt régen a TV-ben egy mesesorozat gyerekeknek: "Mindentelhisz Nagymamama" címmel:

Fedor nagyon hasonlít Mindentelhisz Nagymamamára.

Tutiblog Oktatófilmen a nyírbátori közmunkás törpök

hozzászólása nem annyira azt a mérhetetlenül leegyszerűsített felfogást mutatja, mint Fedoré:

"Mindenkinek volt végül ötlete, de a legjobbnak közfelkiáltással végül azt választották,

ahol egy félközelin két bringás beszélget a kamerával és egymással

és olyanokat mondanak, hogy a polgármester 5000 pénzt fizet a közmunkásoknak, ha kimennek libával tüntetni a Nyírbátorba előadást tartani igyekvő Gordonka ellen.

Aki lehet ott sem lesz és lehet nem is azt mondja, amit mondani fog.

És mert ez a Gordon, a maga kis 4–5 százalék közötti pártocskájával már annyira érdektelen,

hogy 5000 pénz alatt ki sem mennek kurvaanyázni elé, ezért már ezt is a Fidesznek kell intézni.

Magyarország spontán kurvaanyázások tekintetében sokkal rosszabbul teljesít, mint Bajnai idejében.

Ezt, mint tényt, jelenthetjük ki.”

Ad Dio 2013.11.25. 11:48:30

@Conchobar:

Ha a K által beígért díjra utaztak, akkor CSAK nekik küldték volna el, mivel más nem ígért pénzt.

Mondom, ködös a dolog.

tükörfúró 2013.11.25. 11:48:48

Pont igy csinálta ki a fidesz a kisgizdákat is anno, de az mdf lebontásában is voltak ilyen elemek, trójai faló, mérgezett csemege.
Meggyőződésem szerint az a bizonyos régi zsanettügy is hasonló akármi akart volna lenni, jóég tudja, hogy miért és hogyan,....

barli 2013.11.25. 11:53:36

Melyik kamerának van manapság 100x50-es felbontása és tökéletes hangminösége öt méterröl? :)

barli 2013.11.25. 11:54:49

@Conchobar: de az is lehet, hogy Ulan Batorról beszéltek :)

Conchobar 2013.11.25. 12:01:23

@Ad Dio: "Ha a K által beígért díjra utaztak, akkor CSAK nekik küldték volna el, mivel más nem ígért pénzt" - Ha meg a DK prominensei azt mondták, hogy ezért a filmért ők nem hajlandók fizetni, a film 'forgalmazói' próbálják meg az MSZP-vel, akkor... Egyébként honnan veszed azt, hogy 'küldték' a filmet, és nem személyesen 'vitték'

Conchobar 2013.11.25. 12:04:34

@tükörfúró: "Pont igy csinálta ki a fidesz a kisgizdákat is anno" - Azt mondod, hogy a Fidesz magába akarja olvasztani az MSZP-t és Bajnaiékat?

Ad Dio 2013.11.25. 12:22:22

@Conchobar:

Annyi mindent hazudoztak össze-vissza, hogy fogalmam nincs róla hogy hogy történhetett.

Aki egyértelműen felmenti az MSZP-t mint "áldozatokat", az olyan szinten hívő, hogy kár vele foglalkozni, de aki meg leegyszerűsíti a dolgot oda, hogy MSZP rendelt valamit majd beégett vele, az sem hiszem hogy közelebb jár a valósághoz.

MACISAJT 2013.11.25. 12:37:02

@Conchobar: (" A videós talán nem is új pozíciót fog, hanem egyszerűen kénytelen elmozdulni a kereszteződésből, mert vélhetően egy kívülálló járművel közeledik a kereszteződéshez (és talán a közeledő jármű zaja indokolhatja az utószinkront is) ")

Világos..:P Ez egyre jobb:P
Csak a tények kedvéért, ismételjük el a szakmai tananyagot.

Az utószinkronizálás folyamán a színészeknek egy steril fülkében egy nagy mikrofon előtt ülve fel tudni idézni egy olyan hangulatot, amit hónapokkal azelőtt egy teljesen más
helyszínen élt át, ráadásul ügyelve a szájszinkronra. (Ez elég messze van a forgatáson zajló kreatív munkától.)

Vagyis itt a "művészek" nemcsak hogy EGYSZER elmondtak valamit.Amit egy láthatatlan operatőr felvett, úgy hogy
a "művészek" háttal, illetve félig háttal álltak a kamerának.

Hanem egy utószinkronizálás is készült.Mivel a "művészek" a felvételen ki vannak kockázva, nem állapítható meg az hogy a szájmozgásuk szinkronban van-e az elhangzó szöveggel.

Így aztán két lehetőség van:

1. a felvétel egy megrendezett kamu, ahol a "művészek" utólag még utószinkronizálni is bevonultak egy stúdióba.

2.vagy a felvétel egy még súlyosabb kamu, ahol két szerencsétlen ártatlan biciklis trécselésére kevertek utólag "politikailag hasznos" utószinkront.

Választ ki, melyik a jobb változat.

Nyihihi:P

tükörfúró 2013.11.25. 12:41:32

@Conchobar: A fidesz gakorlatilag két lépésre van attol, hogy mindent magábaolvasszon, majdnem önkényuralmi tejhatalmnat gyakorló állampártként funkcionál már nagyrészt ma is.

A beolvasztás az itt nem lényeges, az eszköz, amivel lebontották az önálló kisgazdapártot, az a videó körüli botrányhoz roppantul hasonló manőverek egész sora volt.

Egyszerű politikai csikicsuki, ahol egy olyan beetetés-kényszerítés zajlik, hogy az ellenfél azt lépje, kommunikálja, ami végül az én csapdámba és az ő erkölcsi megsemmisüléséhez vezet.

MACISAJT 2013.11.25. 12:43:53

@barli: (" Melyik kamerának van manapság 100x50-es felbontása és tökéletes hangminösége öt méterröl? :)"

Az utószinkronizáltnak..:)
No, végezetül hadd élvezzenek az eftársak egy hasonló minőségű utószinkront:

www.youtube.com/watch?v=Odc0p63u2sA

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.11.25. 12:50:42

@Conchobar:

" A DK így is, úgy is nyert volna a bajai videó útbaigazításával: ha elfogadja a közvélemény a videót valódinak az a Fideszen csattan, ha meg nem fogadják el, az meg az MSZP-n csattan."

