Újra háromhetenként?
2010. július 23. írta: Fedor

Újra háromhetenként?

Sajnos nem találtam meg Orbánnak azt a - még a választások előtt készült - interjúját, ahol kicsit lekezelő hangnemben valami olyasmit mondott, hogy "hát ha annyira fontos nekik, akkor egye fene, legyen hetente Parlament", de megtaláltam azt a hírt, ami az új parlament alakuló ülésének előkészítéséről szólt:

Nem szándékozik módosítani a házszabályt a Fidesz - közölte tegnap a parlament alakuló ülését előkészítő megbeszélésen Lázár János... Az egyeztetés közben a Fidesz újonnan megválasztott frakcióvezetője kijelentette: minden héten lesz parlamenti ülés.

Ehhez képest a frissen megválasztott új házelnöknek már az első interjújában ez olvasható:

Kövér a szakaszosabb ülésezési rendet támogatja, szerinte koncentráltabb a munka a plenáris üléseken, több idő van a bizottsági munkára és az egyéni képviselők több időt tudnak fordítani választókerületi munkájukra. Az 1998 és 2002 között már kipróbált irányba mozdulna el.

Persze most már könnyebb dolguk lesz, mint korábban: nem csak szómágiával érhetik el a "hetenként" szó "háromhetenként" értelmezését, hanem simán át tudják írni a megfelelő törvényszakaszt is. 

Persze Kövér gyorsan hozzátette, hogy várja a frakciók javaslatait, de az eddigiek alapján szerintem nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy azt feltételezzem: ha ez nem Kövér privát ötlete, hanem a pártja is mögötte van, akkor ez bizony minden tiltakozás ellenére így lesz.

Az, hogy ez az önkormányzati választások átszabása után ez egy újabb lépés az ellenzéki pártok jogainak csorbítása felé, szerintem már senki számára nem meglepő fejlemény, sőt.

Az lett volna a furcsa, ha ez kimarad.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr62170384

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kövér László: túlélni a karaktergyilkosságot 2010.07.23. 15:00:58

Kövér László az élő – politikailag félholt – példája annak, hogy mire volt képes fénykorában a baloldali média. (Fotó: Huszti István/Index) A Fidesz Kövér Lászlót jelöli házelnöknek, aki igent mondott a felkérésre. Hamarosan megtudhatjuk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Walter Melone (törölt) 2010.07.23. 10:01:13

nem értem mi bajod, akár közibük is lövethetne...

Csatmar (törölt) 2010.07.23. 10:49:11

Nem az a lényeg, hogy milyen gyakran üléseznek, hanem, hogy mit tesznek le az asztalra.
Ez szerintem most nem olyan fontos.

Gondolom, veled is előfordult már, hogy meggondoltad magad.

DeMarco 2010.07.23. 11:46:19

Ki gondolta egy percig is, hogy másképp lesz? Sztem senki sem.

Bőven elég háromhetente látni a maszoposokat, valójában ha többet be sem mennének, akkor sem hiányoznának...

Szoktál nézni parlamenti közvetítéseket? Ha nincs szavazónap, akkor elvétve látni csak szundikáló képviselőket, legfeljebb egy-egy vezérszónok tart felügyeletet. (Kivéve a még lelkes újakat.)
Ráadásul mintha maga a maszop kérte volna fel a kormányt, hogy lassítson a törvénykezés menetén és több időt hagyjon a felkészülésre, h a lassú olvasók is a végére jussanak...
Úgyhogy veheted úgy, h megkapják a több időt... :DD

Dr. No 2010.07.23. 11:51:14

Nem kell meglepődni, ez a duplagondol.

Newspeak reloaded:

velemenyvezer.blog.hu/2010/07/23/nemzeti_centrum_fidesz

mno.hu/portal/726577

Persze, hogy az alkotmányossági próbát is kiállja a médiacsomag, hiszen nem pártkatonákat tettek alkotmánybíróvá.

Hanem láncon tartott zombikat, akiket a politikai ellenfelekkel etetnek.

Dr. No 2010.07.23. 11:52:29

@DeMarco: Miért kéne a maszoposokat háromhetente látni, mikor a Dunába is lehetne lövetni őket? A (!!) KÉTHARMAD (!!!!) erre is felhatalmazást adott, nem?

DeMarco 2010.07.23. 12:36:12

@Dr. No: Azt talán nem, de jópár műanyag lakatot azért kéne venni...

cogito..sum 2010.07.23. 14:00:14

A kormányülések jegyzökönyvének törlése csak ez után következik.

barang 2010.07.23. 14:08:59

kerlek kedves Fedor, tanulmanyozd a bundestag mukodesi rendjet, aztan hagyjuk ezt az antidemokratazast masra.
bar mondjuk szerintem a nemetek se szüksegesek hozza, sajat eszeddel is belathatod, hogy kicsit ertelmetlen egyeni kepviseloket valasztani ugy, hogy elvileg nincs is ido, amikor a kerultekben tenykednenek. es mi ertelme van ugy interpellalni, hogy 3 ember lezeng a parlamentben? szerintem a hatekonysag meg a demokracia nem zarjak ki egymast.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.07.23. 15:00:05

@Dr. No: Sajnos nem lehet, rinyálna az EU.
Majd ha pénzügyileg kicsit rendbe jövünk akkor! :)

Dr. No 2010.07.23. 15:12:51

@TaTa86.: Tudod, ez úgy szokott menni, hogy először a Maszoposok mennek a guillotine alá. Aztán a feketézők és árfelhajtók. Aztán az eretnekek. Aztán azok, akik nem követik elég gyorsan a Pártközpont napi vezércikkben meghatározott irányvonalát. (Mindig is Eurázsiával álltunk hadban! Óceánia mindig a barátunk volt!) Aztán... Minden forradalomnak ez a logikája, a szavazófülkéké sem lehet alóla kivétel.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.07.23. 16:39:19

@DeMarco: Újra és újra csodálattal tölt el a fanatizmusod, gyűlöleted, antidemokratizmusod, és az, hogy sose zavar, ha a FIDESZ időnként pont az ellenkezőjét mondja, mint alig pár héttel korábban, neked az mindig pont megfelelő.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.07.23. 16:39:27

@Dr. No: Nem kérlek, amiről te beszélsz az a forradalom. A balos csőcselék huncutsága.
Én ellenforradalomról beszélek. Felakasztunk néhány komcsit, aztán konszolidálunk, helyreállítjuk az alkotmányos rendet, rendbe rakjuk a gazdaságot és elindítjuk Európa egyik legjobb oktatási programját.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.07.23. 16:43:03

@TaTa86.: 1848-ban Petőfiék balos csőcselékek voltak? 1956-ban a kommunisták ellen felkellők balos csőcselékek voltak?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.07.23. 16:43:41

@TaTa86.: És milyen alkotmányos rendet akarsz helyreállítani? Most tán nem az van?

INkvizitor 2010.07.23. 16:50:14

"Leszögezte: 2014-re - amikorra megváltozik a Ház jellege, hiszen feleannyi képviselő lesz, mint most - érdemes lenne új házszabályt alkotni."

csak a teljesség kedvéért....
ráértek akkor rettegni, meg sírni a sohasemvolt demokráciátokért.

Kultúrrendőr 2010.07.23. 17:29:31

@Fedor: Az elsőre igen, a másodikra nem a válasz. Viszont megjegyzendő, hogy '56 ellenforradalom volt, nem pedig forradalom. A kommunisták ebben az egyben nem tévedtek. A baloldali (pláne komcsi) elhajlással csak bajosan vádolható Pozsonyi Ádám is leírta: t7.hu/efy

DeMarco 2010.07.23. 17:50:27

@Fedor: Mint ahogy engem is csodálattal tölt el újra, meg újra a virtuális álmod és a valós világ közötti laza kapcsolatod... :DD

"sose zavar, ha a FIDESZ időnként pont az ellenkezőjét mondja, mint alig pár héttel korábban, neked az mindig pont megfelelő."

Ők lehet, h mást mondtak alig pár hete, de én akkor is azt mondtam amit ma, nézd csak vissza nyugodtan. Én kevésbé változtatom a véleményemet. De nekem nem kell píárkodni, nem kell megjátszanom magam...
Bár tegnap Viktor is megingott egy pillanatra amikor visszaszólt mesterizének és elküldte a pi..ba. Igazán csodálom, hogy képesek uralkodni magukon, én erre nem lennék képes...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.07.23. 18:00:13

@DeMarco: Hát azon vitatkozhatnánk, hogy ki él virtuális világban... pontosabban egyfolytában vitatkozunk is :-)

Na jó hétvégét.

DeMarco 2010.07.23. 18:04:59

@Fedor: Jó hétvégét?? Ez attól elég messze lesz, gdp-t termelek, h legyen mivel kitömni az imf zsebeit, meg száját...

sztd 2010.07.23. 18:05:20

Nem gondolom, hogy a háromhetente való ülésezés jogcsorbítás lenne. Egyszerűen az azt jelenti normális esetben, hogy van idő felkészülni, és lehet minőségi munkát végezni.

Idézek egy interjúból (amit Rozgonyi Ernővel készített az Index):
"Ugyan szintén az Orbán-kormány idején volt ez, de épp a kollégának meséltem, hogy az egy kényelmes időszak volt. Egyrészt minden anyagot időben megkaptunk. Nyomtatva kaptuk meg, nem kellett a géppel szórakozni, hogy hozzájusson az ember az anyaghoz. És főleg, volt idő felkészülni. Egy hét üléshét volt, egy hét bizottsági hét - ez általában egy-két alkalmat jelentett, mint elfoglaltságot -, utána egy hét felkészülési idő volt. Így tényleg fel lehetett készülni, így a felszólalások nívója is magvasabb lett, mint amiket most lehet hallani. Most lóverseny van."

index.hu/belfold/2010/06/26/regen_a_parlament_is_jobb_volt/

@Fedor:
"Most tán nem az [alkotmányos rend] van?"
Tulajdonképpen nem, de kétlem, hogy ez komolyan érdekel bárkit földön fölül. (Ha érdekel, hogy miért nem, akkor nézd meg, hogy hogyan akartak pl. az EU-ban alkotmányt létrehozni, és a mienk (a mostani változat) hogyan keletkezett.)

SzaGyu 2010.07.23. 19:01:14

Akár kéthavonta is ülésezhetnek, nem jelent semmit!
Vessék papírra amit akarnak, a Házelnök meg aláírja aztán szevasz!
Ez a parlament már régóta nem parlament, hanem egy színház bohóc társulata.
A kéthavi ülés éppen belefér a leendő NEMZETI EGYETÉRTÉSEN ALAPULÓ GAZDASÁGI ÉS POLITIKAI KORREKCIÓ-ba.

Dr. No 2010.07.23. 23:08:46

@TaTa86.: "Nem kérlek, amiről te beszélsz az a forradalom. A balos csőcselék huncutsága. Én ellenforradalomról beszélek. Felakasztunk néhány komcsit, aztán konszolidálunk"

Ó, persze, mindig ez a mese. De hiába ellen a forradalom, a lefolyás mindig ugyanaz volt, még Hitlernél is. Pedig nála nagyobb ellenforradalmárt azért nehéz találni.

A másik: a glaszékesztyűhöz stílus kellene. Ami a Fidesz háza táján erőst hiánycikk.

SzaGyu 2010.07.24. 06:15:16

@Dr. No: @TaTa86.: Kíváncsi lennék, hogy a Ti rokonságotokban, baráti köreitekben mennyi volt kommunista van, és mennyi baloldali ember? Őket is fel kellene kötni?
Olyanok vagytok mint az az ember akiben egy cigány vér csörgedezik, de tagadja és Ő a legnagyobb cigányellenes.
Milyen forradalom, meg ellenforradalom?
Ja, hogy majd ti karosszékből csináljátok a forradalmat és mások meg kimennek az utcára és lelövetik magukat.
Erre gondoltatok? A agyament, gyáva, gesztenyét mással kikapartató emberek gondolkodnak így. Ráadásul csak vérről álmodtok, a mások véréről.
Tessék. kilehet menni az utcára, lehet "spontán" tüntetni meg eljátszani a forradalmat. Tessék-tessék. Lássuk.

Kíváncsi lennék rá, hogy a "Pintér Orbán" rendőrsége milyen nagy lyukat lőne az erősen narancsszínű mellényetekre!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.07.24. 17:43:52

@Fedor: Petőfi tényleg szélbalos volt...
56ról pedig már a komcsik is megmondták, hogy ellenforradalom volt. :)
... csak az agymosásnak köszönhetően, ma az emberek 99%a nem tudja, hogy az ellenforradalom egy pozitív kifejezés.

"És milyen alkotmányos rendet akarsz helyreállítani? Most tán nem az van? "
Még mindig az 1949es Alkotmány van hatályban... Majd ha visszaállítják a királyságot, akkor beszélhetünk az alkotmányos rend helyreállításáról.

@Dr. No: Hitler nemzetiszocializmusa is alapvetően egy forradalmi rendszer volt.

@SzaGyu: Pff... Tudod azért kicsit más az, hogyha valaki komcsi, és az, hogy valaki kollaboránsként kiszolgál egy diktatórikus hazaáruló hatalmat.

"Ja, hogy majd ti karosszékből csináljátok a forradalmat és mások meg kimennek az utcára és lelövetik magukat."
Én kint voltam 2006ban is, nem a fotelből pofáztam, úgyhogy fail.

elfelejtette 2010.07.24. 17:47:13

A költségvetés tárgyalását leszámítva én is feleslegesnek tartom a hetenkénti ülésezést.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.07.24. 20:27:01

@sztd: "Egyrészt minden anyagot időben megkaptunk. Nyomtatva kaptuk meg, nem kellett a géppel szórakozni, hogy hozzájusson az ember az anyaghoz."

- nesze neked természetvédelem!
Irtsuk csak az erdőket, hogy a konzervatív antitechnikusoknak ne kelljen "a géppel szórakozni"...

"Egy hét üléshét volt, egy hét bizottsági hét - ez általában egy-két alkalmat jelentett, mint elfoglaltságot -, utána egy hét felkészülési idő volt."

- értjük ugye? 1-2 "alkalom" az HETI 1-2 nap, vagyis a másik 3-4 nap lehet a körzetüké!

Engem amúgy nem zavar(na) a fenti rendszer, HA cserébe mindenki OTT ÜLNE a (se-)helyén - nyitástól zárásig! - (legalább) a plenáris hét MUNKAnapjain, NEM lévén párhuzamos bizottsági ülések!

(vö. "munkahely", "tiszteletdíj"+pótlékai, eskü...)

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2010.07.24. 20:46:26

@TaTa86.: "Még mindig az 1949es Alkotmány van hatályban..."
Nagyon helyesen.
"Majd ha visszaállítják a királyságot, akkor beszélhetünk az alkotmányos rend helyreállításáról."
Akkor nem volt alkotmány. Magyarország első és (eddigi) utolsó alkotmányát 1949-ben hozták létre.

"Hitler nemzetiszocializmusa is alapvetően egy forradalmi rendszer volt."
Demokratikus választás útján jutott hatalomra. De igen, a tömegdemonstrációit tekintve valóban forradalminak nevezhető.

Iustizmord 2010.07.24. 21:33:58

minek ide heti ülésezés? vagy háromhati? 90 előtt bebiznyították hogy el kell fogadni a köktségvetési tv-t , aztán év végén a zárszámadást.
a kettő közt meg az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletekkel (tvr) kormányzott. járt utat járatlért el ne hagyj...

hajrá viktor, hajrá magyarország !

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.07.25. 16:53:55

@vadász2: Nincs is egészségesebb, mintha egy nemzet, egy ország alaptörvénye a megszállásnak, a megalázottságnak, a múlt teljes eldobásának, a szuverenitás teljes elvesztésének szimbóluma.

Mekkora szerencse, hogy nekünk ilyen van. :)

"Demokratikus választás útján jutott hatalomra. De igen, a tömegdemonstrációit tekintve valóban forradalminak nevezhető. "
Eredetileg puccsal akartak hatalomra jutni, másfelől, attól még hogy demokratikus választások után nyertek egy forradalmi rendszer volt. (Persze nem annyira mint Orbán fülkeforradalma, de majdnem. ;o) )

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.07.25. 17:56:20

@TaTa86.: Az alkotmány, ami most van, lényegében csak a dátumozása okán 1949-es, egyébként csak, ahogy mondani szokták, 1989-90-ben csak azt a mondatot nem írták át benne, hogy "Magyarország fővárosa Budapest", egyébként egy teljesen korrekt, demokratikus alkotmány a rendszerváltás óta, ami jól ellátja feladatát. Az más kérdés, hogy talán érdemes lett volna, szimbolikusan átdátumozni, mint ahogy arra 199-ben tett is javaslatot Szili Katalin (legyen a mostani alkotmány újra elfogadva 2000. évi első törvény néven), sajnos nem voltak rá vevők mások (hogy csak a FIDESZ-en múlott, hogy elvérzett a kétharmad miatt, vagy már az MSZP szűrőjén se fért át, erre már nem emlékszem). A lényeg, hogy most alkotmányos rend van, az meg tényleg vicces, hogy nálad az alkotmányos rend a királyságot jelenti (lehetne egyébként, ha az olyan típusú, mint pl. Angliában, csak szerintem más az, ha szervesen fejlődik ki, mint ott, vagy ha 100 év után a külsőségek miatt mi visszahoznánk).

Ettől még persze lehet új alkotmányt megalkotni, az, hogy fogok -e vitatkozni vele, az a tartalmon múlik.

DeMarco 2010.07.25. 20:12:17

@Fedor: Kivételesen nem hibáztatlak hiányos történelem tudásodért.
Sajnos az enyém is elég hézagos bizonyos területeken, mert a mi történelemkönyvünk rosszabb volt, mint Andersen mesekönyve. El is raktam, h mutogathassam a gyerekeimnek, h lássa mekkorákat hazudoztak nekünk...

