Orosz napot tartunk
2014. október 15. írta: Fedor

Orosz napot tartunk

szu.jpgA mai nap hírei olyanok, hogy akár egy 1979-es Népszabadságból is származhatnának. 

Egyrészt megtudhattuk, hogy a magyar-orosz barátságos labdarúgó mérkőzés lesz november tizennyolcadikán (még jó, hogy nem hetedikén), másrészt meg szabadságharcos kormányunk, amely hősiesen elkergette az IMF-et, a keleti nyitás jegyében meg kívánja újítani a tagságunkat a KGST moszkvai székhelyű bankjában, amelynek feladata egy mai napig érvényben lévő rendelet szerint 

...hosszú- és középlejáratú hitelek nyújtása, elsősorban a nemzetközi szocialista munkamegosztással, a termelésszakosítással és kooperációval, a nyers- és fűtőanyagbázis közös érdekű bővítésére történő ráfordításokkal, a Bank tagországai gazdasági fejlődése szempontjából kölcsönös érdeket képviselő, a gazdaság más ágazataiban létesítendő objektumok építésével összefüggő intézkedésekre, valamint az országok nemzetgazdasági fejlődését szolgáló objektumok építésére és egyéb, a Bank Tanácsa által megállapításra kerülő, a Bank feladatainak megfelelő célokra. 

Bár ott még nem tartunk, mint a szerbek, akik Putyin tiszteletére négy nappal korábban ünneplik meg a saját nemzeti ünnepüket, de már jó úton haladunk afelé.

Mielőtt még újra meghirdetnék a Ki tud többet a Szovjetunióról? c. vetélkedőt (fődíj egy hét Szocsiban), gyorsan csatlakozom önként a keleti nyitáshoz, és én is orosz tartalmat teszek közzé, persze egy könnyedebb kategóriából. 

Az alábbi paródia Kiesza Hideaway című klipjéről készült. Mind az eredeti, mind a lentebb látható orosz verzió a jancsói - tarr bélai vonalat követve egy nagy snitt, vágás nélkül, szóval kellett hozzá próbálni rendesen, hogy összejöjjön. 

De legalább jóval szórakoztatóbb, mint az a jövőkép, ami a fenti hírekből kirajzolódik.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr466659271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 16:44:26

Ne légy demagóg. Ne keverd az átkozott, ateista, marxista Szovjetúniót a keresztény, humanista Oroszországgal.

Titimataifaaaro 2014.10.15. 17:03:23

Orosz barátságos meccs? Most komoly, hogy ezt képes voltál felhozni? Meg az NBB, aminek tagja például Szlovákia, vagy Csehország is? Pfff..

Ybl 2014.10.15. 22:08:03

A vasárnapi szopás után ezt sikerült kiizzadni magadból?
Keress inkább egy jó kétkezi melót magadnak, mindenki jobban járna.

chepunk 2014.10.16. 00:02:32

Ennek az erőlködésnek nyögés lesz a vége! Megint málenykíj robot a magyarnak hadd tanuljon megint! És megint, és megint. Mert rövid az esze!

kapusedző 2014.10.16. 00:53:14

@maxval a bircaman: Szovjetunió... Te tényleg nem fejlődsz.

citrix 2014.10.16. 07:30:42

Éljen a megbonthatatlan Szovjet-Magyar konzerv! Pártunk és kormányunk vetélkedőt indít régi igaz magyar hagyományokat felelevenítve: "Ki tud többet Szovjetoroszországról?" címmel. 3-ik díj: utazás Donyeckbe Moszkviccsal. 2-ik díj: utazás Artekbe egy hétre pionír öltözetben. Első díj: Utazás Moszkvába, találka Putyinnal, fogadás aminek kimenetele a repülőtérre vagy a Lubjanka egy otthonos cellájába vezet. Na, ki tud többet a Szovjetuniótól?