Ebben mondjuk van valami, arról nem is beszélve, hogy miután a Gyurcsány-szekta a Pártból szakadt ki, nagyjából azt is tudták, ki akkora barom, hogy be is nyalja, és szalad vele valami kézreeső sajtólakájhoz.

smartdrive 2013.11.25. 12:50:52

jézusmária, hát ki a faszt érdekel, hogy az egybitesek mit hogyan dolgoznak fel? csimpánzokról beszélünk. nehogy már a csík tolja a repülőt

smartdrive 2013.11.25. 12:52:43

@Mária: "Rühelli az ország ezt a sunyi, szarkeverő, alattomos, megosztó paprikajancsit."

ez tény, de hogy jön ide Bajnai?

eßemfaßom meg áll 2013.11.25. 12:53:41

@Fedor: "gy rakás hang- és videófelvételt csináltam már szabadban, hivatalból is meg magáncélból is. Ennél jobb minőségben, bemikrofonozás nélkül."

nekem meg tollas a hátam.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.11.25. 12:54:37

@Bogyó 2:

"Egyébként ebben az egészben az a legérdekesebb, hogy mindenki azzal foglalkozik, hogy ki hamisított és hogyan. Az már abszolút nem téma, hogy a törvényszék megismételtette a választást egy másik, egy nem hamis videó alapján. "

Ebben semmi érdekes nincs, egyrészt régebben volt, másrészt nagyjából világos, mi történt (Fidesz kampánycsendet sértett, választási bizottság visszadobta a panaszt, bíróság helyt adott neki), harmadrészt a súlya sokkal kisebb annál, hogy valakik - immár sorozatosan, ráadásul szánalmasan átlátszóan - lejárató videókat hamisítanak.

Conchobar 2013.11.25. 12:56:51

@Ad Dio: "Aki egyértelműen felmenti az MSZP-t mint 'áldozatokat', az olyan szinten hívő, hogy kár vele foglalkozni, de aki meg leegyszerűsíti a dolgot oda, hogy MSZP rendelt valamit majd beégett vele, az sem hiszem hogy közelebb jár a valósághoz" - Nyilvánvalóan komplex ügyről van szó (itt is). Sokféle szándék és törekvés van jelen egyidejűleg, ezért valóban együgyűség, butaság egyetlen szereplőt kiragadni a történésekből, és azt szereplőt maszületettbáránynak, vagy éppen fekete ördögnek lefesteni

Sir Galahad 2013.11.25. 13:04:59

@Bogyó 2: Ez egy érdekes felfogás. Tehát ha én készítek egy videót, mindegy, hogy hogyan, amin egy ember látható hátulról, ahogy bemegy egy épületbe és azt állítom, hogy ezen mondjuk te lopni mentél be egy házba, akkor nekem nem kell bizonyítanom, hogy a videó valódi? Komolyan így gondolod? :)

Conchobar 2013.11.25. 13:29:29

@Sir Galahad: "bemegy egy épületbe és azt állítom, hogy ezen mondjuk te lopni mentél be egy házba" - A blogban szereplő videóval nemcsak az a baj, hogy beállított, hanem az is, hogy ha valódi lenne, akkor se bizonyítana semmit. Csak rizsa van rajta. Nem bizonyítaná az 5000 Ft átadását, a lefizetés/zsarolás tényét, sem a tüntetésen való részvételt. Ami a legnagyobb baj, hogy hasonlóan 'elbeszélő' jellegű videó alapján volt már akit megvádoltak és becsuktak

Konzervatív0 2013.11.25. 13:39:29

Nem igazán értem a bejegyzést de úgy általában az egész batromságot.

Ki az a félőrült aki feltételezi hogy egy településről nem lehet találni 20-30 pártszimpatizást bármelyik párt mellett/ellen aki kivonul libázni vagy épp diktátorozni?

Semmi értelem olyanért fizetni amire van inegyen is szimpatizás.

Ez a videózás meg csak hóbohózat.
Cirkusz kell a népnek hát cirkuszt kap :)
Akit nem érdekel a mónikasó annak marad a politikatsó :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.25. 13:43:12

@nick papagiorgo: A videóban nem hangzik el, de ugyanabban a cikkben megtalálható az is, amit a készítők nyilatkoztak a körülményekről, és azok választ adnak a kérdésekre.

De még csak a cikkben se kell hozzá keresgélned, elég elolvasnod azt a posztot, amihez hozzászóltál, ugyanis idéztem.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.11.25. 13:45:18

Szóval a fideszes agytrösztök simán kiszámították, hogy a baloldal egy ilyen videóra ilyen balf.szul fog reagálni, és úgyis ráég?!

A bennem élő összeesküvés elméletimádó még el is tudná fogadni, de azért a kétely megmarad, hogy ennyi változót ilyen pontosra bárki is ki tud-e számolni előre...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.25. 13:48:18

@Ad Dio: "Aki egyértelműen felmenti az MSZP-t mint "áldozatokat", az olyan szinten hívő, hogy kár vele foglalkozni, de aki meg leegyszerűsíti a dolgot oda, hogy MSZP rendelt valamit majd beégett vele, az sem hiszem hogy közelebb jár a valósághoz."

Hát pedig a kettő kizárja egymást: vagy egyik, vagy másik. Vagy az MSZP rendelte meg, és akkor beégtek vele, vagy nem, akkor viszont megvezették őket. Egyébként egyik sem vet rá túl jó fényt, bár kétségtelenül neem ugyanaz a kategória.

Az MSZP nem ártatlan bárányok gyülekezete, ha csak rajtam múlna, már rég a szemétdombon lennének, de a bajai esetben minden jel arra mutat, hogy túl mohók voltak, nagyon akartak valami nagy durranást, és ezért minden elemi óvatosságot a sutba vetettek (ez történt a HVG online főszerkesztőjével is).

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.25. 13:52:31

@doggfather: Valószínűleg túlteljesítette minden álmukat. Mindenestre a jobboldai orgánumok gyanúsan gyorsak és jólértesültek voltak az ügyben...

