Polgármester-jelölt MILF - ciki vagy nem ciki?
2010. szeptember 10. írta: Fedor

Polgármester-jelölt MILF - ciki vagy nem ciki?

Mellbedobással győz? - teszi fel a kérdést a Blikk annak kapcsán, hogy az egyik badacsonytomaji polgármester-jelöltről félmeztelen fotókat találtak a neten (természetesen hölgyről van szó, egy fürdőgatyás férfi politikus a kutyát nem érdekelne).

Lehetne ebből egy jó kis szaftos botrány is. A cikk szerint a helyiek az asszony polgármesteri ambícióit az ott lakók lenézésének, egyszersmind megvetésének érzik.

De szerintem a kérdés azért ennél árnyaltabb.

A szóban forgó hölgy (amúgy fideszes, de ebben az esetben a pártállása lényegtelen) ugyanis nem pornózott, mint a salgótarjáni párttársa vagy a Gárdás Niki, nem valamelyik pasimagazinban vetkőzött, és nem is villantott, nem került elő róla pikáns homevideo, ahogy celebkörökben mostanában szokás, ha valaki fel akarja hívni magára a figyelmet.

Nem, Rajzó Ildikó egyszerűen vállalkozó, aki kismamák számára készít fehérneműket, és aki a költséghatékonyság jegyében cége honlapján maga is mutatja be azokat.

Baj ez? Megvetendő dolog? Hisz végül is a külső adottságai kétségtelenül megvannak hozzá (miazhogynagyonis), és hát ki lehetne hitelesebb modellje ezeknek a spéci melltartóknak, mint egy kétgyermekes anyuka?

A magyar társadalom persze prűd, így nem tudom, hogy milyen kihatással lesz ez a hölgy közéleti karrierjére. Ha például azt a kérdést tenném fel, hogy kit mit szól a nyilvános helyen történő szoptatáshoz, hát nem vagyok benne biztos, hogy nem az ilyesmit elítélők kerülnének többségbe, miközben szerintem ez a világ legtermészetesebb és legszebb dolgainak egyike, amin semmi szégyenleni való nincs. Az én párom is minden szívbaj nélkül megetette a kisebbik lurkónkat a játszótéren, míg a nagyobbik önfeledten csúzdázott (persze nem közvetlenül a homokozó mellett, ő is félrevonult a tér egyik sarkába, de nagy titkot azért nem csinált belőle).

A politika nálunk amúgy is maszkulin műfaj, a politikusnő itthon (már az a szégyenletesen kevés, amennyi van) amúgy is inkább szoknyás férfi, már ha meg akar felelni az elvárásoknak (eddig csak a volt miniszter és EP képviselő Lévai Katalin játszott rá szolidan a nőiességére, de ő is inkább íróként, mint politikusként). Elég nehezen tudnám elképzelni itthon azt, hogy néhány képviselő vagy minisztériumi tisztségviselő összeálljon egy érzéki fotókkal teli naptár elkészítésére, mint ahogy azt a cseh kolléganőik tették.

Adja magát tehát a kérdés: Méltó -e egy polgármester-jelölthöz, hogy ilyen nyíltan és bevállalósan felvállalja az anyaságát? Lehet -e ez akadálya a politikai ambícióinak?

Az én válaszom erre az, hogy ezekben a fotókban én nem látok semmi kivetnivalót, ha ott élnék, nem ez alapján ítélném meg, hogy szavazzak -e rá, avagy sem.

És ti?

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr722285282

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jobboldali többség 2010.09.10. 15:37:35

Köszöntjük az új, jobboldali többségű magyar parlamentet az alábbi összeállítással! H. Mónika, a FIDESZ ex-szakértője: További képek és videók itt. Müller Niki, a Magyar Gárda üdvöskéje: Jobbik upskirt fotók: Morvai Krisztina, államfő...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

loláb 2010.09.10. 10:53:05

Az ezzel fglalkozó válallkozásának a homnlapján egy ilyen kép nem ciki. Aki ebbe szexuális tartalmat akar belelátni, az perverz, aki szerint pedig undorító, annak kurva nagy baj van az értékítéletével.

