Halgattassék meg a másik fél is
2009. szeptember 23. írta: Fedor

Halgattassék meg a másik fél is

Véres kardként hordták körbe a jobbos újságok és blogok a hírt, hogy lám, a Hócipő is benne van a BKV-s buliban, csak épp egyről feledkezett meg mindenki: megkérdezni a másik felet is. Pedig nem felesleges elolvasni, ugyanis egy kicsit más kontextusba teszi a tényeket.

Nos akkor íme a Hócipő reakciója:

Mivel az Orbán kormánytól milliárdokat kapott lapok (Magyar Nemzet, Heti Válasz) valamint egy szorgalmas milliárdos orgánuma (Magyar Hírlap) igen nagy előszeretettel foglalkozik a Hócipő anyagi ügyeivel, s ezt sokan átveszik, tájékoztatásul közöljük, hogy a Hócipőnek ebben az évezredben semmiféle szerződése sem volt a BKV Zrt.-vel. Szerződést kötöttünk viszont 2008 őszén a Pont Ez Kft.-vel, melynek értelmében négyoldalnyi felületet biztosítunk BKV-val foglalkozó PR anyagok lehozására, melyért 1.250.000 forint +ÁFA, azaz egymillió kétszázötvenezer forint +ÁFA díjazásban részesültünk. Vállalásunkat teljesítettük, a tartalmat a Pont Ez. Kft.-től készen kaptuk. Gáti László 1995 végéig, Kárpáti Miklós 2005 elejéig volt a Hócipő munkatársa, azóta útjaink szétváltak.

Mivel a tisztelt olvasók nem járatosak az újságok PR és reklám áraiban, kizárólag az arányok kedvéért megjegyezzük, hogy 2009-ben pontosan ugyanekkora, négy oldal terjedelemben találtunk BKV reklámokat a Helyi Témában. Mivel mi nem tudunk szerződésekbe belepillantani, csak a listaáraikból tudunk kiindulni, miszerint Pesten alkalmanként 2 millió 299 ezer 237 forintba kerül egy fél oldalas hirdetés, Budán 1 millió 58 ezer 947 forintba. Egész Budapesten pedig 3 millió 220 ezer 526 forint az ára. Ha ez utóbbit vesszük, akkor az általuk esetleg adandó kedvezmény nélkül 25 milliót költhetett el idén a BKV a Helyi Témánál.

Akit más összefüggések is érdekelnek, a Helyi Téma tulajdonosa és a szerkesztőbizottság elnöke Vitézy Tamás, Magyarország 61. leggazdagabb embere, aki egyébként nagybátyja a BKV felügyelőbizottsága Fidesz által delegált tagjának, Vitézy Dávidnak. Akit a tartalom is érdekel, most már harmadszor kifogásolják reklámjaink és PR anyagaink szatirikus hangvételét, holott ez az említett műfajok nemzetközi nyelve.

Mi viszont azt találjuk humorosnak, hogy a Helyi Témában általában fél oldalon hozott BKV reklámok között háromszor is kizárólag azt hirdetik, hogy villamost lehet bérelni 290 ezer forint + áfáért, földalattit 145 ezer + áfáért, fogaskerekűt pedig 178 ezer forint + áfáért. Mivel ez egy lakásokba bedobott ingyenes, önmagát önkormányzati lapnak álcázó kiadvány, nehezen tudjuk elképzelni, hogy azok a nyugdíjasok, akik Helyi Témát találnak a levélszekrényükben, azonnal rohannak villamost, földalattit vagy fogaskerekűt bérelni.

Mindenesetre örülnénk, ha a Magyar Nemzet azt is közölné, hogy ezért a számításaink szerint közel tízmillióba kerülő másfél oldalért mennyivel lendült fel a kibérelt BKV járművek forgalma idén áprilistól? Ha viszont valamelyik munkatársunkat meglátják egy buszon vagy villamoson, előre közöljük, hogy nem mi béreltük.

2009. szeptember 17.

Hócipő szerkesztőség

És ha valakinek kifogása lenne az ellen, hogy miért Orbán-kormányoznak, és támadnak válaszképpen, azoknak csak azt tudom mondani, hogy nem a megtámadott fél választotta ezt a fegyvernemet.

Ja, és keserű tapasztalataim rákényszerítenek, hogy szájbarágósan leírjam, ha ez nem lenne egyértelmű: jelen bejegyzésemmel NEM a BKV-t próbálom mentegetni. Csupán megpróbálnék egy kis korrektséget belecsempészni az ügymenetbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr391401487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DeMarco 2009.09.23. 12:16:26

Kit érdekel, hogy nem közvetlenül kapták a lóvét, hanem előtte átfolyt másik három kézen? Ez nem változtat semmin. De anyuu, a pistike is benézett az óvónéni szoknyája alá, csak engem kaptak el...

TD223 2009.09.23. 12:34:55

Korrektség, mi? Az elmúlt 60 évből 4-ben támogatta a kormány jobban a jobboldali lapokat, 56-ban pedig a baloldali lapokat és újságírókat.

"DE a Zorbán ..." - Köcsög Farkasházy

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.09.23. 13:48:23

@DeMarco: Látom csupán a lényeg nem jutott el hozzád: a BKV ezer helyen hirdetett, ebből egy a Hócipő, ahol egységáron még kevesebbet is költöttek, mint más, esetleg jobboldali lapoknál. Szóval vagy hülyeség a Hócipőt mutyizással vádolni, vagy akkor vegyük elő a többi lapot is, ahol hirdetett a BKV... Én az elsőre szavazok. Azért, mert a BKV-nál előfordultak felháborítóan pofátlan kifizetések, az még nem jelenti azt, hogy az összes az volt...

