Naná, hogy jelentkeztem tesztelni a BUBI-t. Van saját bicajom, használom is eleget, de a hétköznapokon szervezési problémák miatt nem tudok reggelente azzal elindulni otthonról, viszont napközben be tudnék iktatni egy kis tekerést, így évek óta várom, hogy végre elinduljon.
Azaz vártam. Eddig.
A lelkesedésemet már az lehűtötte egy kicsit, amikor pár hónapja kiderült az ára, ami a legmagasabbak egyike lett Európában (a fizetésekhez viszonyítva meg aztán pláne), de úgy gondoltam, az még változhat.
Most viszont igazán elbizonytalanodtam. Most, hogy már ültem is rajta.
Tegnap vettem át a használatra jogosító kártyát, és azon frissiben fel is avattam. Mások panaszkodtak a ki- és becsekkolás nehézségeire: nekem ezzel nem volt problémám. Maga a szerkezet kulturált kinézetű, vidám városi színfolt, nekem tetszik, de ez ízlés kérdése. Mivel kevesen használják még (ezer tesztelő van, és ebből csak egyel futottam össze az eddigi három használat során), ráadásul még újdonság is, guruló látványosság voltam, de ez benne volt a pakliban. Az ülés kényelmes, az elején lévő táskatartó kisé furi, mert nem fordul a kormánnyal és a kerékkel együtt, viszont eltakarja az utóbbit, tehát az első kanyarnál azt hittem, hogy már tönkrement alattam a város tulajdona.
No de a súlya...
Komolyan mondom, el nem tudom képzelni, hogy a célcsoportba tartozók egy része, mondjuk egy 40 kilós bölcsészlány, aki el akar jutni az egyetemről a legközelebbi romkocsmába, miképp tudja ezt megmozdítani egyáltalán. Tömör fém, tömör gumik, beépített kütyük: könnyen összejön az a 24 kg, de akkor is... Nem lehet azt mondani, hogy rutintalan lennék, de a saját bicajommal Balaton felé menet, Lepsénynél a századik kilométert kevésbé éreztem a combomban, mint erről leszállva a sík terepen megtett 5 kilométert. Azért ez röhej.
Persze ezzel összefüggésben nem hogy nagy száguldozásra, de még normális sebességű haladásra se számítson senki. Nem hiszem, hogy túl nagy elvárás legalább egy huszas tempót tartani városban (és akkor még kényelmes voltam), ezzel viszont alig több, mint a fele volt az átlagom, unokákat terelgető nagymamák előztek meg sorjában a Duna parti kerékpárúton. Hogy is mondjam, nem igazán ehhez vagyok szokva :-)
Ma reggel, amikor már harmadszor ültem a nyergében (min. tizet vállaltam be szerződésileg), nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy nekem ez az egész valahogy ismerős. A nyereg, a váz karaktere, súlya, a faékegyszerűségű, háromsebességes váltó, a tekerés élménye, nehézsége, ez már mind megvolt így egyszerre, korábban.
Aztán beugrott.
Az egész olyan, mint egy szobabicikli. Nem az edzőtemi, profi verzió, hanem amilyeneket otthonra lehet venni, de max. a gyerek ül fel rá poénból. Nekünk is van egy, a feleségem szülei vették még az előző évezredben ki tudja, milyen megfontolásból, innen a tapasztalat.
Szóval ezt sikerült összehozni, egy fából vaskarikát, egy guruló szobabiciklit.
Ezek után már csak egyvalamire volnék kíváncsi. Van valakinek tapasztalata, más városokban is ilyen bicajok vannak, vagy azok használhatóbbak?
FB:
