Mindig lesznek rockerek?
2008. december 16. írta: Fedor

Mindig lesznek rockerek?

Ez most nem politika.

Jópár évvel ezelőtt volt egy olyan adó, hogy Radio Bridge. Igényes zenéket játszottak többféle stílusból. Akkoriban messze ott lehett hallani a legtöbb rockzenét, hát sűrűn volt odaállítva a kocsiban a rádió. Aztán egyszercsak bejelentették, hogy profilt váltanak, mert találtak egy olyan szegmenst, amelyik szerintük még nincs lefedve. Igen, eltaláltátok, a 70-es, 80-as évek popzenéje. Ez lett a Sztár FM asszem. Az, hogy az ország (már akkor is) leghallgatottabb rádiója is ebben utazik, és ezzel jól pofán is vágja az érvelésüket, senkit sem zavart. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy csak rá akarnak akaszkodni az akkor jól futó nosztalgiaexpresszre ők is.

Na ez a sztori jutott eszembe, amikor azt olvastam, hogy megszűnik a Pont FM.

A Bridge megszűnése után nem nagyon volt kedvenc adóm. Aztán ráakadtam és egyre sűrűbben kapcsoltam a Budapest rádióra. Ott véltem megtaláni az utódot (és csak hogy egy kis politika is legyen mégiscsak: ott kezdett anno az azóta több helyet megjárt Szélsőközép is). Nincs is olyan rég, talán ha egy éve, hogy nevet váltottak, és hivatalosan is rockrádió lett belőlük. Az  egyetlen kishazánkban. Biztos vagyok benne, hogy sok hozzám hasonló 30-as 40-es, ma már külsőleg konszolidált, ne adj isten akár felelős beosztásban is lévő egykori rocker kedvence lett ez a rádió (hisz "jegyezd meg jól, amíg a Föld kerek...") a maga kimeríthetetlen, szinte sosem ismétlődő, igényes repertoárjával.

És most megszűnik, ha hinni lehet a híreknek. Én valahogy mindig így járok: ha valamit megkedvelek, akkor az rövid időn belül megszűnik, legyen az tévéműsor (pl. anno a Hajós-féle Magánszám), rádió, vagy bármi. Elcseszett egy ízlésem lehet. Túl igényes ezek szerint, nem egyezik meg a tömegekével (azoknak ott a Győzike). Eddig egy volt, ami kivételként erősítette a szabályt: a Beugró, amelynek a feltámadásához szerény személyem is hozzájárult az online petíció aláírásával.

De nem a megszűnés a legdühítőbb. Hanem az (teljessé téve és aktualizálva a Radio Bridge párhuzamot), hogy mi lesz helyette. Ez. Egy sokadik tuc-tuc adó, amiből már most is van egy tucat. Most komolyan: erre nagyobb a kereslet? Egyszem rock adót nem tud fenntartani a magyar piac, de egy rakás tök egyforma zenét játszó elektro adót meg igen? Ez számomra van akkora rejtély, mint az osztódással szaporodó női magazinok esete. Gyerekkoromban még elég volt a Nők lapja, most meg... :-) Na jó, persze természetes, sőt kívánatos, hogy ezen a téren is piaci verseny legyen, de ennyi résztvevővel... És a vicc az, hogy mind megél, pedig lassan már havonta jelenik meg új lap a placcon.

Emberek! Rockerek! Hallgassátok a Pont FM-et, amíg még lehet!

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr83826377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2008.12.16. 17:38:26

bazmeg, remelem csak kacsa. az apjuk faszat, ha ezt is megszuntetik.
aaaaaaaaaa

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2008.12.16. 17:38:45

Sajnos hihetsz a híreknek, és sajnos így van, nem tudta eltartani a piac... ez van :(

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2008.12.16. 17:41:50

Döbbenet. Bill bátyó első aranylemezét lassan 61 évesen veszi át, miközben már 30-40 éve zenél.
A PontFm megszűnik, helyette lesz egy ezredik Roxyrádió.

Súlyos baj van a fejekben...

Magyarsag · http://muveletiterulet.blog.hu/ 2008.12.16. 17:42:01

Na neeeeeeeeeeeee... Miért mindig a rockereket szivatják?:O

Nekem a Pannon Rádió jutott eszembe és leszögezném, nem a politikai töltete, hanem a zenék miatt!

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2008.12.16. 17:43:42

szuper. utoljara 16 evesen voltam ragyogyulva egy radiora. megint eltellik majd par ev, mire lesz valami hallgathato.

dw1 · http://bpcity.hu 2008.12.16. 17:43:59

kár érte, kiváló ügynök volt :(

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.12.16. 17:56:22

dw1, ha ezt Bill kapitányra értetted, akkor szerintem kevered a Vikidállal. Ha meg nem, akkor meg nem értelek...

The_Evil 2008.12.16. 17:57:33

dw1: naked lunch? :)

startrekfan 2008.12.16. 18:09:20

Én is nagyon sajnálom ezt az adót.
A helyzet az, hogy valamit nagyon elrontottak.
Rengetegen szeretik ugyanis a rockzenét, annak sokféle formáját, anélkül, hogy tudatosan "rockzene"-ként hallgatnák, pláne, hogy rockernek vallanák magukat.
Sajnos nálunk az évtizedek alatt hozzátapasztottak egy negatív felhangot a rockhoz. Sokak számára még mindig a zsíros haj, a pumacipő, a műbőr dzseki, stb. jut róla eszébe. Nagyon helytelen, de tetszik vagy nem tetszik, így van.
Mégis, a mai fiatalok nagyon nagy része rockzenéket szeret (Tankcspda, Kispál, 30Y, Killers, Fall Out Boy, System Of A Down, Nickelback, stb.) DE nem vallja magát rockernek, és az "izzadságszagú" rock adó nem jön be neki. Ráadásul néha azért tényleg mentek izzadságszagú zenék is, szerencsére nem sok. Egyszerűen csak játszani kellett volna ezeket, sokkal jobb "brand"-be csomagolva, pl. "egy adó, ahol szólnak a hangszerek", "a legmenőbb mai zenék és az igazi régi klasszikusok", stb. és működött volna.
Így sajnos tényleg csődbe mentek. :(
Pedig az utóbbi időben már nem is nagyon hallgattam mást, annyira jók voltak a zenék.

guy 2008.12.16. 18:12:16

szerintem dw az egyik Bud Spencer fimből idézett. :-) Egyébként a rádió talán hallgatottabb lett volna, ha nem keverik össze a rockadót a szélsőségekkel. Én is hallgattam egy ideig, tök jó volt, aztán egyszerre valami tapló tahó állatok elkezdtek vitaműsor vagy valami ilyesmi címén üvöltözni és szélsőségességeket (hű ez szép szó lett) meg ordenáré hülyeségeket beszélni. Egy ideig szórakoztató volt a hülyeség, utána már fárasztó. Nem az volt a baj, hogy rockot játszottak, hanem hogy átmentek igénytelenbe. Megérdemlik. Induljon egy olyan adó, amit profik csinálnak, mert a mostani gárda teljesen alkalmatlan volt erre.

Fue · http://www.english-hungarian.com 2008.12.16. 18:16:05

Nagyon jó zenéket nyomatnak, és tényleg nem a szokásos 200 számos repertoárral, de egy kicsit túl sok a lökött duma, ami sokszor a zene rovására megy (a Keljfeljancsin kívül). Szóval annak ellenére, hogy a zenéiket szeretem, magam is sokszor elkapcsolok róla, amikor az idétlenkedés kezd fárasztani.

Szóval nem tudom, hogy egyedül vagyok-e ezzel, de lehet, hogy nem találták meg a megfelelő zene-duma arányt, és ezért nem hallgatják elegen.

avogadro00 2008.12.16. 18:16:08

keljfeljancsi konyec?

gunzen · http://holegyunkgyrost.blog.hu/ 2008.12.16. 18:27:08

A pont fm tényleg jó volt csak a sportról való dumálás kicsit elvitte az egészet egy olyan irányba, hogy na ezen a rádión se zene megy hanem csak pofáznak...A tuc-tuc zenéhez meg csak annyit, hogy zenét csak hangszerrel lehet csinálni. Nem számítógéppel. Nah peace

WinG 2008.12.16. 18:31:42

na fakk, lakótársammal ezt pörgettük az albiban mindig. francnak kell annyi tuctuc :|||||||||||

hcrules 2008.12.16. 18:33:42

Budapesten nincs rockrádió, Budapesten. Azért az nem az egész ország ;)

Joejszaka 2008.12.16. 18:43:16

Kár érte.

Kicsit túlreprezentált vot a magyar 80-as évek, de hiánypótló adó volt.

Kár érte. Marad Gazdasági esténként, a Bartok, meg esetleg a Jazzy. A Petőfinek szar a hangminősége, szerintem.

thews (törölt) 2008.12.16. 18:50:06

Oh, jól látom, az új rádióban ott lesz Világi Péter?? Tuti siker! :D

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.12.16. 18:51:25

hcrules, akkor hol van? Budapesten és az agglomerációjában (ahol ezt az adót fogni lehet) lakik az ország negyede. Egy másik negyede meg átutazik rajta. Lehet, hogy van máshol is valami helyi adó, amin csak rockzene megy, hallgatják talán ezren is, de országos hatása csak ennek volt...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.12.16. 18:55:10

"szerintem dw az egyik Bud Spencer fimből idézett"

Most hogy így mondod, nekem is beugrott...

BOB 2008.12.16. 18:55:28

guy: a Szelsokozep (kesobb Demokracia Rt., meg kesobb Apokalipszis Rt.) nagyjabol akkor szunt meg, amikor PontFM lett az adobol, tehat idorendileg pont forditva volt, mint mondod.

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2008.12.16. 18:56:03

hát, ez fakk...egyetlen jó pont, hogy nem valami szentfazék adó lesz. ugyanakkor ha jól emlékszem, a rockzene a 80as években volt utóljára reklámvonzó (ezért játszani érdemes) műfaj, ez pedig valahol a mi sarunk, szerintem.

GatyaPityu 2008.12.16. 18:58:11

Csak megjegyezném, hogy az "ország leghallgatottabb" rádióadója (nyilván a Slágerről van szó), már modernizálódott, régen nem azokat a régi 60-as, 70-es évekbeli zenéket adnak, mint anno az ezredfordulón. Akkor elképzelhetetlen volt, hogy a Slágeren Madonna vagy JLo számokat hallhassunk, ma viszont már ez sem meglepő. Nyilván mert egy idő után már unalmassá váltak azok a régi számok, amire alapozták a rádió profilját a kezdetekkor. Ezért ha úgy tetszik, a Sztár FM betöltötte a régi, egykori Sláger rádió szerepét, ma ők (a SztárFM) nyomják azokat a régi dalokat, amiket a Sláger adott egykoron.

GatyaPityu 2008.12.16. 19:03:24

Egyébként nem tartom túl intelligens dolognak a post író részéről azt, ahogy fikázza a számára nem szimpatikus elektronikus zenét. Az rendben van, hogy neki nem jön be, szíve joga, hogy azt szereti ami az ízlésének megfelel. De azért ez a "szóljuk le a tuc-tuc zenét" a rockerek részéről eléggé óvodás dolog, szerintem. Nekem meg speciel a progresszív metál, heavy metál, meg az alternatív zene nem jön be - de mégsem állok neki fikázni, mert ízlésről kár vitatkozni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.12.16. 19:04:39

Atro, azért hallgatok Slágert is, tisztában vagyok a változásokkal :-) A nyitósztori úgy 2001 környékére datálódik.

tetulada 2008.12.16. 19:04:44

Nem, nem, tévedsz. A független Sztár FM, akkor még Sztár rádió néven, először a 92.9-en sugárzott, jellemzően budapesti és környéki eseményekről, emellett egy amolyan átlagos popzenét nyomott. Mikor megszűnt a Radio Brigde, egy ideig a 102,1 elnémult. Majd a Sztár rádiót megvette a Juventus rádió, és mivel volt már náluk egy "átlagos popadó" (a Juv.), csinált belőle egy sramlis, eléggé eklektikus zenei adót és megvette a 102,1 MHz-et és átette oda a sugárzást. Majd a 92,9-en megjelent az azóta megszűnt Radio Deejay. Mindez 2000-2001 körül történt.

Kopi3.14 2008.12.16. 19:08:39

Feligmeddig megeltem eme torest, bari nkabb a korabbit_ Bridge vs Sztar. Egy hetvegem banta, amikor ujevkor felmentem az alberletbe, es jimmyt hallottam. Eloszor elcsuszasnak veltem, aztan a balazs pali jimmy vonal eorsodesenel elmenekultem onnan. Pedig az estenkenti rock-jazz-blues-vonal nagoyn bejott, valtozatos, erdekes, ujito. Hajosekat is ott hallottam eloszor, min fel evet ravertek a tobbiekre. Azut hiszem ok kovettek el a Sade interjut is, egy fel delelott alatt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.12.16. 19:13:44

Mindenkitől elnézést kérek, akit megsértettem a zenei ízlésében :-) De azért azt nem tudom letagadni, hogy a komoly, nem egyszer virtuóz hangszeres tudást igénylő zenéket (rock, blues, jazz) valóban többre tartom, mint a futószalagon gyártott elektronikus "slágereket" (igen, abban is van igényes, és a rockban is igénytelen, csak hát az arányok...). Egy jó rockszám 30 év után is üt, ezekre az elektronikus zenékre meg egy év után sokszor még azok se emlékeznek, akik korábban odavoltak érte.

Ettől függetlenül eszembe se jut megkérdőjelezni a létjogosultságukat az ilyen zenét játszó rádióadóknak. De hadd csodálkozzak már azon, hogy ezekből bármennyit eltart a piac, a nekem tetsző zenét játszó adóból meg csak egy van, és az is bedől heteken belül...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.12.16. 19:15:16

Kopi3.14, valóban, én is a Bridge-en hallottam először a Zazie a metrónt .-)

Pala 2008.12.16. 19:17:42

Nagyon vegyes érzelmeim vannak az adót illetően.

Egyrészt hiánypótló a Pont FM, hisz máshol nemigen hallani rockot és metált - legalábbis a fővárosban és környékén.

Ugyanakkor sokat rontott a dolgon, hogy a zenét és a sportot nem nagyon tudták összeegyeztetni. Mindkettő túl nagy és kellően alulreprezentált téma ahhoz, hogy önálló frekvenciája legyen. A rockrajongók a sportot sokallták, a sport hívei meg a zenét.

Emellett valószínűleg számtalan hallgatót elriasztott Fiala János és Falusi Mariann személye, no meg gondolom, Ganxsta Zolee-é is. A három "úriember" által képviselt értékrend, politikai beállítottság is sokak számára ellenszenves volt, és ehhez jöttek még az átvett ótvaros MTI-hírek...

islanđer 2008.12.16. 19:20:32

fakk-fakk-fakk, mi lesz szegény gyomorbajos Fiala kartással?
egyébként személy szerint jazz rádiót hallgatnék, de a Jazzy FM egy kalap szamóca, ahol bossa-nova stílusban nyomják a régi slágereket és azt hiszik, hogy ez jazz, pedig qrvára nem az. tessék rákeresni az accuradio.com internetes rádióra, sokkal különb, mint ez a szerencsétlen röfögés.
gondolom rock vonalon is lehet normális internet rádiót találni.
aki meg autóban ül egész nap, az vessen magára.

pengő érc vagyok és zengő cimbalon. dögöljön meg mindenki. gyülöllek.

Gery Greyhound // · http://www.bestofgyurcsany.hu 2008.12.16. 19:23:20

A Pont FM megszűnésével eltűnik a Budapesten fogható, jelenleg létező egyetlen hallgatható rádió. Ez egy sorcsapás, nem vitatható.

A "sokadik tuc-tuc adó, amiből már most is van egy tucat" sorral viszont nem értek egyet. Kétféle zenei rádió van ma a fővárosban: az igénytelen kommersz fos hip-hop/RAP/RNB vonalat követő, egy dalt napi 15-ször ismétlő "csakigazimaisláger", illetve az igénytelen kommersz fos popzenét több-kevesebb retróval ötvöző. Elektronikus zenei adóról a - szintén a Pont FM-hez hasonló okok miatt - Radio Deejay 2005-ös megszűnése óta nem tudok. És én például a rock mellett kedvelem az elektronikus zenét is, de sajnos a rádiós kínálatban az is hiánycikk. Nem is beszélve Béres Zoo délutáni műsoráról, ami szvsz magasan verte borosbocskortól jakupcseken át jáksóig a teljes felhozatalt.

Szóval ha jönne a Rise, akkor második memóriahelyre beállítanám a telefonomra a Pont mellé, és hallgatnék hol rockot, hol elektronikust hangulattól függően. De így mégiscsak fájó, hogy az egyetlen jó adót kell elveszíteni, miközben van vagy 15 hulladék.

Sákif za morro? 2008.12.16. 19:25:02

Gondolom a reklámozóknak nem tetszett a viszonylag szűk hallgatói réteg, meg az hogy ez a réteg nem a leg fizetőképesebb rétegből állt. Én jómagam nem szerettem azt az adót, mert azért ott is előfordultak szar számok, azokat meg utálom. Így nálam az mp3FM ment.