Sajnálatos, h neked csak annyit jelent a Szent Korona tan, h "királyság".
Pedig például ez a rendszer rögzítette azt is, hogy a tan, nem a királyt jelenti, nem áll felette, sőt tőle kapja hatalmát. A Szent Korona teste az ország, a tagjai az ország polgárai. A Szent Korona szuverén, vagyis a tagjai egyenlőek (még a király is), ezért kizárt a diktatúra lehetősége, sőt az ellenállási jog külön fel is szólít az ezzel szembeni fellépésre. Mivel a Szent Korona tagjai a nép, ezért gyakorlatilag érvényesül a népfelség elve.

Kétféle alkotmány van, történeti és kartális.
A történeti lényege, hogy alkotmányos hagyományokon illetve a különféle nagy jelentőségű történeti jogszabályokon nyugvó alkotmány.
Ebből mindössze kettő van a világon, csak az Angol (Magna Charta) és az Új-Zélandi ilyen. Illetve a Szent Korona is ilyen lenne, ha érvényben lenne...

Egyébként most is létezik a Szent Korona Tanács aminek tagjai: Elnök: Schmitt Pál, Tagok: Orbán Viktor, Kövér László, Paczolay Péter, Pálinkás József

Valójában szó sincs királyról. A régi történelmi alkotmány lenne visszaállítva és az ideiglenes kartális lenne megszüntetve.
Sokkal több közünk van az évezredes régihez, csak nekünk igyekeztek átmosni az agyunkat a meséikkel. Részben sikerrel...

Gerolsteiner 2010.07.25. 23:23:06

Valaki már írta, nincs ezzel semmi baj; legyen kevesebb ülés, de legyen kötelező a részvétel, slussz, passz

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.07.26. 08:56:37

@DeMarco:
1. Hogy kerül ide Szent Korona Tan? Én azért írtam királyságról, mert TaTa86-nak volt egy olyan mondata, hogy "Majd ha visszaállítják a királyságot, akkor beszélhetünk az alkotmányos rend helyreállításáról."

2. Aranyos, vagy hogy kioktatsz, de egyrészt ismerem a Szent Korona tant, régebben olvastam róla több könyvet is, de attól még nem érzem úgy, hogy a mostani alkotmány rosszabb lenne, sőt. Lehet, hogy neked nem tűnt fel, de a XXI. században élünk, teljesen más körülmények között, mint 1000 éve.

3. A Szent Korona Tanácsnak semmi köze a Szent Korona Tan-hoz, kevered a szezont a fazonnal. Annyi a feladatuk, hogy ők döntenek a Szent Korona és a koronázási jelvények tudományos vizsgálatának és hiteles másolatok készítésének engedélyezéséről. Múzeumi kurátorok, ha úgy tetszik, akikre egy igen értékes tárgy van bízva. Ennyi.

DeMarco 2010.07.26. 18:49:35

@Fedor: 1. Tata86 is erre gondolhatott és nem konkrét királyra. A Szent Korona a történelmi alkotmány és nem a mostani, vagyis valójában akkor állna helyre a történelmi alkotmányos rend.

2. Az alkotmányok mindig fejlődés alatt állnak, akár történelmi, akár kartálisak. Szerinted akkor az angolok ezer évvel le vannak maradva??? Ez nettó hülyeség.
Attól, mert történelmi alapokon nyugvó az alkotmányunk még nyugodtan lehet a mai kor szellemében formálni. De én úgy gondolom, hogy vannak egyetemes igazságok, például mit gondolsz miért KÖTELEZŐ rögtön elsőévben a római jog? Pedig az is van ezer éves, sőt bizonyos törvényei sokkal több, mint ezer évesek... Mégis erre alapul a mai jogrendszerünk. Ahogy a történelmi alkotmányunkra épülhet a mai. A hagyományaink az egyik legfontosabb kötődéseink a magyarságunkhoz. Bár a libsik ettől rettentően berzenkednek...

3. A Szent Korona képviseli jelenleg a régi rendszert és alkotmányt. A Szent Korona emléktörvényben erre emlékeznek, és a szent koronát a parlament védelmébe helyezték, ergo egysmint folytatásként próbálták beállítani. (Miközben mindenki tudja, h másik alkotmány kell..) A Szent Korona Tanács nem csak a koronán, mint fizikális tárgyon tart felügyeletet, hanem az egész rendszeren amit jelképez...

Összeségében én tudnám támogatni a történelmi alkotmány visszaállítását, kiegészítve a mai követelményekkel, vagy egy olyan vadiúj alkotmány létesítését ami elismeri azt és egyenes folytatásként értelmezi magát.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0