nu pagagyí 2014.10.16. 07:31:36

Az NBB finanszírozza majd az ideiglenesen Magyarországra telepített orosz katonai tanácsadók öröklakásainak felépítését és a ma is üresen álló egykori szovjet laktanyák reorganizációját. A hitelt almával is törleszthetjük. A mai időknek megfelelően, a kerítéssel és őrtornyokkal körülvett telepeken pravoszláv templom is épül. A korábbi időkkel ellentétben az orosz enklávék nem lesznek teljesen elszeparálva környezetüktől. A helyi lakosság részére hetente nyílt napot tartanak, amelyen az érdeklődők megismerkedhetnek az orosz haditechnika és társadalom vívmányaival, valamint megtekinthetik a nagyobb közösségi épületeket díszítő freskókat, amelyek Putyin elnök legemlékezetesebb cselekedeteit örökítik meg. A lakossági kapcsolatok elmélyítésében számítanak majd az önként vállalkozó magyar polgárokra is, a jelentkezési lapokat és önéletrajzot KGBélánál lehet leadni.

nu pagagyí 2014.10.16. 07:33:23

@citrix: A "Ki tud többet Szovjet-Oroszországról" verseny győztesét Szibériába száműzik, mert túl sokat tud.

Conchobar 2014.10.16. 08:12:46

Ha már párhuzam, ráadásul a Szovjetunióról szóló. A 2.vh. alatt a németek mellett hivatalosan elköteleztük magunkat, viszont félhivatalosan meg bratyiztunk a lengyelekkel (meg az angolokkal és amerikaiakkal is). Most is nagyjából ugyanazt csináljuk, csak most a nácikat az amerikaiak, a lengyeleket meg az oroszok helyettesítik. De jobban jártunk volna akkor is, most is, ha inkább semlegessé váltunk volna

nandras01 2014.10.16. 14:59:55

@maxval a bircaman:
a "humanista" a legjobb :)
nem is tudtam, hogy ilyen fejlett humorérzéked van, kedves birca.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.16. 15:03:09

@nandras01:

Csak a tényeket írtam le. Nézz orosz tv-csatornákat, akár ellenzékit is, meglátod magad is ezt.

nandras01 2014.10.16. 15:15:44

@maxval a bircaman:
hm... most vagy nem vagy tisztában a "humanista" szó jelentésével, vagy egy párhuzamos valóságban élsz.
opció még a "hazudsz" is, de ennek nem adok sok esélyt. meggyőződésem, hogy teljesen őszintén nyomod a sületlenségeidet.

nandras01 2014.10.16. 15:50:13

@maxval a bircaman:
azért a humanizmus valamivel több, mint az általad megadott definíció, és ráadásul ha csak az általad igen szűkre szabott értelmezést nézem, még az sem igazán jellemző putyin oroszországára.
de mondhattam volna azt is, hogy oroszországra sohasem volt jellemző a humanizmus, sőt...

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.16. 15:55:19

@nandras01:

A mai Oroszországra már jellemző, az állam elsősorban az emberek érdekeit nézi, s nem enged emberellenes megmozdulásokat.

nandras01 2014.10.16. 15:58:17

@maxval a bircaman:
oroszországban az állam az emberek érdekeit nézi, és nem enged emberellenes megmozdulásokat..?
szerintem erről sokan tudnának mesélni és nem biztos, hogy azok a mesék egybevágnának a te álmaiddal.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.16. 16:09:58

@nandras01:

Így igaz, az átlagorosz ugyanezt mondaná neked.

Persze a Soros-alapítvány és egyéb oroszellenes szervezetek bérlistáján lévő orosz álcivilek azt fogják neked mondani, hogy ott hihetetlen diktatúra van, de ezek a szövegek manapság senkit sem érdekelnek. Ezek az álcivilek pont olyanok, mint a fogkrém tévéreklámjában az álfogorvos, aki megesküszik, hogy ki fog hullana az összes fogad, ha nem az adott terméket használod.

nandras01 2014.10.16. 16:28:25

@maxval a bircaman:
az átlagorosz leginkább sztálint sírja vissza, "mert akkor bezzeg rend volt"- ezért engedd meg, hogy ne az átlagorosz értékítélete alapján minősítsem a putyini oroszországban dúló fenenagy humanizmust.
azok az általad álcivileknek minősített szervezetek pedig megpróbálnak valami európaiságot, demokráciát, meg humanizmust, meg még sok ilyen liberális izét gyömöszölni a konok orosz muzsik fejébe, aki kellőképpen haragszik is ezért rájuk, mert neki a cár atyuska kell, aki majd gondolkodik helyette és megmondja, hogy mi a jó neki.
(nincs új a nap alatt, ezen már csehov is dühöngött)

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.16. 17:01:27

@nandras01:

Ez téves. A kommunisták aránya kb. 20 % jelenleg, ők imádják Sztálint. A többi 80 % nem.