Ugyan ilyen okokból a Petőfit sem hallgatom, pedig az a réteg sem idegen tőlem.

Szóval marad a Kossuth.

Sákif za morro? 2008.12.16. 19:26:11

Hoppá! És ne felejtsünk el megemlékezni a szépemlékű EstFM-re! Én ott hallottam a Zazi az ágyban c. szám ősbemutatóját.... :-)

orbcsány 2008.12.16. 19:30:56

Azért a PontFm is kurvult az utóbbi időben.
Portfólióból nyomták gyakran a zenéket, egy héten 3x is Hobo - tobacco road, stb.

Azért megnézném (hallgatnám) azt a rádiót, aki játszani fog Vai, Satriani, Petrucci stb-t legközelebb.

Sajnos...

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2008.12.16. 19:32:04

GJFM, no igen, itt azért kikristályosodik, milyen zenét kedvel általában az, akinek bármi sz*rt el lehet adni...
Egy szerencse, hogy van iszonyatsok (és jó) netrádió.

fabot 2008.12.16. 19:37:39

Sz1vás. Sajnos, ez egy őszinte tükör a magyar valóságról.

Több kommentelővel ellentétben nekem meg a sport+zene kombo "mi az hogy, nagyonis" bejött.

A kommentelők közül pedig leginkább "Dinin 2008.12.16. 17:38:26" apás utalásával értek egyet.

fabot 2008.12.16. 19:51:23

Belenéztem az elekronikus.szemét.fm műsorainak beharangozójába, ez nyeli el a PontFM-et. Két idézetet bemásolok, sokkolt az RTLKlub és "emberközpontú" rádióra való utalás, vazze (kixeltem a neveket, nehogy itt reklámozzam őket).

"Könnyed, reggeli ébresztőműsor XY-al és XY-al. Az RTL Klub képernyőjéről is ismert műsorvezetőnő."

"A *** egy új fejezetet kíván nyitni a hazai rádiózás történetében - persze szó sincs új találmányról - igazából egy elfeledett érték újrafelfedezését tűzte ki célul, nevezetesen az emberközpontú rádiózásét."

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.12.16. 20:01:44

"Egy szerencse, hogy van iszonyatsok (és jó) netrádió."

Sokat érek vele a kocsiban, ahol a legtöbbször rádiót hallgatok...

Sákif za morro? 2008.12.16. 20:08:13

A könnyed reggeli ébresztő műsoroktól idegbajt kapok. Ki a faszt érdekel reggel, éhgyomorra pár idióta erőltetett baromsága?! Egyáltalán mi az az rtlklub?Idejét nem tudom, mikor láttam utoljára. És, tulajdonképpen boldog, sikeres embernek érzem magam.

2008.12.16. 20:28:53

Mostanában Hertz Péter a "sztár", utálom. Sok a sport, unalmas blokkok, semmi friss hír, a Puzsérék óta meredeken romlott a műsorvezetők színvonala, plussz még ott volt a "hírhedt" vesztegetős botrány......... Bár még mindig a kedvenc adóm.

2008.12.16. 20:44:14

Elektronikusnak ott van a Tilos. Ha meg metal kell, akkor hétfőnként 20-tól a Tiloson a Gorezone.

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2008.12.16. 20:45:16

igazából csak azt nem értem, miért nem kaphat egy új rádió új frekvenciát? miért kell valaminek megszűnni emiatt? itt azért messze nem telített a rendszer, mint pl. Olaszo.-ban, ahol minden fél Mhz-n egy adót találsz...

sergei 2008.12.16. 21:04:40

Pláne vidéken, ahol örülhetsz, ha összesen 3 adót befoghatsz, abból is félig szar az egyik. Mikor pestre kerültem, meglepődtem, mennyi adót lehet fogni.

És a pont.fm valóban üde színfolt, remélem nem szűnik meg :(

Alan Caselli 2008.12.16. 21:07:50

Digitális átállás után sokkal több rádió lehet majd... Persze ha a szabályozás nem javul, akkor tökmind1.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.12.16. 21:19:01

terasz9, jogos, javítottam.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.12.16. 21:21:03

ozirisz, a hír úgy szól, hogy felvásárolták a rádiót, és az új tulaj profilt vált. mondjuk nem tusom, ebbe nem köthet bele az ORTT? A frekvenciaengedélyt nem az új profilra kapták, hanem a régire...

Tubus 2008.12.16. 21:29:54

Érdekes dolog ez. Azóta hallgatom a PontFM-et, amióta van. Az ötlet remek, miszerint "rockadó". Fasza. De ahogy Startrekfan mondja, a zene volt a gyenge pont. Mert a műsorok nekem nagyon bejöttek, a Keljfeljancsi alap, Egon autós műsora is nagyon jó volt, a délutáni rocközön viszont idegesített, de ez szubjektív nyilván. Abszolút rockzene párti vagyok, de amivel ki lehet kergetni a világból, az a klasszikus értelemben vett hevimetál. Az a helovínes, ájronmédenes, nyavajgós-áriázós. Márpedig ebből kurva sok volt, ami valljuk be, a mai rock rajongókat iszonyatosan idegesít(het)i. Értem én a koncepciót, de nem hiszem, hogy a mai rockerek gyomrához a hetvenes-nyolcvanas évek klasszikusain keresztül vezet az út. Ez ma már nosztalgia, ami ugyanolyan lábszagú, mint a rockabilly műfajban Eddie Cochrain-t hallgatni. El van ismerve, oké, de nem érdekel senkit, mert a műfaj kinőtte magát. Meggyőződésem, hogy egy kicsit más oldalról megközelítve a rockot, sikeres adó lehetett volna.
Natalánmajdegyszer.
violinelvisz

ladislaus 2008.12.16. 21:37:53

ne szivassatok! megszünik??? Bki, kijövök külföldre és egyik legjobb magyar rádio megszünik? Komolyan mondom katasztrofa ez a Magyarország, főleg a jelene! és ilyen világi péterek váltják fel... komolyan mondom katasztrofa.

El Paso-i macho 2008.12.16. 21:48:43

Tubus-hoz közelít az állásPONTom, mégis azt mondom, hiánypótló volt sok szempontból az adó.
Néha nekem is sok volt a nyavajgós műmetál - miközben a legújabb Fish albumot böngésztem - ez is része, h ide jutottunk. De lesz még rock-adó, kicsit másképp, kicsit tágabban értelmezve a progresszív rock fogalmát.
És nyugi, nemsokára jön az első MULATÓS RÁDIÓ !!!!!
Emberiség, már nincs sok hátra...

silvamarius 2008.12.16. 21:48:58

Nem lesz olyan gáz a a Rise FM. Jó reklám neki. :D

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2008.12.16. 21:55:53

Hát, ránéztem erre a risefm-re, és azt látom, hogy a műsorvezetői rtlklubközeliek. Szóval innentől kezdve ez az új(?) adó menthetetlen.

Egyébként a kérdésre a válasz: Ha a pontfm megszűnik, és a helyére egy ilyen "tuc-tuc" adó kerül, akkor igen, a magyar piacon nincs akkora igény egy rockadóra. Mármint akkora igény, amely fent is tudna tartani egyet.
Hangolj rá a netes adókra.

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2008.12.16. 22:15:13

Fedor, épp ez az. minek felvásárolni egyet, mikor kaphatnának egy eddig kihasználatlan frekvenciát? persze ha az eddigi tulaj adja el, mert neki nem gazdaságos, úgy oké, akkor viszont ő a hunyó, nem a rise és az ő profilja.

Flashzee · http://www.flashzene.com 2008.12.16. 22:27:11

Én csak online zenéket hallgatok! Teljesen jó minőségben, a pont fm streamje nem a legjobb! Petőfié pl. profi!

freddyD 2008.12.16. 22:33:05

Nem kell rádiót hallgatni. Én sem teszem már vagy 5 éve.

Mondjuk azért tényleg kár, hogy a rock idehaza ennyire életképtelen...

