Átláthatóbb jogalkotás?
2010. szeptember 19. írta: Fedor

Átláthatóbb jogalkotás?

Sokkal átláthatóbbá, nyíltabbá válik majd a jogalkotás a kormány tervei szerint januártól - mondta Rétvári Bence. Az a cél, hogy a civil szervezetek, érdekképviseletek, egyházak és egyéb tömörülések tapasztalatai, javaslatai az eddigieknél jobban integrálódjanak a jogalkotásba. Kiemelte: a kormány kifejezett szándéka, hogy a törvények megalkotását társadalmi konzultációk sorozata előzze meg.

Minden, a kormány által beterjesztett törvényhez hozzá lehet majd szólni a közigazgatási egyeztetés időtartama alatt a szaktárcák honlapján. Ezzel párhuzamosan zajlanak a civil egyeztetések is - tette hozzá. Nagyobb léptékű változtatások esetén már a jogszabály koncepcióhoz is lehet véleményt küldeni, még a törvénytervezet szövegének megszületése előtt.

(...)

"A jó állam számára az emberek véleménye nem probléma, hanem a megoldás maga" - összegezte az államtitkár.

Hát ez elég újbeszélül hangzik, tekintve a kormány eddigi gyakorlatát, miszerint nemhogy igazi, de még látszategyeztetéseket se végeztek a törvények előtt, képviselői indítványként nyújtottak be szinte minden törvényjavaslatot, hogy kibújjanak az egyeztetési kötelezettség alól.

A kezdeményezés (már ha őszinte, és nem csak kampányfogás a meglebegtetése) persze üdvözlendő, igaz, kicsit ront az élvezeti értékén, hogy addigra már túl lesznek (jórészt már túl is vannak) minden olyan változtatáson, ami a fékek és ellensúlyok kiiktatását célozza meg, így sok érdemi egyeztetni való már nem marad. Bár ha csak utána vágnak bele a nagy ellátórendszerek oly régóta szükséges reformjába, akkor még lehet értelme.

Már ha belevágnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr832306951

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Médiatörvény - nemzeti együttműködés 2010.09.19. 14:16:59

"A magánhatalmat építő politika napjai ma leáldoztak, és nem fogjuk hagyni, hogy még egyszer visszatérjenek." - Orbán Viktor 2010. április 25. Vörösmarty tér.Médiatörvény: a Fidesz lesöpörte az LMP halasztási javaslatátJövő hétfőre kérte...

Trackback: Egyenleg: 31 nap, 57 tv. módosítás 2010.09.19. 14:15:54

A parlamenti ülésszak végével az Index össeállította az új Országgyűlés egyenlegét:Az elmúlt két hónapban mindenki csak kapkodta a fejét: a parlamentben begyújtották a rakétákat, beindult a törvénygyár, és 31 ülésnap alatt 57 jogszabályt módo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DeMarco 2010.09.19. 16:43:23

Ebből nem igazán derül ki, hogy pontosan mi is a véleményed, vagyis mit szeretnél.

Ez erősen hajaz a szememben a régi mondásra: Az emberek fele panaszkodott, hogy túl halk a zene a strandon. Felhangosítottuk. Erre rögtön panaszkodni kezdett a másik fele, hogy túl hangos. Ezért inkább lekapcsoltuk. Most mindenki egyformán panaszkodik...

Az odáig rendben lenne, hogy mindenki mondja el a véleményét, tapasztalatait, hátha van benne hasznos, elfogadható érvelés, tudás. Meg kell próbálni konszenzust elérni.

De a döntésbe már ne tudjanak beleszólni, mert abból csak egy katyvasz lesz.

Tudomásul kell venni, hogy az annyira óhajtott szerkezeti reformok semmi mások, mint társadalmi csoportok jogainak megvonása, kizárása, korlátozása bizonyos dolgokból. Ezek pedig óhatatlanul konfliktusos helyzetet fognak eredményezni, adott esetben tettlegességig fajulót. Elég csak megnézni Szlovákiát néhány évvel visszább.
Még nagyobb probléma, hogy magát a legnagyobb vízfejet, vagyis az államot is korlátozni kellene elég erősen, vagyis öncsonkítást is elvárnánk.