A nyilvános szoptatás az más kérdés.
Alapvetően ez egy otthonra való cselekedet. Nem az a probléma, hogy ne lenne a világ legtermészetesebb dolga, mert az ürités is az, aztán mégsem egymás előtt, a tér közepén csináljuk.

A nyilvános szoptatás annyival másabb, hogy akadhat olyan helyzet, hogy egyszerűen meg KELL szoptatni a kölköt, azonnal, mert különben ordít. De akkor ezt illik a lehetőséghez képest a legnagyobb diszkrécióban elvégezni, mert egyszerűen nem tartozik másra.

greybull 2010.09.10. 10:59:51

Tőlem máris kapott egy szavazatot, gratula a férjének, csodaszép a kisgyerekük, Isten tartsa őket jóegészségben! (Sajnos nem vagyok B.tomaji).

greybull 2010.09.10. 11:05:51

@loláb: egy angol valamilyen táborban (gondolom Afrikában) véletlenül rányit egy zuhanyozó nőre. Mit mond? Bocsánat URAM! (Mert tudja, hogy meg sem lett volna szabad látnia, amit látott, ezért mondja az uram szót, hogy a hölgy tudja, hogy az úr tudja, hogy nem láthatott semmit, ezzel visszaadja a hölgy becsületét - mert úriember!). Szóval ha nyilvánosan szoptat valaki - semmi baj: mi úriemberek vagyunk, nem láttunk semmit. Például nagyon érdekes az a repedés ott fenn a plafonon, valamint a takarító dolgozhatott volna alaposabban a sarokban, különben nem keveredett volna oda az a formás kis porcica........

Dr. Klein Imre · http://subnormalia.blog.hu 2010.09.10. 11:28:51

A Blikk, az ciki... A fenti Hölgy meg atomvagány.

Fabius 2010.09.10. 11:34:20

A hölgy, a foglalkozása és a képek abszolút rendben vannak.
Én azért a fikázó helyieknek föltenném a kérdést: amikor kedvesmama a mellére vette őket, akkor vajon a "lenézését, megvetését" fejezte ki feléjük?

Péklapát az ilyen idiótáknak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.10. 11:46:10

Kiváncsi lennék egy női kommentre is...

mittu_domain · http://mittu-domain.blog.hu 2010.09.10. 11:56:21

A hölgy igazi királylány. A gyerekek szépek. A B.tomajiaknak el kellene gondolkodni azon, hogy mennyi rengeteg esze és tehetsége van ennek a nőnek. A lehetőségeit megfelelően mérlegelve egy rakás pénzt spórolt meg a vállalkozásának. A helyieken kívül egyébként sem tudta senki, hogy ő szerepel a képeken.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.09.10. 12:32:54

Ezeket a magyarellenes sztereotípiákat honnan vetted? (prűdek vagyunk, és utáljuk a nőket)

Normális embernek semmi baja nem lehet, egy gyermekét szoptató kismamával, sőt!

Ja a Blikk meg szüljön sünt, és szoptassa, ritka undorító amit csinálnak! Ha lenne párbaj, már halott lenne a fél szerkesztőség, nem is véletlenül tiltották be...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.09.10. 12:38:38

@Fabius: "Én azért a fikázó helyieknek föltenném a kérdést:"

Hol van szó fikázó helyiekről?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.10. 12:39:33

@TaTa86.: Hát, hogy a többség prűd, ahhoz elég csak hasonló témájú blogok kommentjeit olvasgatni (csak szemelvényül a konkrét hír máshol: www.blikk.hu/blikk_cikkhozzaszolas/?cid=2028060 és velvet.hu/blogok/gumicukor/2010/09/10/szoptatva_reklamoz_melltartokat_a_fideszes_politikusno/).

Olyat meg nem írtam, hogy utáljuk a nőket, nem is értem, ezt honnan vetted. Ha arra gondolsz, hogy kevés a politkusnő, az meg tény. Vannak arab országok, ahol nagyobb a női képviselők aránya, mint nálunk, európai téren meg aztán még szembetűnőbb az lemaradásunk ezen a téren.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.10. 12:40:41

@TaTa86.: "Hol van szó fikázó helyiekről?"

Az eredeti cikkben, amit majdnem szó szerint idéztem: "A cikk szerint a helyiek az asszony polgármesteri ambícióit az ott lakók lenézésének, egyszersmind megvetésének érzik."

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.09.10. 13:14:00

@Fedor: Bazz, ez aztán reprezentatív!

Szerinted mégis kik olvasnak blikket meg velvetet? Tinik, és prűd öregnyanyák.
Ebből általánosítani a magyar nemzetre, kifejezetten nemliberális!

"cikk szerint a helyiek az asszony polgármesteri ambícióit az ott lakók lenézésének, egyszersmind megvetésének érzik."
Reprezentatív, hiteles forrás újfent! Ha ez a pöceújság írja akkor biztos elhiszem!

Összegezve: a magyar semmivel nem prűdebb, mint az európai átlag.
Semmit nem tudsz a helybeliek vélekedéséről.
Kitaláltál magadnak egy negatív magyar sztereotípiát.

Elvtárs, gyakoroljon önkritikát!

"A politika nálunk amúgy is maszkulin műfaj, a politikusnő itthon (már az a szégyenletesen kevés, amennyi van)"
Továbbra sem értem, ezen mit kell szégyellni.

mizrolist 2010.09.10. 13:18:14

@TaTa86.: az arányukat, mert nagyon kevés. Az előző Parlamenthez képest is erős a csökkenés, és emiatt nem akarok fideszezni, de jórészt ők tehetnek róla.

loláb 2010.09.10. 13:28:47

@Fedor:
"Vannak arab országok, ahol nagyobb a női képviselők aránya, mint nálunk, európai téren meg aztán még szembetűnőbb az lemaradásunk ezen a téren."

Ez előfordulhat, viszont ennek a lemaradásnak megvannak az okai.
Ha én átgondolom, hogy kik voltak nőként az elmult években fontos politikai szereplők, akkor nem az jut eszembe, hogy húde kár, hogy ilyen kevesen voltak.
Soroljam: Juhászné Lévai katalin, Göncz Kinga, Pelczné Gáll Ildikó, Vadai Ágnes.
A férfi poltikusgarnitúra sem egy nagy eresztés, de ezeket azért überelik.

Szóval, szerintem döntsön csak a képesség, tehetség, ne pedig valamifajta női kvóta.

borla 2010.09.10. 13:28:50

Engedelmetekkel egy kis fedor-borla hsz-váltás a nemrégmúltból:

borla: "másrészt meg..."
Másrészt meg a múltkor írtam, hogy kompromisszumképtelenséged miatt többé nem szólok hozzád. Értelme nincs. Inkább nézegetek pucérnőket. Sajnos ez csak most jutott eszembe, térek is vissza a tartalmasabb elfoglaltságokhoz.

Válasz erre by Fedor
"A pucér nőkhöz sok szerencsét, ők valószínűleg valóban nem beszélnek vissza, ami nagy előny, mert így gondolkodnod se kell, elég az ösztöneidre hallgatni :-)"

Fabius 2010.09.10. 13:42:57

@TaTa86.:

"A Blikk figyelmét a jelenségre felhívó helyiek kifejtették, hogy az asszony polgármesteri ambícióit az itt lakók lenézésének, egyszersmind megvetésének érzik."

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.10. 13:55:09

@TaTa86.: "Bazz, ez aztán reprezentatív!"