Sokat nem veszíthettek: Mivel a videó olyan, hogy hosszútávon semmiképp se tűnt volna hitelesnek, vagy elsüllyed kapásból a süllyesztőben, vagy eléri az ingerküszöböt, és akkor le lehet csapni rá, hogy hamisítvány. De szerintem ekkora ívre gondolni se mertek...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.11.25. 14:05:02

@Fedor: a hvg meg gyanúsan béna, nem? Az eddigi tapasztalataink alapján nem gondoltam volna, hogy egyszer nekik kell beáldozniuk egy emberüket ilyenekért.

floborm 2013.11.25. 14:09:59

@andzsin: ez egy tök normális ország, nézz olasz és német híreket, ott ugyanez megy diplomahamisítástól kezdve megvesztegetésen át a megélhetési rettegésig.

mondhatni ez egy rendkívül európai ország, kérdés h ez mennyire jó nekünk minden szempontból.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.25. 14:17:57

@doggfather: Gavra le volt a maradva a hírversenyben, nagyott hibázott. Le is mondott.

VT Man 2013.11.25. 14:27:11

Na, egy újabb oktatóvideó :-)

Ekkora balfaszokat. Hogy akartok így választást nyerni 2014-ben? És adót emelni?

VT Man 2013.11.25. 14:29:52

"Ha tudtam volna, hogy itt kell, nem 'bátorban"

Haha... Mekkora barom az, aki 5000 Forintot ad tüntetőnként, de még azt se bírja elmondani nekik, hogy hova kell menjenek :-)

Reálisan két sörnél többet nem adnék az ellentüntetőknek...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.25. 14:30:02

@eßemfaßom meg áll: @Mária: @lupilui: @MACISAJT: @Cicmen: @nick papagiorgo: @Vidéki: @Ad Dio: @Konzervatív0: @barli: Újabb update a poszt végén, nyilatkozott a videó készítője: "Állításaimat független bíróság előtt is vállalom."

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.25. 14:31:03

@VT Man: A legfrissebb update-et olvastad -e már?

VT Man 2013.11.25. 14:31:55

"Tüntetés tényleg volt
Annyi bizonyos csak, hogy Nyírbátorban Bajnaiékat valóban tüntetők várták. Az Együtt szerint két nő és öt férfi tartott a kezében libát, szerintük kinézetük alapján látványosan kilógtak a tüntetők közül. A nyírbátori eseményekről néhány vágóképet a HírTv is leadott, amin látszanak a libás tüntetők."

Aha.

Úgy tűnik, mégse olyan jó pénz ott vidéken 5000 Forint 20 perc munkáért (25000 Ft/óra órabér), mert csak 5 ember volt ott a 10 helyen. Így a megrendelőnek megmaradt 25 ezer forintja :-)

VT Man 2013.11.25. 14:34:43

@Fedor:
Olvastam, hahaha.

Az erkölcs bajnoka:
"Éppen azért készült el ez a videó, hogy ne lehessen kiszolgáltatott embereket arra kényszeríteni, amit nem akarnak, nem tennének meg önként. Mert az ilyen rendszer tűrhetetlen, az ilyen rendszer mielőbb bukjon meg."

Hahaha.

Tehát 10 ember kellett volna, de csak 5-en voltak. De azért beszéljünk csak kényszerítésről...

barli 2013.11.25. 14:36:00

@Fedor: mégis független? :) vagy azért nem fogja, mert nem független?

szonár 2013.11.25. 14:47:25

"Az állításaimat független bíróság előtt is vállalom. A nevem nem nyilvános."

A bírósági tárgyalás viszont az, csókolom. :P

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.25. 14:48:18

@szonár: Egyértelmű, hogy ott már muszáj lesz, ha addig jutna az ügy...

barli 2013.11.25. 14:57:47

megnéznék egy making of videót egy ilyen vidóból..

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.25. 15:20:25

@eßemfaßom meg áll: Ez persze szükség esetén a hatóságok felé nem áll.

eßemfaßom meg áll 2013.11.25. 15:20:30

Egyébként bárki bármikor tud ilyen "hiteles" videót készíteni, teszem fel két ember beszélget az út szélén, hogy látta amint Bajnai/gyurcsány/orbán/Hitler a szeme előtt erőszakolt meg majd darabolt fel egy 3 éves kislányt.

Most akkor ez mit is fog bizonyítani, még akkor is, ha tényleg beszélgetett az ut szélén két ermber és tényleg ezt mondta?

eßemfaßom meg áll 2013.11.25. 15:25:01

@Fedor: ...és fog-e ez a történet hatóságok elé kerülni ahol esetleg kiderülhetne a résztvevők személyazonossága?

Ki mer velem fogadni, hogy nem?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.25. 15:29:32

@eßemfaßom meg áll: Nem tudom, hogy lesz -e folytatása a dolognak. Azt sem, hogy hiteles -e. De a kommenteket olvasva egyre inkább viszaigazolva látom a posztom lényegi mondanivalóját.

eßemfaßom meg áll 2013.11.25. 15:36:11

@Fedor: A posztodnak nincs lényegi mondanivalója (hacsak a kamuvideógyártók mosdatását nem vesszük annak), az a szomorú helyzet. A Chemtrailesek szintjén vagy azzal az értveléssel, hogy az tesz bármilyen legalja kamut hitelessé, hogy korábban egy leleplezett kamu miatt mindent automatikusan lekamuznak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.25. 15:45:53

@eßemfaßom meg áll: Mondod te. Én viszont csak azt írtam le, amit tapasztalok. Ha nem lett vonla bajai videó, akkor ezt se lehetne egy így kapásból lesöpörni, minden komolyabb vizsgálat nélkül.

Egyébként ha annyira ordítóan kamu lenne, nem gondolod, hogy két nap alatt már rég ráröpült volna a fideszes papagájkommandó?

eßemfaßom meg áll 2013.11.25. 15:50:15

@Fedor: de, ezt saját jogán is le lehet söpörni.

az e14 papagájkommandó már ráröpült, neked ez nem elég? Nekik készült nem a fideszeseknek. hatósági ügy meg nem lesz belőle, max polgári peres jóhírnévmegsértéses per lehetne, ha olyan hülye a hírbehozott polgármester, hogy az egyébként 1 napig se érdekes történetből többszöri cimlapos kabátlopási ügyet akarna generálni

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.11.25. 16:29:01

@Fedor: azért nem szabadott volna, hogy az indok legyen, hogy le van maradva a hírversenyben. :S

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.25. 16:34:56

@eßemfaßom meg áll: És mikor hagyott ki a FIDESZ egy ekkora ziccert? Hát konkrét hazugságokról tartanak egyfolytában sajtájokat, gondolod, hogy itt visszafogták volna magukat, ha nem éreznék találva magujat?

