Kivéve a gyevi bírót
2009. október 19. írta: Fedor

Kivéve a gyevi bírót

Az emberi jogok Európában mindenkinek járnak. Kivéve a szudétanémeteket no meg a magyarokat:

Tovább bonyolódhat az Európai Unió alapjogi dokumentuma, a Lisszaboni Szerződés ratifikálása. Mivel Vacláv Klaus olyan kitételt követel, amely szerint a Benes-dekrétumok ügyét Csehországgal szemben nem lehet felvetni, Robert Fico szlovák kormányfő is hasonlót akar. A dekrétumok Szlovákiában is érvényesek, és valójában senki sem vetette fel eltörlésüket.

Ha Csehországnak sikerül kivételt elérnie az európai uniós Lisszaboni Szerződéshez csatolt emberi jogi charta alól, akkor Szlovákia is megpróbálja elérni ugyanezt, jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő egy cseh tévének nyilatkozva. "A Benes-dekrétumok a szlovák jogrendszer részét képezik, és sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet őket" - monda.

Azért ez egy vicc. "Persze, aláírjuk az emberi jogi chartát, ha az nem vonatkozik a mi jogsértésünkre". Röhej. Ráadásul egy ember makacsságán múlik az egész, aki még az országa kormányával is szembemegy ebben a kérdésben (is), kis bibi, hogy ő az, aki az aláírásra jogosult, a magyarkártyát folyamatosan kijátszó Fico meg naná, hogy kap az alkalmon.

Ha ezt sikerül keresztülverniük az Unión (és sajnos a zsarolási potenciál miatt nem lehet azt mondani, hogy semmi esélyük sincs rá), akkor az EU önmaga paródiájává válik.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr151460044

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fico szelleme járja be Európát 2009.12.10. 08:05:03

Botrány. A Fico-féle Smer újra teljes jogú tagja az Európai Szocialisták Pártjának.  Na ilyenkor az MSZP gyorsan kidobja a picsába az Internacionálét meg a testvériséget, és elkezd fideszest játszani. Hogy ezt nem lehet, mert nem engedik be a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.10.19. 12:11:51

Meg a "magyar" parlament is.

Ez egy ilyen játszma, nem kellett volna aláírni, és akkor most nekünk lenne zsarolási potenciálunk, és kérhetnénk, hogy mind a csehek, mind a szlovákok helyezzék hatályon kívülre a Benes-dekrétumokat.

De "mi" megint eminens jótanulóknak akartunk látszani( a 2.1es átlagunkkal), és persze elsőként megszavaztuk!

Gratulálok a szervilis elitnek!

DeMarco 2009.10.19. 12:20:24

Nyilván igazad van, de ebben az esetben nekünk hasznos lehet, hogy Ficó szokás szerint nagypofával belerondít a dolgokba. Mert a cseh elnök mégiscsak egy európai szinten köztiszteletben álló ember, akinek érdemes figyelni egyébként a szavára, de ficónak sikerül paródiába fullasztania ezt az egészet. Még a franciák inoghattak a cseheknek, egyrészt mert már amúgy is kötöttek egy megállapodást egymás között, másrészt, mert így betarthatnának a németeknek. De most, hogy Szlovákia is könyörögni kezdett, így már nem tehetik meg, hogy engednek Clausnak. Szerintem Claus alá fogja írni, csak azért húzza az agyukat, hogy kicsikarhasson egy kis pluszt... Akkor aztán Ficó is pofára esik, mert mindenki elfogadta és kész... Ha egy bohóc is csatlakozik a csapathoz, akkor az egész komolytalanná válik... ezt ismerjük mi is... :)))

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.19. 12:24:13

@DeMarco: 1. Klaus, nem Claus (az a Santa)
2. Klausnak max. az EU szkeptikusok között van tekintélye, a többség annak tartja, ami: egy maradi bunkónak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.19. 12:27:36

@TaTa86.: Az tény, hogy nem abból indultunk ki, hogy ennyien megpróbálnak majd keresztbetenni ennek a szerződésnek, de ettől még ne tartom rossznak, hogy mi aláírtuk. Nem szeretném, ha Fico és Klaus szintjére süllyednénk.

DeMarco 2009.10.19. 12:28:04

@Fedor: Claus vagy Klaus nem mindegy? :))
Érthető volt... Egyébként én is annak tartom...

DeMarco 2009.10.19. 12:30:31

@Fedor: Hát a külügyünk egy nagy sz*r. Semmi taktikai érzék. Hülyére vesznek minket a körülöttünk lévő államok...