Ez csak illusztráció. A véleményemet NEM ebből a két linkből szűrtem le, hanem pl. az ilyen cikkekből:

www.168ora.hu/itthon/szexualis-neveles-az-orszag-szegyenlos-a-tinik-tudatlanok-39378.html

www.beol.hu/bekes/kozelet/a-felnottek-prudek-a-tinik-tajekozatlanok-szexualis-kerdesekben-308899

"Kitaláltál magadnak egy negatív magyar sztereotípiát."

Persze, éjt-nappalá téve azon gondolkozom, hogy jaj, mi rosszat mondhatnék még a saját népemről...

"Reprezentatív, hiteles forrás újfent!"

Nézd vannak, akiknek ez nem tetszik. Azt a cikk se írja, én se állítom, hogy ők vannak többségben (sőt, remélem is, hogy nem). Nem tudom miért kell ebbe belekötni, és az én nyakamba varrni, amikor én pont az ellenkező véleményen vagyok, tehát lényegében azon, mint te.

@borla: Ebből nem tudom, hogy mit akarsz kihozni. Az "Inkább nézegetek pucérnőket" kitételből általában pornóoldalakra asszociál az ember, nem ilyesmire. Ha te ezek közé egyenlőségjelet teszel, az téged minősít.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.10. 14:06:05

@TaTa86.: "Továbbra sem értem, ezen mit kell szégyellni."

Talán hallottál már róla: a népesség felét nők alkotják, biztos találkoztál már ilyennel az utcán. Ezek után szerintem jogos kérdés, hogy a közös döntésekben miért ne vehetnének részt ugyanilyen arányban. Jobb helyeken a miniszterek képviselők közel fele nő. Nálunk ez az arány meg nem hogy nőne, hanem még tovább is csökkent a korrábbi, szintén nem túl fényes számról (ami a kormányt illeti, kerek nulla).

borla 2010.09.10. 14:45:45

Csak úgy asszociálgatok, hasonló szöveg, meg kulcsszavak.
Ja és ne add az ártatlant, nem én kezdtema MILFezni.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2010.09.10. 15:31:17

@Fedor: Én a választási lehetőségek közé a ciki mellé még beraknám, hogy cici ;-D
(bocsánat!)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.10. 15:32:20

@borla: Az ember a neten automatikusan netes szlenget használ :-)

borla 2010.09.10. 15:42:58

@Fedor:
Na de akkor most sunáznád vagy se?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.10. 16:03:54

@borla: Házasembertől ilyet nem illik kérdezni :-) Egyébként ezt a "sunáznám" dolgot nagyon utálom, mert elég lealacsonyító. Nem is használtam még soha.

bloggerman77 2010.09.10. 16:07:36

Azért kíváncsi lennék, marad-e polgármesterjelölt.

Sokkal kevesebbért kaszáltak már el embereket a Fideszben.

Presszós Laci 2010.09.10. 16:07:59

@Fedor: A jelenlegi törvényi szabályozás megfelel az elvárásaidnak. A nők választhatnak és választhatók is.

bloggerman77 2010.09.10. 16:08:38

Amúgy szép cicije van, főleg az első képen :P

borla 2010.09.10. 16:08:58

@Fedor: Mert az "édesanya, akit meg akarok dugni" oly patetikus?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.10. 16:10:55

@bloggerman77: Az a FIDESZ szegénységi bizonyítványa lenne, ha ezért visszahívnák. Másrészt a kopogatók leadássa után nem tudom, hogy lehet -e egyáltalán cserélni (szerintem nem), azt meg nem hiszem, hogy csak ezért vállalnák, hogy ne legyen jelöltjük.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.09.10. 16:14:22

Szerintem nincs ezzel semmi gond, sőt, akkor sem, ha erotikus munkája lett volna (mert az is munka, amiért bizony sokan fizetnek!) - inkább ez legyen a bűne, minthogy sikkasszon.