Ezt én elég egyszerűen megoldanám, adócsökkentéssel. Több adót hagynék az embereknél. Értelemszerűen az államnak kevesebb lenne a bevétele, tehát sokkal jobban meg kellene gondolnia, hogy mire költi el a pénzét, az megéri-e, stb.
Meglátásom szerint a kényszer nagy úr, akkor végre muszáj lenne rangsorolni és alapfeladatokat megnevezni, illetve kijelenteni, hogy mire nincs pénz. A fölösleges dolgokat pedig megszüntetni, a korrupciót jobban kordában tartani.

Az emberek pedig támogathatják a több adójukból, ha úgy gondolják, hogy arra valóban szükség van. A több pénzből vásárolni fognak, fizetik az áfát ami így áttételesen visszacsorog az államkasszába. Ezzel párhuzamosan bizonyos szolgáltatásokat fizetőssé tennék, vagy biztosítási modellben oldanék meg.

Hopp, kicsit elszaladtam..

De vannak kevésbé konstruktív elemek, akik minden változást negatívumként élnek meg, nekik megfelel a kommunizmus, sztük abban is élünk és nem kell semmilyen változás...

Erre is van egy mondásom: Ha szegények vagyunk reformpártiak vagyunk, de ha van valamink, akkor meg konzervatívak.

Csak meg kell nézni az európa hajót amiről egy kósza gondolatomban eszembe jutott ami a cári katonai tisztekkel történt... De gyorsan elhessegettem a gondolatot, keresztények vagyunk, vagy mi, ez a mentalitás pont az övék volt.. fújj.. Nem süllyedünk az ő szintjükre, bár van aki felejtett, de hamarosan távozik, már csak pár hét..

Horváth és Szanyi egyébként lassan veri a kétfarkúakat ígéretekben, ami azért nem semmi...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.19. 19:25:08

@DeMarco: "Ebből nem igazán derül ki, hogy pontosan mi is a véleményed, vagyis mit szeretnél."

Pedig leírtam: Ha komolyan gondolják, akkor ez egy jó irány, csak pont ettől a kormánytól ez elég hiteltelenül hangzik. De érjen kellemes csalódás...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.19. 19:31:27

@DeMarco: Egyébként nem értem, hogy hogy jönnek ide a szoci potentátok...

DeMarco 2010.09.19. 21:04:34

@Fedor: "pont ettől a kormánytól ez elég hiteltelenül hangzik"

Na mer' az előző kettő rengeteget egyeztetett...

Hagyjuk már ezt a kettős mércét. Ne színezz, itt voltunk, túléltük.

"Egyébként nem értem, hogy hogy jönnek ide a szoci potentátok..."

Úgy, hogy nem mindegy kivel kellene egyezkedni. Elsősorban a lakosság véleménye fontos, meg az adófizetőké. A csabi féle ingyenes bkv-s ötletek a rossz vicc kategóriájába tartoznak és a kétfejűek hasonló marhaságai közé sorolandók. Ahogy a népszavazásnál is válogatni kell a valóban fontos és a full hülyeségek között, úgy ebben az esetben is szelektálni kell majd...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.20. 09:49:55

@DeMarco: "Na mer' az előző kettő rengeteget egyeztetett...

Hagyjuk már ezt a kettős mércét. Ne színezz, itt voltunk, túléltük."

Könyörgöm, hogy jön ide a kettős mérce? Mondtam én valamit arról, hogy milyen volt az előző kabinetek gyakorlata? Miért ne lehetne egy kormányzati ötletet önnmagában nézni és minősíteni? Nem én kettős mércézek, hanem te, aki minden kritikát azzal söpör félre, hogy de hát az előzőek is ugyanezt csinálták. És?