Mindegy, hagyjuk, te akkor se hinnéd el, ha ott álltál volna az kamerás mellett...

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.11.25. 16:51:48

@Fedor:

"Ha nem lett vonla bajai videó, akkor ezt se lehetne egy így kapásból lesöpörni, minden komolyabb vizsgálat nélkül."

Mit, hogy egy csávó egy parasztcangán azt mondja, hogy kapott ötezer forintot azért, hogy visszautasította, hogy menjen Bajnai mögé vágóképnek, azt se tudja hová?

Holnap csinálok neked ötven rugóért egy videót, ahol öt hajlékony megesküszik a tökeire, hogy Szigetvári Viktor megette az anyját.

Zb74 2013.11.25. 16:59:31

@Fedor: Nem magától mondott le, hanem fel KELLETT állnia a főszerkesztői székből, méghozzá "azonnali hatállyal":

hvg.hu/itthon/20131030_Nyomoz_a_rendorseg_a_bajai_video_ugyeben

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.11.25. 17:00:49

"hiába a belengetett, de azért elég zavaros, és nem egyértelmű DK-s szál."

Mármint az, hogy a videó egyik készítője a botrány kirobbanásáig a DK tagja és aktivistája volt?

Ebben mi a zavaros, és mi nem egyértelmű?

toportyánzsóti 2013.11.25. 17:50:26

@Mária: Most hogy lehordtad Bajnait remélem kicsit megnyugodtál észlény.Tanáraid gyenge munkát végeztek.

toportyánzsóti 2013.11.25. 17:51:45

@szárny: Erkölcseidből már nincs mit leadnod.

Ad Dio 2013.11.25. 18:21:45

@Fedor:

Végtelen bátorságra vall. Az ügy 99.99%-ban bizonyíthatatlan illetve cáfolhatatlan.

Ad Dio 2013.11.25. 18:30:33

@Fedor:

"Hát pedig a kettő kizárja egymást: vagy egyik, vagy másik"

Ha a haver médián át belősz valamit a tömegbe, azért felelős vagy. Ha hagyod magad megvezetni, vagy esetleg olyan tompa/mohó/idióta vagy hogy megvezetnek, akkor az bizony több mint bűn: hiba. A HVG ugyanilyen alapon sáros. De ez már lefutott úgy. Szerintem ahogy sose tudjuk meg ki lőtte le Kennedy-t, az sem derül ki soha, hogy hogy is volt mindez ezzel a videóval.

És én úgy hiszem ezzel az újabb videóval ugyanez a helyzet.

Egy ilyen fokozottan érzékeny politikai szituációban mint ami nyár vége óta jellemző, én a saját fülemen kívül semmi egyébnek nem hiszek. Túl nagy a csábítás a csalásra.

Mondom ezt úgy, hogy BIZTOS vagyok benne, hogy a pártok használják ezeket az eszközöket (fizetett demonstrálók, láncszavazás, szavazatvásárlás, videóhamisítás stb) a céljaik elérésére.

eßemfaßom meg áll 2013.11.25. 21:15:20

@Fedor: www.hirado.hu/Hirek/2013/11/25/19/Kisletai_video_a_keszitok_fizettek_a_szereploknek_.aspx

"Ma nyilatkozott a felvétel egyik szereplője is, aki azt mondta: nem a polgármester fizetett neki, hanem éppen ellenkezőleg, a videó készítői, hogy mondjon el a kamera előtt egy előre megbeszélt szöveget.

10 ezer forintot kapott azért, hogy kamera előtt, egy előre egyeztetett szövegben azt állítsa: pénzért toboroztak közmunkásokat egy Bajnai Gordon ellenes tüntetésre - ezt mondta a Híradónak egy kislétai férfi. Állítása szerint ő az egyik, aki az Együtt2014 által szombaton nyilvánosságra hozott videón látható és hallható.
"

reepach 2013.11.25. 21:24:54

@toportyánzsóti: mi bajod Máriával?
A kevés normális hozzászólók egyike. És 1000%-ig igaza van abban, amit írt.
Jó tanárai voltak.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.11.25. 21:47:12

@eßemfaßom meg áll:
"És akkor mondták, hogy nem-e mondnám eztet el pénzért, pénzért nem mondanám-e el. Mondtam mennyiért? és akkor mondták, hogy ez egy pár perc lesz, pár perc forgatás és ezt fölveszik és akkor én, akkor ezt elmondtam amit ők mondtak, azt mondtam el és az egyik producer kérdezett és arra válaszoltam"- mondta a fiatalember a Híradónak."

feketeesfeher 2013.11.25. 21:49:53

@eßemfaßom meg áll:

Az MTV híradó 20 ezer forintot fizetett, hogy egy előre egyeztetett szövegben azt állítsa, hogy Bajnaiék 10 ezer forintot fizettek azért, hogy azt állítsa, hogy a polgármester 5 ezer forintot fizetett azért, hogy Bajnai ellen tüntessen.

Vidéki 2013.11.25. 22:42:22

HVG.HU \ ITTHON
Híradó: pénzért szerepelt az egyik férfi a kislétai videóban
2013. november 25., hétfő, 21:53

"A köztévé híradója szerint egy férfi azt állítja, hogy ő az egyik szereplője a szombaton nyilvánosságra hozott kislétai videónak, és 10 ezer forintot kapott azért, hogy a kamera előtt azt mondja, pénzért toboroztak közmunkásokat egy Bajnai Gordon elleni tüntetésre."

feketeesfeher 2013.11.26. 00:07:11

@Vidéki:
Pénzért szerepelt egy férfi az mtv videoban.

toportyánzsóti 2013.11.26. 07:03:42

@reepach: Fuss neki ujra,narancsgyarmaton normális csak egymás mocskolása.Ezek az aljanépek manipulálják a normális embert,állati ösztöneinkre építő náci propaganda trükkökkel.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.26. 09:37:57

@eßemfaßom meg áll: @Vidéki: Van két állításunk, ami ellentmond egymásnak. Ti az egyiknek hisztek inkább, mert abban szeretnétek hinni, én meg a másiknak, de nem csak azért, mert abban szeretnék hinni, hanem mert továbbra is úgy gondolom, hogy a büntetőjogi felelősség vállalása azért elég erős érv a valódiság mellett, tekintve, hogy a Fidesz rapid törvénye miatt bűncselekmény a hamis videó készítése.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.26. 09:40:06

@eßemfaßom meg áll: @Vidéki: Ja, és a másik: a köztévé híradója számtalan esetben bizonyítottan hamisított, mióta Fidesz-uralom alatt áll, és egyfolytában a legszemémetlenebb kormánypropaganda folyik belőle. Akkor miért higyjem el azt, amik ők állítanak?