@TaTa86.: Sajnos a Blikk nevű "melegpornó" újságot (amennyi b**iságot összehordanak...) nem csak a tinik és unatkozó nyanyák olvassák, hanem az alsóbb rétegből szinte mindenki: biztonsági őrök, kétkezi munkás férfiak, sőt, egyszer még olyat is láttam, hogy egy újságot áruló hajléktalan is azzal a kezében ment ki a TESCO-ból...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.10. 16:14:35

@Lekoid: Nem a törvényeken múlik, hanem a hozzáálláson.

@borla: Jogos, de ez talán (mozaikszóként) mégse annyira direkt, és lassan már polgárjogot nyer, önállósulva a primér jelentésétől. De igazad van, ha megbántottam, megkövetem, bár dicséretnek szántam.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.09.10. 16:15:25

@Fedor: Asszem lehet, de NAGYON indokolt esetben.

mizrolist 2010.09.10. 16:18:30

@Lekoid: viszont ha jelölt sem lesz belőlük, akkor macerás nőkre szavazni.

Presszós Laci 2010.09.10. 16:23:34

@mizrolist: Hol marad a híres női szolidaritás? Több női választópolgár van, mint férfi. Ha olyan fontos lenne ez nekik (vagy bárkinek), meg tudnák oldani.

bloggerman77 2010.09.10. 16:31:14

LOL, a Blikk sorra kimoderálja azokat a kommenteket a cikk alól, amikben beidézik Rajzó weblapját az itt is látható cicis képekkel :P:P

bloggerman77 2010.09.10. 16:39:49

Azért érdekes, hogy Demcsák nem lehetett alkalmas kormányszóvivőnek a fehérneműs képei miatt (fehérnemű-modell volt, és ő cicit nem mutatott), vagy Budai Bernadettről "Gyurcsány vetkőző szóvivője" címmel van videó a jutyubon (levette a blézert a hőségriadó alatt a sajtótájékoztató alatt).

Kettős mérce azért kissé befigyel

Ora Lis · http://irrumatio.blog.hu 2010.09.10. 16:45:30

Ennek a nőszemélynek ráadásul egész jó cickói vannak. Egyébként a kérdésre válaszolva, abszolút nem ciki.

loláb 2010.09.10. 16:59:49

@bloggerman77: Demcsák a férje gengszterkapcsolatai miatt nem volt alkalmas szóvivőnek (a fekete sereggel üzletelt az úr).

Mondjuk abból a kormányból, pártból (Szilvásy, Veres, Hagyó) utólag megítélve cseppet sem lógott volna ki.

loláb 2010.09.10. 17:01:45

@loláb: "a fekete sereggel üzletelt az úr"
Pontosabban a Koszi klánnal, de lehet, hogy ez a kettő ugyanaz.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.10. 17:06:17

@Lekoid: Nagyon jól adod az álnaivat...

@bloggerman77: "Azért érdekes, hogy Demcsák nem lehetett alkalmas kormányszóvivőnek a fehérneműs képei miatt"

Annak semmi köze nem volt hozzá. A férj fentebb taglalt kapcsolatai mellett a blogjában leírt kínos mondatok miatt lett mínus hat napig kormányszóvívő.

bloggerman77 2010.09.10. 17:12:59

@Fedor:

Demcsák blogbotránya később volt, és a (bulvár)sajtó nem a Koszi-klánnal, hanem a nő fehérneműs képeivel foglalkozott, azon lamentálva, lehet-e a kormány 'arca' aki fehérneműmodell volt.

bloggerman77 2010.09.10. 17:18:50

Magyar Hírlap:

"A szocialisták igényei egy idő után alábbhagytak szóvivői ügyekben: valamiért azt gondolták, még Batiz Andrásnál is alkalmatlanabb emberekkel kell kommunikáltatni az ország tönkretételét. Így került képbe a vetkőző Demcsák Zsuzsa, őt követte az etnoérdekes Daróczi Dávid, a Gyurcsány karjaiban landoló Budai Bernadett, végül Szollár Domokos lépett színre."