Liberális izét láttak az oroszok Gorbacsov és Jelcin alatt, köszönik, nem kérnek többet belőle. Tdják mit jelent: az ország kizsákmányolását, alacsony fizetéseket, nyomort, idegen érdekek előtt való hajbókolást, deviáns elemek hőzöngését.

Mindezért ma az orosz liberalizmus alig a 4. erő az országban, a támogatottsága 10 % körül van. Náluk még Sztálin is népszerűbb, ez tény.

nandras01 2014.10.16. 17:31:27

@maxval a bircaman:
gorbacsov még csak- csak emlékeztetett egy liberálisra, de ereje csak annyi volt, hogy szétrúgja az amúgy is szétesőfélben levő birodalmat, ahhoz azonban már partnerek kellettek volna, hogy meg tudjon valósítani valamit, ami akár csak nyomokban is demokráciára/liberális felfogásra hasonlít. ebben a munkában azonban nem talált partnerre, mert akik tehettek volna valamit érte, azok el voltak foglalva a maguk kis harácsolásával. és félreértés ne essék, ez nem a liberalizmus bűne, hanem éppen a liberalizmus hiányának a következménye volt.
jelcint meg még a legelvetemültebb fantaszták sem merték liberálisnak nevezni. ő csak egy hőzöngő párttitkár volt, akit jobban érdekelt a vodkásüveg -ez önmagában még nem lett volna baj, akadt a világtörténelemben figura, aki híresen nagyivó volt, mégis senki nem kérdőjelezte meg az elhivatottságát és a liberális elkötelezettségét-, mint az, hogy tegyen is valamit azért, hogy az orosz nép kissé közeledjen európához.
szóval jelcint felejtsük el.
azt pedig készséggel elhiszem, hogy oroszországban jelenleg a liberálisok nem számottevő tényező, de ez sokkal inkább szégyene az orosz népnek, mint követendő példa bárki számára is.
és ha már itt tartunk, akkor kik azok "deviáns elemek", akik csak úgy hőzöngtek gorbacsov és jelcin alatt..?

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.17. 09:31:59

@nandras01:

Eleve az alapkoncepciód téves. Miért kellene közeledni a nyugati liberális értékekhez? Miért gondolod, hogy ezek az értékek univerzálisak?

nandras01 2014.10.17. 13:09:39

@maxval a bircaman:
hogy miért kellene a nyugati liberális értékekhez közeledni..?
talán azért, mert az emberiség eddigi történelme során egyedül a liberális demokrácia tudott olyan rendszert létrehozni, amely nagyjából egyformán élhető körülményeket teremtett minden polgára számára.
(már maga a "polgár" is a liberális demokrácia terméke...)

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.17. 13:21:57

@nandras01:

Ennek vége. A forrásoknak vége.

S eleve nem működhet bárhol egy olyan rendszer, melyet specifikus körülményekre találtak ki.

nandras01 2014.10.17. 13:44:59

@maxval a bircaman:
vége???
és erről a rémületes tényről tud a nyugati liberális demokrácia is?

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.17. 14:36:12

@nandras01:

Tud bizony. Ezért a pánik és az újgyarmatosítási szándék.

nandras01 2014.10.17. 14:44:03

@maxval a bircaman:
baszki birca, te egyre jobb vagy :)
ha így haladsz, akár a "celeb vagyok"- ba is benevezhetsz, az eszed már megvan hozzá.

bulista 2014.10.17. 15:37:11

@nandras01: Engem inkább az lep meg, hogy valaki még vitatkozni próbál a cáratyuska lánglelkű pallosával, KGBirkával...

nandras01 2014.10.17. 16:36:40

@bulista:
birca nem ostoba, mindössze a végletekig doktriner és némely kérdésben igencsak egyedi a nézőpontja. időnként kimondottan szórakoztató a vele való vita, bár nem mondom, hogy néha nem bassza fel az ember idegeit :)
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0