"A csabi féle ingyenes bkv-s ötletek a rossz vicc kategóriájába tartoznak"

Nem tisztem megvédeni Horváth Csabát, de az ötletei (bár populista lózungok amúgy) nem kivitelezhetetlenek. Az ingyen bkv-s dolgot rosszul vezette fel, így az ötlet részletes kifejtését már alig valaki olvasta el, mert mindnki (persze érthetően) komolytalannak minősítette a dolgot. Annyiról van szó, hogy a bevezetendő dugódíj bevételeit a BKV-ra fordítaná, és csináltatna egy népszavazást, hogy ezt az összeget mekkora arányban fordítsák fejlesztésre, és mekkora arányban jegyárcsökkentésre. Azzal tette magát komolytalanná, hogy kezdéskor egy szélsőséges példára helyezte a hangsúlyt (100%-os árcsökkentés), és ezzel azonosította mindenki a dolgot, pedig pár számítást megérne a téma (persze nem ingyen jegy kéne, de valamennyi csökkennés, vagy legalább egy pár éves árbefagyasztás, ha van rá valós fedezet, jól jönne).

A Duna alatti alagútra természetesen nincs pénz, így jelenleg sci-fi kategória, de önmagában nem rossz ötlet, hosszú távon megérné. A világ számtalan nagyvárosában a föld alá viszik a nagy forgalmat, és így legalább megszűnne az, hogy a rakpartok belvárosi autópályaként funkcionálnak, és a hidakat is tehermentesítené valamennyire, ez se egy utolsó szempont.

Ugyanez áll a Városliget befedésére is. Fantasztikusan hangzik, speciel énszerintem halál felesleges is, de a technikai lehetősége adottak hozzá:

spantheon.com/

Szóval Horváth nem kivitelezhetetlen hülyeségekkel kampányol, csak éppen egyáltalán nem időszerűek most ezek az ötletek, épp ezért rossz választás lenne rá szavazni.

kokavec 2010.09.20. 09:55:04

Igen, igen. Erre a hírre én is felkaptam a fejem. Olyan már ez, mint egy pszichológiai ember-kísérlet, ami azt vizsgálja, mennyire fogékonyak az alanyok egy cselekedet és egy azzal tökéletesen ellentétes gondolat egyidejű, kritika nélküli elfogadására, a cselekvőhöz kapcsolódó viszonyuk függvényében.
Akinél ez átmegy, az joggal sorolható abba a csoportba, akik feltétel nélkül megbíznak a cselekvőben, az bármit is mondjon vagy tegyen.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.20. 10:24:35

@DeMarco: Ja igen: "Úgy, hogy nem mindegy kivel kellene egyezkedni. (...) Ahogy a népszavazásnál is válogatni kell a valóban fontos és a full hülyeségek között, úgy ebben az esetben is szelektálni kell majd..."

Bocs, de hogy kivel kell majd egyeztetnie a leendő, vélhetőleg fideszes városvezetésnek, azt nem te döntöd el, nem is a városvezetés, hanem a budapesti szavazópolgárok azzal, hogy mekkora arányban szavaznak a szocikra. A demokrácia nem szabadonválasztott műfaj, nem csak arra a vonatkozik, aki a számodra szimpatikus. Én se örülök pl. hogy a Jobbik bekerült a parlamentbe, de elfogadom, ha már a szavazók egy része így döntött, és minden ellenérzésem ellenére eszembe se jut olyat mondani, hogy a jobbikos képviselőknek ne járjon minden olyan jogosultság, mint a többieknek.

Vidéki 2010.09.20. 11:11:25

1. Az odáig rendben lenne, hogy (lehetőleg) mindenki mondja el a véleményét, tapasztalatait, hátha van benne hasznos, elfogadható érvelés, tudás. Meg kell próbálni konszenzust elérni.
Ez azonban nem jelent végtelenség tartó időhúzást, konszenzuskényszerrel fűszerezve, Ha a konszenzus eléréséhez végtelenül hosszú idő szükségeltetik, a megszületett döntések értelmüket veszíthetik.