Múltunk Virtus blog:

"Lankadatlan figyelemmel böngésztem Demcsák Zsuzsa interneten elérhető fotóit. Helyenként a gondolataimmal igyekeztem ráképzelni néhány ruhadarabot, tudjátok, olyan szóvivős kosztümöt, de rájöttem, hogy rossz nyomon járok, ha ezt a rém hivatalos megjelenési formát erőltetem rá nem kicsiny fantáziám segítségével. Miért is kellene ilyen földhözragadt körülmények közé szorítani? Nem volna rossz például teljesen úttörő módon – egyes nyugat-európai példákhoz hasonlóan – vetkőző médiaszemélyiségeket domboríttatni a képernyőn."

"Demcsák Zsuzsa. gyurcsány vetkőző kormányszóvivője ..."

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.10. 17:22:35

@bloggerman77: Az a sajtó volt, nem a kormány. Az időzítésre meg rosszul emlékszel, nem később volt:

"Demcsák alig egy hete valószínűleg azért volt kénytelen lemondani a kormányszóvivőségről, mert hülyeségeket írt a blogján. Vagy őszinte volt, ami ebben az esetben még rosszabb."

index.hu/velemeny/eheti/blogme0402/

mizrolist 2010.09.10. 17:24:56

@Lekoid: mi, ott tartunk, hogy ma Magyarországon megint szüfrazsettekre lenne szükség? Ne viccelj.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.09.10. 17:26:46

@Fedor: "Talán hallottál már róla: a népesség felét nők alkotják, biztos találkoztál már ilyennel az utcán. Ezek után szerintem jogos kérdés, hogy a közös döntésekben miért ne vehetnének részt ugyanilyen arányban."

Általános titkos nőkre is kiterjedő választójog van (sajnos), gondolom erről még te is hallottál. A szavazók több mint fele nő, egyrészt mert amúgy is több nő van, másrészt mert tovább élnek.
Szóval nem tudom miről beszélsz, ha egy nő férfira szavaz, akkor onnantól olyan mintha őt nem képviselné senki?

Te egészen egyszerűen nem tartod tiszteletben a hölgyek szavazatait!
Majd, ha ők több nőt akarnak a parlamentbe, akkor olyan pártra szavaznak, esetleg egyéni jelöltekre, ahol több nő van. Ha ilyen párt nincs akkor csinálnak.
(1920ban erre majdnem lett is példa, ha a Tormay által létrehozott MANSZ párttá alakul.)

Jomunkaseber 2010.09.10. 17:29:46

Miért kell mindent félreérteni?

"A cikk szerint a helyiek az asszony polgármesteri ambícióit az ott lakók lenézésének, egyszersmind megvetésének érzik."
NEM emiatt a képek miatt nézik le, hanem mert ez a nő egy idióta és sehol sincs a jelenlegi polgármesterhez képest. Persze ettől még lehetnek jó mellei, de ez édeskevés egy polgármesteri hivatáshoz. Elegem van már abból, hogy valaki még csak nem is a környéken lakik, azt se tudja kiről/miről van szó, de már egyből lehet írogatni, hogy "hú tőlem már van egy szavazata". Hát igen a felelősségteljes döntés.. Ne értsétek félre nem azzal van gond, hogy ilyen képek készültek róla, csak egyrészt ne azért szavazzunk már valakire, mert jó mellei vannak és ne higgyünk már el minden hülyeséget, hogy "uramisten, ha nem kedvelik a helyik akkor az nem azért van, mert alkalmatlannak találják, neeeeeeeeem az BIZTOS a képek miatt van. Atyaég.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.09.10. 17:30:22

@Fedor: "Az ember a neten automatikusan netes szlenget használ :-) "
Nem netes, hanem pornós, bár nem tagadom, hogy szinonimaként sem áll a két dolog távol egymástól.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.09.10. 17:32:41

@Fedor: "Persze, éjt-nappalá téve azon gondolkozom, hogy jaj, mi rosszat mondhatnék még a saját népemről..."