RockStar 2008.12.16. 22:53:50

én is mindíg így járok. Bár rádiót nem szoktam hallgatni, max főzés közben (értsd konzerv pacalt melegítek :D), de akkor csak pont fm-et. Reggeli műsort meg régen kocsiban hallgattam Bumerángot. Viszont egy időben volt a Budapest rádión asszem csütörtök este 9 től egy rohadt jó műsor vmi szupermennel, az nagyon zorall volt. Nah de vissza az első mondathoz én a tévéadókkal vagyok így. Régen volt a Nickelodeon (:D) Aztán bejött a Humor1, egész nap azt néztem ha tudtam, utána átváltozott Coolra, ami kicsit rontott rajta, utána meg bejöttek az időhúzó szar műsorok rajta Majkával, utána már le is vettem az első tíz csatorna közül. A Comedy Central most egész ígéretes, de szerintem egy két évnél nem húzza tovább, ha nem villantanak vmi nagyot.
Tehát i'm so saaad

RockStar 2008.12.16. 23:02:09

Tubushoz pedig annyit, hogy nekem meg az újabbak nem tetszenek annyira, mostmár igencsak alábbhagyott a klasszik heavy metal láz nálam, de a legszívesebben még mindíg 70'es 80'as évek rockzenéit hallgatom. Bár amiket említettél, azok nálam kimaradtak, a Maiden, meg Halloween, de ebből a stílusból Judas szerintem überelt mindent. Igazi kemény zene. De a mai zenékhez képest a 70' 80' hard rock magasan a legjobb. Sőt még 90' eleje is.

fankigruv 2008.12.16. 23:12:16

Kár érte...
Javasolhatom helyette ezt:
www.sky.fm/classicrock/

johnny drama 2008.12.16. 23:18:30

A RiseFm abszolút nem tucatadó, sőt, Pesten mondhatni hiánypotló, mert normális elektronikus zenének nem volt rádiója. Az, hogy pont a ti kedvenc rádiótok helyére került be, az nem az ő hibájuk. Műsorvezetőket meg hagyjuk, melyik rádiónál vannak normálisak? Adna inkább 0-24 zenét az összes. (plusz hírek)

oldspieler 2008.12.16. 23:25:35

Nem gond. Volt egy pár , jó pár Rocker szép évem. Jön az aggok háza. Majd forgatják a fagyit a kinyújtott nyelvem körül, ha nyalatják velem. Veletek meg, bekapatják a tuc-tuc zenét. Én jobban jártam. Lázadjatok! Csináljatok új, igazi Rocker forradalmat! Ne hagyjátok!

vaffanculo 2008.12.16. 23:27:20

bullshitfuck! az egyetlen hallgatható rádió - volt, sztem. a szélsőközép-apokalipszis-demokrácia rt meg a legjobb műsorok vótak. marad helyettük a híg fos. basszák meg. pifasz a lócsájukba:(

fankigruv 2008.12.16. 23:43:42

Nálam is favorit. Volt...
Amivel szerintem elkúrták nem kicsit:
1. tényleg sok vinnyogós metál;
2. gáz műsorok kreténekkel (pl. késő este) meg Barabás Z. a kívánságműsorával;
3. kinyírták a nagyon kúl demokrácia rt.-t;
És ami talán a legnagyobb hiba: egy kalap sz*r a PR-juk...
Kár, kááár.
(amúgy kicsavarodott ízlésemmel a másik befutóm pont a RiseFM, az idei nyarat igencsak meghatározta...:))

KávéMókus 2008.12.16. 23:46:22

Szép estét mindenkinek! Én rádió megszűnését először 2002-2003 fordulópontján tapasztaltam. Az általam halgatott Bridge adta át a szerepet ( én azt hittem elhangolódott a rádióm ) a Sztárfm-nek. Tavaly kaptam rá a PONTFM-re, nekem bejött a zene is, és a műsorok közül sok. A műsorvezetők kisebb részét ismerem is, szerintem jó arcok, lelkesen csinálják, amit kell. Emiatt mondhatom azt, hogy nem örülök a hírnek. Azért voltak olyan műsorok, amikre más adó is büszke lehetne. A Rocközön, a Partizánbál és az Apokalipszis RT megállta a helyét, bár ez utóbbi nem volt politikamentes. Mindenkinek igaza van abban, hogy az ember azt hallgat, amit csak akar, én ezt hallgattam. Meg sem lepődöm azon, hogy ismét a számítógépes zene nyer teret, a "bulvár és társa" világnak ez kell. Így nekem marad az mp3 és a www.rockozon.com webrádió. A rockrajongóknak tudom ajánlani ez utóbbit, a zenék jók, a normál adás hamarosan indul. Vidám estét nektek!

Benedx 2008.12.16. 23:48:38

Hát én aztán igazán nem vagyok rocker, de egy ilyen retket betenni egy egyedi igényt kiszolgáló hiánypótló adó helyére igazi ótvarság ! És ha megnézitek a műsorvezetőiket, az RTLklubos brancs és környéke teszi be éppen a lábát ide. Könnyed, laza fos :(

Beren 2008.12.16. 23:59:05

Kár a zenékért. :o(
Két éve találtam véletlenül és a zenék miatt meg is tartottam. Valaki írta korábban és egyet tudok vele érteni, hogy kicsit túlspilázták a rocker fíling körítést, de a zenék tényleg jók.

oldspieler 2008.12.17. 00:00:53

Nyalunk, nyelünk. Nekünk fos kell! Könnyed, laza, Balkániában ez jár.

bedoboember 2008.12.17. 00:05:23

Mi fog menni ezek után fürdéskor? Tuc-tucra nem lehet fürdeni!!!

Százszor inkább kardozós metál mint ezek a műanyag szarok, amik mostanában vannak. Istenem!!!
R.I.P.

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2008.12.17. 00:06:44

A Hírszerző meg a Bors mint hiteles forrás??! Hö-hö...

Különben én úgy tudtam, hogy csak Fiala műsora szűnik meg, mert hülyét csinált magából Afrikában...

Különben nekem is nagy kedvencem az adó, eltekintve attól, hogy annyi sport van benne, az kicsit zavaró...

Sírni fogok, ha megszűnik... :(
,I..I

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2008.12.17. 01:05:20

Fedor: A frekvenciaengedélyt nem profilra adják, amúgy céghez kötött, tehát az új tulajdonos a frekvenciatulajdonos céget veheti meg.

A hallgatottsági mérés itthon a vicc és a röhej között van valahol, a kis rádióknak nicns pénze a normálisabb méréshez szükséges több 10 millió forintos invesztícióra, a nagy rádióknak pedig nem érdeke változtatni a rendszeren.

Üzleti alapon alig 2-3 rádió él meg ma Magyarországon, mind mögött vagy politikai, vagy olyan üzleti tőke áll, ahol a termelt veszteség "belefér".
Itt is igaz a mondás, pénzt csak pénzzel lehet csinálni.

A hiredetői piac amúgy egész évben zéró, és ami van, az sem fizet, csak hónapokkal később, részletekben, vagy sehogyan sem. Pereskedés után 3 év múlva. Ezt csak nagyon sok pénzzel lehet megint csak túlélni.

Tokiooo 2008.12.17. 01:40:33

Hát, ez gáz...

Végem van, ha nem lesz több Partizánbál!
Basszus valaki mondjon már valamit!
Én ezeket böngészem mióta megtudtam, a rossz hírt, de senki nem ír senkit: www.pontfm.hu www.partizanbal.hu partizanbal.rockozon.com.

Egyáltalán év végéig még Partizánbál???

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2008.12.17. 02:05:46

Már ekszkűz, de mégis mi a tököm az az emberközpontú rádió? Szoptatós anyák félórája? Mélymagyar szocioriport valami picsogó riporternőcskével BAZ megye csücskéből? Időjárás-jelentés és az utak hírei negyedóránként, közszolgálati bejelentésekkel, majd egy kis Wonderful World? A víz kiver az ilyen bűzlő, barom marketinglocsogástól.

tcom 2008.12.17. 02:22:38

Amikor Budapestre megyek már Dunaújvárosnál megkeresem a 88.1-et. Utolsó alkalmakkor már nem nagyon tudtam hallgatni, mert Fiala agyalt, vagy vitaműsor volt. A zenék nagyon jók voltak, habár kevesebb volt az új rock zene. Tehát az utolsó alkalmakkor, amikor lett volna lehetőségem hallgatni, át kellett kapcsolnom a Petőfire, ami mostanában mintha több rock zenét játszana és pont azt, ami a Pont FM-ből kimaradt. De mindenképpen kár a Pont FM-ért. Olyan zenék hangzottak el, amitől borsózott a hátam pl White Lion, mert vagy 15 éve nem hallottam.

LuciFerko 2008.12.17. 03:09:09

RiseFMbe nekem a reggeli műsorral vannak bajok. Annyira erőltetett, hogy az már fáj, nagyon, szánalomhegy az egész!!!!! De ettől eltekintve itt a Balcsinál ez az egyetlen normális rádió. Én is sajnálom a PontFM-et, de ez nem kívánságműsor. A pénz beszél, ez kemény üzlet. El lett kúrva a PontFM marketingja, és veszteséges lett. Ennyi. Szerintem lesz még Pesten rock rádió, lesz megint pályáztatva pár freki, köztük a 92.9 MHZ. Ami még nemtetszik a RiseFMben az, hogy minden megszólalást előre felvesznek, nincs rendes élő műsor, de ez már egyéni szoc. probléma.