2. "a fékek és ellensúlyok" esetében mérlegelni kell, hogy mi ezek optimuma. Ha ezek túl vannak méretezve, akadályozhatják, sőt le is állíthatják a haladást, holott erre is szükség lehet.

3. "a nagy ellátórendszerek oly régóta szükséges reformjával", kapcsolatban nem szabad elfelejteni, hogy az a magán nyugdíjpénztárakkal kapcsolatban már a Horn kormány alatt elkezdődött. Azóta 13 teljes év tapasztalatai állnak rendelkezésre, siralmasan rossz eredményekről. Hatalmasak a működési költségek, alacsonyak a hozamok, a befizetett járulékok pedig hiányoznak a felosztó-kirovó nyugdíjrendszerből. Ezeket a hatalmas összegeket az államkincstárnak kell évről-évre mélyen a zsebébe nyúlva pótolni.

Az egészségügyet is a nagy ellátó rendszerekhez sorolják.
Itt a szoclib kormányzás alatt olyan teóriák születtek, hogy a magánosítás csodákra lehet képes az állami "kutyaütők" tevékenységéhez képest. Megyei önkormányzatok 8 hatalmas kórházat passzoltak át a Hospinvest és a Medisyst KFT-knek. Azóta ezek, még a szoclib kormányzás alatt egytől-egyig csődbe mentek, bizonyítva, hogy "nem mind arany, ami fénylik", nem, minden "reform", amit annak keresztelnek el és a "nagy ellátórendszerek átalakítása" lózungja gyakran durva magánérdekeket takar, amelyek a közvagyon kifosztására specializálódtak és semmiképpen nem szolgálják a közérdeket amelyre álszent módon hivatkoznak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.20. 11:16:50

@Vidéki: ""a fékek és ellensúlyok" esetében mérlegelni kell, hogy mi ezek optimuma."

A teljes kiiktatás biztos, hogy nem "optimum"

Ami meg a reformokat illeti, a mostani állóvíz rossz, valamit kezdeni kell vele. Ha a korábbi próbálkozások nem sikerültek jól, akkor abból le kell szűrni a tanulságokat, hogy mit kéne jobban csinálni, de valamit lépni kell.

Avatar 2010.09.20. 14:44:17

@DeMarco: "...az államot is korlátozni kellene elég erősen, vagyis öncsonkítást is elvárnánk.
Ezt én elég egyszerűen megoldanám, adócsökkentéssel. Több adót hagynék az embereknél. Értelemszerűen az államnak kevesebb lenne a bevétele, tehát sokkal jobban meg kellene gondolnia, hogy mire költi el a pénzét, az megéri-e, stb."

Ha nem ismernélek, azt hinném szadeszos vagy... :)

"Meglátásom szerint a kényszer nagy úr, akkor végre muszáj lenne rangsorolni és alapfeladatokat megnevezni, illetve kijelenteni, hogy mire nincs pénz. A fölösleges dolgokat pedig megszüntetni, a korrupciót jobban kordában tartani."

Fölösleges dolgok megszüntetéséről sok alkalommal döntöttek az előző kormányok, pl vasúti szárnyvonalak, vidéki kisposták amelyek forgalma elhanyagolható volt, költségük mégis jelentős. Na, ezekért a lépésekért kaptak is hideget-meleget egyaránt.

"Az emberek pedig támogathatják a több adójukból, ha úgy gondolják, hogy arra valóban szükség van. A több pénzből vásárolni fognak, fizetik az áfát ami így áttételesen visszacsorog az államkasszába."

Micsoda piacpártiság!
Jelenleg viszont csupa olyan párt van a parlamentben, akik erősebb államot, nagyobb állami kontrollt és gazdasági szerepvállalást hirdettek a kampányukban, szóval tőlük igen furcsa lenne az állam "leépítése".

"Ezzel párhuzamosan bizonyos szolgáltatásokat fizetőssé tennék, vagy biztosítási modellben oldanék meg."