BéKu 2009.10.19. 12:33:07

Az EU eddig is egy vicc volt, csak sokan naivan azt hitték, hogy ez egy mennyire frankó kis dolog, holott egyáltalán nem az.

Több kárt okozott, mint amennyi hasznot hozott. Nem nekünk volt szükségünk az EU-ra, hanem az EU-nak ránk. Kellett nekik a piac. A mi gazdaságunk mélyrepüléséhez a politikai elit áldásos tevékenységén túl kellett az EU is. Mezőgazdaságot az agyament szabályozással, és a támogatási rendszer szétverésével tönkre tették. Arról már ne is beszéljünk, hogy milyen már az, amikro az EU arra ad pénzt, hogy bezárjuk, majd kötelezően le is romboljuk egy cukorgyár épületét, hogy ott még véletlenül se lehessen újra termelni.
Amikor arra ad pénzt, hogy az állatokat levágják, a gyümölcsösöket, földeket kivágják, illetőleg bevetetetlenül hagyják.

Az EU-tól józan ember nem vár semmi jót. A melegekre egy rossz szót tenni sem lehet már, a nemzetiségi kisebbségekkel viszont azt lehet tenni, amit csak akarnak. Nem a melegekkel van a bajom, hanem a kettős mércét nem értem. Ha vannak általánosan elfogadott emberi jogi normák, attól ne lehessen már SENKInek sem eltérni.

Ha ebbe belemegy az EU, csak igazolja, hogy az emberi jogok, meg amiről papolnak, az csak arra vonatkozik, amire akarják, hogy vonatkozzon.

BéKu 2009.10.19. 12:39:21

Egyébként ha ebbe belemegy az EU, akkor Magyarországnak igenis fel kell ez ellen emelni a hangját.

Érdekes amúgy a dolog, mert elvileg nincs visszaható ereje a Lisszaboni szerződésnek, ezért Klausnak sem kellene félnie semmitől sem. Az, hogy ennyire kapálózik, inkább csak felhívja a figyelmet a Benes-dekrétumokra, és esetleg azok is elkezdenek foglalkozni a témával, akik eddig nem tették.

De lehet, hogy tényleg csak az áll a háttérben, amiről lehetett pár helyen olvasni, vagyis hogy Klaus csak az angol konzervatív párt érdekében húzza az időt, mert állítólag a britek is szavaznának a szerződésről, amit a konzervatívok be is ígértek, ha nyernek a választásokon.

Fico pedig szerintem ezzel csak öngólt lőtt, már ha valóban fontos az EU-nak az emberi jogok, mert ő is felhívta a nemzetközi közvélemény figyelmét a Benes-dekrétumokra.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.19. 12:42:54

@BéKa: Ez így persze ebben a formában természetesen nem teljesen igaz. A mezőgazdaságot pl. nem nem az EU tette tönkre (sőt, több pénz jön onnan, mint bármikor előtte), hanem azok a hazai szabályozások, amelyek a gazdaságtalanul működő szalagparcellákat támogatták a nagybirtokok és a szövetkezetek helyett, no meg a földeladás tiltása is hülyeség.

A kisebbségek kérdése már más tészta. Ott tényleg egy kicsit visszafogottabbak a nagyhatalmak, mert félnek a saját nemzetiségeiktől.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.10.19. 13:33:21

@Fedor: "Nem szeretném, ha Fico és Klaus szintjére süllyednénk. "

Nagyon nem erről szól a dolog.
Ezt a játékot (sem) fairplay-díjra játsszák.
A diplomáciában ez nem szempont.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.10.19. 13:38:38

@BéKa: "már ha valóban fontos az EU-nak az emberi jogok, mert ő is felhívta a nemzetközi közvélemény figyelmét a Benes-dekrétumokra."

Nem, nem azok. Én ezt valahogy úgy képzelem el, mint oviban a csuris-tetves játékot.
Csak itt a tetves helyett rasszistát mondanak.
Szóval nyugodt lehetsz afelől, hogy a Benes-dekrétumok senkit nem izgatnak. (Már csak azért sem, mert téged sem izgatnak a hivatalosan nem létező francia kisebbségiek helyzete.)

Vidéki 2009.10.19. 15:00:24

@TaTa86.:
„Szóval nyugodt lehetsz afelől, hogy a Benes-dekrétumok senkit nem izgatnak”

Ha ez így van, az nagyon szomorú, ezzel elismerik az etnikai tisztogatás elvének létjogosultságát.

DeMarco 2009.10.19. 23:50:07

Na már a fejükre is koppintottak... Mondtam, h ficó róbert elintézi...

index.hu/kulfold/eu/2009/10/19/eu-vezetok_letorkoltak_a_cseheket_es_a_szlovakokat/
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0