Az elmúlt 1-2 hétben a világválság telibetrafálta a magánéletemet (konkrétumok nélkül: ellátott némi munkahelyi problémával), így egy kicsit hanyagoltam a blogot, de most már egy kicsit lenyugodtak a kedélyek, újra itt vagyok.
Méghozzá ezzel a hírrel:
Szombaton a párt (mármint az SZDSZ) Országos Tanácsa már jelezte, hogy az ellenzékbe vonult párt megszavazza a költségvetést, és most a frakció is rábólintott. Gyurcsány Ferenc korábban azt mondta, hogy ha nem kap többséget a költségvetést, akkor lemond. Erre nem lesz szüksége.
Most erre persze gondolom a teljes jobboldal egy kéjesen önelégült "ugye megmondtam" arckifejezéssel és hatalmas amplitudóval bólogat: összenő, ami összetartozik. Igazuk van. Mégis azt mondom, hogy egyáltalán nem bánom, hogy így történt.
Az üggyel kapcsolatos érzéseimet nagyon jól összefoglalja egy interjúrészlet Gulyás Józseffel, amit a fenti cikk is idéz:
Számomra egyértelmű, hogy az MSZP-nek – bár ez az ő dolguk – és az országnak is kormányfőváltás lenne az érdeke. A gazdasági stabilitással összefüggő felelősségünk persze most sok mindent felülír. Ezt egy krízis közepén nem lehet súlyos következmények nélkül végigcsinálni. Képletesen szólva: nem lehet vágta közben lovast váltani.
Idén nyáron eléggé letargikus hangulatban voltam a politikát illetően. Úgy nagyjából mindenkiben csalódtam. Volt már hasonló: 2005 nyarán, az elnökválasztáskor. Akkor én ezt úgy fogalmaztam meg magamban, hogy a töketlenek harcolnak a gátlástalanok ellen. Aztán persze a töketlenek tököt növesztettek Fletó képében - ezt persze a jobboldalon úgy mondanák, hogy Gyurcsány egy nagy f@sz - és jött a felemás érzelmeket kiváltó 2006-os győzelem: Egyrészt örültem, hogy nem az a FIDESZ nyert, amelyik a kampányában lopott, csalt, hazudott és fenyegetőzött (tudom, elsütöttem ezt a linksort már egyszer, de nem árt erre sűrűn emlékeztetni, mert nagyon gyorsan elfelejtődött), és már akkor is puskaporos hangulatról beszélt, amikor még a rémálmainkban se merült fel az, ami alig pár hónap múlva megtörtént. Másrészt hittem abban, hogy végre nekilátnak a győzelem után a már akkor is nagyon fontos valódi reformoknak, mint ahogy azt már a kampány alatt is kivehette mind Gyurcsány, mind Kuncze megszólalásaiból az, akinek erre füle volt, és nem csak az ígérgetésversenyre, meg a "rosszabbul élünk, mint négy éve" kampány hazugságaira figyelt (pont az okozta a gondot, hogy jobban éltünk, a lehetőségeinknél is jobban). De mindezzel szemben volt az, hogy ehhez a győzelemhez kellett némi csúsztatás is. Persze a jobboldal álszent rimánkodása a hazugsággal megnyert választásról erőteljesen túlzó és komolytalan volt, de azért az adótörvényekkel való játszadozás tényleg erős volt egy kicsit...
Mivel pont az öszödi évforduló előtt egy nappal indítottam ezt a blogot, első bejegyzéseim egyike pont ezzel a témával foglalkozott. Ott részletesen leírtam, miképp viszonyulok az öszödi beszédhez, a reformpróbálkozásokhoz, azok részleges bukásához és a koalíció felbomlásához, így ezt most engedelmetekkel nem ismétlem meg. A lényeg: nyárra csalódtam Gyurcsányban, csalódtam az SZDSZ-ben, viszont ezzel párhuzamosan nem sikerült megkedvelnem a Orbánékat sem (sőt...), így elég kilátástalannak láttam az ország helyzetét és jövőjét. Eljutottam arra pontra, hogy talán tényleg jobb lenne, ha Gyurcsány egy huszáros vágással (a lemondásával) megoldaná a helyzetet, mert akkor legalább az ország hangulatát nem mérgezné tovább ilyen szinten az FIDESZKDNPJOBBIK totális ellenállásra berendezkedett politikája (kérdés, hogy mennyire lenne az jó nekünk, ha hatalomra kerülnének).
Aztán jött a hitelválság, és felborított mindent.
A kényszer nagy úr: a hitelválság elsöpörte a legitimációs kérdést, részben az ellenzék durcás mindenttagadását is, viszont visszahozta Gyurcsány küzdeni akarását, a helyzetet a jelek szerint jól kezeli, sőt, hosszútávon akár jól is kijöhetünk ebből az egészből. A válság sok olyan intézkedést kikényszerít, amire amúgy is szükségünk lenne, de eddig részben a kormány bénázása, részben az ellenzék olykor már konok obstrukciója és folyamatos, minden fronton támadó nyomásgyakorlása miatt nem jött össze, és hirtelen elérhető közelségbe kerültek olyan, korábban távoli jövőbe vesző tervek is, mint pl. az árstabilitás és az euró bevezetése. A napirend meghatározása újra Gyurcsány kezében van, a FIDESZ meg, amely kényelmesen hátradőlve már az ölében érezte a biztos győzelmet, hirtelen kapkodni kezdett, mert nem tudott olyan gyorsan reagálni a megváltozott körülményekre, mint Fletó, és sokszor még mindig a régi lemezt teszi fel újra, pedig az már régen is hamis volt, de most, az új helyzetben egyenesen fülsértő.
És itt kanyarodunk vissza az alaptémához: a mai helyzetben a legrosszabb, amit tehetnénk az országnak, az egy előrehozott választás, és az azzal járó bizonytalanság lenne. Határozott vezetést kell felmutatnunk, és ez most megvan. Tavasszal az SZDSZ azért szállt ki, mert a reformlendület kifulladt, Gyurcsány taktikai megfontolásból populista fordulatot vett, így okafogyottá vált a részvételük a kormányban. De a helyzet megváltozott, most a stabilitás a legfontosabb, ráadásul ennek biztosítása arcvesztéssel se jár: fontos intézkedések történtek, amelyek SZDSZ követelések voltak, reformértékűek, és az ország érdekét szolgálják. Új koalíció a legközelebbi választásokig valószínűleg ebből már nem lesz (utána meg ugye nem csak tőlük függ majd, hanem a választóktól is). De amíg Gyurcsányék nem térnek le az újra megtalált helyes útról (és a körülmények valószínűleg rajta tartják), jól teszik Fodorék, ha támogatják kívülről a kormányt.
És hogy mikor legyen a következő választás? Erre térjünk vissza később, ha már lenyugodtak a kedélyek a pénzügyi világban...