LuciFerko 2008.12.17. 03:11:41

amúgy a RiseFM stábja valamit jól csinál, mert így télen is csomó reklám van, pedig ilyenkor erre eléggé holtszezon van és csomó balatoni rádió bukott ebbe már bele!

Veér Farkas 2008.12.17. 04:06:50

Hát a zenei része nagyon jó volt, de a beszélgetős műsorai valami fertelem. Beszélni nem tudó emberek nyökögtek és tettek fel értelmetlen vagy butuska kérdéseket (Szily Nórától Ganxta Zolin át Falusi Mariannig - ez is szakma, tanulni kellene, attól, hogy valaki egy másik szakmában jó, még nem biztos, hogy megfelel itt is), de a csúcs a Partizánbál, ahol három szerencsétlen felvetett olyan témákat, amihez egyáltalán nem értett, és akkor egymásra licitálva nyomta a süket dumát, és ugatta le a hallgatókat. A zene miatt nekem is ez volt beállítva, az autóban a csajommal ezt a műsort hallgatva csak néztünk egymásra elképedve, hogy három ekkora fasz hogy kaphatott mikrofonengedélyt egy egész Budapestet besugárzó adón?
A zenéért tényleg kár.

Veér Farkas 2008.12.17. 04:16:30

Nem is említve a zenei analfabéta Béres Zolit, akinek halvány fingja sem volt arról, milyen zene lesz a következő szám, az angol kiejtéséről (zenei rádiósnál alap) nem is beszélve. De mondjuk az is szép volt, amikor a Wigwamban egy Pont FM-bulin a Black-Out Fekete-kék c. számát Fekete képnek mondta (jól felkészült a csávó a rockzenékből).
Nem tudom, ezt a csávót ki dugta a Pont FM-nél, hogy ott maradhatott műsorvezető...

Rider 2008.12.17. 07:53:12

Kétségtelen, hogy az adó egy darab szar volt a híg fos tengerében, de hát ott van az mp3-lejátszó az autóban, úgy hogy elhessegetem az öngyilkossági gondolataimat ezen ügy miatt

Rá Dios 2008.12.17. 07:56:43

Én asszem, a poszt egy bújtatott reklám a különben még nem hallott RISE FM javára.
Ügyes...:-)

huta9020 2008.12.17. 08:11:25

Bocs, hogy nem témába vág, de a fehér háttéren szürke betűket így reggel nagyon szar olvasni. Pedig érdekelnének a kommentek...

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2008.12.17. 08:36:42

Tokiooo, a partizánbál lehetséges hogy marad az új tulaj alatt is, erről még nem derült ki semmi, de év végéig szinte biztosan marad a mostani műsorstruktúra és arculat.

Niterider · http://sportpalyafutas.blog.hu/ 2008.12.17. 08:51:26

Soha nem felejtem el a BridgeFM megszunesekor azt a nyilatkozatot, melyet az akkori tulaj mondott miszerint, idezem: "Magyarorszagon nincs igeny intelligens zenet ado radiora."
A tuc-tuc "zene" tenyleg nagggyon igenytelen, nemtom mit fogok ezek utan hallgatni, mert nalunk otthon a konyhaban mindig radio szol. Szerencsere Fiala, valoszinuleg, talalt maganak uj helyet, legalabb ot nem kell nelkulozni!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.12.17. 08:53:20

"A Hírszerző meg a Bors mint hiteles forrás??! Hö-hö..."

A Borssal nekem is vannak kétségeim, de a Hírszerzővel nincs. Egyébként több helyen megjelent, én magam először a comment.com-on olvastam, csak egyszerűen kerestem egy olyan linket, ami mögött önálló hírként jelenik meg a sztori.

"kinyírták a nagyon kúl demokrácia rt.-t;"

Puzséréket nem nyírták ki a Pont FM-en, hanem áthívták őket a Radio Caféra. És ott nyírták ki őket.

"Én asszem, a poszt egy bújtatott reklám a különben még nem hallott RISE FM javára.
Ügyes...:-)"

Rá Dios, látszik, hogy nem ismersz :-) Mind a zenei ízlésem, mind a reklámozási elveim tiltakoznának ez ellen. Ajánlom figyelmedbe az első bejegyzésemből a moderálási elveimről szóló bekezdést. Különösen az utolsó két mondatot:

fedor.blog.hu/2008/09/16/bekoszonto_45

Balance Of Power 2008.12.17. 09:06:58

Sose ertettem, hogy egy olyan kimondottan nagylemez-kozpontu mufajnal, mint a rockzene, miert van szukseg radiora. Ott a CD meg az mp3-player (Ridernel a pont), tessek azt vinni a kocsiba. Es mivel a potencialis kozonseg legalabb a fele igy gondolkozik, eleve bukasra van itelve egy ilyen, barmily udvozlendo kezdemenyezes is, mint a Pont FM. A masik felet nem ertem, mert igazabol sose ertettem ezt az allitolag rockzenet szereto, de a dolgokat mar nem koveto, elkenyelmesedett reteget - ezek azok az emberek, akik regen rockerek voltak, majd megnosultek es az asszony nem szereti a zenet? Ismerek ilyeneket es oszinte reszvetet erzek irantuk, mert latom, mennyire hianyzik nekik...

Gery Greyhound // · http://www.bestofgyurcsany.hu 2008.12.17. 09:21:55

"Ott a CD meg az mp3-player"

Persze, de egy jó rádióadónak az lenne a lényege, hogy olyan számokat is megismerek általa (főleg az újabbakat) amelyekről egyébként nem is hallanék, így bővíthetem az MP3 gyűjteményemet.

"kik regen rockerek voltak, majd megnosultek es az asszony nem szereti a zenet?"

Ezt nem teljesen értem, én megnősültem és asszony nem szereti a Nightwisht de attól még nekem lehet a kedvencek között :)

Balance Of Power 2008.12.17. 09:46:13

"Persze, de egy jó rádióadónak az lenne a lényege, hogy olyan számokat is megismerek általa (főleg az újabbakat) amelyekről egyébként nem is hallanék, így bővíthetem az MP3 gyűjteményemet."

Ja, mondjuk 10 szar kozott hallasz egy vagy ketto jot, ami felkelti az erdeklodesedet - megeri? Hiaba tematikus egy ado, ha ezer almufaj tartozik hozza. Szoval akkor mar inkabb a haveri halozat. Na meg ugye a net...
A netradiokban pont ez a jo: a bigrradio.com-ot magam is szoktam hallgatni, mert ott a tematikus adok is le vannak szukitve: 90s rock, 80s metal, 80s pop stb. Kar, hogy ezek nem jonnek be az autoradion, persze ez sincs mar valszeg messze.

Balance Of Power 2008.12.17. 09:51:38

Asszony+rockzene kapcsan: sajnos tobb olyan arcot ismerek, akiknel konkretan az a helyzet, hogy a no nem szereti egyaltalan a zenet es ezert ok maguk is kikopnak. Kozben pedig baromira hianyzik nekik. Talalkoztam olyan kisgyerekes apukaval, aki, miutan atvette a kb. 20 cd-t, amit a haveromtol kolcsonkapott, azt mondta, hogy a felesege "a gyerekre fogja, de tudom, hogy valojaban o nem szereti a zenet." Nem tudnek igy elni...

mortX 2008.12.17. 10:24:38

Szervusz!

Nem hiném, hogy nem tudták eladni, mert a Partizánbál c. műsor pl. (Még BP rádiós korában, azaz három éve!) kapott egy statisztikát, miszerint abban az idősávban őket hallgatják a legtöbben. És nem sokkal utána, mikor lett a Rocközön, akkor az lehagyta a Partizánbált, a Szélsőközépről/Demokrácia rt-ről/Apokalipszis rt-ről nem is beszélve.

Egyelőre nem egyértelmű, hogy eladták-e, de szerintem még korai gyászolni(:-

rockozon.com/ itt is érdemes olvasgatnod(:-

üdvözlettel Pank

mortX 2008.12.17. 10:33:15

@Tokiooo

Természetesen lesz Partitzánbál az év végéig. Kérdeztem róla Viorát, ő pedig csak a szokásosat nyilatkozta - amivel mindig megnyugtatja a lelkem - hogy törtéjék bármi, ők mindig velünk maradnak:D (legutolsó adás utolsó öt perce)

Mivel "nem beo" sms-t küldtem és ő sem akarta ezt reklámozni, eféle utalásokkal nyugtatott meg, amit csak az érthet, aki régóta hallgatja a bált, meg aki tud erről a hírről.