De vajon a vizitdíj/napidíj kérdéskörben hogyan szavaztál?
Igaz, akkor az adók nem csökkentek, csak éppen kevesebb hitelből is finanszírozni lehetett volna az országot, ha fenntartják a 300 Ft-os "belépőt".

Avatar 2010.09.20. 17:38:18

OFF:
Már biztos nem biztos:

"Lemondott pozíciójáról Jaross Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium kereskedelemért felelős miniszteri biztosa. Jogilag a lemondás nem biztos, hogy helyénvaló kifejezés, ugyanis információink szerint a mai napig nem kapta kézhez a kinevezését."

www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=458921&place=eco38RSS2

Vajon fizetést azért kapott az eddigi el nem végzett munkájáért?

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2010.09.20. 18:32:07

@Avatar: A fizetést egyelőre még nem utalták át, előbb a végkielégítését... :-D

DeMarco 2010.09.20. 23:24:18

@Fedor: "Könyörgöm, hogy jön ide a kettős mérce? Mondtam én valamit arról, hogy milyen volt az előző kabinetek gyakorlata? Miért ne lehetne egy kormányzati ötletet önnmagában nézni és minősíteni?"

Úgy jön ide, hogy amikor az előző kormány nem ezt tette, akkor tapsoltál nekik, most meg reklamálsz és elvárnád, hogy máshogy legyen. Ha máshogy lesz, akkor máris plusz teljesítmény, ha meg nem lesz másképp, még akkor is ugyanott vannak ahol az előzőek, vagyis tapsolhatsz tovább... Milyen alapon várod el tőlük azt amit nem vártál el eddig sem?

Ami csabit illeti, sztem nem sci-fi, sokkal inkább hagymázas lázálmok. Készültek komoly tanulmányok amik egyértelműen leírják, hogy soha a büdös életben nem jön be a dugódíjból elég pénz, ráadásul hülye leszek bemenni a nagy faluba, ha fizetni kell majd érte... Az én pénzemből egy árva szakadt villamosra sem fogsz felülni az tuti... ennyi erővel a grimm mesékkel is kampányolhatna, bár lehet, hogy azt is megpróbálnád megvédeni...

DeMarco 2010.09.20. 23:40:06

@Avatar: "Ha nem ismernélek, azt hinném szadeszos vagy... :)"

A szadesz 20 év alatti egyetlen értelmes ötlete az adócsökkentés volt, kár hogy amikor kellett volna akkor is megriadtak a bevezetésétől.

"Fölösleges dolgok megszüntetéséről sok alkalommal döntöttek az előző kormányok, pl vasúti szárnyvonalak, vidéki kisposták amelyek forgalma elhanyagolható volt, költségük mégis jelentős. Na, ezekért a lépésekért kaptak is hideget-meleget egyaránt."

Én a fölösleges dolgokról beszéltem, de ezeket nem tartom annak. A vidék szándékos elsorvasztása, a falusiak városokba terelése, undorító és nagyon helyes, h a fidesz elkezdte visszacsinálni. Alig spóroltak meg ezzel pénzt.

"akik erősebb államot, nagyobb állami kontrollt és gazdasági szerepvállalást hirdettek a kampányukban, szóval tőlük igen furcsa lenne az állam "leépítése""

Nem látom a kettő összeférhetetlenségét. Az energetikában a pénzügyi szektorban növelni kell az állam szerepét és főleg az állami kontrollt, de egyéb területeken szépen lehetne közben csökkenteni.

"De vajon a vizitdíj/napidíj kérdéskörben hogyan szavaztál?
Igaz, akkor az adók nem csökkentek, csak éppen kevesebb hitelből is finanszírozni lehetett volna az országot, ha fenntartják a 300 Ft-os "belépőt"."