DeMarco 2013.11.26. 12:18:04

@Fedor: És csak röhögünk tovább...

Ez a hét teli van a libsik látványos kínlódásával, nincs olyan nap, h az ember ne csóválná a fejét, valami übergagyi marhaságon. Oké, h saját magatok alatt vágjátok ki a fát, de minek ekkora lendülettel??

Esélyt sem hagytok a fidesznek, hátradőlve élvezik (élvezzük) a műsort.

eßemfaßom meg áll 2013.11.26. 14:05:56

@Fedor: van két állításunk, az egyik egy nevét nyilvánosság előtt nem vállaló hős operatőré és egy arcát vállaló szereplőé.

eßemfaßom meg áll 2013.11.26. 14:08:07

@Fedor: "mert továbbra is úgy gondolom, hogy a büntetőjogi felelősség vállalása azért elég erős érv a valódiság mellett"

Az lenne, ha lenne bármiféle büntetőjogi felelőssége egy operatörnek, de semmi nem tilja jelen pillanatban fiktív történet kamerával rögzítését majd annak nyilvánosságra hozását, ezt hívjuk mozinak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.26. 14:18:23

@DeMarco: "Ez a hét teli van a libsik látványos kínlódásával"

Mire gondolsz így, kedden délben? :-) Te valami nagyon alternatív univerzumban élsz...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.26. 14:21:34

@eßemfaßom meg áll: "van két állításunk, az egyik egy nevét nyilvánosság előtt nem vállaló hős operatőré és egy arcát vállaló szereplőé."

A hatóságok előtt természetesen szükség esetén vállalná. Azon viszont nem csodálkozom, hogy nem szívesen teszi ki magát támadásoknak, amíg nem feltétlenül szükséges.

"Az lenne, ha lenne bármiféle büntetőjogi felelőssége egy operatörnek, de semmi nem tilja jelen pillanatban fiktív történet kamerával rögzítését majd annak nyilvánosságra hozását, ezt hívjuk mozinak."

Szerintem nézz utána a legújabb törvénynek, amit Bajára hivatkozva nyomtak át a szokásos tempóban a Parlamenten...

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.11.26. 15:06:23

@Fedor:

"Ti az egyiknek hisztek inkább, mert abban szeretnétek hinni, én meg a másiknak, de nem csak azért, mert abban szeretnék hinni, hanem mert továbbra is úgy gondolom, hogy a büntetőjogi felelősség vállalása azért elég erős érv a valódiság mellett"

És ki vállalt büntetőjogi felelősséget? "Nevem nem nyilvános"?

Az eredeti felvételen a férfi a következőket állította:

1) kapott ötezer forintot
2) visszautasította az ajánlatot

Ha ez a nyilvánvaló belezavarodás a hazugságba nem böki a szemed, akkor bizony arról van szó, hogy te nagyon szeretnél hinni a szemet szúróan hamis videónak.

Egyébként mikor tervezi az E14-PM nyilvánosságra hozni 'a teljes, vágatlan beszélgetést'? Mert ha megvan, akkor két perc lenne. Esetleg még dolgoznak rajta?

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.11.26. 15:07:56

@Fedor:

"Akkor miért higyjem el azt, amik ők állítanak?"

Mert a baloldali tálalással szemben fentieket nem a köztévé, hanem a felvételen szereplő férfi állította.

Ami nem jelenti azt, hogy ekkor (is) hazudott, de meglehetősen szánalmassá teszi a 'köztévé hazudik, ez is hazugág' jellegű szerecsenmosdatást.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.11.26. 15:11:20

@Fedor:

"A hatóságok előtt természetesen szükség esetén vállalná. Azon viszont nem csodálkozom, hogy nem szívesen teszi ki magát támadásoknak, amíg nem feltétlenül szükséges."

Egyem meg a szívét, (a rajta szereplő bevallása szerint kamu) lejárató-videót forgat és forgalmaz, de hát azok a fránya támadások ugye, mégis csak jobb névtelenül vállalni mindenféle felelősséget, ugye.

"Szerintem nézz utána a legújabb törvénynek, amit Bajára hivatkozva nyomtak át a szokásos tempóban a Parlamenten..."

Ami miatt ugyan az anonim PM-aktivistát ugyan semmi nem fenygeti, tekintve, hogy az eredeti (kamu)videóban elhangzottak sem törvénytelenek, büntetendők, vagy jogsértők, legfeljebb politikai következményük (lehetett volna, ha nem derül ki, hogy kamu).

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.26. 15:17:38

@Attitude Adjuster: @eßemfaßom meg áll: Na tessék, itt a vágatlan, nem feljavított hangú videó. Lehet választani, hogy vajon mi az életszerűbb: az operatőr tanított-e be egy négy perces beszélgetést, vagy a polgármestertől anyagi függésben lévő közmunkást bírták rá eredeti kijelentésének megváltoztatására? Jelzem, ha az utóbbi az igaz, akkor kurva jó színész a csávó...

youtu.be/4btilUaJHAk

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.11.26. 15:20:31

@Mária:

"Szerintem ma bármelyik településen ingyen is akad 10 ember, aki, ha valaki hívja őket, simán kimegy MEGGYŐZŐDÉSBŐL Bajani ellen tüntetni."

Arról nem is beszélve, hogy aztán végképp akad tíz, aki simán kimegy bármelyik településre tüntetni ellene.

Nemcsak technikailag kúrják el ezeket a hamis videókat, de tartalmilag is.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.11.26. 15:21:22

@Fedor:

na, sikerült megszülni? mindjárt megnézem.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.11.26. 15:37:46

@Fedor:

És ennek a további három percnek mit kellene pontosan bizonyítania?

Mert a további tartalomban aztán semmi érdemlegesről szó sem esik, a szereplő Híradónak tett nyiltkozatát nem cáfolja, gyakorlatilag érdektelen small talk, ami egyszer csak megszakad, úgyhogy utána nemhogy pénzátadásra, de akár egy barátságos focimeccsre is bőven sor kerülhetett.