Mióta Fialát felkapta a celeb-média (mert pár évig meghúzódott elég rendesen a reggeli idősávban, és nem is hallott róla senki) szerintem csak elkapta a lendület és egy-két faktoiddal keres annyi pénz, ami után már nyugodtan tud aludni. (Faktoid: média szakszó, jelentése nem valós hír)

a partizanbal.rockozon.com "alvásáért" elnézést kérek, pár napon belül frissítem a tartalmát.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2008.12.17. 10:36:54

pank: felntebb írtam ezt azt a hirdetői piacról és fizetési fegyelemről, valamint a magyar hallgatottságmérésről. Ennek fényében a "nem hinném" kicsit lóg a levegőben.

a rockozon.com-nak pedig SEMMI köze a PontFMhez, az egy, a rádiótól teljesen független oldal, már személyi átfedések sincsenek.

Fedor: Puzsérékat nem áthívták a Cafera, hanem kicsit elszaladt velük a ló az egyik adásban, és olyasmiket mondtak (nem politikailag, hanem emberileg), ami nem volt vállalható. A Pontról ezért mentek el, a Café pedig szívesen vette át, mert amúgy hallgatott volt az adás. Emellett persze a rock n sportba is nehezen volt illeszthető.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.12.17. 10:58:18

"Ott a CD meg az mp3-player (Ridernel a pont), tessek azt vinni a kocsiba."

Nem tudom te hogy vagy vele, az én mp3 gyűjteményem nem tud vetekedni azzal a repertoárral, amit ez a rádió nyújtani tud. Ettől függetlenül, ha megszűnik, akkor ez lesz...

"Hiaba tematikus egy ado, ha ezer almufaj tartozik hozza. "

Speciel az én érdeklődésem elég széles körű, a Pink Floyd-tól a Metallica-ig bármi jöhet, szóval az ilyen szélessprektumú adót pont nekem találták ki.

"Egyelőre nem egyértelmű, hogy eladták-e, de szerintem még korai gyászolni"

A próféta szóljon belőled. Én örülnék a legjobban, ha januárban ki kéne raknom egy helyreigazító posztot :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.12.17. 11:00:54

Eddig a blog.hu részéről egy telefonhirdetés ment a poszt alatti reklámboxban. Most átváltott egy hifirendszerre, gitársziluettel.

A témaérzékeny hirdetés szép példája :-)

Balance Of Power 2008.12.17. 11:21:00

Fedor · fedor.blog.hu/ 2008.12.17. 10:58:18

Szep dolog a szeles latokor, de ettol meg tuti van olyan, hogy valamit nem szeretsz es 5 nota jon olyasmibol egymas utan. Akkor elkapcsolsz, majd kis ido mulva vissza, hatha valtozas van?
Egyebkent meg a belepofazas mindennel idegesitobb. Ezt a mesterkelt lazasagot, vicceskedest, jopofaskodast utalom minden kereskedelmi radioban. Vagy zenet hallgatok vagy dumalast. Ez utobbi eseten ott a Klub vagy a Kossuth.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.12.17. 11:49:38

A Pont FM-en nem nagyon játszottak olyat, amit én nem kedvelnék... A beledumálást én se nagyon csípom, de hát valamit valamiért...

Balance Of Power 2008.12.17. 12:00:09

Szerintem ilyen izlesu ember nem letezik :))), de alapvetoen ugy gondolom, hogy radio a kenyelmes embereknek valo. Hogy ismeteljem magam, a rockzene szeretete arrol szol, hogy teljes lemezeket hallgat az ember es idot szan ezek felfedezesere, akar vezetes kozben, akar otthon. Ami nem zarja ki azt, hogy a hatterben szoljon.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.12.17. 12:06:42

1. Látod, itt vagyok :-)
2. Szerintem meg a rockzene szeretete arról szól, hogy akkor is ilyen zenét szeretnék hallgatni, amikor nincs lehetőségem komplett lemezekben elmélyülni. Ez diákkoromban, amikor anyáméknál bezárkózhattam a szobámba, még ment, de most már, családos emberként, amikor már szinte csak a kocsiban van lehetőségem zenét hallgatni...

Balance Of Power 2008.12.17. 12:15:59

Na igen, errol is beszeltem fentebb. Csaladosnak lenni nem egyenlo azzal, hogy le kell mondani a zenerol. Illetve, ha lemond valaki, az a sajat dontese legyen. Sokan elkovetik azt a hibat, hogy feladjak onmagukat, pedig erre semmi szukseg. Kulonben is, az sem art, ha a gyerek is jo zeneken no fel.

Ha pedig sokat autozol, akkor tudsz teljes lemezeket hallgatni - egyebkent mindegy is, mert ha megszunik a radio, nincs mas valasztas.

Ja, meg orankent ugyanazokat a hireket, sportot, idojarast meghallgatni... Nemtom, nekem eleg reggel a hirek meg max. este valamelyik Hirado ;))

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.12.17. 12:21:28

Szóval elárultam az eszmét, mert megházasodtam. Értem én :-)

mortX 2008.12.17. 14:44:48

@Hoshee
Természetesen tudom, hogy a rocközön.com elhatárolódott a PontFMtől.

De az olvasói nem teljesen. Egy-két fórumtopikban bizony említést tesznek erről a dologról is.

((Ja, és médiaribi is megnyilatkozott rajta.... ))

@Balance OF Power
A beledumálás idegesítő lehet, a PontFM-nél viszont ne felejtsük el, hogy egy barátias légkört igyekeztek kialakítani, és úgy hiszem, sikerült is. Nem azért dumálnak, mert ők a valakik, akiknek tépniük kell a szájukat, hanem, hogy a közösség felé adjanak valami, és a közösségnek is alkalma legyen megnyilatkozni.
szerintem.

mediaribi 2008.12.17. 15:45:10

Sziasztok!
Nem tudom mért vagytok így kiakadva. Én is nagyon sokat hallgatam a rádiót, de sajna ez előbb utóbb várható volt:(

Tokiooo 2008.12.17. 16:42:52

Pank, engem nem nagyon érdekel, hogy melyik felmérés mit mutat. Ha engem kérdeztek volna meg, akkor biztos, hogy én csak a bált mondatm volna, de nem kérdeztek.
A rocközön is elég jó műsor, meg az a műsorvezető is aranyos, de a Partizánbál sokkal jobb szerintem. Nem akarok senkit bántani, de nekem többet mond. A Rocközön igazából semmiről nem szólt, csak úgy volt, a bálban meg nagyon izgi dolgokat beszéltek, ráadásul úgy, hogy anyu bele is pirult. Egyszer meghallották, hogy mit hallgatok és azt mondták, hogy többet nem szabad hallgatnom, de az egyik osztálytársam fölvette az összes műsort és így mi is meg tudtuk hallgatni utólag.
Pank, ha te csinálod a partizánbál honlapját akkor hogy lehet, hogy már nem tetszik neked?
Jaja, de sokat írtam, remélem nem túl nagy hülyeségeket :))

mortX 2008.12.17. 18:13:54

@RosszPCJátékok Mester:
Nem a rock életképtelen, hanem a média... pontosabban az emberek, akik a média piárgépezetéből áradó szarságok szerint élnek. Az a baj, hogy az emberek nem tudják, mi is pontosan a rock (meg azt hiszik, hogy a pank, a metál, a skinhead, a rock stb. mind egy és ugyanazon dolog, ebből levonják a következtetést, hogy elvből el kell utasítani, és előítéletessé válnak.

Ebből pedig az következik, hogy a rockot lenyomják a francba.

(ugyanitt:
A LB, ami tudomásom szerint a kedvenc zenekarod, milyen zenét játszik??? Mer'hogy csak a nevüket ismerem...)

@Tokioo
Egyetlen szóval sem mondtam, hogy nem tetszik a 'Bál. Sőt.
Az volt az az a műsor, amit meghallván újra elkezdtem rádiót hallgatni. A kedvenc műsorom, és sajnos megint ott tartok, hogy csak akkor kapcsolom be a rádiót, ha Bál van... Vagy még akkor sem..

A 'Bállal egyetlen apró probléma van: túúl sokat ismétlik önmaguk. De egyébként jó műsor, és a műsorvezetők is közel állnak hozzám.