Ez tény. De legalább látod, hogy rossz, így talán egyszer befejezed.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.10. 17:36:22

@TaTa86.: "ha egy nő férfira szavaz, akkor onnantól olyan mintha őt nem képviselné senki? Te egészen egyszerűen nem tartod tiszteletben a hölgyek szavazatait! "

Kicsavarni azt tudsz. Én nem tisztelem a nőket, miközben te írod azt, hogy "Általános titkos nőkre is kiterjedő választójog van (sajnos)"

"Nem netes, hanem pornós"

Netes (számtalan blogger és lazább újságíró használja nem pornós környezetben is), ami a pornóból származik, pontosabban eredetileg nem is onnan, mert oda is máshonnan került, méghozzá az Amerikai Pitéből, mert abban a filmben találták ki ezt a mozaikszót.

De azt hiszem ezt a témát már egy kissé túlbeszéltük :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.10. 17:36:59

@TaTa86.: Érdekes képzeteid vannak a tény fogalmáról...

borla 2010.09.10. 17:39:09

@Fedor:
Tehát akkor dugnád vagy se?
Merthát ugye a sunázás meg eredetileg csak kézzel történő izgatás, azt meg ugye mégse kérdezzük nősembertől.

Na, hülyeséget félretéve: szerinted a MILF meg a "fejlettlen országokban is több a női képviselő", stb. megfér egymás mellett? Félre ne értsd, engem egyik sem sért, megvagyok női képviselők nélkül, de nem esnék kétségbe, ha Viktória lenne az elnök. Egyébként meg a +30-asok jobban bejönnek nekem, mint a tinik

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.10. 17:41:06

@borla: Szerintem meg. Mindennek több oldala van...

borla 2010.09.10. 17:45:55

@Fedor: "Szerintem meg." Szerintem én is!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.10. 17:48:12

@borla: :-) Jó dolog direkt félreérteni...

borla 2010.09.10. 17:56:31

@Fedor: Ja, akkor te mégse dugnád? Vagy csak félsz, hogy mit szól a nejed, ha elolvassa a hsz-okat?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.09.10. 17:59:29

@Fedor: "Én nem tisztelem a nőket"

Akkor tartsad tiszteletben a szavazataikat is, és ne te akard megmondani, milyen összetételű legyen a parlament.

"(számtalan blogger és lazább újságíró használja nem pornós környezetben is)"

Tény, hogy sok újságíró, és blogger erkölcsei semmi differenciát nem mutatnak egy pornóséhoz képest... Illetve a pornós legalább őszinte.

"méghozzá az Amerikai Pitéből, mert abban a filmben találták ki ezt a mozaikszót."
Az AP egy tinivígjáték. Te tini vagy? Mondjuk "liberális" körökben divat úgy írni mintha tizenéves hülyegyerek lenne az illető, ld: Bede Márton.

"Érdekes képzeteid vannak a tény fogalmáról... "
Nincs ebben semmi érdekes, mezei sovinizmus. XD

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2010.09.10. 18:31:44

Elolvastam a hivatkozott cikket. A Kihasznált szóvicceken kívül (amit én nem ítélek el) teljesen korrekt. Napi színes. Ha Franciaországból érkezett volna, mindenki hű-zne, meg há-zna, hogy milyen érdekes, stb.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.09.10. 18:51:15

@Fedor:

Hehe! Subba is ezzel tudott kijönni ma. Új babérokra pályázol? :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.10. 20:31:43

@TaTa86.: "ne te akard megmondani, milyen összetételű legyen a parlament"

Hát persze, hogy férfiakra szavaznak, ha egyszer jórészt nincs másra lehetőség...