DeMarco 2009.09.23. 14:06:28

@Fedor: Én meg az utóbbit választanám. Nem érdekel milyen színezetű lap, állami cég, közpénzt ne herdáljon. Súlyosbító körülmény, ha ráadásul haveri zsebbe.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.09.23. 14:09:16

@DeMarco: Azért a marketing csak igen erős egyszerűsítéssel egyenlő a herdálással...

Viktus 2009.09.23. 15:17:00

Fedor te is érzed , hogy hét év "sikeres" szoci kormányzás után elég szánalmas a Fidesz ciklushoz visszakapaszkodni.

Fajkasházy úr meg csak jobban ég, hogy a kamu kft-k alatt nyúlja az állami pénzt. Ez a Hócipő c. wc papírnak sem jó potlék az elvtársi pénzek nélkül már sehol nem lenne a kutya sem kiváncsi rá. Felesleges benne hírdetni. A Népszabadságnak még van olvasótábora, ha már az elvtársak pénzt akarnak osztani az eljutna a célközönséghez. -

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.09.23. 15:24:09

@Viktus: Az, hogy a szocik bénáztak, mennyiben változtatja meg a tényeket?

Viktus 2009.09.23. 15:43:23

@Fedor:

A Fidesz esetében stabil gazdasági növekedés, euro bevezetés határidő, termelő rétegek életben hagyása szegélyezte a pár lenyulósdit. A szocik ezzel szemben soha nem látott mértékben zsigerelik ki a termelő rétegeket azaz minket miközben semmi sem működik normálisan. Ezek a tények.

Leszarom mennyit kap a Magyar Nemzet, ha életben hagynak. -

DeMarco 2009.09.23. 15:53:38

@Fedor: Szerinted számít, hogy milyen jogcímet kap a lóvé?
- Szia Tivadar. Kell egy kis zsé?
- Pejsze, jöhet.
- Mi megbízunk egy hirdetéssel. Majd elkönyveljük marketing költségre.
- Mennyit szántatok já?
- Három millát.
- Fain, akkoj lehozzuk 1 milláéjt, 1-1-et meg elfelezünk...
- De számla is kellene...
- Nem gond leszámlázzuk az 1 millát...
- Az nem gáz, ha közvetlenül tőlünk kapjátok a megbízást?
- Ööö, hát jobb lenne áttételesen, hogy ne tudjanak belekötni.
-Nem gond, akkor megbízunk egy x kft-t, ő meg majd benneteket...
-Zsíj, akkor hadd menjen...

Természetesen ez csak fikció és a valósághoz semmi köze, elhatárolódok magamtól...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.09.23. 15:58:11

Ezt nem rágtad szájba, úgyhogy csak leírom: Te a Hócipőt mentegeted?

Mert az hagyján, hogy Farkasházy haveri kutya, akinek oda kell dobni egy két csontot...
De könyörgöm! A szépérzékemet bántja az, hogy egy ilyen silány minőségű lapot mesterségesen életben tartanak!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.09.23. 16:28:04

@TaTa86.: Nem ezek tartják életben, ne félj. Nem kapnak annyit. A te szépérzékedet bántja, másét meg nem. Ízlésen nem érdemes vitatkozni. Ha nem tetszik, ne vedd meg, és ne ajánld fel az 1%-odat a Honderű Alapítványnak :-)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.09.23. 17:06:23

@Fedor: Nem vitatkoztam... Kijelentettem, hogy a Hócipő szar. XD

Mellesleg szerintem pont, hogy ezek tartják életben. Mást el nem tudok képzelni. Végig lehet nézni a Vastagbőrön, mindig kapnak valami "apróságot".

Viktus 2009.09.23. 17:31:57

@TaTa86.:

Jövő tavasztól már csak a hetiheteses pénzecske marad szegény Tivadarnak a csúnya közönség a nívós lapját semmire nem értékeli kb. a közintézmények kötelező előfizetői.

DeMarco 2009.09.23. 17:38:52

@Viktus: "kb. a közintézmények kötelező előfizetői" Mondjuk én ennek is utánasasolnék, hogy mennyi megy el pártlapok kötelező megvételére a közintézményekben... A fax kivan, h az adóforintjainkat propagandára költik...

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2009.09.23. 17:49:12

te sem leszel egyhamar politikus. ahhoz elsőként a korrekt szót kell kitörölni a szótárból ;-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.09.23. 19:09:37

@DeMarco: Hoppá, egy pont, amiben egyetértünk. Minek közintézményeknek politikai lapokra előfizetni? Bármelyikre...

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2009.09.23. 20:02:15

@Viktus: amikor hét éve azt mertem mondani, hogy 'b@ssza meg, ez az idióta medgyessy képes és komolyan veszi az igéreteit', nos, akkor örök haragosokat szereztem magamnak (rokoni, tanári/nyugdíjas körben).
olyan szintű osztogatásba kezdtek, aminek sosem volt meg a pénzügyi alapja.
érdekes, akkor az érintettek nem voltak olyan gerincesek, hogy visszautasítsák a juttatásokat.
emellett persze nagy pénzek csorogtak az üzlettársak zsebébe is, ezt így összességében nyögi most mindenki.
a fidesz pedig nem fényezném, már ellenzéknek is nulla, a demagógia, a hülyének nézés, a gátlástalan szavazatvadászat rájuk is jellemző. nem sokat várok a következő kormánytól sem.

pártlapot pedig senki ne vegyen, teljesen haszontalan :-D

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.09.24. 13:31:54

@úriparaszt: "pártlapot pedig senki ne vegyen, teljesen haszontalan :-D"
Ezzel nem értek egyet. Én mindig Népszabadsággal gyújtom be a tüzet, a vacak reklámújságok nem jók erre. (Mondjuk én kapom, és nem veszem.)
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0