Egyelőre azt tűnik életszerűenk, hogy elmondott a csóka pár betanított mondatot, aztán megpróbált a maga szintjén természetesen társalogni, hogy mennyi a benzin, meg hogyan talált oda a libás.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.26. 15:37:50

@Attitude Adjuster: "Ami miatt ugyan az anonim PM-aktivistát ugyan semmi nem fenygeti, tekintve, hogy az eredeti (kamu)videóban elhangzottak sem törvénytelenek, büntetendők, vagy jogsértők, legfeljebb politikai következményük (lehetett volna, ha nem derül ki, hogy kamu)."

Gondolod?

"A parlament keddi döntése alapján szabadságvesztéssel büntethetik azt, aki mások becsületének csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvételt készít. A büntető törvénykönyv szigorítását a bajai videoüggyel indokolták a kormánypártok."

hvg.hu/itthon/20131105_Felhazzal_fogadta_el_a_Parlament_a_bajai

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.26. 15:40:35

@Attitude Adjuster: Hát ha nagyon ezt akarod hinni... Szerintem viszont ha neke van igazad, akkor Oscar díjat érdemel a csávó az alakításáért :-)

"a további tartalomban aztán semmi érdemlegesről szó sem esik"

Hát pont ezért lett eredetileg megvágva... Ti akartátok látni mindenáron az eredetit. Tessék. Itt van.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.11.26. 15:50:03

"Hát ha nagyon ezt akarod hinni... "

Én nem akarok semmit hinni, Bajnai stábja állította, hogy a teljes, vágatlan felvétel bizonyítja, hogy nem pénzért mondott betanult szöveget, hanem magától, igazat.

Ez a felvétel ebből egyiket sem bizonyítja.

"Szerintem viszont ha neke van igazad, akkor Oscar díjat érdemel a csávó az alakításáért "

Milyen alakításáért? Hogy pénzt kapott azért a libázásáért, amit nem is vállalt el?

"Hát pont ezért lett eredetileg megvágva... Ti akartátok látni mindenáron az eredetit. Tessék. Itt van."

Ne röhögtess, kutya nem kérte az eredetit, a készítők válasza volt ez arra, hogy a a felvételen szereplő srác elmondta a Híradónak, az egészet egy tízezresért mondta el kamera előtt.

Azt mondták, az majd bizonyítja, hogy nem így van.

Nos, nem bizonyítja, a most hozzáadott percekben semmi olyan nem hangzik el, ami a korábbiakhoz képest cáfolná vagy igazolná, hogy ők ezért nem fizettek.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.11.26. 16:05:39

@Fedor:

Nem gondolom, hanem tudom. Itt az új szabályozás szerint sem lehet szó büntetőügyről, miután személyesen senkit nem vádol a videó.

A bajai kamuvideón tételesen felsorolták a fél helyi fideszt, ott az érintettek perelhetnek, ebben az újban nincs konkrétan senki megnevezve, becsülete csorbítására alkalmas állítással megvádolva.

Általánosságban állítja azt, hogy ezért a libázásért egy közelebbről meg nem nevezett polgármester fizetett ennek az embernek, aki később azt állította, ennek sajátként való visszamondásáért a videó készítői fizettek neki. Hogy ebből mi igaz, mi nem, arra a vágatlan videó sem ad választ - szemben azzal, amit az E14-PM ígért.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.26. 16:20:36

@Attitude Adjuster: "Ez a felvétel ebből egyiket sem bizonyítja." "Milyen alakításáért? Hogy pénzt kapott azért a libázásáért, amit nem is vállalt el?"

Hát ez szerinted betanult szöveg...

"Ne röhögtess, kutya nem kérte az eredetit"

Talán olvasd a fentebbi kommenteket :-) Elhangzott itt minden, hogy utószinkron, meg miért vágott, meg biztos megrendezett. Egyik sem igaz.

"Itt az új szabályozás szerint sem lehet szó büntetőügyről, miután személyesen senkit nem vádol a videó."

Valószínűleg a védelem is ezt hozná fel, ha perre kerülne a sor :-) De nem fog. Mert nem hamis.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.26. 16:26:04

@Attitude Adjuster: Egyébként logikus: nem azok fizették le a fickót, hogy hazudjon, akiket már számtalanszor csaláson értek (Híradó), hanem azok, akiket még soha, a saját hitelességüket kockáztatva, meg azt, hogy akár börtönnel is megfenyegethetik őket, pont azután nem sokkal, amikor egy igaziból hamis videó ekkora port vert fel.

Teljesen életszerű.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.26. 16:34:10

Ha hamisított volna az E14, akkor vajh be merné vállalni, hogy ő vigye jogi útra az ügyet?

"Éppen ezért a következő jogi lépéseket tesszük:

- Büntetőfeljelentést teszünk ismeretlen tettes ellen, hivatali hatalommal való visszaélés gyanúja miatt.
- A médiatörvény szerint a Magyar Televízióhoz fordulunk kifogással, a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének megsértése miatt. Amennyiben nem adnak ennek helyt, akkor a Médiatanácshoz fogunk fordulni.

Amit azonban nem teszünk: Nem fogunk rágalmazásért pert indítani a megfélemlített közmunkás ellen, mert őt ebben az ügyben áldozatnak tekintjük."

www.egyutt2014.hu/az_egyutt_2014-rol_hirek/az_egyutt-pm_feljelentest_tesz_a_kisletai_video_nyoman.html

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.11.26. 16:54:50

@Fedor:

"Hát ez szerinted betanult szöveg..."

Szerintem egyértelműen erre utal, hogy 1) belezavarodott az összegbe "ötezer fölött kaptam! ötezret!", az, hogy azt sem tudta, hol lesz Bajnai, továbbá az, hogy állítása szerint kapott pénzt, ugyanakkor állítása szerint ő visszautasította ezt az ajánlatot.

Vágottan vagy vágatlanul, a felvétel nemhogy nem bizonyít semmit, de kifejezetten kmauszagú.

"Elhangzott itt minden, hogy utószinkron, meg miért vágott, meg biztos megrendezett. Egyik sem igaz."

Vágottnak vágott volt, erre reagált úgy a továbbra is anoním készítő, hogy majd a vágatlan az majd mindent bizonyít. Nem bizonyított semmit, még azt sem, hogy a másodszori közlés a teljes felvételt tartalmazza.

Azt sem bizonyítja, hogy ne lett volna megrendezett. Ami erre mutató jel, annak szempontjából a most bemuatott új részletek irrelevánsak.