A Rocközön a rockról szólt. Nem többről, nem kevesebbről. És alapjába véve Hartmann Zoli személyes műsora volt. Mikor jöttek az új műsorvezetők, kb olyan dolog történt, mintha a Rossz PC Játékok Sorozatot egyik napról a másikra átvenné valaki... Hisz annak a sorozatnak FreddyD stílusa a lényege, azért nézi mindenki, mert tetszik az ember, aki az egészet csinálja.

@Mediaribi
Sokszor megmondtad már, hogy előbb-utóbb kalap-kabát, de nem akartam hinni neked. Gondoltam a büszkeségednek fáj, hogy már nem vagy ott, azért mondod ezt. De sajnos egyre inkább azt látom, hogy nem... (JoNeS is kiszállt már? Abszolút Rádió is megy a levesbe?)

No, agyő

mediaribi 2008.12.18. 00:39:33

Pank!
Nem fáj nekem ,hogy nem vagyok már ott mert én szabad akaratombol jöttem el onnan ,megvan kinyomtatva a felmondó emailom mind sok minden más.
Az féj egy kicsit de csak egy kicsit,hogy ott egy nagyon fasza kis team volt jó arcokkal műsorokkal és szét lett cseszve. Hogy hol kezdődött azt nem lehet tudni de fent a 3 ik emeleten az tuti és ebből az egyből csak egy ember profitál. Az meg magasrol szarik és szart mindig is a hallgatókra. A jelenlegi helyemen ha az lett volna a góré aki most van tuti egy nagyon fasza kis rádió lett volna. Pont ma mondtam neki, hogy milyen jó kis cspatot raktunk össze pár hónap alatt. Ez kellet volna oda is. Az meg igen fáj, hogy én a sárba lettem taposva, és időbe tellett (3 hónap) míg az emberek partnerek rájöttek az igazi oldalra.
Tudod milyen xar mikor bemész egy rádióba és azzal kezdik állás megbeszélésen, hogy mennyit loptál? Aztán mikor kezded mesélni leállítanak és az mondják elég hülye voltál, hogy nem tetted meg....
Na mindegy.
Abszolut rol semmit nem tudok de nem is érdekel, ugy mind ez sem csak olvastam az újságba igen én tettem közzé azt hiszem az illetékesek megérdemlik. És ahol lehet közzé is fogom tenni.

Jók legyetke

PontRocker 2008.12.20. 14:21:46

Undorító vagy Mediaribi!

Pont te dobod a sarat itt erre arra. Meg saját akaratodból jöttél el? Az lehet, de azt elfelejted a tisztelt olvasótábornak elmondani, hogy több százezer forintot, illetve milliókat elsikkasztottál a cégtől távozásod előtt.
Ezt akár Hartmann Zolitól kezdve Herz Péterig bárki megerősítheti, s bezony akkor volt először, hogy hónapokig nem kaptak a dolgozók pénzt, mert Te lenyúltad.
Az az egy ember, aki profitált, nem a harmadikon ült, hanem a másodikon, a te irodádban, a te asztalodnál.
És nem véletlen, hogy sárba lettél taposva, mert oda való vagy. Máskor saját kasszából lopkodj, és akkor nem lesz senki aki megvádol, megvett, max magadat fogod leköpni a tükörben, amit akár még most is megtehetsz.
Örülj neki, hogy a cégtől senki nem keresett meg, azok akik állítólag a "barátaid" voltak, s most, miután elmentél éheztek, mert a megdolgozott pénzüket nem kapták meg.
Ha te a PR-ral foglalkoztál volna, s a sponsorok behozatalával, nem jut oda a rádió ahova.
Ennyi. S nem több. Aki még hisz neked annak részvétünk, részvétem. És kösz mindent mindenki nevében aki most siratja a Pont FM-et!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.12.20. 15:45:25

Huh! Nem gondoltam volna, hogy ilyen indulatokat szabadítok el...

mediaribi 2008.12.21. 09:10:42

Erre csak annyit tudok mondani: A bíroság / rebndőrség engem nem talállt bűnösnek mást viszont annál inkább!!!!!!

KávéMókus 2008.12.21. 16:25:52

Fedor, sajna igazad van! A rádióhallgatókat alaposan megosztja a PontFM tavalyi közleménye Ribiről! Szerintem ennek most nem itt lenne a helye. Itt és most inkább azon kellene szomorkodni, hogy az egyetlen rock-adó megszűnik. Pontrocker kirohanása vélemény, Ribi reagálása meg várható volt. Továbbra is javasolnám, hogy ugorjunk túl ezen! Bár mindenkinek joga van véleményt alkotni, de azt hiszem, nem itt kellene. Azok a pletykák, vagy konkrét tények, amik ebben a körben elhangzottak, nem nyertek megerősítést sehol, és most nem Ribit védem, csak azt jelzem, mi, akik hallgattuk az adót, nem minden információval rendelkezünk, tehát nem ítélkezhetünk. Én inkább azon bánkódom, hogy sok jófej műsorvezető, akiket személyesen is ismerek, nem fognak azon a hullámsávon megszólalni januártól. És egy elég komoly hallgatói tábor lesz szélnek eresztve...

LuciFerko 2008.12.21. 22:04:04

www.fezenradio.hu ez egy jó kis Székesfehérvári rock rádió, ott a 102.9 mhz-en lehet fogni, csak ajánlani tudom mindenkinek!

Tokiooo 2008.12.22. 02:58:13

Egyszerűen nem tudok aludni!

Ma volt az utolsó Partizánbál, két órát zokogtam. Anyuék persze semmit nem értenek az egészből és még le is szídtak, hogy titokban hallgattam a rádiót. Képtelen vagyok felfogni, hogy egycsapásra minden elveszik!
A Partizánbál volt a leges legjobb műsor, amit valaha hallotam.
Mondja valaki, hogy egy hülye vicc ez az egész!!!!

PontRocker 2008.12.22. 13:50:24

Kávémókus: Ezen nem lehet túlugrani! Henn Zoltán a szakadék szélére sodorta a rádiót, akkor, amikor több százezer, millió forintot ellopott nem csak a Rónai Egon vezette cégtől, hanem saját munkatársaitól. Ezt bárki megerősítheti, aki még itt dolgozik, de nyugodtan megkérdezheted az általad, s általunk is nagyra tartott Hartmann Zoltánt, akit szintén személyesen károsított meg, az általatok olyan nagyra tartott Médiaribi.
Summa summárum mi siratjuk a leginkább akik itt dolgoztak, s higyétek el, amit a fent említett Henn Zoltánra írtam, nem a mi képzeletünk szüleménye, hanem a nagy igazi magyar valóság.
Írhatja Zoli, hogy mindenhol elhitték neki , hogy nem tette meg amiért feljelentették, de ez nem jelent semmit.
Sajnos, akiket megkárosított -minket és titeket- tudjuk, hogy mennyire igaz, hogy ki is ő valójában.
Egy tolvaj, egy simlis, egy gátlástalan ember, akit nem érdekelte sem a rock zene, sem a rock zene rádiója.
Sajnos! És köszönjük neked Zoltán, hogy elindítottad a lavinát, amelyet már senki nem tudott itt megfékezni, bele is halltunk. Kérlek ne add elő, hogy te milyen tisztességes voltál, mert hánynom, hánynunk kell tőled.

Üdvözlettel: A Pont FM december 31-ig még dolgozó munkatársai.

PontRocker 2008.12.22. 14:02:12

Kávémókus! Még egy dolog neked! Mi nagyon sajnálunk titeket, mert mi nagyon szerettük ezt a rádiót, s vinni azokat az eszméket amelyeket ti igényeltetek szerettetek.
Sajnáljuk, hogy megszakad a közös kapcsolat veletek hallgatókkal, s ehhez nincs köze médiaribinek, mert számunkra ő nem létezik. Eltünt, megszünt, elpárolgott a pénzünkkel és a jövőnkkel együtt.