Egyértelműen nem-el. fletó semmit sem adott, csupán adót emelt bújtatott módon. Ezt a legutolsó hülye is meg tudja csinálni. Nem támogatom az adóemelést és elvetem az elvet, hogy fizess többet és többet, majd aztán de jó lesz neked. Több fizetés, több lopás, több korrupció, nyereség nulla. Arról nem is beszélve, hogy ki az a hülye aki bedőlt annak, h a 300 forintot nem emelték volna rohamosan felfelé.. most már 3000-et fizetnénk legalább, de lehet, h szerény vagyok...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.21. 10:06:39

@DeMarco: "Úgy jön ide, hogy amikor az előző kormány nem ezt tette, akkor tapsoltál nekik, most meg reklamálsz"

Ere hozhatnál példát is, mert elárulom, egyáltalán nem így volt.

"Milyen alapon várod el tőlük azt amit nem vártál el eddig sem?"

De, elvártam.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.21. 10:08:19

@DeMarco: "Arról nem is beszélve, hogy ki az a hülye aki bedőlt annak, h a 300 forintot nem emelték volna rohamosan felfelé.. most már 3000-et fizetnénk legalább, de lehet, h szerény vagyok... "

Ezt már rengetegszer leírtad, de soha nem tudtad az alapellenszeveden kívül alátámasztani semmivel az égegyadta világon...

DeMarco 2010.09.21. 14:05:59

@Fedor: "Ezt már rengetegszer leírtad, de soha nem tudtad az alapellenszeveden kívül alátámasztani semmivel az égegyadta világon..."

Ebből is látszik, hogy ritkán szoktam megváltoztatni a véleményemet és most is úgy gondolom, mint akkor.
Nagyon egyszerűen lehet igazolni, kérlek meséld el melyik hasonló bújtatott bevétel csökkent az elmúlt 20 évben?
Talán az illeték? A tulajdoni lap, térkép ára a földhivatalnál? A szem.igazolványért, útlevélért fizetendő pénz? A buszjegy? Könyörgöm mondj csak egy "szolgáltatást" ami csökkent és nem nőtt az elmúlt évtizedben...
A 300 forint a legalsó beugró volt, arra találták ki, hogy a hülyéket beleringassák csak ennyi lesz, ez nem olyan sok ugye?! Aztán szépen emelgették volna...
Csak éppen a rengeteg negatív tapasztalat miatt már nem voltak erre a lózungra sem vevők az emberek és helyretették a pofátlanul hazudozót.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.21. 14:34:05

@DeMarco: Ki állította, hogyí csökkent volna? Csk épp nem is nőtt volna meg ilyen rövid idő alatt, pláne nem ennyivel...

DeMarco 2010.09.21. 15:27:31

@Fedor: -Hogy érti, hogy receptköteles az algopyrin? Viccel? Néhány éve még mindenki ezt szedte fájdalomcsillapításra...
-Nyugodjon meg uram, most is ezt szedik, csak sajnos fel kell iratni...
Stiglitz elgondolkodott és kifelé menet leköpte ágika képét az ajtón, majd hirtelen felnevetett, amikor meglátta a szomszéd boszorkány mariska nénit bemenni a fogászatra, azon mulatva, hogy na oda lesz a párnába varrt dugipénz, mert a fogorvos 100 rugó alatt nem is áll szóba vele...

Avatar 2010.09.21. 15:47:02

@DeMarco: Az egészségügyre költött pénzt így is, úgy is beszedik tőlünk, ha nem 300 Ft-os (vagy feljebb emelt) vizitdíjakban, akkor majd 200 milliárdos bankadóval, (amit a bankok persze áthárítanak majd az ügyfelekre -> ha 10millió ügyféllel számolunk, az akkor is 20eFt/kopf/év) amiből majd fedezik az EÜ kassza hiányát...
Ilyen szempontból az elsődlegesen figyelendő mutató, hogy mekkora az állam aránya a GDP felhasználási oldalon (most kb 50%, az én kis libsi szívemnek 30% körüli szint lenne szimpi).

Ha közvetlenül az EÜ szolgáltatás igénybe vevőjétől szednék be az összeg egy részét, akkor legalább annyi kontrollt jelentene az EÜ kiadásokra, hogy megszűnnének azok a teljesítmények, amik nem érnek meg egy minimális kiadást sem az igénybe vevőnek.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0