"Valószínűleg a védelem is ezt hozná fel, ha perre kerülne a sor :-)"

Nem kerülhet perre a sor, ahhoz ugyanis kellene egy sértett. A 'vállalom a jogi felelőséget' (aláírás: nevem nem nyilvános), szimpla blöff, itt nincs semmi felelősség, mert nem történt még csak szabálysértés sem. Videóra mondani, hogy meg nem nevezett személytől én pénzt kaptam, azért hogy tüntessek, nem törvénysértés. Nem azért, mert nem hamis, hanem azért mert ha hamis lenne, az sem per tárgya.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.11.26. 17:08:08

@Fedor:

" saját hitelességüket kockáztatva, meg azt, hogy akár börtönnel is megfenyegethetik őket"

Nézetem szerint "nevem nem nyilvános" semmiféle hitelességet nem kockáztat. Börtönnel sem fenyegeti senki, miután ha tényleg adott egy tízes a fickónak ezért pár elmakogott mondatért, az nem ütközik törvénybe.

"Ha hamisított volna az E14, akkor vajh be merné vállalni, hogy ő vigye jogi útra az ügyet?"

Az pedig talán a legátlátszóbb blöff.

"Éppen ezért a következő jogi lépéseket tesszük:

- Büntetőfeljelentést teszünk ismeretlen tettes ellen, hivatali hatalommal való visszaélés gyanúja miatt."

Hivatali hatalommal való visszaélés egyrészt nem létezik a Btk.-ban (nyilván a közleményt is valami propagandista írta, nem jogász), másrészt az egész ügyben nincs semmi olyasmi, ami hivatali visszaélésként lenne értelmezhető. Egy ilyen feljelentést már a nyomozóhatóság visszadob (gondolom, ez is a cél, egy értelmetlen beadvány elutasításán hisztizni majd, hogy jajjakormánymarkábanarendőrség.)

"- A médiatörvény szerint a Magyar Televízióhoz fordulunk kifogással, a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének megsértése miatt. Amennyiben nem adnak ennek helyt, akkor a Médiatanácshoz fogunk fordulni.
"

Megint nem látom, ez hol állna meg, a Híradó megszólaltatta a filmen szereplő férfit, aki elmondta, a készítők fizettek neki azért, amit mondott. A készítők véleményének aligha adhatott a Híradó teret, miután a fiatalemberrel szemben ők továbbra is névtelenségbe rejtőznek.

"Amit azonban nem teszünk: Nem fogunk rágalmazásért pert indítani a megfélemlített közmunkás ellen, mert őt ebben az ügyben áldozatnak tekintjük."

Pedig ez lenne az egyetlen perképes jogi lépés az ügyben, ebben az esetben viszont a készítőnek elő kellene állnia névvel, címmel, anyja nevével.

Ahhoz meg láthatóan nem fűlik a foga.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.11.26. 17:10:10

@Fedor:

Igen, nekem így kényelmes, pontról pontra cáfolva a levegőbe durrogtatott álérveidet.

Ennyi védelmünk van, nekünk, mezei választóknak, a politikusok és propagandistáik fejére olvashatjuk, amikor átlátszóan és nyilvánvalóan hazudnak.

eßemfaßom meg áll 2013.11.26. 17:42:33

@Fedor: "Oscar díjat érdemel a csávó az alakításáért :-)"

ezt a bajainál is de sokszor elsüték a hívők és lám mi lett belőle :)

A btk-t továbbra is kár szerintem idehozni, semmi törvénybeütközőt nem mondanak a felvételen, az extrended director's cut verzión se.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.26. 17:59:29

@Attitude Adjuster: Látom jogászkodni azt tudsz, de attól még nagyon messze vagy attól, hogy pontról pontra cáfolnál...

Csak egy példa: "A készítők véleményének aligha adhatott a Híradó teret, miután a fiatalemberrel szemben ők továbbra is névtelenségbe rejtőznek."

Csakhogy a Híradó meg se próbálta megkeresni az Együttet ebben az ügyben. Mert ne feledjük, nem egy magányos videós partizánakciója a videó nyilvánosságra hozatala, hanem egy párté, amely kiáll mellette. Így majdnem lényegtelen, hogy ki nyilatkozik, az operatőr, akit a párt alkalmaz, vagy a párt szóvivője. De erre még csak kísérlet sem történt.

Vagy még egy:

"Pedig ez lenne az egyetlen perképes jogi lépés az ügyben, ebben az esetben viszont a készítőnek elő kellene állnia névvel, címmel, anyja nevével.

Ahhoz meg láthatóan nem fűlik a foga. "

Dehogynem.

"...az operatőr egyelőre csak egy közleményben mesélte el a maga verzióját, amiben nem vállalta a nevét. Lapunknak nyilatkozott, azt mondta, hogy védeni akarja magát a méltatlan támadásoktól, de a bíróságra természetesen elmegy."

444.hu/2013/11/26/valamikor-biztosan-hazudott-a-kisletai-kozmunkas/

No meg ha azt a közmunkást is beperelnék, akkor meg abba kötnének bele, hogy ők félemlítik meg... Ha per lesz belőle, akkor így is el kell mennie tanúzni, és akkor majd kiderül, hogy eskü alatt mit mond, de legalább büntetés nem fenyegeti.

Na mindegy, nekem mára ennyi volt, holnapig lehet tovább gondolkodni, hogy milyen újabb ellenérvet lehetne kiizzadni :-)

eßemfaßom meg áll 2013.11.26. 18:10:03

A 444es linkről:

"Hát ezért hozta nyilvánosságra az Együtt-PM a teljes videót."

És? Nem szerepel a felvétel előtti fél óra rajta, ezzel akarják bizonyítani, hogy ELŐTTE nem beszélték meg a feladatot?

"mindenki eldönthesse, mi az életszerűbb: az operatőr tanított-e be egy négyperces beszélgetést"

nem kellett 4 percet betanítani, csak azt az egy mondatot, hogy "5ezret fizetne a pm a libázásért" de hogy védve legyes a srác segge, ő inkább nem ment el fél óra alatt keresni 5ezret. A többi spontán bájcsevegés a világvégéről és benzinárról

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.11.26. 19:01:18

@Fedor:

"Látom jogászkodni azt tudsz, de attól még nagyon messze vagy attól, hogy pontról pontra cáfolnál."