A Rock legyen veletek.

mediaribi 2008.12.22. 15:00:43

Mokus én akkor anno mikor eljöttem onnan emlékezz vissza mondtam a rocktogonba ,hogy fél évet adok ennek az adónak. Tévedtem egy év lett belőle.
A másik meg pont Rocker meséld már el nekem hova lett Ganxta pénze? mert pl ő jóval régebben jött el ő nekem spec 1,5 millát mondot 3 napja mikor riportot csináltunk vele, aztán a Nóri pénze 1,2 milla, vagy Puzsér másfél milla, Hartmi 7 kilo stb stb.
Azért ki nem találld ,hogy lenyultam 4 millát és szabadon jövök megyek???? A főni meg egy vadiuj autóval mászkál...

mediaribi 2008.12.22. 15:12:44

Figyi már kedves volt kolléga:)

Érdekes számomra az eöző hsz ed most olvastam Hartmann egy héttel ezelőtt mesélte el nekem ,hogy mennyivel tartozik neki a pontfm, és hogy nem kapja meg a pénzét.
Lássuk csak mi is fj neked?
Hogy a vodafones kampányt egy másik adóhoz vittem amin én megkaptam a 10 % hasznom becsületesen amit ott soha nem katam volna meg?
Érdekes dolgokat irsz egy éve folyt a vizsgálat, és ellenem nem sok minden bizonyosodott be mert tudod voltam olyan rutinos ,hogy minden ki van nyomtatva ti majd magyarázzátok meg a számla nélküli melokat ahol majd meg kell.
ÉN adtam be a falmondásom és nem ti rugatok ki de ha van itt lehetőség közzéteszem mert az is ki van nyomtatva nekem.És itt nem a hallgatokra gondolok hanem at egyéb budapesti kereskedelmi rádiókra mikor azt irom ,hogy nekem hisznek.
Olvastad a bors ujságot? Padödö hogy nyilatkozott? nem dolgoznék többet ronainak ! mért ? mert zoli lenyulta a pénzt?
Ki ne találld ,hogy miattam ment tönkre a rádio.....
De tudod mit ha az menthető. Jones nak szóljatok nálla van egy jópár százalékom a Bombátol. Kérte hogy hozzam össze a bombával a támogatást mert akor 10 % át megkapom tőle. Összehoztam egy éve minden buliját támogatja kérd el tőle a 10 % om ha az sehít...
na ennyit a korrektségről

PontRocker 2008.12.22. 15:14:29

Ribikém! Hagy ne mondjam már el a kedves olvasóknak mennyi pénzt nyúltál le. Ha csak 1 forintot nyúltál volna csak le az is gáz, és undorító.
Az, hogy kinek mennyivel tartoznak nem a te reszortod, mert nem tartozol ide, sose tartoztál.
Érdekes, ha annyira ártatlan vagy, miért nem jöttél be soha hozzánk az ügyed után? Miért nem néztél soha a szemünkbe? Mert nem is teheted meg.
Az pedig, hogy ki milyen autóval jár nem a te ügyed. Amúgy az az említett BMW nem új autó, de ezt is ugyanúgy tudod, mint a szart keverni.

Hagyjad szép csöndben elmenni ezt a rádiót, s másnak se mondj kérlek semmi olyat mint feljebb amivel besároznád a Pont FM hírnevét, mert mi tiszta lelkiismerettel nézhetünk ezt követően is a tükörbe.
Veled ellentétben.

mediaribi 2008.12.22. 15:14:30

És még valami! Ha már nevesítesz vállald a neved mert én azt teszem...

neked is kellemes ünnepeket

mediaribi 2008.12.22. 15:18:26

Ja értem.
A danubusba voltam épp mikor jött ugyhogy ne ködösíts.
A másik meg mrt hagynám te/ti hagytátok? Én azóta talállkoztam jó pár emberrel aki mind egytől egyig igazat adott nekem

mediaribi 2008.12.22. 15:20:12

Hagyjad szép csöndben elmenni ezt a rádiót, s másnak se mondj kérlek semmi olyat mint feljebb amivel besároznád a Pont FM hírnevét, mert mi tiszta lelkiismerettel nézhetünk ezt követően is a tükörbe

De azért az milyen gáz már,hogy vesztek fel lovét dec elején januárra hírdetésre mikor tudjátok nem lesz rádió....

JoNeS 2008.12.22. 15:24:12

mediaribi írta: "Jones nak szóljatok nálla van egy jópár százalékom a Bombátol. Kérte hogy hozzam össze a bombával a támogatást mert akor 10 % át megkapom tőle. Összehoztam egy éve minden buliját támogatja kérd el tőle a 10 % om ha az sehít... "
Ez konkrétan hazugság, ezer éve dolgozom együtt a bombával! médiaribi én direkt nem vontam bele magam a témába! Az a javaslatom hogy ne kezdj el sarat dobálni mert mind rád csapódik! Az én nevem meg ne akard bemocskolni mert akkor én is vissza ütök. Rád, aki még a világrekordom is is szeretném ha felbőszítenél!

mediaribi 2008.12.22. 15:26:43

Én meg, más nem igazán így emlékszik rá.... mivel tőlem kaptad meg anno a telszámát a Bomba igazgatólyának... de ha akarod pontosan megmondom mikortol dolgozol vele együtt

PontRocker 2008.12.22. 17:06:24

Az "igazgatja" az pontos j betű, de nálad elnézzük, akárcsak a hazugságaigat ;)

PontRocker 2008.12.22. 18:37:47

Médiaribi as Henn Zoltán írta: "Én azóta talállkoztam jó pár emberrel aki mind egytől egyig igazat adott nekem
Hagyjad szép csöndben elmenni ezt a rádiót, s másnak se mondj kérlek semmi olyat mint feljebb amivel besároznád a Pont FM hírnevét, mert mi tiszta lelkiismerettel nézhetünk ezt követően is a tükörbe"

Zoli! Ha annyira tiszta a lelkiismereted akkor szeretettel várunk kedden napközben a Hedvig u. 2-ben, akkor amikor mindenki itt lesz, akinek elvileg semmivel sem tartozol, akiket elvileg nem loptál meg.

Gyere be, s meglátjuk mi is hiszünk-e neked.

Helyesen meg tanulj már meg írni, mert mindenhol kiröhögnek majd, ahol médiaajánlatot küldesz.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2008.12.23. 10:30:02

Ribi, gondolom én is beletartozom azokba, akik emlékezhetnek... A rádiónak alapvetően semmi köze ahhoz, hogy megkértél egy embert hogy vásároljon neked alkatrészt (néhány ezer-10e forintról van szó), aminek az árával jópár telefonhívás és hónap után is adós maradtál... Ezt leginkább lopásnak nevezik jobb helyeken. Az, hogy neked van arcod ide írni, az kb olyan mintha ott virulnál annak a temetésén, akinek a halálos szúrást nem te vitted be, de az egyik elsőt igen. Legyél boldog hogy nem tudtak jogilag elkaszálni, és hagyd békén azokat, akiknek ez a rádió, ezek a műsorok, és ezek az emberek fontosak voltak.

mediaribi 2008.12.28. 19:18:50

Szervusz!

Mi a nagy helyzet?
Látom micsoda viharok dúlnak a neten a rádióval kapcsolatban.
Ez gáz. Annyira unom, hogy ki, mikor, mit és hol.
Leszarom, nekem csak a r'n'r kell. Kellene.
De nincs tovább....
Nincs valami jó melód?

Azért ez a mail maradjon köztünk!

Üdv: ...

Ehhez képest ilyen mailt kapok egy jelenleg is ott dolgozó emberkétől...

Leeroy of SMV Design 2009.02.03. 22:12:55

Beren 2008.12.16. 23:59:05

(Kicsit régi a téma, de azért hátha.)
Pont hogy nem spilázták túl. Épp mondtam kollégának (mikor még létezett az adó és munka közben hallgattuk), hogy én egy amolyan rockszörnyes, Beavis and Butthead-jellegű őrült rocker műsorvezetős adót csinálnék, ha döntési pozícióban lennék. Ja, és nem vagyok rocker...

Leeroy of SMV Design 2009.02.03. 22:19:29

Rise FM-ről meg annyit, hogy lehet, hogy lokális balatoni adóként még jó volt, de most, hogy megkapták a lehetőséget a nagy kiugrásra, félő, hogy el fog kurvulni, ahogy tette ezt anno a Juventus. (Hátha valaki még emlékszik rá, szintén balatonkörnyéki adó volt anno, akkortájt elég menő műsorokkal. Space Party?)

PeterHz 2009.05.18. 23:20:42

Most már elmondom, gondolom senkit nem érdekel, de jó poén.

"Szervusz!

Mi a nagy helyzet?
Látom micsoda viharok dúlnak a neten a rádióval kapcsolatban.
Ez gáz. Annyira unom, hogy ki, mikor, mit és hol.
Leszarom, nekem csak a r'n'r kell. Kellene.
De nincs tovább....
Nincs valami jó melód?

Azért ez a mail maradjon köztünk!"

Ezt a levelet én írtam annak a szerencsétlen kis köcsögnek, úgy hogy 1-2 kollégám tudott a dologról.
Röhögtünk azon, hogy egyből kitette ide. De valójában azért akartam vele találkozni, hogy betörjem az arcát.

Aztán eljött 2008. dec. 31. és már ahhoz sem volt kedvem, hogy egy ilyen idiótát szájba vágjak, azért mert a mi sírunkon táncolva ajnározza magát.

Nem baj. Ribi, előbb vagy utóbb.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0