"Az AP egy tinivígjáték. Te tini vagy?"

Bocs, de ez már az élő fába belekötés tipikus esete...

@borla: Dettó

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.10. 20:37:06

@bogancs: Meg a Mandiner, meg a Heti Válasz, meg egy rakás online újság. Miért pont a Subbát szúrod ki?

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.09.10. 21:00:16

@Fedor: Subba van vele blogketrecben. Egyébként tényleg igazad van.

borla 2010.09.10. 21:25:04

@Fedor: arra értetted a dettót, hogy te is tisztelettel dugnád?

Presszós Laci 2010.09.12. 03:23:35

@mizrolist: A szüfrazsettekre már a maguk korában sem volt szükség...

kisa 2010.09.12. 11:15:42

Az én időmben CSAK a cigányasszonyok szoptattak nyilvánosan.
Az, hogy magával mutatja be a a maga által tervezet/gyártott melltartókat, nem ciki.
Kérdés, hogy mennyire egyeztethető össze a konzervatív-keresztény értékrenddel, amit a pártja képvisel.

kisa 2010.09.12. 15:47:32

@kisa: Amúgy nekem semmi gondom a nyilvános szoptatással, hányással, keféléssel, csak én nem csinálom, és kész.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.12. 19:48:05

@kisa: "Kérdés, hogy mennyire egyeztethető össze a konzervatív-keresztény értékrenddel, amit a pártja képvisel."

Miért ne lenne összeegyeztethető? Hisz ennél hangsúlyosabban nem is mutathatná, hogy ő az anyaságát tartja a legfontosabbnak.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.09.13. 09:10:41

néhány megjegyzés:

1) a magyar társadalom csak akkor prűd, ha nyilvánosan kell értékrendet villantani, egyébként úgy szopja a faszt és nyalja a puncit otthon és idegenben is, hogy csak na.
illetve hát akkor nagyon erkölcsös, ha más felett kell ítéletet mondani, amit ő csinál, "az nem ugyanaz".

2) a férfiember úgy van összeeszkábálva, hogy ha egyszer látta egy mellét, akkor a későbbiekben sem tud elvonatkoztatni tőle.

3) korunkban sajnos a nőkben is van egyfajta megnövekedett magamutogatási hajlandóság, amely sok esetben az anyasággal függ össze. leegyszerűsítve: sok nő úgy viselkedik, mintha a világegyetemben ő lenne az első, aki szült, aki életet adott.
a nyílt színi szoptatás is ennek egyik formája, amely cselekmény valóban a világ egyik legtermészetesebb mozzanata, bár nem emlékszem, hogy ez anyáinknál ennyire népszerű és gyakran művelt dolog lett volna.

4) engem személy szerint egyébként nem zavarna, hogy a polgármesterem akceptálható célból intim fotókon látható, bár lehet, hogy szerencsésebb lenne modellekkel hirdetnie a cuccait.
mindenesetre ezek után nem szívesen tárgyalnék komoly dolgokról a nővel, mert mindvégig a mellei járnának az eszemben... ;-)

kisa 2010.09.13. 09:25:57

@Fedor: Bocsi, azt hittem, hogy a - éppenvéletlenül szoptatós melltartót gyártó - vállalkozását hirdeti magával.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.13. 09:27:12

@kisa: A kettő nem zárja ki egymást...

etuska · http://napietus.blog.hu/ 2011.01.09. 14:17:42

ha ezt a terméket reklámozza, nem ciki, hiszen be kell mutatni a terméket, milyen jó/kényelmes/szép stb. nyilvános szoptatás más kérdés, arról a véleményem itt: napietus.blog.hu/2011/01/09/nyilvanos_szoptatas_1
röviden: nem tartom illendő viselkedésnek.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0