Te és Bajnaiék közleménye kezdett el jogászkodni, ezt sikerült "kiizzadnotok", hogy ti. a videón elmondottak hitelességét alátámasztja, hogy a készítők "vállalják a jogi következményeket".

Én pusztán rámutattam, hogy ez nem igaz, miután nincsenek jogi következmények, továbbá a nem lesz semmiféle 'tárgyalás', ahol a most névtelenségben rejtőző készítő előállhat. Ez nettó blöff.

"Csakhogy a Híradó meg se próbálta megkeresni az Együttet ebben az ügyben. Mert ne feledjük, nem egy magányos videós partizánakciója a videó nyilvánosságra hozatala, hanem egy párté, amely kiáll mellette."

Erről a kiállásról a Híradó is beszámolt, Karácsony Gergely, nevezett párt miuttdoménmije fenyegetőzött feljelentésekkel, és tagadta a videón szereplő férfi pártja aktivistáival szemben megfogalmazott vádjait.

"Így majdnem lényegtelen, hogy ki nyilatkozik, az operatőr, akit a párt alkalmaz, vagy a párt szóvivője. De erre még csak kísérlet sem történt."

Annyira nem történt kísérlet, hogy Karácsony nyilatkozott. Azt azonban egyelőre nem tudjuk, hogy a videó készítői (az operatőr és a "kérdező") a párt alkalmazásában áll, csak a szavaikból gyaníthatjuk, hogy nem szerelemből csinálják, amit csinálnak (lásd: van az a pénz, amiért 300 kilométert utazom"). Őket nyilvánvalóan nem érhette utol a Híradó, hiszen annyira gerincesen vállalják a következményeket, hogy "nevem nem nyilvános", a videóról meg kikockázta magát.

"Lapunknak nyilatkozott, azt mondta, hogy védeni akarja magát a méltatlan támadásoktól, de a bíróságra természetesen elmegy."

Hát igen, szerencsétlen közmunkás farkával veri a csalánt, de ő már csak ilyen szégyenlős.

Az ugyan nem tiszta, hogy miféle bíróságról beszél, az E14-PM feljelentései nonszenszek, azok bíróságra sosem jutnak el.

Ők jelenthetnék fel a 'közmunkást' rágalmazásért, de azt nem teszik, mert az bizony eljutna a bíróságra, bizonyítási eljárással együtt.

A készítők akkor sem követtek el semmi törvénybeütközőt, ha valóban egy tízesért mondatták el a mondottakat, úgyhogy ott megint csak nincs bíróság.

Az egész 'jogászkodás' valójában blöff, a minimális jogi ismeretekkel sem rendelkező átlagpolgárnak szól, mert olyan baromi jól hangzik, hogy "hivatali hatalommal való visszaélés miatt feljelentést tettünk (persze a hamis vádat elkerülendő, természetesen 'ismeretlen tettes' ellen), azt meg már az átlagpolgár nem tudja, hogy ilyen nevű jogsértés nem is létezik, a hasonlók közül pedig nyilvánvalóan nem értelmezhető egyik sem az adott helyzetre.

Úgyhogy a helyedben visszavennék az ilyen 'mit izzadtok még ki' jellegű nagymellényeskedésből, ugyanis jelenleg ott tartunk:

- újabb kamuvideó ég a baloldalra
- a rajta szereplő, állítólagos Fidesz-balhékról beszélő ismét a baloldalra terhelően vall/nyiltkozik
- a baloldal ismét csak Chubakka-védekezést képes előadni, átlátszóan értelmetlen jogi blablával, 'ismeretlen tettesek' elleni kamufeljelentésekkel, és mikor minden magyarázkodás bukik, azzal, hogy "hát életszerű az, hogy mi hazudunk, nem a Fidesz"?

Nos, az a helyzet, hogy igen, nekem speciel egyre inkább kibaszottul életszerűnek tűnik.

Pedig én még csak nem is vagyok Fidesz-szavazó.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.11.26. 19:03:31

@eßemfaßom meg áll:

"nem kellett 4 percet betanítani, csak azt az egy mondatot, hogy "5ezret fizetne a pm a libázásért" de hogy védve legyes a srác segge, ő inkább nem ment el fél óra alatt keresni 5ezret. A többi spontán bájcsevegés a világvégéről és benzinárról"

És jé, pont abban is bakizik "ötezer fölött kaptam! ötezeret", illetve "kaptam", miközben állítólag visszautasította. Megpróbálta még a kikockázott bajnaista belehúzni egy "azért rúgnak ki, mert nem mentél?" kérdéssel, de szegény srác annyira tufa, hogy nem is igazán érti, mit kellene mondania, elkezdi magyarázni helyette, hol dolgozik.

DeMarco 2013.12.03. 10:24:48

A ballibákban az a szép, h amikor azt hiszed, h már nincs lejjebb, mindig tudnak még mélyebbre süllyedni...

Nem elég a libás hajmeresztő programja, még ezt is tudja fletó überelni...

Van amitől elhatárolódni kellene, nem még rálicitálni...

A baloldal halott és élvezi...

szikjáró 2013.12.15. 07:17:55

@kovi1970: De ha ő meg látványosan nem megy oda, akkor éppen az is lehet (és szerintem mindennél gyanúsabb az a verzió), hogy a libás "atrocitásokat" pont Bajnai, vagy az ő saját "marketing"-csapata szervezi. Mert jó pont a híveknél (némáá, szegény Gorit megin' cikizik), esetleg szerez vele pár újat (szegény Gordon, mindig csak bántják, de micsoda jellem, még egy szarkaláb sem fűződik be a szeme sarkába, ez igen), esetleg saját maga nem is tudja (kétlem) mit művelnek vele a háta mögött (na figyeljetek, megfogjátok a libákat és itt fog jönni egy alacsony, szürke öltönyös, rövid hajú ipse olyan arccal, mint aki kiivott egy ipari akkumulátort, na az az, mikor meglátjátok, meglengetitek a jószágot, és mehet az üzlet) illetve-(Gordon, na most arról van szó, hogy a libapásztorok már a helyszínen várnak, de az Isten szerelmére, nehogy megszólítsd valamelyiket, mert az egy dolog, hogy egyik sem tud 10-ig számolni, de ha elkottyantja, hogy kitől kapta a pénzt, és miért, akkor leszünk csak szarban, szóval csináld a kettes számú arckifejezést és szó nélkül siess a mikrofonhoz.).

Na valahogy így.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0